Embernek lenni nem olyan nehéz – ha ezt az egy tanácsot megfogadod

Én nem szeretem túlbonyolítani a dolgokat. Így is vannak elegen, akik ezt megteszik. Egész üzletágak alakultak (egészségipar, szépségipar, önfejlesztés – hogy csak néhány könnyen felismerhető példát vegyünk), melyek természetes igényeinkre építve, és mesterséges igényeket generálva próbálják elhitetni velünk, hogy amire vágyunk, az bonyolult. Ez üzletnek jó ugyan, csak nem igaz.

Persze nem valami felsőbbrendű hatalom kegyetlen játékáról van itt szó – mert hülyét csak abból lehet csinálni, aki hagyja. Ez a mi felelősségünk. És nagyon sok ember menekül a felelősség elől. De van még más is a felelősségen kívül: a kényelem. Micsoda? – kérdezed most összevont szemöldökkel – Azt akarod mondani, hogy a kényelem az oka annak, hogy túlbonyolítjuk a dolgokat?

Igen, azt. Mert sem az egészségünk megőrzése, sem emberi kapcsolataink ápolása nem lenne olyan komoly kihívás, ha nem áldoznánk fel a hosszútávú céljainkat a rövidtávú kényelemért. De a prózai valóság az, hogy kényelmesebb egy metakrilsav-metil-metakrilát-kopolimert és egyéb kimondhatatlan nevű vagy E-sorszámmal ellátott anyagokat magába sűrítő tablettát bevenni, mint eleve olyan tápanyagokat magunkba adagolni, melyek nem nyírják ki az emésztésünket. Kényelmesebb a természetben hírből sem ismert vegyületekkel telenyomott csoda krémet magunkra kenve „megőrizni” bőrünk természetes szépségét, mint olyan életmódot folytatni, hogy a bőrünk meghálálja azt. Kényelmesebb elhinni azt, hogy instant szuper fogyókúrákkal és edzésmódszerekkel 3 hét alatt csúcsformába kerülhetünk, mint hosszú évek kitartó munkájával olyan életfelfogást kialakítani, melyben a sport és az egészséges táplálkozás nem büntetés, hanem jutalom. És persze kényelmesebb feltételezni a rosszat a másik emberről (kis gyakorlással akár az összesről is), mint közös megoldást keresni egy olyan problémára, mely a legtöbbször valójában csak a fejünkben létezik. Igen, Konfuciusznak igaza volt: „Az élet valójában egyszerű, csak mi ragaszkodunk hozzá, hogy bonyolulttá tegyük.”

Ha hosszabb távú megfigyelésre nincs időd (hiszen miért is lenne, rohanunk), akkor elég csak az emberi kapcsolataid alapján leszűrni a következtetéseket. Itt ugyanis az van, mint a négyszemélyes vasúti fülke esetében: ha valaki elengedi a szellőt, azt egyből megérzed. A szavaid és a tetteid hatásai is ugyanilyen gyorsan visszajutnak hozzád, és ha jelenleg valami nem stimmel a környezeteddel való viszonyodban, akkor annak jó oka van – mégpedig benned.

Rengeteg szabályt, protokollt, megkötést és útmutatót csatolunk önként vagy kényszerből emberi kapcsolataink alakításához, pedig valójában itt is nagyon egyszerű a képlet. Persze elmondani egyszerű csak, megvalósítani már nehezebb, tudom. Legalábbis eleinte biztosan – egészen addig, amíg beépült szokássá nem alakul. Így működik minden tevékenység, melyet újonnan elsajátítunk, majd idővel életünk elválaszthatatlan részévé válik. Emberi kapcsolataink sikerei vagy kudarcai is a szokásainkon múlnak, ezért nagyon fontos, hogy ne végtelenül bonyolult útvesztőkön és szabályrendszereken keresztül próbáljunk eljutni új szokások kiépítéséhez – vagy a meglévők átalakításához.

Én egyetlen tanácsot mondok csak, melyet emberi kapcsolataid alakításánál érdemes figyelembe venned. Tekintheted szabálynak, véleménynek, útmutatásnak vagy kidobandó szemétnek is – ez már rajtad áll. A tanács mindössze ennyi:

Ha jót kapsz, adj vissza többet. Ha rosszat kapsz, adj vissza jót, vagy ne adj semmit.

Ilyen egyszerű. Ha ezt betartod, nemcsak a saját lelki békédet emeled zen mesteri szintre, hanem az összes emberi kapcsolatod minősége is javulni fog – legyen szó a családodról, a párodról, a kollégádról vagy egy idegenről, akivel életedben először (és talán utoljára) találkozol.

És most jöhetnek a kifogások. Mert azok mindig vannak, hiszen saját gondolkodásunk és érzéseink várát mindig védeni akarjuk, pláne egy ilyen durva támadás ellen. Mert a világ tele van seggfejekkel, ugyebár. Tele van rosszakarókkal, életünkre törő ellenségekkel, szerencsétlen fölöslegekkel, és ki tudja még milyen lényekkel, melyekkel emberi közösséget a többségünk nem igazán vállal. És ennek fényében a fenti tanács valóban naivan ostobának tűnik.

De mi van, ha mégsem? Mi van akkor, ha az emberek többsége jó, csak lehetőséget kell adni nekik arra, hogy megmutassák? Mi van akkor, ha a mások által rád zúdított szemét java nem is a személyed ellen szól, egyszerűen csak ki kellett önteni valahova, és éppen rossz helyen álltál? És mi van akkor, ha a saját negatív elvárásaiddal váltod ki azt a hozzáállást, amit veled szemben tanúsítanak?

Vannak, akik erre azt mondják: baromság. Nekik most fájó szívvel búcsút intünk. Aki pedig legalább egy kicsit is elgondolkodik a fentieken, az elkezd figyelni. Nem rám, hanem a világra. Elkezdi észrevenni azokat a dolgokat, amiket eddig véletlennek hitt, és amikkel eddig nem tudott mit kezdeni. Mert a világtól nem fogunk többet visszakapni, mint amennyit adunk. Hosszútávon biztosan nem. Ha úgy tetszik, tekintheted befektetésnek. Nem fog azonnal megtérülni (bár olyan is van, hogy igen), de ha szokásoddá válik, hogy csak jót adsz vagy semmit, akkor idővel egész biztosan érezni fogod a hatását.

És igen, lesznek olyanok is, akikbe látszólag hiába fektetsz időt és energiát. Ez a veszteség része. Könyveld el és lépj tovább. Aztán egy idő után rá fogsz jönni, hogy valójában semmilyen jó cselekedet nem hiábavaló – mert még ha a másik ember nem is fogadja be azt, amit adtál, Te mégis többé, jobbá váltál azáltal, hogy adtál. És ez teljesen független a másik ember reakciójától. Az adásnál mindig csak akkor van probléma, ha ragaszkodsz a hozzá kapcsolt elvárásaidhoz. Adsz valamit, és nem kapsz vissza cserébe semmit (vagy nem azt kapod, amit vártál), és az ebből adódó feszültséged arra késztet, hogy elkezdd bírálni a másik embert, és lelki (esetleg fizikai) harcba szállj vele.

És mit teszel ilyenkor? Általában vagy görcsösen ragaszkodsz ahhoz, hogy megváltoztasd őt (ezzel örökös harcra predesztinálva a kapcsolatotokat), vagy csalódottan kilépsz, és cipeled tovább a terhedet magaddal egész életedben.

„Engedd el, vagy magával ránt.” – tartja a bölcs zen mondás, és valóban érdemes megtanulnod hatékonyan leszarni dolgokat. Ahol nincs helyed, ott ne akarj maradni, és aki számodra káros, azt zárd ki az életedből. De ne úgy, hogy még belerúgsz egy párat búcsúzóul, mert a neheztelésed és a feszültséged leginkább nem neki, hanem egy másik embernek lesz ártalmas: önmagadnak. Inkább ne adj semmit, csak menj, immár tapasztaltabban és bölcsebben, és keresd meg azokat, akik nem csak egy leckét jelentenek az életedben, hanem magát az életet.

Másrészt lesz olyan is, hogy akkora értéket kapsz valakitől, hogy ott, abban a pillanatban, annak az embernek nemcsak többet nem fogsz tudni visszaadni, de még annyit sem, mint amennyit kaptál. Nem azért, mert nem akarod, hanem azért, mert egyszerűen nincs rá lehetőséged – vagy nincs még meg rá a képességed. De ez nem baj. Töltődj fel általa, fogadd be mindazt a jót, amit kapsz, és később, amikor készen állsz és lehetőséged lesz rá, adj Te is még többet annak, akitől a jót kaptad, vagy ha neki nem tudod visszaadni, akkor valaki másnak.

És még egy utolsó gondolat: azt ugye tudod, hogy az érték nem a befektetett pénz mennyiségével arányos? 

Az érték változást jelent. 

Minél nagyobb pozitív változást hozol egy másik élőlény életébe, annál értékesebb az, amit számára adsz.

Még egyszer fogadd el – és ha számodra értékes, akkor fogadd is be – az egyetlen tanácsomat, és ne feledkezz meg róla akkor sem, amikor a képernyő mögül kilépsz embertársaid körébe:

Ha jót kapsz, adj vissza többet. Ha rosszat kapsz, adj vissza jót, vagy ne adj semmit.

(Kocsis Gábor)

Karsay István: Miért fontos számunkra a szellemtan?

A szellemvilág a fizikai világ felett egy másik dimenzióban létezik. Felépítése szinte azonos a fizikai világ felépítésével.

Hermész Triszmegisztosz nagyon szépen megfogalmazta:

„Való igaz, nem kétséges és bizonyos: ami lenn van, egy és ugyanaz, mint ami fenn van, egy  és ugyanaz, mint ami lenn van. Hogy az Egyetlen csodái megvalósuljanak és ahogy minden Egyből keletkezett, az Egy elgondolásából, úgy hasonul minden létező ehhez az Egyhez, amiből származik a Nap az Atyja, a Hold az Anyja, a Föld a Dajkája. Íme Teremtő Atyja minden teljességnek, ereje végtelen, mikor anyaggá válik válaszd el a földet a tűztől, a ritkát a sűrűtől, nagy gonddal és áhítattal a földről az égbe száll és onnan a földre, útjában fenn és lenn erőit magába felvéve. Így a világ minden dicsősége a tied lesz és eloszlik mind a sötétség körülötted. Lám az erők ereje ami minden teret betölt és minden anyagot áthat: így lett a világ megteremtve, melynek számtalan csodálatos hasonmása létezik és ismétlődik az elmondott erő hatására. Miért is a nevem Háromszor Hatalmas Hermes; mert a világ mindhárom bölcsességét bírom. Vége beszédemnek a Nap működéséről.”

Joggal kérdezhetnénk, hogy miért fontos számunkra a szellemvilág és a szellemtudomány megismerése? Képzeljük el azt, hogy egy távoli utazásra készülünk, melyben elhagyjuk örökre lakóhelyünket és egy új országot választunk magunknak. Utazás előtt célszerű tájékozódni arról az országról, arról a népről ahova tartunk. Érdemes megismerni nyelvüket, szokásaikat, életüket. Miután elkerülhetetlenül egyszer meg fogunk halni, el fogjuk hagyni fizikai testünk börtönét ez az utazás elkerülhetetlen lesz a számunkra. Ha nem tájékozódunk már a határon, a „vámon” elbukunk.

Nézzük meg, hogy mit ír a Biblia erről Máté Evangéliumában:

„Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják;

Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják.

Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.”

A „határon” azaz a halálon nem vihető át földi kincs, semmi ami rozsdásodik. Sok embertársunknak ez komoly problémát okoz, mert nagyon ragaszkodik a megszerzett javaihoz, komoly kötéseket hoz létre ezzel magának. Sokan ezért is nem akarnak hinni a szellemvilág létezésében, mert kényelmesebb a tudatunk elől elhallgatni, mint tudomást venni róla, elfogadni a létezését. Azt hiszik sokan, ha nem vesznek róla tudomást, akkor az nem létezik. A törvények nem betartása komoly következményekkel járhat. Azért mert nem veszünk róla tudomást az attól függetlenül még létezik. Egy egyszerű példával illusztrálva, ha valaki nem ismeri el a gravitáció törvényét, az ugorjon ki a nyolcadik emeletről és rá fog jönni, hogy a törvény igenis létezik! Csak lehet, hogy erre repülés közben fog felismerésre jutni és akkor már túl késő!

Visszatérve a „határon” (halálon) történő áthaladáshoz, a szabályokat ismerve csak szellemi kincseket lehet átvinni. Mik ezek? A szeretet és a szeretettel létrehozott állapotok, melyeket a gyakorlatban váltottunk valóra.

Mi is a szeretet? Erre szintén a Bibliában találunk Pál Apostol levelében megfelelő magyarázatot:

„Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.

És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.

És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.

A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.

Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt,

Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;

Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.

A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszűnnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik.

Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás:

De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik.

Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.

Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.

Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.

Kövessétek a szeretetet, kívánjátok a lelki ajándékokat, leginkább pedig, hogy prófétáljatok”

Nagyon fontos a számunkra, hogy az Igét a gyakorlatba kell átültetni, a valóságban kell alkalmazni. Hiába tudja valaki a Szentírás minden sorát fejből, ha egyetlen sorát sem élte meg a gyakorlatban, ezzel az egész élete céltalanná válik vele.

Az emberi élet nagyon rövid, nincs időnk a tévutakra. Minden alkalmat meg kell ragadni arra, hogy fejlődésünket elősegítsük és erre a szellemvilág segítsége a legalkalmasabb. Felkészítenek minket, közlik a szabályokat a szellemi élethez, de legfontosabbat is elmondják. Azt, hogy miképpen éljük le most az életünket, mi a fontos a számunkra.

Jézus mikor lejött közénk azt mondta: „helybenhagyom a Mózesi Törvényeket, de egyet teszek még hozzá: szeressétek egymást” És ez a szeretet a feltétel nélküli szeretet. Amikor nem azért szeretem a másikat, mert szeret engem, hanem azért, mert szeretem, Szeretem akkor is ha ellenségem.. Ezzel többet tud nekem segíteni mint ártani, mert rajta keresztül lehetőséget kapok a gyakorlatban szeretetem kiterjesztésére!

Van egy zsidó közmondás: ha egy ember életét megmentetted, akkor az egész világot megmentetted vele. Szeretetünk kiáradásával nagyon sok ember életét meg lehet menteni. Nagyon fontos dolog tudni azt, hogy két ember közt a legrövidebb út a mosoly!

Természetesen nem könnyű ezt a gyakorlatba átültetni. Nagyon sok erőpróbának vagyunk kitéve, ha egyik próbán átmegyünk akkor következik a másik. Mediális úton, belső hang megszólalásával vagy intuícióval sok segítséget kapunk a szellemvilágtól. Sok esetben könyvet adnak a kezünkbe, vagy az lábaink „véletlenül” egy megfelelő tanfolyamra, előadásra visznek be. Itt kihangsúlyoztam a „véletlen” szót, mert sokan véletlennek hiszik a velük megtörténteket, de véletlenek nincsenek. 

Amikor a kezünkbe kerülnek a szellemi törvények valamilyen formában vagy közléseket kapunk, azok komoly előkészítő szellemi munkák eredményei, mint az sem véletlen kedves Barátom, hogy most e sorokat olvasod!

Visszatérve a kiinduló gondolatunkhoz Rudolf Steiner soraiban megtaláltam összefoglalva azt a gondolatot, hogy miért fontos számunkra a szellemtan:

„A szellemtan, ha valóban az emberek szívében fog élni, át fogja hidalni a
fizikai és a szellemi világ közötti kezdeti szakadékot, hogy éppen ez lesz a
szellemtannak az életben kifejtett hatása, ez lesz az értéke az életben. A
szellemtudománynak az meg valóban csak a kezdete, amikor az ember abban
látja a dolgoknak lényeget, hogy megtanuljon néhány szellemtani fogalmat és
gondolatot, például az emberi lény részeit vagy azt, hogy mi mindenben
részesülhet az ember a szellemi világból. Csak ha már tudjuk, hogy hogyan
nyúl bele a szellemtan egész életünkbe, akkor teremti meg a hidat a fizikai
és szellemi világ között, de akkor valóban, gyakorlatilag is megteremti azt.
Akkor majd nem csak passzívan viselkedünk azokkal szemben, akik átmentek a
halál kapuján, hanem aktív kapcsolatban maradunk velük, eleven
érintkezésében és tudunk nekik segíteni. Ehhez azonban szükséges, hogy a
szellemtant bevigyük az emberek tudatába, ha a világunk egészet nézzük,
ahhoz egyaránt hozzátartozik a fizikai lét és a fizikaiság fölötti szellemi
lét, s hogy az ember nemcsak azért van a földön, hogy születése és halál
között összegyűjtse saját magának a fizikai lét gyümölcseit, hanem azért is,
hogy felküldje a fizikaiság feletti világba azt, amit csak fizikai síkon
lehet megtapasztalni, ami egyáltalán csak ezen a síkon létezhet!
Itt a földi életben úgy tűnik a szellemtan csak teória, csak egy olyan
világnézet, amit az ember azért tesz magáévá, mert érdekli. Halálunk után
viszont ez az a fáklya, amely a halál és az újraszületés között bevilágítja
a szellemi világot! Aki itt a földön megveti a szellemtant, az nélkülözni
fogja ezt a fáklyát; halála és újraszületése között le fog tompulni a
tudata. Aki tehát szellemtudományokkal foglalkozik, az nemcsak elméleteket
gyárt, hanem eleven dolgok művel. A szellemtudomány úgyszólván az élet
fáklyája! A szellemi tanítások tartalma itt a földön fogalmak és eszmék
formájában jelenik meg, ezek azonban halálunk után eleven erőkké válnak!”

Elnézést kell kérnem, ha sok idézetet használok fel a tanulmány összeállításához, de nagyon sokan foglalkoztak szellemtannal és komoly mélységekben, így célszerű az előttem élt vagy most élő szellemtanosok munkáját is felhasználni azon  közös cél érdekében, ami az embertársaink felvilágosítását szolgálja!

Nagyon fontos tudni, hogy a földi életben a földi és szellemi törvényeknek kell megfelelni, a szellemi életben kizárólag szellemi törvényeknek.

Életünknek meghatározó  eleme a következő mondat:

„Adjátok meg azért a mi a császáré a császárnak; és a mi az Istené, az Istennek.”

A földi törvényeknek meg kell felelni és nem szabad szellemi törvényekre hivatkozva azokat megszegni. Ha megszegjük azokat hiába várunk a szellemvilágból segítséget, a törvények megszegésének következményeit nekünk magunknak kell fizikailag elviselni. Sugallatokkal, figyelmeztetésekkel kapunk intő jeleket, de szellemi érettségünktől függ, hogy ezeket mennyire érzékeljük. Fontosabb a szellemi tudásunkat beépíteni fizikai életünkbe, de ezekre majd később visszatérek. Ilyenek például a megszállottság elkerülése, védelmek, fehér-fekete mágiák

Nézzünk egy pár nagyon fontos szellemi törvényt, amit érdemes átérezni és betartani:

Ne ölj.   „Aki egy embert megszégyenít úgy, hogy arcába kergeti a vért, az annyi, mintha megölte volna”. Ugye milyen könnyű „ölni”?

Amikor képes vagy önmagadat kedvesen és türelmesen elfogadni és szeretni, akkor könnyebb lesz másokat feltétel nélkül szeretni.

A Csan-Tao törvénye:

Az aggyal és vérkeringéssel rendelkező lények életének tisztelete.

A józanság megőrzése.

Az állatok és emberek bántalmazásának tilalma.

A rászedés ( becsapás ) tilalma.

A megszégyenítés tilalma.

A fölösleges beszéd tilalma.

A szenvedések csillapításának kötelessége.

A vállalt lelkigyakorlatok betartásának kötelessége.

Íme a legfontosabb törvény a világ összes vallásával egyezően.

Szász Ilma könyvében gyönyörű párhuzamot találtam ezekhez az írásokhoz.

A nagy vallások végső üzenete :

Konfuciusz (Beszélgetések 15, 23)   Amit  nem kívánsz magadnak, azt ne tedd másnak se.

Hillel (Sabbath 31a)  Ne tedd mással, amit nem akarsz, hogy veled tegyenek.

Jézus (Mt.7 12., Lk 6 31.)  Amit tehát szeretnétek, hogy emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük.

Iszlám ( an-Nawawri 40 Hadit 13)  Senki sem igaz hívő közületek, amíg nem kívánja testvére számára ugyanazt, amit magának kíván.

Dzsainizmus ( Sutrakritanga 1.11.33)  Úgy bánjon az ember a világ minden teremtményével, ahogy szeretné, hogy vele bánjanak.

Buddhizmus (Samyuta Nikaja) Ami se nem kellemes, se nem örvendetes számomra, hogy okozhatnám azt valaki másnak.

Hinduizmus (Mahabharata XIII. 114.8) Nem volna szabad úgy viselkednünk másokkal szemben, ahogy az nekünk magunknak kellemetlen volna. Ez az erkölcs lényege.

A szellemtudomány, szellemtan ezeknek a közléseknek felismerése, a tiszta forrásból történő táplálkozás, mely mindegy, hogy milyen nép – vagy vallási csoportnál van jelen, a forrás ugyanaz. A szellemtan megismerésével közelebb jutunk saját magunk és a körülvevő világok megismeréséhez, felismeréséhez. Lehetőségünk van kapcsolatteremtésre, ráláthatunk a szépségére és a veszélyességére is. Miután ami „lenn az fenn és fordítva”, így a szellemvilágban is megtalálhatók a gonosz erők, melyek gátolni akarják fejlődésünket. Ezért is fontos ezeknek az erőknek a felismerése és elkerülése.

- Karsay István spirituális tanító -

- - - - - - - 

Miért fontos számunkra a szellemtan - videó

forrás, előadó: Karsay István

Megható történet egy nem mindennapi barátságról

Futótűzként terjed a papírzsebkendőt gyártó Kleenex szívmelengető videója egy különleges barátságról.

Chance, a kiskutya egy baleset következtében lebénult hátsó lábaira, és sokáig senki nem fogadta be, mígnem egy kerekesszékbe kényszerült férfinak megesett rajta a szíve. Azóta a két jóbarát együtt bizonyítja be, hogy semmi sem lehetetlen, és hogy mindenkinek jár egy esély...

(forrás: http://marieclaire.hu)

Világunk eseményei összefüggnek - A szinkronicitás

Világunk eseményei összefüggnek, az okok okozatokat szülnek, a közvetítés folyamatai pedig a fizika törvényeivel magyarázhatók. A fizika, a kémia, a biológia vagy akár a pszichológia megfigyelései szinte maradék nélkül képesek számunkra megértetni azt, hogy hogyan is tevődnek át hatások, hogyan is generálják egymást a valóság jelenségei.

Vannak azonban olyan események, amelyeket a természettudományok nemhogy megmagyarázni, de elhelyezni sem igazán képesek világszemléletükben, ezek pedig a parapszichológia hatáskörébe sorolhatók. A jelenkori tudományos parapszichológia kísérleti eredményei tényként tárják elénk az érzékszerveken túli észleléseket (telepátia, távolbalátás, jövőérzékelés), illetve azt, hogy tudatunk közvetlenül, vagyis az ismert fizikai közvetítők működése nélkül képes hatni anyagi rendszerek állapotára, folyamataira (tárgymozgatás, véletlenbefolyásolás). Bár az említett képességek létezése világképformáló tényező, a valóság megfigyelhető jelenségei között még ezeknél is megdöbbentőbb módon megnyilvánulókra bukkanhatunk. A misztikusan különös "véletlen" egybeeséseket - C. G. Jung svájci pszichiáter fogalmával - szinkronicitásnak nevezzük.

A rendkívül nehezen értelmezhető szinkronicitás jelenségeket mindenek előtt érdemes egy-két életből vett példával illusztrálni. Ha már Jungra hivatkoztam az imént, kezdjük az ő praxisából származó - tán a legnépszerűbbé vált - példával. Jung, amikor egy alkalommal éppen egy neurotikus hölgy álomanalízisét végezte, a hölgy megemlítette, hogy álmában egy aranyszínű szkarabeuszbogár jelent meg. Rögtön ezután Jung egy koppanást hallott az ablakon, majd amikor kinyitotta egy zöldarany európai szkarabeuszbogár esett be rajta. Jung a bogarat a hölgyhöz vitte és a következő szavakkal adta át: "Íme hölgyem az Ön SZKARABEUSZA!" A történet még megemlíti, hogy a beteg állapotában innentől gyökeres javulás állt be, ami szimbológiailag a szkarabeusz élettel és újjászületéssel kapcsolatos jelentésével is egybevág.

Mi is történt itt tulajdonképpen? Szkeptikusan szemlélve az eseményt - mint majd minden hasonló esetben - a különös véletlenre gyanakodnánk. Bár a véletlenek elméletileg nem zárhatók ki, valójában a szinkronicitás ténye sem cáfolható. A szkarabeusz megjelent az álomban, az analízisben, az ablakban, és végül szimbológiai értelemben a gyógyulásban is. Hasonló jelentésű elemek egyidejű, nem oksági összefüggésben álló felbukkanásáról van szó. A Jung által idézett példához hasonló esetekről számtalan leírás és megfigyelés áll rendelkezésünkre, nyilvánvalóan saját életünkből is. A dolgok, mintha valami mágikus módon vonzanák egymást, egyszerre történnek a bajok, egyszerre fordulnak jobbra a körülmények, bizonyos események ismétlődése gyakran bizonyos szereplők vagy feltételek (nem logikusan összefüggő) ismételt megjelenéséhez kötődik.

Paul Kammerer osztrák biológus nemcsak felfigyelt erre a különleges jelenségre, hanem módszeresen vizsgálni is kezdte, például olyan véletlensorozatokban keresve a rendszerszerűséget, mint a parkon áthaladó gyalogosok ruházatának, vagy bizonyos jegyek (buszjegy, színházjegy, ruhatárjegy) számainak ismétlődése. Sejthető módon meg is találta, így például egy-egy szám gyakorta bukkant fel naponta többször érthetetlen azonosságot mutatva önmagával, vagy ugyanígy azonos színű ruhákban és kiegészítőkben több sétálót látott, mint amit a véletlentől elvárhattunk volna. Itt kell megállnunk egy pillanatra, ugyanis a megfigyelő elvárásai - mint ezt a parapszichológia is bizonyítja - befolyásolja a megfigyelt esemény kimenetét. Bármilyen furcsa a szinronisztikus események középponti rendezőjét - úgy tűnik - a tudatosságban kell keresnünk. Ebben a megközelítésben azonban újabb komoly problémával találkozhatunk, az egyéni és a kollektív tudatosság, illetve az anyagi folyamatok és a tudati folyamatok kibogozhatatlannak tűnő viszonyaival.

Ha ugyanis jobban megfigyeljük a szinkronicitásjelenségeket, legtöbbjük elemei csupán egyetlen megfigyelő (a MEGFIGYELŐ) számára rendeződnek valódi egybeeséssorozattá. Ha valaki például zöld-sárga csíkos daxlikkal álmodik, majd egy antikvárium véletlenül fellapozott vicclapjából csakúgy visszaköszön rá ez a sajátos látomás, mint ahogy még egy játékboltban és egy farsangi menetben is találkozik vele ugyanaznapon, akkor Ő az, aki ezeket az egyébként különnálló jelenségeket sorozatként észlelte. Gondoljuk el, milyen végtelenül bonyolult koreográfia lett volna szükséges akárcsak a jungi szkarabeusz-szinkronicitás szándékos megrendezéséhez. Az egyéni tudat pszi képességeinek - az ilyesfajta esetekben - kellőképpen hatni kell a kollektív tudattalan milliárdnyi lelki érdekből font pszi és cselekvésbeli szövevényére, csakúgy ahogy a megnyilvánulni készülő valóságnak az elképzelhetetlenül sok variációjú - és az egyébként minden észlelő számára szükségesen egyaránt adekvát választ hordozó - véletlenállapotaiból az önmaga számára markánsan megjelenő aktuális üzenetet is létre kell hoznia. Ha az iménti mondat kissé barokkos bonyolultsága elijesztőleg hatott, akkor közel járhatott a szinkronicitás logikai megértésének valós képtelenségéhez.

A számunkra térben és időben lezajló - tehát lokális - események megértéséhez, természetesen a valóságról alkotott - vagyis szintén lokális összefüggések tapasztalataira épülő - antropomorf világszemléletünket tekintjük az egyetlen lehetséges viszonyítási rendszernek. Ez pedig szinte bizonyosan helytelen, ugyanis a parapszichológiai eredmények világosan bizonyítják, hogy például saját tudati tevékenységeink egy része (jövőérzékelés, telepátia, távolbahatás, halálközeli élmény stb.) bizonyosan nem lokális jelenségként működik. Röviden szólva, egy multidimenzionális rendszer kisebb részeként keressük egy nagyobb egész törvényszerűségeit, amit értelemszerűen képtelenek vagyunk felfogni. Egy találó megfogalmazás szerint a szinkronicitásjelenségek léte egy nemlokális univerzumot feltételez lokális jelenségekkel. Ahhoz, hogy maguk a folyamatok megtapasztalás jellegűvé váljanak, egy olyan magasabb tudati síkon kellene őket vizsgálni, ami talán analóg lehet a már említett halálközeli élmények panorámatudatával - itt lehet egyidejűleg áttekinteni egy teljes élet összes pillanatát -, vagy analóg lehet bizonyos meditációs technikák által kiváltott tudatállapotokkal.

Az általunk tapasztalt oksági rendszerben például elképzelhetetlen az, hogy egy okozat megelőzze az azt kiváltó okot - pedig hát a jövőérzékelés is ezt sugallja -, vagy az, hogy egy aktuális megfigyelés elvárása visszamenőleg befolyásolja az észlelet kialakulásához szükséges összes anyagi eseményt (ilyen lehet például az, amikor valaki egy autópályán az elvárásának megfelelően a várható véletlen arányhoz képest sokkal több piros autót észlel áthaladni). Triviális és okságilag szintén zavarbaejtő példa, amikor egy televízió csatornáit váltogatva különböző műsorokban szinte ugyanaz a mondat ismétlődik. A megértéshez valószínűleg közelebb vihet minket, ha megpróbáljuk - legalább elvi szinten - feladni az oksági folyamatokhoz fűződő megszokott tér-idő elképzeléseinket, sőt magát az okság sorrendiségét vagy irányultságát is relatívvá tesszük, ami már egy egymással egyszerűen tartalmi rokonságot mutató mellérendelt eseménycsoport képét vázolja fel.

Hangsúlyozni kell azonban, hogy a szinkronicitás jelenségek zömében az elemek között gondolati tartalmak is szerepelnek, vagyis az eseménysorozat egymást vonzó tagjait nem lehet fizikai formák vagy állapotok affinitásával magyarázni. Akárhonnan is közelítjük meg a kérdést, a szinkronicitás jelensége sokkal inkább egy álomállapothoz hasonló flexibilitású tudati valóság, mint egy konkrét anyagi rendszerekből álló fizikai törvények által determinált materiális valóság létét sejteti. A megoldáshoz - egykoron talán - egy olyan pszichofizikai világkép kialakulása vezethet el minket, ami bizonyosan nem sokban fog hasonlítani a jelenleg általános világszemlélethez.

Ami számunkra addig is fontos lehet, az leginkább a szinkronicitásnak az életünkben, sorsunkban hasznosítható üzenete. A parapszichológia kategorizált jelenségein túlmutató általánosabb megállapítással élve, a szinkronicitás egyfajta holografikus módon képes pszichés életünket a valóság legkülönfélébb rétegeiben visszatükrözni. Ez részben sorsunk, pszichés mélyrétegeink megismerését segítheti, másrészt, ennek szellemében a valóságteremtés öntudatlan mágiáját egy magasabb tudatossági fokra emelheti. A régi idők madárjóslásának példájára, egy kérdéshez válaszként rendelt véletlenesemény megfigyelésével olyan információkhoz juthatunk, amelyekhez logikai úton nem férhetünk hozzá (erről szól egyébként többek között a Tarot és az I-Ching gyakorlata is), illetve bizonyos jövőképek vagy események modellezésével erősíthetjük azok bekövetkezésének valószínűségét.

Mindezen folyamatok az emberi kultúra hagyományaiban régről ismertek, ami újszerű eleme lehet a szinkronicitásjelenségek mai "használatának" az inkább egy univerzális törvényszerűség dogmatikus formuláktól mentes felismerése, ezzel egyetemben a mai racionális gondolkodás számára legalábbis elfogadhatóvá tétele. Ha pedig másra nem, arra - mint Allan Combs és Mark Holland "Szinkronicitás" című könyvében olvashatjuk - biztosan alkalmas, hogy szürkének és kiszámíthatónak tűnő valóságunk kulisszái mögött megismerjük Hermészt, a Kópét, a világok közt közvetítő kozmikus tréfamestert, akit modern világunkban már-már elfeledtünk. 

(forrás: Harmonet)

dr Daubner Béla Tanít A Szinkronicitás - videó

Előző életében afroamerikai nő volt ez az 5 éves kisfiú?

Egy szőke 5 éves amerikai kisfiú megdöbbentő dolgot állít magáról.

Luke Ruehlman meg van győződve arról, hogy ő előző életében egy afroamerikai nő volt, aki egy tűzesetben meghalt.

Luke Ruehlman

A szülei egy ideig azt hitték, hogy a gyerek erős fantáziával van megáldva, mint hasonló korú társai.

A kisfiú azonban a szüleinek azt bizonygatta, hogy ő egy Pamela nevű nőként élt egy nagyvárosban és életét vesztette egy tűzesetben.

A kisfiú még egészen kicsi korában, kétévesen kezdte el emlegetni anyjának a Pamela nevű nőt. Az anyja igencsak megrémült és egyszer rákérdezett, hogy ki az a Pamela. A gyerek pedig azt közölte, hogy az ő maga volt. Csak már meghalt, járt a mennyben, ahol találkozott Istennel és utána egy Luke nevű kisfiúként újra megszületett.

A család Cincinattiben él, de a gyerek rengeteg élményt elmondott, ami állítása szerint nőként vele Chicagóban történt. Arról is emlékezett, hogy lányként fekete színű volt a haja.

Luke anyját nem hagyta nyugodni a különös történet és elkezdett nyomozni. Ekkor tudta meg, hogy egy Pamela Robinson nevű nő életét vesztette 1993-ban egy Paxton Hotelben kitört tűzben.

Egy tévéműsorban, ami lélekvándorlással, szellemekkel foglalkozik a gyereket tesztnek vetették alá. Több nő képét mutatták meg neki, köztük volt Pamela fotója is. Luke pedig rögtön rámutatott és azt mondta, hogy ismeri és ő Pamela.

A családot persze megvádolták csalással és hogy a műsort készítő csatorna fizetett nekik a sztoriért. Ők azonban azt állítják, hogy nem akartak hírnevet, csak azt, hogy más szülőkkel megismertessék a történetüket.

(forrás: hír24)

Egy Ohio anya elmeséli fia, Luke előző életét - videó

Üdvözlöm a benned rejtőző titokzatos szellemet!

Létezik egy csodálatos üdvözlési forma az indiai szubkontinensen. Találkozol valakivel, mélyen a szemébe nézel, felismered a benne rejtőző isteni esszenciát, kezeidet egymáshoz illeszted a mellkasod előtt, meghajolsz és őszinte tisztelettel ezt mondod: "Hódolattal üdvözlöm a benned rejtőző isteni szellemet!" Ez a Namaste-szertartása, ami lenyűgöző: mély tisztelet, hódolat a másikban felismert szellem előtt. Mert tudod, hogy ő is, te is ugyanaz vagy: emberi bőrbe rejtőzött isteni szellem..

Emberi fajként különös lények vagyunk. Az élet testet öltéseiként létrejövünk ezen az élettől duzzadó csodaplanétán, ahol minden, de minden egy hatalmas csoda, mert a létezése egy csoda. Hiszen nem feltétlenül kellene bárminek is léteznie. De mégis létezik: egy páratlanul illatozó rózsa, egy kecsesen ívelő fűszál, egy ágas-bogas erdei fa, egy trillázó madár.. óh, mennyi páratlan, egyedi szépség! És mind él, a létben gyökerezik, ő maga az élet testet-öltése, megnyilvánulása.

Ártatlan csöppségként megéljük ezt a páratlan varázst, majd hatalmas erőfeszítésekkel rengeteg tudást, "okosságot" teszünk magunkévá. Tanulunk, tanulunk, számtalan tudományág tudását bekebelezzük és ezáltal a kezdetben fogalom-mentes csodaként megtapasztalt egységes egy világot darabokra szabdaljuk, lefordítjuk fogalmakká, szakkifejezésekké, egyenletekké, számokká,és azt hisszük róla, hogy "tudjuk mi az". Csak egy rózsa, egy hétköznapi, unalmas rózsa. Csak egy fűszál, s máris nekiesünk a fűnyíróval, anélkül, hogy mélyen megértenénk: ezek mind az élet csodálatos kifejeződési formái. Van bennük egy, az elme számára teljesen felfoghatatlan "valami", Élet, amelyet a tudomány legjobb esetben is csak így nevez: "komplexitás", összetettség. Komplexitás? Gyönyörű szakszó, kissé talán érthetetlen is.. de ilyennek kell lennie egy szakszónak: érthetetlennek, netán nehezen kiejthetőnek, "okosnak". De megmagyaráztuk ezzel egyáltalán a létezés, az élet páratlan csodáját? Nem.. csak egy szavat találtunk ki rá. Egy fogalmat, amellyel megöltük az élet csoda jellegét.

A tudomány, az "okosság" nagyszerű, mert általa könnyebben kényünk-kedvünk szerint alakíthatjuk az anyag birodalmát, atomot hasítunk, hogy elektromos áramot nyerjünk belőle és atombombát készítsünk. De egy pillanatra sem feledkezhetünk el arról, hogy nem tesz többet, minthogy törvényszerűségek formájában leírja azt, ami már van, működik.. a tudománytól függetlenül. Hasznos a világnak részekként való megközelítése, de tudnunk kell, hogy a világ egyetlen, egyben működő egész, nem boncolható fel, nem szedhető egymástól teljesen különálló részekre. A csirkét, hogy elfogyasszuk, emészthetővé tegyük, harapásonként kebelezzük magunkba, de az élő csirke egyetlen egész, több, mint darabok összessége: az Élet csodája él benne és általa.

Hiteket, bonyolult hitrendszereket teszünk magunkévá. Elhisszük ezeket, nem kérdőjelezzük meg, mert számunkra "megbízható, fontos és tisztelt" forrásokból érkeznek ezek a hittételek. Nem kérdőjelezem meg őket, mert gyökereket szeretnék nyerni egy közösségben való létezéshez. Megrágatlanul magamévá teszem, hogy ez "jó", amaz meg "rossz", aki hasonlóan gondolkodik, mint én, az kebelbarát, azt szeretem, s aki meg másképp, az veszélyes, idegen. Te nem vagy olyan, mint én: nem abban hiszel, amiben én. Nem annak az országnak vagy a polgára, mint én, nem az én nyelvemet beszéled, nem abban a vallásban hiszel, mint én. Idegen vagy, félek tőled - és biztonságom érdekében akár el is pusztítanálak. S amikor mélyen egy hitrendszer rabjává válsz, akkor a tiédtől eltérő hitrendszerek híveit már nem látod élő csodaként, hanem csak egy elpusztítandó ellenségként. Csak az utóbbi évszázad ideológiai harcaiban 170 millió hulla felkiáltójelként jelzi, hogy hitrendszereinkkel való tudattalan azonosulásunk ön- és közveszélyes őrültség..

Vajon miért érezzük magunkat furán, ha valaki a szemünkbe néz? Félünk attól, hogy lelepleződnek az érzelmeink, a háttérgondolataink, félünk attól, hogy nem hazudhatunk tovább önmagunknak és másoknak? Félünk, hogy lelepleződnek a bennünk rejtőző akaró, spekuláló, számító, befolyásolni, meggyőzni akaró kis énünk csalfa trükkjei? Úgy érezzük: ha a szemünkbe néznek, az intim zónánkba hatolnak be. Mert a szem a lélek tükre. A szem nemcsak a lélek tükre, hanem rajta keresztül a bennünk levő esszenciánk, valódi Én-ünk szemléli a világot. Szemeinken keresztül az isteni szellem fürkészi önmagát és a világot. És mindannyiunk szeme mögött ugyanaz a titokzatos, rejtélyes, megfoghatatlan értelem, szellem rejtőzik.

Amikor mélyen a szemedbe nézek, látom a szemeid élettől teli ragyogását s azt a felfoghatatlan, titokzatos csodát, ami valójában Te vagy. Amikor a szemeidbe nézek, akkor látom, hogy ugyanaz vagy, mint én. Emberként élsz Te is, akárcsak én, egy művileg létrehozott társadalomban, saját teremtményünkben, ahol megtapasztalod az örömet s a bánatot, a rettegést és a szerelmet, a félelmet vagy a felszabadultságot.. érző- és értő emberi lény vagy, mint én. Rejtőzöm előled, rejtem érzelmeimet, gondolataimat, mert elszakadtam tőled, mert félek tőled.. és mélyen legbelül magányos vagyok. Deamikor mélyen a szemedbe nézek és látom benne az élet éber csillogását, akkor felismertelek: Te is, akárcsak én ugyanaz az egyetlen Élet vagy, más testben, más anyagi formában.

Amint sikerül elidőznöd a gondolatmentes tudatosság állapotában, amint meglátod a címkézés, kategórizálás és tudálékoskodás csodaromboló természetét, úgy megdöbbenve ismered fel, hogy valódi éned nem más, mint egy éber, a létezést szerető megfoghatatlan, elmével nem magyarázható üresség. Egy szellem, amely a testedben rejtőzik és kíváncsian, nyitottan fürkészi önmagát és a világot. Felismered, hogy ez a titokzatos, nem-megnevezhető "valami" nem más, mint a minden életformában jelenlevő Élet, tudatosság - vagy ha úgy tetszik: maga az Isten, amely messze több, mint a monoteista hagyományok Isten-képzete.Egy titokzatos, rejtélyes valami öltött benned testet, hogy önmagát megtapasztalja változatos formákban, páratlan és egyedi megnyilvánulási formákban. Ez az egyetlen szellem az, amelyik megbújik a kíváncsian szemlélődő szempárod mögött és ugyanez a szellem rejtőzik embertársaid élettől csillogó szempárja mögött is. Ekkor a címkézés, ítélkezés fátyla szertefoszlik, és feltárulkozik az igazság, amely már látja minden életforma szentségét, isteniségét. Meglátod a hitrendszerek csalfaságát, azt, hogy miként rejtik el előled a valóságot, miként címkéznek egy másik életformát "jónak" vagy "rossznak", s ezáltal miként fedik el annak valódi természetét. Rádöbbensz arra, hogy bármi is legyen az, ami a végtelen, örökkévaló most pillanatában felbukkan előtted, az nem más, mint az egyetlen Élet egyedi formákban való megnyilvánulása. Tisztelettel, csodálattal, hódolattal hajolsz meg előtte, mert felismered a benne rejtőző titokzatos, egyetlen szellemet. Igen, én is, te is ugyanaz vagyunk: ugyanannak az egyetlen Tudatnak a testet-öltései egyedi és páratlan formákban s e formákon túl mind ugyanaz az Egy "valami" vagyunk.

Ha szembe megyek Veled az utcán, már nem sütöm le a szemem. Nem rejtőzködöm előled, nem akarok úgy tenni, mintha nem is ismernélek. Tudom, hogy nem vagy idegen. A szemedbe nézek, és csillogó szemeid mögött megtalálom a benned rejtőző értelmet. S e szempárok mögötti csillogás találkozásában felismerlek Téged önmagamként: egy másik "Én"-ként. A bennem levő szellem így találkozik a benned levő szellemmel, s e látszólag két szellem felfedezi önmagát egyként. Rád nézek és szemeimből érezheted az egymásra találás boldogságát, a szellem extázisát: Látlak! Látom a valódi lényedet! Nem kell rejtőznöd: én is ugyanaz vagyok, mint Te! Felismertelek Téged, bár más emberi forma álcájában érkeztél! Én és Te ugyanaz vagyunk!

Ezek a szent találkozások, amelyben nem megyünk el egymás mellett rettegő idegenként, hanem felismerjük egymás valódi lényét, felismerjük önmagunkat a másikban. Két szempár összevillan és e szent találkozásban felismerik egymást, egymásra találnak!

Én és Te nem különbözünk egymástól: lényegében ugyanazok vagyunk - csak más-más álca mögé rejtőzve! Namaste, kedves embertársam! Szeretettel magamhoz ölelem a Benned rejtőző isteni szellemet!

(Kery Ervin: A tudat rejtelmei - részlet)

Egy igazi holokauszt – Az indiánok saját földjükön, hatvan millióból nyolcszázezren maradtak

Elmondták nekünk, hogy látjuk majd Amerikát megjelenni és eltűnni. Amerika belülről haldoklik. Azért, mert elfelejtették a tanításokat arról, hogyan éljünk a Földön.

Először van egy tisztulási szakasz, aztán következik a megújulás. Nagyon közel kerültünk ehhez az időszakhoz.

Csak néhány hetet töltünk itt a földön, aztán a lélek világába költözünk. Ha az európaiak a mi szokásaink szerint éltek volna, amikor betették a lábukat, nem pusztulna Amerika.

A fák azt lélegzik be, amit mi kilehelünk. Amit a fa kilélegez, arra van szükségünk nekünk. A víz szent. Az élőlényekkel közös a sorsunk. Amikor a földet, a vizet, a levegőt elrontják, a pusztításra az anyaföld reagál.

Meg kell tanulnunk újra hinni a lélekben. Ez az első lépés. Nem létezik vég. A végtelen maga az élet. Az életnek nincs vége.

(forrás: magyarno.com)

Hopi indián jövendölés - videó

A valódi nagyság...

Amikor igazán tiszta vagy, őszinte és becsületes, akkor megszűnik az a vágy, hogy kérkedj vele. Emlékszel a bejárt utadra, és alázattal fordulsz önmagad és a sorsod felé. Már nem fontos, hogy mások megértsenek,nem fontos, hogy elismerjenek, nem fontos, hogy tudják, ki is vagy valójában. Nem fontos, hogy bizonygass, hogy bebizonyítsd a kiválóságod, a nagyságod.

A nagyság az alázatban rejlik. 

Az alázatban, mely átsegített oly sok fájdalmon, mely átsegített a legnehezebb időszakban. Amikor Te olyankor is le tudtad hajtani a fejed a sorsod előtt, amikor mások mind gőgösen és akár a siker csillogásával haladtak előre. Szerényen fogadtad és szerényen adtad tovább….

A nagyság a szeretetben rejlik. 

A szeretetben, melyet önmagad és a világ felé érzel. Feloldozva magad a bűneid alól, kegyelmet adva magadnak, hisz tudod, hogy a legnagyobb megbocsátást valójában önmagadtól várod. Azt várod, hogy te magadnak végre meg tudj bocsátani, hogy szabadon tudd magad engedni, a saját ítéleted alól. Felmentsd végre magad, hisz a múlt elmúlt és jogod van továbblépni. Az önmagunk szeretete itt és így kezdődik. Itt ennél a pontnál, amikor szeretem magam annyira, hogy megbocsátom magamnak mindazt amit tettem és azt is amit nem tettem meg, hisz tudom, hogy akkor ennyire voltam képes.

A nagyság a tisztaságban rejlik. 

Tisztán bánni a tudással. Tudással amit a tapasztalataid útján szereztél meg. Megtanultad, és most elérkezett az idő, hogy tovább add.

A nagyság abban rejlik, hogy nem élsz vissza a tudásoddal. 

Nem kérkedsz vele és nem ítélkezel általa.

A nagyság abban rejlik, hogy elfogadod, hogy mindig kicsi vagy. 

A Mindenség egy parányi szikrája vagy, amely tudja, hogy ott van, tudja, hogy helye van a mindenségben.

A nagyság abban rejlik, hogy benne élsz a Mindenségben és a Mindenség benned él! 

Itt már nem kérkedsz a létezéseddel az életeddel, örömmel és hálával fogadod a sors tanításait.

(Dömötör Aletta - talentumok.com)

Mennyország és Pokol; a mindennapjainkban vannak

"Az igazság az, hogy a pokol nem valahol máshol van, és a mennyország sem. A pokol is itt van, és a mennyország is. A pokol és a menny a te hozzáállásodat jelenti az élethez."
(Osho)

Nobushige, a katona azt kérdezte Hakuintól, a híres Zen Mestertől:

- Valóban van Paradicsom és Pokol?

- Te ki vagy? - érdeklődött Hakuin.

- Szamuráj vagyok. - válaszolt Nobushige.

- Te! Szamuráj! Miféle uraságnál szolgálsz te? Úgy nézel ki mint egy koldus!

Nobushige felbőszülten rántotta elő kardját.

- Úgy! Szóval kardod is van! Talán untatlak, hogy le akarod vágni a fejem? 

Nobushige felemelte a kardját.

- Csak tessék. Nyitva a Pokol kapuja. - jegyezte meg Hakuin.

Ekkor a szamuráj leengedte a kardot és mélyen meghajolt. 

- Csak tessék. Nyitva a Paradicsom kapuja. - mondta a Mester.

Szepes Mária: Amiben most élünk...

Amiben most élünk, egy átmeneti állapot. Mindenki, mindenki ellen.

Szepes Mária 1908-2007

Borzalmas vad erők tombolnak. Nagyon sokan kerülnek olyan helyzetbe, hogy úgy érzik, nincs belőle kiút. 

Pedig van, de csak egyéni! Tömeg megváltás nincs!

Egyénileg kell megtenned, amiért születtél, be kell töltened a jobbik szerepedet.

Mert vigyázz, kínálkozik rosszabb is!

Próbáljátok magatokat megismerve, másokat segítve, mások felé a jót sugározni.

Jót tenni és tudni, hogy ami most látszólag rossz, utólag kiderülhet, hogy jó.

Nem formálhatjuk át a világot a magunk képére. Mindenkinek joga van a saját világához.

Tökéletes ember nincs, mert akkor nem a földön lennénk.

Mindenkit arra tanítok, hogy legyen önmaga, hogy betölthesse azt a feladatot, amire született.

Aki kapni akar, annak először adni kell. A gond az, hogy az emberek mindent azonnal akarnak, nincs 

türelmük végigjárni a fejlődésüknek megfelelő lépcsőfokokat.

Holott a földi lét a tapasztalásról kell, hogy szóljon mindannyiunk számára.

Véletlen történések nincsenek. Ha valaki szerencsétlennek érzi magát, akkor is tudnia kell, hogy az 

események az előzmények tükrében, vagyis okkal történnek.

És azt is tisztán kell látni, hogy minden döntésünk jelzés a jövőnek. Ébredni kell ahhoz, hogy önmagunkra 

találjunk, hogy fényt jelenthessünk a világnak, hogy segíthessünk a Földön.

- Szepes Mária -

- - - - - 

Szepes Mária - Ismerd meg önmagad - videó

Ez a nigériai fiatalember ámulatba ejtette a tudósokat!

Nigéria jövőbeli autójának nevezte el az Obafemi Awolowo Egyetemen tanuló Segun Oyeyiola azt a Wolkswagen Beetle-ból átalakított járgányt, amely ma már 6 ezer dollárt ér, hiszen az autó a napból és szélből előállított energiával képes közlekedni.

 A fiatal egyetemi hallgató amiatt építette meg ezt a modellt, mert szeretné felhívni a klímaváltozás és a környezetszennyezés égető problémájára a figyelmet.

Sokan egyáltalán nem bátorították a fiút, mondván, hogy csak az idejét vesztegeti, de ő hajthatatlan volt, és fejébe vette, hogy megépíti az üzemanyag nélkül is haladni képes gépkocsit.

“Fel akartam hívni ezzel az autóval a szén-dioxid kibocsátás problémájára a figyelmet, hiszen a sok kipufogó gáz miatt egyre forróbbá, kiszámíthatatlanná válik az időjárás, ami sok ember életét fenyegeti” – mondta a fiú.

Bizony, jó is lenne, ha kevesebb erőforrást aknázna ki az emberiség az amúgy is vészesen pusztulásnak induló bolygóból, és a környezetbarát megoldások is teret hódíthatnának.
(Forrás: filantropikum.com)

szél / napelemes autó - videó

Karsay István halálközeli élménye

1989-90 években történt egy motorbalesetem. Főútvonalon közlekedtem a belvárosban, a barátom lemaradva mögöttem jött. Egy lámpánál szokás szerint "kilőttem" és száguldottam az úton. Szerintem 80 km-es sebességgel mehettem, amikor jobbról egy zárt Zsuk típusú autó nem adott elsőbbséget és féktávolságon belül elém vágott.

Karsay István

Érdekes módon utólag nem emlékeztem semmire, az egész olyan volt, mintha már a baleset előtt egy másodperccel nem lettem volna a testemben. Nem éreztem a csattanást, pedig bele fejeltem az autó falába. Szerencsére volt rajtam bukósisak. A következő emlékem az volt, hogy a testem fölött lebegek. Láttam, ahogy a tömeg körbeállt és a mentősök szóltak nekik, hogy menjenek messzebb. Láttam, ahogy fölém hajolva valamit csináltak velem, gondolom élesztgettek, de eltakarták a testem. Motoros barátom utólagos elbeszélése alapján feküdtem a földön, az orromból és a fülemből folyt a vér, el voltam ájulva.

Én ezzel szinte egyidőben hallottam, hogy egy öreg néni imádkozik értem. Érdekes volt fentről szemlélni az eseményeket, de azt, hogy mennyi ideig tartott az egész, azt szinte nem is érzékeltem. A második emeleti ablakból is kihajolt egy ember, az volt a furcsa benne, hogy szinte derékig kilógott az ablakból és nem vette észre, hogy mellette vagyok.

Érdekes volt átélni ezt a helyzetet, és ami még feltűnt nekem így utólag is visszaemlékezve, hogy amikor kiléptem a testemből teljesen más törvény, a „Természettörvény” lett érvényes a számomra. Teljesen természetes volt, hogy látom magamat, és kiléptem a testemből, egy kellemes szeretet érzés járta át a „testemet”, érzéseimet, ekkor megértettem, ha meghalunk egy olyan tudatállapotba kerülünk, ami abban a pillanatban természetes lesz a számunkra, hiszen „hazaérkeztünk”!

Ekkor egy maghatározhatatlan kedves hang megszólalt: „nem jött el még a te időd. Ez egy véletlen baleset volt. Kelj fel, nincs semmi bajod, meg vagy gyógyulva”Ekkor hatalmas fájdalmat éreztem, és visszakerültem a testembe! És érzetem testem minden porcikájának fájdalmát.

A mentőautóban magamhoz tértem fel akartam ülni a hordágyon. A mentősök visszafektettek mosolyogva a kezükkel, hogy azért ezt nem kellene, felkelni, az előbb még meg akartam halni. Közöltem velük, hogy semmi bajom. Mikor megérkezett a mentő és amikor kinyitották az ajtaját fel keltem minden tiltakozásuk ellenére. Fájt és sajgott minden porcikám, az ő segítségükkel szálltam ki a mentőautóból, elutasítottam a hordágyat. Az orvos nagyon meglepődött és beültetett egy kezelőbe. Pár perc múlva teljesen magamhoz tértem. A tiszta tudatommal és beszédemmel annyira megzavartam az orvost, hogy olyan egyszerű az alapvető vizsgálatokat is elmulasztotta, mint koponyaröntgen. Csak annyit látott, hogy jól vagyok. Közölte, hogy megfigyelésre bent kellene maradni egy pár napig. A gyerekkori mandula műtétem kivételével és a látogatásokat leszámítva soha sem voltam korházban, most sem akartam ott maradni. Kérdeztem az orvost, hogy miképpen tudnám ezt elkerülni. Rám mosolygott és rámutatott a hátsó kijáratra. Közölte, hogy most valamiért fel kell mennie az emeletre, ha én közben eltűnök a rendelőből akkor ő már nem tehet semmit. Elbúcsúztunk egymástól és én „véletlenül” eltűntem a hátsó kijáraton.

A mögöttem jövő motoros barátom közben végig szemlélte a balesetet. A motorom roncsait a közelben lévő irodám mellett lévő garázsba tolta, majd miután a mentősöktől megtudta, hogy hol vagyok, értesítette a családomat, majd üdítőkkel felfegyverkezve bejött hozzám a kórházba, ahol közölték a legnagyobb meglepetésre, hogy eltűntem. Visszajött az irodába, ahol megtalálta a „nyomaimat”, majd rövid gondolkodás után a sarki kocsmába bement, ahol éppen magamban ünnepeltem egy nagy korsó sör társaságában a fura balesetet.

Az élményeimről nem beszéltem senkinek, legalább nyolc év telt el, mire elmertem mondani, pontosabban leírni és beszélni mertem róla, de addigra már olvastam a témáról könyvet, és a helyére tudtam tenni az eseményeket. Annyi még hozzá tartozik a dologhoz, hogy évek múlva álmomban „levetítették” a balesetet és szinte minden szögből végig kísérhettem az egész eseményt. Másnap felhívtam telefonon a barátomat és elmeséltem az álombeli eseményeket. Megdöbbenve hallgatta, mert olyan dolgokat mondtam el, amit csak egy kívülálló láthatott. Fontos momentum az is és itt volt jelentősége az elmaradt koponyaröntgennek, hogy egy év után megfájdult a bölcsességfogam, megröntgenezték, és kiderült, hogy az elmúlt időszakban volt egy álkapocs repedésem és nem vettem észre.

Ez most fontos volt, mert a bölcsességfogam a balesetben hosszában kettétört és nehéz volt kivésni, mert fent állt a veszély, hogy újra eltörik, így fogsebészeti eljárás keretén belül óvatosan véste ki egy orvos barátom azzal a lehetőséggel, hogy esetleg egy rossz ütés miatt össze kell drótozni az álkapcsom. Szerencsére nem kellett.

Találkoztam a motoros barátommal 10 év múlva és szóba jött az eset. Újra rákérdeztem, hogy mesélje el pontosabban azt, amit látott. Elmesélte, hogy a baleset után kb. 20 percet feküdtem ájultan a földön, a fülemből és az orromból folyt a vér. Valaki megnézett a járókelők közül és észrevette, hogy nem lélegzem és megpróbáltak mesterséges légzéssel éleszteni. Mikor kb. 20 perc eltelt, a mentőautó szirénájával egyidőben felültem egy pillanat alatt és közöltem az ott lévőkkel a legnagyobb megrökönyödésükre, hogy nincs semmi bajom és fel akartam kelni. Ez persze azért nem sikerült olyan egyszerűen!

Volt egy érdekes része annak, amikor álmomban levetítették a balesetet előttem, hogy egy másik részében az „álmom mozinak” visszavittek egy 1980-as furcsa balesetemhez.

Itt a következő történt:

Hajdúszoboszlón volt egy „kis Béke” nevezetű üdülő, ami magas szintű kormány vendégeknek volt fenntartva, és nem volt nagy, és az év nagy részében kihasználatlan volt. Én a tűzjelzőt mentem ellenőrizni a barátommal, és ott aludtunk az üdülőben. Az üdülő üres volt, a barátom elment egy ismerőséhez, én meg „élveztem”, hogy egyedül vagyok egy medencés üdülőben, fejest ugrottam a vízbe, és… elájultam! Ugyanis a medencének volt egy olyan kiépítése – gondolom az idősebb vendégek miatt – hogy az egyik felén  2  méter mély volt, de a másik felén csak térdig ért. És én itt ugrottam fejest!

Azt, hogy hogyan kerültem ki a vízből, nem tudtam, a medence partján voltam, és vizet hánytam. Nem értettem, hogy hogyan kerültem ki a vízből! Lefeküdtem aludni, másnap szédültem, agyrázkódás utáni állapotot éltem át, a homlokom szemmel láthatóan be volt horpadva.

Majdnem 10 év után, a levetített „moziban” láttam magam kívülről vissza, amint egy láthatatlan erő hatására testem felemelkedik, és szinte kidobódik a partra!

Egy láthatatlan ERŐ megmentett.

Progressziós hipnózis

Második komolyabb élményem egy barátomhoz fűződik. A barátom regressziós hipnózist alkalmazott abban az időben gyógyításaihoz kísérletképpen. Sikerrel működött hipnózisalkalmazása. Ez emlékeim szerint 1997 évében lehetett, január havában. Baráti látogatáson voltam nála. Kipróbálta rajtam is a hipnózist, de a visszavezetésnél, az anyaméh emléknél megálltam. Rövid lényege a hipnózisnak, hogy az életet visszapörgetve egy előző életbe visszatérve az esetleges mostani betegség okát meg lehet találni, és ha nem karmikus eredetű a betegség, akkor fel lehet oldani. Én előtte olvastam, hogy nem jó minden áron visszamenni az előző életbe, nem ok nélkül takarja a feledés fátyla az előző élet emlékeit. Nem is sikerült, megmakacsolta magát a tudatom. Mindenesetre a születésem körülményeiről olyan információkat mondott, amit csak én tudhattam egyedül. Ez visszaigazolásként megnyugtató volt a számomra. Utána következett egy érdekes dolog. Előrevitt az életembe, egy érdekes helyre kerültem.

Egy patak partján találtam magam. Én baloldalon álltam, és sötét volt az én oldalamon. A másik oldalon egy gyönyörű aranyszínű köd volt, mást nem lehetett látni. Pár méterrel arrébb láttam egy HIDAT. Megkérdeztem barátomat, hogy rámehetek-e a Hidra. Azt válaszolta, hogy igen, de ne menjek át a Hídon. Ahogy ráléptem, egy különleges dolog történt velem. Teljesen súlytalan lettem (136 kg voltam akkor!), egy csodálatos boldogság érzés jártát és megéreztem valami megfoghatatlan csodálatos dolgot. A Híd közepéről áttekintve egy csodálatos szempárt láttam, amiből sugárzott a melegség és valami megfoghatatlan érzés járt át. A barátom rám szólt, hogy nem menjek tovább, de nem hallgattam rá és elindultam a Hídon, nem volt kedvem visszafordulni. Erre hangosan rám kiabált, hogy azonnal jöjjek vissza! Bánatos és fájó szívvel, de engedelmeskedtem neki és visszajöttem. Mikor leléptem a Hídról, újra éreztem a testem, visszakerültem a valós világba. Utána kiértékeltük a helyzetet. Kiderült, hogy az életet és a halált elválasztó Hídon voltam. Ezért éreztem ezt a különleges érzést. Mellettem volt a gyermekem és érdekes módon még hozzá sem akartam visszatérni. A többiek, akik nézték a hipnózist, később elmesélték, hogy szinte nem is lélegeztem, azt hitték, hogy meghaltam. A barátom elmesélte, hogy a Hídra történő progressziós előrevezetést el tudta végezni, de ha a Hídon átmentem volna, már nem tudott volna visszahozni! Mert most történt ilyen első alkalommal vele is, hogy sikerült előre menni, illetve egy testelhagyást létrehozni külső módszerrel. Ezért kiabált rám.

Utána napokig lelki beteg voltam, mert olyan jó érzés volt ott lenni, hogy szinte bántam, hogy visszajöttem. Később elmúlt ez az érzés, de minden halálfélelem megszűnt bennem. Azóta teljesen máshogy látom a világot!

(Karsay István)

Karsay István - Mokka műsor beszélgetés a halálközeli élményekről. –videó