Constantinus álma – Egy látomás győzelmet hoz

312-ben Constantinus császár a Tiberis partján, a Miivius hídnál vívott csatában győzedelmeskedett vetélytársa, Maxentius fölött. Ez az esemény jelezte a Római Birodalom egységesítésének és a kereszténység elterjedésének a kezdetét. A legenda szerint a győzelem annak a látomásnak köszönhető, amely Constantinusnak jelent meg álmában a döntő csatát megelőző éjszakán.

Az eseményt két korabeli dokumentum, a caesareai Euszebiosz Constantinus-életrajza és Lactantius egy szövege őrizte meg.

Egy égi jelenés magyarázata

A csata előtti éjszakán az ég állítólag jelet adott Constantinusnak, hogy győzni fog Maxentius fölött. Az arezzói Szent Ferenc-templomban az olasz Piero della Francesca csodálatos freskója ábrázolja ezt a híres jelenetet.

Constantinus a sátrában pihen, mellette egy szolga áll. A teret fényesség árasztja el, az égből leszálló angyal ragyogása, aki a falfestmény felső és bal oldali részén látható. A jövendő császár alszik, a jelenés kitárt karokkal közeledik felé, s átad egy üzenetet.

Az egykori szövegek szerint ezt mondja: „E jelben győzni fogsz!” A „jel” – Lactantius szerint – X alakú, melyet egy fordított I betű keresztez. Vannak történészek, akik pogány jelképegyüttest látnak benne, mások a constantinusi monogramot Krisztus görög nevének két első betűjével azonosítják.

Másnap Constantinus parancsot ad katonáinak, hogy a jelet véssék rá pajzsukra. Piero della Francesca egyik freskója, de más festők is megörökítik a csata különböző epizódjait: a Tiberis egyik partján Maxentius menekül lóháton, a másikon Constantinus serege győzedelmesen vonul előre vezére mögött, aki egy kis fehér feszületet tart a kezében.

A következő nap a folyóban lelnek rá Maxentius holttestére, Constantinus pedig diadalmenetben vonul be Rómába, mint a Római Birodalom most már egyedüli nyugati uralkodója.

Döntő győzelem

Még egy feladat vár Constantinusra: hogy az egész Római Birodalomra kiterjessze uralmát. 312 után egyetlen ellensége marad csak Keleten, akit még le kell győznie, ez pedig Licinius császár, aki saját fiát, Caesart jelölte utódjául.

324-ben Constantinus Hadrianapolisznál (Drinápoly, Edirne), majd Khrüszopolisznál (Szkutari) döntő csapást mér ellenfelére, megöleti Liciniust fiával együtt. Így hát ő lesz az egyetlen császár, és örököséül saját fiát, Constantiust nevezi ki. A Római Birodalom egyesül, a császári hatalom pedig örökletessé válik.

Az események másik, igen jelentős következ-ménye, hogy Constantinus keresztény hitre tér, és a milánói edictumban (313) véget vet a keresztények üldözésének.

Egy felülvizsgálandó esemény

Fölmerül a kérdés: a történelmi események ily módon való értelmezése nem túl elhamarkodott és túl csodás? Constantinus valóban látta vagy látni vélte a keresztet, s ha igen, azon nyomban megtért?

A kereszt megjelenik Constantiusnak. Freskórészlet Raffaello műhelyéből 
(Vatikán, Stanzák)

Az tény, hogy a Milvius híd melletti csata előtt katonái pajzsára vésette a keresztény jelképet. Vagy talán csak bátorságot akart önteni beléjük, s ezért győzte meg őket, hogy a mágikus jellel talizmán birtokába jutnak? Vagy az magyarázná tettét, hogy többistenhívő római lévén meg akarta nyerni ennek az istennek a támogatását is, akiben éppúgy hihetett, mint a többiben, s aki máris hatással volt a lakosság nem csekély hányadára?

Ami bizonyos: a győzelem után – minthogy az új isten bebizonyította erejét – keresztény hitre tért. Még egy bizonyított tény: mielőtt megtért volna, Constantinus a napisten híve volt, és többször voltak látomásai 310-ben Trierben, egy gall szentélyben Apollón jelent meg előtte a győzelem istennőjenek kíséretében, kezében babérkoszorúval.

A koszorúban a császár olyan jelet vélt látni, amelyet hosszú uralkodás ígéreteként értelmezett. Hogy még megtérése után is milyen erősen és sokáig kötődött az Apollón-kultuszhoz, annak nyilvánvaló bizonyítéka, hogy a pénzérméken látható képmásai mind a napistennel együtt ábrázolják.

Egyébként a keresztények sorsuk jobbrafordulását a birodalomban Galerius császárnak köszönhetik, aki 311-ben egy rendelkezésében elismerte a keresztények szabad vallásgyakorlását, azzal a föltétellel, ha nem zavarják a közrendet, és imádkoznak istenükhöz a császár boldogulásáért.

A híres milánói türelmi rendelet nem is közvetlenül Constantinustól ered, hanem Licinius keletrómai császártól, aki ez idő tájt provinciái keresztény lakosságának a támogatására számított. Maga Constantinus valószínűleg csak megerősítette a rendeletet.

A pénzérmék tanulmányozása azt bizonyítja, hogy a császár csak 320-tól fordul egyértelműen a kereszténység felé, s az is köztudott, hogy 312-es megtérése ellenére csak közvetlenül halála előtt, 337-ben veszi fel a keresztséget. Elképzelhető, hogy közeledése a kereszténységhez kapcsolatban állna Licinius elleni küzdelmeivel 324 előtt, aki az edictumok ellenére továbbra is üldözi az új hit híveit keleten? Igaza lenne annak a keresztény okmánynak, hogy Constantinus hadrianapoliszi győzelme a kereszténység diadalát jelentette a pogányság fölött?

Ez nem valószínű, hiszen a császár nem teszi a kereszténységet államvallássá, és megengedi a keletieknek, hogy régi hitüket szabadon gyakorolják. Ha nem is valószínűsíthető, hogy Constantinus a legendákban oly híressé vált égi látomás hatására tért volna meg, mindenesetre ez a jelenés – a máskor és máshol történtekkel együtt – joggal illeszkedik be a csodálatos, ám bebizonyíthatatlan rejtélye sorába…

Történelmi jelentőségű látomások

A Bibliában: Isten többször megjelenik különböző személyeknek, hogy hírül adja a várható eseményeket. A Szentírásban olvasható leghíresebb látomás Ábrahámé: mikor már a halálra készülődik, és nincs örököse, az Úr megjelenik előtte, hogy megmutassa neki eljövendő leszármazottait, az egész zsidó népet.

„És kivivé őt és monda. Tekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod, – és monda nékie: Így lészen a te magod.”
(Mózes I. könyve, 15, 5, Károli Gáspár fordítása.)

Hasonlóképpen: Isten úgy szól Mózeshez, tudtára adva, hogy neki kell kivezetni a zsidókat Egyiptomból, hogy leküldi angyalát, aki a híres égő csipkebokorban jelenik meg:

„És megjelenék az Úr angyala tűznek lángjában egy csipkebokor közepéből, és láta, hogy a csipkebokor ég vala: de a csipkebokor meg nem emésztetik vala.”
(Mózes II. könyve, 3, 2, Károli Gáspár fordítása.)

Isten nevén szólítja Mózest, és fölfedi magát előtte: „Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákobnak Istene.”
(Mózes II. könyve, 3, 6, Károli Gáspár fordítása)

A római korban az álomban megjelenő látomások igen gyakoriak, és általában jóslatok. Így Julius Caesar halála előestéjén tudomást szerez a fenyegető veszélyről; látja magát álmában „a felhők fölött repülve és Jupiter kezét szorítva”, mint azt Suetonius római történész állítja.

Ugyanez a szerző ír Nero utódjáról, Galba császárról is, aki jó előre megsejti, hogy meggyilkolják. Amikor egy gyöngysort kellene fölajánlania Fortuna istenasszonynak, meggondolja magát, és Venusnak adja az ékszert. Fortuna ekkor megjelenik álmában, „elpanaszolja, hogy nem kapta meg a neki szánt ajándékot, és megfenyegeti a császárt, hogy ő is visszaveszi minden ajándékát, amit eddig adott”.

(forrás: rejtelyekszigete.com)


Milyen volt belülről az ötszáz éve lebontott, régi Szent Péter bazilika? - videó
forrás:
https://kereszteny.mandiner.hu/cikk/20150807_milyen_volt_belulrol_az_otszaz_eve_lebontott_regi_szent_peter_bazilika

A lelkünk rendeltetése

Lelkek vagyunk, spirituális lények, és az a feladatunk, hogy eggyé váljunk a fizikai ÉN-ünkkel, és kölcsönös, együttműködő kapcsolatot építsünk ki vele. Egy olyan összeköttetést, ami által alkotó közösséget alakítunk ki a Földdel éppúgy, ahogy az éggel is. 

Lélekként a végtelenből jövünk, és sajátos sugárzásunk a fény egy szikrája. Ezért szeretjük a fénnyel teli messzeséget, és örömmel emelkedünk fel a magasabb síkokra, hogy erősödjünk és feltöltődjünk. 

A testünk ezzel szemben földi anyagból van, térhez és időhöz kötött. Táplálékra és mozgásra van szüksége, de egyben határokra is a sokfajta félelmünk miatt. Sok életre van szükségünk, amíg megtanulunk bízni a láthatatlanban, a nem megnyilvánulóban. 

És mégis, kölcsönösen szükségünk van egymásra. A lelkünknek szüksége van a földi gyökerekre, a testünknek pedig a fényre és a szeretetre. Ezért lélekként mindig visszatérünk a testünkbe, hogy lehetőségünk legyen beteljesíteni a rendeltetésünket.

Lelkünk rendeltetése, hogy a bennünk rejlő spirituális magot termékeny talajba ültessük, hogy gyökeret verhessen és növekedhessen. A rendeltetésünk beteljesítése pedig, ha a magból fát nevelünk, gyümölcsöt teremtünk, és megosztjuk a világgal. És miközben másokért vagyunk itt, az is növekedni tud, ami mi magunk vagyunk. 

A természet is visszatükrözi Istent. Egy fa életciklusa egyértelmű szimbóluma a beteljesített rendeltetésnek. A fa is egy magból nő ki, amiben már benne rejtőzik képességeinek teljes tárháza. Ha a magot ápoljuk, gondozzuk, öntözzük, fa nő belőle, a virágaiból pedig gyümölcsök lesznek. 

A fejlődésünk, a lelkünk kiteljesedése ugyanez a folyamat. Ha használjuk az alkotó, észlelő és érzékelő képességünket, és szeretjük a tehetség-magjainkat, akkor azok növekedni és érni fognak, és gyümölcseiket a világnak tudják ajándékozni. Egy kifejlődött fa évekig gyümölcsözik, ezek a gyümölcsök pedig újra magot hoznak, amiből újabb fagenerációk tudnak nőni. Egy lélekkel telt emberi lény mindig értéket fog teremteni, mert valójában halhatatlan lélek. 

Életünk minden szakaszában lehetőségünk van követni a "növényeink" különböző fejlődési fokozatait. Lehet, hogy életünk egyik szegletében épp szabaddá teszünk egy kis "helyet", hogy újabb magokat ültessünk, miközben életünk egy másik területén a már sok-sok évvel ezelőtt elütetett fa gyümölcseit aratjuk le. 

Ahhoz, hogy az emberiség be tudja teljesíteni életének rendeltetését, Isten az emberi léleknek valami olyat adott, ami egyébként máshol nem fordul elő a természetben: szabad akaratot. Hiszen ezt kívánják a gyermekek is a szüleiktől, mikor felnőnek: szabadságot. Ki akarnak menni a világba, hogy felderítsék, felfedezzék és megtapasztalják. Ki akarják próbálni azt, amit magukkal hoztak. Tovább akarják adni azt, amit mi adtunk nekik. Be akarják teljesíteni azt, amit Isten, mint magokat, elültetett bennük. 

Mérhetetlen szeretetet ajándékozott az Ég az emberi léleknek, a szabad akaratát. Ez az a szeretet, amit még fel kell fedeznünk magunkban, hogy mint egyedi lelkek a magunk teljes határtalanságában szabaddá és alkotóvá váljunk, és majd eggyé váljunk Istennel. 

Szabadságra vagyunk rendelve, és akkor töltjük be életünk rendeltetését, ha minden útkereszteződésben szeretettel, de a saját döntéseinket hozzuk meg. 

Egy nagy szeretetből érkeztünk, és ebbe a szeretetbe térünk majd egyszer vissza. Addig úton vagyunk, és tanulunk azokká válni, akik vagyunk, megvalósítani azt, ami bennünk van. Földi életünk egyik fontos értelme, hogy isteni örökségünket kifejezésre juttassuk ebben az oly sok lehetőséget nyújtó világban. 

Ha készen állunk a bennünk lakó fény szikráit egyesíteni a Föld homokszemeivel, akkor megmutatkozik az élet a maga ezerféle színében, és lelkünk megtelik a szeretet hangjaival.

Eva Gostoni spirituális tanító és írónő

A lényünk részei és a lelkünk kapcsolata | Gunagriha előadása- videó:

https://www.youtube.com/watch?v=by-48BTArDw 

Utolsó gondolatok - Steve Jobs

Steve Jobs, a világ egyik leggazdagabb embere 2011-ben meghalt

Steve Jobs 2010-ben az IPhone 4-gyel

fotó:wikipedia.org

Utolsó szavai azóta bejárták a világot:

"Az üzleti világban elértem a siker csúcsát. Mások szemében az életem maga siker megtestesítője.
Ugyanakkor, a munkától eltekintve, kevés örömöm van. A legvégén a vagyon csak egy olyan tény, amihez ugyanúgy hozzászokunk.

Ebben a pillanatban, a betegágyon fekve és visszaemlékezve az életemre, felismerem, hogy mindaz a gazdagság és elismerés, amire annyira büszke voltam, elhalványul és jelentéktelenné válik, ahogy egyre közeledik a halál.

A sötétségben látom az életben tartó gépek zöld fényeit és hallom a búgó hangjukat, egyre közelebb érzem a halált.
Most már tudom, amikor elegendő vagyont halmoztunk fel, mely élethosszig kitart, más dolgokat kellene keresnünk, amelyeknek nincs köze a vagyonhoz.

Valami sokkal fontosabbat:
Talán kapcsolatokat, talán művészetet, talán fiatalabb korunk álmait...

A vagyon folyamatos üldözése csak egy önmagából kifordult személyt hoz létre belőlünk, amilyen én is vagyok.

Isten adta képességünk érezni mindenki szívében a szeretetet, nem pedig a vagyon által előidézett illúziókat.

Az életem során megszerzett vagyont nem vihetem magammal.

Amit magammal vihetek, az csak a szeretet által kiváltott emlékek.

Ez az igazi gazdagság, mely követni fog, elkísér, erőt és fényt ad.

A szeretet ezer mérföldeket képes utazni. Az életben nincsenek határok. Menj, ahova akarsz. Érd el a magasságot, amit el akarsz érni. Minden ott van a szívedben és a kezeidben.

Melyik a világ legdrágább ágya? - A beteg ágya.
Alkalmazhatsz valakit, hogy vezessen helyetted, csináljon neked pénzt, de nem vehetsz rá senkit, hogy viselje el a betegségedet helyetted.

Az anyagi dolgokat megtalálhatjuk, ha elvesznek. Egyetlen dolog van, amit nem találhatunk meg, ha elvesztettük - az Életet.

Amikor valaki bemegy a műtőszobába, észreveszi, hogy van egy könyv, aminek az olvasását még nem fejezte be - "Az egészséges élet könyve".

Bármely szakaszában is vagyunk pillanatnyilag az életünknek, egyszer majd szembesülünk azzal a nappal, amikor behúzzák a függönyt.

Gondosan őrizd a szeretetet a családodért, a szeretetet a házastársadért, a szeretetet a barátaidért...

Bánj jól magaddal. Törődj másokkal!"

Köszönet a fordításért Borsos Bencének!

(forrás:http://mkh.valosag.net)


Steve Jobs A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából:

 https://hu.wikipedia.org/wiki/Steve_Jobs

Steve Jobs avatási beszéde a Stanford Egyetemen - videó
forrás: Siker Közösség

A nő, aki három halálközeli tapasztalattal később végre megértette az üzenetet

Nadia McCaffrey azon töprengett, miért engedték vissza nem egyszer, nem kétszer, hanem háromszor.

Nadia McCaffrey 
fotó:guideposts.org

74 éves vagyok. Életemben háromszor pillantottam át a túlvilágra. Először hét éves koromban, aztán 17, majd 54 évesen. Sok éven át azon gondolkodtam, miért engedték meg, hogy éljek. Olvasd el a történetemet, és akkor eldöntheted, hogy miért jöttem vissza.

Auvergne, Franciaország, 1952

A nagyszüleim birtokán voltam Vichy mellett. Házuk egy domb tetején volt, búzamezőkkel és kőfalakkal körülvéve, melyek a negyedik századra nyúlnak vissza. Kedvenc időtöltésem a vadvirágok szedése volt. Órákig tudtam bóklászni, elveszve a saját kis világomban, és a virágok szárai olyan magasak voltak, hogy a vállamat súrolták.

Egy nyári napon édes borsó virágot gyűjtöttem a nagymamámnak. Átugrottam egy kis falat, megérkeztem a másik oldalon, és egy feltekeredett viperával találtam szemtől szembe magamat. Lefagytam. A kígyó figyelt, mintha kíváncsi lenne, aztán felemelte a testét, és lecsapott. Felsikoltottam, ahogy a jeges fájdalom belehasított a lábamba. A vér a két pontszerű sebből a bokám felé csorgott. Megpróbáltam feljutni a dombra a nagymamámhoz. De a lábaim nehezek voltak. Nagyon nehezek. Aztán eldőltem a fűbe. A nagymamám futva érkezett.

"Un serpent m’a mordu," - mondtam kábultan. Egy kígyó megharapott.

A nagymamám a kötényét használta, hogy elszorítsa a lábam, és kiszívta a mérget a harapásból. Aztán bevitt engem, és segítséget hívott. Túl késő volt. A nagymamám, a parasztház és minden eltűnt.

Elhagytam a testem, és felülről figyeltem, ahogy az orvosok igyekeznek megmenteni. A lábam barnás-szürke volt, duzzadt. Az orvosok az amputációról beszéltek. Ez azonban nem zavart. Bárhová is kerültem, biztonságban voltam. A testem hirtelen érdektelenné vált. Nem akartam visszatérni bele.

A szemem sarkából egy ragyogást vettem észre. Néztem, ahogy egyre nagyobbá és káprázatosabbá válik, mint a Nap. A fény csillogott, és elkezdett valamivé materializálódni. Egy nő volt! A karja felém nyúlt. Fátyolszerű, fehér ruhát viselt, derekán csomózott zsinórral, fejét és vállait áramló kék szövet borította. Egy zöld kígyó tekergőzött a lába körül. A jobb lábán egy cseppnyi vér volt. A nő könyörületesen, szeretettel és fejedelmien rám nézett.

Elsöprő vágyat éreztem, hogy a karjaiban megpihenjek. Ehelyett azonban megrázta a fejét. Nem mehettem közelebb.

"Je suis ta petite maman du ciel," - mondta. Én vagyok a kis égi anyád.

A következő mondatai annyira tele voltak metaforákkal, szimbólumokkal és próféciákkal, hogy csak néhányukat tudtam megérteni:

"Egy kert közepén látni fogsz egy rózsát, amely színesebb és gyönyörűbb, mint a többi. Amikor eljön az idő, megnyitod magadat másoknak és megosztod a szeretet üzenetét. Amikor hozzám beszélsz az maga az ima, és az imádkozás az a szeretet."

Azt mondta, hogy vissza kell térnem a Földre. "Sokat kell tanulnod, sokat kell tenned," - mondta. "A szeretetem mindig veled lesz. Mindig veled leszek."

A ragyogás elhalványult. A szemem kinyílt. A nagyszüleim hálószobájában találtam magam. 10 napig kómában voltam. Az orvosok szerint túl rossz állapotban voltam ahhoz, hogy kórházba vigyenek. Meglepetésükre azonban felépültem. Igazi csoda, mondta mindenki. Imádkoztam a kis égi anyámért, hogy visszatérjen. Soha nem tette.

Auvergne, Franciaország, 1962

Elmondtam a nagymamámnak, hogy mi történt velem. Azt mondta, tartsam titokban. Senki sem fogja megérteni - mondta. Valami mégis megváltozott bennem. Amikor elhaladtam valaki mellett az utcán, ösztönösen tudtam, hogyan fog meghalni, vagy hamarosan egy babát üdvözölhet. Tudtam, hogy az emberek mikor hazudnak.

Olyan volt, mintha az intuitív érzékeim megsokszorozódtak volna egyik napról a másikra. Az elkövetkező néhány évben ez súlyos teherként nehezedett rám. Soha nem hagytam, hogy a barátok túl közel kerüljenek hozzám. Távol voltam a szüleimtől, akikkel már nem tudtam kapcsolatba lépni.

Tudtam, mi vár rám a továbbiakban. Miért maradnék egy olyan helyen, amely tele van tisztességtelenséggel és tökéletlenséggel? Meggondolatlanabb és lázadóbb lettem, vágyakozva arra, hogy visszatérjek erre a békés helyre. Amikor 17 éves lettem, úgy döntöttem, hogy fáradt vagyok tovább várakozni. Ha a Kis Anya nem jön hozzám, akkor én megyek hozzá.

Egy nap iskola után elmentem a nagyszüleim parasztházába, és lenyeltem minden pirulát, amit találtam, összesen 15 üvegből. Elvesztettem a tudatomat. A világ elhalványult.

Ismét a testem fölött lebegtem. Ezúttal egy kórházi asztalon volt. Az orvosok és ápolók rohantak körbe, és megpróbáltak újraéleszteni. Teljesen érdektelennek találtam a jelenetet. Meg kellett találnom a kis égi anyát. De mielőtt megtehettem volna, egy alagúton keresztül egy ragyogó fény felé fordultam. Végül egyedül találtam magam. Nem illettem oda. Mintha nem kellett volna ott lennem. Egy férfi szólalt meg. Hangja körülöttem zengett, mint egy gyémánt felületéről visszapattanó fény:

"Nem maradhatsz. Még nem is kezdted elvégezni a munkádat. Vissza kell menned."

Vitatkozni akartam, de valamilyen okból képtelen voltam erre. Engedelmeskednem kellett. Tehát ismét a testem felett lebegtem. Most azonban egy lepedővel volt letakarva. Egy nővér zokogott mellette. Lebegtem magam felett és visszatértem a testembe, a fájdalom kínzó volt. A nővér sokkos állapotban húzta le a lepedőt. Éltem.

Később megtudtam, hogy egy iskolai barátom megállt a nagymamám házánál egy sugallat folytán, hogy visszahozzon egy könyvet, és ott talált engem holtan. A szívem megállt, és halottnak nyilvánítottak.

Cupertino, Kalifornia, 1999

Tudtam, hogy teljesítenem kell a célomat, bármi is legyen az. Befejeztem az iskolát. Találkoztam a férjemmel, egy amerikaival, aki Franciaországban dolgozott. Kaliforniába költöztünk, és megszületett a gyermekünk, Patrick.

Azok után, amit átéltem, arra gondoltam, hogy segítek azoknak, akik szenvednek, vagy akik a halál közelében vannak - tudtam, hogyan kell hallgatni, hogyan kell vigasztalni az átmenet ideje alatt. Rendszeresen végeztem önkéntes tevékenységet.

1999 egyik reggelén önkéntes munkára indultam Cupertinóban egy ápoló otthonba, de kissé lázasan ébredtem fel. Mivel senki sem volt helyettem, ezért bementem. Egy zöld bársonyos székben ültem a kedvenc páciensem ágyának lábánál. Azt terveztem, hogy felolvasok neki egy könyvet. Hirtelen elöntött a forróság és lomha lettem. Nagyon izzadtam, hamarosan a szék is átázott. Mintha beleolvadtam volna!

Fájt minden oldalam. A kezeimre pillantottam, és ragyogtak. Az egész testem csillogott! Mi történik már megint? Visszamentem? Örültem, hogy visszatértem erre a helyre, amire annyira vágytam, és vonakodtam elmenni. Összeszorítottam a szemem. Úgy éreztem, hogy kiszakadtam a székből, a testemből. Ezúttal tudtam, hogy van választásom: maradhatok a békés helyen, ahol már jártam, vagy visszatérhetek az életembe, és folytathatom a küldetésem.

Képek kezdtek villogni a szemem előtt. Csakhogy nem az én életem áttekintése volt, hanem a Földé. A múlt, a jelen és a jövő. A diavetítés megállt, és egy villát láttam az úton. Megértettem, hogy a világ nagy változások szélén áll. A képek újra elindultak, megmutatva a jövőt, ha a történelem egy bizonyos úton halad. Katonák válságban, családok veszítik el otthonaikat.

Láttam, hogy egy sík ablakon nézek a sivatagra vöröses égbolttal, és felülkerekedett rajtam a veszteség érzése. Éreztem a világ fájdalmának, frusztrációjának és haragjának érzelmeit. Megfigyeltem, de részese is voltam. Úgy döntöttem, hogy vissza kell térnem. Tennem kellett valamit ezzel kapcsolatban.

"Nadia? Nadia?" - szólalt meg egy hang. A szemem felpattant. Visszatértem. Egy másik önkéntes szólított a nevemen. Siettem a kórházba. A vizsgálatok azt mutatták, hogy a vesémet apró fekélyek borítják, egy olyan fertőzés, amely súlyos károkat és hegeket okoz. Hetekig maradtam a kórházban. Amikor az orvosok újra elvégezték a szkennelést, a fertőzés eltűnt - nem hagyott nyomokat vagy hegeket. Világos magyarázat nélkül engedtek haza. Még mindig nem értem. Hogyan gyógyultam meg?

Öt évvel később Patrick, a fiam, szeptember 11-e után bekerült a Hadsereg Nemzeti Gárdájába, és Irakban meggyilkolták. Halála után a Közel-Keletre repültem. Ahogy a repülőgép leszállt, ugyanazt a sivatagi és vöröses égboltot láttam, amit akkor, amikor közel álltam a halálhoz. Végül megértettem. Megmutatták nekem, hogy a Föld jövőjének része vagyok. A fájdalom része voltam. De a gyógymód része is lehetek.

A PTSD-ben szenvedő katonák megsegítésének szenteltem magam, hajléktalan veteránok ügyvédjeként szolgáltam, és éveken át megnyitottam számukra az otthonomat. Még mindig nem tudom, miért kaptam meg ezeket a látomásokat - nem egyszer, nem kétszer, hanem háromszor. Talán azért, amit az égi édesanya mondott nekem oly sok évvel ezelőtt.

"Amikor eljön az idő, megnyitod magadat másoknak és megosztod a szeretet üzenetét."

Nadia McCaffrey

(forrás: ujvilagtudat.blogspot.com - guideposts.org)

Nadia McCaffrey - videó
forrás:KMVT

Peller Mariann: Utazás a lelked körül - Kamarás Iván

A Jászai Mari-díjas színész szerint az ő szakmájukban sokkal nehezebb az embernek megtalálnia önmagát, hiszen folyamatosan személyiségből személyiségbe lépdelnek. Az Utazás a lelked körül című sorozatomban ezúttal Kamarás Ivánnal beszélgettem.

Kamarás Iván
Fotó: Mudra László - Origo

Peller Mariann: Iván, te miben hiszel?

Kamarás Iván: Először is önmagamban hiszek.

P.M.: Ez egy nagyon jó válasz!

K.I.: Muszáj hinnem önmagamban. Ez a színészek furcsa paradoxonja, hogy azt kell hinned, hogy te vagy a legjobb a világon, közben pedig tudnod kell, hogy semmit sem tudsz.

P.M.: Ez egy skizofrén állapot...

K.I.: Bizony, nagyon is skizofrén állapot, a rinocérosz bőr mögött az érző szív.

P.M.: Tudom, hogy foglalkozol a lelkeddel, de az is foglalkoztat, hogy mi dolgod van itt a Földön, ebben az életben?

K.I.: Persze, hogy foglalkoztat, kit ne foglalkoztatna?

P.M.: Van olyan.

K.I.: Persze, azt is tudom. Engem foglalkoztat, és azt gondolom, hogy tanulni jöttünk ide, legalábbis úgy érzem. Ahogy megyek előre az életkoromban, egyre inkább kezdem érteni, hogy valami keresnivalóm van itt. Régen ezen nem gondolkodtam. Húszévesen még nem érti az ember, hogy mit keres itt. A szakmai dolgaim ugyan nagyon jól mentek, azok adtak valamiféle célt, ezért irányban tartottak, de mellette nem igazán láttam, hogy mi dolgom az életben ezen kívül, vagy ezen túl. A szerepeken keresztül keresgélte a személyiségem önmagát, ezért is mondhatjuk, hogy a színészet skizofrén szakma. Egyik személyiségből a másikba lépünk, közben pedig állítgatjuk a saját személyiségünk amplitúdóit. Utána vagy úgy maradunk, vagy nem. Ha nincs meg a valós önképünk, akkor össze is zavarhat bennünket.

P.M.: Hogyne! Neked kiforrott már az utóbbi időben az önképed?

K.I.: Ahhoz képest, hogy milyen volt előtte, biztos, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb állapotba kerültem mostanra. Nyilván több időt töltöttem magammal, elkezdtem szembenézni saját magammal. Nagyon sokan úgy érzem, hogy ebben a gépezetszerű, rohanó világban nem érzik erre az igényt, vagy ha az lenne is, idő nincs rá. Rohanunk egész nap, mikor végre hazaérünk, akkor is inkább a tv-t kapcsoljuk be ahelyett, hogy a saját csöndünkben ülnénk egy picit. Ott a család, a munkahely, nem tudunk egy kis időt önmagunkkal eltölteni.

P.M.: Ráadásul ott a félelem, mert szerintem félelmetes dolog önmagunkkal szembenézni.

K.I.: Persze, hiszen teljesen ismeretlen terület, egyáltalán nem tudjuk, hogy mi van a mélyben. Gyerekkorunkból fakadnak a tárgyiasulatlan, vagy akár tárgyiasult félelmeink, melyek elkísérnek bennünket. Azt gondolom, hogy a félelem valójában a halálból fakad, a mi kultúránkban ugyan elfogadott, hogy a halál létezik, de hogy pontosan mi lehet utána, azt megpróbáljuk eltusolni. Mintha nem akarnánk tudomást venni róla.

P.M.: Mit gondolsz, léteznek ezt megelőző életeink, van mennyország?

K.I.: A karmában, a reinkarnációban abszolút hiszek. Szomorú lenne azt gondolni, hogy ennyi volt, és akkor kész. Az sokkal jobb verzió, hogy a lélek elszáll, a test pedig meghal, aztán kap a lélek egy új testet. Nekem ez szimpatikusabb. Valláshoz nem kötődöm, de hiszek egy felsőbb erőben. Azt gondolom, hogy a hit és a remény rendkívül fontos az emberiség számára. Aki semmiben nem hisz, annak sokkal nehezebb.

 Fotó: Mudra László - Origo

P.M.: Úgy veszem észre, hogy valójában mindenki hisz valamiben. Még az is, aki azt mondja, hogy ő ateista. Valahogy mindig kiderül, hogy ő valójában nem istentagadó, hanem sokkal inkább haragszik az istenre.

K.I.: Nyilván, ott van bennük a békétlenség. Másnak miért jó, nekem pedig miért rossz?

P.M.: Előfordul, hogy te is így tekintesz az életedre?

K.I.: Hogy igazságtalanságok érnek-e? Nem vagyok én sem mindennel elégedett, ha objektíven nézzük, saját magammal sem. Van csomó olyan dolog, amit én nem így teremtettem volna magamon, ha lehetett volna, de ezeket próbálom megoldani valahogy. Aztán persze az se sikerül, de tök mindegy, mert mégiscsak megtettem, amit tudtam, és egyébként épp ezek tesznek engem egyedivé a többi emberhez képest, hogy pont ilyen az orrom vagy a tartásom.

P.M.: Azt mondják, hogy a lélek, amikor kiválasztja a születendő testét, akkor pontosan tudja, hogy miért éppen azt és olyat választ, amilyet. Mert pont ezekre a paraméterekre van szüksége ahhoz, hogy fejlődni tudjon azok által is. Te rájöttél már, hogy mi lehet a sorsfeladatod ebben az életben?

K.I.: Én azt gondolom, hogy a színészet abszolút az. Ezen keresztül üzeneteket közvetíthetek az embereknek. Érzem, hogy ilyen szempontból minden színész médium, azaz közvetítő, és hiszem, hogy ha a testemet, lelkemet, szellememet tisztán tartom, akkor tisztábban tud átjönni rajtam az üzenet is.

Ivánhoz közel állnak a keleti tanok, filozófiák, ezért érdeklődve várta a Gyurkó Katalin által végzett horoszkópelemzést.

Gyurkó Katalin: Van egy Szűz aszcendensed, egy Rák Holdad, és egy csomó Skorpió bolygód. Az aszcendenst talán úgy lehet legjobban lefordítani, hogy személyiség. Az a személyiségszerep, amelyben a leginkább kell, hogy fejlődj ebben az életben. A Szűz aszcendens arra utal, hogy hogyan és mire használod a testedet, mennyire vagy bátor, kísérletező vele. Sok olyan életből jössz, amikor egyáltalán nem vigyáztál a testedre, túlhajtottad, erre most oda kell figyelned. Egyben azt is jelenti a Szűz, hogy nagyon sok szuverenitást, szabadságvágyat hozol magaddal, nem viseled jól, ha korlátoznak. Azt hiszem, alkalmanként kockázatokat is vállalsz a testeddel kapcsolatban, sok olyan élet látszik, amikor foglalkoztál archaikus mozgásformákkal, harcművészetekkel.

K.I.: Igen, igen! Én ezt tudom, nem véletlenül foglalkozom vele most is. Ezek a mozgásformák valahogy természetesek számomra. Nem azt mondom, hogy nem kell őket tanulnom, de...

Gy.K.: Emlékszel rájuk.

K.I.: Igen.

(forrás: Peller Mariann - life.hu)

 Utazás a lelked körül - Kamarás Iván - videó
forrás:LifeTV Utazás a lelked körül Peller Mariannal

Taoista felemelkedett mesterek szerint a vallások rabszolgává tesznek minket ahelyett, hogy felébresztenének

"A legtöbb vallás nem a spirituális növekedés felé irányítja az embereket. Az ébredés vagy megvilágosodás helyett rabszolgaságot teremtenek." 
- A Változások Könyve és a változatlan igazság -

Nem lehet felfogni annak a ténynek a teljes jelentőségét, hogy a világ két nagy vallásának egyikében a nem hívők kínzása és meggyilkolása nemzedékek óta tart, míg a másik a folyamatos nemi erőszak, gyermekbántalmazás, molesztálás és a magas szintű eltussolások botrányaitól hangos. Ha spirituális vezetésünk a legrosszabb bűncselekményekben érintett többnyire büntetlenül, akkor milyen esélye van a hétköznapi embernek, hogy felülemelkedjen a jelenlegi destruktív tudatosságon?

A kognitív disszonancia mennyisége, amelyet a szellemi növekedésnek az ilyen komolyan korrupt szervezetek nyomában kell keresni, egészen elképesztő. És valahogy az emberek még mindig megjelennek a templomokban és a mecsetekben, hogy imádják ezeknek a szervezeteknek a történeteit, szimbólumait és alakjait, amelyek visszaélnek a jóhiszeműségükkel.

A spiritualitás az emberi lét egyik fő része, és vezetésre van szükségünk annak érdekében, hogy ápoljuk magunkban a legjobb erényeket. De valami elromlott.

"Az emberi világ szellemi zavara valójában a vallásaiban fejeződik ki. A vallások torzítják az őszinteség vagy az áhítat érzését: így a követőknek soha nem lesz módjuk arra, hogy pontosan elérjék a szellemi igazság csodálatos valóságát." 
- A Változások Könyve és a változatlan igazság -

Miközben ez egy kizárólag modern problémának tűnik, a vallásos gondolkodásmódról, amely oly sok szervezett vallás formájában jelenik meg, sokan régóta felismerték, hogy mennyire mérgező és veszélyes a világ egészére. Érdemes megemlíteni a taoizmus perspektíváját.

Az ősi kínai jós szöveg, a I Ching fordításában található egy olyan rész, amely egy olyan legendát mesél el, amelyben a felemelkedett lelki tanítómesterek azt írják le, hogy miket tekintenek az emberi faj hibáinak, amelyek közül sok a vallással és annak emberiségre gyakorolt hatásaival van összefüggésben.

A legenda szerint magasan fejlett szellemi lények egy családja úgy döntött, hogy emberekként testesülnek meg a Földön egy hatezer éves periódus során annak érdekében, hogy az embereket a lelki világosság felé irányítsák. A kísérlet végén ezek a mesterek találkoznak, hogy megvitassák, mit láttak és mit tanultak az emberi életek százai során.

Vegyük például a szavaikat arról, hogy mit gondolnak az emberi faj hanyatlásáról. Ők a vallást, mint a zavar, káosz és pusztítás forrását látják világunkban.

"Szemtanúja voltam emberi barátaink növekedésének és hanyatlásának. Saját alkotásaik csapdájába estek: társadalmi rendszerek, vallások és más hasonló fegyverek. Közös problémájuk a lelki világosság hiánya. Bár képesek intelligensen kezelni a kis dolgokat, nem képesek érzékelni az egészet."

A félelemről, mint a vallás fő eszközéről a következőket mondják:

"A mesterséges vallások azt a viselkedést váltják ki az emberekből, hogy féljenek a mennyország büntetésétől. Ezt a félelmet széles körben hirdetik és ez az emberi szellemi méltóság lealacsonyítása. Így az emberek elveszítik az egyetemes élet mély belső gyökereiről meglévő valódi tudásukat."

"Mivel félrevezetik és visszaélnek lelki fókuszukkal, emberi barátaink elvesztették természetes irányukat, és keresik az ideiglenes megkönnyebbülést, amit egyes vallások kínálnak. Nem látják, hogy egy vallás legfontosabb eleme nem lehet egy távoli és mindenható istentől való félelem."

Ennek a célja a következő:

"A létrehozott vallás általános célja, hogy az embereket arra tanítsa, hogy egyetlen lelki képet imádjanak a hatalom és a tekintély érdekében ahelyett, hogy irányítanák őket, hogy valódi szellemi növekedést érjenek el. Az egyéni fejlődést megzabolázza a dogma, melynek következtében az emberek elfordulnak a szabad gondolkodású, meditatív és reflektív spirituális növekedéstől."

A vallások szimbólumokat és bálványokat használnak az emberek megtévesztésére:

"A külső vallások arra koncentrálnak, hogyan is nézhet ki Isten, milyen öltözéket visel, milyen korona van a fején, stb. Az áhítat csupán elemi szenvedély vagy érzelem, amely támogatja a külső tekintély képi megalkotását."

Az áhítat túlzó nyilvános megjelenítésével a vallások becsapják az embereket, hogy elfogadják a tekintélyelvűséget:

"Az áhítat kinyilatkoztatása és látványa nem jelent valós szellemi növekedést. Az ilyen emberekről közismert, hogy bírálják, támadják és meggyilkolják a különböző hitűeket, hogy demonstrálják a saját áhítatukat. A valóságban teljesen elveszettek."

"Egy olyan társadalmi koncepció, melyet a korábbi vezetők 'vallásnak' neveztek, nem lehet jó minden időben és ember számára. Minden olyan rendszer, amely a társadalomra merev szabályokat kényszerít, elkerülhetetlenül szenvedést, nyomást és feszültséget eredményez. Bármilyen előnyét, beleértve a katonai 'erőt' végül semmissé teszik a rugalmatlan körülmények. Összehasonlítva ezt egy olyan társadalommal, amely természetes módon szabad és kevesebb fegyveres erővel rendelkezik, az emberek nyitottak, szabadok, természetesek és harmonikusak."

A vallásos gondolkodásmódot nem könnyű megkérdőjelezni vagy letagadni, ha a valóság részeként elfogadják azt:

"A nemrég megtértek vagy egy adott vallásba beleszületett emberek általában nem objektívek a vallásukkal kapcsolatban. Olyan történetek hatnak rájuk, amelyek ideiglenesen valamilyen módon megfelelnek saját érzelmeiknek és életvitelüknek. Mint erős szimpatizánsok és szilárd hívők, erősítik érzelmi mintáikat, és követik az általuk választott vallás konkrét sorsát. Életük iránya nem a spirituális növekedésen vagy a mély egyéni tudatosságon alapul."

Az emberi lények hihetetlenül változatosak az elképzeléseikben és a kultúrájukban, de a dogmatikus vallások jelenléte konfliktust teremt, mivel sérti az egyén tapasztalatának igazságát.

"Senkit sem lehet arra kényszeríteni, hogy elfogadja az igazság egyetlen értelmezését. Vallásos konfliktusok azért léteznek, mert az emberek ragaszkodnak ahhoz, hogy az ő értelmezésük az egyetlen."

Könyvajánló
I Ching - A Változások Könyve és a változatlan igazság - Ni Hua-Ching

A I Ching egy olyan ősi könyv, amely megismertet bennünket a természet, az emberi társadalom és az egyének életének változásaival és a változatlan, örök igazsággal. A régi idők szellemi mesterei a I Chinghez fordultak útmutatásért. Lassanként áItalános, az egyes élethelyzetekben hasznosnak és hatékonynak bizonyuló útmutatások körvonalazódtak, mivel a I Ching a szellem természetes fogékonyságának elvére alapult, külsőleg és belsőleg egyaránt. Rejtett szellemi szintjei szinte vég nélküliek. Ezért jelent nagy kihívást a tanulmányozása. A szavakat nem nehéz megérteni, de ami a sorok között rejlik, azt már sokkal nehezebb. Aki valóban megérti a I Ching nyelvezetét, az előtt nem csak a személyes problémák természete, hanem a mindenség is feltárul. A Változások Könyve az egyetemes valóság sűrített látomása, amely egyben az emberi élet kitágult szemlélete is. Terjedelme olyan hatalmas, mindent felölelő, hogy a legkisebbre és a legnagyobbra egyaránt alkalmazható, saját életünk és elménk nyitottságától függően. A I Ching rendszeres tanulmányozásával az igazság különböző szintjei fokozatosan feltárulnak. Kulcsként használható a lélek belső helyiségeinek feltárásához, amelyek szorosan kapcsolódnak a mindenség rejtett zugaihoz. A fejlődés egy bizonyos szakaszában a tudatunk, lelkünk mélyén eltemetett igazságot nem mindig könnyű meglátni, észlelni. A I Ching azonban segíthet ennek és sok minden másnak is a feltárásában. Semmi sem kerülheti el finom és mélyreható tekintetét. Irányíthatjuk-e szerencsénket és sorsunkat? A I Ching tanulmányozásából ráébredünk, hogy a szerencse teljes mértékben azon múlik, hogyan közelítjük meg, és kezeljük a változásokat. Az emberek szeretnének jobb életet, és remélik, hogy minden az elképzeléseik szerint alakul. Ha azonban nem ragaszkodnának mindig ahhoz, hogy a dolgok az elképzeléseik szerint alakuljanak, a jó dolgok természetszerűen megtörténnének. A I Ching célja nem az, hogy jós váljon belőlünk, hanem, hogy helyreálljon elménk, szellemünk teljessége, és így jobban irányíthassuk, kézbe vehessük az életünket.
(forrás: ujvilagtudat.blogspot.com)

Ni Hua-Ching

Ni mester az elismertségét nem külsődleges tekintélynek, hanem saját spirituális eredményeinek köszönheti. A spirituális önfejlesztés révén elért szellemi megvalósítás élő példája. Fiatal fiúként családjától kapott szellemi oktatást. A tanulmányait azután mesterekkel, tanítókkal és remetékkel folytatta Kína magas hegyei között, míg az ősi szellemtudomány és metafizika valamennyi aspektusát el nem sajátította. A Teljes Igazságot tanítja, ami az élet minden területén segíti az embereket.
 Ni Hua-ching nem csupán a Belső alkímia című művén keresztül kívánja átadni tudását, hanem a taoizmus olyan alapműveiben is szól az emberekhez, mint az I Ching – A Változások Könyve és a változatlan igazság, vagy a  TAO – A leheletfinom, egyetemes törvény.
(forrás: twice.hu)

Ni Hua-Ching fia Dr. Maoshing Ni - Tai Chi - videó
forrás:IWSTV

Kire hatnak az átkok?

Zen tanmese arról a szóról,amit még kimondani is titok.

Élt egyszer egy idős zen mester, aki nemcsak a meditációban, hanem a harcokban is jeleskedett. Már öreg volt, de mégis le tudta győzni a kihívóit. Híre elterjedt messzi földön és sok tanítvány jött hozzá.

Egy nap egy kételyes hírű, dölyfös, fiatal, erős harcos érkezett a mester falujába és azzal kérkedett, hogy Ő majd legyőzi az idős zen mestert. A fiatal harcos általában megvárta, hogy az ellenfele tegye meg az első lépést és megfigyelte támadója harcmodorát, gyengeségeit és aztán kegyetlenül kihasználva ellenfele gyenge pontját villámgyorsan lecsapott. Eddig minden párviadalból győztesen került ki.

Az idős mester elfogadta a kihívást a harcra. Ott álltak egymással szemben és a fiatal harcos sértéseket és gúnyolódásokat vágott az idős mester fejéhez. A zen mester csak állt csendesen és tekintetét a gőgös harcosra szegezte szelíden. Amikor a fiatal látta, hogy sértegetéssel nem ér el semmit köpködni kezdett, majd pedig átkozódni. Az idős bölcs meg sem moccant csak állt türelmesen. Órák teltek el így. Végül a harcos semmi újat nem tudott kitalálni és megsemmisülten állt a zen mester előtt. Érezte, hogy alul maradt és elismerte a vereséget.

A „harc” végezetével a tanítványai körbevették az idős mestert és így kérdezték?

– Mester, hogy tudtad elviselni ezt a sok gúnyt, sértegetést és átkozódást?

Erre a Mester így felelt: 

– Ha valaki ajándékot hoz, amit nem fogadok el, vajon kié marad az ajándék?

(forrás:joportal.hu)

Medek Tamás: Mit tegyünk, ha szellemet érzékelünk?

Viszonylag sok embernek vannak olyan élményei, amelyek mögött szellemi tevékenység áll, tehát amely azt jelzi, hogy szellem van a környezetében. Tárgyak mozdulnak meg, amelyeknek nem szabadna, elektromos eszközök kapcsolnak be vagy ki, látszólag maguktól, árnyak, alakok látszódnak, hirtelen lehűl a levegő, különös érzet uralkodik el az észlelőn, és még sorolhatnám. Elsősorban olyanoknak szeretnék segíteni ezzel az írással, akik ebben a helyzetben tanácstalanok, hogy mi is történik valójában, s hogy mit is tehetnének. Először igyekszem leírni, mi, miért is történik, s majd azt, hogy milyen lehetőségeink vannak ilyen esetben. Bizonyos esetekben nehéz ugyan megítélni, hogy valóban szellemre gyanakodhatunk-e, hiszen oly sok minden más is okozhatja a különösnek tűnő észleléseinket, de azért vannak olyanok, aminél ez finoman szólva is egyértelmű.

Csak külön jegyzem meg, hogy a következőkben az egyszerűség kedvéért nem teszek különbséget szellem és lélek fogalma között, tehát ugyanazt fogom érteni alatta, bármelyiket is használnám. Valójában a lélek a központi magunk, az igazi önvalónk, aki jelenleg a teljes létezésének egy részeként a testet öltések időszakát éli, s a szellem az a személyiség, akit az egyes életekre felvesz, s mely az adott testhez kötődik. Így tehát egyben lélek is és szellem is vagyunk. A lelkünk, aki állandó, s minden egyes életünkben ugyanaz, a szellem pedig (akiknek most gondoljuk magunkat, a mostani személyiségünk) az erre az adott életre vállalt, ehhez a testhez kötött egyéniség. Mely ugyan a test halála után is teljesen és örökre megőrzi az egységét és identitását, ugyanakkor a lélekbe is beleolvad, aki azt követően már annyival több lesz. De, mivel most ennek, ebben a cikkben taglaltak szempontjából kevésbé van jelentősége, így egynek fogom értelmezni e kettőt.

Mindannyian szellemek vagyunk. Csak szellemek léteznek, hol éppen testben, hol éppen test nélkül létezve. Mi most éppen a testi időszakunkat éljük. A test halála után, elválva attól, visszatérünk a szellemvilágba, oda, ahonnan a leszületésünk előtt érkeztünk. Normális esetben a szellem a testtől való elválása után hosszabb-rövidebb idő alatt magához tér (olyan állapot ez először, mint amikor álmunkból felébredünk, s kell némi idő, hogy magunkhoz térjünk), s felismeri a helyzetét. Tudatosul benne, hogy a teste meghalt, s az ő, ez életére szóló ideje lejárt. Látja ugyan még a fizikai síkot, bármit, amit mi is, de tisztában van vele, hogy mennie kell. Vissza a szellemvilágba. Minél fejlettebb, idősebb egy lélek, annál előbb eljut erre a felismerésre, s annál otthonosabban fog mozogni ebben az állapotában - hiszen annál többször volt már ugyanebben a cipőben. Mivel eljött az ideje, kinyílik számára a szellemvilág kapuja (képletesen szólva), ahol a szellemi segítőin kívül olyan lelkek jönnek elé, a fogadására, akik az éppen elmúlt életében, korábban eltávozott szerettei voltak. Azért jönnek, hogy segítsék, irányítsák őt az átmenetelben. Mint mondtam, ez a legtöbb esetben meg is történik, melyre egyébként a testi halált követően körülbelül másfél hónapja van a léleknek.

Nagyon sok múlik azon, hogy ebbe az állapotba milyen tudatállapotban érkezik a szellem. Ezt befolyásolja az adott életében megszerzett világképe, személyiségének jegyei (melyeket a szellemvilágba való visszatérésig még élénken magán visel), valamint maga a halál neme is. S ebből származik az, hogy - bár a legtöbb lélek sikeresen átkel az előbb említett módon és időn belül -, mégis sokak elakadnak ezen a ponton. Valamennyi esetben a nem kellő tudatosság az ok, valamint az, hogy az adott lélek túlságosan ragaszkodik valakihez vagy valamihez az éppen hátrahagyott életéből. Tehát ok lehet, ha egy hirtelen és/vagy erőszakos halált követően a szellem zavart lesz, és nem képes felismerni a helyzetét, azt is hiheti, hogy még meg sem halt, hogy még mindig él, ha az életében megszerzett tévhitekre építve fél átkelni, például a pokoltól vagy az elszámoltatástól félve, vagy nincs szíve itt hagyni szeretteit, akin érzi a mérhetetlen gyászt, vagy úgy érzi, befejezetlen dolgot hagyott hátra, stb. Ezen lelkeknek is ugyan megnyílik a kapu, s ugyanúgy jönnek elé szeretteik is, de mivel a szabad akarat ebben az állapotban is szent és sérthetetlen, így kényszeríteni senkit sem fognak, a döntés végső soron az adott lélek kezében van. Ha úgymond megmakacsolja magát és nem mer vagy nem akar átkelni, erőszakot nem alkalmaznak vele szemben. Tudják ugyanis, hogy előbb-utóbb maga is belátja majd, hogy mennie kell. Ez azonban pár hónaptól, szélsőséges esetben több száz évig is terjedhet, de az idő múlása ott már ugye nem úgy értelmezhető, mint itt. Ennek ellenére az ilyen szellem segítségre szorul, hiszen bármennyi idő is telik el, az veszteglésnek minősül számára, illetve nyugtalan időszakot jelent számára is és sok esetben a még testben élő szellemek (emberek) számára is - melyről jelen írásom szól. A lényeg tehát, hogy amint letelik a test halála után a körülbelül másfél hónap, a kapu bezárul, melyet az adott lélek számára nyitottak ki, s utána már csak akkor tud majd átkelni, amikor igazán megszületik benne az elhatározás, s így maga is kéri azt. S mivel előbb-utóbb ez minden esetben bekövetkezik, hiszen a továbblépés ösztönével minden lélek rendelkezik, így egyértelmű tény, hogy a végtelenségig senki sem ragad itt. Azonban sokat tehetünk mi magunk is azért, hogy az ilyen léleknek az itt ragadt állapotát mielőbb megszüntessük, csökkentve ezáltal a szenvedését, melybe olykor tudatosan, olykor tudattalanul került bele.

Törvényszerű folyamat, hogy életünket (a testet öltések időszakában) hol testben itt a fizikai világban, hol pedig test nélkül a szellemvilágban éljük. Fizikai életeink egymásból következnek, miközben egyre haladunk a tökéletesedés felé, ki-ki a maga tempójában. Alapvető törvény, hogy mindig, amit az előző életünkben tettünk másokkal, jelen életünkben azt vagy ahhoz lényegében hasonlót kapunk vissza, s ugyanúgy, amit most teszünk másokkal, következő életünkben azt kapjuk mi. Az ebben a folyamatban való haladás minden léleknek jól fel fogott érdeke. A következő életére való felkészülését csak a szellemvilágba visszatérve tudja elkezdeni, ezért nagyon fontos, hogy a visszatérés időben és mielőbb megtörténjék, hiszen minél később kel át, annál tovább halogatja a továbbhaladását, a fejlődését. Tehát ösztöneiben ugyan benne van a léleknek, hogy mennie kellene - ezért nem tart ez az állapot a végtelenségig - de mint írtam lehetnek olyan helyzetek, amikor egy bizonyos ideig ezen ösztönöket felülírják egyéb érzelmek.

Ebben az állapotban az érzékelés kiszélesedik, tehát jóval többet képes érzékelni egy szellem test nélküli állapotban, mint a testben létezve. Hallja mások, felé intézett gondolatait, érzi mások lelkivilágát, stb. Így ösztönösen is olyan, még testben élő szellemek (emberek) társaságát fogja keresni, akiről érzi, feltételezi, hogy fel fogják majd ismerni azon jeleket, melyeket ő figyelem felkeltésnek szán. Nem minden esetben tudatos abban, hogy ő segítséget szeretne kérni, de valójában erről van szó. Tehát nyilván hiába megy oda egy teljesen materialista felfogású emberhez, csinálhat akármilyen jelenséget, sem fogja elhinni, hogy szellemet lát (megmagyarázza majd képzelgésnek, akárminek), így tehát eleve olyat fog keresni, aki egy kicsit is elfogadja a szellemvilág és így a szellemek, a halálon túli létezés tényét. Ezért van az, hogy egyes emberek életére jellemzőek az ilyen, szellemeknek tulajdonítható jelenségek - a szellemek érzik rajtuk, hogy talán segítségre lelhetnek általuk. Ez egyébként - mint minden más, lényegesebb, meghatározóbb dolog az életben - már leszületésünk előtt el van tervezve. Tehát tudjuk, hogy majd ilyen beállítottságúak leszünk, s hogy fognak majd bennünket felkeresni szellemek, s tudjuk azt is, hogy a dolgunk az lesz, hogy segítsünk nekik. Amennyiben most még sem kívánnánk ezt tenni, elnyomhatjuk magunkban úgy, hogy ügyet sem vetünk eztán rá, egyszerűen észre sem vesszük a jeleket, nem foglalkozunk vele, s így a szellem ezt érzékelvén, egy idő után odébb áll. De azért jusson eszünkbe, hogy ettől még csak magunkon segítettünk, az adott szellemen nem.

Általánosságban elmondható még, hogy mindenki olyan lelkületű szellemet tud magához vonzani, mint saját maga. Minden egyes gondolatunk, érzelmünk megjelenik az auránkban, egy annak előjelétől megfelelő energia formájában, ami a körülöttünk lévő térbe mindig ahhoz hasonlatos előjelű energiákat képes bevonzani. Ezért nagyon fontos tudnunk, hogy minden esetben, kizárólag mi, és természetesen bizonyos esetekben a velünk együtt élő személyek döntik el, hogy milyen stílusjegyű, indíttatású szellem fog megtalálni bennünket. Mindig a hasonló vonzódik a hasonlóhoz.

Több fajtája is van azon eseteknek, amikor is szellemmel kerülünk ilyen módon kapcsolatba. Az egyik, amikor olyan szellem keres fel bennünket, akit ismertünk vagy ebből az életből, vagy egy korábbiból, s bár ez utóbbinál mi nem, de ő már így is felismer bennünket. Vagy olyan szellem, akit ugyan nem ismerünk, csak éppen bennünket nézett ki. Ezekről írok majd alább. Van olyan eset is, amikor ugyan a lélek nem szándékozik maradni, tehát tudatos ő abban, hogy mennie kell, de még egy kis időt itt marad velünk - ez minden esetben közeli hozzátartozót jelent. (Ezt onnan ismerhetjük fel, hogy konkrét szerettünk halála időpontjához köthetjük az észleléseinket, s még nem telt le a másfél hónap.) Ilyenkor is fontos, hogy tudassuk a szerettünkkel, és éreztessük vele, hogy velünk minden rendben lesz, biztosítsuk szeretetünkről, de elengedésünkről, megértésünkről is, tehát segítsünk neki abban, hogy nyugodt szívvel haladhasson tovább az útján. S végül olyan is van - szintén közeli hozzátartozó esetében -, amikor már átkelt a szellemvilágba, de felsőbb szellemi engedéllyel időközönként visszatér hozzánk, meglátogatni. Nehéz eldönteni, hogy ez az eset állhat-e fenn, de ha igen, akkor is az a gyógyír rá, ha biztosítjuk őt afelől, hogy velünk minden rendben lesz, megnyugodhat. Hiszen általában azért jön vissza, mert aggódik miattunk. Nyilvánvalóan, hogyha vigyázni tér vissza hozzánk, akkor nincs teendőnk vele, hiszen ez egy pusztán jó szándékú dolog a részéről s ez valamennyi esetben nem is zavaró, sőt csodálatos érzés lehet. 

Természetesen senkitől sem várható el, hogy gyorsan és könnyen el tudja engedni eltávozott hozzátartozóját. S természetesen nem is minden esetben marad itt a lélek, ha a hozzátartozók mély gyásszal vannak iránta. Arról van szó, hogy minél kevésbé tudtuk elengedni elvesztett szerettünket, annál nagyobb az esély rá, hogy itt marad még. Illetve meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt, hogy minél jobban megértsük a létezés igazságát (hogy valójában csak ideiglenesen váltunk el szerettünktől), s minél inkább megkönnyítsük a helyzetét azzal, hogy minél kevésbé fogjuk vissza az érzelmeinkkel. Mindenki a magától telhető módon tegye ezt meg, elsősorban a szerette érdekében.

Az hogy, milyen megnyilvánulási formát képes ölteni a szellem, s hogy milyen tevékenységekre képes, sok mindentől függ. A szellem energiájától, szándékától, s az észlelő tudatállapotától is.

Először nehéz mindezt megérteni, hiszen ismeretlen világ ez legtöbbünk számára, s a legtöbb esetben - érthető módon - félelemmel reagál rá az, aki észleli. Azonban fontos lenne megértenünk, hogy milyen helyzetben van ilyenkor az adott szellem, s igazándiból a félelem és elutasítás helyett meg kellene mindent tegyünk annak érdekében, hogy segítsünk neki. Hiszen, ne felejtsük el, mi is elérkezünk erre a pontra egyszer, s ha mi is így járnánk, nekünk is jólesne, ha valaki szólna hozzánk néhány jó szót, s segítene felismerni a helyzetünket, segíteni rávilágítani arra, mit is kellene tegyünk.

Természetesen ahány eset, az annyi féle. Más és más lelkiállapot, más és más ok, ami miatt még itt van az adott szellem, más és más rokoni, ismerősi viszony áll fenn a szellem és az észlelője között. Ezért minden esetben az ismert körülményekhez kell igazítanunk a segítség nyújtást. A lényege azonban valamennyinek hasonló, melyre alább térek rá.

Tény, hogy nem minden szellem egyforma, hiszen mivel még nem keltek át a szellemvilágba, az elmúlt életük személyiségjegyeit erősen magukon viselik, így ugyanolyan sokfélék lehetnek, mint mi emberek. S ezért természetesen nem mindegy, hogy milyen lelkületű szellemmel kerülünk kapcsolatba. Ez azonban - mint írtam már - kizárólag attól függ, hogy mi, és az éppen a közelünkben lévő emberek milyenek. Ezért (is) alapvető fontosságú, mielőtt bármibe is kezdenénk, hogy a lehető legtisztábban tartsuk magunkat és a helyszínt, ahol az észlelések történnek. Ez nagyon egyszerű - bár csak mondani könnyű, tenni érte olykor sokat kell. Arról van szó, hogy - és ez igaz az élet bármely területét illetően - a lehető legderűsebbek, legpozitívabbak, legboldogabbak legyünk. A körülményekhez képest a lehető legharmonikusabb, legkiegyensúlyozottabb testi és lelki állapotban legyünk. Gyűlölet és harag (és legfőképpen félelem!), illetve bármilyen negatív érzelem a lehető legcsekélyebb mértékben legyen bennünk. Tehát összegezve, igyekezzünk a tőlünk telhető mértékben a lehető legpozitívabb érzelmeket és gondolatokat kisugározni magunkból. Kérjük rendszeresen felsőbb szellemi erők (Isten, arkangyalok, Jézus, szellemi segítők, stb., akiben hiszünk) védelmét ránk és a környezetünkre. Erősen képzeljünk el magunk körül egy vakítóan fényes energiaburkot, mely megvéd bennünket minden ártó energiától. S ezeket természetesen nem elég csak szavakkal és felületesen tennünk, hanem igaz érzelmekkel kell átszőjük, s erősen hinnünk is kell hatásosságában - s akkor az eredmény nem marad el. Mindezek valójában nem mások, mint a legerősebb tértisztítás hozzávalói. S a hatás addig áll fenn, amíg magunk belül ezen állapotot fenntartjuk. Így biztosíthatjuk, hogy csak olyan szellem tud bennünket felkeresni, aki már nem ártani kíván nekünk, hanem akinek valóban a segítségünk kell.

S akkor nézzük, hogyan is segíthetünk ilyen esetben. Szóban és gondolatban is szólhatunk hozzá, hiszen mindkét esetben érzékelni fogja azt, főként akkor, amikor érezzük is a jelenlétét. A legfontosabb, hogy ne féljünk, bármennyire is nehéz ezt megállni. Kezeljük úgy mindezt, mint a világ bármely más természetes dolgát. Ismerjük fel, hogy valójában ez is ugyanolyan természetes, mint beszélgetni a szomszéddal például - noha kétségtelen, ez azért először idegennek hat. Ne ijedjünk meg akkor sem, ha esetleg túl menne egy ponton a szellem a tevékenységében, hanem határozottan de szeretettel adjuk tudtára nem tetszésünket. Gorombán se beszéljünk ugyan, de az irányítást mindig tartsuk a kezünkben. Azt is bizton tudhatjuk, hogy igazán ártani és/vagy bántani nem képes már egy szellem nekünk, ha mi azt nem engedjük - lásd tértisztítás.

A mondandónk teljesen saját magunkra, a saját szókincsünkre és megfogalmazásunkra van bízva, a lényeget tehát a körülményekhez kell igazítani. Így az alább általam írtakat a körülmények és a saját szóhasználatunk, gondolataink segítségével alakítsuk, színezzük ki. Ha például tudjuk, hogy ki az a szerettünk, és sejtjük is, hogy miért vagy kiért maradt itt, akkor már annak megfelelően, célzottan is tudunk hatni rá.

A lényeg minden esetben az, hogy rávilágítsunk a szellemnek a helyzetére. Elmondjuk neki, hogy az ő teste már meghalt, az ő, erre az életére szóló ideje már lejárt, ez ellen semmit sem tehet. Adjuk tudtára, hogy saját magának is a legrosszabbat teszi azzal, ha itt marad, hiszen addig az ő fejlődése és tovább haladása csak vesztegel. Értessük meg vele, hogy számoljon le esetleges tévhiteivel, tudassuk vele, hogy nem kell félnie a szellemvilágba való visszatéréstől, ott senki sem fogja megbüntetni vagy számon kérni, főként nem örökké kárhoztatni. Éppen ellenkezőleg, a legnagyobb szeretettel várják, s az örök megbocsájtással, mely által az esetleges bűneit mindenkor jóváteheti. Kérjük meg, hogy hozza meg ezt az elhatározását, hiszen ez neki sem jó, s azoknak a szeretteinek sem, akik még itt vannak. Engedje el mindazt, ami ideköti, hiszen az vagy anyag csupán (aminek a szellemvilágban már nincs jelentősége), vagy olyan személyek, akikkel úgy is találkozik majd, ha nekik is eljött az idejük. Ha bármi szenvedély idekötné, hozzuk tudomására, hogy a szellemvilágban minden olyan tevékenységre lesz lehetősége, amit ebben az életében annyira szeretett. Mindeközben kérjük felsőbb szellemi erők (Isten, arkangyalok, Jézus, szellemi segítők, stb., akiben hiszünk) segítségét, hogy járjanak közben e lélek hazasegítésében. A lelket pedig biztassuk, hogy miután erősen meghozta magában az elhatározást, keresse a fényt, ahol már a korábban eltávozott szerettei és/vagy a szellemi segítői várják, s keljen át velük! A tényleges elhatározáskor ugyanis megnyílik a lélek számára e kapu.

Egy picit más a helyzet az öngyilkosok esetében, de nem döntően más. Az öngyilkosságról írtam bővebben itt:

Medek Tamás: Az öngyilkosságról...:
https://dszilvia.blogspot.com/2019/08/medek-tamas-az-ongyilkossagrol.html

Az ő helyzetük kifejezettebben zavart lehet, hiszen könnyen előfordulhat, hogy megtartják azt a zavart tudatállapotukat, melyben az öngyilkosság elkövetése pillanatában voltak. Olykor még azt is tudtukra kell adni, hogy csak a testüket tudták megölni, saját magukat nem. Amikor ilyen zavart állapotban vannak, különböző ártó energiák, negatív gondolati lények is lehetnek rajtuk, amelyeket még külön le kell győzniük, amelyben biztathatjuk őket, illetve kérhetjük égiek segítségét is, hogy ez mielőbb végbemenjen. Annyi a különbség még az öngyilkosok esetében, hogy - mivel nem akkor távoztak el a testükből, amikor kellett volna, amikor az meg lett volna írva - a számukra nem is nyílott ki "magától" a kapu, mivel még nem jött el annak ideje. Elkerülendő, hogy ezt az időpontot ki kelljen várnia (ami lehet akár több tíz év is még), főként üdvözítőbb lenne, ha felismerve a saját helyzetét, maga kérné az elhatározásával a kapu megnyitását.

Közvetlen hozzátartozónk és/vagy ismerősünk esetében feltétlen meg kell nyugtassuk őt, hogy képesek vagyunk elengedni őt, s hogy velünk is minden rendben lesz, s hogy ha nekünk is eljön az időnk, újra találkozni fogunk. Ezt sem elég pusztán szavakkal tegyük, így is kell éreznünk. Ez sokszor nagyon nehéz lehet, de tudnunk kell, hogy az eltávozott szeretteink minden feléjük intézett gondolatunkat, érzelmünket érzékelik, s egy bennünk lévő el nem engedés - bizonyos esetekben - képes őket itt tartani. Nagy áldozat ez számunkra is tehát, de félre kell tegyük ilyenkor a saját fájdalmunkat, s a szerettünkért kell megtegyük, hogy elengedjük. Nem elfelejteni kell! Szeretettel kell rá gondolni mindig, de megnyugodott szívvel kell elengednünk, tudva azt, hogy ha nekünk is eljön az időnk, újra találkozunk, de neki most jött el, s mennie kellett - ezt el kell fogadnunk mindenképpen. (A testi halál pillanata minden esetben előre elrendeltetett, az elől kitérni nincsen módunk. Így le kell számolnunk az esetleges bűntudatunkkal, lelki ismeret furdalásunkkal is, hiszen az be kell látnunk, értelmetlen.)

Még nyilván sokáig folytathatnám a sort, hiszen valóban ahány eset, annyi féle kezelési lehetőség, de bízom benne, hogy a lényeget át tudtam adni a fentiekben.

Ezen szavainkat vagy gondolatainkat tehát minden esetben fogja érzékelni az adott lélek, még akkor is, ha az ő esetleges válaszát nem hallanánk. Egyébként ez, ami megkülönböztet bennünket egy olyan szakembertől, aki itt ragadt lelkek hazasegítésével foglalkozik. Ő kommunikálni is képes velük, így a válaszukat is érzékelve, a kommunikáció kétoldalú lesz, ami természetesen nagy előny. Nagy előny ahhoz képest, amikor a mi esetünkben csak szólni tudunk, de a választ már nem hallhatjuk. A fentieket mégis fontos megtennünk, egyrészt mert nem minden esetben van lehetőségünk (hiteles) szakembert találni, másrészt bizonyos esetekben (főleg ismerős lélek esetén) jó esélyünk van nekünk is a sikerre.

Mivel ahány szellem, annyi féle, így az is teljesen egyedi, hogy mennyi időt vesz majd igénybe e rábeszélő pszichológia. Ha sikerrel jártunk, azt nyilvánvalóan észrevehetjük abból, hogy már nem tapasztaljuk az addig észlelteket. Ha azonban hosszabb ideig sem érünk el eredményt, akkor válik szükségessé szakember segítsége. (Ami sajnos nem könnyű, ugyanis nehéz találni olyat, aki hiteles, tehát nem csak bennünket kíván lehúzni. Ha sok pénzt kér, aggodalomra adhat okot, ha legfeljebb adományért végzi, melynek mértékét ránk bízza, jó jel lehet.) Azonban én azt gondolom, hogy egy alapvetően jó indulatú szellemet előbb-utóbb meg lehet ezen észérvekkel győzni, az alapvetően rossz indulatúakat pedig (ameddig nem hajlandók ezen stílusukon változtatni), távol tudjuk tartani magunktól a tértisztításunkkal.

 (forrás: Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu)

Kovács - Magyar András : Szellemek - Szellemvilág - videó
forrás:András Kovács-Magyar

Félelmetes üvegút az égben – te végigmennél?

Nem félsz a magasságtól? Szereted a kihívásokat? Ha igennel válaszoltál, akkor ezt a kínai üvegutat neked találták ki! 

A kínai Hunan tartományban a Tianmen hegységben található egy “égi üvegút”, ahol 1400 méteres magasságban sétálhatunk. 

Az út különlegessége, hogy egy hatalmas sziklafalon lett kialakítva, így elképesztő látványban lehet része az ide látogatóknak, továbbá az üveglap kialakítás is rendkívüli, hiszen alattunk a nagy mélység tántorog. 

A bátrak jutalma az út végén található kilátó, ahonnan belátni az egész környéket és az erre haladó bámulatos, 99 kanyarból álló szerpentines autóutat.

(forrás: utazomajom.hu)

videó:Dainius Pal

6 lépés, amely kivezet a Mátrixból

A Mátrix című filmben bemutatott virtuális valóságot egy számítógép hozza létre, az emberek pedig ebben a mesterségesen létrehozott valóságban élnek. Ha rászánunk egy kis időt és megfigyeljük a mindennapi életünk valóságát, akkor egy megdöbbentő felfedezésben lehet részünk. 

A mindennapi valóságunk ugyanis nagyfokú hasonlóságot mutat, a filmbeli virtuális valósággal. Igaz, hogy a mi virtuális valóságunkat nem egy számítógép, hanem az elménk, az állandóan áramló gondolataink és érzelmeink generálják. Mi pedig az elme, tehát gondolataink és érzelmeink mátrixának a rabságában élünk.

Nézzük meg, hogy milyen jellemzői vannak ennek a mátrixnak és azt is, hogy hogyan szabadulhatnánk meg belőle. Ez az utazás hat lépésben három egyre mélyülő felébredéshez visz el bennünket. A következőkben ezeket a lépéseket vizsgáljuk meg közelebbről. 

1. lépés. Az állandó változás világának káprázatában élve

Egész életünk rohanás. Rohanunk a különböző vágyaink, a beteljesületlen álmaink, az élet szép ígéretei után. Vonz bennünket a pénz, a hatalom, a presztízs, a beteljesült, boldog élet.

Mindig törekszünk valamire, mindig el akarunk érni valamit. E mögött az állandó rohanás mögött az áll, hogy állandóan úgy érezzük, hogy még nem azok vagyunk, aminek, akinek lennünk kellene. Soha nem vagyunk elégedett azzal, ami van, mindig másra vágyunk, mások szeretnénk lenni, jobbak, szebbek, gazdagabbak, mint amilyenek most vagyunk. Így kergetjük céljainkat egészen a halálunkig, amikor rájövünk majd azok értelmetlenségére.

Miért is lennének ezek a célok értelmetlenek, kapjuk fel rögtön a fejünket.

Ennek oka a formavilág alapvető természetében rejlik, mert ebben a világban minden forma az állandó változásnak, a születésnek és a halálnak van alávetve. Bármit vonzunk is magunkhoz, azt mind el fogjuk veszíteni egyszer, mert ebből a világból mindenki üres kézzel távozik, aki ambícióit kergetve a múlt és jövő káprázatában élt.

Az első spirituális felébredésünk így mutatja meg nekünk a világ valódi természetét, ami az állandó változást. 

2. lépés. A spirituális keresés

Mi azonban életünkben az állandóság biztonságát szeretnénk elérni. Meg szeretnénk találni azt, ami ezen az állandó változáson túl van. Ezért spirituális keresőkké válunk.

A spirituális keresés első lépéseként a formák világában (tehát saját magunkon kívül) kezdjük el keresni a megvilágosodást, az Ön-felismerést, azt gondolva, hogy ezzel elérhetjük a tartós boldogság állapotát.

Keresünk egy olyan tant, egy olyan mestert, egy olyan felemelő, tudattágító spirituális élményt, ami mindezt megadhatja nekünk, ha esetleg nem is itt ezen a Földön, akkor a másvilágon valamelyik vallás mennyországában.

A spirituális keresés eszközeként pedig az elmét használjuk. Az elmén keresztül próbáljuk megérteni azt, ami az elmén, a formán túl van. Így készíti el az elme számunkra a megvilágosodásnak, a keresésnek, a boldogságnak stb. gondolatképét.

Ezek a gondolatképek az elmében a megértés által születnek meg. A megértéshez azonban információkra van szükségünk, ezért a spirituális keresőként szorgos hangyaként gyűjtögetjük össze ezeket a spirituális információkat.

A vallás és spiritualitás témában elolvasott könyvekből, a hallott előadásokból és beszélgetésekből megpróbáljuk kigyűjteni a számunkra érdekes információkat, ötleteket, véleményeket és elméleteket.

Ugyanez történik a spirituális tapasztalatok területén is. Úgy gondoljuk, ha ezen a területen elég tapasztalatot gyűjtünk össze, akkor végül eljutunk valahová, növekszünk a spiritualitásban. Ez a felhalmozott tudás és tapasztalatanyag azonban mind csakis a spirituális egónk a részét képezi.

Ezek a gondolatképek motiválnak aztán bennünket arra, hogy erőfeszítéseket tegyünk ezeknek a gondolatképeknek a hétköznapi megvalósítására, azokat tegyük meg életünk sarokköveivé.

A spirituális célok elérése azonban csak pillanatnyi kielégülést okoz számunkra. Egy cél elérését követően ugyanis rövidesen újra megjelenik a nyugtalanság bennünk, ami további spirituális keresésre sarkall. Így az elme újabb gondolatképeket készít számunkra és a keresés kezdődik elölről.

A keresés így folytatódik tovább, egész addig, amíg bele nem fáradunk ebbe a folyamatba és át nem látjuk annak a természetét.

Ezt a második spirituális felébredésünk mutatja meg nekünk. 

3. lépés. A megállás 

A második spirituális felébredés azt eredményezi, hogy megállunk és abbahagyjuk a spirituális keresést. Rájövünk, hogy mindazokat a spirituális célokat, amelyeket eddig önmagunkon kívül kerestünk, csakis saját magunkban találhatjuk meg.

A megállás úgy következik be, hogy felismerjük az elme tevékenységét és nem követjük azt tovább. Rájövünk, hogy az elmével nem tudunk túljutni az elmén.

Megtapasztaljuk, hogy a megállás nem más, mint az elme inaktív állapota, a gondolatok közötti csend. Ebben a csendben tapasztaljuk meg aztán a forma nélküli tudatosságot, ekkor ismerjük fel, hogy mi tulajdonképpen ez a gondolatok nélküli Jelenlét vagyunk.

Ekkor hagyjuk végleg magunk mögött magát a spirituális keresőt is, annak minden felhalmozott tudásával és minden magasztos spirituális élményével együtt. 

4. lépés. A belső ösvényre lépés

Egy belső utazás kezdete ez, amely az elmén, a mátrixon túlra visz bennünket.

Ha elindulunk erre a belső utazásra, akkor elhagyjuk a világot, lemondunk mindenről, ami az utunkban akadályozna minket. Lemondunk a lényegtelenről, hogy figyelmünket csakis a lényegesre tudjuk irányítani.

Ezért szükségessé válik számunkra egy nagytakarítás elvégzése.

E nagytakarítás során rájövünk, hogy mindent ki kell dobálnunk magunkból, mert a belső utazás tüzetesebb vizsgálatának a fényében minden hamisnak találtatik bennünk. Ekkor egyedül maradunk önmagunkban és rájövünk, hogy még most sem végeztünk. Azt az árnyékot is ki kell dobnunk, amit eddig saját magunknak hittünk.

A nagytakarítás után végül nem maradt más csak az üres tér. 

Bevetted a piros pirulát? - videó
forrás:Attila Pongor-Juhász

5. lépés. A hazatérés

Ekkor történik meg a harmadik spirituális felébredésünk. E harmadik felébredés a Tudatnak az önmaga tudatára való ébredése azon a formán keresztül, akit eddig önmagunknak hittünk.

Ebben a tudatállapotban mentesek vagyunk a gondolatokkal és érzésekkel való azonosulásoktól. Megszűnik az ítélkezés, abbamarad a kategorizálás és nem küzdünk már a gondolatok és érzések ellen.

A Tudat tereként tapasztaljuk meg magunkat. Szemtanúként figyeljük meg az elménk működését, és látjuk, ahogy a gondolatok és érzések keletkeznek bennünk, fennmaradnak egy ideig, majd pedig eltűnnek. Járják a formák táncát a Tudat terében.

Már csak Vagyunk. Már nem az életben, hanem a Létben tartózkodunk.

A Létben való tartózkodás ismertetőjele, pedig az, hogy látjuk: a világ Egy. Nem tudjuk magunkat többé a többi lénytől különálló lénynek, hanem saját magunkban látjuk a világ minden lényét, és minden lényben ott tudjuk saját magunkat is

Felismerjük, hogy ennek a halhatatlan lénynek, akik vagyunk, a test-elmével való azonosulása nem egy ördögi terv része, hanem a Tudat evolúciós fejlődésmenetének egy állomása, amelynek az a célja, hogy élettapasztalatokon keresztül ismerje fel önmagát, ébredjen fel a forma álmából és így térjen vissza Önmagához. 

6. lépés. A visszatérés

Felmerül a kérdés, hogy ez lenne az utazásunk vége?

Az üresség tökéletes, azonban még meg kell tennünk egy utolsó lépést. Ez a lépés oda visz vissza bennünket, ahol az utazásunk elkezdődött. Visszatérünk a hétköznapi élet világába. Nem úgy térünk azonban vissza, ahogy elindultunk, mert az utazásunk során megváltoztunk, átalakultunk.

Az elme, az ego és ezzel együtt az önzés is eltűnt a lényünkből. Velünk maradt azonban az élettől lüktető üresség, az önmaga tudatára ébredt Tudat. Ennek a létállapotnak pedig a mások iránti együttérzés a legszebb virága.

Így a világ is teljesen más lesz már számunkra. már nem menekülünk el előle, nem veszünk el a világgal való azonosulások mocsarában.

Már szabadok vagyunk ezektől, így a világ egy új kalanddá válik számunkra, Átadjuk magunkat az Élet áramlásának, eggyé válunk a Mindenséggel.

Közben pedig segítünk másoknak a felébredésben és megosztjuk a létezés örömét és együttérzésünket mindenkivel, akivel utunk során találkozunk. 

Részlet Frank M. Wanderer: Csendes forradalom. A Tudat evolúciója című könyvéből

(forrás: csendesforradalom.wordpress.com)

Fontos idézetek MÁTRIX - videó
forrás:Pénz Munka 

Mese a fénylényről avagy a szeretet hatalma!

"Dél körül járt az idő. Lilla és édesanyja Bori az ebédlőasztalnál ültek. Az étel maradékai még az asztalon voltak. Bori készült leszedni az asztalról, de enyhe rémülettel visszahuppant.

-Anya mi történt? Mit látsz? -kérdezte Lilla.

-Te nem látod? - kérdezett vissza Bori.

-De igen. Kérlek, ne félj! A félelmedtől megnöveszti magát. Mond, el mit látsz?

-Egy furcsa kis alakot. Olyan, mint a sátán, piros színű, szarva van, fekete köpenye, és háromágú villája, és kb .60-70 cm magas.

-Jól van anya. Ügyes vagy. Jól látod.

-Ki ez? Miért van itt? Mit akar tőlünk? Miért látom én is? Tudod én nem, szoktam látni azokat a lényeket, akikről te mesélsz nekem.

-Anya ő miattad, van itt. A te feladatod, és azért látod őt.

-Hogyan? Mit akarsz ezzel mondani?

-Ő, egy kis sátán, aki már megunta a rosszalkodást, és haza akar menni. Azért jött, hogy jóvá változtasd őt.

-Azt meg, hogyan tudom megtenni?

-A szereteted erejével Szeresd őt úgy, ahogyan engem szeretsz!

-Lilla ugye ezt most nem mondod komolyan, hogy én szeressem a sátán?

-De igen! Tudom, hogy képes vagy rá. Anya bátran.

-Hogyan?

-Érezd, hogy nagyon szereted, ettől ő is jó lesz.

Bori megadta magát. Minden szeretetét a kis sátánra irányította, és megdöbbent a látványtól. A kis jövevény előbb halványodni kezdett, majd fehér fénnyel világítani kezdett. Fénylett, mint egy csodálatos fénylény, a formáját megtartva.

-Most mi legyen vele? - nézett kérdőn a kislányra.

-Hívj két angyalt, akik ,,haza" kísérik őt.

Már nem kérdezett Bori semmit, mint akinek ez világ legtermészetesebb dolga, kérte az angyalok segítségét. Már azon sem lepődött meg, hogy az angyalok abban a pillanatban megérkeztek. Mosolyogtak, majd kézen fogták a világító kis lényt, és lassan emelkedni kezdtek. "

(forrás: blog.xfree.hu - thesecret.hu)