A spirituális ébredés nem valamilyen misztikus dolog, tudatállapot vagy folyamat, amilyennek azok képzelik, akik csak kívülről szemlélik azt. A spirituális ébredés egy nyitottság és fogékonyság a létezés minden ajándékára, beleértve az élet jó és rossz fordulatait, az extázist és a megrendülést, a bizonyosságot és a kétséget. A spirituális ébredés olyan felismerések és revelációk sorozata, melyek során a saját életed és léted tükrében ráébredsz arra, hogy soha nem voltál, nem vagy és nem is leszel elválasztva a mindenség egységtudatától. Ennek pedig számtalan előnyét élvezheted itt és most.
De ahhoz, hogy ez az ún. spirituális ébredés veled is bekövetkezhessen és folyamatosan lételemeddé váljon, néhány életformáló elvet érdemes betartani. Ebben szeretnék a segítségedre lenni, amennyiben elfogadod azokat.
Csak a most létezik, nincs végállomás
Az életed filmje csupa jelen pillanatokból áll. A tér és az idő mindenkit korlátok közé szorít, aki elfogadja mindenhatóságukat. De ahogyan a filmek is csak képkockákból állnak, úgy az idő is csupa jelen.
Sok ember egész életében vár valamire, belül pedig sopánkodik azon, hogy még nem teljesültek az elvárásai. A spirituális emberek a megvilágosodást várják epekede. Ők ott követik el a hibát, hogy egy jövőbeli jelen pillanatra fókuszálnak.
Ez az állapot úgy számolható fel, hogy hagyjuk magunkat a jelenben lévő dolgoktól elbűvölni. Legyél kíváncsi arra, hogy az élet milyen ingerekkel ajándékoz meg minden egyes pillanatban: milliónyi gondolat, érzés, benyomás és végtelen csend áll a rendelkezésedre.
Emlékeztesd magadat arra, hogy ha a bármire vársz vagy vágysz, akkor az nem a jövőben fog megtörténni veled, hanem az örök mostban. Ha pedig valami már elmúlt, akkor azt azért engedd el, mert elfoglalja a tudatodban a helyét annak sok csodának, amelyek éppen most történhetnének veled. Remélem, érted, hogy mire gondolok.
A szenvedés forrása a helytelen gondolkodás és az ellenállás megszokása
A legtöbb szenvedésünket nem egy esemény okozza. Voltaképpen problémák, veszteségek és fájdalmak mindig is lesznek. Az lenne a meglepő és rendellenes, hogy ha egy kétpólusú létsíkon nem így történnének a dolgok. Mi hát az igazi probléma?
A fő gondunk az, ahogyan a problémákról, a fájdalomról és a hiányokról gondolkodunk. Az, hogy megszabjuk, melyik dolgot, történést vagy eseményt nem „tudjuk” vagy nem akarjuk elfogadni, melyiknek állunk makacsul ellen. A töméntelen rágódás, tipródás, őrlődés a fejünkben és a szívünkben: félelmek, szorongás, gyász, düh stb. keserítik meg igazán az életünket, illetve a jelenünket. Ezek miatt szenvedünk. Ezeken csak mi változtathatunk. Tehát az éppen most bekövetkező vagy bekövetkezett eseményeken már nem módosíthatunk, de a hozzáállásunkon bármikor változtathatunk.
A helytelen, önmarcangoló és önsajnáló szemlélődés a saját választásunk, akárcsak az ellenállás és a szenvedés. Változtass nézőpontot, ha valami szenvedést okoz. Lásd más szemszögből az életet. Engedd el a múltbéli vagy avítt megközelítéseket, üdvözöld az életet, köss szövetséget a romlatlan élettel, amelyben nincs minősítés, nincs elvárás, csak béke, elfogadás és sorozatos megújulás. Ha így teszel, akkor minden változás – még a legszörnyűbb is – a megvilágosodásod szolgálatába fog szegődni.
A gondolatok és az érzések csak a személyiségedhez kötődnek
Tagadhatatlan, hogy eleinte nehéz elfogadni, hogy nem vagyunk azonosak a pillanatnyi, illetve az eddig megismert személyiségünkkel. Még nagyobb kihívás az elme számára, hogy a napról napra formálódó, képlékeny és változó személyiségünk mögött van egy olyan egyéniségünk, aki egyáltalán nem hajlamos a változásokra, nincs is kitéve semmilyen változásnak. Hívjuk most ezt a halhatatlan, örökkévaló énünknek.
Ha ezt megérted, akkor már logikusan következik ebből az a levezetés, miszerint úgy tekinthetek minden egyes gondolatomra és érzésemre, mintha azok semleges (vagy legalábbis nem annyira befolyásoló és provokatív) események lennének a tudatom számára.
A legjobb, hogyha a gondolataidat és az érzéseidet a hullámokhoz hasonlítod, miközben a valódi éned maga az óceán. Tehát az isteni én óceánjának a felszínén fodrozódó hullámok – persze néha ezek tajtékot is vetnek – az események.
Vedd észre, hogy életed történései szinte a semmiből – ami persze nem szó szerint a semmi – merülnek fel és tűnnek el spontán módon. A személyiségünk nem képes kontrollálni, törölni, irányítani ezeket, ahogyan kitérni sem tud előlük. De azt bármikor tudatosíthatjuk, hogy óhajtunk-e azonosulni a váratlanul felbukkanó gondolatainkkal és érzéseinkkel vagy sem. Eldönthetjük, hogy kívánunk-e jelentőséget tulajdonítani egy-egy nagyobb eseménynek, vagy inkább hagyjuk elenyészni azokat, mert nem visznek előrébb.
Nem te gondolod a gondolataidat, csupán helyet biztosítasz a számukra az elmédben
Az előbbi gondolatmenetből az is következik, hogy a gondolataink nem feltétlenül az örök énünkből származnak, hanem sokszor a felszínt alkotó személyiségünk egyes részeiből. Azok a tudattartalmak – gondolatok, érzések, elképzelések, tulajdonságok stb. –, amelyekkel eddig tévesen, mégis elképesztő magabiztossággal azonosítottuk magunkat, mert a magunkénak éreztük őket, a valóságban nem léteznek az énünkben, csupán a személyiségünk megnyilvánulásai.
Sokfélék lehetnek: vannak köztük lehetőségek, ítélkezések, sugallatok, képek, hangok, a múlt visszajátszásai, emlékek, előre elgondolt képzetek, előítéletek, aggodalmak és megannyi színes, az elmét betöltő és szórakoztató alkotások. De vajon kinek az alkotásai ezek?
Az egódé? Vagy valamilyen tudatalatti részedé? A valódi és hamisítatlan énedé? Mikor az egyiké, mikor a másiké.
Ami az elmédben zajlik, olyan, mintha felhők úszkálnának az égbolton. Az elme az a hely, ahol a gondolatok meg tudnak mutatkozni a számodra, de te nem vagy azonos az elméddel. Az elme önmagában egy üres tér lenne, ha elcsitulna. A gondolatok azonban teljesen betöltik, mint a felhők az eget. Amikor hagyod kitisztulni az eget, vagyis elcsendesíted az elmédet pusztán azzal, hogy tudatosítod magadban, hogy te nem a felhő vagy, hanem a felhők megfigyelője, akkor elkezd letisztulni a spirituális helyzeted. A gondolatok jönnek és mennek, de te kedves örök megfigyelő, maradsz.
Sokan abba a csapdába szoktak esni, hogy egyszer erőszakkal akarják elhessegetni a felhőket, másszor túlzottan egy-egy felhőre szegezik a tekintetüket. Sem az erőszak, sem az összpontosítás nem vezet az elmén túlra.
Az már egy kis korszakváltás, amikor felismered, hogy te egy hatalmas befogadó vagy, akiben és akin keresztül sok minden megnyilvánulhat: így többek között a magasabb rendű én is.
Írta és szerkesztette: Száraz György
A spirituális ébredés néhány életformáló elve - videó
forrás:Igazsagkereso
De ahhoz, hogy ez az ún. spirituális ébredés veled is bekövetkezhessen és folyamatosan lételemeddé váljon, néhány életformáló elvet érdemes betartani. Ebben szeretnék a segítségedre lenni, amennyiben elfogadod azokat.
Csak a most létezik, nincs végállomás
Az életed filmje csupa jelen pillanatokból áll. A tér és az idő mindenkit korlátok közé szorít, aki elfogadja mindenhatóságukat. De ahogyan a filmek is csak képkockákból állnak, úgy az idő is csupa jelen.
Sok ember egész életében vár valamire, belül pedig sopánkodik azon, hogy még nem teljesültek az elvárásai. A spirituális emberek a megvilágosodást várják epekede. Ők ott követik el a hibát, hogy egy jövőbeli jelen pillanatra fókuszálnak.
Ez az állapot úgy számolható fel, hogy hagyjuk magunkat a jelenben lévő dolgoktól elbűvölni. Legyél kíváncsi arra, hogy az élet milyen ingerekkel ajándékoz meg minden egyes pillanatban: milliónyi gondolat, érzés, benyomás és végtelen csend áll a rendelkezésedre.
Emlékeztesd magadat arra, hogy ha a bármire vársz vagy vágysz, akkor az nem a jövőben fog megtörténni veled, hanem az örök mostban. Ha pedig valami már elmúlt, akkor azt azért engedd el, mert elfoglalja a tudatodban a helyét annak sok csodának, amelyek éppen most történhetnének veled. Remélem, érted, hogy mire gondolok.
A szenvedés forrása a helytelen gondolkodás és az ellenállás megszokása
A legtöbb szenvedésünket nem egy esemény okozza. Voltaképpen problémák, veszteségek és fájdalmak mindig is lesznek. Az lenne a meglepő és rendellenes, hogy ha egy kétpólusú létsíkon nem így történnének a dolgok. Mi hát az igazi probléma?
A fő gondunk az, ahogyan a problémákról, a fájdalomról és a hiányokról gondolkodunk. Az, hogy megszabjuk, melyik dolgot, történést vagy eseményt nem „tudjuk” vagy nem akarjuk elfogadni, melyiknek állunk makacsul ellen. A töméntelen rágódás, tipródás, őrlődés a fejünkben és a szívünkben: félelmek, szorongás, gyász, düh stb. keserítik meg igazán az életünket, illetve a jelenünket. Ezek miatt szenvedünk. Ezeken csak mi változtathatunk. Tehát az éppen most bekövetkező vagy bekövetkezett eseményeken már nem módosíthatunk, de a hozzáállásunkon bármikor változtathatunk.
A helytelen, önmarcangoló és önsajnáló szemlélődés a saját választásunk, akárcsak az ellenállás és a szenvedés. Változtass nézőpontot, ha valami szenvedést okoz. Lásd más szemszögből az életet. Engedd el a múltbéli vagy avítt megközelítéseket, üdvözöld az életet, köss szövetséget a romlatlan élettel, amelyben nincs minősítés, nincs elvárás, csak béke, elfogadás és sorozatos megújulás. Ha így teszel, akkor minden változás – még a legszörnyűbb is – a megvilágosodásod szolgálatába fog szegődni.
A gondolatok és az érzések csak a személyiségedhez kötődnek
Tagadhatatlan, hogy eleinte nehéz elfogadni, hogy nem vagyunk azonosak a pillanatnyi, illetve az eddig megismert személyiségünkkel. Még nagyobb kihívás az elme számára, hogy a napról napra formálódó, képlékeny és változó személyiségünk mögött van egy olyan egyéniségünk, aki egyáltalán nem hajlamos a változásokra, nincs is kitéve semmilyen változásnak. Hívjuk most ezt a halhatatlan, örökkévaló énünknek.
Ha ezt megérted, akkor már logikusan következik ebből az a levezetés, miszerint úgy tekinthetek minden egyes gondolatomra és érzésemre, mintha azok semleges (vagy legalábbis nem annyira befolyásoló és provokatív) események lennének a tudatom számára.
A legjobb, hogyha a gondolataidat és az érzéseidet a hullámokhoz hasonlítod, miközben a valódi éned maga az óceán. Tehát az isteni én óceánjának a felszínén fodrozódó hullámok – persze néha ezek tajtékot is vetnek – az események.
Vedd észre, hogy életed történései szinte a semmiből – ami persze nem szó szerint a semmi – merülnek fel és tűnnek el spontán módon. A személyiségünk nem képes kontrollálni, törölni, irányítani ezeket, ahogyan kitérni sem tud előlük. De azt bármikor tudatosíthatjuk, hogy óhajtunk-e azonosulni a váratlanul felbukkanó gondolatainkkal és érzéseinkkel vagy sem. Eldönthetjük, hogy kívánunk-e jelentőséget tulajdonítani egy-egy nagyobb eseménynek, vagy inkább hagyjuk elenyészni azokat, mert nem visznek előrébb.
Nem te gondolod a gondolataidat, csupán helyet biztosítasz a számukra az elmédben
Az előbbi gondolatmenetből az is következik, hogy a gondolataink nem feltétlenül az örök énünkből származnak, hanem sokszor a felszínt alkotó személyiségünk egyes részeiből. Azok a tudattartalmak – gondolatok, érzések, elképzelések, tulajdonságok stb. –, amelyekkel eddig tévesen, mégis elképesztő magabiztossággal azonosítottuk magunkat, mert a magunkénak éreztük őket, a valóságban nem léteznek az énünkben, csupán a személyiségünk megnyilvánulásai.
Sokfélék lehetnek: vannak köztük lehetőségek, ítélkezések, sugallatok, képek, hangok, a múlt visszajátszásai, emlékek, előre elgondolt képzetek, előítéletek, aggodalmak és megannyi színes, az elmét betöltő és szórakoztató alkotások. De vajon kinek az alkotásai ezek?
Az egódé? Vagy valamilyen tudatalatti részedé? A valódi és hamisítatlan énedé? Mikor az egyiké, mikor a másiké.
Ami az elmédben zajlik, olyan, mintha felhők úszkálnának az égbolton. Az elme az a hely, ahol a gondolatok meg tudnak mutatkozni a számodra, de te nem vagy azonos az elméddel. Az elme önmagában egy üres tér lenne, ha elcsitulna. A gondolatok azonban teljesen betöltik, mint a felhők az eget. Amikor hagyod kitisztulni az eget, vagyis elcsendesíted az elmédet pusztán azzal, hogy tudatosítod magadban, hogy te nem a felhő vagy, hanem a felhők megfigyelője, akkor elkezd letisztulni a spirituális helyzeted. A gondolatok jönnek és mennek, de te kedves örök megfigyelő, maradsz.
Sokan abba a csapdába szoktak esni, hogy egyszer erőszakkal akarják elhessegetni a felhőket, másszor túlzottan egy-egy felhőre szegezik a tekintetüket. Sem az erőszak, sem az összpontosítás nem vezet az elmén túlra.
Az már egy kis korszakváltás, amikor felismered, hogy te egy hatalmas befogadó vagy, akiben és akin keresztül sok minden megnyilvánulhat: így többek között a magasabb rendű én is.
Írta és szerkesztette: Száraz György
A spirituális ébredés néhány életformáló elve - videó
forrás:Igazsagkereso
