A fogantatás titkai
Amikor a hímivarsejt megtalálja a jóval nagyobb petesejtet és beléhatol, akkor a citocentrum a két sejtmag közé helyezkedik, mindjobban sugározni kezd és a két sejtmagot egymás felé vonja. A két mag egyesülésével a megtermékenyülés megtörtént és a sugárzás megszűnik.
Néhány perc múlva a sejtmagtól jobbra és balra egy-egy citocentrum helyezkedik el, sugározni kezd és megindítja a sejtosztódás bonyolult folyamatát. A citocentrumokból mozgató és rendező sugarak indulnak minden kromoszóma egy megszabott pontjához. A kromoszómák eredetileg különböző térsíkokban össze-vissza helyezkednek el a magban, úgy, hogy az ekkor keresztülmetszett mag szemcsés szerkezetűnek látszik. A sejtosztódás felé való első lépés a kromoszómáknak olyan elrendezése, hogy hossztengelyükkel valamennyien a két citocentrum síkjába kerüljenek. Közben a magburkolat megnyílik és fokozatosan feloszlik. A második lépés úgy az apai, mint az anyai eredetű kromoszómák fele-felerészét egyaránt az egyik citocentrum felé rendezi, a fennmaradó felerészt a másik felé, mégpedig a két citocentrum térfelét elválasztó középvonal körül. A harmadik lépésben a két citocentrum sugaraival a kromoszómákat hossztengelyük mentén kettészakítja, illetve a génfüzéreket egymástól elválasztja. E műveletnél arra kell ügyelni, hogy a páronkint egyforma kromoszómák és génfüzérek tagjai különböző citocentrum csoportjába kerüljenek. Csak így biztosítható, hogy a szervezet minden sejtjében egyforma géncsoport legyen. A negyedik mozzanat, amely az előzővel valószínűleg együtt folyik le, a kereszteződés. Ugyanis két-két egymás mellé párosított kromoszóma, illetve génfüzér egyformán két vagy több darabra szakad és a darabok kicserélődve újból összetapadnak. Kettőnek leszakad pl. egyharmad része, másik kétharmad részhez vándorol és vele összetapad. Ilyenformán a gének elrendezésének új kombinációját kapjuk. Miután ez a szervezet kialakulását befolyásolja (ezért is történik) a szervezet végállapota pedig determinált, azért a kereszteződésnek is ehhez szabott terv szerint kell történnie. A tényezőnek, amely az osztódást intézi, ezt tehát ismernie kell. Az ötödik lépésben a két citocentrum a hozzátartozó kromoszómákat a középvonalról sugaraival maga felé vonja, ott gomolyagba tömöríti, mely köré újból magburkolat képződik. Ezután a citocentrumok a sejt többi anyagát, a citoplazmát szakítják szét és csoportosítják új magok körül. Vele a sejtosztódás végetért és a citocentrumok sugárzása is megszűnik. Előfordul, hogy egyszerre három-négy sugárzó citocentrum kezd működni, ebben az esetben a sejt is három-négy felé osztódik, ami az osztódási folyamatot még sokkal bonyolultabbá teszi.
A citocentrumok sugárzása nem hipotézis, hanem látható tény. Ugyanis a sugárzás hatására a kocsonyás sejtanyag sugárszerűen rendeződik el éppúgy, mint ahogyan a vasreszelék mágneses erővonalak mentén, úgyhogy azok vonulása látható. Egyesek azzal a feltevéssel kísérleteztek, hogy nem sugarakkal, hanem húzó rostokkal van dolgunk. Ennek azonban ellentmond már az is, hogy a sejtek lehűtésekor (a sejtplazma megmerevedésekor) a sugárszerű elrendezés eltűnik, holott rostok ezáltal csak szilárdabbá válnának. Gurwitsch, Stempel, Gábor és Reiter műszerekkel is megállapították, hogy a szervezet fejlődése, a sejtek osztódása oly sugárzással jár, melynek megmérték erősségét, valamint a rezgésszámát. Úgy találták, hogy ibolyántúli sugarakról van szó, hogy a sejtosztódás folyamata e sugaraktól függ, velük együtt növekedik és csökken" -írja le a sejtosztódás folyamatát Albert S. Bernát.
Popp és munkatársai kimutatták, hogy a sejtosztódás alakzatai az elektromágneses tér mintázatát követik. Hogyan lehetséges ez? Lehetséges, hogy a kromoszómák a megfelelő alkalommal olyan erős elektromágneses teret fejlesztenek ki magukból, amelyek segítségével mozgásukat vezérelni tudják? Fentebb már láttuk, hogy az elektromágneses tér rendkívül hatékony, parányi töltéskülönbségek is óriási erőket tudnak kifejteni. Mikhailov és Ness pedig nemrég azt is megmutatták, hogy a sejtek belső tájoló rendszerét a mozgás irányának érzékeléséhez, a cél felé irányításhoz a sejt belsejében folyamatosan termelődő elektromos terek adhatják".
Személyiségünket a Természet modellszámítások alapján alkotja meg
Kromoszómáink, génkészletünk személyiségünk végső anyagi alapjának tekinthetők. De mi irányítja génkészletünk kiválasztásának és kialakításának folyamatát? Hoimar von Ditfurth ,,A Világegyetem gyermekei" című könyvében írja, hogy kromoszómák összepárosítását azok a regulátor-gének (szabályozó-gének) irányítják, amelyek génállományunk 95%-át alkotják! Minden kettős kromoszóma-készlettel rendelkező élőlény sejtmagjában megtalálható ,,a külső világ belső modellje", amelyben a szülői gének összeválogatásának egy része mintegy előre, láthatatlanul lejátszódik. Ezen szabályozó gének segítségével dönti el a Természet, milyen legyen személyiségünk. Életünk egészét mintegy előre lejátssza a képződő sejtmag, és az így alkotott kép alapján dönt a Természet, hogy a sok lejátszott életút-lehetőségből melyiket válassza, milyen génkészlettel, tulajdonságokkal, hajlamokkal, szellemi irányultsággal szülessünk meg. Így tehát személyiségünk végső alapja és tevékeny alakítója, irányítója maga a Természet. De hol található ez a Természet? A csillagvilágban, és a Világegyetemet irányító természeti törvényekben, amelyekhez a fizikai törvények mellett hozzátartoznak az élet törvényei, és az értelem logikai törvényei egyaránt, mert ez a Világegyetem - élő! Úgy is mondhatjuk, hogy a csillagvilágból jöttünk ide a Földre. De ha magára a testetlen szervező-központra gondolunk, úgy is mondhatjuk, hogy a csillagvilág lélek-központjából, a természetes érzések-gondolatok földjéről jöttünk! Ha meggondoljuk, hogy ezek a természetes érzések-gondolatok valóságosan létezők, beláthatjuk, hogy amikor földi életünkben újra találkozunk velük, nemcsakhogy ,,már láttam!" (deja vu) élményünk támadhat, de azt is átélhetjük ezek felfedezésekor, hogy az igazságra bukkantunk, arra az igazságra, ami a Nagykönyv-ben meg van írva. Ez a Nagykönyv a Természet Nagykönyve. De talán nemcsak Nagykönyv, hanem Nagyszív is, hiszen nemcsak gondolatok, hanem elsősorban érzések alkotják. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy az igazi zene képes bennünket visszaröpíteni létünk legősibb állapotaiba, sorsunk legteljesebb kiteljesedésébe, abba a világba, amelynek a belénk írt törvények szerint el kell jönnie, akkor azt is felismerhetjük: mindannyian a zenéből jöttünk, és ez a zene, a Természet zenéje tudja, mi a Világegyetem célja, rendeltetése.
A Természet: földi életünk segítőtársa
Gondolatmenetünk, szellemi utazásunk során bepillantást nyertünk abba a világba, ahonnan jöttünk, és abba a világba, ahová megyünk. Észrevehetjük, hogy eredményünk szerint ugyanoda megyünk, ahonnan jöttünk: a mennyekből, a csillagvilág lélek-központjából. Nem is lehet ez másként: a halál nem más, mint átváltozás, visszatérés eredeti honunkba, a csillagok közé. Mi marad fönn személyiségünkből halálunk után? Elsősorban igazi lényegünk, az az érzésvilág, az az eszmeiség, aminek érvényre juttatásáért a Földre születtünk. Ha ráébredünk erre a természetes, velünk született érzésvilágra és eszmeiségre, és arra, hogy ez adja legmélyebb, legemberibb lényegünket, rájövünk, kik is vagyunk tulajdonképpen, és mi a dolgunk itt a Földön. Kiteljesedik, óriási jelentés-többletre tesz szert önazonosságunk, mert ettől kiterjed a Természet egészére. És ha önazonosságunk kiterjed a Világegyetemre és teremtő erőire, mellénk áll az Élő Világegyetem minden alkotóereje, és életünk megtelik otthonossággal, emberi, természetes fénnyel. Nemcsak a bőrünkben, és lakásunkban, de a világban is otthon érezhetjük már magunkat. És ez olyan tartást és erőt ad életünknek, amire földi életünkben nagyon is szükségünk van.
Lelki folytonosságunk kikerülhetetlenné teszi, hogy átérezzük önazonosságunk kozmikus oldalát. A szó legmélyebb értelmében azonosak vagyunk az Élő Világegyetemmel! Önazonosságunknak a Világegyetem élete az alapja, e nélkül olyanok vagyunk, mint egy jöttment, tudatlan idegen a Földön. Emberi méltóságunknak, igazságérzetünknek kapcsolatunk a nagy Egésszel ad igazi tartalmat. Érzelmi és értelmi belátó képességünk a Világegyetem életéből fakad, és ezért mindent átérezhetünk, mindent megérthetünk, bensőséges otthonosságban. Ha tartani akarjuk magunkat önmagunkhoz, ha meg akarunk felelni önmagunknak, ha élni akarunk legmélyebb, legvalóságosabb képességeinkkel, akkor élnünk kell lelkünkkel, lelkünk Kozmoszból eredő és Kozmoszba visszatérő égi folyamával. Ez adhat életünknek kozmikus mélységű tartást, igazi távlatot, irányt, célt és értelmet.
(Dr. Grandpierre Attila zenész, énekes, csillagász, a természettudomány doktora, a fizikai tudományok (csillagászat) kandidátusa, író, költő)
A citocentrumok sugárzása nem hipotézis, hanem látható tény. Ugyanis a sugárzás hatására a kocsonyás sejtanyag sugárszerűen rendeződik el éppúgy, mint ahogyan a vasreszelék mágneses erővonalak mentén, úgyhogy azok vonulása látható. Egyesek azzal a feltevéssel kísérleteztek, hogy nem sugarakkal, hanem húzó rostokkal van dolgunk. Ennek azonban ellentmond már az is, hogy a sejtek lehűtésekor (a sejtplazma megmerevedésekor) a sugárszerű elrendezés eltűnik, holott rostok ezáltal csak szilárdabbá válnának. Gurwitsch, Stempel, Gábor és Reiter műszerekkel is megállapították, hogy a szervezet fejlődése, a sejtek osztódása oly sugárzással jár, melynek megmérték erősségét, valamint a rezgésszámát. Úgy találták, hogy ibolyántúli sugarakról van szó, hogy a sejtosztódás folyamata e sugaraktól függ, velük együtt növekedik és csökken" -írja le a sejtosztódás folyamatát Albert S. Bernát.
Popp és munkatársai kimutatták, hogy a sejtosztódás alakzatai az elektromágneses tér mintázatát követik. Hogyan lehetséges ez? Lehetséges, hogy a kromoszómák a megfelelő alkalommal olyan erős elektromágneses teret fejlesztenek ki magukból, amelyek segítségével mozgásukat vezérelni tudják? Fentebb már láttuk, hogy az elektromágneses tér rendkívül hatékony, parányi töltéskülönbségek is óriási erőket tudnak kifejteni. Mikhailov és Ness pedig nemrég azt is megmutatták, hogy a sejtek belső tájoló rendszerét a mozgás irányának érzékeléséhez, a cél felé irányításhoz a sejt belsejében folyamatosan termelődő elektromos terek adhatják".
Személyiségünket a Természet modellszámítások alapján alkotja meg
Kromoszómáink, génkészletünk személyiségünk végső anyagi alapjának tekinthetők. De mi irányítja génkészletünk kiválasztásának és kialakításának folyamatát? Hoimar von Ditfurth ,,A Világegyetem gyermekei" című könyvében írja, hogy kromoszómák összepárosítását azok a regulátor-gének (szabályozó-gének) irányítják, amelyek génállományunk 95%-át alkotják! Minden kettős kromoszóma-készlettel rendelkező élőlény sejtmagjában megtalálható ,,a külső világ belső modellje", amelyben a szülői gének összeválogatásának egy része mintegy előre, láthatatlanul lejátszódik. Ezen szabályozó gének segítségével dönti el a Természet, milyen legyen személyiségünk. Életünk egészét mintegy előre lejátssza a képződő sejtmag, és az így alkotott kép alapján dönt a Természet, hogy a sok lejátszott életút-lehetőségből melyiket válassza, milyen génkészlettel, tulajdonságokkal, hajlamokkal, szellemi irányultsággal szülessünk meg. Így tehát személyiségünk végső alapja és tevékeny alakítója, irányítója maga a Természet. De hol található ez a Természet? A csillagvilágban, és a Világegyetemet irányító természeti törvényekben, amelyekhez a fizikai törvények mellett hozzátartoznak az élet törvényei, és az értelem logikai törvényei egyaránt, mert ez a Világegyetem - élő! Úgy is mondhatjuk, hogy a csillagvilágból jöttünk ide a Földre. De ha magára a testetlen szervező-központra gondolunk, úgy is mondhatjuk, hogy a csillagvilág lélek-központjából, a természetes érzések-gondolatok földjéről jöttünk! Ha meggondoljuk, hogy ezek a természetes érzések-gondolatok valóságosan létezők, beláthatjuk, hogy amikor földi életünkben újra találkozunk velük, nemcsakhogy ,,már láttam!" (deja vu) élményünk támadhat, de azt is átélhetjük ezek felfedezésekor, hogy az igazságra bukkantunk, arra az igazságra, ami a Nagykönyv-ben meg van írva. Ez a Nagykönyv a Természet Nagykönyve. De talán nemcsak Nagykönyv, hanem Nagyszív is, hiszen nemcsak gondolatok, hanem elsősorban érzések alkotják. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy az igazi zene képes bennünket visszaröpíteni létünk legősibb állapotaiba, sorsunk legteljesebb kiteljesedésébe, abba a világba, amelynek a belénk írt törvények szerint el kell jönnie, akkor azt is felismerhetjük: mindannyian a zenéből jöttünk, és ez a zene, a Természet zenéje tudja, mi a Világegyetem célja, rendeltetése.
A Természet: földi életünk segítőtársa
Gondolatmenetünk, szellemi utazásunk során bepillantást nyertünk abba a világba, ahonnan jöttünk, és abba a világba, ahová megyünk. Észrevehetjük, hogy eredményünk szerint ugyanoda megyünk, ahonnan jöttünk: a mennyekből, a csillagvilág lélek-központjából. Nem is lehet ez másként: a halál nem más, mint átváltozás, visszatérés eredeti honunkba, a csillagok közé. Mi marad fönn személyiségünkből halálunk után? Elsősorban igazi lényegünk, az az érzésvilág, az az eszmeiség, aminek érvényre juttatásáért a Földre születtünk. Ha ráébredünk erre a természetes, velünk született érzésvilágra és eszmeiségre, és arra, hogy ez adja legmélyebb, legemberibb lényegünket, rájövünk, kik is vagyunk tulajdonképpen, és mi a dolgunk itt a Földön. Kiteljesedik, óriási jelentés-többletre tesz szert önazonosságunk, mert ettől kiterjed a Természet egészére. És ha önazonosságunk kiterjed a Világegyetemre és teremtő erőire, mellénk áll az Élő Világegyetem minden alkotóereje, és életünk megtelik otthonossággal, emberi, természetes fénnyel. Nemcsak a bőrünkben, és lakásunkban, de a világban is otthon érezhetjük már magunkat. És ez olyan tartást és erőt ad életünknek, amire földi életünkben nagyon is szükségünk van.
Lelki folytonosságunk kikerülhetetlenné teszi, hogy átérezzük önazonosságunk kozmikus oldalát. A szó legmélyebb értelmében azonosak vagyunk az Élő Világegyetemmel! Önazonosságunknak a Világegyetem élete az alapja, e nélkül olyanok vagyunk, mint egy jöttment, tudatlan idegen a Földön. Emberi méltóságunknak, igazságérzetünknek kapcsolatunk a nagy Egésszel ad igazi tartalmat. Érzelmi és értelmi belátó képességünk a Világegyetem életéből fakad, és ezért mindent átérezhetünk, mindent megérthetünk, bensőséges otthonosságban. Ha tartani akarjuk magunkat önmagunkhoz, ha meg akarunk felelni önmagunknak, ha élni akarunk legmélyebb, legvalóságosabb képességeinkkel, akkor élnünk kell lelkünkkel, lelkünk Kozmoszból eredő és Kozmoszba visszatérő égi folyamával. Ez adhat életünknek kozmikus mélységű tartást, igazi távlatot, irányt, célt és értelmet.
(Dr. Grandpierre Attila zenész, énekes, csillagász, a természettudomány doktora, a fizikai tudományok (csillagászat) kandidátusa, író, költő)
