Ismered a nyuszika és a kölcsönkért fűnyíró történetét?
”Nyuszikának nagyon megnőtt a fű az udvarában, ezért összeszedte a bátorságát és elkullogott a farkashoz, hogy kölcsön kérje a fűnyíróját. S ahogy bandukolt az úton, így dohogott magában:
-A farkas biztos ma nagyon rossz kedvében van. Elkérem tőle a fűnyíróját, de ő nem adja kölcsön nekem. Ez nagyon csúnya tőle..
Megérkezett a farkashoz, becsöngetett, s amikor a farkas álmos szemekkel ajtót nyitott, a nyuszika feldúltan így kiabált rá:
-Tudod mit, farkas? Nem is kell a fűnyíród!!!..
Így teszünk mi is, tudattalanul.
Elképzeléseket alkotunk arról, hogy mit gondolnak rólunk, s az elképzeléseinket összetévesztjük a valósággal.
A fejünkben zajló belső párbeszéd, az egó kényszeres gondolkodása okozza a legtöbb gondot társadalmi kapcsolatainkban. Szakadatlanul agyalunk és stratégiázunk arról, hogy mit kellene tennünk és hogy számunkra mi lenne jó. S ebben a folyamatos, kényszeres gondolkodásban kiégünk, szerepeinket ripacs színészként játsszuk.. majd eltelik valahogy ez a fárasztó színházi élet..
Alapvetően büszkék vagyunk arra, hogy akaratlagosan gondolkodunk. Az egyik nagy filozófus, Descartes, nem kevesebbet állított, mint azt, hogy „gondolkodom, tehát vagyok.” (A híres: „cogito ergo sum”). Ő úgy tapasztalta, hogy a gondolkodás az emberi létezés alapja: gondolkodás nélkül nem létezhetnénk.
Descartes tévedett. Nem a gondolkodás vagyunk, hanem a gondolkodás megtörténik velünk, s mi arról tudunk.
Valójában a kényszeres gondolkodás nem más, mint az elme hibás, diszfunkcionális működése.
Mondhatjuk úgy is, hogy ami bennünk, a fejünkben folyamatosan zajlik, az nem normális, hanem „beteges” elmeműködés. Ezt te is láthatod olyanoknál, akik önmagukban beszélgetnek, vitatkoznak, mintha több személyiség élne a testükben: „Ez arcátlanság volt tőle! Nem tudom mivel érdemeltem meg, hogy..”
Úgy gondoljuk, hogy mi nem vagyunk ilyen őrültek. Hiszen nem beszélünk hangosan magunkban, mint azok. Mi csak egy csendes belső párbeszédet folytatunk önmagunkkal.
Ami ugyancsak őrület.
Az elmének egyszerűen nem természetes állapota a kényszeres gondolkodás, hanem kulturális programjaink tesznek minket örökös gondterheltté..
Végezz csak el egy egyszerű, de annál döbbenetesebb kísérletet:
Végy magad mellé egy órát, egy időmérőt, és határozd el, hogy nem gondolkodsz. Egyszerűen ne akard a gondolkodást, s ezért nem gondolkozz.
Indítsd el az órát..
.. és ne gondolkozz!
Figyeld meg, hogy mennyi idő telik el gondolkodás nélkül?
3-4 másodperc? Esetleg 10? Vagy talán valamivel több?
Bár úgy véled, hogy nem nehéz feladat megtenni ezt, mégis az elméd kifog rajtad. Egy pár másodpercig erőlködsz, hogy belső csöndben maradj, figyelsz arra, hogy még véletlenül se gondolkozzál. Aztán egy pillanat alatt ellankad a figyelmed, s -hoppá!- máris megjelenik egy kósza gondolat, ami azzal debütál, hogy roppant fontosnak nevezi magát: „Ez fontos! Holnapra, a munkahelyemre elő kell készítenem ezt meg azt!”
A legtöbbször észre sem veszed, hogy magával ragad a gondolat, teljesen belecsavarodsz, és jól elfeledkezel a gondolatmentesség kísérletéről.
Merthogy éppen egy fontos gondolaton kell gondolkodnod..
A gondolat megjelent a semmiből.. Nem te akartad a gondolatot, egyszerűen csak akaratlanul lecsapott rád. Mint egy baktérium, ami valahol, láthatatlanul setteng, aztán lecsap rád.. s te pedig ettől beteg leszel.
Egyszerűen csak akaratlanul megjelenik a kósza gondolat a tudatod terében, s azonnal így mutatkozik be: „Hahó! Én egy létfontosságú gondolat vagyok! Foglalkozz velem!”
Felfogtad annak a jelentőségét, hogy képtelen vagy nem gondolkodni?
Érzed a súlyát annak, hogy nem vagy képes gondolatok nélkül lenni?
Ezek a gondolatok a semmiből érkeznek, fontosnak nevezik magukat, s észre sem veszed, ahogy elsüllyedsz a gondolatok, s a belőlük fakadó gondok mocsarában. Fáradsz, életenergiáid csökkennek, gondterhelt, stresszes és kiégett vagy..
Lásd be, hogy képtelen vagy nem gondolkodni. A gondolkodásod nem akaratlagos, hanem akaratodon kívül, tudattalanul megtörténik veled.
Amíg ez így van, addig rendszerint megtörténik veled, hogy könnyen elmerülsz a gondokban, ítélkezel, elégedetlenkedsz, békétlenkedsz, harcolsz valamiért és valami ellen – s így az életed teljesen nyomorúságossá válik.
A fejedben élsz, ahol egy morcos tábornok, egy zsarnoki hang folyamatosan zsörtölődik, parancsolgat, diktál és pöffeszkedik. Egy belső hang hápog arról, hogy mit hogyan értékelj; hogyan gondolkozz, miként érezz, miként élj, s ő mondja meg, hogy milyennek kellene lenned.
A gondolatok áramlanak, minden gondolat létrehozza a maga mentális képeit, s ezek a gondolati képek pedig felülírják a valóságot.
Azaz: azt látjuk, amit tudattalanul látni akarunk, s nem azt, ami valójában van. (Emlékezz a félhomályban megbúvó bűnözőre, amit ha megvilágítasz, kiderül róla, hogy nem más, mint egy széltől zizegő bokor!)
Ez a nettó őrület receptje. Kényszeresen gondolkodsz, nem tudsz nem gondolkodni, s minden gondolatod átszínezi, felülírja azt a valóságot, ami van.
Az elménk folyamatosan a kitalált filmjeivel traktál minket.
Ezért van e Földön több mint 7 milliárd egymástól elszigetelődő emberi univerzum, s ezért okozunk önmagunknak és másoknak is irdatlan szenvedéseket.
A fejünkben levő egó folyamatosan zajong, aggódik, fél, békétlenkedik, mindig akar valamit, s egy belső hang formájában egy véget-nem-érő gondolatfolyamot produkál.
Fölébredsz éjszakai álmodból. Néhány másodpercig ellazult, nyugodt, kipihent és boldog vagy.. aztán bekapcsol az elméd. Zakatolni kezd s összeállítja a napi programodat. Stratégiázik, aggódik, fél és követelődzik. Ezzel véget is ér az a rövid „szabadság”, amelyet az alvás során megtapasztalsz.
Az elme csak mondja a magáét, magának követeli a teljes figyelmedet és fölemészti az életenergiáidat.
Egy-egy intenzív aggódás után érezheted, hogy teljesen „leengedtél”, mint egy kihasadt labda. Az életenergiáid a mélyben landoltak, te pedig erőtlen és álmos vagy.
A mentális képek folyamatos pörgése, az elméd által létrehozott belső akciómozi teljesen felőröl. Kiéget, stresszessé és boldogtalanná tesz.
Lásd be: Az egód csapdájába estél.
Mint ahogy mindannyian ebben a kultúrában.
S mi a kiút? Semmi más, mint: tudatosság..
A tudatosság az, aki elkülönül az egó gondolatfolyamától, meglátja, hogy van "én, a megfigyelő" s vannak a megfigyelt gondolatok, amiket tudomásul vesz. Igy a gondolatok folyamának őrült áramlata lecsitul, a megmaradt gondolatok pedig kikristályosodnak.
Az elméd jó szolgáddá válik, ha többé nem uralkodik rajtad..
(Részlet: Kery Ervin: "A tudatosság kézikönyve")
