Mióta az ember a Földön él, azóta foglalkoztatja a kérdés, hogy vajon ennyi csupán a létezése, amennyit testi élete alatt tapasztal belőle, vagy volt előtte is, s lesz utána is valami? Hogy van-e egy - most ugyan a fizikai érzékszervekkel nem érzékelhető, de annál valóságosabb - magasabb rendű szellemi hatalom, ami mindazt fenntartja és irányítja, amit tapasztalunk?
Súlyos és lényeges kérdések ezek, hiszen mind a mai napig nem sikerült rá megnyugtató választ találni - objektíven legalábbis. Ráadásul alapvetően három csoportra oszthatók az emberek ilyen szempontból. Az egyik csoportba tartozók eleve a felvetést is nevetségesnek tartják, s úgy vélik, az elmúlt egy-kétszáz év tudományos felfedezései éppen alátámasztották, hogy valójában nincs is Isten. A második csoport, bár nem voltak ehhez köthető saját megtapasztalásaik, de alapvetően elfogadják, mint lehetséges létezőt, s érdeklődnek is a spirituális témák iránt. S végül, a harmadik csoport, akiknek meghatározó, saját élménnyel a birtokukban a legkevésbé sem kérdés, hogy van túlvilág, s hogy a lelkünk számára sem a test, sem annak élettartama nem meghatározó. Az első csoportba tartozók biztos tudással rendelkeznek a materialista világot illetően, a másodikba tartozók hiszik, hogy nem pusztán ennyi a világ, míg a harmadik csoportba tartozók tudják, hogy van ezen túl is létezés - sőt, még csak ezen túl van.
Természetesen, élesen az első és a második-harmadik csoportot lehet különválasztani. Ők azok, akiknek a legtöbb esetben lehetetlen vállalkozás dűlőre jutni, s többnyire meddő vita alakulhat ki közöttük, a saját világképük mellett való érvelésükkor. Miért van ez, hogy ennyire másképp látjuk a világot? Miért van az, hogy az egyik ember számára nyilvánvaló tény a túlvilág létezése, a másik számára pedig legfeljebb a humor kategóriát jelenti? S miért van az, hogy bár a szellemvilág képes lenne megmutatni magát mindenki előtt, és kellőképpen nyilvánvalóan, de mégsem teszi?
Csak rövid összefoglalásképpen; a történelem során bár mindig változott az ember világnézete, s a vallások, az istenhitek is folyamatosan átalakultak, mégis elmondható, hogy a túlvilágban többnyire hittek az emberek. (Például a halotti tor is régre visszanyúló szokás, mely annak egyértelmű tudását jelentette, hogy a testi halál csak hazatérést jelent, amit ünnepelni kell.) Nyilvánvaló, hiszen a lelkében mindenkinek ott van ennek a tudásnak a csírája. (Hisz mindannyian a szellemvilágból érkeztünk, csak most a fizikai test többé-kevésbé, de jelentősen leszűkíti a teljes tudatosságunkat.) A hit még erősebb volt hajdanán, hiszen a világ működéséről alig rendelkeztek ismeretekkel a történelmi időkben, s jobb híján ebből a bennük lévő csírából építkeztek. Tudták a lelkük mélyén, hogy van odaát, hogy van egy magasabb szellemi erő, ami mindazt irányítja, amit látnak és érzékelnek, de mivel a fizikai világról nem sok mindent tudhattak, hajlamosak voltak mindent kizárólag a szellemi erőkkel magyarázni. Nyilván nem álltak messze - képletesen - a valóságtól, de természetesen a fizikai világnak azért megvannak a maga törvényei, amelyet még meg kellett ismerniük. Hiszen ahhoz, hogy igazán megértsük a szellemi világot, előbb a fizikait (a szellemi világ teremtményét) kell megismernünk. Amikor azonban az elmúlt két-háromszáz évben a tudomány eljutott oda, hogy egyre mélyebben feltérképezhette és megérthette a fizikai világot, az első időszakban (s némileg még ez tart most is) hajlamos volt arra a (téves) következtetésre jutni, hogy ezzel végső soron Isten nem létezését sikerült bizonyítania. Az ember a tudományos felfedezései és a világ mélyebb megismerése mentén sorra úgy érezte, hogy egész addig csak egy mesében, egy illúzióban élt, hogy képzetei a túlvilágról csak a fantáziája szüleményei voltak. Hiszen minél előbbre jutott a felfedezésekben, Istent - legalábbis szó szerint - csak nem találta meg.
Ma figyelhető meg ennek a folyamatnak a második szakaszába való áttérés, amikor is a fizikai világ alapos megértésével a tarsolyában az ember újra csak előveszi igényét a szellemi megismerésére is. A folyamat tehát nem véletlen. Meg kellett előbb ismernie alaposabban a fizikai világot, hogy igazán megértse majd a szellemit, s ne tulajdonítson neki olyan dolgokat, melyek túlzónak, helytelennek minősülnek. Az, hogy ebből először téves következtetést vont le (miszerint akkor nincs is szellemi világ), a folyamat egy lehetséges velejárója volt. Alakulhatott volna ugyan másképpen is, de az ember végül ezt az utat járja végig - ám a cél előbb-utóbb így is a teljes megértés lesz majd. Másképpen fogalmazva a technikai fejlődés noha szükségszerű velejárója volt (s az most is) az emberi fejlődésnek, de abban a formában, hogy teljesen kizárni igyekezett a szellemi világot, zsákutcának minősül hosszú távon, s ezt érezhetjük is a legtöbben. Nincs olyan technikai újítás, olyan találmány, mely valóban (s nem csak látszatra) az emberiség érdekét szolgálná, amely a szellemi világ el nem fogadásával született. S többek között azért is tart a világunk, a technikai fejlődése által, azon a szinte fenntarthatatlan szinten, mert a fejlődés annak szellemében zajlott, hogy csak a fizikai világ létezik - így valódi összhangot, harmóniát nem teremthet. Ez csak akkor valósulhat meg, hogy ha az emberiség a túlvilág létezésének tudatában, s annak törvényeinek ismeretében hozza meg technológiai újításait, s ebben a szellemben fejlődik. (A legfőbb törvény: csak azt tedd mással, amit szeretnéd, hogy mások tegyenek veled, hiszen noha különálló lények vagyunk, a forrásban mind összetartozunk, s amit mással teszünk, azt valójában magunkkal tesszük - ezt a törvényt ismerteti és tanítja mindannyiunk számára a karma rendszere.)
Tehát most érünk el lassan a folyamat azon részéhez, ahol újra előtérbe kerül a szellemi világ elfogadása, immár nagyobb tudatossággal, s több ismerettel rendelkezve a fizikai világról. A folyamat természetesen lassú, ám ugyanakkor biztos. Noha még mindig nagyon sok emberre a folyamat első része hagyott mély nyomot (hogy a szellemi világ, lám, nem is létezik), mégis egyre többen lesznek olyanok, akik ráébrednek, hogy ez így kevés, ez így nem kielégítő. Még mindig sok ember gondolja úgy, hogy lám, régebben az emberek milyen buták voltak, mit sem tudtak a fizikai világról, s ezért mennyi butaságot kitaláltak a szellemi létezéséről (pedig valójában arról van szó, hogy jól hitték, csak sok mindent tévesen, éppen a hiányos ismereteik miatt). Még mindig sok ember úgy gondolja, bezzeg most már mennyivel okosabbak vagyunk, s fel is háborodnak azon, ha valaki "még mindig" elhiszi a régi hülyeségeket. De egyre többen vannak olyanok is tehát, akik ezen igyekeznek túllépni.
Tudjuk, hogy a fizikai világban, a Világegyetemben, (földi ésszel felfogva) végtelen számú és színtű világ található, a végtelen számú planétákon. Azért, hogy mindegyik lélek, amikor a kötelező testet öltéses időszakukat élik, mindig le tudjanak születni éppen olyan világba, amilyen a fejlettségi szintjüknek és megélni kívánt vagy kénytelen igényeiknek megfelel. Ezért bár sokunk nem először van már a Földön, s azon emberek többsége, akik most itt élnek, egy ideje már ide inkarnálódnak, mégis elmondható, hogy mindig olyan lelkek jönnek ide is, akiknek éppen itt, az itt zajló folyamatokban van szerepük és tanulni, megélni valójuk, s mi is csak addig születünk ide, amíg az itt zajló folyamatokban szükségszerű részt vennünk. S azt is tudjuk, hogy minden lélek fejlettségi szintje két alapvető dologban mutatkozik meg a testi élete alatt. Másképpen szólva két dologtól függ, hogy ki, mennyire számít fejlett léleknek. Az egyik, hogy mennyire gonosz, mennyire önző. A másik pedig, hogy mennyire képes elfogadni a szellemi világ létezését. Az előbbiek minél kevésbé, míg az utóbbiak minél inkább vannak jelen valaki fizikai életében, annál fejlettebb, annál idősebb léleknek minősül a szellemvilágban. Az elsőnek a magyarázata, hogy minél idősebb egy lélek, a karmáján keresztül annál inkább belátja már, mit jó tenni mással és mit nem. A másodiknak pedig, hogy az a tudás, mely a lélekben van már a leszületés előtt is, annál kevésbé süllyed mélyre a testi élete alatt, minél idősebb egy lélek, tehát a testi élete alatt annál könnyebben képes az a felszínre törni. Az, hogy a Földön éppen - az előbbiek értelmében - milyen gondolkodású és típusú emberek vannak, attól függ, hogy milyen fejlettségi szintről érkeznek ide éppen a lelkek. Annak oka tehát, hogy ilyen lényeges különbséget tapasztalunk az embereknél, a túlvilág elfogadásához való viszonyukat illetően, az az, hogy lélekfejlődésben más és más szinteken állnak.
Teljesen tiszteletben kell tartanunk azt, hogy sok ember nem nyitott a szellemvilág felé. S ha nyitott is, csak a nyíltságának megfelelő mértékben kell segítenünk őt a további megértésekben. El kell fogadnunk, hogy mindenki áll egy bizonyos lélekfejlettségi szinten, ahol azok is álltak már korábban, akik most előbbre tartanak, s ez egy természetes folyamat. Valakinek oly mélyre süllyed még a tudatalattijában az igazság tudása a testi élete alatt, hogy képtelen feltörni, míg másoknak ez játszi könnyedséggel megtörténik.
Fentebb tettem fel a kérdést, hogy miért nem mutatja meg a szellemvilág széles körben, nyilvánvalóan magát, noha megtehetné? Mert az előbb említett, lélekfejlődési folyamaton mindenkinek végig kell mennie. A belső késztetésen túl, adnak az Égiek bőven annyi bizonyítékot, amennyi elegendő azok számára, akik képesek nyitni felé.
A bizonyítékokról itt írtam bővebben:
Medek Tamás: Bizonyítékok lelkünk túlvilági létezésére
https://dszilvia.blogspot.com/2019/04/medek-tamas-bizonyitekok-lelkunk.html
Bőven ad saját megtapasztalást is azoknak, akiknek elérkezett annak ideje. A többieknek viszont el kell érni még erre a szintre a saját erejükből - de ez persze életeken átívelően is történik. A szellemvilág nem fogja nyíltan az egész világ előtt megmutatni magát, legalábbis olyan fizikai világokban nem, ahol a lelkek többsége erre még nem érett. El kell fogadnunk, hogy egész egyszerűen a Földön jelenleg élő emberiség jó része még nem érett rá, hogy a szellemvilág megmutassa magát. Mindenki annak a tudásnak a csírájával érkezik tehát a fizikai világokba, hogy ő nem csupán annyi, amennyit most érzékel magából, de ahhoz, hogy ez a testi élete alatt is felszínre törhessen, érnie kell és dolgoznia kell rajta az adott léleknek. Amennyiben képes nyitni már a szellemvilág elfogadása felé, számtalan bizonyítékkal szembesülhet, amit ha nem képes elfogadni, valójában nem is nyitott még rá. Csak egy példa. Adott egy halál közeli élményt átélő, aki az átélése után arról számol be, hogy a klinikai halál állapotában, test nélkül, lélekben létezve leolvasott egy, az adott helyiségben található sorozatszámot, melyet közölni is képes, s mely helytállónak bizonyul, s melyről bizonyítható, hogy nem szerezhette a hagyományos érzékszervei által. S adottak olyan emberek, akik ennek ellenére is azt mondják, hogy nem, ez nem lehetséges, ez csak az agy haláltusája, ez csak képzelet. Pedig valójában ez nem más, mint a képtelenségük arra, hogy a szellemi világ létezését testi életük alatt is elfogadják, befogadják. (Ilyenkor az Égiek azt mondanák: "Hát milyen bizonyítékot küldjünk még neked?")
Bizonyítható tehát a túlvilág létezése? Igen, de nézőpont kérdése. A szellemvilág küld bőven jeleket, s akkor ott van még a belső késztetésünk is. Ám egyénileg eltérő, mennyire vagyunk képesek észre venni azokat. Akik nem nyitottak felé, azok számára nem bizonyítható, a szellemvilág bárhogy is próbálkozik. (Erőltetni viszont nem fogja, hiszen tudja, hogy ez egy természetes folyamat, melyre előbb-utóbb mindenki megérik - ha most nem, majd a következő életei valamelyikében.) Akik egy kicsit is nyitottak, azok észre vehetnek számtalan olyan jelet és egyértelmű bizonyítékot, melyekben úgyszólván nem illene kételkedniük.
Azok, akik saját tapasztalással nem rendelkezhetnek még, számukra a hitük megerősítése a feladat, tehát még nem feltétlen cél a biztos tudás, csupán annak elérése, hogy a szellemvilág létezését valamilyen szinten elfogadják. Akik viszont már saját élményt is kaphatnak, s kapnak, azok számára pedig nem kérdés többé, hogy van-e túlvilág, vagy nincs, hiszen ők már biztos tudással rendelkeznek - másszóval számukra már megadatott, hogy a belső, feltörő hitük a saját, meghatározó élményeiken keresztül biztos tudássá váljon.
Nem várhatjuk tehát (itt a Földön még egyenlőre), hogy a túlvilág oly módon bizonyítható legyen, mint például a gravitáció vagy például annak ténye, hogy a víz felforr 100 fokon. A szellemvilág, fizikai világban történő bizonyítása egy lassú folyamat, melyen mindannyian keresztül megyünk, s melyből mindannyian csak annyit kapunk, amennyit az adott lélekfejlődési szintükön kaphatunk, illetve képesek vagyunk befogadni. Először kellett hozzá, hogy igazán megismerjük a fizikait, de kell hozzá az is, hogy ezen ismeretekből ne téves következtetéseket vonjunk le.
Bizonyítható a túlvilág létezése? Igen, csupán nyitottság kérdése, melyet nem vesznek észre, akik nem nyitottak rá, melyre felfigyelnek azok, akik igen, s mely egyértelműen bizonyítást nyer azok számára, akik az előző kettő stáción már most és korábbi életeik során végig mentek. Az Égiek megkövetelik tőlünk ezen a szakaszokon való végig haladást, s tudva, hogy mindennek eljön az ideje a megfelelő időpontban, tartsuk tiszteletben mindenki álláspontját, világnézetét a tekintetben, hogy bizonyíthatónak, bizonyítottnak tekinti-e a túlvilág létezését vagy sem.
(forrás: Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu)
Halálközeli élmény - Átjáró Ég és Föld között - Putnoki Tibor, Horányi Ágnes - videó
forrás:
https://www.youtube.com/watch?v=DefqH54EqZ4