Lelkek vagyunk, spirituális lények, és az a feladatunk, hogy eggyé váljunk a fizikai ÉN-ünkkel, és kölcsönös, együttműködő kapcsolatot építsünk ki vele. Egy olyan összeköttetést, ami által alkotó közösséget alakítunk ki a Földdel éppúgy, ahogy az éggel is.
Lélekként a végtelenből jövünk, és sajátos sugárzásunk a fény egy szikrája. Ezért szeretjük a fénnyel teli messzeséget, és örömmel emelkedünk fel a magasabb síkokra, hogy erősödjünk és feltöltődjünk.
A testünk ezzel szemben földi anyagból van, térhez és időhöz kötött. Táplálékra és mozgásra van szüksége, de egyben határokra is a sokfajta félelmünk miatt. Sok életre van szükségünk, amíg megtanulunk bízni a láthatatlanban, a nem megnyilvánulóban.
És mégis, kölcsönösen szükségünk van egymásra. A lelkünknek szüksége van a földi gyökerekre, a testünknek pedig a fényre és a szeretetre. Ezért lélekként mindig visszatérünk a testünkbe, hogy lehetőségünk legyen beteljesíteni a rendeltetésünket.
Lelkünk rendeltetése, hogy a bennünk rejlő spirituális magot termékeny talajba ültessük, hogy gyökeret verhessen és növekedhessen. A rendeltetésünk beteljesítése pedig, ha a magból fát nevelünk, gyümölcsöt teremtünk, és megosztjuk a világgal. És miközben másokért vagyunk itt, az is növekedni tud, ami mi magunk vagyunk.
A természet is visszatükrözi Istent. Egy fa életciklusa egyértelmű szimbóluma a beteljesített rendeltetésnek. A fa is egy magból nő ki, amiben már benne rejtőzik képességeinek teljes tárháza. Ha a magot ápoljuk, gondozzuk, öntözzük, fa nő belőle, a virágaiból pedig gyümölcsök lesznek.
A fejlődésünk, a lelkünk kiteljesedése ugyanez a folyamat. Ha használjuk az alkotó, észlelő és érzékelő képességünket, és szeretjük a tehetség-magjainkat, akkor azok növekedni és érni fognak, és gyümölcseiket a világnak tudják ajándékozni. Egy kifejlődött fa évekig gyümölcsözik, ezek a gyümölcsök pedig újra magot hoznak, amiből újabb fagenerációk tudnak nőni. Egy lélekkel telt emberi lény mindig értéket fog teremteni, mert valójában halhatatlan lélek.
Életünk minden szakaszában lehetőségünk van követni a "növényeink" különböző fejlődési fokozatait. Lehet, hogy életünk egyik szegletében épp szabaddá teszünk egy kis "helyet", hogy újabb magokat ültessünk, miközben életünk egy másik területén a már sok-sok évvel ezelőtt elütetett fa gyümölcseit aratjuk le.
Ahhoz, hogy az emberiség be tudja teljesíteni életének rendeltetését, Isten az emberi léleknek valami olyat adott, ami egyébként máshol nem fordul elő a természetben: szabad akaratot. Hiszen ezt kívánják a gyermekek is a szüleiktől, mikor felnőnek: szabadságot. Ki akarnak menni a világba, hogy felderítsék, felfedezzék és megtapasztalják. Ki akarják próbálni azt, amit magukkal hoztak. Tovább akarják adni azt, amit mi adtunk nekik. Be akarják teljesíteni azt, amit Isten, mint magokat, elültetett bennük.
Mérhetetlen szeretetet ajándékozott az Ég az emberi léleknek, a szabad akaratát. Ez az a szeretet, amit még fel kell fedeznünk magunkban, hogy mint egyedi lelkek a magunk teljes határtalanságában szabaddá és alkotóvá váljunk, és majd eggyé váljunk Istennel.
Szabadságra vagyunk rendelve, és akkor töltjük be életünk rendeltetését, ha minden útkereszteződésben szeretettel, de a saját döntéseinket hozzuk meg.
Egy nagy szeretetből érkeztünk, és ebbe a szeretetbe térünk majd egyszer vissza. Addig úton vagyunk, és tanulunk azokká válni, akik vagyunk, megvalósítani azt, ami bennünk van. Földi életünk egyik fontos értelme, hogy isteni örökségünket kifejezésre juttassuk ebben az oly sok lehetőséget nyújtó világban.
Ha készen állunk a bennünk lakó fény szikráit egyesíteni a Föld homokszemeivel, akkor megmutatkozik az élet a maga ezerféle színében, és lelkünk megtelik a szeretet hangjaival.
Eva Gostoni spirituális tanító és írónő
A lényünk részei és a lelkünk kapcsolata | Gunagriha előadása- videó:
