A második Goetheanum, az antropozófia központi épülete a svájci Dornachban
1-37: Irányelvek
1924. február 17.
1. Az antropozófia egy megismerési út, mely az ember lényében lévő szellemiséget a világmindenség szellemiségéhez kívánja vezetni. Megjelenik az emberben, mint a szív és az érzés igénye. Jogosultságát azzal kell igazolnia, hogy ennek az igénynek eleget tud tenni. Elismerni pedig csak az tudja, aki megtalálja benne, amit lelke indíttatására keresnie kell. Antropozófus tehát csak olyan ember lehet, aki az ember és a világ mivoltára vonatkozó bizonyos kérdéseket olyan életszükségletnek érez, mint az éhséget és szomjúságot.
2. Az antropozófia szellemi módon szerzett megismeréseket közvetít. Ezt csak azért teszi, mert a fizikai észlelésre és az értelmi tevékenységre alapozott tudomány az élet útjának olyan határához vezet el, ahol az ember lelki léte el kell haljon, ha át nem tudja lépni ezt a határt. A mindennapi élet és a tudomány nem úgy vezet a határhoz, mintha ott meg kellene állni, mert maga a lélek nyitja meg az utat itt a szellemi világ látásához.
3. Vannak, akik azt hiszik, hogy a fizikai látás határával minden látás határa is adott. Ha ezek az emberek felfigyelnének arra, hogy hogyan jutottak e határok tudatára, akkor felfedezhetnék ebben a tudatban a határok átlépésének képességét is. A hal a víz határáig úszik; vissza kell forduljon, mert nincsenek olyan szervei, amelyekkel a vízen túl is élhet. Az ember a fizikai szemlélet határához jut; felismerheti, hogy útja közben lelki erőket szerzett, és így élhet abban az elemben, melyet a fizikai érzékelés nem fog körül.
1924. február 24.
4. Az embernek, hogy érzései biztosak legyenek, és akarata erőteljesen kibontakozhasson, szüksége van a szellemi világ megismerésére. Mert érezheti bár a természeti világ nagyságát, szépségét és bölcsességét a legnagyobb körben: ez a világ nem ad választ az ember saját mivoltát kereső kérdésekre. Saját lénye a természet anyagait és erőit csak addig tartja össze az élőn mozgékony emberi formában, amíg át nem halad a halál kapuján. Azután a természet magához veszi ezt a formát. De azt összetartani nem tudja, csak szétrombolni. A nagy, szép és bölcs természet arra a kérdésre ad választ, hogy miként oldódik fel az emberi forma, de arra nem, hogy hogyan van összetartva. Ezt a kérdést ki nem olthatja semmilyen teoretikus ellenvetés az érző emberi lélekből, hacsak az el nem bódítja magát. Éppen folytonos jelenléte kell minden igazán éber lélekben mozgékonyan tartsa a vágyat, mely a világ szellemi megismerésének útjára vezet.
5. Az embernek a belső nyugalomhoz szellemi önmegismerésre van szüksége. Gondolkozásában, érzésében és akaratában megtalálja önmagát. Látja, hogy a gondolkozás, érzés és akarat függ az ember természeti mivoltától. Ezeknek kibontakozása a test egészségéhez, betegségéhez, erősödéséhez és károsodásához kell igazodjon. Minden alvás kioltja őket. Az átlagos élettapasztalat szerint az ember szellemi átélése a legnagyobb mértékben függ a testi léttől. Ezért felébred az emberben annak tudata, hogy az átlagos élettapasztalatban elveszhet az önmegismerés. Ezután felmerül az aggódó kérdés: vajon létezik-e az átlagos élettapasztalaton túlterjedő önmegismerés, ami által eljuthatunk valódi énünk bizonyosságához? Az antropozófia a biztos szellemi tapasztalat alapján akar választ adni erre a kérdésre. Eközben nem egy véleményre vagy hitre támaszkodik, hanem szellemi átélésre, mely mivoltánál fogva olyan biztos, mint a testi átélés.
1924. március 2.
6. Ha tekintetünket az élettelen természet felé fordítjuk, olyan világot látunk, amely törvényszerű összefüggésekben nyilatkozik meg. Az ember ezeket az összefüggéseket keresve a természeti törvények tartalmában talál rájuk. Egyben arra is rátalál, hogy ezek által záródik egy egésszé az élettelen természet a Földdel. Azután ebből a minden élettelenben működő föld-összefüggésből tovább haladhat az élő növényvilág szemléletéhez. Látja, hogy a Földön kívüli világ a tér messzeségeiből küldi le az erőket, melyek az élettelen öléből az élőt előhozzák. Így a puszta földi összefüggésből magát kiszakító lényszerűséget észlelhet az élőben, mely megnyilatkoztatójává válik a kozmikus tér messzeségeiből a Földre érkező hatásoknak. A legigénytelenebb növényben is észlelhető a Földön kívüli fény mivolta, úgy, amint a szemben is az előtte álló fényes tárgy képe. Tehát így, az élettelentől az élőhöz emelkedő szemléletben látható, mi a különbség az élettelenben megnyilatkozó földiség-fizikaiság, és az élőben erővel ható Földön kívüli éteriség között.
7. Az ember mivoltának szellemén és lelkén kívüli része a földiségnek és Földön-kívüliségnek ebbe a világába van beállítva. Azáltal, hogy az élettelent magába foglaló földiségbe van állítva, fizikai teste van. Azáltal, hogy kifejleszti magában az erőket, melyek a kozmikus messzeségből a földiségbe vonják az élőt, éterteste, vagyis életteste van. Ezt az ellentétet a földiség és az éteriség között az újabb kor megismerési iránya egészen figyelmen kívül hagyta. Ezért az éteriségröl a legképtelenebb nézeteket hozta létre. Félt, hogy belevész a fantasztikumba, s ez visszatartotta attól, hogy erről az ellentétről beszéljen. E beszéd nélkül azonban emberrel és világgal kapcsolatban belátásához jutni nem lehet.
1924. március 9.
8. Vizsgálhatjuk az ember lényét fizikai és éterteste alapján. Azt fogjuk látni, hogy azok a jelenségek, melyek ebből a részből származnak, nem vezetnek tudathoz, hanem a tudat alatt maradnak. A tudat nem lesz világosabb, hanem éppen sötétebb, ha a fizikai és az étertest működése fokozódik. Azt lehet mondani, hogy az ájult állapot éppen az ilyen fokozott működésnek az eredménye Ennek az ítélet-alkotásnak az irányát tovább követve annak az elismeréséhez jutunk, hogy az ember – és az állat – organizációjába belenyúl valami, ami különbözik a fizikaiságtól és az éteriségtől. Ez nem akkor hatékony, mikor a fizikaiság és az éteriség saját erői tevékenykednek, hanem akkor, mikor azok megszűnnek a maguk módján hatni. Így az ember eljut az asztráltest fogalmához.
9. Az asztráltest valóságát akkor találjuk meg, ha az érzékek által felkeltett gondolkodástól eljutunk a belső szemlélethez. Ehhez a külsőleg felkeltett gondolkodást bensőleg meg kell ragadjuk, és a lélekben, mint a külvilági vonatkozásoktól független gondolkodást, intenzíven át kell éljük; ezután azzal a lelkierővel, melyet a gondolkodás megragadásával és átélésével sajátítottunk el, észlelni tudjuk, hogy vannak belső érzékszervek, melyek szellemiséget látnak ott, ahol az emberben és az állatban a fizikai és az étertest korlátok közé van szorítva, hogy tudat keletkezzen.
10. A tudat nem a fizikai és étertest tevékenységének eredményét folytatva keletkezik, hanem úgy, hogy ezeknek a testeknek a működése a null- pontig, sőt az alá kell szálljon, hogy „hely adódjon” a tudat működésének. E testek nem létrehozói a tudatnak, csak alapot adnak a szellem számára, amin az megállhasson, és tudatot hozhasson létre a földi életben. Amint az embernek itt a Földön talajra van szüksége, hogy megállhasson, úgy van a szellemiségnek is szüksége itt, a földiségben materiális alapra, hogy kibontakozhasson. És amint a világűrben a bolygónak sincs szüksége materiális alapra, hogy helyét megállapítsa, úgy annak a szellemnek, amelynek látását nem a külső érzékek irányítják a matéria felé, hanem látása saját erejéből irányul a szellem felé, tudatos tevékenysége megindításához ugyancsak nincs szüksége erre a materiális alapra.
1924. március 16.
11. Az öntudat, mely az „én”-ben van összefogva, a tudatból kerül felszínre. A tudat akkor keletkezik, mikor a fizikai és étertest erői csökkentik e testek működését, s ez által a szellem belép az emberbe. Ezeknek a testeknek a leépítése adja a talajt, amin a tudat kibontakoztatja életét. A leépítést azonban – hogy az organizmus el ne pusztuljon – felépítés kell, hogy kövesse. Tehát, ha a tudat átélése érdekében megtörtént a leépülés, azt az el- pusztítottnak pontos újraépítése kell kövesse. Ennek az újjáépítésnek az észlelésében van adva az öntudat átélése. A folyamat belső szemlélettel követhető. Észlelhető, hogy a tudatos azáltal lesz az öntudatba átvezetve, hogy az ember önmagából megteremti a pusztán tudatosnak a képmását. Ami pusztán tudatos, annak a képe ott van a leépítés által szinte üressé vált szervezetben. Ez beköltözik az öntudatba akkor, mikor az üresség belülről újra megtelik. Azt a lényszerűséget, mely erre a megtöltésre képes, „én”-ként éljük át.
12. Az „én” valósága akkor található meg, mikor az ember az asztráltestet megismeréssel megragadó belső szemléletet azáltal fejleszti tovább, hogy az átélt gondolkodást a meditációban akarattal hatja át. Először akarat nélkül adjuk át magunkat a gondolkodásnak, és ezzel odáig jutunk, hogy szellemiség kerül a gondolkodásba, mint ahogyan a fizikai észlelés közben szín kerül szemünkbe, hang a fülünkbe. Ha képessé tettük magunkat arra, hogy amit így, passzív odaadással tudatunkban megelevenítettünk, azt egy akarati aktussal magunk idézzük elő, akkor ebben az akarati aktusban bekövetkezik saját „énünk” észlelése.
13. Meditáció útján az „én” átlagos tudatban megjelenő formáján kívül még három további formáját találhatjuk meg:
1.Az étertestet megragadó tudatban az „én” mint kép jelenik meg, de ez a kép ugyanakkor tevékeny lény is, és mint ilyen, az embernek alakot, növekedést és képzőerőket ad.
2.Az asztráltestet megragadó tudatban az „én” a szellemi világ egy tagjaként nyilatkozik meg, s onnan kapja erőit is.
3.Abban a tudatban, melyet, mint a végső elérendőt mutattunk be, az „én” szellemi környezetétől viszonylag független, önálló szellemi lény.
1924. március 23.
14. Az „én” második formája, melyre az előbbiekben rámutattunk, az én „képeként” jelenik meg. Ennek a kép-jellegnek az észlelésével fény derül a gondolat lényszerűségére is, melyben az átlagos tudat előtt az én megjelenik. A legkülönbözőbb vizsgálódásokkal keresik az „igazi ént” az átlagos tudatban; e tudat élményeinek komoly vizsgálata azonban azt mutatja, hogy abban az „igazi én” nem található, ott csak annak gondolatszerű visszfénye jelenik meg, mely kevesebb, mint a kép. Ennek a tényállásnak az igazsága akkor ragadja meg az embert, mikor eljut az „énhez” mint „képhez”, mely az étertestben él. Így kapunk aztán igazán indítékot az énnek, mint az ember valódi mivoltának a keresésére.
15. Ha megismerjük az énnek az asztráltestben élő formáját, akkor helyesen érzékeljük, hogy milyen viszonyban van az ember a szellemi világgal. Ez az én-forma a mindennapi átélésben az öntudatlanság sötét mélységeibe merül. Ebben a mélységben az ember a világ szellemi lényszerűségével lép kapcsolatba az inspiráció által. Az átlagos tudatban csak gyenge, érzésbeli visszfénye van meg annak az inspirációnak, mely a szellemi világ mesz- szeségeiből származik, és a lélek mélységeiben hat.
16. Az én harmadik formájának észlelésével megismerjük az ember önálló mivoltát a szellemi világban. Ez az én-forma azt az érzést kelti fel bennünk, hogy az ember, mikor a maga földi, fizikai természetével néz szembe, akkor a maga valóságos mivoltának csak megnyilatkozását látja. Ezzel meg van adva a valódi önmegismerés kiindulópontja. Mert az ember igazi mivoltát kialakító „én” csak akkor nyilatkozik meg a megismerés számára, ha az én gondolatától annak képéhez, a képtől a teremtő erőkhöz, és az erőktől azok szellemi hordozóihoz emelkedünk fel.
1924. március 30.
17.Az ember olyan lény, aki a világnak két területe között bontakoztatja ki életét. Testi fejlődésével egy „alsó világba” tagozódik, lelki mivoltával egy középső világot alkot, és szellemi erőivel egy „felső világ” felé törekszik. Testi fejlődését abból meríti, amit a természet ad neki; lelki mivoltát, mint saját részét hordozza magában; a szellemi erőket ajándékként találja meg önmagában, ezek önmaga fölé emelik, hogy részt vehessen egy isteni világ életében.
A Goetheanum nagy előadótermének üvegablakai
18. A szellem a világnak ezen a három területén teremtőn működik. A természet nem szellem-nélküli. A megismerésben is elveszíti az ember a természetet, ha nem veszi észre benne a szellemet. Igaz, a természetben a szellem mintegy alvó állapotban van. Amint az ember életében is megvan az alvásnak a feladata, és az énnek egy bizonyos ideig aludnia kell, hogy máskor igazán ébren lehessen, úgy a kozmikus szellemnek is aludnia kell a „természeti helyen”, hogy máshol igazán éber lehessen.
19. A világgal szemben az emberlélek álmodó lény, hacsak nem igazodik a mivoltában működő szellemhez. Ez a szellem ébreszti fel az ember benső világában szövődő lelki álmokat, hogy részt vehessenek abban a világban, melyből az ember valódi mivolta származik. Ahogyan az álmodó saját magába gubózva elzárkózik a fizikai környezettől, úgy veszítené el a lélek is kapcsolatát azzal a világgal, melyből származik, ha nem akarná meghallani magában a szellem ébresztő kiáltását.
1924. április 6.
20. Az ember lelki életének helyes kibontakozásához hozzátartozik, hogy tudatossá tegye a maga számára a saját lényében működő szellemet. Az újabb természettudományos világnézet sok kővetője annyira rabja előítéleteinek, hogy azt vallja: a világ minden jelenségében uralkodik az általános oksági elv. Ha az ember azt hiszi, hogy saját magából is merítheti valaminek az okát, ez csak illúzió lehet. Az újabb természet-megismerés mindenben hűségesen akarja követni a megfigyelést, a tapasztalatot. Az emberi indítékokban rejtetten működő oksági elv előítéletével azonban vét saját alapelve ellen. Mert az emberi önmegismerésnek egészen elementáris eredménye az, hogy az embernek van szabad működése, s ehhez az indítékot saját benső világából meríti. Ezt megtagadni nem szabad, de összhangba kell hozni a természeti rend általános oksági elvébe való betekintéssel.
21. Annak el nem ismerése, hogy az ember szabad működésének szellemi indítéka van, s az mivoltának benső világából származik – ez a szellemi világba való betekintés elérésének a legnagyobb akadálya. Mert saját mivoltunkat beletagozni a természeti összefüggésekbe annyit jelent, mint lelki tekintetünket elfordítani saját mivoltunktól. A szellemi világba pedig nem lehet másként behatolni, mint hogy ott ragadjuk meg először a szellemet, ahol egészen közvetlenül adódik: az elfogulatlan önmegfigyelésben.
22. Az önmegfigyelés a szellemi megfigyelés kezdete. Azért lehet ez kezdete a szellemi megfigyelésnek, mert az ember, ha magára-eszmélése valódi, akkor nem áll meg az önmegfigyelésnél, hanem tovább kell haladjon a világ többi szellemi tartalma felé. Amint az ember teste is elkorcsosul, ha nem kap fizikai táplálékot, úgy az önmagát helyesen megfigyelő ember is pusz- tulónak érzi énjét, ha nem látja, hogy abba egy rajta kívül tevékenykedő szellemi világ erői hatnak.
1924. április 13.
23. A halál kapuján áthaladva az ember belép a szellemi világba, miközben érzi, hogy lehullt róla mindaz a lelki tartalom és benyomás, amit a földi élet alatt a test érzékeivel és az aggyal szerzett meg. Tudata előtt, mint átfogó képsorozat, mint egy tabló, ott van mindaz, amit földi vándorlása alatt élete tartalmául képnélküli gondolatok formájában emlékezetébe tudott idézni, vagy ami a földi tudat számára észrevétlen maradt ugyan, de tudat alatt hatással volt a lélekre. Ezek a képek néhány nap alatt a teljes eltűnésig halványodnak. Amikor teljesen elvesznek, akkor tudja az ember, hogy levetette étertestét, amelyben felismerhette a képek hordozóját.
24. Az étertest levetése után az embernek még megmaradó tagjai az asztráltest és az én. Amíg az asztráltest még körülveszi, az lehetővé teszi az ember tudatának, hogy átélje mindazt, ami az alvásban nyugvó lélek tudattalan tartalmát a földi élet során kialakította. Ebben vannak azok az ítéletek, melyeket egy magasabb világ szellemi lényei vésnek az asztráltestbe az alvás-idők alatt, de a földi tudat elől elrejtőznek. Az ember még egyszer átéli földi életét, most azonban úgy, hogy lelke tartalmát cselekedeteinek és gondolatainak a szellemi világ szempontjából adódó ítéletei alkotják. Az átélés fordított sorrendben történik: először az utolsó éjszaka, azután az utolsó előtti és így tovább.
25. A halál kapujának átlépése után az élet megítélésének élménye az asztráltestben annyi ideig tart, amennyi a földi életben az alvásra fordított idők összege.
1924. április 20.
26. Az ember csak asztrálteste levetése után, miután az élet egésze megítéltetett, lép a szellemi világba. Itt a tisztán szellemi természetű lényekkel olyan kapcsolatban van, mint a Földön a természeti világok lényeivel és folyamataival. Most a szellemi átélésben minden, ami a Földön külvilág volt, benső világgá lesz. Az ember most nem csak észleli a külvilágot, mint a Földön, hanem annak a földi élet alatt rejtett szellemiségét éli át, mint benső világát.
27. Az ember földi ember-volta a szellemi területen külvilággá válik. Úgy tekint rá, mint a Földön a csillagokra, hegyekre, felhőkre, folyókra. És ez a külvilág nem kevésbé tartalmas, mint amilyennek az ember a földi élet alatt a kozmosz jelenségeit látja.
28. Azok az erők, melyeket az ember szelleme a szellemi területeken alakít ki, tovább működnek a földi ember kialakításában, amint a fizikai ember által végrehajtott tettek is tovább hatnak lelki tartalomként a halál utáni életben.
1924. április 27.
29. A kifejlett imaginatív megismerésben az az erő működik, amely lelki- leg-szellemileg az ember bensőjében él, életében a fizikai testet alakítja, amellyel megalapozza a fizikai világban az emberi lét kibontakozását. Az anyagcserében önmagát egyre megújító fizikai testtel így szemben áll a születéstől (ill. fogamzástól) halálig állandó folyamatossággal bontakozó benső emberi lény, a fizikai térbeli testtel szemben áll az időbeli test.
30. Az inspiratív megismerésben képszerűen él az, amit az emberi lény a halál és az újabb születés közötti időben tapasztal a szellemi környezetben. Itt láthatóvá válik, hogy a kozmikus összefüggésekben mi is az ember a maga mivoltánál fogva fizikai és éterteste nélkül, melyekkel végrehajtja földi életét
31. Az intuitív megismerés során tudatossá válik, hogy hogyan hatnak át a jelenbe az előző földi életek. Ezek az előző földi életek továbbfejlődésükben levetették régi összefüggésüket a fizikai világgal. Tisztán szellemi magvává váltak az ember lényének, s így hatnak a jelenlegi életben. Így tárgyai az imagináló és inspiratív megismerés kibontakozásából adódó megismerésnek is.
1924. május 4.
32. Az ember fejében a fizikai organizáció a szellemi individualitásnak a lenyomata. A fej fizikai és éteri része a szelleminek lezárt képe, s mellette áll, önálló lelki-szellemi lényként az asztrális és az én-rész. Az emberi fejben tehát, egymás melletti fejlődésben, egyrészt a viszonylag önálló fizikaiság- éteriséggel, másrészt az asztrális- és az én-organizációval van dolgunk.
33. Az anyagcsere-végtagrendszerben az ember mivoltának négy része bensőséges kapcsolatban van egymással. Az én-organizáció és az asztráltest nem mellette van a fizikai és éteri résznek, hanem abban benne van; élteti, növekedésében, mozgásképességében stb. működik. Ezáltal az anyagcsere-végtag rész olyan, mint egy csíra, tovább akar fejlődni, folytonosan fejjé válni törekszik, de az ember földi élete alatt ettől folyamatosan visz- sza van tartva.
34. A ritmikus rendszer a kettő között, középen van. Itt az én-organizáció és az asztráltest váltakozva hol hozzákapcsolódik a fizikai- és az étertesthez, hol eloldódik tőle. A lélegzés és a vérkeringés ennek az egyesülésnek és eloldódásnak a fizikai lenyomata. A belégzés folyamata az egyesülés képe, a kilégzés viszont az eloldódásé. Az artériás vér folyamatai a kapcsolódást, a vénás vér folyamatai az eloldódást mutatják.
1924. május 11.
35. Az ember fizikai mivoltát csak úgy érthetjük meg, ha azt a lelkiség és szellemiség képének tekintjük. Az ember fizikai teste önmagában véve érthetetlen. Mégis, különböző részel különböző módon képei a szellemiségnek-lelkiségnek. A fej annak legtökéletesebb, lezárt érzékelhető képe. Mindaz, ami az anyagcsere-végtag rendszerhez tartozik, olyan, mint egy kép, mely még nem öltött végleges formát, melyen még dolgoznak. Mindaz, ami a ritmikus rendszerhez tartozik, a lelkiségnek-szellemiségnek a testhez való viszonyát tekintve – e két ellentét között van.
36. Aki ebből a szempontból nézi az emberi fejet, annak ez a szemlélet segítséget ad a szellemi imagináció megértéséhez; a fej formáiban az ima- ginatív formák ugyanis szinte fizikai sűrűségűvé alvadtak meg.
37. Ugyanígy az emberi organizáció ritmikus részének a szemlélete segítségül szolgálhat az inspiráció megértésében. Az életritmusok fizikai képe az inspiratív jelleget nyilatkoztatja meg. Az anyagcsere-végtag rendszer, ha azt teljes aktivitásában, szükséges és lehetséges folyamatainak kibontakozása közben szemléljük, fizikai-érzékfeletti képét adja a tisztán érzékfeletti intuíciónak.
- forrás: antropozofia.hu -
- - - - - -
Rudolf Steiner és az antropozófia - Takáts Péter | Athanor műsor - videó
forrás:Triography by Amega Média
Ki volt Rudolf Steiner, az antropozófia megalapítója? Mi az antropozófia lényege? Miért jelentős Steiner számos témát és életterületet (pl. pedagógia, orvoslás, mezőgazdaság, mozgásművészet) átfogó munkássága? Ki volt Göllner Mária? Mivel foglalkozik a budapesti székhelyű Magyar Antropozófiai Társaság? Többek közt ezekről a kérdésekről beszélgettünk Takáts Péterrel, a Magyar Antropozófiai Társaság képviselőtestületi tagjával.
A Magyar Antropozófiai Társaság honlapja: https://antropozofia.hu/
.jpg)
