Az okosságról és a bölcsességről

Az okos emberek mindig fárasztottak, kimerítettek. Társaságukban úgy éreztem magam, mint valamilyen rosszhiszemű vizsgán.

Örökké figyelnem kellett, mert ők is figyeltek engem, összehúzott szempillák alól, mint a vadász a vadat, vajon helyesen felelek-e okos megjegyzéseikre, elég okos vagyok-e ahhoz, hogy ők, az okosak, szóba álljanak velem? Nem, az okosak mindig fárasztottak. S nem is tudtam meg tőlük soha, semmi lényegeset. Többnyire csak azt magyarázták meg, miért nem jó valami: az élet, egy ember műve, a tavasz vagy az ősz? De azt, hogy az élet jó is, a halál természetes, az ember nem egészen reménytelen, nem mondották soha; mert okosak voltak.

Az okosság nem bölcsesség. Az okosság készség, idegrendszerbeli és értelmi fürgeség. A bölcsesség az igazság, a megnyugvás, az elnézés, a tárgyilagosság és a beleegyezés. Az okos emberek soha nem bölcsek, túl izgatottak ehhez, mintegy állandóan megrészegednek okosságuktól; de a bölcsek mindig okosak is, s ugyanakkor többek ezeknél, mert nem akarnak bizonyítani semmit. Az okosak társaságát kerüld, mert felizgatnak és végül megsértenek. A bölcsek társaságát keresd. Az okosakkal lehet beszélni. A bölcsekkel lehet hallgatni.

(Márai Sándor: Füves könyv részlet)

Te és az Isten

Gondoltál-e már arra, hogy milyen csodálatos a világ?
Mennyire egész és mennyire tökéletes minden, amit nem az ember alkotott?

Nézz meg egy virágot! A legegyszerűbbet: nézz meg egy hóvirágot!
Honnan tudja meg bent a föld alatt, hogy odakint már elment a hó s az ágak könnyező rügyein cinkék hintáznak a napsütésben? Nincs telefonja, rádiója sincsen, mégis értesül arról, hogy mennyire haladt a világ a tavasszal. Hideg föld öleli még a gyökeret, de már megindulnak benne az élet nedvei és moccan a csíra. Felüti kis zöld fejét a nyirkos falevelek alól. Kinő a szár, utána futnak a levelek. Zöldek. A föld nedvei összetalálkoznak a napsugárral és zöldre festik a hajszálereket. Aztán kinyílik a szár, kifeslik a bimbó, előkacag a virág. Kacag. Szinte hallani lehet.

Nézd meg jól, milyen szép! Milyen szép és milyen tökéletes. Ember-művész nem alkotott még hozzá foghatót, csak másolt. Egy láthatatlan nagy művész keze dolgozik körülötted.
Néztél vízcseppet mikroszkóp alatt? Mennyi ezer élet nyüzsög benne. Egy egész világ. Minden vízcsepp egy világ. Minden világ egy vízcsepp. Önmagáért való zárt egész. A Te szemedben céltalan, mert nem vagy művész. Művész csak egy van ezen a világon, egyetlenegy, aki alkot. Napról-napra, percről-percre, mindig újat és mindig ugyanazt.

Nézd a fát! Nézd a hegyet! Nézd meg a folyót vagy a tengert! És gondold el, hány milliárd vízcsepp van benne, hány milliárd vízcseppbe zárt világ! És aztán gondolj a csillagokra! Azokra, amiket ismersz, és azokra, amiket nem ismerhetsz. Tiszta éjszakákon nézz föl az égboltra: olyan éppen, mint a vízcsepp a mikroszkóp alatt. Minden csillag egy élő valami és köztük a Tied, a Föld, talán a legkisebb. Gondold csak el, hány milliárd vízcsepp lehet még ezen az egyen kívül, amit ismersz.

És akkor gondolj szánalommal azokra, akik el akarják hitetni Veled, hogy nincs Isten.
Nincs, mert ez, vagy amaz így történt. Mert romokban fekszik a házad. Mert meghaltak sokan, akiket szerettél. Mert kevés a kenyér. Mert sok a nyomorúság. A világban, mondod, nincsen igazság. És a Te világodat érted alatta. A Te külön világodat, ezt az aszfaltos, vízvezetékes, órabéres és gyárkéményes világot. A nyakkendős, nyúlszőrkalapos, szénhiánnyal küzdő, műhelyszagú és paragrafusok közé zsúfolt világot. És elfelejted, hogy ezt a világot Te csináltad magadnak. Te és a többi emberek, és így egyedül ti vagytok felelősek mindazért, ami benne történik.

Istennek semmi köze a házakhoz és az órabérekhez, az általad feltalált bombákhoz és drótsövényekhez, semmi köze ahhoz, hogy kapsz-e nyugdíjat vagy sem és hogy meg tudsz-e élni abból a fizetésből, amit a többi emberek adnak Neked az önként magadra vállalt munkáért. Isten bele sem néz a számlakönyveidbe, nem törodik a gépeiddel és talán azt sem tudja, hogy létezik az egyik vízcsepp milliomodik porszemén egy úgynevezett társadalmi rendszer, amit mesterségesen fölépítettél magadnak és amivel most nem vagy megelégedve. Ő a csillagrendszerekkel és az ibolyák gyökerével törődik csupán.

Isten művész, aki megalkotta a világok milliárdjait és pillanatról pillanatra újakat alkot. Amit Ő alkotott, azért vállalja a felelősséget. Ott minden az Ő elgondolása szerint történik, tiszta és művészi törvények alapján. Ott nincsenek meglepetések és váratlan fordulatok. Nincs győzelme a gonosznak, mert nincs gonosz. Ezt a fogalmat az ember alkotta és emelte földöntúli alapzatra, hogy megbocsáthasson magának, ha ostobaságokat cselekszik. A sas nem gonosz, amikor lecsap a galambra. Fiainak viszi, hogy élhessenek. Művészi rendező keze igazította így a szerepeket, hogy ne szaporodhassanak el a galambok s ne egyék el az egerek elől a gabonát.

Az ember alkotott magának egy külön világot, a vízcseppen belül. Kiugrott a nagy együttesből, kivonta magát a művészi rendező keze alól, ácsolt magának külön színpadot, pingált magának külön díszleteket s maga osztja ki magának a szerepeket benne. Hát ne jajgasson, ha rosszul sikerül az előadás. Ha a kontár módon ácsolt kulisszák olykor rászakadnak és rozsdás szögekbe veri a fejét. Maga tette oda a szögeket.

Ha rosszul mennek tehát a dolgaid, ne csodálkozz. És főleg ne igyekezz Istenre hárítani a ballépések felelősségét. Szabad kezet kértél, s Ő, amennyire lehetett, szabad kezet adott. A lerombolt házakért, a drágaságért, a feketepiacért, a szénhiányért s azért, hogy pénz nélkül maradtál és vakarod a fejed: Ő igazán nem tehet. Talán nem is tud ezekről. Nem kíváncsi, hogy az Ő rendjén kívül, a sok milliárd vízcsepp közül az egyikben egy izgága kis moszatocska a maga önteltségéből mire végezte. Neki a hóvirágokra van gondja, meg a madarakra. A csillagokra és a fákra. Meg arra, hogy szüless és meghalj. És hogy a gyomrod - feltéve, ha mértéktelenségedben el nem rontottad - megeméssze az ételt, amit adsz neki. Nem felelős, ha szíved idő előtt megunja pumpálni a véredet, mert hanyagul és könnyelműen elrontottad felesleges izgalmakkal, amiket a magad bosszantására sikerrel kiagyaltál.
Egyáltalában: az Istennek hagyj békét saját világoddal kapcsolatban. Nem várhatod, hogy Ő menjen oda hozzád, ha magad voltál az, aki fölényes emberi elmédre hivatkozva hátat fordítottál Neki. Te kell fölkeressed Őt, ha vissza akarsz Hozzá térni. Könnyen megleled, ha igaz és tiszta benned a szándék. Ha nem sértett hiúságodat és csalódott önzésedet akarod Neki elpanaszolni, hanem egyszerűen csak látni akarod Őt s megnyugodni abban, hogy van.

Ott leled mindég, a műhelyében. A vízcseppben, amit számodra alkotott. Csak nyisd ki a szemedet jól.
Megtalálod a fűszálban, amikor éppen nő. A virágban, mikor a szirmait bontja. A pillangóban, ahogy szárnyra kél. Ott dolgozik. És ha elég tisztán és elég egyszerűen állasz meg előtte, levetve minden magadra aggatott bohóc-cicomát, amit társadalompolitikának, tudománynak vagy előítéletnek nevezel: akkor talán reád is néz. Talán még reád is mosolyog.
Mélységes mély, szelíd művész-szemével végigsimogat és azt mondja:
- Bizony látom, rossz bőrben vagy fiam. Ideje volt, hogy visszatérj közénk.

(Wass Albert)

A külsõ és belsõ magatartás kölcsönhatása

Az eredményes élet pszichogenezise mindenkor kettõs természetû. Egy külsõ és egy belsõ részre tagozódik. A követendõ módszer tehát belsõ világunk és külsõ magatartásunk képzésére egyenlõ súlyt fektet.

Az akarat, koncentratív képesség, imagináció, karakterológiai ismeretek, az önanalízis és szimbólumfejtés tehetségének fejlesztését éppoly fontosnak tartja, mint bizonyos feltételek betartását a külsõ viselkedésben. Mert szavaink, mozdulataink mind önkénytelen rituálék, amelyek erõket indítanak el, különféle hatásokat provokálnak környezetünkbõl, végül visszahatnak ránk.

Ha összehasonlítunk egymással két embert, akik közül az egyik az életnek úgynevezett "fõszereplõje", vagyis kreatív, lendületes, akcióiban sikeres és népszerû, a másik pedig árnyékbanjáró, önbizalomhiánytól kínzott, tipikusan "peches" karakter - látni fogjuk, hogy a kettõ felépítésében, általános viselkedésében milyen mélyreható különbségek mutatkoznak.

A "peches" ember folytonosan siránkozik, panaszkodik, régi sérelmeit beszéli. Sértõdöttsége esetleg oly mély, hogy fuldokolva magában tartja e tartalmat, de gondolatai medrét színültig tölti vele. Arckifejezése, testtartása, minden pórusa ezt az atmoszférát árasztja. Ha valamit elmond, elõadását pesszimisztikus megjegyzésekkel tarkítja. Rendszerint feltételes módban beszél ott, ahol határozottságra és lendületre volna szükség. "Ha esetleg..." - "Azt hiszem, amennyiben lehetséges volna, úgy talán..."- "Bár nem vagyok biztos benne" - "Várjunk... én nem tudom... hátha..." - ezek a kedvenc kifejezései.

A "szerencsés" ember derûs és határozott. Soha nem panaszkodik. Akkor sem siránkozik, ha valami csapás éri. Bajai recitálásával nem terheli tehetetlen környezetét, mert ösztönösen tudja, hogy ebben nincsen semmi konstruktív. Ha problémáját valakivel megbeszéli, olyan embert választ ki e célra akiben megvannak a segítség feltételei. Mert a szolidaritás az emberi együttélés alapja. Senki sem maradhat teljesen önmagába zártan. Élete bizonyos pillanataiban feltétlenül szüksége van megnyilatkozásra és olyan inspirációkra, amelyeket csak egy másfajta, saját egyéniségét kiegészítõ lénytõl kaphat. Ezt a szolgálatot azonban egyedül attól kívánja, aki nyújtani tudja. A panasz, a minden életjelenségre rávetített kedvetlenség, sérelmeink kántálása olyan koldushoz tesz bennünket hasonlóvá, aki sietõ, begombolkozott emberekhez szegõdik az utcán, és türelmetlenül odavetett alamizsnákból próbálja összehozni szükségleteit. A kifacsart tagokkal, szenvedéstõl eltorzult arccal az utcasarkon némán vonagló koldus szintén nem arat többet nyomorúságos filléreknél, amelyek legfeljebb napi tengõdését fedezik de állapotán, helyzetén egyáltalában nem változtatnak. Ez a magatartás a kívülállókból még sohasem váltott ki olyan döntõ akciót, amely a koldust kivételes pozícióba emelte volna. Az attitûd maga a sors tehát; a rituálé, amellyel ezt az életformát idézzük, a magunkévá tesszük.

A "szerencsés" ember állító módban beszél. Olyan célokat tûz ki, amelyeket elérhet, ha megteszi érte a szükséges erõfeszítéseket. S õ tudja, hogy megteszi. Bizakodása nem irreális optimizmus, hanem meggyõzõdés abban, hogy ideáljainak megvalósítása a legnagyobb mértékben tõle függ.

A "peches" ember mindenben halogató taktikával él. Szereti megvárni, mit cselekszenek mások, mielõtt õ tenne valamit. Ha végül is akcióra kerül a sor, akkor nehézkes, a részleteket firtatja, idejét és erejét aprólékos, aggályos gondolatokra pazarolja. Mindig elkésik, vagy túl korán érkezik.

A "szerencsés" ember nem odáz el semmit. Tennivalóit, amint felmerülnek, elintézi. Nem vár mások példájára, hanem cselekszik. Munkájánál nem veszteget idõt aprólékos pepecseléssel, hanem nagy vonalakban dolgozik. A részletek lebonyolítására csodálatosképpen mindig talál megfelelõ segítõtársakat. Természetesen pontos. Jókor érkezik. Meglepõ érzékkel választja ki az alkalmakat. Társaságát keresik. Egyengetik az útját. Puszta atmoszférája: készsége és aktivitása támogatókat idéz. Mindig ad pozitív erõket áraszt, vonz, leköt és meggyõz, tehát kap: barátságot, érdeklõdést, jóakaratot.

A típusok meghatározása persze nem ilyen merev. A két véglet között a variációk óriási skálája húzódik. Figyelemmel kell lennünk arra is, hogy a "szerencsés", "sikeres" ember gyakran egyáltalában nem boldog, s fõként nem harmonikus. E fogalmakat ezért mindig magasabb értelmükben használjuk. Aki csak színlel, ügyeskedik, minden gesztusával saját önzõ érdekét szolgálja, s belül csupa rideg könyörtelenség, kapzsiság, az átmeneti sikereit is belsõ zûrzavar, bosszúságok, szorongások között éli át, s külsõ elbukása éppoly biztos, mint pszichikai összeomlása. Siker az, ha valaki önmagát is meggyõzi, felemeli, átvilágítja, mialatt konstruktív célja felé törekszik. Szerencse az, ha valami nagyszerû ideál kreatív szolgálata közben másoknak is adni képes. Nemcsak vezetékké lesz, hanem gyûjtõmedencévé válik, színültig telik gyógyító, megújító erõkkel. Nincs ennél nagyobb karrier és örök értékûbb gazdagság.

A kérdésre, hogy vajon az is pozitív emberré változhat-e ilyen értelemben, aki eddig részben vagy egészen a negatív irány szenvedõje volt, a válasz: igen. A mindennapi életben alkalmazott mágia által.

(Szepes Mária: A mindennapi élet mágiája)

A meditáció és az agyhullámok

A Delta állapot jótékony hatása nem ér véget azzal, hogy ilyenkor a szervezetben több növekedési hormon képződik, mint máskor. Egészségünk tudatos védelme szempontjából nagyon fontos, hogy nem csupán alváskor képződnek delta hullámok az agyban. Egyértelmű, ha képesek lennénk delta állapot előidézésére, akkor nagy hatással lehetnénk életünk minőségére is.

Amit mi is megtehetünk a meditáció segítségével:

A meditáció olyan technika, amelynek segítségével mi magunk is eljuthatunk gyógyító alfa, théta és delta állapotba. Természetesen kitartó gyakorlása szükséges ehhez.  Megtanulhatjuk, hogyan lazítsuk el testünket, hogyan érhetjük el azt a befelé figyelő állapotot, amikor a külvilág zavaró tényezőit kizárjuk.

Hogyan?!

A meditáció előnyei:

Csökkenti a stresszt, izgatottságot, magas vérnyomást, magas koleszterin-szintet, álmatlanságot, függőséget, fájdalmat, lassítja az öregedést, hosszabbítja az élettartamot, fejleszti a mentális képességet, megváltoztatja az agy működését.

A meditáció erősen hat a figyelemre és a tudatra, a mentális képességeket fejleszti. Jobb lesz a tanulási képesség, a memória, problémamegoldás, nagyobb a kreativitás, intelligencia, koncentráció.  Agyunk – éberen és alvás közben – elektromos tevékenységek sorát végzi. Az elektromos aktivitás alatt erőteljes agyhullámok keletkeznek. Életritmusunk minőségét agyhullámaink befolyásolják.

A béta agyhullámok (13-30 Hz) az éber állapotunk létrehozói.  Ez az éber cselekvés, a feladat-végrehajtás, a magas koncentráció frekvenciája. A meghozott döntéseink alapján bétában történik a cselekvés.

Az alfa agyhullámok (8-12 Hz) a nyugodt, ellazult állapot létrehozói. Az alfa állapot lecsillapítja a pszichét, csökkenti a krónikus fájdalmakat, a magas vérnyomást, a káros stresszel és a korral járóváltozások mellékhatásait. Az alfa agyhullámok az alvás és az ébrenlét közötti ellazulást jelzik az egész szervezetben.

Az alfa hullámok jelentősége:

Szorongással, depresszióval járó tüneteket csökkenti, eredményesen kezelhetők alfával a szenvedélybetegeket (alkohol-és kábítószerfüggők), csökkenti a krónikus fájdalmat, enyhíti a magas vérnyomást, csökkenti a káros stresszt, korral járó változások mellékhatásait csökkenti. Az alfa állapot megnyugtatja a pszichét, kellemes, ellazult állapotot eredményez. A megnövekedett alfa agytevékenység megnövekedett vérmennyiséget eredményez az agyban és ez egy teljesebb agyműködést eredményez. Az erős kreativitással rendelkező emberek alfa szinten oldják meg problémáikat.

A théta agyhullámok (4-7 Hz) az alvás, a mély meditáció és a teljes nyugalom állapotában uralkodnak. Itt képes agyunk képszerű álmokat és elképzeléseket előhívni. A théta a kreativitást, a tudatalattihoz való hozzáférést, az inspirációt, a fantáziát, a plasztikus emlékezést segíti. A legtöbb információt itt dolgozzuk fel, ezen a frekvencián kellene tanulni. Ebben az állapotban fejleszthető a memóriánk.

A théta hullámok jelentősége:

A théta állapot, az alvás első fázisa. Színes képek és álomjelenségek bukkannak fel. Eddig meg nem oldott konfliktusainkra, problémáinkra utalnak. Ez a rendkívül tiszta tudatosság állapota. Ekkor az agy nagyon gyorsan fogadja be az információkat. Mikor az egyén belép a théta állapotba, mentálisan átélheti újra azokat az eseményeket, amelyeket már rég elfelejtett. Théta hullámok gerjesztésével jelentősen megnövelhetjük képességünket az új információk befogadására. (pl. nyelvtanulás)

A delta agyhullámok (1-3 Hz), a mély, öntudatlan alvás jellemzői. Minőségi alvás nélkül nincs egészség! A delta frekvenciák szervezetünk öngyógyításáért, rehabilitációjáért és az energiatöltésért felelnek. A minőségi alvás és álomtevékenység elősegíti, hogy teljesítőképességünk ugrásszerűen megjavuljon.  Alvás közben agyunk képes megtermelni azokat a vegyi anyagokat, amelyekkel megfelelő energiaállapotba kerülünk – készen arra, hogy jó döntéseinkkel sikeresek legyünk.

(A delta szint meditáció általi eléréséhez, hosszú évek gyakorlás szükséges. Ezért célszerűbb, ha mindennap kellő időt fordítunk a pihentető alvásra.)

A delta hullámok jelentősége:

Szervezetünk öngyógyításáért, rehabilitációjáért felelnek.

(forrás: ezoterikusvilag.blogspot.hu)

Kulcs az élethez

Közeledik a tavasz. Minden megújul, megfiatalodik és virágba borul. Jó volna, ha az ember önmagát is egy picit megfiatalítaná, mert mindenkinek szüksége van egy kis felfrissülésre. Hogyan érhető el ez az állapot? Az egység megteremtésével.

Mely összetevők alkothatnak az emberben egységet és melyek nem? Nos, az ezotéria szerint a hasonló a hasonlót vonzza. Egységre kelhetnek bennünk az azonos polaritású dolgok, de egységet alkothatnak az egymást kiegészítő alkotóink is. Előbbire jó példa a lélekben rejtőző megannyi érték: a szeretet, a béke, a bölcsesség és a hit. Az közös célokban és eszmékben hívők egy egységet képezhetnek, mert közös a nevezőjük és képesek egyediségük integritását (épségét) megőrizve kiegyezni egymással. Az értékek mentén kompromisszumok születhetnek az emberekben. Másfelől az emberben meglévő hármasság is akkor, és csak akkor működik jól, amennyiben harmonikus egységet alkot bennünk a test, a lélek és a szellem.

A harmónia megteremtéséhez mindig tisztaság, rend és egység szükségeltetik. Az egység valaminek az összefoglalt, több részből összeillesztett értékét jelöli. Ez az embernél, mint spirituális lénynél úgy jelentkezik, hogy minél többféle erőhatásból áll össze az aura, annál sokszínűbb, sokoldalúbb a személyiségünk, ami nagyban gazdagítja sorsunk variációinak tárházát.

Természetesen mi, emberek, a 21. századi életvitelünk közepette nem vagyunk egyformák, s nem vagyunk egységben önmagunkkal. Így az energiáink sincsenek egységben. Manapság nagyon sok önfejlesztéssel, tisztítással lehet csupán elérni, hogy rend legyen az auránkban és a minket alkotó sokféle energia összessége, egy valódi egységet alkosson bennünk. De ez a feladat ránk vár, senki sem végezheti el helyettünk. Ezért ne habozz, láss hozzá mielőbb a saját egységes mivoltod és életed megteremtéséhez!

A múlt, a jelen és a jövő együttesen az egység része.

Ha a múltra gondolsz, az beköltözik a jelenedbe és átveszi a jövő helyét, s annak szerepét megváltoztatja.

Sokan tévednek, amikor abban a hitben ringatják magukat, hogy sok idejük van dolgaik rendezésére, életük kitakarítására és rendbe tételére! A társadalomban élnek lelki szempontból megfontoltak, érettek és nagyon sok fiatal. Fiatalként nem siet az ember túlzottan, mert azt hiszi, hogy mindenre van ideje. Idősebbként, tapasztaltabbként, közelebb jutva a tudáshoz, már rohanni fogsz, mert akkor már tudni fogod, hogy semmire sincs időd.

Jómagam az ősi egyiptomi önfejlesztő technikákat részesítem előnyben, mert ez belátható időn belül, szellemi és energetikai esszenciákat hatékonyan kombinálva képes megtisztítani, tehermentesíteni, felemelni és győzelemre juttatni a lelket az önmagával vívott küzdelmeiben.

Így a befektetett erőfeszítések arányában mindenki maga döntheti el, hogy milyen ütemben hajlandó és képes elérni az egység és a szabadság létélményét ebben az életében.

(Száraz György)

Az élet két áramlata

Öntudata minden embernek van, de legtöbbször hamis célokra pazarolja. Értékét lerontja az önimádat, személyes fontoskodás és az a hiábavaló kívánság, hogy sorsába a körülmények szerencsés összetalálkozása hozzon hirtelen javulást.

Pedig sem a hatalom, sem a jólét, de még a tudás, megértés, bölcsesség sem önkéntes adományai az életnek. Nincsen olyan külsõ vagy belsõ eredmény, amelyet ne elõztek volna meg nagy erõfeszítések. A "sikeres" ember sikerének feltétele képességeiben, magatartásában az erre való törekvésének tisztaságában van meg. A "népszerû" ember ösztönösen, de pontosan eleget tesz mindazoknak a kívánalmaknak, amelyek az ilyenfajta érvényesüléshez szükségesek. Ugyanígy a bensõ dicsõséget sóvárgó ember úgy csoportosítja erõit, hogy ezen a területen hozza létre gyõzelmeit. Ez a becsvágy persze a legmagasabbrendû, de célja a legnehezebben elérhetõ. Magában foglalja a világ által elénk állított feladatok sikeres megoldását, a nagy egyensúly kialakítását, amely minden irányban semleges, anélkül hogy terméketlenül passzív lenne. De errõl késõbb.

Az életen két áramlat vezet keresztül, az egyik negatív, passzív és sikertelen, a másik pozitív, aktív és sikeres. Mikor sikerrõl és sikertelenségrõl beszélünk, nem csupán a külsõ érvényesülést vagy kudarcot értjük alatta, hanem azt az eredményes vagy eredménytelen magatartást, amellyel ideáljaink elérésére törekszünk.

A megalkuvók, a bátortalan, pillanat-koncukat féltõ szolgalelkek a negatív életáramban sodródnak. A sorsteremtõ, sorsukon uralkodó mágikus egyéniségek a pozitív áram erõibõl merítenek.

Mágiáról beszélünk. A tétel, hogy "a csillagok nem kényszerítenek, csak hajlamossá tesznek", s a rejtélyes utalás, amely szerint "a bölcs uralkodik csillagain" egyedül a mágia fényében nyer valódi értelmet. Mert a determináció ott végzõdik, ahol a mágia kezdõdik. A determináció a létrejött okozatok világára vonatkozik. A mágia a láthatatlan okokat befolyásolja, az okok természetét változtatja meg, amelyekbõl az okozatok erednek. A mágia képes rá hogy az ember nemcsak nemzõerejével, hanem intellektusával is teremtsen. Az ideák világából életet hívjon létre, életet formáljon, amely megjelenik fizikai realitássá lesz, sõt döntõen átalakítja sorsunkat. Ugyanez a képesség, aszerint, hogy milyen irányba vetítik, köt és old. Önmagát a jelenségekbe szövi vagy visszavonja belõlük.

Zsarnoki csillagujjak csak addig parancsolna sarokba bennünket ijedt, dadogó statisztának, míg elhisszük, hogy az életnek van mellékszereplõje. Míg elhisszük, hogy van olyan helyzet, olyan fizikai gátlás vagy terhelés, amely megakadályozhat bennünket életünk nagy mûvének létrehozásában, feltéve, hogy létre akarjuk hozni e mûvet. Mert valamilyen formában mindenki produkálhat. Mindenki világító, melegítõ, életmentõ és életmegújító központjává lehet egy erõkörnek, amelybõl merítenek, s amelynek fényét a visszaverõdés törvényénél fogva megsokszorozzák. Aki fényt áraszt, az átfûti maga körül az atmoszférát, s ebben a hõben saját fénye is váratlan, csodálatos inspirációktól izzik fel.

Az emberek túlnyomó többsége nem más, mint talajban gyökerezõ fa. Eltûrik, hogy a klíma, a környezet, a munkahely bélyeget üssön rájuk. Nemcsak bõrük, szemük, hajuk színe, de egész gondolkodásmódjuk és életrendjük e befolyás alatt áll, minden rezdülésével függ tõle és ki van szolgáltatva neki. Kétségtelen, hogy ilyenfajta hatások alól senki se vonhatja ki teljesen magát. Az ember mégis föléjük emelkedhet.

A fa nem változtathatja meg környezetét. Ott kell maradnia, ahová gyökere beágyazta.

Az ember, ha környezete nyomasztó, terméketlen, fejlõdésgátló, kiléphet belõle. Megváltoztathatja környezetét. Ehhez azonban pontosan ismernie kell a sorsán, egyéniségén uralkodó törvényeket.

Ha elménk megtalálta ideálunkat, az életcéllá lett ideál mágneses pólusként vonz bennünket magához. Megrövidített térben, összevont idõben mozgunk feléje, mert a vele való kontaktus felszívja, magára vonja imaginációs, tehát mágikus energiáinkat. Ez annyit jelent, hogy az erõk, amelyeket gátak építésére használhatunk, lassanként kivonódnak onnan, és más mederbe ömlenek. Ezzel az átcsoportosítással úgy elernyednek a feszesen álló tilalomfák és megelevenedett rémképek, mint a ballonok, amelyekbõl elillan a levegõ.

A következõkben részletesen ismertetjük azokat a törvényszerûségeket, amelyek alkalmazásával az élet bármely területén eredményt érhetünk el. Akik e törvényszerûségek alkalmazására belsõ okok, legyõzhetetlen pszichikai terhelések miatt látszólag nem képesek, azok részére is gyakorlati tanácsokat adunk, miképpen küzdhetik le fejlõdésgátló gyöngeségeiket.

(Szepes Mária: A mindennapi élet mágiája)

Hogyan hatnak a különböző a zenék a vérünkre?

A vér illetve a vércsepp érzi a zenét! - Példátlan kísérletnek indult, szenzációs felfedezés lett belőle. A stuttgarti egyetem két fiatal kutatója, Anette Kolb és Katharina Sinner friss vért cseppentetek fekete alapra és bekapcsolták a nagy felbontású kamerát. Miután a csepp nyugalmi állapotba került, lépes szerkezete is kirajzolódott a szélen nagyobb a közepén kisebb üregekkel.

Az sem mindegy mikor mit hallgatsz(?)!

Ezt követően bekapcsolták a CD lejátszót, méghozzá jó hangosan. Egy könnyed zongoradarabbal kezdték a vér szórakoztatását, és a csepp szinte azonnal reagált a hanghullámokra. Jól láthatóan besűrűsödött a szerkezete, mintha valamilyen művészi igényű szőttes lett volna.

És jött a heavy metal! Dübörgött a dob, és bömböltek a torzított gitárok, a vércsepp pedig szó szerint szétesett. Kis híján elemeire bomlott a szerkezete. A rendhagyó kísérlet igazolta, hogy szervesebben hallgatunk zenét, mint ahogy gondoltuk volna. Nemcsak fülünk, hanem testnedveink is részesei a muzsika hatásának….. élvezetének.

A stuttgarti kutatók olyan kérdéseket vetett fel, hogy például a vércseppeken kirajzolódó minták miként hatnak a testre. Lehet e terápiás kezelésre használni ezt a jelenséget? De a hanghatással való manipulálás és befolyásolás lehetősége is érdekesnek tűnik.

Manfréd Spitzer orvosprofesszor és Bernd Köplin mérnök is beszáll a vérpezsdítő kutatásba.

A zene hatalma:

A zene hat a lélegzésre, a vérnyomásra, az immunrendszerre, a hangulatra, befolyásolja az emésztést. Gyógyító erejét sokféleképpen felhasználják az orvosok.

Az egyik hamburgi klinikán nehéz műtét előtt Chopin zongoraszonátáinak segítségével oldják a feszültségét. Máshol Dvorákra esküsznek. A jól megválasztott muzsika az aneszteziológusok szerint is sokat javíthat a beteg állapotán. Hatására rendeződik a szív ritmusa, csökken a vérnyomás, lassul az anyagcsere, gyengül az izomtónus. Mindez csökkenti a félelem- és fájdalomérzetet.

A zene erejét nem csak gyógyításra, hanem tanulásra és sok minden másra is fel lehet használni. Washington államban az ázsiai bevándorlók észrevehetően gyorsabban tanulják meg az angol nyelvet, ha tanítás közben Mozart zenéje szól. A kanadai Edmonton városában a nyilvános tereken Mozart vonósnégyesei szólnak a hangosbeszélőből a zaklatott járókelők megnyugtatására. Kiderült: még a kábítószer-kereskedelem is lanyhult a zene hatására.

A japán Ohara szeszfőzdében Mozart melódiái mellett készül a rizspálinkához az élesztő. A szakértők szerint különlegesen jó a minősége.

Az ideális zenék

Álmatlanság ellen: Szimfóniák lassú tételei, Beethoven Holdfény szonátája, Bach csembalódarabjai, Schumann Álmodozása, Gershwin Nyáridőben című darabja.

Baleset, sokk ellen: Feszültségoldásra olyan zenét lehet ajánlani, amelyet jól ismer és szeret a beteg. Ravel Bolerója, Mendelssohn e-moll hegedűversenye vagy a Hair című musicalből a Let the Sunshine In című szám segíthet abban, hogy ismét talpra álljon, maga is akarja a gyógyulást.

Depresszió ellen: Minden barokk zenének hangulatjavító hatása van.
Felhasználható még Vivaldi Négy évszaka, Bach I. brandenburgi versenye, Beethoven VIII. szimfóniája és Gershwin Fascinating Rhytm című munkája.

Feltöltődéshez energiaforrásként: Beethoven IX. szimfóniája (különösen az Örömóda), Bach d-moll toccata és fúgája, valamint az V. brandenburgi versenyének első tétele, Leonard Bernstein West Side Storyjából az I Feel Pretty című dal.

Fáradtság ellen: Vivaldi: C-dúr versenymű két trombitára, vonósokra és csembalóra, Purcell: Versenymű két trombitára, Rimszkij-Korszakov: Spanyol capriccio, indulók.

Fejfájás, migrén esetén: Mozart 39. (Esz-dúr) szimfóniája és A-dúr zongoraversenye.

Éles fájdalom ellen: Hacsaturjan Kardtáncát javasoljuk.

Gátlás leküzdésére: Ravel Bolerója, Csajkovszkij VI. (Patetikus) szimfóniája, Dukas A bűvészinasa, dzsessz-, blues- és dixieland-darabok, Simon és Garfunkel The Boxer című száma.

Gutaütés esetén: Az utókezelést megkönnyítheti minden ritmikus, könnyen érthető zene, továbbá a metronóm ritmusa, rap, népdal vagy bármely kedvenc zeneszám közben.

Gyermek sérülése esetén: Csajkovszkij Diótörő című szvitje, egyszerű gyerekdalok. A lényeg, hogy a gyerek is ismerje a dallamot, és együtt dúdolja a zenével. A dúdolás felszárítja a könnyet.

Koncentrációs zavar esetén: Mozart D-dúr szonáta két zongorára, halk barokk háttérzene, hangos felolvasás Händel Vízizenéjének lassú tételeire.

Magas vérnyomás ellen: Gregorián énekek, Mozart: Versenymű fuvolára és hárfára, Simon és Garfunkel: Bridge Over Troubled Water című száma.

Meghűlés esetén: Mozart Varázsfuvolája, a Rolling Stones Honky Tonk Womanje, Rod Stewarttól a You Are the Star.

Torokfájásra legjobb az “m” hangot zümmögni.

Stressz ellen: Halk, kellemes háttérzene. Lionel Ritchie My Destinyje,
romantikus zene: Schubert Pisztrángötöse és Heidenrösleinje, Schumann Álmodozása, Smetana A Moldvája, gregorián énekek, esetleg népdalok.

A szívműködés és a vérkeringés erősítésére: Bach d-moll concerto csembalóra és vonósokra, Adagio tétele, Beethoven 4. (G-dúr) zongoraversenye, Mendelssohn e-moll hegedűversenye, gregorián énekek, country- és westerndalok, popzene (Whitney Houston: Where Do Broken Hearts Go, Tina Turner: On Silent Wings).

Terhesség esetén: Mozart D-dúr szimfóniája, Kis éji zenéje, Vivaldi Négy évszaka, gyermek- és altatódalok.

(Forrás: hix.com)

A sorsalakítás pszichológiája

Az emberi lét a múlt és jövõ két pontja között játszódik le. Mindannyian a rejtélyes múltból az ismeretlen jövõ felé tartunk. Kevesen tudják, illetve csak egészen kivételes szellemek tudatosítják, honnan jöttünk és hová megyünk.

Az ember általában a születés és halál két sorompója közé beszorítva küzd titokzatos ösztönzései megvalósításáért. Úgy érzi, e rövid intervallumba kell bezsúfolnia reményeit, ambícióit, szerelmi vágyait. Homályos célja elérésére, amelynek a "boldogság" fedõnevet adja, csak e villanásnyi létpillanat áll rendelkezésére.

Bár e magatartás lényegében helytelen, mivel éppen a sóvárgott célhoz nem visz soha közelebb mégis rejt valami transzcendens magot, amely a lélek tudattalan emlékezetében gyökerezik. Ez a mag az éppen folyamatban lévõ inkarnáció fontosságának sejtelme.

A sorsalakítás, a sors fölötti uralom megszerzése állandó harc a determinációval, vagyis a szellem harca az anyaggal és a démonokkal. Az anyag rajtunk súlyosodik, a démonok bennünk tombolnak. A determináció kizárólag olyan mértékben és olyan módon érvényesül sorsunkban, ahogyan belsõ magatartásunk idézi és jellemünk aláveti magát neki.

Az alakulásban lévõ sors nem a múltban vagy jövõben, hanem a jelenben izzik. E ponton zajlanak a különféle döntõ folyamatok. Ebben a mozzanatban megy végbe a múlt feldolgozása és a jövõ kialakítása. Tehát mindig, mindenkor a jelen élet, az aktívan cselekvõ, küzdõ, felismerõ jelenvalóság egyetlen esélyünk önmagunk felszabadítására.

A létforma, amelyben élünk a legközelebbi, megoldásra váró feladatunk. A félelem legyõzése nélkül sohasem lehetünk sorsunk uraivá. Elnehezült erõink szublimálása nélkül nem szárnyalhatunk éteribb síkokra, ahol az élet feltételei sokkal kevésbé fájdalmasak. Vakságunk megszüntetése nélkül nem láthatjuk meg a lét titkait.

A mindennapi élet mágiájának ismertetése olyan eszközökhöz kívánja segíteni az érdeklõdõket, amelyekkel kibogozhatják a kínos, megoldhatatlannak látszó apró szövõdményeket, amelyek a hétköznapok kicsinyességeihez, sikertelenségeihez és bosszúságaihoz láncolják õket. Ezek a kötelékek az égre tekintõ képzelet elõtt talán Gulliver láncainak tûnnek, amelyekkel liliputiak kötözték a földhöz. Ha azonban rángatni kezdi õket, kiderül, hogy a húsába vágnak, képtelen kiszabadulni közülük, csaknem teljesen megbénítják. Ha sikeresen kioldja õket, sorsának bonyodalmai, szakadékai fölé lendül, s úrrá lesz ott, ahol leigázott rab volt eddig.

Hangsúlyoznunk kell, hogy egy pillanatig nincs szó pusztán elméleti felismerésekrõl - csak azokról is. Az elmélet nélkülözhetetlen tervként szerepel e munkában, amely egyedül a megvalósítás által realizálódik. A megvalósítás annyit jelent, hogy e módszereket beleszõjük minden percünkbe, leghétköznapibb elfoglaltságainkba, az emberekkel és önmagunkkal való viszonylatunkba. Gondolat- és érzésvilágunkban éppúgy alkalmazzuk õket, mint cselekvéseinkben.

(Szepes Mária: A mindennapi élet mágiája)

Gyermekként mindenki médium

A csöppségek észlelik a túlvilág mozgásait, csak épp a felnőttek nem veszik komolyan őket.

A gyerekek különleges képességei talán nem számítanak újdonságnak az ezoterika iránt nyitottak számára. Sokat hallunk az indigó gyerekekről, kristály gyerekekről, és napjainkra sajnos divatot is teremtettek belőlük. A kék vagy csillogó aurával rendelkező apróságok különleges képességekkel bírnak, mások mint a többiek, de a parapszichológusok szerint igazából minden gyerek kiválasztott.

Hétéves korunkig mindannyian érzékeljük a túlvilági erőket. Ez az az életkor, amikor leszakadunk édesanyánk aurájáról, és a társadalmi nyomás miatt el is fojtjuk magunkban a látás képességét. Viszont az előző életről és a sarokban megbújó alakról beszélő gyerekeket a szülők nem tudják kezelni – mondta el Uza Gitta, parapszichológus.

A kicsikben félelmet gerjeszthet, ha szellemeket látnak, és ha ezt elárulják a szüleiknek, az apa és az anya nem segít a lelki állapotukon. Leintik, hogy ugyan már, nincs ott semmi, ezzel azt az érzést keltik a kisfiúban vagy kislányban, hogy nem számíthat senkire egyedül maradt a félelmével. De az sem jó megoldás, ha a gyereket folyton biztatjuk, hogy beszélgessen a túlvilági lényekkel, és mondja el, mit lát.

Az a legjobb megoldás, ha engedjük beszélni az élményeiről, nem állítjuk le, de nem is faggatjuk, csupán hagyjuk beszámolni őt a látottakról. Ha meghallgattuk, és nem akarja tovább feszegetni a témát, nyugtassuk meg, hogy nem kell félni, és elhisszük, hogy látja őket, csak nekünk már nincs meg ez a képességünk.

A gyerekek az angyalokat is látják, és időnként üzeneteket hallanak. Ha éjjel gyakran felsírnak, rendszeresen ágyba vizelnek vagy rettegnek a sötétségtől, valószínűleg olyan lényekkel találkoznak, amik megijesztik őket. A biztonságot kell megteremteni számukra, hogy ne szorongjanak ezektől az eseményektől. Ha sikerül velük elfogadtatni ezt a képességet, előfordulhat, hogy felnőttkorukra is meg tudják őrizni.

A felnőtté válás során mindig a gyerek maga befolyásolja, hogyan alakul a kapcsolata a természetfelettivel. Lehet, hogy ezoterikus segítővé válik, de ha másképp dönt, akkor lassan elhalványul ez a tulajdonság. A legtöbben úgy növünk fel, hogy szüleink racionális agyunkat erősítik, ezért nem emlékszünk egy-két éves korunk szokatlan eseményeire, pedig mindenki úgy születik, hogy szoros kapcsolatban áll a kozmikus egységgel.

(forrás:Angyalszárny)

A halál kapuján át

A teozófia azt tanítja, hogy az ember szelleme, az igazi, isteni Énje halhatatlan, örök és elpusztíthatatlan. Az embernek ez az elmúlhatatlan szelleme sok földi élet tapasztalatain keresztül fejlődik tökéletességre. Csak a test hal meg, és nem az ember igazi Énje, a valódi egyéniség a testi fátyol mögött.

Az ezüstfonál

Így az aura látható a fizikailag öntudatlan, haldokló személy körül, aki fizikai testén kívül van, felette lebeg, de azzal összekapcsolja egy erőáramlat, ami kellemes, ezüstös fénnyel csillog. Ez az áramlat a fizikai és a finom fizikai testek fejei között folyik, így kötve össze azokat. Ameddig ez az áramlás fennáll, addig lehetőség van a fizikai ébredésre. Ha megszakad, mint a halál pillanatában, akkor nincs többé lehetőség a visszatérésre.

A fonál elszakad

A haldokló személy ideiglenesen visszatérhet testébe, és szemét kinyitva láthat jelenségeket a túlsó világból, említést tehet olyan emberekről, akik fizikailag nincsenek jelen. Ha elérkezik a halál tényleges pillanata, az ’ezüstfonál’ elszakadni, és az ember maga felemelkedni látszik, mintha felszabadult volna valamiféle gravitációs vonzás alól. Habár nem teljesen biztos, de hajlamos vagyok azt gondolni, hogy a halál pontos időpontja mindannyiunk számára ki van jelölve. Akár így van, akár nem, a pillanat eljön, a fonál elszakad, az ember megszabadul testétől, és többé nem ébred fel benne. A halál jelei megjelennek, földi élete bevégeztetett.

Az elmúlt élet áttekintése

Az ember a haldoklásnál csaknem minden esetben olyan öntudatlan, mint álomba merülésnél. Eltávozik – mondhatni egy sóhajtással – ebből a világból a következőbe. Általában el van foglalva egy visszatekintési folyamattal, amelyben az éppen befejezett élet eseményei tiszta megvilágításban elhaladnak lelki szemei előtt: az okok és okozataik, a sikerek és következményeik, a hibák és rendbetételük, mindezeket meglátja és összefüggéseiket felismeri. Ez az áttekintési folyamat nagyon fontos, mivel ebből szűrődik ki némi bölcsesség, az éppen lezárt élet eredménye. Ezért kellene szellemileg, érzelmileg és fizikailag nyugodtnak lennünk a halál előterében, nehogy túlzott gyászunkkal zavarjuk szerettünket ebben a fontos folyamatban. Ő most már a finomabb testében él, az érzelmi testben, ezért különösen érzékeny a gondolati és érzelmi energiákra. Nyugodtan, önmérséklettel fordítsuk felé szerető gondolatainkat, áldással és azzal a vággyal, hogy haladjon befelé a belső világokba. A teozófia arra tanít minket, hogy ne annyira saját nagy veszteségünknél időzzünk hosszasan, mint inkább az ő szellemi gyarapodásánál, mert szellemi nyereség megszabadulni a fizikai testtől és korlátaitól, mihelyt elvégezte értékes munkáját, de nem előbb. Ez a teozófiai válasz a kérdésre: ’Tudatában volt-e az elhunyt a halál folyamatának?’

A HALÁL UTÁNI ELSŐ TAPASZTALATOK

Az ébredés

Az áttekintés befejeződött, ezt egy teljesen öntudatlan időszak követi, ami harmichattól negyvennyolc óráig váltakozik, egyéntől függően. Ezután ébredés következik, és az elhunyt, gyakran még nem lévén tudatában annak, ami történt, körülnéz. Csaknem minden esetben barát vagy rokon várja őt; ha egy ilyen sem lenne, hogy üdvözölje, akkor a segítők nagy seregének tagja lép elő fogadására, akiknek az a feladatuk, hogy üdvözöljék az újonnan érkezetteket. Ezek a segítők magasan képzett szolgálatteljesítő sereg tagjai, akik megbízatása az a különleges munka, hogy segítsék az újonnan érkezetteket. (C.W. Leadbeater: Invisible Helpers [Láthatatlan segítők]). Üdvözlik az újonnan érkezetteket, elmagyarázzák a megváltozott körülményeiket, és segítenek nekik hozzászokni azokhoz olyan könnyen, amennyire csak lehetséges. Csak néhányan, ha egyáltalán vannak ilyenek, lépnek be napjainkban abba a világba anélkül, hogy valamilyen segítő kéz fogadná és támogatná őket az első szakaszban. Ez a teozófiai válasz a kérdésre: ’Milyen életbe lépünk be halál után?’

Nem idegen tájék

Vajon milyen természetű is ez az élet? Itt elmondok valamit, amit talán nehéz elhinni, de amióta tudom, hogy igaz, és igen jelentős, ki kell mondanom. Az a világ, ahová barátaink távoztak, és ahová mi is készülünk, ha időnk elérkezik, nem idegen tájék, mivel oda minden éjjel elmegyünk, mialatt fizikai testünk alszik. Az alvást találóan és helyesen nevezik a halál ikertestvérének. Mi továbbmegyünk, és ugyanannak tartjuk azokat, mert mialatt a fizikai test alszik, abban a testben vagyunk ébren, amit a halál után fogunk használni. Álmaink részben az abban a világban élt élet zavaros emlékei, amelyeket az ébredést követően visszahozunk, mint például az a kellemes, légies, lebegő mozgást, amit a gondolat ösztönöz a fizikain túli világokban. Ebből egészen természetesen következik, hogy a halál utáni élet világa meghitt hely. Az alvás és a halál között a különbség az, hogy alvás alatt az ’ezüst fonál’, ami testünkkel összeköt bennünket, nincs elszakadva. Halál esetében a fonál elszakad, és minthogy nincs összeköttetésünk a fizikai testtel, abba többé nem térhetünk vissza.

A fizikain túli világ és a tudatosság állapota, amibe a halál során belépünk, két osztályból, illetve természeti síkból áll, az érzelmi vagy asztrális és a mentális síkból. Az előbbinek, az érzelminek emberi és angyali lakói vannak, a látvány és más formák láthatók az elhunytak számára (C.W. Leadbeater: The Astral Plane [Az asztrális sík]). Az utóbbinak, a mentálisnak, szintén megvannak a saját lakói és jelenségei, de az eltávozottak tapasztalása, mialatt ott élnek, szubjektívebb és egyénibb. (C.W. Leadbeater: The Devachanic Plane [A devacsáni sík])

A személyiség típusának és jellemének hatása

A következő általános elv, amit szeretnék kifejteni, hogy azok a körülmények, amelyekben egy személy halála után találja magát, nagymértékben függ vérmérsékletétől és annak az életnek a minőségétől, amit a fizikai síkon élt. Mi mindannyian személyiségünk ablakain keresztül látjuk a környező világot. A derűs természetű, barátságos egyén a halál után derűs, barátságos világra ébred, míg a mélabús, önközpontú hipochonder szomorú, lehangolt, némileg magányos világra – nem azért, mert az a világ magányos, hanem mert az önközpontú egyén senkit semmire nem ösztönöz és képtelen barátságot kötni. Szerencsére a fájdalom, az unalom és az elszigeteltség, amit az ilyen emberek tudat alatt maguknak létrehoztak, az élettel szembeni beállítottságuk megváltoztatására készteti őket.

Nincs halál

’Valaki azt mondta: ’Ez a halál.’
És én, gyengeségben, félelemmel osonva éjen át
Körülnéztem.
És lám! Nincs hátborzongató kísértet, csak egy halovány, édes arc,
Egy édes, felemelő anyai arc, gyöngédségtől, kegyelemtől égő,
’Te nem vagy a halál’ kiáltottam, mert az élet legfennköltebb képzelete
Sem írta le a halált ilyennek énnekem;
’Nem a halál vagy, a vég?’
Nyájas módon jött a felelet: ’Barátom,
Nincs halál! Én a Kezdet vagyok, nem pedig a Vég!’

John Oxenham

Geoffrey Hodson - A halál kapuján át:
 http://www.teozofia.hu/Olvas/58_A_halal_kapujan_at.html

Megmagyarázhatatlan gépezetek a sejtekben

Hogyan befolyásolták az evolúcióelméletet a DNS-el kapcsolatos felfedezések? Mario Seiglie, a Good News ripoerterének interjúja Michael Behe-vel, a Darwin fekete doboza című könyv szerzőjével.

Good News: Mi készteti Önt arra, hogy mint a biokémia professzora megkérdőjelezze Darwin evolúcióelméletét?

Michael Behe: Régebben én is hittem Darwin elméletében, hiszen erre tanítottak a középiskolában és az egyetemen. Most azonban biokémikus vagyok, és amikor az ember biokémiát tanul, akkor igen összetett molekularendszereket tanulmányoz, melyek a sejt alapjait képzik, s melyekre maga az élet is épül. Sokszor elcsodálkoztam azon, hogyan tudott volna egy ilyen komplex rendszer lépésről lépésre kifejlődni a darwini folyamat alapján, de egy vállrándítással megpróbáltam elintézni a kétségeimet.

GN: És mi történt azután?

MB: Az 1980-as évek vége felé professzorként biokémiai tudományos munkatárs voltam, és olvastam az Evolution: A Theory in Crisis (Evolúció: válságban egy elmélet) című könyvet, melynek szerzője a genetikus Michael Denton. Ebben a műben Denton számos ellenvetést hoz fel Darwin elméletével szemben, melyekről azt gondoltam, jó érvek, bár azelőtt még sosem hallottam róluk. Mérges lettem, hiszen egy vezető egyetem professzora voltam, és még sosem hallottam ezeket a kritikákat, nem is beszélve a lehetséges válaszokról. Haragudtam, mert rávettek, hogy elfogadjam a darwini elméletet, de nem azért, mert a bizonyítékok teljesen meggyőzőek, hanem csak azért, mert elvártak, hogy ebben higgyek.

GN: Ekkor mit tett?

MB: Miután elolvastam Denton könyvét, elhatároztam, hogy elmegyek a könyvtárba, és utánanézek, hogy értelmezte-e valaki a bonyolult sejtrendszereket a darwini elvek alapján. Teljesen elképedtem, amikor nem találtam semmilyen publikált anyagot, és szinte semmit, ami erről a témáról szólt volna, vagy megpróbálta volna érthetően megmagyarázni, hogyan eredményezhetne fokozatos fejlődés ilyen komplexitást. Akkor merült fel bennem, hogy új elképzelésekre van szükség, és elkezdtem az alternatívákon gondolkodni.

GN: Ön gyakran beszél “molekuláris gépezetekről”. A molekuláris világban az élet minden struktúráját molekuláris gépezetek építik fel?

MB: A sejtben számos dolog molekuláris szerkezetekből áll. A szó legszorosabb értelmében ezek olyan gépek, melyeket molekulák építenek fel. Ezek fogaskerekekkel, csavarokkal rendelkeznek. Léteznek kis “molekuláris kamionok”, melyek “sztrádákon” haladnak, vannak kis “forgalmi jelzőtáblák”, és így tovább.

A sejtben azonban nem minden gép(szerű). Néhány dolog üzemanyagként szolgál a gépek számára, aztán vannak összetevők, melyek téglát és cementet képeznek, és így egyben tartják az egész struktúrát. Ezeket az elemeket nem nevezném gépeknek. Ezek alkotják a sejt építményét, azonban a sejt legérdekesebb részei mégis az elegáns gépek.

GN: Melyek a kedvenc példái a molekuláris szerkezeteket illetően?

MB: A kedvenc példáim azok, melyek a mindennapi életben is megtalálható gépekre emlékeztetnek. Legkedvesebb példám talán az ostoros baktérium, mely a szó szoros értelemben egy “csónakmotort” használ a haladáshoz. Ez éppen úgy működik, mintha egy hajómotort helyeznénk egy csónakra, hogy átkelhessünk a vízen. A benzin helyett azonban a sejt savat használ, amely a sejt egyik feléből a másikba áramlik.

Vannak csavarok, melyek egybefogják a darabokat, és egy kampós rész, mely tulajdonképpen egy univerzális csatlakozási pont, mely lehetővé teszi a rúd meghajtását és a propeller forgatását. Létezik egy horony, melyet staternek neveznek, és amely az egész struktúrát a sejt falához kapcsolja, és lehetővé teszi, hogy ne mozduljon el, míg a propeller forog.

Amikor bemutatom ezt a struktúrát, az emberek azt kérdezik, hogy ezt a gépet véletlenül nem a NASA tervezte-e, vagy pedig azt mondják, hogy biztosan egy mérnöki szaklapból származik. Amikor elmondom nekik, hogy ez egy biológiai szerkezet, amely a sejtben található, gyorsan megértik, hogy ezek a dolgok nem úgy néznek ki, mint amit a darwini fejlődés alapján képzelnénk – inkább olyanok, mintha megtervezték volna őket.

GN: Vannak más, hasonlóan meglepő példák?

MB: Például az a hálózat, amely eljuttatja a szállítmányokat a sejt egyik feléből a másikba. Az anyagot szállítani kell, majd kicsiny molekuláris teherhordókra kell helyezni. Ezeknek tudniuk kell, hogy melyik irányba menjenek, hol van a célállomásuk, mikor kell odaérkezniük, és mit kell szállítaniuk, csakúgy, mint az UPS-nek, vagy a FedEx-nek. A szó szoros értelmében vannak teher(autók), autópályák, közlekedési jelek és számos egyéb dolog, melyek a sejt működéséhez szükségesek.

GN: Darwin elképzelése tudományosan helytelen lenne?

MB: Ez attól függ, hogy mit ért “tudományosan helytelen” alatt. A jó gondolatok és a reményteljes elképzelések alkotják a “jó” tudományt, és ha kiderül, hogy azok végül is nem helyes következtetésre vezettek, annak ellenére a “jó” tudományhoz tartozhatnak. Azt gondolom, Darwin elképzelése jó gondolat volt. Helyesnek tűnt, amikor felvetette, de már 1859-ben is, amikor az elméletet javasolta, elismerte, hogy vannak vele problémák.

Amikor publikálta a teóriáját, azt feltételezték, hogy az élet alapjai egyszerűek. A sejteket primitív kis kocsonyás, protoplazmaszerű dolgoknak tekintették. Darwin azt remélte, hogy ha többet tudunk meg az élet ezen egyszerű alapjairól, akkor rájöhetünk, hogy az egyszerűség hogyan alakul át bonyolultsággá, amelyet az olyan szervek esetén tapasztalhatunk, mint a lábak, a szem és a fül.

Ez (az evolúció) egy jó ötlet volt, de kiderült, hogy helytelen. Ahogy a tudomány fejlődött, és egyre többet tanultunk meg az életről, egyértelműen láthatóvá vált, hogy nem igaz, hogy a komplexitás csak a folyamat végén jött létre, az elején pedig csak egyszerűség volt – hanem összetettség van a csúcson, és még nagyobb fokú összetettség az alapoknál.

Megértettük, hogy a sejt nem egy egyszerű kocsonyacsepp, hanem a már említett molekuláris gépezetek léteznek benne. Egyfajta kifinomult mechanizmussal rendelkeznek amelyet az ember nem képes reprodukálni, és a legnagyobb részét én magam megmagyarázhatatlanul komplexnek tartom. Ha egyetlen alkatrészt is eltávolít az apparátusból, akkor az nem marad üzemképes, ugyanúgy, mintha kivenné az autóból a gyújtógyertyákat, amely így működésképtelenné válna. A sejtben is ugyanígy leállnának a folyamatok.

Ezeket a dolgokat egyetlen újságcikk sem magyarázza meg Darwin elmélete alapján, és jó okunk van rá, hogy azt gondoljuk, Darwin teóriájával nem is tudjuk őket megmagyarázni.

Ha ilyen szempontból tekintünk Darwin elméletére, sokkal több korlát mutatkozik az alkalmazásában. A darwini evolúcióelmélet valóban meg tudja magyarázni, amikor egy organizmus csekély mértékben megváltozik – a természetes kiválasztódás ezt képes megmagyarázni. Például, hogy hogyan alakulhatott ki a jeges medve a barna medvéből. Vagy megmagyarázhatja, hogy a rovarok hogyan válnak ellenállóvá a rovarirtószerekkel szemben, és így tovább. Tehát megmagyarázhat kisebb változásokat, de az élettel kapcsolatos nagy kérdések esetén problémák vannak vele.

GN: Mit ért az alatt, amikor azt mondja, hogy valami egyszerűsíthetetlenül összetett, és hogyan egyeztethető ez össze a darwini evolúcióelmélettel?

MB: Ez úgy hangzik, mintha különleges kifejezés lenne, valójában azonban egy egyszerű gondolatot takar. Azt jelenti, hogy Önnek van egy gépe, egy szervezete vagy egy rendszere, melynek a különböző alkatrészei hatással vannak egymásra. Eredményként olyan összhatást hoznak létre, melyre az egyes részek önállóan nem volnának képesek, és ha akár egyet is elvesz az alkotórészekből, akkor a rendszer összeomlik, mert a helyes működéshez az összes alkotórészre szükség van.

Példának itt van az egérfogó. Általában egy falapra felhelyeznek egy rugót, egy ütőszerkezetet, egy támasztópöcköt és egy ütőfejet. Ha csak egyetlen alkatrészét eltávolítjuk, akkor a szerkezet nem fog működni, és Ön nem tudja megfogni az egeret.

Nagyon nehéz megérteni, hogyan lehetne egy egérfogót lépésről lépésre haladó folyamat révén fejleszteni, ahol a rendszer minden egyes lépésnél ellát valamilyen feladatot, és minden lépés a rendszer előnyére válik. Merthogy a darwini evolúciónak ezen a módon kell működnie. Lennie kell egy már egy üzemképes rendszernek, és a természetes kiválasztódás megpróbálja ezt lassan egy jobb rendszerré fejleszteni.

Azonban ha egy egérfogót valaki egy falappal akarja elkezdeni, az egyetlen egeret sem fog fogni. Így a természetes kiválasztódásnak nem lenne oka arra, hogy megtartsa. Még ha hozzátennénk egy újabb alkatrészt, még akkor is képtelen lenne ellátni a funkcióját a szerkezet. A csökkenthetetlen komplexitással kapcsolatban az a legfontosabb, hogy számos olyan rendszer működik a sejtben, melyek pontosan ezzel a sajátossággal rendelkeznek. Ha egyetlen alkotóelemet elveszünk, a rendszer összeomlik, képtelenné válik ellátni a feladatát.

Tehát ez a nagy probléma a darwini evolúcióval: nem lehetséges az alkotóelemeket ilyen fokozatos úton egymáshoz illeszteni. Úgy tűnik, értelemre van szükség, valamilyen külső intelligens hatóerőre, hogy az alkotóelemek rendszerré álljanak össze.

GN: Melyek az “intelligens tervezés” mozgalmának leglényegesebb gondolatai?

MB: Az alapgondolat az, hogy a természetes rendszereket vizsgálva észrevehetünk egy intelligens tényezőt, ami szoros kapcsolatban áll a rendszer megalkotásával. Jó példa erre az USA-ban található Rushmore-hegy.

Ebbe a sziklába négy amerikai elnök arcképét vésték bele. Ha egy másik országban élne, és soha nem hallott volna a Rushmore-hegyről, és arra menne az autójával, akkor mikor hirtelen megpillantaná az arcokat a sziklán, rögtön tudná, hogy ezeket nem az erózió, a szél, vagy valami más, értelem nélküli természeti erő hozta létre. Tudná, hogy mindez egy elme műve, egy kultúra hagyta ott a kéznyomát.

Ugyanez a gondolat a természet minden területén alkalmazható. Tegyük fel, Ön csillagász, és a rádióhullámokat tanulmányozza, melyek betöltik az univerzumot. A legtöbb ezek közül statikus, de ha egy célra irányítaná az antennáját, és hirtelen olyan rádióhullámokat hallana meg, melyek valami hasonló üzenetet továbbítanak: “Mi is kérünk pizzát!”, vagy “Üdvözlünk az Alfa Centauryról”, akkor ostobaság lenne mindezt a véletlennek tulajdonítani, amelyet természeti erők okoznak. Ezekről azt gondolná, hogy értelmes földön kívüli lényektől származnak.

Nos, ha egy biológus azt gondolja, hogy a sejt egy protoplazma pötty, de elkezdi vizsgálni a kérdést, és rájön, hogy ezek nem egyszerű valamik, hanem apró elegáns gépezetekkel van teli – melyek bonyolultsága még a mi képességeinket is meghaladja -, akkor mindez jelenteni fog számára valamit.

Az intelligens tervezés hipotézise azt mondja, hogy mindez egy tudatos tevékenységre utal, mivel az anyag, az energia és a természet folyamatai nem elegendőek annak magyarázatára, hogy hogyan vált a sejt szervezett struktúrává.

GN: Az információ beágyazottan van jelen a DNS anyagában, az energiában vagy valami másban?

MB: Ez egy kiváló kérdés. Az 1960-as években egy fizikokémikus írta le világosan, hogy az információ sem nem anyag, sem nem energia, hanem valami egészen más. Egy papírt hozott fel példának, amelyen írás olvasható. Azt mondta, hogy a tinta és a papír kémiai szerkezete jól ismert, azonban az üzenetet nem lehet sem a papír, sem a tinta fizikai tulajdonságaival megmagyarázni.

Ugyanígy, a DNS-ben információt találunk, és ez az információ nem a DNS kémiai vagy fizikai tulajdonságaiból következik, hanem a DNS-t alkotó részekből, az úgynevezett nukleotidokból, melyek egy szálra vannak felfűzve. A levél szavaihoz, mondataihoz vagy a bekezdésekhez hasonlóan értelmezhető információként szolgálnak a sejt számára, hogy hogyan állítsa elő önmagát.

Tehát az intelligens tervezés elméletében elfogadottá vált, hogy létezik intelligencia, az információ pedig nem anyag vagy energia. Azt mondjuk, igen, van valami más a DNS-ben, ez pedig nem más, mint az intelligencia elem.

GN: Mit gondol, mi lesz a helyzet 2025-ben az intelligens tervezés mozgalma és a darwini evolúció tekintetében?

MB: 2025-ben gyermekjátéknak fog tűnni a sejt összetett genomjának ma ismert szerkezete ahhoz a komplexitáshoz képest, amelyet az elkövetkező húsz évben fogunk felfedezni. Ahogy egyre többet tudunk meg a sejtről, minden egyes alkalommal rájövünk, hogy az mennyivel összetettebb, elegánsabb és bonyolultabb, mint előtte valaha is gondoltuk, és ez a tendencia nem csökken.

Tehát a most szóban forgó dolgok, melyek az intelligens tervezésre utalnak, gyermekjátéknak fognak tűnni azokhoz a felfedezésekhez képest, melyek ránk várnak. Úgy vélem, az intelligens tervezés elmélete egyre erőteljesebb lesz. A probléma inkább politikai, mintsem tudományos jellegű. A tudományos bizonyítékokat könnyű megérteni, néhány ember azonban elkötelezte magát a materializmus mellett. Ahhoz, hogy az intelligens tervezés elmélete betörjön a tudományos életbe, változásra van szükség.

Az egyik lehetőség erre vonatkozóan, ha a hallgatók és az ifjú tudósok sokkal nyitottabbak lesznek az
elmélete iránt, és lehetővé válik, hogy tudományos életpályának válasszák, valamint bemutathassák látásmódjukat. Ha az emberek kritikus tömege úgy dönt, hogy nyitott az intelligens tervezés gondolata iránt, akkor úgy vélem, a darwinizmus valóban össze fog omlani.

Jelenleg mindennek kialakulását egyszerűen a társadalmi nyomás akadályozza a tudósok között, akik egy bizonyos módon látják a világot. Ha azonban a kutatók szélesebb csoportjának véleménye eltér majd ettől a látásmódtól, akkor a darwinizmusnak kell majd bizonyítania létjogosultságát, és azt gondolom, hogy erre képtelen lesz.

(forrás: charoninstitute.wordpress.com)