A kis Mandy rövid élete csöppet sem nevezhető vidámnak és gondtalannak. Miután megszületett édesanyjával közölte a kórház gyermekorvosa, hogy a kislánynak kettős sérve van. A csecsemőt az intenzív osztályon tartották megfigyelés alatt, de végül túl jutott a válságos állapoton. Testsúlya gyarapodni kezdett és a szülők végre hazavihették és elkezdhették normális életüket. Azonban öt hónappal később a gyermeket nátha támadta meg, de édesanyja félelmei hamar eloszlottak miután látta, hogy két nap után a gyermek állapota sokat javult. A kis Mandy nagymamája – aki nővérként dolgozott – a következő látnoki kijelentést tette: „Én már láttam csecsemőket ilyennek. A haláluk előtt lesznek ennyire energikusak.” Az édesanya, Gillian szívét hasogatták ezek a szavak. Még aznap délután válságosra fordult a gyermek állapota, a család riasztotta a háziorvost, aki súlyos szívrohamot állapított meg. Közben a kicsiny testből elszállt az élte. Az orvos a gyermek szájába befúvással próbálkozott, de ez csak pár perces haladékot adott a kicsinek a túlvilági utazása előtt.
A család teljesen összetört, a temetés után Gillian és férje házassága megromlott majd végképp külön váltak. Néhány sötét év után Gillian megismerkedett George Seabrookkal, akire egyre jobban támaszkodhatott, mivel a férfi is sok megrázkódtatáson ment keresztül. Egy idő után elhatározták, hogy a múltat maguk mögött hagyva közös életet kezdenek. Négy gyermekük született: Wendy, Sean, John és a negyedik 1972. májusában, Mandy. Mandy nagyon hasonlított Gillian első gyermekére, ezért megállapodtak a férjével abban, hogy egy szót sem beszélnek majd Mandynak az első Mandyről. Két évvel később a család Leedsből tartott hazafelé az autópályán, a kis Mandy édesanyja ölében ült mikor elhajtottak amellett a temető mellett, ahol az első Mandyt eltemették. Hunsletben voltak, a város külterületén. A kislány hirtelen felugrott édesanyja öléből:
-Nézd mami – kiáltott fel izgatottan és a karjával előre mutatott. – Ez az a hely, ahol akkor betettetek engem a földbe. Emlékszel?
A kislány szülei megrettenve pillantottak egymásra. Képtelenek voltak megszólalni. George, aki a volán mögött ült visszaemlékszik arra, hogy a hátán felállt a szőr. – Úgy éreztem magamat, mintha elektromos áramot vezettek volna belém. Egyszerűen lehetetlennek tűnt, hogy a kislányom bármit is tudjon a temetőről.
Mandy ezután leírta a keresztek, rózsák és szavak bevésésével készített kicsiny ezüst karkötőt, amelyet a koporsójában viselt. Egy évvel később George Mandyvel sétált leedsi vasútállomáson, amikor Mandy megpillantott egy fiút, akit tolókocsiban toltak keresztül a nyüzsgő tömegen. A kislány hirtelen az apjához fordult és így szólt:
-Stevie jól van és már tud járni.
George Seabrook döbbenten hallgatta a kislány szavait. Mandy nem tudhatott arról, hogy a férfinak a korábbi házasságából volt egy Stephen nevű, szél ütötte fia, aki akkoriban halt meg, amikor Mandy még csak néhány hónapos volt. Mr. Seabrook egyetlen egyszer sem említette Stephen nevét a kislánynak és a többi gyereknek sem. A szélütött kisfiú soha sem élt a Seabrook házaspárral, a férfi előző feleségének a szülei gondoskodtak róla.
-Ezt hogy érted kicsikém? Milyen Stevie? – kérdezte a kislánytól.
-Hát tudod, a te fiad Stevie, Stephen. Már tud járni.
Elgondolkodtatta a férfit, hogy a kislány Stevie-ként emlegeti a fiút, George szólította így mindig a fiát.
A kislány ötödik születésnapja előtt Gillian ebédet készített a konyhában, amikor a kislány odament hozzá és megkérdezte:
-Mami, miért sírtál, amikor meghaltam? – kérdezte.
-De hát te nem haltál meg, drágám – felelte Gillian.
De a kislány kitartott a véleménye mellett.
-Nem emlékszel, mami, mi volt, amikor kicsi voltam? Nem élhettem sokáig. Betegeskedtem. De most visszajöttem. Én vagyok a második Mandy.
Gillian szerint a kislánynak meg van az a rémisztő szokása, hogy teljesen váratlanul a múltra utaló megjegyzéseket tesz. Hat éves korában azt kérdezte az édesanyjától:
-Emlékszel arra az éjszakára amikor meghaltam? Egy fényes csillag ragyogott az égen.
Édesanyja felidézte magában azokat az órákat, amelyeket annyira szeretett volna elfelejteni.
-Hirtelen minden megjelent előttem – meséli Gillian. – Egy szokatlanul fényes csillagot pillantottam meg a kertünk felett. Mondtam is valamit róla, mert annyira fényesen ragyogott és nagyon alacsonyan is volt. De azóta egy pillanatra sem jutott az eszembe.
Mandy azután így szólt:
-Az az én csillagom volt. Így mondtam el neked, hogy vissza fogok jönni.
(forrás: tulvilagrakeszulok.hu)