2023. május 31., szerda
Ishi, az utolsó „vad indián”
2023. május 29., hétfő
SZENT MIHÁLY ARKANGYAL GARGANÓI JELENÉSE
2023. május 26., péntek
Reményik Sándor: Egy lélek állt...
S az örök napsugárban reszketett
És fázva félt,
Mert érezte, hogy vonzza már a föld,
És keserűn kelt ajkán a "miért",
Mikor az Isten intett neki: "Készülj!
Valaki ott lenn meg akar születni,
Neked szőtték e színes porhüvelyt:
Pici kezeket, pici lábakat;
És most hiába, le kell szállanod,
Öröktől fogva te vagy kiszemelve,
Hogy e testet betöltsd,
Mint bor a kelyhet, ampolnát a láng.
Menj és ne kérdezz, ennek meg kell lenni!"
S szólt a lélek: "Én nem akarok menni!
Én boldog vagyok Veled, Istenem;
Mit vétettem, hogy egedből kivetsz?
Mit vétettem, hogy le kell szállanom,
S elhagynom búsan és reménytelen
Az angyalokat, testvéreimet?
Mit vétettem, hogy le kell szállanom,
S felöltenem a gyötrő Nessus-inget,
A meghasonlás örök köntösét,
A nekem szabott hitvány rongy-ruhát?
Ki bor vagyok: a Végtelennek vére,
S láng, mely üveg alól is égig ér:
Mit vétettem, hogy bezársz engemet
Kehelybe, amely megrozsdásodik,
S ampolnába, mely romlandó cserép?!"
És szólt az Isten szigorún: "Elég!
A törvény ellen nincsen lázadás!
Ha milliók mentek panasztalan,
Talán te légy kivétel?
Mint a fiókát az atyamadár:
Kivetlek. Tanulj meg jobban repülni,
S jobban becsülni meg az örök fészket!"
S az Ige alatt meggörnyedt a lélek.
Szomorún indult a kapu felé,
De onnan visszafordult: "Ó Uram,
Egy vágyam, egy utolsó volna még;
Egy angyalt, testvér-lelket hagytam itt,
Szerettük egymást véghetetlenül,
Tisztán, ahogy csak a mennyben lehet,
Szeretném viszontlátni odalenn,
Ha csak egy percre, ha csak mint egy álmot."
S felelt az Úr:
"Menj és keresd! Lehet, hogy megtalálod."
2023. május 24., szerda
Popper Péter halála előtt nem sokkal ezt nyilatkozta
2023. május 22., hétfő
Balogh Margit: Akik sokszor élnek
Évszázadokon átívelő reinkarnációs történet
Szepes Mária édesanyjának méltatlanul elfeledett, mindössze egy kiadást megélt és ma már szinte fellelhetetlen okkult-ezoterikus regénye.
Idézet a könyvből:
"A legtöbb szerencsétlenséget az életben az okozza, hogy az emberek mindig a földi boldogságot keresik. Azt hiszik, ez a cél. Pedig a cél a megismerés. Azért vagyunk itt, és ha ez van, a földi boldogság is feltárul előttünk."
"Az ember semmit se várjon kívülről, mert minden lehetősége, gazdagsága, boldogsága belül van."
"A karma. Nevezhetnők a kör törvényének is. Eszerint, ha valamit cselekszem, annak eredménye visszatér hozzám. Mert az Isten nem büntet, és nem jutalmaz, hanem a lélekbe elültette a törvényt, mely bölcsességen, szereteten, és igazságon nyugszik. E törvény szerint a lélek azt aratja le, amit elvetett."
"A ma vágya a holnap képessége vagy lehetősége."
- - - - - - - -
Szepes Mária - Számmisztika és megható története rövid anyaságáról - videó
forrás: Ecsedi János Krisztián
2023. május 20., szombat
Mester Tamás: „A haldoklással nem vagyok jóban, de nem gondolom, hogy ott bárminek vége lenne”
Spirituális utazásairól beszélgetett Peller Mariannal Mester Tamás az Utazás a lelked körül című műsorban.
Mester Tamás az utóbbi időben nem szerepelt olyan sokat a nagyközönség előtt, és sokan úgy gondolhatták, teljesen eltűnt. Ám erről szó sincs, ugyanis hatalmas utat tett meg, mind spirituális, mind művészi értelemben.
„Először azt gondoltam, hogy fura lesz, mert olyan, mintha ez egy váltás lenne a rock’n’rolltól a spiritualitás felé, de mind a kettő egyfajta ilyen szabadságkeresés. Itt ki lehet azt teljesíteni, amikor az ember meditatív állapotban van, az jobb érzés, vagy euforikusabb érzés mint, amikor egy rockkoncerten van” – mondta Tamás arról, hogy évek óta foglalkozik már meditációval.
Tamás azzal a céllal kezdett el ismerkedni az elmélyedés ezen formájával, hogy önmagát és a világot is jobban megismerje.
„Azt éreztem gyerekkoromban, hogy itt kell, hogy legyen valami több annál, amit látok. Ezek a gyerekeknek a világmegváltó álmai, mindenki megakarja váltani a világot kis korában, csak nálam ez nem múlt el. Édesapám azt mondta: Fiam, az Istent mindenki úgy keresi, ahogy akarja.”
Természetesen, amikor az ember a spiritualizmusról beszél, szóba jön a halál témája is, ezt a műsorvezetőnő most sem kerülte meg. Tamás erre olyan választ adott, melyen Mariann is meghatódott.
„A haldoklással nem vagyok jóban, de nem gondolom, hogy ott bárminek vége lenne. Persze, hiányoznának az apukám, a barátaim, az élet, szóval ez a rész biztos hiányozna. De vannak már sokan, akik a másik oldalon várnak. Ez ügyben is annyifajta csoda történt velem mostanában.”
forrás:nlc.hu
- - - - - - -
UTAZÁS A LELKED KÖRÜL - MESTER TAMÁS - videó
forrás: LélekKözösség Peller Mariannal
2023. május 18., csütörtök
Thomas Meyer: Az új évezred fénye
Az Antropozófia kincsei között igen sajátos helyet foglalnak el Rudolf Steiner és – az első világháború egy kulcsszemélyiségének, a német vezérkar főnökének – Helmuth von Moltke kapcsolatának dokumentumai. Rudolf Steiner felismerte benne a történelem, a kereszténység , az egyedi nyugati lelkialkat kialakulására erőteljes befolyást gyakorló első Miklós pápa individualitását.
Ha Moltkenek még földi életében is különleges volt a kapcsolata Rudolf Steinerrel, akkor mennyivel inkább az volt halála után, mivel Rudolf Steiner folyamatosan követte őt, élményeit az érzékfeletti világban. Üzeneteit éveken keresztül maga Rudolf Steiner közvetítette földön maradt özvegye és egyben szellemi társa, Elisa von Moltke felé, „Az új évezred fénye” c. könyv e kapcsolat írásos emlékeinek gyűjteménye.
Részlet a könyvből:
„Ismételten kihangsúlyoztuk, hogy egyáltalán nem valamiféle önkényes vágy motivál bizonyos embereket arra, hogy amit mi szellemtudománynak nevezünk, beleoltsák a jelen és a közeljövő kultúrájába. Ez a szellemtudomány a mai kor szükségszerűsége, és csak akkor lehetséges számunkra a jövő, ha a szellemtudomány szubsztanciája utat talál magának az emberi evolúcióban. Ebben áll, kedves barátaim az a nagy és fontos jelenség, amelyre most rá kell tekintenünk, amikor von Moltke úr lelkére emlékezünk. Benne egy olyan embert, egy olyan személyiséget ismertünk, aki a szó legteljesebb, legaktívabb értelmében benne állt az életben. Ez az élet a múltból fejlődött, és mára eljutott az egyik legnagyobb krízishez, amellyel az emberiség valaha is találkozott tudatos történelme folyamán. Egy ember hadseregeket irányított, olyan események középpontjában állt, amely egyben végzetterhes jelenünk és jövőnk kiindulópontjának is tekinthető. Ugyanakkor előttünk áll egy ember, egy személyiség, egy lélek, aki közénk tartozott, kereste a megismerést, az igazságot, és tette mindezt a mai kor lelkére jellemző legszentebb, legtisztább tudásszomjjal, aminek meg kell jelennie a lelkünk előtt. Ez a rátekintés kimagasló történelmi szimbólummá avatja a lelket, amely éppen most lépte át a halál kapuját,függetlenül attól, hogy milyen szerepe volt a történelmi eseményekben, hogy külső életében vezető pozícióban volt, hogy eleget tett a külső élet követelményeinek, és mégis megtalálta a hidat ahhoz a szellemi élethez, amelyet a szellem tudománya által keresünk, ez mély jelentőségű történelmi szimbólum, amely egyben egy kívánságot ültet a lelkünkbe, nem személyes, hanem az idő szükségszerűségéből fakadó kívánságot: bárcsak számos lélek lenne, aki úgy cselekedne hasonló szerepben, ahogy ő cselekedett. Ez az, ami a legnagyobb mértékben kimagasló és jelentőségteljes, és ez az, amit szeretném, ha önök megéreznének és átélnének. Erről a tényről a külső világban csak nagyon keveset lehet beszélni, de ez nem számít. Valójában az a legjobb, ha erről egyáltalán nem beszélünk; de ez egy valóság, és ami számít, az ennek a valóságnak a hatása, és nem az, amit elmondanak róla. Ez a tény egyben a szellemi élet realitása, és megérteti velünk: ez a lélek rendelkezett azzal a képességgel, hogy megértse az idők szavát. Azt kívánom, hogy sokan követhessék ezt a lelket, sokan, akik most még ilyen vagy olyan értelemben messze állnak a mi szellemtudományunktól.
Mert az igazság a következő: az, ami szellemtudományos mozgalmunkon keresztül árad és lüktet, legalább annyit kapott ettől a lélektől, mint amennyit mi tudtunk adni neki. Emlékezzünk erre, mert gyakran beszéltem róla. Ez azt jelenti, hogy jelen korunkban oly módon lépnek át a lelkek a szellemvilág küszöbén, hogy magukkal viszik mindazt, amit itt a Földön a szellemtudományból felvettek magukba. Hogyha egy lélek, amely rendkívül tevékeny életet élt, átlép a halál kapuján, és most már odafenn él, a fény világában, melyről együtt tanulunk, hogyha odaát tudjuk őt, más szavakkal: hogyha az, amire a keresésünk irányul, a mi szellemtudományunk egy ilyen lélekkel együtt lépi át a halál kapuját, szellemi áramlatunk, éppen az ezzel a lélekkel való kapcsolata révén, mélyen jelentős és hatékony erővé válik odaát. Azok a lelkek, akik itt vannak és megértik, amiről beszélek, soha nem fogják elfelejteni, amit éppen most megfogalmaztam: mekkora jelentőséggel bír, hogy ez a lélek most magával emelte a szellemvilágba azt, ami éveken át áradt szellemtudományunkból, az benne odafenn erővé és hatékonysággá válik.”
- forrás: Balogh Gábor antropozofus.hu -
(2013. 10. 27.)
Helmuth von Moltke az első világháborúban a német hadtest parancsnoka volt, halála után küldött üzeneteiből kiderül, másként is alakulhatott volna a történelem. Ludwig Polzer-Hoditz grófnak szintén mély kapcsolata volt a szellemvilággal és a XX. század történelmével.
„Ma sok olyan ember jár a Földön, akinek nincsen lelke. Ők így démoni erők hordozóivá válnak. Aki ezt fel akarja ismerni, annak a szellemi megismerésre van szüksége, de ma ezt nem akarják az emberek.”
Az üzenet egy későbbi részében még azt mondja:
„Ha a szellemi megismerés nem terjed el, akkor olyan idők jönnek, amikor fekete-Ahriman-madarak fognak az emberek feje felett barikádokat építeni, az ember és a szellemi világok közé. Ezek a szerencsétlenség-fekete-varjak a Michaeli-szellemi-fényt akarják eltakarni az emberek elől. Az emberiség pedig, azt, ami ezekből a szerencsétlenség-fekete-varjakból
kisugárzik úgy érzékeli, mint egy áldást, egy jótéteményt, amivel a földi életet jobbá
lehet tenni. Ebből aztán egy olyan remény fog kialakulni, mely alapjaiban valójában démonikus."
1987-ben készült alkotása, a „Letzter Angriff”
Az üzenetben foglaltak számunkra azt is jelentik, hogy a megfelelő hozzáállás
kialakításához és a helyes ítélet megalkotásához szükségünk lesz arra, hogy a fekete-
Ahriman-madarak által a fejünk fölé épített barikádot lebontsuk és abból a démonikus
remény-álomból, melyben ma még alszunk, végre felébredjünk.
forrás:camphill.hu
- - - - - -
Rudolf Steiner - A szellemtan fontossága - videó
forrás:Antropozófiai Tartalmak
előadó: Karsay István spirituális tanító
2023. május 16., kedd
A növények éreznek és tudatosak is
Azok számára, akik mélyen kommunikálnak az állatokkal, ugyanolyan szintű választ tudunk kapni egy növénytől, ha úgy dönt és tudod, hogyan kell meghallgatni.
A tanulmányok évek óta azt mondják, hogy a növényeknek nincs idegrendszerük vagy idegi receptoruk, és ezért arra a következtetésre jutottak, hogy a növényeknek nincs érzésük. De ez egyáltalán nem igaz.
A növények fájdalmat is érzékelnek és tudatában vannak. Rendkívül intelligensek és tudják, hogyan kell szabályozni magukat a ragadozókkal szembeni védelem érdekében. Számos tanulmány bizonyította ezt.
A növények tudják, mikor veszélyeztetik őket
Létezik olyan technológia, mint például a növények zenéje, amely képes megmérni a növények ellenállásának változását, amelyet azután adatokká alakíthat. A növényeket rá lehet kapcsolni olyan eszközökre is, amelyek ezt az ellenállást mérik, mint például a hazugságvizsgáló teszt, hogy megfigyeljék és mérjék a környezetre adott reakcióikat.
Ha Google keresést végez a „hazugságdetektor-teszthez csatlakoztatott növények” alatt, akkor az 1960-as években a Cleve Backster számos kísérletet végzett növényekkel, amelyek a hazugságdetektor-teszt segítségével kiderítették, hogy valóban fájdalmat regisztrálnak abban a pillanatban, amikor rájuk tették.
Még ennél is lenyűgözőbb, hogy akkor is reagálnak, ha valaki gondol rájuk és a növények hasonló félelemre reagálnak, mint az emberek, amikor kivették a gyufát a fiókból. A növényeken a tüskék is megjelentek a hazugságvizsgáló tesztben, amikor mások is sérültek, ezzel bizonyítva empátia és magas szintű tudatosságukat.
A növények abban a pillanatban érzik ezt, amikor megsérülnek
Egy nemrégiben a Wisconsin-Madison Egyetemen, az 2018-ben végzett tanulmány kimutatta, hogy a növények idegrendszeri reakciót mutatnak, amikor ártanak. A technológia és a genetikai módosítás segítségével képesek voltak megmérni és megmutatni, hogy amikor a hernyó megharap egy levelet, a növény felszabadítja a glutamátot, amely egy neurotranszmitter, amelyet az emberek szintén felszabadítanak egy fájdalom érzésének pillanatában. A növényben ez kalciumfelszabadulást eredményezett, amely hasonló az emberek idegi jeléhez. Ez a folyamat ezután jelezte a növénynek, hogy engedje szabadon védőhormonjait, amelyek mérgezőek lehetnek azok számára, akik a növényt eszik.
Számos kutatást végeztek szarvasokkal és fákkal s megállapították, hogy a növények megnövekedett mennyiségű tannint engednek fel, amelyek keserűek és mérgezőek a szarvasokra, így abbahagyják a növény evését.
Ez érdekes, mert kiderül, hogy a növények sokkal okosabbak és jól alkalmazkodnak, mint ahogy a legtöbb ember hitelt ad nekik. Ha azonban a bolygónkra gondolunk, akkor van bizonyíték erre. A növények hajlamosak arra, hogy túlzsúfolják az embereket és az ember alkotta szerkezeteket, sőt, túléljék az embereket is.
Talán most kétszer is gondolkodni fog, amikor szorosan kapcsolatba lép egy növénnyel, és az megtéveszti, hogy „csak” egy növény.
forrás: musicoftheplants.com
A kutatás néhány napja alatt pedig kimutatták, hogy harminc méteres körzetben minden fában megtalálták ezt az anyagot, mert az „idősebb” jegenyefenyő „értesítette” a többi növényt, hogy egy tápláló összetevő van a birtokában, amit a gyökereken keresztül eljuttatott a „fiatalabb” cserjék törzsébe is.
Fantasztikus, nem igaz?
Valóban tudnak a növények gondolkodni és érezni? - videó
forrás: Száraz György
2023. május 15., hétfő
Az asztrális test ezotériája
A makrokozmoszt, vagyis a világmindenséget és a mikrokozmoszt, vagyis az embert érintő folyamatok analógiája már a régmúltból ismert. A világ keletkezésének ősrobbanás-elméletét és a gravitáció természetét az egyedülinek kikiáltott háromdimenziós tér és idő feltételei közötti fizikai világban kutatók matematikai modelljei, kozmogóniai elméletei, asztrofizikai tapasztalásai nem tudták több évtized alatt sem bizonyítani és megmagyarázni. Helyet kellett adni a többdimenziós valóság szemléletének, amely már biztosítja az eddig hiányzó feltételeket, és a tudományos világ munkahipotézis szintjén elfogadta. Az ősrobbanás és az utána következő folyamatok tizenegy dimenziós modelljének megszületett a matematikai bizonyítása. Analóg módon, az ember sem csak fizikai lény és nemcsak a háromdimenziós világ keretei közötti folyamatok hatnak rá, hanem a négy, öt, hat, hét dimenzióban végbemenő események is, amelyek természetükből adódóan kiváltói, vagyis okai lehetnek a fizikai testben megnyilvánuló jelenségeknek. Most már nem lehet a tudományosság hiányára hivatkozva figyelmen kívül hagyni olyan fogalmakat, mint az ötdimenziós mentális sík, a négydimenziós asztrális sík, vagy az ember esetében a mentális és az asztrális test.
Az asztrális anyag úgy hatol be a fizikaiba, hogy mindegyik fizikai atom, saját éteri burkával együtt, végtelenül finom és mozgékony asztrális anyaggal lesz egymástól elválasztva. Ez az anyag teljesen más tulajdonságokkal bír, mint a fizikai, és csak azért láthatatlan számunkra, mert még nem fejlesztettük ki a felfogására alkalmas érzékeinket. Mi úgy viszonyulunk az asztrális világhoz, mint a vakon született a fizikaihoz, aki nem látja azt, bár a világ létezik.
Milyen is volt a viszonyunk a végtelenül kicsiny mennyiségekhez? Ezek számunkra nem léteztek addig, amíg fel nem fedezték a segítségül szolgáló készülékeket, és a mikroszkópok sokszorosára nem erősítették látásunkat. Már a mi fejlődési szintünkön is vannak emberek, akik képesek felfogni az asztrális világ finom rezgéseit, és valamilyen fokon érzékelik az asztrális jelenségeket.
Bár az asztrális világ nem látható, mégis állandóan benne élünk, minthogy érzéseink, kívánságaink, vágyaink és hajlamaink ehhez a világhoz tartoznak, és asztrális testünkben a központjaik is kialakultak. Mindazoknak a tulajdonságoknak a forrása, amelyek kívánsággal, vággyal vagy szenvedéllyel színezettek, és amit az érzéki létezés csillapíthatatlan éhségének neveznek, az ember asztrális természete. Másként fogalmazva: ha lényünk nem lenne az asztrális sík lakója is, és tudata nem meríthetne az asztrális sík anyagából, nem lennének emócióink, hiányozna belőlünk a motiváció képessége.
Mindennapos gondolataink többsége olyan szorosan kapcsolódik a vágyakhoz, annyira átitatott asztrális rezgésekkel, hogy a keleti pszichológia szigorúan elhatárolta gyarló értelmünk egoista impulzusait a lélek érdek nélküli, személyiség fölötti természetétől. Az asztrális test a közvetítő állomás az ember teremtői tervet képviselő lelke és éber személyiségének fizikai tudata között. Minden alkalommal, amikor gondolkodunk, rezgéseket idézünk elő a mentális anyagban. Ahhoz, hogy ez megnyilvánuljon a fizikai anyag szintjén, gondolatunknak egy kört kell bejárnia. Miután rezgéseket váltott ki a mentális anyagban, megfelelő rezgéseket hoz létre az asztrális anyagban is, és az asztrális központokon keresztül megtörténik az érintkezésbe lépés testünk éteri szubsztanciáján keresztül a sűrűbb fizikai anyaggal, vagyis az agy szürkeállományával.
A tisztánlátók megfigyelései teljesen egybehangzóak. Éber állapotban az asztrális test átjárja az ember fizikai testét, de méreteiben sokkal kiterjedtebb annál, és az embert világító felhőbe burkolja, amely az aura elnevezést viseli. A fejletlen ember asztrális teste homályosan körülhatárolt, asztrális anyagú felhőből áll, amelynek szövedéke viszonylagosan sűrű és durva, és ezért képes válaszolni azokra az ingerekre, amelyek az ösztöntermészetre jellemzőek. Aurája zavaros barna, vörös vagy zöld színek keveréke. Hiányzik a fények játéka. A különböző szenvedélyek mély intenzív hullámok formájában jelennek meg, vagy ha a szenvedélyek felfokozottak, villámok cikázása látható. Így a szexuális szenvedélyt zavaros karminszínű hullám, a dühkitörést pedig vörös villám sötétkék árnyalattal jelzi az aurában.
Az asztrális tevékenység központjai keleten a csakra elnevezést kapták. Világító kerekeknek is hívják őket. A fejletlen embernél alig észrevehetőek. Az okkultisták előtt az asztrális anyag hét állapota ismert. Az asztrális test állandóan változtatja összetételét annak hatására, hogy milyen a szenvedélyek, kívánságok, vágyak játéka. Ha ezek a lélekhez emelőek, az asztrális test legfinomabb részecskéi erősödnek fel, és a durva alkotóelemek kilökődnek, helyükre finom asztrális anyag lép. Mindenfajta alantas szenvedély éppen az ellenkező hatást váltja ki. A durva részecskéket felerősíti, és egyidejűleg kiszorítja a finom részecskéket, felváltva azokat az asztrális anyag alsó fajtáival. Amikor az ember alszik, az asztrális anyag elhagyja a fizikai testet, otthagyva az ágyban éteri mátrixával együtt. A fejletlen embernél az asztrális test az alvás ideje alatt tudat nélküli marad, és ott kering a fizikai test körül. Ha közepesen fejlett ember asztrális testét vizsgáljuk, megfigyelhetjük, hogy méreteiben jelentősebb, és a finom részecskék jelenléte ragyogást idéz elő, a magasztos érzelmek pedig a fények csodálatos játékát váltják ki. A kontúrok határozottak és világosak, azonosulnak a személyiséggel. Az asztrális test, megőrizve plasztikusságát, állandóan visszatér eredeti formájához, és különböző árnyalatokban fénylik, rezeg. A csakrák már határozottan láthatóak, bár még nem végeznek forgómozgást. Érzelmei, gondolatai figyelmes vizsgálatával és tudatos irányításával az ember a leghatározottabban képes befolyásolni asztrális testét és gyors fejlődést elérni. Alvás során az ilyen asztrális test nem tartózkodik a fizikai test közelében, mint az előző esetben. Vándorol az asztrális világban, áramlatok hordozzák, miközben az emberi tudat képes az élmények felfogására és az agyban való rögzítésére. Így jön létre például a látomások és az események előre megálmodása. A szellemileg magasan fejlett ember asztrális teste az asztrális anyag legfinomabb részeiből áll, és csodálatos látványt nyújt tündöklésével és színeivel. Soha nem látott árnyalatok jelennek meg a nemes érzelmek hatására. A csakrák forgómozgása a központok teljes értékű tevékenységét jelzi. Az ilyen ember tudata alvás közben nem szünteti be tevékenységét. Elhagyja fizikai burkát, és szabadon száguld az asztrális szférában.
A durva részecskék hiánya következtében képtelen a durva rezgésekre válaszolni, amelyek csak az alantas vágyak objektumaihoz kapcsolódnak. Elsuhannak mellette, nem is érintve őt. Az ilyen asztrális test engedelmeskedik az embernek, tükrözi gondolatait és alárendeli magát azoknak. Ez ad lehetőséget az asztrális világban való tudatos cselekvésre.
Amikor a fizikai test meghal, az éteri test kiválasztódik, és magával viszi a pránát, amely a sűrű fizikai testen belül szervezi az életet. A fizikai testet elhagyó életenergiák egy központba gyűlnek össze. Kiválásuk a fizikai testből merevséggel, a fizikai érzékszervek bénulásával jár. Az érzékszervek ugyan sértetlenek maradnak, de a tudat, a „belső parancsoló” a szürkés-lila éteri testbe burkolva azzal foglalatoskodik, hogy szemléli az előtte lepergő képsorokat, amelyek felidézik előtte élete eseményeit.
Ezekben a képsorokban földi létének minden eseménye világosan a szeme elé tárul: a meg nem valósult vágyak, a sikerek és kudarcok, a vonzalmak és sérelmek. Leélt életének értelme világosan feltárul előtte, vezető gondolata belevésődik lelkébe, és meghatározza azt a területet, amelyen a halál utáni élete lezajlik. Egy rövid időre olyannak látja magát, amilyen valójában, megismeri élete valódi értelmét, és meggyőződik arról, hogy az élet törvényei megváltoztathatatlanok és igazságosak. Ezt követően szétszakad az éteri és fizikai test közötti magnetikus kapcsolat, a „belső parancsoló” elmarad földi élete társaitól, és az ember, a kivételeket nem számítva, belemerül egy időre a békés tudatnélküliség állapotába. Ezekben az ünnepélyes, halál előtti percekben a hallgatást nem zavarhatja meg semmi.
Amikor az ember fizikai testéből kiszabadul, majd ezt követően az éteriből is, asztrális testébe zárva találja magát. Fizikai élete ideje alatt az asztrális teste különféle minőségű részecskékből tevődik össze. Az eltávozás után, mikor is teljesen az asztrális világba kerül, asztrális testében változások történnek. Az eddig összekeveredett durva és finom asztrális anyagi részecskék sűrűségük alapján sajátos koncentrikus burkokba rendeződnek. Minthogy az asztrális anyag hét állapotban létezik, az eltávozó asztrális teste is ezen anyagok összetétele, amely testbe az ember mindaddig bezárva marad, amíg ez a bonyolult burok szét nem esik, és tudata ki nem szabadul belőle. Most válik csak érthetővé, miért akkora jelentőségű az asztrális test tisztítása földi életünk során. A tisztítótűz, amelyen keresztülmennek az eltávozottak, egymástól teljes mértékben eltérő körülményeket teremt a lelkek számára, és az eltávozók átélései annak megfelelően alakulnak, hogy földi életük során milyen fajtájú asztrális rezgések voltak túlsúlyban asztrális tudathordozó testükben.
A halál után minden ember a számára megérdemelt helyen marad az asztrális világban mindaddig, amíg a szenvedélyek, vágyak ki nem hunynak, amíg a személy a teljesíthetetlenség kínját átélve, megértve annak hiábavalóságát, megválik tőlük. Előbb vagy utóbb – néhány kivételtől eltekintve, akik földi életükben egyáltalán nem élték meg az önzetlen szeretet, a szellemiség felé törekvés érzését – mindenki számára eljön az idő, amikor az asztrális testtel való kapcsolat végérvényesen megszakad, és a lélek rövid tudattalan állapotba merül, amely a fizikai testből történő kiszabadulás állapotához hasonló, majd a gyönyörűség érzése tölti el a lelket, amitől felébred. Ez az érzés elképzelhetetlen a földi értelem számára. Ez a magasabb mennyei öröm világa, amelyhez lényegében a lélek tartozik. Bármennyire is alantasak voltak a lélek földi szenvedélyei, felcsillannak benne a felső természet jellemzői, és eljön számára az aratás ideje. A lélek megvalósítja mindazt a nemest és önzetlent, ami halhatatlan természetének sajátja.
- Dr. Bíró Dénes - tgy-magazin.hu -
2023. május 14., vasárnap
Szepes Mária - Az apáca és az utcalány
Ezt a különös történetet igen szeretett barátaimtól, egy házaspártól hallottam – nagyszerű ember mindkettő. A férfi az egyik legnagyobb gyárunk vezérigazgatója volt a Rákosi-időkben, kivételes szakember, akit politikai kívülállása ellenére akkor sem lehetett nélkülözni.
1950-ben feloszlatták az apácakolostorokat és a bordélyházakat. Egyszerre. Két apácát és két prostituáltat az általa vezetett gyárba helyeztek. Bizarr és perverz rendelkezés volt, amelyet jó barátom, a főnökük próbált emberségesen megoldani. A négy, saját közegéből kiemelt nőben csak egyetlen érzés volt közös: idegenkedő riadtságuk. Az apácák lesütött szemű imákba menekültek, a prostituáltak orrdörgölő, mérges sírásba, fogaik közt szűrt átkokba fojtották a jövőtől való félelmüket. Jelentéktelen, könnyű munkákat adtak nekik, távol egymástól. Bizonyos, hogy elképesztő jelenség volt mindegyik. Az apácák nehezen összeszedett, ormótlan ruhája, ügyetlenül feltűzködött kontya, a prostituáltak sárgára festett, tövénél fokozatosan feketére vedlett, zsíros hajcsutakja, rájuk feszített rövid szoknyája, gyomrukon összekötözött foltos blúzuk, amely alatt meztelen, hervadt hús harmonikázott – goromba, vihogó megjegyzéseket váltott ki a legtöbb munkatársukból. A kemény, terjedelmes, ételosztó asszony a négy nőt az étkezéseknél egymás mellé ültette a kantinban, ugyancsak egyfajta kajánsággal. Egy apáca, egy prostituált, egy apáca, egy prostituált. Az apácák szemhéjuk redőnyével kizárták a világot. A prostituáltak dacosan nézelődtek. Megoldott blúzukból kitolult meztelen, hervadt mellük. A nehezen múló napok valamelyikén az egyik prostituált figyelni kezdte apáca szomszédját, aki fiatalabb, szelídebb arcú volt szigorú, elutasító, vékony ajkú társánál.
– Én is apáca akartam lenni kislány koromban, bérmálkoztam is – súgta feléje halkan, váratlanul. – Mostohaapám megerőszakolt. Azután az utcára zavartak pénzt keresni. Anyámmal együtt ittak. Otthon váltották egymást a férfiak, s mindegyik használt engem is. A testünkből éltünk. Anyámat megkéselte az egyik szeretője. Halott. Senkim sem volt. A bordélyban eladósodtam. Narkós lettem. Kidobtak. Senkinek se kellek. Se égnek, se pokolnak. Marának hívnak. Nagyon beteg vagyok. Valami tüdőgombásodási nyavalyám van. Nem tudnak segíteni rajtam. Imádkozzon értem, nővér.
Az apácának megrebbent a szemhéja, de nem nézett fel. Belül azonban furcsa zavar támadt benne. Iszonyat, halvány szánalom, amelyhez erős bűntudat társult. Úgy érezte, ha ránézne, szólna hozzá, ő is bemocskolódna. Mit mondana neki az Úr? És Jézus? Ő a házasságtörő asszonyt megmentette az agyonkövezéstől. Ez azonban nem házasságtörő, hanem… Mária Magdolna ilyenfajta „rossz nő” volt, amíg a Megváltóval nem találkozott.
A prostituáltat feldühítette az apáca hallgatása, és hogy nem nézett vissza rá. Hevesen süvöltő, vad káromkodások, karmoló szavak özöne tört ki belőle.
– Jól van – súgta az apáca fülébe. Bűzös lehelete az orrába csapott. – Nyomorult, összedrótozott hüvelyű szentfazék vagy! Könnyű megúszni a disznóságokat annak, aki nem mer ránézni a világra, nem lökik az utcára, és nem használják klotyónak a férfiak. Téged sohase vertek kékre-zöldre a stricik. A kolostorodból kirúgtak, s azt hiszed, tiszta vagy. Francnyavalyát. Én majd gondoskodom arról, hogy ne a szentekkel hálj éjszaka. Nagyon hamar megdöglök a Lászlóban. Számon tartalak. A szánalom szikrája sem él benned! Hiába döngeted a mennyország kapuját. A külső sötétségbe jutsz velem együtt! Látni fogsz!
Ez volt az utolsó szava. A fiatal apáca nem látta soha többé testi valójában. Nyilván kórházba vitték. Amit mondott, szörnyen felkavarta. Süvöltő átkait, fenyegetését mintha magnóra vették volna benne. Szüntelenül ismétlődtek az agyában. Szívét bűntudat és szánalom szorította össze. Ő valóban védett volt, amíg fel nem oszlatták a rendet. De hogy a részvét szikrája sem élt volna benne? Ez nem igaz. Tudott szánni. Még ezt a borzasztó némbert is sajnálta. Valamennyire. Nem eléggé. Csak gyónni tudna kedves öreg papjuknak vagy szelíd, agg főnöknőjüknek! A papot elhurcolták. Az agg főnöknő pedig… igen. Sajnos, már nem volt eszénél. Csak motyogott. Máter Dorottya, aki együtt szorongott vele a kis cselédszoba vaságyán, mindig megfélemlítette. Oly öreg, szigorú és kérlelhetetlen a hitében! Úgy érezte, óriási jégtoronyként magasodik föléje. Égig ér. Egészen apróvá zsugorodik mellette. Emberi szót nem hall és nem ért meg. A gyöngeséget nem ismeri. Nem bocsátja meg.
Este hosszan imádkozott, de egy szikrát sem aludt. Mozdulni nem mert, hátha felébreszti vele Máter Dorottyát. Nagyon kimerülten kelt fel. Az üzemben csaknem elaludt a munkája fölött. A kantinban Máter Dorottya ült mellette a prostituált helyén. Az ételre, amelyet eléje tettek, ránézni sem bírt. Bizonyos volt abban, hogy hiába ajánlaná fel kimérten falatozó nővértársának. Rálesett a másik oldalán ülő, termetes munkásasszonyra. Az éppen az utolsó falatot gyömöszölte magába. Gyorsan, ösztönösen kicserélte a maga tányérját szomszédnője üres tányérjára. Az szélesen, fogatlanul elmosolyodott.
– Köszönöm – súgta kedélyesen. – Már csak ez hiányzik az én hájamnak, nővérke. Sajnos nem tudok ellenállni semminek, ami ehető! – És mohón söpörni kezdte magába az ételt.
Este, imádsága után mélységes, sötét álomszakadékba zuhant. Egészen közel hozzá lángok csaptak fel, s a tűzben élesen, tisztán látta a prostituált ványadt, kiütéses, ádáz arcát. – Én is apáca akartam lenni. Bérmálkoztam is – mondta gúnyosan. Metsző hangja visszhangot kondított benne. Mintha óriási teremben erősítőből hömpölygött volna elő. Kiáltani akart, de nem jött ki hang a torkán. Mozdulni próbált. Képtelen volt rá. „Fel kell ébrednem! Fel kell…” Hirtelen megérezte, hogy ujjai az arcába marnak, azután a szeméhez tapogatóznak, hogy erőszakkal kifeszítsék zárt szemhéját. A szeme nyitva volt. Szivárványhártyája megrándult a durva érintéstől. De a lángok nem tűntek el. A prostituált ádáz arca sem, csak átderengtek rajta a cselédszoba ablakának körvonalai. S dühödt, visszhangos átkai tovább kongtak benne. „A külső sötétségbe jutsz velem együtt. Látni fogsz!”
Látta. Máter Dorottya mellette hortyogott. Nyöszörögni kezdett. Nem ébredt fel rá. Testét verejték borította. Szemét lehunyta. A vádló arc rámeredt a lángok közül. Hipnotizálta. Nem tudott mozdulni.
Ebédjét másnap, harmadnap is szomszédnője üres tányérjára cserélte át. Talán egy hét múlt el, amikor Máter Dorottya rávillantotta éles pillantását a szemhéja alól: – Egy hete nem eszik egy falatot sem, Angelika – süvöltötte a fülébe. – Mi baja?
– Nem alszom éjszaka – suttogta maga elé.
– Rosszul imádkozik! – A gonosz sokféleképpen környékezi meg az éretlen lelkeket. Gondolkozzék. Tartson bűnbánatot. Lehet, hogy incubusok látogatják éjszaka?
Nem azok látogatták. Mara – már így nevezte magában – nem tágított mellőle. Szavai visszhangosan ismétlődtek benne: „Téged sohase vertek kékre-zöldre a stricik. A kolostorodból kirúgtak, s azt hiszed, tiszta vagy. Francnyavalyát! Én majd gondoskodom arról, hogy ne a szentekkel hálj éjszaka!”
Múltak a napok, és ő egyre gyengült. Étel nem ment le a torkán. Odaadta szomszédnőjének, akinek hájdudorai egyre nőttek tőle. Angelika nővér keze már reszketett. Szédült. Támolygott, végül elájult. Egy klinika idegosztályára került. Infúziót kapcsoltak rá, jártányi ereje sem volt, de Mara vetülete ott is rendszeresen megjelent előtte. Beszélt hozzá. Alakja fokozatosan változott. Egyre soványabb, árkoltabb szemű lett. Arcán, testén csúf kiütések jelentek meg. Lángok helyett korompászmák vették körül. Végül, egy napon ádáz kifejezése eltűnt. Ajka lefittyedt, szeme üvegessé vált. Angelika tudta, hogy meghalt. Meghalt? Nem. Hiszen nem tűnt el, csak ködös, homályos arcából csodálkozó, fókusz nélküli szemek világítottak. Kék gyerekszemek. Angelika nővérben furcsa változás ment végbe. A visszhangos beszéd elhallgatott benne. Ő azonban magában, személyessé alakítva, mérhetetlen fájdalommal, szánalommal szüntelenül ismételte a prostituált szavait: „Igaz. Könnyű volt megúszni nekem a disznóságokat, hiszen nem mertem ránézni a világra. Nem löktek ki az utcára, és nem használtak klotyónak a férfiak. Azt hittem, tiszta vagyok. És ha én születtem volna ugyanolyan körülmények közé? Ha engem is kilöknek az utcára? Kékre-zöldre vernek a stricik?”
Mara világítóan kék gyermekszeme egyszerre rátűzött. Tágan, csodálkozva, szelíden. Könnyek nedve buggyant ki belőle, és csillogva lefutott ködös arcán. Vagy ő könnyezett?
„Mi jogon ítélkeztem? Ő is apáca akart lenni – szövődtek benne tovább a könnyekkel átitatott szavak. – Miért nem vigasztaltam? Miért nem imádkoztam érte?”
– Te szegény, szegény én – formálta ajka a szavakat. Torkában zokogás gyürkőzött. Imádkozni kezdett Maráért, akivel valamiképpen azonossá vált, s így saját mulasztásáért, ostoba könyörtelenségéért kérte az égiek bocsánatát. A ködös szellemalak homályosult, de mielőtt teljesen eltűnt volna, bérmálásra öltözött kislánnyá változott, és… saját gyermekarcát viselte.
Angelika mély, álomtalan álomba zuhant. Hosszú órák után gyengén, de pihenten, megnyugodva ébredt. Tudta, hogy meggyógyult. Dolgozni fog. Hite élőbb, igazabbá vált. S abban is bizonyos volt, hogy hivatásában sohasem válik hasonlóvá a világ kísértései, valóságai elől jégtoronyba menekülő, gőgös Máter Dorottyához.
(Megjelent a Felhőszobrász c novelláskötetben 2003-ban)
- - - - - -
Szepes Mária: Ki vagy?
elmúlt életek kemény, bénító anyagából?
Hány akadály emelkedik a másik
konfiguráció magja és közötted, amíg
csupa torz kényszer, hadonászó vád
rekeszt el a teljes, való világtól?
Csak állsz ott a csillámló homályban,
Maya vetületeitől halálra váltan.
Nem tudod, hol vagy, ki vagy?
Vak determináció kötöz le,
rab vagy, szabad vagy-e,
mikor jön el a vég, és mi
volt a kezdet? Ki intézi sorsod?
Szervezeted, a perpétuum mobile,
hogy működik, cserben hagy-e,
s fogoly agyad labirintusában,
miért döngetik folyton áthatolhatatlan
falak akadályait transzcendentális
gondolataid? Hol a kijárat
e szörnyű vízióból, vagy csak
hiszed, hogy van igazi kiút, s te
végül megszabadulsz? Lehet, hogy a
vak természet bábja vagy csupán?
Létedben éjek, nappalok váltják egymást.
Tudatod örökkön-örökké kihúny,
s újra éberré válik, amire
fény esik, mindig más formát
ölt, de egyik sem tartós, egyik sem igazi.
Mi az igaz hát? Honnan veszed a vágyat,
a bizonyosságát is, hogy volt, van
lesz valahol, valamikor az édeni
állapot, ahol eltűnik a szemfényvesztő „mintha”,
lenyűgözött szellemed szárnyat bont,
ott, ahol a lélekmadarak, a fák
is repülnek, a Valóság is szétpattan
a botor képzelet boszorkány-éjének
halált hordozó buborékja.
(Szepes Mária - tgy-magazin.hu)
- - - - - - -
Szepes Mária Villanófényben - videó
forrás:Caduceus Kerykeion