Sok-sok
tudós felismerte a tudatalatti valódi fontosságát. Edison, Marconi, Kettering,
Poincaré, Einstein és mások is használták tudatalattijukat.
Ez biztosította
számukra a betekintést és a “know-how”-t (tudd-hogyan-t) a modern tudományt és
ipart fellendítő, óriási jelentőségű találmányaik felfedezésekor.
A kutatások szerint
a legnagyobb tudósok és kutatók eredményességében meghatározó szerep jutott
képességüknek, hogy cselekvésre bírják a tudatalatti hatalmát.
Nézzük meg például,
hogyan használta tudatalattiját a híres vegyész, Friedrich Kekulé von
Stradonitz problémája megoldásakor. Hosszú ideje vesződött
laboratóriumában, hogy elrendezze a benzol molekuláját felépítő hat szénatomot
és hat hidrogénatomot, de képtelen volt megoldani a kérdést.
Fáradtan és
kimerülten teljes egészében a tudatalattijára bízta a megoldást. Nem sokkal
később, amikor felszállt volna egy londoni buszra, tudatalattija hirtelen
egy farkába harapó és cigánykereket hányó kígyó képét villantotta fel tudatos
elméjében.
Ez a
tudatalattijából előpattant kép megadta a régóta keresett választ a ma
benzolgyűrűként ismert körkörös atomelrendeződés kérdésére.
Hogyan jutott el
felfedezéseihez a kiváló tudós Nikola Tesla ragyogó
elektromérnök, aki a legbámulatosabb felfedezéseket tette? Ha egy új találmány
eszméje ötlött fel benne, képzeletében építgette, tudván, hogy tudatalattija
átalakítja a képet, és felfedi tudatos elméje számára mindazt a részletet,
aminek révén a készülék a valóságban is megszerkeszthető.
Csöndesen meditált
az összes elképzelhető tökéletesítésen, így nem kellett hibák javítgatásával
töltenie idejét, hanem elméje tökéletes termékét adhatta át a technikusoknak
kivitelezésre.
Mint mondotta:
“Berendezéseim
egytől egyig úgy működnek, ahogy elképzeltem őket. Húsz év óta egyetlen
kivételre sem volt példa.”
Agassiz
professzor, a jó nevű amerikai természettudós álmában tapasztalta
tudatalattija fáradhatatlan tevékenységét. Az alábbi történetet felesége meséli
el híres férjéről írott életrajzában.
“Már két hete
küszködött, hogy értelmezzen egy kőtáblában megmaradt, meglehetősen rejtélyes
őshallenyomatot. Fáradtan és csüggedten tette félre a munkát, igyekezett az
egészet kiverni a fejéből.
Nem sokkal később
egy éjjel azzal a meggyőződéssel ébredt, hogy álmában ott látta a halat,
méghozzá tökéletesen restaurálva. Ahogy azonban megpróbálta volna felidézni és
rögzíteni a képet, az sebesen eloszlott.
Másnap mégis korán
reggel bement a Jardin des Plantesba(Füvészkert), remélve, hogy ha újabb
pillantást vet a kövületre, talán meglát valamit, ami visszavezeti éjjeli
látomásához.
Hiába: az elmosódott
lenyomat ugyanolyan homályos maradt, mint volt. A következő éjjel újra
megpillantotta a halat, de az eredmény semmivel sem volt kielégítőbb.
Amikor felébredt, a
kép nyomtalanul eltűnt emlékezetéből. A harmadik éjjel, lefekvés előtt
mindenesetre papírt és ceruzát készített az ágyához, hátha megismétlődik az
álom.
Úgy is történt. A
hal hajnal felé újra megjelent álmában, először zavarosan, majd olyan
részletességgel, hogy férjemnek minden kétsége eloszlott állattani
jellegzetességeit illetően.
Félálomban, a
koromsötét hálószobában lefirkantotta ezeket a jellegzetességeket. Reggelre
kelve meglepetten észlelte, hogy éjjeli vázlata olyan vonásokat is tartalmaz,
amelyek felismerését képtelenségnek tartotta volna a kövület alapján.
Sietett a Jardin des
Plantes-ba, és rajzát kezében tartva útmutatásként, sikeresen lefaragta a kő
felszínét, amely alatt, mint kiderült, a hal további részei rejtőztek.
A
teljesen kibontott lenyomat tökéletesen megfelelt álmának és rajzának, és
minden további nélkül tudta azonosítani.”
(Rejtélyek
szigete/Forrás:Dr. Joseph Murphy: Tudatalattid csodálatos hatalma)
