A halál-közeli élmények és a magyar tündérhit több évtizedes kutatása során feltűnt,
hogy több párhuzam is található ezek között. A halálközeli élmények tehát mintegy hitelesítik,
igazolják az ősi magyar hiedelmeket. Az alábbi, legjelentősebb párhuzamok bemutatásával
remélhetőleg közelebb juthatunk a magasabb létdimenzió természetének megértéséhez.
Hyeronymus Bosch: Mennybementel a Túlvilági látomások
c. képsorozatból
1. FÉNY-LÉNYEK
A halál-közeli élményeket megtapasztalók közül sokan találkoznak a nagyon ragyogó
fénnyel, amely mégsem bántja a szemet. Szokatlan megjelenési formája ellenére egy személy
sem kételkedett abban, hogy ez a fény élőlény, Fénylény” – írta Raymond A. Moody
úttörő könyvében. Voltak, akik angyalnak, vagy követnek, vezetőnek írták le a fénylényt.
A tündér szavunk maga is összefügg a tündik, tündököl, stb. szavainkkal is. A tündér szó
tehát eredendően egy ragyogó lényt jelent. A tündérek fény- és Nap- természetére mutat
például aranyhajuk, valamint, hogy gyakran aranyló vagy fehér ruhában jelennek meg.
Csallóközi hiedelem szerint „a Napban tündérek laknak arany és gyémánt kastélyokban.
A Nap sugarain járkálnak fel s alá, a sugarak révén látnak a földre.”
A nyári napforduló – az év legfényesebb napja – jellegzetes tündér-idő, amikor
zobor-vidéki hiedelem szerint az angyalok (egy évben egyszer) leszállnak a Zsibricahegy
nyergére és ott énekelnek és muzsikálnak.
E mondában a tündérek már angyalokká lettek.
(A tündérek is a felsőbb világ, a fényvilág követei, akárcsak az angyalok, így „a magyarok
angyalai”-nak is nevezhetők.)
A tündérek „őrzőszellemekként”, illetve üdvözült halottakként való azonosítását megerősíti egy
különös dozmati hiedelemmonda, mely szerint „az őseink lelkei tündérek képibe itt maradtak.”
A tündérmulatságok helyszínein sok hiedelemmondánk szerint „nagy világosság”,
„nappali fényesség”, „nagy fényesség” támad. Pedig e mulatságok éjjel zajlanak,
de beragyogja őket a természetfölötti világ földöntúli fénye.
2. A TÜNDÉRZENE
A halál-közeli élmények átélői gyakran említették a különös, a Földön sosem hallott zenét,
sőt, egyesek a meghalásukat „csaknem kizárólag színvonalas zenei élményként élik meg és
mintha saját maguk is azonosak volnának ezzel a zenével.”.
Egy osztrák író látomásában:
„…hirtelen zene csendült föl. A földi fogalmak szerint semmihez sem hasonlított
ennek a zenének hangzása…”.
Egy építész beszámolójából:
„Lebegést éreztem, és ugyanakkor csodaszép zenei hangot hallottam.
Ebben a hangzásban formákat, mozgásokat és színeket érzékeltem, melyek illettek
hozzá… A zene mind erősebb és erősebb lett, mindent átitatott és egyre szebb jelenségek
kísérték. Nem lehet igazán leírni.”
.
Erdélyi hiedelem szerint „a tündérek vonulását/ jelenlétét/vigasságát harsány/gyönyörű
zene jelzi. A tündérek muzsikaszóra/hegedűszóra/ dudaszóra énekelnek/táncolnak.”.
A faluban megjelenő „szép új énekeket a tündérektől tanulják el – véletlenül meghallva
azokat – az emberek.”
A zene, az ének tehát természetfölötti, tündéri, nem evilági eredetű a néphitünkben.
A palócok szerint az ének, a dalok a „vízi” vagy „tengeri” lányoktól erednek.
Ez a hiedelem a görög (illetve pre-hellén, pelazg) mitológia sziréneit idézi fel.
Azok a mondák is megerősítik a tündéri ének és zene túlvilági hatását, amelyekből
kiderül, hogy ezek álmot, azaz révületet idéznek elő. Így pl. egy felvidéki mondában
„a favágókat bosszantja egy tavi tündér éneke, mert az mindig álomba ringatja őket.”.
A szépasszonyok éneke alighanem egy ősi révülési gyakorlat
(Mircea Eliade kifejezésével „extázistechnika”) bevezetéséül szolgált
(a „szépasszony” a tündér egyik elnevezése), hiszen aki ezt énekelte, azt a szépasszonyok
felemelték és elvitték.
Erről szól egy hárompataki csángó hiedelemmonda:
„Vót egy muzsikus. S az elkezdte húzni a szépasszonyok nótáját. Elvitték s minden
csipkebokorra éjjel… őt megtartotta a csipkebokor, s kellett muzsikáljon s azok táncoltak.
Osztán amikor ő megebredett valahol ezen a hegyen, odale valahol…”.
A tündérek/szépasszonyok éneke, zenéje nyilvánvalóan összefügg
meséink, mitológiánk éneklő-zenélővilágfájával, mely az evilágot és a túlvilágot
összeköti (ezért égig érő!).
A mitikus, szent fa lakója az istennő (Tündér Ilona) és e fa ágai égi szférákba nyúlnak,
tehát a csodálatos fa zenéje az úgynevezett „szférák zenéjé”-vel azonos.
Gustave Doré: Dante és Beatrice a mennyekben
3. A SELYEMRÉT
Némelyik halál-közeli élményben megjelent egy jellegzetes túlvilági mező vagy rét.
Kenneth Ring egyik könyvében idézi egy asszony élményét, aki ezt mondta:
„egy mezőn voltam, nagy, üres mezőn, ahol magas aranyfű nőtt, olyan puha,
olyan ragyogó Lágy selymes káprázatos arany fényű.
(Milyennek látta a fényt?) Tündöklőnek, de megnyugtatónak. Hullámzott a fű.
Nagyon békés, nagyon csöndes volt minden. Olyan csodálatosan szép volt az a fű,
hogy amíg élek, nem felejtem el.”
Egy magyar férfi beszámolójából, amit Árvai Attila jegyzett fel:
„Átszáguldottam valami nagyon sötét alagútban, és egy csapásra egy csodálatos réten
találtam magam… Szinte lehetetlen szegényes nyelvünkkel és szavainkkal ezt leírni.
Mégis megpróbálom. Itt a fű nem olyan sápadt és halvány volt, mint azt bármelyik réten megtapasztalhatjuk, hanem tökéletesen zöld, bársonyos és szinte minden fűszál önálló
életerővel volt felruházva.”
Végül egy harmadik történet, ami Moody híres könyvéből való:
„Szívroham következtében’meghaltam". Amikor holtan feküdtem, hirtelen
egy hullámzó gabonamezőn találtam magam. Csodaszép volt, minden ragyogó zöld
olyan színben, amilyen itt a földön nem létezik. A mezőn észrevettem egy kerítést és
elindultam feléje.”
Moody felhívta a figyelmet arra, hogy itt egy bizonyos határ jelent meg, amit a kerítés
jelképezhetett. Tündérmeséinkben is megjelenik az a bizonyos határ, ami e világot és a
túlvilágot elválasztja. Tündérmeséinkben ugyanígy megjelenik egy túlvilági táj, amit
többnyire Selyemrétnek, néha Bársonyrétnek neveznek. Meséink közül ennek leírását
például A Selyemrít című kalotaszegi mesében is megtaláljuk.
Kandra Kabos, egyik mitológiánk írója szerint Tündérország egyik neve a
Selyemrét, de inkább csak egyik tájának a neve, ugyanis az említett kalotaszegi
mesében az aranyfák szép erdején túl találta meg a hős.
Ormánysági hiedelem szerint a szépasszonyok füve is „olyan szép selymös.”
Magyar Adorján érdekes összefüggésekről írt mindezzel kapcsolatban:
„Van olyan mesénk is, amelyben Selyemrét-ről van szó, amelyen aranybúza terem.
És a mi Selyemrétünk vagy Szépmezőnk azonos a görögök hitregei Nisa mezejével.”
A Selyemrét tehát, úgy tűnik, egy mitikus határvidék az evilág és a túlvilág között.
Júlia Szép Leány is (Nagy Istennőnk egyik alakja) e búzamezőben szedi
a szent búzavirágot és innen ragadtatik el az égbe, a túlvilágra.
- Bíró Lajos: Halál-közeli élmények és tündérhitünk -
- - - - - - -
Bíró Lajos: Tündérek, angyalok és halálközeli élmények - videó
forrás:Szecsei Miklós


.jpg)












.jpg)
.jpg)


%20k%C3%BCl%C3%B6n%C3%B6sen%20akt%C3%ADv%20az%20adventi%20id%C5%91szakban,%20mert%20%C5%91%20a%20n%C3%A1th%C3%A1ni%20l%C3%A9lek%20arkangyali%20%C5%91re.jpg)





