Miért nem tudja a tudomány többé a tudatot mellőzni?

A tudomány idáig próbálta figyelmen kívül hagyni, sőt még tagadni is a tudat és az anyag közötti kapcsolatot.  Ennek kezdete visszanyúlik a középkori Európában a modern tudomány megjelenéséig.  Abban az időben az intellektuális életet a katolikus egyház uralta, amely azt állította, hogy tantételei megdönthetetlenek.  Az egyik ilyen doktrinája állította azt, hogy az univerzum középpontja a Föld, és a Nap az összes égitesttel együtt körülötte kering.  Amikor a korai tudósok megtették azokat a felfedezéseiket, amelyek ennek ellent mondtak, akkor komoly egyházi üldöztetéssel kellett szembenézniük.  Volt, akit máglyán égettek el eretnek nézeteiért.

Az üldözés eredményeként a tudomány eltávolodott az egyháztól, és a két intézmény megosztotta a területet egymás között.  A tudósok elfogadták azt a nézetet, hogy a vallási hit a tudatban van jelen, és a különböző vallásos hitrendszerek közötti különbségek, mivel abban az időben Európa erősen megosztott volt a katolikus és protestáns vallás szakadása miatt, azt bizonyították, hogy a tudat teljes mértékben szubjektív.  Ezért azon igyekeztek, hogy a tudományt objektív tevékenységgé alakítsák, ezzel jelezve azt, hogy nincsen rá hatással a szubjektív emberi tudat.

A tudományos kísérleteken alapuló módszereket nem befolyásolják szubjektív tényezők.  A kísérletek eredményeiről feltételezzük, hogy azokat nem befolyásolja a kutatók hite vagy véleménye.  A tudós a megfigyelései során egy jelenségre figyel, amely a tudóstól függetlenül létezik, és a megfigyelés azt nem befolyásolja.  A tárgyilagosságnak ez a követelménye a materialista tudomány sarokköve.  Néhány tudós pont olyan buzgalommal hisz ebben, mint amennyire a vallásos emberek hisznek a megdönthetetlen hittételeikben.  Ez a magyarázata annak, hogy a legtöbb tudós miért hagyja figyelmen kívül azt a javaslatot, amelyet Einstein vetett fel, hogy osszuk a világot szubjektív szférára, amely az emberi tudatban történteket jelenti, és objektív szférára, amely a tudaton kívül történteknek felel meg.

Ez a magyarázata annak is, hogy a tudósok többsége miért nem veszi figyelembe az új tudomány, a kvantumfizika azon tényét, amely teljesen aláaknázza azt a megállapítást, hogy a tudományos megfigyelésekre nincs hatással a tudós tudatállapota.  A kvantumfizikusok Einstein teóriájára alapozva kifejlesztettek egy új tudományt a szubatomi részecsketudományt.  Hamarosan olyan felfedezéseket tettek, amelyeket még Einstein is nehezen tartott elfogadhatónak, de a kvantumfizika legdöbbenetesebb felfedezése azonban az, hogy a tudat és az anyag nem különül el.

A tudósok a valóság mélyebb és mélyebb rétegeit fedezik fel.  Az érzékszervek szintjéről nézve milliárdnyi különböző formát és anyagot láthatunk.  Azonban ez a sokféle forma korlátozott számú molekulákból áll, és csak 108 féle atom alkotja őket.  Még az atomok sem a végső építőelemei az anyagnak, ahogy azt régen gondolták.  Az atomok még kisebb egységekből, a szubatomi részecskékből állnak.  A tudósok először azt gondolták, hogy csak három ilyen részecske létezik, a proton, a neutron és az elektron.  Azonban a kvantumfizikusok azóta sokkal több szubatomi részecskét fedeztek fel, és pontosan senki sem tudja, hogy mennyi vár még felfedezésre.

A szubatomi részecskék tanulmányozására a tudósok sokféle módszert, és eszközt fejlesztettek ki, amelyek közül az eddig épített legnagyobb és legdrágább tudományos eszközt részecskegyorsítónak nevezik.  Kezdetben a kvantumfizikusoknak úgy tűnt, hogy a szubatomi részecskék tanulmányozása olyan, akár a Hold megfigyelése, vagyis a megfigyelés a jelenséget nem befolyásolta.  Azonban hamar rájöttek arra, hogy ez a megállapítás a szubatomi részecskék esetében nem állja meg a helyét.

A kvantum fizikusok felfedezték, és számos kísérlettel igazolták azt a tényt, hogy amikor egy szubatomi részecskét tartunk megfigyelés alatt, akkor a megfigyelésünk annak az eredménye, amelyet úgy hívhatunk, hogy „teljes körű mérési helyzet”.  Ez a helyzet három részt foglal magába: a szubatomi részt, a megfigyeléshez használt eszközt és a tudós elméjét.

Más szavakkal, nem lehetséges a szubatomi részecskék megfigyelése anélkül, hogy a megfigyelő tudata ne befolyásolná a látottakat.  Ennek az az oka, hogy nem olyan objektív valóságot látunk, amely a megfigyelés előtt is létezett volna.  A megfigyelés ideje során részesei leszünk a jelenség társteremtésének.  Mi hívjuk életre azokat a szubatomi részecskéket, amelyeket megfigyelünk, és a tudatunk ennek a folyamatnak a részévé válik.

Ez a felfedezés a tudós társadalmat ugyan alapvetően megrázta, de mégsem fordítottak rá figyelmet mondván, hogy ez a jelenség csak a szubatomi részecskékre igaz, és a tudomány többi területére nem.  Azonban, ha az emberi elme az anyagot alkotó részecskék szintjén hatást képes gyakorolni, akkor milyen alapon állíthatjuk azt a tudomány bármely területére, vagy az anyagra, hogy az elme azokra nem gyakorol hatást?

Valójában minden tudományos elmélet a tudós elméjéből indul ki, és a tudományos megfigyelés értelmezése a gyakorlati alkalmazás során szintén a tudós elméje által történik.  Ebből logikusan következik az, hogy a tudós társadalom világról alkotott felfogása van leginkább hatással a kutatási területek megválasztására, és a megfigyeléseik értelmezésére.  Igazából csak az jelenthető ki, hogy a tudomány addig objektív, ameddig nem ismeri el, hogy a tudományos folyamat maga is az elme hatása alatt áll.  A kvantumfizikusok érvénytelenítették azokat az állításokat, hogy a tudomány az elmét figyelmen kívül hagyhatná, és ezzel együtt is objektívnek lenne tekinthető.

Milyen hatással van a kvantumfizikában történt felfedezés az élet alapvető kérdéseire, keresendő válaszainkra, és az életélményünk javítására?  Kiindulásként jelentheti azt, hogy a tudomány mostanra bebizonyította azt, hogy az elme az egyik főszereplő a drámában, amelyet életnek nevezünk.  Ebből adódóan, ha az életünkön ténylegesen javítani szeretnénk, akkor elsősorban az elme működését, és az anyagi világra gyakorolt hatását kell megértenünk.  Ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy az anyagi világ legalapvetőbb szintje a szubatomi részecskék szintje, ami azt jelenti, hogy minden anyag szubatomi részecskékből épül fel.

  A kvantumfizikában történt felfedezés azt a kérdést vetette fel, hogy az elme vajon hatást gyakorol-e  bármilyen emberi tevékenységre, a tudományt is beleértve.  Ha a tudat az anyag legalapvetőbb szintjére képes hatni, akkor mi akadályozná meg abban, hogy hatással legyen az anyagi világ minden területére, beleértve mindent, még olyan magas szinteken is, amelyet már a fizikai érzékszerveinkkel nem is vagyunk képesek érzékelni?  Lehetséges, hogy a szubatomi részecskék ténylegesen tükröződő felületet alkotnak, amely az elménk által bármilyen kivetített képet visszatükröz?  Ez az elmélet hamarosan bővebb magyarázatot kap.

(forrás: jezustanitasok.hu)

Olyan az életed, amilyen tudatszinten vagy. Nézd meg te milyen szinten vagy!

Különböző tudatszintekről hallunk: törekszünk magasabb tudatszintre jutni, mindig fejlődni és a megvilágosodás ösvényén egyre előrébb lépni. De tudjuk-e vajon, pontosan melyek ezek a szintek és mi éppen milyen tudatszinten vagyunk?

David R. Hawkins az „Erő kontra erő” című könyvében részletesen ír a tudatosság különböző szintjeiről, ő a következő sorrendben határozta meg ezeket: szégyen, bűntudat, fásultság, bánat, félelem, vágyakozás, harag, büszkeség, bátorság, páratlanság, hajlandóság, elfogadás, ésszerűség, szeretet, öröm, béke és végül megvilágosodás. Ez az osztályozás segít arról tájékozódni, hogy hol is helyezkedünk el ezen a lépcsőn, de nem csak egyéni, hanem társadalmi szinten, ország szinten vagy épp emberiség szinten.

Noha több-kevesebb ideig bármely szintet elérhetjük és időről időre természetesen megtapasztaljuk valahányat, mégis van egy olyan szint, ami általános állapotunkat leginkább meghatározza. Egyik szintről a következőre lépni pedig jelentős változásokkal jár az életünkben.

1. A szégyen szintje

 

Ezen a szinten a neurotikus állapot dominál. A félénkség, a visszahúzódás és a befelé fordulás. Az ilyen ember azt gondolja, az egész világ elítéli őt, paranoiás állapotok léphetnek fel és hallucinációk. A szégyenalapú egyén általában maximalizmussal és merevséggel próbálja kompenzálni kiszorítottságának érzését, erkölcsi szélsőségeket, kegyetlenséget tanúsítva.

2. A bűntudat szintje

 

Ezen a szinten az embert vagy befolyásolják és büntetik, vagy pedig ő manipulál és büntet. Kifejezetten foglalkoztatja a bűn gondolata, cselekedeteit a bűntudat vezérli, amelyet másokra is próbál kivetíteni.

3. A fásultság szintje

 

Ezen a szinten a kétségbeesés és reménytelenség uralja az érzéseket. Az élet értelmetlennek tűnik, ahogy a jövő is. Az embert az általános tehetetlenség érzése tölti el. Függ másoktól, az emberek olyan áldozatként tekintenek rá, akinek megmentésre van szüksége.

4. A bánat szintje

 

Ezen a szinten a tartós melankólia dominál, az elvesztett dolgok miatti szomorúság. Aki ezen a szinten van, folyton bánatot lát maga körül, az életkörülményeket és magát az életet búsan szemléli. Azt érzi, hogy semmi sem pótolhatja az elveszített dolgokat.

5. A félelem szintje

 

A félelem gátat szab a személyes fejlődésnek és gátlásokhoz vezet. Az ember ekkor olyan erős vezetőktől várja a megoldást, akiknek sikerült már legyőzni félelmeiket, tőlük várja, hogy kiemeljék őt a kétségbeesés bugyraiból, hogy felszabadítsák önnön rabszolgaságából.

6. A vágyakozás szintje

 

Az, ha vágyunk valamire, számos humanitárius tevékenységben való részvételre ösztönözhet. Sok mindenre vágyhatunk – anyagi javakra, díjakra, elismerésre –, amelyek érdekében hajlandóak vagyunk erőfeszítéseket tenni. A vágy azonban a függőség szintje is ugyanakkor: az alkohol, cigaretta, étel utáni vágy. Ez a felhalmozás és kapzsiság szintje. Amiért nem működik: mert egy vágy kielégítése után egy újabb következik, aminek újból eleget kell tenni. Ilyen alapon az egyre nagyobb összegek, értékek begyűjtésének rabjává lehet válni.

7. A harag szintje

 

A vágyakozás frusztrációhoz vezet, ami utána haraggá válhat. Ez később romboló vagy építő jellegű tettekhez is vezethet, az egyenlőtlenség és igazságtalanság által kiváltott harag ugyanis számos társadalomformáló tevékenységhez és mozgalomhoz vezetett. A harag vezethet függetlenséghez is, de rosszabbra is fordulhat: könnyen átalakulhat utálattá, ami az élet minden területén maró hatású.

8. A büszkeség szintje

 

Ezt a szintet akkor érjük el, amikor tekintélyre teszünk szert a foglalkozásunk kapcsán. Ez az a szint, ahová az emberek többsége el szeretne érni. A büszkeség itt szépnek tűnhet – igen ám, de csak előző szintekhez viszonyítva. A társadalomban a büszkeség jó erénynek számít, de ennek ellenére igen sérülékeny, mert külső tényezőktől függ. Ha ezek a külső tényezők többé már nem járulnak hozzá a büszkeség kialakításához, akkor könnyedén visszaeshetünk az előző tudatszintekre. A büszkeség árnyékos oldala az arrogancia és a „keretbe nem illő” dolgok megtagadása, ami gátat szab a személyes fejlődésnek.

9. A bátorság szintje

 

Ezen a szinten lesz az ember igazán erős. Elkezd felfedezni és megtapasztalni új dolgokat, amit pedig tesz, az motiválja és inspirálja őt. A bátorság energiát ad az új dolgok tanulására, de a fejlődés és a tanulás már nem bizonyulnak annyira nagy feladatnak. A bátorság erőt ad a növekedéshez és ahhoz, hogy szembenézzünk a félelmeinkkel, még ha azok továbbra is ott vannak.

10. A páratlanság szintje

 

Aki ezen a szinten van, már nem lát mindent fekete-fehérben. Már nem tekint mindenre olyan mereven, rugalmasabb és nem bocsátkozik általános ítélkezésbe. Ha nem az elképzelése szerint alakulnak a dolgai, akkor nem érzi magát leigázva, megrémülve vagy feszélyezve. A páratlan ember könnyedén tesz olyan kijelentést, hogy „ha nem kapom meg ezt a dolgot, akkor majd megkapok mást.” Ezen a szinten már nem annyira megfélemlíthető, mivel tisztában van erejével. Nem próbál semmit bizonyítani, nem foglalkoztatják a konfliktusok vagy a versengés, nem próbálja befolyásolni mások viselkedését. Ez már érzelmi stabilitás szintje.

11. A hajlandóság szinte

 

Ezen a szinten tapasztalható meg a leggyorsabb fejlődés. A hajlandóság szintjén az embernek sikerül túltenni magát az élete problémáin és kész száz százalékban részt venni az ÉLETBEN. Innentől válik igazán barátságossá és a siker szinte automatikusan jelentkezik életében. Bármilyen tisztségben hajlandó dolgozni, ha szükséges, és nem érzi magát alávalóbbnak, ha alacsonyabb beosztásban van. Empatikusabb mások igényeivel szemben, szívesen segít másokon és hozzájárul a társadalmi jóléthez.

12. Az elfogadás szintje

 

Ezen a szinten a boldogságot már nem a külső dolgoktól várjuk. Rájövünk, hogy nem azok a dolgok tesznek boldoggá, amelyek rajtunk kívül állnak. A szeretetet már nem felajánljuk vagy elvesszük, hanem belülről érezzük. Az elfogadás emberének élete aktív, rejtett szándékoktól mentes. Nem él már a „mi a jó?” és „mi a rossz?” keretei között, hanem reális problémákat old meg. Nem riasztja el a nehéz munka, sőt, ez örömmel tölti el. Nem diszkriminál és toleránsan elfogadja a dolgokat. A hosszú távú célkitűzések fontosabbá válnak számára a rövidtávúaknál.

13. Az ésszerűség szintje

 

A tudomány, a racionalitás szintje. A Nobel-díjasok szintje. Az ésszerűség viszont, mint belső erény, önmagában nem vezet közelebb az igazság megismeréséhez. A racionalitás a mai technológiai világban elengedhetetlen, ám ugyanakkor komoly akadályt is képez a magasabb tudatszintekre való jutás előtt, ha nem vagyunk képesek túltekinteni fölötte.

14. A szeretet szintje

 

A társadalomban a szeretet általában a következő dolgok egyvelegét jelenti: fizikai vonzalom, birtoklás, kontroll, függőség, erotika és újdonság. Alapjában véve ezek a dolgok mind haragot és függőséget rejtenek azon személy vagy dolog iránt, amit szeretünk. Az igazi szeretet viszont a feltétlen, változatlan, tartós szeretet. Nem hullámzik, mert nem befolyásolja semmilyen külső tényező. Az igazi szeretet igazából a világgal való kapcsolattartás módja: megbocsájtani, gondoskodni és elviselni. Ebben áll a szeretet szintje.

15. Az öröm szintje

 

Ez a gyógyulás, az együttérzés, a spiritualitás szintje. Az a szint, amikor képesek vagyunk megőrizni pozitív hozzáállásunkat, bármilyen nagy baj is érjen az életben.

16. A béke szintje

 

Ezen a szinten minden eleven és energiát sugároz. A történelem nagy spirituális tanítóinak szintje. Az a szint, ahol a formális vallást a tiszta spiritualitás váltja fel, ezzel feleslegessé téve azt.

17. A megvilágosodás szintje

 

Az emberi tudat legmagasabb szintje, ahol az emberség az istenséggel keveredik. Nagyon ritka. Krishna, Buddha és Jézus voltak ezen a szinten. Csupán a megvilágosodás szintjén levő személyek gondolata is növeli a tudatszintet. Ez az a szint, amikor az emberi lét az Univerzummal azonosul.

Egyik tudatszintről a másikra emelkedni igen nehéz, sok esetben egy egész élet sem elég hozzá, viszont egy ilyen változás az életben mindent radikálisan megváltoztat. Bátorság kell ahhoz, hogy tudatosan dolgozzunk ezen. Amikor időlegesen felsőbb szinteket tapasztalunk meg, akkor láthatjuk, hogy hová kell elérnünk, hogy hol van a következő lépcsőfok. Egyik szint sem helyesebb vagy hibásabb a másiknál, próbáljunk inkább kihívásként tekinteni ezekre.

(Egyed Zsuzsanna - filantropikum.com)

A kereső

Keresőnek mondanám azt a férfit, akiről ez a történet szól.

Keresőnek azt nevezzük, aki keres, de nem feltétlenül talál. Nem is feltétlenül tudja, hogy mit keres, egyszerűen keresésnek tekinti az életét. Egy napon a kereső úgy érezte, hogy Kammir városába kell mennie. Már régen megtanulta, hogy szigorúan követnie kell az ismeretlenből, a bensőjéből származó előérzeteit, úgy hogy mindent hátrahagyva el is indult.

Két álló nap gyalogolt poros utakon, mire megpillantotta a távolban Kammir városát. Nem sokkal azelőtt, hogy elérte a város szélét, a gyalogút jobb oldalán egy domboldalra lett figyelmes. Üde, zöld színben pompázott fák, madarak, gyönyörű virágok tarkították; alacsony, lakkozott léckerítés övezte. Bronzfényben csillogó kiskapu csábította hogy belépjen.

Hirtelen megérezte, hogy nem is érdekli már a város, engedett a csábításnak, hogy egy kicsit megpihenjen itt. A kereső bement a kapun, és lassan elindult, körülötte itt is, ott is kövek fehérlettek elszórva a fák között. Hagyta, hogy pillantása megpihenjen a színpompás paradicsom minden apró részletén, akár egy pillangó. Szeme a kereső szeme volt, s talán ezért is vette észre rögtön az első kövön a feliratot:

Abdul Tarek, élt nyolc év hat hónap két hét három napot.

Beleborzongott, amikor rájött, hogy nem akármilyen kő ez, hanem síremlék. Szomorúan állapította meg, hogy ilyen fiatalon kellett valakit ide temetni. A férfi körülnézett, és látta, hogy a szomszédos kövön is van felirat. Odament, és elolvasta:

Dzsamir Kalib, élt öt év nyolc hónap három hetet.

A kereső megrendülten állt. Temető ez a gyönyörű hely, és minden egyes kő valakinek a sírját jelzi! Egyenként végignézte a köveket. Mindegyiken hasonló sírfeliratot látott: egy nevet és a halott pontos életkorát. Legnagyobb megdöbbenésére azonban a legidősebb halott is csak alig valamivel több mint tizenegy éves volt... Mérhetetlen megrendülésében sírva fakadt.

A temetőőr éppen arra járt, odalépett hozzá. Egy pillanatig néma csöndben nézte, ahogy sír az idegen, aztán megkérdezte, hozzátartozóját gyászolja-e.

-  Nem, nem a hozzátartozómat - felelte a kereső. - Hanem mi történt itt? Mily borzalom esett ezen a városon? Miért a sok halott gyermek ebben a temetőben? Milyen szörnyűséges átok ül e város népén, hogy külön sírkertet kellett létrehoznia a gyermekeknek?

Az idős férfi elmosolyodott.

Nyugodjon meg. Nincs rajtunk semmiféle átok. Csak egy régi hagyomány él tovább körünkben. Elmesélem. Amikor valaki betölti a tizenötödik évét, a szülei ajándékoznak neki egy ilyen könyvecskét, mint amilyent én is itt hordok a nyakamban. A hagyomány úgy kívánja, hogy attól a naptól fogva valahányszor nagy örömben van része a gyermeknek, kinyitja a könyvecskét, és feljegyzi:

Bal oldalra, hogy mi volt...jobbra pedig, hogy meddig tartott az öröme.  Megismerkedett a menyasszonyával, beleszeretett. meddig tartott a lángoló szenvedély, a megismerkedés öröme? Egy hétig? Kettőig? Három és fél hétig? Aztán az első csók izgalma, az első csók felejthetetlen öröme - az meddig is tartott? A csók másfél percéig? Két napig? Egy egész héten át? És a terhesség, az első gyermek születésének öröme? És a barátok esküvője? És a találkozás a távoli vidéken élő testvérbáttyal? Mennyi ideig tartott az öröme ilyenkor? Órákig? Napokon át?

Úgyhogy feljegyzünk minden pillanatot, amit élvezünk... minden egyes pillanatot.

Mikor valaki meghal, nálunk az a szokás, hogy kinyitjuk a könyvecskéjét, összeadjuk mennyi ideig tartott az öröme, és ezt írjuk a sírjára. Mert szerintünk csak ez az igazi idő, amit ÉLT.

(Jorge Bucay: Elgondolkodtató történetek - http://zama.hu)

Sri Chinmoy - Nirvána

Mi a nirvána?

Amikor valakinek a kozmikus játéka véget ér, belép a nirvánába. Ha valaki fáradt lélek, és végleg felül akar emelkedni a konfliktusokon, a kozmikus erők hatalmán, akkor örülnie kell a nirvánának.

A nirvánában megszűnik minden földi tevékenység, eltűnik minden vágy, szenvedés, kötődés, korlát és halál. Ebben az állapotban az ember túllép az idő és a tér fogalmán. Ez a világ, a föld, a kozmikus erők táncának a játszótere. De amikor az ember belép a nirvánába, a kozmikus erők megadják magukat a végső, legmagasabb Igazságnak, és a Tudó, a Tudott és a Tudás vagy Bölcsesség olyanok, mint három egymásba olvadt angyal. Ekkor az ember a Tudóvá és a Tudottá válik egy személyben.

Ha valaki nem tapasztalta meg a nirvánát, általában nem tudhatja, hogy mi az illúzió. Bizonyos spirituális tanítók szerint a világ májá, azaz illúzió. Amikor valaki belép a nirvánába, felismeri, hogy mi az illúzió. A nirvána a statikus egység Istennel. Ott, az Üdvösség statikus állapotában minden véget ér. Ez az Üdvösség elképzelhetetlen, mérhetetlen, leírhatatlan. A nirvánán túl van az abszolút egység állapota. Ez az egység az Istennel való dinamikus egység.

A nirvána nagyon-nagyon magas állapot. Azonban nem ez a legmagasabb állapot azok számára, akik Istennek dolgoznak. Ha valaki szolgálni akarja Istent itt a földön, akkor újra és újra vissza kell jönnie a világba, hogy az emberiségben szolgálja a Legfelsőbbet. Ha valaki a teremtés területén akarja kinyilvánítani a Legfelsőbbet, akkor annak a Legfelsőbb abszolút dinamizmusával kell dolgoznia, nem pedig a nirvánában pihennie. Ez nem jelenti azt, hogy aki Istenért dolgozik, az nem tapasztalhatja meg a nirvánát. A nirvána tapasztalata minden Isten-megvalósított lélek rendelkezésére áll. De az állandó nirvána azoknak való, akik megelégszenek a legfelsőbb Bráhman statikus formájával. Ha valaki meg akarja testesíteni a Supreme statikus és dinamikus formáját is, akkor annak túl kell mennie a nirvánán, és a kinyilvánítás mezejére kell lépnie.
    (Sri Chinmoy)

Csodatévő energia – a hadó

A nagy vallási vezetők, mint Mózes, Jézus, Mohammed vagy Buddha – mind nagyon erős hadóval rendelkeztek. De nemcsak az emberek, hanem a tárgyak is feltöltődnek pozitív vagy negatív energiával.

S ha valakiben kevés ez az életenergia, a környezetében lévő elektromos tárgyak azzal jelzik ezt, hogy sorra elromlanak. A hadó japán szó. Már évszázadok óta ismerik, használják, de az elmúlt néhány évtizedben egyre gyakrabban bukkan fel filozófiai, kvantumfizikai és egyéb tudományos szövegekben is.

Masaru Emoto a fagyott vízkristályokra gyakorolt hatását tanulmányozza. A hadó jelentése ugyanis ,,hullámmozgás”, vagy ,,rezgés”. A kinaiak csí-nek nevezik. Mi azt mondanánk rá: életenergia.

Nem más, mint a mindenütt jelen lévő életerő, amit ügyesen felhasználva gazdagabbá, szebbé, jobbá teheted az életed. Nem azonos az aurával, de való igaz, hogy hasonlít rá, hiszen az aurád szintén az emberekből fakad és bizonyos információkat lehet megtudni belőle. Ugyanakkor az aura lágy, és soha nem hagyja el a test közvetlen környezetét, a hadó ellenben erős, és folyamatosan aktív mozgást végez.

Az auránkat nem sugározhatjuk ki, nem küldhetjük el valahová tudatosan, ám aki megérti a hadó használatának módját, az képes ezzel az életenergiával másokra hatni, sőt tárgyakat is megváltoztatni.

Már a kezdők is képesek érzékelni az embertársaikból, illetve egyes tárgyakból és a környezetükből hadó formájában áradó üzeneteket, a mesterek pedig már a fizikai tárgyak szerkezetét is képesek megváltoztatni ezzel az életenergiával. Toyoko Matsuzaki hadómester – akitől munkálkodása során rengeteg Japánban és Tajvanon élő ember kért segítséget, és munkásságát már nemzetközi szinten is elismerik – néhány éve magyarul is megjelent könyvében megpróbálja bevezetni olvasóit a hadó gyógyító erejének titkaiba.

A hadó olyan energia, ami szemmel nem látható, de dinamikus természetének köszönhetően folyton változtatja megjelenési formáját. A boldog, jó kedélyű emberek kellemes, könnyű hadót árasztanak, olyan érzés ez, mintha tiszta oxigént lélegeznénk be. A szomorú és beteg emberekből ellenben nehéz hadó árad – ez néha olyan súlyos, hogy muszáj távol tartani őket. A dühös emberből úgy áramlik ki ez az energia, akár a gőz a vízforralóból: szemmel látható, hogyan veszítik el minden erejüket, miután kiadták magukból a dühüket. Ilyenkor életenergia szabadul fel, ezért érdemes befogadni és felhasználni ezt a kiáramló hadót. Minél több ilyen energiát fogadunk magunkba, annál energikusabbá válunk .

Mivel a hadó mindenütt jelen van, szinte bármi szolgálhat a forrásául, és a kibocsátott hadó épp olyan sokféle lehet, mint az egyes források. A jó fizikai és mentális egészségnek örvendő emberek általában erős életenergiát, hadót bocsátanak ki, ezzel szemben a betegek csak keveset képesek előállítani – olyan, mintha az ő ,,áramköreik” gyengébbek lennének, vagy nem áramlana bennük az energia, és ennek következtében gyengébb a testük is. Ám ha kezdetben esetleg nem is rendelkezünk túlzottan sok hadóenergiával, a gyakorlás révén egyre többre lehet majd szert tenni.

A halottak is árasztanak magukból egyfajta hadót: ezzel ,,kommunikálnak” az élőkkel. Aki ,,fogja” ezt az üzenetet, azon enyhe borzongás fut át, libabőrös lesz a karja, úgy érzi, valami hideg fuvallat éri, és minden ok nélkül sírva fakad.

A nagy vallási vezetők, mint Mózes, Jézus, Mohammed vagy Buddha – mind nagyon erős hadóval rendelkeztek, és mert tökéletesen értették ennek az energiának a mibenlétét, működését, képesek voltak ,,csodákat” véghezvinni. De nemcsak az emberek, hanem a növények is sugározzák magukból az életerőt. A kis növényekből csak gyenge, a nagy és idős fákból erős hadó árad. Az erdőkben bőséges hadó-forrás található, a nagy fákból sugárzó energia gyógyító erejű.

A tárgyak, ékszerek átveszik ezeket az energiákat. Nemcsak a jót, hanem a rosszat is. A negatív energiával rendelkező tárgyakra mondjuk, hogy ,,el vannak átkozva”.

Hasonló, többek által tapasztalt jelenség, hogy a számítógépek és egyéb elektromos készülékek meghibásodnak, ha a tulajdonosuk kimerült vagy megbetegszik. Ezek a berendezések fogékonyak az őket használó emberek hadójára, áramköreik pedig magukba szívják a betegséget, és ha telítődnek, könnyen elromolhatnak.

Akinek a környezetében gyakran elromlanak az elektromos készülékek, annak ajánlatos bejelentkeznie az orvoshoz egy alapos kivizsgálásra.
Ha egy fontos tárgyunk eltűnik vagy tönkremegy, esetleg valami szokatlan dolog történik vele, az is valamiféle jel lehet, ami mindig az élet fordulópontjára, változására utal. Sokszor fel sem ismerjük, amíg az adott változás be nem következik. A hadó kitágítja az érzékelés kapuit, erősíti a látnoki képességet, de sok esetben gyógyít is. A kézrátétel alapja ugyancsak ez az életenergia, ahogy az ,,áldást” osztók széttárt karjából is éltető hadó árad.

A legegyszerűbben úgy részesülhetünk jó hadóban, ha kimegyünk a természetbe: teszünk egy sétát az erdőben, tábort verünk egy tiszta vizű patak partján, vagy lemegyünk a tengerpartra. Ám mivel ez a tiszta hadó csak időlegesen marad velünk, arra kell törekedni, hogy a lehető leggyakrabban lépjünk kapcsolatba a természettel.

Ha nagyvárosban élsz és nincs időd arra, hogy rendszeresen kilátogass a természetbe, vagy szeretnél folyton jó hadót befogadni, akkor tarts minél több növényt az otthonodban. Minden növény jó hadót sugároz, és minél vastagabb a szára vagy törzse, annál erősebb az általa kibocsátott energia. A szoba padlóját érdemes fával borítani, mert a fa mindig kellemes és erős hadó-energiát áraszt. Ha teheted, a falakat is burkold fával. A negatív energiát árasztó tárgyaktól érdemes megszabadulni.

(Toyoko Matsuzaki: Hadó, a gyógyító erő - rejtelyekszigete.com)

Annie Kagan - 8 dolog amit nem tudtál a halálról

8 dolog, amit a “rosszcsont” bátyám tanított a halálról

Amikor a bátyám, Billy ébresztett három héttel a halála után, hogy elmondja, mi történik vele a túlvilágon, azt hittem, talán elment egy kicsit az eszem. Hogyan lehetne a rossz fiútestvérem, aki tragikus halált halt, akinek függőségi problémái voltak egész életében, aki nem élte, amit a legtöbb ember sikeres életnek nevez, hogyan oszthat meg titkokat az élet egyik legnagyobb rejtélyéről, egy másik dimenzióból? De ahogy telt az idő, a szkepticizmusom átalakult csodálattá a dolgok iránt melyeket Billy tanított nekem a halálról.

Annie Kagan

 

 

1. Az első dolog, ami történik, hogy eláraszt a boldogság.

Amint meghalsz, kiszippantanak a testünkből egy gyógyító szobába. Ebben a szobában a fények törlik az összes sérelmet amit elszenvedtél egy egész életen át fizikai, mentális és érzelmi szinten. Tehát kevesebb, mint egy ezredmásodperc alatt, minden fájdalom elmúlik.

2. Még mindig úgy érzed, te magad vagy.

Annak ellenére, hogy nincs tested, még mindig úgy érzed, egy egyén vagy. Igazából, úgy érzed, most inkább önmagad vagy, mint amikor még életben voltál. Annyira mások befolyása alatt vagy a földi életedben, hogy valahogyan nem bírsz önmagad lenni.

3. A fénynek van személyisége.

A túlvilágon a fénysugarak olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, mint bölcsesség, kedvesség, együttérzés és intelligencia. Ez a fény láthatóvá teszi, ami láthatatlan a földön, minden dolog isteni természetét.

4. Bűn és bűnhődés emberi fogalmak.

Van egy csomó hókusz-pókusz a földön arról, hogy mi vár rád, miután meghalsz. Hibázni a földi élet része. Ha tökéletesnek kellene lennünk, hogy az úgynevezett Mennybe jussunk, senki sem lenne ott.

5. Az élet a Földön nem is büntetés.

Persze, ott van a fájdalom az életben, de nem azért, mert tettél valamit amivel megérdemelted. A fájdalom része az emberi tapasztalatnak, éppen olyan természetes, mint a légzés, vagy látás vagy a vér áramlása az ereinkben.

6. Miután meghaltál nem az ítélet napja következik.

Amikor felülvizsgálod az életed, látod a pályákat melyeken haladtál, és azokat is, amiken nem. Látod, ahol a zsenialitásod döntött, és azt is, hol lehetett volna jobban csinálni, de nem érzel ítélkezést róla. És bár lehet, hogy nincs értelme számodra most, de miután meghalsz érted meg, hogy nagyszerű életed volt, a nehéz részekkel együtt.

7. Itt boldog vagy, hogy önmagadnak látszol.

Nem görcsölsz amiatt, ahogy kinézel. Nincs igényed és nem erőlködsz, hogy másvalakinek tűnjél. Csak sugárzol és ezt könnyedén teszed.

8. A szeretet nem ugyanaz, mint a földi szeretet.

Nem azért szeretnek amit csinálsz, ahogyan kinézel, amilyen híres vagy, vagy amennyi pénzt szerzel. Ez nem olyan, hogy tegnapig még szerettelek, de ma már nem. A szeretet valóban feltétel nélküli. Legellentmondásosabb az egészben az, hogy a túlvilágon van tökéletes együttérzés, és nem számít, hogy hogyan éltél, szeretve vagy.

A szerzőről

 

Amikor tizenhat éves volt, Annie Kagant felfedezte a Columbia Records producere. 10 év éneklés után különféle New York-i klubokban, Annie visszatért az egyetemre, és magánpraxissal rendelkező csontkovács lett Manhattanben. Miután a sors összehozta egy keleti spirituális tanítóval, elkezdett intenzíven meditációt gyakorolni, amely végül ahhoz vezetett, hogy elhagyja orvosi karrierjét és a hektikus városi életét egy derűsebb, nyugalmasabb életet keresve. Egy kis házba költözött a Long Island-i öböl csücskén, és elkezdett újra dalokat írni, együttműködve a Grammy-és Emmy-díjas producerrel, Brian Keane-el. Amikor a bátyja, Billy váratlanul meghalt, és beszélni kezdett vele odaátról, az ő jövője meglepő fordulatot vett.
Magnóra rögzítette a beszélgetéseit Billyvel, és közzé tette őket debütáló könyvében Billy Fingers utóélete címmel (The Afterlife of Billy Fingers).

(forrás: orokseg.wordpress.com)

Annie Kagan-el (angol) - videó

Függetlenné válni az elmédtől

„Légy jelen! Légy ott, ahol vagy, ám az elme őreként!”

(Eckhart Tolle)

Pontosan mit értesz azon, hogy "figyelni a gondolkodót"?

Ha valaki elmegy az orvoshoz, és azt mondja, hogy: 
"egy hangot hallok a fejemben", akkor valószínűleg elmegyógyászhoz irányítják. A helyzet az, hogy gyakorlatilag mindenki folyamatosan hall ilyen hangot a fejében: ez az önkéntelen gondolkodási folyamat, amelyről nem is tudod, hogy hatalmadban áll megállítani.
Szünet nélküli monológok és dialógusok peregnek benned.

Valószínűleg találkoztál már olyan "őrült" emberrel az utcán, aki megállás nélkül beszél magához. Nos, ez nem sokban különbözik attól, amit te és más "normális" emberek tesznek. A különbség csupán annyi, hogy ezt te nem hangosan teszed. A hang megjegyzéseket tesz, elmélkedik, ítélkezik, összehasonlít, panaszkodik, tetszést és nemtetszést fejez ki stb. 

A hang nem feltétlenül alkalmazkodik ahhoz a helyzethez, amelyben éppen vagy:
előfordul, hogy a közeli vagy a távoli múltat eleveníti föl, olykor lehetséges jövőbeli helyzeteket próbál ki vagy képzel el. Utóbbi esetben többnyire rosszra forduló, kellemetlen jövőképeket vetít eléd: ezt nevezzük aggódásnak.

A hangsáv mellé olykor vizuális megjelenítés, "mentális mozi" is társul. De még ha meg is felel a hang az adott helyzetnek, akkor is múltként értelmezi azt. Azért, mert a hang a kondicionált- beidegzett, reflexekben működő-elmédhez tartozik, ami teljes múltad és kollektív kulturális örökséged végterméke. A jelent így a múlt szemüvegén keresztül látod és értékeld, és szükségszerűen teljesen torz képet alakítasz ki róla. A hang nem ritkán az illető legnagyobb ellensége. Sok ember él a fejében inkvizítorral, aki folyamatosan kínozza, támadja és bünteti őt, s megfosztja életerejétől. Tömérdek nyomorúságnak, boldogtalanságnak, sőt betegségnek is valójában ez az oka!

A jó hír, hogy függetlenítheted magadat az elmédtől! Ez az egyetlen igazi fölszabadulás. Ennek első lépését máris megteheted. Figyelj minél gyakrabban a fejedben szóló hangra! Szentelj különös figyelmet azoknak az ismétlődő gondolatmintáknak, amelyek régi lemezekként tán már évek óta újra és újra lejátszásra kerülnek! Ezt értem azon, hogy "figyeld a gondolkodót", ami más szóval azt jelenti: figyelj a fejedben szóló hangra, tanúskodó jelenlétként légy ott! A hangra figyelve legyél pártatlan! Más szóval: ne ítélkezz! Ne értékeld és ne ítéld el, amit hallasz, mert ha így teszel, akkor - a hátsó ajtón - valójában ugyanazt a hangot engedted vissza...

Hamarosan fölismered: a hang ott van, míg én itt vagyok, hallgatva és figyelve őt. Ez az én vagyok - fölismerés, saját jelenlétednek ez az érzékelése már nem gondolat. Ez az elmén túlról érkezik.

Amikor tehát egy gondolatra figyelsz, akkor nemcsak a gondolatnak vagy tudatában, hanem a gondolat tanújaként önmagadnak is. A képbe így a tudatosságnak egy új dimenziója lép be. A gondolatra figyelve egyfajta tudatos jelenlétet érzel - mélyebb énedet -, mintegy a gondolat mögött. A  gondolat ekkor elveszti a hatalmát fölötted, s gyorsan elül, mert már nem adsz energiát az elmének azzal, hogy azonosulsz vele. Így kezdhetsz el véget vetni az önkéntelen, kényszeres gondolkodásnak. Amikor a gondolat elül, akkor szakadást - egy "elme nélküli" hézagot tapasztalsz meg az elme folytonos gondolatáramában. Ezek a hézagok vagy rések eleinte rövidek, talán csak néhány másodpercesek, ám fokozatosan egyre hosszabbá válnak.

A hézagok idején egyfajta csöndet, nyugalmat és békét érzel. Így kezded el megérezni a Léttel való egység természetes állapotát, amelyet az elme általában eltakar. Gyakorlás révén a nyugalom és a béke érzése elmélyül. Mélységének történetesen nincs is határa...Egyúttal egy finom, bensődből kiáradó örömérzést is megtapasztalsz majd: a Lét örömét. Ez nem valami transzszerű állapot. Egyáltalán nem az. Nincs szó tudatosság vesztésről. Épp ellenkezőleg. Ha a lelki béke ára a tudatosság csökkenése, a nyugalom ára pedig az életerő és az éberség csökkenése volna, akkor nem lenne érdemes megszerezni őket. A belső összekapcsolódottságnak ebben az állapotában sokkal éberebb és fölébredettebb vagy, mint az elmével azonosult állapotodban. Teljesen jelen vagy. Ez az állapot annak az energiamezőnek a frekvenciáját is növeli, amely a fizikai testet élteti.

Mélyebbre jutva ebben az elme nélküli birodalomban -ahogy ezt néha Keleten nevezik- a tiszta tudatosság állapotát tapasztalhatod meg. Ebben az állapotban saját jelenlétedet olyan intenzitással és örömmel érzed át, hogy ahhoz viszonyítva jelentéktelenné válnak gondolataid, érzelmeid, fizikai tested és az egész külső világ.
S ez mégsem önző, hanem önzetlen, illetve "öntelen" állapot. Magad mögött hagyod azt, akire úgy gondoltál, mint "önmagam". Alapvetően ez a jelenlét vagy te, s az ugyanakkor mégis fölfoghatatlanul hatalmasabb nálad. Amit itt elmondani próbálok, az talán látszólagos ellentmondásnak, paradoxonnak hangzik, szavakkal mégsem lehet másképp leírni.

A "gondolkodó figyelése" helyett úgy is létrehozhatsz hézagot avagy időrést az elme gondolatáramában, hogy figyelmedet egyszerűen a mostra irányítod. Egyszerűen tudatosítsd intenzíven a jelen pillanatot! Nagyon jó érzés. Tudatosságodat így elvonod az elme tevékenységétől, és olyan, elme nélküli időrést hozol létre, amelyben rendkívül éber és tudatos vagy, ám nem gondolkozol. Ez a meditáció lényege.

Mindennapi életedben úgy gyakorolhatod ezt, ha teljes figyelmedet egy olyan rutintevékenységednek szenteled, ami csupán eszköz valamilyen célod eléréséhez, s így maga a rutintevékenység válik a céllá. Valahányszor pl. lépcsőn közlekedsz, figyelj intenzíven lépéseidre, minden mozdulatodra, a lélegzést is beleértve! Légy teljesen jelen! Vagy amikor kezet mosol, figyeld meg minden érzékelésedet, ami ezzel a tevékenységgel kapcsolatos! A víz hangját és érzetét, kezed mozdulatait, a szappan illatát, stb.! Vagy amikor beszállsz a kocsidba, miután becsuktad az ajtót, várj néhány pillanatot, és figyeld meg lélegzeted áramlását! Tudatosítsd a jelenlét hangtalan, mégis erőteljes érzetét!
Gyakorlásod sikerességét egyetlen dolog jelzi megbízhatóan: a bensődben érzett béke intenzitása.

A megvilágosodáshoz vezető utadon a legfontosabb és egyetlen lépés tehát:
tanulj meg nem azonosulni az elméddel! Minden alkalommal, amikor megszakítod az elme gondolatáramát, tudatod fénye fölerősödik.

Eljön a nap, amikor azon kapod magad, hogy úgy mosolyogsz a fejedben megszólaló hang hallatán, ahogy egy gyermek csínytevésén mosolyognál. Ez azt jelzi majd, hogy már nem veszed annyira komolyan elméd tartalmát, mert én tudatod nem függ tőle.

(Eckhart Tolle)

Csak egy mosoly

Pozitív alapérzelmeink, az öröm, a boldogság - érdekes módon - nincsenek olyan jól körülírva a pszichológiában, mint negatív állapotaink, a stressz, a félelem, vagy akár a depresszió.

A pszichiátriában, a pszichológiában főleg a negatív állapotokkal foglalkozunk, pedig talán legalább annyira érdekes lenne arról is beszélni, hogy vajon hogyan, miből építsük fel jó érzéseinket, boldogságunkat, elégedettségünket.

 

 

Tulajdonképpen miért is fontosak az érzelmek? Mit befolyásolnak életünkben?

 

Az teljesen természetesnek, logikusnak tűnik, hogy érzelmeink alapvetően meghatározzák a másik emberrel, a környezetünkkel való kapcsolatot. Ha valaki mosolytalan, rosszkedvű vagy esetleg arrogáns, jóval nagyobb esélye van arra, hogy magával szemben is ezt a fajta hozzáállást váltsa ki. Hosszú távon azok az érzelmek érkeznek vissza hozzánk, melyeket mi magunk is sugárzunk. Ugyanakkor kimutatott tény az is, hogy érzelmeink befolyásolják  egészségi állapotunkat. Pszichoimmunológiai vizsgálatokkal igazolták, hogy pl. depressziós, örömtelen állapotban csökken szervezetünk immunvédekezése, míg az örömteli állapotok kifejezetten inspirálják belső védekezési rendszerünket.

Saját kreativitásunkat - hogy mennyit hozunk elő önmagunkból -, szintén nagymértékben befolyásolják az érzelmek. Már Platon is úgy véli, hogy a tanulás pusztán emlékezés. Ez utalás arra, amit pl. Jung vagy a keleti filozófiák hangsúlyoznak: minden tudás, minden lehetőség ott lappang saját tudattalanunkban. Ha tudatunk és tudattalanunk közé egy szimbolikus falat képzelünk el, azt is mondhatnánk, hogy ezt a bizonyos falat kell átjárhatóvá tenni, hogy a bennünk lévő (tudattalanunkban rejtőző) kincseket "előbányásszuk".

Ennek a bizonyos falnak az átjárhatósága is nagy mértékben függ a bennünk lappangó érzelmektől. Ha hiszünk magunkban, ha van önbizalmunk, jóval nagyobb az esélyünk a jó ötletek "előhívására", mint ha félünk és szorongunk, ami gátolja a kreativitást, a fal átjárhatóságát. (A stressz egy bizonyos fokig "falbontó", nagyobb mértékben azonban negatívan hat.)

A másik emberrel való kapcsolatomon, önmagamon, egészségi állapotomon, kreativitásomon túl azonban feladataim elvégzését, a világhoz való viszonyulásomat - önmegvalósításomat - is alapvetően befolyásolják az érzelmek. Jóval nagyobb esélyem van a sikerre, ha pozitívan, jó érzésekkel állok neki valamilyen feladat megoldásának. Maga a hozzáállás meghatározza a feladat elvégzésének kimenetelét.

Ha valóban ilyen fontosak az érzéseink, akkor hogyan tehetnénk szert pozitív érzelmekre, hogyan lehetnénk boldogok?

 

A nyugati és keleti kultúrákban erre számtalan egyező és - részben - különböző utat ajánlanak.

A pozitív gondolkodás - számunkra talán kissé felszínesnek tűnő - amerikai vonulatában elhangzó jelszavak: "be happy", "keep smiling" mögött mélyebb értelmezést is találhatunk. (Pl. megvizsgálták, hogy mi történik, amikor egy színész eljátssza az öröm érzését. Valóban vidámabb lesz-e, vagy csak úgy tesz, "mintha".) A mimikai izmainkat nem igazán tudjuk az érzelmek gerjesztése nélkül működtetni. Az izmok bizonyos helyzete és az érzelmek megélése feltételes reflexszerűen összekapcsolódik. Tehát a mosoly jellegű mimikai izomváltozás mintegy kiváltja - önmagában is - a mosoly érzését, sőt az ezzel járó pozitív biokémiai változást.

Egy amerikai oktatófilmben négy jó tanács hangzik el arra vonatkozóan, hogyan tudja az ember a napjait "boldogabbá" tenni.

Tedd játékossá munkádat, napjaidat!

 

Ahol tudod, hagyd előbújni magadból a mindenkiben ott lappangó gyereket. A humor, a játék, a nevetés közismerten jó hatású. Sajnos a ma sugallott ideálkép inkább egy komoly üzletember ideális képe, aki sikeres, jól menő, jó döntéseket hoz, kellően határozott, magabiztos "felnőtt". Az érzelmeink kimutatása mintha egyre inkább tabuvá válna a szocializáció során.

Szerezz a másiknak egy jó napot!

 

Természetes része életünknek, hogy hangulatunk - személyiségünktől függően - ingadozik. A válságok, kudarcok fontos állomások, az új, a tanulás kibontakozásának lehetőségét hordozzák magukban. Mégis természetes, hogy ha valaki mélyponton van, ritkán tud örülni és pozitívan viszonyulni a válsághoz, hiszen a bajjal járó szenvedést éli meg. Fontos azonban a válsághoz való alapvető viszonyulás. A buddhizmusban pl. azt mondják, hogy a jó és a rossz viszonya nem egymással szemben álló ellentétpár, hanem olyan, mint a nap és a felhő. A felhő csak átmenetileg takarhatja el a napfény sugárzását.

Amikor válságban vagyunk, nagyon gyakran arra várunk, hogy kívülről érkezzen a megoldás. Várunk egy segítő kézre, amely utánunk nyúl és kihúz bennünket a gödörből.

Nem tudom, tapasztalta-e már, hogy néha a másokra való figyelés, a segítségnyújtás önmagában is olyan, mintha nekünk segítene valaki. Érdekes módon mások támogatásával, az adás élményével saját magunkon is segítünk.

Daganatos betegekkel végzett vizsgálatok igazolták, hogy azok a betegek, akik nem hagyják el magukat, és önsegítő, öntevékeny csoportokban próbálnak meg társaikon segíteni, növelik saját túlélési esélyeiket.

A másik felé való odafordulás, az adakozás önzetlen gesztusa pozitívan hat vissza saját pszichés állapotunkra.

Légy jelen!

 

Az egyik legnagyobb problémánk, hogy életünket nem a jelenben éljük. Vagy a múlton rágódunk, vagy a jövőtől szorongunk. Valamennyiünknek van az idővel kapcsolatban egy alapvető tévhite: úgy érezzük, hogy egy bizonyos idő eltelte után majd több időnk lesz. És majd akkor ezt meg azt tesszük...

Gyakran nem vagyunk jelen az adott pillanatban. Holott az igazi boldogság a jelenben való minél intenzívebb jelenlét.

Te magad döntöd el, hogyan állsz hozzá a dolgokhoz!

 

Amikor felkelünk reggel, eldönthetjük, hogy hogyan csináljuk végig a napot: jókedvűen, mosolyogva, vagy kényszeredetten, lekonyuló szájjal. Így is, úgy is tennünk kell a dolgunkat, de igenis van választási lehetőségünk. Az ember képes befolyásolni pillanatnyi állapotát, tudatosan is. Pl. azzal, hogy múltbeli, pozitív élményeket idéz fel, s újra átéli azokat.

(Dr. Piczkó Katalin pszichiáter szakorvos)

Így hívják magukhoz a születendő gyermek lelkét a himbák

A himba törzs egy félnomád pásztornép Namíbia északi részén, a Kunene régióban. Egyike azon kevés afrikai bennszülött csoportnak, akiknek sikerült megőrizniük eredeti életmódjukat; önfenntartóak, és többségük a külvilágtól elszigetelten él. Különös ismertetőjelük a nők bőrének és hajának vörös színe, amit egy okker, zsír és növényi anyagok keverékéből előállított kenőccsel érnek el.

A klánt a legidősebb férfi vezeti. Vallásuk szerint a himbák egy távoli Teremtőben hisznek, akinek a segítségét csak az ősök szellemeinek közbenjárásával lehet elnyerni. A szertartásaik szent tüzek köré összpontosulnak, amelyeket az ősök sírjain gyújtottak.

Spirituális tisztaságukat egyik legszebb hagyományuk őrzi, amely a gyerek születésével kapcsolatos. Egyfajta szakrális dallam a közvetítő a földi világ és a láthatatlan lelkek világa között. Ez a szent dal nemcsak a látható és láthatatlan közötti kapocs, hanem az élet és halál örök rendje iránti tisztelgés is, amely a születéstől a halálig minden fontosabb élethelyzetben felcsendül.

A gyermek születésnapját nem a születés vagy a fogantatás idejétől, számítják, hanem attól a pillanattól, amikor az anya szívében megszületik a gyerek iránti vágy.

Az emberiség megszületésének pillanata - A Lélek Éneke - videó
forrás:Vilag Helyzete

 

 

Amikor egy Himba nő eldönti, hogy gyereke lesz, kimegy egy fa alá és addig ül ott, amíg meghallja születendő gyermeke lelkének a dalát. Aztán visszamegy ahhoz a férfihez, aki gyerekének az apja lesz, és megtanítja neki a dalt. A párnak a gyereknemzés pillanatában ezt a dalt kell énekelnie, mintegy csalogatva a lelket a Földre. Miután áldott állapotba kerül, az anya a gyerekének dalát megtanítja az összes anyának és idősebb nőnek a törzsből, hogy a gyerek születésekor ezzel várhassák az újonnan megszülető lelket.

Később kisgyerekként, ha leesik, vagy megüti magát valaki a faluból felsegíti és gyógyírként ezt a dalt énekli neki. Ha valami szépet tesz, illetve felnőtté válik és a törzs teljes értékű tagja lesz e dalt megtiszteltetésként szánják neki. Ezen kívül még van egy alkalom amikor éneklik a gyerek dalát, amikor valami gonoszat tesz, vagy a törzs szabályait megszegi. Ilyenkor kihívják a falu közepére és eléneklik a dalát. A Himba törzs az antiszociális viselkedést nem büntetéssel, hanem szeretettel és a törzshöz való tartozás élményével, illetve a lélekdalra való emlékeztetéssel oldja föl. Mihelyt megismerik saját éneküket többet nem fognak másokat bántó cselekedeteket elkövetni.

Így ez lesz a saját szakrális dala, amely végigkíséri életútján. Végigkíséri az esküvőjén és élete minden fontos pillanatában. A halál pillanatában is összegyűl mindenki a törzs tagjai közül és utoljára mielőtt eltávozik a lelke, felcsendül a dal búcsúzóul.

(forrás: http://filantropikum.com)

A tudatalatti szerepe neves tudósok életében

Sok-sok tudós felismerte a tudatalatti valódi fontosságát. Edison, Marconi, Kettering, Poincaré, Einstein és mások is használták tudatalattijukat.

Ez biztosította számukra a betekintést és a “know-how”-t (tudd-hogyan-t) a modern tudományt és ipart fellendítő, óriási jelentőségű találmányaik felfedezésekor.

A kutatások szerint a legnagyobb tudósok és kutatók eredményességében meghatározó szerep jutott képességüknek, hogy cselekvésre bírják a tudatalatti hatalmát.

Nézzük meg például, hogyan használta tudatalattiját a híres vegyész, Friedrich Kekulé von Stradonitz problémája megoldásakor. Hosszú ideje vesződött laboratóriumában, hogy elrendezze a benzol molekuláját felépítő hat szénatomot és hat hidrogénatomot, de képtelen volt megoldani a kérdést.

Fáradtan és kimerülten teljes egészében a tudatalattijára bízta a megoldást. Nem sokkal később, amikor felszállt volna egy londoni buszra, tudatalattija hirtelen egy farkába harapó és cigánykereket hányó kígyó képét villantotta fel tudatos elméjében.

Ez a tudatalattijából előpattant kép megadta a régóta keresett választ a ma benzolgyűrűként ismert körkörös atomelrendeződés kérdésére.

Hogyan jutott el felfedezéseihez a kiváló tudós Nikola Tesla ragyogó elektromérnök, aki a legbámulatosabb felfedezéseket tette? Ha egy új találmány eszméje ötlött fel benne, képzeletében építgette, tudván, hogy tudatalattija átalakítja a képet, és felfedi tudatos elméje számára mindazt a részletet, aminek révén a készülék a valóságban is megszerkeszthető.

Csöndesen meditált az összes elképzelhető tökéletesítésen, így nem kellett hibák javítgatásával töltenie idejét, hanem elméje tökéletes termékét adhatta át a technikusoknak kivitelezésre.

Mint mondotta:  

“Berendezéseim egytől egyig úgy működnek, ahogy elképzeltem őket. Húsz év óta egyetlen kivételre sem volt példa.”

Agassiz professzor, a jó nevű amerikai természettudós álmában tapasztalta tudatalattija fáradhatatlan tevékenységét. Az alábbi történetet felesége meséli el híres férjéről írott életrajzában.

“Már két hete küszködött, hogy értelmezzen egy kőtáblában megmaradt, meglehetősen rejtélyes őshallenyomatot. Fáradtan és csüggedten tette félre a munkát, igyekezett az egészet kiverni a fejéből.

Nem sokkal később egy éjjel azzal a meggyőződéssel ébredt, hogy álmában ott látta a halat, méghozzá tökéletesen restaurálva. Ahogy azonban megpróbálta volna felidézni és rögzíteni a képet, az sebesen eloszlott.

Másnap mégis korán reggel bement a Jardin des Plantesba(Füvészkert), remélve, hogy ha újabb pillantást vet a kövületre, talán meglát valamit, ami visszavezeti éjjeli látomásához.

Hiába: az elmosódott lenyomat ugyanolyan homályos maradt, mint volt. A következő éjjel újra megpillantotta a halat, de az eredmény semmivel sem volt kielégítőbb.

Amikor felébredt, a kép nyomtalanul eltűnt emlékezetéből. A harmadik éjjel, lefekvés előtt mindenesetre papírt és ceruzát készített az ágyához, hátha megismétlődik az álom.

Úgy is történt. A hal hajnal felé újra megjelent álmában, először zavarosan, majd olyan részletességgel, hogy férjemnek minden kétsége eloszlott állattani jellegzetességeit illetően.

Félálomban, a koromsötét hálószobában lefirkantotta ezeket a jellegzetességeket. Reggelre kelve meglepetten észlelte, hogy éjjeli vázlata olyan vonásokat is tartalmaz, amelyek felismerését képtelenségnek tartotta volna a kövület alapján.

Sietett a Jardin des Plantes-ba, és rajzát kezében tartva útmutatásként, sikeresen lefaragta a kő felszínét, amely alatt, mint kiderült, a hal további részei rejtőztek.  

A teljesen kibontott lenyomat tökéletesen megfelelt álmának és rajzának, és minden további nélkül tudta azonosítani.”

(Rejtélyek szigete/Forrás:Dr. Joseph Murphy: Tudatalattid csodálatos hatalma)