Egy szerettünk testi halála a legtöbbünknek azt jelenti, hogy fizikailag (és sokszor lelkileg is) elszakadunk az adott személytől, egészen addig, amíg a mi hazatérésünk időpontja is el nem jön. Természetesen vannak olyan esetek, amikor a kapcsolat továbbra is fennmarad hosszabb-rövidebb ideig, ilyen és olyan formában. Tehát előfordulhat, hogy egy személyt, a testi halála után is látni vagy hallani vélünk, vagy bármilyen más jelet kapunk tőle. Ez a - viszonylag ritkább élmény - megélése sok mindentől függ. A lelkünk fejlettségi szintjétől, az eltávozott lélek tudatszintjétől és nem utolsó sorban szellemi vezetőink engedélyétől, akik határoznak abban, hogy készek vagyunk-e most megélni egy ilyen tapasztalást. Döntésüket természetesen nem azzal a földi elmével hozzák meg, amivel most mi rendelkezünk, hanem egy jóval szélesebb tudatossággal, mely minden körülményt és lelki valamint karmikus előzményt is mérlegel, sőt figyelembe veszi a lélek, leszületés előtti kéréseit, vállalásait is. Ami jóval gyakrabban előfordul ezekhez az esetekhez képest, az az, hogy különböző jeleket kapunk eltávozott szerettünktől. Ezek a jelek nagyon széles palettán mozoghatnak, sokszor csak rajtunk múlik, a hitünkön, a nyitottságunkon, hogy észrevesszük-e őket.
Mi tehát a szeretteinket, akik már nem lehetnek közöttünk, a legtöbb esetben nem látjuk vagy érzékeljük, ami természetes, hiszen mi még testben létezünk, ami a tudatosságunkat, a lelki érzékszerveinket jelentősen korlátozza. Ez a korlátozás, ahogy az előbb is írtam, nem teljes ugyan, tehát kellő nyitottsággal és hittel sok jelet észrevehetünk, mégis a kétoldalú kommunikációt a legtöbb esetben elzárja előlünk. Azoknak a viszonylag keveseknek, akiknek mégis megadatik egy akár álom alatt, akár látomásban történő kapcsolatfelvétel, nagy áldás számukra, hiszen lényegesen megkönnyíti a veszteség feldolgozását annak a biztos felismerése, hogy a szerettük valóban él, s hogy a veszteség csupán átmeneti. Legtöbbünknek azonban a hittel kell megelégedni, és persze nem utolsó sorban az észrevett jelekkel. Nemes vállalás ez is, hiszen mennyivel nehezebb hinni, mint biztosan tudni, mennyivel nagyobb eredmény úgy megértést elérni magunkban, hogy csak a hitünkre támaszkodhatunk! Mennyivel nagyszerűbb az, ha egy ilyen nagy dolgot magunktól oldunk meg és nem külső segítség hatására! S ezt, ha odaát leszünk, nagy megelégedéssel nyugtázzuk majd. A lelki fejlettség és karmikus előzmények, valamint a fizikai testünk sajátosságai mellett ez a leszületés előtti vállalás tehát a további oka annak, hogy a legtöbbünk nem kap egyértelmű, mindent megdöntő bizonyítékot, eltávozott szerettétől. (Persze tehát ha viszonylag kevesen is, de még így is sokan vannak olyanok is, akik viszont igen.)
S most nézzük akkor, hogy ők látnak-e, érzékelnek-e bennünket? A testi halál után a léleknek két választása van. Az egyik, hogy az érkező (már korábban eltávozott) szeretteikkel és a szellemi segítőikkel átkelnek ők maguk is a szellemvilágba, legkésőbb a testi halált követő nagyjából másfél hónap alatt. (A legtöbb lélek a temetést követően kel át.) Ez a természetes és minden lélek számára erősen ajánlott út. Minél előbb visszatérni oda, ahonnan leszületés előtt érkeztünk, hiszen oda tartozunk, s ott van a jövőt tekintve a dolgunk is. A másik út, amikor a lélek nem kellő tudatosságból és/vagy az éppen hátrahagyott életéből valakihez vagy valamivel való túlzott ragaszkodása miatt megtagadja az átkelést. (A szabad akarat tiszteletben tartása miatt nem kényszeríthetik a segítő szellemek sem a lelket, a döntést neki kell meghoznia.) Amíg a lélek bármilyen okból is "vak" az átkelésre, addig vagy nem hajlandó észrevenni a szellemvilág, számára kinyílott kapuját, vagy valóban nem is látja. Mihelyst azonban a döntést saját akaratából meghozza magában, újra minden láthatóvá válik számára. Ez a másik út egyébként erősen ellenjavallt minden lélek számára, hiszen ebben az állapotban megreked a két világ között, s a szellemvilágba való visszatérés elmulasztásával a teljes, tiszta tudatosságát sem nyeri vissza, valamint kényelmetlenséget okoz saját magának, és okozhat a még itt élő szeretteinek is. Ha ilyen eset kerül tudomásra, a hozzátartozóknak mindent meg kell tenniük azért, hogy az adott lélek jobb belátásra térjen.
Kétféle állapotot különböztethetünk meg tehát egy eltávozott lélek esetében. Az egyik, amikor a lélek kellően tudatos, elfogadja a szellemi segítői közreműködését és annak rendje módja szerint, hamarosan visszatér a szellemvilágba (ez a jóval gyakoribb), a másik pedig, amikor nem hajlandó észrevenni, vagy nem veszi észre a segítséget, s akkor hosszabb-rövidebb ideig a köztes térben reked (ez a viszonylag ritkább).
Több helyütt írtam már, hogy a gondolataink, érzelmeink, mind belőlünk kisugárzott erős energiák, melyek teret és időt nem ismerve azonnal ott vannak azoknál a személyeknél, akiknek "címeztük" azt, sőt, igyekeznek is rá olyan hatást gyakorolni, amilyen előjellel felruháztuk azokat. Ez az alapja a telepátia működésének is, vagy például ez működik akkor is közre, amikor előbb gyógyul meg egy olyan beteg, akiért sokan imádkoznak (pozitív gondolatokat küldenek felé). A mások, felénk küldött gondolatát és érzelmét, amíg testben létezünk, a legtöbb esetben nagyon csekély mértékben érezzük meg tudatosan. Azonban amikor kilépünk a testünkből, főként amikor visszatérünk a szellemvilágba, ez döntően megváltozik. Lelki érzékszerveinkkel felfogható ingerek ezek, s ezen érzékszerveink érthető módon fedésben vannak testi életünk alatt, addig a testünk és az azokkal felfogott ingerek dominálnak. Mihelyst azonban már nem a testünk és annak érzékszervei uralnak bennünket, a lelki érzékszerveink veszik át újra a főszerepet. Így nagyon leegyszerűsítve fogalmazva, azon lelkek, akik már nem rendelkeznek fizikai testtel, minden egyes feléjük küldött gondolatot és érzelmet érzékelnek, még ha lelki állapotuktól függően némileg eltérő mértékben is. Magyarul, bármit gondolunk róluk, bármit mondunk nekik, akár szóban, akár gondolatban, bármilyen érzelemmel is viseltetünk feléjük, ők annak tudatában lesznek. Ebben - most már láthatjuk - óriási lehetőség, s egyben felelősség rejtőzik. Noha mi a legtöbbször nem érzékeljük eltávozott szerettünk üzenetét, szavait, ők miénket minden esetben! Lehetőség ez, hiszen így nincs az a soha ki nem mondott szó, amit ne tudnánk bármikor bepótolni. S felelősség, hiszen eltávozott szerettünk lelkiállapotát jelentősen tudjuk befolyásolni azzal, hogy mit érzünk irányába. Ha a mély, el nem engedő gyászt látják rajtunk, akkor az érzelmileg őket is fogva tarthatja, ha viszont úgy érzik, hogy szeretjük őket, de a biztos viszontlátás erős hitével (netán tudásával) megértjük és elfogadjuk hazatérésük tényét, s igyekszünk minél boldogabb és kiegyensúlyozottabb életet élni, akkor ők is annál boldogabbak lehetnek.
Egy olyan léleknek, aki itt rekedt a köztes térben, a legfontosabb, hogy tudtára adjuk, neki már nem szabadna itt lennie. Hogy az ő teste már meghalt, s neki vissza kell térnie a szellemvilágba. Biztatni kell. Egyfelől, hogy megnyugodhat felőlünk, velünk minden rendben lesz, tudjuk, hogy hamarosan viszontlátjuk egymást, valamint hogy átkelése után ő maga is láthat bennünket bármikor. Másfelől, hogy értse meg, saját maga lelki fejlődését hátráltatja az átkelés megtagadásával. Meg kell értetni vele, hogy a szellemvilágban nem várják büntetések, s a pokol örök tüze sem. Helyette viszont várják a korábban hazatért szerettei, szellemi segítői, akik már nagyon szeretnék őt viszontlátni és segíteni őt a továbbiakban. Egy ilyen lélekhez is tudunk szólni tehát, akár szóban, akár gondolatban, de hogy mennyit hajlandó érzékelni mindebből, már erősen a lelki és a tudati állapotán múlik. Nem szabad azonban feladnunk, előbb-utóbb eredményt érünk el. (Ha hosszabb távon sem sikerül hazatérésre ösztönöznünk a lelket, akkor érdemes olyan - hiteles - szakember segítségét igénybe venni, aki itt rekedt lelkek hazasegítésével foglalkozik, s mivel az ilyen személy kétoldalú kommunikációra képes, szélesebbek a lehetőségei.)
Azon lelkek, akik visszatértek már a szellemvilágba, a legtöbb esetben tisztán és azonnal értesülnek mindarról, amit küldünk feléjük. Itt is függhet ezen egyoldalú kommunikáció minősége az adott lélek lelki és tudati állapotától, vagy éppen attól, hogy milyen egyéb teendőket végez, de már korántsem olyan mértékben, mint az előbbi esetben. Van úgy tehát, hogy némi "időkéslekedéssel" tudatosulnak bennük a gondolataink, de hogy tudatosulnak bennük, abban biztosak lehetünk. Alapvető különbség még e két állapot között, hogy a köztes térben lévő lélekben még dominánsan élhetnek a földi személyiségéhez kötött érzelmek, személyiségi vonások, míg a szellemvilágba visszatérve (noha személyiségét ott sem veszti el) lényegesen megnő a tudatossága, s már nem úgy tekint létezésre, mint mi, hanem annak teljes valóságában.
Mivel a legtöbb lélek, időben visszatér testi halála után a szellemvilágba, róluk érdemes több szót ejteni.
A másik esetről itt írtam bővebben:
Mit tegyünk, ha szellemet érzékelünk?
Mit tegyünk, ha szellemet érzékelünk?
Egy ilyen lélek tudja már azt, amit itt a legtöbben mi legfeljebb csak hiszünk, hogy a testi halál a legkevésbé sem az, aminek mi most gondoljuk. Hogy a lélek, akik valójában vagyunk, sosem hal meg, s jelen földi életünk csupán apró láncszeme teljes létezésünknek. Hogy a testi halál nem volt a lélek szempontjából sem véletlen, sem váratlan, annak időpontja már a leszületés előtt egy eltervezett, megírt időpont volt, amikor a léleknek mindenképpen vissza kellett térnie a szellemvilágba. Tudják azt is, hogy ez az elválás csupán átmeneti, addig tart, amíg nekünk is el nem jön az időnk. Legfőbb vágyuk, hogy mindezt mi is megértsük, noha elfogadják, hogy nekünk ez nehezebb, mint már nekik. Mivel folyamatosan láthatnak bennünket és folyamatosan érzékelhetik mindazon gondolatokat és érzelmeket, melyeket feléjük küldünk, nagyon lényeges számukra az, hogy hogyan és milyennek is látnak bennünket. Amikor elvesztett szeretteinkkel kapcsolatos fájdalmat élünk át, alapvető fontosságú, hogy mindezt észben tartsuk. Természetesen megértik ők a fájdalmunkat, mégis arra biztatnának, arra kérnének bennünket, hogy próbáljunk szakítani a hagyományos felfogással. Még ha az esetleges konkrét válaszuk nem is jut el hozzánk, akkor is legyen bennünk kellően erős hit (még jobb, ha biztos tudás) a túlvilágot illetően és abban, hogy ők ugyanúgy életben vannak. Csak azt szeretnék, ha minél jobban meg tudnánk nyugodni, ha minél boldogabb és kiegyensúlyozottabb életet tudnánk élni az ő hazatérésük után is, jól tudva, hogy az egy elkerülhetetlen esemény volt, és felismerve, hogy az ezzel keletkezett veszteség csupán ideiglenes, átmeneti. Hogy bármi is történjék, mindenkit megvár minden korábban eltávozott szerette a szellemvilág kapujában akkor, ha számára is eljött az idő. (Ez még akkor is így történik, ha az adott lélek közben ismét leszületett, köszönhetően a lélek azon tulajdonságának, hogy az energiáit képes megosztani.) Természetes, hogy sokszor, sok esetben nagyon nehéz erre a megértésre jutnunk, de tudnunk kell, hogy nem csak magunknak segítünk mindezzel, hanem magának a léleknek is, akitől - átmenetileg - elszakadtunk. És ez a segítség a legkevésbé sem elhanyagolható mértékű!
Azok a lelkek, akik még itt vannak a köztes térben, ugyan lélekként, szellemként, de fizikailag is a közelünkben vannak, ha érzékeljük őket, ha nem. (Legtöbbször nem, főleg, ha nincs köztünk és az adott lélek között érzelmi kötelék.
Azok a lelkek, akik még itt vannak a köztes térben, ugyan lélekként, szellemként, de fizikailag is a közelünkben vannak, ha érzékeljük őket, ha nem. (Legtöbbször nem, főleg, ha nincs köztünk és az adott lélek között érzelmi kötelék.
Arról, amikor érzékeljük, itt írtam bővebben:
Miért érzékelünk szellemeket?
Miért érzékelünk szellemeket?
Azonban a szellemvilágba visszatérve már az adott lélek, fizikailag, a szó szoros értelmében nincs körülöttünk. Bizonyos esetekben előfordulhat, hogy mégis visszatérnek hozzánk, hosszabb-rövidebb (általában rövidebb) időre, hogy meglátogassanak bennünket. Egy ilyen látogatás felsőbb szellemi engedéllyel történhet, melynek eldöntésében hasonló okok játszanak szerepet, mint amelyeket a cikk elején is említettem. Egy ilyen alkalommal maga a lélek is közelebb érzi magát hozzánk, s közvetlenebbül láthat bennünket, ám ez nem sokban tér el attól, ahogy odaát érez bennünket. Egy ilyen látogatás inkább rólunk szól, hogy megnyugtasson bennünket,hogy erőt adjon nekünk.
Közismert megoldás az, ha valaki elhunyt szerettével szeretné felvenni a közvetlen kapcsolatot, hogy médiumhoz fordul. Noha sokan számoltak már be személyes sikerélményről, mégis a szellemeim azt javasolják, ne ezt a módját válasszuk a kapcsolatfelvételnek. Először is nem tudhatjuk, mennyire hiteles a médium, akit választunk, illetve milyen szellemek jelennek meg az adott helyzetben. Vannak olyan szellemek, akik nem éppen jó szándékúak és arra is képesek lehetnek, hogy a gondolatainkban olvasva megtévesztő módon adják ki magukat annak, akivel találkozni szeretnénk. Biztosak lehetünk abban, hogy odaát a szeretteink szívesen felvennék velünk a kapcsolatot, s ilyen-olyan megoldásra sokszor kapnak is engedélyt a szellemi vezetőktől, mégis hagyjuk, hogy az az oldal kezdeményezzen. A leghelyesebben akkor járunk el, ha a szellemvilági vezetőinkre hagyjuk, mikor, milyen és mennyi kétoldalú kommunikációt engedélyeznek számunkra.
Erről még itt írtam bővebben:
Kapcsolatfelvétel - egy elhunyt személlyel
Kapcsolatfelvétel - egy elhunyt személlyel
Ha adnak rá lehetőséget, akkor akár álmainkban, akár éber tudatállapotunkban egy látomáson, vagy egy meghatározó élményen keresztül megélhetjük mindezt. Ha nem (s ez a gyakoribb), akkor el kell(ene) fogadnunk ezt, s erős hitet fektetve az ebben a cikkben taglaltakra, az egyoldalú kommunikáción keresztül kell(ene) mindent megtennünk azért, hogy mi is a lehető legjobban érezzük magunkat és így az eltávozott szerettünk is.
Odaátról - általánosságban véve - hitet kívánnak tőlünk, s hogy megértsük azt, hogy minden megtörténik velünk, aminek meg kell, de semmi sem fog, aminek nem kellene részünkre megtörténnie. S ez igaz az eltávozott szeretteinkkel való kommunikációra, kapcsolattartásra is. Bőven adnak mindannyiunk számára bizonyítékokat a túlvilágot illetően, akár objektíveket, akár személyes megtapasztaláson keresztülieket, tehát ha kellően nyitottak vagyunk rá, akkor be tudjuk fogadni az igazságot, ám egy bizonyos pont után elvárják, hogy erős hittel a lelkünkben elfogadjuk a szellemvilág létezését és az életünk történései közül azt és annyit, amennyit az egyéni sorsutunktól függően megadhatnak számunkra.
Odaátról - általánosságban véve - hitet kívánnak tőlünk, s hogy megértsük azt, hogy minden megtörténik velünk, aminek meg kell, de semmi sem fog, aminek nem kellene részünkre megtörténnie. S ez igaz az eltávozott szeretteinkkel való kommunikációra, kapcsolattartásra is. Bőven adnak mindannyiunk számára bizonyítékokat a túlvilágot illetően, akár objektíveket, akár személyes megtapasztaláson keresztülieket, tehát ha kellően nyitottak vagyunk rá, akkor be tudjuk fogadni az igazságot, ám egy bizonyos pont után elvárják, hogy erős hittel a lelkünkben elfogadjuk a szellemvilág létezését és az életünk történései közül azt és annyit, amennyit az egyéni sorsutunktól függően megadhatnak számunkra.
Bizonyítékok lelkünk túlvilági létezésére:
Vegyük nagy áldásnak tehát, ha eltávozott szerettünkkel kapcsolatban meghatározó személyes élményt élhetünk át a testi halála után. Figyeljünk a jelekre is, melyeket küld, ugyanis ez sok esetben megtörténik, csak fel kell tudnunk ismerni azt. De ezek hiányában ne erőltessük a kétoldalú kommunikációt jelentő lehetőségeket, bármennyire is fáj az most. Ez esetben tudnunk kell, hogy nem azért nem jelentkezik a szerettünk, mert nem szeretne. Hanem azért, mert vagy nem vagyunk abban a tudatállapotban, hogy fogadjuk őt, vagy mert ő maga nincs abban a tudatállapotban, hogy szólni tudjon hozzánk (akár pihen, akár valamilyen módon tevékenykedik a szellemvilágban), vagy a szellemi vezetőknek (a mi sorsutunk érdekében) nem áll módjában engedélyezni azt. A lehetőséget kérhetjük imáinkban, de alázattal el kell tudnunk fogadni azt, ha ez bármilyen okból nem lehetséges. S végül még egyszer, ami a legfontosabb: eltávozott szeretteink folyamatosan éreznek bennünket, s ha nem is halljuk őket, egy módon tudunk boldogságot és megnyugvást varázsolni a lelkükbe - ha minél kevésbé látják rajtunk az eltávozásuk okozta fájdalmunkat, s minél erősebben érzik rajtunk a beléjük és a túlvilági életükbe vetett hitünket. Természetesen ez sok esetben nagyon nehéz, már-már lehetetlennek tűnő vállalkozás, mégis igyekezzünk minél inkább véghez vinni - nem csak a magunk, hanem a már hazatért szerettünk érdekében is.
Írta: Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu
Miért látják a haldoklók a már eltávozott szeretteiket?