Rudolf Steiner korai előadásait még a Teozófiai Társaság keretein belül működve tartotta meg. A Teozófiai Társaság egyik vezető személyiségének C. W. Leadbeaternek egy ismertebb műve a VILÁGUNK REJTETT OLDALA címen jelent meg, ennek egyik, alább olvasható fejezete a természetszellemeket mutatja be. Ezen írása joggal került be az elemi lényeket a szellemtudomány alapján bemutató sorozatunkba, mivel Rudolf Steiner így beszélt a szerzőről: „Leadbeater például az asztrális síkot helyes szemléletből írja le…” (GA283)
A természetszellemek
Egy különálló fejlődés
Bizonyos körülmények közt nagy hatással vannak ránk a természetszellemek. A vidék természetszellemeit voltaképpen a környék őslakóinak tekinthetjük, akiket egyes helyekről az emberek beözönlése kergetett el, akárcsak a vadállatokat. A természetszellemek éppen úgy, mint a vadállatok, elkerülik a nagy városokat és az olyan helyeket, ahol az emberek leginkább összesereglenek. Az ilyen helyeken az ő befolyásuk alig számit. De a csendes vidékeken, erdőben, mezőn, hegyen-völgyön, vagy kint a tengeren állandóan vannak természetszellemek, és bár ritkán mutatkoznak, befolyásuk erős és mindent átható, mint ahogy az ibolya illata is betölti s levegőt, noha a virág szerényen elrejtőzik a levelek között.
A természetszellemek külön fejlődési irányt képviselnek, amely ezen a fokon teljesen eltér az emberitől. Hallottunk a Második Kiáradás útjáról a három elementális birodalmon keresztül le az ásványba, onnan felfelé a növényeken és az állatokon át az egyéniesülésig az emberi színvonalon. Tudjuk, hogy ezután az emberiség kibontakozása fokozatosan elvisz az Ösvény lépcsőihez, azután tovább, és felfelé az Adeptusságig és azokhoz a dicső lehetőségekhez, amelyek azon túl várnak ránk.
Ez a mi fejlődési vonalunk, de nem szabad abba a hibába esnünk, hogy azt gondoljuk, ez az egyetlen fejlődési vonal. Még ebben a mi világunkban is az isteni élet több áramban tör előre, s az emberi áram csak egyike ezeknek, s még hozzá nem is a legnépesebb. Talán könnyebben megértjük ezt, ha meggondoljuk, hogy míg az emberiség fizikai megnyilvánulásával csak egész kis részét foglalja el a földnek, addig a velünk egy színvonalon, de más fejlődési áramhoz tartozó lények nemcsak a földet népesítik be sokkal sűrűbben, hanem elárasztják a tenger óriási síkjait és a levegő térségeit is.
Fejlődési irányok
A jelenlegi fejlődési fokon ezek az áramok egymással párhuzamosan, egyelőre elkülönülten haladnak. A természetszellemek például sohasem voltak és nem is lesznek a miénkhez hasonló emberiség tagjai, mindazonáltal a bennük lakozó élet ugyanettől a Napistenségtől származik és éppen úgy vissza fog Hozzá térni, mint a miénk. Az áramok az ásványi színvonalig egymás mellett haladnak, de mihelyt belekapcsolódnak a fejlődés felfelé haladó ívébe, irányuk eltér egymástól. Ez az ásványi fok természetesen az, amelyen az élet a legmélyebben belemerült a fizikai anyagba; de míg az áramok némelyike megtartja a fizikai formát fejlődésének későbbi fokain is, s azt mindjobban a bennlakozó élet kifejezőjévé teszi, addig más áramok egyszerre levetik a durvább anyagot és fejlődésük hátralevő részében csupán éteri anyagból való testeket használnak.
Ezeknek az áramoknak egyike például befejezvén fejlődésének azt a fokát, amelyben az ásványi monádhoz tartozik, nem megy tovább a növényvilágba, hanem éterikus anyagból való testeket vesz magára, amelyek a föld belsejében, valósággal a szilárd kőzetben laknak. Sokan nehezen értik meg, hogyan lehetséges, hogy bármilyen teremtmény a szikla tömör anyagában, vagy a föld kérgében lakjék. Az éterikus testű teremtményeknek a szikla anyaga nem jelent mozgási, vagy látási korlátozást. Való igaz, hogy nekik a szilárd halmazállapotú fizikai anyag a természetes elemük és lakóhelyük, az egyetlen, amit megszoktak, és amiben otthon érzik magukat. Ez a határozatlan és alsórendű élet, mely formátlan éterikus testeket éltet, nehezen érthető számunkra. De ezek is fejlődnek valamiképpen, és eljutnak egy fokig, amikor bár még szilárd kőzetben, de már nem a föld mélyén, hanem a felülethez közel élnek, sőt a fejlettebbek alkalomadtán rövid időre szabaddá is teszik magukat.
Ezeket a lényeket látták is néha, vagy talán még gyakrabban hallották barlangokban vagy bányákban, s a középkori irodalom gnómoknak nevezi őket. Testük éterikus anyaga rendes körülmények közt fizikai szemmel nem látható. Ha mégis látják őket, két dolog közül az egyik történik: vagy ők materializálódnak olymódon, hogy fizikai anyagból fátylat vonnak maguk köré, vagy a szemlélő érzékenységének kell annyira megnövekednie, hogy a magasabbrendű éterikus rezgésekre válaszolni tud és meglátja a számára normális körülmények között észlelhetetlent.
A felfogó képességnek. ehhez szükséges pillanatnyi felfokozása nem szokatlan vagy nehezen elérhető valami. Másrészt pedig a láthatatlanságnak éppen határán lévő lények könnyen materializálódhatnak. Sokkal gyakrabban volnának láthatók, ha nem lenne meg bennük is az a meggyökeresedett ellenszenv az emberi lények iránt, ami a természetszellemek legalacsonyabb fajtái kivételével minden más fajtájukbelivel közös. Haladásuk következő fokán elérik a köznyelvben tündéreknek nevezett osztályt, a természetszellemeknek azt a típusát, amely rendszerint a föld felületén él, mint mi, bár még csak éterikus testben. Ezután átmennek a levegőszellemeken keresztül az angyalok birodalmába, de ennek módjáról később lesz szó.
Az élethullám az ásványi fokon nemcsak a föld szilárd kérgét képező kőzetekben nyilvánul meg, hanem az óceán vizeiben is; és éppen úgy, miként az előbbi a föld belsejében általunk még nem ismert alacsony éterikus formákba önti életét, úgy az utóbbi is ezeknek megfelelő alacsony éterikus formákban él a tenger mélységeiben. Ezeknél is a következő fokozat a középmélységekben lakozó, határozottabb, de még mindig éterikus formák birodalma, mely a tenger felszínéig ritkán jut el. Harmadik fokozata az – s ez megfelel a szik-szellemek tündéreinek – amikor a vízi-szellemek óriási hadához csatlakoznak, amelyek az óceán végtelen térségein töltik boldog életüket.
Mivel kizárólag csak éterikus anyagból való testeket vesznek magukra, nyilvánvaló, hogy egészen kihagyják a növényi és állati birodalmakat, valamint az emberit is. Vannak azonban más, olyan típusú természetszellemek, amelyek kiválásuk előtt tagjai voltak a két említett birodalomnak. Az óceánban például van egy életáram, amely az ásványi színvonal elhagyása után a tengeri moszatok formájában a növényvilágot érinti, azután továbbmegy a korallok, szivacsok és a középmélységek óriási cephalopod-jain (fejlábúak) keresztül a halak nagy családjába, s csak ezután csatlakozik a vízi szellemek soraihoz.
Látható, hogy ezek a fizikai testet sokkal magasabb színvonalig megtartják eszközül. Az is kitűnik, hogy a szárazföld tündérei nemcsak a manók soraiból kerülnek ki, hanem az állatvilág kevésbé fejlett rétegeiből is, mert találunk egy olyan fejlődési irányt, amely éppen csak hogy érinti a növényvilágot parányi gombaképződések alakjában, azután továbbhalad a baktériumokon és különféle mikroszkopikus állatokon keresztül a rovarokon és kétéltűeken át a madarak gyönyörű családjába. Csak miután számtalanszor testet öltött közöttük, csatlakozik a tündérek még vidámabb törzséhez. Még egy másik áram is éterikus életformába lép át egy közbeeső fokon. Ez az áram a növényvilágban a füvek és a gabonaneműek sorából az állatvilágba fordul, végigmegy a hangyák és a méhek érdekes közösségein, azután pedig az utóbbiaknak megfelelő éterikus teremtmények egy egész sorozatán át. Gyakran láthatók ezek az apró, kolibri-szerű természetszellemek, amint virágok és növények körül szorgoskodnak. A sokféle változat létrehozásában nagy szerepet játszanak, hiszen éppen az ő játékosságukat hasznosítják az ezzel megbízottak a specializálásnál és a termés kihordásánál.
Mindazonáltal itt nagyon kell vigyáznunk, hogy ne zavarjuk össze a dolgokat. Azok a kis lények, amelyek a virágokat gondozzák, két nagy osztályba sorolhatók, noha természetesen mindegyik fajtának sok változata van. Az első osztályt méltán nevezhetjük elementáloknak, mert bár nagyon szépek, valójában csupán gondolatformák, s ezért tulajdonképpen nem élő lények. Talán inkább azt mondhatnám, hogy csak ideiglenesen élő lények. Rövid életük alatt igen tevékenyek és szorgosak, de nincs bennük igazi fejlődő, újraszülető élet, s ha munkájukat befejezték, szétfoszlanak, beleolvadnak a környező légkörbe, akár a mi saját gondolatformáink. Azoknak a nagy lényeknek vagy angyaloknak gondolatformái ezek, akikre a növényvilág fejlődése van bízva.
Ha e nagy lények egyikének valami új eszméje támad a reá bízott növény- vagy virágfajták valamelyikével kapcsolatban, eszméje kivitelezésére gyakran ilyen gondolatformát teremt. Ez rendesen vagy a virág éterikus formáját veszi magára, vagy parányi kis lény alakjában folyvást a növény vagy virág körül lebeg, amíg csak a rügyek kifejlődnek, fokozatosan formálva azokat az angyal által kigondolt alakba és színre. Mihelyt a növény teljesen megnőtt, vagy a virág kinyílt, a kis lény munkája véget ért, ereje kimerült és amint mondtam – egyszerűen szétfoszlik, mert egyedül a munka elvégzésére beleöntött akarat adott neki lelket.
Egy egészen másfajta kis teremtmény az, amelyet gyakorta lehet látni, amint a virágokkal játszadozik: ez már igazi természetszellem. Ennek is sokféle változata van. Amint említettem, egyik legközönségesebb alakja nagyon hasonlít egy pici kolibrihez. Gyakran látható, amint a virágok körül zümmög, ugyanúgy, akárcsak a kolibri vagy a méh. Ezek a szép kicsi lények sohasem lesznek emberré, mert tőlünk eltérő fejlődési vonalon vannak. Az őket most éltető élet füveken és gabonaneműeken át, pl. búzán, zabon, stb. haladt fel, amikor még a növényvilágban volt, azután pedig az állatvilágban tartózkodott. Most elérte ezeknek a csöpp természetszellemeknek a színvonalát. A következő fok az étertestű szép tündérek lelke lesz, akik a föld felületén élnek. Később szalamanderek vagy tűz-szellemek lesznek, még később villik vagy levegőszellemek, akik nem éterikus, hanem már asztrális testük van. Végül átmennek az angyalok nagy birodalmának különféle fokain.
Az átlépés módja
Az élethullám átvonulása az egyik birodalomból a másikba mindig tág lehetőségek közt és sokféle változatban történik: a birodalmak alaposan belenyúlnak egymásba. Talán a legvilágosabban látható ez saját fejlődési vonalunk mentén. Az élet, amely a növényvilágban elérte a legmagasabb színvonalakat, sohasem megy át az állatvilág legalacsonyabb fokaira, sőt ellenkezőleg: meglehetős magas fokon csatlakozik hozzá. Hadd idézzem a már említett példát: az az élet, amely egy-egy nagy erdei fát lelkesít, sohasem süllyedhet annyira hogy egy szúnyograjt, vagy akár egércsaládot vagy más ilyen apróvadat lásson el lélekkel. Ezek az utóbbiak megfelelő formákat szolgáltathatnak az élethullám ama részének, amelyik a növényvilágot a százszorszép vagy a gyermekláncfű színvonalán hagyta el.
A fejlődés létráját minden körülmények közt meg kell mászni, de úgy látszik, mintha az egyik birodalom magasabb része nagymértékben párhuzamos a következő alsó részével, úgyhogy egyes esetekben átlépések történhetnek egyikből a másikba különböző színvonalakon, Az az életáram, amelyik az emberi birodalomba lép, teljesen elkerüli az állatvilág legalacsonyabb fokait. Ez azt jelenti, hogy az az élet, amelynek nemsokára az emberiségbe kell emelkednie, sohasem nyilvánulhat meg rovarokban vagy kétéltűekben. Régmúlt időkben az állatvilágba való átlépés megtörtént néha a nagy, özönvízelőtti kétéltűek színvonalán, de most ez az életáram a növényvilág legmagasabb formáiból egyenesen az emlősökbe megy át. Hasonlóképpen, ha a legelőbbre haladott háziállat egyéniesül, nem kell első emberi testetöltéséhez leszállnia a teljesen kezdetleges vademberig.
A mellékelt ábra megfelelő táblázatos formában mutat be néhány ilyen fejlődési vonalat. Semmiképpen sem szabad azonban ezt teljesnek tekintenünk, mivel kétségkívül vannak más, még meg nem figyelt irányok is és minden bizonnyal sokféle átlépés és lehetőség van minden színvonalon, úgyhogy nem adhatunk többet, mint a rendszer vázlatos körvonalait.
Amint az ábrából látjuk, egy későbbi fokon az összes fejlődési irányok ismét egyesülnek; tökéletlen látásunkkal nem tudunk e magasztos lények nagyszerűségei közt különbséget tenni, bár valószínű, ha többet tudnánk, táblázatunk teljesebb lehetne. Mindenesetre tudjuk azt, hogy ahogyan az emberiség felette van az állatvilágnak, úgy létezik az emberiségen túl és afelett az angyali nagy birodalom, s hogy az angyalokhoz való csatlakozás egyike annak a hét lehetőségnek, amely az Adeptus előtt megnyílik. Ugyanez a birodalom a legközelebbi fokozata a természetszellemeknek is, de itt találkozunk az alább említett átlépés egyik példájával. Az Adeptus ugyanis egy magasabb fokon lép be ebbe a birodalomba, annak alsó három fokát teljesen kihagyva; a legmagasabb típusú természetszellem következő lépése az, hogy legalsóbb osztályú angyal váljék belőle, s így a lépcső legalsó fokán indul el, s nem feleúton lép reá.
Az angyali birodalomhoz való csatlakozáskor történik az, hogy a természetszellem megkapja a Harmadik Kiáradás isteni szikráját és így egyéniesül éppen úgy, amint az állat az emberi birodalomba való átlépésekor individualizálódik. Még egy hasonlóság látható abban, hogy épp úgy, mint az állat az emberrel való kapcsolata révén egyéniesülhet, a természetszellemet az angyallal való kapcsolata készíti elő erre. Ha ragaszkodik hozzá, és kedvébe jár, végül megtanulja, hogyan kell angyali munkát végezni.
Az előbbre haladott természetszellem tehát nem tekinthető egyszerűen éterikus vagy asztrális emberi intelligenciának, mert még nem individualizálódott. De sokkal különb, mint valami éterikus vagy asztrális állat, mert értelmi színvonala jóval magasabb, mint bármi, amivel az állatvilágban találkozhatunk – sok szempontból az átlagemberrel egyenrangúnak tekinthető. Másrészt a korai fokozatok közt sok akad, amelyeknek értelme csak igen korlátolt, körülbelül egy színvonalon áll a hozzájuk annyira hasonló kolibrikkel, méhekkel vagy pillangókkal. Amint ábránkon láthatjuk, ez a név: “természetszellem”, a fejlődés ívének tetemes részét fedi, s magában foglal fokozatokat, amelyek az egész növény- és állatvilágnak, sőt az emberiség jelenlegi színvonalának is megfelelnek.
Némelyik alsóbbrendű típus nem tetszetős, de hisz ez áll a kétéltűek és rovarok alacsonyabb fajtáira is. Vannak fejletlen törzsek, amelyeknek durva kedvtelései vannak, és megjelenésük természetesen megfelel fejlődési fokuknak. Az óriási, vörös tátottszájú formátlan tömegek, amelyek a vér és a rothadó hús undorító éterikus kigőzölgéseiből élnek, rémesek minden tisztalelkű ember szemének és érzésének egyaránt. Undorítóak azok a falánk, vörösbarna páncélú teremtmények is, amelyek a rosszhírű házak fölött lebegnek, valamint a vad, polip-szerű szörnyek, amelyek a részegek orgiáira gyűlnek, és az alkoholgőzben dorbézolnak De még ezek a szörnyetegek sem gonoszak önmagukban véve, ámbár nekünk visszataszítóak; az ember sohasem jönne velük érintkezésbe, ha nem alázná le magát alacsony szenvedélyeinek.
Csak ilyen és hasonló, kezdetleges és kellemetlen fajtájú természetszellemek közelednek a maguk jószántából az átlagemberhez. Ugyanebből a fajtából valók, de valamivel kevésbé anyagiak azok, amelyek a durva asztrális kisugárzásokban fürdenek, mint amilyet pl. a harag, a fösvénység, a kegyetlenség, az irigység, a féltékenység vagy a gyűlölet teremt. Azok, akik átengedik magukat az ilyen érzéseknek, biztosak lehetnek, hogy folyvást körülöttük ólálkodnak az asztrális világnak ezek a dögmadarai, undok örömükben remegve; mohó várakozásukban egymást lökdösve és vak, kapkodó módjukon minden tőlük telhetőt megtéve, hogy kihívják vagy erősítsék a szenvedély kitörését. Még elhinni is nehéz, hogy az ilyen szörnyek ugyanahhoz a birodalomhoz tartoznak, mint a következő fejezetben leirt vidám szellemek.
Tündérek
Az emberek leginkább a tündéreket ismerik, vagyis azokat a szellemeket, amelyek rendes körülmények között a föld felületén élnek, bár testük éterikus anyagból lévén, tetszés szerint a felszín alá is behatolhatnak. Alakjuk számtalan és sokféle, de leggyakrabban emberi formájúak, valamelyest kicsinyítve, rendesen egyik-másik vonásnak vagy végtagnak groteszk túlzásával. Az éterikus anyag plasztikus és a gondolaterő által könnyen alakítható lévén, csaknem minden alakot tetszés szerint felvehetnek, mindazonáltal megvan a maguk határozott formája. Ezt akkor viselik, ha nincs különösebb okuk arra, hogy mást vegyenek magukra, mikor nem kell erőltetni akaratukat, hogy alakjukat megváltoztassák. Megvannak a saját színeik is, amelyek törzsi vagy fajtabeli különbséget jeleznek, csakúgy, mint a madarak eltérő tollazata.
Alosztályaik vagy fajaik megszámlálhatatlanok. Az alosztályok egyedei épp annyira különböznek egymástól értelemben és hajlamokban, mint az emberek. A különféle fajok, akár az emberek, különböző országokban laknak és egy fajnak a tagjai általában összetartanak épp úgy, mint az egy nemzetbeli emberek. Mindenütt találhatók földünk felületén, hasonlóan a többi természeti birodalmakhoz. Akárcsak a madarak (amelyek némelyikéből kifejlődtek), egyes változataik mindennaposak az egyik országban, s ritkák a másikban, némelyek viszont úgyszólván mindenütt megtalálható. Még egy hasonlóságuk a madarakkal az, hogy a legragyogóbb színezetűek a tropikus vidékeken találhatók.
Nemzeti típusok
A világ különböző részein uralkodó típusok rendesen jól megkülönböztethetők egymástól és bizonyos értelemben jellegzetesek. Talán éppen az ő hatásuk formálta át az idők lassú folyamán a közelükben élő embereket, állatokat és növényeket, úgyhogy a természetszellemek teremtették meg a mintát és a többi birodalmak öntudatlanul követték. Nemigen képzelhető el nagyobb ellentét, mint pl. az élénk, ugrándozó, narancs-lila vagy piros-arany emberformácskák, amelyek Szicília szőlői közt táncolnak, szembeállítva a szinte töprengő, szürkés-zöld teremtményekkel, amelyek oly higgadtan mozognak Bretagne tölgyeseiben és magyal-borította lankáin, vagy az aranybarna “jóemberkék”, amelyek Skócia domboldalain tanyáznak.
Angliában talán a smaragdzöld változat a leggyakoribb, s ezt láttam Franciaország és Belgium erdeiben, a messzi Massachusesben és a Niagara folyam partjain is. A Dakota államok óriási síkságait egy fehér-fekete fajta lakja, amilyent másutt sehol sem láttam; Kalifornia pedig egy gyönyörű fehér-arany fajtával dicsekedhetik, amelynek szintén nem találtam párját sehol.
Ausztráliában a leggyakoribb fajta egy csodásan fénylő égszínkék, igen kiváló teremtés; de nagy eltérések vannak Új Dél-Wales, vagy Victoria és a tropikus Észak-Queensland éterikus lakosai között. Ez utóbbiak nagyon megközelítik Holland-India típusait. Jáva úgy látszik, különösen bővelkedik ezekben a kedves teremtményekben és az ott található két legáltalánosabb típus egy színben pompázik: az egyik indigókék, halvány érces csillogással, a másik a sárga összes ismert árnyalatait mutatja – kissé különösek, de csodálatosan vonzók és hatásosak.
Az egyik helyi változat vígan sávozott, zöld és sárga csíkozással, akárcsak egy futballista inge. Ez a sávos változat talán helyi sajátsága a világ ezen részének, mert a maláji félszigeten is láttam hasonló piros-sárga csíkozásúakat, Szumátrán pedig, a tengerszoros másik oldalán zöld-fehér csíkozásúakat. E hatalmas sziget egy gyönyörű halvány heliotrop színű törzzsel büszkélkedhetik, amilyen azon kívül csak Ceylon dombjain láttam. Lent Új-Zélandban egy ezüsttel pettyezett mélykék a különlegesség, a déltengeri szigeteken pedig az ezüst-fehér változattal találkozik az ember, amely gyöngyházszerűen csillog a szivárvány minden színében.
Indiában igen sok fajtát találunk, a finom rózsaszínű-halványzöldtől, vagy a halványkék-primulaszínűtől, amelyek a dombos vidékeket lakják, az alföldeket jellemző ragyogó, szinte vadul erős és pazar színek gazdag keverékéig. Ennek a csodálatos országnak némelyik részében láttam azt a fekete-arany típust, amely pedig inkább az afrikai sivatagba tartozik, azután egy válfajt, amely csillogó, karmazsinszínű fémből készült szobrocskára emlékeztet, mintha csak az atlantisziak orikalkumjából készült volna.
Az utóbbinak rokona egy furcsa változat, amely olyan, mintha bronzból öntötték és kicsiszolták volna. Ez úgy látszik, a vulkáni kitörések szomszédságában üti fel tanyáját, mivel eddig még csak a Vezúv és az Etna lejtőin, Jáva belsejében a Sandwich szigeteken az észak amerikai Yellowstone Parkban, Észak-Izland és Új-Zéland egyes részein voltak láthatók. Több jel arra mutat, hogy ez valami kezdetleges típus maradványa és közbeeső fokot képvisel a manó és a tündér között.
Előfordul az is, hogy szomszédos vidékeken a természetszellemek egymástól teljesen elütő osztályai élnek. Így például, amint már említettük, Belgiumban a smaragdzöld tündér az uralkodó típus, száz mérföldre pedig, Hollandiában alig látható ilyen, s helyüket egy józan külsejű, sötétlila fajta foglalja el.
Egy írországi szent hegyen
Különös, hogy a tengerszint feletti magasság hatással látszik lenni elosztásukra, mert a hegyekben lakók majdnem sohasem keverednek a síkságiakkal. Jól emlékszem, mikor megmásztam a Slieva-na-mon-t, Írország egyik hagyományos szent hegyét, a különböző típusok közt igen határozott demarkációs vonalat észleltem. Az alacsonyabb lejtők, valamint a hegy körül elterülő síkság telve volt egy erősen élénk és fondorkodó kis vörös-fekete fajtával; amely Írország déli és nyugati részeit ellepi, s különösen vonzódik az ottani közel kétezer éves magnetikus központokhoz. E központokat a régi miléziai faj mágus-papjai alapították, hogy illúzióteremtő kisugárzásukkal biztosítsák és állandósítsák uralmukat a nép felett. Félórai emelkedés után azonban már egyet sem láttunk ebből a vörös-fekete népségből, helyette a domboldalt egy szelídebb kék-barna típus népesítette be, amelyik hajdan különös hűséget fogadott a Tuatha-de Da-naan-oknak.
Ezeknek is megvolt a maguk területe és jól kimért határvonala. Így egyik típushoz tartozó természetszellemnek sem jutott volna soha eszébe, hogy felmerészkedjék a csúcs körüli térségre. Ez a terület a nagy zöld angyalok szentélye, akik több mint kétezer éve őrködnek ott és védik az élő erőknek ezt a központját, amely Erin misztikus országának múltját összeköti a jövővel. Az embernél sokkal nagyobbak ezek az óriás alakok, akik a tavasz friss leveleinek lágy, fénylő, élénk és leírhatatlan színében pompázva néznek ki a világba csodálatos szemeikkel, amelyek úgy világítanak, mint a csillagok. Telve vannak azok békéjével, akik az örökkévalóban élnek, a tudás nyugodt biztonságával várva, hogy eljöjjön a kijelölt idő. Mennyire átérzi az ember a dolgok rejtett oldalának fontosságát, amikor ilyen látványban van része! Pedig valójában alig van elrejtve, mert a különféle befolyások olyan erősek és olyan határozottak, hogy bárki, aki csak egy kicsit is érzékeny, észre kell, hogy vegye őket. Alaposan megokolt az a helyi hagyomány, hogy aki a hegy csúcsán tölt egy éjjelt, reggelre költő válik belőle, vagy megtébolyodik. Ha reagálni tudott arra a mindent átható elragadtatásra, amit a hatalmas magnetizmus keltett az éjszaka folyamán, költőként ébredt; ha nem volt elég ereje a feszültség elviselésére, megőrült.
Tündér-lét, tündér-halál
A természetszellemek különböző csoportjainak élettartama nagyon változó; némelyiké egész rövid, másoké sokkal hosszabb a mi emberi életünknél. Az újraszületés egyetemes elve érvényesül az ő létükre vonatkozólag is, de működése természetesen valamelyest eltérő. Amit mi születésnek és növekedésnek nevezünk, náluk hiányzik a tündér teljes nagyságában jelenik meg a világban, akár a rovarok Leéli hosszú, vagy rövid életét, nem ismeri a fáradtságot vagy a pihenés szükségét, s évek múltával sem mutatkozik rajta az öregedésnek semmi jele.
De jön végül egy idő, amikor úgy látszik, ereje kimerült, amikor valahogy megelégelte az életet; ilyenkor teste mindjobban átlátszóvá válik, végül lényének csak asztrális része marad vissza. Az asztrális világban él egy ideig tovább a levegőszellemek között, akik számára a fejlődés következő fokát képviselik. Ezen az asztrális életen keresztül visszaolvad csoportlelkébe, ahol. (ha eléggé fejlett) bizonyos mértékű tudatos léte lehet, mielőtt a ciklikus törvény újból hat a csoportlélekre, felébresztve benne a különválás vágyát. Ha ez megtörténik, ösztönzése ismét kifelé irányítja erőáramát, és ez a vágy, a plasztikus asztrális és éterikus anyagra hatva, kialakít egy hasonló típusú testet, olyat, ami alkalmas az előbb életében elért fejlettség kifejezésére.
Eszerint születés és halál sokkal egyszerűbb a természetszellemnél, mint nálunk; számukra a halál ment minden szomorúságtól. Valóban életük sokkal egyszerűbbnek látszik – örömteli, felelőtlen életfajta, – sokban hasonlít egy csomó boldog gyermek kivételesen kedvező körülmények közti életéhez. A természetszellemek közt nincs létért való küzdelem, úgyhogy az emberi szenvedés legtermékenyebb okai őket nem érintik. Vannak erős vonzalmaik és képesek szoros és tartós baráti viszonyra, amiből mélységes és állandó örömet merítenek. Képesek féltékenységre és haragra is, de ezek hamar elhalványulnak a minden túlszárnyaló gyönyör mellett, ami a természet működéseiben való részvételükből ered, s ami legfőbb jellegzetességük.
Kedvteléseik
Szeretnek fürdeni a nap fényében és melegében, de éppoly örömmel táncolnak a holdvilágban is; részt vesznek a szomjas föld, a virágok és a fák örömében, mikor lágyan mossa őket az eső, de éppolyan boldogan játszanak a hulló hópelyhekkel is; boldog tétlenségben lebegnek a nyári délután csendjében, de élvezik a szél süvítését is. Nemcsak csodálják – olyan intenzitással, amit közülünk csak kevesen tudnak megérteni egy virág vagy fa szépségét, színének finomságát vagy alakjának kecsességét; hanem élénk érdeklődéssel és mélységes gyönyörűséggel figyelik a természet minden folyamatát: a nedvek keringését, a bimbók nyílását, a levelek képződését és lehullását. Ezt a tulajdonságukat természetesen felhasználják a Nagyok, akikre a fejlődés bízva van, és a természetszellemeket alkalmazzák a színek keverésében és a változatok létrehozásában. Nagy figyelmet szentelnek a madarak és a rovarok életének is, a tojás kiköltésének, a gubó kifakadásának, s pajzán szemekkel figyelik a bárányok és gidák, fiatal nyulak és mókusok játékát.
Még egy nagy előnye van az éterikus fejlődésnek a sűrűbb fizikai anyaggal szemben, s ez az, hogy táplálkozásra nincs szükség. A tündér teste minden fáradság és minden korlátozás nélkül magába szív annyi táplálékot, amennyire szüksége van; jobban mondva: nem is táplálékot szív magába, hanem inkább folyvást cseréli részecskéit. Azokat, amelyekből kifogyott a vitalitás, kiveti magából és helyettük vitalitással telítetteket szív magába.
Noha nem táplálkoznak, a virágok illata hasonló élvezetet szerez nekik, mint étel íz az embereknek. Az aroma többet jelent nekik, mint csupán szag vagy íz, mert úgy fürödnek benne, hogy áthatja testüket és egyszerre éri el annak minden részecskéjét.
Az ő testükben az, ami náluk az idegrendszer szerepét tölti be, sokkal finomabb a miénknél és sok olyan rezgést érzékel, ami a mi durvább érzékeink mellett. észrevétlenül elhalad. Ilyképpen sok növényből vagy ásványból, amelyet mi szagtalannak tartunk, kiéreznek valamit, ami illatnak felel meg.
Testüknek nincs szilárdabb belső alkata. Olyan, mint egy ködgomolyag, úgyhogy nem szakadhat szét, meg nem sebesülhet és sem hideg, sem meleg nem érintheti fájdalmasan. Sőt, az egyik fajtához tartozók mindenekfelett élvezik, ha tűzben fürödhetnek; minden oldalról odasereglenek, ahol nagy tűzvész üt ki, és vad élvezettel szállnak fel és le a lángokkal, épp úgy, ahogy a fiúk újra és újra lecsúsznak a ródlipályán Ezek a tűz-szellemek a középkori irodalom szalamanderjei. A természetszellemnek csak kellemetlen, vagy diszharmonikus kipárolgás és rezgés szerezhet testi fájdalmat, de gyors mozgási lehetősége révén könnyen elkerülheti ezeket is. Amennyire megfigyelhető, teljesen mentes a félelem átkától, amely a mi fejlődési irányunkhoz tartozó és a tündérek színvonalának megfelelő állati életben oly komoly szerepet játszik.
Tündérország meséi
A tündéreknek irigylésre méltóan termékeny képzelőerejük van, és mindennapos játékuk nagy része abból áll, hogy fantáziájuk segítségével mindenféle lehetetlen környezeteket és helyzeteket találnak ki egymásnak. Olyanok, mint a gyermekek, akik játszótársaiknak történeteket mesélnek, de megvan az az előnyük a gyermekekkel szemben, hogy az ő játszótársaik látják is az éterikus és alsóbb asztrális anyagot, ennélfogva élénk gondolataik szülöttei világosan láthatók lesznek, amint a történet kibontakozik.
Elbeszéléseik nagy része nekünk gyerekesnek és korlátoltnak tűnnék fel, mert a tündér értelme a miénktől egészen eltérő irányban működik, de az ő számukra nagyon is valódi, és soha nem szűnő élvezet forrása. Az a tündér, amelyik különös mesélő tehetséggel van megáldva, nagy szeretetnek és tisztességnek örvend, s állandó hallgatóságot és követőket gyűjt maga köré. Ha egy emberi lény véletlenül megpillant egy ilyen csoportot, leírásában rendesen belekeveri a saját emberi előítéleteit, s a vezetőt – felvett formája szerint – tündérkirálynak vagy tündérkirálynőnek tartja. A valóságban a természetszellemek birodalmának semmiféle kormányzásra nincs szüksége, azt az általános felügyeletet kivéve, amit a Devaraja-k és alárendeltjeik gyakorolnak felettük, s amelyről – a fejlettebb egyedeket kivéve – a nagy többségnek nincs is tudomása.
Magatartásuk az emberekkel szemben
A legtöbb természetszellem nem szereti és elkerüli az embereket, s ezen nem is csodálkozhatunk. Számukra az ember fosztogató démon, aki rombol és ront, bárhová megy. Könnyelműen megöli, gyakran borzasztó kínzásokkal mindazokat a szép teremtményeket, amelyeket ők annyira szeretnek: kivágja a fákat, letapossa a füvet, letépi a virágokat, és gondatlanul eldobja, hogy meghaljanak; a természet gyönyörű vad életét undok tégláival és malterével helyettesíti, s virágok illatát pedig vegyszereinek kártékony gőzeivel és gyárainak mindent beszennyező füstjével nyomja el. Csodáljuk-e hát, hogy a tündérek rémülettel néznek bennünket, és iszonyodva fordulnak el tőlünk, mint ahogy mi is iszonyodva fordulunk el valami mérges csúszó-mászó állattól?
Nemcsak pusztulást hozunk mindarra, amit ők legjobban kedvelnek, hanem legtöbb szokásunk és kipárolgásunk is utálatos nekik; sokan megmérgezik tiszta levegőjüket az alkohol és dohány gyűlöletes kigőzölgéseivel; nyugtalan, rendezetlen vágyaink és szenvedélyeink az asztrális áramok állandó forrongását indítják meg, ami zavarja és kínozza őket, és az utálatnak ugyanazt az érzését kelti bennük, amit mi éreznénk, ha egy vödör szennyvizet öntenének ránk. Számukra az átlagember közelében élni annyit tesz, mint szüntelen orkánban lenni, – mégpedig olyan orkánban, amely egy pöcegödör felett vonult el. Nem angyalok ők, hogy tökéletes tudásuk legyen, ami tökéletes türelmet szül; csak boldog és általában véve jóindulatú gyermekek, még ez is alig, mert legtöbbjük inkább hasonló a kivételesen okos kiscicához. Ismétlem: csodálkozhatunk-e, ha nem szeretnek, ha nem bíznak bennünk és elkerülnek, mikor folytonosan sértegetjük az ő legjobb; és legmagasabb érzéseiket?
Vannak feljegyzések arról, hogy egy-egy, a rendesnél is jogtalanabb emberi betolakodás, vagy bántás kifejezett megtorlásra bírta őket és ilyenkor határozott rosszakaratot mutattak. Mellettük szól mindazonáltal az, hogy még az ilyesféle elviselhetetlen kihívások ellenére is ritkák az ilyen esetek, s a betolakodók elűzésének legszokásosabb módszere az, hogy bolonddá teszik. Gyerekes és gyakran bosszantó, de nem komolyan káros csínyeket játszanak vele. Galád örömet lelnek abban, ha félrevezetik vagy becsapják, ha rossz útra terelik az ingoványon keresztül, ha körben járatják egész éjjel, amikor előre akar jutni, vagy elhitetik vele, hogy palotákat és kastélyokat lát ott, ahol ilyenekről szó sincs. Majdnem minden elhagyatott hegyvidék környékén az egyszerű emberek sok történetet tudnak, amelyek a tündéreknek arról a furcsa jellegzetességéről tanúskodnak.
Káprázat
Ezekben a csínyekben nagyban segítségükre van az a csodálatos képességük, hogy elkápráztatják azokat, akik átengedik magukat befolyásuknak, úgyhogy áldozataik egy időre csak azt látják és hallják, amit ezek a tündérek rájuk tukmálnak; amint a hipnotizált ember is csak azt látja, hallja, érzi és hiszi, amit a hipnotizőr akar. A természetszellemeknek mindazonáltal nincs annyi erejük, mint a hipnotizőrnek, hogy uralkodjanak az emberi akaraton, kivéve a szokatlanul gyengeelméjű embereket, vagy az olyan eseteket, amikor a tehetetlen ijedtség állapotában az áldozat akarata egy időre teljesen kikapcsolódik.
A tündérek hatalma nem terjed túl az érzékek megcsalásánál, de ennek kétségkívül mesterei. Sok esetet elmondhatnánk, amikor egész csomó embert egyszerre vontak káprázatuk varázsa alá. Az indiai varázslók őket hívják segítségül legcsodálatosabb mutatványaiknál, mint pl. a híres kosármutatványnál, vagy amikor feldobnak egy kötelet az ég felé, a varázsló pedig felmászik rajta és eltűnik odafenn. A valóságban az egész hallgatóság hallucinál; az emberekkel elhitetik, hogy látnak és hallanak egy olyan eseménysorozatot, ami igazában meg sem történik.
Az elkápráztatás titka egyszerűen az, hogy egy világos, erős mentális képet alkotnak, és azt belevetítik valakinek az elméjébe. A legtöbb ember ezt csaknem lehetetlennek gondolja, mert soha életében nem próbálkozott ilyesmivel és sejtelme sincs, hogyan fogjon hozzá. A tündér elméje nem olyan tág, sem olyan átfogó, mint az emberé, de jól hozzászokott ahhoz, hogy gondolatképeit mások elméjébe vetítse, hisz mindennapi életében ez egyik legfőbb foglalatossága.
Nem csoda tehát, hogy ilyen szakadatlan gyakorlattal jól kitanulja ezt a mesterséget. Ez még könnyebb, ha – mint az indiai mutatványok esetében – pontosan ugyanazt a képet kell sok százszor megismételni, míg minden részlet a legcsekélyebb megerőltetés nélkül kialakul, csupán öntudatlan megszokás eredményeként. Hogy pontosan megértsük, miképpen történik ez, nem szabad elfelednünk hogy a mentális kép nagyon is valóságos dolog: valóságos konstrukció a mentális világ anyagból, amint ez a Thought Forms (Gondolatformák) c. könyvemben megmagyaráztam. Nem szabad elfelednünk azt sem, hogy az elme és a sűrű fizikai agy közötti összeköttetés útvonalán ott van az agy asztrális és éterikus mása is, és hogy ezen útvonal bármelyik pontján közbe lehet lépni, és benyomást felidézni.
Bizonyos természetszellemek elég gyakran használják utánzó és cseljátszó képességüket arra, hogy fizikai jelenségekkel foglalkozó spiritiszta szeánszokon megjelenjenek. A rendszeres szeánsz-látogatók bizonyára emlékeznek ilyen tréfákra, és ostoba, bár rendesen jóhiszemű otrombaságokra. Ezek majdnem mindig valami ilyen pajzán teremtménynek a jelenlétére mutatnak, noha megtörténik, hogy e csínyeket halott emberek csinálják, akik elég esztelenek voltak földi életükben, hogy ilyen haszontalanságokon szórakozzanak, s haláluk óta sem tanultak több bölcsességet.
Barátkozásaik
Vannak másrészt esetek, amikor egy-egy természetszellem barátságot kötött emberi lényekkel és amennyire tőle telt, segítséget nyújtott nekik, mint pl. a skót “brownies” ismert történeteiben, vagy a spiritiszta irodalom tűzrakó tündérei esetében. Feljegyzések vannak arról is, hogy ritka alkalmakkor bizonyos kiváltságos embereknek megengedték, hogy tanúi lehessenek tündéri mulatozásoknak, és egy időre részt vehessenek a tündérek életében. Mondják, hogy a vadállatok bizalommal közelednek némely indiai jógihoz, felismervén bennük minden élőlény barátját. Hasonlóképpen veszik körül a tündérek azt, aki rálépett a Szentség ösvényére, mivel kisugárzásait kevésbé viharosnak és kellemesebbnek találják, mint azét, aki csupán világi dolgokkal foglalkozik.
Némelykor megfigyelték, hogy tündérek kisgyermekekhez szegődnek, és erős ragaszkodást mutatnak irántuk, különösen, ha a gyermek álmodozó természetű és erős fantáziával bír, mert a tündérek látják és élvezik azokat a gondolatformákat, amikkel a gyermek körülveszi magát. Sőt voltak olyan esetek, amikor a tündérek megkedveltek valami különösen vonzó csecsemőt, és megpróbálták elvinni a maguk lakóhelyére azzal a szándékkal, hogy megmentsék a szemükben oly szörnyű sorstól, hogy átlagemberré nőjön fel! Az ilyen próbálkozásokat ködös hagyományként őrizték meg a kicserélt gyermekekről szóló népmesék, noha ezeknek más eredete is van, amint később látni fogjuk.
Vízi-szellemek
Bármennyire sűrűn laknak is földünk felszínén a tündérek csaknem mindenütt, ahol nincs ember a közelben, számukat messze felülmúlják a vízi-szellemek: a tenger felszínén élő tündérek. Itt éppoly sok változattal találkozunk, mint a szárazföldön. A Csendes óceán természetszellemei különböznek az Atlanti óceán lakóitól, a Földközi-tengeriek pedig megint mások. Azok a típusok, amelyek a trópusi tengerek leírhatatlanul csodás kékjében mulatoznak, távolról sem hasonlítanak azokhoz, amelyek a mi hideg, szürke északi tengereink habjaiban ugrándoznak. Egészen mások megint a tavak, folyók, vízesések szellemei, mivel ezeknek sokkal több közös vonásuk van a szárazföldi tündérekkel, mint a nyílt tenger nereidáinak.
E természetszellemek, mint szárazföldi testvéreik, mindenféle alakúak, de talán leggyakrabban az emberit utánozzák. Általánosságban szólva, nagyobb. alakokat öltenek, mint az erdők és dombok tündérkéi; ez utóbbiaknak nagy része igen kicsi, míg az embert utánzó tengeri szellem rendesen nemcsak formáját, de méreteit is magáévá teszi. Félreértések elkerülése végett szükséges folyvást hangsúlyoznunk e formák proteusi jellegét: e teremtmények bármelyike, akár a szárazföldön, akár a tengerben vagy a levegőben, tetszés szerint nagyobbá, vagy kisebbé teheti magát egy időre, vagy bármilyen, tetszés szerinti alakot felvehet.
Elméletileg ennek a képességnek nincsenek korlátjai, de a gyakorlatban vannak határai, noha igen tágak. Egy tündér, akinek természetes nagysága 30 cm, kinyújthatná magát egy 180 centiméteres embermagasságáig, de az erőlködés tekintélyes feszültséggel jár, és néhány percnél tovább nem tartható fenn. Ha a magáé helyett más alakot akar ölteni, világosan meg kell azt fogalmaznia, és csak addig tarthatja meg, ameddig elméjét erre összpontosítja; mihelyt gondolata elkószál, azonnal visszazökken természetes formájába.
Igaz, hogy az éteikus anyag a gondolat erejével könnyen alakítható, de természetesen nem engedelmeskedik olyan pillanatnyi gyorsasággal, mint az asztrális anyag. Azt mondhatnók, hogy a mentális anyag valósággal a gondolattal együtt változik, az asztrális anyag pedig olyan gyorsan követi a gondolatot, hogy a közönséges megfigyelő alig lát különbséget; az éterikus anyagnál azonban könnyen megfigyelhető a növekedés vagy a zsugorodás. A levegő tündére, akinek teste asztrális anyagból van, átcikázik egyik alakból a másikba; az éterikus tündér gyorsan nő vagy fogy, de nem egyik pillanatról a másikra.
A szárazföldi tündérek közt kevés az óriás, kint a tengeren ellenben úgy látszik, egész mindennapi ez a nagyság. A szárazföldiek képzelete gyakran sző emberi ruhadarabokat, így sokan furcsa sapkákban, kardszíjakkal, vagy dolmányokban mutatkoznak; a tenger lakói közt azonban sohasem láttam ilyesmit. Úgy látszik, a víz felületén élő tündérek nagy része ki tud emelkedni saját eleméből és kis távolságra a levegőn át repülni vagy lebegni. Nagy élvezettel játszanak a tomboló habok közt, vagy lovagolnak a hullámtaréjokon. Nem kerülik oly makacsul az embert, mint szárazföldi testvéreik talán azért, mert az embernek kevesebb alkalma van őket zavarni. Nem mennek nagyon mélyre a felszín alá, – semmi esetre sem mélyebbre, mint ahová elér a világosság, úgyhogy mindig van tekintélyes köz az ő birodalmuk és a középmélységek sokkal kevésbé fejlett teremtményeinek birodalma között.
A belvizek tündérei
Azokban a belvizekben, ahol az ember még nem tette lehetetlenné számukra a körülményeket, sok igen szép tündérfajta lakik. Természetesen utálják mindazt a szennyet és vegyi anyagot, amivel a nagy városok közelében a vizet megfertőzik, de úgy látszik, egy csendes vidéki malom kereke nem ellenszenves nekik, mert a malomárokban néha elszórakoznak. Különösen élvezik a vízeséseket éppúgy, mint tengeri testvéreik is szívesen hancúroznak a hullámtörésben. Ezért az élvezetért néha még az emberek gyűlölt jelenlétéhez is közelebb merészkednek. A Niagaránál például nyáron még majdnem mindig látható egynéhány, bár a vízesés közepétől és az örvényektől rendesen távol tartják magukat. A vándormadarakhoz hasonlóan télen elhagyják azokat az északi vizeket, amelyek hónapokra befagynak, és kedvezőbb éghajlat alatt keresnek ideiglenes otthont. Úgy látszik, egy-egy rövid fagy nem zavarja őket; maga a hideg láthatólag nem, vagy alig hat rájuk, de nem szeretik rendes körülményeik megváltozását. Némelyik állandó folyólakó a folyó befagyásakor átköltözik a tengerbe; mások utálják a sósvizet, ezek inkább tekintélyes távolságra elvándorolnak, semhogy az óceánban keressenek menedéket.
A vízi-tündéreknek egy érdekes változata a felhő-szellem. Ennek élete csaknem teljesen az “égbolt fölötti vizekben” folyik le. Talán közbeeső válfajnak lehetne besorozni a vízi- és légi-tündérek közé; teste éterikus anyagból van, mint a vízi-tündéreké, de aránylag hosszú ideig távol tud maradni a víztől. Alakja gyakran óriási és laza összefüggésű; közeli rokonságban látszik lenni a belvízi típusok némelyikével, mindamellett a felhőszellem is szíves-örömest bemártja magát egy időre a tengerbe, ha a felhők, melyek kedvenc lakóhelyét képezik, eltűnnek. Felhőország sugárzó csendjében lakoznak, és kedvenc időtöltésük az, hogy felhőket különös, fantasztikus alakokba formálják, vagy pedig úgy rendezik el, hogy kis fodros bárányfelhők alakjában ellepjék az eget.
Szilfidek
A természetszellemek birodalmának legmagasabb rendű típusa ez a fok, ahol a földi és vízi-tündérek fejlődési iránya egybefut: a szilfidek vagy légi-tündérek nagy családja ez. Ezek a lények határozottan magasabban állnak mindazoknál a változatoknál, amelyekről beszéltünk, mert megszabadították magukat a fizikai anyag nyűgétől és legalacsonyabb rendű testük most az asztrális. Értelmük sokkal fejlettebb, mint az éterikus fajtáé, és megüti az emberi mértéket folytatólagos, újraszülető egyéniség azonban még nem értek el. Éppen mivel annyira fejlettek, a csoportlélektől való elszakadásuk előtt sokkal többet értenek meg az életből, mint az állatok; így aztán gyakran tudják, hogy még nincs egyéniségük, és mohón vágyakoznak utána. Ez az igazság az általánosan elterjedt hagyomány mögött, hogy a tündérek halhatatlan lélek után sóvárognak.
Ennek elérésének normális módja számukra a felettük lévő fokozat tagjaival, az asztrális angyalokkal való társulás és az irántuk érzett szeretet. A háziállat – mint pl. a kutya vagy a macska – értelmének és érzelmeinek kifejlesztése révén jut előre a gazdájához való szoros kapcsolat eredményeként. Iránta érzett szeretete készteti arra, hogy megérteni próbálja, s azonkívül gazdája mentális testének rezgései szüntelenül kihatnak kezdetleges elméjére, s fokozatosan mind nagyobb és nagyobb tevékenységre ösztökélik. Ugyanilyen módon kelt az állatban gazdája szeretete folyvást elmélyülő érzelmet. Akár feltett szándékkal tanítja az ember az állatot valamire, akár nem, mindkét esetben még közvetlen erőfeszítés nélkül is, a köztük lévő benső kapcsolat segíti az alacsonyabb rendű fejlődését. Idővel az ilyen állat eléri azt a színvonalat, ahol befogadhatja a Harmadik Kiáradást, és így egyénné válván, elszakad csoportlelkétől.
Ugyanez történik az asztrális angyal és a természetszellem között is, azzal a különbséggel, hogy náluk az egész terv kivitele sokkal értelmesebben és hatásosabban megy végbe. Ezer közül egy ember sincs talán, aki gondol, vagy tud valamit kutyája, vagy macskája igazi fejlődéséről; az állat pedig még kevésbé fogja fel a rá váró lehetőséget. Az angyal ellenben világosan érti a természet tervét és sok esetben a természetszellem is tudja, mi kell neki, és értelmesen munkálkodik eléréséét. Így mindegyik asztrális angyalhoz több légi-tündér csatlakozik, akik gyakran határozottan tanulnak tőle, és akiket ő nevel, de akik legalább is sütkéreznek értelmének játékában és viszonozzák szeretetét. Az angyalok közül sokan a Devaraja-k alkalmazottai, akiknek a Karma kiosztásában segédkeznek. Így a légi-tündérek igen gyakran szintén ügyvivő közegek ebben a munkában és nem fér kétség ahhoz, hogy sok értékes tudásra tesznek szert, miközben a rájuk bízott feladatot végzik.
Az Adeptus tudja, hogyan kell szükség esetén igénybe venni a természetszellemek szolgálatait, és sok olyan ténykedés van, amit rájuk bízhat. A Broad Views c. folyóirat 1907. februári számában érdekes cikk jelent meg arról, milyen ügyesen teljesített egy természetszellem egy ilyesféle megbízást.
A volt a feladata ugyanis, hogy egy súlyosan influenzás beteget mulattasson, ő tehát öt napon keresztül csaknem szakadatlanul különös és érdekes látomásokkal szórakoztatta. Fáradozásait siker koronázta, mert a beteg azt írta utóbb, hogy a “másként kimondhatatlanul kellemetlen és kínos napokat csodásan érdekes tapasztalattá változtatta.” Maga a látomás meglepő gazdagságú képsorozat volt: mozgó sziklatömbök, amelyeket a beteg nem kívülről, hanem belülről látott, bennük a különféle külsejű teremtményekkel. Hegyek, erdők, utak, olykor építészeti remekek, korintusi oszlopsorok, szoborcsoportok, nagy boltívek, máskor szelíd szellőben hajladozó csodás virágok és pálmák jelentek meg előtte. A természetszellem néha mintha bevitte volna a fizikai tárgyakat a hálószobába, és valami mágikus átváltozási jelenetbe szőtte bele. E szórakoztatás különösségéből sejthetjük, melyik típushoz tartozott az a természetszellem, akit ezzel az emberbaráti munkával megbíztak.
A keleti varázslók néha megpróbálják a magasabb természetszellemek közreműködését megnyerni mutatványaikhoz, de a vállalkozásnak vannak veszélyei. Kétféle módszert használhatnak: megkérhetik, vagy megidézhetik őket, – azaz felkelthetik figyelmüket és “szerződhetnek” velük, vagy megpróbálhatnak olyan erőket működésbe hozni, amelyek őket engedelmességre kényszerítik. Ez utóbbi kísérlet azért veszélyes, mert ha nem sikerül, határozott ellenségeskedést vált ki belőlük, ami nagyon valószínűleg a varázsló idő előtti halálát okozhatja, vagy legalábbis végtelenül nevetséges és kellemetlen helyzetbe hozhatja.
Ezeknek a légi-tündéreknek vagy szilfideknek – akár ez alacsonyabb rendű tündéreknek – sok változata van, amelyek egymástól erőben, értelemben és szokásokban, valamint megjelenésben egyaránt eltérnek. Természetesen kevésbé vannak helyhez kötve, mint a leírt többi fajta, noha éppúgy, mint azok, elismernek bizonyos magassági határokat. Míg egyesek mindig a föld felületéhez közel lebegnek, mások jóformán soha meg sem közelítik azt. Általában azt lehet mondani, hogy az emberek nyugtalan érzelmeinek szomszédságát éppoly kevéssé szeretik, mint a többiek. De vannak esetek, amikor valami mulatság kedvéért, vagy azért, mert hízelgőnek érzik, hajlandók eltűnni.
Mulatságaik
Néha óriási mulatságot okoz nekik az a sportjuk, hogy különféle gondolatformákat éltetnek. Egy regényíró például, amikor történeteit kigondolja, annak minden alakjáról természetesen erős gondolatformákat alkot, e gondolatformákat pedig, mint marionetteket mozgatja ide-oda. Előfordul, hogy tréfáskedvű természetszellemek megragadják e formákat, és a pillanat sugallta rögtönzés szerint eljátsszák a drámát, s a megütközött regényíró valahogy úgy érzi, hogy bábjai kiestek kezéből és saját akaratot fejlesztettek ki.
A csínytevő kedv, ami olyan szembetűnő jellegzetessége némelyik tündérfajtának, bizonyos mértékben megvan a légi-tündéreknél is, legalábbis alacsonyabb; típusaikban, úgyhogy megszemélyesítéseik nem mindig egészen ártalmatlanok. Vannak emberek, akik még nem tudják félretenni az ördögről szóló istenkáromló tanításokat, s félelmükben szörnyű gondolatformákat alkotnak a képzeletbeli sátánról, akinek babonás hitük oly előkelő szerepet biztosít a világegyetem működésében. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy némely cselszövő természetszellem nem tud ellenállni a kísértésnek, s magára öltvén a rémes formákat, kitűnő tréfának találja, ha szarvakkal feldíszítve, farkát csóválva és lángokat fújva ugrabugrál. Aki megérti e némajátékokban mulatozó démonok természetét, nem ijed meg tőlük; de ideges gyermekek olykor elég fogékonyak, hogy észrevegyenek ilyen dolgokat, és ha nem tanították őket elég okosan, bizony alaposan megrémülnek.
Ha méltányosak akarunk lenni a természetszellem iránt, meg kell jegyeznünk, hogy mivel ő nem ismeri a félelmet, legkevésbé sem fogja fel cselekedetének súlyát. A gyermek ijedtségét valószínűleg tettetésnek értelmezi, és azt hiszi, ez is a játékhoz tartozik. Aligha kárhoztathatjuk a természetszellemet azért, ha tűrjük, hogy gyermekeink egy csökönyös babona bilincsei közt sínylődjenek és elmulasztjuk bevésni agyukba azt az alapvető tényt, hogy Isten szeretet és hogy a tökéletes szeretet nem ismer félelmet. Ha légi-tündérünk néhanapján így meg is rémíti a rosszul oktatott gyermeket, másrészt javára kell írnunk azt, hogy folyvást a legélénkebb. élvezetet szerzi az általunk “halottaknak” gondolt gyermekek ezreinek, mert legkedveltebb foglalkozásainak egyike az, ha játszhat velük és mulattathatja őket.
A légi-tündérek felfedezték, hogy a spiritiszta szeánszok jó alkalmak számukra, és néhányan rendes résztvevői is lesznek, legtöbbször Százszorszép, vagy Napraforgó, vagy ehhez hasonló nevek alatt. Igen alkalmasak arra, hogy érdekes szeánszokat is tartsanak, mert természetesen sokat tudnak az asztrális életről és lehetőségeiről. Készségesen felelnek a kérdésekre, s amennyire tudásuk terjed, az igazságnak megfelelően is; ha pedig a tárgy valamelyest meghaladja képességeiket, akkor nagy mélységet színlelnek. Minden nehézség nélkül létrehoznak kopogást, mozgást és fényhatásokat, készségesen leadnak bármilyen üzenetet, amit kívánnak tőlük. Mindezzel egyáltalán nem akarnak rosszat, vagy csalást elkövetni, hanem csak naivul örvendenek annak, hogy olyan jól játsszák szerepüket, meg annak, hogy a résztvevők szent borzalommal telt áhítattal és szeretettel árasztják el a “kedves szellemeket” és “angyali segítőket”. Megtanulnak a résztvevők örömében osztozni, és úgy érzik, jó munkát végeznek, ha így vigasztalják a szomorkodókat.
Mivel ők asztrálisan élnek, a negyedik dimenzió közönséges tényezője létezésüknek, ez pedig megkönnyít számukra sok apró cselt, ami. nekünk csodálatosnak látszik, mint pl. tárgyakat kivenni zárt dobozból, vagy virágokat hozni bezárt szobába. A résztvevők vágyai és érzelmei nyitott könyvként fekszenek előttük, hamar megtanulják a gondolatolvasást, ha nem elvont gondolatokról van szó, és a materializációk megrendezése semmi nehézséget sem okoz nekik, ha rendelkezésre áll a megfelelő anyag. Minden külső segítség nélkül módjukban áll tehát változatos és kielégítő esti szórakozásról gondoskodni, és ezt kétségtelenül sokszor meg is teszik. Egy pillanatig sem állítom, hogy a természetszellemek az egyedüli lények, akik szeánszokon működnek; a megnyilvánuló “szellem” gyakran pontosan az, aminek mondja magát, de az is igaz, hogy gyakran egyáltalán nem az, s az átlagos résztvevőnek semmiképpen sincs módjában megkülönböztetni a valódi árut az utánzattól.
Abnormális fejlődés
Amint már mondtuk, a természetszellem haladásának normális módja az, hogy egy angyallal való társulás folytán éri el az egyéniesülést; de vannak olyanok, akik eltérnek ettől a szabálytól. A nagy változás előidézésének fő tényezője a szilfidnek az angyal iránt érzett nagy szeretete. Az abnormális esetek pedig azok, amikor angyal helyett emberre irányul ez a szeretet. De ritka eset ez, mert teljesen ellenkezik az emberekkel szemben való általános magatartásukkal. Ha azonban megesik, hogy szeretetük erőssége egyéniesülésre vezet, akkor a természetszellem teljesen kiszakad saját fejlődési irányából és átjön a miénkbe, úgyhogy az újonnan kifejlett egó nem mint angyal, hanem mint ember fog testet ölteni.
Ez a lehetőség az alapja mindazoknak a történeteknek, amelyekben egy nem-emberi szellem beleszeret egy földi emberbe, és sóvárogva vágyik halhatatlan lélek után, hogy szerettével együtt lehessen az örökkévalóságban. Ha az ilyen szellem testet ölt, rendszerint nagyon furcsa ember lesz: ragaszkodó és érzelmes, de kiszámíthatatlan, némely tekintetben érthetetlenül primitív, minden felelősségérzet nélkül.
Megtörtént néha, hogy egy szilfid, aki erősen vonzódott emberi lényhez, de nem volt benne elég erős a szeretet, hogy az egyéniesülést biztosíthatta volna, azzal erőszakolta ki az emberi fejlődésbe való belépését, hogy birtokába vette egy haldokló csecsemő testét abban a pillanatban, amikor eredeti tulajdonosa elhagyta. Az ilyen gyermek láthatólag magához tér, s úgy tűnik fel, mintha a halál torkából menekült volna meg. De nagyon megváltozottnak bizonyul: valószínűleg izgága és ingerlékeny lesz a sűrű fizikai test szokatlan kényszere folytán.
Ha a szilfid képes alkalmazkodni a testhez, semmi sem akadályozza meg, hogy azt a normális élet tartamára meg is tartsa. Ha abban az életben sikerül neki elég erős szeretetet kifejleszteni ahhoz, hogy elszakítsa azt a köteléket, amely csoportlelkéhez fűzi, legközelebb mint ember ölt testet. Ha nem, visszaesik élete végeztével a saját fejlődési irányába. Mindebből látható, hogy ezekben a tényekben rejlik az igazság, ami a kicserélt gyermekekről szóló elterjedt hagyományok alapját képezi, s ami minden országban ismeretes; megtalálhatjuk Északnyugat-Európában csakúgy, mint Kínában, de tudnak róluk Észak-Amerikában a csendes-óceáni partvidéken élő bennszülöttek is.
A tanulmányozás haszna
A természetszellemek birodalma igen érdekes tanulmányi terület, amelynek eddig csak kevés figyelmet szenteltek. Noha gyakran említik őket az okkult irodalomban, nem hallottam arról, hogy tudományosan is megpróbálkoztak volna osztályozásukkal. Ennek a nagy természeti birodalomnak szüksége volna egy Cuvier-re vagy Linné-re. De talán ha lesz több gyakorlott kutatónk, remélhetjük, hogy egyikük vállalja ezt a feladatot, és élete munkájaként megajándékoz bennünket ezeknek a bájos teremtéseknek teljes és részletes természetrajzával.
Nem lesz elpocsékolt munka, sem méltatlan tanulmány. Nemcsak azért lenne hasznos e lények megismerése, mert hatással vannak ránk, hanem főleg azért, mert egy, a miénktől ennyire eltérő fej1ődési irány megértése tágítja elménket és segít annak felismerésében, hogy a világ nemcsak a mi kedvünkért van, és hogy a mi szempontunk nem az egyetlen, s nem is a legfontosabb. Kisebb mértékben ugyanez a hatása az idegen földön való utazásnak, mert bebizonyítja az előítélettől ment embernek, hogy az övével minden tekinteten egyenrangú fajok mégis különböznek tőle százféle módon is. A természetszellemek tanulmányozásában ugyanezt az eszmét találjuk meg, de még jobban hangsúlyozva: van egy birodalom, mely gyökeresen eltér a miénktől – nem nélküli, félelemnélküli, nem ismeri a létért való küzdelmet – mégis fejlődésének végleges eredménye minden tekintetben egyenértékű azzal, amit mi érünk el a magunk fejlődési irányán. Ha ezt megtanuljuk, valamivel többet látunk a Napistenség sokoldalúságából, és talán így szerénységre, emberszeretetre és szélesebb látókörre teszünk szert.”
- Forrás:teozofia.hu -
(Balogh Gábor - antropozofus.hu)
- - - - - -
Kapcsolódó írások:
Elementálok - A teremtés napszámosai - Törpe, manó, entitás?
Léteznek elfek?
Rudolf Steiner - Felhők: a kerubok munkái
- - - - - -
A természetszellemek világa - videó
A tündérvilág körülöttünk. Szabari Noémi előadása
forrás:Világunk rejtett oldala - Teozófiai előadások
.jpg)
