Ki is volt valójában Wass Albert?

Wass Albert a magyar irodalmi kánon egyik talán a legvitatottabb szerzője. A személyével kapcsolatos vádak, miszerint a fasiszta vezetéssel kollaborált, náci volt, évről évre előkerülnek. 

Wass Albert (1908-1998)

Az irodalmi, kulturális és általános közbeszéd részét képzi az állandó vita, hogy vajon helye lehet-e az irodalomban, ha antiszemita volt? Karakterét ellenmondások övezik, van, aki védi, és van, aki folyamatosan támadja. Ráragasztották már rá az írófejedelem, de a pocsék, amatőr író címkéjét is. Vannak, akik kizárólag erdélyi arisztokrataként, vitathatatlan nemesként, grófként tartják számon, mások számára azonban hazaáruló emigráns. De ki is valójában Wass Albert?

Wass Albert családi címere

forrás:wikipedia

Gróf szentegyedi és cegei Wass Albert 1908-ban született, a Kolozsvár melletti Válaszúton, Erdélyben. Családfája az Árpád korig vezethető vissza, ezáltal Erdély egyik legrégibb nemesi családjának sarja. A grófi címet Mária Terézia adományozta őseinek 1744-ben.

Cege, a Wass-udvarház, 1900 körül

forrás:wikipedia

Kolozsvárott, a Farkas utcai Református Kollégiumban, 1926-ban érettségizett. Felsőfokú tanulmányait Debrecenben, a Gazdasági Akadémián végezte. Itt gazdászdiplomát szerzett. Erdélybe 1932-ben tért vissza, apja megbetegedett, de családi ügyekre egy ideig még nem volt ideje. A román hadseregben töltötte épp a kötelező sorkatonaságot.

1935-ben megházasodott, unokatestvérét vette el. Erről önéletrajzában így ír:

„Családi nyomásra 1935-ben feleségül vettem unokahúgomat, a hamburgi Siemers Évát. Így sikerült csak megóvnunk a családi birtokot a csődbejutástól.”

Ugyanebben az évben jelent meg Farkasverem címmel első regénye, amiért elnyerte a Baumgarten-díjat. Valamint ekkor választották a Kisfaludy Társaság és a Magyar Királyi Akadémia irodalmi tagozatának tagjává.

1936-ban elveszítette nagyapját. Az idősebb Wass halála után átvette annak egyházi tisztségét: az erdélyi református egyházkerületben lett főgondnok.

Mindeközben már íróként is tevékenykedett. 1940-ben az kolozsvári Ellenzék című lap főszerkesztője lett.

A háborúban először tartalék tiszthelyettesként működött, majd egy hosszabb kiképzés után zászlós rangot kapott.

Szintén a negyvenes évekre tehető az esemény, amely miatt Wass Albertet háborús bűnösnek kiáltották ki: a vád szerint a magyar honvédek, az ő felbujtására, kivégeztek két román férfit, és két magyar zsidó lányt. Emiatt alakult ki később az a nézőpont, hogy zsidóellenes tevékenységeket folytatott.

De mi is történt valójában?

Wass Albert önéletrajz írása szerint az egész valahogy így kezdődött:

„Az új határ Románia és Magyarország között, melyet Bécsben rajzoltak meg, pontosan Vasasszentgotthárdtól délre, az otthonunktól körülbelül egy mérföldnyire húzódott, kettészelve a birtokunkban lévő erdőséget.

1940. szeptember 10.-én a falunkon keresztül visszavonuló román csapatok kifosztották a házunkat, elvitték a marháinkat, lovainkat, disznóinkat, lelőtték az egyik csordapásztort és megsebesítették a másikat. Szeptember 11-én, délután a magyar csapatok megérkeztek és elfoglalták az új határt. Mivel a mi házunk volt az egyetlen nagy ház a környéken, négy vendégszobánkat ideiglenesen lefoglalták főhadiszállásnak…„

Ezután Wass Albert egyéb teendői és kötelezettségei miatt elutazott, több hétig nem tartózkodott otthon, majd kisfia betegségének hírére tért haza. A gyermek sajnos elhunyt, a temetés után feleségével pedig újra elutaztak. Távolléte alatt a magyar honvédség letartóztatott hat személyt, négy románt és két fiatal magyar zsidó lányt. A visszaemlékezések és utólagos rekonstrukciók alapján négy fogoly szökni próbált, őket Cege határában lelőtték. Hogyan keveredett ebbe mégis bele Wass Albert neve? A válasz viszonylag egyszerű. Az ügyet évekkel később elkezdték kivizsgálni, tanúkat hallgattak meg, akik valóban emlegettek egy bizonyos groful Wass-t (Gróf Wass), aki felbujthatta a honvédeket. Azonban a hatóságok nem tudták eldöntetni, hogy az idősebb vagy a fiatalabb gróf lehetett a felbujtó, így nemes egyszerűséggel mindkettőt hadbíróság elé állították. Későbbi visszaemlékezésekből azonban kiderül, hogy csak Wass Endrét látták az esemény előtt / után, Albertről nem tesznek említést.

A vád szerint mind a ketten háborús bűnösök. A vonatkozó szakirodalmak azonban ennek a létjogosultságát is vitatják, ugyanis 1940-ben Magyarország, és Románia nem álltak háborúban egymással. Mind a két ország a németek szövetségese volt. Emiatt a „háborús bűnös” vád nem áll biztos talpakon.

A vád ennek ellenére már ekkor gyökeret vert, és ezt a későbbiekben kiirthatatlannak bizonyult: Wass Albert felbujtotta a magyar honvédeket, hogy zsidókat és románokat mészároljanak le.

Wass végül 1944-ben választotta az emigrációt, nem akarta megvárni, hogy Észak-Erdély újra román kézbe kerüljön. Eleinte Németországban, Bleichbachban, később pedig Hamburgban éltek. Amerikában 1951-ben telepedett le végleg családjával.

A letelepedés után, 1952-ben az év elején beadta a válópert, a válást tavaszra ki is mondták. Még ebben az évben újraházasodott. Második feleségével, a skót származású Elisabeth McClain-nal, 35 évig éltek együtt, a nő haláláig.

Az amerikai állampolgárságot 1957-ben kapta meg.

Nyugdíjaztatásáig, 12 éven keresztül a Floridai Egyetem nyelvi tanszékén volt tanár.

A vád, hogy háborús bűnös, gyilkosságra bujtott fel, és az e körüli eljárások még a hetvenes években is tartottak. A román hatóságok többször is kérték Wass Albert kiadatását. Az USA Igazságvédelmi Minisztériuma azonban az ügy kivizsgálása után úgy döntött, a vádak nem elég megalapozottak. Ugyanez történt akkor is, amikor a Wiesenthal-alapítvány tett feljelentést ellene, mivel azok között, akiknek kivégzésére állítólag parancsot adott, kettő zsidó volt (a két fiatal lány). Az USA az ügy újabb, alapos vizsgálata után azonban újfent ejtette a vádakat.

Egész hátralévő életében küzdött az erdélyi magyarság ügyéért. A hetvenes években a Magyar Kongresszus létrehozta az Erdélyi Világszövetséget. Két társelnököt választottak Wass Albertet és Zolcsák Istvánt. Munkásságuk felbecsülhetetlen volt. Erdély ügyét volt céljuk megismertetni a világgal. Wassnak különösen szívügye volt ez, önéletrajz írásában, harminc évvel később is kitörölhetetlen emlékként ír a háború alatti román pusztításról:

„Amit ott láttam, sohasem tudom elfelejteni: halálra erőszakolt magyar lányokat, egészen kicsiket, hároméveseket is, megcsonkított, lefejezett magyar férfiakat és nőket. Az a gonosz vérengzés, amelyet a románok és oroszok a magyar civil lakosság ellen elkövettek, mindent felülmúlt, amiről valaha is hallottam.”

Mindezek ellenére vitathatatlan, hogy több írásában is igen erősen antiszemita gondolatokat fogalmaz meg. Ilyen művek a Jönnek, az Elvész a nyom.

Utóbbi művében a zsidó karaktert folyamatosan gusztustalan állatokhoz hasonlítva jellemzi. Valamint a leírások tele vannak egyéb sztereotip jelzőkkel is:

„Beszélt, beszélt. Kapkodva, lázasan és apró disznószemei csillogtak közben a diadaltól és egészen mást mondtak, mint a szája. Azt mondták: ide nézz, te gőgös semmiházi, te kitenyésztett emberpéldány, te, aki iskola óta mindig csak megaláztál, lenéztél, ide nézz! Az asszony, akit neked nem sikerült megkaparintani, itt ül mellettem! Az enyém! Én szereztem meg magamnak, én, a lenézett, a sün, a zsidó! Megszereztem a csókját, az ölelését, a testét, mindazt, ami neked nem sikerült! Nem félek tőled többé! Nem vagy már legyőzhetetlen!”

Ezen túl a jellemzésekhez tartozik még a pénzéhség, és a világ behálózásának szándéka is:

„Hozzájuk kopott kabátos, nagy táskás, izzadtságszagú emberek jártak, akik halkan és fontoskodva pusmogtak apával valahol egy sarokban, néha egészen öreg emberek, toprongyosak, penész színűek, akiknek szőrös fekete kalapjuk, vörös szakálluk és tincsben alácsüngő pajeszük volt és minden, amiről beszélni tudtak, üzlet volt csak és pénz.”

„Gottfried kétféle vallásban nőtt fel. Hivatalosan katolikusnak keresztelték, így szerepeit az iskolában is, vagyis abban a „nem közülünk való” világban. A másik, belső világban pedig egy titkot igyekeztek reá bízni: Júda sötét titkát, aki megöli azokat, akik elhagyják őt.”

Kiemelkedően zsidóellenes még a Patkányok honfoglalása; tanulságos mese fiatal magyaroknak. Ebben a zsidókat patkányokhoz hasonlítja. A mű tulajdonképpen egy tanmese, amiben a magyarok az emberek, a patkányok pedig a zsidók, akik élősködnek az emberen, és fellázadnak ellenük:

„S egy éjszaka, amikor aludt, rárohantak az emberre, összeharapták, kikergették a házból, messzire elüldözték, s aztán büszkén kihirdették a kertnek, a fáknak, az állatoknak és a madaraknak még a virágoknak is -, hogy a ház ezentúl nem emberország többé, hanem patkányország, jog és törvény szerint. S azzal uralkodni kezdtek patkánymódra. Mindent felfaltak, ami ehető volt, és mindent megrágtak, ami nem volt ehető, de szemük elé került. Kiürült rendre a pince, a kamara és a gabonás. Elköltöztek a madarak, elpusztultak a virágok, a ház fala omlani kezdett és megfeketedett, fák és virágok illatát bűz váltotta föl.”

A mű végén a patkányok, miután mindent felfalnak, egymás ellen fordulnak, majd elhagyják a házat. Az ember visszatér, és rendbe tesz mindent, de patkányok újra felbukkannak. A történet vége egy költői kérdés: mit is kellene tennie az embernek a patkánnyal?

Írásos bizonyítékok vannak arra is, hogy egyetlen befejezett drámáját (Tavaszi szél) 1944-ben a Nemzeti Színház mutatta volna be. A színház ekkor a fasiszta vezetés kezében volt. Ráadásul a darab propaganda mű, sok antiszemita kirohanással.

Az is tagadhatatlan, hogy az emigrációban is olyan lapokban publikált, amik erősen hungaristák voltak. Ilyen újság volt például a Hídfő, amiben többek között Fiala Ferenc is írt, aki korábban a Szálasi-kormány sajtófőnöke volt.

Ennek ellenére Wass Albert nem volt tagja a nyilaskeresztes pártnak, nem adott ki Hitlert dicsőítő közleményt, mégis kijelenthető, hogy sem itthon, sem az emigrációban nem viszolygott attól, hogy a fasiszta vezetés színházában, vagy hungarista közegben jelentesse meg műveit. Tehát a civil életben nem jellemzően, vagy nem igen voltak antiszemita tettei / megnyilvánulásai, a fent említett művekben írt kifejezetten zsidóellenesen.

De miért is ilyen megosztó itthon, Magyarországon Wass Albert?

Írók, költők esetében mindig felmerülnek morális kérdések. Példának állítható-e az adott szerző? Megfelelő, fiatalok számára mintának mutatható életet élt-e egy bizonyos író? Szétválasztható-e az ember és a művész? Az alkotó és az alkotás? Helye lehet-e a kánonban valakinek, aki szifiliszes, alkoholista, drogfüggő, hűtlen, bántalmazó vagy jelen esetben, antiszemita volt?

Ezekre a kérdésekre nyilván nem adható egyértelmű és mindenki számára igaz válasz. Nem lehet olyan kijelentést tenni ez ügyben, amellyel mindenki egyetért majd, ami mellé száz százalékosan oda tud állni.

Wass Albert a rendszerváltozás előtt nem igazán volt ismert itthon. Amikor azonban berobbant a magyar köztudatba, a könyvtárakba fel kellett iratkozni a műveire, olyan olvasottak voltak. Mindenki el akarta olvasni, ki azért, hogy bizonyítékokat találjon antiszemitizmusára, ki azért, hogy megcáfolhassa magában ezeket az állításokat. 

Sokak állást akartak foglalni, meg akarták tudni, hogy szeretni kell e Wass Albertet, vagy gyűlölni. Talán nem kellene egyiket sem. Kritikai gondolkodással, értő és értelmező olvasással kellene hozzáállni. Nem szabadna sem karóba húzni, feláldozni az antiszemitizmus vérpadján, de felmenteni sem szabad minden vád alól, és szentté kiáltani.

Wass Albert egy, a kommunisták és a fasiszták által kisemmizett erdélyi nemes volt, aki a kommunizmus tombolása közben próbált meg magyar maradni. Nem mindig jól tette ezt. Nem mindig vélekedett helyesen, nem mindig úgy írt, ahogyan kellett volna. És biztosan nem mindig helyesen és méltóan írt embertársairól.

- Szerző: Héber Blanka -

- - - - - - -

Náci volt-e Wass Albert? - videó

Magyary Ferenc, a Hetek publicistája és Gerő András történész

Műsorvezető: Király Tamás

forrás:Hit Rádió

Test - lélek – Szellem hármasság kapcsolata, és összefüggések

Isten szellemi lényeket teremtett, akik duál – szellemek voltak. Ezeknek a szellemi lényeknek egy része távolodott el Istentől, az Isteni síkról tapasztalatgyűjtésre, vagy azért, mert a bűn útjára lépett.
Ezt fontos tudni, hogy sokan csak kíváncsiságtól vezérelve jöttek le, és itt sikerült beszennyezni magukat, és felvenni a sötét energiákat. A szellemek tanulási céljára lett létrehozva a fizikai sík, ahol a különböző fejlettségű szellemek egymás mellett és egymástól tanulva tudnak fejlődni. 

 

 
A szellem nem tud a magas rezgései miatt megnyilvánulni a fizikai síkon, így a szellem ereje, a lélek az, aki jelen van a fizikai testben, mint egy „összekötőkapocs, információs csatorna” a test és a szellem között. A fizikai test halála után a lélek visszavonul az asztrálsíkra, ahonnan rendszeresen inkarnálódik a fizikai síkra egészen addig, amíg a szellemnek feladata van. 

 

Amikor a szellem minden feladatát elvégezte, megtisztult a bűn minden rétegétől összegyűjtötte azokat a tapasztalatokat, amire szüksége volt, akkor a lélek visszahúzódik a szellembe, és megszűnik, mint önálló lény létezni.

A szellemnek és a léleknek csak a fizikai testben van lehetősége találkozni. Amikor sokan a Felső ÉN – ről beszélnek, vagy Belső Mesterről, akkor a saját szellemük segítését hallják, illetve kapják meg, mert a szellem látja a magasabb síkról, hogy mi lenne jó neki, de a lélek mintegy önállósítva magát a saját útját járja. Ha most ehhez hozzávesszük a fizikai Én – hez tartozó Tudatot, aki minden körülmények között a fizikai test fenntartását szeretné a legjobb minőségben elérni, és ez sok esetben ellenkezik a szellemi törekvéssel, akkor kijelenthető, hogy nagyon összetett lények vagyunk, és ezért is fontos a belső egyensúly megteremtése.

Amikor mennyországról, szellemvilágról beszélünk, az tulajdonképpen a lélek lakóhelye, ahova visszavonul az asztrálsíkra, a hét szféra egyikébe, és azon belül is a szférák különböző rétegekre (dimenziókra) vannak felosztva, és azok egyik rétegébe, ahova szellemi érettségük alapján itt a földön „bedolgozzák” magukat tetteik és gondolataik alapján.

Ilyenkor a szellem a szellemi síkon vár türelmesen a következő testetöltésre, és ez a folyamat egészen addig fog tartani, míg a lélek véglegesen vissza nem húzódik a szellembe feladatát elvégezve.

Amit tudni kell a szellemi szférákról, hogy a szférák a lélek számára nem átjárhatók.

A lelkek vízszintesen a saját dimenziójában - azaz a szféra azon rétegében, ahol él - szabadon mozoghatnak, de felfelé nem mehetnek. Ha egy lélek az érzései által lekívánkozik egy alsóbb szférába, akkor lemehet, de vissza már nem. Ekkor újra tapasztalatokat kell gyűjtenie egy következő testetöltésben, hogy erősödjön, és ne kívánkozzon alsóbb spirituális helyre.

Természetesen vannak ez alól kivételek, ilyenek a szellemi munkák, amikor a lelkek két szférával lejjebb lévő társaikat mennek segíteni, tanítani, mert ilyenkor következmény nélkül lejjebb mehetnek engedéllyel.

Van azonban a léleknek is ereje, ez pedig a fluid, ami nagyon fontos a számunkra. Ugyanis a lélek kibocsátott ereje az, ami megkötődik az anyagban, ez az ami közvetetten fogva tartja a szellemet. Kicsit úgy is mondhatnánk egy hasonlattal, mint amikor egy embert nevezünk szellemnek, a kezét a léleknek, amivel végzi a munkáját és tapasztalatot gyűjt ezzel, de az egyik ujja beszorul az ablakba és nem tud így megmozdulni, hozzá van kötve az ablakhoz és a kerethez. Ezt történik a szellemmel is, a lélek ereje a fluid megkötődik az anyagban, és így közvetve a szellemet fogva tartja!

Minden, amit látunk szellemi termék, a gondolatok energiája, a fluidok építik fel, és tartják egybe a rendszert. Láthatatlan fluidikus kötelékek kötnek minket össze a fizikai világgal, természettel, egymással. A duál – felek a fizikai síkon szétváltak, és önálló lényként léteznek, sok esetben más bolygón és élnek vagy éltek, és mégis sok fluidikus szál összeköti őket, és áramlik az információ közöttük.

Sok lélek olyan mélyre süllyedt az anyagban, hogy a lelkük fluidjai nem tudnak felszabadulni, mert annyira tele vannak bűnös elvekkel telítődve, hogy képtelenek voltak megtisztulni, felszabadulni, még arra a spirituális szintre se tudtak eljutni, hogy évmilliókon keresztül elérjék az első testetöltés kegyelmi állapotát!

- Szemlézte: Karsay István -

VAY ADELMA : SZFÉRÁK - A FÖLD ÉS A NAP KÖZÖTT I.RÉSZ - videó

forrás:Evangéliumi Spiritizmus

https://www.youtube.com/watch?v=iScNgINAPSs

VAY ADELMA : SZFÉRÁK - A FÖLD ÉS A NAP KÖZÖTT II.RÉSZ-01 - videó

forrás:Evangéliumi Spiritizmus

https://www.youtube.com/watch?v=GMgM3KHCaHI&t=6s

VAY ADELMA : SZFÉRÁK - A FÖLD ÉS A NAP KÖZÖTT II.RÉSZ-02 - videó

forrás:Evangéliumi Spiritizmus

https://www.youtube.com/watch?v=OaE26gbE91o

Rudolf Steiner: Az elhaltakkal történő érintkezés I.

“Felvethetjük a kérdést, hogy mi segíti elő a halottakkal való érintkezésünket? Kedves barátaim, a halottakkal nemigen lehet olyan indítékokból érintkezni, amelyekből általában az élőkkel beszélünk. Ezt nem hallják, nem értik. Tehát, ha valaki olyan hangulatban akarna velük társalogni, ahogyan ötórai teákon vagy kávézáskor beszélgetnek, az nem volna lehetséges. A halottakhoz intézett kérdéseket közléseket az teszi lehetővé, ha érzelmi életünket összekapcsoljuk képzeteinkkel. Tegyük fel, hogy valaki áthaladt a halál kapuján. Azt akarják, hogy lelkük nem-tudatos része közöljön este valamit a halottal. Nem kell tudatukban közölniük. Egész nap előkészíthetik; ha déli 12 órakor előkészítik, és este 10 órakor aludni térnek, úgy elalváskor ez átmegy a halotthoz. De a kérdést bizonyos módon kell feltennünk, nem csak gondolatilag, fogalmilag, hanem érzésben és akaratban kell a halotthoz intézni. Úgy kell feltenni, hogy szívbéli lelki érdeklődéssel kapcsolódnak a halotthoz. Vissza kell emlékezniük arra, amikor különösképpen szeretettel fordultak itt a halott felé, és ilyen szeretetteljes hangulatban forduljanak hozzá.

Tehát nem absztrakt módon, hanem érdeklődéssel, melegséggel. Akkor ez úgy folytatódhat lelkükben, hogy este elalvásukig tudtuk nélkül a halotthoz intézett kérdéssé válik. Vagy megpróbálják lelkükben feleleveníteni a halott iránt érzett speciális érdeklődést. A következő különösen alkalmas: elgondolják, hogy itt hogyan éltek a halottal. Felelevenítenek konkrét pillanatokat, amikor vele éltek, és felteszik a kérdést: mi érdekelt benne különösen? Mi bilincselt le? Mikor volt valóban az a benyomásom, mikor mondtam, hogy kedves nekem, hogy ő mondja, előre jutottam általa, értékes volt, mélyebben érdekelt, amit mondott. Ha felelevenítenek ilyen pillanatokat, amikor szoros kapcsolatban voltak vele és különösen intenzív érdeklődéssel kisérték és ezt úgy alakítják, mintha beszélni akarnának a halottal, mintha mondani akarnának neki valamit, tisztán kibontakoztatott érzéssel, az akkori érdeklődéssel kifejtve a kérdést, a kérdés lelkükben marad, és este elalváskor átvándorol a halotthoz. A szokásos tudat általában nem sokat tudhat erről, mert utána elalszunk, de az álmokban nagyon gyakran megmarad az, ami átment. A legtöbb halottakra vonatkozó álmot hamisan értelmezzük, mert tartalmilag értelmezzük, mint a halott üzeneteit, pedig nem mások, mint a halotthoz intézett kérdések vagy közlések utócsengései. Ne gondoljuk azt, hogy ha álmodunk, akkor a halottak beszélnek hozzánk, az álmokban olyasmit kell látnunk ami saját lelkünkből indul ki, és megy a halottakhoz. Ennek utócsengése az álom. Ha olyan fejlettek volnánk, hogy elalvásunk pillanatában észlelni tudnánk kérdésünket vagy közlésünket, akkor úgy észlelnénk, mintha a halott beszélne. Ezért álmunkban is úgy jelenik meg ennek utócsengése, mintha az ő üzenete volna, de tőlünk származik. Ezt csak akkor értjük, ha megértjük a halotthoz fűződő szellemi látó kapcsolatot. Éppen amikor látszólag hozzánk szól a halott, akkor ez az, amit mi mondunk neki; ezt nem tudhatjuk, ha nem tanulunk meg összehasonlítani.Tehát az ébredés pillanata olyan, hogy a halott különösen jól megközelíthet bennünket. A felébredés pillanatában minden emberhez nagyon sok halott közelít. Életünk sok elhatározását inspirálják voltaképpen a halottak vagy a magasabb hierarchikus lények; mi csak magunknak tulajdonítjuk, mintha saját lelkünkből eredne. Amit a halottak mondanak, az lelkünkből jut a felszínre. Közeledik a nappali élet, elmúlik az ébredés pillanata, és ritkán hajlunk arra, hogy megfigyeljük a lelkünkből felszálló intim dolgokat. És ha megfigyeljük, úgy hiúságunkban magunknak tulajdonítjuk mindazt, ami lelkünkből ered. Pedig mindebben benne él az eltávozottak mondanivalója, ez sokkal több, mint ami lelkünkből ered. Mert amit halottaink mondanak nekünk, az látszólag saját lelkünkből száll fel. Ha az emberek tudnák, hogy az élet valójában milyen, akkor ebből a tudásból egészen különösen áhítatos érzést táplálnának a szellemi világ iránt, hiszen állandóan benne vagyunk, és halottaink szintén. Akkor sok cselekedetünknél tudnánk, hogy valójában a halottak működnek bennünk. Ennek a szellemtudományban nem külső elméleti tudásként kell kibontakoznia, hanem a lelket egyre jobban átható bensőséges életként. Ki kell bontakoznia annak a tudásnak, hogy körülöttünk itt a szellemi világ, mint a belélegzett levegő, és a halottak is körülöttünk vannak, de észlelésükre nem vagyunk képesek. Ezek a halottak beszélnek benső lényünkhöz, de mi ezt helytelenül értelmezzük. Ha helyesen értelmeznénk, akkor éppen benső világunk érzékelése révén élnénk át kapcsolatunkat a halottnak nevezett lelkekkel.

Nagy különbség van a halottak között, aszerint, hogy egy lélek a halál kapuján aránylag korán halad-e át, vagy pedig későbbi éveiben. Nagy különbség, hogy fiatal gyermekek halnak-e meg, akik szerettek bennünket, vagy fiatal korunkban idősebbek halnak meg. Ha a szellemi világ tapasztalatai alapján akarjuk e különbséget jellemezni, akkor ez a következőképpen lehetséges. Ha fiatal gyermekek halnak meg, akkor az elhalt gyermekekkel való együttlét titkát úgy fejezhetjük ki, hogy szellemi tekintetben valójában nem veszítjük el őket. Szellemileg itt maradnak. A korán elhalt gyermekek szellemileg valójában nagymértékben jelen vannak. Mindjárt részletesebben rátérünk a dologra. Meditációs témául állítanám lelkük elé, tovább gondolkozhatnak azon, hogy az elhalt gyermekeket nem veszítjük el, szellemileg mindig itt vannak. Idősebb korban elhalt emberek esetében az ellenkezőjét mondhatjuk. Azt mondhatjuk, hogy ők nem veszítenek el bennünket. A gyermekeket mi nem veszítjük el, és az idősebb emberek bennünket nem veszítenek el. Az elhalt idősebb embereket ugyanis nagy erő vonzza a szellemi világ felé, de ezáltal úgy képesek a fizikai világban hatni, hogy könnyebben megközelítenek bennünket. Bár sokkal inkább eltávolodnak a fizikai világtól, mint a gyermekek, akik nálunk maradnak, de magasabb észlelőképességgel rendelkeznek, mint a fiatalon elhaltak. Megtartanak bennünket. Ha a szellemi világban különböző lelkekkel ismerkedünk meg, akár fiatalon, akár öregen haltak is meg: a régebben elhaltak azáltal élnek, hogy erejük révén könnyebben behatolnak a földi lelkekbe, nem veszítik el a földi lelkeket. A gyermeket viszont nem vesztjük el, többé-kevésbé a földi ember szférájában maradnak.

Ezt még valami mással is jellemezhetjük. Az ember voltaképpen azt sem érzi át mindig egész mélyen, amit lelkével a közönséges fizikai síkon él át. Ha valakit elveszítünk, akkor gyászoljuk, fájdalmat érzünk. Már sokszor elmondtam, mikor a Társaságból jó barátaink haltak meg, hogy az antropozófus szellemtudománynak nem az a feladata, hogy az embereket fájdalmukban otromba módon vigasztalja, kibeszélje belőlük a szomorúságot. A fájdalom indokolt, az embernek meg kell erősödnie, hogy elviselje, de nem úgy, hogy kibeszélik belőle. Nem különböztetik meg, hogy a fájdalmat fiatalon elhaltakért érzik-e vagy pedig idősebb emberek eltávozása miatt. Pedig szellemi szempontból igen nagy a különbség. Azt mondhatjuk, ha az ittmaradó gyermekeket veszített el, akár sajátjait akár másokat, akiket szeretett, technikailag kifejezve, bizonyos együtt érző bánatot él át. A gyermekek valójában nálunk maradnak és mivel kapcsolatban voltunk velük, közel is maradnak, fájdalmukat átviszik lelkünkbe és átéljük bánatukat, hogy még szívesen itt volnának. Azzal enyhítjük fájdalmukat, hogy együtt hordozzuk velük. A gyermek valójában bennünk érez. Jó, ha velünk tud érezni, ez enyhíti bánatát. Ezzel szemben az idősebb emberek, szüleink, barátaink halálán érzett bánatot egoista fájdalomnak nevezhetjük. Az idősebb korban elhalt nem veszít el bennünket, tehát nincs is olyan érzése, mint a fiatalon elhaltnak. Megtart bennünket, nem veszít el. Mi testben élők, úgy érezzük, hogy elveszítettük őt, így a fájdalom csak bennünket érint. Egoista bánat. Nem éljük át érzelmét, mint a gyermekeknél, hanem magunknak érezzük a bánatot.

Valóban igen pontosan megkülönböztethető e kétféle bánat. Az idősebbekkel kapcsolatos egoista bánat és a fiatalabbakkal kapcsolatos együtt érző fájdalom. A gyermek tovább él bennünk, és valójában azt érezzük, amit ő. Voltaképpen csak az idősebb elhaltak után bánkódunk saját lelkünkből. Ez nem lényegtelen.

Éppen ilyesmiről derül ki, hogy a szellemi világról való tudás milyen lényeges. Bizonyos értelemben a halotti kultusz ennek megfelelően alakítható ki. Az elhalt gyermeknek nem egészen felel meg a teljesen individuális halotti kultusz, hanem mivel úgyis bennünk él tovább és velünk marad, ezért emlékét helyesebb úgy feleleveníteni, hogy általánosabb legyen, valami általánosat adjunk a velünk élő gyermeknek. Ezért gyermekek temetésénél helyesebb például a halotti szertartás, mint valamilyen búcsúztató. Mondhatnám, hogy a katolikus és protestáns vallásnál megoszlanak a kedvező momentumok. A katolicizmusnál valójában nincs is halott-búcsúztatás, hanem csak gyász-szertartás. Ez általános, mindenkinél azonos. Mivel mindenkinél azonos lehet, ezért elsősorban gyermekeknek felel meg. Tehát olyan emlékezés, ami mindenki számára egyforma lehet. Az idősebb korban elhaltnak lényegesebb az individuálisabb jelleg, és az lesz a legmegfelelőbb halotti szertartás, ha az ő életével foglalkozunk. Így a protestáns halott búcsúztatás lesz jelentős számára, ez a halott életével foglalkozik; itt a katolikus rítusnak kisebb a jelentősége. De a halottra való emlékezésnél egyébként is az a legjobb, ha a gyermekeknél olyan hangulatot élünk át, hogy kapcsolódjunk hozzá, azután gondolatainkkal igyekszünk felé fordulni, ezek elalváskor eljutnak hozzá. Ezek a gondolatok általános jellegűek lehetnek, olyasmi például, amivel többé-kevésbé minden halott felé fordulhatunk. Idősebbeknél viszont szükséges, hogy az emlékezés egy meghatározott személyhez szóljon, tehát ehhez a meghatározott emberhez forduljunk individuálisan és arra gondoljunk, ami fontos volt neki, amit vele együtt éltünk át. Idősebbeknél különösen lényeges, a megfelelő érintkezés megvalósításához, hogy lényét elképzeljük, felelevenítsük magunkban. Tehát ne csak szavaira emlékezzünk, amelyeket különösen átéreztünk, hanem elevenítsük fel magunkban individuális jellegét, értékét a világ számára: ez tesz képessé arra, hogy az idősebben elhalttal kapcsolatba kerüljünk és helyesen emlékezzünk rá. Látjuk tehát, hogy áhítatunkhoz még azt is tudnunk kell, hogy hogyan viselkedjünk a fiatalabb és idősebb korban elhaltakkal.”

- Rudolf Steiner: Sorsalakítás és élet a halál után (GA182) – antropozofia.hu -

forrás:Balogh Gábor - antropozofus.hu

Hellebrand Henriett festőművész és az angyalok

 

Hellebrand Henriett: Lélekfény 

(30 cm × 45 cm olaj, vászon, arany keretben)

Emlékszem gyerekként, ahogy ott álltam apukám mellett esténként és néztem ahogy a festéket vastagon a vászonra simítja, munka után,.. megbabonázva beleremegtem. Beszívtam mélyen a lenolaj illatát és valami mást is: az elköteleződést. 

Éjjelente meglátogattak az angyalok, elmondták itt miért vagyok. 

Édesanyámnak amikor elmeséltem, aggódva rám nézett és maga mellé ültetett. Sütemény illatú volt a keze, amivel a hajam simította meg: 

-Erről nem beszélhetsz senkinek, mert nem értenék meg..- s én nem hallgattam rá eleinte. 

Elárultam titkomat a barátnőmnek. Elmeséltem, hogy angyalok vezetik majd kezem és az Égnek festek és ő megígérte, köztünk marad mindez.. másnap már mindenki tudta és nevettek,.. nehéz idők voltak.

 Egy rendszer figyelte mivé nő a szabad akarat, s nem tudta, hogy az Ég is figyeli.. s a rendszer végül alul maradt,.. 

Voltam kiközösített, szeretett, meg nem értett és ünnepelt. 

A rohanó like-ok világában megállok és kitárom a lelkem a világnak. Néha erőt adok más művészeknek, miközben én is a földre rogyok, s aztán a lángom megölel, hogy újra és újra felemelkedjem. 

Ma már a szüleimről is csak álmodok,.. régóta nincsenek, nem fogják úgy azzal a festékes sütiillatú kézzel a kezemet. 

Kapu lettem,.. angyalok jönnek át velem egy-egy festményen át. S a világ, mint nehéz de gyors szürke áramlás robog át rajtam szüntelen. 

Itt mindennek súlya van. Nehéz lenne? Igen az, minek is tagadjam,.. esendő földi létezésemen át lélegzem, miközben az égi részem szabadon lángol bennem. 

Amikor elkészül egy festmény sírok,.. könny-nedves ujjammal még egyszer rajtuk végig simítok és halkan suttogom: 

- Köszönöm Istenem, hogy az ecseted lehetek,..

- s ekkor minden mozdulat fénybe mártva értelmet nyer.

- copyright © Hellebrand Henriett 2026 -

Hellebrand Henriett festőművész

Kapcsolódó írások:

A festészet mágusa: Hellebrand Henriett festőművész, keramikus, költő, író

https://dszilvia.blogspot.com/2023/12/a-festeszet-magusa-hellebrand-henriett.html

Hellebrand Henriett: Temetői élmény

https://dszilvia.blogspot.com/2025/11/hellebrand-henriett-temetoi-elmeny.html

Hellebrand Henriett: Egy Angyal Tanításai - részlet

https://dszilvia.blogspot.com/2024/11/hellebrand-henriett-egy-angyal.html

- - - - - - - 

Nem vagyunk magunkra hagyva - videó

Lucifer és az Arkangyalok igazi arca - Hellebrand Henriett festőművész

forrás:Hellebrand Henriett

Ebben a videóban egy mély témát nyitok meg előttetek: 

Angyalok világát. 

Azért beszélek most erről, hogy azok az égi fénylények, akiket annyiszor félre értettek és megítéltek, végre más fényben, tisztábban és szeretetben látszódhassanak. Honlapomon megtekinthetitek az e témába vágó festményeimet is:

henigaleria.hu

Köszönöm a figyelmeteket.

Hellebrand Henriett festőművész

Mi történik a lélekkel a test halála után?

Az ezoterikus tanítások szerint a halál után a lélek másik burokba költözik, hogy újabb tapasztalatokra tegyen szert. 

A spirituális tanításokban szereplő reinkarnációs elméletek szerint, a látható anyagnak egy formájában - a fizikai testben, egy finomabb –fizikai érzékszervekkel láthatatlan- forma (a lélek, spirituális test, fény én, vagy magasabb én) lakik. Ez a lény, a fizikai burok (test) halálát követően - egy bizonyos idő elteltével – egy másik burokba költözik (testbe), hogy ennek segítségével újabb tapasztalatokra tegyen szert az adott bolygón. Ezen elképzelések alapján a halál az élet természetes velejárója. Mivel aki beleszületik egy fizikai testbe, az biztos, hogy egyszer el is fogja hagyni majd azt.

Amikor a lélek kilép a testből, lepereg előtte élete filmje, az összes átélt szituációval, általában a kilépés pillanatától visszafelé, a születésig. 

Ekkor az illető nem csupán a történteket látja, hanem azt is átérzi, hogy az ő viselkedése, cselekedetei mit váltottak ki, mit okoztak másokban, mit éltek át embertársai neki köszönhetően, mind pozitív, mind negatív értelemben. 

Azt is észleli, hogy senki nem ítéli el, nem bünteti meg őt ezekért (elég dráma számára, a tettei által másokból kiváltott dolgokkal szembesülnie), egyedül saját maga mérlegeli, értékeli a tetteit, méghozzá a szeretet univerzális törvényei alapján. Azaz lelkének, magasabb lényének az számít, hogy mennyi boldogságot és szeretetet adott önmagának, és embertársainak, vagy milyen esetekben és mennyire volt szeretetlen.

Amikor lélek kilép a fizikai testből

Nézzük végig, hogyan is történik mindez, mi történik a halálunk pillanatában, és utána:

Először is az illető úgy érzi, hogy felemelkedik, lebeg. Elhagyja, és felülről látja a testét, és mindent, ami körülötte zajlik. Egyre növekvő fényességet észlel, az anyagi teste helyett egy áttetsző, könnyű energiatestben, szellemi testben érzékeli magát. Nem csak azt látja, hogy mi történik, hanem azt is tudja, hogy ki mit gondol, és érez. Próbál kommunikálni pl. az orvosokkal, ápolókkal, vagy a teste körül állókkal, de rövidesen rájön, hogy a fizikai lények nem látják, és nem hallják őt. Azt tapasztalja, hogy nem tudja megfogni a tárgyakat, energiateste átmegy mindenen, így a falak, vagy egy kerítés nem akadály számára.

Bár ezeket furcsának éli meg, és egyes dolgok pl. hogy nem hallják, látják, megrázóan hathatnak rá, de összességében nagy könnyebbséget és boldogságot érez. Mivel nincs a fizikai testében, ezért nem érzékeli annak állapotát (pl. egy baleset esetében, összetört részeit), így az esetleges fájdalmat sem.

Megszűnik a tér és az idő

Számára a testen kívüliség pillanataiban, megszűnik a hagyományos földi idő és a tér, így távolságok sem léteznek. Ha például Budapesten meghal, vagy halál közeli állapotba kerül valaki, és a vidéken élő édesanyjára gondol, abban a percben ott is találja magát, s ha elég erős a hozzátartozója intuitív érzékelése, akkor ő (az édesanyja) is megérzékelheti a jelenlétét.

Emellett azon szeretteivel is találkozik, akik előtte haltak meg, sőt, azok, akiket a legjobban szeretett, ill. akiknek a legnagyobb szerepe, jelentősége volt az életében (már eltávozott rokonok, személyes segítő „angyal", Jézus, valamely más Mester, vallási személy stb.) kifejezetten várnak rá, hogy átvezessék ezeken a pillanatokon, vagy esetleg elmondják, hogy nincs még itt az eltávozás ideje, így vissza kell térnie a testébe.

Ekkor az illető azt is megérti, hogy a halál nem jelenti önmagunk végleges megszűnését, az csak átmenet az élet egyik formájából, egy másik formájába. Ezekben a pillanatokban még sokféle információhoz juthat önmaga és mások igazi lényével, Istennel, a Világegyetem működésével, esetleg előző életeivel kapcsolatosan.

Átkelés a túloldalra

Ahhoz, hogy teljesen visszatérjen valódi otthonába, a fény magasabb régióiba, egy átmeneti szakaszon kell keresztül haladnia. Ezt láthatja alagútnak, kapunak, hídnak, vagy ködnek, amiben, vagy ami mögött egy még világosabb, erőteljesebb, tisztább, ragyogóbb, és szeretetteljesebb fény hívását érzékeli, mint amelyben eddig tartózkodott. Minél közelebb kerül ehhez a fényhez, annál inkább eltölti a hatalmas, feltétel nélküli szeretet, végtelen békesség és nyugalom érzete, melyek leírására nincsenek földi szavak, s ez párosul még azzal a tudattal, hogy valójában ott van otthon. Ezen közben csodálatos zenét is hallhat a „túloldalról". Ha valakinek még vissza kell térnie a földi életébe, akkor ezt a fényt csak távolabbról szemlélheti, de nem „kelhet át". Ha viszont végleg eltávozhat (ezt saját magasabb énje dönti el) akkor igen, és az a fényfonal (energetikai kapcsolat), amely még a fizikai testéhez kötötte, végleg elszakad. Ezután már nem tud visszatérni ebbe a testbe. Igazából ilyenkor már nem is akar, mert amikor megérzékelte azt a csodálatos földöntúli szeretet fényt, és átélte a hazatérés élményét, nem is kívánkozik vissza.

Forrás: Fotolia

Ha az elmenetele véglegessé vált, akkor elsőként pontról pontra végignézi a leélt életét, és kielemzi, értékeli azon segítőivel együtt, akikkel annak idején megtervezte azt. 

Világossá válik előtte, hogy indulásakor miket óhajtott megtapasztalni, milyen karmákat vállalt, és mely területeken akart fejlődni. 

Ekkor kerül tisztába azzal, hogy amikor pl. az árvízben tönkrement a háza, balesetet szenvedett a felesége, vagy épp veseköve lett, ezen események milyen lehetőségeket tartalmaztak a fejlődésére, és mennyit sikerült ezekből tanulnia. 

Átlátja azt, hogy melyek azok a hibák, amiket már az előző életeiben is elkövetett, és a mostaniban sem sikerült kiküszöbölnie. Ezért ennek a megoldását a következő életében, valamilyen formában, újból napirendre kell tűzze. 

Tudatosul benne, hogy az egész földi élet nem más, mint saját maga valódi lénye fölfedezésének, megismerésének, és működtetésének az iskolája, és meglátja, hogy mit, és milyen mértékben teljesített ebből eddig, hol tart ebben a folyamatban.

Mindenki történelmet ír

E közben a test halála után pár órával, az azt közvetlenül körülvevő étertest feloszlik. Azok az energiatestek, amelyek az adott élet információit (minden történés érzelmi és gondolati rezgéstartalmát) tárolják (asztrális test), azután bomlanak fel, amikor az illető fénylény kielemezte és feldolgozta a bennük tárolt adatokat, és ezek esszenciáit a spirituális testnek (amely a felsőbb én része) átadta. Ez a tapasztalat és tartalom egyrészt beépül az illető saját élettörténetei krónikájába, és a világ tudástárába (Akashájába) egyaránt.

Ilyenkor az eltávozott magasabb lényét egyrészt nagyfokú jóvátételi vágy fogja el, hogy rendbe hozza azt, amit az elmúlt életében elrontott, másrészt újabb tapasztalatokra szeretne szert tenni, és ez alapján elkezd felkészülni a következő inkarnációjára. 

Butaság lenne?

Bár a leírtak egyesek számára elég misztikusnak tűnhetnek, de a legtöbbjére egyre több bizonyíték áll rendelkezésünkre, és jómagam is megerősíthetem ezeket a saját tapasztalataim által:

Felsorolok egy párat. Pl. Sokan éltek át már halál közeli élményeket, jöttek vissza a klinikai halál állapotából, és egymástól függetlenül hasonló tapasztalatokról számoltak be. Így mindazon történéseket, beszélgetéseket is el tudták mesélni, ami az alatt zajlott, amíg ők öntudatlanul feküdtek.

Olyanok is be tudtak számolni arról, hogy mi történt körülöttük, akik egyébként vakok voltak, vagy süketek, és amikor magukhoz tértek utána sem láttak, vagy hallottak.

A kisgyerekek, akik még nagyon közel vannak a megszületésük előtti időszakhoz, időnként beszélnek ezekről a tapasztalataikról „tudod, amikor még nem itt voltam, hanem az égben, és nagy és fényes voltam...", csak legtöbbször a szülők fantáziálásnak veszik ezeket.

Sok ember meditációban éli át előző élete egyes élményeit, eseményeit, a halála pillanatait, a halál utáni élete egyes mozzanatait, és tapasztalja meg valódi lényét. Ezeket én magam is végigéltem, megérzékeltem jó párszor, és az engem felkeresőknél is szükség esetén, vezettem/vezetek ilyen meditációkat. „Beszélek" nem egyszer beteg, vagy kómába esett emberek felsőbb lényével, és az általuk adott információk rendre beigazolódnak (pl. hogy magukhoz fognak térni, vagy eltávoznak). Tolmácsoltam már több páciensemnek a nem régen eltávozott hozzátartozója üzeneteit, információit, s ezek hasonlóak voltak a mások által megéltekkel, vagy leírtakkal stb.

Sok olyan dolog van, amit még csak kevesen tudnak érzékelni, megtapasztalni, de ez nem jelenti azt, hogy ezek a dolgok, nem léteznek, és nem lehetnek valóságosak.

- forrás: Diósy Katalin -

- - - - -

Dobronay László halálközeli élménye (Részlet a "Csillogás" című filmből) - videó

forrás:Szabad Gondolat

Müller Péter elmesélte, hogy 8 évesen hogyan élte túl a holokausztot

Müller Péter írót nem kell bemutatni az olvasóknak, aki közismertsége ellenére is képes meglepni a közönséget. 

Életbölcsessége számos embernek segít a mindennapokban. 

Müller Péter és édesanyja

Az író nem oly rég az Otthon a rabbinál című Neshama műsor vendége volt, s ott Megyeri Jonatánnak mesélt többek között a vészkorszakról. 

Müller még a történelem egyik legsötétebb időszakára is örömmel és hálával tud visszaemlékezni.

Megyeri Jonatán: 1936-ban születtél, 8 éves voltál ’44-ben.

Müller Péter: Én végigcsináltam a legkeményebb nácizmust, a nyilas uralmat végigéltem. 

Mégpedig úgy, hogy apámat elvitték munkaszolgálatra, a házunkat lebombázták és itt anyukámmal az életem legboldogabb korszakát töltöttem egy mosókonyhában. Egy ház mosókonyhájában, mely csillagos háznak volt minősítve.

M. J.: Merre volt ez a csillagos ház?

M. P.: Körvasút soron. Senki nem volt benne csak mi, kis krecli volt. Ott éltem anyámmal. Énekeltünk, vidámak voltunk. Erre a korszakra úgy emlékszek vissza, hogy idill.

Az élet szép című filmre emlékeztetnek az író ’44-es élményei

M. J.: Tehát itt anyukád valami csodát csinált. Biztos láttad azt a filmet, Roberto Benigni Az élet szép című filmjét. Csodálatos film volt, Oscar-díjat is kapott. Hasonló volt, az apuka megpróbált a gyereknek eljátszani, hogy itt valójában valami jó dolog történik. Ilyesmi történt veled is?

M. P.: Egy ilyen. Ennyi örömöt, ennyi boldogságot… Ráadásul az a nő, aki mentette az anyámat, aki mondta, hogy Lili gyertek ide és éljetek itt, az anyám legjobb barátnője volt. Egy gyönyörű szép, szőke asszony. Ott éltem meg, hogy mi az öröm, mi a boldogság.

Anyjáról írt könyvét tartja a legjobbnak

M. J.: Micsoda nő lehetett az édesanyád!

M. P.: Írtam róla egy könyvet, Anyám titkos könyve a címe. 

Képzeld el, utólag tudtam meg, hogy ezalatt az idő alatt az anyukám mindig félrevonult egy kis szalagos magnóval és a nagy sztorikat rámondta. És ez megmaradt. És ebből írtam a könyvet. Ez a legszebb könyvem. Én például tudom, hogy mit érzett ő, amikor a hasában voltam. Ezt nem szokta gyerek tudni. Olyan fantasztikus szeretettel látott engem el, hogy az elmondhatatlan. Miközben apámat elvitték.

M. J.: Apáddal mi történt?

M. P.: Apám úgy jött haza a munkaszolgálatból, hogy a félelem teljesen tönkretette. Majdhogy azt mondhatnám, hogy a párkapcsolatra nem lett alkalmas. Egy csodálatos, derűs, kedélyes ember volt, de nem úgy jött haza. Pszichiátriai kezelésre szorult. Azt mondták, hogy üldözési mániája van. Hát egy zsidónak ez nem mánia. Így kezelésre járt a Lipótmezei Elmegyógyintézetbe a főorvoshoz, aki hipnózissal kezelte a papát.

- Forrás: zsido.com –

- - - - - - -

Kapcsolódó írás

Müller Péter: Anyám titkos könyve

https://dszilvia.blogspot.com/2022/11/muller-peter-anyam-titkos-konyve.html

- - - - - - -

Müller Péter meséi - videó

Anyám és az érett lélek 

Kyle Gray: Angyalaid most is veled vannak

Kyle Gray a Sunday Times bestsellerlistás Angyalaid most is veled vannak című könyv szerzője, és nemzetközi spirituális tanító. Kyle kilenc könyv nemzetközi bestsellerszerzője.

Kyle spirituális utazása korán – mindössze négyévesen – kezdődött, amikor nagymamája lelke megjelent neki azon az éjszakán, amikor elhunyt. Ez a mély találkozás életre szóló törekvést indított el benne a láthatatlan világ megértésére. Tizenéves korában látott először egy angyalt, ami arra késztette, hogy a spiritualitás, és a meditáció különböző formáit tanulmányozza.

Kyle Gray angyalszakértő, médium

Az elmúlt 23 évben Kyle mély kapcsolatot ápolt a közönséggel szerte a világon. Földhözragadt, megközelíthető stílusa még a legmisztikusabb spirituális tanításokat is elérhetővé és valóságossá teszi. Szerepelt országos televízióban, rovatokat írt jelentős újságoknak és magazinoknak az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban, és több mint egymillió könyvet adott el világszerte.

Fiatalos energiája ellenére Kyle hosszú múltra visszatekintő karrierje és közönsége töretlen bizalma sokat elárul. Nemcsak arról ismert, amit tanít, hanem arról is, ahogyan azt megéli.

Az angyalok látnak és szeretnek téged, és készen állnak arra, hogy támogassanak, 

ha te erre kéred őket.  

Angyalaid most is veled vannak című könyvében Kyle Gray szeretetteljes útmutatásával megbizonyosodhatsz arról, hogy az angyalok melletted állnak, most és mindörökké. Nem kell hívőnek lenned ahhoz, hogy érezd a jelenlétüket, meghívd őket az életedbe, és útmutatást kérj tőlük. 

 "Az angyalok megtapasztalása valójában az isteni szeretethez való kapcsolódás. Ez a szeretet érzése, a fény kifejeződése, és az érzés, hogy védelem alatt állunk. Az az érzés, hogy olyan erők vesznek körül, amelyek a legjobbat akarják számunkra. A béke érzése. Nincs kétségem afelől, hogy te is érzékelheted az angyalokat, és az imáid meghallgatásra találnak." 

- Kyle Gray -

Részlet a könyvből:

Miután elváltak a szüleim, és anyám éjjel-nappal dolgozni kezdett, iskola után többnyire az utcán töltöttem a délutánt, és a szomszéd gyerekekkel játszottam. Anyám sokszor betett egy leveskonzervet egy nejlonszatyorba, és átküldött Margarethez ebédelni. Hétvégenként meglátogattam apámat, aki többekkel osztozott egy lakáson. Én ezt nagyon menőnek találtam. Emlékszem, minden szobának külön zárja volt. 

Egyszer, tízéves koromban az utcánkban lakó egyik hölgy, Susan szellemidézést akart tartani. Hat emberre volt szüksége, aki hajlandó húsz fontot fizetni egy jóslásért, hogy el tudjon hívni egy Gladys nevű híres médiumot. Anyám azt mondta, ő is szívesen beszállna, de aznap elég későig vendége lesz a fodrászatban. Ennek ellenére megkapta az utolsó helyet. 

Amikor Gladys megérkezett, azonnal kijelentette, hogy hiányzik valaki, akivel neki beszélnie kell. Susan azt válaszolta, hogy igen, még várnak valakit. Gladys erre azt mondta, hogy tudja, és ne mondják meg neki a nő nevét, mert pontosan tudja, ki az, és egyszerűen képtelen megszabadulni a szellemektől, akik ezt a nőt keresik, ezért először vele kell beszélnie. 

 Susannek nem volt más választása, mint felhívni anyámat, aki épp dauert készített egy vendégének, és persze nem hagyhatta ott az illetőt a művelet közepén. Végül azonban mégis megoldotta valahogy, és futva érkezett Susan házához. 

– Maga Diane? – kérdezte Gladys köszönés helyett. 

Anyám bólintott. Amikor sikerült levegőhöz jutnia, közölte Gladysszel, hogy ő nem igazán hisz ebben az egészben. 

– Akkor miért van itt? – kérdezte Gladys. 

Anyám, aki egyáltalán nem zavartatta magát Gladys viselkedésétől, vállat vont. 

– Kíváncsiságból – felelte. 

– Aki kíváncsi, hamar megöregszik – vágott vissza Gladys. 

– Na, akkor siessen, és üljön le, mert az anyja beszélni akar magával! 

Anyám döbbenten lehuppant. 

– Van egy férfi is, aki beszélni akar magával – mondta Gladys. 

– A neve Hughey. 

Anyám felkapta a fejét. – Ismertem egy Hughey nevű embert. 

– Koszorúslányruhában látom magát, és Hughey is ott van. 

– Én voltam a lányának a koszorúslánya – közölte anyám. 

– Azért van itt, hogy köszönetet mondjon. 

Talán segített megmenteni Hughey életét valamikor? – kérdezte Gladys. 

Visszaemlékezés: egy péntek este anyám hazafelé tartott, amikor meglátta a közvetlen szomszédjukat, Hugh Woodsot, becenevén Hughey-t, az út szélén fekve. Egy másik járókelő segítségével anyámnak sikerült újjáéleszteni a férfit, akinek szívrohama volt. 

Mielőtt anyám felfoghatta volna, hogy mi történik, Gladys folytatta: 

– Diane, Diane, Diane – mondta pontosan olyan hangon és hanglejtéssel, mint a nagymamám élete utolsó napjaiban. 

– Ki az az Agnes? 

– Az édesanyám – felelte anyám elcsukló hangon.

– Látja magát, ahogy a tükör előtt áll fekete miniszoknyában. 

Anyám nem sokkal korábban vált el, és nagyon sokat fogyott. Karcsúbb volt, mint tizenéves kora óta bármikor, és nemrég vett egy fekete miniszoknyát egy barátnőivel töltött estéhez. 

– Az anyja a kék szemű fiúval akar beszélni. 

Nana gyakran hívott így. 

Gladys egyenesen anyám szemébe nézett. 

– A fiú látta az anyját, miután meghalt. Ő is ugyanazt a munkát fogja végezni, mint én. Mire tizenhét éves lesz, a neve benne lesz az újságokban. Országszerte ismerni fogják. Beutazza majd az egész világot, és maga soha nem fogja megkérdőjelezni, hogy a fia mit képes látni és hallani, mert az messze túlmutat majd azon, amit maga valaha is el tud képzelni. 

Durva, igaz? 

Mielőtt rátérnék ennek a próféciának a megvitatására, szeretnék erről beszélni: 

Gladys megerősítette azt, hogy láttam a nagymamámat a halála éjszakáján. Szóval nem őrültem meg, nem hallucináltam, és nem álmodtam. Bizonyos értelemben Gladys ugyanazt a szerepet játszotta itt, mint amikor én találkoztam a kislánnyal, akit nyolc angyal kísért. Fiatal fiúként ekkor találkoztam először a halál utáni élettel – amit számos további eset követett. 

És akkor még ott volt Gladys üzenetének harmadik része… 

Valami nagy dolog fog történni velem. 

 Évekkel később, miután elkezdtem kártyát olvasni, és voltak kisebb sikereim, interjút készített velem a Daily Mail, majd ezt követően anyámmal elutaztunk a Földközi-tengerhez nyaralni. 

Anya pénteken talált egy hajóútra szóló kedvező ajánlatot, és hétfőn már úton is voltunk. Amikor egy hét evés, alvás és Tunézia, Pisa, Nizza meg Menorca kikötőinek felfedezését követően visszaérkeztünk az Egyesült Királyságba, a nevem ott szerepelt az újságban: 

„Látom az angyalokat: 

A Daily Mail felkereste az Egyesült Királyság 

legfiatalabb médiumát” 

Pontosan úgy történt, ahogy Gladys évekkel korábban megjósolta. Kétségtelenül médium lettem, és tizenhét éves koromra ismertté váltam, de a „médium” és a „látnok” megnevezések helyett jobb szeretem a „hírnök” szót. 

Én hírnöknek tartom magam. Úgy tűnik, mindig is ez volt a szerepem az életben. Már az első rólam szóló iskolai jelentésben is az állt, hogy nagyon szívesen részt veszek az iskolai beszélgetésekben. Manapság a barátaim társaságában és különböző közösségekben is én vagyok a szervező, én szedem össze az embereket, én vezetek. Én vagyok az összejövetelek kezdeményezője és a beszélgetések elindítója. Ha könyvturné van, azonnal csoportos beszélgetést szervezek. Mindenkivel megbeszélem, hogy találkozzunk a társalgóban egy kávéra, vagy első este a bárban egy üdvözlő italra. Ha reggel sétálni indulok egy barátommal, körüzenetet küldök a többieknek: „Nem akar valaki csatlakozni?” Néha az adott barátom megjegyzi, hogy „jobb lett volna, ha csak ketten lennénk”, de én azt szeretem, ha minél többen vagyunk! A szomszédaim számára is létrehoztam egy csoportot. 

Úgy gondolom, az emberek összekapcsolása az, amire hivatott vagyok. Az a hivatásom, hogy kommunikáljak az angyalokkal, és kártyát olvassak, ugyanakkor az is, hogy kapcsolatot létesítsek az emberek között. Nagyon nem szeretem, amikor valaki kimarad valamiből. Pontosan tudom, milyen érzés. Szeretném, ha az emberek tudnák, hogy mindig van társaságuk. Ez az én tevékenységem központi üzenete. 

Egyszer találkoztam egy Tina nevű nővel, akinek korábban hihetetlen angyali találkozásban volt része. Az életünk tíz évvel ezelőtt keresztezte egymást, amikor felhívtak telefonon egy tévétársaságtól, amely Floridában akarta forgatni az angyalokkal való találkozásokról szóló sorozat első részét. Tina angyali találkozása néhány évvel korábban történt. 

Tina és Damian fiatal párként épp az évfordulójukat ünnepelték. Újszülött gyermekükre bébiszitter vigyázott. Mivel jó ideje alig mozdultak ki kettesben, izgatottan várták, hogy elmehessenek az otthonuktól nem messze lévő elegáns étterembe. A remek vacsorát követően éppen hazafelé tartottak, amikor egy férfi, aki az autópálya szemközti sávjában haladt, átszakította a szalagkorlátot, és áthajtott az ő oldalukra. Damian közvetlenül az ütközés előtt félrerántotta a kormányt, így próbálva elkerülni a balesetet, de az érkező autó óránkénti 100 kilométeresnél is nagyobb sebességgel csapódott nekik az utasoldalon, ahol Tina ült. 

Damian ekkor elvesztette az eszméletét, és arra tért magához, hogy az autó lángokban áll. Több autós is megállt mögöttük. Az embereknek sikerült Damiant kirángatni az útra, és eloltani a tüzet a ruháján.

Tinában is ekkor tudatosult, hogy ég az autó, és ő meg fog halni. Utolsónak hitt pillanataiban így imádkozott: 

„Drága Istenem, azt hallottam, hogy a mennyben van egy különleges hely azok számára, akik megbocsátást kérnek. Kérlek, bocsásd meg nekem minden bűnömet!” 

Ebben a pillanatban egy angyalt látott, aki a kezét az ablakra tette. A következő pillanatban az angyal valahogy a karjába vette, és kiemelte az autóból. 

Ugyanakkor a szemlélődők azt látták, hogy egy feketébe öltözött férfi fut be az autópálya mellől a tűzbe, feltépi Tina ajtaját, kihúzza őt az autóból, és a földre fekteti őt, a férje mellé. 

Amikor Tina visszanyerte az eszméletét, azt hallotta, hogy Damian üvölt a fájdalomtól. A férfi harmadfokú égési sérüléseket szenvedett a teste nagy részén. Amikor Tina felpillantott, egy idegen arcot látott. A fekete ruhás férfi volt az, aki két kezébe fogta Tina arcát, és azt mondta: 

– Rendbe fogsz jönni. 

Megérkezett a segítség, és miközben Tinát betették a mentő autóba, hallotta, amint azt kérdezgetik egymástól az emberek körülötte: 

– Te is láttad az angyalt? 

Ekkorra a férfi már eltűnt. 

Damian és Tina azt érezték, hogy kaptak még egy esélyt, amit valamiképp viszonozni akartak, ezért amikor felépültek, elhatározták, hogy örökbe fogadnak egy kislányt. Damian később könyvet írt mindarról, amit átéltek. 

Amikor találkoztunk, nyilvánvaló volt, hogy keresztény hitük miatt nincsenek igazán kibékülve médium mivoltommal és a csatornázással, vagyis az emberek és angyalok közötti kapcsolat létrehozásával. Köszönhetően azonban annak, hogy gyermekkorom része volt a kereszténység, rá tudtam hangolódni a világról alkotott felfogásukra. 

Megkérdeztem Tinát, hogy találkozott-e már valaha angyalokkal, mire azt válaszolta, hogy mindig is látott angyalokat. Egyik alkalommal a templomban, miközben a gyülekezet tagjaival együtt zsoltárokat énekelt, és magában hálát adott Istennek, amiért egy angyal megmentette az életét, angyalok jelentek meg. Aranyszínű fény formájában ereszkedtek le a mennyezetről, és ott szálldostak a gyülekezet tagjai körül. Az egyik egészen közel suhant el Tina mellett. 

– Amikor láttad azokat az angyalokat, megkérdezted tőlük, 

hogy milyen üzenetet hoztak? – kérdeztem.

 Azt válaszolta, hogy nem, mire én persze megtudakoltam, hogy miért nem tette. 

Egyszerű választ adott: 

– Nem tudtam, hogy lehet ilyet tenni. 

Sok más keresztényhez hasonlóan Tina is azt tanulta, hogy nem tanácsos közvetlenül kommunikálni az angyalokkal. Mindig is azt érezte, hogy az angyaloknak üzenete van a családja számára, de nem tudta, hogyan kaphatná meg azokat. 

Elmondtam neki, én mit hiszek: 

– Egész egyszerűen megszólíthattad volna őket. Ott voltak előtted. 

Aznap este, amikor a szállodai szobában az ágyban feküdtem, imádkozás és meditáció közben gondolatban azt mondtam: 

Ha itt van ennek a házaspárnak az angyala, köszönettel venném, ha tudatná velem a nekik szóló üzenetét. 

Erre egy hang tisztán és érthetően azt mondta: 

– Azt akarjuk, hogy Damian tudja: nem az ő hibája volt. 

Másnap, amikor átadtam az üzenetet Damiannek, sírva fakadt. Tina megfogta a kezét, és ő is elsírta magát. 

– Mindig is úgy érezted, hogy a baleset a te hibád volt – magyaráztam 

- de az angyalok azt akarják, hogy tudd: 

Isten megbocsátott neked. 

Már csak neked kell megbocsátanod önmagadnak. 

– Ha nem kaptam volna félre a kormányt, akkor az az autó nem a te oldaladon csapódott volna belénk – mondta Damian a könnyeivel küszködve Tinának. 

Tina erre kijelentette, hogy nem hibáztatja semmiért, és megölelték egymást. 

Megrendítő pillanat volt, de csak nagyon kevesen látták, mivel a sorozatból végül nem lett semmi. Ettől függetlenül megtiszteltetés volt számomra, hogy átvehettem és továbbíthattam ezt az üzenetet a házaspárnak. 

Remélem, most már tudják, hogy közvetlenül is kaphatnak üzenetet az angyaloktól. Sok ember nincs tudatában annak, hogy amikor ilyen találkozásban van részük, aktívan részt vehetnek abban. Ez rád is vonatkozik. Aktív részese lehetsz az angyalokkal való találkozásnak. Tudasd az angyalokkal, miszerint nyitott vagy a részvételre. 

Mondd ezt: 

„Látlak és érezlek téged. Hálás vagyok a jelenlétedért és minden üzenetért, 

amelyet meg akarsz osztani velem.” 

Kyle Gray

Angyal ima Kyle Graytől - videó

Kyle Gray egy hálaimát oszt meg, hogy segítsen 

megerősíteni a kapcsolatodat az angyalaiddal.

forrás:Hay House UK

A belső szabadság felé

Az emberi élet teljessége nem a felhőtlen boldogság pillanatainak számában mérhető, hanem abban a mélységben, amellyel képesek vagyunk átölelni a létezés minden nehézségét és szépségét. Helen Keller gondolata a bátorságról és a türelemről tökéletes hidat képez korábbi felismeréseinkhez: ha az életünk kizárólag örömökből állna, lelkünk legnemesebb izmai elsatnyulnának. A döntéseink pillanatában alakuló sorsunk ugyanis nemcsak a sikeres választásokról szól, hanem arról is, hogyan állunk helyt a viharban, amikor a körülmények próbára teszik a felelősségvállalásunkat.

A bátorság nem a félelem hiánya, hanem a felismerés, hogy van valami, ami sokkal fontosabb a pillanatnyi kényelemnél vagy biztonságnál. Amikor azt mondjuk, hogy felelősségtudat nélkül semmit nem érünk el, valójában arra utalunk, hogy a nehézségek adják meg a választásaink súlyát. Egy olyan világban, ahol minden akadálytalanul és azonnal megadatik, a döntés súlytalanná válik. Az ok és okozat törvénye azonban éppen a kihívásokon keresztül tanít meg minket arra, hogy a sorsunkat mi magunk kovácsoljuk. Ha nem lennének sötét völgyek, nem értenénk a fény értékét, és soha nem kényszerülnénk rá, hogy szembenézzünk önmagunkkal és a múltunkkal.

A türelem pedig az a belső csend, amelyben megérlelődnek a helyes válaszok. Gyakran akarjuk azonnal látni a döntéseink gyümölcsét, de a sors alakulása olykor olyan, mint a föld alá vetett magé: időre, sötétségre és nyomásra van szüksége a csírázáshoz. Sokan azért bukunk el az önismeret útján, mert nincs türelmünk kivárni a belső átalakulás folyamatát. Mutogatunk a külvilágra, hibáztatunk másokat a fájdalmainkért, pedig a fájdalom gyakran csak a lélek jelzése, hogy ideje változtatni, ideje tanulni. A türelem képessé tesz minket arra, hogy ne meneküljünk el a nehéz helyzetek elől, hanem megfigyeljük bennük önmagunkat.

Amikor felnőtt fejjel ráébredünk, hogy a tudás és az elme pallérozása mekkora áldás, valójában azt a bátorságot gyakoroljuk, amiről Helen Keller beszél. A „mit fognak szólni” béklyóitól való megszabadulás az egyik legnagyobb tett, amit önmagunkért megtehetünk. Ehhez azonban kell az a fajta spirituális tartás, amely felismeri: a kihívások nem ellenségeink, hanem tanítómestereink. Az ismeretlenbe való bátor fejest ugrás – legyen szó egy új kurzus elkezdéséről vagy egy fájdalmas családi minta megtöréséről – az a pont, ahol a sorsunk új alakot ölt.

A belső béke nem egy statikus állapot, ahol már nincs több probléma, hanem egy dinamikus egyensúly, ahol minden nehézségben látjuk a fejlődés lehetőségét. Ha elfogadjuk, hogy az élet nemcsak örömökből áll, akkor megszűnik bennünk az ellenállás a nehéz időszakokkal szemben. Megértjük, hogy a sorsunkért vállalt felelősség magában foglalja a türelmet a gyógyuláshoz és a bátorságot a szembenézéshez. Isten és az univerzum törvényei támogatják azt, aki hajlandó a tükörbe nézni, de a munkát nekünk kell elvégeznünk.

Minden egyes nap, minden egyes döntésünkkel azt az embert építjük, akivé válni akarunk. Nem a bizonyítványok és nem a falon lévő papírok határoznak meg minket, hanem az a tartás, amivel a sorsunk viharaiban is megőrizzük emberségünket és segítő szándékunkat. A tudás, amit megszereztem, és amit nap mint nap igyekszem átadni, abból a felismerésből fakad, hogy minden belőlünk ered. Ha merünk álmodni, merünk tanulni és merünk szembenézni a múlttal, akkor a bátorság és a türelem nem csupán szavak lesznek, hanem a mindennapi valóságunk tartóoszlopai.

Tanulni és jobb emberré válni a legszebb feladat, és bár az út olykor meredek és rögös, ne feledjük: éppen ezek a kaptatók teszik lehetővé, hogy felérjünk a csúcsra, ahonnan már tiszta rálátásunk nyílik saját életünk értelmére. Ne féljetek a nehézségektől, mert azok a kovácsműhelyek, ahol a sorsotok legszebb formája készül. Merjetek önmagatok lenni, merjetek fejlődni, és higgyetek abban, hogy minden döntésetek egy-egy lépés a belső szabadság felé.

Kölcsönvett valóság

- Szerző: Shizel Fehérvári Judit Holisztikus Terapeuta-író -

- - - - - - -

A Széllel Szállok - videó

forrás: Azarun

Miért látnak a gyerekek angyalokat? Többet tudnak, mint gondolnád

Egyszerre volt félelmetes és érdekes hallani egy kislány szájából, hogy mennyire jókat beszélget esténként a szobája sarkában álló nénivel, aki mindig kedves és mosolygós vele. Többszöri faggatózás után elmesélte, hogy szerinte a néni egy angyal és azért van ott a szobájában, hogy vigyázzon rá.

Angyali ártatlanság

Az angyalok testesítik meg annak a nagyobb hatalomnak a fényét, energiáját, amit mi felnőtt fejjel már nem láthatunk, illetve talán csak nem vagyunk elég nyitottak rá. Néha érzékelhetünk furcsa dolgokat, láthatunk megmagyarázhatatlan fénycsóvákat, de legtöbbször megmagyarázzuk magunknak azzal, hogy káprázott a szemünk, vagy becsaptak az érzékszerveink.

Vannak, akik nyitottabbak ezzel kapcsolatban és vannak, akik teljesen elzárkóznak a témától, de abban mindenki egyet tud érteni, hogy életünk során néha mindenki tapasztal megmagyarázhatatlan dolgokat. Az angyalokat a mesékben hatalmas szárnyakkal ábrázolják, akik megóvják az embereket minden bajtól és rossztól. Minden vallás másként gondol ezekre a jótevőkre, de alapvetően mindegyik egy felsőbb hatalom részének gondolják.

Azt mondják, amikor megszületünk, még közelebb állunk egy másik világhoz, 

mint a földihez.

Az újszülöttek sokkal többet érzékelnek és, ha már néztél mélyen egy baba szemébe, akkor megtapasztalhattad, hogy olyan, mintha a vesédbe látna, szinte olvas a gondolataidban. Érdekes látni, mikor nem is konkrétan téged néznek, csak elnéznek a fejed felett.

Állítólag látják az aurát is, a több réteget és körvonalat is. Ennek mentén haladva az sem meglepő, ha két-három éves korban még bőven tapasztalnak hasonló furcsaságokat. Ahogy nőnek, úgy veszítik el ezt a fajta nyitottságot, mert túlságosan átformálja őket a társadalmunk és hirtelen elveszíthetik minden kapcsolatukat ezzel a másik világgal.

Engedjük őket látni!

Amikor egy kisgyerek angyalokkal kapcsolatos élményekről számol be, általában vagy fenntartásokkal kezelik, vagy elkezdik őket faggatni, gyermeki kíváncsisággal kérdezősködnek. Mivel mi már nagyon eltávolodtunk ettől a világtól, számunkra elképzelhetetlen, hogy a valóságnál többet lássunk, számukra viszont teljesen természetes dolog.

Tudatuk és szívük sokkal nyitottabb, így még sokkal könnyebben teremtenek kapcsolatot az angyalokkal.

A sok képzeletbeli barátra is érdemes odafigyelnünk, mert könnyen lehet, hogy nem csak képzeletük szüleménye. Legjobb, ha hagyjuk őket beszélni a dologról, persze csak akkor, ha akarnak. Ne erőltessük, de néha jó, ha belehallgatunk egy-egy ilyen beszélgetésbe. Mivel a gyerekek fantáziavilága meglehetősen színes, nyilván vannak kitalált figurák, akik valóban csak a képzelet szüleményei. Ám az már sokatmondó lehet egy szülő számára is, mikor a játékosnál egy fokkal komolyabb hangvételű a kommunikáció, illetve a gyermek tekintete is megakadt egy ponton.

Semmiképp sem érdemes tőlük elvenni ezt a lehetőséget, engedjük, hogy kibontakozzon a beszélgetés. Maximum abban az esetben szükséges közbeavatkozni, ha félelmet érzünk rajtuk, bár ez ritkán szokott előfordulni. Bennük a félelem is egész másképp realizálódik még. Kevésbé tartanak attól a világtól, ami a legtöbb felnőtt számára láthatatlan, sokkal inkább a fizikai síkon feltörő veszélyforrások keltenek bennük félelmet. Ez magyarázható azzal, hogy ők ezt a világot sokkal kevésbé ismerik.

Mi, felnőttek pedig az általuk még érzékelt világ felé táplálhatunk némi félelmet, hiszen már egész korán elszakítottak minket attól az ismeretlentől. Spirituális tanítók szerint bárki, még a felnőttek is képesek lennének arra, hogy érzékeljék a többi dimenziót, aminek mi magunk állunk az útjába. Egy kisgyerek által, idővel mi is jobban érzékelhetünk bizonyos dolgokat, ha elég nyitottak vagyunk rá.

- Forrás: Szendrey Adrienn bien.hu -

- - - - - - 

Óvó néni, ki az a fehér ruhás alak melletted, aki mindenhová követ? 

– Senki nincs itt, kisfiam. 

– Pedig én látom! 

Ez a beszélgetés zajlott le egy óvónő és a középsős ovis kisfiú között – nem csoda, hogy sokan úgy vélik, a kisgyerekek még látják az angyalokat.

Teljesen eltérő véleményeket ismerünk arról, hány éves korig képesek a gyerekek szellemlényeket látni: van, aki szerint hároméves korukig, mások az iskoláskort jelölik meg. Abban sincs egyetértés, hogy ezek a gyerekek pontosan miket látnak: szellemeket, földönkívülieket, őrangyalokat, rezgéseket, aurákat? Kinek-kinek a hite szerint. Amit biztosan tudunk, az az, hogy tényleg vannak gyerekek, akik előbb mondják meg az anyukának, hogy gyereket vár, mielőtt a teszt igazolná, fehér ruhás angyalokat rajzolnak az emberek köré, beszélgetnek halott szeretteikkel, katasztrófákat jeleznek előre, és színekben is képesek látni minket.

- forrás:ridikul.hu -

- - - - - -

7 jele annak, hogy egy angyal beavatkozik az életedbe – videó

Ezeket a jeleket ne hagyd figyelmen kívül

forrás:Healing Music