Elképesztő találmányok, amelyek eltűntek a süllyesztőben

A magyar TESLA - Égbe kiáltó találmányok felhasználás nélkül

Csefkó Pál Tamás

Tesla a halálakor számos felfedezés titkát vitte magával, mivel egy közös tudatmezőből szerezzük az ismereteinket belátható, hogy a témára ráhangolódva egy hasonló zseniális elme képes lehet felismerni a plazmával működtetett fényforrást, vízmotort, avagy a semleges áram titkát.

2013.07.25-én publikált VNTV műsor.

(forrás: VNTV - VIVA NATURA TELEVÍZIÓ - ujvilagtudat.blogspot)

Égbe kiáltó találmányok felhasználás nélkül - Csefkó Pál Tamás, Jakab István - videó

 forrás: VNTV - VIVA NATURA TELEVÍZIÓ

10 parancsolat a szülőknek egy olyan személytől, aki a gázkamrában halt meg gyermekekkel együtt

Ha Varsó főterén, a Tudomány és Kultúra Palotája melletti téren (Park Świętokrzyski) sétálunk, látunk egy szoborcsoportot. Egy öreg, szakállas férfi áll középütt, előtte gyermekek, kik fölé óvón terjeszti ki karjait. A gyermekek láthatóan valamitől félve állnak előtte: olyanok, mint akik tudják, milyen sors vár rájuk, s az öregember mégis megnyugtatóan áll mögöttük. Fogadjátok el, nem hagylak magatokra titeket – ezt sugallja a látvány. Remek kompozíció ez – aki látja, megérzi, hogy itt valami szörnyű dolog fog történni, s az alakok mégis szembenéznek a végzetükkel, s közben maradt nekik valaki, aki enyhet nyújt nekik a rettenetes pillanatban.

Janusz Korczak kiemelkedő tanár, író, orvos és közéleti személy volt, aki háromszor is önként mondott le a menekülés lehetőségéről. Először akkor, amikor elhatározta, hogy nem emigrál Palesztinába, mielőtt megszállnák Lengyelországot, mert nem akarta elhagyni az „árvaházat” a szörnyű események előestéjén sem.

A második alkalommal, amikor nem volt hajlandó elmenekülni a varsói gettóból.

Végül harmadjára, amikor az árvaházak minden lakóját feltették a táborba menő vonatra, egy SS-tiszt odalépett Korczakhoz, és megkérdezte:

– Ön írta az Első Matykó Király című könyvet, igaz? Még gyermekkoromban olvastam, nagyszerű könyv. Ön szabad.
– És a gyermekek?
– A gyermekek maradnak. Ön azonban szabadon elhagyhatja a kocsit.
– Téved. Nem tudom. Nem minden ember olyan kőszívű.

Néhány nappal később, a treblinkai koncentrációs táborban, Korczak a gyermekekkel együtt belépett a gázkamrába. A halál felé haladva Korczak a két legkisebb gyermeket tartotta a karjában, és a gyanútlan csecsemőknek mesét mondott.

Ezután senki nem tud semmit Korczak sorsáról. Érdemes azonban elolvasni ezen csodálatos ember által ajánlott 10 parancsolatot a gyermekek nevelésével kapcsolatban.

1. Ne várjuk el gyermekünktől, hogy olyan legyen, mint mi, vagy akár csak hozzánk hasonló. Segíts neki, hogy ő ne te legyen, hanem önmaga.

2. Ne követelj a gyermekedtől semmit azért, amit adtál neki. Életet adtál neki, hogyan köszönhetné ezt meg? Majd ő is életet ad másnak, aztán az is és így tovább.

3. Ne töltsd ki a gyermekeden a sérelmeidet, mert akkor öregkorodban könnyen kenyér nélkül maradhatsz. Ne feledd, ki mint vet, úgy arat!

4. Ne kezeljed a problémáit magasról. Az élete mindenkinek olyan, amilyen, és ne hidd, hogy neki sokkal könnyebb, vagy nehezebb, mint neked, viszont neki még nincs annyi élettapasztalata, mint neked. 

5. Soha ne alázzad meg!

6. Ne felejtsd el, hogy egy személy számára a legfontosabbak a gyermekei. Több figyelmet fordíts rájuk, hiszen soha nem tudhatjuk, hogy ki lakozik benne.

7. Ne kínozzad magadat, ha nem tudsz valamit megtenni a gyermekedért. Emlékezz rá: a gyermek számára a megtett dolgok elengedhetetlenek, a nem megtettekben pedig ott a lehetőség.

8. A gyermek nem egy zsarnok, aki az egész életedet uralja, nem csak a hús és a vér teremtmény. A gyermek egy olyan kincs, amit az Élet adott neked, hogy a tudás lángját továbbadhasd és növelhesd. A gyermek az anya és apa korlátlan szeretetének megkoronázása, akiben nem a „mi”, vagy a „saját” gyermekünk növekszik, hanem egy teljesen egyedülálló lélek.

9. Légy képes szeretni valaki más gyermekét. Soha ne csináld másokkal azt, amit nem szeretnéd, hogy csináljanak a tiéddel.

10. Szeressed a gyermekedet, legyen az bármilyen, szerencsétlen, tehetségtelen, felnőtt. Beszélgess vele, örülj, mert a gyermekkel töltött idő egy ünnep.

(forrás: bidista.com - hovamerre.blog.hu)

Az Okopowa Utcai Zsidó Temetőben is áll egy szobra (Mieczysław Smorczewski, 2002), amely épp azt a pillanatot ábrázolja, amikor Korczak a gyermekeket elindítja a halálba indulók vagonja felé.


Janusz Korczak - videó

forrás:World Jewish Congress

A lelket is rendszeresen takarítani kell - interjú Bagdy Emőkével

„Mindig szerettem tanítani és lelket gyógyítani. Ezt teszem ma is, és tanítok „nem középiskolás fokon” a média minden csatornáján és mindenütt, ahová hívnak, és ahol terjeszthetem a pszichológiai ismereteket. Remélem, sokáig végezhetem ezt a szolgálatot. Mégsem időt kérek a sorstól, hanem csak azt, hogy szabott életidőmben mindig a személyes érdekeltségen túlmutató értelme legyen annak, amit teszek.”
Dr. Bagdy Emőke

Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, szupervízor, a pszichológiatudomány kandidátusa, 2010-től professor emerita. 

Pszichológushoz járni még ma is sokak szerint az unatkozó amerikai társadalom passziója, a pszichoterapeuta pedig a hagyományos értékek ellensége, mindent megkérdőjelez, relativizál, ezért jobb vele vigyázni. Ugyanakkor akadnak olyanok is, akik számára a lélekkel foglalatoskodó szakember mágikus tudás birtokosa, melyre születni kell, és magától kifejlődik. Dr. Bagdy Emőkével beszélgettünk.

– Sokféle pszichoterápia létezik. Ezek valójában párhuzamos utak vagy nem mindig mindegyikkel lehet ugyanoda eljutni?

– A terápia nem olyan, mint a kényszerzubbony, sem a pszichológusra, sem a páciensre nem lehet sematikusan ráhúzni. Sokféle módszerrel foglalkoztam. Szerettem volna hipnotizőr lenni, meg is tanultam, de rájöttem, hogy nem passzol a személyiségemhez. Foglalkoztam például drámaterápiával, de a legközelebb hozzám az imaginatív, képi terápia, a meditáció és a relaxáció áll. Nemcsak az a fontos, hogy valaki valamit jól elsajátítson, hanem az is, hogy aztán tudjon vele dolgozni, és ennek a feltétele az is, hogy neki is segítsen a módszer, hiszen akkor érzi a hatását, és azt, hogyan alkalmazható az adott problémákra. Még az egypetéjű ikrek sem egyformák, minden ember az univerzum páratlan csillaga. Előbb a csillagot kell megismerni, feltárni azokat a rétegeket is, amelyek a paciens „hozott problémája” alatt rejtőznek. Ez a lelki ásatás, amely a múltat, a korai tanulást, korai sebződést kutatja, segít értelmezni a jelent. A tudattalan rétegeinek fölfejtése és a hasonló, így egymással összekapaszkodó traumák megismerése során tárul föl teljességében a helyzet, ehhez lehet a terápiát is hozzátervezni. Például így lehet egy tartós bűntudat feloldásához a megbocsátás terápiával hozzájárulni.

– És ha eltűnik a bűntudat, tiszta lappal indul a beteg?

– Soha nincs teljesen kitakarított lélek, ahogy tökéletesen tiszta lakás sincs, amelyet használnak. De egy jó tisztasági fokot érdemes megtartani, rendszeres lélektakarítással. Sajnálom, hogy sokan még mindig nem értik, hogy erre is szükség van. Pedig rengeteg pszichoszomatikus stresszbetegség, allergia és autoimmun reakció gyógyítható lenne pszichoterápiával és megelőzhető volna lelki „edzéssel”. Hadd mondjak egy példát: ma az egyik vezető halálok a szív és érrendszeri megbetegedés. Ma már tudjuk, hogy bizonyos típusú érzelmek és indulatok különösen károsítják a szívkoszorú-ereket. Például az ellenségesség, a gyűlölethordozás, a harag. Candace Pert kutatónő azt igazolta, hogy bizonyos típusú problémák által keltett feszültség és ennek hormonális megfelelője bizonyos szervi rendellenességek előidézésében nagy szerepet játszik. Mi is történik, amikor valamilyen hatás ér minket, hogyan dolgozzuk ezt föl mentálisan? Először eldönti az agy, hogy a hatás fontos vagy nem. Ha fontos, de rossz, és nem tudok vele mit kezdeni, akkor az idegrendszer- és hormonműködés egy bizonyos, arra az érzelemre jellemző ún. ligandot, vagyis hormon-peptid koktélt kezd termelni, amely aztán leáramlik a szervezetbe, ahol különösen bizonyos típusú fogadósejtekre, vagyis szervrendszerre hat. A gyűlölet által kiváltott ligandok például minden alkalommal összeszorítják a koszorúereket, ezért a szív nem kap elegendő vért, így ennek ismétlődése nyomán jöhet létre az infarktus. Mit üzen mindez nekünk? Azt, hogy tényleg „ne menjen le a nap a te haragoddal”.

A szakma és a klienseim is arra tanítottak, hogy gyakran fellehető a tökéletes összhang a bibliai üzenetek és a tudományos bizonyítékok között. A rákkutatás azt is igazolta, hogy a daganatos elfajulásban különös szerepet játszik az a hormonhatás, amelyet a megbocsátásra való képtelenség vált ki. A megbocsátásnak úgy kellene szerepelnie az életünkben, mint egy rítusnak. Akik a hitük szerint élnek, azért is egészségesebbek, mert lelkigyakorlattal, bűnbánattal, imával kitakarítják magukból a negatív indulatokat. Ma már az is bizonyított, hogy az ima egy különleges meditatív állapot, amely mentális aktivitással jár. Szemben a meditációval, ami inkább passzív, szemlélődő, beengedő, várakozó állapot, az imádkozó elmét eltölti az ima tartalma, a kérés, a köszönet. Vagyis mindkét agyfélteke aktív és közöttük különlegesen együttműködő, harmonikus kapcsolat jön létre, ami egyébként nem szokványos. Azok az imák azonban, amelyeket az Isten büntetésétől való félelem tölt el, nem segítenek igazán. Vagyis a pszichológia arra tanít, hogy a megbocsátó, szerető Istenhez folyamodjam. De ne általánosítsunk, aki hívő vallásgyakorló, annak járható az ima útja.

– Befolyásolja a terápiát, hogy a terapeuta hívő ember-e?

– Gyakorló református vagyok, de ez nem jelenik meg úgy a munkámban, hogy aki hisz Istenben, azzal biztosan szót értek, aki pedig nem, azt meg akarom győzni. Mindenkinek van istene, állította Carl Gustav Jung analitikus lélekgyógyász. Van, akinek a pénz vagy a gyomra az, és azért odaadja testét-lelkét, saját istene kisajátítja, áthatja az egész életvezetését. A hit univerzális képesség, valamiben-valakiben mindnyájan hiszünk. A vallás sem azonos a spiritualitással, mert hittételekben és rítusokban rögzíti a nem látható és nem bizonyítható másik valóságra vonatkozó meggyőződéseket. Ma már az ennél általánosabb jelentésű spirituális dimenzió is helyt kapott a pszichológiában. Bebizonyosodott a személyiség-kutatásban, hogy archetipikusan magunkban hordozzuk, genetikusan átörökítjük a magasabb erőhöz tartozás tudatát, azt, hogy egy nagy egész részei vagyunk. Minden vallásos ember spirituális, de a spirituális elkötelezettségűeknek csak egy része vallásos. A pszichoterápiában azonban bármilyen is a kliens hitrendszere, azt kell megértéssel elfogadnunk, csak így segíthetjük őt.

– De úgy tűnik, az ekkor létrejövő kapcsolatnak is csak a szeretet lehet a kulcsszava.

– Nem tudok különleges kapcsolatba kerülni szeretet nélkül. Ez a szeretetfogalom nemcsak bizalmat, hanem felelősséget is jelent a másik iránt.

– Említette a megbocsátás terápiát. Nehéz volt a megbocsátás a saját életében? Hiszen a Rákosi-rendszer nem kímélte az Ön családját sem.

– Én a gyerekkoromat hatalmas biztonságérzetben éltem meg, pedig soha nem babusgattak, és valóban nem volt könnyű a rákosista időkben x-es osztályellenségnek lenni. Irredentának, sovinisztának bélyegzett költő nagyapám osztályellenségnek számított. De rend volt az életünkben és apám, aki lelkész volt, hihetetlen erőt képviselt. Előfordult, hogy a testvéreimmel órákat álltunk sorban, és végül penészes kenyeret kaptunk. Az utcánkban olykor megjelent éjszaka a lefüggönyözött nagy fekete autó bőrkabátos alakokkal, és elvitte az embereket. De ma is emlékszem, hogy amikor hallottuk az autó hangját, akkor apám állt az előszobában és azt mondta „Egy hajszál sem eshetik le a fejünkről az Isten akarata nélkül.” A szüleim és a nagyszüleim arra tanítottak, hogy a bajban is azt nézzem, merre van a kiút, hogyan lehet továbblépni. Persze őket biztosan megviselte mindez, de ránk, gyerekekre ezt sohasem sugározták. Amikor elvették a házunkat, és mentünk el a teherautóval és a cókmókunkkal Pestről, nem azt éreztük a testvéreimmel, hogy most megyünk a nyomorba, hanem, hogy micsoda kaland, vajon hová megyünk?

– Pszichológusként hogyan tudja értelmezni a bűn fogalmát?

– Az én értékvilágomban érvényes fogalom a bűn, hiszen ez a hitrendszerem része, ezt tanultam hit- és erkölcstanból, szüleimtől, az élettől. Pszichológusként viszont nem hitéleti munkát végzek. Szolgálom a másik ember világát, elfogadom az ő hitét. A munkában a saját etikám vezet, amit a Bibliából kaptam, de Kanttól és az ő nyomán Viktor Frankltól is átvehettem. Mi vezérel engem az életben? Fontos-e nekem a másik ember? Ha én nem segítem, akkor ki tegye? Ha nem most, akkor mikor? És ha nem teszem, akkor ki vagyok én? Ezek a fontos kérdések. Erre tanítottam a gyerekeimet is. Amikor fáradtnak látom a lányomat, aki szintén pszichológus, és megpróbálom rábírni, hogy pihenjen, ezt válaszolja: mama, de hát ezt láttam tőled. És valóban a magánéletem meglehetősen összezsugorodott a munkám mellett.

Van egy egyetemes igazság, amely megfogalmazódik a szent iratokban, a Bibliában, Koránban, a Talmudban, a Tórában. Az élet mindenek feletti védelme, tisztelete, szeretete és szolgálata áll a középpontban. Albert Schweitzer etikája is ezt mondja. Ha ez ellen vétek, az igazság ellen vétek. Ez bűn. Ma a posztmodern etikai relatívizmus korában sajnos nincs közmegegyezéses igazság, az erkölcsnek nincs életirányító hatalma. Egyedi érdekek vezérlik a „mit szabad és mit nem” döntéseket. Privát erkölcse a pszichopatának is van. Ha viszont nincs kollektív erkölcs, kioltódik a felelősség az emberből, nem épül föl a lelkiismeret. Amikor a szekularizációval kivették Istent a rendszerből, az ember kezébe adták a legfőbb ellenőrzést, minden relativizálódott. Az igazságot a törvényhozókra és -betartókra bíztuk, akiknek saját erkölcsüktől függ ,,szolgálják-e a közérdeket, vagy saját érdekeik szerint élnek.

 Részlet a Képmás 2013. márciusi számában megjelent interjúból

(forrás: Szám Kati kepmas.hu)

Testi betegségek lelki okai I. - Prof. Dr. Bagdy Emőke - videó

forrás:alfoldtelevizio

Testi betegségek lelki okai II. - Prof. Dr. Bagdy Emőke - videó

forrás:alfoldtelevizio

Az inuit eszkimók egy egyszerű módon tanítják meg a gyermekeknek a harag kezelését – ezért sose dühöngenek

Egy egyszerű szülői technikának köszönhetően az inuit eszkimó gyerekek sosem dühöngenek vagy hisztiznek. Az észak-kanadai eszkimók különösen békés társadalomban élnek. 

A sarkvidéki régióban – Grönland, Kanada és Alaszka területén – élnek az inuit eszkimók. Különösen békés társadalmukat Jean Briggs antropológus kutatta, aki 17 hónapon át él közöttük, írja az mnn.com.

A kezeletlen harag agressziót szül…

A mai nyugati társadalomban sajnos nem tanuljuk meg kezelni a negatív érzelmeket, így a haragot sem. Ezért sokan nem a legmegfelelőbb módon vezetik le. A harag legtöbbször agresszív, bántó, lekezelő, durva viselkedés formájában nyilvánul meg, ami romboló erő minden emberi kapcsolatban.

Az agresszió a modern társadalom szinte minden szférájában jelen van. Láthatjuk a politikusok vitáiban, a társadalmi konfliktusokban, az újságcikkekben, a Facebook kommentekben, és a családon belüli viselkedésben egyaránt. Egyesek ezt a korszakot a „harag korának” nevezik.

A másik véglet az érzelmi elfojtás, amikor a haragot nem adjuk ki magunkból, – nem bántunk meg másokat – de belül őrlődünk, forrongunk. Ez sem jó, mert ezzel a haragot önmagunk ellen fordítjuk: többek között gyomorfekély és reflux kialakulásához, valamint túlzott alkoholfogyasztáshoz vezethet. Akkor mi a valódi megoldás…?

Mitől olyan békések az inuit eszkimók – meg lehet ezt tanulni?

Erre a kérdésre kereste a választ Jean Briggs híres antropológus, aki az 1960-as években ellátogatott a távoli sarkvidékre, és 17 hónapon keresztül együtt élt az észak-kanadai inuit eszkimókkal.

Jean Briggs antropológus

„Az eszkimó közösségben felismertem, hogy mennyire rosszul kezeltem eddig a haragot. Hozzájuk képest egy eszement dühöngő voltam” – mondta.

„Sokkal durvább és kevésbé figyelmes volt a viselkedésem és a kommunikációm is” – mesélte. Korábban jellemző volt rám, hogy napi szinten felhúztam magam valamin, megsértődtem, dühöngtem – ezek mind olyasmik, amiket az eszkimók soha nem tettek. Ők minden helyzetben higgadtak maradtak…”

Az inuitok soha nem dühöngenek vagy kiabálnak egymással

Briggs az észak-kanadai eszkimók között eltöltött idő alatt például soha nem látott olyat, hogy egy szülő leszidta volna a gyermekét. Ezekről a meglepő tapasztalatairól könyvet is írt „Soha haragban” (Never in Anger) címmel.

„Megdöbbentő volt a számomra, hogy mennyire nyugodt és kiegyensúlyozott volt mindenki. Hatalmas volt a kontraszt a saját normálisként elfogadott és megszokott, indulatos viselkedésemmel szemben.”

„Még akkor sem voltak dühösek, amikor valami valóban bosszantó dolog történt, mondjuk leesett a földre egy teáskanna és darabokra tört. Az inuitok soha nem dühöngenek.”

Az érzelmek feletti önuralom nagy érték az eszkimók között – az érettség alapvető jele

„Az eszkimók szemében fontos érték a negatív érzelmek feletti önuralom, ezért már egészen kicsi korban higgadtságra tanítják a gyermeket” – írja Biggs a könyvében.

Amikor valaki képes nehéz körülmények között is megőrizni a higgadtságát, azt nagyra értékelik és az érettség jelének tekintik.

A gyerekek a nehéz körülményekre való higgadt reagálást a szüleiktől tanulták. Az eszkimók erre egy egyszerű és bevált technikát alkalmaznak.

Kimutatják a fájdalmat, de ingerültség és düh nélkül…

Briggs egy inuit anyát kért arra, hogy meséljék el neki ezt a nevelési technikát.

Amikor egy inuit kisgyerek valami olyasmit csinál, ami mondjuk fájdalmat okoz, a szülei nem ordítanak rá haragosan, nem emelik fel a hangjukat, nem szidják le, egyszerűen csak elmondják neki nyugodt hangon, hogy ez fáj. A gyerek cselekedetének valódi következményét szemléltetik: a fájdalmat.

„Soha ne kiabálj a gyerekkel!”

Évtizedekkel később Michaeleen Doucleff író szintén ellátogatott az Észak-kanadai inuit közösségbe, hogy ezt a szülői bölcsességet kutassa. „Elsősorban az érdekelt, hogyan tanítják meg a gyermekeknek az érzelmi higgadtság megőrzését”- mondta.

Kutatása során Doucleff felfedezett egy alapvető szülői mentalitást, amit minden családban betartottak. Ez az aranyszabály pedig így hangzik: „Soha ne kiabálj egy kisgyerekkel!”

Az inuit közösségekben tudatosan gyakorolták ezt a módszert. A szülők tényleg nem kiabálnak a gyerekekkel.

Ez egy ördögi kör…

A kiabálás ugyanis szerintük csak arra jó, hogy a gyermek megtanulja, hogyan kell kiabálni a másikkal egy problémás szituációban.

“Ha valaki kiabál vagy durván bánik egy gyerekkel, az csak arra jó, hogy a gyermek is eltanulja ezt a viselkedést. Ez egy ördögi kör.”

Úgy tűnik, hogy az inuitok már rég megtanulták ezt a leckét, és sikerült megszakítaniuk ezt az állandó körforgást.

„Az inuit közösségekben a hagyományos szülői viselkedés hihetetlenül kedves és szelíd” – írja Doucleff. „Az eszkimók a legkedvesebb szülők a világon!”

És, milyen gyermekeket nevel ki ez a szelíd társadalom?

   Úgy tűnik, hogy az inuitoknak sikerült felépíteniük egy elképesztően békés közösséget a sarkvidéki mostoha életkörülmények, a durva éghajlati viszonyok és szűkös erőforrások ellenére…

„Ezek az emberek békében élnek önmagukkal és másokkal. Talán azért, mert ez a társadalom a kedvességet tanítja mindenek felett…”

(forrás: Fazakas Virág - impressmagazin.hu - sokszinuvidek.24.hu)

Az iglu vagy hókunyhó építése 1966 és 1968 között - videó
forrás:Alaska Extreme

10 dolog, amit mindenkinek tudnia kell a reinkarnációról!

Világszerte számtalan ember hisz a reinkarnációban, függetlenül attól, hogy milyen vallást gyakorol, habár igaz, hogy ez a hit leginkább az ázsiai területeken a legelterjedtebb. A nyugati világ kissé szkeptikusabban áll az ősi hitekkel szemben, mert az ott szocializálódott emberek inkább tudományos megvilágításban látják a világot, viszont ahhoz, hogy valóban látni és érteni tudjuk a valóságot nagyon sok esetben a tudomány már nem elég.

Egyszerűen léteznek olyan dolgok, amit még a tudomány sem képes megmagyarázni, vegyük csak például azt, ha egy kis gyereknek hirtelen eszébe jutnak az előző életéből megmaradt emlékei. A reinkarnáció fogalma és folyamata sok ember fejében zavaros, ezért a tisztánlátás érdekében összegyűjtöttük azt a 10 dolgot, amit mindenképpen érdemes tudni a reinkarnációról.

1. A lélek létezik

A lélek nem csupán egy mítosz, vagy illúzió. Minden ember fizikai, halandó testből és egy halhatatlan lélekből tevődik össze. A lélek kelti életre azt a testet, a lélek határozza meg, hogy ki is vagy valójában. A test csupán egy eszköz, amit a lélek ajándékul kap, hogy megvalósíthassa mindazt, amire hivatott. A lélek maga a színtiszta energia.

2. A lélek fejlődik

Mindegyik lélek egy-egy saját küldetéssel rendelkezik, melyek során tapasztalatok és erőfeszítések révén képes a fejlődésre. A lelki fejlődés az életszakaszok előrehaladtával együtt folyamatosan fejlődik, egészen az újszülött kortól addig a pontig, amikor már elegendő bölcsességet és tudást halmozott fel.

3. A lélek leginkább fizikai vonatkozások által képes fejlődni

A lelki fejlődést a személyes döntések és tapasztalatok segítik elő. A lélek csak úgy képes fejlődni, ha megvívhatja saját csatáit, vállalhatja döntéseiért és választásaiért a felelősséget és következményt. Ezért is olyan fontos a lélek és a test harmóniája. A lelket sosem lehet korlátok közé szorítani, mégis egy testbe beleszületve, más szellemektől elkülönülve egyedül kell irányítsa önmagát. Egy élet alatt megtett dolgaink egyfajta leckeként szolgálnak a lélek számára, melynek tanulságait magával viszi, miután elhagyja a fizikai testet a halál bekövetkeztekor.

4. A reinkarnáció által a lélek egy széleskörű és hosszú utazáson vesz részt

Egy emberi élet ideje nem elegendő ahhoz, hogy a lélek mindenfajta élménnyel, döntéssel, tapasztalattal, leckével találkozzon. Például a lélek meg kell tapasztalja milyen az élet úgy nőként, mint férfiként, vagy úgy áldozatként, mint elkövetőként stb. A reinkarnációnak köszönhetően a lélek mindig más és más testbe születik bele, más életkörülmények között él, más kapcsolatokat létesít, és más típusú dolgokat tapasztalhat meg, ezért többszöri újjászületést követően már egy szélesebb perspektívából ismerheti meg a világot. Lehet, hogy egyik élete során azt tanulhatja meg, hogy hogyan vállaljon felelősséget saját magáért, míg a másik arra tanítja meg, hogyan kezelheti az ölébe hulló hatalmat.

5. A lélek nem rendelkezik nemi identitással, nemzetiséggel, hitvallással, vagy fajisággal

Nincs olyan, hogy kínai, vagy zsidó lélek, mindegyik lélek egyforma, éppen ezért bármilyen testbe újjászülethet. Mi választjuk meg saját magunknak a szülővárosunkat, a nemzetiségünket, a bőrszínünket. A lélek az összehasonlítás és összevetés módszerével képes különbséget tenni és ezáltal fejlődni egyes földi életei után. Egyik életünkben dönthetünk úgy, hogy egy férfi testébe bújunk, másikban egy nőként születünk meg. Teljesen mindegy, a lényeg az, hogy a lehető legtöbb élettípussal járó tapasztalatokat átélhessük.

6. A lélek mindig egy adott faj egyedihez ragaszkodik

Az emberi lélek, vagyis a mi lelkünk, csak emberi testben születhet újra a világra. Persze ez nem azt jelenti, hogy valamikor régen nem tapasztaltuk volna meg milyen az élet egy alacsonyabb életformaként, de a lelki evolúció során már elértük azt, hogy emberi egyedek bőrébe bújhassunk. Az emberi lélek küldetése a tudatosság szintjén valósulhat meg és ehhez embereknek kell lennünk. Viszont nagyon ritkán fordulhat elő, hogy egy előző életünket tegyük fel egy delfinként éltük le, de ennél alacsonyabb szint nem fordulhat elő (rovarok, bogarak stb.)

7. Mindegyik életünk előre megtervezett

A születést megelőzően a lélek kiválasztja, hogy milyen tapasztalatokat nyújtó életet szeretne élni. A választott élet körülményeit és a vele járó kapcsolatokat más felsőbb lelkek együttműködésével és beleegyezésével állapítják meg. Például, ha a lélek azt akarja, hogy élete során jószívű legyen a gyerekekkel szemben, akkor azt is eldöntheti, hogy gyerekkorában olyan kapcsolata legyen az édesanyjával, hogy ennek hatására a személyisége ilyen irányba fejlődhessen. Az élet legfőbb eseményei előre meg vannak tervezve: születés, család, iskola, kapcsolatok, karrier, halál, betegségek. A test is már a születés előtt kiválasztásra kerül. De ez nem azt jelenti, hogy váratlan és spontán dolgoknak nincs helye.

8. És ott vannak még a karma törvényei is…

Ha egyik élet során A megöli B-t, akkor egy másik élet során B öli meg A-t, ez a karma lényege. De a karma nem egy „kozmikus igazságszolgáltatási rendszer”a lélek szempontjából nézve, mert minden azért történik, hogy a lélek fejlődhessen. Karma irányította cselekedeteket inkább a kezdeti szakaszokban követnek el a lelkek, olyankor, amikor még oly keveset tudnak az emberi létezésről.

9. A reinkarnációnak van eleje és vége

Számos tévhittel szemben a reinkarnáció nem egy végtelen újjászületés és eltávozás kör. Mindegyik utazás egy adott szinten kezdődik és egy magasabb szinten fejeződik be. Lélekként pontosan tudjuk, hogy utunk hova vezet, és mit is csinálunk pontosan.

10. Nincs siettetés

Sok ezzel foglalkozó tannal szemben azt kell mondjuk, hogy nincs siettetés, vagy nyomás annak érdekében, hogy mihamarabb megvilágosodjunk, vagy véghez vigyük a reinkarnációs körünket. Ez nem egy verseny, amiben az a lényeg, hogy minél rövidebb idő alatt, minél több életet átélhessünk. Nem egy mókuskerék. A lélek szempontjából nem létezik idő, az idő csak egy fizikai jelenség. Ezért a lelkeket nem érdekli, hogy hány ezer évbe telik, amíg befejezik küldetésüket.

Zárógondolatként még azt is érdemes megemlítenünk, hogy a lelkek nem reinkarnálódnak azonnal a halált követően. Egy-két év, de akár évtized is eltelhet két élet között, minden attól függ, hogy a lélek milyen fejlődési szinten áll, mik a tervei, és miket tanult az előző életeiből. A reinkarnáció minden emberi lét feltétele ezért egyetemes dolog. Ennek köszönhetően vagyunk mi mind itt.

(forrás: filantropikum.com)

 Reinkarnáció zene - videó

Jó és rossz emberek a halál után

Mindenki a mennybe kerül attól függetlenül, hogyan élt vagy a pokol várja a rosszakat? Erre a kérdésre többféle válasz is született a halál közeli élményeket megjárt emberektől.

Arthur Yensen geológus illetve rajzoló volt, aki 1932 augusztusában az Adventurous Willie Wispo történetéhez indult anyagot gyűjteni. Mivel a főhőse hajléktalan volt, ezért ő maga is egy ideig hajléktalanként járta az országot, hogy minél hitelesebbé váljon a figurája. Elvegyülve a gazdasági világválság 6 millió munkanélkülije között Chichago felé vette az útját, míg egy fiatalember egy nyitott tetejű autóval felvette Yensent. Így indultak Winnipeg irányába az igen rossz állapotban lévő úton, amit egy igen mély árok szegélyezett. Ennek ellenére a sofőr nagy sebességgel vezette az autóját aminek az lett a következménye, hogy az autó megpördült a kavicsos úton. Yensen és sofőrje kiugrott a nyitott tetőn mielőtt az autó az árokba zuhant. A sofőr sértetlenül megúszta a dolgot és elmenekült, de Yensen súlyos sérüléseket szenvedett és elvesztette az eszméletét. Két nő látta a balesetet és rögtön odaszaladtak segíteni. Később Yensen erről a következőket mesélte:

Úgy éreztem, hogy egyre távolodom a testemtől. Arra gondoltam, hogy minden bizonnyal halott vagyok ha test nélkül is létezem. A földi környezet lassan távolodott előlem és egy fényes, új világot vettem észre. Gyönyörűbbet, mint amit valaha is el tudtam volna képzelni. Két csodálatos hegyet láttam magam előtt, hasonlítottak a Japánban található Fujira emlékeztettek, leírhatatlan szépségű leejtőkkel. Minden részlete éles és tiszta volt, nem volt köd vagy szennyezés ami elhalványította volna. A leejtőkön virágok nőttek, amiket a messzeségük ellenére is tökéletesen láttam. Százszor élesebb volt a látásom, mint a Földön. A közelemben lévő fáknál egy csoport embert láttam, akik énekeltek és mintha valami játékot játszottak volna. Mikor észrevettek odajöttek hozzám és barátságosan üdvözöltek. Fiatalok voltak és a testük szinte súlytalannak látszott. Olyan kecsesen és könnyedén mozogtak, hogy öröm volt nézni. Ahogy a mennyei emberek körülvettek, közülük a legidősebbnek látszó azt mondta:

„A holtak földjén vagy. Egykor mi is a Földön éltünk, mint te míg ide nem kerültünk.”
Határtalan lelkesedéssel kiabáltam: „Ez gyönyörű!”

Azt mondták, hogy ha kedvem tartja úszhatok a közeli tóban és ha kijövök onnan, nem leszek vizes. Itt táncolhat, ugrálhat, szaladhat az ember és nem fárad el. Az volt az érzésem, hogy hazaérkeztem, oda ahová mindig is tartoztam. A Földön ehhez képest idegennek éreztem magam, kívülállónak, de hála az Úrnak most már itt vagyok, és maradni fogok.

A csoport legidősebbnek kinéző férfija így folytatta:
„Minden ami itt van az tiszta. Az elemek nem keverednek és nincsenek egymásra negatív hatással, mint a Földön. Ennek a mindent átható fő rezgésnek köszönhető, hogy nem leszünk koszosak, vagy nem használódnak el a tárgyak. Minden teljesen új és ragyogó.”
Ekkor megértettem, hogy a menny miért is örökkévaló.
Megkérdeztem, hogy minek köszönhető ez a boldogság amit érzek?
„A gondoltaid rezgések, amit a fő rezgés irányít. Ez hatástalanít minden negatív gondolatot és segít, hogy a jó dolgokra koncentrálj: szeretet, szabadság, boldogság.”

Mi lesz azokkal, akikben nagyon sok a negatív gondolat?

„Akkor egy alacsonyabb szférába kerülnek, ahol tovább léteznek. Ha idejönnének a fő rezgés végzetes lenne rájuk nézve. Haláluk után az emberek a velük azonos szintű lelkekkel kerülnek egy szférába. Ha valakiben kevés negatív gondolat van, azt semlegesíti az itteni vibráció és csak a jót hagyja meg. Például ha valaki 70%-ban jó és 30%-ban rossz, akkor a rosszat semlegesíti a vibráció és a jó pedig a mennybe kerül. Amennyiben a rossz az ami a lelke nagy részét alkotja, akkor egy alacsonyabb szférába kerül a hozzá hasonlókhoz. Minden ember olyan mennyországban vagy pokolban él, amilyet a Földön elképzelt magának. Fontos, hogy itt senki nem küld téged sehová a tetteid miatt. A lelked fejlettsége alapján kerülsz oda ahová kell, ahol neki a legjobb. A fejlett lelkek a szeretet és a szellemi fejlődést közvetítik, míg a fejletlenek a gyengeséget és a gonoszságot. Nem azért kerülnek ide mert ebben vagy abban hisznek életük során. A jó cselekedeteknek is megvannak a maga következményei ahogy a rosszaknak.„
Miközben beszélgettünk az elmém kristálytiszta volt és mindenre emlékeztem amit valaha tudnom kellett. Ekkor a beszélgetőtársam azt mondta, hogy nem maradhatok itt tovább, vissza kell térnem a Földre.

„Vissza a Földre? Ó ne, ne arra a szörnyű helyre!”
De már távolodott tőlem az a csodálatos hely, én pedig mint egy hisztis kölyök kiabáltam: „Maradni akarok! maradni akarok!”

A testembe való visszatérés fájdalma szúró érzés volt, mintha visszapasszíroztak volna a testem gyűlöletes börtönébe.
Az utolsó dolog, amit a beszélgetőtársam mondott:
„Fontos dolgod van a Földön, vissza kell menned, hogy véghez vidd. Hamarosan nagy bajok és zavar lesz a Földön, szükség lesz a tanácsaidra, a befolyásodra. Ha a munkád a végéhez ért a Földön, akkor visszatérhetsz ide és maradhatsz.”

(forrás:tulvilagrakeszulok.hu)

Lélek, el ne hibázd! - Tibeti Buddhizmus - videó
forrás:IKON Stúdió / Székely Orsolya

Gyerekként vesztette el látását és hallását, így lett világhírű író + FILM

Az élet vagy vakmerő kaland, vagy semmi – mondta Helen Keller, és ő aztán pontosan tudta, miről beszél. Ahelyett hogy siketen és vakon elmerült volna az önsajnálatban, nemhogy visszavonult, de egyre nagyobb kihívásokat keresett. Fantasztikus karriert futott be, életét pedig a lehető legsikeresebbé alakította. Hogy csinálta? Egy hasonlóan kitartó segítővel.

Helen Adams Keller 1880-ban született Alabamában, tökéletesen egészségesen. Úgy fejlődött, ahogy a kortársai, sőt kicsit gyorsabban is, minden iránt érdeklődött, élénk volt, sokat mozgott, beszélt a kis babanyelvén. Másfél éves korában azonban súlyos betegség támadta meg. Akkoriban még nem voltak képesek diagnosztizálni a kórt, amit ma skarlátnak vagy agyhártyagyulladásnak feltételeznek, sőt gyógyítani sem lehetett. Az „agylázban” szenvedő kislány teljes mértékben elvesztette a hallását és a látását is, és ettől kezdve megváltozott az élete, hiszen a világ befogadásában egyedül a szaglására és a tapintásra hagyatkozhatott.

Innen tényleg nehéz nyerni. Egyáltalán élni. És főleg lediplomázni, vagy Alexander Graham Bell, esetleg Mark Twain barátjává válni, elnökökkel levelezni – Helennek mégis sikerült.

Rabindranath Tagore és Helen Keller

Az anya nem adta fel

Helen a második születésnapja előtt elveszítette a két legfőbb érzékét még azelőtt, hogy megtanult volna beszélni. Nem csoda, hogy eleinte nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Többé nem hallotta, amit mondtak neki, hiába vigasztalták, és nem látott semmit sem, akármennyiszer hajolt fölé aggódva az édesanyja. Ha beszélt is, nem hallhatta, jól mondja-e a szavakat, sem azt, mit válaszolnak neki. Egyetlen emberrel volt képes kommunikálni, a család szakácsnőjének hatéves lányával.

A két kislány hatvan jelből álló saját jelnyelvet dolgozott ki, így tudtak érintkezni egymással. Emellett a látássérültekre jellemző hatodik érzék is elképesztően kifejlődött Helenben. Megtanulta abból megállapítani, ki közeledik felé, hogy hogyan lép és milyen illata van. Idővel képes volt férfiakat és nőket, időseket és fiatalokat is megkülönböztetni így. Ennyi azonban nem volt elég a boldogsághoz. Saját testébe zárva nem érezte jól magát, gyakoriak voltak nála a dührohamok, amikor üvöltött, harcolt, rugdosott, akit ért. Mindenki azt javasolta, adják intézetbe a nehezen kezelhető gyereket, hiszen sehogy sem lehet megközelíteni, gyakorlatilag nem lehet vele kommunikálni – de szerencsére az anya kitartott a lánya mellett.

Helen Keller 8 évesen Anne Sullivan és a baba társaságában
Fotó: New England Historic Genealogical Society / Wikimedia Commons 

Anne Sullivan mindent megváltoztatott

Az anyuka addig nem adta fel, amíg meg nem találta a megoldást a lánya problémájára. Olvasott, kutatott, szakembereket keresett, amíg rá nem bukkant a reménysugárra: Charles Dickens Amerikai jegyzetek című leírásában egy olyan lány történetét meséli el, aki Helenhez hasonlóan látása és hallása elvesztése után lett sikeres iskolás. Helen édesanyja ilyen reményekkel kereste fel dr. J. Julian Chisolm baltimore-i specialistát, aki a siket gyerekekkel foglalkozó Alexander Graham Bell-lel kapcsolta össze. Bell volt az, aki Kelleréket a Vakok Perkins Intézetébe ajánlotta. Helennek nem kellett ott laknia, az iskola 20 éves öregdiákja, az erősen látássérült (de nem teljesen vak) Anne Sullivan ment házhoz hozzájuk tanítónak. Akkor még senki nem gondolta, hogy ezzel egy 49 éven át tartó barátság veszi kezdetét.

"Jobb a séta egy baráttal a sötétben, mint egyedül a fényben.."

– mondta Helen, és milyen igaza volt. Bár az, hogy Anne-nel barátok lesznek, nem volt nyilvánvaló az első perctől fogva. Mire Anne a házhoz került, Helen durcás, nehezen kezelhető volt, akit a szülei alaposan elkényeztettek – hogy is ne tették volna. Anne első dolga volt kijelölni a kis kerti házat iskolának, ahová rendszeresen bejárt tanítványával, hogy az nyugodtan ismerkedhessen a jelekkel.

Ez elég nehezen ment. Anne vitt egy babát a kislánynak, majd a tenyerébe írta a baba szó betűit egymás után. Helen azonban nem értette az egészet, hiszen azt sem tudta, hogy szavakkal jelöljük a tárgyakat, ráadásul azok leírva betűkből állnak össze. Egy hónapjába telt, mire megértette, hogy az által megérintett tárgy nevét írják a tenyerébe. Az áttörés akkor érkezett meg, amikor Anne vizet csorgatott Helen kezére, majd a másikba beleírta, hogy víz. Innentől kezdve nem volt megállás, mindennek tudni akarta a nevét, és végre megvolt az eszköze arra, hogy elementáris tudásszomját csillapíthatta.

„Amint a hideg víz az egyik kezemre ömlött, a másikra betűzte e szót: ’víz’, először csak gyöngén, azután mind erősebben. Csöndesen állottam s teljes odaadással figyeltem ujja nyomait. Egyszerre, villámgyorsan, mintha fölébredt volna lelkemben valami elfeledett, régi gondolat visszhangja. Ezzel a nyelv titka meg volt fejtve előttem. Rájöttem, kitaláltam, hogy az a hideg valami, ami a kezemre csurgott, v-í-z volt. Ez a szó életet nyert előttem, fölébresztette szendergő lelkemet, megvilágosította, reményt, örömet fakasztott benne, szabaddá tette” – írta Helen Csöndes, sötét világom című önéletrajzi könyvében.

Helen Keller és Anne Sullivan 1897-ben 
Fotó: Library of Congress / Wikimedia Commons 

Braille-írás és beszéd: bármi lehetséges!

Ettől kezdve Helen gőzerővel tanulni kezdett, és nagyon jól haladt. Tízéves korában elmesélték neki a norvég Ragnhild Kåta történetét. Ő volt az első norvég gyerek, aki siketvakként (ráadásul szaglását és ízérzékelését is elvesztve) képes volt beszélni, és megfelelő iskolai oktatást kapott. Megtanulta megérteni, mit mondanak neki mások azáltal, hogy kezét gyengéden azok szájára és arcára helyezte, miközben beszéltek (ezt hívják Tadoma-módszernek).

Az írás, illetve a Braille-írás elolvasása a betűk ismerete után már nem volt olyan bonyolult. Helen elképesztő inspirációt merítve sorstársának történetéből, szintén a Tadoma-módszerrel tanulta meg érteni, amit mások mondtak neki, és a beszédet, a hangok formálását is addig gyakorolta (a beszélők, illetve a saját torkára tett kézzel), míg érthetővé nem vált minden szava. A Braille-írás segítségével tankönyvenként haladhatott előre, és egy idő után képes volt idegen nyelveket is megtanulni: Helen Keller végül felnőttkorára francia, német, görög és latin műveket is olvasott. Kevesen lennénk képesek rá még úgy is, hogy az összes érzékszervünk működik.

Az ember soha nem elégedhet meg azzal, hogy a földön kússzék, ha igazából szárnyalni vágyik

Helen sosem állt meg, folyamatosan fejlődött tovább. Megtanult gépelni, hogy képes legyen rögzíteni a gondolatait, kézből kézbe jelelni, azaz a siketnémák jelbeszédét tapintás útján értelmezni. Így arra is képes volt, hogy elvégezze a Radcliffe Egyetemet, és ezzel ő lett a világon az első siketvak, aki bölcsészdiplomát szerzett.

Tanulmányai végéhez érve a segítő munkát választotta hivatásául. Pontosan tudta, milyen nehézségekkel néznek szembe a sérült gyerekek és felnőttek, így a világot járva (a japánok például különösen imádták, egy akita kutyát is neki ajándékoztak) öntött beléjük lelket motivációs beszédeivel, saját példájával, újságcikkeivel, könyveivel. „Ha én siketen és vakon is gazdagnak és izgalmasnak találom az életet, akkor te milyen rengeteg dolgot tudsz befogadni mind az öt érzékedet használva?” – kérdezte teljes joggal a hallgatóságától. Harcolt a békéért, a nők egyenjogúságáért, érdekelték a világ történései, és értette is azokat. Nem véletlen, hogy Charlie Chaplint és Mark Twaint is a barátjának mondhatta, és több amerikai elnökkel is levelezett. 1920-ban részt vett az American Civil Liberties Union (ACLU) megalapításában, előtte pedig nonprofit szervezetet alapított, ami a vakság megelőzése érdekében küzdött. Egész életében a legkülönbözőbb eszközökkel harcolt a kiszolgáltatottak jogaiért, a vakok, siketek megsegítéséért.

Helen Keller és Anne Sullivan
Fotó: Library of Congress / Wikimedia Commons

Anne Sullivan áldozata

Mindezt Helen talán nem érhette volna el, ha nincs mellette Anne Sullivan. Miután elvégezte az iskoláit, Anne nem adta fel segítői állását: egész életére diákja mellett maradt. „Tanítóm annyira össze van forrva velem, hogy alig tudok önmagamra gondolni nélküle. Sohasem tudnám megmondani, mit köszönhetek a velem született hajlamoknak és mit az ő befolyásának. Azt érzem, hogy az ő lénye elválaszthatatlan az enyémtől s hogy az én életem léptei mindig az ő nyomába esnek. Ami jó van bennem, neki köszönöm, s ami tehetségem, vágyam vagy örömem van, mindazt az ő szeretete ébresztette föl” – írta róla Helen.

A két nő között létrejött szoros barátságot semmi és senki sem kezdhette ki, még Anne férje sem. 1905-ben ment feleségül a Harvard Egyetem oktatójaként és irodalmi kritikusaként dolgozó John Macyhez, de a kapcsolatuk idővel megromlott, hiszen Anne-nek mindig Helen maradt az első. Amikor Anne 1914-től betegeskedni kezdett, majd 1936-ban elért életének végéhez, Helen volt mellette, ő fogta a kezét.

Helen Keller és Anne Sullivan 1920 körül
fotó: afb.org

Ekkor már Helen is az 56. évében járt, de segítség nélkül továbbra sem boldogult el a világban. Korábbi házvezetőnője, a skót Polly Thompson került melléje, és kísérte utazásai során, illetve segítette otthonában. Helennek őt is el kellett veszítenie: 1960-ban Polly agyvérzésének következményeibe halt bele. Az asszony új segítő után nézett, így lépett az életébe a Pollyt addig ápoló Winnie Corbally, és maradt vele élete végéig.

Az utolsó évek

Helent kivételesen hosszú élettel áldotta meg a sors, több stroke-ot is túlélt az 1960-as évek elején. Ezek a lakásához szögezték ugyan, de szellemét megtörni nem tudták. „Az önsajnálat a legnagyobb ellenségünk. Ha behódolunk neki, egész életünkben semmi bölcset sem tudunk tenni” – mondta egyszer. Tovább küzdött, aminek elismeréséül 1964-ben Lyndon B. Johnson elnöktől megkapta a Szabadságért Elnöki Érdemérmet. Rá egy évre az 1965-ös New York-i világkiállításon a Leghíresebb Nők közé választották. Helen Keller három évvel később, 1968 júniusában szenderült örök álomra, békésen, nem sokkal a 88. születésnapja előtt. Kívánságának eleget téve hamvait Anne Sullivan maradványai mellé temették.

Helen emlékezete

Helen Keller olyan ember volt, akit nem szabad elfelednünk. Szerencsére 12 könyvet és számos újságcikket hagyott ránk, amiket olvasva közelebb kerülhetünk egy ragyogó elme, egy újító típusú asszony és egy siketvak ember életéhez, örömeihez, nehézségeihez, sikereihez, küzdelmeihez. Magyarul a Csöndes, sötét világom, a Szakadékból a fényre, és az Életem története/Anne Mansfield Sullivan levelei című könyveit érhetjük el. 

- forrás:divany.hu -

 

- - - - - - 

"A halál nem más, mint átmenet egyik helyről egy másikra. De számomra van egy nagy különbség: azon a másik helyen látni fogok."

- Helen Keller -

- - - - - - -

 

A kismadár Teljes film, igaz történet alapján -videó

https://videa.hu/videok/film-animacio/a-kismadar.2000.drama.mp4-Q9Z1I21VhhNT6kuh 

 

Helen Keller halmozottan hátrányos lány, akit kezelhetetlen állapota miatt szülei teljesen elzárnak a külvilágtól. Helen csupán dührohamaival képes kommunikálni és ezért szülei már az intézeti elhelyezésén gondolkoznak. Ekkor lép be az életükbe Anne Sullivan, a gyengén látó tanárnő, akiben megvan a beleérző képesség és a türelem kellő elegye, hogy Helent visszahozza ebbe a világba. A szülők eleinte ellenzik a tanárnő módszereit, ám hamarosan meglepve tapasztalják a bámulatos eredményt. 

 

- - - - - - - -

 Helen Keller - videó
forrás:Helen Keller Channel

Az új tanítvány (tanmese)

A mester, mielőtt valakit beengedett volna közösségébe, összehívta tanítványait és megkérdezte tőlük mi a véleményük az adott személyről, aki csatlakozni szeretne hozzájuk. Aznap egy olyan ember kopogtatott ajtaján, akit az összes tanítvány ismert, kivéve a mestert, így a kertben egy fa alatt gyűltek össze, hogy megvitassák beléphet-e hozzájuk vagy sem. A mester megkérdezte tőlük:

– Mondjatok valamit, milyen ez az ember, aki csatlakozni akar hozzánk?

Ők meg hevesen beszélni kezdtek.

– Jó ember, nyugodt szívvel ide engedhetjük – mondta az egyik.

– Tévedsz barátom! – kezdte egy másik – Én régebbről ismerem, annak idején nagy balhékat csinált, és mint tudjuk, az ember nem változik egykönnyen…

– Szerintem kedves ember – mondta egy harmadik.

– Egy szerencsétlen félnótás, álszent és hazug… – szólt közbe valaki.

És így tovább, a többiek is elmondták véleményüket, ki-ki saját rálátása szerint. Végül a mester szakította félbe őket.

– Elég lesz! Még mindig nem tanultatok semmit! – kezdte – Egy embert akartam csupán megismerni, de megismertem helyette tíz másikat. Ti ugyanis mikor véleményt alkottok, magatokról árultok el dolgokat, és amit észrevesztek a másik emberben, úgy szemlélitek a világot is. Miért csodálkoztok, hogy ilyen ez a világ, ha ti magatok járultok hozzá, hogy ilyen legyen? Ha jó emberek közt akartok élni, vegyétek észre a körülöttetek élő emberek jó tulajdonságait. Ha jobb világban akartok létezni, szemléljétek a világ jóságát. Amilyen dolgokra fókuszáltok, olyan világot teremtetek magatoknak. Aki mindenben a rosszat látja, nem járul hozzá ahhoz, hogy jobb világban éljünk. Aki mindenkiben a hazugságot és a gyengeséget keresi, azt hazug és gyenge emberek fogják körbe venni.

Rövid szünetet tartott, majd hozzátette:

– Engedjétek be ezt az embert, mától ő is tanítványom. Ti meg jegyezzétek fel elmétekben: ha szép világban akartok élni, szemléljétek a világ szépségeit, és ha így tesztek, meglátjátok, a világ széppé is fog változni!

(forrás: davidgergo.com - elozoeletek.blogspot.com)

Louis Amstrong- Milyen szép a világ - videó

Tesla az élet értékeiről

Tesla a saját személyes energiaforrásáról beszélt, és arról, hogy ő mit tekint az élet igazi értékének.

„Az emberi élet egyik legalapvetőbb igazságát érzékletesen fejezi ki az a francia közmondás, ami szabadon fordítva így hangzik: "Ha az ifjúkornak van tudása, ideje és energiája a cselekvésre", mondta Mr. Tesla "az öregkori testi és szellemi állapotunk csupán annak igazolása, hogy hogyan töltöttük a fiatalságunkat. A mostani saját teherbírásomnak és életerőmnek az a titka, hogy fiatalkoromban olyan életet éltem, amit erkölcsösnek lehet nevezni.

Nikola Tesla

 

Sohasem folytattam kicsapongó életet. Amikor fiatal voltam, jól megértettem ennek a francia közmondásnak a jelentőségét, jóllehet kétlem, hogy akkoriban egyáltalán hallottam volna. De úgy látszik, hogy már egészen fiatalon jó értelmi képességekkel rendelkeztem, 

ugyanis ha azt akartam, hogy néhány álmom valóra váljon, uralkodnom kellett a szenvedélyeimen és étvágyamon.

Ezt szem előtt tartva, az életben elég korán elkezdtem fegyelmezni magam, kitervelve egy olyan életvitelt, amelyet a legtudatosabbnak és megvalósításra érdemesnek gondoltam.

Azóta mindennél jobban szeretem a munkámat, így természetes, hogy addig kívánom folytatni, ameddig csak meg nem halok. Nincs szükségem szabadságra, vagy arra, hogy véget érjen a munkám. Ha az emberek olyan munkát választanának, ami megegyezik a természetükkel, a boldogság összes nagysága mérhetetlenül megnőne a világban.

Sokakat elszomorít és elcsüggeszt az élet rövidsége. Mi értelme van hát, megkísérelni bármit is megvalósítani?, mondják ők. Az élet oly rövid. Sohase fogjuk megérni a munka befejezését. Nos, az emberek jelentősen meghosszabbíthatnák az életüket, ha tennének érte valamit. Az emberi lények sok olyan dolgot tesznek, amik egyenesen a korai halálhoz vezetnek

Először is túl sokat eszünk, de ezt már korábban is gyakran hallottuk. Ráadásul nem megfelelő ételeket eszünk, és nem megfelelő folyadékokat iszunk. A legtöbb kárt a túltápláltság és mozgáshiány okozza, ami mérgezési állapotot okoz a testben, és lehetetlenné teszi a felgyülemlett mérgek kiürülését.

A jó életviteli gyakorlatomról és a diétámról kérdezett? Nos, az egyik, hogy bőségesen iszok tejet és vizet.

Miért terhelnénk túl azt a testet, ami minket szolgál? Csak kétszer eszek egy nap, és kerülök minden savasodást okozó élelmet. Csaknem mindenki túl sok borsót és babot eszik, aztán más étkek húgysavat és más mérgeket tartalmaznak. Én inkább a friss zöldségeket részesítem előnyben, halat és húst csak mértékkel és azt is ritkán eszem. A halról úgy tartják, hogy jót tesz az agyműködésnek, viszont nagyon erős savasító hatása van, mivel nagy mennyiségű foszfort tartalmaz. A savasodás a legrosszabb ellenség, amivel az öregkorban meg kell küzdeni.

A burgonya pompás eledel, és naponta legalább egyszer enni kéne. Értékes ásványi sókat tartalmaz, és (semlegesítő) tisztító hatású.

Hiszek a sok testmozgásban. Minden nap tizenkét, tizenhat kilométert gyalogolok, és soha nem megyek taxival vagy más járművel, ha van időm igénybe venni a saját lábhajtásomat. A fürdőkádban is naponta edzem magam, mivel úgy vélem, hogy rendkívül fontos. Meleg fürdőt veszek, amit egy hosszabb hideg zuhany követ.

Alvás? Alig alszok. Egy hosszú életű családból származok, ami viszont híres volt a rossz alvásáról is. Úgy hiszem, hogy elérem az elődeim rekordját, és legalább 100 évig fogok élni.
Az álmatlanságom nem aggaszt. Néha szendergélek egy órát vagy nagyjából ennyit. Alkalmanként viszont, néhány havonta egyszer négy vagy öt órát is alszom. Aztán felébredek, töltve energiával, mint egy akkumulátor. Egy ilyen éjszaka után semmi sem állíthat meg engem. Óriási erőt érzek ilyenkor. Nem kérdéses, hogy egy ilyen alvás helyreállít, újjáéleszt, és növeli az energiát. De nem gondolom, hogy nélkülözhetetlen lenne a jó egészséghez főleg, ha valaki természeténél fogva rossz alvó.

Ma, 77 évesen, a jól szabályozott életvitel eredményeként, az álmatlanság ellenére rendkívül jó egészségnek örvendek. Soha nem éreztem magam jobban az életben. Energikus, erős és a szellemi képességeim teljes birtokában vagyok. Életem delén sem volt annyi energiám, mint amennyi most van. Sőt mi több, problémáim megoldása közben az energiámnak csak egy töredékét használom fel, mivel megtanultam, hogyan kell megtartani azt. Az évek során megszerzett gyakorlat és tudás következtében a munkám sokkal könnyebb lett. A közhiedelemmel ellentétben, a munka könnyebb az öregebbek számára, ha jó egészségben vannak, mivel az évek alatt megtanulták, hogyan kell egy adott helyre eljutni a legrövidebb úton."
Kansas City Journal-Post, 1933. szeptember 10. 

 (forrás:teslabook.fw.hu)

Nikola Tesla Legendája - videó
https://www.youtube.com/watch?v=rzIYRxWbm1g
forrás:rtlklub.hu

A gyerekek tényleg látják a szellemeket?

A kisgyermekeknek 7 éves korukig nyitva van a harmadik szemük

Mi is az a harmadik szem?!

Valójában velünk született érzékszervünk, mely tulajdonságszámba megy. Egy készség mely minden ember sajátja, de sajnos neveléssel elvehetik tőlünk. Nem látható szervünk a homlokunk közepén, a két szemöldök között. 

A gyermekek 7 éves koráig nyitva a harmadik szemük. Ennek segítségével látják a szellemeket, de itt meg kell jegyezzem, nem minden gyerekre vonatkozik ez és nem a nap 24 órájában érzékelnek.

Bontsuk a gyerekkort két nagy részre:

1.)  0-1,5 éves korig

2.) 1,5 -7 éves korig 

1.)  0-1.5 éves korig 

Ekkor a gyermek nem igazán kommunikál. Legfeljebb sejthetjük, hogy kisbabánk látott valamit.

Ha jól odafigyelünk és ismerjük a jeleket, akkor tudni fogjuk szellemet lát-e. 

A jelek: 

– egy pontra néz és keservesen sír – ekkor valószínűleg valamilyen ijesztő dolgot lát, hiszen az asztrális síkon rengeteg rémisztő entitás tartózkodik 

–a vállunk fölött átnéz és kacag, gagyog – ilyenkor emberi kinézetű szellemet lát, gyakran elhunyt rokonát 

– a szobában tekintetével követ valamit, amit mi persze nem látunk 

Nagyon gyakran előfordul, hogy a kisbaba szobájában mozognak a tárgyak, villog a világítás. Ilyenkor legtöbb esetben az elhunyt nagyszülő, rokon jelzi jelenlétét. 

2.) 1.5-7 éves korig 

Ekkor a gyermek már eltudja mondani mit látott.

Figyeljünk oda ha következő jeleket tapasztaljuk: 

- a gyermeknek vannak “láthatatlan” játszópajtásai – nevükön is nevezi őket, kommunikál, játszik velük

- éjjel szellemeket lát a szobájában és megrémül

- látja meg nem született testvérét és kommunikál vele

- estefelé a házban szellemet lát és nem megy be a szobába, míg az “el nem megy”

- vállunk fölött átnéz és nevén szólítja a szellemet

Helyes szülői viselkedés:

 

Ha egy szülőben tudatosul, hogy gyermeke szellemet lát, a szülő legtöbb esetben “infarktust” kap. Én azt mondom, nem kell megijedni. A gyermek későbbi hozzáállását a szellemvilághoz nagyban befolyásolja a szülő reakciója. Ha a szülő fél a póktól, valószínűleg a gyerek is fog. Ha a gyerek azt látja, hogy anya fél a szellemektől, ő is félni fog.

Ne legyünk meglepve, ne lássa, hogy idegesek vagyunk – legyünk természetesek! NE FELEDJÜK – NEKI TERMÉSZETES, HOGY LÁTJA A SZELLEMET. Nagyon gyakran előfordul, hogy a kisgyermek, aki 7 éves kora előtt gyakran látott szellemet, kamaszkorára nem is emlékszik ilyen eseményre, törlődik a tudatából az élmény.

Tartsuk szem előtt – ha mi nem félünk, a gyermekbe sem fogjuk a félelmet táplálni. Természetesen előfordulnak olyan sorozatos események is, amely alapján gyaníthatjuk, hogy a gyermek a házban rossz szellemet érzékel, aki már élhetetlenné teszi a család és a gyermek napjait. Ebben az esetben szakembert kell hívni, aki a szellemet elküldi.

(forrás: M.Borbála - afenykuldottek.hu)

Szellemlátó gyermekek - videó
forrás:MD Indivisbiliter

A fazekas legendája

Réges-régen élt egyszer Indiában egy Kámanita nevű fiatalember, dúsgazdag kereskedőcsalád sarja. Megismerkedett egy Vaszhitti nevű lánnyal, és lángoló szerelemre gyúltak egymás iránt. S bár szerelmük az égig lobogott, mégsem lehettek egymáséi, mert Vaszhitti haridzsán volt, érinthetetlen az előkelő Kámanita számára. A kaszt törvényei erősebbek voltak, mint ők. Egy idő után el kellett válniuk. Kámanita megnősült, rangjához illő gazdag leányt vett feleségül, egyesítették a vagyont, hajóik úsztak a folyókon, karavánjaik járták az országutakat, palotájukban nyüzsögtek a szolgák és az ágyasok.

Egy napon híre jött, hogy egy Angulimála nevű kegyetlen rablóvezér érkezett a vidékre. Az a terve, hogy megrohanja Kámanita palotáját és mindenét elrabolja. Kámanita fegyverbe szólította a szolgáit, és ő maga is felfegyverkezve, háza lapos tetejéről fürkészte a rablókat, készült a harcra. S az éjszaka első harmadában azon töprengett, hogyan fogja ádáz tusában megvédeni mindazt, ami az övé. Az éjszaka második harmadában az jutott Kámanita eszébe, hogy mi lesz akkor, ha a rablók erősebbek? Mindenétől megfosztják. Semmije sem marad. S megdöbbenésére valami megkönnyebülésféle kezdett benne felderengeni. Mennyi gondtól, aggodalomtól, kínos napi kötelességtől szabadulna meg! S az éjszaka harmadik harmadában már várta a rablókat. Bárcsak jönnének, és elhoznák a sok nyűgtől való megszabadulást. De a rablók nem jöttek. Hajnalodott, felkelt a nap. Akkor Kámanita azt kérdezte magától: Miért kellenek ehhez rablók? Felkelt, lerakta fegyvereit, hátra sem nézve kiment a palotából, és elindult az úton. Szabad volt. Most már tudta, mi az, ami nem kell neki, de még nem tudta, mi az, ami kell. 

Így vándorolt, bolyongott az országban, amikor híreket hallott arról, hogy egy Buddha jött el megint a világba, és tanít. Nyomába eredt tehát.
Ámde Buddha is vándorolt, és Kámanita évekig nem tudta megtalálni. Mígnem egyszer Buddha azt mondta az őt kísérő tanítványoknak, hogy egy időre egyedül szeretne maradni. Megbeszélték az újbóli találkozás helyét, és Buddha egyedül ment tovább.

Egy falu szélén esteledett rá. Betért az első házba - a fazekas háza volt -, és engedélyt kért, hogy az éjszakát a tornácon tölthesse. Néhány óra múlva odaérkezett Kámanita is. Neki is megengedték, hogy a tornácon éjszakázzon, elférnek ketten is. 

Buddha kérdezgetni kezdte az érkezőt, ki ő, és mi hajtja vándorútra. Kámanita elmesélte történetét, s azt, hogy ő a Buddhát keresi, a tanítványa kíván lenni.

Buddha nem mutatkozott be, ehelyett így szólt:
- Én jól ismerem a Buddha tanításait. Hosszú az éjszaka, elmondom neked.
Buddha tanítani kezdte Kámanitát, de ahogy előrehaladtak a Tanban, úgy lett az új tanítvány egyre szomorúbb.

Végül félbeszakította:
- Ne haragudj, de te biztosan rosszul ismered a Tanítást. Az a Buddha, akit én keresek, ilyen szamárságokat nem taníthatott.

Buddha elhallgatott.

Hajnalra virradva Kámanita útnak eredt, de egy arra rohanó megvadult bika felöklelte és összetaposta őt. Kámanita meghalt a fazekas háza előtt. 

Amikor Buddha ezt a történetet elmesélte tanítványainak, nagyon megharagudtak rá. Megkérdezték, tudta-e, hogy Kámanita reggel meghal? 

Buddha azt felelte: Tudta, hogy ez a Kámanita életének utolsó éjszakája. 

Ez még kevésbé tetszett a tanítványoknak. Megkérdezték: Miért nem mondta meg Buddha, hogy ő kicsoda? "Mert nem az ember a fontos, hanem a Tanítás" - felelte a Megvilágosodott.

- S tudja-e, hol van most Kámanita - kérdezték a tanítványok.
- Kámanita a Napnyugati Paradicsomba került, mert igaz ember volt, az igazságot kereste. De vissza kell még térnie a Földre, mert találkozott az igazsággal, és nem kellett neki...

Ez idő alatt pedig Vaszhitti hű maradt szerelméhez. Magányosan élt. Azután ő is hallotta, hogy mindenfelé megalakulnak Buddha kolostorai, vonzotta őt a Tanítás, és belépett az egyik kolostorba szerzetesnőnek. Buddhának pedig az volt a szokása, hogy sorba járta a kolostorokat, és mindenütt időzött egy darabig. Egy napon Vaszhittiékhez is elérkezett, és velük maradt. Vaszhitti szívének minden rajongása, hite, bizalma, lelkesedése Buddhára áradt. Amikor Buddha tovább vándorolt, minden szerzetesnőnek adott egy meditációs mondatot.

Amikor Vaszhittihez ért, ránézett és így szólt:

- Minden emberi kapcsolatból szenvedés fakad. Ez a te mondatod, leányom, erre az életre.
Vaszhitti elégedetlen volt a mondatával. A többiek gyönyörű, mély értelmű, titokzatos szövegeket kaptak, ő meg ilyen egyszerűt. Hogyan lehet ezen meditálni? Elhatározta, hogy Buddha után megy, és új mondatot kér tőle. De nem sikerült utolérnie a vándorló Mestert, s mire a közelébe jutott, Buddha már halott volt.
Magára maradt hát a mondatával: Minden emberi kapcsolatból szenvedés fakad! S mert mégiscsak Buddhától kapta, meditálni kezdett. S ahogy elmélyült benne, úgy tárult fel előtte ennek a mondatnak végtelen mélysége és háttértartománya.

Megöregedett, meghalt, és nem ért a meditáció végére. Újra meg újra megszületett, sok életet élt le, s még mindig a mondatán gondolkodott. Végül már olyan tökéletes lett Vaszhitti, hogy nem emberként, hanem égitestként jelent meg a világban, ott fénylett a kozmosz éjszakájában ötmillió évig mély meditációba merülve. S aztán egyszer csak történt valami. A nagy, néma, csillagos világmindenségből lassan kiformálódott Buddha, az ő imádott Buddhája. Azt kérdezte:
- Elkészültél-e, leányom, a mondatoddal?
- Uram, azt hiszem, hogy most már elkészültem vele.
- Örülsz-e, hogy újra találkozunk?
- Uram, teljesen mindegy...
- Látom, leányom, hogy tényleg elkészültél a mondatoddal! - szólt Buddha, és szétfoszlott a semmibe.

 Popper Péter: Az önmagába térő ösvény című könyvből

(forrás: .thesecret.hu)

Popper Péter: A fazekas legendája - videó

Túlvilági vendég

Csöpike nyolc évvel ezelőtt halt meg, de szelleme időről időre visszajár fia lakásába. Az értelmiségi család már meg sem lepődik, ha átrendezi a szellemmami a konyhát, legfeljebb, ha alkalmatlan időpontban érkezik, rászólnak: Csöpike, ne most!

TÚLVILÁGI VENDÉG - Gönci S. Tivadar előadóművész nyíltan beszél arról, hogy a nyolc évvel ezelőtt elhunyt édesanyja jelenlétét a lakásukban gyakorta érzi ő is és a családtagjai is.

– Én mindig hittem abban, hogy léteznek szellemek, de először anyukám szellemével találkoztam. Édesanyám velünk él együtt, és mindig jelzi, ha valamivel nem ért egyet – magyarázta Tivadar. A Gönci família olvasott és világot látott, nem babonásak, de a család nap mint nap úgy érzi, hogy folyamatosan velük van a régen eltemetett édesanya, anyós és nagymama.

– Olyan tárgyak szoktak eltűnni kis időre, vagy helyet cserélni, amelyekhez az anyámnak egykor köze volt. Poharaknak, csészéknek, tányéroknak vész nyoma, amelyek később ismét a helyükre kerülnek. Előfordul, hogy nyikorognak a bútorok, zörgést hallunk innen-onnan, vagy csak egyszerűen azt érezzük, mintha valaki a közelünkben lenne.

Gönciék egyébként azt hiszik, hogy Csöpike ezekkel a jelekkel csupán azt szeretné a tudtukra hozni, hogy jelen van. Számukra ez nem félelmetes érzés, még csak nem is meglepő, de néha persze zavaró tud lenni. Ilyenkor, rászólnak, hogy „Csöpi, most ne!”
– Soha nem gondoltunk arra, hogy elűzzük édesanyámat, mert érezzük, hogy csak jót akar nekünk, ártani nem fog. Szeretjük őt, és ő is minket – tette hozzá a családfő. Kajári Lajos néptanító és táltos azt tartja, hogy nem feltétlenül a tudomány képes magyarázatot adni a hazajáró lelkek jelenségére.

– A halál után a lélek eltávozik a testből, és normális esetben a fénykapun keresztül jut át a másvilágra. Egyes esetekben azonban valami visszatartja, az pedig az ember legnagyobb ereje, a szeretete. Ez olyankor fordul elő, amikor a szerettei nem tudják „elengedni”, nem tudják elvesztését magukban feldolgozni. Ha ez nem történik meg 53 nap alatt, a kapu bezárul előtte, és örökre a Földön marad. Ilyenkor visszajár bizonyos helyekre, vagy személyekhez, de soha nem ártó szándékkal.

Kis-Halas Judit néprajzkutató állítja: a magyar néphitben általános vélekedés volt, hogy a halott lelke nem távozik azonnal a temetéskor. A legelterjedtebb nézet szerint a lélek negyven napig még a ház körül tartózkodik. Ezért a halotti toron is megterítettek neki, vagy éjszakára ételt, vizet hagytak az asztalon a számára. Ha ezen az időn túl is megjelent, vagy zörgéssel, kopogással jelet adott, akkor az – megint csak általános vélekedés szerint – a haldoklás vagy a temetés közben történt szabálytalanságra, rendellenességre utalt. Például nem teljesítették a végakaratát, túlzottan siratták, nem temették el vele kedves tárgyát, nem a megfelelő ruhadarabban tették a sírba és egyebek. A családtagok ezekben az esetekben igyekeztek jóvátenni a hibát: misét mondattak, imádkoztak, eltemették a kért tárgyat. Ha a visszajárás ezután sem szűnt meg, igyekeztek a halottat elűzni: fokhagymával kenték be az ajtót, ablakot; a szobát, házat tömjénnel füstölték, szentelt vízzel locsolták, papot hívattak, hogy szentelje meg a helyet.

Lipcsik Katalin parapszichológus úgy tudja, hogy a lélek a halál után elhagyja a testet, és egy úgynevezett köztes létbe kerül. A karmától függ, melyik síkon folytatja a további tapasztalásait. Egyes halottak „szellemei” többféle ok miatt térhetnek vissza, illetve nem tudnak eltávozni a „fénybe”, mert nem ismerték még fel, hogy már meghaltak. Õket a környezetük ragaszkodása, sajnálata tartja itt, de befejezetlen tevékenység, üzenetátadás és más egyéb segítő jelleg miatt is észlelhetjük a jelenlétüket. Üzenhetnek nekünk a testünkön, vagy lelkünkön keresztül, például érintésekkel, gondolatokkal, érzetekkel, betegségeink, vagy furcsa állapotaink megjelenésével, de a környezetünk tárgyainak helyét is megváltoztathatják és elektromos hatásokat is kelthetnek.
(Erdélyi Péter-borsonline.hu)

Medek Tamás: Az öngyilkosságról...

Szokták mondani, hogy két dologról nem mi döntünk az életben, a születésünk és a halálunk időpontjáról. Nos, ez igaz is, részben. Ugyanis valójában mi döntünk, de itt a 'mi' szó alatt nem azt a személyiségünket kell érteni, akivel most azonosítjuk magunkat, hanem a felsőbb énünket, a lelkünket. 

 Akik valójában vagyunk. 

Korábbi írásaimban már többször is ejtettem szót arról, hogy leszületésünk előtt hogyan és miképpen tervezzük meg leendő életünket, előző életünk következményeképpen, s hogy mitől is függ, hogy mikor és hova születünk le. 

A jelenlegi életünk személyiségének főbb vonásai, a születésünk időpontja, az életünk főbb körülményei, a testünk sajátosságai, stb., mind általunk választott (vagy választani kénytelen) dolgok, melyek egymással, természetesen, összefüggésben állnak, s mind azt az egy célt szolgálják, hogy biztosítsák számunkra a megélni kívánt vagy kénytelen életutunkat. A születési időpontunk is tehát egy választott, konkrét időpont, mely a választott testhez kötődik.

A halál időpontjáról is írtam már korábban is, hogy szintén a leszületés előtt már ismert időpont. Kilépési pontnak nevezhetjük őket, melyből általában mindenkinek több is van - olyan időpontok ezek, melyek esetén a születéskor fennálló energiaminták állnak fenn újra, így azon a kapun, melyen annak idején átjöttünk, visszatérhetünk. A test kizárólag ezen időpontok valamelyikén halhat meg biológiai értelemben, hiszen a lélek ezen időpontokban hagyhatja el azt úgy, hogy az ezüstszálat is (mely a testtel összeköti) megszünteti. Minden egyes ilyen pont előtt a lélek maga dönt, hogy visszatér-e (a test meghal), vagy még marad a következő pontig. Döntését a legtöbb esetben annak fényében hozza meg, hogy miként ítéli meg: mennyiben sikerült végrehajtania azt a feladatot, életutat, amiért tulajdonképpen leszületett. Több ilyen kilépési pont is van tehát, de általánosságban elmondható, hogy már a leszületés előtt tudható, hogy melyik lesz az, ami a legnagyobb valószínűséggel lesz a tényleges időpont. 

A lelkünk tehát tudja, hogy mit és miért tesz, s azt is, hogy mikor. A jelenlegi személyiségünknek (a szellemünknek) pedig egy a dolga, hogy ezt megértse, elfogadja és viseltessen az életben úgy, ahogy az egy (értelmes, érző, tudatos) embertől elvárható. Itt is fontosnak tartom megjegyezni, hogy ilyen értelemben (tehát a lélek szemszögéből) nem létezik véletlen vagy váratlan halál. Csak az hal meg, akinek eljött az ideje, s a lelke úgy döntött, megy. Akinek nem jött el még ez az idő, az nem fog meghalni - egész egyszerűen úgy fog alakulni az élete, ritkán csodával határos módon is, hogy ez ne történjen meg. Természetesen az életminősége már mindenkinek saját magán múlik, a fentiek csupán a test tényleges haláláról szólnak - tehát vigyáznunk magunkra és a testünkre, ennek ellenére is elemi érdekünk.

A lélek nem ritkán nagy nehézségeket is beletervez, bele kell tervezzen az adott életútba. Ilyenkor mindig fennáll a lehetősége annak, hogy az adott életre szóló személyisége nem bírja majd a megpróbáltatásokat, s öngyilkossággal próbál menekülni a feladata elől. Magát az öngyilkosságot azonban soha nem tervezi meg a lélek, noha a lehetőségével nyilván számol. A lélek mindig bízik abban, hogy a leendő, vállalt személyisége, majd megbirkózik azért valahogy mindezzel. Hiszen ne felejtsük el, bármilyen nehézség leckéje pontosan az, hogy megbirkózzunk vele, s amennyiben nem tudunk rajta változtatni, akkor alázattal viseljük, elfogadjuk, megértsük azt. S sosem az, hogy elfussunk előle. Pláne nem a fizikai életből való önkényes kilépéssel. Mivel erre csak a lelkünk "jogosult", ezt csak ő teheti meg (s természetesen ő is csak meghatározott, szigorú rendszer keretében), a jelen személyiségünk nem, ezért a lehető legrosszabb választás, ha valaki az öngyilkosság mellett dönt. Több szempontból is. 

Egyrészt mert a visszatérése a szellemvilágba nem feltétlen lesz zökkenőmentes. Külön kaput kell nyitni számára, akár egy itt ragadt szellem esetében, hiszen nem abban az időpontban érkezett vissza, amikor annak ideje lett volna, számára. Ehhez ráadásul segítség is kell, hasonlóan mint egy itt ragadt szellem esetében. Továbbá neki is tudatosnak kell lenni minderre - ami egy öngyilkosságot követően nem biztos hogy egy könnyen vállalható állapot, hiszen sok szellem, érthető módon, zavart ez esetben. Noha a legtöbb öngyilkosságot elkövető ember szelleme a tettét követően hamarosan visszatérhet a szellemvilágba, köszönhetően a segítő szellemi lényeknek, nagyon sokan mégis itt ragadnak, legalább addig az időpontig, amíg a tényleges haláluk be nem következett volna. Addig azonban sok esetben szörnyű kínokat élhetnek át, hiszen abban a tudat- és lelki állapotban vergődnek, mely az öngyilkosság pillanatában jelen volt bennük - kiegészítve sokszor azzal a felismeréssel, hogy valójában nem is tudták magukat megölni. Az öngyilkosságot elkövetett emberek szellemére tehát abban az esetben, ha itt ragadnak, ugyanazok a szabályok és körülmények vonatkoznak, mint a tényleges haláluk után, de nem kellő tudatosságuk miatt itt ragadt szellemekre. Ugyanúgy lehet őket segíteni, ugyanúgy segítségükre sietnek segítő szellemi lények, de a végső döntés is ugyanúgy az adott szellemé.

Másrészt, ha vissza is térnek a szellemvilágba, tudatosodik bennük, hogy e lépésükkel csupán elodázták a problémájukat, de azt meg nem oldották, a legkevésbé sem. A következő inkarnációjukra (testet öltésükre) lényegében ugyanazt a problémát, életkörülményeket kell megtervezniük saját maguk számára, mint ami elől előzőleg elmenekültek. S ezt egész addig ismételniük kell, amíg e leckét sikeresen meg nem oldották. Tehát ha a fizikai élet alatt - amennyiben nem tudnak rajta változtatni -, alázattal viselik a megpróbáltatásokat, ha elfogadják, megértik őket, s főleg, ha nem ők jelölik ki öntörvényűen, szánt szándékkal, a haláluk időpontját.

Végül nagyon fontos megemlíteni, hogy külsőleg senki sem fog büntetést kapni azért, amiért öngyilkosságot követett el! A szellemvilágba való visszatérte után az ítélő tanács elé ugyan neki is járulnia kell, ahol a jelen lévő magas rangú szellemek ugyan nem fogják "váll veregetve" fogadni, de nem is büntetik vagy éppen szidják meg, marasztalják el tettéért. Mint bárki máshoz, hozzá is szeretettel és megértéssel fognak viszonyulni, de elmagyarázzák neki, segítenek rávilágítani számára, hogy milyen hibákat követett el, s hogy legközelebb hogyan tudná őket majd elkerülni. Az igazi "büntetést" maga a lélek fogja saját magának megadni, az ezzel kapcsolatos lelki furdalásával és az elmúlt élete problémájának újra vállalásával. A büntetés szó azért került idézőjelbe, mert a szó legszorosabb értelmében ez sem büntetés. Azon a tudatossági szinten tisztában vagyunk azzal, hogy olyan, hogy bűn és büntetés, nem létezik, ezek csupán földi fogalmak, melyeket különböző érdekcsoportok, különböző érdekek nyomán fogalmaztak meg. Tudjuk, hogy valójában próbálkozásaink vannak, melyekre egy örökkévalóság áll a rendelkezésünkre. Tudjuk, hogy bármekkorát is hibázzunk, mindig újra és újra jóvá tehetjük azt, ahogy egyre fejlődünk és tökéletesedünk, egyre nagyobb eséllyel.

 (forrás: Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu)

 Balogh Béla: Kapcsolatteremtés felsőbbrendű éneddel (meditáció) - videó

forrás:Miklós Rajczi-Juhász

"Valahányszor egy félelmet hordozó gondolat felbukkan, vagy felismered, hogy az elmúlt fél órát valami miatt aggodalommal töltötted, keress egy csendes helyet és szánj rá időt, hogy kapcsolatot teremthess felsőbbrendű éneddel."