Élj a mában!

Nagy időpazarlással keresik a fölöslegest, és sokan élik le az életüket úgy, hogy csak az élet eszközeit keresik.

Vedd szemügyre az egyént, és vizsgáld meg az összességet: nincs, akinek élete ne a holnapra irányulna. Hogy mi rossz van ebben? – kérdezed. Végtelen sok. Hiszen nem él, aki így él – csak élni készülődik. Mindent elmulaszt. Még ha odafigyelünk, akkor is lehagy bennünket az élet; így pedig, ha késlekedünk, elfut mellettünk, mint valami idegen: az utolsó napon ér véget, de mindegyiken elvész. Aki elmulasztja a pillanatokat, végül elmulasztja egész életét. Az élet, akár egy pillanat: mulandó; s miért ne élnénk szépen a kicsit, ha abból áll össze az egész?

(Seneca)

A vonzás törvénye a gyakorlatban

Nagyon sokféle elképzelés él a köztudatban a vonzás törvényével kapcsolatban. Van aki esküszik rá, és van, aki még a létét is tagadja, mindössze afféle ezoterikus babonának tartja. Természetesen mindenki saját tapasztalata szerint ítéli meg ezt a törvényszerűséget. "Legyen neked a hited szerint" - tartja a mondás. A legjobban talán akkor jársz, ha nem utasítasz el semmit, de nem is hiszel el mindent automatikusan, amit ezzel kapcsolatban írtak, és olvastál.

 

 

Inkább vizsgálj meg néhány jelenséget a saját életedben és tedd fel a kérdés magadnak: "Vajon mit is jelenthet mindez számomra? Miben és hogyan használhatom ezt a törvényt életminőségem megváltoztatására?" Ha valóban érdekel a válasz, akkor a saját mentális és érzelmi szokásrendszeredre érdemes éberré válnod.

A modern tudomány már felismerte: a Világegyetem alapja a rezgés. A világ jelenségei a rezgések frekvenciáinak hasonlósága alapján jönnek össze, vagy maradnak távol egymástól. Természetesen nem a hasonló formákról, hanem egymáshoz közel álló energiafrekvenciákról beszélünk, amelybe természetesen a gondolatok és érzelmek is beletartoznak. A különböző érzelmek különböző hullámhosszú frekvenciákat jelentenek, melyeket elnevezünk örömnek és bánatnak, boldogságnak és boldogtalanságnak, és sorolhatnánk a különböző meghatározásokat.

A gondolatok szüntelen áramlása szinte teljesen reaktívan jelenik meg az agyban. Az érzelmek pedig  a gondolkodás hatására aktivizálódó energetikai jelenségeknek tekinthetők. Az életminőséged legfőképpen attól függ, hogy milyen mentális és érzelmi minőségek töltik be a tudatodat. Azt pedig leginkább az határozza meg, mire helyezed a figyelmed irányát, s mennyire tudsz éberré válni.

Számodra és mindenki számára, aki tenni akar a saját sorsának alakulásáért, az a legjobb hír, hogy minden pillanatban megvan a lehetőség, hogy azt figyeld meg, amit valóban szeretnél. Csak rajtad múlik a választás. Amikor gondolsz valamire, ahhoz kapcsolódóan bizonyos érzelmek is megjelennek benned. A lényed egy része felveszi annak a rezgését, s annak fizikai megfelelője a vonzás törvénye szerint megjelenik az életedben. Olyan jelenség fog manifesztálódni, ami az adott érzelmi rezgést megerősíti. Kezdetben persze nem mindig könnyű ébernek lenni a belső energiákra, hiszen némelyik annyira megszokottá vált az évek, évtizedek során, hogy mindössze apró „háttérzajként” van jelen, s öntudatlanul határozza meg az életedet.

Tehát az a legfontosabb ebben a folyamatban, hogy mindig meg tudd mondani az érzéseid alapján, hogy milyen frekvenciájú rezgéssel vagy összhangban. Amíg valaki nagyrészt öntudatlanul reagál az őt érő ingerekre, és a külvilág eseményeinek hatásai irányítják, addig nem lehet hatékonyan felhasználni a vonzás törvényét. A következő lépéseket kell végigjárnod a gyakorlati megtapasztaláshoz:

• Ezért hasznos első lépésben tudatára ébredni a saját belső tudattalan elvárásoknak és érzéseknek.
• Majd csak a második lépésben kerülhet csak sor az álmok, vágyak képi vizualizációjára, melyet oly sok sikertréning oktat.
• A harmadik lépés is nagyon fontos. Felszínre kell hozni olyan kellemes érzelmeket önmagadban – öröm, kíváncsiság, stb., melyek elősegítik a teremtés folyamatát.

Nézzünk egy konkrét példát. Amikor felszínre hozol magadban egy már átélt kellemes érzést – például boldog vagy és örömteli érzésed van valamivel kapcsolatban -, akkor a szép és értékes dolgokra fókuszálod a figyelmed. Vagy egy másik emberben megkeresed a jó tulajdonságokat (de legalábbis nem azonosítod a személyt a számodra „idegesítő” tulajdonságaival), akkor a rezgésed harmóniába kerül azzal, amit szeretnél.
Ezzel szemben azonban, amikor mérges vagy, haragszol, félsz, vagy bűntudatod van, esetleg elkeseredést érzel, akkor azzal az energiaminőséggel azonosítod magad. Vagyis azon a szinten rezonálsz, amit nem akarsz. Tehát a vonzás törvénye azt hozza be életedbe, amit nem akarsz. Ezért nagyon fontos, hogy amikor érzékeled a körülötted zajló eseményeket, fordíts különös figyelmet a belső folyamataidra. Meg kell tanulnod éberré válni magadban, hogy mi az, amivel a rezgésed egy szinten van. A Vonzás Törvénye ugyanis mindenre hat, ami csak létezik a Világegyetemben, az egész világon, térben és időben, mindenhol, még téren és időn túl is...

A legfontosabb dolog tehát, amit a tudatos teremtés érdekében meg kell tanulni: az éber Figyelem képessége, más néven az éberség. Ennek segítségével tudatában lehetsz belső frekvenciáidnak, amelyek létezésedet döntően befolyásolják. Nagyon fontos látnod, milyen energiákkal létezel egységben az adott pillanatban. Ha ezt tudod, akkor megérzed, harmóniában vagy-e a Forrás energiával vagy nem. Ha az egyensúly állapotában vagy, akkor minden rendben, ha nem, akkor bármilyenek is a külső körülményeid, szenvedésre vagy ítélve. Te ítéled arra magad. Ez a LEGNEHEZEBB része az önismeretnek.
Az elme világában minden az ellentétekre épül. Semmi nem jelenhet meg az ellentéte nélkül. Bármit is akarj megteremteni, megteremted az ellenkezőjét is, amíg csak az elmédet használod a tudatos teremtésben.

A TUDAT a Forrással összekapcsolt részed, és minden belőle származik. Ha megérted, hogy a nem fizikai részed is szerves része a lényednek, akkor nem fogsz minden érzelmi, gondolati hullámmal azonosulni, hiszen megtapasztalod, hogy azok folyamatosan változnak. Rájössz, hogy a Tudatnak csak egy része jelenik meg fizikai testként és az ahhoz kapcsolt személyiségként. Az anyagi formák világában csak tapasztalatokat szerzel, melyeket mérlegelhetsz. Ebből születnek a vágyak, amelyek egyfajta rezgést jelentenek. A Forrás benned élő része ezzel azonosul, és ez jelenik meg a „külső világodban”. Ezért kell tudatában lenni a „belső” frekvenciáknak, vagyis a gondolati és érzelmi minőségeknek. Hiszen azokra fog érkezni a „külső” visszajelzés, amit tapasztalatként élsz át. Értelemszerűen a negatív érzés negatív tapasztalatot fog vonzani, a kellemes érzés pedig annak megfelelőt.

A legnagyobb nehézség, hogy nagyon megszokottak bizonyos állapotok, aminek a legtöbb esetben az egyén nincs tudatában. Az elégedetlenség, a türelmetlenség, a hiány érzése, legyen bármilyen erős vagy gyenge, bezavar a teremtés folyamatába. Tudatában kell lenned a benned fennálló frekvenciának, de nem szükséges erőlködnöd, hogy megváltoztass. Sokan azt nevezik pozitív gondolkodásnak, amikor a polaritásnak kizárólag egyik pólusát akarja észrevenni valaki. Ez sok embernél működik, de talán még többnél nem, és csak időleges sikert hozhat. Ugyanis vannak, akiknél nem old meg semmit, csak elfedi a negatív gondolatokat és érzéseket. Nekik egyszerűen más módszer alkalmas vágyaik megvalósítására.

Ha te is így tapasztaltad, akkor neked lehet tökéletes az éber Figyelem eszköze. Ha csak néhány hétig rendszeresen meg tudod figyelni a gondolataidat és az ezek nyomán megjelenő érzéseidet, a változtatás legcsekélyebb szándéka nélkül, akkor sokkal nagyobb eredményeket fogsz tapasztalni az életedben, mint száz „pozitivista” tanfolyam elvégzésével, könyv olvasásával, vagy kazetta meghallgatásának hatására. Csodálatosan egyszerű folyamat, mégis végtelenül hatékony, amikor szemtanúként megfigyeled a gondolatokat és érzéseket, s nincs benned ragaszkodás vagy ellenállás, csak tiszta Figyelem. Akkor különválsz a reaktív gondolati és érzelmi hullámzástól, tehát azok nem kapnak több energiát, így fokozatosan csökken, majd elenyészik a hatásuk. Így teret nyer benned a forma nélküli Tudatosság. Ha ez megvan, akkor nagy valószínűséggel meg fog benned jelenni az elégedett, boldog és kiegyensúlyozott létezés élménye. Ez bármikor megtörténhet, akár a következő napok bármelyikében, mindössze játszanod kell a figyelmed fókuszával, és gyakorolni, gyakorolni és gyakorolni…

(Szatmári L. Miklós)

A Föld egy játszótér

A mai ember egyik fő betegsége, hogy nem a magasabb energiából táplálkozik. Egymástól várjuk az energia-pótlást, ezért emberi kapcsolatokon keresztül, emberi játszmákban igyekszünk táplálni magunkat. Ez az energia-szerzési mód mindenképpen veszteséget hoz.

 

 

Mindenki a saját szívéhez szeretne eljutni, csak elfelejtettük az ide vezető utat. Nem csak teremtett lelkek, hanem teremtő lelkek is vagyunk, isten-gyermekek, és ha felnövünk, részt veszünk az Univerzum munkájában. Ezt hívjuk életfeladatnak itt, a Földön, és ezt a feladatot oly sok ember keresi manapság.
Ha megtanulod, hogy a Föld egy játszótér, ahol csak úgy tudsz játszani, hogy közben nem bántasz másokat, akkor jó úton jársz.
Ha már át tudod ültetni a gyakorlatba, amit a lelked megtanult, az már ér valamit.
Ha segítesz magadon, és utána segítesz másoknak, sokkal közelebb jársz az angyalokhoz, mint a megvilágosodottak és a mesterek.
Ezen az úton különböző szinteket járunk még mindannyian. A cél, hogy a bennünk lévő létrán egyre magasabbra jussunk, minél közelebb az Univerzum, a Teremtő, az Egység energiájához.

(Balogh Béla)

Gyógyítók és a schumann-hullámok

Dr. Robert Beck atomfizikus a világ különböző tájain mérte a természetgyógyászok, gyógyítók agyhullámainak frekvenciáját. Megállapította, hogy a gyógyítás pillanatában minden természetgyógyásznál (függetlenül a gyógyítás módszerétől) az agyhullámnak ugyanaz a frekvenciamodellje jellemző. Dr. Beck tesztelte a “hittel gyógyító”, karizmatikus keresztény gyógyítókat, a hawaii kahunákat, a wicca, a santeria, a radiesztézia és a radionika módszereit alkalmazó gyógyítókat, de olyan gyógyászokat is, akik az okkultizmus érzékelési módszereit, illetve a parapszichológia jelenségeit alkalmazzák (médiumok). Az eredmények meglepő egyezést mutattak.

Ezek után dr. Beck feltette magának a kérdést: “Miért van ez így? Mi határozza meg ezt a ritmust?” Rájött, hogy a válasz a Föld mágneses mezeje meghatározott frekvenciáinak az ingadozásában rejlik. Az úgynevezett Schumann-hullámokról van szó. A gyógyítások ideje alatt elvégzett további vizsgálatok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a gyógyítók agyhullámai a gyógyítás pillanatában szinkronba kerülnek a Schumann-hullámokkal, mind a rezgések, mind pedig a fázisok terén. Ez annyit jelent, hogy az agyhullámok ugyanazon a frekvencián és az ugyanazokban az időpillanatokban lüktetnek, mint a Föld Schumann-hullámai. Mindebből feltételezhető, hogy a gyógyítók tevékenységük során képesek energiát nyerni a Föld mágneses mezejéből. Ez a folyamat a mezők egyesítése.

Egyezés az alfa-állapottal

De mik is azok a Schumann-hullámok? A földfelszín és az ionoszféra közötti mágneses kölcsönhatások eredményeképpen bolygónkon mindenütt egy rendkívül alacsony, 7,8 Hz frekvenciájú rezgés mérhető (Winfried Otto Schumann, München, 1952). Ennek a természetes elektromágneses rezgésnek sokáig nem is tulajdonítottak jelentőséget, ám a Schumann-hullámok 1978-ban az érdeklődés középpontjába kerültek, amikor kiderült, hogy megegyeznek az emberi agy 7-10 Hz-es alfa-hullámainak rezgésszámával, melyek az álom és ébrenlét határán jelentkeznek a hippocampusban.

Később kiderült, hogy a Schumann-hullámok az egész bolygónkat körbeölelő elektromos mezőt alkotnak, így ez a rezgés a Föld összes emlősénél azonos. Ez az elektromágneses (EM) tér szabályozza, váltja ki és hangolja össze szervezetünk másodpercenkénti sok ezer biokémiai folyamatát, így közvetve ez a mező gondoskodik az emberi szervezet egészségének fenntartásáról is.

A NASA megfigyelései igazolták, hogy az űrállomásokon, ahol a Föld elektromágneses hatása nem érvényesül, az emberek szervezetének belső egyensúlya felborul. Ennek a felismerésnek köszönhetően az űrállomásokon a Schumann-hullámokkal megegyező elektromágneses mezőt gerjesztettek, hogy fenn tudják tartani az űrhajósok egészségi állapotát.

Dr. John Zimmerman, a renói Bio-elektromágneses Intézet (Nevada) alapítója és elnöke mélyrehatóan tanulmányozta a mezők egyesítését, valamint a gyógyítók tapasztalatait. Megállapította, hogy a gyógyítók voltaképpen rácsatlakoznak a Föld energetikai mezejére (ugyanazon a frekvencián és ugyanabban az időben). Rájött, hogy ha a gyógyító ilyen kapcsolatot teremt a Schumann-hullámokkal, akkor agyának jobb és bal féltekéje egyensúlyi állapotba, alfa-szintre kerül. Amikor a gyógyító energetikai kapcsolatba lép a beteggel, annak agyhullámai is alfa-szintre jutnak, szinkronizálódnak a gyógyítóéval. A páciens tehát a gyógyító közvetítésével “rácsatlakozik” a Schumann-hullámokra, és lehetősége nyílik arra, hogy ebből az óriási energiaforrásból energiát nyerjen.

(Forrás: charon institute)

Jelenlét

Hol keressem a megvilágosodást?

– Itt.

– Mikor nyerem el?

–       Éppen most.

– De akkor miért nem érzem?

– Mert nem látsz.

– Mit kellene látnom?

– Semmit, csak nézz.

– Mire?

– Amire a szemed rápillant.

– Másként kell valahogy néznem?

– Nem, a közönséges nézés jó lesz.

– Nem úgy nézek állandóan?

– Nem.

– Miért nem?

–       Mert ahhoz, hogy láss, jelen kell lenned.

–       Többnyire valahol máshol vagy.

(Anthony de Mello)

Kozmikus távlatok

Az emberek ősidők óta próbálták megfejteni s értelmezni az Univerzumot. Feltekintettek az éjszakai ég csodaszép Menny-kárpitjára s elkezdték tanulmányozni a látottakat, kémlelni a változásait, rezzenéseit.

Találkoztak a Világegyetem elsődleges elemi erőivel, formáival, amelyekre a Kozmosz fundamentumai épülnek s megpróbálták visszatükrözni e Mindenség örök titkait a csillagain keresztül, akikben Isteneket láttak, ők pedig az idők kezdete óta hirdetik a létezést. Bennük ragyog az elmúlt évmilliók, évmilliárdok üzenete, az egységes ősértelem, mely önmagára döbbent, majd szüntelen spontán teremtéslázának szikráiban kiformálta a halandó, ám mégis állandóan megújuló anyagot, ennek a csúcsalkotása lett az ember, mely ereiben Isten vére lüktet. Hamar reájöttünk tehát, hogy létezik egy emberfeletti isteni erő, mely az egész Világegyetemet, egybeöleli a legapróbb zugáig, ahol minden mindennel összefügg, ahol semmi s senki nem idegen. E kozmikus szuperélőlénynek egységes öntudata van, ami mindent irányít, vezérel, tehát érez, gondolkozik, növekszik s fejlődik, ez az univerzális evolúció minden létező részére reávetül -- legyen az a legapróbb szubatomi récsecske vagy a leghatalmasabb csillagóriás -- azaz részei vagyunk egy jóval hatalmasabb, szélesebb rendű organizmusnak, mint a bolygónknak. Az ember, mint magasabb szerveződés s lény, olyan a sejtjeink számára, mint a csillagos égbolt az ember számára: körülvesz, tartalmaz, átölel s egybefog. Az ember makrokozmosz -- sejtjei mikrokozmosza számára. Amidőn saját sejtjeink világába tekintünk az olyan, mint midőn egy kozmikus hegytető széléről nézünk le, ahogyan a Teremtő pillant alá a csillagokra: a hegycsúcs szédítő zuhanást idéz fel bennünk, egy eltemetett, más világ emlékét. S valóban érdemes összevetni: szervezetünk kb. 50 billió (50X10^13-on) sejtet tartalmaz, a Tejútrendszer -- a mi galaxisunk -- pedig megközelítőleg ötszázmilliárd (50X10^10-en) csillagot rejt magában. Szervezetünk tehát ezerszer annyi sejt szerveződése, mint ahány csillagból tevődik össze a Tejútrendszer! Kozmikus távlatok tárulnak fel előttünk, ha belelátunk a sejtjeink világba. Az ember szinte olyan önmaga sejtjei számára, mint az élő, egységes Univerzum. Az Isten az ember számára a legmagasabb szerveződés, az életszövetség uralkodó lénye, sejtjeink számára tehát istenek, magasabb szerveződésű s fokú lények vagyunk! Hogy mi a tanulság ebből? Amidőn az ősi kor emberei az eget fürkészték csodálattól átitatott kíváncsisággal, helyesen ítélték meg, hogy a csillagok istenek s az egész hatalmas Világegyetemet egy főisten uralja, aki mindent irányít s részei vagyunk, sőt minden létező dolog egy vele. Akárcsak a sejtjeink velünk. Ennek pedig óriási jelentősége van. Bármit teszünk, akármit cselekszünk az hatással van az egész Univerzumra, még ha csak aprócska változást is idéz elő. Ki tudja... talán a kicsinyke folyamat teljes kozmikus láncreakcióhoz fog vezetni. A képességed megvan hozzá.

(Koncz Hunkürthy Attila)

Könyörgés

Ötven év sem kell hozzá, és én, Tendzin Gyaco, a buddhista szerzetes már nem leszek több, mint emlék. Kétséges, hogy azok közül, akik most ezeket a sorokat olvassák, akár egyetlen személy is él-e még egy évszázad múlva. Az idő könyörtelenül pereg. Amikor hibázunk, nem fordíthatjuk vissza az óramutatót, hogy újra próbálkozzunk. Ezért ha végóránk elérkeztével visszatekintve azt látjuk, hogy teljes, termékeny és tartalmas életet éltünk, az legalább némi vigaszul szolgál majd. Ha nem ezt látjuk, az nagyon elszomoríthat bennünket. De hogy melyik következik be, az rajtunk áll.

Úgy biztosíthatjuk a legjobban, hogy majd lelkiismeret-furdalás nélkül nézhessünk szembe a halál közeledtével, ha a jelen pillanatban gondoskodunk arról, hogy felelősségteljesen, mások iránti együttérzéssel viseljük magunkat. Tulajdonképpen saját érdekünk ez, és nemcsak azért, mert a jövőben hasznunkra válik. Mint láthattuk, az együttérzés ad tartalmat az életünknek. Ez minden tartós boldogság és öröm forrása. Ez hevíti a szívet, annak a szívét, akit mások segítésének vágya hajt. A gyöngédség, törődés, becsület, igazság és mindenki más iránti igazságosság révén saját javunkat biztosítjuk. Nem holmi nyakatekert okoskodás, hanem józan ész kérdése ez. Tagadhatatlan, hogy érdemes tekintettel lennünk másokra. Tagadhatatlan, hogy boldogságunk eltéphetetlenül összekötődik mások boldogságával. Tagadhatatlan, hogy ha a társadalom szenved, az egyén is szenved. Az is tagadhatatlan, hogy minél több rosszindulat férkőzik szívünkbe és elménkbe, annál inkább megnyomorít bennünket. Elvethetünk tehát bármi mást: vallást, ideológiát, minden felszedett bölcsességet, de a szeretet és együttérzés szükségszerűsége elől nem bújhatunk el.

Ez hát az én egyszerű vallásom, egyszerű hitem. Ebben az értelemben nincs szükség templomra, imaházra, mecsetre vagy zsinagógára, se bonyolult filozófiára, doktrínára és dogmára. Saját szívünk, saját elménk a templom. Az együttérzés a doktrína. Mások iránti szeretet, jogaik és méltóságuk tisztelete, nem számít, kifélék-mifélék - végső soron ez minden, ami kell. Amíg ezt gyakoroljuk mindennapjainkban, nem érdekes, iskolázottak vagy tanulatlanok vagyunk, Buddhában vagy Istenben hiszünk, valamilyen más vallást vagy egyáltalán semmilyet sem követünk, mert amíg van bennünk mások iránti együttérzés, és felelősségtudatból önmérsékletet tanúsítunk, semmi kétség, hogy boldogok leszünk.

De ha ilyen egyszerű a boldogság, akkor miért találjuk meg olyan nehezen? Sajnos a legtöbben együtt érzőeknek hisszük ugyan magunkat, mégis hajlamosak vagyunk elfeledkezni ezekről a napnál világosabb igazságokról. Elmulasztunk megálljt parancsolni negatív gondolatainknak és érzelmeinknek. Sokszor jelentéktelen foglalatosságokra pazaroljuk az időnket, nem úgy, mint a szántóvető, aki követi az évszakok változásait, és nem késlekedik megművelni a földet, amikor elérkezik a pillanat. Elkeseredünk lényegtelen dolgokon, például anyagi veszteségen, miközben a megbánás legcsekélyebb érzése nélkül kerülünk igazán fontos teendőket. Ahelyett, hogy örvendeznénk, amiért lehetőségünk nyílik hozzájárulni mások jólétéhez, habzsoljuk az élvezeteket, ahol csak lehet. Arra való hivatkozással vonakodunk másokkal törődni, hogy nem érünk rá. Jobbra-balra futkosunk, számolgatunk, telefonálgatunk, spekulálunk, hogy így lesz jobb vagy amúgy. Egy dolgot csinálunk, de idegeskedünk, hogy ha valami más közbejön, akkor egyebet kellett volna. Mindeközben azonban csak az emberi szellem legdurvább, legelemibb szintjét érintjük. Ráadásul annyira nem figyelünk másokra, hogy végül elkerülhetetlenül ártunk nekik. Csuda okosnak képzeljük magunkat, de vajon mire használjuk képességeinket? Túlontúl gyakran felebarátaink megtévesztésére, hogy rászedjük őket, és jól járjunk a rovásukra. Ha pedig valami balul üt ki, képmutató módon másokat okolunk a saját nehézségeinkért.

De anyagi javak gyűjtéséből nem származhat tartós megelégedettség. Ugyanígy akárhány barátot szerzünk is, nem tehetnek boldoggá bennünket. Az érzéki örömök kergetése pedig nem más, mint a szenvedés kapuja. Olyan, mint a kardpenge élére kent méz. Természetesen nem azt mondom, hogy vegyük semmibe a testünket. Épp ellenkezőleg, test nélkül másoknak sem segíthetünk. De óvakodnunk kell a szélsőségektől, amelyek ártalmas útra vihetnek.

Ha földhözragadt dolgokra összpontosítunk, rejtve marad előttünk az, ami lényeges. Természetesen ha így is igazán boldogok lehetnénk, akkor teljesen ésszerű lenne így élnünk. De nem lehetünk. Legfeljebb nagyobb baj nélkül átevickélhetünk az életen. Amikor azonban problémáink támadnak, ami elkerülhetetlen, készületlenül érnek. Rádöbbenünk, hogy nem tudunk zöld ágra vergődni. Ott állunk kétségbeesetten és boldogtalanul.

Összetett kézzel könyörgök tehát az olvasónak, gondoskodjék arról, hogy hátralévő élete a lehető legtartalmasabb legyen. Ha tudja, tegye ezt spirituális gyakorlat által. Mint reményeim szerint megvilágítottam, nincs ebben semmi ördöngösség. Nem kell hozzá más, csak hogy mások iránti törődésből cselekedjünk. Amennyiben őszinte szándékkal vállalkozunk erre a gyakorlatra, és kitartóan végezzük, akkor apránként, lépésről lépésre, fokról fokra annyira át tudjuk rendezni szokásainkat és hozzáállásunkat, hogy kevesebbet gondoljunk saját kicsinyes szempontjainkra és többet másokra. Eközben magunk is megleljük a boldogságot és lelki békét.

Csitítsuk el irigységünket, mondjunk búcsút a mások fölötti diadal vágyának. Inkább próbáljunk használni nekik. Kedvesen, bátran és abban a tudatban üdvözöljünk mosolyogva másokat, hogy ha így teszünk, biztosan sikerrel járunk. Viselkedjünk egyenesen, és törekedjünk elfogulatlanságra. Bánjunk mindenkivel jó barát módjára. Ezt nem mint a dalai láma vagy olyan személy mondom, aki különleges hatalommal vagy képességekkel bír. Semmi effélével nem rendelkezem. Az ember szól belőlem, aki olvasóimhoz hasonlóan boldogságra, nem pedig szenvedésre vágyik.

Ha valamilyen oknál fogva nem tudunk segíteni másoknak, legalább ne ártsunk nekik. Képzeljük magunkat messziről jött idegennek. Gondoljunk a világra úgy, amilyennek az űrből látszik: jelentéktelenül kicsi, mégis csodaszép. Lehet-e bármi, amit abból nyerünk, hogy itt-tartózkodásunk alatt másoknak ártunk? Nem kívánatosabb és ésszerűbb-e, ha lazítunk és szép csendben jól érezzük magunkat, akárha másik környékre látogatnánk? Ha tehát a világ élvezete közben szakíthatunk egy pillanatot, próbáljunk segíteni bármilyen csekély mértékben is az elnyomottakon és azokon, akik valamely okból nem segítenek vagy nem tudnak segíteni magukon. Próbáljunk meg nem elfordulni azoktól, akiknek jelenléte fölzaklat bennünket, a rongyosoktól és szerencsétlenektől.

Próbáljunk soha nem úgy gondolni rájuk, mint nálunknál alábbvalókra. Ha tudjuk, próbáljuk meg azt is, hogy soha ne higgyük a legutolsó koldusnál különbnek magunkat. A sírban ugyanúgy fekszünk majd.

Befejezésül szeretnék megosztani olvasóimmal egy rövid fohászt, amelyből sok erőt merítek mások javának szolgálatához:

Hadd legyek mindenkor, most és mindörökké
Védelmezője a védteleneknek
Kalauza az eltévelyedetteknek
Hajója azoknak, akiknek óceánokat kell átszelniük
Hídja azoknak, akiknek folyókon kell átkelniük
Menedéke a fenyegetetteknek
Lámpása a vakoskodóknak
Födele a hajléktalanoknak
És szolgája minden szükséget szenvedőnek.

(Tendzin Gyaco a Dalai Láma)

A szeretet útja

Csak a SZERETET ÚTJA a megváltás ÚTJA MINDANNYIUNKNAK. Ám csak akkor, ha elindulnunk rajta, s nem csak beszélünk róla. A lényeg az, amit TESZÜNK. Ha elindulsz ezen az úton, átéled a valóra vált CSODÁT. Az ÉG összes CSODÁJÁT felleled saját SZÍVEDBEN! A Szeretet mutatja meg, hogyan bánjunk tökéletesen a középre vezető úttal, összhangban az isteni lényeggel, a szeretettel, amelyet a kozmikus rácshálóban Isten állandó alapelve, a fény közvetít. Isten korlátlanul szereti magát és valamennyi teremtményét. Ő a tökéletes szeretet. Ezért szeresd magadban az isteni ént, hiszen a szeretet csak van...a szeretet az adásban teljesedik be. A szeretet már magában jutalom - szeretet formájában. Összhangban lenni az isteni szeretettel azt jelenti, hogy: MEGÉLNI A SZERETETET.... polaritás nélkül ellenállás nélkül rezonancia nélkül, csak a létben megtapasztalhatóan elvárások nélkül szubjektív értékelés nélkül az idő és a tér határai nélkül megosztottság nélkül irányítás nélkül tisztaságban és őszinteségben önátadásban élve, és meglátva ebben a beteljesedést az adás és az elfogadás örök változásában egészben, mert ami az egésznek jó, az jó az egész egyes részeinek is: magam is az egész részeként szeretek mindent mindig csak most, ITT és MA, mindenütt és határok nélkül úgy, hogy a szubjektív valóság objektív valósággá váljék úgy,hogy a külső mindenben megfeleljen a belsőnek (Diethard Stercz)

Türelem

Mi elfelejtettük, hogyan kell várakozni; és ez szinte tragédia. Az egyik legértékesebb kincsünk a várakozás képessége; kivárni a megfelelő pillanatot.

Az egész természet mindig a megfelelő pillanatra vár. Még a fák is: tudják, mikor van itt a virágzás ideje, és tudják, mikor kell elbúcsúzni a levelektől és csupaszon állni az ég alatt. Ők csupaszságukban is gyönyörűek... amint mély bizalommal várják az új levelek növekedését, az újraszülető lombkoronájukat. Mi azonban elfelejtettük, hogyan kell várni - mi mindent azonnal akarunk. Ez óriási veszteség az emberiség számára...
Ha csendben várakozol, észre fogod venni, hogy valami mélyen legbelül ott növekszik benned - a te valódi lényed. Egy nap akkorára nő majd, hogy lángra lobban, és akkor az egész személyiséged elhamvad: új ember lesz belőled. És csak ez az új ember tudja, hogy mi az az  ünneplés, csak ez az új ember ismeri az élet örök nektárját.

(Osho)

Egy perc bölcsesség

Létezik egyáltalán egy percnyi bölcsesség? - kérdezte egy tanítvány.
- Természetesen - mondta a Mester.

- De egy perc az túlságosan rövid?
- 59 másodperccel hosszabb a kelleténél.
A Mester később azt kérdezte a meghökkent tanítványtól:
- Mennyi ideig tart megpillantani a holdat?
Elképedt tanítványaihoz azután így szólt a Mester:
- Hát akkor minek a több éves lelki küszködés?
Szemünk kinyílása egy életen keresztül tarthat. A látás egy pillanat műve.

(Anthony de Mello)

Belső érzék

„A félelem leláncol, a szabadság szárnyakat ad.”

(Osho) 

Egy kisfiú megállás nélkül vakarta a fejét. Egy nap ránézett az apja, és megkérdezte:

- Fiam, miért vakarod folyton a fejedet?

- Hát – felelte a fiú –, azt hiszem, azért, mert én vagyok az egyetlen, aki tudja, hogy viszket.

Ez a belső érzék! Csak te tudsz róla. Senki más nem tudhatja. Kívülről nem látható. Ha fáj a fejed, csak te tudsz róla, nem tudod bebizonyítani. Ha boldog vagy, csak te tudsz róla, nem tudod bebizonyítani. Nem teheted ki az asztalra, hogy bárki megvizsgálhassa, szétszedhesse, kielemezhesse.

A belső érzék valójában annyira belső, hogy még a létezését sem tudod bizonyítani. Ezért tagadja szüntelenül a tudomány, de a tagadás nem emberi. Még a tudósok is tisztában vannak vele, hogy amikor szeretetet éreznek, az egy belső érzés. Valami van ott! Nem egy dolog, nem egy tárgy, nem lehet kitenni mások elé – mégis ott van.

A belső érzéknek megvan a saját érvényessége. Tudományos neveltetésük miatt azonban az emberek elveszítették a bizalmat belső érzékükben. Másoktól függnek. Méghozzá olyan erősen, hogy ha valaki azt mondja: „Nagyon boldognak tűnsz”, azonnal boldognak érzed magad. Ha húszan úgy döntenek, hogy boldogtalanná tesznek, elérik, hogy boldogtalan legyél. Mindössze egész nap azt kell ismételgetniük: „Olyan boldogtalannak, olyan szomorúnak látszol. Mi a baj? Meghalt valaki, vagy mi?” Te pedig gyanakodni kezdesz: oly sokan mondják, hogy boldogtalan vagy, hogy talán tényleg annak kell lenned.

Mások véleményétől függsz. Olyan erősen függsz mások véleményétől, hogy elveszítenél minden kapcsolatot a belső érzékeddel. Ezt a belső érzéket újra fel kell fedezned, mert mindaz, ami csodálatos, ami jó, ami isteni, az a belső érzéken keresztül érezhető.

Ne engedd, hogy befolyásoljon az emberek véleménye. Inkább kezdj el befelé figyelni... engedd, hogy a belső érzéked szóljon hozzád. Bízz benne. Ha bízol benne, növekedésnek indul. Ha bízol benne, azzal táplálod, azáltal megerősödik.

Vivekánanda elment Rámakrisnához, és azt mondta:

- Nincs Isten! Be tudom bizonyítani, hogy nincs Isten!

Nagyon logikus észjárású, szkeptikus férfi volt, kitűnő képzést kapott a nyugati filozófiákból. Rámakrisna tanulatlan, írástudatlan ember volt.

Rámakrisna így felelt:

- Jól van, bizonyítsd be!

Vivekánanda sokat beszélt, előhozta az összes bizonyítékot, amellyel rendelkezett. Rámakrisna meghallgatta, majd azt mondta:

- Márpedig a belső érzékem azt mondja, hogy Isten létezik, és ez a legfelsőbb tekintély. Minden, amit mondasz, csak érvelés. Mit mond a belső érzéked?

Vivekánandának ez eszébe sem jutott. Megvonta a vállát. Könyveket olvasott, érveket gyűjtött, bizonyítékokat mellette és ellene, és e bizonyítékok alapján próbálta eldönteni, vajon létezik-e Isten vagy sem. De befelé nem tekintett. Nem kérdezte meg a belső érzékét. Ostobaság, de a szkeptikus elme ostoba, a logikus elme ostoba.

Rámakrisna azt mondta:

- Az érveid nagyszerűek, nagyon élveztem őket. De mit tehetnék? Én tudom! A belső érzékem azt mondja, Isten létezik. Ahogy a belső érzékem megmondja, ha boldog vagyok, ha beteg vagyok, ha szomorú vagyok, ha fáj a gyomrom, ha ma nem érzem jól magamat, úgy a belső érzékem azt is megmondja, hogy Isten létezik. Nincs mit vitatkozni róla.

És Rámakrisna azt is mondta:

- Nem tudom bebizonyítani, de ha akarod, megmutathatom.

Korábban senki sem mondta Vivekánandának, hogy Istent meg lehet mutatni. De mielőtt egyetlen szót szólhatott volna, Rámakrisna felugrott – igen heves ember volt –, felugrott, és rátette a lábát Vivekánanda mellkasára! És akkor történt valami, megindult valamiféle energia, és Vivekánanda három órára transzba esett. Amikor kinyitotta a szemét, immár egészen más ember volt.

Rámakrisna megkérdezte tőle:

- Na, most mit mondasz? Van Isten, vagy nincs? Most mit mond a belső érzéked?

Vivekánanda olyan nyugalmat, olyan csendességet érzett magában, amilyet azelőtt még soha. Olyan öröm volt a bensőjében, olyan kellemes érzés, olyan túlcsorduló boldogság...

Meg kellett hajolnia, megérintette Rámakrisna lábát, és így felelt:

- Igen, van Isten.

Isten nem egy személy, hanem a jólét, az otthonosság legteljesebb érzése, annak legteljesebb érzése, hogy: „Ehhez a világhoz tartozom, és ez a világ hozzám tartozik. Itt nem vagyok idegen, nem vagyok kívülálló.” A legvégső, létfontosságú érzése annak, hogy: „Nincs választóvonal köztem és a teljesség között.” Ez a tapasztalat Isten. Ez a tapasztalat azonban csak akkor lehetséges, ha engeded működni a belső érzékedet.

Engedd működni! Adj számára annyi lehetőséget, amennyit csak tudsz. Ne tekintgess folyton külső tekintélyek felé, és ne keress külső véleményeket. Légy egy kicsit önállóbb. Érezz többet, gondolkodj kevesebbet.

Menj, nézd meg a rózsákat, és ne csak papagájként szajkózd: „Milyen gyönyörűek!” Ez talán csak egy vélemény, mondták neked az emberek, gyermekkorod óta ezt hallod: „A rózsa gyönyörű, csodálatos virág.” Ezért, amikor rózsát látsz, gépiesen elismerted: „Milyen csodálatos!” De valóban úgy is érzed? A belső érzéked mondatja veled? Ha nem, ne hangoztasd!

Nézz fel a Holdra, és ne mondd, hogy szép, hacsak nem a belső érzéked súgja. Meglepetten látod majd, hogy az elmédben hordozott dolgok kilencvenkilenc százaléka kölcsönzött. És a kilencvenkilenc százalék limlom között elvész, elsüllyed a belső érzék egy százaléka. Ne akarj jól értesült lenni. Fedezd fel a belső érzékedet!

A belső érzék által ismerhető meg Isten.

Hat érzék létezik: öt külső; ezek a világról nyújtanak tájékoztatást. A szem a fényről mond valamit; szem nélkül nem ismernéd a fényt. A fül a hangokról mond valamit; fül nélkül semmit sem tudnál a hangokról. És van egy hatodik, a belső érzék, amely önmagadról és a dolgok legvégső forrásáról mutat meg és mond el valamit. Ezt az érzéket kell felfedezned.

A meditáció nem más, mint a belső érzék felfedezése.

A világ legerősebb félelmét mások véleménye ébreszti. Abban a pillanatban azonban, hogy nem félsz többé a tömegtől, nem leszel többé birka – oroszlánná változol. Hatalmas bömbölés tör fel a szívedből, a szabadság üvöltése.

A Buddha ezt valóban oroszlánüvöltésnek nevezte. Ha egy ember eléri a tökéletes csend állapotát, bömbölni kezd, mint egy oroszlán. Első ízben ismeri meg, mi a szabadság, mert nem lesz benne többé félelem mások véleményétől. Nem számít, mit mondanak az emberek. Nincs jelentősége, hogy szentnek vagy bűnösnek tartanak-e; az egyetlen és kizárólagos ítélőbírád Isten. És Isten nem egy személyt jelent; Isten egyszerűen az egész univerzum.

Nem ember előtt kell számot adnod; hanem a fák, a folyók, a hegyek, a csillagok, az egész univerzum előtt. És ez a mi univerzumunk, a részei vagyunk. Fölösleges félned tőle, semmit sem kell rejtegetned előle. Igazság szerint, ha megpróbálnád, sem tudnál elrejteni semmit. A teljesség már tud róla, a teljesség többet tud rólad, mint te magad.

A második pont pedig még meghatározóbb: Isten már meghozta az ítéletét. Ez nem olyasvalami, ami majd a jövőben történik meg, hanem már megtörtént: már ítélkezett. Vagyis még ez az ítélkezéstől való félelem is megsemmisül. Nem vár a végén semmiféle utolsó ítélet. Nem kell reszketned. Az ítélet napja már az első napon bekövetkezett; abban a pillanatban, amikor Isten megteremtett, már meg is ítélt. Ismer téged, az ő teremtménye vagy. Ha valamit elrontasz, nem te vagy a felelős érte, hanem ő. Ha mellékútra tévedsz, ő a felelős érte, nem te. Hogyan is lehetnél te a felelős? Nem vagy a saját teremtményed. Ha festesz, és valamit elrontasz, nem mondhatod, hogy a festmény az oka – a festő az oka.

Úgyhogy fölösleges félned a tömegtől vagy valamiféle képzeletbeli Istentől, aki, ha vége a világnak, megkérdezi majd, hogy mit tettél és mit nem. Már meghozta az ítéletét – ez valóban fontos –, mindez már megtörtént, tehát szabad vagy. És abban a pillanatban, hogy megérted, hogy tökéletesen szabadon önmagad lehetsz, az életed új lendületet kap.

Osho (Bátorság c. könyv)

A pillanat fontossága

Egy ember hirtelen meghalt... Egyszer csak megpillantotta az Istent, ahogy közeledett egy bőrönddel a kezében.




- Fiam itt az ideje mennünk kell...
Az ember megkérdezte:
- De miért ilyen hamar? Olyan sok tervem volt még..
- Sajnálom fiam! De most van itt az ideje, tovább kell menned..
- És mi van a bőröndben?
- Minden ami a Tiéd volt!
- Ami az enyém volt? A holmim, ruháim, pénzem?
- Sajnálom, fiam..., de az anyagi javaid sohasem voltak a tieid. A földhöz tartoztak mindig.
- Akkor az emlékeim?
- Sajnálom fiam, de azok nem jönnek veled. Soha nem voltak a tieid. Az időhöz tartoztak.
- Akkor a tehetségem?
- Az sem a tied. A körülményekhez tartoztak.
- Akkor a barátaim...? A családom?
- Sajnálom fiam, de azok sem a tieid. Az életedhez tartoztak.
- De a feleségem..., és a gyerekeim?
- Sajnálom fiam, de ezek sem a tieid. A szívedé voltak
- Akkor a testem?
- Az sem volt a tiéd soha! Az a poré...
- Akkor a lelkem?
- A lelked az enyém.
A kétségbeesett ember kitépte a bőröndöt Isten kezéből és kinyitotta!...
Üres volt!
- Soha nem volt semmim?
- De igen fiam... Minden pillanat, amit megéltél csakis a tiéd volt!

Az élet pillanatokból áll. Pillanatokból amik csak a tieid. Örvendj nekik, ahogy csak tudsz!

És semmi azokból, amiket a magadénak hittél ne akadályozzon meg ebben!

(forrás: szeretet-forras.blog)

Szükségünk van egy alapvetően új gondolkodásra

„Az emberi lény része az egésznek, amit univerzumnak nevezünk, térben és időben behatárolt része.

Önmagát, gondolatait, érzéseit – a tudat valamiféle optikai csalódásaként – úgy érzékeli, mintha azok elkülönülnének a mindenség többi részétől. Ez a téveszme egyfajta börtönt jelent: személyes vágyainkra korlátoz bennünket és arra, hogy néhány hozzánk közelálló embert szeressünk.
Az a feladatunk, hogy a kört tágítva kiszabadítsuk magunkat ebből a börtönből, és a kör magába foglaljon minden élőlényt, a természet teljes egészét a maga szépségében. Az ember igazi értékét elsősorban az határozza meg, hogyan tud felülemelkedni önmagán. Szükségünk van egy alapvetően új gondolkodásra, hogy az emberiség túlélje.”

(Albert Einstein)