Ez a könyv a lélek halhatatlanságáról szól
Részletek a könyvből:
"Évekig kutattam a halálközeli élményeket.
A legnagyobb változatosságot tapasztaltam.
Kezdve onnan, hogy a haldokló semmire sem emlékszik
(hasonlóan ahhoz, ahogy valaki nem hozza át ébrenléti állapotába az álmait),
egészen odáig, hogy mint dr. Eben Alexander neurológus, aki egész életében
azok közé a tudósok közé tartozott, akik úgy vélték, hogy ez a kómában
átélt boldogságélmény csupán a megviselt idegpályák és a még működő agysejtek
terméke, ekkor, a hét napig tartó fizikai halálállapota során megjárta a szellemvilágot,
találkozott egy angyalszerű lénnyel, aki bevezette őt a testen túli létezés titkaiba.
Túlvilági útja során találkozott lelke isteni forrásával is. Megtapasztalta, hogy a
mennyország létezik.
Könyvének is ezt a címet adta."
Túlélte az agyhalált, találkozott Istennel:
"Sok száz halált ismertem meg. Mindegyik más. Egyben hasonlítanak.
A legtöbb fényélményről, csillogásról beszél, szeretetről…és
egy olyan üdvélményről, melyet nem tudnak szavakkal leírni.
Valamennyien „boldogan nevetnek”.
A halhatatlan lélek, amikor kitépődik a testéből, és a hasonmására
teremtett, földi szerepéből, nem csupán „találkozik” valami rajta
kívüli boldog országgal, hanem ő maga lesz a Boldogság.
Belőle jön az, amit úgy él meg, hogy benne is van, és kívüle is, egyszerre."
"Ma már a halálközeli élményeknek bőséges irodalmuk van.
Visszatérő motívum a vallomásokban, hogy a testből való
Kiszabadulás öröm, és egy szavakkal nehezen leírható
Fényélmény – a visszatérés azonban a megszületéshez,
szűk zsákba bújáshoz hasonló, ami kellemetlen tudati
lefokozódással jár.
Egyfajta szabadságvesztésről beszélnek,
amit magam is átéltem."
Nádas Péter író, Dobronay László tévés rendező-operatőr
és Gesztelyi Nagy Judit fuvolaművész
"Ha ez mélyebben érdekel, tanácsolom, nézd meg Fliegauf Benedek Csillogás
című filmjét, amelyben Nádas Péter író, Dobronay László tévés rendező-operatőr
és Gesztelyi Nagy Judit fuvolaművész beszélnek a klinikai halálban megtapasztalt
élményeikről."
Fliegauf Benedek: Csillogás Teljes Film - A halál előtt vagy az élet után?
Major Tamás (1910-1986)
- kétszeres Kossuth-díjas színész, rendező -
"Sorscsapások alatt, főleg gyász idején, sokan válnak médiummá.
És megszólal a „hot line”, ahogy ez Márai Sándornál is történt.
Amikor én a leányfalui alkotóházban ezt a jelenetet álmodtam,
semmi kétségem nem volt, hogy Major Tamás lelki valójával
találkoztam, akihez az életben soha semmiféle szál nem kötött.
Azt nem tudtam, hogy éppen akkor halt meg.
Kapcsolatban voltam már Mesteremmel, aki inkább
az életemmel és barátaim életével foglalkozott, mint a „túlvilági
dolgokkal”, de ha egy ilyen kérdés fölmerült, főleg ha annak
az álomértelmezésben is jelentősége volt, szívesen válaszolt rá.
Elmondta, hogy Major Tamás azt a fajta hirtelen halálélményt élte
át, amikor még nem értette, hogy ő meghalt. Nem tudta, mi történt
vele. Még nem jöttek érte túlvilági segítők, nem nyúltak érte. Nem is
érzékelte volna őket, mert tudata még a földi „valóságra” fókuszált,
amelyben élt, és ami most hirtelen zavarossá vált neki, mint egy
részegnek.
Nem tudta, hogy meghalt.
Elindult, de sötét volt. Itt a „menés” nem gyaloglást jelent,
mert a térnek már más fogalmai vannak. Nem tudta, hol van, és
hogyan került ide. A sötétben botorkált.
Mintha egy ismeretlen erdőben kóborolna, fogalma sem volt, merre jár.
Az első fényjelre, mely az én alvó lényemből sugárzott, hirtelen figyelmes
lett, és bemenekült hozzám, a hálószobámba. Csak én láttam úgy, hogy kirántotta
az ajtót, zaj és valami füstszínű fény is beáradt – ezt is nyilván
csak én álmodtam.
Ő csak jött. Nem értette, hol van. A zárt ajtó számára nem volt akadály.
A rémült Major Tamás ott állt előttem. Az már az én álomteremtő vízióm
volt, hogy nyitott ajtót láttam mögötte – így próbáltam „értelmezni”
a jelenlétét. A helyzet azért volt komikus, mert mindketten megijedtünk
egymástól. Az ijedtség nem neki szólt, hanem az érthetetlennek.
Két valóság határán álltunk, s meredtünk egymásra.
Ő még földközeli állapotban volt. Abban a „valóságban” volt még,
melyet félig már elhagyott. Akkor kezdte fölfedezni, hogy ez már a
halálának kezdete. Ezért volt számára minden reálisnak tűnő, s
ugyanakkor fura – én pedig azt éreztem, hogy szellemet látok, olyan
valóságosan, ahogy éberen láttam őt a színpadon vagy az utcán.
Soha nem történt még velem ilyen, de a médiumi látás így működik.
Azzal a különbséggel, hogy egy avatott, képzett médium ilyenkor
nem ijed meg; hosszan látja a szellemiséget, s pontosan le is tudja
írni a megjelenését.
Szellemvilági törvény, hogy a lélek olyannak tudja mutatni magát,
amilyennek elképzeli.
A színházban ez egy lassú folyamat. A beöltözés, a beleélés, maszkolás
néha sokáig tart, de a lélek világát a képzelet hatalma működteti, s ott ez a
kép azonnal megjelenik.
Ezért látjuk álmainkban anyánkat vagy apánkat bizonyos öltözékben,
rendszerint fiatalon, mert ilyennek akarja láttatni magát.
Ez az „igazi arca.”
- - - - - -
"Ha friss szemmel olvasod az Evangéliumot, látod, hogy Jézus is
mindent föntről kapott. Rendszeres kapcsolatban állt természetfeletti
országával, s úgy ment el, hogy az eljövendő emberiséget a Szent Szellem
gondjára bízta.
Akiben él még az aranyfonál, a tanításokat és a legmélyebb értelmeket
nemcsak könyvből, és nem embertől, hanem a természetfeletti világtól kapja.
Jézus követőinek szellemvilági vezetői vannak."
Carl Gustav Jung (1875-1961)
svájci pszichiáter, pszichológus, analitikus
"C. G. Jung családjában médiumok sokasága volt. Köztük az édesanyja,
Emilie Preiswerk, aki természetfeletti tapasztalatait naplójában örökítette meg. Emilie
apja, vagyis Jung nagyapja, aki egyébként a református közösség feje volt, számtalan
természetfeletti élményt élt meg. Amikor prédikációit írta, maga mögé ültette lányát,
Jung anyját, hogy a háta mögött ólálkodó kísértetek ne zavarják munkájában.
És minden héten rendszeres beszélgetést folytatott elhunyt első feleségével,
amit Augusta, a második felesége nagyon rossznéven vett.
Házukban rendszeres szellemidézések voltak, spiritiszta szeánszok, melyeken
Jung is részt vett. Maga Jung is „delejezte”, hipnotizálta unokatestvérét, aki médium
volt. Ezekben a szeánszokban a fiatal tudós megtapasztalhatta nemcsak a szellemvilág
kétségtelen tényét, hanem az ilyen kísérletek káros, veszedelmes oldalát is.
C. G. Jung már az útja elején bizonyos volt abban, hogy a lélek nem az agyvelő
terméke, s hogy a testtől független élete van. Ezt a tudományos értekezéseiben
már nagyon korán megírta.
Ismerte a gnosztikus írásokat, Péter apokalipszisét is, melyet már idéztem.
Tudott az igazi Jézusról, aki a teste pusztulásával nem hal meg, hanem
„boldogan nevet” felénk. A barlangokból előkerült összes üldözött gnosztikus
írást ismerte. Egy tekercset meg is vett a maga számára: ez a Jung-kódex.
Életét nem csupán elméleti és klinikai kutatások, hanem álmok, víziók
és természetfeletti élmények irányították.
Mesterem vezetett hozzá.
Azt mondta:
Ismerd meg őt. A huszadik század szentje.
Ilyen szellemvilági ajánlással kezdtem el olvasni Jungot, és azt éreztem,
ami mindig az első, lélekmelegítő benyomásom, amikor egy nekem írt művet
veszek a kezembe – hogy nem vagyok egyedül.
Valaki tudja, amit én is sejtek.
Ez a biztos megérzésem, amikor egy szellemi rokonom üzen, hogy
könyve személyes, jókor jött segítség, és most átadja, mint éhesnek
a kenyeret.
Kiderült Jungról, hogy neki is volt egy szellemvilági tanítómestere, akit épp úgy,
mint én, igyekezett titokban tartani.
Én sem beszéltem erről senkinek.
Rényi Tamás filmrendező (1929-1980)
Egyetlen kivételt tettem, s ez a legjobb barátom volt.
Ő Rényi Tamás filmrendező volt, akivel többet között a Szép maszkok
tévéfilmsorozatot, a Krebsz, az isten, a Reménykedők és a K. O. című
filmeket csináltuk.
Neki is csak azért mondtam el, mert tudtam, hogy súlyos beteg és
hamarosan meghal. Szerettem volna megkönnyíteni az átköltözését.
Egymás után jöttek a szívrohamai. Éreztem, hogy a legközelebbi
után nem jön vissza már.
Tamás derűs, mélyen érző és roppant értelmes barátom volt. Bátor
harcos, akinek gondolkodását, mint a legtöbb emberét, meghatározta
az a meggyőződése, hogy egyetlen életünk van, és a halállal minden
megszűnik. Egyre riadtabban nézett a semmibe. Láttam a nevetése
mögött, hogy fél. Rémület ült nagy, barna szemében, amit semmiféle
humorral, vicces mondattal nem tudott már palástolni.
De jött egy bensőséges pillanat.
Fura módon ő kezdte. Rólam kezdtünk beszélgetni.
Azt kérdezte – s mint mondta, ezt már régóta meg akarta kérdezni
–, hogy miért érzi azt, hogy ha velem beszél, bár nagy önbizalommal
rendelkező fickónak tart, aki lelkesen, néha megszállottan száguld a
saját gondolataival – mégis van egy pillanat, amikor:
– Hirtelen megállsz, s ha nem is bizonytalanná, de valahogy olyan üressé
válsz. Nem tudod, mit mondj. Mint aki segítségre vár. Mint aki elvesztette
minden önbizalmát és szuverenitását. Tanácstalan leszel, mint egy gyerek,
aki súgásra vár. Valahová fülel, hátha megmondják neki… Mintha függnél
valakitől. Kire vagy mire figyelsz te ilyenkor?
Észrevette.
És ekkor elmondtam neki, hogy van egy Mesterem, aki a szellemvilágból segít.
– Most, például, azt mondja, hogy végre beszélhetek róla. Eddig nem tartotta
időszerűnek. Senki sem tud róla, csakis a feleségem. Most már te is. Észrevetted
rajtam a jelenlétét. Igen, ilyenkor rá figyelek. Ő mondja meg, mit mondjak neked.
Most például azt, hogy ne félj. Se az élettől, se a haláltól – mert nincs halál.
Bármi lesz, egyet tudj: van hová menned, és várnak rád.
Én ezt már évek óta tudom, de nem beszéltem róla senkinek. Neked se.
Féltem, hogy hülyének tartasz. Vitát nyitni pedig nem akartam erről, mert teli
van a hócipőm az anyagelvű szemlélettel való reménytelen és terméketlen vitákkal.
Nagyon jól kijöttünk egymással, mert tiszteletben tartottuk egymás világnézetét.
De én, most először, nem teszem!
És hosszan beszéltem neki a szellemvilág valóságáról, saját halálélményemről
és a Mesterrel való bensőséges kapcsolatomról.
Hallgatott.
Mit gondolt, nem tudom.
Tamást hamarosan elvitte a szíve.
Halála után csak annyit üzent:
– Köszönöm, hogy segítettél. Nem tudod, mennyit. Jól ment minden.
És vagyok.
Nem véletlenül nem beszéltem erről senkinek. Csakis nagy óvatossággal
és felső engedéllyel nyithattam fényt erre a kapcsolatomra.
Erre nem csak az én védelmem miatt volt szükség.
Hanem azért is, mert mindennek, az igazság kimondásának
is megvan az "időszerűsége."
Dr. Elisabeth Kübler Ross pszichiáter és tudós
(1926-2004)
"Dr. Elisabeth Kübler-Ross, a halálközeli élmények kutatásának úttörője
elmondja, hogy amikor egy született vak betege visszatért a kómából,
nemcsak azt mesélte el, hogy mit tapasztalt „odaát”, hanem azt is leírta,
hogy ő, az orvosa, akit fizikai szemével sohasem láthatott, milyen blúzt hord,
milyen formájú az arca, milyen színű a rövidre vágott haja, s hogy vastag,
teknőckeretes szemüveget visel. Hangja alapján nem így képzelte.
Még azt is elmondta, őszintén, hogy nem áll jól a doktornőnek ez a
szemüveg. A halálközeli, átmeneti állapotában nem kellett neki szem
ahhoz, hogy fizikailag is lásson."
Elisabeth Kübler-Ross: Hogy többé ne féljünk a haláltól!
- - - - - -
Müller Péter: Minden emberi lélek halhatatlan - videó




.jpg)
.jpg)


%20k%C3%BCl%C3%B6n%C3%B6sen%20akt%C3%ADv%20az%20adventi%20id%C5%91szakban,%20mert%20%C5%91%20a%20n%C3%A1th%C3%A1ni%20l%C3%A9lek%20arkangyali%20%C5%91re.jpg)








