Viszonylag sok embernek vannak olyan élményei, amelyek mögött szellemi tevékenység áll, tehát amely azt jelzi, hogy szellem van a környezetében. Tárgyak mozdulnak meg, amelyeknek nem szabadna, elektromos eszközök kapcsolnak be vagy ki, látszólag maguktól, árnyak, alakok látszódnak, hirtelen lehűl a levegő, különös érzet uralkodik el az észlelőn, és még sorolhatnám. Elsősorban olyanoknak szeretnék segíteni ezzel az írással, akik ebben a helyzetben tanácstalanok, hogy mi is történik valójában, s hogy mit is tehetnének. Először igyekszem leírni, mi, miért is történik, s majd azt, hogy milyen lehetőségeink vannak ilyen esetben. Bizonyos esetekben nehéz ugyan megítélni, hogy valóban szellemre gyanakodhatunk-e, hiszen oly sok minden más is okozhatja a különösnek tűnő észleléseinket, de azért vannak olyanok, aminél ez finoman szólva is egyértelmű.
Csak külön jegyzem meg, hogy a következőkben az egyszerűség kedvéért nem teszek különbséget szellem és lélek fogalma között, tehát ugyanazt fogom érteni alatta, bármelyiket is használnám. Valójában a lélek a központi magunk, az igazi önvalónk, aki jelenleg a teljes létezésének egy részeként a testet öltések időszakát éli, s a szellem az a személyiség, akit az egyes életekre felvesz, s mely az adott testhez kötődik. Így tehát egyben lélek is és szellem is vagyunk. A lelkünk, aki állandó, s minden egyes életünkben ugyanaz, a szellem pedig (akiknek most gondoljuk magunkat, a mostani személyiségünk) az erre az adott életre vállalt, ehhez a testhez kötött egyéniség. Mely ugyan a test halála után is teljesen és örökre megőrzi az egységét és identitását, ugyanakkor a lélekbe is beleolvad, aki azt követően már annyival több lesz. De, mivel most ennek, ebben a cikkben taglaltak szempontjából kevésbé van jelentősége, így egynek fogom értelmezni e kettőt.
Mindannyian szellemek vagyunk. Csak szellemek léteznek, hol éppen testben, hol éppen test nélkül létezve. Mi most éppen a testi időszakunkat éljük. A test halála után, elválva attól, visszatérünk a szellemvilágba, oda, ahonnan a leszületésünk előtt érkeztünk. Normális esetben a szellem a testtől való elválása után hosszabb-rövidebb idő alatt magához tér (olyan állapot ez először, mint amikor álmunkból felébredünk, s kell némi idő, hogy magunkhoz térjünk), s felismeri a helyzetét. Tudatosul benne, hogy a teste meghalt, s az ő, ez életére szóló ideje lejárt. Látja ugyan még a fizikai síkot, bármit, amit mi is, de tisztában van vele, hogy mennie kell. Vissza a szellemvilágba. Minél fejlettebb, idősebb egy lélek, annál előbb eljut erre a felismerésre, s annál otthonosabban fog mozogni ebben az állapotában - hiszen annál többször volt már ugyanebben a cipőben. Mivel eljött az ideje, kinyílik számára a szellemvilág kapuja (képletesen szólva), ahol a szellemi segítőin kívül olyan lelkek jönnek elé, a fogadására, akik az éppen elmúlt életében, korábban eltávozott szerettei voltak. Azért jönnek, hogy segítsék, irányítsák őt az átmenetelben. Mint mondtam, ez a legtöbb esetben meg is történik, melyre egyébként a testi halált követően körülbelül másfél hónapja van a léleknek.
Nagyon sok múlik azon, hogy ebbe az állapotba milyen tudatállapotban érkezik a szellem. Ezt befolyásolja az adott életében megszerzett világképe, személyiségének jegyei (melyeket a szellemvilágba való visszatérésig még élénken magán visel), valamint maga a halál neme is. S ebből származik az, hogy - bár a legtöbb lélek sikeresen átkel az előbb említett módon és időn belül -, mégis sokak elakadnak ezen a ponton. Valamennyi esetben a nem kellő tudatosság az ok, valamint az, hogy az adott lélek túlságosan ragaszkodik valakihez vagy valamihez az éppen hátrahagyott életéből. Tehát ok lehet, ha egy hirtelen és/vagy erőszakos halált követően a szellem zavart lesz, és nem képes felismerni a helyzetét, azt is hiheti, hogy még meg sem halt, hogy még mindig él, ha az életében megszerzett tévhitekre építve fél átkelni, például a pokoltól vagy az elszámoltatástól félve, vagy nincs szíve itt hagyni szeretteit, akin érzi a mérhetetlen gyászt, vagy úgy érzi, befejezetlen dolgot hagyott hátra, stb. Ezen lelkeknek is ugyan megnyílik a kapu, s ugyanúgy jönnek elé szeretteik is, de mivel a szabad akarat ebben az állapotban is szent és sérthetetlen, így kényszeríteni senkit sem fognak, a döntés végső soron az adott lélek kezében van. Ha úgymond megmakacsolja magát és nem mer vagy nem akar átkelni, erőszakot nem alkalmaznak vele szemben. Tudják ugyanis, hogy előbb-utóbb maga is belátja majd, hogy mennie kell. Ez azonban pár hónaptól, szélsőséges esetben több száz évig is terjedhet, de az idő múlása ott már ugye nem úgy értelmezhető, mint itt. Ennek ellenére az ilyen szellem segítségre szorul, hiszen bármennyi idő is telik el, az veszteglésnek minősül számára, illetve nyugtalan időszakot jelent számára is és sok esetben a még testben élő szellemek (emberek) számára is - melyről jelen írásom szól. A lényeg tehát, hogy amint letelik a test halála után a körülbelül másfél hónap, a kapu bezárul, melyet az adott lélek számára nyitottak ki, s utána már csak akkor tud majd átkelni, amikor igazán megszületik benne az elhatározás, s így maga is kéri azt. S mivel előbb-utóbb ez minden esetben bekövetkezik, hiszen a továbblépés ösztönével minden lélek rendelkezik, így egyértelmű tény, hogy a végtelenségig senki sem ragad itt. Azonban sokat tehetünk mi magunk is azért, hogy az ilyen léleknek az itt ragadt állapotát mielőbb megszüntessük, csökkentve ezáltal a szenvedését, melybe olykor tudatosan, olykor tudattalanul került bele.
Törvényszerű folyamat, hogy életünket (a testet öltések időszakában) hol testben itt a fizikai világban, hol pedig test nélkül a szellemvilágban éljük. Fizikai életeink egymásból következnek, miközben egyre haladunk a tökéletesedés felé, ki-ki a maga tempójában. Alapvető törvény, hogy mindig, amit az előző életünkben tettünk másokkal, jelen életünkben azt vagy ahhoz lényegében hasonlót kapunk vissza, s ugyanúgy, amit most teszünk másokkal, következő életünkben azt kapjuk mi. Az ebben a folyamatban való haladás minden léleknek jól fel fogott érdeke. A következő életére való felkészülését csak a szellemvilágba visszatérve tudja elkezdeni, ezért nagyon fontos, hogy a visszatérés időben és mielőbb megtörténjék, hiszen minél később kel át, annál tovább halogatja a továbbhaladását, a fejlődését. Tehát ösztöneiben ugyan benne van a léleknek, hogy mennie kellene - ezért nem tart ez az állapot a végtelenségig - de mint írtam lehetnek olyan helyzetek, amikor egy bizonyos ideig ezen ösztönöket felülírják egyéb érzelmek.
Ebben az állapotban az érzékelés kiszélesedik, tehát jóval többet képes érzékelni egy szellem test nélküli állapotban, mint a testben létezve. Hallja mások, felé intézett gondolatait, érzi mások lelkivilágát, stb. Így ösztönösen is olyan, még testben élő szellemek (emberek) társaságát fogja keresni, akiről érzi, feltételezi, hogy fel fogják majd ismerni azon jeleket, melyeket ő figyelem felkeltésnek szán. Nem minden esetben tudatos abban, hogy ő segítséget szeretne kérni, de valójában erről van szó. Tehát nyilván hiába megy oda egy teljesen materialista felfogású emberhez, csinálhat akármilyen jelenséget, sem fogja elhinni, hogy szellemet lát (megmagyarázza majd képzelgésnek, akárminek), így tehát eleve olyat fog keresni, aki egy kicsit is elfogadja a szellemvilág és így a szellemek, a halálon túli létezés tényét. Ezért van az, hogy egyes emberek életére jellemzőek az ilyen, szellemeknek tulajdonítható jelenségek - a szellemek érzik rajtuk, hogy talán segítségre lelhetnek általuk. Ez egyébként - mint minden más, lényegesebb, meghatározóbb dolog az életben - már leszületésünk előtt el van tervezve. Tehát tudjuk, hogy majd ilyen beállítottságúak leszünk, s hogy fognak majd bennünket felkeresni szellemek, s tudjuk azt is, hogy a dolgunk az lesz, hogy segítsünk nekik. Amennyiben most még sem kívánnánk ezt tenni, elnyomhatjuk magunkban úgy, hogy ügyet sem vetünk eztán rá, egyszerűen észre sem vesszük a jeleket, nem foglalkozunk vele, s így a szellem ezt érzékelvén, egy idő után odébb áll. De azért jusson eszünkbe, hogy ettől még csak magunkon segítettünk, az adott szellemen nem.
Általánosságban elmondható még, hogy mindenki olyan lelkületű szellemet tud magához vonzani, mint saját maga. Minden egyes gondolatunk, érzelmünk megjelenik az auránkban, egy annak előjelétől megfelelő energia formájában, ami a körülöttünk lévő térbe mindig ahhoz hasonlatos előjelű energiákat képes bevonzani. Ezért nagyon fontos tudnunk, hogy minden esetben, kizárólag mi, és természetesen bizonyos esetekben a velünk együtt élő személyek döntik el, hogy milyen stílusjegyű, indíttatású szellem fog megtalálni bennünket. Mindig a hasonló vonzódik a hasonlóhoz.
Több fajtája is van azon eseteknek, amikor is szellemmel kerülünk ilyen módon kapcsolatba. Az egyik, amikor olyan szellem keres fel bennünket, akit ismertünk vagy ebből az életből, vagy egy korábbiból, s bár ez utóbbinál mi nem, de ő már így is felismer bennünket. Vagy olyan szellem, akit ugyan nem ismerünk, csak éppen bennünket nézett ki. Ezekről írok majd alább. Van olyan eset is, amikor ugyan a lélek nem szándékozik maradni, tehát tudatos ő abban, hogy mennie kell, de még egy kis időt itt marad velünk - ez minden esetben közeli hozzátartozót jelent. (Ezt onnan ismerhetjük fel, hogy konkrét szerettünk halála időpontjához köthetjük az észleléseinket, s még nem telt le a másfél hónap.) Ilyenkor is fontos, hogy tudassuk a szerettünkkel, és éreztessük vele, hogy velünk minden rendben lesz, biztosítsuk szeretetünkről, de elengedésünkről, megértésünkről is, tehát segítsünk neki abban, hogy nyugodt szívvel haladhasson tovább az útján. S végül olyan is van - szintén közeli hozzátartozó esetében -, amikor már átkelt a szellemvilágba, de felsőbb szellemi engedéllyel időközönként visszatér hozzánk, meglátogatni. Nehéz eldönteni, hogy ez az eset állhat-e fenn, de ha igen, akkor is az a gyógyír rá, ha biztosítjuk őt afelől, hogy velünk minden rendben lesz, megnyugodhat. Hiszen általában azért jön vissza, mert aggódik miattunk. Nyilvánvalóan, hogyha vigyázni tér vissza hozzánk, akkor nincs teendőnk vele, hiszen ez egy pusztán jó szándékú dolog a részéről s ez valamennyi esetben nem is zavaró, sőt csodálatos érzés lehet.
Mindannyian szellemek vagyunk. Csak szellemek léteznek, hol éppen testben, hol éppen test nélkül létezve. Mi most éppen a testi időszakunkat éljük. A test halála után, elválva attól, visszatérünk a szellemvilágba, oda, ahonnan a leszületésünk előtt érkeztünk. Normális esetben a szellem a testtől való elválása után hosszabb-rövidebb idő alatt magához tér (olyan állapot ez először, mint amikor álmunkból felébredünk, s kell némi idő, hogy magunkhoz térjünk), s felismeri a helyzetét. Tudatosul benne, hogy a teste meghalt, s az ő, ez életére szóló ideje lejárt. Látja ugyan még a fizikai síkot, bármit, amit mi is, de tisztában van vele, hogy mennie kell. Vissza a szellemvilágba. Minél fejlettebb, idősebb egy lélek, annál előbb eljut erre a felismerésre, s annál otthonosabban fog mozogni ebben az állapotában - hiszen annál többször volt már ugyanebben a cipőben. Mivel eljött az ideje, kinyílik számára a szellemvilág kapuja (képletesen szólva), ahol a szellemi segítőin kívül olyan lelkek jönnek elé, a fogadására, akik az éppen elmúlt életében, korábban eltávozott szerettei voltak. Azért jönnek, hogy segítsék, irányítsák őt az átmenetelben. Mint mondtam, ez a legtöbb esetben meg is történik, melyre egyébként a testi halált követően körülbelül másfél hónapja van a léleknek.
Nagyon sok múlik azon, hogy ebbe az állapotba milyen tudatállapotban érkezik a szellem. Ezt befolyásolja az adott életében megszerzett világképe, személyiségének jegyei (melyeket a szellemvilágba való visszatérésig még élénken magán visel), valamint maga a halál neme is. S ebből származik az, hogy - bár a legtöbb lélek sikeresen átkel az előbb említett módon és időn belül -, mégis sokak elakadnak ezen a ponton. Valamennyi esetben a nem kellő tudatosság az ok, valamint az, hogy az adott lélek túlságosan ragaszkodik valakihez vagy valamihez az éppen hátrahagyott életéből. Tehát ok lehet, ha egy hirtelen és/vagy erőszakos halált követően a szellem zavart lesz, és nem képes felismerni a helyzetét, azt is hiheti, hogy még meg sem halt, hogy még mindig él, ha az életében megszerzett tévhitekre építve fél átkelni, például a pokoltól vagy az elszámoltatástól félve, vagy nincs szíve itt hagyni szeretteit, akin érzi a mérhetetlen gyászt, vagy úgy érzi, befejezetlen dolgot hagyott hátra, stb. Ezen lelkeknek is ugyan megnyílik a kapu, s ugyanúgy jönnek elé szeretteik is, de mivel a szabad akarat ebben az állapotban is szent és sérthetetlen, így kényszeríteni senkit sem fognak, a döntés végső soron az adott lélek kezében van. Ha úgymond megmakacsolja magát és nem mer vagy nem akar átkelni, erőszakot nem alkalmaznak vele szemben. Tudják ugyanis, hogy előbb-utóbb maga is belátja majd, hogy mennie kell. Ez azonban pár hónaptól, szélsőséges esetben több száz évig is terjedhet, de az idő múlása ott már ugye nem úgy értelmezhető, mint itt. Ennek ellenére az ilyen szellem segítségre szorul, hiszen bármennyi idő is telik el, az veszteglésnek minősül számára, illetve nyugtalan időszakot jelent számára is és sok esetben a még testben élő szellemek (emberek) számára is - melyről jelen írásom szól. A lényeg tehát, hogy amint letelik a test halála után a körülbelül másfél hónap, a kapu bezárul, melyet az adott lélek számára nyitottak ki, s utána már csak akkor tud majd átkelni, amikor igazán megszületik benne az elhatározás, s így maga is kéri azt. S mivel előbb-utóbb ez minden esetben bekövetkezik, hiszen a továbblépés ösztönével minden lélek rendelkezik, így egyértelmű tény, hogy a végtelenségig senki sem ragad itt. Azonban sokat tehetünk mi magunk is azért, hogy az ilyen léleknek az itt ragadt állapotát mielőbb megszüntessük, csökkentve ezáltal a szenvedését, melybe olykor tudatosan, olykor tudattalanul került bele.
Törvényszerű folyamat, hogy életünket (a testet öltések időszakában) hol testben itt a fizikai világban, hol pedig test nélkül a szellemvilágban éljük. Fizikai életeink egymásból következnek, miközben egyre haladunk a tökéletesedés felé, ki-ki a maga tempójában. Alapvető törvény, hogy mindig, amit az előző életünkben tettünk másokkal, jelen életünkben azt vagy ahhoz lényegében hasonlót kapunk vissza, s ugyanúgy, amit most teszünk másokkal, következő életünkben azt kapjuk mi. Az ebben a folyamatban való haladás minden léleknek jól fel fogott érdeke. A következő életére való felkészülését csak a szellemvilágba visszatérve tudja elkezdeni, ezért nagyon fontos, hogy a visszatérés időben és mielőbb megtörténjék, hiszen minél később kel át, annál tovább halogatja a továbbhaladását, a fejlődését. Tehát ösztöneiben ugyan benne van a léleknek, hogy mennie kellene - ezért nem tart ez az állapot a végtelenségig - de mint írtam lehetnek olyan helyzetek, amikor egy bizonyos ideig ezen ösztönöket felülírják egyéb érzelmek.
Ebben az állapotban az érzékelés kiszélesedik, tehát jóval többet képes érzékelni egy szellem test nélküli állapotban, mint a testben létezve. Hallja mások, felé intézett gondolatait, érzi mások lelkivilágát, stb. Így ösztönösen is olyan, még testben élő szellemek (emberek) társaságát fogja keresni, akiről érzi, feltételezi, hogy fel fogják majd ismerni azon jeleket, melyeket ő figyelem felkeltésnek szán. Nem minden esetben tudatos abban, hogy ő segítséget szeretne kérni, de valójában erről van szó. Tehát nyilván hiába megy oda egy teljesen materialista felfogású emberhez, csinálhat akármilyen jelenséget, sem fogja elhinni, hogy szellemet lát (megmagyarázza majd képzelgésnek, akárminek), így tehát eleve olyat fog keresni, aki egy kicsit is elfogadja a szellemvilág és így a szellemek, a halálon túli létezés tényét. Ezért van az, hogy egyes emberek életére jellemzőek az ilyen, szellemeknek tulajdonítható jelenségek - a szellemek érzik rajtuk, hogy talán segítségre lelhetnek általuk. Ez egyébként - mint minden más, lényegesebb, meghatározóbb dolog az életben - már leszületésünk előtt el van tervezve. Tehát tudjuk, hogy majd ilyen beállítottságúak leszünk, s hogy fognak majd bennünket felkeresni szellemek, s tudjuk azt is, hogy a dolgunk az lesz, hogy segítsünk nekik. Amennyiben most még sem kívánnánk ezt tenni, elnyomhatjuk magunkban úgy, hogy ügyet sem vetünk eztán rá, egyszerűen észre sem vesszük a jeleket, nem foglalkozunk vele, s így a szellem ezt érzékelvén, egy idő után odébb áll. De azért jusson eszünkbe, hogy ettől még csak magunkon segítettünk, az adott szellemen nem.
Általánosságban elmondható még, hogy mindenki olyan lelkületű szellemet tud magához vonzani, mint saját maga. Minden egyes gondolatunk, érzelmünk megjelenik az auránkban, egy annak előjelétől megfelelő energia formájában, ami a körülöttünk lévő térbe mindig ahhoz hasonlatos előjelű energiákat képes bevonzani. Ezért nagyon fontos tudnunk, hogy minden esetben, kizárólag mi, és természetesen bizonyos esetekben a velünk együtt élő személyek döntik el, hogy milyen stílusjegyű, indíttatású szellem fog megtalálni bennünket. Mindig a hasonló vonzódik a hasonlóhoz.
Több fajtája is van azon eseteknek, amikor is szellemmel kerülünk ilyen módon kapcsolatba. Az egyik, amikor olyan szellem keres fel bennünket, akit ismertünk vagy ebből az életből, vagy egy korábbiból, s bár ez utóbbinál mi nem, de ő már így is felismer bennünket. Vagy olyan szellem, akit ugyan nem ismerünk, csak éppen bennünket nézett ki. Ezekről írok majd alább. Van olyan eset is, amikor ugyan a lélek nem szándékozik maradni, tehát tudatos ő abban, hogy mennie kell, de még egy kis időt itt marad velünk - ez minden esetben közeli hozzátartozót jelent. (Ezt onnan ismerhetjük fel, hogy konkrét szerettünk halála időpontjához köthetjük az észleléseinket, s még nem telt le a másfél hónap.) Ilyenkor is fontos, hogy tudassuk a szerettünkkel, és éreztessük vele, hogy velünk minden rendben lesz, biztosítsuk szeretetünkről, de elengedésünkről, megértésünkről is, tehát segítsünk neki abban, hogy nyugodt szívvel haladhasson tovább az útján. S végül olyan is van - szintén közeli hozzátartozó esetében -, amikor már átkelt a szellemvilágba, de felsőbb szellemi engedéllyel időközönként visszatér hozzánk, meglátogatni. Nehéz eldönteni, hogy ez az eset állhat-e fenn, de ha igen, akkor is az a gyógyír rá, ha biztosítjuk őt afelől, hogy velünk minden rendben lesz, megnyugodhat. Hiszen általában azért jön vissza, mert aggódik miattunk. Nyilvánvalóan, hogyha vigyázni tér vissza hozzánk, akkor nincs teendőnk vele, hiszen ez egy pusztán jó szándékú dolog a részéről s ez valamennyi esetben nem is zavaró, sőt csodálatos érzés lehet.
Természetesen senkitől sem várható el, hogy gyorsan és könnyen el tudja engedni eltávozott hozzátartozóját. S természetesen nem is minden esetben marad itt a lélek, ha a hozzátartozók mély gyásszal vannak iránta. Arról van szó, hogy minél kevésbé tudtuk elengedni elvesztett szerettünket, annál nagyobb az esély rá, hogy itt marad még. Illetve meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt, hogy minél jobban megértsük a létezés igazságát (hogy valójában csak ideiglenesen váltunk el szerettünktől), s minél inkább megkönnyítsük a helyzetét azzal, hogy minél kevésbé fogjuk vissza az érzelmeinkkel. Mindenki a magától telhető módon tegye ezt meg, elsősorban a szerette érdekében.
Az hogy, milyen megnyilvánulási formát képes ölteni a szellem, s hogy milyen tevékenységekre képes, sok mindentől függ. A szellem energiájától, szándékától, s az észlelő tudatállapotától is.
Először nehéz mindezt megérteni, hiszen ismeretlen világ ez legtöbbünk számára, s a legtöbb esetben - érthető módon - félelemmel reagál rá az, aki észleli. Azonban fontos lenne megértenünk, hogy milyen helyzetben van ilyenkor az adott szellem, s igazándiból a félelem és elutasítás helyett meg kellene mindent tegyünk annak érdekében, hogy segítsünk neki. Hiszen, ne felejtsük el, mi is elérkezünk erre a pontra egyszer, s ha mi is így járnánk, nekünk is jólesne, ha valaki szólna hozzánk néhány jó szót, s segítene felismerni a helyzetünket, segíteni rávilágítani arra, mit is kellene tegyünk.
Természetesen ahány eset, az annyi féle. Más és más lelkiállapot, más és más ok, ami miatt még itt van az adott szellem, más és más rokoni, ismerősi viszony áll fenn a szellem és az észlelője között. Ezért minden esetben az ismert körülményekhez kell igazítanunk a segítség nyújtást. A lényege azonban valamennyinek hasonló, melyre alább térek rá.
Tény, hogy nem minden szellem egyforma, hiszen mivel még nem keltek át a szellemvilágba, az elmúlt életük személyiségjegyeit erősen magukon viselik, így ugyanolyan sokfélék lehetnek, mint mi emberek. S ezért természetesen nem mindegy, hogy milyen lelkületű szellemmel kerülünk kapcsolatba. Ez azonban - mint írtam már - kizárólag attól függ, hogy mi, és az éppen a közelünkben lévő emberek milyenek. Ezért (is) alapvető fontosságú, mielőtt bármibe is kezdenénk, hogy a lehető legtisztábban tartsuk magunkat és a helyszínt, ahol az észlelések történnek. Ez nagyon egyszerű - bár csak mondani könnyű, tenni érte olykor sokat kell. Arról van szó, hogy - és ez igaz az élet bármely területét illetően - a lehető legderűsebbek, legpozitívabbak, legboldogabbak legyünk. A körülményekhez képest a lehető legharmonikusabb, legkiegyensúlyozottabb testi és lelki állapotban legyünk. Gyűlölet és harag (és legfőképpen félelem!), illetve bármilyen negatív érzelem a lehető legcsekélyebb mértékben legyen bennünk. Tehát összegezve, igyekezzünk a tőlünk telhető mértékben a lehető legpozitívabb érzelmeket és gondolatokat kisugározni magunkból. Kérjük rendszeresen felsőbb szellemi erők (Isten, arkangyalok, Jézus, szellemi segítők, stb., akiben hiszünk) védelmét ránk és a környezetünkre. Erősen képzeljünk el magunk körül egy vakítóan fényes energiaburkot, mely megvéd bennünket minden ártó energiától. S ezeket természetesen nem elég csak szavakkal és felületesen tennünk, hanem igaz érzelmekkel kell átszőjük, s erősen hinnünk is kell hatásosságában - s akkor az eredmény nem marad el. Mindezek valójában nem mások, mint a legerősebb tértisztítás hozzávalói. S a hatás addig áll fenn, amíg magunk belül ezen állapotot fenntartjuk. Így biztosíthatjuk, hogy csak olyan szellem tud bennünket felkeresni, aki már nem ártani kíván nekünk, hanem akinek valóban a segítségünk kell.
S akkor nézzük, hogyan is segíthetünk ilyen esetben. Szóban és gondolatban is szólhatunk hozzá, hiszen mindkét esetben érzékelni fogja azt, főként akkor, amikor érezzük is a jelenlétét. A legfontosabb, hogy ne féljünk, bármennyire is nehéz ezt megállni. Kezeljük úgy mindezt, mint a világ bármely más természetes dolgát. Ismerjük fel, hogy valójában ez is ugyanolyan természetes, mint beszélgetni a szomszéddal például - noha kétségtelen, ez azért először idegennek hat. Ne ijedjünk meg akkor sem, ha esetleg túl menne egy ponton a szellem a tevékenységében, hanem határozottan de szeretettel adjuk tudtára nem tetszésünket. Gorombán se beszéljünk ugyan, de az irányítást mindig tartsuk a kezünkben. Azt is bizton tudhatjuk, hogy igazán ártani és/vagy bántani nem képes már egy szellem nekünk, ha mi azt nem engedjük - lásd tértisztítás.
A mondandónk teljesen saját magunkra, a saját szókincsünkre és megfogalmazásunkra van bízva, a lényeget tehát a körülményekhez kell igazítani. Így az alább általam írtakat a körülmények és a saját szóhasználatunk, gondolataink segítségével alakítsuk, színezzük ki. Ha például tudjuk, hogy ki az a szerettünk, és sejtjük is, hogy miért vagy kiért maradt itt, akkor már annak megfelelően, célzottan is tudunk hatni rá.
A lényeg minden esetben az, hogy rávilágítsunk a szellemnek a helyzetére. Elmondjuk neki, hogy az ő teste már meghalt, az ő, erre az életére szóló ideje már lejárt, ez ellen semmit sem tehet. Adjuk tudtára, hogy saját magának is a legrosszabbat teszi azzal, ha itt marad, hiszen addig az ő fejlődése és tovább haladása csak vesztegel. Értessük meg vele, hogy számoljon le esetleges tévhiteivel, tudassuk vele, hogy nem kell félnie a szellemvilágba való visszatéréstől, ott senki sem fogja megbüntetni vagy számon kérni, főként nem örökké kárhoztatni. Éppen ellenkezőleg, a legnagyobb szeretettel várják, s az örök megbocsájtással, mely által az esetleges bűneit mindenkor jóváteheti. Kérjük meg, hogy hozza meg ezt az elhatározását, hiszen ez neki sem jó, s azoknak a szeretteinek sem, akik még itt vannak. Engedje el mindazt, ami ideköti, hiszen az vagy anyag csupán (aminek a szellemvilágban már nincs jelentősége), vagy olyan személyek, akikkel úgy is találkozik majd, ha nekik is eljött az idejük. Ha bármi szenvedély idekötné, hozzuk tudomására, hogy a szellemvilágban minden olyan tevékenységre lesz lehetősége, amit ebben az életében annyira szeretett. Mindeközben kérjük felsőbb szellemi erők (Isten, arkangyalok, Jézus, szellemi segítők, stb., akiben hiszünk) segítségét, hogy járjanak közben e lélek hazasegítésében. A lelket pedig biztassuk, hogy miután erősen meghozta magában az elhatározást, keresse a fényt, ahol már a korábban eltávozott szerettei és/vagy a szellemi segítői várják, s keljen át velük! A tényleges elhatározáskor ugyanis megnyílik a lélek számára e kapu.
Egy picit más a helyzet az öngyilkosok esetében, de nem döntően más. Az öngyilkosságról írtam bővebben itt:
Medek Tamás: Az öngyilkosságról...:
https://dszilvia.blogspot.com/2019/08/medek-tamas-az-ongyilkossagrol.html
https://dszilvia.blogspot.com/2019/08/medek-tamas-az-ongyilkossagrol.html
Az ő helyzetük kifejezettebben zavart lehet, hiszen könnyen előfordulhat, hogy megtartják azt a zavart tudatállapotukat, melyben az öngyilkosság elkövetése pillanatában voltak. Olykor még azt is tudtukra kell adni, hogy csak a testüket tudták megölni, saját magukat nem. Amikor ilyen zavart állapotban vannak, különböző ártó energiák, negatív gondolati lények is lehetnek rajtuk, amelyeket még külön le kell győzniük, amelyben biztathatjuk őket, illetve kérhetjük égiek segítségét is, hogy ez mielőbb végbemenjen. Annyi a különbség még az öngyilkosok esetében, hogy - mivel nem akkor távoztak el a testükből, amikor kellett volna, amikor az meg lett volna írva - a számukra nem is nyílott ki "magától" a kapu, mivel még nem jött el annak ideje. Elkerülendő, hogy ezt az időpontot ki kelljen várnia (ami lehet akár több tíz év is még), főként üdvözítőbb lenne, ha felismerve a saját helyzetét, maga kérné az elhatározásával a kapu megnyitását.
Közvetlen hozzátartozónk és/vagy ismerősünk esetében feltétlen meg kell nyugtassuk őt, hogy képesek vagyunk elengedni őt, s hogy velünk is minden rendben lesz, s hogy ha nekünk is eljön az időnk, újra találkozni fogunk. Ezt sem elég pusztán szavakkal tegyük, így is kell éreznünk. Ez sokszor nagyon nehéz lehet, de tudnunk kell, hogy az eltávozott szeretteink minden feléjük intézett gondolatunkat, érzelmünket érzékelik, s egy bennünk lévő el nem engedés - bizonyos esetekben - képes őket itt tartani. Nagy áldozat ez számunkra is tehát, de félre kell tegyük ilyenkor a saját fájdalmunkat, s a szerettünkért kell megtegyük, hogy elengedjük. Nem elfelejteni kell! Szeretettel kell rá gondolni mindig, de megnyugodott szívvel kell elengednünk, tudva azt, hogy ha nekünk is eljön az időnk, újra találkozunk, de neki most jött el, s mennie kellett - ezt el kell fogadnunk mindenképpen. (A testi halál pillanata minden esetben előre elrendeltetett, az elől kitérni nincsen módunk. Így le kell számolnunk az esetleges bűntudatunkkal, lelki ismeret furdalásunkkal is, hiszen az be kell látnunk, értelmetlen.)
Még nyilván sokáig folytathatnám a sort, hiszen valóban ahány eset, annyi féle kezelési lehetőség, de bízom benne, hogy a lényeget át tudtam adni a fentiekben.
Ezen szavainkat vagy gondolatainkat tehát minden esetben fogja érzékelni az adott lélek, még akkor is, ha az ő esetleges válaszát nem hallanánk. Egyébként ez, ami megkülönböztet bennünket egy olyan szakembertől, aki itt ragadt lelkek hazasegítésével foglalkozik. Ő kommunikálni is képes velük, így a válaszukat is érzékelve, a kommunikáció kétoldalú lesz, ami természetesen nagy előny. Nagy előny ahhoz képest, amikor a mi esetünkben csak szólni tudunk, de a választ már nem hallhatjuk. A fentieket mégis fontos megtennünk, egyrészt mert nem minden esetben van lehetőségünk (hiteles) szakembert találni, másrészt bizonyos esetekben (főleg ismerős lélek esetén) jó esélyünk van nekünk is a sikerre.
Mivel ahány szellem, annyi féle, így az is teljesen egyedi, hogy mennyi időt vesz majd igénybe e rábeszélő pszichológia. Ha sikerrel jártunk, azt nyilvánvalóan észrevehetjük abból, hogy már nem tapasztaljuk az addig észlelteket. Ha azonban hosszabb ideig sem érünk el eredményt, akkor válik szükségessé szakember segítsége. (Ami sajnos nem könnyű, ugyanis nehéz találni olyat, aki hiteles, tehát nem csak bennünket kíván lehúzni. Ha sok pénzt kér, aggodalomra adhat okot, ha legfeljebb adományért végzi, melynek mértékét ránk bízza, jó jel lehet.) Azonban én azt gondolom, hogy egy alapvetően jó indulatú szellemet előbb-utóbb meg lehet ezen észérvekkel győzni, az alapvetően rossz indulatúakat pedig (ameddig nem hajlandók ezen stílusukon változtatni), távol tudjuk tartani magunktól a tértisztításunkkal.
Közvetlen hozzátartozónk és/vagy ismerősünk esetében feltétlen meg kell nyugtassuk őt, hogy képesek vagyunk elengedni őt, s hogy velünk is minden rendben lesz, s hogy ha nekünk is eljön az időnk, újra találkozni fogunk. Ezt sem elég pusztán szavakkal tegyük, így is kell éreznünk. Ez sokszor nagyon nehéz lehet, de tudnunk kell, hogy az eltávozott szeretteink minden feléjük intézett gondolatunkat, érzelmünket érzékelik, s egy bennünk lévő el nem engedés - bizonyos esetekben - képes őket itt tartani. Nagy áldozat ez számunkra is tehát, de félre kell tegyük ilyenkor a saját fájdalmunkat, s a szerettünkért kell megtegyük, hogy elengedjük. Nem elfelejteni kell! Szeretettel kell rá gondolni mindig, de megnyugodott szívvel kell elengednünk, tudva azt, hogy ha nekünk is eljön az időnk, újra találkozunk, de neki most jött el, s mennie kellett - ezt el kell fogadnunk mindenképpen. (A testi halál pillanata minden esetben előre elrendeltetett, az elől kitérni nincsen módunk. Így le kell számolnunk az esetleges bűntudatunkkal, lelki ismeret furdalásunkkal is, hiszen az be kell látnunk, értelmetlen.)
Még nyilván sokáig folytathatnám a sort, hiszen valóban ahány eset, annyi féle kezelési lehetőség, de bízom benne, hogy a lényeget át tudtam adni a fentiekben.
Ezen szavainkat vagy gondolatainkat tehát minden esetben fogja érzékelni az adott lélek, még akkor is, ha az ő esetleges válaszát nem hallanánk. Egyébként ez, ami megkülönböztet bennünket egy olyan szakembertől, aki itt ragadt lelkek hazasegítésével foglalkozik. Ő kommunikálni is képes velük, így a válaszukat is érzékelve, a kommunikáció kétoldalú lesz, ami természetesen nagy előny. Nagy előny ahhoz képest, amikor a mi esetünkben csak szólni tudunk, de a választ már nem hallhatjuk. A fentieket mégis fontos megtennünk, egyrészt mert nem minden esetben van lehetőségünk (hiteles) szakembert találni, másrészt bizonyos esetekben (főleg ismerős lélek esetén) jó esélyünk van nekünk is a sikerre.
Mivel ahány szellem, annyi féle, így az is teljesen egyedi, hogy mennyi időt vesz majd igénybe e rábeszélő pszichológia. Ha sikerrel jártunk, azt nyilvánvalóan észrevehetjük abból, hogy már nem tapasztaljuk az addig észlelteket. Ha azonban hosszabb ideig sem érünk el eredményt, akkor válik szükségessé szakember segítsége. (Ami sajnos nem könnyű, ugyanis nehéz találni olyat, aki hiteles, tehát nem csak bennünket kíván lehúzni. Ha sok pénzt kér, aggodalomra adhat okot, ha legfeljebb adományért végzi, melynek mértékét ránk bízza, jó jel lehet.) Azonban én azt gondolom, hogy egy alapvetően jó indulatú szellemet előbb-utóbb meg lehet ezen észérvekkel győzni, az alapvetően rossz indulatúakat pedig (ameddig nem hajlandók ezen stílusukon változtatni), távol tudjuk tartani magunktól a tértisztításunkkal.
(forrás: Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu)
Kovács - Magyar András : Szellemek - Szellemvilág - videó
forrás:András Kovács-Magyar
forrás:András Kovács-Magyar
