Önéletrajz
1978. április 30-án tértem vissza ismét a Földre. Száraz Györgyként láttam meg a napvilágot Budapesten, Magyarországon. Atyai nagyanyámon keresztül katolikus neveltetésben részesültem: hittan, elsőáldozás és bérmálás, rendszertelen templomlátogatás, betlehemezés – nagyjából ennyiben merült ez ki.
Száraz György
Mindig is Dunakeszin, egy bájos Pest megyei városkában éltem. Itt jártam általános iskolába is. Középiskolai tanulmányaimat egy gyógyíthatatlannak tűnő betegség szakította meg a végzős évfolyam kezdetén, ma úgy mondanánk, tizenkettedikes koromban.
Noha Országos Tanulmányi Versenyre készültem és viszonylag jó eredményekkel vettem az iskolai kihívásokat, az első perctől kezdve éreztem, hogy ez nem igazán az én utam. Az Úr csakhamar bebizonyította számomra, hogy más tervei vannak velem.
Tizenhét évesen megszakadt addigi ambiciózus menetelésem, kínzó betegségem szűnni nem akaró fájdalmakkal gyötört. Ekkor fordultam Istenhez, a Teremtőhöz. A segítségét kértem. Több hónapos kálvária után megfogadtam, hogy ha egyszer visszaadja az egészségemet, Őt fogom szolgálni: azt az ösvényt fogom járni, amit Ő mutat nekem.
Fogadalmam után gyorsan meggyógyított az Úr. Annak útja-módja, ahogyan mindez történt, kijelölte számomra az igazságkeresés irányát: a rejtélyes energiák és a spiritualitás felé vezetett a sorsom.
Innentől nem volt megállás: egyetemre felvételi nélkül is felvettek, de nem érdekelt, így abbahagytam. Valóságos szivacsként szívtam magamba azt az isteni kegyelmet, ami jobbnál jobb tanítókhoz vezetett. Az isteni Gondviselés jelenlétét éreztem az életben.
Bár megvoltak a magam küszöbőrei, mégis – így utólag visszagondolva – mintha áldás lett volna minden helyes lépésemen. A helytelenekből pedig nagyon sok leckét megtanultam.
Megtanultam például, hogy nincs olyan mélypont, amelyből a Teremtővel való együttműködés és a hit ne tudna kiemelni. Megtanultam elengedni azokat a társakat az úton, akik szabad akaratukból más vizekre eveznek. Elsajátítottam annak kezelési módját, amit meg nem értettségnek és magánynak hívnak. (Rájöttem, hogy például egy párkapcsolatban vagy egy családban is lehet magányos az ember.) Egész életem egyfajta „kiképzéssé” vált, de eleinte én ebből még vajmi keveset sejtettem.
Történt ugyanis, hogy 1999-ben megismerkedtem Horváth Zoltánnal, aki bizonyos értelemben szellemi fejlődésem támogatója lett. Ő egy különleges képességű és megosztó figura – akárcsak én. Róla annyit, hogy őt már tizenhét évesen energialátó (auralátó) képességekkel áldotta meg az Úr. Ez sokszor segítségemre volt szellemi eszmélésem és spirituális fejlődésem során.
Részt vettem annak az egyháznak a megalapításában, ami A Fény Lovagjainak és Testvériségének Egyháza néven 12 évig működött, de a módosított egyházügyi törvény kisegyházként kirostált, megszüntetett. Ezen kényszerítő körülmény okán később vallási tevékenységet végző egyesületté alakultunk át, aminek jelenleg az elnöke vagyok.
Öntudatra ébredésem során szükségesnek éreztem, hogy folyamatosan képezzem magamat, ezenfelül a megszerzett szellemi és lelki tapasztalataimat megfelelő formában azok rendelkezésére bocsássam, akiket hozzám terel a Teremtő.
Így született meg és stabilizálódott a saját értékrendem, mely Istennel és az ő képviselőivel való közvetlen élő kapcsolaton keresztül alakult ki és töltődött meg olyan transzcendentális megtapasztalásokkal, amelyek legszabatosabban „vallási élményekként” írhatók le.
Én nem vagyok látó, sokkal inkább egy tudás őrzője, amit az Úr bízott rám. Ez a tudás minden tradíciónál tradicionálisabb, mivel isteni eredetű, időtlen és örök érvényű. Ez az isteni adomány segít hivatásom gyakorlásában: azoknak az objektív értékeknek a kutatásában, képviselésében és helyreállításában, amelyek a napvallásban öltenek testet.
Az isteni kinyilatkoztatások leleplezték előttem az emberi történelem csalárdságainak egy részét, ezenkívül betekintést nyerhettem abba a valóságba, ahová csak próféták és szentek pillanthatnak be. A nélkül, hogy bárkit is szeretnék szavaimmal és tetteimmel megbántani vagy minősíteni, kijelenthetem, hogy nagyon kevés tiszta forrása van annak a tudásnak, amelyet én igaznak és isteni eredetűnek tartok.
A legtöbb vallási és egyéb szellemi-ideológiai irányzat nem szolgálja az emberek Istenhez való visszatérésének tervét. Látszatra sok a vonzó és ígértekkel teli irányzat és mozgalom, de valódi megtapasztaláshoz és belső spirituális istenélményhez már jóval kevesebb juttatja a modern kor emberét, mint amennyi önmagáról hirdeti.
Az emberi elfogultságok, előítéletek, félelmek, elfojtások, érdekek, manipulációk, rivalizálások, hatalmi játszmák, a rosszindulat különféle megnyilvánulási formái, s végső soron az emberi egó teljesen elhomályosítja az emberek tisztánlátását. Sok az elferdített igazság, a féligazság, a pongyola és saját korlátai között vergődő elmélet, de kevés a szeretetteli példa, a tolerancia, a megbocsátás és az önzetlen tett.
Hivatkozási alapból sem állunk rosszul: egyebek mellett többször átírt szent iratok, egyéni interpretációk tömkelege, pénzért megváltható hovatartozás, bűntudattal operáló és üdvözülési ígéretek, lejárató (gyűlölet)kampányok, valamint olyan szentekre való hivatkozás, akik ha élnének, a nevüket sem adnák azokhoz a hamisságokhoz, melyeket rájuk hivatkozva követtek/követnek el.
Én hiszem, hogy Jézus Krisztus, Buddha, a magyar táltosok és pálosok, számos ősi kultúra (indiai, egyiptomi, perzsa, maja, sumér és számos más) beavatott főpapjai és vallási vezetői, a rengeteg valós szent és próféta – bárhová is született a világon – kinyilatkoztatásokat követett és felső vezetés alatt állt. Minden korban más és más nyelven, különféle környezetben heterogén hallgatóság számára próbálták tolmácsolni égi üzenetüket és szent titkaik egy részét. Sokszor még csodákat is tettek, melyekkel a reményt és a hitet adták vissza az embereknek. Ők a maguk idejében reformereknek számítottak, akiket a fennálló irányzatok nem fogadtak szívesen. Én is egy reformer vagyok a napvallással.
Az elődök életpéldáiból okulva, nem számítok fáklyás menetre. Ugyanakkor tettem egy fogadalmat a Teremtőnek, amit teljesítenem kell. S mindazt, amit rám bízott, s amit összegyűjtöttem – tudást és erőket –, közvetíteni fogom a napvallás értékrendjének és szellemiségének égisze alatt.
Ennek fényében írtam eddig három szerény könyvet a következő címekkel:
A fejlődő lélek útja
1978. április 30-án tértem vissza ismét a Földre. Száraz Györgyként láttam meg a napvilágot Budapesten, Magyarországon. Atyai nagyanyámon keresztül katolikus neveltetésben részesültem: hittan, elsőáldozás és bérmálás, rendszertelen templomlátogatás, betlehemezés – nagyjából ennyiben merült ez ki.
Mindig is Dunakeszin, egy bájos Pest megyei városkában éltem. Itt jártam általános iskolába is. Középiskolai tanulmányaimat egy gyógyíthatatlannak tűnő betegség szakította meg a végzős évfolyam kezdetén, ma úgy mondanánk, tizenkettedikes koromban.
Noha Országos Tanulmányi Versenyre készültem és viszonylag jó eredményekkel vettem az iskolai kihívásokat, az első perctől kezdve éreztem, hogy ez nem igazán az én utam. Az Úr csakhamar bebizonyította számomra, hogy más tervei vannak velem.
Tizenhét évesen megszakadt addigi ambiciózus menetelésem, kínzó betegségem szűnni nem akaró fájdalmakkal gyötört. Ekkor fordultam Istenhez, a Teremtőhöz. A segítségét kértem. Több hónapos kálvária után megfogadtam, hogy ha egyszer visszaadja az egészségemet, Őt fogom szolgálni: azt az ösvényt fogom járni, amit Ő mutat nekem.
Fogadalmam után gyorsan meggyógyított az Úr. Annak útja-módja, ahogyan mindez történt, kijelölte számomra az igazságkeresés irányát: a rejtélyes energiák és a spiritualitás felé vezetett a sorsom.
Innentől nem volt megállás: egyetemre felvételi nélkül is felvettek, de nem érdekelt, így abbahagytam. Valóságos szivacsként szívtam magamba azt az isteni kegyelmet, ami jobbnál jobb tanítókhoz vezetett. Az isteni Gondviselés jelenlétét éreztem az életben.
Bár megvoltak a magam küszöbőrei, mégis – így utólag visszagondolva – mintha áldás lett volna minden helyes lépésemen. A helytelenekből pedig nagyon sok leckét megtanultam.
Megtanultam például, hogy nincs olyan mélypont, amelyből a Teremtővel való együttműködés és a hit ne tudna kiemelni. Megtanultam elengedni azokat a társakat az úton, akik szabad akaratukból más vizekre eveznek. Elsajátítottam annak kezelési módját, amit meg nem értettségnek és magánynak hívnak. (Rájöttem, hogy például egy párkapcsolatban vagy egy családban is lehet magányos az ember.) Egész életem egyfajta „kiképzéssé” vált, de eleinte én ebből még vajmi keveset sejtettem.
Történt ugyanis, hogy 1999-ben megismerkedtem Horváth Zoltánnal, aki bizonyos értelemben szellemi fejlődésem támogatója lett. Ő egy különleges képességű és megosztó figura – akárcsak én. Róla annyit, hogy őt már tizenhét évesen energialátó (auralátó) képességekkel áldotta meg az Úr. Ez sokszor segítségemre volt szellemi eszmélésem és spirituális fejlődésem során.
Részt vettem annak az egyháznak a megalapításában, ami A Fény Lovagjainak és Testvériségének Egyháza néven 12 évig működött, de a módosított egyházügyi törvény kisegyházként kirostált, megszüntetett. Ezen kényszerítő körülmény okán később vallási tevékenységet végző egyesületté alakultunk át, aminek jelenleg az elnöke vagyok.
Öntudatra ébredésem során szükségesnek éreztem, hogy folyamatosan képezzem magamat, ezenfelül a megszerzett szellemi és lelki tapasztalataimat megfelelő formában azok rendelkezésére bocsássam, akiket hozzám terel a Teremtő.
Így született meg és stabilizálódott a saját értékrendem, mely Istennel és az ő képviselőivel való közvetlen élő kapcsolaton keresztül alakult ki és töltődött meg olyan transzcendentális megtapasztalásokkal, amelyek legszabatosabban „vallási élményekként” írhatók le.
Én nem vagyok látó, sokkal inkább egy tudás őrzője, amit az Úr bízott rám. Ez a tudás minden tradíciónál tradicionálisabb, mivel isteni eredetű, időtlen és örök érvényű. Ez az isteni adomány segít hivatásom gyakorlásában: azoknak az objektív értékeknek a kutatásában, képviselésében és helyreállításában, amelyek a napvallásban öltenek testet.
Az isteni kinyilatkoztatások leleplezték előttem az emberi történelem csalárdságainak egy részét, ezenkívül betekintést nyerhettem abba a valóságba, ahová csak próféták és szentek pillanthatnak be. A nélkül, hogy bárkit is szeretnék szavaimmal és tetteimmel megbántani vagy minősíteni, kijelenthetem, hogy nagyon kevés tiszta forrása van annak a tudásnak, amelyet én igaznak és isteni eredetűnek tartok.
A legtöbb vallási és egyéb szellemi-ideológiai irányzat nem szolgálja az emberek Istenhez való visszatérésének tervét. Látszatra sok a vonzó és ígértekkel teli irányzat és mozgalom, de valódi megtapasztaláshoz és belső spirituális istenélményhez már jóval kevesebb juttatja a modern kor emberét, mint amennyi önmagáról hirdeti.
Az emberi elfogultságok, előítéletek, félelmek, elfojtások, érdekek, manipulációk, rivalizálások, hatalmi játszmák, a rosszindulat különféle megnyilvánulási formái, s végső soron az emberi egó teljesen elhomályosítja az emberek tisztánlátását. Sok az elferdített igazság, a féligazság, a pongyola és saját korlátai között vergődő elmélet, de kevés a szeretetteli példa, a tolerancia, a megbocsátás és az önzetlen tett.
Hivatkozási alapból sem állunk rosszul: egyebek mellett többször átírt szent iratok, egyéni interpretációk tömkelege, pénzért megváltható hovatartozás, bűntudattal operáló és üdvözülési ígéretek, lejárató (gyűlölet)kampányok, valamint olyan szentekre való hivatkozás, akik ha élnének, a nevüket sem adnák azokhoz a hamisságokhoz, melyeket rájuk hivatkozva követtek/követnek el.
Én hiszem, hogy Jézus Krisztus, Buddha, a magyar táltosok és pálosok, számos ősi kultúra (indiai, egyiptomi, perzsa, maja, sumér és számos más) beavatott főpapjai és vallási vezetői, a rengeteg valós szent és próféta – bárhová is született a világon – kinyilatkoztatásokat követett és felső vezetés alatt állt. Minden korban más és más nyelven, különféle környezetben heterogén hallgatóság számára próbálták tolmácsolni égi üzenetüket és szent titkaik egy részét. Sokszor még csodákat is tettek, melyekkel a reményt és a hitet adták vissza az embereknek. Ők a maguk idejében reformereknek számítottak, akiket a fennálló irányzatok nem fogadtak szívesen. Én is egy reformer vagyok a napvallással.
Az elődök életpéldáiból okulva, nem számítok fáklyás menetre. Ugyanakkor tettem egy fogadalmat a Teremtőnek, amit teljesítenem kell. S mindazt, amit rám bízott, s amit összegyűjtöttem – tudást és erőket –, közvetíteni fogom a napvallás értékrendjének és szellemiségének égisze alatt.
Ennek fényében írtam eddig három szerény könyvet a következő címekkel:
A fejlődő lélek útja
Beszélgetés a kristálykoponyákkal
A magyarok beavatása
Sok időt töltöttem eddig azzal, hogy a mai útkeresők, ébredezők és igazságkeresők számára hasznos információkat kutassak fel hol példaként, hol ellenpéldaként állítva be azokat. A www.boldognapot.hu ingyenes oldalon számos cikket írtam és fordítottam, melyek a szellemi felébredés és a kritikus holisztikus gondolkodás kialakulását és kialakítását hivatottak elősegíteni.
Ezen túlmenően rendszeresen részt veszek Horváth Zoltán Enigmák és Ébredések című műsoraiban, ahol egy-egy elgondolkodtató – nem mindig megnyugtató – téma köré csoportosítva, tárom fel a kérdésekhez kapcsolódó különféle elméleteket és összefüggéseket, kihangsúlyozva személyes állásfoglalásaimat és meglátásaimat is a napvallás jegyében.
Az egész teremtés egyetlen gondolatból született és a napvallás ugyanannak a Lénynek a gondolata, aki a mindenséget megalkotta. A napvallás nem egy fizikai objektumról, hanem az élet isteni forrásáról kapta a nevét. Az isteni fényről, melynek végtelen látható és láthatatlan, tárgyi és elvont, objektív és szubjektív, emberi és emberfeletti megnyilvánulása létezik, s amely nélkül se emberiség, se világ nem lenne.
A Teremtő minden isteni fény forrása, melynek csupán egyik fizikai megnyilvánulási formája a Nap. De ahogy kicsiben, úgy nagyban, és ahogyan fent, úgy lent – a Nap világítja meg éltető fényével a Teremtőhöz vezető utat idelent és odafent is, ezen a világon és a túlvilágon is.
2015 végére szülői és baráti összefogás eredményeképpen létrehoztuk Dunakeszin a Naptemplomunkat, amelyet teremtési erők hatnak át várva a nemesedni, tanulni és fejlődni vágyó lelkeket. Naptemplomunkban tartjuk rendszeres istentiszteleteinket és ez ad otthont tanításainknak, valamint szertartásainknak is.
Számomra elsődleges szempont a szabad akarat. Nem ígéretekre épülő vallási irányzatot képviselek, hanem egy szabad akaratból választható, tiszta létszemléleten alapuló, lelkileg felszabadító, egyetemes értékeket megvalósító, szertartásos életstílust, amelyet gyakorolva mindenki felfedezheti magában az isteni alkotórészt, s a napvalláson keresztül harmóniába kerülhet önmagával, sorsával és a Teremtővel.
(Száraz György - napvallas.hu)
Bemutatkozik a Napvallás - videó
forrás:Igazsagkereso
forrás:Igazsagkereso