Olykor talán szellemes, de - bocsánat az őszinte szóért - sokszor felületes gondolkozású intellektuelek szeretik mostanában az okkultizmust úgy feltüntetni, mint átfutó divatot, amely pszichológiai törvényszerűséggel követi a háborús időket, miként ez az ötvenes években is történt. Igazság szerint azonban, ha megengedjük is, hogy nagy szenvedések, nagy testi és lelki nyomorúságok s tömeges halálozások idején erősebben lobban fel az emberek lelkében a túlvilági problémák iránt való érdeklődés, az okkultizmust, illetve az okkult jelenségekkel való foglalkozást nem lehet pusztán átfutó divatnak tekinteni, mert épp oly ősi és folytonos az, mint akár a vallás.
Régi tapasztalat, hogy a templomok is akkor telnek meg legjobban, amikor az emberek szenvednek. A legtöbb embernek sajnos csak akkor jut eszébe az Isten vagy a halál, amikor bajban van, máskor szívesebben hajszolja a földi élvezeteket. Ámde a vallásos érzéseknek a váltakozó elhalványodása és fellobbanása alapján senki nem mondhatja, hogy a vallásos érzés általánosságban nem örök és kiirthatatlan az emberi lélekből. Csak az érdeklődés foka lehet "divat", maga a vallás nem.
Így vagyunk az okkultizmussal is. Mindig volt, van és lesz, bár kulturkorszakok szerint változó elnevezések alatt szerepeltek egyes jelenségei. Nincs nép, amelynek történelmében, folklorisztikájában, hagyományaiban, vallásában, irodalmában és társadalmi megnyilvánulásaiban kezdettől fogva bőségesen ne találnánk oly gondolatokat, megfigyeléseket, sőt gyakorlati élményeket, amelyek a természetnek és az emberi léleknek bizonyos ismeretlen, misztikus hátteréről lebbentik fel egy-egy pillanatra a fátyolt, és amelyekből az elvont vallásos okoskodásokkal mintegy párhuzamosan konkrétebb fogalmak és meglátások alakultak ki a halhatatlanságról és a túlvilági életről.
Legyen ez a könyv tanúbizonysága annak, hogy megvan ez a természetes okkultizmus a magyarság életében is éppen úgy, mint a Föld minden más népénél, és hogy az okkult dolgok iránt való érdeklődés nálunk sem pusztán külföldről importált áru, hanem eredeti gyökéren termett, kipusztíthatatlan élőfa.
Ennek a fának ágait, leveleit, lombját mutatom be a következőkben.
Bizonyára lesznek olyan kritikusaim, akik elkábítva a fölényes materialisztikus felfogásnak nem mindig tudományos jelszavaitól, a nemzet életében jelentkező természetes okkultizmusnak minden gondolatában merő babonaságot, minden megfigyelésében érzéki csalódást és minden tapasztalati leírásában tudatos megcsalattatást látnak. De ezeknek nincs igazuk.
Lehet, hogy a könyvemben felsorolt tekintélyes számadat közül egyikmásik talán nem bír történelmi alappal, nem volt reális megfigyelés, hanem csak tévedés, hazugság vagy fantázia szüleménye. Minden egyes adat keletkezését a legelső forrásokig felkutatni nem lehet e könyv feladata. Ámde ez adatok legnagyobb része oly megnyilvánulásokról szól, amelyek kimutathatólag minden időkben, minden népnél milliószor és következetesen törvényszerű hasonlóságokkal történtek, az adatok összességét tehát általánosságban a "babonaság" megvető kifejezésével illetni csak azért, mert misztikusak és ellenkezni látszanak az érzéki tapasztalataink útján eddig megismert természeti törvényekkel, nem lehet és a tudományosan gondolkozó embernek nem is szabad. Hiszen tudnunk kell, hogy a természetnek még sok ismeretlen törvénye van. Tudnunk kell, hogy még a "babonának" is van reális magva, amint erre már Ipolyi és Kandra is rámutattak, és tudnunk kell, hogy az abnormis pszichofiziológiai tünemények, a hipnotikus és szuggesztív jelenségek, a kiváló külföldi tudósok által kellő tudományossággal megfigyelt ihletve látás és mediális képességek máris igazolják sok régi misztérium és "babona" lényegének valóságát anélkül, hogy azért megszűntek volna továbbra is rejtélyek maradni. Oly rejtélyek, melyek végleges megmagyarázására talán ezután sem lesznek elegendők a csupán fizikai érzékszerveink útján megismert törvények, s melyek megoldása, úgy lehet egykor igazolni fogja azt a feltevést, hogy csakugyan körülvesz bennünket még egy másik, érzékentúli, láthatatlan világ, épp oly élettel és törvényekkel teljesen, mint ez a mi fizikai világunk.
Egyébként munkámnak fő célja nem az, hogy az okkult dolgok ősiségére, általánosságára, a régi hagyományoknak a modern megfigyelések és tudományos kutatások eredményeivel azok valóságáról szóljak, hanem az, hogy feltárjam, az okkult jelenségek ismerői előtt: mennyi érdekes okkult motívum található a magyarság életében, amelyeket érdemes további beható, tudományos tanulmány tárgyává tenni.
A MAGYAR SPIRITISZTA MOZGALMAK
Hazánkban is csakúgy, mint Európa többi részében, 1853 után kezdtek foglalkozni a spiritisztikus kísérletekkel. Ekkor terjedt el ugyanis az amerikai hydesvillei "kopogások" híre, és ekkoriban adtak számot különböző médiumokkal végzett meglepő kísérleteikről a német Zöllner, az angol Crookes és a francia báró Guldenstubbe. Ugyanerre az időszakra esik a francia vallásos spiritiszták fellépése is, akiknek vezére Allan Kardec volt. Legelőször természetesen a külföldön élő, vagy a külfölddel élénk összeköttetésben álló mágnáscsaládjaik körében terjedtek el az új eszmék. A legelső magyar, aki spiritiszta könyveket írt, gróf Szapáry Ferenc volt, akinek a "Table Moving" és "Geistige Agapen" (Szellemi áldozások) című könyvei német nyelven, Párizsban jelentek meg, 1854-ben. Ugyanettől a szerzőtől több munka jelent meg a spiritizmussal kapcsolatban újra éledt mezmerizmusról is. (Magnetisme et magnetotheraple" és "Katechisme de vitalmagnetisme.")
Utána pacolai báró Hellenbach Lázár (1827-1877), egy ősrégi magyar mágnáscsalád sarja következik. Már II. Rákóczi Ferenc is a Nyitra megyei Hellenbach-család őrizetére bízta kétéves fiacskáját, mikor egy ízben menekülnie kellett. De Hellenbachnál sem tudom, mint Szapárynál, hogy magyar okkultistának mondhatom-e, mert spiritisztikus tendenciájú és bölcsészeti munkáit, amelyek egyébként világhírre tettek szert, németül írta és Bécsben jelentette meg. Neje, Jellachich Klotild meg horvát volt. Valami magyar érzésnek azonban mégis csak kellett élnie benne, mert amikor 1867-ben tagja lett a horvát tartománygyűlésnek, ő volt a vezére annak a pártnak, melynek programja a Magyarországgal való egyesülés volt. Du Prel báró műveivel némileg rokon okkult tárgyú munkái: Az egészséges emberi ész bölcselete; Az individualizmus; Az emberiség előítéletei; Egy bölcsész naplója; A számok mágiája; Születés és halál, mint a világnézet változása és az ember kettős természete; Mr. Slade bécsi tartózkodása; A tények logikája.
(Ez az utóbbi felelet volt János főhercegnek egy Bastian nevű médium leleplezéséről írt "Bepillantás a spiritizmusba" című füzetére.)
Mindenesetre hatással volt Hellenbach a magyar spiritizmus nyitására annyiban, hogy sokat foglalkozott és kísérletezett báró Vay Ödönné, született Wurmbrandt Adelmával, a hazai spiritiszta mozgalom tulajdonképpeni megindítójával.
A nemes Vay-családnak úgyszólván minden tagja híve volt az új eszmének. Maga Vay Miklós is "a szó legfelségesebb értelmében" spiritisztának vallotta magát Szentpéteri Sámuel esperes előtt, kinek elbeszélte telepatikus vízióit, és annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy "az ő imádásig szeretett, dicsőült Anyjának szelleme: Őrangyala, ki tanáccsal, lelkesítéssel és vigasszal mindig mellette áll, kivált igen nehéz, válságos körülményei között." Fia, ifjabb Vay Ödön (Adelma férje) 1870-ben Sárospatakon kis könyvet adott ki: "A spiritizmus rövid ismertetése" címen. Az öreg bárónő, az áldott lelkű Vay Katalin, szintén erős hívő volt, de valamennyiük között Adelmának volt a legnagyobb szerepe. Médiumi úton létrejött közleményei révén ő volt a legelső magyar spiritisztikus szervezet megalapítója, amely alapításnál vele egyenrangú társa egy derék magyar orvos, dr. Grünhut Adolf volt. Mint alább látni fogjuk, voltak nálunk más, spiritizmussal foglalkozó társaságok is, de a Vay Adelma által megszervezett társaság váltotta ki a legnagyobb hatást, ez fejtette ki a legszebb és legtartósabb működést, ezért erről és alapítójáról kell a legrészletesebben beszámolnom. Egyébként is ennek története a legérdekesebb, legváltozatosabb.
Rendkívül érdekes és megkapó képet nyújt annak a megfigyelése, mint indultak el különböző utakon Vay Adelma és dr. Grünhut, hogy aztán az 1870-es években, "véletlenül" találkozva, megszervezzék a "Szellemi Búvárok Pesti Egyletét", ezt a részleteiben talán itt-ott bájosan naiv, de a maga egészében lelkesedésen, alázatosságon, és krisztusi vallásosságon fölépült társulatot.
1860 táján történt, hogy a golopi kastélyban tartózkodó Adelma grófnőt erős fejgörcsök kínozták. Ekkor egy Gárdos nevű orvos, ki a hölgy homlokáról a frenológia tanai szerint "látnokságot" fedezett fel benne, gyógyszerül a "delejes írást" ajánlotta. A kúra sikerült, Adelma író médiummá lett és fej-görcsei elmaradtak. Sok csodálatos dolgot írt le keze automatikusan anélkül, hogy esze is közreműködött volna e közleményeknél. Túlvilági, magas erkölcsi nívón álló oktatások, bájos Andersen-mesék, telepátiára és ihletve látásra valló híradások, orvosi diagnózisok és rendelések kerültek ily módon papírra, s emellett valami sajátságos magnetikus gyógyító erő is kifejlődött benne, melynek segélyével nagyon sok csodálatos gyógyítást végzett még az orvosoktól teljesen reménytelennek mondott esetekben is.
Adelma grófnő sok könyvet írt, legnagyobb részt médiumi úton.
Mint született Wurmbrandt leánynak, nem vehetjük rossz néven, hogy műveit ő is német nyelven adta ki, azért mégis sokkal inkább tarthatjuk őt a magunkénak, mint Szapáryt, mert itt élt közöttünk, a magyar néppel gyakorolta jóságát, és magyar emberekkel alapította meg a spiritiszta egyletét. Egyébként édesanyja magyar nő volt: Teleki grófnő. Adelma grófnő legelső spiritiszta műve az 1866-ban megjelent "Elmélkedések könyve" volt, mely médiumi írással létrejött vallásos gondolatokat tartalmaz. 1869-ben, huszonhét éves korában ugyancsak médiumi úton, harminc nap alatt írta meg a "Szellem, erő, anyag" című, nagyon híressé vált munkáját, mely valóságos bibliájukká vált a magyar spiritisztáknak. A világoknak, az angyaloknak (akiket "Elsődök"-nek nevezett) és az emberi léleknek genezisét, bukását, helyzetét és feladatait írta le ebben a könyvben a grófnő egyik szellemi vezetője, mély értelmű "számtörvények" ábráival illusztrálva a rendkívül érdekes leírásokat. Legközelebbi művei (1874): "Egy modern keresztény nő hitvallása" és "Tanulmányok a szellemvilágból" voltak. Ebben az utóbbi munkájában közli azokat a csodálatos gyógyításokat, amelyeket médiumi és magnetikus tehetségeivel végzett. Ezután szinte évről-évre megjelent egy-egy, többnyire médiumos forrásból eredő kötete.
A "Látományok egy pohár vízben" című munkában vízióit írja le. A "Tündéranyóka elbeszélései" és a "Tündéranyóka meséi a napsugárról" című művei bájos Andersen-meséket tartalmaznak a túlvilágról, melyekről Bartha Miklós is elragadtatással nyilatkozott. Egyéb művei: "Életemből"; "Hephata" (spiritiszta imakönyv); "Csöngettyűcske"; "Amit a Zephir mesél"; "Aeonok"; "Szellemnyilatkozatok"; "Hasonlatok"; "Képek a túlvilágról"; "Ég és Föld közötti szférák."
A katolikus egyház indexre tette műveit s a gonobitzi plébános kiközösítette Adelmát az egyházból, bár műveiben a legnagyobb lelki imádással ír Krisztusról és Máriáról. A grófnőnek a legnagyobb lelki fájdalommal kellett áttérnie a református egyházba, de a könyveiben írtakat nem vonhatta vissza. Érdekes, hogy mikor az exkommunikáció után rövidesen a plébános meghal, - amiben Isten büntetését látta a gonobitzi nép, - csakhamar jelezte egy amerikai médium-ismerőse, ki erről az esetről nem is tudott, hogy egy katolikus pap szelleme van mellette, aki Adelma bocsánatáért esedezik...
Adelma grófnőtől függetlenül, egészen más úton ismerkedett meg ugyanezekben az időkben az okkult jelenségekkel egy abaújszántói orvos: dr. Grünhut Adolf. Ifjú korában páratlan kötelességtudással, mint sebészorvos vett részt az 1848-49-i szabadságharcban, sokszor golyók között végezve operációit. A 60-as években Abaújszántón telepedett le, hol egyszer egy szomnambul leánykát vezetett házába a sors, akivel először nem sokat törődött, akinél azonban csakhamar oly csodálatos pszichikai jelenségek mutatkoztak, melyek a legnagyobb fokra hevítették az orvos tudásvágyát.
Az egyébként csekély műveltségű leányka álmában bámulatos tudást és világosan-látást árult el. A legpontosabban előre bejelentette a jövendő eseményeit, amelyek közül a tragikusabbakat orvosa hiába igyekezett megelőzni; falakon, nagy távolságokon átlátott, csalhatatlan diagnózist adott súlyos betegségekről és oly orvosszereket rendelt nekik, melyektől az orvosok legnagyobb csodálatára azok rövidesen tényleg meggyógyultak. Dr. Grünhut emlékiratai, amelyeket amerikai magyarok támogatásával 600 oldalon, két vaskos könyvben "Tanulmányok a spiritizmus köréből" címen a múlt évben adott ki az általa alapított Egylet mostani vezetősége, részletesen leírják ezeket a meglepő eseteket, melyeknek hitelességéhez a legcsekélyebb kétségek sem férhetnek. Ezt a munkát mindenkinek, aki a spiritizmussal foglalkozik, ismernie kell. Ritka gyönyörűséget és mély tanulságokat rejt magában ez a szellemes élénkséggel, erős magyarsággal, krisztusi vallásossággal és megragadó közvetlenséggel megírt terjedelmes munka.
Szóval, a kezdetben szkeptikus, világias felfogású orvost erősen gondolkodóvá tették a szomnambul leánnyal szerzett tapasztalatai, melyek meggyőzték arról, hogy a léleknek csodás tehetségei vannak, melyek függetlenek a testtől és az érzékszervi világtól. De még nem volt spiritiszta, csak akkor lett azzá, mikor 1870-ben átköltözött Miskolcra, és mint homeopata orvost, báró Vayék egyszer egy betegükhöz hivatták az Abaúj megye déli részén fekvő golopi kastélyba. Adelma grófnő ekkor, miután dr. Grünhut a beteget már megvizsgálta, médiumilag írt papírlapot mutatott neki, melyen le volt írva nemcsak szószerinti azonossággal a beteg diagnózisa, hanem a betegség következő egész lefolyása, valamint homeopatikus gyógykezelése is. A doktor ezen módfelett meglepődött, amikor pedig a betegség kiszámíthatatlan javulási és rosszabbodási krízisével együtt egészen úgy folyt le, ahogyan azt a "szellemek" Adelma által előre megjósolták, - a szomnambul tapasztalatok alapján már előzőleg előkészített orvos spiritisztává lett.
Ez eset után rövidesen Pestre költözött. Első dolga volt itt delejes kezeléssel néhány perc alatt megszüntetni nagynénje súlyos, fejgörcsökkel egybekötött ájulási rohamait, melyekkel szemben tanácstalanul állottak az akkori idők professzorai. Most azután nagy lelkesedéssel kezdett kutatni budapesti spiritiszták után. A Pester Lloyd egy bizonyos szeánszról írt gúnyos cikke, valamint a cikkben megnevezett dr. Daniely ügyvéd útján csakhamar rá is akadt egy néhány tagból álló szerény társaságra, és ez a társaság alakult át 1871. április 21-én Vay Katalin bárónő, Vay Ödön és Vay Adelma grófnő részvételével a "Szellemi Búvárok Pesti Egyleté"-vé.
Ugyanezen az ülésen az Egylet szellemi vezetői meghatározó programot is adtak. A legfőbb cél az egységes keresztény hitben való önmunkálkodás. Mindenkinek és mindig Krisztus tanításait kell szem előtt tartania.
Az író- és beszélő médiumok által jelentkező magasabb szellemi vezetők erkölcsi tanácsait követni kell, míg a szenvedő, alantasabb szellemeket a krisztusi eszmék segítségével helyes gondolkozásra, megismerésre, jóvátevésre kell vezetni. A tagok érzését a hit, szeretet és alázatosság hármas motívuma, míg értelmét "a kutatás, megfontolás és bizonyítás" hármassága vezesse.
A harmonikus kezdetet igen szép eredmények követték. 1873-ban az Egylet alapszabályait jóváhagyta Tóth Vilmos belügyminiszter, s nemsokára százakra ment a tagok száma, akik oly szent érzésekkel jártak az ülésekre, mint amilyenekkel a régi keresztények járhattak gyülekezeteikre. Író-, beszélő- és rajzolómédiumokban, ihletve látókban sohasem volt hiány, és az ezen médiumok révén tapasztalt sok csodálatos jelenség - amelyek között volt nem egy személyazonossági bizonyíték, letagadhatatlan "látás", valódinak bizonyult szellem fényképezés, meglepő gyógyulás, - lassan-lassan a legjobb hírt szerezték az Egyesületnek, mely anyagilag is úgy fellendült, hogy nemsokára könyveket adhatott ki. Az Egylet ma már saját házában tartja összejöveteleit.
Grünhut dr. valóságos apostola lett a magyar spiritizmusnak. Nem téríthette többé vissza sem a szegénység (klienseinek legnagyobb része elmaradt, mikor megtudta spiritiszta voltát), sem az undok hírlapi rágalom, melynek sajtóperén tartott fényes apológiáját, Krisztus igéit idézve, e szavakkal fejezte be: "Ha a spiritizmus mesterkélt emberi alkotás, akkor nyomtalanul el fog enyészni, ha azonban Isten akaratának folyománya, akkor semminemű hatalom, annál kevésbé ilyen törpék erőlködései nem akaszthatják meg hódító útjában!"
Egy csodálatos pszichológiai következménye is volt az Egylet működésének. Amint dr. Grünhut is igazi pendantja volt a Saulusból lett Pálnak, és a meggyőző szellemnyilatkozatok, meg más jelenségek révén a zsidó orvos Krisztusnak imádójává, apostolává lett, úgy az egyesületnek minden olyan tagja, ki esetleg zsidóvallású volt, megismervén a szeretet tanát, a kereszténység vezérlőjének buzgó követője lett, s mindennapi olvasmányává tette az evangéliumot.
Amely tannak ilyen gyümölcsei teremnek, az aligha lehet az ördög tanítása!
Az Egylet ma már ötvenesztendős, és bár az áldott emlékű "doktor bácsi" 1906. október 28-án maga is a szellemi szférák lakója lett, ki közölni valóit szintén már csak a médiumok útján mondhatja el, az Egylet változatlanul áll és virágzik Rohay Béla, Hauser Adorján és Merényi József vezetése alatt. Magas műveltségű, előkelő tagjai vannak és oly médiumai, akik évtizedek óta működnek anélkül, hogy ebből egészségükre bármiféle hátrány származott volna. Hivatalos kiadványai a nyolcvanas években még németül jelentek meg és pedig: "Reflexionen aus der Geisterwelt" három kötetben, a "Reformierende Blätter" hét kötetben; 1899-től kezdve azonban mind a mai napig a magyar nyelvű "Égi Világosság" hozza azokat a szellemi közleményeket, melyek az Egyesület ülésein elhangzanak. Kiadott az egylet még egy "Manna a hit táplálására" című könyvet, továbbá még néhány füzetet, melyek szintén szellemnyilatkozatokat tartalmaznak. Tagjai közül sokan önálló irodalmi működést is fejtettek ki, természetesen a Vay Adelma grófnőtől megállapított "szellemerkölcsi" elvek alapján, s ezek közül elsősorban Tóvölgyi Tituszt kell megemlítenünk (1838-1918), az "Égi Világosság" alapítóját és első szerkesztőjét, akinek hatalmas munkássága nagyban hozzájárult a spiritiszta eszméknek hazánkban való elterjesztéséhez. Első műve, a "Van-e másvilág" folytatásokban a Pesti Hírlapban is megjelent, aztán gyors egymásutánban még a következő munkákat adta ki: "A lélek, mint egyén", "A szeretet könyve", "Miért vagyunk e földön?" "Egy új reformáció küszöbén", "Az istenített emberek és jótékony szemfényvesztők", "A Mindenség földtani és leszármazási művelődésének története" s a "Szellem, erő, anyag magyarázata".
A hasonló szellemben írt, és a Grünhut-féle Egylet szellemi szférájába tartozó eredeti spiritiszta munkák közül fel kell még sorolnunk a következőket: Ferenczi József: "Szellemtani eredmények", "A szellemész" (mindkettő 1874-ből); Dr. Grünhut Adolf: "Hogyan fejlődik valaki médiummá?"; Gabányi Árpád: "A szellemtan kézikönyve"; "Élet és Halál" (e könyveket Gabányi neje írta médiumilag); Havas Andor: "Levelek a túlvilágról"; Nérei Ödön (álnéven: Bata Mór): "Tájékoztató a spiritizmus történetéből, elméletéből és kísérletezéséről",, "A médiumokról", "A Biblia szellemtani megvilágításban", "Okkult élet, öntudat, értelmiség, erő", "Négy kérdésre felelet", "Hét probléma az okkultizmus történetéből"; Wajditsch Alajos dr.: "Tanulmányok a szellemtan köréből";; "Jézus"; Kempelen Farkas: "Spiritiszta Káté"; Hermann Gábor: "A spiritizmus tantételei." Mint az Égi Világosság" egyik legrégibb, legtudósabb és legjobb tollú munkatársát, meg kell neveznünk még a gazdag tapasztalatú Bánfi Jánost is.
Nem kell azonban azt hinnünk, hogy a spiritizmusnak csak ez az egyféle iránya terjedt el Magyarországon. Voltak és vannak olyan spiritiszták is, akik a francia Allan Kardec iskolájához hasonló Vay-Grünhut-féle mélységesen vallásos, úgynevezett kinyilatkoztatási spiritizmus tantételeihez nem tudtak teljesen hozzáilleszkedni, és merő hit helyett inkább a filozófiai elbírálás és a tudományos kísérletezés álláspontjára helyezkedtek. Ilyen volt az az irány, melyet 1899 táján tatai báró Mikos János vezetett (+1904-ben) és megkülönböztetésül a spiritizmustól, spiritualizmusnak nevezett, anélkül, hogy ezen kizárólag bölcsészetet értett volna. Külön hetilapot is alapított iránya részére, a "Rejtelmes Világ"-ot, mely négy évfolyamon át (1897-1900) igen érdekes és változatos tartalommal jelent meg. 1900-ban a báró még egy "Országos spiritiszta szövetség" létesítését is megkísérelte, azonban eredménytelenül. Mikos Hellenbachnak és Du Prelnek tanítványa volt, cikkeiben, amelyek sűrűn jelentek meg az említett lapban, nem spiritiszta apostol, hanem nyugodtan filozofálgató tudós alakjában áll előttünk. Önálló könyvei: "Elmélkedések a vallásról", "Hypothesen", "Gedanken über das kathol. Christenthum."
A "Rejtelmes Világ" másik főmunkatársa Madách Aladár volt, nagy költőnk fia (+1908-ban). Benne a filozofáló tudóson kívül még egy ábrándos költőt is találhatunk. Mind az okkultizmus iránti hajlamát, mind verselő készségét édesatyjától örökölte. A nyolcvanas években sokat irt a Pesti Hírlapba. Művei, a "Rejtelmes Világ"-ban és az "Égi Világosság"-ban megjelent számos filozófiai cikkeken kívül: "A gyakorlati spiritizmus védelme" (1884. Wallace egyik művének fordítása ez, de Madách bőséges bevezető és befejező résszel látta el), "Hangok a pusztán" (1881) és "A szellembúvárlat irányeszméi" (1899).
Az eredeti magyar spiritisztikus és ezzel rokon okkult irányú könyvek és folyóiratok jegyzékét még a következőkkel kell kiegészítenem: Jankovich Gyula: "A modern boszorkánykonyháról, vagy a spiritizmus eredete, történeti fejlődése és elterjedése" (1884); Dessewffy Arisztid: "Mi a spiritizmus? (1898); Dietrich Gyula: "Az élet titka" (1898); ifj. Lónyay Sándorné: "Jósolás a kézből" (1899); Bánó Zoltán: "Csevegések a szellemvilágból" (1900); Rozsondai János: "Magyar Sphinx" (1903-ban hat szám jelent meg ebből az ügyesen szerkesztett lapból); Filkovich Boldizsár: "Vezérfonal a spiritizmus gyakorlati művelésére" (1902. Mediális mű); Ágoston Gyula: "Az eksztázis" (1904. Tudományos szempontból a legértékesebb eredeti tanulmány); Dr. Wajditsch Alajos: "Magnetizmus" (1904. Folyóirat a magnetikus gyógymód kultiválására; csak egy évfolyama jelent meg), "Ösvény" (1920. Cleveland. Az amerikai magyar spiritiszták folyóirata, megjelent kilenc száma); Dr. Máthé Zoltán: "A spiritizmus tudományos megvilágításban" (1911); Alexy Erzsébet: "A siker és boldogság titka" és "A lélek útja" (évszám nélkül); Tordai Vilmos: "Van-e túlvilág?" (1915. Felolvasás százötven diapozitívval); Luzsénszky Alfonz: "A jövőbelátás" (1920); Kissné Vilma: "A legyőzött halál" (1921. Egy magyar médium húszévi tapasztalatai a transzcendentális világból). Végül, - az audiatur et altera pars elvénél fogva, - meg kell említenem még a spiritizmus magyar kritikusait is. A legtöbbje pap, kik az Ördög művét látják benne, a többiek előtt pedig csak üres babona és csalás minden. Ezek a könyvek: Dr. Mayer Béla püspök: "A spiritizmus keresztény katholikus megvilágításban" (1899); Dr. Wolkenberg A.: "A spiritizmus" (A Hittudományi Egyetem által 1897-ben pályadíjjal jutalmazott mű); Tolnai Simon: "A leleplezett spiritizmus"; Tóth Béla: "A spiritizmusról" (1903); Lukács József: "A spiritizmus." Fordított munkák: Schneid Mátyás: "Az újabb spiritizmus bölcseleti megvitatása" (A 80-as évekből, ma már nem kapható); Wallace Russel Alfréd: "A gyakorlati spiritizmus védelme" (Első fordítása 1884-ből, Madách Aladártól, rég elfogyott, második kiadása a "Lelki tünemények" 9. füzetében); Du Prel Károly: "Mi a halál?" (Nérei Ödön fordítása), "A világi kolostor" (Tordai V. fordítása, a "Lelki tünemények" 7. füzete), "Az ember rejtélye" (Tordai V. fordítása); "Az okkultizmus könyvei" (Kultúra-kiadás című sorozatban 1922); Lehmann Alfréd: "Babona és varázslat" (A Természettudományi Társulat kiadása, spiritizmus-ellenes mű); De Fremmery: "Vezérfonal a spiritizmus megértéséhez" (Ferenzy Izabella fordítása, a Szellemi Búvárok Pesti Egyletének kiadása, 1910); Allan Kardec: "Az evangélium", "Párbeszédek és fejtegetések a spiritizmusról", "Szellemek könyve" (A Szellemi Búvárok Pesti Egyletének kiadásai); Forsboom Bernát: "Emanuel szellem nyilatkozatai" (ugyanannak kiadása); Flammarion Camille: "Uránia", " Lumen", "Az ismeretlen és a lelki problémák" (ez utóbbit fordította Szabó László, 1901); Jacolliot: "Indiai fakírok között" (Tordai V. fordítása, megjelent a "Lelki tünemények" 1. füzetében, 1912); Crookes Vilmos: "Tudományosan bizonyított jelenségek a spiritizmus köréből" (Tordai V. fordítása, "Lelki tünemények" 13. füzet, 1915); Conan Doyle: "Mi a spiritizmus?" (Révay József fordítása); Sage: "Piperné, a médium" (Telekes Béla fordítása, mindkettő a Kultúra kiadásában megjelenő, "Az okkultizmus könyvei" című sorozatban, 1922).
Ami a spiritiszta köröket illeti, természetesen számtalan ilyen alakulat keletkezett mind a fővárosban, mind vidéken.. Legnagyobb részük a "Szellemi Búvárok Budapesti Egyleté"-nek példája szerint működik, kísérleteket, kutatásokat nem végez, és bölcsen megelégszik az úgynevezett kinyilatkoztatásokkal, melyek író és beszélő médiumok útján történnek. Akadtak azonban egyes körökben oly médiumok is, akiknek segítségével meglepő jelenségek mutatkoztak. Ilyen volt Gabányi Árpád köre (1881-től haláláig, 1915-ig), melynek ülésein főleg neje és fia médiumságával sok meggyőző egyéb szellemi és fizikai manifesztáció is történt, melyekről részletesebben Tóvölgyi írt "Van-e másvilág?" című munkájában.
TORDAI VILMOSNAK nagyon hálás lehet a rövid és okos, tárgyilagos összefoglalásért minden kereső-kutató ember. Különösen azok, akik már összefüggések ismeretére vágynak, s nem elég számukra egy-egy szubjektív forrásból elindított közlés a szellemtan tekintetében.
Ma már nagy területeket átfogó történelme van a magyarországi szellemtannak, amely éppen ennek az írásnak megjelenése (1922) után nagy lendülettel folyt tovább és bontakoztatott ki egy új korszakot. A mű megjelenése idején még élt Vay Adelma, aki 1925-ben távozott a másik dimenzióba, lezárva az első, a hősi korszakot. A munkatársak a szent stafétabotot szinte kézről-kézre adták. Tóvölgyi Titusz, majd Havas Andor, utána Nérei Ödön az a markáns egyéniség, aki a köri munkálkodást összefogó és gondozó, valamint irodalmi működésével vezeti be a szellemtan ismereteibe a keresőket, kutatókat. 1922 után indul meg a Névtelen Szellem és tanítói gárdájának könyvek sokaságát létrehozó író, közlő, tanító munkájának korszaka, amelynek első időszaka Eszter médium (Bőhm Mihályné) és Pátkay PáI együttműködésével 1942-ben zárult le. A második korszak tanításai, Eszter hagyatékából, folyamatosan jelennek meg. Részletes ismertetés a Szellemtani Közlemények 2006. II. negyedévi szám 38. oldalán.
A harmincas évek végén Bodnár László és kiváló munkatársi gárdája a bölcseleti szellemtan körében az önmunkálkodó módszerek és körök alakításával szervező, irányító, tanító munkát folytatott, még az 1950-90 közötti években "illegalitásban" és üldöztetve is. Makk István 1945-ben beható szellemi előzményekkel kezdte el nyilvános tevékenységét, szoros együttműködésben Bodnár Lászlóval, akinek visszavonulása után mind nagyobb erővel folytatta kiscsoportos tanítói munkáját és életműve megírását, amelynek legfőbb forrásai a szellemtani köri munka tanítói demonstrációs anyaga és a Névtelen Szellem könyvei voltak.
A történeti áttekintést - Tordai nyomán - módszeresen kell folytatni a jelenben is működő spiritisztikus irányzatok (csoportok, körök) munkájának megismerésével. Jó lenne tudni, hogy ezek milyen önmeghatározás szerinti célkitűzést követnek. Ismertetés és megismerés, és nem kritika lenne a célkitűzés.
Tordai Vilmosnak, terjedelmében rövidnek tetsző ismertetésében a hallatlan tágasságot az jelenti, hogy mind a külföldi, mind a magyar szellemtan művelőire hívja fel a figyelmet. Közel hatvan nevet és hét folyóiratot sorol fel. Ez önmagában is nagy teljesítmény, hiszen a komoly kereső nem csak ismereteket, hanem könyvajánlatokat is kap.
Ezért lenne nagyon fontos könyv-ajánlójegyzék elkészítése, és a szellemtani irodalom név- és tárgymutatóinak kimunkálása. Ajánlatos lenne az általa felsorolt kötetek gyűjtése, a ritkán fellelhető művek lemásolásra való felajánlása, hogy így minden érdeklődő kezébe vehesse e műveket. Akinek ezek birtokukban vannak, közreműködhetnének e feltárási munkában.
A Tordai Vilmostól idézett szöveg egyébként a Kultúra könyvkiadó "Okkult könyvtár" sorozatában megjelent, "Okkult elemek a magyarság életében" című kötetéből került közlésre, amely mű olvasását mindenki részére ajánljuk.
Gondoljunk a szerzőre szeretettel, hiszen ránk, utódokra gondolva írta meg összefoglalóját, ily módon is dokumentálva a Gondviselés nagyszerű munkáját szellemi kibontakozásunk segítése érdekében.
Talán még egy gondolat a szellemtant (spiritizmus, spiritualizmus, spiritológia) kritizáló, lekicsinylő, azt felületesen megítélő írókról és írásművekről. Cikkében maga Tordai is említ öt szerzőt, akik bírálták ezt az eszmerendszert. Azok, akik eleve lekicsinylően és elutasítóan írnak, (a kritikusok majd mindegyike) azok figyelmébe ajánljuk a szellemtani irodalom műveinek olvasását, Kardec, Adelma, Grünhut, Tóvölgyi, Nérei, Havas Andor, Bodnár László, Makk István műveit, valamint a Névtelen Szellem és tanítói köre 24 kötetét. Az ezekben való tájékozódás nélkül, kritikai művek írásába fogni meddő és megmosolyogtató vállalkozás, mint ahogy ez vonatkozik bármely tárgyban írt kritikai munkára.
Jó olvasást, okosodást és elmélyülést kívánok minden érdeklődőnek.
Tordai Vilmosról életrajzi adatok nincsenek birtokunkban. A Metapsychikai Folyóirat 1933. 1-2. számában nyugalmazott főszámtanácsosként, mint a választmány tagja került megemlítésre.
Szerkesztette és az utószót írta: Kuklis Ferenc
Kapcsolódó írás:
Dr. Grünhut Adolf: A MI PROGRAMUNK - Égi Világosság:
https://dszilvia.blogspot.com/2019/04/dr-grunhut-adolf-mi-programunk-egi.html
Vay Wurmbrand Adelma: Hephata:
Régi tapasztalat, hogy a templomok is akkor telnek meg legjobban, amikor az emberek szenvednek. A legtöbb embernek sajnos csak akkor jut eszébe az Isten vagy a halál, amikor bajban van, máskor szívesebben hajszolja a földi élvezeteket. Ámde a vallásos érzéseknek a váltakozó elhalványodása és fellobbanása alapján senki nem mondhatja, hogy a vallásos érzés általánosságban nem örök és kiirthatatlan az emberi lélekből. Csak az érdeklődés foka lehet "divat", maga a vallás nem.
Így vagyunk az okkultizmussal is. Mindig volt, van és lesz, bár kulturkorszakok szerint változó elnevezések alatt szerepeltek egyes jelenségei. Nincs nép, amelynek történelmében, folklorisztikájában, hagyományaiban, vallásában, irodalmában és társadalmi megnyilvánulásaiban kezdettől fogva bőségesen ne találnánk oly gondolatokat, megfigyeléseket, sőt gyakorlati élményeket, amelyek a természetnek és az emberi léleknek bizonyos ismeretlen, misztikus hátteréről lebbentik fel egy-egy pillanatra a fátyolt, és amelyekből az elvont vallásos okoskodásokkal mintegy párhuzamosan konkrétebb fogalmak és meglátások alakultak ki a halhatatlanságról és a túlvilági életről.
Legyen ez a könyv tanúbizonysága annak, hogy megvan ez a természetes okkultizmus a magyarság életében is éppen úgy, mint a Föld minden más népénél, és hogy az okkult dolgok iránt való érdeklődés nálunk sem pusztán külföldről importált áru, hanem eredeti gyökéren termett, kipusztíthatatlan élőfa.
Ennek a fának ágait, leveleit, lombját mutatom be a következőkben.
Bizonyára lesznek olyan kritikusaim, akik elkábítva a fölényes materialisztikus felfogásnak nem mindig tudományos jelszavaitól, a nemzet életében jelentkező természetes okkultizmusnak minden gondolatában merő babonaságot, minden megfigyelésében érzéki csalódást és minden tapasztalati leírásában tudatos megcsalattatást látnak. De ezeknek nincs igazuk.
Lehet, hogy a könyvemben felsorolt tekintélyes számadat közül egyikmásik talán nem bír történelmi alappal, nem volt reális megfigyelés, hanem csak tévedés, hazugság vagy fantázia szüleménye. Minden egyes adat keletkezését a legelső forrásokig felkutatni nem lehet e könyv feladata. Ámde ez adatok legnagyobb része oly megnyilvánulásokról szól, amelyek kimutathatólag minden időkben, minden népnél milliószor és következetesen törvényszerű hasonlóságokkal történtek, az adatok összességét tehát általánosságban a "babonaság" megvető kifejezésével illetni csak azért, mert misztikusak és ellenkezni látszanak az érzéki tapasztalataink útján eddig megismert természeti törvényekkel, nem lehet és a tudományosan gondolkozó embernek nem is szabad. Hiszen tudnunk kell, hogy a természetnek még sok ismeretlen törvénye van. Tudnunk kell, hogy még a "babonának" is van reális magva, amint erre már Ipolyi és Kandra is rámutattak, és tudnunk kell, hogy az abnormis pszichofiziológiai tünemények, a hipnotikus és szuggesztív jelenségek, a kiváló külföldi tudósok által kellő tudományossággal megfigyelt ihletve látás és mediális képességek máris igazolják sok régi misztérium és "babona" lényegének valóságát anélkül, hogy azért megszűntek volna továbbra is rejtélyek maradni. Oly rejtélyek, melyek végleges megmagyarázására talán ezután sem lesznek elegendők a csupán fizikai érzékszerveink útján megismert törvények, s melyek megoldása, úgy lehet egykor igazolni fogja azt a feltevést, hogy csakugyan körülvesz bennünket még egy másik, érzékentúli, láthatatlan világ, épp oly élettel és törvényekkel teljesen, mint ez a mi fizikai világunk.
Egyébként munkámnak fő célja nem az, hogy az okkult dolgok ősiségére, általánosságára, a régi hagyományoknak a modern megfigyelések és tudományos kutatások eredményeivel azok valóságáról szóljak, hanem az, hogy feltárjam, az okkult jelenségek ismerői előtt: mennyi érdekes okkult motívum található a magyarság életében, amelyeket érdemes további beható, tudományos tanulmány tárgyává tenni.
A MAGYAR SPIRITISZTA MOZGALMAK
Hazánkban is csakúgy, mint Európa többi részében, 1853 után kezdtek foglalkozni a spiritisztikus kísérletekkel. Ekkor terjedt el ugyanis az amerikai hydesvillei "kopogások" híre, és ekkoriban adtak számot különböző médiumokkal végzett meglepő kísérleteikről a német Zöllner, az angol Crookes és a francia báró Guldenstubbe. Ugyanerre az időszakra esik a francia vallásos spiritiszták fellépése is, akiknek vezére Allan Kardec volt. Legelőször természetesen a külföldön élő, vagy a külfölddel élénk összeköttetésben álló mágnáscsaládjaik körében terjedtek el az új eszmék. A legelső magyar, aki spiritiszta könyveket írt, gróf Szapáry Ferenc volt, akinek a "Table Moving" és "Geistige Agapen" (Szellemi áldozások) című könyvei német nyelven, Párizsban jelentek meg, 1854-ben. Ugyanettől a szerzőtől több munka jelent meg a spiritizmussal kapcsolatban újra éledt mezmerizmusról is. (Magnetisme et magnetotheraple" és "Katechisme de vitalmagnetisme.")
Utána pacolai báró Hellenbach Lázár (1827-1877), egy ősrégi magyar mágnáscsalád sarja következik. Már II. Rákóczi Ferenc is a Nyitra megyei Hellenbach-család őrizetére bízta kétéves fiacskáját, mikor egy ízben menekülnie kellett. De Hellenbachnál sem tudom, mint Szapárynál, hogy magyar okkultistának mondhatom-e, mert spiritisztikus tendenciájú és bölcsészeti munkáit, amelyek egyébként világhírre tettek szert, németül írta és Bécsben jelentette meg. Neje, Jellachich Klotild meg horvát volt. Valami magyar érzésnek azonban mégis csak kellett élnie benne, mert amikor 1867-ben tagja lett a horvát tartománygyűlésnek, ő volt a vezére annak a pártnak, melynek programja a Magyarországgal való egyesülés volt. Du Prel báró műveivel némileg rokon okkult tárgyú munkái: Az egészséges emberi ész bölcselete; Az individualizmus; Az emberiség előítéletei; Egy bölcsész naplója; A számok mágiája; Születés és halál, mint a világnézet változása és az ember kettős természete; Mr. Slade bécsi tartózkodása; A tények logikája.
(Ez az utóbbi felelet volt János főhercegnek egy Bastian nevű médium leleplezéséről írt "Bepillantás a spiritizmusba" című füzetére.)
Mindenesetre hatással volt Hellenbach a magyar spiritizmus nyitására annyiban, hogy sokat foglalkozott és kísérletezett báró Vay Ödönné, született Wurmbrandt Adelmával, a hazai spiritiszta mozgalom tulajdonképpeni megindítójával.
A nemes Vay-családnak úgyszólván minden tagja híve volt az új eszmének. Maga Vay Miklós is "a szó legfelségesebb értelmében" spiritisztának vallotta magát Szentpéteri Sámuel esperes előtt, kinek elbeszélte telepatikus vízióit, és annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy "az ő imádásig szeretett, dicsőült Anyjának szelleme: Őrangyala, ki tanáccsal, lelkesítéssel és vigasszal mindig mellette áll, kivált igen nehéz, válságos körülményei között." Fia, ifjabb Vay Ödön (Adelma férje) 1870-ben Sárospatakon kis könyvet adott ki: "A spiritizmus rövid ismertetése" címen. Az öreg bárónő, az áldott lelkű Vay Katalin, szintén erős hívő volt, de valamennyiük között Adelmának volt a legnagyobb szerepe. Médiumi úton létrejött közleményei révén ő volt a legelső magyar spiritisztikus szervezet megalapítója, amely alapításnál vele egyenrangú társa egy derék magyar orvos, dr. Grünhut Adolf volt. Mint alább látni fogjuk, voltak nálunk más, spiritizmussal foglalkozó társaságok is, de a Vay Adelma által megszervezett társaság váltotta ki a legnagyobb hatást, ez fejtette ki a legszebb és legtartósabb működést, ezért erről és alapítójáról kell a legrészletesebben beszámolnom. Egyébként is ennek története a legérdekesebb, legváltozatosabb.
Rendkívül érdekes és megkapó képet nyújt annak a megfigyelése, mint indultak el különböző utakon Vay Adelma és dr. Grünhut, hogy aztán az 1870-es években, "véletlenül" találkozva, megszervezzék a "Szellemi Búvárok Pesti Egyletét", ezt a részleteiben talán itt-ott bájosan naiv, de a maga egészében lelkesedésen, alázatosságon, és krisztusi vallásosságon fölépült társulatot.
1860 táján történt, hogy a golopi kastélyban tartózkodó Adelma grófnőt erős fejgörcsök kínozták. Ekkor egy Gárdos nevű orvos, ki a hölgy homlokáról a frenológia tanai szerint "látnokságot" fedezett fel benne, gyógyszerül a "delejes írást" ajánlotta. A kúra sikerült, Adelma író médiummá lett és fej-görcsei elmaradtak. Sok csodálatos dolgot írt le keze automatikusan anélkül, hogy esze is közreműködött volna e közleményeknél. Túlvilági, magas erkölcsi nívón álló oktatások, bájos Andersen-mesék, telepátiára és ihletve látásra valló híradások, orvosi diagnózisok és rendelések kerültek ily módon papírra, s emellett valami sajátságos magnetikus gyógyító erő is kifejlődött benne, melynek segélyével nagyon sok csodálatos gyógyítást végzett még az orvosoktól teljesen reménytelennek mondott esetekben is.
Adelma grófnő sok könyvet írt, legnagyobb részt médiumi úton.
Mint született Wurmbrandt leánynak, nem vehetjük rossz néven, hogy műveit ő is német nyelven adta ki, azért mégis sokkal inkább tarthatjuk őt a magunkénak, mint Szapáryt, mert itt élt közöttünk, a magyar néppel gyakorolta jóságát, és magyar emberekkel alapította meg a spiritiszta egyletét. Egyébként édesanyja magyar nő volt: Teleki grófnő. Adelma grófnő legelső spiritiszta műve az 1866-ban megjelent "Elmélkedések könyve" volt, mely médiumi írással létrejött vallásos gondolatokat tartalmaz. 1869-ben, huszonhét éves korában ugyancsak médiumi úton, harminc nap alatt írta meg a "Szellem, erő, anyag" című, nagyon híressé vált munkáját, mely valóságos bibliájukká vált a magyar spiritisztáknak. A világoknak, az angyaloknak (akiket "Elsődök"-nek nevezett) és az emberi léleknek genezisét, bukását, helyzetét és feladatait írta le ebben a könyvben a grófnő egyik szellemi vezetője, mély értelmű "számtörvények" ábráival illusztrálva a rendkívül érdekes leírásokat. Legközelebbi művei (1874): "Egy modern keresztény nő hitvallása" és "Tanulmányok a szellemvilágból" voltak. Ebben az utóbbi munkájában közli azokat a csodálatos gyógyításokat, amelyeket médiumi és magnetikus tehetségeivel végzett. Ezután szinte évről-évre megjelent egy-egy, többnyire médiumos forrásból eredő kötete.
A "Látományok egy pohár vízben" című munkában vízióit írja le. A "Tündéranyóka elbeszélései" és a "Tündéranyóka meséi a napsugárról" című művei bájos Andersen-meséket tartalmaznak a túlvilágról, melyekről Bartha Miklós is elragadtatással nyilatkozott. Egyéb művei: "Életemből"; "Hephata" (spiritiszta imakönyv); "Csöngettyűcske"; "Amit a Zephir mesél"; "Aeonok"; "Szellemnyilatkozatok"; "Hasonlatok"; "Képek a túlvilágról"; "Ég és Föld közötti szférák."
A katolikus egyház indexre tette műveit s a gonobitzi plébános kiközösítette Adelmát az egyházból, bár műveiben a legnagyobb lelki imádással ír Krisztusról és Máriáról. A grófnőnek a legnagyobb lelki fájdalommal kellett áttérnie a református egyházba, de a könyveiben írtakat nem vonhatta vissza. Érdekes, hogy mikor az exkommunikáció után rövidesen a plébános meghal, - amiben Isten büntetését látta a gonobitzi nép, - csakhamar jelezte egy amerikai médium-ismerőse, ki erről az esetről nem is tudott, hogy egy katolikus pap szelleme van mellette, aki Adelma bocsánatáért esedezik...
Adelma grófnőtől függetlenül, egészen más úton ismerkedett meg ugyanezekben az időkben az okkult jelenségekkel egy abaújszántói orvos: dr. Grünhut Adolf. Ifjú korában páratlan kötelességtudással, mint sebészorvos vett részt az 1848-49-i szabadságharcban, sokszor golyók között végezve operációit. A 60-as években Abaújszántón telepedett le, hol egyszer egy szomnambul leánykát vezetett házába a sors, akivel először nem sokat törődött, akinél azonban csakhamar oly csodálatos pszichikai jelenségek mutatkoztak, melyek a legnagyobb fokra hevítették az orvos tudásvágyát.
Az egyébként csekély műveltségű leányka álmában bámulatos tudást és világosan-látást árult el. A legpontosabban előre bejelentette a jövendő eseményeit, amelyek közül a tragikusabbakat orvosa hiába igyekezett megelőzni; falakon, nagy távolságokon átlátott, csalhatatlan diagnózist adott súlyos betegségekről és oly orvosszereket rendelt nekik, melyektől az orvosok legnagyobb csodálatára azok rövidesen tényleg meggyógyultak. Dr. Grünhut emlékiratai, amelyeket amerikai magyarok támogatásával 600 oldalon, két vaskos könyvben "Tanulmányok a spiritizmus köréből" címen a múlt évben adott ki az általa alapított Egylet mostani vezetősége, részletesen leírják ezeket a meglepő eseteket, melyeknek hitelességéhez a legcsekélyebb kétségek sem férhetnek. Ezt a munkát mindenkinek, aki a spiritizmussal foglalkozik, ismernie kell. Ritka gyönyörűséget és mély tanulságokat rejt magában ez a szellemes élénkséggel, erős magyarsággal, krisztusi vallásossággal és megragadó közvetlenséggel megírt terjedelmes munka.
Szóval, a kezdetben szkeptikus, világias felfogású orvost erősen gondolkodóvá tették a szomnambul leánnyal szerzett tapasztalatai, melyek meggyőzték arról, hogy a léleknek csodás tehetségei vannak, melyek függetlenek a testtől és az érzékszervi világtól. De még nem volt spiritiszta, csak akkor lett azzá, mikor 1870-ben átköltözött Miskolcra, és mint homeopata orvost, báró Vayék egyszer egy betegükhöz hivatták az Abaúj megye déli részén fekvő golopi kastélyba. Adelma grófnő ekkor, miután dr. Grünhut a beteget már megvizsgálta, médiumilag írt papírlapot mutatott neki, melyen le volt írva nemcsak szószerinti azonossággal a beteg diagnózisa, hanem a betegség következő egész lefolyása, valamint homeopatikus gyógykezelése is. A doktor ezen módfelett meglepődött, amikor pedig a betegség kiszámíthatatlan javulási és rosszabbodási krízisével együtt egészen úgy folyt le, ahogyan azt a "szellemek" Adelma által előre megjósolták, - a szomnambul tapasztalatok alapján már előzőleg előkészített orvos spiritisztává lett.
Ez eset után rövidesen Pestre költözött. Első dolga volt itt delejes kezeléssel néhány perc alatt megszüntetni nagynénje súlyos, fejgörcsökkel egybekötött ájulási rohamait, melyekkel szemben tanácstalanul állottak az akkori idők professzorai. Most azután nagy lelkesedéssel kezdett kutatni budapesti spiritiszták után. A Pester Lloyd egy bizonyos szeánszról írt gúnyos cikke, valamint a cikkben megnevezett dr. Daniely ügyvéd útján csakhamar rá is akadt egy néhány tagból álló szerény társaságra, és ez a társaság alakult át 1871. április 21-én Vay Katalin bárónő, Vay Ödön és Vay Adelma grófnő részvételével a "Szellemi Búvárok Pesti Egyleté"-vé.
Ugyanezen az ülésen az Egylet szellemi vezetői meghatározó programot is adtak. A legfőbb cél az egységes keresztény hitben való önmunkálkodás. Mindenkinek és mindig Krisztus tanításait kell szem előtt tartania.
Az író- és beszélő médiumok által jelentkező magasabb szellemi vezetők erkölcsi tanácsait követni kell, míg a szenvedő, alantasabb szellemeket a krisztusi eszmék segítségével helyes gondolkozásra, megismerésre, jóvátevésre kell vezetni. A tagok érzését a hit, szeretet és alázatosság hármas motívuma, míg értelmét "a kutatás, megfontolás és bizonyítás" hármassága vezesse.
A harmonikus kezdetet igen szép eredmények követték. 1873-ban az Egylet alapszabályait jóváhagyta Tóth Vilmos belügyminiszter, s nemsokára százakra ment a tagok száma, akik oly szent érzésekkel jártak az ülésekre, mint amilyenekkel a régi keresztények járhattak gyülekezeteikre. Író-, beszélő- és rajzolómédiumokban, ihletve látókban sohasem volt hiány, és az ezen médiumok révén tapasztalt sok csodálatos jelenség - amelyek között volt nem egy személyazonossági bizonyíték, letagadhatatlan "látás", valódinak bizonyult szellem fényképezés, meglepő gyógyulás, - lassan-lassan a legjobb hírt szerezték az Egyesületnek, mely anyagilag is úgy fellendült, hogy nemsokára könyveket adhatott ki. Az Egylet ma már saját házában tartja összejöveteleit.
Grünhut dr. valóságos apostola lett a magyar spiritizmusnak. Nem téríthette többé vissza sem a szegénység (klienseinek legnagyobb része elmaradt, mikor megtudta spiritiszta voltát), sem az undok hírlapi rágalom, melynek sajtóperén tartott fényes apológiáját, Krisztus igéit idézve, e szavakkal fejezte be: "Ha a spiritizmus mesterkélt emberi alkotás, akkor nyomtalanul el fog enyészni, ha azonban Isten akaratának folyománya, akkor semminemű hatalom, annál kevésbé ilyen törpék erőlködései nem akaszthatják meg hódító útjában!"
Egy csodálatos pszichológiai következménye is volt az Egylet működésének. Amint dr. Grünhut is igazi pendantja volt a Saulusból lett Pálnak, és a meggyőző szellemnyilatkozatok, meg más jelenségek révén a zsidó orvos Krisztusnak imádójává, apostolává lett, úgy az egyesületnek minden olyan tagja, ki esetleg zsidóvallású volt, megismervén a szeretet tanát, a kereszténység vezérlőjének buzgó követője lett, s mindennapi olvasmányává tette az evangéliumot.
Amely tannak ilyen gyümölcsei teremnek, az aligha lehet az ördög tanítása!
Az Egylet ma már ötvenesztendős, és bár az áldott emlékű "doktor bácsi" 1906. október 28-án maga is a szellemi szférák lakója lett, ki közölni valóit szintén már csak a médiumok útján mondhatja el, az Egylet változatlanul áll és virágzik Rohay Béla, Hauser Adorján és Merényi József vezetése alatt. Magas műveltségű, előkelő tagjai vannak és oly médiumai, akik évtizedek óta működnek anélkül, hogy ebből egészségükre bármiféle hátrány származott volna. Hivatalos kiadványai a nyolcvanas években még németül jelentek meg és pedig: "Reflexionen aus der Geisterwelt" három kötetben, a "Reformierende Blätter" hét kötetben; 1899-től kezdve azonban mind a mai napig a magyar nyelvű "Égi Világosság" hozza azokat a szellemi közleményeket, melyek az Egyesület ülésein elhangzanak. Kiadott az egylet még egy "Manna a hit táplálására" című könyvet, továbbá még néhány füzetet, melyek szintén szellemnyilatkozatokat tartalmaznak. Tagjai közül sokan önálló irodalmi működést is fejtettek ki, természetesen a Vay Adelma grófnőtől megállapított "szellemerkölcsi" elvek alapján, s ezek közül elsősorban Tóvölgyi Tituszt kell megemlítenünk (1838-1918), az "Égi Világosság" alapítóját és első szerkesztőjét, akinek hatalmas munkássága nagyban hozzájárult a spiritiszta eszméknek hazánkban való elterjesztéséhez. Első műve, a "Van-e másvilág" folytatásokban a Pesti Hírlapban is megjelent, aztán gyors egymásutánban még a következő munkákat adta ki: "A lélek, mint egyén", "A szeretet könyve", "Miért vagyunk e földön?" "Egy új reformáció küszöbén", "Az istenített emberek és jótékony szemfényvesztők", "A Mindenség földtani és leszármazási művelődésének története" s a "Szellem, erő, anyag magyarázata".
A hasonló szellemben írt, és a Grünhut-féle Egylet szellemi szférájába tartozó eredeti spiritiszta munkák közül fel kell még sorolnunk a következőket: Ferenczi József: "Szellemtani eredmények", "A szellemész" (mindkettő 1874-ből); Dr. Grünhut Adolf: "Hogyan fejlődik valaki médiummá?"; Gabányi Árpád: "A szellemtan kézikönyve"; "Élet és Halál" (e könyveket Gabányi neje írta médiumilag); Havas Andor: "Levelek a túlvilágról"; Nérei Ödön (álnéven: Bata Mór): "Tájékoztató a spiritizmus történetéből, elméletéből és kísérletezéséről",, "A médiumokról", "A Biblia szellemtani megvilágításban", "Okkult élet, öntudat, értelmiség, erő", "Négy kérdésre felelet", "Hét probléma az okkultizmus történetéből"; Wajditsch Alajos dr.: "Tanulmányok a szellemtan köréből";; "Jézus"; Kempelen Farkas: "Spiritiszta Káté"; Hermann Gábor: "A spiritizmus tantételei." Mint az Égi Világosság" egyik legrégibb, legtudósabb és legjobb tollú munkatársát, meg kell neveznünk még a gazdag tapasztalatú Bánfi Jánost is.
Nem kell azonban azt hinnünk, hogy a spiritizmusnak csak ez az egyféle iránya terjedt el Magyarországon. Voltak és vannak olyan spiritiszták is, akik a francia Allan Kardec iskolájához hasonló Vay-Grünhut-féle mélységesen vallásos, úgynevezett kinyilatkoztatási spiritizmus tantételeihez nem tudtak teljesen hozzáilleszkedni, és merő hit helyett inkább a filozófiai elbírálás és a tudományos kísérletezés álláspontjára helyezkedtek. Ilyen volt az az irány, melyet 1899 táján tatai báró Mikos János vezetett (+1904-ben) és megkülönböztetésül a spiritizmustól, spiritualizmusnak nevezett, anélkül, hogy ezen kizárólag bölcsészetet értett volna. Külön hetilapot is alapított iránya részére, a "Rejtelmes Világ"-ot, mely négy évfolyamon át (1897-1900) igen érdekes és változatos tartalommal jelent meg. 1900-ban a báró még egy "Országos spiritiszta szövetség" létesítését is megkísérelte, azonban eredménytelenül. Mikos Hellenbachnak és Du Prelnek tanítványa volt, cikkeiben, amelyek sűrűn jelentek meg az említett lapban, nem spiritiszta apostol, hanem nyugodtan filozofálgató tudós alakjában áll előttünk. Önálló könyvei: "Elmélkedések a vallásról", "Hypothesen", "Gedanken über das kathol. Christenthum."
A "Rejtelmes Világ" másik főmunkatársa Madách Aladár volt, nagy költőnk fia (+1908-ban). Benne a filozofáló tudóson kívül még egy ábrándos költőt is találhatunk. Mind az okkultizmus iránti hajlamát, mind verselő készségét édesatyjától örökölte. A nyolcvanas években sokat irt a Pesti Hírlapba. Művei, a "Rejtelmes Világ"-ban és az "Égi Világosság"-ban megjelent számos filozófiai cikkeken kívül: "A gyakorlati spiritizmus védelme" (1884. Wallace egyik művének fordítása ez, de Madách bőséges bevezető és befejező résszel látta el), "Hangok a pusztán" (1881) és "A szellembúvárlat irányeszméi" (1899).
Az eredeti magyar spiritisztikus és ezzel rokon okkult irányú könyvek és folyóiratok jegyzékét még a következőkkel kell kiegészítenem: Jankovich Gyula: "A modern boszorkánykonyháról, vagy a spiritizmus eredete, történeti fejlődése és elterjedése" (1884); Dessewffy Arisztid: "Mi a spiritizmus? (1898); Dietrich Gyula: "Az élet titka" (1898); ifj. Lónyay Sándorné: "Jósolás a kézből" (1899); Bánó Zoltán: "Csevegések a szellemvilágból" (1900); Rozsondai János: "Magyar Sphinx" (1903-ban hat szám jelent meg ebből az ügyesen szerkesztett lapból); Filkovich Boldizsár: "Vezérfonal a spiritizmus gyakorlati művelésére" (1902. Mediális mű); Ágoston Gyula: "Az eksztázis" (1904. Tudományos szempontból a legértékesebb eredeti tanulmány); Dr. Wajditsch Alajos: "Magnetizmus" (1904. Folyóirat a magnetikus gyógymód kultiválására; csak egy évfolyama jelent meg), "Ösvény" (1920. Cleveland. Az amerikai magyar spiritiszták folyóirata, megjelent kilenc száma); Dr. Máthé Zoltán: "A spiritizmus tudományos megvilágításban" (1911); Alexy Erzsébet: "A siker és boldogság titka" és "A lélek útja" (évszám nélkül); Tordai Vilmos: "Van-e túlvilág?" (1915. Felolvasás százötven diapozitívval); Luzsénszky Alfonz: "A jövőbelátás" (1920); Kissné Vilma: "A legyőzött halál" (1921. Egy magyar médium húszévi tapasztalatai a transzcendentális világból). Végül, - az audiatur et altera pars elvénél fogva, - meg kell említenem még a spiritizmus magyar kritikusait is. A legtöbbje pap, kik az Ördög művét látják benne, a többiek előtt pedig csak üres babona és csalás minden. Ezek a könyvek: Dr. Mayer Béla püspök: "A spiritizmus keresztény katholikus megvilágításban" (1899); Dr. Wolkenberg A.: "A spiritizmus" (A Hittudományi Egyetem által 1897-ben pályadíjjal jutalmazott mű); Tolnai Simon: "A leleplezett spiritizmus"; Tóth Béla: "A spiritizmusról" (1903); Lukács József: "A spiritizmus." Fordított munkák: Schneid Mátyás: "Az újabb spiritizmus bölcseleti megvitatása" (A 80-as évekből, ma már nem kapható); Wallace Russel Alfréd: "A gyakorlati spiritizmus védelme" (Első fordítása 1884-ből, Madách Aladártól, rég elfogyott, második kiadása a "Lelki tünemények" 9. füzetében); Du Prel Károly: "Mi a halál?" (Nérei Ödön fordítása), "A világi kolostor" (Tordai V. fordítása, a "Lelki tünemények" 7. füzete), "Az ember rejtélye" (Tordai V. fordítása); "Az okkultizmus könyvei" (Kultúra-kiadás című sorozatban 1922); Lehmann Alfréd: "Babona és varázslat" (A Természettudományi Társulat kiadása, spiritizmus-ellenes mű); De Fremmery: "Vezérfonal a spiritizmus megértéséhez" (Ferenzy Izabella fordítása, a Szellemi Búvárok Pesti Egyletének kiadása, 1910); Allan Kardec: "Az evangélium", "Párbeszédek és fejtegetések a spiritizmusról", "Szellemek könyve" (A Szellemi Búvárok Pesti Egyletének kiadásai); Forsboom Bernát: "Emanuel szellem nyilatkozatai" (ugyanannak kiadása); Flammarion Camille: "Uránia", " Lumen", "Az ismeretlen és a lelki problémák" (ez utóbbit fordította Szabó László, 1901); Jacolliot: "Indiai fakírok között" (Tordai V. fordítása, megjelent a "Lelki tünemények" 1. füzetében, 1912); Crookes Vilmos: "Tudományosan bizonyított jelenségek a spiritizmus köréből" (Tordai V. fordítása, "Lelki tünemények" 13. füzet, 1915); Conan Doyle: "Mi a spiritizmus?" (Révay József fordítása); Sage: "Piperné, a médium" (Telekes Béla fordítása, mindkettő a Kultúra kiadásában megjelenő, "Az okkultizmus könyvei" című sorozatban, 1922).
Ami a spiritiszta köröket illeti, természetesen számtalan ilyen alakulat keletkezett mind a fővárosban, mind vidéken.. Legnagyobb részük a "Szellemi Búvárok Budapesti Egyleté"-nek példája szerint működik, kísérleteket, kutatásokat nem végez, és bölcsen megelégszik az úgynevezett kinyilatkoztatásokkal, melyek író és beszélő médiumok útján történnek. Akadtak azonban egyes körökben oly médiumok is, akiknek segítségével meglepő jelenségek mutatkoztak. Ilyen volt Gabányi Árpád köre (1881-től haláláig, 1915-ig), melynek ülésein főleg neje és fia médiumságával sok meggyőző egyéb szellemi és fizikai manifesztáció is történt, melyekről részletesebben Tóvölgyi írt "Van-e másvilág?" című munkájában.
TORDAI VILMOSNAK nagyon hálás lehet a rövid és okos, tárgyilagos összefoglalásért minden kereső-kutató ember. Különösen azok, akik már összefüggések ismeretére vágynak, s nem elég számukra egy-egy szubjektív forrásból elindított közlés a szellemtan tekintetében.
Ma már nagy területeket átfogó történelme van a magyarországi szellemtannak, amely éppen ennek az írásnak megjelenése (1922) után nagy lendülettel folyt tovább és bontakoztatott ki egy új korszakot. A mű megjelenése idején még élt Vay Adelma, aki 1925-ben távozott a másik dimenzióba, lezárva az első, a hősi korszakot. A munkatársak a szent stafétabotot szinte kézről-kézre adták. Tóvölgyi Titusz, majd Havas Andor, utána Nérei Ödön az a markáns egyéniség, aki a köri munkálkodást összefogó és gondozó, valamint irodalmi működésével vezeti be a szellemtan ismereteibe a keresőket, kutatókat. 1922 után indul meg a Névtelen Szellem és tanítói gárdájának könyvek sokaságát létrehozó író, közlő, tanító munkájának korszaka, amelynek első időszaka Eszter médium (Bőhm Mihályné) és Pátkay PáI együttműködésével 1942-ben zárult le. A második korszak tanításai, Eszter hagyatékából, folyamatosan jelennek meg. Részletes ismertetés a Szellemtani Közlemények 2006. II. negyedévi szám 38. oldalán.
A harmincas évek végén Bodnár László és kiváló munkatársi gárdája a bölcseleti szellemtan körében az önmunkálkodó módszerek és körök alakításával szervező, irányító, tanító munkát folytatott, még az 1950-90 közötti években "illegalitásban" és üldöztetve is. Makk István 1945-ben beható szellemi előzményekkel kezdte el nyilvános tevékenységét, szoros együttműködésben Bodnár Lászlóval, akinek visszavonulása után mind nagyobb erővel folytatta kiscsoportos tanítói munkáját és életműve megírását, amelynek legfőbb forrásai a szellemtani köri munka tanítói demonstrációs anyaga és a Névtelen Szellem könyvei voltak.
A történeti áttekintést - Tordai nyomán - módszeresen kell folytatni a jelenben is működő spiritisztikus irányzatok (csoportok, körök) munkájának megismerésével. Jó lenne tudni, hogy ezek milyen önmeghatározás szerinti célkitűzést követnek. Ismertetés és megismerés, és nem kritika lenne a célkitűzés.
Tordai Vilmosnak, terjedelmében rövidnek tetsző ismertetésében a hallatlan tágasságot az jelenti, hogy mind a külföldi, mind a magyar szellemtan művelőire hívja fel a figyelmet. Közel hatvan nevet és hét folyóiratot sorol fel. Ez önmagában is nagy teljesítmény, hiszen a komoly kereső nem csak ismereteket, hanem könyvajánlatokat is kap.
Ezért lenne nagyon fontos könyv-ajánlójegyzék elkészítése, és a szellemtani irodalom név- és tárgymutatóinak kimunkálása. Ajánlatos lenne az általa felsorolt kötetek gyűjtése, a ritkán fellelhető művek lemásolásra való felajánlása, hogy így minden érdeklődő kezébe vehesse e műveket. Akinek ezek birtokukban vannak, közreműködhetnének e feltárási munkában.
A Tordai Vilmostól idézett szöveg egyébként a Kultúra könyvkiadó "Okkult könyvtár" sorozatában megjelent, "Okkult elemek a magyarság életében" című kötetéből került közlésre, amely mű olvasását mindenki részére ajánljuk.
Gondoljunk a szerzőre szeretettel, hiszen ránk, utódokra gondolva írta meg összefoglalóját, ily módon is dokumentálva a Gondviselés nagyszerű munkáját szellemi kibontakozásunk segítése érdekében.
Talán még egy gondolat a szellemtant (spiritizmus, spiritualizmus, spiritológia) kritizáló, lekicsinylő, azt felületesen megítélő írókról és írásművekről. Cikkében maga Tordai is említ öt szerzőt, akik bírálták ezt az eszmerendszert. Azok, akik eleve lekicsinylően és elutasítóan írnak, (a kritikusok majd mindegyike) azok figyelmébe ajánljuk a szellemtani irodalom műveinek olvasását, Kardec, Adelma, Grünhut, Tóvölgyi, Nérei, Havas Andor, Bodnár László, Makk István műveit, valamint a Névtelen Szellem és tanítói köre 24 kötetét. Az ezekben való tájékozódás nélkül, kritikai művek írásába fogni meddő és megmosolyogtató vállalkozás, mint ahogy ez vonatkozik bármely tárgyban írt kritikai munkára.
Jó olvasást, okosodást és elmélyülést kívánok minden érdeklődőnek.
Tordai Vilmosról életrajzi adatok nincsenek birtokunkban. A Metapsychikai Folyóirat 1933. 1-2. számában nyugalmazott főszámtanácsosként, mint a választmány tagja került megemlítésre.
Szerkesztette és az utószót írta: Kuklis Ferenc
Kapcsolódó írás:
Dr. Grünhut Adolf: A MI PROGRAMUNK - Égi Világosság:
https://dszilvia.blogspot.com/2019/04/dr-grunhut-adolf-mi-programunk-egi.html
Vay Wurmbrand Adelma: Hephata:
Spiritizmus és spiritualizmus:
A spiritizmus története Karsay István előadása - videó
