Éretté válni

Az egész életünk egy nagy tanulás. Nem akkor leszünk érettek, amikor elértük a 18 éves kort, vagy amikor leérettségiztünk. Sok olyan tanítás, megértés vár ránk életünk folyamán, - melyeket lehet, hogy nem mondtak el a szüleink, nagyszüleink, - mert ők sem tudták. Az életen át tartó tanulás eredménye, hogy az ember minden megértés után egy fokkal jobb ember lesz, egy fokkal könnyebb vele együtt élni. Minden megértést fájdalom előz meg, mely elgondolkodásra kényszeríti az embert, tanítja az embert

 

Habár mindannyian mások vagyunk, - magunkon kell felismerni a viselkedési mintáinkat, - azért sok mindenben megegyezünk. Aki elkésett valahonnan, siet, - az ideges. Aki ideges, az harapós. Ebben például a legtöbben megegyezünk. 

Vannak olyan időszakok az életünkben amikor kimondottan harapósak leszünk. Sokszor úgy elrejtőznek az okok, hogy fogalmunk sincs mi váltja ki az ideges állapot. Észre se vesszük, hogy feszültebb napjaink vannak, csak akkor tudatosul bennünk, amikor konfliktusokba kerülünk. Valakinek beszóltunk, valakivel összevitatkoztunk. A vitákból is több kell, mire felismerjük, hogy bennünk van a hiba, - bennünk változott meg valami. Már nem az a nyugodt természet vagyok, - dolgozik bennem valami feszültség, ami rendszeresen ki akar törni, le akar engedni. 

Az ideges állapot, a feszültség egy energia, ami felhalmozódott bennünk. Amikor ez az energia kiáramlik belőlünk, kitisztul belőlünk, - olyankor rosszat gondolunk, rosszat mondunk, rosszat cselekszünk. Nem a világ változik meg, hanem mi vagyunk a változó. Olyannak látjuk a világot, amilyen energiák felhalmozódtak bennünk. Amikor elönt minket a mély nyugalom érzet, olyankor egy egészen más energiával töltődünk fel. Amely kiáramláskor a jó gondolatainkat tölti fel, jó szavainkat, jó cselekedeteinket.

Amíg az ember egyedül él, addig jobban átvészeli a feszültebb időszakot, mert nincs akibe beleharapjon. De a családi élet már kimutatja a finomabb energia változásokat is. Ami egy részt szerencsétlen dolog, mert vitákat szül, és bántjuk a szeretteinket. De más részt szerencsés dolog, mert könnyebben önmagunkra irányítjuk a figyelmünket, - esélyt kapunk a tanulásra, megértésre. Mi változott meg, miért lettem idegesebb? Sokszor úgy elvannak bújva az okok, hogy 10 pszichológus is kevés lenne, hogy rövidebb idő alatt feltárják. De az életünk, az élettörténetünk nagy segítség. Minél többet éltünk, annál több emlékünk van, - annál többször ismétlődhettek meg ugyanazok a folyamatok. A kérdés, hogy hány éves korban ismerjük fel a kiváltó okokat, ok-okozatokat. Hányszor ismétlődik meg a folyamat? Ha sikerült felismerni, akkor további életünkben kiszűrhetjük a nem kívánt életesemények ismétlődését, - mert a felismeréseknek köszönhetően, képesek lettünk tudatosan változtatni a viselkedésünkön. Gondolkodásunkon, szavainkon, tetteinken. Így válunk egyre érettebb, - egyre nyugodtabb, békésebb emberré. 

Mindannyiunknak vannak hibái. Ezeket a hibákat másokban sokkal jobban látjuk, amikor tele vagyunk feszültséggel, - ideges napjaink vannak. Úgy gondoljuk, hogy meg kell mondanunk a hibáját, hogy segítsünk neki felismerni min kell dolgoznia önmagán, hol fejlődőképes. Úgy gondoljuk, hogy valójában nem akarunk rosszat ezzel, hanem segíteni akarunk. Az érett viselkedés teljesen más.
Miért van az, hogy a gyerekünk velünk folyton vitatkozik, másokkal meg harmonikus, békés a kapcsolata? Azért, mert amikor negatív energiák áramlanak belőlünk, olyankor erőt adunk a másik ember energiáinak is. Az energia amit átadunk, - a másik emberből szintén rossz gondolatokban, szavakban, tettekben fog visszatükröződni ránk. Mi adunk erőt másoknak ahhoz, hogy a rosszabbik énjükkel találkozzunk. Az ember energialény, elektromágneses test, - akinek elektromágneses kisugárzása van. Minden alkalommal találkoznak az energiáink, hatással vagyunk egymás érzelmeire. És úgy mint a telefonnál, - az energiáink frekvenciákon áramolnak a Föld idegrendszerében, - elég ha csak rágondolunk valakire, energiát adunk át. 

Élhetünk hatalmas békében szeretetben, - nem a világ változik meg, hanem önmagunk. Ha képesek vagyunk önmagunkban bőséggel felhalmozni nagyon erős jó energiákat, akkor képtelenek leszünk meglátni a rosszat. Az energia amely kiáramlik belőlünk, csak a jó gondolatainkat rezegteti meg, jó szavainkat, jó tetteinket. Olyanok vagyunk, mint egy hangszer, - a bennünk lévő energiák, érzelmek, dallamokat játszanak le, - gondolataink frekvenciák szerinti hangjegyek. Ha jó energiákkal vagyunk tele, akkor a többi ember is jóságos lesz velünk, mert nagyon erős pozitív hatással leszünk rájuk minden egyes találkozásnál. Kihozzuk belőlük a jobbik énjüket, azt amelyik szeretetteljesebb. Ha van egy olyan családtag, aki elérte az emelkedettebb érzelmi állapotot, és tartósan benne marad, - az nagyon sok békét, szeretetet hozhat a családba. 

Ugyanúgy ahogy egy tartósan ideges családtag, - sok vitát, gyűlöletet hozhat a családba.
Ezért fontos megismerni önmagunkat, - felismerni melyik cselekedetünk, szokásunk, - milyen érzelmi hatással van hétköznapjainkra. Milyen energiák halmozódnak bennünk, milyenek fognak majd kiáramolni belőlünk. 

Amikor az ember siet, akkor ideges. Nem csak egy munkahelyről lehet elkésni, nem csak egy vonatot lehet lekésni. Ki se kell lépni a házból, hogy úgy érezzük elkésünk valahonnan. Tudatunk, tudatalattink egy rejtelmes világ, mely még feltárásra vár. Amikor egy vállalkozó leül, és elkezd megtervezni egy projektet, vállalkozási tervet, - akkor létrehoz kezdeti időpontokat, és befejező időpontokat. Létrejönnek a határidők. A projekt megvalósítása folyamán az időpontok végig jelen vannak, - az ember felosztja a teendőket, napokra, hetekre, időszakokra. Létrejönnek kisebb időközök, melyeket próbál betartani, próbálja a kijelölt feladatokat az időkereteken belül megvalósítani. Minden nap egy újabb szakasz, melynek van kiinduló időpontja, és célba érő befejező időpontja. Minden nap egy újabb lehetőség az elkésésre, sietésre. 

Az ember csak akkor nyugszik meg, amikor célba ért, - amikor elérte a vonatot. Ha a vonatállomás felé fenntartják, közbe jön valami - és felmerül a lehetőség, hogy a valami végett még nagyobb esély van elkésni a vonatot, - akkor hirtelen még idegesebb lesz. Hogy mennyi ideg halmozódik fel bennünk, az attól függ, hogy mennyi ideig tartott az ideges állapot, - és az ideges állapotnak milyen kiugrásai voltak. Csak simán idegeskedtünk a vonatállomás felé, vagy volt kiugrás is, - mert még közbe is jött valami.
Ha elértük a vonatot, akkor a felhalmozódott feszültség átalakul bennünk, - nagy sóhajtásokkal, jól eső érzéssel kiáramlik belőlünk. 

Ha nem értük el a vonatot, akkor harapósak leszünk. Ha el is érjük a következőt, már jó eséllyel a felhalmozódott feszültség kiáramlik majd otthon a családunk társaságában, - megjelenve rossz gondolatokban, rossz szavakban, rossz tettekben. Látni fogjuk a másik hibáit, gyengeségeit, - és felhívjuk majd rá a figyelmet. Idegesítők leszünk, - azaz energiákat adunk át, amely visszatükröződik majd ránk, - mások is látni fogják a mi hibáinkat. És kész is van a vita, - búcsúzhatunk a harmóniától.

Egy olyan világban élünk, ahol minden időre megy. Rengeteg lehetőség van tudatunkban időkereteket létrehozni, határidőket megszabni. Rengeteg lehetőség van úgy érezni, hogy elkésünk valahonnan. A harminc éves nő tudatalattijában ott dolgozik, hogy már férjhez kellett volna mennie. Már el van késve. Minden egyes ilyen gondolat, picike feszültséget teremt. Ami picike rossz gondolatban fog távozni. Az ember aki házat épít, és szorít az idő, mert mindjárt itt az ősz, és az esők előtt fel kell kerülni a tetőnek. Ezer egy dolog jöhet közbe, tudatunk virtuális terében ezerszer megállíthatnak minket az állomásig. Minden egyes nem várt esemény kiugró ideges állapotokat eredményez. Mely napokon a család nagyobb megpróbáltatásoknak van kitéve. Ez az amit mi stressznek élünk meg, - maga az idő, és a tudatunk kapcsolata.

Sokan tudatmódosító szerekhez nyúlnak, hogy kibírják a nagy stresszt. Hogy éjjel ne azon gondolkozzanak, hogy mennyire vannak elkésve, mennyire kell sietniük, mennyi akadály jöhet még. Az alkohol, a drogok képesek kikapcsolni az agyat, az ember elfelejti a gondjait, - pár órára nem termeli a feszültséget. De a test ebbe tönkre megy, és az agy is megbosszulja magát. Amennyi csend volt a pár óra alatt, visszakapcsolás után annyi erőteljes negatív gondolat lesz. Oktalanul olyan érzésünk lesz, mintha akadály lenne a célba érés előtt, valaki megállított volna minket a vonatállomás felé a nagy sietség közben. Kiugróan feszült állapotba kerülünk, rövid idő alatt sok ideget halmozunk fel, - amit aztán újra elnyomunk tudatmódosító szerekkel. Ez nem a járható út.

Vannak akik megtanulták bekapni a lesz@rom tablettát. Ahogy esik úgy puffan, nem fognak idegeskedni. Akkor sem, ha feje tetejére áll a világ. Vannak akik megtanultak nem tervezni, nem létrehozni időpontokat. Vannak terveik, céljaik, - de a kigondolás után el is engedik. Mert nem fognak azon aggódni, - hogy nem úgy fognak sikerülni, ahogy eltervezték. Majd lesz, ahogy lesz, - most maradjunk a mostban. Vannak akik felismerték az idő, és a tudat kapcsolatát. Hogy minden idővel kapcsolatos gondolkodás feszültséget okoz, ezért legbölcsebb a MOST-ban maradni, pillanatban maradni, - nyugalomban maradni. Ez együtt jár egy fajta nem gondolkodással, terv nélküliséggel. Mint amikor az ember már célba ért, már mindent elért amit akart, már nem kell többet GONDot oldalni, GONDolkodni. Mint a nyaraláson a tengerparton, ahol pont minden úgy jó ahogy van, tökéletes a pillanat. Ahol elfelejtünk az óránkra pillantani, ahol elfelejtjük milyen nap van, elfelejtjük az időt. Vannak akik kevéssel is beérik, önfenntartóak, - addig takaródznak, amíg a takarójuk ér. Mint régen az emberek, vagy ahogyan még napjainkban is sokan élnek Erdélyben. Nem véletlen, hogy sokan azt mondják, - hogy régen nagyobb volt a szeretet az emberek között, - több idő volt, nagyobb nyugalom. Amikor nincs mit venned, akkor nem fogsz hatalmas projekteket kigondolni, melyek sok pénzt hozhatnak, melyekből majd sok mindent megvehetsz. Ha nincs nagy vágy, akkor nincs nagy projekt, nincs rengeteg feladat, időbeosztás, - rengeteg lehetőség az elkésésre. Rengeteg lehetőség a késésben vagyok gondolatnak, mely idegessé tesz, feszültséget teremt. Erdélyben a hegyek között, csak annyi feladat van, amennyi az önfenntartáshoz kell. Kicsit kapálni, kicsit fejni, kicsit begyújtani, rendet rakni, főzni. Ennyivel elboldogul az ember biztosan. Nem lopakodik be az elkések gondolat, nem termelődik feszültség. Meg marad a nyugalom, megmaradnak a jó energiák. Nem véletlen, hogy hosszú ideig megtartják a fiatalos testet, és 100 éves korban még segédkezik a konyhában az ükmama is. 

Az érettség egyik jele, amikor az ember felismeri az életében azokat a viselkedési mintákat, szokásokat, - melyek feszültséget keltenek benne. És változtatni kezd, ha kell gyökeresen változtat az addigi életmódján, - kevesebb határidőt választ, kevesebb idegeskedést választ. Átértékeljük az életünket, - megértjük a népmeséink tanításait. Az eladom a lelkem az ördögnek, - napjainkban aktuálisabb, mint réges-régen. Megkapod a kívánt kincset, vágyat, - de cserébe sokat fogsz sietni, sok feszültséget fogsz felhalmozni, - beengeded a világunkba önmagadon keresztül a gonoszt, rossz energiákat. Lesz vagyonod, lesz élményed, - de nyugalom, béke, szeretet nélkül maradsz. 

Ezért jól át kell gondolni mi mennyit ér, és mi mivel jár. Mert a szeretet, a családi kapcsolatok, a barátságok, - megfizethetetlenek. A belső béke, a mély nyugalom, az állandó szeretet érzés megfizethetetlen. Az igazi öröm, az állandó boldogság érzet, csak akkor jelenik meg, - amikor sikerült kiiktatni az időt, sikerül hosszabb ideje egyre nagyobb nyugalomban élni. Akkor jutunk vissza a gyerekkori boldogság állapotba, - ezért mondta Jézus, hogy legyetek olyanok, mint a gyerekek.
Legyen munkánk, legyenek napi feladataink, melyek kellenek az egészséges lelki élethez. Figyeljük meg hétköznapjainkat, életszakaszainkat, - hogy mely szokásaink, cselekedeteink járnak olyan érzésekkel, mintha a vonatállomásokra sietnénk. Ha nem is tudunk azonnal változtatni, - legalább tudatosítsuk, hogy aznap ideget termelünk. Hogy, aznap tudatosan kell megváltoztatni a gondolatainkat, ha este hibákat vélünk felfedezni családtagjainkban. Hogy nem bennük van a hiba, hanem bennünk. Hogy olyan életet élünk, amely szűk időkeretekhez van kötve, és felébreszti bennünk a sietni kell érzést, - feszültséget termel bennünk. Hogy nem rajtuk kell levezetni a feszültséget, hanem türelmet gyakorolva végezni kell a feladattal, és legközelebb bölcsebben kell megválasztani a következő feladatot. 

Minél többet maradunk nyugalomban, annál békésebb, szeretetteljesebb emberek leszünk. Annál könnyebb lesz velünk együtt élni, annál több örömöt vihetünk szeretteink életébe. Ez egy nagyon szép vágy, egy nagyon szép cél, - bölcsen tesszük ha sokat teszünk érte. A tudatosságnak, önismeretnek köszönhetően megvalósítható, elérhető, - de az út nem könnyű. Sok élettapasztalat kell, sok megfigyelés, - hogy a felismerések megszülethessenek. Megérthessük hogyan működünk, hol lopakodik be a feszültség az életünkbe. Nekem is gyakorolni kell, nekem is tennem kell a fejlődésemért. Bízok benne, hogy idővel egyre jobban fog menni, egyre békésebb lesz velem együtt élni. Tudom, hogy a tudatosság a kulcs, - hogy a hiba a tanulás eszköze. Hogy a rossz azért van, hogy megértsük mit jelent a jó. Hogy bármi is történik, az a fejlődésünk szolgálja, - mely végig arról szól, hogy egyre jobb, békésebb, szeretetteljesebb emberré váljunk. Érettebb emberré váljunk.

- Zsigray András -

Hogyan változtathatod meg a környezeted? - Gunagriha - videó

Gunagriha: Sorsnavigátor
A tudatos sorsalakítás kézikönyve:

https://docplayer.hu/105200933-Gunagriha-sorsnavigator-a-tudatos-sorsalakitas-kezikonyve-gyakorlati-spiritualitas-gunagriha-sorsnavigator.html

„Képzelj el egy életet, ahol a sorsod forgatókönyvét te írod meg, ahol az történik veled, amit pozitívnak tartasz, amit te magad akarsz, ahol te magad alkotod, állítod össze az életet. Képzelj egy életet, ahol az álmaid valósággá válnak, ahol nincs félelem, ahol a szeretet uralja egész lényedet, és így boldogságban, megtörhetetlen boldogságban élsz; ahol belső békéd kiteljesedése gyönyörrel tölti be léted, függetlenül más emberek magatartásától, mert nincsenek kétségeid, bizonytalanságaid, hiszen te vagy a varázsló"

Medek Tamás spirituális író válaszol 10.

 

Egy kedves hozzám forduló levelét szeretném megosztani veletek.

"Édesapám tavaly októberben meghalt. Azóta sokszor álmodtam vele. Mindig azt kívántam, bárcsak 1 napot kaphatnék, amit együtt tölthetek vele, mivel sajnos a halála előtt 1 hónappal nem igazán tartottam vele a kapcsolatot egy kisebb vita miatt, amit utólag már rettentően bánok. 

 

Ezt az "egyetlen napot" meg is kaptam, nem is egyszer! Több alkalommal is találkoztam vele álmomban, elmentünk strandolni, közös programot szerveztünk és ez nagyon megnyugtató volt. A sok álom közül inkább csak kettőt szeretnék megemlíteni, ami érdekes.

Az egyik, ami több alkalommal is lepergett még az első hetekben, az volt hogy láttam és kérdeztem tőle, hogy hogy van itt, ha egyszer meghalt? Erre azt a választ kaptam, hogy:

"Nem haltam meg, csak meg akartalak viccelni titeket". Majd sok hét elteltével (mikor már én is elfogadtam, hogy nincs többé), akkor azt mondta nekem "ne aggódj, jó helyen vagyok és tudd hogy minden amit olvastál a Tudatos Tudat oldalon, az igaz".

 
Azt megjegyezném, hogy amíg életben volt, nem tudott ennek az oldalnak a létezéséről, úgy mint ahogy én sem... Miután meghalt, találtam rá és kezdtem el rengeteget olvasni a bejegyzéseidet. Hát nem érdekes?

Szerinted miért mondta azt hogy nem halt meg csak meg akart viccelni?
És milyen érdekes, hogy mindegyik azt mondja "ne aggódj, jó helyen vagyok". Annak idején a mamám is ugyanezt mondta, szóról szóra."

 

Válasz:
Nagyon sajnálom, hogy édesapádnak távoznia kellett, annak viszont nagyon örülök, hogy ilyen sokszor álmodhattál, s hogy ilyen sok élményt élhettél át vele.
Örömmel olvastam édesapádnak azt a mondatát is, hogy minden igaz, amit az oldalamon olvastál. Ugyanis, bár a rögzített bejegyzésemben (is) írom, hogy természetesen nekem is lehetnek kisebb-nagyobb pontatlanságok az ismereteimben, tehát tisztában vagyok azzal, hogy a teljes igazságot csak akkor tudhatjuk meg, ha már mi is odaát leszünk, ugyanakkor nagyon örülök, hogy így gondolja. Ez persze elsősorban neked pozitív visszajelzés, hisz ezzel főként arra próbált célozni, hogy biztosítson téged, valóban van túlvilág, valóban ugyanúgy él tovább, a halál valóban csak a testre vonatkozik - tehát minden igaz, amiről az oldalam (lényegében) szól, s amit az oldalammal át kívánok másoknak adni.

S hogy miért fogalmazhatott az elején úgy, hogy "csak viccelni akart"? Nos, ezt nyilván nehéz pontosan megmondani (ezt csak ő tudná), de úgy vélem, akkor még ő maga is itt volt a fizikai síkon, tehát akkor még nem kelt át a szellemvilágba. Ebben az állapotban sok lélek még csak többé-kevésbé van tisztában azzal, mi is történt vele valójában. A megfogalmazása valószínűleg ebből ered.
Később azonban már átkelt, a tudata teljes mértékben kitisztult, már nem csak az akkori önmagaként látta saját magát, egyszóval hazatért, s a létezést egy sokkal szélesebb perspektívából tudta nézni. Így már számodra is sokkal komolyabb, összetettebb választ tudott adni mindarra, ami történt vele, s amit tudnod kell róla.

Teljesen megértelek, hogy fájó számodra, hogy egy kisebb vita miatt nem töltöttél vele annyi időt a testi halála előtt, mint szerettél volna, azonban biztos vagyok benne, hogy ezt már régen megbocsájtotta neked, sőt, ő is arra kér, te is bocsáss meg neki, s magadnak is. Biztos vagyok benne, hogy azt szeretné, hogy ne emészd magad ezen, s hogy tudd, még nagyon sokat lehettek együtt.

Eltávozott szeretteink a szellemvilágba való visszatérésük után is figyelemmel tudnak bennünket kísérni, így tudhatott arról is, hogy az oldalam nyújtott számodra segítséget.
Az pedig, hogy a szellemvilágba visszatért lelkek üzenetének lényege többnyire az, hogy "ne aggód, jó helyen vagyok", nem meglepő. Hiszen ilyenkor a lélek valójában hazatér. (Az igazi otthonuk a szellemvilág.) S amikor egy lélek hazatér, földi szavakkal leírhatatlan boldogságot, nyugalmat él át - egyben megtapasztalva és megértve azt is, hogy itt csupán átmenetileg tartózkodott. Ugyanakkor szeretnék azt is, ha ezt a még itt élő szeretteik is tudnák, s ezért a két legfontosabb, amit egy odaát élő szerettünk üzenne nekünk: ne aggódj, jól vagyok, jó helyen vagyok!

- Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -

 

Ayahuasca-szertartás

Az ayahuasca egy az Amazonas-vidéken élő indiánok körében őshonos, többféle pszichoaktív növényből főzött szent ital, amit évszázadok óta használnak gyógyításra és a hitük szerinti szellemvilággal való kommunikációra.

A XX. században az ayahuascát felfedezte a nyugati világ is, és az utóbbi évtizedekben egyre többen élnek vele terápiás célokkal, illetve kutatások is történtek-történnek a terápiás potenciálját illetőleg, igen biztató eredményekkel.Az amazóniai sámánok évszázadok óta használják az ajahuaszkát, amely szerintük nem más, mint ablak a lélek birodalmára. A szent ital állításuk szerint bármilyen betegséget képes meggyógyítani. E cikk írója részt vett egy ilyen ősi ajahuaszka-szertartáson, és a belső világok, melyekkel szembesült, sokkal félelmetesebbnek - ám egyben megszabadítóbbnak is - bizonyultak, mint azt valaha gondolta volna.

I. 
Sose fogom elfelejteni, hogy milyen volt. Azt a mindent megsemmisítő gyötrelmet. A bizonyosságot, hogy a szenvedés örökké fog tartani. Hogy senki nincs, aki segíthetne; a menekülés pedig lehetetlen. Bármerre néztem, olyan sűrű sötétség vett körül, hogy a fény puszta fogalma is elképzelhetetlennek tűnt.

Hirtelen leörvénylettem egy tűzalagúton, ahol fájdalomtól nyöszörgő alakok könyörögtek, hogy mentsem meg őket. Mások megpróbáltak megfenyegetni: - Soha nem fogsz kijutni innen! Soha! Soha! -

Azon kaptam magam, hogy kinevetem őket. - Nem félek tőletek!- mondtam. Ám ekkor a sötétség még sűrűbb lett; a szenvedés érzelmi töltése pedig már-már elviselhetetlenné vált. Úgy éreztem, hogy szétrobbanok a szívemben lévő fájdalomtól -  az emberiség összes fájdalma hullámzott át egész lényemen; a tragédiák, a leírhatatlan gyűlölet és szomorúság. Leértem a tűzalagút aljára, és ott három trónt láttam egy fekete teremben. Három árnyalak ült a trónokon - középen pedig, úgy véltem, maga az ördög ült.

- A sötétség örökké fog tartani. - mondta. - Soha nem fogsz kijutni innen! Soha! -

- De igen! - válaszoltam.

Egyszerre megjelent bennem a szándék, hogy felemelkedjek. Felhajóztam a tűzalagúton keresztül, egyre magasabbra es magasabbra, mígnem fehér fényre törtem át magam. Azonnal eltűnt minden sötétség. A testem könnyű volt és nyugodt. Gyönyörű minták és színek egyvelegében lebegtem. Az ajahuaszka látomásom lassan elhalványult. Visszatértem a kunyhóban fekvő testembe; a dzsungelből beszűrődött a rovarok lágy ciripelése.

- Üdv újra itt - mondta a sámán.

Másnap reggel teljesen lehetetlen dologra lettem figyelmes: az életemet kisgyerekkorom óta uraló súlyos depresszió csodával határos módon nyom nélkül eltűnt.

 II.

Óriási kék pillangók repkednek esetlenül a kenunk mellett. Papagájok röppennek fel, a lombok rejtekét keresve. Minél mélyebbre hatolunk az Amazonas dzsungelébe, annál inkább fejbe vág a tény, hogy már nem fordulhatok vissza. Legutóbb egy éve jártam itt, és most megint itt vagyok Peruban. A Rio Aucayacu folyón utazok fölfelé, hogy újabb sámán-gyógyításban részesüljek. Az igazat megvallva rettenetesen félek tőle. De már megtanultam, hogy nálam a sámánizmus - és főleg az ajahuaszka - úgy működik, hogy minél borzasztóbb az élmény, utána annál jobb lesz. Egyetlen egy dolog szükséges ehhez a fajta munkához: bátornak kell lenni. Azt fogod megtanulni, hogyan mentsd meg saját magad. 

A dzsungel-béli tábor, ahol a sámángyógyításunk zajlani fog, a legközelebbi városkától, Iquitos-tól mintegy 320 kilométerre, a perui Amazonas mélyén fekszik. Rajtam kívül még 4 másik ember is részt vesz ezen a túrán. Itt van például Winston, a legnagyobb darab ember, akit valaha láttam. Két méter magas és 180 kiló; erős testével bárkit könnyű szerrel össze tudna roppantani. Biztos biztonsági őr, gondolom, és amikor beszédbe elegyedünk, kiderül, hogy tényleg az. Aztán itt vannak a többiek: Lisa, aki a Stanford-on diplomázott, és most a Duke University-n csinálja a doktorátusát politikaelméletből; Christy, aki épp most hagyta ott a munkáját, hogy körbeutazza Dél-Amerikát - veszélyeztetett tinédzserekkel dolgozott, mint pszichológus; és itt van még Katherine, Christy brit barátnője is. Kis csoportunk tehát határozottan hétköznapi emberekből áll. Nincsenek ezoterikus energia-gyógyítók, se pánsíp-készítők. Se hippik, se raszták, se önjelölt varázslók. A "legezoterikusabb" Christy múló érdeklődése a jóga-tanítás iránt. 

És persze itt vagyok én, aki egy éve jöttem először Peruba azzal a félvállról vett tervvel, hogy a sámánok majd jól megdolgoznak a nagy "szent spirituális gyógymódjukkal". Mit sem sejtettem arról, hogy ezután az élmény után úgy fogom magam érezni, mintha egy csuromvizes vastag gyapjúkabátot emeltek volna le a vállamról - szó szerint éreztem, ahogy a depresszió súlya eltűnik rólam. "Mégiscsak van valami ebben az őrült sámánizmusban..." 

És most újra itt vagyok. 

Ezúttal senkinek nem szóltam róla - főleg nem a családomnak. Megrögzött ateisták között nőttem fel, akik azt verték belém, hogy teljesen egyedül vagyunk a világegyetemben, és hogy kicsinyes életünk múló drámái egy végső, nem túl nemes végben kulminálódnak - a halálban. Ennyi. Nem mondhatnám, hogy ez a boldog élet arany-receptje lett volna, mégis, életem első pár évtizedében büszke és arrogáns ateistaként éltem, abban a hitben, hogy egyike vagyok azon keveseknek, akiknek van bátorságuk szembenézni az élettel a vallás "mankója" nélkül, avagy a még annál is megvetendőbb sámánizmus-szerű zagyvaságok nélkül. De akármennyire is racionálisan álltam a dolgokhoz, az én világom továbbra is egy sötét, fenyegető hely maradt, ami felett nem volt semmi irányításom. És a halandóság is könyörtelenül tátongott rám. 

Hirtelen Lisa felráz emlékeimből, és azt kérdezi, mi hozott ide vissza egy újabb sámán-élményért.

"Van még némi elintéznivalóm", mondom. Nem olyan egyszerű ez a kérdés. És eléggé személyes is. Isten tudja; senki nem kényszerített, hogy visszajöjjek. Elégedett lehettem volna már az előző látogatásom eredményével: eltűnt az addigi morbid halál-vágyam. Arra ébredtem egy kis kunyhóban Peru fülledt dzsungelében, hogy mindennél jobban szeretnék élni. 

Ám még ilyen eredmények után is bujkáltak megátalkodott ellenségek a pszichémben: a Félelem és a Szégyen. Ezek újonnan felfedezett örömemen csorbát ejtve beárnyékolták sikereimet. Hogy tudnám leírni, milyen az, amikor vágysz egy másik ember szeretetére, de ugyanakkor rettegsz is tőle? Hogy azt akarod, hogy jó dolgok történjenek veled, ám ugyanakkor valami tőled elszakadt részed úgy hiszi, nem érdemled meg őket? Hogy amikor a tükörbe nézel, csak a tökéletlenségeidet látod?

III.

Kenunkkal kikötünk a Rio Aucayacu partján, közel egy a dzsungel által körbeölelt nagy kunyhóhoz - megérkeztünk a gyógyító központhoz. Lakhelyünk minden luxust nélkülöz - egy szúnyoghálóval fedett matrac a földön, egy kézmosó, és egy WC. Egyszerű ételek. Kerozinlámpák. Fürödni vagy a folyóban tudunk, vagy használhatjuk a közös zuhanyzót. Van ebben valami aszkétikus, ahogy az élet megszokott kényelmét, komfortjait levetjük - készülőben az előttünk álló nehéz munkára. Ahová készülünk, ott semmilyen evilági dolognak nincs értéke. Ahová mi megyünk, onnan az egyetlen kiút a félelmen át vezet. 

A csoportunk fő sámánja egy amerikai - Hamilton Souther, aki egyben a gyógyító-utakat szervező cég, a Blue Morpho vezetője is. 27 éves, szőke, kék szemű, és nagyon jól néz ki. De ha csak egy percig is beszélsz vele, vonzó külső adottságai azonnal eltörpülnek legegyértelműbb tulajdonsága mellett: ami nem más, mint hogy mindenkit feltétel nélkül, teljes mértékig elfogad. Nem lehet feldühíteni. Nem lehet flörtölni vele. Nem lehet megbántani (habár erre borzasztóan erős késztetést érez az ember). Olyan, mint egy tükör; mindig a saját egódat tükrözi rád vissza, megmutatva a ragaszkodásaidat, komplexusaidat, félelmeidet. Ha szimpatikusnak találod, az tökjó, de ha nem, az is mindegy. 

Az, hogy Hamilton, egy fiatal kaliforniai amcsi srác hogyan kötött ki a perui dzsungel mélyén mint gyógyító sámán, már önmagában egy a hihetőség határait feszegető történet. Amikor "fiatalabb" volt (vagyis fiatal felnőtt), meséli, nagyon zűrzavaros életet élt. A harag irányította minden lépését, és a világot egy nyomasztó, reménytelen helyként, az életet pedig életfogytig tartó raboskodásként élte meg. Aztán élete legsötétebb éjszakáján, végső reménytelenségében és kétségbeesésében elkezdett beszélni Istenhez, és könyörgött neki, hogy ha valóban létezik, mutassa meg magát neki. Ezután, azt mondja, hangokat hallott, és szellem-alakokat látott. Azt hitte, megbolondult. A pszichológusa egyetértett. Ám aztán egy jó barátja azt mondta neki, hogy egyáltalán nem őrült meg - csak más dimenziókra nyíló csatornák nyíltak meg benne. 

A sok hang közül az egyik azt mondta neki, hogy utazzon Dél-Amerikába és legyen egy sámán tanítványa. Megfogadta ezt a tanácsot, elment Peruba, és találkozott két sámán mesterrel, akik mindenre megtanították, amit csak tudtak. Egyikük, Don Julio Gerena Pinedo, itt van most velünk. 87 éves, több mint 50 éve vezet ayahuasca szertartásokat, és széles körben az Amazonas egyik legnagyobb erejű gyógyítójának tartják. Összegörnyedve ül egy széken a fő kunyhóban, egy mapacho-val, vagyis egy dzsungelben növő dohányból készített nagy szivarral a kezében, ami, mint mondja, megtisztítja a testet a negatív energiáktól. Hamilton és három amerikai sámán-tanítványa szeretettel csak Yodának hívják Don Julio-t. 

Idefelé jövet Hamilton rendszeresen megállította kenunkat, hogy útközben a dzsungelből összegyűjtse az ayahuasca ital hozzávalóit. Az "Ayahuasca" egy kecsua szó, amelynek jelentése "a lélek indája"; ezzel a névvel illetik azt a többféle Amazóniai növényből készülő főzetet, amit a helyi sámánok már évszázadok óta készítenek gyógyítási célokra. Bár sokan pusztán drognak gondolják a főzetet, a helyi őslakosok degradálónak tartják ezt a fajta hozzáállást. Számukra az ayahuasca orvosság, amit az Amazonas-medencében élő törzsek már évszázadok, ha nem évezredek óta használnak; és amihez tisztelettel, és jó szándékkal kell közelíteni. A főzetben található fő vegyület, a dimetiltriptamin (DMT) miatt illegális az Egyesült Államokban; a DMT, ugyan kémiailag távol áll az LSD-től, de szintén hallucinogén tulajdonságokkal rendelkezik. Ám magát az ayahuasca-élményt a főzetben található sokféle egyéb növényi hatóanyag együttes közreműködése hozza létre, mivel ezek teszik lehetővé, hogy a DMT szabadon áramoljon a szervezetben.

A főzet elkészítéséhez a tanoncoknak éveket kell eltölteniük egy tapasztalt sámán irányítása alatt, amely során megismerkednek a különféle növényi hozzávalókkal, és sokszor hetekig vagy hónapokig foglalkoznak egyenként ezek különféle gyógyító tulajdonságaival és vezérlő szellemeivel. Azt mondják, hogy ezek a lények ikaró-kat, szellem-dalokat tanítanak nekik, amiket ha egy szertartás alatt énekelnek vagy fütyülnek, előhívják az adott növény különleges segítségét. A képzés nem könnyű; azok, akik mint Hamilton, elnyerik a sámán mester címet - akik az amazóniai közösség nagy tiszteletben tartott tagjai - messzeföldről fogadnak betegeket. Betegei egyedi szükségleteitől függően a sámánnak tudnia kell, melyik növényeket használja a főzethez (a két fő hozzávaló mellett még körülbelül 100 féle növényfaj bármelyikét lehet használni az ayahuasca-hoz), mennyit gyűjtsön belőlük, és pontosan hogyan készítse el őket. A növények szellemei ezután összedogozva hozzák létre az illető számára leghatásosabb gyógyító élményt, bármitől szenvedjen is. 

Az ayahuaszka használatával kapcsolatban már számos csoda-számba illő gyógyulást dokumentáltak: az áttétes bélráktól kezdve a kokain függőségig, akár már egy-két szertartás után. Fogyasztása biztonságos, és nem okoz függőséget. Ám a nyugati orvosok évtizedekig teljesen semmibe vették, mert nem akarták a karrierüket kockáztatni egy az illegális DMT-t tartalmazó szer tanulmányozásával. Csak az elmúlt 20 évben, és csak egy maroknyi szakember kezdett el az ayahuaskával kapcsolatban kutatásokat indítani. 

Ezeknek a kutatásoknak a vezéregyénisége Charles Grob, M.D., az UCLA Orvosi Karának pszichiátriai és gyermekgyógyászati professzora. 1993-ban indította el a Hoasca Projektet, az első részletes kutatási projektet, aminek fő célja az ayahuaska emberekre való fizikai és pszichológiai hatásainak feltárása volt. Csapatával Brazíliába ment, ahol a növényi főzet legálisan használható, és ott egy főként őslakos indián tagokból álló egyház, az União do Vegetal (UDV) tagjaival végzett kutatásokat, akik az ayahuaskát szent italként, vallási kellékként használják. A róluk szerzett adatokat ezután összevetette egy kontrollcsoporttal, akik sosem vettek magukhoz a szerből. A kutatás azt tárta fel, hogy az ayahuaskát használó UDV-tagok mindegyike tapasztalt gyógyulást, a függőségekbe, depresszióba, vagy szorongásos zavarokba való visszaesés nélkül. Ezen kívül az alanyoktól vett vérminták meghökkentő felfedezéshez vezettek: úgy tűnik, az ayahuaska erősíti az emberek szerotoninra való érzékenységét (ami egy az emberi test által termelt hangulatszabályozó vegyület) azáltal, hogy megnöveli az idegsejteken található szerotonin-receptorok számát. 

Tehát a Hoasca Projekt megmutatta, hogy a legtöbb széles körben használt antidepresszánssal ellentétben, melyek Grob szerint olyan magas szerotoninszinteket hoznak létre, hogy azt a sejteknek a szerotonin-receptoraik leválasztásával kell kompenzálniuk - az ayahuaska nagy mértékben megnöveli a szervezet képességét a testben természetesen előforduló szerotonin felvételére. 

Grob szerint "lehetséges, hogy az ayahuaska a depresszió kezelésének egy jóval kifinomultabb és hatásosabb módja, mint a szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók [antidepresszáns gyógyszerek]" és hozzáteszi, hogy ez utóbbiak hatása "igencsak durva". Ezen kívül meggyőződése szerint az ayahuaskában nagy lehetőség rejlik a problémák hosszú-távú kezelésére. 

Ugyan igazán csábító elgondolkodni arról, hogy bennem is hasonló pozitív fiziológiai változások zajlottak-e le legutóbbi perui látogatásom alkalmával, de engem talán mégjobban izgatnak a szertartás alatti vízióim, amelyeknek, úgy tűnt, ugyanolyan erőteljes szerepük volt a depresszióm enyhítésében: olyan volt, mintha megmutatták volna nekem a saját magam által magamra kiszabott poklaimat, majd megtanítottak volna, hogy szabadítsam ki magam belőlük. Akkor mi is történt valójában? 

Grob szerint az ayahuaska egy nagyon mély módosult tudatállapotot hoz létre, amely átmeneti "egó széteséshez" vezethet, ahogy ő hívja, és ez lehetőséget ad az embereknek, hogy felülkerekedjenek a védelmi mechanizmusaikon és alámerüljenek a tudatalattijuk mélységeibe - ez egy nagyon különleges lehetőség, amit nem lehet reprodukálni semmilyen más, szerhasználat nélküli terápiás módszerekkel. 

"Képekkel, üzenetekkel, sőt közlésekkel térsz vissza" magyarázza Grob. "Tanulsz saját magadról, újraértelmezel múltbeli tapasztalatokat. Egy ilyen mély pszicho-spirituális epifánia után már nem ugyanaz az ember vagy, aki előtte voltál." 

De a kíváncsiak jobb, ha vigyáznak: a tudatalattiban sok olyan dolog van, amivel nem igazán szeretne az ember szembesülni. Rengeteg önromboló hitrendszer, elfojott traumatikus esemény, letagadott érzelem. Nem csoda hát, hogy az ayahuaska vízió úgy is megnyilvánulhat, mint valamiféle pokol, amibe az embert belekényszerítik, hogy - szó szerint - szembenézzen a saját démonaival. 

"Az ayahuaska nem mindenkinek való" figyelmeztet Grob. "Valószínűleg a mai világban élő legtöbb embernek nem ajánlott. Hajlandónak kell lenned átmenni egy  nagyon erőteljes, hosszú belső tapasztaláson, amely akár nagyon félelmetes is lehet. Tehát hajlandónak kell lenned mindezt elviselni."

 IV.

Este 9 óra van - eljött az első szertartás ideje. Mind összegyűlünk a központi kunyhóban. Kívül már az éj leszállt a dzsungelre, és éles rovarhangok vágnak át a levegőn. Mielőtt visszatérünk a civilizációba, öt szertartáson fogunk résztvenni. Mindegyik este 9-kor kezdődik. Ebéd óta már böjtölünk. Az egyik tanítvány körben polifoamokat tesz le a földre, ezeken fogunk feküdni. Hamilton és Don Julio előttünk ülnek, székeken, és meggyújtják a mapachóikat; a tanítványok mellettük ülnek.

Mielőtt megkezdjük a szertartást, Hamilton elővesz egy liternyi ayahuaskát, amit napközben készített el. Ezt odaadja Don Julio-nak, aki megáldja a főzetet a mapachojával - dohányfüstöt fúj az üvegbe, és maga köré. Többször lónyerítés-szerűen megköszörüli a torkát, majd átadja az üveget Hamiltonnak, aki elvégzi ugyanezeket a műveleteket. Hamilton spanyolul tiszteletét fejezi ki az ayahuaska szellemeinek, és azért fohászkodik, hogy segítsenek nekünk. 

Mindenki kap egy műanyag lavórt  - amit rosszat sejtetően "hányóvödörként szoktak emlegetni" - és egy tekercs WC-papírt arra, hogy hányás után megtörölhessük a szánkat; ez várható fejlemény a legtöbb szertartás során; kivéve, a sámánok szerint, ha valaki hozzá van szokva, hogy elfojtsa az érzéseit. Sokan hibásan úgy gondolják, hogy az érzelmek elfojtása az erő és a kontroll jele; de tulajdonképpen, Hamilton szerint, épp az ellenkezője. A fájdalmas érzelmek elkerülése és az előlük való menekülés a gyengeség; amíg az elfojtásnak nincs vége, senki nem gyógyulhat meg fizikai és pszichológiai betegségéből. 

Talán a legrosszabb dolog az ayahuaskában az íze. Az egész egy sűrű, barna, darabos trutyi, amitől az embernek rögtön öklendeznie kell. A leginkább talán a Baileys Irish Cream likőr és némi aszalt szilvalé keverékére hasonlít. A sámánok azt mondják, hogy a szellemek mondják meg nekik, kinek mennyit kell innia a főzetből. Minél több gyógyulásra van szükséged, annál többet kapsz. Hát akkor úgy tűnik, nekem jócskán van szükségen gyógyulásra, mert egy majdnem teli csészével kapok belőle, szemben a Lisa-nak és Christy-nek kitöltött bébi-adagokkal. A jó hír az, próbálom nyugtatni magam, hogy tudomásom szerint még senki nem halt meg az ayahuaskától. 

Egy túlélő-show versenyzőjét megszégyenítő lendülettel állok neki az italnak - két nagy, gyors korttyal túl vagyok rajta. Amikor a körben mindneki ivott már, köztük Hamilton is, eloltják a kerozin lámpát, és a sötétség betölti a kunyhót. Hamilton és Don Julio elkezdik rázni a chakapa-ikat, vagyis a leveles csörgőiket, és énekelni a növények szellemeinek szóló rituális énekeket. Körülbelül 20 percig nem történik semmi. Becsukom a szemem és várok. Lassan elkezdek látni valami halványzöld derengést; színes, ősi, amőbákra vagy baktériumokra hasonlító alakzatok lebegnek el mellettem. Kissé megijedve kinyitom a szemem. Elég hátborzongató: látom a kunyhó tetőgerendáit, a nádtetőt, a csillagok ragyogását a szúnyoghálós ablakokon túlról - de ugyanakkor az előbb említett amőba-szerű valamik is átlebegnek a képen, mintha csak bemontírozták volna őket. 

"Éppen a harmadik szemeddel látsz" mondja az egyik sámán-tanonc. A harmadik szem, amit a keleti spirituális tradíciókban a hatodik csakraként is ismernek, hivatott a más dimenziókhoz való kapcsolódásra. És mi van akkor, ha egyszerre két világot látok? Ez túl hihetetlennek tűnik, így becsukom a szemem, hogy csökkentsem a zűrzavart. Fantasztikus, folyamatosan változó, egymásba átfolyó geometrikus formákból és szerkezetekből álló jelenetek csúsznak el mellettem. Ezeknek a látványoknak az esszenciája a színek - kápráztató és szédítő bemutatót látok, melyben az összes elképzelhető színárnyalat keveredik és válik el egymástól kaleodoszkopikus ragyogásban. De aztán hirtelen a színek varázsütésre teljesen eltűnnek, mintha egy függöny hullott volna alá. Feketeség. Mindenhol. 

Fekete lények hajóznak el mellettem. Egymásba gabalyodott hosszú, sziszegő kígyók. Tüzet okádó sárkányok. Sikoltó ember-szerű alakok. Ahhoz képest hogy csak néhány hallucináció, rémisztően valóságosnak tűnnek. Egy átlagos ayahuasca-szertartás nagyjából 4-5 óráig tart. De az ayahuasca-térben - ahol az idő, a lineáris gondolkodás, és a háromdimenziós valóság szabályai többé nem érvényesek - 4-5 óra puszta sötétség és velőig hatoló félelem egy egész élethossznak tűnik. A szívverésem felgyorsul; nehezen kapok levegőt. De már átmentem ezen egyszer. Emlékeztetem magam, hogy amit most tapasztalok az nem más, mint az hogy a félelmem szimbolikus formát ölt az ayahuascán keresztül. Ezzel a félelemmel éltem egész életemben - és most el kell engednem. 

Hamilton így magyarázza: mindenkinek van egy energetikai teste, amit egy kiolthatatlan életerő tart fenn és működtet. Ezt a Keleti tradíciókban csiként vagy pránaként ismert erőt különböző dolgokkal, például akupunktúrával vagy jógával lehet manipulálni, hogy töretlenül áramoljon, megakadályozva a negatív energiák felgyülemlését, amik különböző testi és mentális betegségeket vagy akár halált is okozhatnak. Ámde az amazóniai sámánok számára ezek a negatív energiák konkrét szellemi entitások, akik az emberek testéhez kapcsolódva komisz dolgokat művelnek. Hamilton szerint mindenkiben van egy szerető "felsőbb én", de mindig, amikor kellemetlen gondolatok lépnek be az ember elméjébe - düh, félelem, szomorúság -, ez azért van, mert egy sötét szellemlény kapcsolódott az ember testéhez, és átmenetileg irányítja az illető elméjét. Olyan is előfordul, hozzáteszi, hogy az "asztrális valóságok" legalsóbb poklából származó, különösen rosszakaratú szellemek tartósan átveszik az irányítást valaki fölött - ezt nevezik teljes démoni megszállásnak -, így egy olyan pszichopata elmét létrehozva, aminek egyetlen célja, hogy másokban kárt tegyen.  

Próbálom irányítani a lélegzetem. De olyan sűrű a sötétség. Denevér-felhők és démonszerű arcok. Fekete villámlás. Fekete falak nőnek ki előttem a semmiből, bármerre is fordulok. Közelebb és közelebb, a sötétség körbevesz, csapdába ejt. Alig kapok levegőt. 

"Hamilton!" szakad ki belőlem. "Segíts!" 

"Mindjárt jövök Kira," mondja nyugodtan. "Tarts ki. Ne add meg magad a félelemnek." 

Szóval csak ennyi a trükk: ne add meg magad neki. Könnyű azt mondani! Meg kell mondjam neki, hogy erősebb vagyok nála. Meg kell mondjam neki, hogy nincs hatással rám. De pedig van. Teljes rettegésben vagyok. Nekem feszül a sötétség; meg akar semmisíteni.

Hamilton most fölöttem áll, rázza a chakapáját, miközben énekli a szellem-dalokat. Megmagyarázhatatlan módon, amint ezt csinálja, a sötétség meghátrál. De aztán még több jön, látszólag végnélküli folyamként. Sötét, dühödt arcokat látok. Az egész testem görcsbe rándul; olyan érzés, mintha kis golyók szakadnának keresztül a húsomon a bőrömet feltépve. A fájdalom iszonyatos. Csak vonaglok a matracomon és sikoltozom. Hamilton odahívja az egyik segítőjét - egy Rosa nevű helyi asszonyt - és megkéri, hogy fogjon le.  

"Mondd meg a szellemlényeknek, hogy könnyedén távozzanak belőled" mondja Hamilton. 

- De nem megy! - kiáltom. És ekkor úgy látszik, tömegesen menekülnek a torkomon át. Hallom magam, amint túlvilági sziszegő és rikoltó hangokat adok ki. Olyan magasak a sikolyaim, hogy ilyet ember egész biztosan nem tudna kiadni. Mindeközben ott vagyok én, mint valamiféle szemtanú, halálraváltan nézem és hallgatom mindezt, teljes tehetetlenségben - nem tudom megállítani. Semmi ilyesmiről nem olvastam, hogy történhet az ajahuaszka hatása alatt. És ekkor megjelenik előttem egy líbiai hegy képe, egy állítólagos szellemjárta hegyé, amit másfél éve másztam meg, a helyiek erőteljes figyelmeztetése ellenére. Egy hang azt mondja, hogy bármi is az, ami most távozik a testemből, ott akaszkodott rám. 

Kísértetjárta hegyek. Démoni stopposok. Ki hinné el mindezt? És mégis, a pokoli tánc folytatódik, megállás nélkül. A sikoltozás, a jajgatás. A testem vadul rázkódik; látom, amint egy óriás kígyó emelkedik ki a testemből, és Hamiltonra feni a fogát. Ő megrázza felé a chakapáját, hagosan énekel, majd miután számomra végtelennek tűnő ideig feszül egymásnak a két akarat, a lény elhagyja a testemet. Gyorsan a hányó-vödörért nyúlok, és percekig csak hányok. Ugyan a gyomrom már több mint nyolc órája üres, szilárd darabkák áradata távozik belőlem. 

A víziók kezdenek halványulni. A testem abbahagyja a rázkódást. Hamilton ismét elfoglalja a helyét, és Rosa is elengedi a szorítást. Szemrevételezem a hányó-vödröt egy elemlámpával: tízcentes-nagyságú fekete darabok narancssárga habon. A sámánok úgy hiszik, hogy amit egy ceremónia alatt kihányunk, nem más, mint a testünkből tisztuló sötét energiák és toxinok. Minél több jön ki, annál jobb. 

 - Szép munka volt, Kira - mondja Hamilton a szoba túloldaláról. 

Az egész testem sajog. A fejem lüktet. Hallom a többieket is a szobában, amint egymással suttognak. Én alig vettem tudomást az ő élményeikről, hozzám képest annyira halknak tűntek. 

- Minden rendben Kirával? - kérdezi Christy Hamiltont. 

- Csak egy kis ördögűzésben volt része - mondja Hamilton jóízűen. - De rendben van.  

- Jesszusom; szóval ez az volt? - kérdezi Katherine. 

 - Csak felszedett néhány utast - mondja Hamilton. - Meg kellett tőlük szabadulnunk.  

 - Jesszusom! - mondja ismét Katherine. - Ez szerinted szokványos szertartás volt, Hamilton?  

- Körülbelül százból egy szertartás ilyen intenzitású. Sikerült seggberúgnunk pár rendes démont ma éjjel.  

A tanítványok is egyetértenek, hogy még sosem tapasztaltak ilyen intenzitású szertartást. Én pedig reménykedem, hogy ez nem igaz. Nem mondhatnám, hogy ünneplésre méltó kitüntetés lenne. 

- Amint megtanulod, hogyan vedd a kezedbe az irányítást felettük energetikailag, - mondja nekem Hamilton - gond nélkül elhagynak. Eljön ez is. Egyszerre csak egy dologra fókuszáljunk. 

 V.

Nem hiszem, hogy bármilyen másnaposság a közelébe ér egy démonűzés utáni másnaposságnak. Másnap reggel van, és alig tudok járni - nem mintha nagyon akarnék. Nulla energiám van. A hangom majdnem teljesen elment, és csak rekedten suttogva tudok kommunikálni, már amikor egyáltalán kommunikálok. Ez mondjuk nem jelent nagy problémát, mivel a túra többi résztvevője annyira betojt az előző estiek miatt, hogy amikor meglátnak, alig bírnak kipréselni magukból egy kötelező "Jó reggelt"-et. Soha nem éreztem még magam ilyen sebezhetőnek vadidegenek előtt, a bámulásuk pedig zavarba hoz és elszomorít. El akarom mondani nekik, hogy ami tegnap este történt, afölött nem volt semmi irányításom. Hogy valahogy az nem is én voltam. 

De hogyan magyarázzam el nekik, ha magam sem értem teljesen? Csak annyit tudok biztosan, hogy Hamilton mint sámán, kritikus szerepet játszott azzal, hogy segített. Azt mondja, ő is iszik velünk, a "klienseivel" a főzetből, így ő és a szellem-segítőkből álló hadserege képesek leküzdeni akár a legrettenetesebb démonokat is, és ki tudnak vezetni minket a sötétségből. 

A sámánok azt mondják, hogy egy ajahuaszka-tisztítás során nem a hallucinációink tartalmával foglalkoznak, hanem konkrétan odamennek az illetőhöz, akármelyik valóság-síkon is legyen épp a szelleme. Azt mondja, nem vagyunk pusztán az öt érzékünk valósága által behatárolt lények, hanem azt túllépve beléphetünk egy multidimenziós univerzumba. 

Az ő látásmódjuk nem áll távol a kvantumfizikusokétól, mint például David Bohm, akik a világot úgy írják le, mint egy holografikus univerzum amelyben a valóság különböző rétegei léteznek egymással párhuzamosan.Az amazóniai sámánok számára végtelen számú ilyen valóság-szelet vagy sík létezik, melyek mindegyike annyira különböző mint London és Párizs, és mindet bizonyos fajta kinézetű, képességű és szokású lények lakják. Hogy sámán mesterré válhasson valaki, úgy tartják, meg kell tanulni ezek között a világok között közvetíteni, hogy segítségül tudja hívni a különböző lakóikat, illetve meg kell szoknia a különböző fényes és kevésbé fényes helyeken való munkát. Mert, ahogy mondják, semmi kétség, hogy a mennyország és a pokol létezik - mindkettőnek rengeteg megnyilvánulása van, és igazából mindegyik pont annyira valóságos, mint Tokyo vagy Palm Beach. És igen, ezeken a helyeken angyalok és démonok laknak. Hollywood-nak ennyiben igaza van. 

De persze a nyugati kultúrában nevelkedett embernek az ehhez hasonló szellemutazások és többdimenziós valóságok fejtegetése igencsak megdolgoztatja a képzelőerejét. „Nem hiszek abban, hogy léteznek hozzánk hasonló lények, akik valamilyen más valóságokban lakoznak” írta Benny Shanon, Ph.D., a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora. Ő több mint 130 ceremónián ivott már az ajahuaszkából, ahol a saját, és mások víziós élményeit tanulmányozta; valamint az ő nevéhez fűződik a témáról írt könyvek közül az egyik legterjedelmesebb, az „Antipodes of the Mind”, amelyben arra következtetésre jut, hogy a víziók pusztán a legmagasabb rendű hallucinációk közé tartoznak: „Az [ajahuaszka] mámor alatt az ember képzelőereje és kreatív erői nagyban megnőnek. Így elméik hajlamosak az ital hatása alatt látott fantasztikus víziók létrehozására.” 

Shanon, és más nyugati tudósok álláspontja szerint a DMT-által létrehozott víziók pusztán a tudatalatti tartalmának rendkívüli tükröződései. Grob, a UCLA (Kaliforniai Egyetem, Los Angeles) pszichiátere és ajahuaszka kutatója ezzel részben egyetért, ám hozzáteszi: a víziók olykor rejtélyesek, és nem igazán tükröznek személyes élményeket . . . Az embereknek rendszeresen vannak különösen mély spirituális élményeik ezzel a szerrel.” 

És éppen a spirituális élmény feltételezése jelöli azt a kereszteződést, ahol a nyugati tudomány és az analitikus gondolkodás elhagyják az ajahuaszka témakörét, és ahol  az őslakos kultúra és miszticizmus bejön a képbe. A legtöbb ajahuaszka-kutató egyet ért abban, hogy furcsa módon úgy tűnik, hogy a szer három külünbüző szinten hat az emberekre – fizikai, pszichológiai és spirituális –, ami megnehezíti, hogy a hatásait egyértelműen bekategorizálják, hát még hogy megmagyarázzák bizonyos terápiás előnyeit.  A pszichológus és ajahuaszka-kutató Says Ralph Metzner, aki egyben a  „Sacred Vine of Spirits” (A lélek szent indája) szerkesztője is, így vélekedik: „Az ajahuaszkával való gyógyítás a betegség és az orvoslás egy teljesen másfajta értelmezését feltételezi, mint amihez mi itt a nyugat világban hozzászoktunk. De még a nyugati orvoslás és pszichoterápia szempontjából is világos, hogy nem mindennapi fizikai és pszichológiai gyógyulások jöhetnek létre ezzel a gyógyító szerrel. ”]

Egy nap szünetet tartunk, hogy kicsit összeszedjük magunkat. Mire eljön a következő ceremónia ideje, lelkes vagyok, készen a következő körre. Mind elfoglaljuk a helyünket a fő kunyhóban; Lisa a tőlem legtávolabb lévő helyre ül. Rezignáltan konstatálom, hogy megint csak egy hatalmas adag ajahuaszkát kaptam. Mind iszunk. Nem sokára egy árulkodó zöld fátyol borít be mindent, és indulnak a víziók. Sötét víziók. Denevérek, kígyók, démon-alakok. A testem mégsem rázkódik fájdalmában és iszonyú félelmében, mint korábban. Megtanultam, hogy működik a félelem: csak akkor tud rám hatni, és szörnyű félelmet gerjeszteni, ha elhiszem azokat a gondolatokat, amiket a fejembe plántál. 

A sámánok hite szerint a negatív gondolatok a fülünkbe suttogó sötét szellemlények, akik megpróbálnak a félelem által reakciót kicsikarni belőlünk; eztán ezek a lények a reakcióinkból táplálkoznak, és egyre erősebbé és ijesztőbbé válnak, amíg végül teljesen átveszik felettünk az uralmat. Hamilton szerint így jönnek létre a függőségek, és egyéb különböző pszichológiai rendellenességek az embereknél.  

„Mindenki hallja a szellemlények hangjait”, mondja. „Csak mindenki meggyőzte magát, hogy a saját gondolatait hallja.” Emiatt, ő úgy tartja, muszáj azt gyakorolnunk, hogy megválasszuk, mely gondolatokra figyelünk oda.

Most egy olyan valóságba utazom, ahol különböző, előző életbeli inkarnációimmal találkozom. Egy nagy kerékhez vagyunk kapcsolódva; mindig, amikor a fejem tetején át félelem-energia távozik fekete füstgomolyagok formájában, az ő fejükön át is távozik. Úgy tűnik, hogy az életeink összekapcsolódnak, és egymástól függenek. A lineáris időn kívül, az összes életünk, a sok inkarnációnk mind egyszerre zajlik. Az „előző élet” igazából egy helytelen elnevezés; a „másik élet” kifejezés talán pontosabban írja le a valóságot.  

Némelyik figura történelmi idejét nagyjából meg tudom saccolni a ruháik alapján. Másokat nem tudok sehova se tenni. Van egy kopaszodó, túlsúlyos, szerzetes-szerű fazon.  Egy nagy, izmos harcos csúcsos sisakban (azt mondja, miatta érdekelnek jelenleg a harcművészetek). Van egy fekete nő, aki rabszolga Észak-Karolinában. Érdekes módon csak nagyjából 15 ember van; egy szellemlény azt mondja, hogy a legtöbb embernek átlagosan kevesebb, mint 30 földi reinkarnációja van, hogy a lelkek gyakran egész évszázadokat hagynak ki, amikor is csak szellemi síkokon reinkarnálódnak. És mi van azzal a két nővel, akiknek a ruházatát nem lehet történelmileg beazonosítani? „Mi vagyunk a Te eljövendő inkarnációid”, magyarázza az egyikük szeretettel.

Ugyan már három ceremónia van mögöttem, mégis úgy érzem, még hátravan egy nagy tisztulás. Van bennem valami makacs, ami nem hagyja, hogy elengedjem. Sétálok a dzsungelben és belegázolok egy keskeny folyóba, majd megmártózom a vízben. Piranha-méretű kis halak, mojariták rajai kezdik ártalmatlanul csipkedni a bőrömet, ami némileg nyugtalanít. Ma még mindig féltem attól, hogy a tükörben magamra nézzek; féltem önmagam megítélésétől, a túlságosan is ismerős szégyenérzettől.

Becsekkolok a kunyhóba a következő ceremóniára. A többiek függőágyakban ülnek vagy fekszenek, és csendben, félelemmel telve várakoznak. Az ő élményeik, ha ugyan nem is voltak közel sem olyan intenzívek, mint az enyémek, szerintük eléggé rosszak voltak. Winston a víziói során fellépő sötétséget nagyon fárasztónak és könyörtelennek találta. Christy egészen a sírásig jutott az előző ceremónia során, amit pedig állítása szerint nem szokott csinálni. Lisa pedig túlságosan is sötétnek találta a ceremónia alatti élményeit, aminek az előidézéséért engem okol.

„Csak a saját félelmétől fél” mondta nem rég Hamilton. „Semmi köze hozzád.”

Elkezdjük a ceremóniát, megisszuk az ajahuaszkát. Reménykedem benne, hogy ez alkalommal valami mennybéli valóságban találom majd magam, de megint jön, szokásos módon, a sötétség. Csalódottan ismét a más ismerős tűz-katlanban találom magam, amint lefelé tartok az egyik pokoli szférába. Nem tudom, merre tartok, azt sem, hogy miért, amikor hirtelen megpillantom a katlan alját, és ijedten hőkölök hátra: ott vagyok Én, ám kislányként. Össze vagyok kuporodva, csapdába esve, bezárva egy tűzből álló gömbbe, az ördög és csatlósai három trónja előtt. Amint odaérek hozzá, elkezd jajgatni: „Ne hagyj itt! Ne hagyj itt!” Látom, hogy majd megszakad a szíve. 

Azt hiszem, ez biztosan egy olyan részem, amelyet elhagytam. Nagyon régen. A sámánok úgy hiszik, hogy amikor valamilyen traumatikus esemény történik velünk, akkor elveszítünk egy darabkát a lelkünkből, mert az elmenekül a testünkből, hogy túlélje az élményt. És hacsak az ember át nem megy egy sámánikus lélekrész-visszaszerzésen, ezek a részeink örökké elvesznek. Azt mondják, mindegyikben van egy fontos alkotóelem belőlünk, abból, akik valójában vagyunk – van, aki elveszíti a humorérzékét, a másokba vetett hitét, vagy az ártatlanságát. A pszichoterapeuta és sámángyógyító Sandra Ingerman szerint, aki a „Soul retrieval” (Lélekrész-visszaszerzés) című könyv szerzője, az olyan problémák, mint a függőségek, személyiségzavarok, és emlékezet-kiesések mind figyelmeztető jelek arról, hogy valaki elvesztette önmaga egy kulcsfontosságú részét.

„Senki nem segít!” jajveszékel a kislány a víziómban. És most én vagyok ő – én jajgatok. Úgy sírok, ahogy még sosem sírtam azelőtt. Tudom, hogy ez annak az elementáris félelemnek a kifejeződése, kisgyermekkoromból, amikor elhagyva éreztem magam, teljesen tehetetlenül az univerzummal szemben. Soha életemben nem éreztem ilyen mélységes félelmet. Hogy történt ez velem? kérdezi haragosan a felnőtt énem. És miért?

„Gyerekkorodban annyira súlyos volt a sötétség” mondja egy szellemhang „hogy a lelked darabokra szakadt a súlya alatt”.

Tudatában vagyok, hogy mennyire sokat veszítettem el magamból. Ki leszek, ha minden részem hazajön? Egy kezet érzek a hátamon: Hamiltoné. „Segíteni jöttem” mondja. A kislányt rabul ejtő lángok hirtelen eltűnnek. Mindent jéghideg fehér zúzmara borít. Megborzongok az erős hidegben.

„Julio és én megfagyasztottuk az ördögöt” jelenti be Hamilton. „Most kihúzhatod a kislányt.” 

Szóval ezért lett minden olyan hideg, gondolom. De várjunk csak egy percet – mit keres Hamilton és Don Julio az én víziómban? Hogyan láthatja Hamilton azt, amit én látok?

„Csak húzd ki” mondja Hamilton.

„Lenyúlok, és megfogom a kislány kezét. Amint megérzi az érintésemet, abbahagyja a sírást, én pedig felhúzom, ki a tűzkatlanból. A sötétség szertefoszlik. Ragyogó fénnyel teli valóságokba érkezünk – most először engedtek a vízióim ilyen helyekre. Ezek a mennyei síkok.”

„A kislány énednek be kell lépnie a testedbe” mondja Hamilton. „Hívd magadhoz.”

Így teszek. Látom, amint szétválik több kislánnyá, mind különböző korú önmagam egy-egy mása. Egyenként mind belém lépnek, a testem pedig hátrahőköl mindegyik visszaszerzett „lélekrésznél”, ahogy Hamilton hívja őket.  

Amint végeztek, látok velük egy víziót. Új világuk ragyogó fényétől kábultan a lányok zöld fűben sétálnak, tiszta fehér felhők alatt. Pillangó-rajok szállnak rájuk; beborítják őket. Egy elmondhatatlanul tökéletes helyen vagyunk, ahol azt érzem, hogy soha semmi nem árthat nekem.

Már csak egy ceremónia van hátra, de még nem tapasztaltam meg Istent. A sámánok azt mondják, mindig találkoznak vele; Hamilton azt javasolja, látogassam meg. Fura: ugyan nem tudom bizonyosan eldönteni, hogy létezik-e, de mérges vagyok rá. Ha Isten ott van valahol, lesz hozzá egy-két szavam.

A ceremónia a szokásos kimerítő és már unalmas feketeséggel kezdődik. Próbálom újra és újra elküldeni, de számtalan alakjában mindig visszatér: denevérek, démonok, sárkányok.

„Isten!” - kiáltok a víziómban. „Hol vagy?” 

De nincs más, csak sötétség. A látszólag soha véget nem érő sötétség. Egyre inkább kétségbe esem. Miért mondják mindig a vallásos emberek, hogy Isten segít, amikor szükséged van rá? Hát, nincs sehol. Csak kígyók, meg azok a kis démon fickók.

Hirtelen, egyszer csak rájövök, hogy az a félelmem, hogy Isten nem létezik, és hogy nem vagyok képes rátalálni, lehet, hogy pusztán sötét szellemlények által létrehozott gondolatok. Elengedem ezeket a félelmeket, és azon nyomban feljebb emelkedem, fehér valóságokba. Egy szürke felhőgomolyagon keresztül egyszer csak egy fehér szakállas férfi alakját pillantom meg – csak nem Isten? Úgy néz ki, mint egy jókora Mikulás. És míg tisztában vagyok vele, hogy a kinézete pusztán az elmém egy sztereotipikus kitalációja, valami olyasminek a vizuális lecsapódása, ami teljes mértékben az emberi felfogóképesség határain túl van, azért kissé bizarrnak találom, hogy a problémáimról beszélgessek vele.

„Miért utáltál engem ennyire?” – kérdezem számonkérően.

„Sohasem utáltalak” mondja. „Te utáltad saját magadat. Mindig is saját gyermekemként szerettelek. Tudd, hogy a szenvedés a legnagyobb tanítómester a Földön. Az vezet ki az elkülönültségben való hitünkből.”

Nem értem, mit ért azalatt, hogy „elkülönültség”.

Ismét sötétség ereszkedik rám. Már nem látom Istent a víziómban. Maró fájdalom támad a mellkasomban – a legelviselhetetlenebb fájdalom, amit valaha éreztem. Kipréselek magamból egy vinnyogást Hamilton felé, és ő odajön, szellem-dalokat énekelve. Több hadseregnyi démon röppen ki a testemből. Tehetetlen vagyok; a testem magatehetetlenül kicsavarodik.

Azt mutatják meg nekem, hogy az, ami éppen kitisztul belőlem, nem más, mint az a mélyen gyökerező hiedelem, hogy nem érdemlem meg, hogy éljek, hogy nem vagyok szerethető, és hogy a puszta létezésre való jogosultságomat is mindig bizonygatnom kell. Lassan képes vagyok átvenni az irányítást a sötétség felett, és megparancsolom neki, hogy hagyja el a testem. Olyan szintű nyomást érzek a mellkasomban, ami összeroppanthatná a bordáimat. Megragadom a vödrömet és egy tűzfolyamnak érződő dolgot hányok ki. Hamilton letérdel és dohányfüstöt fúj a fejemre. Erőszakosan ráz a köhögés, és csak nézem, ahogy démonok törnek elő belőlem, majd fehér fényben szertefoszlanak.

És itt van előttem egy hatalmas Isten-figura. A karjaiba vesz, és úgy ringat, mint egy kisgyereket. Kétség nélküli bizonyosságban tudom, hogy szeretve vagyok, és mindig is szeretve voltam. Hogy fontos vagyok – és mindig is az voltam. Hogy biztonságban vagyok, és bármi történjen is, mindig biztonságban leszek. Soha többé nem fogom megengedni, hogy elkülönüljek tőle.

Ahogy a víziók elhalványulnak és a szertartás véget ér, ismét a sötét kunyhóban találom magam. De belül még mindig azt érzem, hogy Isten hatalmas ölében ülök. Don Julio bólint, és csendben szívja a mapacso-pipáját. 

Ami engem illet, készen állok, hogy hazatérjek."  

(Kira Salak - Peru: Hell and Back)

 forrás: Lélek-játék Bálint Éva - pszichologus.blog.hu

- - - - - - - 

 Irodalmi DubTechno - Hamvas Béla: Babérligetkönyv - videó

 forrás:pacsutapeter

 

 

 

Ayahuasca szertartás, amikor a növények tanítanak

 

 Ayahuasca (2019) dokumentumfilm - videó:

 https://www.youtube.com/watch?v=6j0_glRnJxI

Az amazonasi medicinaról, az ayahuascaról egy nagyon jó dokumentum film.

Az angolul nem beszélőknek is érdemes megnézni, mert az “infó” úgyis átjön. 

Az önként vállalkozók elmennek egy, az életüket nézve totális változást előidéző szertartásra, ahol egy főzetet fogyasztanak el. 

A felkészülési folyamatról, a szertartásról és a tapasztalatokról beszélgetnek.

A világ legnagyobb madár szobrát 10 évig készítette egy művész Indiában

Az indiai Kerala állam idilli környezete hihetetlen természeti látnivalókkal büszkélkedhet, amelyek legjobban a Jatayu Föld Központból figyelhetők meg.

 

 
Az ország turisztikai minisztériuma és Rajiv Anchal filmrendező és szobrász közös vállalkozása eredményeképpen létrehozott természetvédelmi park 2017 vége óta működik.

Azóta komoly hírnévre tett szert, mivel a Jatayu Föld Központ ad otthont a világ legnagyobb madár szobrának.

A szintén Jatayu néven ismertté vált madárnak megdöbbentő méretei vannak. A madár 60 méter hosszú, 45 méter széles és 21 méter magas.

A szobor aprólékos részleteket tartalmaz, amelyekre az ember nem is számítana ilyen nagy léptékben, beleértve az egyedileg díszített és rétegzett tollakat.

Jatayu lenyűgöző szárnyai a földet érik, amely lehetővé teszi a látogatók számára, hogy feljussanak a szobor tetejére, hogy felmásszanak a karmaihoz és a fejéhez.

A madár teste a Föld Központ tetejeként működik, és nem meglepő, hogy ennek a hihetetlen struktúrának a megépítése Anchalnak és csapatának 10 évig tartott.

Amellett, hogy a dizájn és az építészet csodálatos bravúrja, a masszív szobor komoly jelentéssel bír, mivel Jatayu a hindu Rámájana eposz szimbolikus alakja.

Az "isteni eredetű nemes madár" a legenda szerint megpróbálta megmenteni Szítát, a híres Ráma király feleségét (Visnu és Krisna megtestesülése). Rávana, a démonkirály elrabolta Szítát, és Jatayu kelt a védelmére.

A Rávanával folytatott csata után a démonkirály levágta Jatayu bal szárnyát, és Szítával együtt elmenekült. A Jatayu Föld Központ úgy döntött, hogy a nemes mitológiai alak nők iránti elkötelezettségét ezzel a gigantikus szoborral fejezi ki.

A szobor szimbolikusan elismeri azt a "letűnt korszakot is, amikor az emberek, az állatok és más élőlények gondoskodtak egymásról, és békében éltek a Földön a többi lénnyel együtt". 

forrás:ujvilagtudat.blogspot.com

A világ legnagyobb madár szobra - videó
forrás:Venice Media

Hogy mit kívánok neked a lét minden napjára?

 

 Azt, hogy lássál,
hogy a sötétben is lásd a fényt.

 

Hogy a háborgó világ ellenére is
béke lakjon szívedben. 

Hogy egyedül se legyél magányos, 

Hogy tudjál örülni a vannak, 

Hogy ne hazudj magadnak hamis örömöket, 

Hogy megtaláld a kezdet tisztaságát, 

Hogy ne sirasd az időt, 

Hogy meglásd benne a végtelen lehetőségét, 

Hogy a csendben, a benned lévő csendben
meghalljad a lelked szavát.

Hogy mit kívánok neked ? 

Bölcsességet kívánok, sok-sok bölcsességet, 

hogy felismerd hogyan helyes lépned, 

mit érdemes meglátnod, 

mit kell megtenned, hova kell eljutnod, 

hogy soha, semmit ne kelljen megbánnod.

(forrás: mozaik.bloglap.hu)

- - - 

Eldar Mansurov - Taleyim - videó

forrás: LiLoveLi

 

A lélek rezdülései: láthatatlan világunk ecsetvonásai

 

Egy zaklatott éjszaka után döntötte el az asszony, hogy festeni kezd

 

Ha körbetekintenek a teremben, döbbenetes élményben lehet részük. A festmények hatalmas energiákkal rendelkeznek, és ha nyitott lélekkel közelítünk feléjük, akkor ezek a pozitív energiák átölelnek, hatásukat még hosszú ideig magunkban hordozzuk. 

Mindezt Mátyássy Gábor, az ismert képzőművész mondta Hatvanban, az Ady Endre Könyvtár aulájában megrendezett tárlat megnyitóján, a termet zsúfolásig megtöltő publikum előtt. Az alkotások megteremtője ott állt mellette. Szolid, középkorú hölgy a művész. Igaz, korról illetlenség beszélni a szebbik nem képviselőinek esetében. Ám most engedtessék meg ez a kivétel, hiszen a festőnőnek ez az első kiállítása. Nem is olyan rég még eszébe sem jutott, hogy ecsetet fogjon, aztán jött egy éjszaka, amely gyökeresen megváltoztatta az életét. 

Éjszakai átalakulás 

- Életem folyamán nagyon sok változáson, érzelmi válságon mentem keresztül, és úgy érzem, hogy mindez elősegítette kibontakozásomat - mondja magáról Godáné Nagy Katalin, a képek festője. 

Hajdúsámsonban született és tizenhárom éves korától Gyöngyösön lakik. Áruforgalmi szakterületen szerzett diplomával adminisztratív vezetőként dolgozott, majd biztosítási ügynökként is tevékenykedett. Férjhez ment, majd elvált, így tizenhat éve egyedül él. A kilencvenes évek elején ismerkedett meg az ezotériával, s ez döntően befolyásolta élete alakulását. 

A fordulópont két és fél éve következett be. Akkor egy zaklatott éjszaka után úgy érezte, ecsetet kell fognia, hogy megfesse mindazt, amit belülről lát. 

- Látnoki képességem fiatal koromtól kísért, de az utóbbi években vált számomra nyilvánvalóvá, hogy láthatóvá tehetem azt a világot, melyet csak kevesen láthatnak. Ezt ma már egyfajta feladatomnak érzem. Két éve festek intenzíven. A motívumok elemi erővel törnek bennem a felszínre, mindegyik más és más indíttatású.

A lélek rezdüléseit mutatják be, a lelki állapotot és a fényt, mely mindannyiunkat éltet - mondja képei közelében, majd hozzáteszi: - Szeretném, ha ezek a képek szemet és lelket egyaránt gyönyörködtetnének. Szeretném, ha a képeket szemlélve minél többen érzékelnék a bennünket körülvevő tiszta, szeretetteljes világot. 

A kígyó éve 

Mátyássy Gábor arról beszélt, hogy a kínai naptár szerint néhány napja kezdődött a kígyó éve, amely egy bennünket negatív égi hatásokkal sújtó időszaknak vet véget. A kígyó évében valamennyiünkre a pozitív égi energiák meghatározó ereje hat majd. Az effajta energiák befogadásához segíthetnek hozzá a kiállított képek. 

Mátyássy fél éve látta először Godáné Nagy Katalin alkotásait. Azt mondja, a legteljesebb lelki békében távozott a képek mellől. Godáné festményeinek ez a hatásuk. 

A festőnő a színek mestere. 

Sokszor dolgozik hajnalban,' közvetlenül az ébredést követően. Akkor még nagy hatással van rá az éjszaka. Mint mondja, olyankor a belső hatások szabadon jönnek elő, ösztönszerűen mozgatják az ecsetet, belső erők vezetik a kezét. A képek ezt a sajátos lelkivilágot tükrözik, ám ugyanakkor meghitt nyugalmat árasztanak a szemlélődő számára. 

Godáné Nagy Katalin kezdetben temperával dolgozott, később akrilra váltott. Nem véletlenül - mondja a műértő tárlatnyitó -, hiszen ez a technika tudja a legjobban követni a gondolati áramlásokat, anélkül, hogy a kép elemei szétfolynának. A művekben a fátyolszerű, kontúrmentes megjelenítés a jellemző, ám a színkompozíciókban a figyelmesebb szemlélő fellelheti a rejtett, ám mégis jól kivehető alakokat. A környezet és lelkivilágunk kölcsönhatása olvasható ki a képekből, hiszen ha akarnánk sem tudnánk mentesülni a bennünket körülvevő környezetünktől. A körülöttünk érzékelhető világ határozza meg mindennapjainkat, átformálva az életünket is.

A publikum dönt 

Godáné Nagy Katalinnak ez az első tárlata. így hát próbatétel is ez, hiszen a képek most vizsgáznak először a széles nyilvánosság előtt. A festőasszony eddig jobbára csak stúdiómunkát folytatott, mint mondja, elsősorban saját magának festett. Belső világát akarta így megeleveníteni, egyfajta naplóként használva a vásznat. Mindegyik kép külön feljegyzés.

 - Ezért is válok nagyon nehezen meg a képektől - magyarázza. - Most, hogy lekerültek a lakásom faláról, üresnek, elhagyatottnak érzem az otthonom. Alig várom, hogy visszavihessem a képeket. 

A tárlatnyitóra megtelt a könyvtár aulája. Sokan eljöttek Gyöngyösről is, így a jelek szerint van már híre Godáné Nagy Katalin munkáinak. Úgy tűnik, a publikum befogadja képeit. 

Az első nyilvános kritikára vállalkozó Mátyássy Gábor a megnyitón arról beszélt, hogy a festőnő alakformálása, szín- és fényharmóniája, összhangalkotási készsége a korosabb mestereket is főhajtásra késztetné. A szemlélődés után a képek nem tűnnek el nyomtalanul, hanem ott maradnak a lelkünkben, hatásuk még sokáig érződik. 

Mindezek szép szavak, ám ha a publikumnak más a véleménye, akkor üresen csengenek. De mindettől a hatvani tárlaton nem kellett tartani, hiszen a képek megfelelő befogadókra találtak, a szemlélődök fogékonynak mutatkoztak a képekből érkező üzenetek vételére.

Godáné Nagy Katalin: Az ébredés angyala

Mindennapok vonásai

 A festőasszony azt mondja, hogy időnként kell az effajta megmérettetés az embernek. Ki kell állni a közönség elé, hiszen csakis így mérhető le, hogy az ember azt valósítja-e meg, amit akar. Persze, azon már túl van, hogy a festés abbahagyása szóba kerülhet, hiszen az önkifejezésnek e formájáról már nem mondhat le. A technikát, a színek megkomponálását viszont tovább lehet tökéletesíteni, hiszen minél jobban elmerül az alkotó a festészet világában, annál jobban rádöbben, hogy mennyi még a tanulnivalója. 

Godáné Nagy Katalin szívesen beszélget az emberekkel. Azt mondja, megfelelő környezetben tanácsokat is tud adni, jövőlátásra, sorselemzésre is vállalkozhat. Mindezt nem lehet a festészettől elvonatkoztatni, hiszen az emberi sors is apró, képzeletbeli ecsetvonásokból rakódik össze. Ezek a vonások mindannyiunk életében ott vannak, de nem mindenki előtt állnak össze látható képpé. Vannak viszont avatottak, akik érzékelik a mások által felfoghatatlan részleteket is. A festőasszony a jelek szerint közéjük tartozik.

Forrás. Heves Megyei Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

Godáné Nagy Katalin - videó

Forrás: Gyöngyösi TV

Létezik pokol és mennyország?

 

 A legtöbb ember számára, aki hisz a túlvilágban, a pokol és a mennyország a két ellentétes pólusú helye a szellemvilágnak, mely egymástól élesen elkülönül, melyekbe ki-ki érdeme szerint kerül a fizikai élete után, s mely aztán valószínűleg végleges állapota is a léleknek. 

Ez a nézet főképp az egyházi tanításoknak köszönhető. 

 

 A katolikus egyház például, mely nálunk vezető vallásnak tekinthető, mindannyiunk esetében egy életet hirdet, mely után, attól függően, hogy mennyire tartottuk be Isten törvényeit, eldől, hogy a pokolba vagy éppen a mennyországba kerülünk, ahol aztán öröknek tűnő szenvedés avagy üdvösség vár ránk. Ez a világkép persze ezer sebből vérzik, s azontúl, hogy logikátlan, valamint nem áll szinkronban a legtöbb szellemi tanítással sem, a félelemre alapoz, s a hívők irányíthatóságára törekszik.

 Így itt csak röviden említeném meg, hogy nagy probléma, ha egy olyan Istent képzelünk el, aki minden gyermekének csupán egy fizikai életet engedélyez, ráadásul egymástól gyökeresen eltérőeket, s ennek ellenére az abban nyújtott teljesítménye alapján örökre bélyegezné is őket.

A pokol és a mennyország hagyományos leírása, képzeletbeli megjelenítése félreértelmezett, emberi fantáziával és túlzásokkal átszőtt. Noha igazság nyilván van benne, mégis jellemző rá, hogy a szimbolikus jelentéseknek sokszor szó szerinti jelentést tulajdonít. Nyilvánvaló például, ha egy bűntudat tüze éget bennünket, akkor nem valóságos tűzre kell gondoljunk...

Valójában szellemvilág létezik, s benne a "lakóival" a szellemekkel (lelkekkel), többek között valamennyiünkkel.
A szellem és a lélek szót most az egyszerűség kedvéért egymás szinonimájaként használom, de a kettő közötti különbségről itt írtam bővebben:

Mi a különbség szellem és kísértet között, valamint lélek és szellem között?:

 https://dszilvia.blogspot.com/2020/03/mi-kulonbseg-szellem-es-kisertet-kozott_21.html

 
A szellemvilágnak számtalan szintje létezik, s azok egymástól rezgésszintjükben különböznek, kezdve a nagyon sűrű, nehéz rezgésűektől, a nagyon finomakig. Minden lélek rendelkezik egy rá jellemző rezgéssel, s éppen ez dönti el, hogy a szellemvilág melyik szintjén tud tartózkodni. A lélek rezgését pedig kizárólag a benne megszülető gondolatok, érzelmek, valamint a másokban, a tettei által kiváltott érzelmek visszaható energiáinak a rezgése határozza meg. Minél sűrűbb rezgéseket bocsájt ki magából (minél önzőbb, mások felé minél gonoszabb), annál alsóbb szinteken tud helyet foglalni, s minél tisztább, finomabb rezgéseket (minél önzetlenebb, minél jobb indulatúbb), annál magasabbakon. A léleknek ez a rezgéstartománya folyamatosan változik, attól függően, hogy a lélekfejlődésében előre halad vagy éppen visszaesik, valamint hogy milyen karmát generál magának és tud le. (Az esetek túlnyomó többségében előrehaladás történik.) A léleknek bármikor van lehetősége tehát változtatni a helyzetén, szellemi előrehaladása csak tőle függ. Mivel a léleknek ugyanúgy természetes ösztöne az egyre magasabb világok felé haladás, mint például a fizikai életben a testnek a járni tanulás, így előbb-utóbb minden lélek haladni fog feljebb, csupán abban van a különbség, hogy ezt valamennyiük egyéni úton és idő alatt teszi meg.

 

 
Az egyes vallási tanításokkal szemben nem hogy létezik reinkarnáció, hanem egyenesen ez az alapja a létezésünk jelenlegi szakaszának. Jelenleg a fizikai testet öltések sorozatát éljük, melyek szervesen egymásból következnek, s melynek célja, hogy a lélek a fizikai világban jelen lévő rosszal való érintkezés mellett is felismerje azt és elhatárolódjon tőle. A léleknek meg kell tanulni, hogy mivel ugyan látszólag különálló egyének vagyunk, egy bizonyos ponton mégis egyek, s ezért bármit teszünk bárkivel, azt valójában saját magunkkal is tesszük. Így került megalkotásra a karma rendszere, ami minden egyes léleknek a tetteik következtében azt adja vissza, amit ők adtak kifelé - akár már az adott fizikai élet alatt is, de többnyire egy következő leszületés alkalmával. Ha pozitívat, akkor azt, ha negatívat, akkor azt. Hogy a lélek egy idő után felismerje - saját bőrén tapasztalva a korábban másoknak okozott érzelmeket -, hogy mi az, amit jó tenni másokkal, s mi az, amit nem. (Az átlagosnál fejlettebb lelkek tapasztalhatják a karmájuk visszahatását már az adott fizikai életükön belül is.) 

 

Ennek a teljes megtanulásához több száz, akár több ezer fizikai élet is szükséges lehet, ám az idő a szellemvilágban egészen másképp megy, mint ahogy azt most mi ismerjük. A jelen fizikai életünk sokszor túl keménynek tűnik most, túl véglegesnek, holott a teljes létezésünket tekintve, az csupán egy múló pillanat. Sokszor, amikor nagyon kétségbeesettek vagyunk, jusson eszünkbe, hogy egy adott élethelyzet minden esetben karmikus, és megélni vagy megoldanunk szükséges, nem pedig túlságosan komolyan vennünk, hiszen mindez csak egy elfogadni való okozat, s minden, amit most oly kizárólagosan létezőnek és komolynak gondolunk, az mulandó, nagyon is mulandó.

Nagyon sokan, akik a testi haláluk után elhagyják a testüket, s a szellemvilágba kellene, hogy visszatérjenek, nem mernek átlépni a hívogató fénybe, mert az éppen hátrahagyott életükben azt tanulták meg, hogy létezik pokol és mennyország, s bűnösnek érezvén magukat, úgy tudják, utuk biztosan a pokolba vezet majd. Sokan rekednek itt a köztes térben emiatt, ami nekik és az itt hagyott szeretteiknek sem jó. A lélek, amíg vissza nem tér a szellemvilágba, a legtöbb esetben még az éppen hátrahagyott életében kialakult világképében hisz, így hiába jött ő is leszületése előtt a szellemvilágból, ezen emlékei ebben az állapotban még nem minden esetben térnek vissza. Ezen vallási tévtanítás egyik legnagyobb negatív hozadéka egyébként éppen ez a pokoltól való félelem miatti megrekedés, s éppen ennek a kiküszöbölése miatt nagyon fontos, hogy mindenki tisztában legyen a tényleges igazsággal, mielőtt a testi halála bekövetkezne. Valójában tehát senkinek sem szabad félnie a pokolra jutástól! 

 

Mindenkinek azt kellene megtanulnia, hogy amikor bekövetkezett a testi halála és elvált az addig viselt testétől, kellően tudatos legyen, tudja, hogy mi történik vele, s hamarosan (de legkésőbb néhány héten belül) vegye észre a szellemvilágba vezető kapu fényét és keljen át rajta, ahol már a szellemi segítői és korábban eltávozott szerettei várják. Igaz, hogy a szellemvilágnak azon szintjére fog tudni elhelyezkedni, amilyen rezgésekkel ő maga is rendelkezik, de ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy például tüzes mezőkön kellene örökké kószálnia, vagy vad lények tépnék szét, s még sorolhatnám... Ezek mind az emberi elme szüleményei, s kerülhet valaki ilyen közegbe, de csak akkor, ha még a szellemvilágba nem tért át, s ha mindezeket a díszleteket maga köré megteremti, hibás gondolataival, hibás világképével, félelmeivel. 

 

Egy kellően tudatos lélek bármelyik szintjére is kerül vissza a szellemvilágnak (tehát bármilyen életet is hagyott maga mögött), igaz, hogy a neki megfelelő szintre kerül, de szellemi segítők veszik körül, s mindenképpen egy olyan közeg, ahol a feltétel nélküli szeretetet érezheti. Összességében minden esetben határtalan nyugodtság és boldogság veheti körül - a többi már a saját gondolataitól, érzelmeitől és a még fizikai testben lévő hozzátartozóitól függ, akiknek a feléje intézett gondolataikat és érzelmeiket érzi a lélek. (Ezért nagyon fontos, hogy eltávozott szerettünket igyekezzünk a legkevésbé fogni, nehéz érzelmeinkkel, inkább mindig szeretettel gondolva rá, de a későbbi viszontlátás biztos tudatában, fogadjuk el a távozását, melyről tudhatjuk, valamennyiünk esetében sorsszerű, előre megírt.)

A lélek, amikor visszatér a szellemvilágba, a szellemi segítőin kívül várják azon szerettei, akik már korábban visszatértek. Lehetséges, hogy egyes lelkek nem azonos szintjén élnek a szellemvilágnak, mint a frissen érkező lélek, de ez nem gátolja meg azt, hogy később is találkozzanak. Egy alsóbb szinten lévő lélek ugyan nem tud belépni egy magasabb szintre, de egy felsőbb szinten lévő lélek bármikor lelátogathat egy alsóbbra.

A lélek, miután visszatért, szellemi segítőivel átértékeli az épp elmúlt életét, s megértve azt, annak következményeképpen összeállítják, megtervezik a következő leszületést. Az átértékelés alatt a lélek tisztában lesz elmúlt élete minden tettével, annak másokban okozott következményeivel (ennek egyik "ízelítője" a halál közeli élményekből ismert életfilm lepörgés), így nem más fog felette ítélkezni, hanem saját maga, immár teljes tudatosságában. Akár a szellemi vezetőitől, akár Istentől kizárólag feltétel nélküli szeretet fog kapni, megértést, elfogadást, jó tanácsokat a jövőre nézve, de ítéletet soha. Azt legfeljebb saját maga a lélek érez maga iránt, de aztán megérti, hogy soha, semmi esetében sincs késő, s hibáit mindig helyrehozhatja egy következő leszületés alkalmával. Bűntudatától és lélekfejlődési ösztönétől hajtva vállalja következő reinkarnációját, melyben tudja, hogy jóváteheti elkövetett hibáit, de persze ugyanúgy élvezheti, korábban másoknak adott szeretetét, jóságát is.

A pokol (valamint a mennyország) létezése és érzése tehát szimbolikus. Érezhetjük magunkat a pokolban és a mennyországban is, itt, a fizikai életben, de a szellemvilágban is. Előbbiben ha magunk vagy mások azzá teszik nekünk, utóbbiban ha magunk tesszük azzá. A fizikai világban korlátozott a ráhatásunk erre, a szellemi világban csak tőlünk, a gondolatainktól függ mindez. A fizikai világban (mivel itt jelen van a rossz is), eleve ki lehetünk téve, múltbéli tetteinknek megfelelően, a pokol vagy a mennyország érzésének, a szellemvilág azonban mentes a rossztól. Ott csak addig érezhetjük rosszul magunkat, amíg a most elkövetett tetteink miatt bűntudatunk van - ám ez törvényszerűen és ösztönszerűen hamar elmúlik (a karma persze megmarad, amíg meg nem éljük azt később), de mindennek mértékét mindig a jelenben határozzuk meg. Egyetlen egy törvénye létezik Istennek. Azt tedd másokkal, amit szeretnéd, ha mások tennének veled. Másképp szólva úgy bánj másokkal, ahogy saját magaddal bánnál, hiszen - ilyen értelemben - nincs is különbség egyikőnk között sem. Azon múlik minden, hogy ezt az egy törvényt mennyire sikerül alkalmaznunk. Ha nem sikerül teljesen, annak arányában ugyan bánkódunk érte odaát egy ideig, de jól tudjuk, hogy ez egy tanulási folyamat, mely a jövőben folytatódik tovább, s mindig van lehetőségünk újra és újra próbálkozni - persze azért ez nem a végtelenségig tart, hiszen mint írtam fentebb is, minden léleknek ösztöne, hogy mihamarabb fejlődjön.

Saját lelkünk mielőbbi és minél nagyobb mérvű fejlődését úgy tudjuk elősegíteni, ha minél inkább igyekszünk a pár sorral fentebb írt egyetlen isteni törvénnyel azonosulva élni. Ha félelem van bennünk, akár a képzelt pokollal szemben, csak hátráltatjuk magunkat.

 

   - Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -

Kapcsolódó írás:

Egy nyugalmazott püspök elmagyarázza, hogy miért találta ki az Egyház a poklot

 https://dszilvia.blogspot.com/2016/08/egy-nyugalmazott-puspok-elmagyarazza.html

Pokol vagy Mennyország, spirituális előadás, Dömény István - videó
forrás:István Dömény