Brad Steiger egyike a legkedveltebb amerikai íróknak. Bár a 175 (!) kötettel rendelkező szerzőt paranormális témában íródott munkái tették híressé, szinte nincs is olyan műfaj, amibe bele ne kóstolt volna.
Írt életrajzokat (Judy Garland, Jim Thorpe), spirituális útmutatókat (Vezérlő Szellemek, Angyalok szárnyán), ősi indián kultúrák szokásairól szóló értekezéseket, bizarr bűntényeket feldolgozó esettanulmányokat.
Steiger szerkesztette a Project Bluebook — a jól ismert Kék Könyv — nyilvánosságra hozott változatát, Strangers From The Skies (Idegenek az égből) című könyve pedig alapműnek számít az UFO- kutatás terén.
Számos lapban publikált cikkeket, első írása 1956-ban jelent meg, azóta több mint 2000 másik született. A hetvenes évek derekán The Strange World Of Brad Steiger (Brad Steíger különös világa) című paranormális cikksorozatát több mint 80 újság tette közzé folyamatosan, népszerűségi mutatói pedig az egekbe szöktek. Steiger tevékenyen részt vett az amerikai new age közösségek kialakításában is, manapság pedig már a mozgalom legbefolyásosabb tagjának számít.
Hogyan kezdett el írni? Miről szóltak az első munkái?
Brad Steiger: A nagymamám könyvtárosként dolgozott, és ő ismertetett meg a tudományos fantasztikum világával. Először mindenféle misztikus történetet írtam magazinoknak. Már az ötvenes évek vége felé jelentkeztem valódi, hiteles eseteket taglaló paranormális témájú írásokkal is, de a közönség kezdetben igen nehezen fogadta el a tényt, hogy a Conan Doyle méltó utódjának tartott írócska egyre inkább a parajelenségek oknyomozó riporterévé válik.
1966-ban aztán megjelentettem a Strangers In The Skies-t, amely két hét alatt a bestseller-lista élére kúszott és jó ideig ott is maradt. Ekkor már biztosan tudtam, hogy a novella- és regényírói karriernek lőttek, és ezentúl minden időmet a megmagyarázhatatlan jelenségek vizsgálatának fogom szentelni.
A számtalan paranormális témakör mellett mi a kedvence a „normális” témák világából?
Brad Steiger: A legjobban az érdekel, hogy kik is vagyunk mi, emberek valójában, és hová tartunk. Az archeológiát is nagyon szeretem. Ha nem sikerül íróként befutnom, valószínűleg régész lettem volna. A parakutatásaim során viszont az archeológia spirituálisabb válfaját is megismerhettem, amire szigorúan tudományos keretek között biztosan nem lett volna lehetőségem.
Többször is a nyomába szegődtem Jack Raymernek, a híres médiumnak, aki a pszichometria (a különféle tárgyakból és helyekből áradó energiák érzékelésének képessége) segítségével fedezett fel régészeti szempontból igen jelentős lelőhelyeket.
Raymer csak felkelt az ágyból korán reggel, kilépett az ajtón, és az intuíciója kitérők nélkül elvezette őskori sírokhoz, barlangokhoz és a legkülönfélébb őslények csontjaihoz. Egyszerűen hihetetlen volt, amit művelt…
Ön hisz is abban, amit vizsgál?
Brad Steiger: Nagyon is! Hiszek a szellemekben, a poltergeistekben, az UFO-kban… Tudom, hogy a jelenségek igaziak. Kezdetben én is mindig a racionális magyarázatot kerestem; megpróbáltam szkeptikusan viselkedni, de hamar be kellett adnom a derekamat.. Aki akár csak egyszer is szemtanúja volt például egy valódi poltergeist-tevékenységnek, és ezek után is csak hitetlenkedve rázza a fejét, az szerintem egyszerűen idióta.
Mi a legfurcsább dolog, amivel a munkája során találkozott? Mi nyűgözte le leginkább?
Brad Steiger: Lehet, hogy meglepi majd, amit most mondani fogok, de én semmit sem tartok igazán furcsának. A paranormális világ csupán annyiban különbözik a hétköznapi valóságtól, hogy nincs túl sok információnk róla. Ha jobban megismerhetnénk, akkor egy idő után megszokottá válna, és mindennapi életünk szerves részét képezné.
Voltak dolgok, amik azonban még engem is elkápráztattak. Ilyenek voltak például egyes kísértetek, poltergeistek, de a legfantasztikusabbnak a materializáció és dematerializácíó képességét találtam.
Hugh Lindsey-t személyesen ismertem, vizsgáltam is az esetét… Ez az egyszerű vízvezeték-szerelőből lett parafenomén pusztán az akaratával képes volt semmivé foszlatni a testét több tucat ember szeme láttára, hogy aztán egy kilométerekkel arrébb lévő házban tűnjön fel újra. Ha nem a saját szememmel látom, hogy mi történik, el sem hiszem. Pedig én aztán nem szűkölködöm paranormális tapasztalatokban…
Lindsey eltűnése és megjelenése szigorúan ellenőrzött laboratóriumi körülmények között zajlott le, és mondanom sem kell, hogy Hugh-t szinte azonnali hatállyal kisajátította magának a CIA. Azóta sem hallottam felőle, az eset nem került a nyilvánosság elé, a dokumentumok pedig szőrén-szálán eltűntek. Képzelje csak el, micsoda erő és hatalom birtokába jut az, akinek a katonái csak úgy előlépnek valahol a semmiből. Lindsey valószínűleg a kormány kísérleti nyula lett, és most mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, mitől képes ilyen elképesztő, minden fizikai törvénnyel dacoló mutatványra.
Kik a munkatársai? Kikkel dolgozik együtt?
Brad Steiger: Nem „tartok” túl sok munkatársat, a helyszínekre általában csak két ember kísér el, egy operatőr és John, a titkárom, aki bőszen jegyzetel majd mindent, amit mondani fogok. Többször segédkeztem szigorúan titkos, kormány által finanszírozott kutatásokban is, a CIA, az FBI és a NASA embereivel dolgoztam együtt.
Sajnos ezeknek a vizsgálatoknak a nagy részéről nem beszélhetek, ami nagyon fáj, mert íróként az az elsődleges számomra, hogy az olvasóim minden lépésemről értesüljenek. A kollégáim egyébként — és erre igen büszke vagyok — az egyik legbarátságosabb, legkevésbé egoista parakutátónak tartanak.
Többször dolgoztam együtt más neves kutatókkal, mint például Budd Hopkins-szal, vagy Gordon Creightonnal. John Keel is nagyon jó barátom, annak idején együtt eredtünk a molyember nyomába, akinek a sztoriját a mozilátogatók is megismerhették a John írásai alapján készített The Mothman Prophecies című filmnek köszönhetően, amelynek Richard Gere a főszereplője. (Magyarországon Megszólít az éjszaka címen futott — a szerk.)
Egy ideje már Ön is az eltérítettek népes táborához tartozik. Elmesélné ennek a fantasztikus élményének a részleteit?
Brad Steiger: Nagyon szívesen. A dolog 1982-ben történt, a svédországi előadókörutam alkalmával, Halmstad közelében. Korán reggel egy kis sétára indultam a környéken, és hamarosan egy meglehetősen elhagyatottnak tűnő tisztásra értem. Hirtelen erős fénysugár vetült rám az égből, szédülni kezdtem és éreztem, hogy valami felszippant a levegőbe.
Rémületem ellenére igyekeztem megőrizni a lélekjelenlétemet, hogy megfigyelhessem, mi történik majd velem. A föld fölött úgy 20 méter magasságban egy hatalmas repülő csészealj lebegett, amely egyenesen magába szívott. Egyre nehezebben kaptam levegőt, és hamarosan elájultam. Amikor magamhoz tértem, egy puha heverőn találtam magam, egy apró kabinban.
A fülke halványzöld színű volt, szórt fény világította meg, amelynek nem volt látható forrása. Olyan volt, mintha közvetlenül a falakból tört volna elő. Hirtelen kinyílt egy ajtó, és egy lény lépett be rajta.
Minden tekintetben hasonló volt hozzánk. Közelebb jött, elmosolyodott, majd angolul bocsánatot kért azért, hogy ilyen barbár módon hoztak a gépük fedélzetére. Elmondta, hogy egy föld alatti támaszpontra vittek, és most szeretne körbevezetni. Kiléptünk az űrhajóból, és ekkor jöttem rá, hogy egy óriási, kivilágított barlangban vagyunk.
Kíváncsiságomnak engedelmeskedve megkérdeztem idegenvezetőmet, hogy van-e még több ilyen bázisuk a Földön, azaz a föld alatt. Pillanatnyi habozás után elmondta, hogy több tucatnyi van, és évezredekkel ezelőtt építették őket. Némelyikük Közép-Azsiában található, ahol nagyon régen virágzó városok álltak. Mások a Pamír fennsíkjai alatt helyezkednek el, de vannak földalatti telepeik Közép-Afrikában és Dél-Amerikában is, ahol az ősi inkák alagútjait alakították át saját igényeik szerint.
Mielőtt visszavittek volna, számos csészealjat mutattak nekem, meg egy olyan szerkezetet, amely egy gombnyomásra mágneses védőfüggönyt állított fel a barlang bejáratánál. Az idegen elmondta, hogy az ilyen fajta óvintézkedéseket nem a földlakók, hanem harciasabb űrbéli rokonaik ellen hozták.
Az élményeimet később megosztottam John Keellel, aki egyetértett velem abban, hogy a történetem több fontos információt is tartalmaz. Közép-Ázsia vidékein egykor valóban hatalmas civilizációk éltek, Dél-Amerikában pedig a mai napig fennmaradt az a helybéli tradíció, miszerint még mindig léteznek felfedezetlen inka és inkák előtti városok, melyek egykor az égből érkezett istenek lakhelyei voltak.
A felmérések szerint a nők sokkal fogékonyabbak a new age mozgalom tanításaira, mint a férfiak. Ön szerint mi az oka ennek?
Felesége, Sherry társaságában.
Brad Steiger: A nők sokkal nyitottabbak a világ dolgai iránt, sokkal kalandvágyóbbak, kíváncsibbak, és a belső útjaik során átélt élményeiket is könnyebben osztják meg egymással. A bolygónk, Gaia is nőnemű, és nem hiszem, hogy túl vad dolgot mondok azzal, ha kijelentem, hogy pszichológiai értelemben ma már ők a világi sorsának alakítói is.
A női intuícióról a feleségem, Sherry révén szereztem fontos tapasztalatokat. Sherry félig indián, rendszeresen gyakorolja népe rituáléit, és többször is voltak már olyan álmai, amik a jövőben bekövetkező eseményekről tudósítottak. Amerikában egyébként a könyvek — legyen szó bármilyen műfajról — kilencven százaléka a nők számára készül. A nők olvasnak a legtöbbet, ők hoznak létre kulturális egyleteket, és a paranormális témák is az ő fantáziájukat mozgatják meg először. Az UFO-król szóló könyveket, főleg a tudományosabb felfogásban íródottakat viszont többnyire férfiak forgatják, mivel a jelentősebb ufológusok racionálisabb, kicsit hidegfejűbb látásmódja közelebb áll hozzájuk, mint a szellemek és angyalok szinte meseszerű világa.
(forrás: rejtelyekszigete.com)
BRAD STEIGER - videó
forrás: Mr UFOs Secret Files
Írt életrajzokat (Judy Garland, Jim Thorpe), spirituális útmutatókat (Vezérlő Szellemek, Angyalok szárnyán), ősi indián kultúrák szokásairól szóló értekezéseket, bizarr bűntényeket feldolgozó esettanulmányokat.
Steiger szerkesztette a Project Bluebook — a jól ismert Kék Könyv — nyilvánosságra hozott változatát, Strangers From The Skies (Idegenek az égből) című könyve pedig alapműnek számít az UFO- kutatás terén.
Számos lapban publikált cikkeket, első írása 1956-ban jelent meg, azóta több mint 2000 másik született. A hetvenes évek derekán The Strange World Of Brad Steiger (Brad Steíger különös világa) című paranormális cikksorozatát több mint 80 újság tette közzé folyamatosan, népszerűségi mutatói pedig az egekbe szöktek. Steiger tevékenyen részt vett az amerikai new age közösségek kialakításában is, manapság pedig már a mozgalom legbefolyásosabb tagjának számít.
Hogyan kezdett el írni? Miről szóltak az első munkái?
Brad Steiger: A nagymamám könyvtárosként dolgozott, és ő ismertetett meg a tudományos fantasztikum világával. Először mindenféle misztikus történetet írtam magazinoknak. Már az ötvenes évek vége felé jelentkeztem valódi, hiteles eseteket taglaló paranormális témájú írásokkal is, de a közönség kezdetben igen nehezen fogadta el a tényt, hogy a Conan Doyle méltó utódjának tartott írócska egyre inkább a parajelenségek oknyomozó riporterévé válik.
1966-ban aztán megjelentettem a Strangers In The Skies-t, amely két hét alatt a bestseller-lista élére kúszott és jó ideig ott is maradt. Ekkor már biztosan tudtam, hogy a novella- és regényírói karriernek lőttek, és ezentúl minden időmet a megmagyarázhatatlan jelenségek vizsgálatának fogom szentelni.
A számtalan paranormális témakör mellett mi a kedvence a „normális” témák világából?
Brad Steiger: A legjobban az érdekel, hogy kik is vagyunk mi, emberek valójában, és hová tartunk. Az archeológiát is nagyon szeretem. Ha nem sikerül íróként befutnom, valószínűleg régész lettem volna. A parakutatásaim során viszont az archeológia spirituálisabb válfaját is megismerhettem, amire szigorúan tudományos keretek között biztosan nem lett volna lehetőségem.
Többször is a nyomába szegődtem Jack Raymernek, a híres médiumnak, aki a pszichometria (a különféle tárgyakból és helyekből áradó energiák érzékelésének képessége) segítségével fedezett fel régészeti szempontból igen jelentős lelőhelyeket.
Raymer csak felkelt az ágyból korán reggel, kilépett az ajtón, és az intuíciója kitérők nélkül elvezette őskori sírokhoz, barlangokhoz és a legkülönfélébb őslények csontjaihoz. Egyszerűen hihetetlen volt, amit művelt…
Ön hisz is abban, amit vizsgál?
Brad Steiger: Nagyon is! Hiszek a szellemekben, a poltergeistekben, az UFO-kban… Tudom, hogy a jelenségek igaziak. Kezdetben én is mindig a racionális magyarázatot kerestem; megpróbáltam szkeptikusan viselkedni, de hamar be kellett adnom a derekamat.. Aki akár csak egyszer is szemtanúja volt például egy valódi poltergeist-tevékenységnek, és ezek után is csak hitetlenkedve rázza a fejét, az szerintem egyszerűen idióta.
Mi a legfurcsább dolog, amivel a munkája során találkozott? Mi nyűgözte le leginkább?
Brad Steiger: Lehet, hogy meglepi majd, amit most mondani fogok, de én semmit sem tartok igazán furcsának. A paranormális világ csupán annyiban különbözik a hétköznapi valóságtól, hogy nincs túl sok információnk róla. Ha jobban megismerhetnénk, akkor egy idő után megszokottá válna, és mindennapi életünk szerves részét képezné.
Voltak dolgok, amik azonban még engem is elkápráztattak. Ilyenek voltak például egyes kísértetek, poltergeistek, de a legfantasztikusabbnak a materializáció és dematerializácíó képességét találtam.
Hugh Lindsey-t személyesen ismertem, vizsgáltam is az esetét… Ez az egyszerű vízvezeték-szerelőből lett parafenomén pusztán az akaratával képes volt semmivé foszlatni a testét több tucat ember szeme láttára, hogy aztán egy kilométerekkel arrébb lévő házban tűnjön fel újra. Ha nem a saját szememmel látom, hogy mi történik, el sem hiszem. Pedig én aztán nem szűkölködöm paranormális tapasztalatokban…
Lindsey eltűnése és megjelenése szigorúan ellenőrzött laboratóriumi körülmények között zajlott le, és mondanom sem kell, hogy Hugh-t szinte azonnali hatállyal kisajátította magának a CIA. Azóta sem hallottam felőle, az eset nem került a nyilvánosság elé, a dokumentumok pedig szőrén-szálán eltűntek. Képzelje csak el, micsoda erő és hatalom birtokába jut az, akinek a katonái csak úgy előlépnek valahol a semmiből. Lindsey valószínűleg a kormány kísérleti nyula lett, és most mindent elkövetnek, hogy kiderítsék, mitől képes ilyen elképesztő, minden fizikai törvénnyel dacoló mutatványra.
Kik a munkatársai? Kikkel dolgozik együtt?
Brad Steiger: Nem „tartok” túl sok munkatársat, a helyszínekre általában csak két ember kísér el, egy operatőr és John, a titkárom, aki bőszen jegyzetel majd mindent, amit mondani fogok. Többször segédkeztem szigorúan titkos, kormány által finanszírozott kutatásokban is, a CIA, az FBI és a NASA embereivel dolgoztam együtt.
Sajnos ezeknek a vizsgálatoknak a nagy részéről nem beszélhetek, ami nagyon fáj, mert íróként az az elsődleges számomra, hogy az olvasóim minden lépésemről értesüljenek. A kollégáim egyébként — és erre igen büszke vagyok — az egyik legbarátságosabb, legkevésbé egoista parakutátónak tartanak.
Többször dolgoztam együtt más neves kutatókkal, mint például Budd Hopkins-szal, vagy Gordon Creightonnal. John Keel is nagyon jó barátom, annak idején együtt eredtünk a molyember nyomába, akinek a sztoriját a mozilátogatók is megismerhették a John írásai alapján készített The Mothman Prophecies című filmnek köszönhetően, amelynek Richard Gere a főszereplője. (Magyarországon Megszólít az éjszaka címen futott — a szerk.)
Egy ideje már Ön is az eltérítettek népes táborához tartozik. Elmesélné ennek a fantasztikus élményének a részleteit?
Brad Steiger: Nagyon szívesen. A dolog 1982-ben történt, a svédországi előadókörutam alkalmával, Halmstad közelében. Korán reggel egy kis sétára indultam a környéken, és hamarosan egy meglehetősen elhagyatottnak tűnő tisztásra értem. Hirtelen erős fénysugár vetült rám az égből, szédülni kezdtem és éreztem, hogy valami felszippant a levegőbe.
Rémületem ellenére igyekeztem megőrizni a lélekjelenlétemet, hogy megfigyelhessem, mi történik majd velem. A föld fölött úgy 20 méter magasságban egy hatalmas repülő csészealj lebegett, amely egyenesen magába szívott. Egyre nehezebben kaptam levegőt, és hamarosan elájultam. Amikor magamhoz tértem, egy puha heverőn találtam magam, egy apró kabinban.
A fülke halványzöld színű volt, szórt fény világította meg, amelynek nem volt látható forrása. Olyan volt, mintha közvetlenül a falakból tört volna elő. Hirtelen kinyílt egy ajtó, és egy lény lépett be rajta.
Minden tekintetben hasonló volt hozzánk. Közelebb jött, elmosolyodott, majd angolul bocsánatot kért azért, hogy ilyen barbár módon hoztak a gépük fedélzetére. Elmondta, hogy egy föld alatti támaszpontra vittek, és most szeretne körbevezetni. Kiléptünk az űrhajóból, és ekkor jöttem rá, hogy egy óriási, kivilágított barlangban vagyunk.
Kíváncsiságomnak engedelmeskedve megkérdeztem idegenvezetőmet, hogy van-e még több ilyen bázisuk a Földön, azaz a föld alatt. Pillanatnyi habozás után elmondta, hogy több tucatnyi van, és évezredekkel ezelőtt építették őket. Némelyikük Közép-Azsiában található, ahol nagyon régen virágzó városok álltak. Mások a Pamír fennsíkjai alatt helyezkednek el, de vannak földalatti telepeik Közép-Afrikában és Dél-Amerikában is, ahol az ősi inkák alagútjait alakították át saját igényeik szerint.
Mielőtt visszavittek volna, számos csészealjat mutattak nekem, meg egy olyan szerkezetet, amely egy gombnyomásra mágneses védőfüggönyt állított fel a barlang bejáratánál. Az idegen elmondta, hogy az ilyen fajta óvintézkedéseket nem a földlakók, hanem harciasabb űrbéli rokonaik ellen hozták.
Az élményeimet később megosztottam John Keellel, aki egyetértett velem abban, hogy a történetem több fontos információt is tartalmaz. Közép-Ázsia vidékein egykor valóban hatalmas civilizációk éltek, Dél-Amerikában pedig a mai napig fennmaradt az a helybéli tradíció, miszerint még mindig léteznek felfedezetlen inka és inkák előtti városok, melyek egykor az égből érkezett istenek lakhelyei voltak.
A felmérések szerint a nők sokkal fogékonyabbak a new age mozgalom tanításaira, mint a férfiak. Ön szerint mi az oka ennek?
Brad Steiger: A nők sokkal nyitottabbak a világ dolgai iránt, sokkal kalandvágyóbbak, kíváncsibbak, és a belső útjaik során átélt élményeiket is könnyebben osztják meg egymással. A bolygónk, Gaia is nőnemű, és nem hiszem, hogy túl vad dolgot mondok azzal, ha kijelentem, hogy pszichológiai értelemben ma már ők a világi sorsának alakítói is.
A női intuícióról a feleségem, Sherry révén szereztem fontos tapasztalatokat. Sherry félig indián, rendszeresen gyakorolja népe rituáléit, és többször is voltak már olyan álmai, amik a jövőben bekövetkező eseményekről tudósítottak. Amerikában egyébként a könyvek — legyen szó bármilyen műfajról — kilencven százaléka a nők számára készül. A nők olvasnak a legtöbbet, ők hoznak létre kulturális egyleteket, és a paranormális témák is az ő fantáziájukat mozgatják meg először. Az UFO-król szóló könyveket, főleg a tudományosabb felfogásban íródottakat viszont többnyire férfiak forgatják, mivel a jelentősebb ufológusok racionálisabb, kicsit hidegfejűbb látásmódja közelebb áll hozzájuk, mint a szellemek és angyalok szinte meseszerű világa.
(forrás: rejtelyekszigete.com)
BRAD STEIGER - videó
forrás: Mr UFOs Secret Files