Az
okos emberek mindig fárasztottak, kimerítettek. Társaságukban úgy éreztem
magam, mint valamilyen rosszhiszemű vizsgán.
Örökké
figyelnem kellett, mert ők is figyeltek engem, összehúzott szempillák alól,
mint a vadász a vadat, vajon helyesen felelek-e okos megjegyzéseikre, elég okos
vagyok-e ahhoz, hogy ők, az okosak, szóba álljanak velem? Nem, az okosak mindig
fárasztottak. S nem is tudtam meg tőlük soha, semmi lényegeset. Többnyire csak
azt magyarázták meg, miért nem jó valami: az élet, egy ember műve, a tavasz
vagy az ősz? De azt, hogy az élet jó is, a halál természetes, az ember nem
egészen reménytelen, nem mondották soha; mert okosak voltak.
Az
okosság nem bölcsesség. Az okosság készség, idegrendszerbeli és értelmi
fürgeség. A bölcsesség az igazság, a megnyugvás, az elnézés, a tárgyilagosság
és a beleegyezés. Az okos emberek soha nem bölcsek, túl izgatottak ehhez,
mintegy állandóan megrészegednek okosságuktól; de a bölcsek mindig okosak is, s
ugyanakkor többek ezeknél, mert nem akarnak bizonyítani semmit. Az okosak
társaságát kerüld, mert felizgatnak és végül megsértenek. A bölcsek társaságát
keresd. Az okosakkal lehet beszélni. A bölcsekkel lehet hallgatni.
(Márai
Sándor: Füves könyv részlet)
