A beteljesülés hálát, bizalmat és örömet jelent. De hogyan találunk rá? Melyikünk ne álmodna erről? Hogyan teremtjük meg ezt a harmóniát, találjuk meg az életünk értelmét, érjük el a megelégedés érzését, jutunk el a felismerésig, hogy életünk több mint napok egymásutánja?
És ki az, aki közülünk már ebben a teljességben él? Mert ez senkinek nem hullik az ölébe, és szinte senki nem úgy kezdi az életét, hogy világos elképzelése lenne arról, hogy mi szeretne lenni. Így aztán tesszük, nap nap után, amit tennünk kell ahhoz, hogy megéljünk, és gondoskodni tudjunk a családunkról. Tesszük, amit tanítottak, hogy tennünk kell, ha egy közösség része vagyunk. Néha úgy érezzük, mintha már tudnánk, merre kellene mennünk, még sincs hozzá bátorságunk. Szívünk vágyai olyan mélyen el vannak rejtve bennünk, hogy már magunk sem tudjuk, hol találjuk a valódi boldogságot, mit kellene kezdenünk az életünkkel, hogyan tudnánk változtatni rajta.
Sokunk számára a „beteljesülés” fogalma inkább a „vágyakozás” érzésével kötődik össze, olyan gondolatokkal, mint: „Ha lehetne… Ha volna… Ha tudnék...” Ám a boldogság, amit ilyenkor álmodunk magunknak, csak egy légvár, és örökre álom is marad. Beteljesülést csak akkor találunk, ha valóban elkezdjük keresni, és legelőször is magunkba nézünk, és feltesszük a kérdést: Az eddigi döntéseink és meggyőződéseink valóban a saját gondolataink voltak? Nem egyszerűen csak a családunk, kultúránk, hagyományaink szabályait követtük?
Nem lenne-e már itt az ideje, hogy megkérdőjelezzük eddigi utunk irányát, elbúcsúzzunk a múlttól, és előhívjuk saját egyéniségünket? Valószínűleg az átvett értékek irányítják egész életünket, és a régi gondolkodásmód még mindig befolyásolja szerelmeinket, barátságainkat, szellemi fejlődésünket, sőt még a munkánkat is. Meghatározza, milyen a kapcsolatunk a családunkkal, és milyen hitbeli mintákat hordozunk magunkban. Ám eljött az idő, hogy elkezdjük keresni a saját teljessé válásunk útjait, hogy megszabaduljunk az elvárt viselkedési formáktól, és felhagyjunk az állandó összehasonlításokkal.
De az elméleti megfontolás önmagában nem elég, csak tapasztalat útján válik lehetővé a megismerés. Csak a tapasztalat teszi lehetővé azt, hogy találkozzunk azzal, amit valóban szeretünk, és akkor ezt már nem azért szeretjük, mert ez az, ami adott, vagy mert ezt ajánlották, hanem mert talán már gyerekkorunkban is ezt szerettük, és elemi részünk. A beteljesülésnek sok és nagyon különböző arca van. Valakinek a természettel való harmóniában eltöltött életet jelenti, másoknak a szolgálat örömét. Valaki a tanulásban teljesedik ki, mások a tanításban. Valaki síkra száll egy feladatért, mások inkább csendes, szerény életet élnek, nagy csúcspontok nélkül – és az ő életük is teljesnek tűnik. Egy ember viselkedéséből és energiáiból látszik, hogy teljes-e az élete, vagy sem, érezhető a belső elégedettsége, és az erő, ami árad belőle.
A hála segít, hogy a „most”-ban éljünk anélkül, hogy azon bánkódnánk, ami volt, vagy az után vágyódnánk, ami lehetett volna. Mert csak így, mindezt megélve juthattunk el ide, ehhez a kezdethez, ami most lehetővé teszi a megújulást.
Ha bizalom él bennünk, akkor az élet kétségei és viszontagságai sem tudnak megsebezni minket. A mély bizalom összeköt minket azzal a nagy szeretettel, ami biztosít minket arról, hogy mindig is szeretni, kísérni és védeni fog. És ezek olyan gondolatok, melyek ellenállnak minden felkavaró érzelemnek.
Ha készen állunk az örömre, akkor ez lesz a beteljesülésünk alapja. A Föld testet ajándékozott a lelkünknek, hogy megéljük az életet, az örömöt és a lehetőséget, hogy a teljességünk felé növekedjünk. Ahogy a lelkünk is, úgy követi minden élet a fény vonzását – a fák, a virágok, a kalász a búzaszálon –, és mindannyian megéljük a sugárzó napsütéssel teli napokat éppúgy, mint az esőt, zivatart és vihart. De az Ég akkor is átölel minket, ha nem látjuk a sugarait, és nem érezzük a melegét. Az öröm az a tudat, hogy mindannyian összetartozunk, mindannyian növekedni szeretnénk, és minden élet ugyanazt a célt követi.
A tudat, hogy egy nagy közösség része vagyunk, hálássá tesz minket, bizalmat és örömöt ad, mert szükségünk van egymásra. Adni és elfogadni olyan, mint belélegezni és kilélegezni a levegőt, mint kéz a kézben haladni a teljesség felé.
(Eva Gostoni - evagostoni.hu)