2015. november 30., hétfő

10 spirituális igazság, amit nem tanítanak az iskolákban


  • Mi, emberek egy folyamatos utazáson résztvevő spirituális lények vagyunk. Azelőtt, hogy a fizikai testünkbe beleszülettünk volna, megterveztük, hogy melyik pillanat lesz az, amikor magunkra találunk és tudunk válaszolni a kérdésekre: kik vagyunk, és mit keresünk itt? Az anyaméh számunka egy alagút volt, ahol elfelejtettünk mindent, bár soha nem váltunk le a mi belső fényforrásunkról. Életünk kihívása az, hogy ez a belső fényoszlop növekedjen, és arra emlékeztessen minket, hogy kik is vagyunk valójában.
  •  


  • A lélek nem hal meg soha, a fizikai test halálakor a testen kívülre emelkedik. Ilyenkor életünk valamennyi tapasztalatát magunkba oltjuk, ám nélkülöznünk kell egy időre a fizikai formát, hisz a léleknek nincs formája. Az egymást követő életek egyre több tapasztalatot és bölcsességet hoznak.
  •  
  • Az élet minden megjelenési formája, az élettelen dolgok nem egyebek, mint energia, amelyek egy végtelen energiaforrásból táplálkoznak. Ez által akár a fák, a követ tudatához is kapcsolódhatunk, vagy beszélgetést is kezdeményezhetünk velük a sajátos frekvenciáikon. Abban a pillanatban, amint megértettük a rezgéseket, a vibrációkat, bármilyen betegséget, rossz hangulatot képesek leszünk meggyógyítani a rezgések megváltoztatása által.
  •  
  • Gondolataink hozzák létre a valóságunkat. A gondolat nem más, mint energia, amit mi valóságként élünk meg. Fontos, hogy tudatosan gondolkodjunk, hisz felelősek vagyunk saját valóságunk megalkotásáért. Egyszerűnek hangzik, de sok gyakorlást igényel. Például, ha a Földön élő minden ember a békére és a szeretetre irányítani gondolatait, akkor többé nem léteznek háború és zsarnokság. A negatív irányú gondolatokkal alacsony vibrációt hozunk létre, míg a pozitívak növelik az energiavibrációt.
  •  
  • Azért vagyunk a Földön, mert vártak itt minket. Számos faj megtalálható a Földön, köztük angyalok, arkangyalok, és egyéb égi szellemek. Mi önként vállaltuk, hogy a Földre jövünk, válaszolva ezzel bolygónk segélyhívására. Más galaxisokból, más csillagrendszerekből érkeztünk, és sokan azért vannak itt, mert egy új aranykorban reménykednek azután, hogy elbuktak.
  •  
  • Sokan közülünk számos alkalommal újratestesül ezen a Földön, azzal a céllal, hogy felkészüljön jelenlegi életére. Léteznek olyan lelke, akik azért vannak itt, hogy irányítsák mások spirituális életét, de olyanok is vannak, akik az emberi faj vibrációja növeléséhez asszisztálnak. Sokunknak még rengeteg tanulnivaló van, hogy a reinkarnáció mestereivé válhassunk.
  •  
  • Sosem vagyunk egyedül. Nem tudnánk létezni spirituális segítőink nélkül, akik magasabb szinten rezegnek, ezért a legtöbben közülük nem látjuk őket. Pedig folyton velünk vannak, és türelmetlenül várják, hogy a segítségüket kérjük. Tiszteletben tartják a szabad akaratunkat és nem avatkoznak közbe csak akkor, ha erre kérjük őket. A legtöbb útmutató belülről, megérzésként jön, de más emberek is utat mutathatnak, akik a spirituális segítőink küldöttei.
  •  
  • Az idő egy illúzió. Energiarészecskéink, a lelkeink egy idő nélküli helyen léteznek. Az idő azért volt teremtve, hogy tapasztalatokat éljünk meg. A meditáció által visszatérhetünk oda, ahol nincs idő, és ott választ kaphatunk a kérdéseinkre.
  •  
  • A felemelkedés nem azt jelenti, hogy tartunk valahová. A felemelkedés egy állapot, koncentráció a tudatosságra, egy magasabb szintű vibráció. Nem megyünk sehová, hanem újra felfedezzük azt a helyet, amelyről azt gondoltuk, elhagytuk. Azok vagyunk, akik lenni szeretnénk, csak tudatosan kell gondolkodnunk.
  •  
  • A szeretet minden. A szeretet a legfontosabb dolog, amit az emberek tehetnek, a feltétel nélküli szeretet pedig visszavisz minket a Forráshoz. Szeretet nélkül semmi nincs.
 (forrás: filantropikum)


2015. november 29., vasárnap

Keanu Reeves tragikusan szívszorító és felemelő élete, ahogy csak kevesen ismerik



1999-ben Keanu Reeves a Mátrix című korszakalkotó filmben nyújtott alakítását követően vált híressé. A mozi jegypénztárakban lenyűgöző 463,5 millió dolláros bevételt hozott a film, majd négy Oscar-díjra jelölték, amit meg is nyert. A Mátrixot több szempontból nevezhetjük szórakoztató történetnek, de Reeves életéről ez már nem mondható el.

Keanu Reeves


A most 51 éves Keanu életében több tragédia történt, mint azt bárki gondolná egy filmsztár esetében. Minden kudarc ellenére tovább élte mindennapjait. Ez segített számára azzá az elképesztő személyiséggé válni, akit a filmvászonról és azon kívül ismerünk.

Három éves korában apja elhagyta a családját. Néhány évig tartotta vele a kapcsolatot, de a válást és a városról városra költözést követően ez a kapcsolat megszakadt. Keanu négy különböző középiskolába járt, és diszlexiával küzdött, amely sokkal nagyobb kihívássá tette számára tanulmányait, mint ami a legtöbb ember számára normális. Végül otthagyta a középiskolát bizonyítvány megszerzése nélkül, bár azóta mohón falja a könyveket.

Matrix

23 éves korában a legjobb barátja River Phoenix kábítószer túladagolásban halt meg. Két évvel ezelőtt a Reddit-en a következőt írta: "Nagyon fgyelemre méltó ember és színész volt. Nagyon jól kijöttünk egymással, és hiányzik. Gyakran gondolok rá."

1998-ban Keanu találkozott Jennifer Syme-el. Mindketten azonnal szerelembe estek, és 1999-re Jennifer várandós lett a lányukkal. Sajnos nyolc hónap után a gyermekük halva született. Le voltak sújtva a halála miatt, majd véget vetettek kapcsolatuknak. 18 hónappal később Syme egy autóbalesetben meghalt.

2006-ban Reeves elmondta a Parade magazinnak, hogy "A gyász alakot vált, de soha nem ér véget. Ez egy lecke, amit valószínűleg mindenkinek meg kell tanulnia."


Reeves még ezen hihetetlen tragédiák ellenére is továbblépett. Különböző kasszasiker filmekben játszott, és gazdag emberré vált, de a veszteségek fölött érzett fájdalma megváltoztatta azt, ahogyan a pénzről gondolkodott. Hollywoodban jól ismert, mint az egyik legkaritatívabb színész. A Mátrix és folytatásainak sikere után Reeves a 114 millió dolláros keresetéből 80 millió dollárt adott oda a film speciális effektusok és sminkes munkatársainak. 

Bevetted a piros pirulát? - Matrix részlet



De vannak személyes beszámolók is hihetetlen kedvességéről. A Reddit-en Kahi a következő megjegyzést fűzte Keanu szomorú mémjéhez:

"A család egyik barátja forgatásokon épít, nem tervez, az egyik szegény srác, aki csak épít. Amúgy a Mátrix forgatásán dolgozott, és Keanu hallott a családi bajairól, majd adott neki egy 20 ezer dolláros karácsonyi jutalmat, hogy segítsen rajta. Ő volt az egyetlen ember a forgatáson, aki valóban tudni akarta az emberek nevét, köszönni nekik és beszélni velük, mintha a kollégái lennének, nem a beosztottai, akik gyakorlatilag nem csináltak semmit, csak felépítettek egy díszletet. Még soha nem hallottam senkitől, hogy azt mondta volna, Keanu egy ellenszenves ember, de úgy tűnik, mintha ő lenne a legkedvesebb Hollywoodban a másodkézből szerzett tapasztalat alapján."

A rajongóinak elmondta, hogy szereti nem bonyolítani a dolgokat. 2003-ban Keanu a Hello! magazinnak elmondta: "A pénz az utolsó dolog, amire gondolok. Abból, amit összehoztam, a következő néhány száz évben meg tudnék élni."

Annak ellenére, hogy vagyona valószínűleg eléri a 100 millió dollárt, továbbra is metrón utazik. És ott is szuper kedves.

A végén mindannyian egyetérthetünk abban, hogy még a tragédiák ellenére is lehet valaki erős és segítőkész személyiség még akkor is, ha nagyon gazdag.
(forrás:ujvilagtudat.blogspot.hu)


 Keanu Reeves metrón - videó

2015. november 28., szombat

Szó szerint gondolatolvasó egy 5 éves kisfiú



Hihetetlen történetet közölt a minap a Daily Mail. A cikk szerint telepátia jeleit mutatja egy ötéves, savant-szindrómás gyerek, ezért egy neurológus vizsgálja a képességeit. Az orvos azután figyelt fel a kisfiúra, hogy az anyja feltöltött néhány videót a netre.


Ramses Sanguino 


Ezekben az látható, hogy a fiú számsorokat mond vissza, amelyeket úgy írtak le, hogy ő nem láthatta a bennük szereplő számokat.

Ramses Sanguino a kaliforniai Los Angelesben él,

még csak ötéves, de már hét nyelven tanul, és komplex matematikai egyenleteket old meg.

Az internetre feltöltött felvételeken látszik, hogy a hihetetlen képességekkel rendelkező autista fiú pontosan összead kártyákon lévő számokat, pedig a kártyákat eltakarják előle. A videókat Nyx Sanguino, a fiú édesanyja töltötte fel a világhálóra. 




A Harvard orvosi karának korábbi neurológusa, Dr. Diane Powell érdeklődését azonnal felkeltette a kisfiú. Dr. Powell a John Hopkins Egyetemen végzett, jelenleg egy magánrendelője van az Oregon állambeli Medford városában. Ramses vizsgálatát egy kutatás részeként kezdte el.

A doktornő úgy gondolja, a telepátia egy alternatív kommunikációs forma lehet az autista gyerekek és szüleik között, akik kétségbeesetten próbálnak egymással beszélni, de nem tudnak. “Sok telepata autistáról hallottam, és kíváncsi váltam, hogy lehet-e őket megfigyelni és vizsgálni szigorú, kontrollált keretek között” Dr. Powell állítja, legalább hét embernél már felfedezte a telepátia képességét. Most pedig minden idejét az öt éves Ramses megfigyelésének szenteli.

Ramses és a Dr. Powell eddig háromszor találkoztak, a kisfiú megcsillantotta telepatikus képességeit.

Dr. Powell egy random számgenerátorral kiválasztott néhány számot, amit a kisfiú anyjának le kellett írnia és gondolnia kellett rájuk, majd rákérdezett a fiúnál, hogy mire gondol az anyukája. És a kisfiú sikeresen válaszolt.

A fiú anyja művészként dolgozik, állítja, hogy semmilyen trükköt nem használtak a videóknál. Előfordult olyan, hogy a fiú 38 olyan számot mondott vissza, amit nem látott. Egy másik tesztben Dr. Powell-lel 17-ből 16 számot talált ki, volt köztük kétjegyű szám is.

“Lenyűgözött, amikor elkezdtünk Ramsesszel dolgozni. Van valami furcsa kötődés köztünk, ami talán a képességeivel magyarázható – minden előzetes elvárásomat felülmúlja” – mondja lelkesen a doktornő.

A fiú anyukája aggódik, hogyan fognak megfelelő iskolát találni Ramsesnek, aki a doktornő szerint a világ egyik legokosabb ötévese: képes kezdetleges algebrai problémák megoldására, és ismeri a gyökvonást és le tudja írni a periódusos táblát.

Ramses már most megért és beszél valamennyit görögül, héberül, arabul és japánul. A fiút most édesanyja oktatja otthon, miután a kisfiú folyton kijavította a tanárait.

A nő azt mondja: “Már a születése előtt tudtam, hogy egy különleges ember lesz, aki megváltoztatja a világot”.

“Már kisgyerekként sem szeretett játékokkal játszadozni, helyette olvasott. Egyévesen kezdett olvasni, és már akkor mondott angol, spanyol, görög és japán szavakat. 18 hónaposan már tudta a szorzótáblát angolul és spanyolul, megtanulta a periódusos rendszer elemeit és az összes atomszámot. Néhány nyelvet én tanítottam neki, de arról például fogalmam sincs hogyan tanulta meg három éves korára a hindit, az arabot vagy a hébert. Talán a számítógépről, amit gyakran bekapcsolva hagyunk” – sorolja fia korát meghazudtoló tudását az anya.

A fiút beíratták iskolába, de egy rémálom volt az anyuka szerint. Ugyanis az osztályból egyedül az ő fia tudott olvasni és számolni. Az osztályfőnök először szerette és “kis professzornak” hívta Ramsest. Aztán a fiú hamarosan kijavította a betűzési és számolási hibáit a tanárnak. ”Ki kellett vennem az iskolából, ott már semmi újat nem tudtak tanítani neki.” – mondja az anya.
 
"Biztos vagyok benne, hogy a telepátia létezik"

“Ugyanolyan biztos vagyok abban, hogy a telepátia létezik, mint rengeteg más tudományosan bizonyított tényben. Soha semmire nem mondanék 100%-ot, de láttam a bizonyítékokat. Sok tudós nem hisz a telepátiában. Rengeteg olyan emberrel találkoztam azonban, akik azt mondták, hogy nyilvánosan nem állnának ki mellettem, de ők is láttak bizonyítékokat telepátiára. Sokan azért nem jönnek elő ezekkel az élményekkel, mert félnek, hogy nevetség tárgyává tennék őket és elveszítenék a munkájukat. Az ilyen témák veszélyeztetik az ember szavahihetőségét, de ezt tudtam akkor is, amikor belekezdtem a vizsgálatba” – magyarázta a Dr. Diane Powell.

“Különbözik a többi embertől, ők pedig nem értik a gondolkodását. A számok megszállottja, mindent megszámol: házakat, könyveket, betűket és addig nem mozdul el, amíg a számolás végére nem ért. Matematikai kérdéseket tesz fel a játszótársainak, így nehezen barátkozik. Félek, hogy magányos lesz.” – meséli Ramses anyukája.

Dr. Powell más gyerekeket is vizsgál, reméli, hogy Ramsest sikerült bejuttatnia egy speciális, tehetséges autistákat képző iskolába. “Ramses a öt legokosabb savant szindrómás között van a világon. Szüksége van rá, hogy hozzá hasonló gyerekek vegyék körül és segítsék kibontakoztatni a benne rejlő lehetőségeket.”

“Remélem feltalálja a rák ellenszerét vagy valami hasonló dolgot visz véghez egyszer a fiam. A legjobb oktatást és egy boldog életet kívánok neki.” – mondja az édesanya.
(forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)


Ramses bámulatos képességeiről - videó


2015. november 27., péntek

Mágikus utazás


A tibeti Buddhizmust kezdeteitől számtalan csoda és természetfeletti jelenség övezi, ezek egyike a reinkarnáció elvének gyakorlati érvényesítése. Ez nem más, mint a testi halál utáni újjászületések figyelmes nyomon követése, például az új vallási vezetők kiválasztásánál.


Így keresik meg új testükben a dalai és a tashi lámákat, csakúgy, ahogy gyakran a buddhista kolostorok vezető szerzeteseit is, akik ilyen módon – mintegy lélekben töretlenül – folytatják tanításaikat. A buddhista egyház feje – a ma élő Dalai Láma – is, máig korábbi elődjei reinkarnációjának számít, újra- és újra született „utódjaként” az 1475-ben elhunyt Gedun-trupának, aki az első Dalai Láma volt.

Az újjászületett utód megtalálását különböző jelek segítik, ezek részét képezhetik a haldokló láma utalásai arra nézve, hogy reinkarnációját hol találhatják meg, de ugyanígy más szerzetesek is kaphatnak erre álombéli jeleket. A döntő próbát többnyire a kiválasztott „emlékei” jelentik, az esetek nagy részében ugyanis fel kell ismernie az előző életében használt személyes tárgyait. Előfordul az is, hogy egy gyermek jelenti ki azt, hogy ő a kiválasztott, és vigyék őt valódi otthonába, vagyis „elődje” kolostorába, ahol az előzőek alapján ismeri fel a helyszíneket, a tárgyakat, esetenként előző életének társait. A jelenlegi (XIV.) Dalai Láma Tenzin Gyatso is hasonló módon került posztjába, négyéves korában egy Lhászai küldöttség azonosította az előző láma utódjaként.

Mindezek lehetséges alapját a tudat új modelljei valószínűsítik, a pszi kutatás tényei és a halál közeli élmények tapasztalatai ugyanis arra utalnak, hogy az agy és a tudat pusztán kölcsönhatásban áll egymással. A reinkarnáció hipotézisét is vizsgálták már, Ian Stevenson kutató például indiai gyerekekkel végzett megfigyeléseket, akik szintén helyesen ismertek fel előzőéletbeli tárgyakat és helyszíneket. Szintén az előző életek lehetőségét sejtetik a nyugati ezoterikus körökben is népszerűvé vált reinkarnációs regressziók, ahol a hipnózis állapotában nyílnak meg régi korok egykori embereinek emlékei.

A tibeti szerzetesekhez azonban más csodák is kötődnek, ilyen például a tulpák „létrehozása”. Ezekben az esetekben gondolatformákat keltenek életre, ami-aki mások számára is láthatóvá válik, valóságosnak tűnő emberalak formájában. Ilyen tulpát hozott létre Alexandra David-Neel a francia újságírónő is, aki jó száz évvel ezelőtt érkezett Tibetbe, és a helyi hagyományok olyan nagy hatást gyakoroltak rá, hogy sok buddhista gyakorlatot is elsajátított, sőt lámaasszonnyá lett, ezekről később megjelent könyvében is ír. Szintén a tibeti kolostorok természetfeletti gyakorlataihoz sorolható a szerzetesrendek közötti telepatikus kommunikáció, (ami a leírások szerint, gyakorta távolban megjelenő életszerű látomásokat váltott ki), csakúgy, mint az előérzetek és a tudat magasabb dimenzióiba való átkelések.

Ezeket a jelenségeket a tudományos parapszichológia ismereteivel összevetve azt a következtetést vonhatjuk le, hogy tudatunk magas szintű kontrollja a laborok falai közt ismerteknél vélhetően sokkal nagyobb csodákra képes, a tudat egyik legelmélyültebb ismerője pedig a több évszázados hagyományokkal rendelkező tibeti Buddhizmus lehet. 

(Paulinyi Tamás író, parapszichológiai kutató)
 
- - - - - - - - 
 
 Kapcsolódó írás
Amikor a gondolat testet ölt – A tibeti lámák különleges képessége 

2015. november 26., csütörtök

Minden kórral végez az elme



A pozitív gondolkodás csodákat tesz az emberi testtel. Gyógyíthatatlannak tartott betegek sokasága épült fel gyógyszeres kezelés nélkül, csupán a hitnek köszönhetően. Az elme erősebb a medicinánál – vallja dr. Lissa Rankin nőgyógyász, a téma világhírű kutatója.


Dr. Lissa Rankin


A szellem mindenen segít, a legsúlyosabb betegek is meggyógyulnak, ha hisznek, mert az elme erősebb a medicinánál – állítja dr. Lissa Rankin, aki legújabb könyvében csodás gyógyulások sorával illusztrálva bizonygatja, hogy az egészséges, pozitív gondolkodás minden betegségen segít. Még negatív példák is bizonyítják ezt. A neves nőgyógyász részese volt egy kutatásnak, amelynek résztvevőit kemoterápiának hitt, közönséges infúziós kezelésben részesítették, egyharmaduk ennek ellenére elvesztette a haját.

Az elme a medicina ­fö­lött (Mind over medicine) című könyvében Rankin doktornő több száz tanulmánnyal támasztja alá elméletét, mely szerint a szellem igenis gyógyítja a testet. Kutatásai során egyértelműen bebizonyosodott, hogy a gyógyszerezés nélküli gyógyulás nem csupán a páciens közérzetének javulásában nyilvánul meg, az objektív, klinikai kórkép is jelentősen javul.

– Az elméletemet leg­elszántabban visszautasító orvosok is kénytelenek voltak a vizsgálatok után beismerni, hogy a pácienseim annak ellenére is tényleg meggyógyultak, hogy a tudományos logika szerint nem lett volna lehetséges. Ilyen esetekkel szembesülve valóban át kell értékelnünk mindent, amit a modern gyógyászatról tanultunk, és fel kell tennünk magunkban a kérdést: mi a testünk titka? Mi van akkor, ha saját magunkat szabotáljuk tagadva azt, hogy a test természetében az a normális, hogy mindent az agy irányít, és ha kell, gyógyít? Jó példa erre annak a rákos nőnek az esete, akit ­sugárterá­piával kezeltek és teljesen meggyógyult, aztán kiderült, hogy a sugárterápiát adagoló szerkezet hibás volt.

Csupán az történt: a nő hitt abban, hogy kezelik, és rendbe jött – írja a doktornő. Az elme erejét azonban számos más „csoda” is bizonyítja. Nyakát törte egy nő, akivel a kórházban közölték, hogy csak a műtét mentheti meg az életét. A ­pá­ciens azonban visszautasította, azt mondta, tudja, hogy anélkül is meggyógyul, és hazavitette magát a kórházból.

Egy hónappal később már futott. Teljesen lebénult férfi elutazott Lourdes-ba, ivott a gyógyvízből és saját lábán tért haza. Egy női páciens szervezetében utolsó stádiumban fedezték fel a rákos daganatot, mégis azt állította, nem lesz semmi baj, meggyógyul. Ennek már tíz éve, a nő él és egészséges. Sohasem kezelték. – Ilyen esetekkel szembesülve fel kellett tennem magamnak a kérdést: tényleg létezik olyan, hogy öngyógyulás?

Mi más történhetett volna ezekkel az emberekkel? Elvégre a konvencionális gyógyászatban hasonló „csodákról” nem tanultunk – olvasható Lissa Rankin könyvében, amelyet azzal a nem titkolt szándékkal írt, hogy arra serkentse olvasóit: betegség esetén ne gyógyszerekért fussanak okvetlenül.

A doktornő sok éven át dolgozott gyakorló orvosként, míg rádöbbent: az igazán beteg pácienseket képtelenség teljesen kikezelni, s ettől a tudattól frusztráltan, valósággal sokkolva hagyott fel a gyógyászattal.   – Azt mondják, amikor az életed szétesik, vagy te nősz fölébe, vagy pedig benned nő valami rossz. Szerencsém volt: az utolsó pillanatban túllépve a negatív gondolatokon eldöntöttem, hogy én növök a bajaim fölébe.

Dr. Lissa Rankin felhagyott a konvencionális gyógyászattal, s most saját iskolájában az életre tanítja az ­embe­reket, s azt próbálja tudatosítani pácienseiben, hogy egészségügyi bajaikon maguk segíthetnek egyszerűen azzal, hogy megtanulnak derűlátóan gondolkodni.  – Mellesleg ennek a fordítottja is érvényes: könnyen megbetegedhet az ember úgy is, hogy a szervezetét semmi sem támadja meg, de ő negatívan gondolkodik – üzeni könyvében a doktornő.
(forrás: borsonline.hu)


Lissa Rankin: GYÓGYULÁS GYÓGYSZEREK NÉLKÜL – videó


2015. november 24., kedd

A gazdag férfi és a kisfiú


A férfi magányosan élt, hatalmas házában senki sem várta este.

Amikor azt kérdezték, miért? Cinikus nevetéssel válaszolt: A nővel csak baj van, ráadásul olyan, mint a meztelen csiga:csupaszon jön, amikor meg megy, viszi a házat. A gyerekeket pedig nem szeretem. Amíg kicsik, büdösek és sokba kerülnek, amikor már nagyobbak, állandóan nyavalyognak...és ne mondd, hogy olyan aranyosak! Ez csak az ostobák közhelye! Az arcukra már óvodáskorukban rá van írva, hogy milyen ostoba és rosszindulatú felnőtt lesz belőlük...




Úgyhogy a férfi egyedül élt. Igazgatta a vállalatait, golfozott, sokat olvasott, és utazott, ám egyszer, amikor a város szegénynegyedén hajtott keresztül, defektet kapott.

Káromkodva szállt ki az autóból, ám miután telefonon segítséget hívott, elégedettsége visszatért ,mert örömmel töltötte el a tény, hogy minden problémát képes megoldani...

Ekkor vette észre a gyereket.

A kisfiú - aki még öt nyarat sem élt meg - egy kerítés vasrácsába kapaszkodott, és némán figyelte őt. Apró testét rongyok fedték, s noha a kéregetők jellegzetes kisugárzását árasztotta, nem szólt egyetlen árva szót sem...... ...... Csak nézett.

A férfi nem hatódott meg, ezer ilyet látott már - mi több, még csak el se fordult.

A legtöbb ember gyenge, hogy őszinte nyugalommal fogadja egy koldus közeledését, ám őt más fából faragták: rezzenéstelen arccal állta a rászegeződő tekintetet, mi több, még bele is merült a gyermeki szempárba...!

S akkor megszédült...

Erővel vágta mellbe valami, pedig a fiú pillantásából hiányzott minden emberi: pici lelke nem sugárzott haragot, dühöt, félelmet vagy örömöt, egyszerűen nem volt benne semmi.

A férfi nem bírta elfordítani a fejét, pedig a kölyök szembogara, mint két feneketlen üreg, a halál ürességével dermesztette szívét. Azok néznek így, akik a kelleténél többet láttak az élet mocskából. Egész nap ez a pillanat járt a fejében.

Hiába golfozott a ragyogó napsütésben, a semmi hűvöse vele maradt; hiába döntött magába nemesebbnél nemesebb borokat, szájában csak por és hamu íze fakadt. Nem tudott aludni, forgolódott a hatalmas ágyban, és a plafonra szerelt tükörben nem látott mást,csak egy halott szempárt...

Amikor másnap a kormány mögé ült, eleinte még győzködte magát, hogy nem érdekli a gyerek, és csak azért megy arra, mert úgy rövidebb, aztán egyszer csak lélekben vállat vont, és nem színészkedett tovább önmaga előtt...... ...... Igenis látni akarta...

A kisfiú pontosan ott állt...... ...... A férfi csak nézte a merev szempárt, a mozdulatlan testet.

Meg akarta szólítani a gyereket, de amikor ki akart szállni az autóból, elkezdett izzadni a tenyere. Ahogy az ajtó felé nyúlt, görcsbe rándult a gyomra-és elhajtott.

A felkelő nap újra a vasrács mellett érte. Még most se tudott megszólalni, de egy doboz tejet már a fiú kezébe tudott nyomni. Másnap egy fürt szőlőt hozott, harmadnap egy hatalmas szendvicset, negyednap pedig...

Amikor a férfi húsz esztendővel később haldoklott, halálos ágya mellett egyedül a fiú állt.

Nemcsak hogy jóvágású fiatalember lett belőle, de kivételes intelligenciájának hála, az élet dzsungelében is megállta a helyét. Együtt töltött éveik alatt igaz barátokká váltak, több szeretetet és figyelmességet adtak egymásnak, mint a legtöbb vér szerinti család.

A fiú szemében őszinte könnyek ragyogtak, ahogy fogta a férfi ráncos kezét.

Mindenét odaadta volna, hogy a sok jót meghálálhassa nevelőapjának, de a halállal szemben tehetetlen volt. Nem tudta megmenteni. Ebben a pillanatban a férfi kinyitotta a szemét, és halkan megszólalt.

- Ne gyötörd magad. A halál elől nincs menekvés, de most, a kapuban már látom, hogy ez nem elmúlás, hanem születés. Egy új kaland kezdete.

S tudod, azért szállhatok most fel az égbe, mert a VALÓDI haláltól te, - akkor ott, a kerítésnél - mentettél meg.
(forrás:joportal.hu) 



2015. november 23., hétfő

Az UNIVERZUM 20 törvénye, amelyet te sem kerülhetsz ki!



Ez a 20 törvény meghatározza mindazokat a kapcsolatainkat, ami bennünk van – a karma törvényével, a reinkarnációval, a rezgéseinkkel, a vonzás törvényével, a lelki fejlődésünkkel és sok más alapigazsággal kapcsolatban. Ezen törvények tanulmányozásával Dick Sutphen szélesebb körben foglalkozott, az 1987-ben megjelent, “Lighting the Light Within” című könyvében.




1. A harmónia univerzális törvénye

 

Ez talán még a karma törvényén is túlmutat, hisz a harmónia nem más, mint a legfelsőbb szintű egyensúly. A karma célja pedig nem más, mint hogy segítsen minket ennek elérésében. Ha kavicsot dobsz a tóba, ennek harmóniája felbomlik. Te vagy a kiváltó ok, az eredmény pedig a kavics keltette hullámokban ölt testet, amelyek addig nem tűnnek el, míg vissza nem áll a kezdeti harmónia állapota. Ugyanígy, a nem békés indíttatású, diszharmonikus tetteid kiáramlanak az Univerzumba, és hullámokhoz hasonlóan térnek vissza hozzád életeken át, mígnem a te saját, belső harmóniád vissza nem áll.

2. A karma és újjászületés univerzális törvényei

 

Addig a pillanatig, amíg karmikus feladataid vannak és nem éred el a Dharmát (az Örök Igazság, a végső megismerés) – amelyek földi életed „kötelességei” –, mindaddig újjászületsz és új lépcsőfokokra lépve, folyamatos tanulás által veszel részt a fejlődés útján vezető körforgásban. Szenvedéseid oka nem Isten, sem a „Karma Zeusza” ; te, és csakis te vagy az, akinek tanulnia kell a földi élet során. Minden egyes élettapasztalat által, bizonyos módon más lelkek keresésében is részt veszel, akik nem egyszer kísérnek el téged ugyanazon az életúton – akikkel együtt írod történetedet. Ők azért vannak jelen az életedben, hogy segítségükkel teljesíteni tudd karmádat és megtanuld személyes leckéidet. Valahányszor szándékkal cselekszel, annyiszor írod meg saját karmádat. A szándék testet ölthet gondolatok, érzelmek, szavak és tettek, illetve ezek mögött álló vágy formájában ugyanúgy.

3. A bölcsesség univerzális törvénye

 

Ha elég bölcs vagy ahhoz, hogy leckéidet szeretettel és megértéssel tanuld meg, akkor enyhítesz saját szenvedéseden. Sajnos úgy tűnik, hogy sokunk csak szenvedések árán képes a leggyorsabban tanulni, csak saját tetteink következményeivel való közvetlen szembesülése révén.

4. Az adakozás törvénye

 

A karma megtapasztalása lehet szenvedésekkel teli, vagy kellemes, szép és adakozó. Vagyis, ha szeretettel, együttérzéssel fordulsz másokhoz, akkor tőlük is ugyanezt kapod vissza.

5. A lelki fejlődés univerzális törvénye

 

Bárkivel is találkozol, neki is ugyan az a célja, mint neked, akár tudatában van ennek, akár nincs. Mindannyiunknak a lelki szinten való fejlődés a célja. Az életünk legfőbb célja belül gyökerezik, a külső dolgok csak másodlagosak. A félelemre épülő érzéseinken felülkerekedve megtanuljuk a feltétel nélküli szeretet kifejezését, ezáltal növeljük rezgésszintünket, így pedig egyre közelebb kerülünk a harmónia állapotához. Még ha úgy is érezzük, hogy semmit sem haladunk előre utazásunk során, fejlődésünk folyamata akkor is folytatódik. Tetteinkből mindig tanulhatunk, kudarcaink és hibáink nagy tanítóink.

6. A Bodhisattva univerzális törvénye

 

A Bodhisattva szanszkrit eredetű kifejezés, a metafizikusok körében is általánosan elfogadott fogalom „megvilágosodott lényt” jelent. Ez a megnevezés azt a lelket jelöli, akinek már nincs szüksége újabb Földi inkarnációra, viszont dönthet emellett, hogy más lelkek segítségére legyen a szellemi megvilágosodás elérésében. Egy bodhisattva tudja, hogy csak akkor lehet igazán szabad, ha miden egyes élőlény ismeri a szabadságot.

7. A rezgés univerzális törvénye

 

Az egész Univerzum egyetlen törvénynek van alárendelve, miszerint ezen Univerzum minden egyes eleme nem más, mint energia. Einstein relativitás elmélete, hogy „az anyag energia”, kaput nyitott a metafizika egy új területe felé. A tudósok bebizonyították, hogy az energia örök, vagyis nem tud megsemmisülni, csak átalakulni; az energia állandó mozgásban van és nem tárolható egy helyen, időtlen időkig. Te is energia vagy. A bőröd, ugyan szilárdnak tűnik, de igazából egy bizonyos frekvencián rezgő sejtek milliárdjainak halmaza; olyan frekvencián rezgő sejteké, amelyet előző életeidből hoztál magaddal. Ahhoz, hogy a legfelsőbb szintig növelni tudd rezgésed frekvenciáját, harmóniában kell élned az Univerzum törvényeivel.

8. A szabad akarat univerzális törvénye

 

Ez a törvény három alapvető módon működik:
  • Noha sok életeseményt előre elrendel számunkra az asztrológia, mindig képesek vagyunk befolyásolni azokat. Ez az életmódról szól: ha szeretetre vágysz, megkaphatod – ha te is szeretettel vagy mások iránt.
  • Minél jobban képes vagy tudatosan függetleníteni magadat a negatív eseményektől, azok annál kevésbé érintenek kellemetlenül. Egy bölcs ember örömmel tudja fogadni az élet minden melegségét és boldogságát, és el tudja engedni maga mellett a negativitásokat anélkül, hogy azok befolyásolnák őt.
  • Mindig, minden egyes helyzetben szabad akarattal rendelkezel. Ha pozitív érzelmekkel tudod fogadni a nehéz élethelyzeteket, biztosan sok karmikus leckét megtanultál már.
  •  

9. Az egység univerzális törvénye

 

Minden lélek szoros kapcsolatban áll mélyen a felettes én-ből (Szuperego) gyökeredző kollektív tudattalannal (archaikus elme, az emberiség közös tapasztalata az életről). Valaki rezgésszintjének növekedésével párhuzamosan ez a kollektív egység is ugyanolyan fejlődésen megy keresztül. Ugyanígy, ha nem vagyunk harmóniában az élettel, az egész egység veszít rezgésszintjéből. Emiatt az egységesség miatt minden tett, miden szó más lelkeket is befolyásol kisebb vagy nagyobb mértékben.

10. A megnyilvánulás univerzális törvénye

 

Az életedben minden dolog a gondolataid és elképzeléseid által nyilvánult meg. Az elképzelések és tapasztalatok szülik a hitet, ezek hozzák létre a te valóságodat. Ha nem vagy boldog ebben a valóságban, akkor változtatnod kell meggyőződéseiden és viselkedéseden. A meggyőződéseiden akkor tudsz változtatni, ha megérted, hogy azok nem a te oldaladon vannak, nem a te javadat szolgálják. Elméd határtalan teremtő ereje képes a karmikus törvények fölé emelkedni. A fizika és spiritualitás törvényei által megteremthetsz bármilyen valóságot, amelyet szeretnél megtapasztalni.

11. A tudatos függetlenség univerzális törvénye

 

Ezt a törvényt Buddha tanai magyarázzák a legjobban: „ha ellenállsz annak, ami van – a jelen pillanatnak –, az okozza a szenvedéseidet”. A szenvedés pedig értendő az életed mindazon aspektusaira, amelyek nem úgy alakulnak, ahogy szeretted volna: kapcsolatok, családtagok elvesztése, magány, betegség, balesetek, anyagi nehézségek, teljesületlen kívánságok és így tovább. Amikor elfogadod azt ami van, amikor elfogadod az életed aktuális valóságát és nem állsz neki ellen, akkor eltűnik a feszültség is. Fogadd el azokat a helyzeteket, ami nem tudsz változtatni, úgy, ahogy vannak. Erről szól a függetlenedés.

12. A hála univerzális törvénye

 

Minél többet ajánlasz fel a tiedből, annál többet fogsz kapni. Minél többet segítesz másoknak, annál többet segítesz magadnak. Ez a törvény életed minden egyes pillanatában működik.

13. A barátság univerzális törvénye

 

Amikor két vagy több ember egy közös cél elérése érdekében működik együtt, azonos frekvencián rezegnek, a cél elérésébe fektetett energia pedig sokkal erősebb és intenzívebb lesz.

14. Az ellenállás univerzális törvénye

 

Aminek ellenállsz, azt magadhoz vonzod. A negatív tapasztalatok hatásai állandósulnak és rányomják bélyegüket életedre. Az ellenállás félelem, ezért ezekre karmikus szempontból érdemes keresni a választ – a megoldást. Ez a törvény arról szól, hogy addig fogsz szembesülni a félelmeiddel életed során, míg nem a tudatos függetlenség segítségével képes nem leszel ezeket elengedni.

15. A vonzás univerzális törvénye

 

„A figyelmet energia követi” – ez a vonzás törvényének alapelve. Ha általában negatívan gondolkodsz, akkor negatív élményeket fogsz magadhoz vonzani. Ha viszont tele vagy szeretettel, akkor magadhoz vonzod és megtapasztalod a szeretet élményét. Tehát ha békét és harmóniát szeretnél az életedben, akkor te magad is egy harmonikus személy kell, hogy legyél.

16. A kivetítés univerzális törvénye

 

Azok a jellemzők, amelyeket másokban vélsz felismerni, azok benned is megvannak – mind a jó, mind pedig a rossz tulajdonságok.

17. A feltétel nélküli szeretet univerzális törvénye

 

A feltétlen szeretet eredménye a harmónia. Ez a szeretet nem ugyan az, mint a szerelem. Mások feltétel nélküli elfogadását jelenti, ítéletek nélkül, és anélkül, hogy valamit is elvárnánk ezért tőlük. Ez a szeretet azt jelenti, hogy soha nem próbálsz megváltoztatni másokat, csakis önmagadat.

18. A leszármazás univerzális törvénye

 

Születésed helyének és időpontjának eldöntésével egy bizonyos eseménysorozatot indítottál útnak. Születésünk előtt mindannyian hoztunk egy döntést az előttünk levő életre vonatkozóan.

19. A bőség univerzális törvénye

 

Lényed belsejében rendelkezel mindazzal, ami életedet paradicsommá teheti – csak el kell fogadnod azokat a jogaidat, amelyek születésedtől fogva rendelkezésedre állnak. Egy bőséggel teli Univerzumban élünk, még ha sokan nem is vesszük ezt észre.

20. Az Isteni rend univerzális törvénye

 

Ha meg akarod érteni ezt a törvényt, csak menj ki és tanulmányozd a természet rendjét. Ott a harmonikus rendezettség uralkodik. Úgy is mondhatnánk, hogy a természetben minden épp úgy van, ahogy annak lennie kell…
(forrás:filantropikum.com)



2015. november 22., vasárnap

Transzcendentális Meditáció (TM) hatása a társadalom fejlõdésére


A TM jelentős társadalmi hatásaival számos közlemény foglalkozik. A társadalmi folyamatok nagy társadalmi csoportok kollektív pszichofiziológiai folyamatát reprezentálják. Mivel a társadalom egyénekből tevődik össze, nyilvánvaló, ha az egyénekben a feszültség és az idegrendszer izgalmi szintje csökken, ennek társadalmi szinteken is a feszültség és az izgalom csökkenése lesz a következménye. Ebben az értelemben, ha Maharishi után a „kollektív tudat”-ról beszélünk, akkor az egyéni tudat analógiájaként értelmezhető: a kollektív tudat az egyéni (ön)tudatok harmonikus kollektív hatásából ered.


Maharishi Mahesh jógi, az indiai filozófiával és a transzcendentális meditációval foglalkozó tudós (1918– 2008)


A TM-hatás rendkívül jelentős a kollektív tudat fejlődésére, ha egyes területeken, térségekben vizsgáljuk. Az USA-ban, de több országban (Közel-Keleten) is kimutatták, hogy amikor a népesség legalább egy százaléka gyakorolta a TM-et, a bûnözések száma szignifikánsan csökkent. Hasonló összefüggés mutatható ki a TM gyakorlása és a balesetek előfordulása, a kórházi felvételek száma között is.



A Bangkoki terror támadás után, a buddhisták kicserélik az energiát a megsebzett helyen meditáción és imádságon keresztül, megmutatva azt, hogy a szeretet nagyobb a gyűlöletnél


Csökkent a háborús áldozatok száma

Egy 1983-as, két hónapig tartó izraeli koherencia-teremtő csoportot naponkénti lebontásban követő vizsgálat megmutatta, hogy azokon a napokon, amikor a csoport létszáma magas volt, a szomszédos Libanonban, a háború halálos áldozatainak száma 76%-kal csökkent. E két hónap során a bűnesetek, a közlekedési balesetek, a tûzesetek és a társadalmi stresszt jelző más esetek száma is csökkenésnek indult Izraelben. A hatást okozó egyéb lehetséges tényezőket (hétvége, ünnepnapok, időjárás) statisztikai módszerekkel kizárták.
(Journal of Conflict Resolution 32:776-812, 1988; Journal of Conflict Resolution 34: 756-768,1990)

Ezeket az eredményeket a következő két éves időszak során (amikor a leghevesebben tombolt a libanoni háború), hét egymás után végzett kísérlet igazolta újra és újra.

A háborús tevékenységekhez köthető halálozások száma összesen 71%-kal csökkent
A háborús tevékenységekhez köthető sebesülések száma összesen 68%-kal csökkent
A konfliktus szintje 48%-kal zuhant
A szembenálló felek közötti kooperáció 66%-kal nőtt

Annak a valószínűsége, hogy ezek az összesített hatások pusztán a véletlen eredményei lennének, kevesebb, mint egy a tíz a tizenkilencedikenhez. Így ez a társadalmi stresszt és konfliktust csökkentő hatás a társadalomtudományok legjobban megalapozott jelensége.
(A tanulmány elhangzott: 85th Annual Meeting of the American Political Science Association, September 1989, and Dissertation Abstracts International 1988; 49(8): 2381A)


Csökkent az erőszakos bűnözés Washingtonban

A legújabb tanulmány, mely azt vizsgálta, hogy az 1993. június 7-től július 30-ig Washingtonban zajlott “National Demonstration Project” során a koherencia-teremtő csoport miként csökkenti a bűnözést és a társadalmi stresszt és hogyan javítja a kormányzat hatékonyságát. E nagy gonddal kivitelezett kísérlet során a csopot létszáma 800-ról 4000-re nõtt a két hónapos időszak során. Bár az erőszakos bűnözés meredeken emelkedett az év első öt hónapja során, a vizsgálat kezdete után nem sokkal az erőszakos bûnesetek száma (melyet az FBI Egységesített Bűnözési Statisztikája; FBI Uniform Crime Statistics) alapján mértek, elkezdett csökkenni, és a kísérlet végéig folyamatosan csökkent, 23,6%-os maximális értéket érve el. Ezután viszon ismét emelkedni kezdett. Annak a valószínűsége, hogy ezt a hatást a bűnözési mutatók véletlenszerű változása idézte elő, kevesebb, mint 2 az 1 milliárdhoz (p<.000000002). A bűnözés csökkenése nem tudható be olyan egyéb lehetséges okoknak sem, mint a hőmérsékelet és a csapadék változásai, a hétvégék hatása, vagy a rendőrségi és lakossági bűnmegelőzési tevékenységek. (Ezen kutatásról bővebben a http://istpp.org/crime_prevention.htmcímen lehet olvasni.)
(Social Indicators Research, 47, 153-201, 1999)


Csökkent a bűnözés az USA városaiban

A 160 véletlenszerűen kiválasztott amerikai város vizsgálata azt mutatja, hogy e városokban a TM gyakorlók számának növekedése egy hét éves időszak során (1972-1978-ig) a bûnözési mutatók javulását okozta. A tanulmány az FBI Egységesített Bűnözési Statisztikájának (FBI Uniform Crime Statistics) adatait használta és statisztikailag megvizsgált minden olyan tényezőt, mely hatással van a bűnözésre.
(Journal of Mind and Behavior 9: 457-486, 1989)


Csökkent az erőszakos bűnözés

Manila, Új-Delhi, Puerto Rico, és Washington városaiban a koherencia-teremtő csoportok tevékenysége szintén megfeleltethető az erőszakos bűnözés szignifikáns csökkenésével. Ezekben a tanulmányokban számos alternatív magyarázatot megvizsgáltak, melyek a bűnözés csökkenését okozhatták, de egyikükre sem vezethetők viszsza a mért eredmények.

(Journal of Mind and Behavior 8:67-104,1987)

(forrás: tminfo.hu)

Mi a különbség a TM és más meditációs technikák között? - videó

2015. november 21., szombat

Amint fent úgy lent – A szinkronicitás



Akkor beszélünk szinkronicitásról, ha valamilyen külső esemény és egy bennünk lezajló folyamat egybe esik, annak ellenére, hogy ezt nem terveztük előre. Látszólag véletlennek tűnik, ám véletlenek nincsenek.



A szinkronicitás fogalmát Carl Gustav Jung, a híres pszichoterapeuta használta először. Úgy vélte, hogy a látszólag egymástól független események között is van kapcsolat. Ezt a kapcsolatot egy magasabb rendező elv irányítja. Nevezhetjük ezt Univerzumnak, Sorsnak, Istennek, bárminek. Bennünk megszületik egy gondolat, ami megjelenik a külvilágban is. Az elme terméke anyagi valósággá válik.

A szinkronicitás jelensége mindig üzen számunkra valamit, amit persze vagy sikerül megfejtenünk, vagy nem. Velem számtalanszor előfordult már, hogy eszembe jutott egy dal, elkezdtem dúdolni, majd beültem az autóba, bekapcsoltam a rádiót és pontosan ugyanaz a nóta ment az adón. Volt, hogy csak csodálkoztam és nem találtam benne üzenetet, de olyan is előfordult, hogy a szövegre figyelve megértettem, hogy mit akar jelenteni.



A csepp és a tenger

 

Minden egy és összefüggő. Egy nagy egész része vagyunk, mint a kis vízcsepp, mely a tengerhez tartozik. A kis vízcsepp hordozza az összes információt, ami a tengerben megtalálható. A nagy egész részei, a sok kis vízcsepp, állandó kommunikációban vannak egymással. Függetlenül attól, értjük-e vagy sem.

Ha a mikrokozmoszban megjelenik egy információ, egy érzés, az megjelenik a makrokozmoszban is. Hermesz Trigemisztosz ezt úgy fogalmazta meg találóan, hogy: „Amint fent úgy lent, s ahogyan lent, úgy fent”. Ez azt jelenti, hogy a szellemi világban törvényszerűségek uralkodnak, amelyek megjelennek az anyagi világban is. Amit gondolunk, az megvalósul. Akivel találkoznunk kell, azt bevonzzuk.

Amikor várandós voltam, akkor folyton állapotos nők jöttek szembe az utcán, a buszon pocakos kismama mellé ültem, akivel jókat beszélgettünk a gyermekvárásról. Soha annyi áldott állapotban lévő nőt nem láttam, mint akkor. Amikor foglalkoztat egy téma, biztos, hogy „szembe jön” velem az ezzel kapcsolatos könyv, újság, televízió műsor.

Innen rá is kanyarodnék a felelősség kérdésére. Nem mindegy, hogy mire gondolunk, mit szeretnénk, miről beszélünk, hogyan viszonyulunk a világhoz. Amit kérsz, megkapod. Akkor is, ha rossz. Az Univerzum törvényei nem válogatnak, pusztán csak rezonancia reagál rezonanciára. Erről szól a rezonancia törvénye, vagyis a hasonló hasonlót vonz elv. Ám ez nem csak arra vonatkozik, hogy az valósul meg a külvilágban, ami bennünk van. Igaz fordítva is, a külvilág leképezi felénk a belső világunkat. A valóságnak mindig azt a szeletét érzékeljük, amire fogékonyak vagyunk rezgésszintünk alapján. Épp ezért szükségesek a pozitív gondolatok, az előrevivő cselekedetek.

Nincs két egyforma valóság. Az én valóságom csak az enyém, a másé csak az övé. Az információ mindannyiunkban benne van, csak azt nem tudhatjuk, hogy ennek megértésében ki hol tart. Ezért nem szabad senkit kritizálni, vagy ráerőltetni a másikra valamit. Mindenki a saját tempójában halad és tágítja a látásmódját. Ettől még egyek vagyunk, egy gyökérből gyökerezünk. Csak, mint ahogy a fák gyökerei sem egyformán nőnek és más-más irányba törnek utat, úgy élünk mi, emberek is egymás mellett.
Jung szerint, amikor jó úton járunk, a szinkronicitás jelensége felerősödik, így üzen az Univerzum a jó irányról.
(forrás: lelekpalya.hu)

dr Daubner Béla Tanít A Szinkronicitás - videó 


2015. november 20., péntek

Ez történik, amikor valakinek testen kívüli élménye van



Ez megtörténhet számtalan módon, de mindig zökkenőmentesen és fájdalommentesen zajlik. Talán ez a legmélyebb, legzavarosabb és legelképesztőbb élmény, ami előfordulhat velünk ezen a bolygón.




Mint professzor és orvos a pszichológia területén már volt szerencsém hallani százféle módját, ahogy az emberekkel megtörtént, és mindig felvillanyoz újra hallani. Nagyon boldog vagyok, mert lehetővé teszi számomra újra átélni a saját személyes tapasztalataimat, melyek számos különböző módon történtek meg. Minden alkalommal annak a bizonyságát hagyta maga után, hogy az ember csak közvetlen tapasztalat útján ismerheti meg. Ez a tapasztalat, amikor valaki elhagyja a saját testét annak az igazi lényegnek az érzete, akik valójában vagyunk, elkülönülve a fizikai testtől. Az élet nagy rejtélye a szabaddá válás.

Miután elhagyjuk a testünket, zabolátlan és gátlástalan módon tiszta öntudattá válunk. Úgy érezzük, mintha nem lenne tömegünk vagy anyagunk, ami vagyunk, de tudjuk, hogy ebben az új alakban létezünk. Én még mindig én vagyok. Teljesen tudatos vagyok, de határozottan tudatosabb, mint valaha. Még mindig létezem, de több éberséggel és egyértelmübben, mint azt valaha el tudtam képzelni. Képes vagyok messzebb látni, mint ami előttem van, miközben egy multiszenzoros érzékeléssel rendelkezem. Valamint tisztán hallok, ami olyan szépen hangzik, hogy az egész lényemben érzem. Valójában minden érzés túl van a megértésen, és minden bizonnyal túl sok, hogy egy fizikai agy és test befogadni legyen képes. Csak a testből történő kiszabadulást követően érezhető a multiszenzoros képességek teljes harmóniája.

A kommunikáció telepatikus és azonnali. Abban a pillanatban, amikor felteszek egy kérdést a fejemben, a válasz kivetül a kérdésre. Tudom a választ abban a pillanatban, amikor felteszem a kérdést. Kérdezhetek bármit, amit tudni szeretnék, minden tudás ott van a múltról és a jövőről, amit még meg kell tapasztalnom. A kérdések miatt nem igazán aggódom, mert az érzés, hogy kikerültem a fizikai testemből, annyira hihetetlen. Csak ott akarok lenni. Abban a pillanatban ott akarok lenni, és sehol máshol.

Tehát hogyan működik ez a hihetetlen élmény, hogy felfedje az élet titkát az emberi testen belül? Ennek egyik módja a halálközeli élmény, mert amikor a test meghal egy időre, az életerő felszabadulása lehetővé válik. Ez történhet baleset, műtét, mély betegség során, vagy bármely más módon, amikor az általunk ismert fizikai élet megszűnik működni. Egy nőt kétszer ért villámcsapás egy órán belül, és mindkét esetben kilépett a testéből. Egy férfi a sebész mögött állva találja magát, aki éppen bypass műtétet végez a testén. Egy másik esetben egy nő a testét nézi a mennyezet alól egy anafilaxiás reakció eredményeként. Nagyon sok módja van, melynek során az életerő könnyen elhagyhatja a testet, és szabaddá válhat.

Más esetekben a test nem hal meg, de előállhatnak olyan körülmények, melyek hasonló tapasztalatot tesznek lehetővé. Rendkívüli fájdalom vagy súlyos betegség is okozhatja az életerő kiszabadulását. Egy nő arról számolt be, hogy a kórházban rendkívül erős fájdalmai voltak, amikor a fájdalma hirtelen megszűnt, és a saját testét az ágya fölött lebegve nézte. Tapasztalatát örömtelinek írta le, de ennek az élménynek nem volt része a teste. Traumatikus események okozta érzelmi fájdalom is eredményezheti az életerő elválását a testtől. Az életerő a béke és a teljes öröm egy olyan helyébe lép be, amely mentes bármilyen fájdalomérzettől.

Sokan számolnak be hasonló érzésekről, melyeket drogok váltanak ki. Egy fiatal férfi a teste fölött lebegve találja magát, miközben nézi a drog hatása alatt álló testét maga alatt. Mások egy olyan birodalomba történt utazásról számolnak be, ahol megtanítják nekik életük célját azzal az utasítással, hogy miként kell megváltozniuk annak érdekében, hogy teljesebb életet éljenek. Hasonló módon mély meditációban vagy tudatos álmodás során is képes valaki elhagyni a testét, miközben lényege egy másik helyen van. Ezeket az állapotokat használják az emberek az egész bolygón, hogy új birodalmakat fedezzenek fel, és hogy megismerjék magát az életet.

Tehát nem igazán számít, hogyan történik meg vagy mikor. Néhány ember számára ez egy egyszeri, életet megváltoztató élmény. Mások számár ez több eseményt jelent, és több tanulságot. Úgy tűnik azonban, hogy több fontos tényező van, amely bekövetkezik. Először is, ez sokkal valóságosabb, mint amit a fizikai test képes megtapasztalni. A testből történő kiszabadulás lehetővé teszi az öt érzékszerven túli megtapasztalást. Másodszor pedig felejthetetlen. Még ha igyekszünk is elfelejteni a tapasztalatot, és visszamenni a fizikai világba, a titkot már soha nem lehet törölni a memóriából. Harmadszor, ez nem egy intellektuális tevékenység, melyet az agyunkkal vagy elménkkel ismerhetünk meg. Ez egy utazás, egy mindenen túli élmény, amit nem vagyunk képesek megismerni vagy megérteni addig, amíg közvetlenül meg nem történik velünk. Amikor megtörténik, örökre megváltoztat. Végül (de nem kimerítő módon), amikor olyanokkal kommunikálunk, akik hasonló élményen mentek keresztül, otthon érezzük magunkat. Érezzük az ismerős kötődést, mert megtapasztaltuk az élet valódi lényegét, amik vagyunk.

(Dr. Teresa L. DeCicco)

Freddy testen kívüli élménye - videó

2015. november 19., csütörtök

Egy indiai folyó, ami először apadt le a történelem során, elképesztő ősi titkokat feltárva!



Földünk tele van ősi kincsekkel, elképesztő ókori hagyatékokkal, amik az idők során a természeti erőknek hála olyan szinten ,,elbújtak” előlünk, hogy talán sosem fog már rájuk fény derülni.








Az dél-indiai Karnátaka állam területén azonban egy nagy ősi titokra már egészen biztosan fény derült, amikor a helyi Sharmala folyó, a lejegyzett történelem óta először, hihetetlen módon leapadt, káprázatos kincseket feltárva a helyi lakosok előtt. 









A folyó alján, az iszapba és kavicsok közé rejtve, jól kivehető, ember által formázott sziklák és hatalmas kőtömbök bukkantak elő a semmiből, melyek legvalószínűbb, hogy egy ősi Hindu vallás hagyatékai, (Shiva Linga törzs) azonban olyan teóriák is napvilágot láttak, hogy egyáltalán nem is biztos, hogy ember alkotta szimbólumokról van szó.









Bámulatos felfedezésről van szó, melyre egészen pontos magyarázatot valószínűleg sohasem fogunk kapni, ezért nem is marad más nekünk mint, hogy ámuljunk a róla készült fotók és videó által.

(forrás: liked.hu)
Shalmala folyó India - videó