2024. június 23., vasárnap

Gárdonyi Géza: Ha meghalok



Ne nézzetek rám borzalommal,
ha meghalok:
az a halott a koporsóban
nem én vagyok.
Csak hamu az, elomló televény.
A láng eltűnt. A láng, - az voltam én.

Sorsomnak gyászán se könnyezzetek,
s ne mondja a pap: "Ime, porba hullt!"
Sirassátok az árva gyermeket,
s ne a rabot, aki megszabadult.

S mikor a szónok a sírnál beszél,
és végül kiált: "Hát Isten veled!"
ne le a sírba integessen nékem,
fölfelé nyújtson búcsuzó kezet!

- Gárdonyi Géza: Ha meghalok -

- - - - - - - 

Gárdonyi Géza sírfeliratán ez olvasható: „Csak a teste!”


Gárdonyi Géza - Ha meghalok - videó
forrás:RépAti előadó: Répa Ati

2024. június 21., péntek

Jakob Streit: Méheskönyv - Rudolf Steiner: A Méhek lényisége

Jakob Streit Méheskönyvének nyersfordítása közel húsz éven át, belső használatra alkalmas formában, Waldorf-iskolák kézikönyvtárának polcain volt fellelhető. Sok osztálytanító tartott ezekre a történetekre alapozva, 2. osztály végén ún. Méhecske-epochát – a gyerekek nagy gyönyörűségére.


„Könyvünk főhőse, Konrád minden lehetőséget megragad, hogy nagyapja méheit megismerje, és télen-nyáron részt vegyen a méhészkedésben. Izgalommal tapasztalja, hogyan él a méhcsalád; megtanulja, mikor és miért csípnek a méhek, hogy egyetlen mézcseppben egy nagy virágoskertnyi nektár van s hogy kik is azok a herék; megfigyelheti, hogyan születik és mikor repül ki a méhkirálynő – s amit legtöbben nem tudunk: hogy a méhek is tartanak esküvőt.
Jakob Streit 1944-ben írott könyve magyar nyersfordításban évtizedekkel ezelőtt bekerült a hazai Waldorf-oktatásba, de most jelenik meg először nyomtatásban. Az eleven képek, a történetek jó értelemben vett „régimódi” stílusa, Nagyapa bensőséges, jókedélyű magyarázatai olyan szívet-lelket melengető, idilli hangulatot teremtenek, amely a gyönyörködtetésen túl ahhoz is bízvást hozzájárulhat, hogy a gyermekek figyelmét ráirányítsa a méhek sürgető védelemre szoruló, különleges lényére.”

Rudolf Steiner 1923 februárjában, Dornachban arról beszélt a Goetheanumot építő munkásokból összegyűlt hallgatóságnak, hogy az, amikor az ember szívében szeretet gyúl, a méhkas egészében szubsztanciaként van jelen. Ugyanakkor egy figyelmeztetést is megfogalmazott:

„…a méhtartás kiemelt fontosságú, mert általa a természet egész titka feltárul; nevezetesen az, hogy ami egyfelől félelmetesen termékenynek mutatkozik, az a másik oldalon elhaláshoz vezet. Így aztán, bár a méhtenyészetekben nagyon örvendeznek az utóbbi idők fellendülésének – az öröm még száz évig sem tart majd.” 
(Rudolf Steiner: Ember és világ – A szellem működése a természetben – A méhek lényéről, Munkás-előadások 5. Budapest, 2007. Új Mani-Fest Kiadó)

Megállapítása sajnos mára beigazolódott: az emberi tudatlanság és mohóság világszerte veszélybe sodorta a méhek életét. Nincs vesztegetni való időnk: Ha meg akarjuk menteni a méheket, meg kell ismernünk valódi lényüket és jelentőségüket. Ennek az eltökélt szándéknak jegyében, 2017 őszén Vajna József és Alfons Wirth, biodinamikus méhészek életre hívtak egy hazai mozgalmat, melynek keretében tanárok, gyerekek, szülők és méhészek foghatnak össze a méhek gyógyításáért. Reményeik szerint lesznek iskolák, ahol vállalják, hogy egy-egy méhcsaládot befogadva, a gyerekek – plexivel fedett kaptárban – közvetlen közelről figyelhessék meg a méhek életét. Ha tervük valóra válik, ezek az iskolák olyan emberi közösségekké lesznek, amelyek a méhkirálynőt testük melegével óvó méhekhez hasonlatosak.

Ez a kis könyv nem tehet többet, mint hogy szép és igaz történeteivel és Kemény Márton János élettel és melegséggel teli, színes illusztrációival lelkileg hozza közelebb a gyerekekhez a méhek világát, s ezzel hozzájárulhat ahhoz, hogy száz év múlva is életünk részei maradjanak a méhek és az általuk adott egészséges, éltető méz.

Jakob Streit (1910-2009) svájci tanár, író, antropozófus


Rudolf Steiner: A Méhek lényisége -részlet - videó

2024. június 19., szerda

Az ószövetség leleplezése - A suméroktól a magyarokig

 

Évtizedekkel ezelőtt bejárta a világot, de mihozzánk még a hullámverése sem jutott el.

II. János Pál pápa 1984-es apostoli utazása során találkozik az őslakosokkal. 
Kép: Vatican News

Köztudott, hogy annak idején II. János Pál pápa fogadta a perui indián őslakók küldöttségét. Megjelentek ősi népviseletükben az egyházi díszben pompázó főpapokkal körülvett Szentatya előtt, aki azt hirdette nekik, hogy a keresztények a zsidóság olajfájába oltott, Istennek fogadott gyermekei.

A perui indiánok – a jelenlevők meglepetésére – egy Bibliát nyújtottak át ajándékul a pápának a következő szöveggel: 
„Ezt a Bibliát visszaadjuk a római egyház fejének, mert ezzel a könyvvel irtották ki népünket azok, akik ezt a „vallásunknak” hozták.

Ezt megelőzően izraeli tudósok megtalálták az ékiratos agyagtáblákra vésett, káldeusok írása szerint igaz Bibliát. 
Ez késztette XXIII. János pápát, hogy az Igazság Bibliájának szerkesztésére hívja össze 1962-ben a II. Ökumenikus Vatikáni Zsinatot, amelyen sajnos csupán egyetlenegy beszédet tudott elmondani, aztán hirtelen meghalt. Öreg volt. Talán beteg is.

Beszédét kiadta az Azione Cattolica Italiana: Novena allo spirito santo di Giovanni XXIII. il luglio 1962 per il Concilio Ecumenico Vaticano II. címmel. Kérem, ne keressék sehol ezt a kiadványt, mert ez csupán egyesekhez jutott el bizalmas úton.

A káldeusok Bibliája az igazság tiszta forrásának tűnik és mély tiszteletre késztet XXIII. János pápa áldozatot is vállaló életcélja előtt, aki ki merte mondani, hogy a jelenlegi Ószövetség egy összelopkodott és átírt ókori hagyományok gyűjteménye.

Szent XXIII. János pápa (1881-1963)

Íme egy részlet XXIII. János pápának a II. vatikáni zsinaton elhangzott beszédéből: 

„A szemináriumainkban alig van ékesszólástan és a hívek kénytelenek végigkínlódni az új papok gyatra beszédeit és naiv, pietózus meséit! Tele a fejük spekulatív dogmával és az Ószövetség idejétmúlt és megcáfolt antropomorfista nacionalizmusával, s beleizzadnak szegény elneveltek, hogy kihozhassák az Isten egyetemes szeretetét, minden népeknek adott természeti jogokat és a krisztusi univerzalitást! Vagyis hamis és ókori nívón mozgunk ma is, amikor a pozitív tudományok és az archeológia, antropológia, nemkülönben a megtalált sumer első Biblia (Ur, 1954. Dr. N. Kramer: Parallel Biblia, 1956) is mindent világosan feltárt és megmagyarázott. Senki nem érti ezt a maradi és már kimúlt ószövetségi fontosságot, ami nagyrészt egy összelopkodott és átírt ókori hagyománynak és letűnt népnek (sumer, akkád, káld, babiloni) megmásított történelme. Szóval kötve vagyunk valami ósdi judeizmussal és nekünk nem elég Krisztus, az Isten fia!”

Intő szavak. Nem minden fülnek kellemesek, még akkor sem, ha egy rendkívül jó szándékú pápa szájából hangzottak el.

Azóta is csend van a téma körül. Ki tudja meddig. Vagy örökre? Az Úristen szándékai kifürkészhetetlenek.

Ha valóban úgy van, ahogy egyes történészek mind gyakrabban hangoztatják, hogy az ősmagyarokat szoros szálak fűzték a nagy sumer birodalomhoz, mely korának legműveltebb társadalmát jelentette, akkor még igaza is lehet Nicholas Lezardnak, aki Szerb Antalnak Utas és Holdvilág című művét bírálva, 2004-ben a The Guardienben ezt írta: „A magyarok tulajdonképpen nem is földi lények, hanem egy szuperintelligens földön kívüli faj, amelynek sikerült egybeolvadnia az emberiséggel, s csak műveik zsenialitása és nyelvük teljes érthetetlensége árulja el őket.”

Ezek után nem kizárt, hogy a sumerokkal együtt nekünk, magyaroknak is közünk lehet a káldeusok által ékiratos agyagtáblákon reánk hagyott első és igaz Bibliához, hiszen a Székelyföldön ma is használatos az ékírás. De ezt döntsék el az arra illetékesek.

forrás: https://www.e-nepujsag.ro

- - - - - 

Prof. Badiny Jós Ferenc - Magyarok története


Prof. Badiny Jós Ferenc:

Káldeusok Írása Szerinti Magyar Biblia 1.- videó

Káldeusok írása szerinti Magyar Biblia 2. - videó

Káldeusok írása szerinti Magyar Biblia 3. - videó

forrás: Pénzes Zsuzsanna Liliom

VI. Pál pápa (1897-1978)

Egy figyelemreméltó "elszólás"
VI. Pál pápa mondta:

"A Vatikán szigorúan őrzött iratainak nyilvánosságra hozatala megrendítené a magyarság valós őstörténetét, történelmi küldetését nem ismerő európai és egyetemes közvéleményt és átrendezésre kényszerítené a történelem oktatását. Az iratok titkosságának feloldása ma még nem lenne megalapozott cselekedet, mert az emberiség nem érett az ismeretanyag lojális megértésére. Napjainkban még feszültségeket keltene az iratok közzététele. De el fog jönni, majd az az idő, amikor őszinte tisztelet és csodálat fogja övezni a magyarságot."

Barátja Pio atya konkrétan kimondta az alábbiakat:
“Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenve­dés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberi­ségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őr­angyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes len­ne erősebben kérniük hathatós oltalmát orszá­gukra!" (Lejegyezte Pio atya)

- Forrás: MARANA THA újság. 2009 -

Roberto Dughetti: Pio atya portréja (1887-1968)

Kapcsolódó írások:

Pio atya jóslata + Film

Táltosok barlangja (Az ecuadori Táltos-barlang)

- - - - - - - 

A suméroktól a magyarokig Marton Veronika sumerológus előadása - videó
forrás:X-Televízió


Írásom önéletrajzi ihletésű emlékképek, látomások sajátos szövedéke. Nemcsak életem eseményeit idézi fel, hanem az előző élete(i)mből a jelenlegibe bevillant történéseket is, melynek eredménye a sumerológia lett.
A földi létből való kifelé készülődés ösztökélt, hogy a jó vagy rossz döntéseimet eredményező, a „ki tudja, honnan érkezett” sugallatokat, megmagyarázhatatlan élményeimet, valóságként átélt látomásaimat megosszam a kedves Olvasóval.

- Marton Veronika -

2024. június 17., hétfő

Angyali tanmese - A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak...



Két utazó angyal megállt, hogy az éjszakát egy tehetős család házában töltse el. A család udvariatlan volt, és megtagadta az angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjék ki magukat. Ehelyett egy kis helyet kaptak a hideg pincében. Amikor kinyújtóztak a kemény padlón, az idősebb angyal meglátott egy lyukat a falon és kijavította azt. Amikor a fiatalabb angyal kérdezte, miért, az idősebb angyal így felelt: "A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak."

A következő éjjel mindketten egy nagyon szegény, de vendégszerető paraszt és felesége házában pihentek. Miután azt a kevés ételt is megosztották velük, amilyük volt, átengedték az angyaloknak az ágyukat, ahol ők jól aludtak. Amikor a következő napon a nap felkelt, az angyalok könnyek között találták a parasztot és a feleségét. Az egyetlen tehenük, akinek a teje az egyedüli bevételük volt, holtan feküdt a mezőn.

A fiatal angyal dühös lett és kérdezte az idősebbet, hogyan hagyhatta, hogy ez megtörténjen. Az első embernek mindene megvolt, mégis segítettél neki, vádolta. A második családnak kevese volt, és hagytad, hogy elpusztuljon a tehenük.

A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak, mondta az idősebb angyal.

Amikor a nagy ház hideg pincéjében pihentünk, észrevettem, hogy a falon lévő lyukban arany van. Mivel a tulajdonos olyan mohó volt és nem akarta megosztani szerencsés sorsát, betapasztottam a falat, hogy ne találhassa meg. Amikor az utolsó éjszaka a paraszt ágyában aludtunk, jött a Halál angyala, hogy elvigye a feleségét. Helyette odaadtam a tehenet.

"A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak."

- forrás:angyalszarny-ildiko.hu -

- - - - - - 

Angyali sugallat - videó
forrás: koviszabolcs

koviszabolcs

2024. június 15., szombat

Muhi János: Mesélj apu



Mesélj nekem apu,
Mi az, hogy becsület?
Hogyha az van nekem,
Jár érte tisztelet?
Milyen lesz apu,
Az igaz szerelem?
És ha majd elmúlik
Akkor az fáj nekem?

Vannak-e apu,
Ma is istenek?
Hisznek-e még bennük,
Most is az emberek?
Van-e tényleg élet
A halál után?
És ha ezt kérdezem,
Miért nézel bután?

És ha majd felnövök,
Nekem is lesz sorsom?
Mert most a tanulás,
Az a legfőbb gondom.
Miért lesznek rosszak,
Apu, az emberek?
Hogy lehet, hogy vannak
Éhező gyerekek?

Ha a munkádért mindig
Megkapod a béred.
A hónap végén akkor
Miért nincsen pénzed?
Ha rám nézel, látom,
Fátyolos a szemed.
Hogyha én nem lennék,
Könnyebb volna neked?

Hogyha öreg leszek,
Nekem is lesz szagom?
És az unokákat
Én is elronthatom?
A szomszéd néniből
Mikorra lesz banya?
Hogy lesz egy országból
Mocskos zsiványtanya?

Sok mindent nem tudok,
De egyet, elhiheted,
Megmutattad nekem,
Milyen a szeretet.
Ne búsulj, apa,
Nem számít a pénzed,
Mert jó, hogy velem vagy,
Én így szeretlek téged.

- Muhi János: Mesélj Apu -

- - - - - - 

Muhi János - Mesélj apu - videó
forrás, előadó:Répa Ati

2024. június 13., csütörtök

Miért zúdul annyi nehézség a jó emberek nyakába?



Az alábbi téma egy olyan téma, amelyet még sok spirituális tanító is tabuként kezel, mert csak ijesztően kevés ember hiszi el, hogy ez valós, létező dolog.
De aki most ezt az írást olvassa, nem véletlen, valamire rá fog ébredni, a saját érdekében. Aki ezt az írást befogadta, képes lesz az életében valamit másképp megvizsgálni - ami még életmentő is lehet.
(Innentől kezdve a jövőben törekedni fogok olyan szövegek megírására, melyek által még részletesebb és lényegesen világosabb, érthetőbb képet kaphatunk e témáról, ugyanis még soha nem volt ennyire aktuális, mint most napjainkban...)

A SÖTÉT, mint Entitás:
"A rossz azért keresztezi a jó emberek útját, mert azt reméli, hogy nem állják ki a próbát. Hogy elbuknak.
Azért a fényhordozók találkoznak a legnagyobb nehézségekkel az életükben, mert a Sötét a legkisebb fényforrást is ki akarja oltani!

A gonosz emberek útja szemmel láthatóan pont azért könnyebb s olykor sikeresebb, mert a Sötét nem bántja azt, aki szüntelenül hozzátesz a még sűrűbb sötétséghez! Sőt, segíti az ilyen ember helytelen útját, hogy az illető azt HIGGYE, a helyes úton jár!
Így értelmet nyer: a Sötétnek CSAK azokra van gondja, akik fénye miatt még mindig nem győzedelmeskedett a sötétség itt a Földön.
Mikor valaki tudja magáról, hogy a JÓ úton halad, gyakran felteszi a kérdést, hogy akkor ez az út miért tartogat számára ennyi szenvedést, nehézséget, igazságtalanságot... 
Elárulom:
Mert a Sötét megtesz MINDEN tőle telhetőt, hogy azt a látszatot keltse, hogy ez a rossz út, s hogy le kéne térni erről az útról. De ez soha nem fog neki sikerülni, ha mi tudatosak és éberek maradunk!
Ne dőljünk be a látszatnak, hogy a 'gonosz' emberek boldogok, mert ez csupán csapda!
Egyike a számtalan csapdáknak, amelyekkel még találkozhatunk...

A Sötét azért rendkívül veszélyes, mert rafinált, és hozzánk igazodik - olyan álruhába is belebújhat, amiről soha nem feltételeznénk, hogy csapda.
Pár példa, hogy jobban értsük:
Ha türelmetlenül szerelemre, párkapcsolatra vágyunk, a Sötét közvetlen olyan embert küld az életünkbe, aki eleinte megadja azt, amit szeretnénk, de végül majd leránt minket a mélybe, esetleg gyűlöletet, félelmet ébreszt bennünk.
Lásd: a Sötét el is érte a célját! Rezgésünk és fényünk lecsökkent...

Ha spirituálisak vagyunk, olyan hamis "tanítókat" küld az életünkbe, akik töretlen azt híresztelik, hogy jön az Aranykor, a megváltás, a dimenzióváltás, aminek következtében leülünk, s többé nem teszünk, nem cselekszünk semmit a Rossz, az Igazságtalanság ellen, mert abba a tévhitbe ringattak minket, hogy minden rendben van, úgyis jön a megváltás...
Lásd: A sötét elérte a célját, hiszen nem lépünk fel fényünkkel a Rossz ellen.

Ha vakon megbízunk az orvostudományban, olyan orvosokat terel az utunkba, akik azt állítják, a betegségünk gyógyíthatatlan.
Lásd: a Sötét elérte a célját, mert beletörődünk és nem lépünk rá a gyógyulás útjára.
Minél nagyobb segítséget jelent a Fényünk az emberiség számára, annál több csapda (próbatétel) bukkan fel az életünkben...
Azért, mert a Sötét teljes uralmat akar itt a Földön! Ennek okán a politika, a média, a közoktatás...stb az Ő kezében van. Viszont amíg mi felébrededtek itt vagyunk, bármilyen kevesen is, ez nem teljesül be!

Nekünk embereknek van egy fegyverünk, amit a Sötét fél, mert legyőzhetetlen fegyver ez:
A Gondolataink teremtő EREJE!

Ezzel az erővel képesek vagyunk magasan tartani a rezgés szintünket, ami a legerősebb védelem, hiszen a Sötét az alacsony frekvenciákon mozog.
Vagy például ha minden nap elképzeljük gondolatban, hogy ragyogó fényburok vesz minket körül, ezt TÉNYLEGESEN megteremtjük, s ezen a Sötét nem képes áttörni. Védve leszünk.
A másik fegyverünk pedig a szánk:
Nyissuk ki és adjunk hangot az Igazságnak! 

/Szerző: Namaste ॐ /

 Fény kísérjen utatokon. Áldásom védelmez Titeket!

forrás: Kőrössy László

- - - - - - 

A gondolat megdöbbentő ereje - videó
forrás: Szabó Péter

2024. június 10., hétfő

Csak egy kérés

 


Drága Istenem, csak egy dologra kérlek,
ha egyszer engem is elérnek a kínok, betegségek,
őrizd meg tudatom, őrizd meg az elmém.
Feledékenységre sose ítéltessél.

Mert, ha elfeledem családom, elfeledem vérem,
e földi élet is csak nyűglődés lesz nékem,
hiszen nem élhetek többé teljes életet,
ha legdrágább kincseim már nem ismerem meg.

Tudom, hogy az öregség fájdalommal jár,
s hogy minden újabb nap megméretés vár,
de elfogadom, Uram, és elviselem mindezt,
ám elbutult tudattal élni sose engedj.

Talán nem nagy óhaj, talán segítesz is nékem,
hogy meghallgatást nyerjen ez az egy kérésem,
s majdan úgy engeded leélni kiszabott időm,
hogy nem kell szégyenkeznem családom előtt.

Lelkem kérő sóhaja most feléd száll, Uram,
add hát reá áldásod ott fenn a magasban,
és ép tudattal, ép lélekkel engedd nekem azt,
hogy családomtól, s e világtól elbúcsúzhassak.

- Kun Magdolna -

- - - - - - 

Csak egy kérés - videó
forrás: Kun Magdolna

2024. június 9., vasárnap

Nagy Sándor, a hódító három utolsó kívánsága


A legenda szerint Nagy Sándor a halálos ágyán különleges kéréseket fogalmazott meg.


A világtörténelem egyik legnagyobb hadvezére, Makedónia királya, Egyiptom fáraója, Perzsia királya, Hódító Nagy Sándor bölcs ember volt. A fél világot bekebelezte , hatalma gyakorlatilag az indiai szubkontinensig tartott.

Mindössze 33 évet élt, bár ez az ókorban magasabb kornak számított, mint ma. A Wikipedia így ír a haláláról: „Halálának oka az ókori híradások alapján valószínűsíthető. Az antik leírások arra engednek következtetni, hogy Nagy Sándor tüdőgyulladással súlyosbított maláriában halt meg. Annyi bizonyos, hogy az állandó fizikai igénybevétel, a kicsapongó életmód és a mértéktelen alkoholfogyasztás hatalmas kárt tettek a szervezetében, s ezért a májzsugorodás sem kizárt, mint halálának egyik oka.”

Nagy Sándor (forrás: Wikipedia)

Az a monda járja, hogy a hadvezér halálos ágyán nagyon különleges kéréseket fogalmazott meg. Miközben szembenézett a halállal, rádöbbent, hiába voltak oly sikeresek a hódításai, hiába volt nagy hadserege, éles kardja és óriási vagyona, mindez itt, a halál kapujában már mit sem ér. Egyedül arra vágyott, hogy otthon lehessen és újra láthassa édesanyja arcát. Tehetetlenül, ágyban fekve várta az utolsó lélegzetvételét. Magához hívatta tábornokát és azt mondta:

„Van három kívánságom, kérem, teljesítsd. Azt akarom, orvosaim vigyék a koporsómat. Azt akarom, amikor koporsóm leszáll a sírba, a temetőbe vezető út tele legyen szórva mindazzal a kinccsel, amit valaha megszereztem: szórjátok szét az aranyat, az ezüstöt, a drágaköveket. Mindent, amit a kincstáram őriz. Azt akarom, a kezeim lógjanak ki a koporsómból.”

A tábornok visszahőkölt, nem értette a kéréseket. Nagy Sándor elmagyarázta, mire gondol:

„Azt akarom, hogy az orvosaim vigyék a koporsómat, mert az embereknek rá kell jönniük, hogy ezen a földön egyetlen orvos sem tud igazán meggyógyítani senkit. Tehetetlenek a halál előtt. ”

Második kívánságát leírva a király így szólt: 
„Egész életemben gazdagságot kerestem, de semmit nem vihetek magammal. Tudasd az emberekkel, hogy a gazdagság nem más, mint por. ” 

Harmadszor, szeretném, ha tudnák az emberek, hogy üres kézzel jöttem erre a világra, és üres kézzel megyek el. ”

- forrás:nlc.hu/szabadido -

- - - - - 

Nagy Sándor, a hódító (2004) - videó
forrás: Smith & Westson

2024. június 7., péntek

Medek Tamás spirituális író válaszol 62.



Hasznosabb a valósággal és a valódi életünkkel foglalkozni! Jobb lett az életed, hogy ezekről "tudsz"? Vagy csak érdekesség és elment vele az idő. Ez a téma veszélyes is lehet, sokan elveszítették a józan eszüket! Akik meg erről írnak könyveket, azoknak meg ez jobbára üzlet. S honnan tudjuk, hogy ami innen-onnan jön, az hiteles? 
(egy kedves hozzám forduló kérdése, felvetése)


Részben igazad van, igen. Veszélyes lehet túlzottan belemerülni a túlvilág ismeretébe a testi élet alatt, pláne ha nem vagyunk készek helyén kezelni az így kapott ismereteket. Sokan járnak pórul azzal, ha túlságosan a világnak csak erre az oldalára tekintenek és/vagy nem kezelik helyén mindazt, amit így megtudtak. Tény, hogy a testi életünk alatt döntően itt kell élnünk, ide kell figyelnünk - nem véletlenül vannak alapvetően rejtve is előlünk a másik világ dolgai, az előző életeink emlékei, a lehetséges jövőnk képei, stb.

Azonban a túlvilág, a szellemvilág nem csak hogy része az életünknek, a létezésünknek, a valóságunknak, s a világunknak, hanem a döntő része. Tehát teljesen elfordítani a fejünket tőle, nem foglalkozni vele, nem tudni a létezéséről sem, sőt, veszélyesnek tartani azt, a róla szóló ismereteket veszélyes tudásnak titulálni - úgy vélem - legalább olyan helytelen, mint túlzottan belemerülni.

Nekem az életem egyértelműen jobb lett azóta, hogy megismerhettem egy bizonyos mértékig a túlvilágot, s hogy egyáltalán tudomást szerezhettem róla. Az életem számos kérdése válaszokat kapott, és számos élethelyzetem értelmet. Természetesen az esetleges fájdalmakat nem szünteti meg teljesen ez a tudás, de egy gyökeresen más megvilágításba helyezi az életünket és annak eseményeit, mely nagyon sokat tud segíteni. Azzal, hogy ezt a tudást másnak is átadjam, nem pénzt szeretnék keresni - hisz nem is pénzért csinálom. A célom nem is az, hogy arra buzdítsak bárkit is, hogy csak a túlvilággal foglalkozzon, elfeledve azt, hogy most itt kell élnie. Sőt, sok esetben írom is, hogy itt és most döntően a mosttal kell foglalkoznunk, s a jelen életünket kell minél inkább úgy megélnünk, hogy a lehető legtöbbet adjuk lelkileg másoknak és maguknak.

A célom az, hogy felismerjük: van túlvilág. Hogy van egy másik világ a fizikai világon túl, melyben most élünk, ahonnan ide érkeztünk és ahonnan innen távozunk. Hogy felismerjük azt, hogy a halál csak a testre vonatkozik, és akit elveszítünk szeretteinket, ugyanúgy élnek tovább és találkozunk is majd, ha nekünk is eljött az időnk. Hogy felismerjük azt, hogy kik vagyunk és miért is vagyunk itt valójában. S úgy vélem, ha valaki ezen ismeretek birtokában éli az életét (továbbra is döntően erre a világra fókuszálva), akkor az sokkal teljesebb életet élhet, mint e tudás nélkül.

Igen, azon ismeretek hitelessége, mellyel rendelkezhetünk a túlvilágot illetően, is egy kérdés. Ahogy több helyütt is, és az oldalam rögzített bejegyzésében is írom, nem célom feltétlen tényként beállítani mindazt, ami az írásaimban szerepel. Ezek azon ismeretek, melyeket a saját tapasztalataimból, mások és a magam szellemi közléseiből, mások beszámolóiból, és olyan forrásokból szerzek és szereztem, melyekkel én az előbbiek mentén azonosulni tudok. Sem én, sem más nem állíthatja azonban, hogy amit a túlvilágról tud, az a valódi igazság. Ezen ismeretek az egyéni szűrökön is keresztül mennek, ráadásul nagyon sok eleme földi szavakkal leírhatatlan. Mégis a rendelkezésünkre álló források, nem elhanyagolható mennyiségű tudást képesek nekünk adni - ami tehát úgy vélem, helyesen kezelve segíthetik, jobbá tehetik az életünket. A kulcs azon van, hogy helyesen kezeljük-e. Igaz, ez az életünk bármely más területére is igaz.

Újra hangsúlyozom, sokan ebből az egészből üzletet csinálnak, sokan meglehetősen tisztességtelent is. Sokan merülnek bele oly mértékig a spiritualizmusba, hogy a józan eszük veszik oda. Sokan kiábrándulnak éppen ezért a spiritualizmusból és támadják azt, aki benne van és/vagy aki ezzel foglalkozik. Én azt mondom, egyik hibába se essünk. Fontos része kell legyen az életünknek, hogy tudjuk, van túlvilág. De természetesen itt éljünk, amíg itt kell élnünk.

- Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -

2024. június 6., csütörtök

Reményik Sándor: A menekülő


Ha menni kell, magammal sokat vinnék,
Az egész édes, megszokott világot,
Rámástul sok, sok kedves drága képet
És egy pár szál préselt virágot,
Vinnék sok írást, magamét, meg másét,
Sok holt betűbe zárt eleven lelket,
S hogy mindenütt nyomomba szálljanak:
Megüzenném a hulló leveleknek.

Vinném az erdőt, hol örökké jártam,
Hintám, amelyen legelőször szálltam,
A keszkenőm, mivel rossz másba sírni,
A tollam, mert nem tudok mással írni,
Vinném a házunk, mely hátamra nőtt
Az utca kövét küszöbünk előtt!

Vinném… én Istenem, mi mindent vinnék!
Én Istenem, mi minden futna át
Gyötrődő lelkem alagútjain -
Olvasgatnám az ablakok sorát,
Simogatnám a fecskefészkeket,
S magamba színék minden verkliszót,
Mint bűbájos, mennyei éneket…

Utánam honvággyal tekintenének
Az ajtók mind, és mind a pitvarok,
Szeretnék mindent, mindent magammal vinni -
És mindent itt hagyok.

- Reményik Sándor: A menekülő -

- - - - - -

Reményik Sándor: A menekülő - videó
forrás, előadó:Török Tünde

2024. június 5., szerda

Rudolf Steiner: Kozmológia


Milyen erők segítségével emelkedünk fel halálunk után?

A szellemi világ tényeit más és másféleképpen mondhatjuk el, a legkülönbözőbb oldalakról világíthatjuk meg. Ezért ugyanazon tény fejtegetése néha különbözőképpen hangzik, de éppen ezeknek a különféle megvilágításoknak a révén lehet a szellemi világ tényeit a maguk teljességében a lélek elé tárni. Ezért ma este kicsit másképpen, más megvilágításban mondok el egyet-mást arról, amit a Goetheanumban tartott legutóbbi két előadásomban mondtam el azokról az élményekről, melyeket az ember halála és újjászületése között átél.


Beszéltem arról, hogy közvetlenül a fizikai test leválása után az ember olyan állapotba lép át, ahol már kozmikus élményei vannak. Még magán viseli éterikus organizmusát, de bizonyos fokig már nem érzi magát benne ebben az éterikus organizmusban, hanem úgy érzi, hogy lelkileg kiterjedt a kozmoszba, a kozmosz messzeségeibe. Csakhogy ezekben a kozmikus messzeségekben, melyekbe tudata most kezd kiterjeszkedni, még nem tudja a lényeket és folyamatokat világosan megkülönböztetni. Megvan a kozmikus tudata, de ennek a kozmikus tudatnak még nincs belső világossága. Ez azért is van, mert közvetlenül a halál utáni napokban a tudatot a még meglévő étertest foglalja le. Mindenekelőtt az pusztul el az emberben, ami a fejorganizációhoz van kötve. Nem ironikusan, egészen komolyan mondom, hogy ha, az ember átmegy a halál kapuján, lelki értelemben is legelőször a „fejét“ veszíti el. A fejorganizáció tehát megszűnik működni. A fejorganizáció az, amely a földi létben a gondolkodást közvetíti, amelynek révén az ember földi léte alatt bizonyos fajta tevékenységgel gondolatait megalkotja. Ezt rögtön elveszti az ember, ha a halál kapuján átlép, de a gondolatokat nem veszíti el, a gondolatok megmaradnak. Ezeket bizonyos elevenség hatja át. Tompa, homályos szellemi lényekké lesznek, akik az embert a kozmikus messzeségekbe irányítják. Olyan ez, mintha a gondolatok eloldódtak volna az emberi fejtől és visszavilágítanának a legutóbbi földi életre, melyet az ember éteri organizmusaként él át, de mintha ugyanakkor a világtávlatokba is mutatnának. Az ember még nem tudja, hogy mit akarnak mondani ezek az emberi gondolatok, amelyek mintegy be voltak fogva, bele voltak zárva a fejorganizációba és amelyek most kiszabadultak és kifelé mutatnak a kozmikus távolságokba.

Mikor aztán az étertest a tegnap vázolt okokból és a tegnap vázolt módon feloszlik, úgyhogy a kozmikus tudatot nem köti többé az utolsó földi élethez - bár ez a kötelék, amint ezt szintén vázoltam, más módon továbbra is megmarad - akkor a gondolatok, amelyek elszakadtak a fejorganizációtól, bizonyos fokig világosabbak lesznek és az ember most veszi észre, hogy gondolatai, eszméi, kifelé irányítják a világmindenségbe. Az ember a világmindenségbe olyan módon jut ki, hogy legelőször a Föld növényvilága a közvetítője. Ne értsenek félre, ezzel nem azt akarom mondani, hogy éppen azok a növények segítik útját, melyek azon a helyen borítják a föld talaját, ahol az ember meghalt. Ha szellemi szemmel figyeljük meg a Föld növényzetét, azt látjuk, hogy az, amit a fizikai szem lát, csak egy része a növényvilágnak. Fizikai szemünkkel látjuk a növény szárát, levelét, virágát. De a szellemi tekintet azt is látja, hogy a virágoktól felfelé egy bizonyos asztrális történés, asztrális tevékenység kezdődik. A kozmoszból bizonyos asztralitás árad le a Földre és ebből az asztralitásból spirális képződmények jönnek létre. Ahol a Föld lehetőséget ad arra, hogy növények keletkezzenek, ott ezeknek az asztrális világspirálisoknak az áramlásai növényéletet hívnak elő. Ezek a világspirálisok mindenütt körülveszik a Földet, mindenütt leáramlanak, leragyognak, csillognak, nemcsak ott, ahol növények nőnek. Az ember a sivatagban is meghalhat, akkor is van rá alkalma, hogy a világmindenségbe való kiáradásánál ezeket a növényspirálokat megtalálja. Ezek a növényspirálok alkotják tehát az utat, amelyen az ember a Földről a bolygók szférája felé halad. Az ember úgyszólván a Föld növényvilágának szellemi folytatása révén hagyja el a Föld területét. Egyre tovább és tovább halad. Ezek a spirálok egyre jobban tágulnak, egyre tágabb köröket alkotnak. Ez a szellemi út kifelé a szellemi világ felé. Az ember azonban nem juthatna ki, bizonyos értelemben egyhelyben maradna, ha nem kapná meg a lehetőséget arra, hogy egyfajta negatív súlya legyen. Olyan súlya, amely nem lefelé húzza, hanem felfelé taszítja. Ezt a felfelé taszító negatív súlyt a földben található ásványi képződmények, különösen a fémek szellemi tartalmai, ideái adják. Az ember tehát a növénypályákon halad a kozmikus messzeségek felé és az az erő viszi, amely a Föld fémeiből áramlik a bolygók felé. Minden egyes ásványi képződménynek megvan az a sajátsága, hogy a benne rejlő ideák egyenesen egy meghatározott bolygóhoz visznek. Az embert tehát - mondjuk - az ónfajta ásványok, vagyis azok ideái, egy bizonyos bolygóhoz viszik; az, ami a Földön a vas, vagyis a vas ideája, egy másik bolygóra viszi az embert. Tehát ami a földi létben a fizikai ember környezetéből, mint ásványi és növényi világ belejátszik életébe, annak szellemi tükörképe veszi át a halál után az ember vezetését, sőt kifelé a kozmikus távolságokba. Az embert valóban a Föld ásványvilága és növényvilága viszi bele a bolygómozgásokba, a bolygómozgások egész ritmusába.

Miközben a tudat lassanként az egész bolygószféra fölé kiterjed, úgyhogy az ember lelkének saját benső világában tud a bolygók életéről, az ember áthalad az egész bolygó-szférán. Ha itt a bolygószférában semmi más sem volna, mint a növényi és ásványi lét kiáradása a messzeségekbe, az ember ebben a bolygószférában mindazt átélné, amit az ásványi és növényi birodalom titkaiban átélhet. És ezek a titkok rendkívül sokrétűek, hatalmasak és gazdag tartalmúak. Ne gondolja senki, hogy az az élet, ami itt a lelki-szellemi ember számára elkezdődik mikor fizikai organizmusát elhagyta, valamivel is szegényebb, mint a földi élet, amit napról-napra átélünk. A lelki-szellemi élet sokrétű és egyben fenséges is. Az ember egyetlenegy ásvány titkaiból többet élhet át, mint a földi életben a természet összes birodalmában együttvéve átél. De ebben a szférában, melyen, mint bolygószférán halad át az ember, van még valami más is. Itt vannak a Hold-erők, a szellemi Hold-erők. Itt van a Hold-szféra. Ez hatékonyságában legerősebben az első időkben jelentkezik, s ez az idő éveket tesz ki a halál után, de minél inkább beleéli magát az ember a földöntúli életbe, minél inkább kiterjed kozmikus tudata, a Hold-szféra hatása annál gyengébb lesz. Ha a Hold-szféra nem lenne, az ember kétféle dolgot nem élhetne át a halál után. Az egyik az a lény, akit utolsó földi élete folyamán az ember maga alakított ki azokból az erőkből, melyek földi életének erkölcsi-szellemi értékelését ábrázolják. Az ember kialakított egy szellemi lényt, bizonyos fajta szellemi elemi lényt, melynek tagjai, karjai és általában minden része az ember erkölcsi-szellemi értékének képmása. Úgy is mondhatnám, hogy az asztrális kozmosz szubsztanciáiból kialakított eleven fénykép, amely együtt él a lélekkel. Hangsúlyoznom kell, hogy ez egy élő, reális fénykép, amely megmutatja, hogy milyen emberek is voltunk tulajdonképpen utolsó földi életünkben. Ez a fénykép áll az ember előtt, míg a Hold-szférában van.

Ezen kívül itt a Hold-szférában az ember sokféle elemi lényt is átél, akikről hamarosan észreveszi, hogy bizonyos fajta álomszerű tudatuk van, ami egy világosabb tudattal váltakozik. Azt mondhatnánk, hogy ide-oda lengenek egy tompa, álomszerű tudatállapot és az emberek földi tudatánál világosabb tudatállapot között. Sokan vannak és alakjuk rendkívüli módon különbözik egymástól. Az ember látja, hogy amint álomszerű tudatukat megkapták, lebegnek lefelé a Föld felé, a Hold szellemisége úgyszólván letaszítja őket a Földre, azután újra visszalebegnek. Ezek a Földre alálebegő és ismét visszalebegő, föl-le áramló alakzatok gazdag, sokrétű életet élnek. Az ember lassanként felismeri, hogy a Földön élő állatvilággal állnak kapcsolatban. Ők az állatok úgynevezett csoportlelkei. Ha ezek a csoportlelkek leereszkednek, ez azt jelenti, hogy valamilyen állati forma él lent a Földön. Mikor az ehhez a formához tartozó állatok többsége alszik a Földön, akkor a csoportlélek felemelkedik a magasba. Észrevesszük tehát, hogy az állatvilág olyan kapcsolatban van a kozmosszal, hogy az állati csoportlelkek élettere a Hold-szférában van. Az állatoknak nincs individuális lelkük, hanem egész csoportoknak, pl. az oroszlánoknak, tigriseknek, macskáknak közös csoportlelkük van. Ezek a csoportlelkek létüket a Hold-szférában töltik, föl-le lebegve, és le- illetve fellebegésükkel hatnak a Hold-szférából az állatok életére.

A világ törvényszerűsége határozza meg, hogy ebben a szférában él, tehát a Hold-szférában, amelyben az állatok csoportlelkei is találhatók, a mi morális-asztrális képmásunk is. Később, mikor az ember kozmikus tudata egyre inkább kitágul a kozmikus messzeségekbe, az ember hátrahagyja a Hold-szférában ezt az eleven fotográfiát, mely megmutatja, hová jutott az ember, mint morális-szellemi lény az utolsó és előbbi földi létei alatt. Ilyen módon, tehát a növényi, ásványi és állati világot átélve jut be az ember a bolygószférába. Az embert eleinte még fogva tartja a Hold-szféra, de lassanként beleéli magát a bolygószférába, átéli a bolygók mozgását. Az ember először a növényi lények pályáján kilép a kozmoszba, útján az ásványiság, nevezetesen a fémszerű lények ideái viszik. Az ember érzi, hogy a növények bizonyos fajtája a földi képmása annak, ami itt, mint egyre jobban és jobban táguló spirál-út elvezet valakit, mondjuk a Jupiterhez. De hogy az embert a Jupiterhez elvezessék, ahhoz az szükséges, hogy az ember a Föld egy bizonyos fémjének és bizonyos ásványainak ideáját elevenen átélje. Mikor valakit a növények útja egy bolygóhoz vezetett - az ember annak a földi ásványiságnak az ideáját, amely kivitte, mindig magával viszi - az ember megérkezik a nevezett bolygóra, s ez az idea, mely egyre elevenebbé válik, most elkezd zengeni a nevezett bolygóban. Így tehát az ember halála után átéli, hogy a növények útja kivezeti a földi szférából és átéli önmagában az ásványi lények benső mivoltát egyre elevenebbé váló ideák formájában. Ezek az ideák szellemi lényekké válnak. S mikor megérkeznek, az egyik eleven idea az egyik bolygónál, a másik a másik bolygónál, úgy érzik magukat, mint hazájukban. Az egyik fajta ásvány a Jupiteren, a másik fajta ásvány a Marson érzi magát otthonosan és így tovább. És az, amit a Földön csak jelentéktelennek láttunk, az most, mikor megérkezett, az illető bolygóban felcsendül és elkezd a legkülönfélébb módon zengeni. Így az ember azt, aminek a Földön csak érzék-szervekkel látható ásványi képmásai vannak, most a bolygók belsejéből hallja megcsendülni és ilyen módon a szférák harmóniájába éli bele magát. Mert a világmindenségben, a kozmoszban, minden belső összefüggésben van egymással. Az, ami itt lenn a Földön növényvilágként a Föld talajából kinő, az képmása annak, ami a Földet mintegy növényi úton a bolygórendszerrel összeköti. Ami a Föld talajában, mint ásvány van jelen, az tulajdonképpen csak jelentéktelen képmása annak, ami mint erő fölfelé hat a növényi utakon, aminek a hazája kint van a bolygókon és ami a bolygókban kozmikus hangot csendít fel, melyek egymással egy nagy világharmóniában kapcsolódnak össze. Az ember tehát, ha itt a Földön például az aranyat látja sajátságos színével felcsillanni, annak a képmását látja, amit ha azon a bizonyos növénypályán felviszünk a Napba, ott egy központi világhangot csendít meg lelkünk számára. Mikor az ember mindezt átélte, akkor nyílik meg a lehetősége arra, hogy a planéták szférája fölé emelkedjen és belépjen az állócsillagok szférájába. De ezt csak akkor tudja megtenni, ha már nem észleli a Hold-szféra benyomásait. Ezeket maga mögött kell, hogy hagyja. Mert azt, amit a fent jelzett módon a planéták szférájában átél, mint a földi ásványok és fémek világának értelmét és, mint a földi növényvilág kifelé vezető pályáit, mindezt a sok nagyszerű élményt megzavarja, elsötétíti bizonyos fokig az, amit az állati csoportlelkekkel kapcsolatban a Hold-szférában átél. Az állati csoportlelkek amellett a harmonikus vertikális mozgásuk mellett, mellyel föl-le ereszkednek, horizontális mozgásokat is végeznek. Ezekben a horizontális mozgásokban az állatvilágban ható diszharmonikus, meghasonlást okozó erők borzalmas ősképei játszódnak le. Félelmetes, vad harcok dúlnak ott az állatvilág csoportlelkei között. A Hold-szférának a bolygószférába való ezen behatása bizonyos fokig feldúlja mindazt, amit egyébként a növényi ős ásványi világ ősképei révén belső nyugalommal és méltósággal, fenséges módon lehetne átélni.

Mikor aztán az ember kiszakítja magát a Hold-szférából, a bolygószféra fölé emelkedik és belép az állócsillagszférába, megmarad egy kozmikus emlékezése a bolygószféra hatalmas, fenséges élményeire, a földi növény- és állatvilág ősképeire. Az állócsillagszférában az ember azon szellemi lények világába lép be, akiknek fizikai, érzékelhető képmásai a csillagok konstellációi. Ezek a konstellációk - ha az ember helyesen érti meg őket - annak a kifejezései, bizonyos fokig azokat az írásjeleket ábrázolják, amelyekből az ember az állócsillagvilágban a szellemi lények sajátságait, tetteit és akarati szándékait átélheti. Most az ember bizonyos mértékig látva éli át azokat a szellemi lényeket, akik nem jelennek meg fizikai testben a Földön, akik éppen csak itt, ebben a szférában élhetők át. És az ember belép ebbe a szférába, hogy itt áthassa saját tudatát - mely már kozmikus tudattá tágult, s a térszemléletből minőségi szemléletbe, az időbeli szemléletből az egyidejűségbe ment át - ezeknek az isteni-szellemi lényeknek a tetteivel. Míg az ember itt a Földön be van zárva bőrébe, s a többi ember rajta kívül él, míg itt a Földön mindannyian egymás mellett vagyunk, addig ebben a csillagszférában nemcsak mint emberi lelkek vagyunk egymásban, hanem kozmikus tudatunk annyira kitágul, hogy az isteni-szellemi világ lényeit is magunkban érezzük. Itt a Földön magunkra azt mondjuk „mi“, önmagára mindenki azt mondja „én“. Ott kinn, ha az ember azt mondja „én“, azt érti, hogy „ebben az Énemben élem át az isteni-szellemi Hierarchiák világát, amit úgy élek át, mint a saját kozmikus tudattartalmamat.“ Magától értetődik, hogy az ember most egy még hatalmasabb, még tágultabb, még sokrétűbb, még gazdagabb tartalmú és még fenségesebb élményvilágba kerül. És ha az ember tudatára ébred annak, hogy az isteni-szellemi Hierarchiák különböző lényeinek milyen erői játszanak bele az ember lelkiségébe, akkor látja, hogy miközben ezek az erők együttműködnek, kozmikus szándékaik vannak, amelyek mind egy pontra irányulnak. S az ember saját lelki-szellemi tevékenységével bele van szőve az isteni-szellemi hierarchiáknak ezekbe a szándékaiba. Mindaz, amibe az ember bele van szőve, amibe belejátszik a bensőjében érzett és kozmikus tudattal áthatott saját kozmikus tevékenysége is, mindez végül az emberi testi organizmus szellemi csírájának létrehozását célozza. Valóban mély értelmű szó volt az, amit a régi misztériumhelyeken kimondtak, hogy „az ember az istenek temploma“. Mert az emberi testet, mely először fenséges, hatalmas méretekben a szellemi kozmoszból épül fel és csak a Földön húzódik össze és változik meg annyira, hogy rá sem lehet ismerni többé a hatalmas, fenséges ősképre, az isteni-szellemi Hierarchiák együttműködése építi fel magának, hogy ebben az építő munkában célját megtalálja. Az állócsillagvilág élményszférája olyan, hogy a kozmoszt - amelyet ha egy földi pontról nézzük, belülről szemlélünk - mikor ebben a szférában vagyunk, bizonyos fokig kívülről látjuk. Mert amikor az állócsillagszférába belépünk, abban a pillanatban, amikor elszakítottuk magunkat a Hold-szférától, már érezzük is, hogy kint vagyunk a világmindenségben és a kozmoszt tulajdonképpen kívülről szemléljük.

Tegyük fel, hogy a Földön állunk és kitekintünk a kozmosz messzeségeibe. Odakint látjuk a csillagokat, átvándorolunk a bolygószférán, kint vannak az állócsillagok. Itt a Földön a tudatunk egy kis pontba van összehúzódva. Centrálisan tekintünk ki a világmindenségbe. Abban a pillanatban, amikor kiszakítottuk magunkat a Hold-szférából, tudatunkkal az állócsillagszférába érkezünk. De mintegy csak átmegyünk az állócsillagszférán, miközben az az emlékezés vezet bennünket, mely a bolygószféra élményeiből megmaradt, és belépünk a csillagokon túli (vagyis az állatövön túli, ford.) szférába. Ebben a csillagokon túli szférában tulajdonképpen a tér nincs többé, csak kvalitatív különbség. Ha le akarnánk rajzolni azt, ami tulajdonképpen kvalitatív, térbelileg kellene lerajzolnunk, a következőképpen: míg tudatunk a Földön ebben a pontban van összehúzódva mely a mi énünk, a középpontból nézünk kifelé; mikor az állócsillagszférán túlra érkezünk, éppen ellenkezőleg, periférikusan minden pontról befelé tekintünk. Mondjuk, itt van a Kos csillagkép és mi a Földről a Napot a Kos csillagképben látjuk állni, úgy hogy a Nap bizonyos fokig elfedi előlünk a Kos csillagképet. Ha viszont a világtérből nézzük, azt látjuk, hogy a Kos áll a Nap előtt. Azonban a kozmikus tudat szerinti értelemben mást kell érteni azon, ha azt mondjuk, hogy „a Kost a Nap előtt látjuk állni“ mint földi tudattal odatekinteni és azt látni, hogy a Nap a Kos előtt áll. Ugyanígy mindent szellemileg tekintünk már ebben a szférában, kívülről szemléljük a világmindenséget. A fizikai organizmus szellemi csírájának kidolgozása közben tulajdonképpen bennünk vannak az isteni-szellemi lények erői, de úgy, hogy mi magunkat kívül érezzük azon az egész kozmoszon, amit a Földről élünk át, és most kozmikus tudatunkkal az isteni-szellemi lényekkel való együttlétet éljük át. Ha azután visszatekintünk és a csillagképeket mintegy a Nap felett látjuk állni (de mindezt persze nem térbelileg, hanem kvalitatíve) egyszer az egyiket, máskor a másikat, s ezt összekötjük a bolygószférabeli emlékeinkkel arról, hogy a fémek és ásványok, miután a növényi pályákat megtették, a bolygókban megcsendültek, majd átéljük, hogy ez a zengés, mely eleinte kozmikus zeneként hangzott, kozmikus beszéddé, Logosszá vált. Tehát miközben ennek a kozmikus írásnak az egyes jeleit átéljük - a Kos állását a Nap előtt, a Bika állását a Nap előtt és így tovább -, miközben átéljük, hogy miként csengenek bele ebbe az írásba azok a hangok, amelyeket a fémek, a bolygók felcsendülni engedtek: leolvassuk azoknak az isteni-szellemi lényeknek a szándékait, akik között vagyunk. Ez útmutatást nyújt nekünk arra nézve, hogy hogyan kell dolgoznunk földi fizikai organizmusunk szellemi csíráján.

Amíg a Hold-szférában vagyunk, elevenen átéljük földi életünk morális-szellemi fotográfiáját. Elevenen átéljük azt is, ami az állati csoportlelkek között végbemegy, melyek bizonyos fajta démonikus elementáris lények. S most, mikor az Állatöv csillagképeit a Napon innen látjuk állni, most ismerjük fel, hogy mit is láttunk ott. Mert a Hold-szférában látott állati alakokra való emlékezés megmarad bennünk egészen a bolygószférán túlig és felfedezzük, hogy az ott látott állati csoportlelkek mintegy alacsonyabb rendű képmásai, karikatúrái azoknak a fenséges alakoknak, akik most a bolygószférán túl, mint az isteni-szellemi Hierarchiák lényei, kozmikus tudatunkat áthatják. A bolygószférán kívül vannak tehát az isteni-szellemi Hierarchiák és a bolygószférán belül - ameddig azt áthatja az, ami szellemileg a Hold-szférához tartozik - vannak az isteni-szellemi lények karikatúrái az állatok csoportlelkeiben. Ha karikatúrákról beszélek, ezt nem szabad alacsony értelemben felfogni. Ami az emberi humoros művészi felfogás számára karikatúra, az természetesen valami rendkívül alacsonyrendű az isteni-szellemi lényeknek azzal a nagyszerű karikírozottságával szemben a Hold-szféra világában, amely egyben a földi állatvilág csoportlelkeinek a világa. Annak az élményünknek, amit ebben a szférában élünk át, rendkívül sokat köszönhetünk. Tegyük fel, hogy az ember innen tekint vissza a Hold-szférára. Az állócsillagokon túli szféra lelki-szellemi világának észlelése révén tulajdonképpen ebben a szférában van a tartózkodási helye, itt van mostani tevékenységének területe. Alatta olyanféleképpen, mint amikor az ember egy magas hegyen áll és fent a napsütést, lent pedig a ködöt látja, ennél a kozmikus élménynél is az ember alatt van az egész hullámzó, harcoló, ellentétben és diszharmóniában álló, de harmonikus fel és leszállásban is található állati csoportlélek-szerűség. Mint a köd, mely sokféle formát ölt és ott lent szünet nélkül folytatja gomolygását, olyan benyomást keltenek ezek az állati csoportlelkek is. És miközben az ember a csillagkonstellációkra tekintve meglátja az isteni-szellemi lények szándékait, mialatt az ember leolvassa azt, hogy milyen szándékai vannak az isteni-szellemi lényeknek, miközben az ember kozmikus tudatával megtanulja megérteni, hogy az Istenek templomának, a fizikai test szellemi csírájának milyen titkai vannak, megismeri ezeket a titkokat, amelyek a Földön kívüli és a Holdon kívüli lét tiszta világának felelnek meg, most lenéz és látja mindazt, ami ott az állatvilág szellemiségének szférájában végbemegy. És az ember, miközben olyan élménye van, mintha egy napsütötte hegycsúcsról egy alatta lévő ködfelhő tömegébe tekintene le, ezt az élményt a következő kozmikus gondolatokban fogalmazza meg: Ha ebből az isteni-szellemi világból nem viszel magaddal minden erőt, amivel magad itt áthatottad, akkor a visszafele való leszállásnál nem jutsz át bántódás nélkül az állati csoport-lelkeknek ezen a ködfelhő világán. Ott majd megtalálod előző földi életeid képmását erkölcsi-szellemi értékelésével együtt. Ez ott fog úszni ebben a ködben. Ezt újra fel kell venned. De ott lesznek majd az összes állatok vadul egymásra rohanó csoportlelkei is, ott lesz a vad forgatag. Neked olyan hatalmas erőket kell magaddal vinned az állócsillagszférán túli élményeidből, hogy az állatok csoportlélek-szerűségeinek ezeket az erőit sorsodtól amennyire csak lehetséges, távol tartsd. Máskülönben, mint ahogy a kristályhoz az anyag, úgy fog hozzád kapcsolódni mindaz, amit ezek az állati csoportlelkek a te erkölcsi-szellemi lénymagod felé kozmikusan kiizzadnak. És neked magaddal kell vinned mindazt, amit nem fogsz tudni visszatartani azzal az erővel, amit összegyűjtöttél és mindezt fel kell venned magadba, mint mindenféle hajlamokat és ösztönöket a következő földi életedre.

Az ember azonban csak azokat az erőket fogja tudni átvenni a csillagszférán túlról, melyek befogadására képessé tette magát azzal, hogy kifejlesztette magában a Krisztus iránti hajlandóságot, a golgotai misztériumhoz való kapcsolatot nem a lélek egoisztikus vallási áthatottságával, hanem a valóban vallásos, Pál szavai szerinti értelemben: „Nem én, hanem Krisztus énbennem“. Ez erősíti meg az embert, hogy a csillagszférán túl az isteni-szellemi lényekkel való együttlétében magát azokkal az erőkkel áthassa, amelyek azután az újból lefelé jövetelnél a Hold-szférában azt, amit az embernek, mint sorscsírát magával kell vinnie, távol tartják a diszharmonikus, meghasonlást okozó erőktől, amelyek ott a szellemi állati világban dúlnak és az ember lényének ezt a szellemi-lelki csíráját áthatják.

Ha azt akarjuk elmondani, amit az emberi lélek a születés és a halál között él át, mi az amivel egyesül, mit vesz fel képzeteibe, érzéseibe és akarati impulzusaiba, akkor az ember körüli földi világot kell leírnunk. Ha azonban arról akarunk beszélni, amit az ember a halál és egy újabb születés között él át, akkor azt kell leírnunk, hogy ezeknek a Földön található dolgoknak mik az ősképei. Ha azt akarjuk tudni, hogy valójában mik az ásványok, akkor hallani kell azok lényét megcsendülni a bolygókból a halál és az újabb születés közötti életben. Ha azt akarjuk tudni, hogy valójában mik a növények, akkor fel kell mennünk azokon a pályákon, amelyek a növényvilágból kivezetnek a világtérbe és amelyek a növényi képződmények formáiban rajzolódnak ki, annak mivoltát kell tanulmányozni, ami gyenge utánzatban a növényi képződményben nő ki a Föld talajából. Ha a Föld állatvilágát akarjuk tanulmányozni, akkor meg kell ismernünk, hogy mi megy végbe az állatok csoportlelkeinek hullámzásában és összecsapásaiban a Hold-szférában. És ha az ember mindebből kiszakította magát, belépett az állócsillagvilágon túli szférába, akkor ismeri meg az ember tulajdonképpeni titkait. És az ember megtanul visszatekinteni mindarra, amit az ásványiság, a növényiség és az állatiság ősképeinek világában átélt. Az ember kiviszi mindezt a kozmosznak azokra a területeire, amelyekben az ember tulajdonképpeni titkait nemcsak megismeri, hanem elevenen szemlélve átéli, sőt bennük tevékenyen részt vesz. Az ember kiviszi ezekre a területekre mintegy kozmikus emlékezetként mindazt, amit az ásványokra, növényekre és állatokra vonatkozólag a felemelkedésnél átélt. Ezeknek az emlékeknek az egybefolyásából mindazzal, amit az ember, mint az emberi lét titkait meglátott, amit tevékenyen átélt, amiben tevékenyen együttműködött, ezen emlékezésnek és ennek a tevékenységnek az egybeáramlásából gazdag és sokrétű élet bontakozik ki. Ez a sokrétű élet az, amit az ember a halál és újraszületés között átél.

- Rudolf Steiner -
Az emberiség világtörténelmének alapimpulzusai (GA216)
(Dornach, 1922. szeptember 16-i előadás)
forrás:antropozofus.hu

- - - - - 

MEDWYN GOODALL - Celestial Peace - videó

2024. június 3., hétfő

Az arany Buddha - Úton önmagunk felé




1988 őszén feleségemmel, Georgiával együtt meghívtak Hongkongba, egy önbecsüléssel és személyiség kibontakoztatásával foglalkozó konferenciára. Minthogy először jártunk a Távol-Keleten, úgy döntöttünk, hogy kibővítjük az utat, és ellátogatunk Thaiföldre is.

Bankokba érkezve elhatároztuk, hogy megtekintjük a város leghíresebb buddhista templomait. Tolmácsunk és sofőrönk társaságában aznap számos épületet kerestünk fel, de egy idő után összemosódtak emlékeimben.


Az egyik azonban kitörölhetetlen nyomot hagyott szívünkben és emlékeinkben. Ez volt az arany Buddha temploma. Kívülről nem látszott nagynak, nem lehetett több tízszer tíz méteresnél. Belépve azonban meghökkentésre késztetett bennünket a három méter magas, színarany Buddha-szobor. Több mint két és fél tonnát nyom, és az értékét körülbelül százkilenvenhat millió dollárra becsülik! félelemmel vegyes tisztelettel bámultuk a lenyűgöző szobrot, mely jóságos mosollyal tekintett le ránk.

Miközben turistákhoz illően tettük a dolgunkat (lelkes "Ó!" és "Ah!" kiáltások közepette szorgosan kattintgattunk fényképezőgépünket), egy üvegtárlóra lettem figyelmes, benne egy körülbelül húszszor harminc centiméteres cserépdarab, mellette gépelt papírlapon a káprázatos műalkotás története.

1957-ben egy kolostor szerzetesei új helyre akartak szállítani egy agyag Buddha-szobrot. A rendházat a Bankokot átszelő főútvonal építése miatt el kellett költöztetni. Amikor a daru emelni kezdte a hatalmas bálványt, a szobor saját iszonyatos terhétől megrepedt. Ráadásul eleredt az eső, ezért a kolostor feje, aki aggódott a szent Buddha épsége miatt, úgy határozott, hogy eresszék vissza a szobrot, és takarják le egy nagy ponyvával, nehogy a csapadék kárt tegyen benne.

Estefelé a főbonc kiment, hogy ellenőrizze a Buddhát. Zseblámpájával a ponyva alá világított, hogy nem nedvesedett-e át a védőhuzat. Ahogy a fénykéve a repedésre esett, mintha valami megcsillant volna. A szerzetes különösnak találta a dolgot, és ahogy jobban szemügyre vette a csillogást, arra gondolt, hátha rejtőzik valami az agyag alatt. Vésőt és kalapácsot hozott a kolostorból, és kezdte lefejteni az agyagot. Ahogy újabb és újabb cserepek váltak le, a ragyogás mind jobban erősödött. Sok órás megfeszített munka után a szerzetes előtt állt a csodálatos tömör arany Buddha.

Történészek feltételezése szerint a felfedezés előtt több évszázaddal a burmai hadsereg Sziám, a mai Thaiföld lerohanására készült. A sziámi szerzetesek, tudván, hogy hazájukat hamarosan idegen katonák özönlik el, agyagréteggel födték be a becses arany Buddhát, nehogy a megszállók zsákmányává váljon. Úgy tűnik, hogy a burmaiak mind egy szálig kardélre hányták a boncokat, s így az arany Buddha létezése egészen addig a sorsdöntő 1957-es napig titok maradt.

Mialatt A Cathay Pacific Airlines gépén repültünk hazafelé, elgondolkodtam. Olyanok vagyunk mi, emberek, akár az agyag Buddha. A félelem kemény kérge alatt mindegyikünkben ott rejtőzik az arany Buddha, vagy, ha úgy tetszik, arany Jézus vagy arany lényeg - igazi énünk. Valamikor két- és kilencéves korunk között elkezdjük betakarni valódi, természetes lényünket. Az tehát a dolgunk, hogy képzeletbeli kalapácsunkkal és vésőnkkel újra napvilágra hozzuk igazi önmagunkat.

- Jack Canfield -

- Forrás:Erőleves a léleknek - Tánczos Lívia sikerutja.hu -

- - - - - -

A Thaiföldi Wat Traimit (Az arany Buddha temploma) - videó
forrás:Papp János

2024. június 2., vasárnap

Szepes Mária: Kibékülés



Békét kötni mindennel és
mindenkivel, aki más, mint amit
jónak, szépnek tartok, s csak önmaga
tud lenni. Elfogadni külön
kozmoszának törvényeit, ha az
enyémtől eltérnek.
Megbocsátani idegen, rossz ízeket,
helyükre tenni téves jelképeket.
Megérteni titkos nyelvüket, a
hebegőt, a dadogót, a szitkozódó,
mérget fröccsentő csúfat is.
Felismerni e tintahal – felhő mögött
a zokogó, magányos kárhozottat, aki
adni, kérni nem képes. Számláján
csak bevétel – rovatot vezet. Tenni,
áldozni sohasem szeret, nem ismer
egyebet, csak a nihilt, koporsót ácsol,
sírgödröt ás.
Elviselni a botor jajszavát, aki maga
keresi búját, baját, visszaüt, támad, s
vádol, hogy ütik, sült galambra lesve
tétlenkedik.
Nyavalyáinak utána jár,
a figyelmeztetésért halálmadárt kiált.
Nem tudja másképp. Semmiféle vád,
ítélet csontalkatát nem szabja át.
Bölcs az, aki megbocsát: Ilyen a
világ!
Ennyi az ember, s ennyi vagyok
magam is. Nem több és nem
kevesebb.
Néha megostromlom a lehetetlent,
Sziszifusziként hegyre hordom
terheimet, azután visszahullok talajt
vesztve megint.
De magamnak is megbocsájtok,
ami nehezebb, mint átugrani
saját, földre vetült árnyékunkat.
E biblikus varázslat mégis
megtörténik időnként, pedig nem
idézi hit.
A csoda villáma váratlan mindig,
eltünteti, ami valónak tűnik,
s megmutatja, ami a mulandóban is
igaz, mert soha el nem múlik.

- Szepes Maria: Kibékülés -

- - - - - 

Szepes Mária - Kibékülés - videó
Kerekes Andrea előadásában
forrás:Sorskapu