A különbség Tolsztoj és Dosztojevszkij között - Nem hagyta a világ, hogy az agg Tolsztoj élete végén elvonuljon tőle

Tolsztoj és Dosztojevszkij

A különbség Tolsztoj és Dosztojevszkij között

Dosztojevszkij hét évvel korábban született, mint Tolsztoj, de tizenkilenc évvel előtte hunyt el. Bár soha nem ismerkedtek meg személyesen, egy alkalommal mégis egy helyen tartózkodtak: egy irodalmi esten, ahol anélkül találkoztak, hogy tudtak volna egymás jelenlétéről. Tolsztoj ugyanis éppen akkor hagyta el a rendezvényt, amikor Dosztojevszkij megérkezett.

Később, Dosztojevszkij feleségének, Anna Grigorjevnának Tolsztoj ezt mondta:

„Sajnálom, hogy soha nem ismerhettem meg a férjét. Dosztojevszkij mindig is egy olyan ember volt számomra, akiben valódi keresztényi érzés lakozott. Képes volt meghódítani az emberek szívét.”

Úgy tartják, hogy Dosztojevszkij nagy tisztelője volt Tolsztoj Anna Karenina című regényének. Egy író naplójában ezt írta:

„Leonyid Tolsztoj gróf, minden kétséget kizáróan, a legnépszerűbb író az olvasók minden rétegében.”

Ennek ellenére Dosztojevszkij nem nézte jó szemmel Tolsztoj kiváltságos helyzetét és fényűző életét. Úgy érezte, hogy a hatalmas honoráriumok, amelyeket Tolsztoj kapott a műveiért, túlzóan magasak. Meggyőződése volt, hogy az írói sikerekhez hozzájárult Tolsztoj vagyona és előkelő társadalmi helyzete is.

1881-ben Dosztojevszkij meghalt. Amikor Tolsztoj megtudta a hírt, mély szomorúság lett úrrá rajta, és ezt írta egy barátjának, Szaharovnak:

„Soha nem találkoztam Dosztojevszkijjel, nem volt semmilyen személyes kapcsolatom vele, de amikor meghalt, hirtelen megértettem, hogy ő állt hozzám a legközelebb, és ő volt számomra a legkedvesebb ember. Mintha ő maga én lettem volna.”

Dosztojevszkij halálának éve fordulópont volt Tolsztoj életében, egy spirituális átalakulás időszaka. Míg Dosztojevszkij befejezte Bűn és bűnhődés című regényét, addig Tolsztoj éppen a monumentális Háború és béke megírásán dolgozott. Kettejük munkássága és személyisége különbözött, de hatásuk a világirodalomra felbecsülhetetlen.

- forrás: Merj élni -

Ilja Jefimovics Repin (1844–1930): Lev Nyikolajevics Tolsztoj

Nem hagyta a világ, hogy az agg Tolsztoj élete végén elvonuljon tőle

Lev Tolsztoj maradandó nyomot hagyott a világirodalmon, és kétségtelenül a leghíresebb orosz írók egyike. Élete végén azonban egyre több feszültség gyötörte, és egyre gyökeresebb változásokat eszközölt magán és környezetén – ezek végül halálát is befolyásolták.

1910. október 28-án éjjel három órakor Szofja Bersz grófnő lépések dobogására ébredt. Férje, Lev Nyikolajevics Tolsztoj gróf – ekkoriban Oroszország leghíresebb írója – idegesen járkált fel s alá a szomszéd szobában a Jasznaja Poljana nevű birtokukon található házukban, Moszkvától körülbelül 150 kilométerre délre. Férje azt mondta, csak gyógyszert vett be, megkérte, hogy feküdjön vissza aludni, és becsukta az ajtót. Másnap reggelre Tolsztoj eltűnt. Az író orvosa, Dr. Makoveckij kíséretében, durva paraszti ruhákban felszállt egy harmadosztályú vasúti kocsira, és elindult, hogy utolsó napjait máshol töltse.

Tolsztoj hagyott egy levelet feleségének, amelyben azt írta: „Ne keress! Azt érzem, vissza kell vonulnom az élet gondjaitól. Az állandó vendégek, az állandó látogatások, az állandó kinematográfosok zaklatnak engem Jasznaja Poljanában, és megmérgezik életemet. Fel akarok épülni a világ gondjaiból. Erre van szüksége lelkemnek és testemnek, melyek 82 évet éltek már e földön.”

Tolsztoj ezen a nagy, arisztokratikus birtokon született, amelynek neve „fényes tisztást” jelent, az évek során azonban egyre inkább csapdának érezte. Az „Anna Karenina” 1877-es megjelenését követően Tolsztoj „megtérésen” ment keresztül.

„Igazi uraság, van ez a birtoka az orosz vidéken egy olyan faluban, amely szintén gyakorlatilag a saját tulajdona, és innen odáig jut, hogy megtagadja a gazdagságot – gyakorlatilag életközépi válságot él át, és mivel ő Tolsztoj, úgy van vele, 'meg fogom oldani'” – mondja Ani Kokobobo, a Tolstoy Studies Journal című Tolsztojjal foglalkozó irodalmi szaklap szerkesztője, akinek a közeljövőben jelenik meg könyve A szex bölcse: Tolsztoj elméletei nemről, identitásról és közösülésről címmel.

Az új hévtől fűtve Tolsztoj az 1890-es években újrafordította és újraértelmezte az Újszövetséget, és kritizálta az orosz ortodox egyház értelmezését. „Úgy dönt, oly módon kell élni az életet, amely nem kötődik szorosan a testhez, az egyéniséghez, a vagyonhoz vagy a szexhez” – mondja Kokobobo. 1901-ben az írót kiátkozta az egyház, és nemesi mivolta ellenére elhagyta társadalmi rangjának jelzőit. Egy paraszti viskóba költözött a birtokán, „kizárólag az egyszerű parasztok ételét fogyasztotta, és a parasztság ruháit öltötte magára – durva zubbonyt, bő nadrágot magas szárú marhabőr csizmába tűrve, bőr övet és szőrmesapkát” – írta 1910. november 13-án a New York Times a botrányról.

Tolsztoj birtokán étkezdéket alapított a szegényeknek és iskolát a parasztgyermekeknek, saját maga is földet művelt, és azt is igyekezte elintézni, hogy neki járó jogdíjak nélkül kerüljenek kiadásra művei. Hirdette a szexuális absztinenciát is, ez azonban igencsak ellentmondott saját életének – 48 év házasság alatt Szofjával 13 gyermekük született. A feleség nemigen tudott mit kezdeni az író új nézeteivel. „Ha kettejük naplóit összevetjük, látszik, hogy más világokban élnek” – mondja Kokobobo. „El tudják képzelni, milyen lehetett ez a feleségnek – 'Van 13 gyermekünk, és te hirtelen az anti-szex prófétája lettél?”

Tolsztoj régóta elmélkedett a halálon, Jasznaja Poljanánál azonban elkerülhetetlen felelősségekkel volt körülvéve mint úr és mint híresség. Azonban álruhában utazva sem tudta elkerülni a nyilvánosságot: az újságírók mindenhol a nyomában jártak, és őrültségként írták le minden lépését. Először a samargyinói zárdához utazott, ahol legkedvesebb nővére, Marija apáca volt. Miután itteni látogatása nyilvánosságra került, továbbállt, és látszólag a Kaukázusba igyekezett eljutni.

November 15-én azonban – alig két héttel azután, hogy elindult otthonról – súlyosan megbetegedett, és egy Asztapovo nevű város vasútállomására vitték be. Felesége odasietett hozzá, azonban egészen az utolsó percekig – öt nappal később – nem engedték a közelébe. A sajtó és az őt bolondnak tartó kritikusok gyűrűjében korántsem azt a nyugodt, csendes halált kapta, amelyre vágyott.

A brit Times egyik cikkében még halálakor is igen durván ítélkezett felette: „Tolsztoj egykor jelentős művész volt a betűk terén, tiszta vízióval rendelkező író, lenyűgöző megfigyelőképességgel, összefüggő stílussal. Újabban nyilvánvalóan megőrült, elvonult meghalni a vadonba, mint egy vadállat. A nyilvánvaló vicceket mellőzzük. Igen szomorú helyzet.”

Kokobobo úgy látja, Tolsztoj halála az általa évtizedek óta dédelgetett ideológia természetes végkifejlete volt. „Az irónia persze az, hogy Szofja volt, aki törődött vele, ő volt a partnere, ő tette lehetővé az életét – mondja. „Senki sem értette meg őt és törődött vele úgy, mint Szofja. Amint kikerült az ő vonzásköréből, meghalt.”

forrás: mult-kor.hu

Lev Nyikolajevics Tolsztoj 1828-1910

AZ ÍRÓ, AKI MEGOLDOTTA AZ ÉLET ÉRTELMÉT | Lev Tolsztoj - videó

forrás:Filozófia Bölcsessége

Nikola Tesla jobban szerette a galambokat, mint az embereket

A magánéletben Tesla kifejezetten visszahúzódó, emberkerülő természet volt, aki sohasem tudta megértetni magát az átlagemberekkel, ahogyan a „tömeg” sem értette meg őt – élete utolsó évtizedeiben egy New York-i hotel kétszobás lakosztályában élt magányosan. Míg az emberek társaságától tartózkodott, a különc zseni teljesen más „társaságban”, a galambok között találta meg valódi lelki társait: rajongásig szerette a nagyvárosi utcákon, tereken, háztetőkön szép számban előforduló apró madarakat, akik az emberekkel ellentétben nem beszéltek, ezért sokkal könnyebben tudott közeledni hozzájuk, különleges természetük, sehová sem tartozásuk és szabad szárnyalásuk pedig rokon lelkekké tette őket Tesla szemében.

Tesla gyakran járta a New York-i parkokat, ahol órákon át a galambokat etette, sőt, a sérült madarakat haza is vitte magával, ápolta, gondjukat viselte, amíg fel nem épültek és ki nem repülhettek a nagyvilágba. Szállodai lakosztályának ablakait nyitva tartotta, hogy szárnyas barátai bármikor meglátogathassák, és annyira nagylelkű volt velük, hogy egy ízben arra utasította a hotel főszakácsát, készítsen egy különleges magokból készült „menüt” az „illusztris vendégek” számára.

Tesla időskorában

Élete nagy szerelme egy galamb volt

A különc, visszahúzódó feltaláló a szerelemtől és a nőkkel való intim viszonytól is irtózott: önként vállalt cölibátusban élte az életét, és teljesen elvetette a házasság gondolatát, ugyanis, mint mondta, az efféle felesleges dolgok csupán elterelnék a figyelmét és elvonnák az idejét a mindennél fontosabbnak tekintett munkájáról. Egy alkalommal, 1922-ben mégis azon kapta magát, belehabarodott „valakibe”, méghozzá egy különlegesen szép és kecses fehér galambba.

A tudós a saját ablakpárkányán ismerkedett meg a szárny- és lábtörést szenvedett nőstény jószággal, amely többször is odarepült, gyengélkedve, eleség reményében: Tesla nem csupán heteken keresztül gondját viselte a galambnak, de több mint 2000 dollárt költött az ápolására, és még egy különleges szerkezetet is eszkábált a törött testrészek sínbe tételéhez. A közeli barátság plátói szerelemmé fejlődött a különc zseni részéről, aki egy ismerősének írt levelében nyíltan bevallotta, úgy érzett a gyönyörű, fehér madár iránt, „ahogyan egy férfi egy nő iránt érez”. „Csak kívánnom kellett, és máris repült hozzám” – állította – „amíg ő velem volt, úgy éreztem, van célja az életemnek.”

A furcsa románc végül költőien szomorú véget ért: nem sokkal azelőtt, hogy elpusztult, a fehér galamb utoljára még egyszer berepült a hotelszobába, hogy elmondja „kedvesének”, nemsokára meg fog halni. Tesla saját állítása szerint ekkor a madár szeméből vakító fehér fény áradt, erősebb, mint bármilyen világosság, amit valaha képes volt előállítani elektromos berendezéseivel.

- Forrás: Rudolf Dániel - divany.hu -

- - - - - - - 

A VILÁG LEGZSENIÁLISABB EMBERÉNEK

SZOMORÚ ÉS TRAGIKUS TÖRTÉNETE - videó

forrás:Vicc Elek

Jó és rossz szellemek

Valójában nincs olyan, hogy jó és rossz szellem. Csak szintek, fejlettségi fokok vannak, és akit mi emberek gonosznak, rossznak mondunk, az valójában csak egy alacsony fejlettségi szinten álló, alacsony rezgésű szellem, aki az alacsony fejlettségi fokánál fogva nem érzi át a tettei következményeit, így még abban leli örömét, ha rombolhat vagy másoknak árthat. 

Pont úgy, ahogy az iskolákban is történik. Az iskolákban mindig akad egy-két tanuló, aki ahelyett, hogy a tanulással foglalkozna, inkább az osztálytársait piszkálja, de nem gonoszságból, csupán tudatlanságból. Egyszerűen nem érzi át, hogy mit okoz a másiknak ezzel. Mikor ez a gyerek felnő, és felnőtt fejjel, nagyobb tudással, fejlettebb gondolkodással visszagondol a korábbi tetteire, jó esetben már bánja, hogy elkövette azokat és lelkiismeret furdalást érez miattuk. Rosszabbik esetben még felnőtt korában is megmarad ugyanazon az alacsony szinten és tovább folytatja ártó cselekedeteit, amik már sokkal merészebb tettekben nyilvánulhatnak meg, és természetesen az azokért járó negatív következmények is nagyobbak lesznek majd.

Így van ez a szellemeknél is, akik a fejlettségi szintjüknek megfelelően különbözőek lehetnek, és akik számos néven és alakban ismeretesek. A különböző népek, kultúrák különböző néven emlegetik őket, de sok esetben ugyanarról a szellemről van szó. Ugyanis a szellemek az emberek előtt mindig olyan alakban jelennek meg, ahogy őket az adott kultúrában élő ember felismerni és elfogadni tudja.

Egy tiszta, magas rezgésű, jó szándékú szellemi lény (pl.: az angyalok) egy európai ember számára, ha valamilyen fontos okból megjelenik akár a valóságban, akár az illető álmában, akkor valószínűleg egy fehér ruhás, fényárban úszó férfi vagy női alakban fog megjelenni, mert tudja, hogy az európai kultúrában őket így szokták ábrázolni és ebben a formában tudják őt felismerni. Egy dzsungelben élő törzs tagjainak viszont megint más alakban fog megjelenni, talán épp egy harci díszbe öltözött férfi alakjában, mert tudja, hogy ők abban a formában ismerik fel őt. Az angyalok és más tiszta szellemi lények mindig segítségére vannak az embereknek, de nem csak nekünk, hiszen az emberek megsegítésén kívül még számos feladatot ellátnak itt Földünkön, de a mindenség más régióiban és szféráiban is.

Az alacsony rezgésű, alacsony fejlettségű un. „gonosz” szellemekkel (pl.: démonok) is hasonlóképpen van. Ők is pontosan tudják, hogy mi az az alak, amelyben őket ábrázolni szokták és mi az az alak, amelyben félelmet és rettegést tudnak belőlünk kiváltani. Az alacsony rezgésű szellemek többnyire fekete emberi alakban vagy fekete, gomolygó, füstszerű alakban jelennek meg. A fekete szín egyébként nem csak azért van, mert így félelmetesebbnek néznek ki, hanem egészen egyszerűen azért, mert az alacsony rezgéseik miatt a lelkük fekete színű és nem sugároz ki fényt és szeretetet, ellentétben például az angyalokéval, akik a magas, tiszta rezgéseik miatt mindig fényben ragyognak. A gonosz szellemek is többfélék lehetnek. Vannak, akik megelégszenek azzal, ha néha ráijesztenek egy-két emberre mondjuk egy régi elhagyott házban, amely esetleg egykor az övé volt. Hang és fényhatásokkal, esetleg tárgymozgatásokkal. De a legalacsonyabb fejlettségi fokokon lévők már akár odáig is elmerészkednek, sőt épp az a céljuk, hogy az adott ember életét megpróbálják tönkretenni és öngyilkosságba hajszolni.

Honnan tudjuk, hogy épp egy jó vagy egy rossz szellemmel van-e dolgunk? Ezt nagyon könnyen meglehet állapítani. A tiszta szellemi lények megjelenése, jelenléte, akár látjuk őket, akár nem mindig kellemes, jóleső, nyugalmas érzéssel tölt el bennünket. Az ő jelenlétükben is kirázhat minket a hideg, de sosem jelentkezik mellé félelem, nyugtalanság és a legkisebb negatív érzés sem.

Amikor épp egy gonosz szellemmel van dolgunk, akkor azt mindig hidegrázás, félelem, nyugtalanság, kétely kíséri. Egyszerűen nem érezzük ilyenkor magunkat biztonságban, magunk mögé nézünk, vagy épp kényszert érzünk, hogy felkapcsoljuk a lámpát, mert rosszul érezzük magunkat a sötétben. A gonosz szellemek gyakran álmunkban látogatnak el hozzánk és az álmunkon keresztül próbálnak hozzák férni, megrémíteni.

Tudni kell, hogy az alacsony rezgésű szellemek a mi félelmeinkből táplálkoznak, mert a félelem valójában nem más, mint egyfajta energia. Ezért van az, hogy próbálnak minket megrémíteni, hogy így energiához jussanak, és mert örömüket lelik a mi megrémítésünkben. Ez az oka annak is, hogy többnyire sötétben jelentkeznek, mert úgy könnyebben elérhetik a céljaikat. Akár hanghatásokkal vagy tárgyak mozgatásával is próbálkozhatnak téged megrémíteni, de ne add meg nekik ezt az örömöt!

Éppen ezért ha úgy véled, úgy érzékeled, hogy egy gonosz szellem van a közeledben, ha azt érzed, hogy valamiért indokolatlanul nyugtalanságot, félelmet érzel, akkor mindig jusson eszedbe az, hogy épp az a céljuk, hogy megrémítsenek téged. Tudd, hogy minden, amit tapasztalsz, csak színjáték azért, hogy elérjék a céljukat. Tudd, hogy valójában semmi hatalmuk sincs feletted, ha nem félsz tőlük, ha nem adsz nekik energiát a félelmeddel. Ne tápláld őket a félelmeddel!

Hogyan távolítsd el a gonosz szellemeket?

Fontos, hogy tudd ők csak alacsony rezgésű, alacsony fejlettségű szellemek, akiknek még fejlődésre, tanulásra van szükségük, pontosan úgy, ahogy az iskolákban is a gyengébb tanulóknak. Ahogy az iskolákban is a gyengébb tanulókat nem büntetni, nem elkergetni, pláne nem megsemmisíteni kell, hanem tanítani, mégpedig minden tanulót a saját szintjének megfelelő módon, úgy a gonosz szellemeket is. Például egy óvodás, vagy épp egy első osztályos tanuló nem ugyan azt tanulja és nem ugyanolyan módon, mint egy nyolcadikos. Az alacsony fejlettségű szellemekkel is ekképp kell bánni.

Egyszerűen mond ki ilyenkor néhányszor hangosan és határozottan a következőt parancsoló módon: „Jézus nevében parancsolom, hogy minden ártó szándékú szellem térjen vissza a fénybe és szeretetbe.”

De mondhatod azt is, ezt már kérve, határozott módon: „Istenem, kérlek, segíts és áraszd el ezeket az ártó szándékú szellemeket fénnyel és szeretettel!”

Vagy például: „Istenem, kérlek, töltsd be ezen alacsony fejlettségű szellemek lelkét fénnyel és szeretettel, és óvj meg tőlük!”

Amint kimondod valamelyiket néhányszor hangosan, megfogod látni, hogy a félelmed és a nyugtalanságod hirtelen megszűnik majd, és újra biztonságban fogod magad érezni. Ez annak a jele, hogy a gonosz szellemek elmentek.

Ha a fenti három példa mondatot megnézed alaposabban, észreveheted, hogy nincs bennük ártás, bántás, büntetés, elűzés, megsemmisítés, stb. Csak tanítás, megismertetés szerepel bennük! A horror filmekben a gonosz szellemeket, mindig elakarják pusztítani, elakarják űzni onnan, ahol épp vannak, de a valóságban egy szellemet sem lehet elpusztítani se a jót, se a rosszat. Az elűzésük szintén nem egy bölcs cselekedet, hiszen ekkor egyszerűen csak azt érnénk el, hogy majd később, amikor megint megerősödik, esetleg visszajön hozzánk vagy keres magának egy másik áldozatot. Ugye milyen butaság!

Amikor Istent, Jézust, vagy bármely tiszta szellemi lényt kérjük, hogy segítsenek, akkor sosem kérhetjük őket arra, hogy ártsanak bárkinek is, és még ha kérnénk is, akkor sem tennék meg, hisz ők tiszta szellemi lények, akik senkinek, még a „gonosznak” sem ártanának. Ehelyett arra kérjük őket, hogy árasszák el őket fénnyel és szeretettel, hisz meg kell őket tanítani, meg kell őket ismertetni a fénnyel, szeretettel, azaz Isten fényével és szeretetével, a tudással! Amikor erre kérjük Istent vagy Jézust, akkor ők a mi kérésünkre megvilágítják a tudás és szeretet fényével ezen alacsony fejlettségi szintű szellemeket. Mintegy piciny betekintést engednek nekik a magasabb szférákba ahol csak szeretet, béke, öröm és boldogság van, és ekkor átérzik a tetteik következményeit. Ekkor vagy megrettenek a rájuk váró hosszú, fáradságos és sok megpróbáltatással járó fejlődési folyamattól, ami ahhoz kell, hogy oda jussanak, és ezért visszamennek inkább a saját alacsony rezgésű síkjukra maguktól, vagy saját szabad akaratukból vállalják azt és elindulnak a megismerés útján a magasabb szférákba, azon az úton, amin mi emberek is járunk például itt a Földön.

A fenti három példát megnézve láthatod azt is, hogy nem szerepel bennük az, hogy: „Távozzatok innen!” Ahogy korábban mondtuk ez nem lenne bölcs dolog, mert később visszajöhetnének vagy épp másik áldozatot keresnének, amit szintén nem akarunk. A „Távozzatok innen!” helyett csak azt mondjuk, hogy térjenek vissza a fénybe és szeretetbe, azaz a megismerésbe, tudásba, Isten fényébe, szeretetébe. Megint csak a tanítás, a megismertetés a cél!

A fenti három példa csak példa. Alkalmazhatod bármelyiket, amelyik szimpatikus! Segíteni fog, ha arra kerül sor, de akár te magad is megfogalmazhatod őket a saját szavaiddal, ahogy jól esik, ahogy könnyen megtudod jegyezni. De fontos, hogy sose legyen ártó szándékú a segítségkérésed. Istent, vagy Jézust kérd, hogy segítsenek neked, azáltal, hogy az alacsony fejlettségű szellemeket megismertetik a fénnyel és szeretettel, a tudással, a tetteik következményeivel, stb. Egy helyre küldheted őket úgy, hogy ne ártsanak, az pedig szintén a fény, a szeretet, a megismerés, a tudás, azaz Isten fénye és szeretete!

A lényeg, hogy a gonosszal, az alacsony rezgésű szellemekkel nekünk sosem szabad ártó módon fellépnünk, hiszen azzal mi is csak olyanok lennénk, mint ők, ráadásul nem szüntetné meg a problémát, legalábbis tartósan nem. Feléjük úgy kell fordulni, mint egy gyermekhez, aki még nem tudja, aki még nem érzi a tettei következményeit, ezért meg kell őket tanítani arra, de szeretettel, megértéssel és türelemmel.

Hogy miért kell kérni a segítséget? Miért nem avatkoznak be egyből az Égiek közvetlenül? Ahogy Az ima ereje írásban már említettem, mert ha mást nem is tud megtenni az ember a saját ügyében, de legalább annyit tegyen meg, hogy kérjen. A másik ok, hogy az ember megtanuljon hinni az isteni segítségben, a szellemvilágban, a szellemvilág létezésében, hogy valójában mi emberek is szellemek vagyunk, csak épp emberi testben. Ha mindig, minden probléma még az előtt megoldásra kerülne, még mielőtt az kifejtené látható, érezhető hatását, az emberek sosem gondolkodnának el azon, hogy valójában kik is ők, hogy honnan jöttek, és hogy hová fognak visszamenni.

- forrás:egybenegy.hu -

- - - - - - 

Gyertyás védekezési módszer - videó

forrás és előadó: Karsay István spirituális tanító

Szabó Sándor - Uram, köszönöm...

Uram, köszönöm a napfényt, mely ad nekünk meleget.

Köszönöm a testemet tápláló kenyeret.

Köszönöm a vizet, mi oltja a szomjamat,

És még mennyi mennyi köszönet elmaradt.

Köszönöm a füvet, az esőt, a harmatot,

Köszönöm a virágot, mely ontja az illatot.

Köszönöm a fákat, melyek árnyékot adnak,

Köszönöm az estét, hogy most vége a napnak.

Köszönöm a hangyát, a tücsköt, a bogarat,

A hajnalban ébredő kis dalos madarat.

És még mennyi mindent köszönök Teneked,

Az eget, a földet, a folyót, a hegyeket.

Köszönöm a légzéshez szükséges levegőt,

S hogy boldogabb vagyok, mint bármikor ezelőtt.

Amit a legjobban köszönök, utoljára hagytam,

Köszönöm az életet, amit tőled kaptam.

- Szabó Sándor - Uram, köszönöm -

- - - - - - 

Szabó Sándor - Uram, köszönöm  2011. febr. 22. - videó

forrás: szsaca -saját verse

Roland Tiller festőművész

Roland Tiller Németországban élő festő és grafikus. Az általa tartott festés szemináriumok alapja Liane Collot d'Herbois kutatásain alapul, aki továbbfejlesztette és elmélyítette J.W. Goethe és Rudolf Steiner színelméletét, és a színek szellemi megértéséből fakadó tudását a gyakorlatban is alkalmazta.

Roland Tiller

Nagyon fiatal voltál amikor a festészetnek ezzel a módjával találkoztál, és szerencsés, hogy magától Lianétól tanultál. Mi vezetett téged oda fiatalként, és mire találtál? 

RT. Most valami nagyon fontosat mondtál, tér, amiben lélegezni tudunk. Ha nem lélegzünk, nem élünk - ez alapvető. És ahogy a lélegzés része a középpontunknak, a szív területe is a középpontban van. És ezzel visszatértünk a történetemhez, mert valószínűleg csak a szívemre hallgattam. Gyerekként, mint a legtöbb gyerek, sokat festettem, rajzoltam. Visszanézve igazából a saját világom volt az, amit ábrázolni tudtam, tekintet nélkül a külvilágra. 

Szerencsére a szüleim mindig támogatták ezeket a tevékenységeket, bár nem voltak hivatásos művészek, tehát fejlődni tudtam művészi kifejezésmódban. 

12 évesen volt az első kiállításom. Megtanultam, hogy munkámmal örömet tudok okozni az embereknek. Ez elég ok volt arra, hogy ebbe az irányba induljak el. Grafikai tervezést tanultam, de mindig festettem mellette. Ebben az időszakban szerencsém volt. hogy jelentős művészekkel találkoztam Bécsben, ahol felnőttem. 

Sok művészetet láttam és sokféle művészet- és színelmélettel találkoztam. Saját tapasztalataim alapján éreztem, hogy a szín több, mint materialitás. Ezt a tényt csak sejtettem, de nem igazán értettem, vagy elemeztem magamnak. 

Mihály arkangyal

A bécsi Művészeti Akadémián egy professzor azt válaszolta a kérdéseimre, hogy tanulmányozhatnám Goethe színelméletét. És ez igazán fordulópont volt, ami sorsszerűen Goethetől Steinerig, és Liane Collot d’Herbois-ig vezetett. 

20 éves voltam, amikor egy kicsi bécsi könyvesboltban kezembe került Liane könyve a fényről, színről és sötétségről. Teljesen el voltam ragadtatva a tartalmától, miközben nem volt benne egyetlen festmény sem. Ezt a könyvet olvasni igazán beavatás volt. A kapcsolat a belső és a külső világ között, a színek és az emberi lélek fejlődése, az emberiség fejlődésének kulturális korszakainak kapcsolata a színek világához, a gondolkodás-érzés-akarat kapcsolata a színekhez, a szervek működése, mint színminőségek… fantasztikus volt ezekről olvasni. És újra és újra elolvastam, mert ezt nem lehet azonnal megérteni, olyan sok információ van benne . Minden összekapcsolódott, az összes színelmélet és a különböző nézőpontok, melyekről korábban hallottam és tanultam az életemben egy nagy tálcán állt előttem egy mindent összekapcsoló rátekintésben, ami nem zárt ki semmit, mert minden benne volt. Világos volt számomra, hogy meg kell ismernem a bölcsességnek ezt kincsét. 

A Fény születése

Egy évvel később már Hollandiában voltam, ahol Liane élt ez időben, 85. évében. Hét évig voltam Hollandiában, egy kis művészeti akadémián tanultunk Lianétól, ott találkoztam a feleségemmel és a lányunk is ott született. Mondhatjuk, hogy igazán otthon éreztem magam. 

Mi a művészeti utat tanulmányoztuk a fénnyelszínnel-sötétséggel dolgozva, nem a terápiás munkát, ami abban az időben egyre ismertebbé vált. A művészeti irány egészen más kihívások elé állít, másfélét, mint a terápiás munka, és az én utam és a feleségemé is a művészeti út volt. Lianével földi élete utolsó hét évében találkoztunk és bámulatos volt, ébersége és világos gondolkodása. Mindig kaland volt amikor beszélt, vagy ránézett a munkánkra. Biztosak lehettünk abban, hogy új impulzusokkal megyünk haza. Most már több, mint 20 éve dolgozom ezekkel az impulzusokkal és azt kell mondanom, az emberiség jelenlegi fejlődési szakaszára tekintve, hogy még csak a kezdeteknél tartunk. Az ő impulzusai olyan messzire mutatóak, hogy biztos vagyok abban, hogy még a művészek jövőbeli generációja számára is gyümölcsözőek lesznek. És dolgozni fognak vele.

Oltárkép

Emlékszem amikor először találkoztunk Hollandiában az Emerald Foundation képzésen, azt mondtad, hogy a fény-szín-sötétség tiszta antropozófia , élő antropozófia. Nekem ez nagyon fontos és igaz mondat volt akkor. Le tudnád most írni, te mit értettél ez alatt?

R.T. Igen, tudod én nem voltam waldorf diák, soha nem hallottam antropozófiáról talán csak a szüleimtől az orvoslás világáról. Igazán csak a művészettel törődtem az életemben. Majd fiatal emberként Hollandiába mentem, és ahogy korábban mondtam, azért, mert el voltam ragadtatva a fény-szín-sötétség ideájától. Ott sokat hallottunk az antropozófiáról és a tanárok mindig csodálkoztak hogy én mindent azonnal megértettem. Azáltal, hogy fényben, színben, sötétségben gondolkodtam, az összes tartalmat gyorsan meg tudtam érteni. Tehát arra jutottam az évek során, hogy az ezekkel a minőségekkel való intenzív munka az maga a gyakorlati antropozófia, közvetlenül látható, közvetlenül tapsztalható. Ez természetesen a csinálás módját jelenti, nem csak gondolkodni és beszélni ezekről a tartalmakról.

Őrangyal

Találkozás

- forrás:festesterapia.wordpress.com - részlet -

- - - - - - 

Kapcsolódó írás

Ki volt Liane Collot d'Herbois

http://dszilvia.blogspot.com/2024/12/ki-volt-liane-collot-dherbois.html

Brian Wolfe (Waldorf-tanár) krétával - videó

forrás:Brian Wolfe

Robin Williams és Koko a gorilla emlékére

Amikor Robin Williams újra megnevettetett egy gorillát, miután fél évig gyászolta barátja halálát.

Néhány amerikai etológus megtanított egy Koko nevű gorillát jelnyelven keresztül beszélni az emberekkel.

Koko rendkívül intelligens volt, de nagyon nehéz időszakon ment keresztül, annyira, hogy a biológusok attól féltek, hogy a melankólia egy komoly formájától kezdett szenvedni.

A kutatók segíteni akartak Kokónak, új barátot találtak neki, ugyanakkor tanulmányozni is akarták, hogyan reagál az emberekkel.

Valójában a jelnyelvet tanulmányozva és a fajunkkal való kommunikáció képes volt más gorillákhoz képest Koko tökéletes példány volt annak megállapítására, hogy léteznek-e valódi kognitív határok a fajunk között vagy sem.

Aztán megkérdezték Robin Williamst, aki főleg arról ismert, hogy nagyszerű komikus, hogy szeretne-e néhány órát Koko társaságában tölteni, próbáljon természetes módon kapcsolatba lépni vele, mintha egy normális segítségre szoruló ember lenne.

Williams azonnal elfogadta, még ha kétségei is voltak a találkozó módját illetően. Nem volt a főemlősök szakértője, és félt, hogy túl kínos lenne békésen kapcsolatba lépni az állattal.

Azonban, amikor a gorilla elé érkezett, Williamsnek igazi megvilágosodása volt.

Williams azzal, hogy engedte, hogy az állat önmagában megismerje, rájött, hogy Kokóval való interakció olyan, mintha egy nagyon kíváncsi gyerekkel lépne kapcsolatba. A gorilla lassan egyre jobban érdeklődött a látogató iránt, annyira, hogy lenyűgözte a szemüvege, és "furcsa üvegszemeivel" szerette volna látni.

Koko hamarosan jelbeszédet használva kezdett beszélni Williamsszel, azt sugallva, hogy játszanak vagy meglepően intelligens kérdéseket tett neki, ami sokkolta a színészt. Ketten néhány perc alatt még viccelődni is kezdtek, egymást csiklandozni, játszani, elmesélni az élettapasztalataikat.

Ez mélyen meglepte a kutatókat, akik arra kérték Kokót, hogy határozza meg a színészt egy választott szóval. A gorilla a "barát" kifejezést használt.

Williamst is határozottan zavarta a találkozó, különösen amikor megtudta, hogy sikerült megnevettetnie egy gorillát, aki a magányosság miatt depresszióba eshet.

Ezt követően úgy döntött, hogy amikor teheti, meglátogatja Kokót, és reklámfilmeket forgat vele a védett fajok megőrzése és az állatkísérletek ellen.

A Koko és az amerikai színész között kialakult kötelék olyan mély volt, hogy túlélte Williams 2014-ben bekövetkezett halálát. 

Amikor az öreg gorilla tudomást szerzett barátja haláláról, eljelelte oktatóinak, hogy mennyira bánatos, és néhány napig csendes maradt, ajka remegett a gyásztól.

Koko vigasztalhatatlanul tudta, hogy soha többé nem látja őt.

Koko 4 évvel később, 2018-ban, 46 évesen hunyt el. Ma a tudományos kutatás történetének egyik legfontosabb főemlőseként emlékeznek rá.

-Daily Factfinder-

forrás: Hermann Zsuzsa

- - - - - - 

Kapcsolódó írás:

Koko, a beszélő gorilla üzenete az emberiségnek

https://dszilvia.blogspot.com/2016/01/koko-beszelo-gorilla-uzenete-az.html

- - - - - -

Koko és Robin Williams - videó

forrás:kokoflix

Dr. Francine Patterson pszichológusnő és Koko 1978 - videó

(akinek segítségével az évek során elsajátította a jelbeszédet)

Rudolf Steiner: A magasabb világok és összefüggésük a mi világunkkal

Az ember általában nem fogja fel elég mélyen az ébrenlét és az alvás váltakozásának jelentőségét. Olyannyira mindennapos jelenség ez a számára, hogy alig méltatja figyelemre. Ezáltal teljességgel rejtve marad előtte minden titok, ami ezekben a folyamatokban megbúvik. Arra a kérdésre, hogy mi történik az emberrel, amikor elalszik, azt a választ kapnánk, hogy a tudata kialszik, a fáradt agy egyfajta kábulatba esik, és nem veszi már fel a külvilág érzéki benyomásait. Ez annyiban helyes is, amennyiben a fizikai szemmel észlelhető dolgokra vonatkozik. Hogyha azonban a szellemi látót kérdezzük észlelése felől, akkor ő azt fogja mondani, hogy valami egészen jelentős dolog történik. Ő azt látja, hogy a pihenő fizikai testből kiemelkedik a benső, az asztrális ember, és beleárad az asztrális világtestbe, a makrokozmoszba. Reggel, az ébredésnél pedig azt látja, hogy mindaz, ami a világmindenségbe kiáradt, most újból összehúzódik, és elnyeli a fizikai test, a mikrokozmosz. Szellemi szeme az ember nagy- és kisvilágban végbemenő, váltakozó életét látja.

Milyen jelentősége van az alvásnak az ember számára? Mi történik vele? Miért hagyja el a testét? És hogyan képes az nélküle élni? – kérdezhetnénk. A tulajdonképpeni, a benső ember – amelynek anyagi kifejeződése és eszköze a külső, a fizikai test – elalváskor azt veszi észre, hogy észleléséből eltűnik az egész külvilág, lassanként érzéketlenné válik a napközben felvett érzéki benyomásokkal szemben, és minden lelki érzelem, öröm és fájdalom is teljesen elhalványul. Tisztában kell lennünk azzal, hogy az öröm és a fájdalom, a gyűlölet és a szeretet hordozója nem a fizikai test, hanem a fizikai érzékek által észlelő benső ember. Erre azt az ellenvetést tehetnénk, hogy amennyiben ez így van, akkor miért nem tartja meg ez a benső ember a fizikai test elhagyásakor a hozzátapadó fájdalom vagy öröm érzéseit az asztrális világban is? Ennek az az oka, hogy belső élete tényeinek észleléséhez fizikai testében kell lennie, amely mintegy tükörszerűen visszaveri kedélyének hullámzásait, és tudtára hozza ezeket. A tükör elhagyásával kialszik a benyomások képe, és az ember akkor ébred csupán ismét tudatukra, amikor újból visszahúzódott a testébe. Ily módon állandó kölcsönhatás megy végbe a benső és a külső ember között.

Érdekes ezt összehasonlítani azzal, amit az egzakt tudomány mond minderről; ez egészen hasonló. Elalváskor azt vesszük észre, hogy a nappal felhasznált erők következtében az egész szervezet elfáradt, a végtagok mozgása lassanként leáll, megszűnnek a hangok, a szagok, az ízek és a fények – legutoljára a hallás, a legszellemibb érzékelés szűnik meg; felébredéskor pedig azt érezzük, hogy minden végtagunk és érzékszervünk új erőre és frissességre tett szert. De honnan erednek ezek az erők, melyek a benső embert napközben visszatükrözik a külsőnek? Ezeket szellemi hazánkból, a makrokozmoszból merítjük éjszakánként; reggel pedig magunkkal hozzuk a fizikai világba, ahol nem létezhetnénk e nélkül a belső kozmikus életbe való éjszakai lemerülés nélkül. Szükségünk van az alvásra, mert nélküle zavarok lépnének fel lelki életünkben. Az alvás ajándékoz meg bennünket szellemi erőkkel.

Láttuk, mit nyerünk a szellemi világban a fizikai világ számára, és most feltehetjük a második kérdést is: mit viszünk át esténként az éber állapotból az alvásba? Erre az ember születés és halál közötti élete ad számunkra választ. Látjuk, ahogyan a külső élmények folytonos sokasodása egyfajta fokozódást jelent életünkben, amit individuálisan kell feldolgoznunk. Mindenki individuálisan fogja fel az eseményeket. Vegyünk például egy történelmi eseményt: ezt mindenki a saját lelki érettségének megfelelően ítéli meg; van, akit nem befolyásol, semmit sem tanul belőle, egy másik emberre viszont nagy hatást gyakorol, és bölccsé válik általa. Egy ilyen embernél az élmény szellemi erőkké alakul át.

A következő példával még világosabban szemléltethetjük ezt a folyamatot. Gondoljunk egy írni tanuló gyermekre. Mennyi sikertelen próbálkozás előzte meg az első írásjegyeket; mennyi papírt és írószert kellett elhasználnia, mennyi büntetést kapott tintafoltos, csúnya írásáért: évekbe került, míg végül megtanult jól írni. Mindaz, amit végigcsinált, bizonyos módon összehúzódott, és átalakult az írás képességébe.

Így szövődnek lelki erőkké azok az élmények, melyeket esténként átviszünk az asztrális világba. Az alvás hozzáteszi a továbbiakat, és véghezviszi az erők átalakítását. A legtöbben saját tapasztalatból is tudjuk, hogy egy kívülről megtanult költemény alvás után erősebben rögződve merül fel. Ebből az igazságból született az a közismert szólásmondás, hogy: aludjunk rá egyet. – Az eddig elmondottakból kitűnik tehát, hogy a napközben feldolgozott élményeket este átvisszük szellemi hazánkba, majd ezeket reggel, szellemi erőkké átalakítva, visszahozzuk a fizikai világba. Most már világosabbá válhatott számunkra a lét két síkján váltakozó élet célja és szükségszerűsége, valamint az alvás jelentősége, amely nélkül nem tudnánk itt élni.

Az erők átalakításának azonban van egy határa, ami reggelenként, a testbe történő belemerülésnél, egyre világosabban szembetűnik. Ezt a határt fizikai testünk szabja megszerzett képességeink számára. Hiszen egyet s mást valóban képesek vagyunk egészen a testünkig hatolóan átalakítani, de nem mindent. Vegyünk példának egy olyan embert, aki tíz éven át foglalkozott a külső és a rejtett világ valódi ismereteinek elsajátításával. Azzal, amit külsőleg és tudományosan sajátított el, intellektusát és értelmét gazdagította csupán, rejtett tapasztalatai azonban, azok a megismerések, melyeket az örömből és a fájdalomból merített, belevésődtek testiségébe: megváltoztatták fiziognómiáját és mozdulatait.

A következő példával annak a határnak a mibenlétét magyarázzuk meg, amelyet a test állít a képességek felvétele elé. Egy ember zenei érzékkel nem rendelkező füllel született. – Ahhoz ugyanis, hogy valaki hivatásos zenész lehessen, olyan finom szerkezetű szervre van szüksége, amit a tudomány meg sem képes figyelni. – Ha egy ilyen ember sokat tanul zenei téren, akkor mindaz, amit nappal felvett, átalakul ugyan éjszaka szellemi zenei erővé, a tökéletlen fizikai szervbe való belépéskor azonban nem tud kifejezésre jutni. Ez a példa egy olyan esetet mutat be, amikor a fizikai szerv átalakításának lehetetlensége leküzdhetetlen akadályt gördít a szellemi erők felhasználása elé. Az embernek ilyen esetben bele kell ebbe törődnie, és nyugodtan kell viselnie a teste és megbilincselt erői között lévő diszharmóniát. Aki képes mélyebbre tekinteni, az tudja, hogy számtalan olyan élménye van mindenkinek, ami az illetőt teljesen megváltoztatná, amennyiben bele tudná azokat foglalni fizikai emberi mivoltába. Minden meg nem nyilvánítható képesség, mindazok a vágyak, melyek a merev testről leperegnek, az élet folyamán összegyűlnek, és egy olyan egészet alkotnak, ami a szellemi látás számára világosan látható.

A látó háromféle dolgot lát: az ember születésével magával hozott képességeit, azután azokat az új képességeket, amelyeket ebben az életében szerzett meg, és be tudott magába illeszteni, végül pedig azoknak az erőknek az összességét, amelyek nem tudtak bejutni a testiségbe, és arra várnak, hogy kibontakozhassanak. Ez utóbbiak mintegy ellentétet képeznek a külső testiséggel szemben, és ellenerőként hatnak rá. Ez az a legfontosabb erő, amely nincs összhangban a fizikai testben folytatott életünkkel. Lassanként felbontja testünket, elsorvasztja, és mint terhes bilincset, megpróbálja levetni; igyekszik félretenni, mint a fokozódó követelmények teljesítésére már nem megfelelő szerszámot. Ez az oka annak, hogy testünk, mint egy virág, elhervad; hogy egymás után veszíti el leveleit, míg végül semmi más nem marad belőle életben, csupán egy új mag. A szellemi látó valami ilyesmit lát az emberben: olyan, mintha az ember életének második részében mindaz, amit megszerzett, kibontakozásra képtelenül összehúzódna a bensejében, hasonlóan egy maghoz, amely a következő tavasz számára egy apró csírát rejt magában. A szellemi látó tehát minden elhalóban valami csírázót lát. Mindannyiunkban formálódik mély rejtettségben az új élet magja.

A halál értelmét ezek után minden érzésünk teljes erejével kell megragadnunk. Milyen más érzésekkel fogunk akkor odalépni egy szeretett ember halálos ágyához. Ezalatt nem azt értjük, hogy az elválás szomorúságát el kellene nyomnunk magunkban, hiszen elszáradna a lelkünk, amennyiben nem érezne már fájdalmat. Az életet azonban egy magasabb álláspontról kell néznünk, onnan, ahova a szellemtudomány helyez bennünket, és ezért ezt kell mondanunk: lentről, földi világunkból szemlélve a halál fájdalmas és kegyetlen; fentről rátekintve azonban egészen másként tárul szellemi pillantásunk elé. A lélek, fáradságos földi életének hosszú évei alatt, képességek gazdag tárházát szerezte meg, amit azonban nem lenne képes felhasználni, ha továbbra is ugyanahhoz a testhez kötődne. A halál teszi lehetővé számára azt, hogy magasabb fokra emelkedjék. – És miként rövid éjszakai alvása során nappali életének szellemi nyereségét teszi magáévá, úgy a halál arra teszi őt képessé, hogy teljes életművének nyereségét alakítsa át és transzformálja a szellemi világban. Az alvás és a halál között azonban mégis van egy hatalmas különbség. Alvás közben az átlagember – testének kényszere miatt – öntudatlan; a halálban azonban, amely megszabadítja őt a test igézetétől, felébred.

Teljes tudatosságban aratja le elmúlt életének gyümölcseit, és dolgozza ki a szellemi síkon mindazt, amit a fizikai síkon nem tudott felhasználni. Így megy át azután egy új inkarnációba, melyhez olyan testet keres, amely lehetővé teszi számára, hogy megszerzett képességeit érvényre juttassa. Ha például zenei ismereteket gyűjtött, akkor olyan szülőpárt fog keresni, akiknek zeneileg kedvező a fülstruktúrájuk. Élete ily módon az új inkarnációban egy olyan fokozódást tapasztal, amely a régi testben nem jöhetett volna létre. A fokozódás azután, az újonnan megszerzett képességek mértékében, inkarnációról inkarnációra folytatódik, egészen a teljes átszellemiesítésig. Ekkor az embernek nincs már szüksége arra, hogy egy fizikai burokhoz kötődjön, és az inkarnációk láncolata véget ér. Ha az elmondottakat teljes mértékben megértettük, akkor levonhatjuk belőle azt a következtetést, hogy a halál, minden fájdalma ellenére, jótékony szükségszerűség, és az énnek a halál megteremtését kellene kívánnia, amennyiben az nem létezne. Ebben a szemléletben nincs semmi életellenesség, aszkézis, vagy életfélelem; ez világosan kiderül abból, hogy életünk felemelésére törekszünk, és hogy igyekszünk mind a külső, mind a benső embert egyre nemesebbé és szellemibbé tenni. Minden olyan kérdés, amely arra irányul, hogy miként menekülhetnénk el az életből, kizárólag a halál és a reinkarnáció tanításának tökéletlen és hamis ismeretéből fakad. Minden – a fizikai síkon éppúgy, mint halálunk után, a szellemi síkon – egy újabb földi megtestesülés érdekében végzett munka és előkészítés csupán. Ugyanazokat a kölcsönhatásokat látjuk itt nagyban, mint amelyeket kicsiben a nappali és az éjszakai élet vizsgálatakor figyelhettünk meg.

- Rudolf Steiner -

- A magasabb világok és összefüggésük a mi világunkkal - részlet Róma, 1910. április 12. -

- - - - - - - 

Rudolf Steiner A magasabb világok megismerésének útja Hangoskönyv - videó

https://www.youtube.com/watch?v=hlGKJ-gfvPc

Ő volt Goethe - Johann Peter Eckermann: Beszélgetések Goethével

Johann Wolfgang Goethét a vele született képességek és a szerencsés véletlenek együttesen tették a világirodalom egyik legkiemelkedőbb személyiségévé. Két korszak határán élt: az az Európa és az a Németország, amelyben fiatalkorát töltötte, még majdnem középkori jellegzetességekkel bírt, idős korában viszont, évtizedekkel a francia forradalom után, már az ipari forradalom kezdeteinek lehetett tanúja. Sokoldalú tehetsége a reneszánsz zsenikre emlékeztet: bármibe kezdett, mindenben kiváló volt. Nagyszerű és sokrétű lírai életműve van, fontos regényeket írt, drámái a mai színpadon is frissnek és erőteljesnek érződnek. Természettudósnak is jelentős volt: sokat foglalkozott ásványtannal és a Föld őstörténetével, értett a csillagászathoz, színelméleti tanulmánya pedig mindmáig az optikai szakirodalom egyik alapműve. Kiválóan rajzolt, és magas színvonalon művelte a rézmetszés művészetét. Építészeti, szobrászati és műemlékvédelmi kérdésekhez is lényeglátó módon szólt hozzá.

Az ifjú költő 1775-ben

Hosszú élet jutott neki, és ezt a csaknem évszázadnyi időt jól használta ki. Fiatalkori teljesítményeit a szellem frissessége és lobogó heve teszi lenyűgözővé. Érettebb korában ezt a frissességet felváltja a szintézis igénye, a szerves fejlődés elvének kiterjesztése önmaga életművére is. Késő öregkorában ehhez járul a letisztult bölcsesség és a világlátás átfogó ereje, amelyhez az élet utolsó pillanatáig hatalmas alkotói energia társul. A fentiekre legjobb példa Goethe főműve, a Faust, amelyen húszéves korától nyolcvankét éves koráig folyamatosan dolgozott. Volt annyi önfegyelme, hogy ne akarja művét idő előtt lezárni, hanem hagyta, hogy a koncepció szervesen fejlődjön tovább. Volt annyi ereje, hogy újra meg újra nekigyürkőzzön a gigantikus feladatnak, és hogy aggastyán korában is tudjon eredményesen dolgozni. 

Goethe a dolgozószobájában diktál 

(Johann Joseph Schmeller olajfestménye)

Volt annyi szellemi élénksége, hogy közben – a romantika térhódítása idején is – ne élje túl önmagát. És volt annyi szerencséje, hogy nyolcvanhárom éves koráig jó egészségben élt, így halála előtt néhány hónappal eljuthatott a nagy mű befejezéséig. Goethe két évszázaddal ezelőtt elhunyt, mégis eleven, kortárs alkotónak tekinthetjük. Szellemisége végtelenül gazdag univerzum, monumentális életműve teljes terjedelmében hozzáférhető magyarul is.

Johann Peter Eckermann (1792 -1854) német irodalomtudós

Johann Peter Eckermann szegény falusi családból származott. Részt vett a Napóleon elleni észak-németországi felszabadító háborúban (1813-1814), azután Hannoverben a hadi kancellária hivatalnoka volt, majd egy évet tanult a göttingeni egyetemen. 1823. május 24-én küldte el első nagyobb lélegzetű írását (Beiträge zur Poesie) Goethének, aki felfigyelt rá. Első látogatása után Goethe rábeszélte, hogy maradjon Weimarban. Gyakorlatilag Goethe titkáraként dolgozott. de soha nem állt alkalmazásában, hanem óraadásból élt. 1831-ben Goethe hagyatékának gondozójává jelölte ki Eckermannt, aki azután 1833-ig 15 kötetben adta ki Goethe műveit.

Eckermann a Beszélgetések Goethével című híres művét ezzel a passzussal zárja:

Goethe halála utáni reggelen mély vágy fogott el, hogy újra ránézzek földi ruhájára. Hűséges szolgája, Frigyes kinyitotta nekem a kamrát, amelyben elhelyezték. A hátára feszítve elfeküdt, mintha aludna; mélységes béke és biztonság uralkodott fenségesen nemes arcának vonásain. Úgy tűnt, a hatalmas homlok még gondolatokat rejteget. kívántam egy tincset a hajából; de az áhítat megakadályozott abban, hogy elvágjam. A test meztelenül feküdt, csak fehér lepedőbe csavarva; nagy jégdarabokat helyeztek a közelébe, hogy a lehető leghosszabb ideig friss maradjon. Frederick félrehúzta a lepedőt, és én megdöbbentem a végtagok isteni nagyszerűségén. A mell erős volt, széles és ívelt; a karok és a combok elegánsak voltak, és a legtökéletesebb formájúak voltak; sehol, az egész testen nem volt nyoma sem kövérségnek, sem soványságnak és bomlásnak. Egy tökéletes férfi feküdt előttem nagy szépségben; és a látvány által okozott elragadtatás egy pillanatra elfeledtette velem, hogy a halhatatlan szellem elhagyott egy ilyen lakhelyet. A szívére tettem a kezem – mély csend lett –, és elfordultam, hogy szabaddá tegyem elfojtott könnyeimet.

- forrás: wikipedia -

- - - - - - 

Faust - Az ördög szépsége részlet- videó

forrás:Etalonfilmek

Goethe Faustja minden idők egyik legismertebb irodalmi műve, melyből René Clair (Az éjszaka szépei) készített egy örökérvényű kérdéseket feszegető filmet. Az idős és kiábrándult Faust professzor boldogságot és tudást keresve szerződést köt az ördöggel, aki a tudós lelkéért cserébe fiatalságot és földi örömöket ad neki. Ám a szerződésnek jóval nagyobb a tétje, mint amibe a professzor belegondol... 

Az alkotás főhőse a hazánkban is népszerű Gérard Philipe (A pármai kolostor, Királylány a feleségem), aki kettős szerepben, tehetsége legjavát nyújtva alakítja a megfiatalodott testbe került Faustot, valamint magát Mefisztót is.

Késmárki László: Bízz magadban!

Az önmagunkba vetett hitünket megerősítő 7 parancsolat

Elviselhetetlenül nehéz és legtöbbször megmagyarázhatatlannak tűnő pillanataikban sokan sutba dobják a hitet (nemcsak a jövőben való hitet, hanem az önmagukban valót is).

Talán éppen ez a legfőbb oka a XXI.századi emberek folyamatosan növekvő neurotizációjának, romló egészségügyi állapotának és várható élettartamuk csökkenésének. Ráadásul önbizalom nélkül, képességeikhez (azok kezeléséhez, kiaknázásához) való pozitív hozzáállás nélkül egyszerűen semmit nem képesek elérni ebben az életben.

Ezért sürgetően fontos mindannyiunknak emlékeznie néhány technikára és szabályra, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy kifejlesszük vagy egyszerűen javítsuk az önmagunkba vetett hitet (és annak legtisztább, legfinomabb minőségét).

Tehát mi erősíti meg a hitünket?

7 alapvető parancsolat:

1. Ne felejtsd el, hogy az emberek túlnyomó többsége a legjobb pszichoterapeuta önmaga számára!

2. Ezért próbáld meg fejleszteni magadban (többek között a problémák lelki-mentális okaival kapcsolatos speciális ismeretek, valamint az öngyógyító módszerek segítségével) azokat a képességeket, amelyek a múltban segítettek és a jövőben is segítenek megbirkózni az élet minden nehézségével (különösen az egészséged érintő problémákkal)!

3. Ne légy lusta, ha megtanultál pozitívan gondolkodni! Nincs olyan erő rajtad kívül, amely hatással lehetne mindaddig, amíg – tudatosan vagy öntudatlanul – meg nem engeded.

Nagyon értékes minden, amit átéltél az életedben, beleértve a negatív, fájdalmas és félelmetes próbákat is. Nem lehet elnyomni vagy elkerülni ezeket. Céljuk van – segítenek egyensúlyban tartani és megerősíteni személyiséged azon részeit, melyeket kevésbé tartasz figyelmedre méltónak.

Fogadd el őket olyannak, amilyenek, és hagyd, hogy a te tapasztalatod legyen!Ez a te érdeked.

A negatív valójában nem az, csak még nem tárta fel valódi (pozitív) lényegét. A rossz mindaddig folytatódik, amíg be nem fejezzük ellenállásunkat, ami a félelmünk, szorongásunk és fájdalmunk kiváltó oka. Minél rosszabb most, annál jobb lesz később.

Ha azt gondolod, hogy minden rossz, az élet ezt valós problémákkal igazolja. Ha azt gondolod, hogy minden jó, az élet mindent megpróbál igazán jóvá tenni. Ezért csak jól kell magadra gondolnod. Fog menni? Gyakran csinálod ezt?

Ne feledd: nem hiába mondják csaknem két évezreden át, hogy „Isten szeretet”! Amikor az ember azt gondolja, hogy „a szeretet mindenütt jelen van a világon, én szeretek és engem is szeretnek ...”, akkor ezt kezdi megélni az életében!

4. Természetesen mindenképpen szeresd önmagad! Amikor az ember kezdi szeretni, tisztelni önmagát, és nem átkozza el hiányosságait (kinek nincsenek?!), amikor jóváhagyja tetteit, vagy tudatos önigazításával (önfejlesztésével) hozzájárul a körülötte lévő emberekkel való barátságosabb, örömtelibb kapcsolatok kialakításához, akkor él valódi harmóniában az Univerzum és az Élet törvényeivel. A helyes önfeltárás (önmeghatározás) és a folyamatos önfejlesztés (gyakorlás) a kulcsa az egészségednek és egész életed pozitív változásainak.

5. Minden nehéz helyzetben (még a legkritikusabban is) próbálj legalább kifelé vidám és magabiztos maradni! Nevess gyakran (még akkor is, ha néha keserűnek bizonyul a humorod), ami nem engedi, hogy a pesszimizmus szakadékába ess!

6. Soha ne felejtsd el az egyik legfontosabb szabályt: folyamatosan keress magadban új jó tulajdonságokat, mert maga a keresési folyamat is drasztikusan megváltoztathatja majd egész életedet!

7. Élvezd az életet! Ebben a világban való megjelenésed (jelenlegi inkarnációd) ténye kivételes szerencse, elképesztő főnyeremény.

Próbálj mindig optimista lenni! - ez felpezsdíti az életed, és megakadályozza a betegségek túlnyomó többségének megjelenését!

-Késmárki László:A csodák kulcsa A társteremtők nagy könyve Ankh kiadó 2024. -

Késmárki László:A boldogság kulcsa A pozitív gondolkodás nagy könyve 2.kiadás Ankh Kiadó 2024.

- - - - - -

Beauty Of This World - videó

Karsay István: Tanítás az álomról

Minden ember éjszaka, mikor szelleme élvezi a test börtönének elhagyását, találkozik szellemtestvéreivel, tanító szellemével.

Álmaink egy részére emlékszünk, vannak olyan részek amikor csak a tudatalatti részben raktározódnak le a kapott információk és akkor kerülnek felszínre, amikor a legnagyobb szükség van rájuk.

Én is sokszor kaptam éjszaka tanítási céllal információkat, sokra emlékszem, sokat szinte ébredéskor elfelejtettem.

A ma éjszakai tanításra ébredéskor tisztán emlékeztem, megpróbálom összefoglalni a mondott szavakat:

Meg kell tanulni szeretni magunkat. Ha nem vagyunk képesek önmagunk szeretetére, akkor másokkal szemben még elvárásaink sem lehetnek, mert nem is tudunk adni nekik semmit magunkból. Saját magunk énjét csak akkor tudjuk átengedni a másiknak, ha azt méltónak találjuk az átadásra.

Meg kell tanulni szeretni magunkat, elfogadni olyannak, amilyen. Mi magunk választottuk ezt a testet, mert ilyennek terveztük, mert ez a test tudja a legjobban teljesíteni azt a célt, amit születésünk előtt elhatároztunk magunkban. 

Kicsinyesség azon gondolkozni, hogy a külső burka hogy néz ki. Ez olyan mint a hernyó burka, kimászik belőle, leveti és alatta egy gyönyörű pillangó szíve dobog és mikor elérkezett a döntő pillanat a pillangó kiszáll és megmutatja magát a világnak. Itt vagyok! Mi magunk is bebábozódva elbújunk magunkba és elrejtőzünk a külvilág elől. Meg kell tanulni elfogadni a hernyó állapotunkat. Van akinek szép ez az állapot, mert rájött, hogy nem tud és nem is akar változtatni rajta, elfogadja magát olyannak, amilyen.

Sok ember szenved a külső emberi alakjától, gátlásokkal tele, mert a kritikája magával szemben hatalmas, más akar lenni, mint amilyen. Azt hiszi, a külső alakja miatt nem tud kapcsolatokat teremteni, miközben teljesen tévúton jár. 

Mindig a belső értékek határozzák meg a külső kisugárzásunkat, kapcsolatunk minőségét, milyenségét. Természetesen az „ép testben ép lélek” érvényes, mert aki elhanyagolja fizikai testét, az lelkileg is tönkre megy, de a gyakorlat szempontjából ez pont fordítva van. Lelkileg ment először tönkre az az ember, aki elhanyagolja a testét és ezt a lelkületet vetíti ki magából.

Nagyon fontos sorrend:

- meg kell tanulnunk elfogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk.

- meg kell tanulni megszeretni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk

- ha magunkat megszerettük, akkor képesek vagyunk másokat is megszeretni, ki kell terjeszteni szeretetünket másokra.

- El kell tudni fogadni másokat olyannak, amilyenek, nem szabad őket megváltoztatni, mindenki saját magáért felelős egyedül (ez még a gyermekinkre is igaz egy bizonyos életkor felett)

- A saját magunk szeretetének elfogadása után ki kell terjeszteni szeretetünket a környezetünkre. 

Nem kell egyből nagy dolgokban gondolkozni és szeretni a világot! Szeressük meg először a mellettünk lévő embereket, érezzék ők is a szeretetünk kisugárzását. Ez sokszor nagy lemondással, megaláztatással jár, de meg tanulni szeretni, ezért jöttünk a földre. Ez a legjobb alkalom a tanulásra, szellemi szinten kevesebb a lehetőség, itt vagyunk összezárva különböző emberekkel akiknek különböző a gondolkodásmódja, akarata, összecsapnak az egóista érdekek, itt kell tisztának és szeretetteljesnek maradni. Ez a nehéz és kemény lecke!

Nem szabad kapukat állítani, amiket másik ember nem tud kinyitni. Ha nem fogadjuk el magunkat és másokat, akkor hatalmas falat építünk magunk köré, mely falon keresztül senki nem tud bejutni hozzánk és az érzéseinkhez. Mi magunk ezen a falon keresztül nem tudunk másokhoz eljutni, mert nem látunk ki a falon. Jó lenne megkeresni azt a kiskaput, amin keresztül lehet közlekedni addig, míg a fal saját magától össze nem omlik. A magunknak felépített fallal elzárjuk magunkat a külvilágtól és hiába felelünk meg munkánk során a külvilágnak és tökéletesen látjuk el világi feladatainkat, ha szellemi munkákra ezáltal alkalmatlanok vagyunk. 

Odaát senki sem kérdezi meg, hogy mennyit kerestél, milyen beosztásod volt, mekkora földi sikert értél el? 

Megnézik a szellemi kincseskamrádat és megcsóválják a fejüket a sajnálattól. Ugyanis nem nekik gyűjtesz szellemi kincseket, hanem saját magadnak. Földi halálunk után, mikor átmegyünk, ezek a kincsek lesznek az összes vagyonunk, nem várnak betétkönyvek, melyekből baj esetén meríteni lehet.

Sokan nem tudják, hogy amikor szellem állapotban, megtisztulva a levetett emberi buroktól a másik világban állnak nem kapnak külön szellemi beavatást, kincseket, nagy dolgokat. Annyival tudnak többet, hogy megtanulják az öröklét fogalmát, mert megtapasztalták átélve azt. S miután a szellemek azonos szintű szellemekkel vannak összezárva, nem okoz gondot a kapcsolatteremtés társaikkal. 

De milyen társaikkal? 

Mélyedjünk magunkba és gondolkodjunk el saját magunkon, hogy milyen szinten állunk most és jó-e nekünk ha ezen a szinten maradunk a másik világban is?

Most van lehetőségünk tanulni, gyakorlatban alkalmazni a megszerzett elméleti tudást, finomítani, csiszolni.

Fel kell tudni ismerni azt, hogy mi az, amin nem tudunk változtatni, mi az amin tudunk és kell kérni a Teremtő erejét ahhoz, hogy a megváltoztathatót megváltoztassuk és bölcsen elfogadjuk a megváltozhatatlant.

Döntsük le egónk falait, mert ezek a falak nem védenek minket a külső támadások elől, hanem minket nem enged a többi embertársunk közé!

Az önismeret a legfontosabb dolog. Ha magunkat nem kritizáljuk, hanem szeretni fogjuk, akkor másokat sem fogunk kritizálni, hanem őket is szeretni fogjuk. Ilyen egyszerű ez a tanítás!

Szeretettel:

Karsay István spirituális tanító

- - - - - 

Kapcsolódó írás

Karsay István: Nagymama temetése

https://dszilvia.blogspot.com/2016/03/nagymama-temetese.html

- - - - - -

Karsay István az álomról - videó

Charlotte halálközeli élménye - Fontos üzenettel tért vissza a túlvilágról

A kansasi Wichitából származó Charlotte Holmes szerint a mennyország és a pokol is határozottan valóságos helyek, és azt állította, a saját szemével látta mindkettőt, miután 2019 szeptemberében volt egy halálközeli élménye – 11 percig halott volt, de visszatért az életbe.

Amikor elment egy rutinvizsgálatra egy kardiológushoz, Charlotte – aki akkoriban a hatvanas évei végén járt – megtudta, hogy az időzítés nem is lehetett volna jobb, a vérnyomása ugyanis veszélyesen magas volt, és az orvos megállapította, hogy szívrohama vagy stroke-ja lehet.

Azonnal kórházba szállították, ahol végül sikerült megmenteniük az életét, de 11 percig klinikailag halottnak nyilvánították, és ezalatt szürreális testen kívüli élményben volt része. A férje, Danny, aki végig mellette volt, szintén észrevette, hogy valami szokatlan dolog történik.

Charlotte, aki hithű katolikus volt, később így számolt be a tapasztalatairól:

"Elhagytam a testem, s úgy éreztem, mintha a lelkem felettem lebegne.

Mindent láttam a mennyezetről"

„A legfantasztikusabb virágillatot éreztem, amit valaha is éreztem, és aztán zenét hallottam. Amikor kinyitottam a szememet, tudtam, hogy hol vagyok. Tudtam, hogy a mennyországban vagyok” – mondta.

Azt is hozzátette, hogy a mennyország pontosan olyan gyönyörű, amilyennek a Biblia leírja. „Nem tudom kifejezni, milyen volt a mennyország, mert milliószor felülmúlja azt, amit mi el tudunk képzelni. Nincs félelem, csak színtiszta öröm, amikor az angyalok átveszik az uralmat” – mondta.

A látomásban, amit átélt, megjelentek a szülei és más elhunyt családtagok is, többek között a kisbabája, akit még a terhesség alatt elveszített, de magzat helyett kisfiú alakjában jelent meg.

Charlotte ugyanakkor azt állította, hogy Isten a poklot is megmutatta neki, és a kontraszt elképesztő volt. „Isten elvitt a pokolba, lenéztem, és az a szag, a rothadó hús – ilyen szaga volt… és sikolyok. Miután láttam a mennyország szépségét, szinte elviselhetetlen volt a pokol látványa.”

A nő azt mondta, Isten azért mutatta meg neki a poklot, hogy figyelmeztetni tudja az embereket.

„Azt mondta: Ezt azért mutatom meg neked, hogy elmondjam, ha néhányan nem változtatják meg az útjukat, akkor itt fognak kikötni. Aztán hallottam, hogy apám azt mondta: Van időd visszamenni és megoszd ezt az emberekkel.”

Az orvosoknak 11 perc után sikerült újraéleszteniük Charlotte-ot, aki végül 4 évvel később, 2023 novemberében hunyt el, 72 éves korában egy szívroham következtében. 

- forrás:filantropikum.com -

- - - - - 

11 perc a paradicsomban: Meghal és visszatér, hogy elmondja történetét - videó

forrás:Halálközeli Élmény

Kapcsolódó írás

Létezik pokol és mennyország?

https://dszilvia.blogspot.com/2020/06/letezik-pokol-es-mennyorszag-1-kep.html