Rudolf Steiner: A születés és halál elemi lényeiről

 

„…már beszéltem a határterületekről, annak a szellemi világnak a határterületeiről, amely közvetlenül határos a mi fizikai-érzéki világunkkal. Legfőképpen ez a szellemi világ az, amelyről az emberiségnek ismereteket kell szereznie a legközelebbi időkben. Nos, ahogy az ember a szellemi világ területére belép, ezt egészen másképpen látja, mint itt a fizikai-érzéki világot. Megismerkedik bizonyos szellemi lényekkel, mindenekelőtt olyan lényekkel, amelyek látványától a gyenge emberiséget megóvják – úgy értem, hogy azt a látványt is, amit az ismeretek, a fogalmak közvetítenek. Miért fordították el eddig az emberek tekintetét ettől a legközelebbi világtól az Atlantisz utáni korban?

Ennek az az oka, hogy ezen a határterületen, amelynek túloldalán más, magasabb szellemi világok találhatók, olyan lények vannak, amelyeket eddig csak bizonyos feltételek mellett lehetett az embereknek megismerniük, olyan lények, amelyeknek egy bizonyos feladatuk van a világmindenségben, nevezetesen: feladatuk van az emberek fejlődését illetően.

Amikor az ember a szellemi világból belép a fizikai világba, és amikor újra kilép a fizikai világból a szellemi világba, akkor ezeknél a folyamatoknál szellemi lények működnek közre. Nevezzük ma őket – hogy nevük legyen – a születés és a halál elemi lényeinek. Valójában úgy van, hogy azok a személyek, akik eddig a misztériumokba beavatást nyertek, komoly feladatuknak tekintették, hogy az emberek tágabb környezetében a születésnek és halálnak ezekről az elemi lényeiről ne beszéljenek. Mert ha beszélünk róluk, arról a módról, ahogy ezek az elemi lények élnek, akkor egy olyan területről beszélünk, ami az atlantiszi korban a szellemileg-lelkileg eddig kifejlődött ember számára olyan, mintha izzó parázs lenne. De egy másik hasonlatot is választhatunk. Ha az ember pontosabban és teljesen tudatosan megismerkedik a születés és a halál elemi szellemeivel, akkor tulajdonképpen ezekben a lényekben olyan erőket ismer meg, amelyek itt a fizikai síkon ellenségesek az élettel szemben. Egy valamennyire normálisan érző lélek számára már annak is riasztó igazságnak kell lennie, hogy a világ sorsát irányító isteni-szellemi lények, azért hogy az ember születését és halálát a fizikai világban véghezvihessék, olyan elemi lényeket használnak fel, amelyek tulajdonképpen ellenséges érzületűek mindazzal szemben, amit az ember itt a fizikai síkon jóléte és boldogulása érdekében keres és kíván. Ha csak az jönne létre, amit az ember szívesen tesz, hogy kényelmes legyen számára minden itt a fizikai síkon, ha egészségesen ébredne és aludna, munkáját egészségesen végezhetné, ha csak olyan lények lennének, amelyek az életnek ezt a kényelmes lefolyását előidéznék, akkor a születés és a halál nem jöhetne létre. Az isteneknek, azért hogy a születést és a halált megvalósíthassák, szükségük van olyan lényekre, amelyeket tulajdonképpen egész érzületükben és egész világfelfogásukban az a törekvés vezeti, hogy lerombolják és elpusztítsák azt, ami az ember jólétét itt a fizikai síkon előidézi.

Meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy a világ nem úgy van berendezve, ahogy azt az emberek szeretnék, hanem a világban az van, amit az egyiptomi misztériumokban rendíthetetlen szükségszerűségnek neveztek. Ehhez a rendíthetetlen szükségszerűséghez tartozik az is, hogy az istenek ilyen, a fizikai világfolyamatokkal szemben ellenséges lényeket használnak fel, hogy az ember születését és halálát megvalósíthassák. Itt egy olyan világra tekintünk fel, amely a miénkkel közvetlenül határos, és amelynek naponta, óránként dolga van a miénkkel, mert a Földön naponta, óránként zajlik a születés és a halál folyamata. Abban a pillanatban, amikor az ember átlépi azt a küszöböt, amely ehhez a világhoz vezet, egyfajta elevenségbe jut, olyan lények életébe, amelyek egész viselkedésükben, kívánságaikban és világszemléletükben rombolóan hatnak az ember szokásos fizikai életére. Ha az emberek a misztériumokon kívül szélesebb környezetükben megismerkedtek volna azzal, hogy ilyen lények vannak, ha fogalmat alkottak volna ezekről a lényekről, akkor kétségkívül a következő történt volna. Azok az emberek, akik nem tudták kordában tartani ösztöneiket, szenvedélyeiket, ha tudták volna, hogy körülöttük folytonosan romboló lények vannak, ezeknek a lényeknek az erőit igénybe vették volna, nem úgy, ahogy az istenek vették igénybe őket a születésnél és a halálnál, hanem a fizikai élet során. Ha ez embereknek kedvük lett volna, hogy ilyen vagy olyan a területen rombolóan hassanak, bőséges alkalom kínálkozott volna számukra, hogy ezeket a lényeket szolgálatukba állítsák. Mert ezeket a lényeket könnyű igénybe venni. Hogy a szokásos életet megóvják a születésnek és a halálnak ezektől a lényeitől, hallgattak róluk.

Feltehető a kérdés: Nem kellene talán továbbra is hallgatni róluk? – Ez nem megy, bizonyos okok miatt nem megy. Olyan ok miatt nem megy, ami egy nagy, jelentős világtörvénnyel függ össze. Ezt a világtörvényt egy általános megfogalmazás helyett jobban meg tudom világítani azáltal, ahogy korunkban és a közeli jövőben konkrétan megjelenik. Tudják, hogy nem is olyan régóta az emberiség fejlődésében egyre inkább megjelennek olyan kulturális impulzusok, amelyek korábban nem voltak jelen, de amelyek éppen korunk kultúrájára jellemzőek. Kíséreljék csak meg, hogy gondolatban visszamennek olyan korokba, amely viszonylag még nincsenek is olyan távol tőlünk. Itt olyan korokat találunk, amelyekben még nem működtek gőzmozdonyok, amelyben még nem szolgálta az embereket az elektromosság, ahogy korunkban, amelyben legfeljebb olyan gondolkodók, mint Leonardo da Vinci, gondolatban és kísérletben elképzelték, hogyan lehet emberi szerkezetekkel a levegőben repülni. Mindez rövid időn belül megvalósult. Gondolják el, hogy ma mennyi minden függ a gőz felhasználásától, az elektromosság felhasználásától, a légsűrűség megoszlásának felhasználásától, ami a légi közlekedéshez vezetett, vagy ahhoz a statikához, ami a repülés lényegéhez vezetett. Gondoljanak mindarra, ami az utóbbi időkben az emberiség fejlődésében bekövetkezett! Gondoljanak az olyan romboló erőkre, mint a dinamit, és így tovább, és könnyen elképzelhetik, hogy azzal a gyorsasággal, amellyel mindez létrejött, még más csodás dolgok is meg fognak valósulni a jövőben ebben az irányban. Könnyen képet alkothatnak arról, hogy a következő időszakban az emberiség eszményeinek nem az felel meg, hogy a Goethék váljanak mind gyakoribbá, hanem ezzel szemben egyre többen lesznek az Edisonok. Most már ez a jelenkori emberiség eszménye.

Mindazonáltal korunk embere azt hiszi, hogy mindez – távíró, telefon, hőerőművek, és így tovább – a szellemi lények közreműködése nélkül történik. Ez nem így van. Az emberi kultúra előmenetele, még ha az ember nem is tud róla, szintén az elemi szellemek közreműködésével jön létre. És ez nem pusztán az – ahogy a modern materialista emberiség elképzeli –, amit az ember gondolatokként agyából kitermel, ami ahhoz vezette őt, hogy telefont és távírót hozzon létre, hogy gőzgépeket működtessen a földön és a mezőkön, hanem mindaz, amit az ember ezen a módon tesz, az az elemi szellemi lények hatása alatt áll. Mindenütt segítenek nekünk, és együttműködnek velünk. Az ember ezen a területen nem egyedül működik, hanem vezetés alatt áll. A laboratóriumokban, a műhelyekben, nevezetesen mindenütt, ahol találékony szellem működik, ezt bizonyos elemi szellemi lények inspirálják.

Nos, azok az elemi szellemek, amelyek a XVIII. század óta az impulzusokat adják kultúránknak, ugyanolyan fajtájúak, mint azok, amelyeket az istenek felhasználnak arra, hogy előidézzék a születést és a halált. Ez azon titkok egyike, amelyeket az embernek a jelenkorban meg kell ismernie. Az a világtörténelmi törvény, amelyet említettem, abban áll, hogy a fejlődés úgy megy végbe, hogy egy bizonyos területen először mindig az istenek uralják az elemi szellemi lényeket, és aztán jönnek az emberek, és ezen a területen felhasználják ezeket az elemi szellemi lényeket. Míg tehát a régi korokban a születés és a halál elemi szellemei lényegében a világ isteni-szellemi vezetőit szolgálták, korunktól kezdve – ez már egy ideje folyamatban van – a születésnek és a halálnak ezek az elemi szellemei a technikát, az ipart, és az emberi kereskedelmet szolgálják. Fontos, hogy ez a megrendítő igazságot minden erővel és intenzitással engedjük hatni lelkünkre.

Az Atlantisz utáni ötödik kultúrkorszaktól kezdődően, amelyben benne vagyunk, olyasvalami játszódik le, ami hasonló ahhoz, amire már gyakran felhívtam a figyelmet. Ez az atlantiszi korszak folyamán játszódott le, csakhogy akkor a negyedik atlantiszi korszakban ment végbe. Akkoriban ugyanis az isteni szellemi lények, amelyek az emberiség fejlődését irányították, a negyedik atlantiszi korszakig felhasználtak bizonyos elemi lényeket. Ezeket az elemi lényeket fel kellett használniuk, mert akkoriban nemcsak úgy volt, ahogy most, hogy a születést és a halált kellett irányítani, hanem akkoriban, mondhatnám még a Földet is valahogy másképpen kellett irányítani. Emlékezzenek néhány közlésemre, amelyeket az atlantiszi korról mondtam el, hogy ott az ember még a maga egész materiális lényében mozgékonyabb volt, hogy lelkileg nagyra nőhetett, de törpe is maradhatott, a külseje lelki lénye szerint alakult. Emlékezzenek minderre. Míg ma kívülről világosan látható az a szolgálat, amelyre bizonyos elemi lényeket az isteni-szellemi lények késztetik a születésnél és a halálnál, akkoriban ez úgy volt, hogy az emberi élet folyamán is, amikor a külső ily módon a belsőhöz igazodott, bizonyos elemi lények az isteneket szolgálták.

Amikor az atlantiszi kor eljutott a negyedik kultúrkorszakhoz, akkor az emberek bizonyos módon ismét urai lettek ezeknek az elemi lényeknek, amelyeket az istenek korábban lényegében a növekedésre és az ember fiziognómiai kialakítására használtak fel. Az emberek urai lettek bizonyos isteni erőknek, és felhasználták ezeket az isteni erőket. Ennek az lett a következménye, hogy az atlantiszi kor egy bizonyos időpontjától kezdve – nagyjából az atlantiszi kor közepétől – egyes emberekben létrejöhetett az a kívánság, hogy embertársaikkal úgy bánjanak, hogy mindenféle módon ártsanak nekik: a növekedés folyamán törpének hagyják meg őket vagy óriásokká tegyék, hogy a fizikai organizmust úgy fejlesszék, hogy az illető okos ember legyen vagy idióta. Az atlantiszi kor közepén ez létrehozott valamit, ami szörnyű hatalmat adott az emberek kezébe.

Tudják, hogy ma is felhívtam a figyelmet arra, hogy ezt a titkot nem őrizték meg. Ez azonban nem abban állt, hogy mintegy gonoszságból nem őrizték meg ezt a titkot, hanem éppen egy világtörténelmi törvény szerint annak, ami korábban pusztán isteni munka volt, emberi munkává kellett válnia. Mindez azonban az atlantiszi korban ahhoz a nagy rendbontáshoz vezetett, ami szükségessé tette, hogy az egész atlantiszi kultúra az utolsó három-négy kultúrkorszak folyamán hanyatlásnak induljon. Úgy, hogy az istenek Atlantiszból a mi kultúránkat úgy mentették át, úgy hozták létre, ahogy azt már gyakran elmondtam. Ez minden lehetséges hatalmi tevékenységhez vezetett. Csak arra kell emlékezniük, ami az atlantiszi korban bekövetkezett, és amiről már gyakran beszéltünk.

Hasonló módon folyt le az emberiség isten-szolgálata a mi Atlantisz utáni időszakunktól kezdve a Föld-fejlődés ötödik korszakának három, illetve két utóbbi kultúrkorszakában. Még csak a kezdetén állunk annak a technikai, ipari és kereskedelmi tevékenységnek, amelyben a születés és a halál elemi szellemei folytatják a maguk működését. Ez egyre erőteljesebb és erőteljesebb lesz, egyre mélyrehatóbbá válik. Az emberiséget nem lehet megóvni ettől, mert a kultúrának tovább kell haladnia. Korunk és a jövő kultúrájának olyannak kell lennie, hogy a születés és a halál elemi szellemei, miközben egy bizonyos időpontig, éppen idáig csak az ember fizikai létrejötténél és elmúlásánál működtek az istenek irányítása alatt, ezek az elemi szellemek ugyanazokkal az erőkkel, amelyekkel a születésnél és a halálnál működtek, most a technikában, az iparban és a kereskedelemben hatnak. Ez azonban egy egészen határozott dologgal függ össze.

Elmondtam önöknek, hogy ezek az elemi szellemek tulajdonképpen az emberiség jólétével szemben ellenséges érzületűek, romboló hatásúak. Fogjuk fel tehát a dolgot helyes értelemben, és ha így fogjuk fel, akkor nem lesz kétségünk annak jelentőségéről és fontosságáról, amiről itt szó van. A kultúrának előre kell haladnia ipari és kereskedelmi értelemben. De ha így halad előre, akkor lényegében nem szolgálja az emberek jó létét itt a fizikai síkon, hanem lényege szerint e jólétre nézve romboló hatású.

Egy ilyen igazság kényelmetlen azok számára, akik fáradhatatlanul a kultúra nagy, hatalmas előrehaladásáról szavalnak, mert elvontan gondolkodnak, és nem tudnak az emberiségfejlődés felfelé vivő és hanyatló menetéről. Ahogy az, amire az atlantiszi korra vonatkozóan utaltam, ami az atlantiszi kor hanyatlásához vezetett, és aminek következtében egy másfajta emberiség jött létre, úgy most, az ipari, technikai, kereskedelmi kultúra tartalmazza azokat az elemeket, amelyek az ötödik Föld-korszak hanyatlásához vezetnek. Csak az lát tisztán, csak az látja a dolgokat úgy, ahogy vannak, aki elismeri, hogy mindezzel azon kezdtünk el dolgozni, aminek katasztrófához kell vezetnie.

Ez a rendíthetetlen szükségszerűség elismerése. Az emberi kényelmesség azt mondhatja: Tehát nem utazom vasúton – esetleg még tovább is mehet, bár ilyen messzire még az Antropozófiai Társaság tagjai sem ragadtatják magukat, hogy ne vegyék igénybe a vasutat, és így tovább. Mindez értelmetlenség lenne, teljes értelmetlenség. Mert nem arról van szó, hogy valamit elkerüljünk, hanem, hogy világosan lássunk, belássuk az emberiség menetének rendíthetetlen szükségszerűségét. A kultúra nem haladhat folyamatosan felfelé ívelő pályán, hanem mindig hullámzik, hol felfelé, hol lefelé visz az útja.

Megjelenhet azonban valami más is, valami, amiről különben a jelenlegi emberiség még nem sokat tud, de ami éppen abban áll, amivel a jelenkori emberiségnek meg kell ismerkednie. Belátás, világos betekintés abba, ami szükséges, ez az, aminek át kell hatnia az ember lelkületét. Ehhez azonban nagyon sok minden szükséges, ami a lelkületet, a világfelfogást lényegesen megváltoztatja. Az emberiségnek belső impulzusokkal kell áthatnia magát, amit az emberek ma még szívesen elutasítanak, el akarják távolítani a kényelmes életből. Ilyen fogalmakat, ilyen belső impulzusokat, amelyeket az emberek szívesen eltávolítanának a kényelmes életből, sokat lehetne említeni. Engedjék meg, hogy néhány példát felhozzak.

A jelenlegi ember, éppen azért, mert igen jó ember akar lenni, olyan ember, aki semmit sem akar saját magának, hanem mindig csak önzetlenül a többiek számára akar valamit, magától értetődően bizonyos erényekre törekszik. Ezek ugyancsak rendíthetetlen szükségszerűségek. Itt természetesen nem az erényekre való törekvés ellen szólunk, de az emberek nem csak az erényekre törekszenek. Az erényekre való törekvés teljesen helyes, de az emberek nem csupán az erényekre törekszenek, és jelenleg a dolog legtöbbször úgy áll, hogy a tulajdonképpeni erényre való törekvés az emberek számára meglehetősen egyoldalú, ha a mélyebb hátteret, a lelkület tudattalan hátterét nézzük. Az ember számára sokkal fontosabb az az érzés, hogy erényes legyen, hogy beleélje magát ebbe a hangulatba: én önzetlen ember vagyok, jóindulatú ember, olyan ember, aki semmilyen autoritásban nem hisz. – Ugyanakkor minden lehetséges autoritás szerint cselekszik. Bizonyos módon jólesően abba a tudatba ringatja magát, hogy ilyen meg olyan erényes, ez ma végtelenül fontosabb számára, mint az, hogy valóban erényes legyen. Az a jó érzés, hogy erényesnek tudja magát, sokkal többet jelent neki, minthogy tényleg az erényt gyakorolja.

Ez aztán visszatartja az embereket bizonyos titkoktól, amelyek az erénnyel függenek össze. Ezekről a titkokról ez emberek ösztönösen nem sokat akarnak tudni, különösen akkor nem, ha az említett jó érzésből fakadóan a jelenkor idealistái. Ma minden lehetséges eszményt társadalmilag képviselnek. Programokat gyártanak, és így tovább, társadalmi elveket állítanak fel, hogy mire kell törekedni. Mindezek a dolgok, amire törekednek, nagyon szépek lehetnek. Az absztrakt szépséggel azonban nincs mit kezdeni. Az embereknek meg kell tanulniuk, hogy a valóságnak megfelelően gondolkodjanak. Az erényesség vonatkozásában lehet figyelni arra, hogy mi felel meg a valóságnak. A tökéletesség, a jóakarat, szép erények, jog: mindez szép a külső emberi együttműködés számára. De ha valaki ezt mondja: Programszerűen erre vagy arra a tökéletességre törekszünk, ilyen vagy olyan téren jóakaratúak vagyunk, megkíséreljük ezt vagy azt a jogot realizálni –, úgy az illető ezt szokás szerint annak az eszménynek a jegyében mondja, hogy ez valami abszolút dolog, és ezt, mint abszolútumot meg is lehet valósítani. Nos, miért ne lehetne az is szép – mondja a jelenkor embere –, ha valaki egyre tökéletesebbé válik? – S mi lehetne ideálisabb, mint programmá tenni a maga számára, hogy egyre tökéletesebbé váljon! Ez azonban nem egyezik a valóság törvényeivel. Valóban helyes és jó dolog egyre tökéletesebbé válni, vagy legalább is erre törekedni, de ha az ember konkrétan egy bizonyos irányban erre a tökéletességre törekszik, ez a tökéletességre való törekvés egy idő után tökéletlenségbe torkollik. A tökéletességre való törekvés egy idő után gyengeségbe fordul. A jóakarat egy idő után előítéletes viselkedéssé válik. Értsék meg, milyen igazságot akarnak, ha ez mégoly jó is, egy idő múlva igazságtalansággá válik. Semmi sem abszolút ezen a világon. Ez a realitás. Lehet bármilyen jóra törekedni, a világ folyása szerint ez rosszá válik. Ezért mindig új dolgokra, új konstrukciókra kell törekedni. Erről van szó. Az ilyen törekvések tekintetében az embernek ingadoznia kell, lengőmozgást kell végeznie. Nincs rosszabb az emberiség számára, mint az abszolút eszményekben való hit, mert ennek a világfejlődés reális menete ellentmond.

Ha valamit ábrázolni akarunk, nem azért, hogy bizonyítsuk, hanem hogy érzékelhetővé tegyük, szívesen használunk bizonyos fogalmakat. Bizonyos vonatkozásban természettudományos fogalmak is szimbolikusan megjeleníthetnek szellemi fogalmakat. Gondolják el, hogy itt van egy rögzített inga. (Lerajzolja.) Ha ez az inga itt kileng, miután az egyik oldalon kilendült, és hagyjuk, hogy visszalendüljön, egyensúlyi helyzetbe kerül.

Bejárja ezt az utat. Miért járja be az inga ezt az utat? Mert a nehézségi erő hat rá – így mondják. Visszalendül, de ha ide leérkezik, nem marad itt. Miután kilendült, bizonyos tehetetlenségi erőt vesz fel; és ezáltal éppen az ellenkező irányba lendül ki. Aztán újra visszaesik, vagyis, miközben az inga ezt az utat bejárja, a visszaesés következtében annyi erőt vesz fel, hogy a saját ereje útján most a másik oldalra lendül ki. Hogy utólagosan megmagyarázzunk ezt vagy azt, szükség van ilyen összehasonlításra. Azt mondhatjuk: Valamilyen erény – tökéletesség, jóakarat – egész jól megteheti ezt az utat, de aztán kileng a másik oldalra. A fejlődés folyamán a tökéletesség gyengeséggé válik, a helyes helytelenné.

Ilyen fogalmakat az emberiség ma nem vesz szívesen. Mert gondolják csak el, ha a jelenkor derék nyárspolgára számára, aki bizonyos ideálok alapján megalapítja a maga egyesületét, tisztázni akarnánk, hogy amit te ideálként felállítasz, ha a fejlődés menetébe beilleszted, nemsokára az ellenkezőjét éred el – igen, akkor az illető, azt hinné, hogy nem idealisták, hanem igazi ördögök vagyunk. Mert a tökéletességre való törekvés nem minden további nélkül a tökéletességet hozza létre, és a helyes nem minden további nélkül marad helyes! Az egyoldalú absztrakt fogalmak helyére a valóság fogalmait helyezni, ez a jelenkori ember számára különösen nehéz. A jelenkori emberiségnek azonban ezt meg kell tanulnia, különben nem jut előbbre. Így kell megismerkednie azzal is, hogy a kulturális fejlődés fokról-fokra szükségessé teszi a születés és a halál elemi szellemeivel való foglalkozást. Ezért az emberiségnek meg kell ismerkednie azzal, hogy egyfajta romboló elem is befészkeli magát az emberiség fejlődésébe.

Egyes területeken ösztönösen eljutnak ezekhez a dolgokhoz olyan emberek is, akik elutasítják, hogy részletesen megismerkedjenek a szellemtudománnyal, ami az egyetlen eszköz, hogy ezeket a dolgokat a megfelelő helyre tegyük. Mit jelent az tulajdonképpen, amit most mondtam? A születésnek és a halálnak ezek az elemi szellemei természetesen Ahrimán követei. Az isteneknek a világfejlődés rendíthetetlen szükségszerűsége folytán fel kell használniuk Ahrimán követeit, hogy a születést és a halált szabályozzák. A saját cselekvésük érdekében azonban e küldöttek erőit nem hagyják érvényesülni a fizikai síkon. A hanyatló kultúrákban azonban az Atlantisz utáni ötödik korszaktól kezdve, hogy a katasztrófa bekövetkezhessen, ennek éppen a kulturális fejlődésbe kell bejutnia. Magának az embernek tudnia kell bánni ezekkel az erőkkel. Ahrimán küldöttei tehát szükségesek, kifejezetten szükségesek, hogy előidézzék azt a rombolást, ami a következő kulturális haladás lesz. Ez egy szörnyű igazság, de így van. És ezzel az igazsággal szemben nem segít más, csak az, hogy megismerkedjünk velük, világosan beléjük lássunk.”

(Rudolf Steiner: Individuális szellemi lények és működésük az emberi lélekben)

forrás:antropozofus.hu

- - - - - -

Kapcsolódó írás

Terry Boardman: Ahrimán inkarnációja - mikor és hol?

https://dszilvia.blogspot.com/2023/03/terry-boardman-ahriman-inkarnacioja.html

- - - - - - -

A szellemtan fontossága - videó

Forrás és előadó: Karsay István spirituális tanító

Lorna Byrne: Angyalok nyelvén

A történet Lorna Byrne Angyalok nyelvén című könyvéből való,

ezúttal kisfiáról és az őt oltalmazó őrangyalról mesél.

„A következő hónapokban hideg volt, még havazott is. Egyik nap mindannyian kimentünk hógolyózni a kertbe. A gyerekek elkezdtek hóembert építeni. Figyeltem a kisebbik fiamat, Owent, épp egy hólabdát görgetett, és akkor egy angyal a fülembe súgott valamit, de közben nem jelent meg nekem.

»Te vagy az, Hosus angyal?« – kérdeztem.

»Nem, én Owen őrangyala vagyok – válaszolta az angyal, és közben még mindig nem jelent meg. – Szeretném, ha figyelnéd a fiadat! Mutatok neked valamit!«

Abban a pillanatban Owen megszólalt: »Mami, nézd, hólabda!« Bátyja, Christopher odarohant segíteni, és máris akkora hólabdát görgettek, hogy már majdnem akkora volt, mint Owen. »Már olyan nagyra csináltátok, hogy jó lesz a hóember testének! – mondtam, azzal megfordultam, és a ház felé indultam. – Már csak annyi kell, hogy csináltok egy focilabda méretűt a fejének, aztán kerestek hozzá köveket, az lesz a szeme, és egy répát orrnak.«

Akkor azonban megszólalt Owen őrangyala: »Hova mész, Lorna?«

Úgy képzeltem, az őrangyal csak annyit akart, nézzem végig, ahogy a két fiú görgeti azt a hatalmas hólabdát. Mindenesetre megfordultam, és akkor, íme, ott volt az angyal, Owen őrangyala felfedte magát előttem. Különlegesen magas volt, szeme lenyűgöző smaragdzöld. Ragyogva mosolygott, mintha csak azt akarta volna mondani vele: »Látod, Lorna, erről maradtál volna le, ha továbbra is hátat fordítasz nekem!« Finoman megmunkált páncélruhát viselt, mely ezüstnek látszott, ám egy pillanat múlva már színt váltott, lobogó tűz lett, ami erős ellentétben állt a környező hóval. Lába mintha belemélyedt volna a hóba és fénylett volna alatta, noha tudtam, hogy a talpa valójában nem érinti a talajt és a havat sem. Owen őrangyalának látványa már önmagában jókedvre derített.

»Lorna, nézd a fiadat!« – szólt az angyal. Alig mondta ki a mondatot, Owen felállt a hatalmas hólabda mellől, és széles mosollyal, nagy büszkén felém fordult. A következő pillanatban csodálatos, gyönyörű energia tört elő a mellkasából, mely minden másodperccel egyre nagyobbá vált. Kezdett alakot ölteni, pajzs formája lett, amely aztán átment egy gyönyörű szív alakba. Ez a szív tele volt élettel, és a smaragd, a zöld meg a kék színeiben játszott, mintha folyók vizei elegyedtek volna össze. Az energia ott lebegett a kicsi fiam mellkasa előtt, azzal összekötve.

Elképesztő látvány volt, teljesen elakadt tőle a lélegzetem!

»Mit jelent ez?« – kérdeztem.

Észrevettem, hogy Owen őrangyala már a bal oldalamon áll, keze pedig a vállamon nyugszik, ezért felé akartam fordulni, hogy szemből lássam – ő azonban szólt, hogy maradjak. Én pedig maradtam oldalt állva, nem fordultam szembe vele.

Az angyal folytatta: »A szív az élet pajzsát szimbolizálja, és azt, akitől az élet és a szeretet ered, a Föld védelmezőjét, szimbolizálja a jót és a rosszat is.«

Mosolyogtam, és így feleltem erre az angyalnak: »Egy felnőtt ember számára is rengeteg ennyi mindent képviselni, hát még egy kisgyereknek!«

Kértem Owen őrangyalát, segítse fiamat az útján, lássa el tanácsokkal, védelmezze őt.

»Lorna, amikor Owen felnőtt lesz, elmesélheted majd neki a mai napot, és megmondhatod, hogy én vagyok Traffikiss angyal.«

Néztem Owent, testvérével már a következő hólabdát gyúrta. A szíve előtt lévő pajzs lassanként összezsugorodott, és éreztem, hogy Traffikiss is leveszi kezét a vállamról. Egy rövid pillanatra láttam az angyalt Owen mögött, aztán a fiam nevetve térdre huppant, és szólt nekem, hogy segítsek neki.”

- forrás:nlc.hu/ezoteria -

- - - - - - 

Lorna Byrne:If You're Struggling to Believe - videó

Ha nehezen hiszel

Ha nehezen hiszel

A világon emberek milliói kételkednek Isten létezésében. Kételkednek az angyalok létezésében, vagy abban, hogy a mennyország valóságos. 

Bizonyos értelemben nincsenek eléggé spirituálisan összekapcsolódva a lelkükkel. És lehetnek nagyon jó emberek is. Akik nem hisznek Isten létezésében, a mennyországban vagy az angyalok valóságában, azok szinte mind nagyon jó emberek. Azt mondanám, hogy mindegyikük jó. Mindegyiküknek szerető és gondoskodó szíve van. Jó elméjük van. Kedvesek és gyengédek. Csak annyit kételkednek, annyi kérdése van. Látni akarják a bizonyítékokat, és mindenki látni akarja a bizonyítékokat. De a bizonyítékokat általában mindenkinek, egyénileg adják meg. És tudom, hogy ez minden nap megtörténik mindazokkal az emberekkel, akik azt mondanák: „Isten nem létezik, nincs angyal, nincs mennyország, és nincs lélek.”

És ez mosolyt csal az arcomra. Mert tudom, hogy ha valaki itt ülne most velem, annyira eltökélten a saját elméjében, hogy Isten nem létezik, tudom, hogy ott látnám az őrangyalát vele, és tudnám, hogy van lelke, Isten fényszikrája.

Ez nagyon nehéz, és a világ mindent megtesz, hogy bebizonyítsa mindenkinek a világon, hogy Isten valóságos, a mennyország valóságos, és az angyalok valóságosak. Mert azok. Csak elmondhatom neked, és csak megoszthatom veled. Magadnak kell megtapasztalnod.

Áldás, 

Lorna 

Lorna Byrne 

Bíró Lajos: Az ember isteni dimenziója - A túlvilági Nap

„Most, a hazugság korában kellene a legtöbbet gondolnunk Istenre és a valódi Énünkre, folyton emlékezve a Hamvas Béla által előszeretettel idézett mondásra, hogy „Isten az egyetlen valóság”.

Ez a két könyv azon kevés, inkább kivételes emberhez szól, akik már tudják, hogy e világ nem az igazi otthonuk, hogy nem azonosak a földi testükkel, az X kilogrammos „protoplazmával”, akik kezdenek ébredezni a rémálomból, amit itt az „élet”-tel hisznek a legtöbben azonosnak. Azokhoz szólnak, akik az isteni tudást, az igazságot keresik és igazi önmagukra, Énjükre szeretnének eszmélni: ráébredni halhatatlanságukra, egy boldog és véget nem érő Élet lehetőségére Isten Országában.

„A túlvilági Nap”-ban a halálközeli élményeket átélt emberek látomásait vetem össze a tibeti és az egyiptomi halottaskönyvek párhuzamos helyeivel, Benvenuto Cellini, Dante, Swedenborg és mások írásaival, valamint hermetikus és gnosztikus szövegekkel, stb. Mindezt azért, hogy közelebb jussunk a túlvilági Nap üzenetének és igazi mivoltának megértéséhez.

E könyvben is tehát a legfontosabb tudnivalókat igyekeztem összefoglalni, remélhetőleg közelítve egy hiteles Isten- és túlvilágkép felé, minden érdeklődő javára.

Azt hiszem, minden embernek jót tenne elolvasni legalább ezt a lényegre törő összefoglalót az igazi Istenről és a Túlvilágról, még mielőtt meghal.

- Bíró Lajos -

Részletek a kötetből:

„Az ember léte a függöny mögött helyezkedik el, a természetfölötti oldalán.”

(Simone Weil: Visszateremtés)

... A materializmus és az anyagiasság mételye mára olyan mélyre hatolt az emberek többségében, hogy száműzte onnan mindazt, ami lelki, szellemi, azaz isteni – vagyis magát az emberi lényeget. És még szomorúbb, hogy a legtöbben ezt már észre sem veszik, se magukban, se másokban, és így az ellenkező irányba fordulásra, a megváltozásra sem nagyon van esély. Vagyis az elsötétedés szinte szervesült, oly megszokottá vált az emberalatti, lélekelfojtó (démoni) szemléletmód, hogy szinte már természeti adottságnak tűnik. Ám, mint László András írja, „ha az ember nem emberfeletti principiumok által akarja megváltoztatni saját helyzetét, akkor nem emberi rendű állapotban marad, hanem emberalatti állapotba süllyed”...

„Az, akinek nincs az életen túlterjedő célja, nem egyszerűen helytelen úton jár, hanem olyasvalaki, akit a szó szigorú értelmében nem lenne szabad embernek nevezni.”

Mert nem a robotolás, és nem az evés-ivás-alvás teszi az embert emberré. De mivel itt már az emberi lét megélése is fényűzéssé kezd válni, az ember megistenülése (teózisa) még elérhetetlenebb lesz. Vagyis az emberek többsége az emberi szintet lefelé hagyja el (a „zombisodás” jelensége), nem felfelé. Mintha egy fordított evolúció zajlana: nem a „majomember” kitalált agyréme „fejlődött” értelmes emberré („homo sapiens”-sé), hanem az ősi Istenember (a magyar mitológiában az égi Turul nemzette Álmos, más hagyományban Adam Kadmon, stb.) korcsosult évezredek alatt emberalatti gépemberré vagy démonná...

A pokol az a hely, ahol nincs jelen a szeretet (Isten).

Ki-ki annyira lelki, amennyire nyitva maradt benne az igazi Énjéhez vezető nyílás. Amennyiben az igazi Ént elzáró gát túl vastag, nem szüremlik át a felső Lélek fénye, ereje, jósága: ebben a végletes esetben nagyon gonosz, teljesen anyagi-földi, hiperegoista ember alakul ki...

A félelem és kondicionálás gátrendszerét kell lerombolnunk magunkban, hogy szabad befolyást engedjünk magunkban a felső Léleknek. Ettől egészségesebbek, erősebbek, vidámabbak és bölcsebbek leszünk. A kulcs a relaxációban van. Lazulni szükséges, oldódni (görcsök feloldása), szabadulni. „Mámor – álom – humor”: ezek jegyében élni!

Elfojtották bennünk (és ők is magukban) a szeretetet, a lelkit, azt ami isteni. Erre nincs mentség. Egyetlen „megtérés” lenne: vissza a Szeretethez, ha volt ezekben lélek egyáltalán valaha. Nem a templomba kellene rohanniuk és térdre esniük, hanem feltépniük az ocsmány, gőgös maszkot, ami az arcukra nőtt és megpróbálni ember lenni, vagy legalább állat. Mert a hideg, lelketlen, szeretetlen embernél az állat sokkalta, összehasonlíthatatlanul felsőbbrendű...

A mai fonákok. – A mai átlag- (vagy tömeg-) ember a jóságot, a szeretetet, kedvességet, együtt-érzést (a valódi Erőt) gyengeségnek látja (Nietzsche-i „szemléletmód”!) és a színlelt, talmi „erő”-t (vagyis az erőszakosságot) csodálja, az imitált „nagyság” (gőg, hazug színjáték, stb.) előtt borul le. E mai fonák ember kifordított szemléletű: a mulandót hiszi állandónak, az örökké valót semmisnek, az igazat hamisnak, a hamisat igaznak, a jót gyengének, a hitványat kiválónak, stb. Ők azok, akik a külvilág vak „szemével” akarnak „látni”, miután belső látásukat kioltották. Akik nem a lelkükkel élnek, hanem az idomítás működik bennük csak.

A kifordítottság lényege: megfelelni a külvilágnak, az elvárásoknak, a matériának és sötétségnek, az anyagias semminek, mindannak, ami a lélektől idegen. A kifordult ember azért visszája (fonákja) az igazi embernek, mert kívülről irányított; míg az utóbbi belülről vezérelt, a Lélek uralja.

***

... Gyakran megfigyelhető, hogy a szándékkal éppen ellentétes hatás következik be; hogy a hazugnak hisznek, míg az igazságban kételkednek, hogy a szeretettől megriadnak az emberek, a rosszindulat előtt meghajolnak, stb. Ezt a jelenséget lehetne a paradox hatás törvényének nevezni. Aki ismeri e világ perverz törvényeit, és elhatározza, hogy gazember lesz, az sikert képes aratni mindenhol. Nem az igazságot fogja képviselni, hanem színleléssel, csalással, hazugsággal nyer meg mindenkit. Rossz szándékkal, sandán közelít, és a kapuk megnyílnak előtte. Az őszintéket itt általánosan megvetik vagy félnek tőlük.

Mert e kifordított világ lakóinak mindenből a fonák kell. Itt az éginek (helyesnek, igaznak) a fonákja működik. Ez egy ilyen világ (Hamvas az őrület kastélyaként írja le a „Karnevál”-ban).

Értetlenül és döbbenten állunk a folytonos abszurditás, a „paradox logika” előtt, ami itt lépten-nyomon megnyilvánul.

Úgy látszik, ahhoz, hogy e világban valami sikerüljön, ahhoz éppen annak az ellenkezőjét kell csinálni, mint ami logikus lenne.

- forrás:magyarmenedek.com -

- - - - - - -

Bíró Lajos: AZ EMBERI ISTENI DIMENZIÓJA 

- AZ ANYAG KÁPRÁZATA - videó

forrás: Ez Hihetetlen!

Meghívott vendégünk Bíró Lajos a magyar őstörténet és ősvallás szakértője, aki több évtizedes munkássága során a túlvilági létezés témakörében is publikált írásokat. Vele keressük az anyag káprázatán túli „felsőbb valóságot”, amely talán maga a túlvilág…

Mit érezhetnek a halottak, amikor kimész a sírjukhoz?

Mit gondolnak egyes spirituális hagyományok arról, mi történik, amikor felkeresed egy szeretted sírját?

Amikor elveszítünk valakit, nem csak a fizikai jelenléte hiányzik. Velünk marad egy csendes bizonytalanság is, ami sokszor napokig, évekig kísér.

Érzi még, hogy szeretem?

Tudja, hogy nem felejtettem el?

És amikor kimegyek a sírjához, „lát” engem?

Sok embernek a temető szinte szent hely. Olyan tér, ahol a csend megnyugtat, és könnyebb kimondani azt, amit máshol nem lehet. Másoknak a temető túl fájdalmas. Olyan, mint egy seb, amit nem akarnak újra feltépni. Mindkettő teljesen rendben van.

Egy gondolat viszont sok tanításban visszatér: a szeretet nem a sírban lakik, hanem abban a kötelékben, ami két ember között létrejött.

A test itt marad, a lélek megy tovább

A halál után a test visszatér a földbe, de sok hit szerint a lényeg nem tűnik el. A lélek nem anyag, nem zárja be a koporsó, és nem tartja ott a sírkő.

A test egy eszköz volt ehhez az élethez. A lélek pedig folytatja az útját, egy másfajta létben, más szinten.

Olyasmi ez, mint amikor leveszel egy régi ruhát. A ruha ott marad, de nem a ruha volt az ember.

Ezért sokan úgy tartják, hogy a szeretteink nincsenek a sírhelyhez kötve. „Velünk lehetnek” otthon, az utcán, egy emlékben, vagy egy hirtelen felbukkanó gondolatban.

Miért érezzük mégis erősebben őket a temetőben?

Sokan mesélik, hogy a sírnál különös nyugalmat, erős hiányt, vagy nehezen megfogható közelséget élnek át. Ennek egyik magyarázata az, hogy a szeretet és az emlékek felerősítik a belső kapcsolódást.

Nem a föld őrzi őket.

A szív tartja életben a kapcsolatot.

Amikor szeretettel mész a temetőbe, megnyílsz. Figyelsz. Lassítasz. Ez az állapot sokak szerint könnyebbé teszi, hogy „érezd” azt, aki már nincs itt. Ugyanez a kapcsolódás más helyeken is létrejöhet, amikor gyengéden gondolsz rá.

Apró jelek, amiket sokan üzenetnek élnek meg

A temetőben, és azon kívül is, néha történik valami kicsi, ami mégis sokat jelent:

-egy pillangó leül melléd,

-egy madár szokatlanul közel marad,

-hirtelen szellő támad,

-ismerős illatot érzel,

-vagy egyszerűen béke száll rád.

Több spirituális irányzat szerint ezek lehetnek finom jelzések, amik azt üzenik, hogy nem vagy egyedül. A természet sokak szemében hidat képez, amikor szavak már nincsenek.

Ha mindez pont akkor történik, amikor rá gondolsz, az könnyen lehet, hogy neked szóló megnyugvás.

A bűntudat, amikor nem mész ki a temetőbe

Van, aki nem bír kimenni. Túl erős a fájdalom, túl nehéz az üresség. Ilyenkor gyakran jön a bűntudat.

„Cserbenhagyom?”

„Azt hiszi, már nem fontos?”

Sok tanítás szerint a lélek nem a megtett kilométerekből méri a szeretetet, és nem a virág mennyiségéből. A szeretetet a gondolatban, az emlékben, az őszinte hiányban érzékeli.

Az emlékezésnek sok formája van. Gyújthatsz gyertyát otthon, nézhetsz egy fotót, imádkozhatsz, vagy csak csendben beszélhetsz hozzá. Ezek ugyanúgy tiszteletet és szeretetet fejeznek ki, mint a sírlátogatás.

Mire való valójában a temető?

A temető sok szempontból nem a halottak miatt létezik.

A temető az élőknek szól.

Egy hely, ahol lehet gyászolni, elbúcsúzni, kisírni magad, elmondani azt, ami benned maradt. Nem kötelező rítus, inkább egy lehetőség, ami néhány embernek segít.

A távozott szerettednek sok nézet szerint nincs szüksége rá, hogy kimenj.

Neked viszont lehet, hogy szükséged van rá, vagy éppen arra van szükséged, hogy most ne menj. Mindkettő tiszteletre méltó.

A kötelék nem szakad el

Sok hit szerint a szeretteink valahol tovább élnek, és közben megmarad közöttünk egy láthatatlan szál. Ezt a szálat az emlék, az érzés, a szeretet tartja egyben.

Amikor hálával gondolsz rá,

amikor gyengéden felidézed,

energiát, figyelmet, szeretetet adsz.

Sokan úgy érzik, a távozottak nem azt szeretnék, hogy beleragadj a gyászba. Azt szeretnék, hogy élj tovább, tanulj, nevess, és találd meg újra a saját örömöd. Ez nekik is nyugalmat adhat, legalábbis sok spirituális tanítás szerint.

Praktikus, megnyugtató gondolatok

-Ne erőltesd a temetőlátogatást, ha összetör. A gyásznak nincs egyetlen „helyes” módja.

-Beszélj hozzá gondolatban, vagy halkan. Ha neked jól esik, tedd meg.

-Alakíts ki otthon egy kis emlékhelyet (gyertya, fotó, virág), ha ez békét hoz.

-Engedd meg magadnak a szomorúságot, és azt is, hogy néha jókedvvel emlékezz.

-Figyeld a finom jeleket. Nem kell mindent bizonyítani, elég, ha neked jelent valamit.

A szeretet nem a testtel ér véget.

A kapcsolódás nem egy helyhez kötött.

A szeretteink bennünk élnek tovább, minden őszinte emlékben, gondolatban, és szeretettel teli pillanatban.

Amíg van szeretet, addig van kapcsolat is.

- forrás:harmonikum - frisshirek24.com -

- - - - - - - 

Lélek ébredése - videó

forrás: By Zsu

Zsigray András: Addig kell bocsánatot kérnünk, amíg élünk, amíg megtehetjük

Amikor meghalunk, akkor nagyon gyorsan megértjük, miről beszélt Jézus. Nem szűnik meg a tudatosságunk, hanem pont ellenkezőleg – kitágul.

A következő sorokban leírom, hogy mit tapasztal az ember a halál utáni pillanatokban. Majdnem biztos vagyok a következő sorok tartalmában – nem azért, mert volt halálközeli élményem. Azért, mert élve megtapasztaltam azt az állapotot, amiről beszámolnak a test elhagyása után. A tapasztalat után sok-sok évig kutattam, mi történt velem. Így értettem meg.

Amit megértettem, az arra ösztönöz, hogy írjak erről, hogy minél több embernek lehetősége legyen még életében változtatni, hogy jobb eredménnyel érkezzen el a test halálának pillanatához.

Amikor meghalsz, akkor elhagyod a tested. Látod magad felülről, látod a testet, és a tudatosságod nem szűnt meg. Sőt, megjelensz a tested körüli testek tudatosságában is. Látod, amit látnak, hallod, amit hallanak, gondolod, amit gondolnak. Megerőltetés nélkül, sok ember vagy egyszerre. Isten így látta egész életedben, amit láttál, hallottál, gondoltál.

Isten a Tudatosság. A Vagyok, aki ott van mindannyiunkban. Amikor azt mondjuk, hogy gondolkodom, tehát vagyok, vagy látok, tehát vagyok, vagy hallok, tehát vagyok – az valójában mind a tudatosság. Egyetlen élőlény tudatossága, aki mindannyiunk szeméből néz, mindannyiunk füléből hall. A Vagyok az Én nélkül. Az ember nagyon gyorsan megérti ezt az igazságot a halál után.

Elhagyjuk a testet, és ott vagyunk másokként is a testünk körül. Meglepően mély nyugalom vesz körül minket, egy hatalmas béke érzés, amilyenre mindig vágytunk életünk során. A legnagyobb megelégedettség állapota.

Majd egy ponton megjelenik egy fény, ami elkezd erősödni. Először olyan, mintha a térben megjelenne egy alagút, aminek a végén van a fénypont, majd ahogy közeledik felénk, olyan, mintha végigmennénk az alagúton. Egy ponton teljesen elönt minket.

Ez a fény maga a tiszta tudatosság, maga Isten. Akiből a mi fényünk is benne volt a testben. Összeolvadunk vele. De a tudatosságot nem veszítjük el, hisz magával a tudatossággal olvadunk össze. Annyi változik, hogy már nem csak mi vagyunk, hanem mindenki mi vagyunk.

Az erősödő fény megtölt minket mérhetetlen szeretet érzésével. Mert a tiszta tudatosság maga a tiszta szeretet érzet. Abban a fényben nincs negatív gondolat, abban a fényben csak jóság, tisztaság van.

A fényben fogadnak minket. Egy vezető, talán az őrangyalunk, aki törődik a lelkünkkel. Aki tanít minket a túlvilágon, aki arra törekedik, hogy minden egyes életben nagyobb sikert érjünk el. Nem pénzben mérve, nem hírnévben mérve, nem a szerelemben, nem a birtoklásban, hanem a szeretetben.

Arra tanít, hogy sikerüljön úgy élnünk, mintha már tudnánk, hogy a másik ember egy másik én. Mintha már tudnánk, hogy csak egy tudatosság létezik, aki mindannyiunk szeméből lát. Mintha már tudnánk, hogy amit a másiknak okozunk, azt egy nap mi is érezni fogjuk.

Mert pont ez történik a hazaérésnél. Lepörög az életünk, a vezetőnk végigjárja velünk az életutunkat. Ott nincs idő, ott minden egyszerre történik, egyszerre érezzük az egész életünket, amikor megmutatják. Ott a hatalmas szeretetben, ahol teljesen egyek vagyunk másokkal, ott nagyon tud fájni, amit másoknak okoztunk. Ott hatalmas az együttérzésünk, ott mi vagyunk a másik testében, mi érezzük át, amit a másik érzett, amikor bántottuk. Ott rájövünk, hogy saját magunkat bántottuk.

Megmutatják az életünket, de nem csak a mi testünkből. Hanem minden élethelyzetben belekerülünk a másik ember tudatosságába is, az ő testéből látunk, hallunk, érzünk, gondolkodunk. Ekkor ismerjük fel, hogy a tetteinkkel milyen hatásokat váltottunk ki. Nem azt magyarázzák nekünk, hogyan kell szeretetteljesebben élni, hanem egyszerűen mi magunk megértjük a tapasztalat által, hogy a másik testébe kerülünk.

Ezért nagyon úgy tűnik, hogy nagyon-nagyon fontos még addig jót cselekedni, addig bocsánatot kérni, addig gyógyítani a másokban létrehozott fájdalmas érzelmeket, amíg a testben vagyunk.

Nem segít a bosszú. Csak itt könnyebbülsz meg a Földön. Minél nagyobb pusztítást végeztél, minél jobban úgy gondolod, hogy jól megadtad a másiknak, mert megérdemelte, annál nagyobb pusztítást végeztél magadban. Te fogod átérezni a hatalmas lelki fájdalmat, amit okoztál. Most is a másik ember vagy, csak most nem tudod. Most is az ő szemén nézel ki, csak az egód nem engedi megtapasztalni ezt az élményt.

Jézus feloldotta az egót, Jézusban megszűntek a kettőségek. Jézus megtapasztalta a testet tiszta tudatosságként. Jézus akkora nyugalmat, békét, elégedettséget érzett élve, amekkorát a halál után érzünk. Jézus akkora szeretetet érzett élve, amekkorát a halál után érzünk. Jézus élve tapasztalta meg, hogy a tudatosság nem ér véget a testénél. Jézus érezte, amit éreztek körülötte a testek. Jézus látta magát a másik ember szeméből is. Jézus hallotta a körülötte lévők gondolatait. Jézus nem a teste volt többé, hanem a tudatosság, ami a többi testben is volt körülötte.

Most is vannak emberek a Földön, akik megvalósítják ezt az állapotot különböző szinteken. Ők a megvilágosodottak. A tudás, amivel el lehet érni azt az állapotot, legtisztábban a nem-kettős tanításokban van leírva.

Akkor olvadsz össze Istennel még életedben a testedben, ha a benned lévő fény felerősödik. Ha legyőzöd az egót, és legyőzöd a félelmet. Ha megszünteted a kettősséget. Mind az elmében, mind a szívben. Ha többé nem imádsz, és nem gyűlölsz, hanem feloldod a kettősséget, és megjelensz szeretetként a középpontban. Ha többé nem osztod a világod okosokra és butákra az elmében, feloldod a kettősséget, és a tudás bölcsességgé alakul. Ekkor megszűnik a vágy a szív szintjén, az akarás az elme szintjén, és a szív összeolvad az elmével tiszta tudatossággá.

Ekkor a lélek tiszta fényű lesz benned, nem marad benned sötétség. Nem marad benned negatív érzelem és negatív gondolat. Ekkor a testeddel együtt tudsz összeolvadni a tiszta tudatossággal.

Ezért fontos a szeretet és a bölcsesség. Szeretet a szív szintjén, a bölcsesség az elme szintjén. A szív szintjén úgy élni, hogy minden ember egy másik én, csak olyat követek el, ami nekem is jól esne. Az elme szintjén önismeretet tanulni, ami elvezet a bölcsességhez, elvezet a megértéshez, hogy kik vagyunk.

Amikor a fényben lepörög az életed, és látod, hogy a tetteid szeretetteljes érzelmekhez vezettek, akkor látod, hogy azokban a pillanatokban ugyanazt érezted a Földön a testben is, amit akkor ott a fényben fent.

Én nem menthetek meg senkit, nem mehetek oda mindenkihez elmondani, hogy milyen fontos, hogy jó ember legyen. De azért ezt a cikket megírtam. Végezetül nézzünk meg pár tanítást a régi bölcsektől, akik ugyanarra a felismerésre jutottak. Talán még jobban hinni fogsz ebben, és talán elgondolkodsz, hogy a mai nap felemeled a telefont, vagy meglátogatsz egy régi ismerőst, és bocsánatot kérsz magadtól. Nem írtam rosszul, nem elírás. Magadtól.

Ne azon gondolkodj, hogy mit követett el, mert nem tudhatod, ki hányadszor van itt, kinek mennyi tapasztalata van. Vannak köztünk fiatal lelkek és idősek. A fiatalok, hiába vannak felnőtt testben, még kevésbé tapasztaltak. Olyanok, mint a mi világunkban a gyerekek. Nem azért csinálják a rosszat, mert gonoszak, hanem mert még nem értik, mit cselekszenek. Még tudatlanok. De az érzelmeik nagyon valósak.

Hiába gondolod, hogy megérdemelte, amit adtál neki, odafent megérted, hogy magadnak adtad. Neked fog fájni.

Ahogy egy gyerekkel sem vagyunk túl szigorúak, úgy egy fiatal lélekkel sem. Az idősebbnek kell megértőbbnek lenni, bölcsebbnek lenni. Az idősebb testvér a szeretetteljes viselkedésével tanítja a fiatalabbat. Nem arról szól a megbocsátás, hogy kinek volt igaza, hanem arról, hogy kiben milyen érzelmi emlékek maradnak. Kiben mennyi fájdalom, vagy szeretet.

Ahogy egy gyereknek is meg lehet mondani szeretettel, hogyan viselkedhetett volna bölcsebben, úgy egy fiatal léleknek is, aki felnőtt testben él. Mindegy, mennyire próbál mentegetőzni, hárítani vagy füllenteni, hidd el, ha szeretettel közelítesz, akkor nyitottan fogad majd.

Nem kérdés, hogy akkor is neked kell-e bocsánatot kérni, ha nem te voltál a hibás. Nem az igazságról szól, hanem az érzelmekről, a szeretetről.

Minden olyan élethelyzetet nagyon-nagyon érdemes meggyógyítani, ahol másokat bántottunk meg, vagy épp mások minket bántottak meg, és ők kerülnének majd a fájdalomba a mi testünk nézőpontjából.

„Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”

— Jézus (Evangélium Máté szerint 22:39)

„Amit akartok, hogy az emberek veletek tegyenek, ti is azt tegyétek velük.”

— Jézus (Evangélium Máté szerint 7:12)

„Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik átkoznak titeket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket.”

— Jézus (Evangélium Máté szerint 5:44)

„Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel tettetek, velem tettétek.”

— Jézus (Evangélium Máté szerint 25:40)

„A szem, amellyel Istent látom, ugyanaz a szem, amellyel Isten lát engem.”

— Meister Eckhart

„Ahol szeretet és jóság van, ott van Isten.”

— Assisi Szent Ferenc

- Zsigray András -

- - - - - - -

Bagdi Bella: MEGBOCSÁTÁS - videó

forrás:Bagdi Bella

A lélekszerződések megértése: Megállapodások, amelyeket a Földre érkezésünk előtt kötöttünk

Hallottál már a lélekszerződésekről? 

Nagy szerepet játszanak abban, hogy hogyan formálódunk emberként ezen a Földön.

Minden földi inkarnációnk előtt választás elé állítanak minket. Ez egy választás, hogy kiválasszuk életünk spirituális célját; megkérdezik tőlünk, hogy milyen leckét szeretnénk megtanulni ezúttal, és a válaszunk meghatározza földi életünket. A lélekszerződéseket pedig a választott leckénk alapján kötjük meg. Ha a türelem elsajátítása mellett döntünk , nem szerzetesek és bölcsek vesznek körül minket, hanem testvérek vagy rokonok, akik halálra idegesítenek minket.

Ha szeretetet akarunk tanulni, gyűlölettel fogunk találkozni, ha pedig önbizalommal, akkor ellenségek jönnek és ránk taposnak. Bármilyen leckét is akarunk megtanulni, az ellenkezőjét fogjuk kapni... mindig! 

Mik azok a lélekszerződések?

A lélekszerződések egyszerű elven alapulnak. Csak akkor találunk értékes spirituális felismeréseket, ha megbántanak minket, és magára hagynak minket. Megtanulunk törődni másokkal és önmagunkkal, és hűek maradni belső értékeinkhez. Az önfejlesztés útja egy mélyen fájdalmas folyamat, amely kihívások elé állít minket. A nyers gyémánt könyörtelen súrolással nyeri el fényét, és ugyanez az elv vonatkozik ránk is, hiszen mindannyian nyers gyémántok vagyunk, akikben megvan a lehetőség a rendkívüli spirituális növekedésre és tudatosságra . Ne keverd össze a növekedési fájdalmat azzal a fájdalommal, amit a bántalmazás, az elhanyagolás és a kínzás okoz. Az Univerzum mindannyiunkat szeret, és csak olyan tapasztalatoknak tesz ki minket, amelyeket már az emberként való születésünk előtt beleegyeztünk az elviselésébe. Célunk az volt, hogy leckéket tanuljunk olyan nagy értékű fogalmakról, mint a szeretet, a béke, az együttérzés és a türelem. És azzal, hogy megtagadja tőlünk ezeket a dolgokat, az Univerzum arra az útra indít minket, hogy a nehezebb úton, az egyetlen helyes módon fedezzük fel ezeket az erényeket.

Tehát a spirituális növekedés első lépése a fájdalom és az egyensúly felborulása. Nehéz helyzetekbe sodornak minket, és a nehézségeink ugyanolyan erősek, mint a vágyunk, hogy megtanuljunk egy adott spirituális leckét. Megtanulunk megbirkózni a problémáinkkal, megtanulunk szembenézni a fájdalmunkkal, és megtanulunk kapcsolatot teremteni azokkal az emberekkel, akik hasonló helyzetben vannak, mint mi. Ezen a tanulási folyamaton keresztül növekszünk és fejlődünk lelkekként, és végül visszatérünk önmagunk középpontjába, valódi önmagunkhoz, azokkal az eszközökkel, amelyeket az út során elsajátítottunk. A bátorság, az erőfeszítés és a kitartás, amit befektetsz, hogy kijuss a viharból, és megtaláld a valódi boldogság , béke és nyugalom helyét, a leckéd, a jutalmad és a célod, hogy erre a világra jöttél. A tapasztalataid nemcsak személyiséged építőkövei ebben a földi testben, hanem lelked építőkövei is. 

Az ebben az életben tanult leckéket minden inkarnációdon át magaddal viszed, és megvilágosodott, hatalommal teli és empatikus lélekké tesznek. 

Lélekszerződések Kapcsolatok Különböző típusú lélekszerződések léteznek. 

A lélekszerződések megértése segít meglátni, hogyan alakulnak a különböző kapcsolatok úgy, ahogyan kellene. Ezért a lélekszerződések és az ikerlángok ismerete megtaníthat minket a megbocsátásra és a feltétel nélküli szeretetre. Amit itt emlékeznünk kell, az az, hogy azok az emberek, akik bántanak, elárulnak és fájdalmat okoznak nekünk, a Lélekszerződések rájuk eső részét tartják be. Vagy a lélekcsaládunk tagjai, vagy olyan lények, akikkel rendezetlen karmánk van. 

Mindazonáltal mindannyian egy nagy isteni terv részei vagyunk, és aki fájdalmat és sebzést mutat nekünk, az lehetőséget kínál nekünk; egy esélyt a tanulásra és a fejlődésre. 

A másik oldala azonban a növekedés folytatása, azaz a fájdalom, a szenvedés és a nehézségek folytatása. Az univerzum nem fogja abbahagyni a leckék küldését nekünk. Mert azt akarja, hogy folyamatosan növekedjünk, és mi is ezt tesszük lelki szinten. Így az Univerzum egy nehezebb leckével jutalmaz meg minket a lecke megtanulásáért. Minden alkalommal, amikor megoldunk egy problémát, egy még nagyobb probléma merül fel. Ez az utunk legfrusztrálóbb és legfájdalmasabb része, mégis a legkielégítőbb és leggazdagabb is. 

Természetesen spirituális amnézián megyünk keresztül, amikor megszületünk, így mindent elfelejtünk a múltbeli életeinkről, és a jelenlegi élet tapasztalatai tűnnek a legfontosabbnak számunkra. Mindig emlékezz arra, hogy ha ellenállunk a leckéknek vagy a tapasztalatoknak, vagy megpróbáljuk megszegni a lélekszerződéseket, akkor csak meghosszabbítjuk az utunkat, és újra és újra visszatérünk, hogy teljesítsük a befejezetlen lélekszerződéseinket.

- forrás: Zsu Szabó - themindsjournal.com -

- - - - - - -

Kapcsolódó írás:

Mi az a LÉLEKSZERZŐDÉS és Hogyan Emlékezz rá?

https://dszilvia.blogspot.com/2026/01/mi-az-lelekszerzodes-es-hogyan-emlekezz.html

- - - - - - - -

Lélekszerződések, Lélekcsalád felismerés - videó

Gyógyító frekvencia zene

forrás:Sound Energy Alchemist

Szepes Mária: Merre tartasz ember? - Beszélgetés Szepes Máriával

Földünk beteg. Életformája vészhelyzetbe került. 

Diagnózisát kiváló szaktekintélyek juttatják a 

köztudatba, különféle médiumokon át.

Részlet a könyvből:

Az agykutatók figyelme ma már kiterjedt a tanatológia, a halálközeli élmények vizsgálatára is, mióta új módszerekkel el tudják indítani a leállt szívműködést, s ha ez rövid perceken belül megtörténik, nem áll be végzetes agykárosodás, így egyre többen térnek vissza az úgynevezett klinikai halál állapotából.

 Tehát megdőlt a régebben hangoztatott sztereotípia, hogy „onnan", vagyis a halálból még soha senki nem tért vissza. A halálból való „visszatéréseket", s a halálközeli élmények valóságát egyre több tanú, köztük orvosok és jelen lévő hozzátartozók igazolják. 

E jelenségek körül persze óriási viták folynak az agykutatók, s az ilyen élményeket átélő csoportok között. Akik valósnak, s nem az agy bizonyos pontjának ingere által keletkezett víziónak tekintik a klinikai halálból visszatért ember tapasztalatait, nemcsak laikusok, hozzátartozók, hanem kísérletező, magasan kvalifikált orvosok, tanatológus kutatók, pszichológusok. 

De a tagadók és a meggyőzött tudósok egyike sem kételkedik abban, hogy az ilyen sajátos állapotból feléledő emberek gyökeresen megváltoztak élményük után. Nincs többé halálfélelmük. Az agresszív bűnöző humánus hívővé alakul át. Mindegyik teljes meggyőződéssel hiszi, hogy amit átélt igaz. Tökéletesebb, plasztikusabb valóság minden előző tapasztalatnál. S hogy nem puszta „belső víziók" voltak ezek, azt orvosaik, a jelenlévők és hozzátartozóik is bizonyítják. 

Mert amit megállt szívvel, eszméletlenül láttak, hallottak, az rajtuk kívül, körülöttük ment végbe. Valódi történések voltak. Olyan eseményekről szóltak, amelyeket „halott" testük érzékszerveivel nem foghattak fel. Felülről látták saját testüket, az orvost, s hallották szavaikat. Sőt, a másik szobában várakozó, szorongó, síró hozzátartozóik párbeszédét is szóról szóra elismételték. 

Egy hosszú gyakorlattal rendelkező, kitűnő gyermekorvos, aki egy hétéves kislányt visszahozott a klinikai halál állapotából, a tévéképernyőn megmutatta a gyerek rajzát. Természetesen primitív módon lerajzolta, mit látott eszméletlenségében, mikor valójában nem működhettek fizikai érzékszervei. Lerajzolta önmagát az ágyon fekve, s a mellette álló orvost. Az ágy lábánál állt az a valaki, aki valójában csak vészhelyzetben léphetett be az intenzív osztályra, ahol ő feküdt. Az illető fején megkülönböztető, különös, magas fejvédőt viselt a gyerekrajzon is. Fontos hozzátenni, hogy amint a kislány éledni kezdett halálos állapotából, ez az ember kiment a kórteremből. Két szeme tehát sohasem nyílt rá. Mégis ott volt a rajzon, amely ezen kívül még egy nagyon különleges, és minden ilyenfajta beszámolóban szereplő ábrát mutatott. Önmagát is odarajzolta magasan a test fölé, amint nyilván lepillant az ágyon fekvő „halott" testre. Persze angyalkák is vannak a képen, s valami sárgás fénygócféle, amelyre annyit mondott a kislány: 

„Az a Jóisten". 

Miféle más kifejezése lehetett volna a számára kifejezhetetlenről? 

A tanatologia igen fiatal, új tudománya egyre szaporodó tanúkkal bizonyított esetei számolnak be halálközeli élményekről, amelyek valós, külső történésekként játszódtak le egy-egy megállt szívű, eszméletlen ember körül. Tehát nem a klinikai halálban lévő páciens agyának bizonyos gócából vetülő belső víziónak tekinthető. 

Az a tapasztalatom, hogy a tudomány kutatói közül azok, akik az emberiség javát szolgáló, igazi felfedezők, mind beismerik, milyen keveset tudnak, s azt is, hogy rengeteg olyan jelenség veszi körül őket, amelyre nincs magyarázat. 

A nagy tudósok, bölcselők végtelenül alázatosak. Éppen ezért fejlődésképesek. 

A puszta tagadása annak, ami az emberben, a Bioszban, a világegyetemben végbemegy, nem vezet sehová. Veszedelmes. Még az olyan képességek megszerzését is lehetetlenné teszi, amelyek az állati elméket létformájuk védőeszközeihez segítik. 

Nekünk azonban többre van szükségünk, ha érteni akarjuk, miért születtünk e bolygó rejtélyes csodái, kockázatai, kataklizmái közé. 

Létünknek mi az értelme? 

A modern tudomány kivételes géniuszai már rájöttek, hogy e probléma megközelítéséhez a természettel és a kozmosszal való együttműködés szükséges. A többlet, amelyet teremtő képzeletünk, tudományszomjunk jelent, az a képességünk, hogy emlékezni tanulunk arra, amit már tudtunk valamikor. Bizonyos, hogy csak olyan gondolatok merülhetnek fel agyunkban, amelyek igazak valahol, különben nem ölthetnének értelmes formát. E kivételes Szepes Mária: Merre tartasz ember? azt is felismerték, hogy a rációnk csak tizede tudattalanunk végtelen skálájának, s agyunk, e remekmű, a fejünkben pusztán közvetítő antennája a mögötte rejlő láthatatlan megalkotójának. Mert a legtökéletesebb mechanizmus sem lehet meg programozó mérnök nélkül. 

E korszakvég egyik legtragikusabb tévedése, hogy eszközből csinál célt. Nem készült fel arra, hogy az energia, amely nélkül bolygónk szaporodó népessége, társadalma nem működhet, legnagyobb válsága küszöbére érkezett. Még nem képes a „vízből tüzet", energiát termelni, s a kétezredik évre átalakított teljes számítógéprendszer olyan óriási anyagi megterhelést jelent, amelybe beleroppanhat a világgazdaság. 

Elektronika és kibernetika mi lesz veled? 

Dante Isteni színjátékának egy mondata felel erre annak, aki érteni akarja, meri e bölcs üzenetet: „Minden ember életében elérkezik egy perc, amikor találkozik örök önmagával." 

Ez lenne a kiút minden válságból? Bizonyos, hogy az ezredvég problémái között nincs más választása a Föld értelmes lényeinek. De e mondat félelmetesen nagyszerű előzményeket kíván. Annak, aki e perchez elérkezik, a szenvedés, tapasztalás valamennyi tüzén át kellett égnie.

1999.  

- Szepes Mária: Merre tartasz ember? - részlet -

- - - - - - - 

Szepes Mária - Szellemtörténetek - videó

Kondor Katalin beszélget Szepes Máriával 

(1990.július 25.)

Egy sas tanítása - Legjobb motiváció a mindennapokra videó

Tudod, hogy egy sas tojó hogyan választ apát sasfiókáinak?

Nagyon érdekes dolgot csinál… letör egy gallyat egy fáról vagy bokorról, a csőrébe veszi, magasra emelkedik, és ezzel a gallyal körözni kezd.

A sasok elkezdenek repülni a nőstény körül. Aztán ledobja ezt az ágat, és az egyik sas felkapja ezt az ágat a levegőben, és odaviszi a tojóhoz – nagyon óvatosan, csőrtől csőrig.

A sas fogja ezt az ágat, és újra ledobja. És a hím újra elkapja és elhozza. És így ismétlődik sokszor-sokszor. Ha mindezen ismétlődő ágdobások során a sas minden alkalommal felveszi, akkor a tojó választja, és párosodnak.

Aztán magasan egy sziklán kemény ágakból fészket raknak. A fészek meglehetősen merev, az ágak között nagy távolságok vannak – és ekkor az anya és az apa csőrével elkezdi kitépni a saját magából a pelyheket és a tollakat. Ezzel a pihével és tollakkal bélelik ki a fészket, eltömítik velük az összes lyukat, és puhává és meleggé teszik a fészket.

Egy ilyen puha és meleg fészekben a sas tojást rak – egy vagy kettő, ritkán többet. A sasfiókák megjelenésekor a szülők szárnyaikkal megvédik őket az esőtől, a tűző naptól, enni és vizet visznek nekik.

És most nőnek a fiókák. Elkezdenek fejlődni a tollak, a szárnyak és a farok erősödik. Végül már kirepültek, bár még elég kicsik.

Aztán anya és apa látja, hogy már itt az idő… apa leül a fészek szélére, és a csőrével dörömbölni kezd, kiüti belőle az összes tollat ​​és pihét. Ennek eredményeként csak egy merev ágkeret maradt meg, amelyet a legelején szőttek és hajtogattak.

Ugyanakkor a fiókák ülnek ebben a szétrázott fészekben. Kényelmetlenek, kemények, nem értik, mi történt – elvégre anyu és apa régen olyan ragaszkodó és gondoskodó volt!

Anya elrepül valahova, halat fog és leül a fészektől körülbelül öt méterre, hogy a fiókák lássák. Aztán a fiókái előtt csendesen enni kezdi ezt a halat.

A fiókák a fészekben ülnek, ordibálnak, csipognak, nem értik, mi történt – elvégre minden más volt korábban. Anya és apa etette őket, vizet adott nekik, és most minden megváltozott: a fészek kemény lett, nincs toll és pihe, sőt maguk a szülők is esznek halat, de nekik nem adnak! Mit kell tenni?

Szeretnél enni! Ekkor a fiókák megteszik az első kísérletet, hogy kirepüljenek a fészekből. Persze ennek a próbálkozásnak az a vége, hogy az ügyetlen, még mindig képtelen, semmit sem tudó sasfióka kiesik a fészekből és a mélybe zuhan… majd apa (aki egyszer gallyakat fogott) fejjel alárepül, elkapja a sasfiókát és visszarakja a kényelmetlen fészekbe. És minden kezdődik elölről. A fiókák leesnek, és az apa elkapja őket. És a fiókák között egyetlen sincs megsérülve!

És kora ősszel,a sasfióka olyan mozgásba kezd, amilyet még soha: kitárja oldalirányú szárnyait a szélben, belezuhan a légáramba, és megteszi első repülését …

És amint a fióka magától repülni kezd, a szülők magukkal viszik, és megmutatják, hol található a hal. Ettől a pillanattól kezdve nem hordanak neki élelmet a csőrükben.

A sasok így tanítják fiókáikat. Egyetértek, nagyon jó példa az oktatásra. Milyen fontos, hogy ne hagyjuk túl sokáig a fiókákat a meleg fészekben! Milyen fontos, hogy ne etessük őket hallal, amikor már maguk is kifoghatják!

De milyen odafigyeléssel tanítják őket repülni ! Ehhez minden erejüket, minden tapasztalatukat, idejüket, bölcsességüket és képességeiket felhasználva! Nem csoda, hogy a tojó olyan gondosan választja ki a hímet. Idő előtt kiválasztja – a legügyesebbet, a legtürelmesebbet és a legmegbízhatóbbat.

- Eva Smith -

A sasok akár 70 évig is élhetnek, mert mentálisan erősek. 

40 év után minden sasnak nehéz döntést kell hoznia. 

Karmai már nem elég élesek a vadászathoz, csőre meggörbül és tompa, tollazata is sűrű. Két lehetősége van: vagy meghal, vagy fájdalmas változáson megy keresztül.

A fájdalmas változáshoz a sasnak fel kell mennie a hegyre és össze kell törni a csőrét egy sziklán, amíg az ki nem esik. Miután a régi csőr kiesett, új csőr nő a helyén. Az erős, új csőrrel a sas kitépi a karmait, hogy újak nőhessenek ki. Aztán a sas az új csőrrel és karmokkal kitépi a tollait és új tollazatot növeszt.

 Ez a fájdalmas út 150 napig tart.

De ezt követően a sas új életet kap. Néha meg kell szabadulnunk a régi énünktől, hogy megújulhassunk, és jobb önmagunkká válhassunk.

- - - - - - -

MOTIVÁCIÓ | A sas gondolkodásmód ereje - videó

Legjobb motiváció a mindennapokra

forrás: Lelki Labirintus

Ha úgy érzed, hogy szükséged van egy motivációra, erőre vagy bátorításra, 

hogy elérd a céljaidat, akkor ez a videó neked szól.

Peller Mariann interjúja a spirituális írónővel, Lorna Byrne-nal

Lorna Byrne gyerekkora óta hallja és látja az angyalokat. Azt is megmondták neki, egyszer majd könyveket fog írni róluk, ahogy azt is tőlük tudta meg, hogy imádott férje hamarosan meg fog halni. 

Rendkívül izgalmas volt számomra, hogy egy ilyen különleges képességekkel megáldott emberrel beszélgethettem.

Lorna Byrne

Mit gondolsz azokról az emberekről, akik bolondnak néznek, vagy nem hiszik el, hogy látod az angyalokat, és képes vagy kommunikálni velük?

Az nem számít, mit gondolnak rólam az emberek. Világszerte rengeteg ember érzi úgy, hogy a könyveimben leírt üzenetek segítenek nekik életük során. Ezek az emberek különféle vallásúak, és a hátterük is igen eltérő. Azoknak, akik nem hisznek semmiben, azt mondanám, mit veszíthetsz? Semmit! Csupán annak a lehetőségét, hogy te magad ráébredj, van egy saját őrangyalod, hogy van lelked, és hogy te magad egy csodálatos és szeretetre méltó ember vagy. És hogy te magad is úgy szomjazod a választ a nagy kérdésre: vajon több-e az élet annál, mint amit eddig tapasztaltál? Adj magadnak egy esélyt, és fedezd fel!

Lorna Byrne 

Fotó:Helen Kremer

Előfordult olyan, hogy meg akartál volna szabadulni ettől a képességedtől?

Nem, miért akartam volna? Mióta az eszemet tudom, számomra ez a természetes.

Hogyan segítettek neked az angyalok, mikor a férjed elhagyta ezt a fizikai világot? Könnyebben el tudtad engedni őt?

Egyáltalán nem volt könnyű. Összetört a szívem, de Isten már így is tovább hagyta Joe-t életben, mint ahogyan az eredetileg meg volt írva. Én pedig hálás vagyok neki és az angyaloknak ezért. Tudom, hogy a mennyben van, és nem szenved többé. Tökéletes békére lelt. Azt is tudom, hogy bizonyos alkalmakkor velem van, ahogyan a gyermekeink és az unokáink mellett is ott van időnként. Isten megengedi, hogy a lelkek visszatérjenek szeretteikhez, amikor nagy szükségünk van rájuk.

Lorna Byrne elhunyt férjével, Joe-val az esküvőjük napján

Akkor is segíthetnek az angyalok, ha konkrétan nem kérjük meg őket rá?

Igen, az angyalok akkor is segítenek, ha nem kérjük őket. Az őrangyalod igen különleges angyal. Ő csakis a tiéd, és senki másé nem lehet. Feltétel nélkül szeret téged. Mindig hisz benned, akkor is, amikor mások esetleg lemondanak rólad. Végigkíséri az életedet, ha kell, új irányba terel, és segít, hogy teljesíthesd a sorsfeladatodat, és boldog emberként élhess.

"Azt is tudom, hogy bizonyos alkalmakkor velem van, ahogyan a 

gyermekeink és az unokáink mellett is ott van időnként" 

Fotó: Helen Kremer

Hogyan tudja egy „átlagember" a legegyszerűbben felvenni a kapcsolatot az angyalával?

Mondd azt magadnak, hogy „én mostantól hiszek az őrangyalomban"! És kérj tőle egy egyszerű jelet. A leggyakrabban egy fehér toll megjelenésével üzennek az őrangyalaink.

Mi is megláthatjuk, hallhatjuk őket? Létezik erre egy hatásos módszer?

Ha például sétálsz az utcán, és hirtelen olyan gondolatod támad, hogy inkább balra fordulnál ott, ahol eredetileg jobbra mentél volna. Azt tanácsolnám, hogy fordulj csak balra, mert lehet, hogy az őrangyalod próbál jelezni neked. Esetleg a füledbe suttog. Ne is keress magyarázatot, egyszerűen csak meg szeretné tanítani neked, hogyan tudod meghallani őt. Ezt a gyakorlatot mindennap elvégezheted. De minden ember máshogyan képes érzékelni az angyalok jelenlétét. Sokan vagyunk, akik érzékeljük az őrangyalunk közelségét, és ennek még tudatában is vagyunk. Mások érezhetik úgy, mintha valaki finoman megérintené őket, esetleg lágyan megfújná az arcukat, a kezüket vagy a lábukat.

Hány angyal van egy ember mellett? Csak egy őrangyalunk van?

Én egy ember mellett mindig csak egy őrangyalt látok, de számos angyal jön-megy körülöttünk, azért, hogy segítsenek nekünk. De az őrangyalunk az, aki engedélyt ad a többi angyalnak, hogy beavatkozhassanak, ha szükséges. Körülötted lehet például a tanító angyalod vagy több olyan angyal, akinek épp nincs semmi feladata, vagy akár az erő angyala. De még Mihály arkangyalt is hívhatod, hogy segítsen, azonban csak rövid időre. Ezek az angyalok nem maradnak melletted, de az őrangyalod mindig melletted van, egyetlen pillanatra sem hagy magadra, így valójában sosem vagy egyedül.

"Minden ember máshogyan képes érzékelni az angyalok jelenlétét" 

Fotó: Helen Kremer

Előfordul, hogy az arkangyalok valamelyikének segítségét kérjük. Jól tesszük ezt? Miben tudnak ők segíteni?

Bármikor segítségül hívhatod az arkangyalokat, bármilyen ügyről legyen is szó. Mindnyájunkon segítenek, nemtől, kortól, vallástól függetlenül.

Előfordul olyan, hogy egy angyali minőség emberi testben leszületik a Földre?

Picit zavarba jövök, amikor ilyen kérdést kapok, de az angyalok megnyugtattak, hogy az a jó, ha az emberek megtudják az igazságot. A válasz: nem. Az angyalok Isten alkotta teremtmények, réges-régen teremtette őket. De te vagy én sokkal többek vagyunk, mert nekünk van lelkünk, amelyet Isten önnön fényéből teremtett, így őrzünk belőle egy darabkát magunkban. Ezért is szeretnek az angyalok a közelünkben lenni, Isten fényét érzik bennünk.

Mi, emberek segíthetjük az angyalok munkáját?

Igen, például azzal, ha ki mered mondani, hogy igenis, hiszek az angyalokban. Arra szoktam kérni az embereket, hogy legyenek az én, illetve az angyalok nagykövetei. Ennek csodás módja, ha például kölcsönadják az általam írt könyvek egyikét valakinek, aki nem hisz az angyalokban, vagy akár ajándékba adják egy vadidegennek. Könnyen lehet, hogy ezzel életet mentesz, mert reményt és szeretetet adsz általa valakinek.

Előfordul olyan, hogy egy angyal elfordul a fénytől? Mi okozhat ilyet?

Csupán egyetlenegyszer fordult elő, és Isten azt mondta, többé nem történhet ilyesmi.

Mit tapasztalsz, nyitottabbak lettek az emberek a spiritualitásra az elmúlt évek során?

Mióta könyveket írok, és sokféle emberrel van szerencsém beszélgetni, úgy érzem, hogy még a nem vallásos emberek és a cinikusok is nyitottabbak ezekre a témákra. Férfiak, nők, gyerekek mind egyre tudatosabban élik meg a saját spiritualitásukat. Már tudják, hogy van lelkük, és egyre többet szeretnének tudni. Mindnyájunknak fejlődnünk kell spirituálisan. Ahhoz, hogy megváltoztathassuk ezt a világot, hogy olyan hely legyen, ahol mindenki egyenlő bánásmódban részesül, amely tele van szeretettel és könyörülettel. Ehhez arra van szükség, hogy segítő kezet nyújtsunk egymásnak, feltételek nélkül. Ezt pedig nap mint nap megtapasztalom. A gyerekek nagy része egyre inkább tudatában van a spiritualitásának, a tizen- és huszonévesek megtapasztalhatják, hogy az őrangyaluk önbizalmat ad nekik, és abban is segít, hogy könyörületesek és megértőbbek legyenek másokkal. Én mindennap imádkozom azért, hogy mind megtaláljuk a módját annak, hogy spirituálisan fejlődjünk.

"Férfiak, nők, gyerekek mind egyre tudatosabban élik meg a saját spiritualitásukat" 

Fotó: Lari Järnefelt/Felt Fotograf

Milyen benyomást tettek rád a magyar olvasóid, amikor utoljára itt jártál Magyarországon?

A magyar emberek megérintették a szívemet. Láttam, hogy őszintén szeretnének többet tudni az őrangyalukról és a többi angyalról, valamint elhunyt szeretteikről, akik mind körülvettek bennünket. Az angyalok azt mondták nekem, hogy a magyarok nagyon kedvesek, és hogy mostanra igen erőssé is váltak, aminek örültem. Természetesen a nemzet angyala is jelen volt ezen a találkozón. Nagyon várom, hogy visszatérjek Magyarországra, és láthassam a szeretet fényét, amely mindenkiből sugárzik.

Milyen hangulatú szokott lenni egy-egy ilyen találkozó az olvasóiddal? 

Most mire számíthatunk, amikor személyesen találkozunk majd itt Magyarországon?

Erre nehéz pontos választ adni, de megpróbálom. Már most tudom, hogy a közeledő találkozónkon még több angyal lesz jelen. Minden egyes lecke más és más, az angyalok pontosan tudják, éppen mit kell a jelenlévő embereknek átadnom, hogy segítsük a spirituális fejlődésüket. A találkozó egyik legfontosabb része, amikor megáldom az ott lévő embereket. Gyógyulást kérek számukra, legyen a probléma fizikai, mentális, érzelmi vagy spirituális. Azt nem tudom megmondani, hogy pontosan mi is történik ekkor, de tudom, hogy ha tudnád, nem jutnál be a terembe, mert annyi ember akarna részt venni. Magammal hozom a szeretetemet, és átadom mindenkinek, vallástól és hittől függetlenül. Isten és az angyalok megengedik nekem, hogy minden egyes embert egyenként megérintsek, és megáldjak, ezzel is elősegítve a spirituális fejlődésüket.

Lorna Byrne-ról

1953. március 25-én született Írországban. Író és békenagykövet. Legismertebb szerzeménye a 2008-ban íródott Angyalok nyelvén (eredeti címe: Angels in my hair) című könyv, melyet több mint 50 országban, 30 nyelvre fordították le. Byrne elmondása szerint veleszületett képessége, hogy látja a bennünket körülvevő szellemeket, angyalokat.

- forrás: Peller Mariann life.hu -

- - - - - - -

Angels Singing In Heaven - videó

forrás: Prophets Among Us