Polcz Alaine: Együtt az eltávozottal

"Kutatásaim egyik kiindulópontjául a halálközeli élmények szolgáltak."

Dr. Polcz Alaine (1922-2007) pszichológus, író, 

a tanatológia (halál-gyász tudománya) a hazai hospice-mozgalom megalapítója

A halál megváltoztathatatlan és elkerülhetetlen, de viszonyunk a halálhoz nem az, és ez többek között azért fontos, mert a halálhoz való viszonyulásunk szabja meg az életünket is.

A halál felfogása és elfogadása befolyásolja az életünk módját, az elintézetlen problémák, az elért és el nem ért eredmények teszik könnyűvé vagy nehézzé a megválást az élettől. Olyan összefüggéssel állunk szemben, amely meghatározó az egész életünkre.

Részlet a könyvből 

"Közös felkészülés az átlépésre

Kutatásaim egyik kiindulópontjául a halálközeli élmények szolgáltak.  

Majd transzkulturális hagyományokat és élményeket, azok eltéréseit figyelve, a tibeti és az egyiptomi halottas könyvnek a halál utáni történéseit vizsgálva azt tapasztaltam, hogy ha a gyásszal, az elhunyt túlvilági sorsával kapcsolatos szimbólumokat összevetjük, akkor ezek összecsengenek, s hasonló vonásokat mutatnak a keresztény rítusok, népi hiedelmek, a misztikus élmények, továbbá a transzperszonális, jungi pszichológia tapasztalatai is. Még meglepőbb, hogy mindez összhangba hozható a legújabb tudományos felfedezésekkel, a szubatomi fizika eredményeivel és az erre épülő filozófiával. 

Ezek arra engednek következtetni, hogy a psziché képes egzisztálni még akkor is, ha megszűnt az érzékszervi érzékelés, ha a lélek testen kívül, "exszomatikus"állapotban van. Azt is számításba kell vennünk, hogy a misztikus élmények, a halálközeli élmények és a szubatomi fizika mind nyelvi nehézségekkel küszködnek. Azzal, hogy ezeket a történéseket szavakkal nehéz kifejezni, leírni. 

Ha a gyásszal kapcsolatos különböző tanításokat és rítusokat összevetjük, ugyanazzal a meglepő jelenséggel találkozunk, hogy időtől és kultúrkörtől szinte függetlenül a rítusok céljai és gyökerei rendszerint azonosak. Kulcsfontosságú, hogy a gyászoló és az "elköltözött" igen szoros, egymást kiegészítő történéseken esnek át, egymást kölcsönösen segítik (vagy gátolják), mintegy haladnak egy úton, vagy elszakadnak egymástól. Ennek a folyamatnak a tengelye az életmérleg készítése: a múlthoz fűződő érzelmi szálak felszámolása, hogy a búcsú és az eltávolódás után létrejöhessen az elszakadás, a beilleszkedés az új életformába itt és ott.

Az életmérleg készítésének igényét saját klinikai tapasztalataim is igazolják. Többször éltem meg, hogy még a kisgyermekek is, amikor közeledik a haláluk, kívánják áttekinteni rövid életüket, saját és elszenvedett bántásaikat is felidézve. Egy ideig azt hittem, hogy ez az "életmérleg" a vallás, az életgyónás által a tudattalanba beépült hatás, amíg rá nem jöttem, hogy a közös, a kollektív, archaikus tudattalan igénye.

Az egyiptomi halottaskönyv kimondottan a "mérleg" szimbólumot használja. Optimális esetben ezek a történések mindkét fél számára szellemi, magasabb szintű integrálódáshoz vezetnek, vezethetnek. Máskor, ha ez nem történik meg, a veszteség érzése fájdalmas marad, regressziót, bezáródást, fixálódást depressziót, pszichés abberációkat okoz az itt maradók, a gyászolók számára. Tudjuk, jól ismerjük, hogy a gyászolók között gyakori a megbetegedés és a halál - különösen az öregeknél.
"Utána ment" - szokták mondani. 

A halálközeli élménybeszámolók szerint az "átlépés" után (ami ugyancsak a küszöb) következni szokott a szembenézés tetteinkkel és tetteink hatásával. Vannak szenvedő lelkek - erre szintén utalnak a legkülönbözőbb vallások. Pokol és mennyország, purgatórium - a keresztény felfogás is ezt fogalmazza meg. 

Nádas Péter a halálközeli élményével kapcsolatban azt írja:

"A személyes történés fontos, de nem a személyes történeten keresztül vagyunk belefűzve az univerzumba. Mégsem vagyunk felmentve a felelősség alól, amivel ezért az életért és más emberekért tartozunk."

Felkészítés és ellátás

A halál beálltát követő kulcsfontosságú tennivaló a test felkészítése az utolsó útra: az áll felkötése, a szem lezárása, a nyújtóztatás, a mosdatás, az öltöztetés, és a ravatalozás. Ezzel párhuzamosan zajlik a lélek felkészítése, segítése szellemi úton.

A halál beállta utáni első teendő, amely egyes paraszti közösségeinkben még ma is élő hagyomány: az ajtót, ablakot ki kell nyitni. Amit ma a higiénia szempontjaival magyarázunk, annak a rituális cselekedetnek eredeti célja, hogy a lélek mielőbbi eltávozását megkönnyítsük. A tibeti felfogás ezzel ellentétben, de ugyanannak a motivációnak engedelmeskedve, azt vallja, hogy az ajtót, az ablakot be kell csukni, hogy a házban bent maradó lelket külső lárma ne zavarja meg. 

Kunt Ernő Az utolsó átváltozás című könyvében azt írja:

"A hiedelmek szerint a testet elhagyó lélek a temetésig a házban van, vagy a szobában időzik, ott, ahol a holttestet felravatalozzák, a fej közelében, vagy a mestergerenda alatt." ( A ravatalozás után az ablakokat nálunk is bezárják, sőt, elfüggönyözik. A halottas szobában csendnek kell lenni.)

A halálközeli élmények egyik jellemző tapasztalata, hogy testen kívüli állapotban a lélek a mennyezet magasságában észleli, hogy mi történik a szobában. Látja, hallja, tudja, hogy mit csinálnak körülötte. Ellenőrizhető, hogy egyrészt olyasmit is észlelhet, ami valóban megtörtént, másrészt olyat is, ami csak a magasból látható (például a műtőlámpa tetején fekvő, véletlenül odakerült tárgyat), harmadrészt gyakran azt is látja, ami távolabb, például éppen a kórház területén kívül történik. Számunkra most ez a fontos:

"Hiába szól a jelenlévőkhöz, azok őt nem látják és nem is hallják."

Heisenberg híres mondata, vallomása:

"Engem nem érdekelt Isten léte, de a munkám során találkoztam vele."

- Werner Karl Heisenberg Nobel-díjas német fizikus, a kvantummechanika egyik megalapítója -

Egyes atomfizikusok szerint nem áll rendelkezésünkre más megoldás, magyarázat. mint az, hogy a kozmoszt egy általunk elképzelhetetlenül magas intelligencia hozta létre. De ezt sem megnevezni, sem elképzelni, sem megismerni nem tudjuk. Ezért a tudomány és a hit összeegyeztethető számomra, és -
gondolom - még sokak számára, akik ezzel a dilemmával küzdöttek, és folyamatosan küzdenek."

"Már az első világháború idején tapasztaltak olyan eseteket, hogy aki a klinikai halál állapotába került - akkor még ezt a szót nem használták, ezeket ezeket a történéseket nem ismerték - el tudta mondani, hogy mi történt vele, amikor a szív megállt, a keringés megszűnt, halottként kezelték, elszállították a hullakamrába - vagy ahová a harctéren a holttesteket gyűjtötték - hogyan zajlott a csata tovább, vagy mi történt a hegy túlsó oldalán. Mivel erre nem volt magyarázat, sem a pszichológia, sem az orvostudomány nem foglalkozott vele. Feledésbe merült, elsiklottunk fölötte - ez az elintézés egyik módja.
A másik, amit magam éltem át: a haldoklók arcán a halál bekövetkezte után nyugalmat és valami szellemi szépséget, fényt láttam elömleni. Több száz holttest mellett csak egész kivételesen, hozzávetőleg 3-4 százaléknál láttam mást; torzulást, görcsöt, a kín megjelenését. Többször vitatkoztam és beszélgettem erről az orvosokkal, akik azt a magyarázatot adták, hogy a mimikai izmok ellazulása (több száz izom végzi ezt a munkát) adja ezt a nyugalmat, fényt. Nem volt mit válaszolnom. A vita csak azért volt érdekes, mert foglalkoztatott, hogy mi állhat mögötte. Azt is tapasztaltam, hogy az öregek, haldoklók és betegek arcán, ha alszanak (amikor a mimikai izmok szintén ellazulnak) nem nyugalom és fény ömlik el. Többnyire az ellenkezője: az enyhén leesett áll, az egész arcon sokkal inkább szomorú és a pusztulást mutató arckifejezés uralkodik. Ez jellemző arra, hogyan foglalkozunk egy olyan jelenséggel, amihez keveset értünk. Részmagyarázattal - méghozzá nem is helytállóval - magyarázunk egy észlelt jelenséget. 
Mára az agyfiziológusok fölfedezték, hogy az utolsó percben boldogsághormon önti el az agyat. Tehát ez okozza ezt a harmóniát, nyugalmat. Igen ám, csakhogy itt megint feltehetjük a kérdést, hogy mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás?, azaz vajon a boldogsághormon azért önti el, mert a haldokló "fényt" lát, vagy ez harmónia inkább ismeretlen fiziológiai okokkal magyarázható - a haldoklás utolsó stádiumában, az agónia záró szakaszában? (Tolsztoj az  Ivan Iljics halálában ezelőtt száz évvel megírta, hogy az utolsó percben boldogságot él át a haldokló.) A részmagyarázat is helytálló lehet. A mimikai izmok tényleg ellazulnak, de a történés magyarázata ennél sokkal több."

"Arról, hogy a psziché a testtől elválva tovább él, több támpontunk is van, nemcsak a különböző vallásokból, tapasztalatokból, hanem a halálközeli élményekből is.
Láttuk, hogy a beszámolók és azok verifikálása, összevetése a valóságos történésekkel azt mutatják, hogy a psziché képes létezni a testen kívül, mikor néma EEG-t találunk, tehát az érzékszervi érzékelés, a testhez kötött gondolkodás kizárt. A keringés leállt, a szív megállt.

A következő kísérletre szoktam hivatkozni: egy amerikai szívsebésznek az volt a felfogása, hogy mindezt agyfiziológiai történések szabják meg, hogy a halálközeli élmény a képzelet működése, hallucináció következménye.
Ennek bizonyítására a következő kísérletet végezte el: néhány közepesen képzett egészségügyi dolgozót beültetett a műtőbe, akiknek nem volt más dolguk, mint megfigyelni, majd elmondani, hogy mi történt a műtét alatt. A kikérdezett megfigyelők jegyzőkönyveit kiértékelték: átlag hatvan százalékos pontossággal tudták elmondani, hogy mi történt a műtét alatt. (A műtőben sok minden történik, az aneszteziológus munkájától a sebész, a gépek működéséig, a fizikai tevékenységtől az egymás közt váltott szavakig.) Jegyzőkönyvbe vették és kiértékelték annak a beszámolóját is, aki átesett a halálközeli élményen: tehát ahol egyértelműen néma volt az EEG, nem működhettek az érzékszervek, sem a gondolkodás, és vissza tudták hozni az életbe. Utóbbiak kilencven szazalékos pontossággal tudták elmondani, hogy mi történt a műtőben, sőt, azt is, ami a műtőn kívül történt. Tehát amikor a mai tudományos eszközökkel egyértelműen kizárják az érzékszervi érzékelést, az a testen kívűl mégis képes működni, és ez az érzékelés, memória, megfigyelés és koncentrálás - a megjegyzés és az események visszaadása - sokkal pontosabb, szélesebb körű, mint a testen belül. Vagyis a testen kívül sem a fal, sem a gondolkodás zártsága nem érvényesül, tehát a "lélek" érzékeli, hallja, ami bent és kint történik. A gondolatokat is tudja, fogni, és mindezeket pontosan vissza tudja adni. Ez mindenképp arra enged következtetni, hogy a testen kívül sokkal szabadabb a lélek, hogy a fal, távolság nem jelent akadályt, mások gondolatait, ki nem mondott szavait tudja fogni, érteni. Ha ez érvényes, joggal föltételezhetjük, hogy a halál bekövetkezte után is fennáll.
A legkülönbözőbb vallások ugyanezt állítják." 

"Elfogadom Nádas jó megfogalmazását:
"Az egyik napon van a mechanikus gondolkozás, a másik napon van az organikus gondolkozás, azután a harmadikon a transzcendentális." 
Ezt az utat járom magam is régóta. Keresem a saját életemben, és azoknak az életében is, akiknek a halálával, gyászával, hitével munkám során kapcsolatba kerültem."

"Ha új utakat keresünk, ha keressük az ember szellemi-lelki igényeinek megfelelő átélési lehetőségeket, akkor használnunk kell az új gondolkodásmód és technikai fejlődés eszközeit. Ez lassan megy át a köztudatba.
Amikor a gyászolók álmaival kapcsolatban ilyent hallunk:
"Keresem Istent, de nem találom - mondta az eltávozott", ebből vajon nem arra következtethetünk, hogy olyan istenképpel "létezik" az eltávozott, amellyel nehéz megtalálnia és nehéz elfogadnia azt a teremtő princípiumot, mely létrehozta, fenntartja a kozmoszt, melynek rendszerében élünk? A  rendszert felismerni mindig nehezebb, mint a részt. 
Pál apostol így fogalmazott:
"Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem." (1. Kor 13,12)

Milyen képek, fogalmak élnek bennünk Istennel kapcsolatban?
Gondoljunk arra, miért mondta Jézus:
"Még sok mondanivalóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok." 
(János 16,12)

- Polcz Alaine: Együtt az eltávozottal -

- - - - - - -

Polcz Alaine - videó

forrás:Anikó Kiss

Csépányi Mariann 1981-ben készített vizsgafilmje

https://www.youtube.com/watch?v=mAcwA_9XvV8

Rudolf Steiner: Eleven kölcsönhatás élők és holtak között

(Die lebendige Wechselwirkung zwischen Lebenden und Toten) Bergen, 1o. Oktober 1913.

 

A legszívélyesebben köszönöm az Önök képviselőjének épp az imént elhangzott kedves üdvözlését,

és meg vagyok győződve arról, hogy azok a barátok, akik velem ebbe a városba eljöttek, hogy a

bergeni barátokkal együtt az antropozófiai életet ápoljuk, szíves örömest csatlakoznak ehhez az

üdvözléshez. Nagyon szép volt az utazás a barátságos és fenséges hegyeken keresztül, és azt hiszem,

hogy barátaink az itt töltött napok alatt, ebben a régi Hansa-városban jól fogják magukat érezni. Nem

csupán az emberi csoda-műről, a vasútról, amellyel ide utaztunk, kaphat az ember éppen ezen a

vidéken olyan benyomást, amely Európa más vidékein kevésbé észlelhető, hogy ti. közvetlenül

összekapcsolódik az emberi energia alkotó ereje az ősi természettel, hanem ha az ember látja, hogy a

kövek, amelyeket szét kellett törni, - hogy létrejőjjön az, amit az emberi szellem ma létre tud hozni -

közvetlenül azok mellett a kövek mellett fekszenek, amelyeket a természet tornyosított magasra, akkor

olyan benyomásokat kapunk, amelyek ennek az országnak a meglátogatását a legnagyszerűbb

vállalkozássá tehetik. Ebben a régi városban éppen a magasztos háttér szépíti majd az itt töltött

napokat barátaink számára és ezért különösen megőrzik emléküket. Ezek az emlékezés napjai lesznek,

kiváltképpen azért, mert külsőleg, fizikai látással is meggyőződhetünk arról, hogy itt, ezen a vidéken

is olyan antropozófus szívekre találunk, amelyek velünk együtt törekedvén az emberiség szellemi

kincseire, a mi szívünkkel együtt dobognak. Bizonyos, hogy mi látogatók úgy érezzük majd, hogy még

szorosabb, még szeretetteljesebb, még drágább az a kapcsolat, amely bennünket azokhoz köt, akik

minket ilyen szeretettel fogadtak.

Amit ismertetni szeretnék, annak - mivel először vagyunk együtt - aforisztikus jellege lesz. A

szellemi világ területéről akarok olyasmit közölni, amit jobban és könnyebben lehet élőszóval

elmondani, mint írásunkkal lejegyezni. Könnyebb szóval elmondani, nemcsak azért, mert a világ

előítéleteivel szemben sok vonatkozásban még nehéz mindazt az írásra bízni, amit az ember szívesen

bíz az odaadó antropozófus szívekre, hanem azért is, mert a szellemi igazságokat valóban könnyebb

szóval elmondani, mint azokat az írásra és nyomtatásra bízni. Ez kiváltképpen érvényes az intimebb

szellemi igazságokra. A mi időnkben meg kell történnie annak, hogy ezeket a dolgokat leírjuk,

kinyomtatjuk és mégis kissé keserű érzése van az embernek; mindig kellemetlen a szellemi világokra

vonatkozó igazságokat leírni és kinyomtatni, már csak azért is, mert az írás és a nyomtatás azokhoz a

dolgokhoz tartozik, amelyeket a szellemi lények, akikről most beszélünk, nem tudnak olvasni. Nem

lehet könyvet olvasni a szellemi világban. Bár rövid ideig a halál után emlékezetből olvashatunk még

könyvet, a magasabb Hierarchiák lényei azonban nem tudják könyveinket olvasni. És ha azt kérdezik,

hogy vajon a Hierarchiák nem akarják-e elsajátítani az olvasás tudományát, tapasztalatomnak

megfelelően be kell vallanom, hogy egyelőre úgy látszik, nincs kedvük hozzá, mert véleményük

szerint, amit a Földön az írással és nyomtatással létrehoznak, az számukra nem szükséges és nem

hasznos. A szellemi lények csak akkor kezdenek olvasni, amikor az emberek a Földön olvasnak

könyvet, vagyis ha az, ami a könyvben áll, az emberek élő gondolatává válik. Akkor a szellemek

olvasnak az emberek gondolataiban; de ami írás vagy nyomtatás, az a szellemi világ lényei számára

sötétség. Ezért, ha írásra vagy nyomtatásra bízzuk mondanivalónkat, az az érzésünk a szellemi

lényekkel szemben, hogy a hátuk mögött közlünk valamit. Ez reális érzés, a jelenkor kultúr-polgára

talán nem osztozik velünk ebben az érzésben, viszont minden igazi okkultistában megvan az

ellenérzés a leírt és nyomtatott betűvel szemben. Ha szellemi látással behatolunk a szellemi világokba,

különösen fontosnak látjuk, éppen a jelenkorban, hogy a szellemi világról való tudás a legközelebbi

jövőben - a jelentől kezdődően - mind jobban elterjedjen, mert az emberi lelki élet egyre szükségesebb

megváltozása sokban függ a szellemi tudás elterjedésétől. Látják, ha szellemi tekintetünkkel

visszamegyünk a régi időkbe, ha csak századokkal megyünk vissza, szellemi látsunkkal olyasvalamire

találunk, ami a dolgok nemismerője számára igen meglepő lehet, hogy ti. aránylag rövid idővel ezelőtt

az eleven kölcsönhatás élők és holtak között még sokkal elevenebb volt, majd egyre nehezebbé vált.

Amikor a középkori keresztény, vagy a még nem régen elmúlt évszázadok keresztény embere imájával

irányította emlékezését meghalt rokonaihoz vagy ismerőseihez akkor az imádkozó érzései sokkal

erőteljesebben hatoltak a meghalt lelkekhez, mint ma. A múltban a meghalt lélek érezte, hogy a

szeretet melegsége hatja át, ha hozzátartozói imáikkal hozzá feltekintenek vagy rágondolnak, s ez

sokkal könnyebben történt, mint ahogy ez ma történik, amikor a mai idők csupán külsőséges

műveltségének adjuk át magunkat. A halottak ma sokkal inkább el vannak vágva az élőktől, mint

aránylag rövid idővel ezelőtt. A halottaknak ma sokkal nehezebb észlelni azt, ami az ittmaradottakban

elevenen végbemegy. Ez az emberiség fejlődéséhez hozzátartozik, de hozzá kell tartozzon az

emberiség fejlődéséhez az is, hogy az ember újra összeköttetést, eleven érintkezést teremtsen élők és

holtak között. A régebbi időkben az emberi léleknek természetes módon megvolt a kapcsolata a

halottakkal, habár ezt nem teljes tudattal élte át, mert az emberek már hosszabb idő óta nem szellemi

látók. Még régebbi időkben az élők szellemi látással fel tudtak tekinteni a halottakhoz, követni tudták

a holtak életét. Régebben magától értetődő volt, hogy a földi emberi lélek és a holtak között eleven

kölcsönhatás van. Ma, ha a lélek a magasabb szellemi világokra vonatkozó gondolatokat, eszméket

elsajátítja, újra megtalálja azt az erőt, amellyel helyreállíthatja az eleven kölcsönhatást, az érintkezést

a holtakkal. Az antropozófiai élet egyik praktikus feladata lesz az is, hogy a szellemtudomány

segítségével egyre inkább hidat verjen élők és holtak között.

Hogy jól megértsük egymást, először néhány, az élők és holtak közötti kölcsönhatásra vonatkozó

dologra akarom felhívni a figyelmet. Egy egészen egyszerű jelenségből indulok ki, és szellemi

kutatással ehhez a jelenséghez akarok kapcsolódni. Töprengő lelkek a következőt figyelhetik meg

magukon, és azt hiszem, sok olyan lélek van, aki ezt megfigyelte magán; tegyük fel, hogy valaki élete

folyamán gyűlölt egy másik személyt, vagy talán csak azt kellett bevallania magának, hogy a másik

ellenszenves volt, vagy most is ellenszenves neki. Ha azután az a személy, akit gyűlölt, vagy aki

ellenszenves volt neki, meghal - azt hiszem, hogy sok lélek ezt magától is tudja - akkor azt, akit

gyűlölt, vagy antipátiát érzett iránta az életben, tudomásul véve a halálhírt, úgy érzi, hogy már nem

tudja a másik személyt ugyanúgy gyűlölni, nem tud ugyanúgy ellenszenvet érezni iránta, mint azelőtt.

S ha a gyűlölet a síron túl is tart, akkor finomabb lelkek szégyenlik a síron túl tartó gyűlöletet,

ellenszenvet. Ezt a sok lélekben megtalálható érzést szellemi látással meg lehet figyelni. A kutatás

folyamán felteheti az ember azt a kérdést, hogy miért szégyenli a lélek a gyűlöletet, vagy az antipátiát,

hiszen senki másnak még csak nem is jelezte, hogy milyen gyűlölet van benne.

Ha szellemi látó követi a szellemi világokban azt az embert, aki átlépte a halál küszöbét, azután

rátekint arra a lélekre, aki itt maradt a földön, akkor kiderül, hogy általában a meghalt lélek nagyon

világosan észleli, világosan érzi a földön élő lélek gyűlöletét, ha szabad ezt a képet használni: a halott

látja a gyűlöletet. A szellemi látó egészen pontosan meg tudja állapítani, hogy a halott látja az ilyen

gyűlöletet. De megfigyelhetjük azt is, hogy hogy az ilyen gyűlölet mit jelent a halottnak. A gyűlölet a

halott szellemi fejlődésében a jó szándék akadálya, és ezt összehasonlíthatjuk a külső, földi cél

elérésének akadályával. A szellemi világban a halott ott találja a gyűlöletet, mint a jó, vagy legjobb

szándékainak akadályát. És most megértjük, hogy miért múlik el a lélekben még a földi életben

jogosult gyűlölet is, ha az ember kissé eltöpreng magában: mert szégyenli magát, amikor a gyűlölt

ember meghal. Ha az ember nem szellemi látó, akkor nem tudja ugyan, hogy mi történik, de

természetes érzésként van beleoltva a lélekbe, hogy megfigyelik. Érzi: a halott látja a gyűlöletemet,

sőt ez a gyűlölet akadálya a jó szándékainak. - Sok meleg érzés is van az emberi lélekben; ezek

magyarázatát akkor kapjuk meg, ha felemelkedünk a szellemi világokba és megnézzük azokat a

tényeket, amelyek ezeknek az érzéseknek az alapjai. Mint ahogy a földön az ember nem óhajtja, hogy

bizonyos dolgait külsőleg, fizikailag megfigyeljék, vagyis ezeket a dolgokat nem cselekszi, ha tudja,

hogy megfigyelik, úgy nem gyűlöli az ember a halálon túl létező embert sem, ha az az érzése, hogy a

halott megfigyeli. A szeretet azonban és a szimpátia is, amelyet a halott felé küldünk, valóban

könnyebbé teszi a halott útját, eltávolítja előle az akadályokat. Amit most mondok, hogy ti. a gyűlölet

a túlvilágon akadályokat gördít a halott útjába és a szeretet eltávolítja előle az akadályokat, ez nem

beavatkozás a karmába, hiszen itt a Földön is sok olyan dolog történik, amit nem számítunk bele

közvetlenül a karmába. Ha a lábunkat beleütjük egy kőbe, ezt nem kell mindig a karmába

beleszámítani, legalábbis nem a karma morális részébe. Ugyanígy nem mond ellent a karmának, hogy

a halott megkönnyebbül, ha szeretet árad feléje a Földről, és nem mond ellent a karmának az sem, ha

jó szándékai akadályokba ütköznek.

De van még valami más is, ami - mondhatnám - erőteljesebben szól a lelkekhez a holtak és az élők

érintkezéséről, és ez az, hogy a holtaknak is szükségük van bizonyos táplálékra. Természetesen nem

olyan táplálékra, mint az embernek a Földön, hanem szellemi-lelki táplálékra. Mint ahogy tény, hogy

nekünk embereknek a Földön - ha szabad ezt a hasonlatot használnom - kell, hogy legyenek

szántóföldjeink, ahol megérik a termés, amelyből fizikailag élünk a Földön, úgy kell, hogy a holtak

lelkeinek is legyenek szántóföldjeik, ahol learathatják azt a termést, amelyre a halál és az új születés

közötti időben szükségük van. Amikor a szellemi látó tekintete követi a holt lelkeket, látja, hogy a

holtaknak, az eltávozottaknak az alvó emberi lelkek a szántóföldjeik. Bizonyos, hogy ez nemcsak

meglepő, hanem aki ezt először látja a szellemi világban, annak a legnagyobb mértékben megrázó is,

hogy a halál és az új születés között élő emberi lelkek mintegy odasietnek az alvó emberi lelkekhez és

keresik az alvó emberi lelkekben lévő gondolatokat és eszméket, mert ezekkel táplálkoznak, és

szükségük van erre a táplálékra. Amikor ugyanis este elalszunk, azok az eszmék, gondolatok, amelyek

ébrenlétünk alatt tudatunkon áthaladtak, élni kezdenek, mintegy élőlényekké válnak. És a halottak

lelkei jönnek és részt vesznek ezeknek az eszméknek az átélésében; úgy érzik, hogy az eszmék látása

táplálja őket. Ha az ember szellemi látó tekintetét a meghalt emberek felé irányítja, megrázó dolog

látni, hogyan jönnek minden éjszaka az alvó ittmaradottakhoz - ezekhez kell számítani elsősorban a

vérrokonokat és a barátokat - és mintegy fel akarnak üdülni, táplálkozni akarnak azokkal a

gondolatokkal és eszmékkel, amelyeket az ittmaradottak alvásukba magukkal vittek, és lehet, hogy

nem találnak semmit, ami számukra tápláló. Mert alvásunk idején nagy különbség van gondolat (idea)

és gondolat (idea) között. Ha egész nap csak az élet anyagi dolgaira vonatkozó gondolatokkal

foglalkozunk, ha tekintetünket csak arra irányítjuk, ami a fizikai világban történik és csak ott

végrehajtható, és ha még elalvás előtt sincs a szellemi világra vonatkozó gondolatunk, hanem éppen

ellenkezőleg, nem gondolatokkal, hanem másképp visszük át magunkat a szellemi világokba, akkor

nem nyújtunk táplálékot a halottaknak. - Ismerek olyan vidékeket Európában, ahol a fiatalokat a

főiskolákon arra nevelik, hogy a szükséges mennyiségű sörrel szerezzék meg alhatnékjukat. Ők olyan

gondolatokat visznek át, amelyek odaát nem tudnak élni; s ha ezután jönnek a holtak lelkei, üres

mezőkre találnak, úgy járnak, mint a mi fizikai testünk, amikor a földek terméketlensége miatt éhinség

tör ki. A mi korunkban különösen sok lelki éhinséget figyelhetünk meg a szellemi világokban, mert a

materialista érzület már nagyon elterjedt. Ma már sok olyan ember van, aki gyerekes dolognak tartja,

hogy a szellemi világra vonatkozó gondolatokkal foglalkozzék. Ezzel megfosztják táplálékuktól

azokat az embereket, akik haláluk után tőlük kell, hogy megkapják táplálékukat.

Ennek a ténynek a helyes megértéséhez el kell mondani, hogy a halál után az ember csak azoknak a

gondolataival és ideáival tud táplálkozni, akikkel valamilyen módon az életben kapcsolata volt.

Azoknak a gondolataival, akikkel semmilyen kapcsolata sem volt, a halál után nem tud táplálkozni.

Amikor ma terjesztjük a szellemtudományt azért, hogy a lelkekben újra olyan spirituálisan élő

tartalom legyen, amellyel a halottak táplálkozni tudnak, akkor valójában nem pusztán az élőkért

dolgozunk, hogy az élők gondolati, eszmei tartalomhoz jussanak, hanem megpróbáljuk szívünket,

lelkünket a szellemi világ gondolataival azért telíteni, mert tudjuk, hogy a halottaknak, akik velünk a

Földön kapcsolatban voltak, spirituális életüket ezekkel az eszmékkel, ezekkel az érzésekkel kell

táplálniok. Úgy érezzük, hogy nemcsak az ún. élő emberekért dolgozunk. Úgy dolgozunk, hogy a

szellemtudományos munka, az antropozófiai élet terjesztése a szellemi világokat is szolgálja.

Miközben az élőkhöz, az élők nappali életéhez is szólunk, szellemi-lelki kielégítésük révén éjszakai

életük számára olyan gondolatokat (ideákat) terjesztünk, amelyek gazdag táplálékot adnak azoknak a

lelkeknek, akik karmájuknak megfelelően előbb halnak meg, mint mi. És ezért törekszünk arra, hogy

ne csak a külső közlés megszokott útján terjesszük a szellemtudományt, vagyis az antropozófiát,

hanem titokban arra is vágyódunk, hogy ezt a szellemtudományt, vagyis antropozófiát társaságokban

terjesszük, mert értéke van annak, ha a szellemtudománnyal foglalkozó emberek személyesen,

fizikailag, közösségben, társaságban vannak együtt. Mondottam, hogy a halott csakis azokból a

lelkekből merítheti táplálékát, akikkel együtt volt az életben. Össze akarjuk hozni a lelkeket, hogy a

halottak termőföldje egyre nagyobb legyen. Sok olyan ember, aki a halála után nem találna

termőföldet, mert családja csupa materialistából áll, megtalálja a maga termőföldjét az antropozófusok

lelkében, mert összehozták őt a szellemtudománnyal. Ez a mélyebb oka annak, hogy társaságban

dolgozunk, és törődünk azzal, hogy aki meghal, mielőtt meghal, megismerkedjék olyan emberekkel,

akik még itt a Földön spirituális dolgokkal foglalkoznak, mert akkor a halott táplálékot meríthet

belőlük alvó állapotukban.

Az emberiség régi időszakaiban, amikor még bizonyos vallásos, spirituális élet hatotta át a

lelkeket, a vallásos közösség és kiváltképpen a vérrokonság volt a halál után a lélek mentsvára. A

vérrokonság ereje azonban lecsökkent és egyre inkább pótolni kell a spirituális élet ápolásával. Mi is

ezzel próbálkozunk. Ezért az antropozófia megígérheti, hogy új köteléket, új hidat épít az élők és

holtak között, és ezáltal jelentünk majd valamit a halottaknak. És ha a szellemi látással már ma is néha

olyan emberekre akadunk a halál és a születés közötti életben, akiknak az a szerencsétlenségük, hogy

volt ismerőseiknek és még legközelebbi hozzátartozóiknak is kizárólag materialista gondolataik

vannak, akkor felismerjük annak szükségességét, hogy a földi kultúrát spirituális, szellemi

gondolatokkal hassuk át. Ismertünk - mondjuk - egy nemrég meghalt embert, amikor még itt élt a

Földön, majd a halála után rátalálunk a szellemi világban. Családtagjait, feleségét, gyermekeit hagyta

itt. Őket is ismertük; külső értelemben jó, egymást valóban szerető emberek. És most szellemi látással

rátalálunk az apára. Amikor földi életében hazatért a nehéz munkából, felesége volt életének ″napja″.

Mivel azonban felesége fejében és szívében nincsenek spirituális gondolatok, a halott nem tud

felesége lelkébe tekinteni, s ha abban a helyzetben van, hogy egyáltalán kérdezni tud, azt kérdezi:

″Hol van a feleségem?″ - Csak visszatekinteni tud arra az időre, amikor a Földön együtt volt vele.

Még ha a legjobban keresi, sem tudja megtalálni. Ez előfordulhat. Már ma is sok olyan ember van, aki

azt hiszi, hogy a halott valamiféle semmibe távozott, és ezért egyetlen termékeny gondolattal sem tud

rágondolni, csak egészen materialista gondolkodással. Amikor valaki a halál és az új születés között a

földi élet területére tekint, arra, akiről tudja, hogy még lent van a Földön és szerette őt, de szeretetéhez

nem kapcsolódik az a hit, hogy a lélek tovább él a halál után, akkor a halál utáni életnek éppen abban

a pillanatában, amikor a halott a legnagyobb figyelmét irányítja az élőre, mert látni akarja az élőt, aki

szeretett, akkor egészen elhal a halott látása. Nem találja meg az élőt, nem tud kapcsolatba kerülni

vele, pedig tudja róla, hogyha lelkében spirituális gondolatok lennének, vele lehetne. Ez a halottak

gyakori fájdalmas élménye. És így előfordulhat, - szellemi látással megfigyelhetjük - hogy valaki

meghal és legjobb szándékainak gátlói az őt körülvevő gyűlölet-gondolatok, de nem talál vígaszra azoknak a szerető gondolataiban sem, akik a Földön szerették, mert materializmusuk miatt nem tudja

őket észlelni.

A szellemi világnak ilyen módon megfigyelhető törvényei feltétlenül érvényesek. Olyannyira

érvényesek, ahogy azt egy eset tanúsítja, amelyhez hasonlót többször sikerült megfigyelnem.

Tanulságos volt megfigyelni, hogy hogyan hatnak a gyűlölet- vagy antipátia-gondolatok még ott is,

ahol nem teljes tudattal táplálják őket. Meg lehet figyelni azokat a tanítókat, akiket általában

szigorúaknak mondanak, akik nem tudták a még ifjú tanítványok szeretetét maguk felé fordítani. A

tanítványok gondolatai szinte ártatlan antipátia- és gyűlölet-gondolatok. Ha egy ilyen tanító meghal,

az ember látja, hogy a tanítványok gondolatai - mert ezek megmaradtak - akadályai a szellemi

világban a tanító jó szándékainak. A gyermek, a fiatal ember sokszor nem érez kötelezettséget arra,

hogy a tanító halála után ne gyűlölje őt többé, hanem természetes módon maradandóvá válik benne az

érzés, hogy a tanító kínozta őt. Az ilyen tapasztalások révén sokat tud meg az ember az élők és holtak

közötti kölcsönhatásról.

Tulajdonképpen csak azt próbáltam Önök előtt fejtegetni, ami a szellemtudományos törekvésnek

valóban jó eredménye lehet: ez az ún. felolvasás a halottaknak. Valóban rendkívül nagy szolgálatot

teszünk az előttünk meghalt emberi lelkeknek azzal, hogy szellemi dolgokról felolvasunk nekik. Ez

éppen az antropozófiai mozgalomban meg is mutatkozott. A felolvasást úgy csinálhatjuk, hogy

gondolatainkat a halottra irányítjuk és hogy könnyebben menjen a dolog, megpróbálunk emlékezve

rágondolni, elképzeljük, hogy előttünk áll vagy ül. Ezt megcsinálhatjuk több halottal egyszerre.

Azután felolvasunk a halottnak, de nem hangosan, hanem úgy, hogy figyelemmel követjük a

gondolatokat, állandóan őrá gondolva: a halott előttem áll. Ez a felolvasás a halottnak. Nem kell, hogy

könyvünk legyen, hanem valóban minden egyes gondolatot jól át kell gondolni; így olvas az ember a

halottaknak. Még az is lehetséges, hogy távolabb állónak is felolvassunk, - bár ez nehezebb - hogyha

közös világnézet alapján, vagy általában az élet valamely területén a halottal közös gondolatunk volt,

személyes kapcsolatunk volt vele. A feléje irányított, szeretettel áthatott gondolatok lassanként felénk

fordítják a figyelmét. Így hasznossá válhat, ha távol állóknak is felolvasunk a haláluk után. A

felolvasás bármelyik időpontban történhet. Már kérdezték tőlem, hogy melyik a legalkalmasabb

időpont. Ez teljesen független az időponttól. Csak valóban jól át kell gondolni a gondolatokat.

Felületes gondolkodás nem elegendő. Szórol szóra át kell gondolni az olvasnivalót, mintha

bensőnkben felmondanánk. Akkor a halottak velünk olvasnak. Nem helyes, ha azt hisszük, hogy az

ilyen felolvasás csak annak hasznos, aki életében közel jutott a szellemtudományhoz. Ez egyáltalán

nem kell, hogy így legyen.

Egyik barátunk és felesége is nem régen - talán egy éve sincs - minden éjszaka nyugtalanságot

éreztek. Barátunknak, mivel röviddel azelőtt halt meg az édesapja, rögtön az volt a véleménye, hogy

apja akar valamit, és mint lélek jelentkezett nála. Miután barátunk tanácskozott velem, kiderült, hogy

az apa, aki életében tudni sem akart a szellemtudományról, a halál után legélénkebben igényli, hogy

megtudjon valamit belőle. Amikor azután a fiú feleségével együtt a János Evangéliumról szóló

előadássorozatot, amelyet egyszer Kasselben tartottam, az apjának felolvasta, az apa lelkét ez teljesen

kielégítette, úgy érezte, hogy kiemelkedett a röviddel a halála után érzett diszharmóniából. Ez az eset

azért figyelemre méltó, mert ez a lélek egy prédikátor volt. Az emberek előtt állandóan a saját vallási

álláspontját képviselte, a halál után azonban csak az elégíthette ki, hogy részt vett a János

Evangéliumról szóló szellemtudományos fejtegetések olvasásában. Így láthatjuk, hogy akinek

segíteni akarunk, akinek halála után szolgálatot akarunk tenni, annak nem kell okvetlenül

antropozófusnak lennie, bár természetesen, ha az antropozófusnak a halála után felolvasunk,

különösen jó szolgálatot teszünk neki.

Az ilyen tények fejtegetésével megtanuljuk azt is, hogy miképp gondolkodjunk az emberi lélekről,

nem úgy, mint ahogy általában gondolkodnak róla. Az emberi lelkek ugyanis sokkal komplikáltabbak,

mint általában gondolják. Ami tudatosan játszódik le, az valóban csak egy kis része az emberi életnek.

A lélek tudat alatti mélységeiben sok minden játszódik le, amiről az ember legföljebb csak sejt

valamit, de világos nappali tudatában alig tud róla. A tudat alatti életben gyakran az ellenkezője

játszódik le annak, amit az ember tudatosan hisz vagy gondol. Gyakori eset, hogy egy család

valamelyik tagja a szellemtudománnyal kezd foglalkozni. Fivére, vagy az a férfi, vagy nő, akivel

kapcsolatban van, egyre ellenségesebb a szellemtudománnyal szemben, sokszor haragos, egyre

hangosabb, egyre dühösebb azért, mert férje, fivére vagy felesége a szellemtudománnyal foglakozik.

Az ilyen családban nagy ellenszenv fejlődik ki a szellemtudománnyal szemben, úgy hogy némely

ember nehézségei éppen abból adódnak, hogy jó barátai vagy rokonai gyakran haragosak, dühösek a

szellemtudományra. Ha azután megvizsgálja az ember ezt a haragvó lelket, sokszor arra jön rá, hogy

az ilyen lélek tudat alatti mélységeiben a legintenzívebben vágyik a szellemtudományra. Néha az ilyen

lélekben erősebben él a vágy a szellemtudomány után, mint abban, aki a szellemtudományos

összejövetelek buzgó látogatója. A halál azoban megfosztja leplétől a tudatalattiságot, a halál

sajátságos módon egyenlíti ki az ilyen dolgokat. Az életben gyakran fordul elő, hogy valaki elámítja

magát arra vonatkozóan, ami a tudat alatt él benne és valóban vannak olyan emberek, akik

tulajdonképpen erősen vágyódnak a szellemtudományra, de elámítják magukat. Amikor háborognak a

szellemtudomány ellen, elbódítják vágyukat és megtévesztik önmagukat. A halál után azonban a vágy

annál erősebben lép fel. És sokszor éppen azokban, akik az életben ellenségesek voltak a

szellemtudománnyal szemben, a halál után a leghevesebb vágy keletkezik bennük a szellemtudomány

után. Ezért ne mulasszuk el a felolvasást éppen azoknak a halottaknak, akik az életben küzdöttek a

szellemtudomány ellen! Ezzel talán a legnagyobb szolgálatot teszik nekik.

Mindezzel kapcsolatban igen gyakran kérdezik: Hogyan tudhatja az ember, hogy a halott valóban

oda tud hallgatni arra, amit felolvasunk? Szellemi látás nélkül ezt nehéz megtudni, bár amikor az

ember foglalkozik a halottra-emlékezéssel, lassanként meglepi az az érzés, hogy a halott odafigyel.

Ezt csak akkor nem érzi az ember, ha figyelmetlen és nem veszi észre azt a sajátos melegséget, amely

a felolvasás közben jön létre. Valóban el lehet sajátítani ezt az érzést. Ha erre nem vagyunk képesek,

akkor - ezt el kell mondani - érvényes a szellemi világgal szembeni magatartásra nézve az a szabály,

amelyet ebben az esetben is alkalmazni kell. Ezt a szabályt sokszor kell tekintetbe venni: ha

felolvasunk a halottnak, mindenképpen használunk neki, feltéve, hogy hall bennünket. Ha nem hall

bennünket, akkor először is teljesítettük kötelességünket, és talán elérjük, hogy mégis meghall

bennünket; mindenképpen nyereségünk azonban, hogy olyan gondolatokkal és eszmékkel telítjük

magunkat, amelyek bizonyosan táplálékul szolgálnak a halottaknak az előbb említett módon. Tehát

semmiképpen sem vész el semmi! A gyakorlat azt mutatja, hogy a felolvasottak észlelése valóban

hihetetlenül elterjedt a halottak között, és nagy szolgálatot tehetünk azoknak, akiknek ilyen módon

felolvassuk azt, ami a mai szellemi bölcsességből erre a célra felhasználható.

Így remélhetjük, hogy a szellemtudomány elterjed a világban, a válaszfal élők és holtak között

egyre kisebb lesz. És bármilyen paradoxul hangzik is, a szellemtudománynak szép, nagyszerű sikere

lesz, ha az emberek tudni fogják - a gyakorlatból fogják tudni, nemcsak elméletileg - hogyha az ember

átment az ún. halálon, ez tulajdonképpen csak az átélés megváltozása, de továbbra is együtt vagyunk a

holtakkal, sőt részeltethetjük őket abban, amiben mi magunk részt veszünk a fizikai életben.

Helytelenül képzeljük el a halál és az újabb születés közötti életet, ha azt kérdezzük, hogy minek kell

a halottaknak felolvasni. Nem tudják-e saját szemlélődésük alapján azt, amit itt a Földön felolvasunk

nekik, nem tudják-e azt sokkal jobban? Csak az kérdez ilyet, aki nem képes megítélni, hogy mit tudhat

meg az ember a szellemi világban. A fizikai világban is élhet az ember anélkül, hogy a fizikai

világbeli tudásnak a birtokában lenne. És nem képes ezt vagy azt megítélni, ha nem szerzi meg a

fizikai világbeli tudást. Az állatok velünk együtt élnek a fizikai világban és mégsem tudják azt róla,

amit mi emberek. Hogy egy halott a szellemi világban él, az még nem jelenti azt, hogy meg is tud

valamit a szellemi világról, annak ellenére, hogy szemlélni tudja. Amit a szellemtudományból

szerzünk, azt mint tudást csak a Földön szerezhetjük meg, csakis a Földön, a szellemi világban nem.

Ezért a halott a szellemi világbeli lényekről csak azok által tudhat, akik maguk a Földön szerzik meg a

szellemi lényekre vonatkozó tudást. A szellemi világ fontos titka, hogy az ember benne élhet,

szemlélheti, de a szellemi világra vonatkozó szükséges tudást a Földön kell megszereznie.

Most kedves barátaim, a szellemi világokról kell elmondani valamit, amiről az embernek nincs

helyes elképzelése. Erről majd néhány vonatkozásban a továbbiakban is beszélek, a holnapi

előadásban ezt bővebbe kifejtem. Amikor az ember a halál és az újabb születés között a szellemi

világban él, vágya úgy irányul a fizikai világunk felé, mint ahogy itt a fizikai ember bizonyos módon

vágyódik a szellemi világ felé. A halál és az újabb születés között az ember szükségképpen azt várja a

Földön élő emberektől, hogy innen a Földről megmutassák, felragyogtassák azt, amit csak a Földön

lehet megszerezni. Valóban nem hiába teremtették meg a világ spirituális létében a Földet. Életre

keltették, hogy létrejőjjön az, ami csak a Földön lehetséges. A szellemi világra vonatkozó tudás,

amely túlterjed azon, hogy látjuk, bámuljuk a szellemi világot, csak a Földön lehetséges. Előbb azt

mondottam, hogy a szellemi világok szellemi lényei nem tudják olvasni könyveinket, most pedig azt

kell mondanom, hogy a bennünk élő szellemi megismerés ugyanaz a szellemi lények számára és a mi

számunkra is a halál után, mint a könyv a Földön élő ember számára. A fizikai ember a könyvből tud

meg valamit a világról. Csakhogy a halottak könyvei - mi magunk - élnek. Érezzük át ezeknek a

szavaknak a jelentőségét: nekünk kell megadni a halottak számára az olvasnivalót! A mi könyveink

egy bizonyos vonatkozásban türelmesek, nem képesek arra, hogy pl. a betűket, miközben olvassuk

őket, papírjaikba elnyeljék. Mi emberek gyakran úgy vonjuk meg a halottaktól az olvasmányt, hogy

csak azzal telítjük magunkat, ami valóban láthatatlan a szellemi világokban: a materiális

gondolatokkal. Ezt meg kellett mondanom, mert sokszor merül fel az a kérdés, hogy a halottak nem

tudják-e maguk is azt, amit nekik adni tudunk. Nem tudhatják, mert szellemtudományt csak a Földön

lehet létrehozni és a Földről kell felvinni a szellemi világokba.

Ha az ember maga lép a szellemi világokba és már kissé tapasztalta az ottani életet, egészen más

körülményeket él át, mint itt a fizikai életben a Földön. Ezért rendkívül nehéz emberi szavakkal és

emberi gondolatokkal behozni világunkba a szellemi világok körülményeit. Látjuk, - hogy csak

valamit ragadjak ki - ha most egy lényről, egy meghalt emberi lényről beszélhetnénk, akivel együtt

sikerült néhány dolgot kikutatni a szellemi világban, hogy ennek a léleknek sajátságos értesülése volt

Leonardo da Vinciről, a festőről, vagyis inkább arról, hogy milyen volt a híres milánói kép. Ha az

ember egy ilyen lélekkel közösen vizsgál meg egy szellemi tényt, ez a lélek esetleg olyasmire mutat

rá, amiket talán puszta szellemi látással nem találna meg az ember az Akasha-krónikában. Az az

emberi lélek azonban, aki a szellemi világban van, rá tud mutatni az ilyen szellemi tényekre, de csak

akkor, ha a földi embernek érzéke van ahhoz, amire a lélek fel akarja hívni a figyelmet. S ekkor

sajátságos dolog derül ki. Tegyük fel, hogy egy ilyen lélekkel együtt azt kutatjuk, hogy Leonardo

milyen módon dolgozott híres képén, az Utolsó vacsorán Milánóban. A mai képen alig láthatni többet,

mint néhány színfoltot, de az Akasha-krónikában meg lehet figyelni Leonardot festőtevékenysége

közben, meg lehet figyelni a képet, amilyen volt, bár ez sem könnyű. Ha az ember úgy csinálja a

dolgot, hogy együtt kutat egy olyan testetlen lélekkel, akinek kapcsolata van Leonardo da Vincivel és

festészetével, akkor látja azt, amit ez a lélek megmutat neki. Az a lélek például, akiről beszéltem,

érzékeltette, hogy tulajdonképpen milyen volt a Krisztus-arc és a Júdás-arc a képen. De az ember

észreveszi, hogy mindezt nem mutatná meg, ha abban a pillanatban, amikor mutatja, nem költöznék a

megértés a Földön élő kutató lelkébe. Erre a megértésre a szellemi világbeli léleknek szüksége van. És

a halott lélek csak abban a pillanatban tanulja meg megérteni azt, amit egyébként csak lát, amikor az

élő emberi lélek általa taníttatja magát. Ezért az a lélek, akivel együtt tudott meg az ember

olyasvalamit, amit csak így lehet megtudni, azt mondja (a kifejezés szimbolikus): idehoztál a képhez -

ezt mondja a lélek az élőnek, ezt mutatja neki az élő ember kívánsága - és most érzem a vágyat, hogy

veled együtt nézzem a képet. Így szól a halott lélek és azután sok mindenfélét élünk át, de elérkezik a

pillanat, amikor a halott lélek vagy hirtelen eltűnik, vagy azt mondja, most távoznia kell. Az éppen

elmondott esetben például a halott lélek azt mondta: Leonardo da Vinci lelke eddig jóindulatúan

nézett felénk, de most már nem akarja, hogy tovább kutassunk.

Ezzel a szellemi életre vonatkozóan valami nagyon fontosat írtam le. A fizikai életben mindig

tudjuk, hogy mit látunk, mindig tudjuk, hogy látjuk ezt vagy azt, a rózsát, az asztalt; a szellemi

világban ugyanígy mindig tudjuk: ez vagy az a lény ránk néz. Az ember áthalad a szellemi világokon

és mindig az az érzése: most ezek a lények néznek téged. A fizikai világban az ember tudja, hogy

észlelő módon jár a világban; a szellemi világban viszont az az élményünk van, hogy most ez, majd az

a lény néz téged. Az ember úgy érzi, hogy folytonosan tekinteteknek van kitéve és ezek rábírják arra,

hogy valamilyen tett végrehajtását határozza el. Amikor az ember tudja, hogy most jóindulattal, vagy

most nem jóindulatúan néznek rád, hogy cselekedj, vagy ne cselekedj valamit, akkor ehhez igazodva

cselekszik, vagy nem cselekszik. Mint ahogy egy virág után nyúlunk, mert láttuk és tetszik nekünk,

úgy cselekszünk valamit a szellemi világban is, mert ezt valamely lény örömmel, jóindulatúan nézi,

vagy nem cselekszünk, mert nem bírjuk ki a szellemi lénynek a tettre irányított tekintetét. Ezt az

alkalmazkodó képességet mindenképpen el kell sajátítanunk. Ott az az érzésünk, hogy látnak

bennünket, mint ahogy itt az az érzésünk, hogy mi látunk. Bizonyos módon ott passzív az, ami itt

aktív, ott viszont aktív az, ami itt passzív. Ebből láthatjuk, hogyha a szellemi világra vonatkozó

leírásokat helyesen akarjuk felfogni, egész más fogalmakat kell elsajátítanunk. Ezért majd megértik,

milyen nehéz mindennapi emberi szavakba önteni a szellemi világok leírását, amit olyan szívesen

adna meg az ember. Megértik majd, hogy sok mindenre vonatkozóan mennyire szükséges a megértés

kellő előkészítésének megteremtése.

Még csak egy dologra akarom felhívni a figyelmet. Felmerülhet a kérdés: Miért írja le a

szellemtudományos irodalom olyan általánosságban azt, ami közvetlenül a halál után a szellemi

világban, a kamalokában történik, és miért mond olyan keveset a szellemi látással észlelt egyes

dolgokról? Könnyen azt hihetné valaki, hogy az egyes lényt, egy bizonyos halottat könnyebb a halál

utáni életében megfigyelni, mint azt, ami általános. Ez azonban nem így van. Hogy hogyan áll ez a

dolog, azt legjobban egy hasonlattal jelezhetem. A helyes fejlettségű szellemi látónak könnyebb az

általános körülményeket áttekinteni, - például az emberi lélek útját a halálon át, ahogy a kamalokán

keresztül felérkezik a devachánba - mint az egyes lélek valamelyik egyes élményét. A fizikai világban

is könnyebb megismerni azt, ami a nagy égi mozgások hatására történik, és nehezebb azt megismerni,

ami bizonyos módon szabálytalanabb a nagy égi mozgásokhoz képest. Mindegyikünk könnyen meg

tudja előre mondani, hogy holnap reggel a Nap felkel és este lenyugszik. Ezt kb. mindenki tudja, de

hogy milyen idő lesz, azt már nem fogják olyan pontosan tudni. Így van ez a szellemi látással is. Az

égitestek általános mozgására vonatkozó tudás összehasonlítható azoknak a viszonyoknak az

ismeretével, amelyek általában a szellemi világokra vonatkozó írásokban szerepelnek. Ezeket tudja

meg legelőször a szellemi látó tudat. És mindig számítani lehet arra, hogy az események általában úgy

zajlanak le. Az egyes események azonban a halál és az újabb születés közötti életben olyanok, mint az

időjárási viszonyok itt a Földön, amelyek szintén törvényszerűek, de nehezebb megismerni őket a

Földön, mert nem lehet tudni mindenütt, hogy milyen idő van másutt. Ez így van. Nehéz itt tudni,

hogy milyen idő van Berlinben, de nem nehéz tudni, hogy milyen ott a Nap vagy a Hold állása. Mivel

nehezebb az egyes életet halál utáni útján követni, mint az emberi lélek általános útját, ezért ahhoz,

hogy az ember az egyes életet kövesse, speciális fejlettségű szellemi látó képesség kell. A helyes úton

az ember először az általános körülményekre vonatkozó tudást szerzi meg és utoljára - feltéve, hogy

ez iskolázással történik - szerzi meg azt, ami a legkönnyebbnek látszik. Lehetséges, hogy az ember

már hosszú ideje helyesen látja a kamalokát és a devachánt, és rendkívül nehéz, hogy megnézze a

zsebében levő saját óráját. A fizikai világ dolgait megnézni a legnehezebb az iskolázott szellemi látó

számára.

A magasabb világok megismerése tehát a földi megismerés fordítottja. Tévedés ezen a területen

azért van, mert létezik még a természetes szellemi látás, és ez a látás bizonytalan, többféle tévedésnek

van kitéve, és lehet, hogy már hosszú ideje múködik anélkül, hogy észlelné azokat az általános

körülményeket, amelyeket a szellemtudomány ír le, és amelyeknek az észlelése az iskolázott szellemi

látásnak könnyebb.

Ezek azok a dolgok, amelyeket a szellemi világokról Önöknek el akartam mondani. Holnap

folytatjuk és némiképp el is mélyítjük fejtegetéseinket.

(Fordította: Mesterházi Zsuzsa, 1996)

- Rudolf Steiner: Eleven kölcsönhatás élők és holtak között -

- - - - - - - 

A lélek útja Rudolf Steiner szerint - videó

forrás:Emberiseg Hu

https://www.youtube.com/watch?v=nigYRoVQSGw

Aranyosi Ervin: Nyugodjunk békében?

 

Mától nyugodjon békében!

Azt jelenti: Nincs tovább?

Elvesztette az életét,

ezt a megkapott csodát?

De a lélek halhatatlan,

csak a test lett levetett,

él tovább egy másik síkon,

s álmunkban küld levelet!

Aztán, újra földre szállva,

egy új testbe költözik,

s járja újabb iskoláját,

s újra él a Földön, itt!

Te meg hiszed, földben nyugszik,

örök álmát alussza?

Nem száll már fel soha többé,

veled együtt a buszra…

Akkor miről szól az élet,

ha csak lelkes test vagyunk?

Ha éppen szeretteinknek,

csupán fájdalmat hagyunk?

Minek tesszük a dolgunkat?

Mért van életfeladat?

Ha mindenünk elporlódik,

s belőlünk mi sem marad?

Mert a lélek halhatatlan,

minden élet új kaland!

Csak az anyagi világot

takarja be az a hant!

Tanulni vagyunk a Földön,

s csak úgy léphetünk tovább,

ha lélekként elvégeztük,

s kijártuk az iskolát,

Ha megbuktunk, jövünk újra,

s megtanuljuk, amit kell,

szeretettel, emberséggel

lelkünk másokra figyel.

Ami bánt, azt megbocsájtjuk,

lelkünkkel felemelünk,

s kifejezzük a hálánkat,

hogy élünk, hogy szeretünk!

- Aranyosi Ervin © 2026-11-04. -

Kiss Kató halottlátó médium - "A Szeánsz" - 4. rész

Kiss Kató halottlátó, médium – állítása szerint – képes kapcsolatba lépni az elhunytakkal. A találkozásokat kísérő hatalmas lelki terhek ellenére áldásként tekint a kivételes képességére, önmagát pedig csupán egy tolmácsnak tartja az élők és a holtak között.

Schobert Norbi apja is üzent a túlvilágról 

(Fotó: YouTube)

Schobert Norbi sokkot kapott a stúdióban apja szellemétől

Ismét tíz ember üli körbe A Szeánsz kerek asztalát. A stúdió megtelik fájdalommal, a soha fel nem tett kérdések mázsás súlyával, csalódottsággal és haraggal. Nyolcan válaszokért, bizonyosságokért jöttek, és azt remélik, hogy Kiss Kató halottlátó megadja nekik a válaszokat és elhozza számukra a megváltó üzenetet odaátról. Hajdú Péter pedig, mint moderátor figyeli az eseményeket. 

Schobert Norbi a nevelőapját várta, de Kiss Kató az édesapja lelkével is 

kapcsolódott A Szeánsz során (Fotó: YouTube)

A Szeánsz egy pontján pedig megérkezik Schobert Norbi, aki imádott, és néhány éve elveszített nevelőapjának lelkével szeretett volna találkozni. Hozzá azonban nem egy, hanem mindjárt három lélek is érkezett, köztük a férfié, akivel Norbi a legkevésbé sem szeretett volna „beszélni”.

Schobert Norbi: „Apám lemondott rólam… Ő nem akart engem!”

„Nekem volt egy nevelőapám…” - kezdte kissé szkeptikusan Schobert Norbi a Frizbi TV stúdiójában. Kiss Kató ezen a ponton egy meglepő kérdést tett fel a fitneszgurunak. „Miért mutogat egy gyűrűt, ami nagy jelentőséggel bír?” – nézett kérdőn Norbira az ismert spiritiszta.

Ez a gyűrű végigkísérte az egész életét és ezt a gyűrűt hagyta rám…

- vágta rá döbbent arccal a Schobert család feje. 

Az ajánlóvideóban ezen a ponton „megérkezik” Norbi vér szerinti édesapjának a lelke, aki Kiss Kató szerint egy fontos dolgot szeretne tisztázni a fiával. 

„A vér szerinti apád szerint mindegy, hogy te most mit gondolsz, de az nem igaz, hogy ő nem akart téged” – közvetítette Kiss Kató a férfi túlvilági üzenetét. 

Norbit ezen a ponton elragadták az érzelmei és egy rettenetes családi titokról rántotta le a leplet. „Anyámnak huszonkét abortusza volt. Engem meg akart tartani, mert félt, hogy nem lesz több gyermeke. Apám lemondott rólam… Egy fityinggel sem segítette anyámat. Ő nem akart engem…!” - mondta szinte csak maga elé meredve.

Kiss Kató: „Norbi nem hitt a léleknek és nem is szívesen kommunikált vele”

A Bors megkereste Kiss Katót, aki további részleteket árult el a kedd este érkező A Szeánsz felvételéről.

 „Amikor Norbi belépett a stúdióba, már eléggé fáradt voltam, hiszen hét közvetítésen voltunk túl és mind a hét tragédia rettenetes sebeket tépett fel az érintettekben, így én szó szerint a bőrömön éreztem az élők és a holtak fájdalmát is. Ennek ellenére, azonnal megjelent a nevelőapja lelke és azonnal azt a gyűrűt kezdte el mutogatni, így pillanatok alatt ki is derült, kiről van szó. Vele együtt azonban még két férfi is érkezett Norbihoz. Egyikük a vér szerinti apja volt. 

Ez nagyon megrázta őt, és annyi még elárulhatok, hogy Norbi nem hitt a léleknek, mert amíg élt, sem mondott neki soha igazat, és nem is szívesen kommunikált vele” 

– idézte fel a kapcsolódást lapunknak Kiss Kató.

- forrás:borsonline.origo.hu -

Megdöbbentő dolgot mondott Kiss Kató Schobert Norbiéknak! - videó részlet

forrás:Frizbi TV

A Szeánsz - 4. rész - videó

forrás: Frizbi TV

https://www.youtube.com/watch?v=b0M4gTySCUY

Kapcsolódó írások:

- „A Szeánsz” - 1. rész-

https://dszilvia.blogspot.com/2026/07/kiss-kato-halottlato-medium-tulvilagi.html

- "A Szeánsz" - 2. rész -

https://dszilvia.blogspot.com/2026/08/kiss-kato-halottlato-medium-szeansz-2.html

"A Szeánsz" - 3. rész

https://dszilvia.blogspot.com/2026/10/kiss-kato-halottlato-medium-szeansz-3.html

Lorna Byrne: „Az angyalok mindenki imáját meghallgatják”

Az angyallátó írónő, Lorna Byrne csecsemő - és kisgyermekkorától kezdve látja a szellemi lényeket és az őrangyalokat. Az angyalok ugyanolyan tisztán jelen vannak számára, mint a fizikai világ tárgyai, illetve a fák vagy a kövek.

Élményeiről és az angyalokkal való kapcsolatáról számos nemzetközi bestseller könyvet írt.

 

Lorna Byrne még 2019-ben Budapesten és Debrecenben mutatta be legújabb könyvét, A szív imáit, egyúttal megtanít, hogyan imádkozzunk Istenhez, az angyalokhoz, hogy kéréseink mielőbb valóra váljanak. Az írónőt az imák erejéről kérdeztem.

A szív imái a hatodik könyve, mely a szeretet imádságairól, az áldást és szeretetet kérő fohászokról szól.

Lorna, hogyan érdemes imádkozni?

Valójában teljesen mindegy, hogyan imádkozol. Az is lehet ima, amikor énekelsz vagy táncolsz, ahogyan a meditáció is az, vagy amikor egyszerűen csak csendben ülsz, és befelé figyelsz. Bátran, különösebb gondolkodás nélkül öntsd ki a szívedet Istennek minden érzelmeddel együtt, légy őszinte, fordulj felé tiszta szívvel. Isten szeret téged, hiszen mint mindenki, így te is az Ő gyermeke vagy.

Hogyan szól szerinted a tökéletes ima?

Nem mondanám, hogy létezik tökéletesen megfogalmazott ima vagy kérés, amelyik több vagy jobb lenne, mint bármelyik, Istenhez intézett fohász. Bőven elég annyi, ha őszintén megszólítjuk Istent és kérjük a segítségét, az áldását, amit mindannyian meg is kapunk tőle.

Mit kérhetünk Istentől az imáinkban?

Mindig magunknak vagy a szeretteinknek kérhetjük Isten segítségét, illetve valójában bárkiért, idegenekért is imádkozhatunk. Érdemes a béke, a szeretet iránti vágyat és természetesen gyönyörű Földünket is az imáinkba foglalni. Egyetlen kérés sem túl kicsi vagy túl nagy, amit Istenhez intézhetünk.

Milyen gyakran érdemes imádkozni?

Szeretném hinni, hogy a világban mindenki imádkozik naponta egyszer. Az ima ereje ugyanis rendkívüli. Mondhatnám, hegyeket mozgat meg. Mindennap történhetnek csodák, amelyekre az egész világnak szüksége van. Az imák békét, szeretetet hoznak mindenki életébe, még a nagyon rövid imák is eljutnak Istenhez. Ne felejtsd el, hogy sosem egyedül imádkozol, ezért valójában bárhol elmondhatod az imádat, séta vagy autóvezetés közben, de a buszon ülve is, sőt amikor mosogatsz, akkor is meghallgatásra talál a kérésed.

Mindenkinek van őrangyala?

Kisgyermekkorom óta látom az angyalokat. És igen, most is úgy látom, hogy mindenkit őrangyala kísér, teljesen mindegy, hogy épp merre járok a világban. Minden egyes ember őrangyalát látom, férfiakét, nőkét, gyerekekét egyaránt. Vallástól, hittől függetlenül mindenkinek van tehát őrangyala, akik számomra varázslatos és szinte felfoghatatlan lények. Őrangyalaink Isten valódi ajándékai.

Mit szeretne tudatni velünk az őrangyalunk?

Őrangyalod leginkább azt szeretné, ha tudnád, mennyire szerethető ember vagy, valódi, csodálatra méltó egyéniség. Feltételek nélkül szeret és fogad el téged. Életed minden egyes pillanatában veled van, soha nem hagy el. Most, ebben a percben is melletted áll. Sosem vagy egyedül, és tudom, őrangyalod egyetlen kívánsága, hogy ezt te is tudd és érezd.

Őrangyalunkhoz fohászkodjunk, vagy minden angyal meghallgatja a kérést?

Nem kell egyetlen angyalhoz intézni az imákat, még csak arra sincs szükség, hogy személyesen az őrangyalunkat kérjük. Egyszerűen csak mondjuk el az imát. Az angyalok feladata, hogy megerősítsék a kéréseinket, és közbenjárjanak, hogy azok teljesülhessenek.

Honnan tudhatjuk, hogy meghallgatásra talált az imánk?

Amikor látom az embereket imádkozni, azt is látom, hogy őrangyaluk velük együtt imádkozik. Ilyenkor az angyalok végtelennek tűnő csodás szökőkútra hasonlítanak, melynek vize egészen a Mennyországig nyúlik fel, gyönyörű fénnyel telítve egészen Isten Trónjáig. Minden ima meghallgatásra talál, ezért soha ne legyen kétséged, hogy az imádat ne hallgatták volna meg, csak azért, mert nem látod azonnal a kérésed eredményét. Minden imára megérkezik a válasz a maga idejében.

Lorna, négy gyermeked van. Ők is látják az angyalokat?

Hú, ez olyan kérdés, amire nem válaszolhatok. Az viszont igaz, hogy a babák és a kisgyerekek látják az angyalokat. Nagyon sok idős ember is látja őket, és a halál előtt is rendre megjelennek a szemünk előtt. Egy idős hölgy nemrég mesélte, hogy egyik reggel épp teát készített, amikor körbenézett a konyhában, és egy angyalt látott. Pontosan tudta, hogy az őrangyalát látja, de nem merte elmesélni a családjának, mert attól félt, bolondnak nézik, és bedugják az idősek otthonába.

- forrás: Kari Szilvia - nlc.hu -

- - - - - - - 

Üzenet az angyaloktól Lorna Byrne által - videó

forrás:A gondolat, mint étel Gondoljunk valami finomat

https://www.youtube.com/watch?v=Nrjs0i_QLRM

John Burke - Megdöbbentő megtapasztalások: van élet a halál után? Interjú az íróval

Tényleg létezik a túlvilág, vagy csak a képzelet szüleménye mindaz amit sokan megtapasztaltak a klinikai halál pillanatában? 

Mi történik valójában az ember testével és szellemével, miután befejezi a földi pályafutását? 

Egy volt szkeptikus mérnök több mint ezer halálközeli élményt vizsgált meg, és olyan döbbenetes bizonyítékokra bukkant, amelyek közvetlenül a Bibliát igazolják. 

Minden 25 amerikaiból egy átélt már halálközeli élményt. Vajon ezek feltárják a Biblia mennyországát?

Mindannyian vágyunk arra, hogy megtudjuk, milyen lesz az élet a halál után. A bestselleríró, John Burke sem kivétel. A Képzeld el a mennyországot című könyvében több mint száz lebilincselő halálközeli élményről szóló történetet hasonlít össze azzal, amit a Szentírás mond a mennyországgal kapcsolatos kérdéseinkről: Látni fogom-e a barátaimat és szeretteimet? Milyen lesz a mennyország? Milyen Isten? Mi a helyzet a gyerekekkel és a háziállatokkal?

Burke bemutatja, hogyan mutatnak rá a halálközeli élmények ezreinek – köztük orvosoknak, professzoroknak, bankelnököknek, minden korosztályú, kultúrájú és vallású embernek, sőt még vak embereknek is – közös élményei a Bibliában ígért mennyország magával ragadó képére. Miközben ezeket a beszámolókat végigolvasod,

● átfogó képet fogsz kialakítani arról, milyen a Mennyország

● megtanulod, hogyan tervezz és készülj fel a Mennyországba való érkezésedre

● ölelj fel egy várakozással teli reményt, félelem nélkül a jövőtől

● kezdj el örök céllal élni az életed

Ez az izgalmas utazás a túlvilágra olyan érzést kelt benned, mintha már jártál volna ott, örökre megváltoztatva azt, ahogyan az eljövendő életről gondolkodsz – és ahogyan a mai életedet éled. Fel fogod fedezni, hogy a Mennyország még csodálatosabb, mint valaha is elképzelted.

- - - - - 

Megdöbbentő megtapasztalások: van élet a halál után? - John Burke - videó

forrás: Hit Rádió Hitélet

https://www.youtube.com/watch?v=Q51Q4POB2RY