2026. október 9., péntek

Rudolf Steiner: Az alkohol hatása az emberre


Az alkohol hatása az ember lelki állapotára. A macskajaj jelensége. Az úgynevezett delirium tremens, a részeg önkívület. Az alkohol hatása a vérre. A vörösvértestek a nők, a fehérvértestek pedig a férfiak számára fontosabbak. Ha az anya iszik, akkor a gyermek belső szervei roncsolódnak. Ha viszont az apa iszik, akkor a gyermek idegrendszere rongálódik. A foszfor káros hatásai. Krónikus alkoholfogyasztásnál az alkohol túl sok mindent konzervál. Az úgynevezett krónikus alkoholizmus legyengíti a csontvelőt, s ennek eredményeképpen a vért is szétrombolja.
- Dornach, 1923. január 8. -


Van valakinek olyan kérdése, amit nagyon a szívén visel?

Kérdés: Valaki kérdést tesz fel az alkohol káros, illetve esetleges egyéb hatásait illetően.

Már amennyiben egyáltalán van valamilyen káros hatása, ugye?

Nos, az alkohol emberre tett elsődleges hatását éppen abban láthatják, amiről már eddig is beszéltünk, vagyis, ahogyan az ember egész lelkiállapotára hat. Először is, az alkohol hatására egyfajta szellemi, lelki zavarodottságot élhetünk át, amely olyan erős hatással bír, hogy az embert mindenekelőtt az indulatai kezdik irányítani, mégpedig azok, amelyek egyébként gyengék, mert az értelem elnyomja őket, ezért amikor az illető éppen nem ivott, értelmesebbnek hat, mint amikor alkoholt ivott.

Ezen kívül van az alkoholnak egy vérpezsdítő hatása. Felerősíti a vérkeringést. Ez történik meg legelőször. Ezáltal éled fel az ösztönélet. Például könnyebben dühödünk fel, míg máskor a dühöt könnyedén elnyomjuk. Ezen keresztül láthatják, hogy az alkohol elsősorban az ember értelmi és érzelmi életére hat.

Ha az alkohol már egy ideje a szervezetben van, akkor idézi elő azt az önök által is jól ismert jelenséget, amit macskajajnak nevezünk. Éppen a macskajaj kialakulása az, ami miatt nyilvánvaló, hogy az alkohol hatására a teljes szervezet ellenállásba kezd. Mit is jelent pontosan ez a bizonyos macskajaj? Nem mást, minthogy az ember este jól felöntött a garatra (a macskajaj legtöbbször reggel jelentkezik, az esti ivászatot követően), miáltal a vére különösen intenzíven mozgott, és ehhez rengeteg erőt fel kellett használnia. Azért kellett ez a rengeteg erő, mert a testét fokozott tevékenységre kényszerítette, amiket az máskor sokkal lassabban vitt véghez.

Figyeljék meg ezt a jelenséget egyszer egészen pontosan! Tételezzük fel, hogy a test egy bizonyos tevékenységet huszonnégy óra alatt végez el. Ha valaki kellő mennyiségű alkoholt ivott, akkor ugyanez a tevékenység tizenkét, esetleg hat óra leforgása alatt is végbemehet. Ezáltal a test megfosztja magát a belső tevékenység lehetőségétől. Ezért azok az emberek, akiknek szokása néha egy kis bódítót iszogatni, ösztönösen teleeszik magukat, mielőtt még a macskajaj megjöhetne. Hogy miért teszik mindezt? Mert ha esznek, akkor vagy teljesen elkerülhetik a macskajajt, vagy erősen csökkenthetik a hatását, olyannyira, hogy másnap még dolgozni is tudnak.


Mi történik tehát, ha valaki tetemes mennyiségű ital elfogyasztása után megeszik egy adag sültkolbászt? Ezzel újra tevékenységre készteti a testét, és pótolhatja azt, amit elveszített a túl gyors működés miatt. Amennyiben ezt nem teszi, vagyis ha nem edzett ivó – mert az edzettek mind ezt teszik –, és elfelejti megenni a sültkolbászt, akkor jön a macskajaj, mert a test már nem képes magasabb szintű tevékenységet gyakorolni. Viszont ha a tevékenység elégtelenül megy végbe, akkor a testben szennyeződések rakodnak le, mégpedig húgysavtermékek. Ezek legszívesebben a fejben rakódnak le, mert azt a legnehezebb tisztán tartani. Így az az ember, aki az éjszaka folyamán belső testi működését elhasználta az alkoholivással, másnap úgy jár kel, hogy a feje lényegileg olyan állapotban van, ahogyan átlagosan a belei néznek ki: mindenhol szennyeződések rakódnak le. Erre a test persze fellázad, hiszen az alkoholivás miatt túl sok munkát követelnek tőle.

Valójában az ember – ahogyan az előző előadásokban már mondtam önöknek – sokkal többet is kibír. Most nem az alkoholról beszélek, hanem úgy általában véve. Sokkal több mindent kibírunk, mint azt feltételeznék. A szervezet ugyanis egészen hosszú időn keresztül képes fenntartani az egyensúlyt. Sőt, találhatunk egy igen kétes és csalóka ellenszert is a macskajaj ellen. Ha másnap reggel egészen förtelmes macskajajjal kelnek vagy térnek haza, nos mit tesznek? Talán már ezt is átélték. Egyszerűen továbbisznak. A reggeli iszogatást különleges kúraként végzik, és továbbvedelnek.

Hogy miért teszik mindezt? Mert a testtől elvonták az éjjeli tevékenységét azáltal, hogy vértolulást idéztek elő. Így az elmaradt működés reggel nagyon hiányzik. A testet pedig újból felpiszkálja az, hogy tovább isznak, működésének utolsó kis morzsáit is felhasználva, ami még megmaradt. Mivel a végső kis energiamaradékok a szennyeződések javát eltakarítják, valamelyest enyhül a macskajaj a fejben, de fennmarad a test többi részében. Csakhogy azokat, amelyek a test fennmaradó részében vannak, kevésbé lehet érezni. Így a kora reggeli ivászat oda vezet, hogy a macskajaj nagy része egyfajta öntudatlan formában tovább él a test alsóbb részeiben. És amikor ez megtörténik, akkor veszi kezdetét a test igazi nyomorúsága. Azoknak az iszákosoknak a legszörnyűbb a helyzete, akik másnap reggel továbbisznak macskajaj ellen. Mert, amennyiben ez rendszeresen megismétlődik, úgy az egész szervezet szétroncsolódik.

De még mindig az a helyzet, hogy szinte lehetetlen a testet minden további nélkül teljesen szétrombolni, mivel az ember sokat kibír. Ennél fogva az első, ami egy igazi iszákossal történik, az egyfajta delírium, a delírium tremens, a részeg önkívület. Ekkor még nem roncsolódik a szervezet. Ha beáll az orvosilag delírium tremensnek nevezett állapot, akkor az ember mindenütt kis futkosó állatokat, egereket lát. Egyfajta üldözési mániába esik. A delírium tremensnek ugyanis az a jellegzetessége, hogy az emberek úgy érzik, mindenféle kis állatok üldözik őket. Ez az ügy már-már történelmivé vált. Léteznek egértornyok. A nevüket onnan nyerték, hogy korábban embereket zártak be ide, akik delirium tremensben szenvedtek, és akiket ott egerek kínoztak. Olyan egerek, akiket csak elképzeltek maguknak, bár valójában nem léteztek. Persze pár darab talán volt odabent, de akit bezártak, úgy látta, hogy mindenhol ezer meg ezer egér van.

Mint látják, azt, ami az emberre hat amikor alkohollal rombolja magát, csak egészen nehezen lehet a szervezetbe teljesen bevinni. A test hosszú időn keresztül kitartóan lázadozik az alkohol kiváltotta folyamatok ellen.

De a legérdekesebb az, hogy ezeknél az embereknél feltámad a lelkiismeret. Mondjuk egy ideig vedeltek, aztán reggel is ittak – mindezt hosszú időn keresztül –, majd egyszerre megszólal a lelkiismeretük, és abbahagyják az ivást. Mi történik ekkor? Ha eddig véletlenül még nem jött volna az önkívület, hát most fog. Az a legérdekesebb tény, hogy előfordulhat, hogy valaki hosszabb ideig iszik, aztán egyszer csak abbahagyja az ivást, és ekkor következik be a delírium tremens.

Ez egyike a legfontosabb jelzéseknek arra vonatkozóan, hogy az emberi fej teljesen másképpen működik, mint a test többi része, ahogyan azt az előző előadásokon sok mindennel kapcsolatban említettem. Mindaddig ugyanis, amíg az ember a rosszullétet a fejében éli meg, addig még elfogadható az állapota, hiszen a mérgezés nem süllyedt le a test szintjére. De ha ez megtörtént és abbahagyja az ivást, akkor aztán igazán fellázad a test, és a fejen keresztül tud fellázadni a legjobban, vagyis ekkor – éppen a leszokás következtében – igazi mivoltában jelentkezik a részeg önkívület.

Így elmondható, hogy az összes lelki dolog testi ellenpárja az emberi vérben található. Talán önök is tudják, hogy vannak emberek, akik üldözési mániában szenvednek, miközben mindenféle alakokat látnak, amik nincsenek is ott. Főként a régebbi időkre volt jellemző – és ez egy igen egészséges gyógymód volt –, hogy vércsapolást végeztek rajtuk. Nem szabad azt gondolnunk, hogy az emberek régebben mind babonásak voltak. A vércsapolás nem a babonaság terméke. Leszívtak egy kis vért. Valahová a testen piócákat helyeztek el, amik kiszívták a vért. Így a vér kevésbé dolgozott. Nem pont iszákosoknál tették, de elmebetegségeknél igen, és a vér így kevesebbet dolgozott, ezért a beteg jobban érezte magát. Rendkívül szoros rokonságot mutat az ember lelki tulajdonságainak alapját képező dolgokkal az idegrendszer, amelyről már volt szó, de az az emberi akaratvilág számára sokkal kevésbé fontos, mint a vér. Az értelem számára az idegrendszer a fontos, az akarat számára a vér a fontosabb.

Most, ha már értik, milyen hihetetlen mértékben támadja az alkohol a vért, akkor felismerhetik, hogy a vér teljesen védett kell hogy legyen az alkohol hatásaival szemben, ha a test ilyen mértékben lázad ellene. További kérdések merülnek fel tehát: mi védi a vért ilyen rendkívüli mértékben az emberi test belsejében az őt érő támadások ellen? Valamint: hol keletkeznek a vér legfontosabb alkotóelemei?

Ha visszaemlékeznek, azt mondtam, hogy a vér vörösvérsejtekből áll, amelyek vasat tartalmaznak. Ezek, valamint a fehérvérsejtek úszkálnak az úgynevezett vérszérumban. Azt mondtam önöknek, hogy a vér legfontosabb alkotóelemei a vörös- és a fehérvérsejtek. Az úgynevezett regulátorokról, amelyeket Stuttgartban vizsgáltunk és amelyek a lép működésével vannak összefüggésben, most nem beszélünk. Nagyon sok testecske található a vérben, de mi most csak a vörös- és a fehérvérsejtekkel akarunk foglalkozni.

A test mely részén keletkeznek tulajdonképpen ezek a vértestecskék? Nos, egy egészen különleges helyen. Gondoljanak csak egy combcsontra, ami a medencétől halad a térdig, vagy akár a karcsontra vagy bármely más üreges csontra; nos ezekben a csontokban mindenhol ott találják az úgynevezett csontvelőt. Ebben a csontvelőben keletkezik a vörös és a fehérvérsejt, és innen masírozik ki aztán a vérerekbe. Az emberi testet úgy teremtették, hogy a csont üregeiben keletkezzék a vér, ami tulajdonképpen a test legfontosabb része.

Ha viszont valóban ez a helyzet, akkor elmondhatjuk, hogy a vér előállítása tényleg a lehető legnagyobb védelmet élvezi a támadásokkal szemben, mert ahhoz már igen hosszan és erősen alkoholistának kell lenni, hogy a csontot tönkre téve az alkohol a csontvelőig jusson és azt úgy szétroncsolja, hogy ne tudjon több vörös- és fehérvérsejtet gyártani. Csak akkor megy igazán tönkre egy alkoholista, ha már odáig jutott, hogy az alkohol elhatolt a csontvelőig.

A helyzet azonban úgy áll, hogy bár az emberek sok mindenben nagyon hasonlóak, mármint a férfi és a nő, értelmüket és lelki tulajdonságaikat tekintve sok mindenben azonosak, de a vér vonatkozásában az asszony teljesen eltér a férfitől. Ez egy tudattalan különbség, amely azonban egészen világosan kiderül. Ezek a bizonyos vértestecskék ugyanis, amik a csontvelőben keletkeznek – a vörös meg a fehér –, különbözőképpen hatnak az emberi testre. Másként a férfira és másként a nőre. A nőnél fontosabb a vörösvérsejt, a férfinél meg a fehér. Ez nagyon fontos: a vörösvérsejtek a nőnél fontosak, a fehérvérsejtek pedig a férfinél.

A következő történik: a nők minden negyedik héten menstruálnak, ami lényegében az emberi testnek egyfajta kiválasztó tevékenysége. Aminek távoznia kell, az távozik a vörösvérsejtekkel. A férfi nem menstruál, és mint tudják, a férfi magja nem éppen a vörös színével árulja el a származását. A fehér mag a fehér vértestektől származik. Sokrétű változáson mennek ugyan keresztül, de végül azzá válnak, amivé lenniük kell: a férfi magjának legfontosabb összetevőivé. Mindazt, ami az emberi szaporodásra vonatkozik, a csontvelőig kell visszakövetnünk, ha egyáltalán vizsgálni szeretnénk, hogy milyen testi folyamatok befolyásolják az emberi szaporodóképességet. Márpedig az emberi szaporodóképességet meghatározó testi folyamatokat a csontvelőben, a csontok belsejében találhatjuk.

A vörös- és fehérvértestek tehát kijönnek a csontvelőből, ahol keletkeztek, és egyenesen a vérbe mennek. Ha egy nő alkoholt iszik, akkor főként a vörösvérsejteket befolyásolhatja. A vörösvérsejtek vasat tartalmaznak, ezért egy kissé nehezek; magukban hordozzák a Föld súlyát. Ha tehát egy asszony iszik, annak az lesz a hatása, hogy túl sok lesz benne a nehézkedési erő. Ha egy asszony inni kezd, annak az lesz a következménye, hogy a benne fejlődő gyermek szervei a nehézkedési erő miatt nem tudnak rendesen kialakulni. Tehát a belső szervei fejlődnek rendellenesen. Ezen az úton-módon károsodik a gyermek, ha a nő iszik alkoholt.

A férfinél az alkohol hatására a fehérvérsejtek változnak meg. Ezért, miközben a férfi az alkohol mételyétől áthatva megtermékenyít egy nőt, a magja tönkremegy, és túlontúl izgága lesz. A megtermékenyülés a következő módon megy végbe: a nő szervezetéből kiválik egy petesejt, amit csak mikroszkóppal lehet látni. A férfi kiválaszt egy egész sereg kis magot, amelyeknek kis farkincájuk van. Ezekkel a csillogó kis szálakkal válnak ugyanis félelmetesen mozgékonnyá. A legkomplikáltabb mozgásokra is képesek, és természetesen egyikük elsőnek fog a női petéhez érkezni. Sokkal kisebbek, mint a pete, bár a petesejt is csak mikroszkóp alatt látható, a spermiumok még annál is sokkal kisebbek. A pete pedig befogad egyet. Abban a pillanatban, amikor egy bejutott, a pete körül hártya képződik, amiről minden későn jövő viszszapattan. Csak egy juthat be, mivel ahogy az első bejutott, a hártya kialakul, a többiek elvonulhatnak.

Láthatják tehát, hogy mindez nagyon szellemesen van elrendezve.

Ezek a kis spermiumok rendkívül mozgékonyak. Az alkohol azonban még sokkal mozgékonyabbá teszi őket, így a megtermékenyítés egy túl mozgékony férfiivarsejt befolyása alatt megy végbe. Ha a férfi iszik, annak az lesz a következménye, hogy megtermékenyítésnél az alkohol az idegrendszerre és az érzékszervekre hat. Ha egy nő iszik, akkor a nehézkedési erő a belső szerveket rongálja, ha egy férfi iszik, akkor a gyermek idegrendszere sérül. Az összes működést lerombolhatják, amely egy gyermek fejlődésénél fontos.

Elmondható tehát, hogy ha egy nő iszik, akkor a földszerűt rombolja szét a fejlődő életben, a férfi pedig a mozgékonyat, a légneműt, ami a Föld körül van és ami az emberben is éppúgy jelen van. Így két különböző oldalról rombolható a keletkező élet, ha mindketten isznak. Ekkor természetesen nem mehet végbe rendes megtermékenyülés, bár maga a megtermékenyülés lehetséges, de normális fejlődés nem. Merthogy ilyenkor a pete egyik oldalról a nehézkességét akarja érvényre juttatni, másik oldalról meg a túlzott mozgékonyságát, a kettő viszont ellentmond egymásnak. Egy olyan megtermékenyítésnél, ahol mindketten isznak, a férfias ellentmond a nőiesnek. Így világossá válik, hogy mi megy végbe azoknál, akik rendszeresen isznak, és milyen rendkívüli sérülések keletkeznek a megtermékenyült petében. De ezt nem hiszik el az emberek, mivel az ivás következményei mégsem mutatkoznak meg jól láthatóan a gyermeken. Ám ez csak azért lehetséges, mert a vér annyira jól védett, hogy egyenesen a csontvelőben keletkezik, és az embereknek keményen ki kell tenniük magukért, ha az utódokat befolyásolni akarják. A gyenge behatásokat ma egyáltalán nem ismerik el.

Ha egy gyermek vízfejűnek születik, akkor általában senkinek sem jut eszébe utánajárni, hogy a megtermékenyülés egy olyan éjszakán történt-e, amikor az anya egy ünnepi vacsorán vett részt, ahol vörösbort iszogatott. Pedig kiderülne, ha utánanéznénk, hiszen a gyerekben túl sok a nehézség, és így vízfejű lesz. Ugyanígy az apát sem kérdezik meg, hogy ivott-e a megtermékenyülés napján, ha a gyermek arcidegzsábával születik. Kis dolgokra nem ad az ember. Ezért van az, hogy az emberek azt hiszik, hogy az italnak nincs is hatása a születendő gyermekre. Pedig dehogynem. De az igazán komoly sérülések a rendszeres ivóknál keletkeznek. Náluk van valami nagyon feltűnő, valami igazán furcsa dolog.

Tegyük fel, hogy az apa iszákos, így kiderülhet, hogy a gyermekek idegrendszere gyenge, és így, mondjuk, hajlamosak a tüdősorvadásra. Nem szükségszerű, hogy ami a gyermekre átöröklődik, az összefüggésben álljon az ivással. Nem szükségszerű, hogy, teszem azt, gyengeelméjű legyen, inkább tüdősorvadása vagy gyomoridegessége lesz, esetleg más ehhez hasonló. Az a dologban az alattomos, hogy az alkohol hatásai egész más testrészekre is kiterjedhetnek.

Ezeknél a dolgoknál mindig figyelembe kell venni, hogy bizonyos anyagok már kis mennyiségben is mekkora hatással lehetnek az emberi testre. Valamint azt is figyelembe kell venni, hogy hogyan kerülnek ezek az anyagok az emberhez. Gondoljanak csak a következőre: a csontunkban egészen nagy mennyiségű foszforsavas mész van. Az agyunkban ugyancsak foszfor van, és mint a korábbi előadásokból tudják, a foszfor nagyon hasznos, mert foszfor nélkül az agyat képtelenség gondolkodásra használni. Tehát van bennünk foszfor. Azt is mondtam korábban, hogy akkor hasznos a foszfor, ha a helyes mennyiség az étellel kerül be a szervezetbe, és ha mindenhol ugyanazzal a sebességgel szívódik fel. Ha az ember gyomrába nagy mennyiségű foszfor kerül, ami aztán gyorsan felszívódik, akkor nem hasznos lesz, hanem káros.

De van még valami, amit észre kell vennünk. Mint tudják, korábban még gyártottak foszforos gyufát, ami ma már ritkább. De ha az embernek alkalma nyílik rá, hogy egy ilyen gyárat megfigyeljen, ahogyan nekem sikerült gyerekkoromban, akkor a következőt élheti át: a lakásunktól egy óra járásra volt az iskola. Én úgy tizenkét, tizenhárom, tizennégy éves lehettem. Körülbelül az út felénél volt egy gyufagyár. Itt gyártották a munkások a foszforos gyufát. Itt megélhettük, hogy a munkások nagy része (ez a múlt század hetvenes éveiben volt) mindig szétroncsolódott állkapoccsal jött-ment, és miután az álla szétroncsolódott, szép lassan az összes többi csontot is szétmarta a foszfor. Ugyanis a foszfor az állkapocsnál kezdi el szétmarni a csontokat.

Aki tudja, hogy a foszfornak ilyen káros hatása lehet az emberi testre, az rájön, hogy egy ilyen gyufagyár a leggyilkosabb találmány lehet, ami csak elképzelhető. Mindig fontos lenne, hogy az emberi civilizáció remekeit káros hatásaik tekintetében is megfigyeljék, amelyek miatt rengeteg ember szenved. A gyufagyári munkások egy része mindig bekötött állal ment dolgozni. Így kezdődött. Aztán továbbterjedt. Immár a felső állkapocs is foszfort tartalmazott. De milyen foszfort?

Az a foszfor, ami az étellel a gyomorba került és az egész utat megtette belülről egészen az állig, az nem káros, ha nem viszik túlzásba. Ezzel szemben a gyufát a következőképpen gyártják: először hosszú pálcákat formálnak, amiket egy vágógép kis rudacskákra vág. Akkor egy keretre feszítik őket, ahonnan egy pici kis részük kilóg, amit kénfürdőbe mártanak, aztán pedig foszforfürdőbe. Eközben a munkás az egészet a kezében tartja. A keret pedig gyakran befröcskölődik. Most pedig gondoljanak bele, hogy egy munkás, akinek nincs ideje kezet mosni, milyen gyakran törli meg az arcát a kezével. Egészen bizonyosan csak nagyon kis mennyiségű foszfor kerül rá, de az rákerül, és nem belülről, hanem kívülről. Ez az emberi természet titka: ami rendkívül hasznos lehet belülről, ha a szervezet dolgozza fel, az gyakran a legerősebb méreg, ha a testet kívülről éri. Látják, a test belül olyan bölcsen van berendezve, hogy a felesleges mennyiségű foszfort a vizelettel vagy a széklettel kiüríti. Csak azt a kis mennyiséget engedi a csontokhoz, amire azoknak szüksége van, és a felesleget is elrendezi.

De a testnek nem érdeke kiválasztani azt, ami kívülről jön, ehhez segítségre lenne szüksége. Már azzal is nagy jót tennének – bár gondoljanak csak bele, hogy mennyire keveset törődtek a hetvenes években az emberiességgel –, ha a munkások távozás előtt forró fürdőt vehetnének. Már egy ilyen intézkedés is rengeteget lendítene a helyzeten. De ilyesmit egyszerűen nem tesznek.

Nos, ezen a példán keresztül azt szerettem volna megmutatni önöknek, hogy az emberi test úgy épül fel, hogy a kívülről jövő ártalmaktól, akár olyan anyagoktól is, amelyekre egyébként saját felépítéséhez is szüksége van, már egy egészen kis mennyiség oda vezethet, hogy az egészség, sőt a teljes szervezet összeomolhat.

Az ember sokat kibír. De egy bizonyos pillanat után a szervezet feladja. Az alkoholizmus esetében ez a pillanat akkor következik be, amikor az alkohol megakadályozza, hogy a láthatatlan életfolyamatok helyesen menjenek végbe.

Ha az embert foszformérgezésnek teszik ki, akkor tudható, hogy azt a belső működést fogja aláásni, amelyik a foszfort dolgozza fel. Kívülről ássa alá. Az alkohol esetében valami egészen hasonló történik. Az történik, hogy ha az ember túl sokat iszik és újra meg újra megteszi ezt, vagyis az alkoholizmus már nem akut probléma többé, hanem krónikus, akkor egyszer csak eljön az a pillanat amikor az alkohol a testben is alkoholként kezd viselkedni.

De miként is hat az alkohol mint alkohol? Ha még emlékeznek, azt mondtam, hogy a test maga állítja elő azt a mennyiségű alkoholt, amire szüksége van. Azokban az anyagokban, amelyek a belekben vannak és amire a szervezetnek szüksége van, mindig keletkezik egy kevéske alkohol a szokványos táplálékokból. Mihez szükséges az alkohol? Csak emlékezzenek vissza arra az esetre, amikor valamilyen anatómiai szertárban jártak, ahol preparátumok voltak tartósítva, mégpedig alkoholban, hogy ne romoljanak meg. Az alkohol óvja meg az élő testet is a megromlástól. Így hat az az alkohol a szervezeten belül, amit a test maga állít elő. Megakadályozza bizonyos anyagok megromlását, amikre a szervezetnek szüksége van. Az ember saját szervezete írja elő, hogy milyen mennyiségű alkoholra van szüksége ahhoz, hogy konzerválhassa azokat az anyagokat, amelyekre a szervezetnek szüksége van, és amelyek egyébként megromlanának.

Gondolják át a következőket: valaki túl sokat iszik. Ekkor túl sok mindent konzervál az alkohol, aminek egyébként távoznia kellene. Ezeket tartósítja és a testben tartja. Ha az ember újra meg újra kiteszi a vérét a testben cirkuláló alkohol hatásainak, akkor a vért is konzerválni fogja a testen belül. Mi lesz ennek a következménye? Az, hogy ez a vér elzárja a csontokba vezető csatornákat. Már nem tud elég gyorsan távozni a pórusokon keresztül. Túl soká marad a testben. Ezáltal a csont üregeiben lévő velő túl kevéssé lesz igénybe véve, és meggyengül. Ez a jelenség következik be azoknál, akik krónikus alkoholisták: egy idő után meggyengül a csontvelőjük. Ekkor pedig az történik, hogy a nő nem termel rendes vörösvérsejteket, a férfi pedig rendes fehérvértesteket.

Ilyen alkalmakkor mindig el kell mondanom, hogy nagyon szép dolog, ha az ember szociális reformokat eszel ki, mondjuk, példának okáért betiltja az alkoholt és egyebek. Ez nagyon remek. De én a következőt gondolom: egyszer meséltem már Benedikt professzorról, aki a bűnözők koponyáit gyűjtötte, és hogy a magyar bűnözők azt mondták, ők nem akarják, hogy a koponyájukat Bécsbe küldjék, mert akkor a feltámadás napján nem találja meg egymást a test két része. Még ez a tanult ember is joggal mondta: ezek az emberek az alkohol ellen szólnak, pedig víztől sokkal több ember halt már meg, mint az alkoholtól! Nagy általánosságban ez igaz is, mert ha a víz elszennyeződik, akkor az rögvest nagy mennyiségben történik; így ha csak a statisztikát nézzük, valóban elmondható, hogy sokkal többen haltak bele a vízivásba, mint alkoholba.

De van itt még valami más is. Az alkohollal pont ugyanaz a helyzet, mint abban a történetben, ami a Leberecht Hühnchenben áll. Nem tudom, ismerik-e? Ez a történet egy szegény ördögről szól, aki csak egy tojást tud venni magának. De a tojás mellé jó nagy adag fantáziája is van, és a következőket gondolja: „Ha ez a tojás most nem a szatócsnál lett volna, hanem rendesen kikeltetik, akkor mostanra már tyúk lenne belőle. Ha tehát ezt a tojást megeszem, valójában az egész tyúkot eszem meg.” És tovább fantáziál: „Most már igazi gazdag ember vagyok, aki megeheti a saját tyúkját.” De a fantáziája még mindig elégedetlen volt, így tovább gondolkodott: „Igen, de ez a tyúk, amit megeszem, sok-sok tojást rakhatott volna, amiből újabb tyúkocskák keltek volna ki. Ezeket a tyúkokat pedig mind megeszem!” Végül kiszámolta, hogy hány millió meg millió tyúkja lenne. Ekkor azt mondta: „Nem lenne ez már dőzsölés?”

Az alkohol esetében ugyanerről van szó, csak vicc nélkül. Ha az 1870 és 1880 közötti időszakot statisztikailag megvizsgáljuk, minden bizonnyal azt fogjuk tapasztalni, hogy a Földön több ember halt meg a víztől, mint ahány az alkoholtól. Ráadásul annak idején tífuszban is sokkal többen haltak meg, mint manapság, márpedig a tífusz a víz szennyezettségével szoros összefüggésben van. Hát igen, így nagyon könnyű kiszámolni, hogy sokkal többen haltak meg a víztől.

De nekünk másként kell gondolkodnunk. Tudnunk kell, hogy az alkohol egyre inkább behatol a csontvelőbe, míg végül tönkreteszi a vért. Azáltal pedig, hogy ezzel az utódokat is tönkreteszi, az egész családot teszi tönkre. Egy embernek, mondjuk, három gyermeke van. Ezek a gyerekek még csak kicsit károsodtak, de azok, akik ezektől származnak, már súlyosan károsodnak. Így teszi tönkre az embereket hosszú időre az alkohol. Rengeteg szervi gyengeség, ami ma oly gyakori az embereknél, egyszerűen abból ered, hogy a felmenők túl sokat ittak. Képzeljék el, hogy van egy férfi meg egy nő. A férfi iszik, az utódok pedig testi gyengeséggel születnek. Most képzeljék el, mit jelent ez egy vagy akár több évszázad múlva! Semmit sem használ, ha fogjuk azt a tíz évet 1870 és 1880 között és kijelentjük, hogy több ember halt meg a víztől, mint az alkoholtól. Hosszabb távra kell pillantanunk az időben. És ez olyasvalami, amit az emberek ma nem szívesen tesznek meg, hacsak nem tréfából, mint a Leberecht Hühnchen szerzője, akinek ugyancsak hosszú távra kellett gondolkodnia, hogy dőzsölhessen. De szükség van olyan gondolatokra, amik túllátnak a közvetlen jövőn, ha szociálisan akarunk gondolkodni. Az én véleményem erről az, hogy be lehet tiltani az alkoholt, de akkor viszont egyéb jelenségek fognak fellépni. Mint tudják, mostanság a Föld több pontján jutottak arra a következtetésre, hogy az alkoholkereskedelmet vagy korlátozni kell, vagy teljesen be kell tiltani; de felhívnám a figyelmet arra, hogy micsoda szörnyű betegség ütötte fel a fejét az utóbbi időben: nevezetesen a kokainfogyasztás, amit szintén önkábításra használnak az emberek. Az alkohol egyenesen aranyat ér azzal szemben, amit a kokainélvezet fog véghez vinni az emberi szaporodásban – tekintettel az iszonyú erejű rombolásra. Egyik kokainfogyasztónak sem fog eszébe jutni, hogy a kokaint hibáztassa ezért. De már a külső szimptómákon is jól látható, mennyivel károsabb a kokainélvezet az alkoholnál. Ha egy alkoholista delírium tremensbe esik, akkor az egyfajta üldözési mániában mutatkozik meg. Mindenhol egereket lát, amik üldözik őt. De aki kokaint fogyaszt, annak kígyók törnek elő a testéből.

Valaki, aki kokaint fogyasztott és magára néz, azt látja – először persze a kellemes érzés jön –, hogy a testéből mindenhonnan kígyók bújnak elő, és gyorsan el kell futnia egy újabb adagért, hogy legalább egy időre eltűnjenek a kígyók. Ugyanis a félelem, amit a kígyók láttán éreznek, sokkalta nagyobb, mint a delírium tremenses félelme az egerektől.

Mindent meg lehet tiltani, de az emberek más dolgokat találnak helyette, amelyek többnyire inkább rosszabbak, mint jobbak. Ezért úgy gondolom, hogy az alkohol hatásaival kapcsolatos felvilágosítás – abban a formában, ahogyan azt ma itt mi is tettük –, sokkal nagyobb hatást érhetne el. Olyan felvilágosítás, ami arra venné rá az embereket, hogy saját maguk akarjanak felhagyni az ivással. Ez nem csorbítaná az emberi szabadságot, mégis elérné, hogy az emberek azt mondják: „De hiszen ez szörnyű, hiszen a csontom legmélyéig lerombol!”

Ez az érzelmekre hat, míg a szabályok az értelemre hatnak. Az igazi igazságok, az igazi felismerések az érzelmekig lehatolnak. Ezért az a meggyőződésem, hogy hathatós szociális reformokat – legyen az az élet bármely területén –, úgy lehet elérni, ha a lehető legnagyobb körben gondoskodunk a felvilágosításról.

De tényleges felvilágosítást csak úgy lehet végezni, ha van valami, amivel ezt meg lehet tenni. Mert ha például rendeznek egy előadást az alkohol káros hatásáról, ott nem fogják önöknek mindezt úgy felvázolni, ahogyan azt itt most én tettem, pedig ez még csak nem is olyan bonyolult; mivel az emberek tisztában vannak a tényekkel. Csak éppen azt nem tudják, hogy a tényeket hogyan kell végiggondolni. A tényeket ismerik. Legtöbbször mégis úgy mennek ki egy ehhez hasonló előadásról, amit valami tucattudós tart, hogy nem igen tudnak mit kezdeni vele. Ha eléggé jóindulatúak, akkor azt mondják: „Na mondd már istenem, hát nem értettük a történetet, mert nem voltunk elég felkészültek. Csak ez a tanult úr érti ezeket. Mint egyszerű ember, mégsem érthetünk mindent!” De az ok az volt, hogy az előadó sem értette. Mert ha az ember igazán ért egy tudományhoz, egészen a legmélyebb alapokig, akkor azt az egyszerű embereknek is el tudja magyarázni.

Ha a tudomány manapság annyira kevéssé valóságszagú, az azért van, mert az igazi emberiesség kizárásával keletkezett. Az emberből először tanársegéd lesz, aztán docens, majd egyetemi tanár. A diákok szerint: egy nem átlagos professzor nem tud semmi rendkívülit, egy rendkívüli professzor pedig nem tud semmi átlagosat. Az egész nemtörődömség pedig továbbgyűrűzik. Így aztán a szociális reformokban a tudomány semmit sem segít, pedig a legteljesebb mértékben megtehetné. Ezért az, aki a szociális élettel való munkát komolyan gondolja, mindig gondoljon arra, hogy a papírok, szabályok és társaik – bár szükség van rájuk – sokkal kevésbé fontosak, mint az átfogó felvilágosítás. Arra valóban szükség van. Akkor végre lépnénk egyet előre.

Az, hogy hogyan vizsgáljuk meg az alkoholt, bárkivel megértethető. Akkor pedig elérkezünk ahhoz, amit mindig mondok az embereknek. Az emberek jönnek és azt kérdezik: „Akkor most igyak alkoholt, vagy ne? Egyek húst, vagy ne?” Soha egy szóval sem beszélek senkinek arról, hogy igyon-e vagy ne, hogy növényi táplálékot egyen-e vagy sem. Csak annyit mondok helyette: az alkohol így meg így hat. Egyszerűen elmondom, hogy mi hogyan hat, aztán döntse el ő, hogy iszik vagy sem. Azt mondom: így hat a hús, és így hatnak a növények. Ebből következően az ember maga dönthet.

Ez az, amire a tudományban egy embernek mindenekelőtt szüksége van: tekintettel lenni az emberi szabadságra. Senkinek ne legyen olyan érzése, hogy megparancsolnak vagy megtiltanak neki valamit, hanem egyszerűen csak tudja meg a tényeket. Ha már tudja, hogyan hat az alkohol, akkor magától rá fog jönni, hogy mi a helyes. Ezzel juthatunk a legmesszebbre. Ezzel elérhetnénk, hogy szabad emberek szabadon meghatározhatják, hogy merre tartsanak. Erre kell törekednünk. Ezzel teremthetünk igazi szociális reformokat.

- Rudolf Steiner:Egészségről és betegségről
Az érzékelés tanának szellemtudományos alapjai -

forrás: antropozofia.hu 

- - - - - -

Rudolf Steiner - Az alkohol hatása az emberre - videó
forrás:Rudolf Steiner - Antropozófia

2026. október 7., szerda

Zsigray András: Érett emberi lélek


Vajon egy nagyobb képet nézve az ember is átmehet egy érési folyamaton? Létezhet a lélekfejlődés? Születhetünk újra és újra, és közben döntéseket hozhatunk, melyeket a Jóisten, mint egy bölcs tanár, értékelhet, osztályozhat? Ha igen, akkor milyen lesz a megérett emberi lélek?


Együttérzőbb. Csak egyetlen tudatosság létezik, mely mindannyiunkon keresztül lát, hall, érez. Csak addig érzékeljük magunkat elkülönülve az egységtől, amíg kevés tudatosság jár át minket. Amíg Isten energiájából, fényéből még csak egy szikrányi van bennünk. Ahogy a reinkarnáció alatt fejlődik a lelkünk, úgy növekedik a fényünk, és azzal együtt a tudatosságunk. Minél jobban átjár minket Isten, annál jobban azt érezzük, hogy csak Isten létezik, a másik szeméből önmagunkra nézünk vissza. Csak egy tudatosság létezik, mely az összes szemen önmagára pillant vissza.

Isten látja az embert, látja a döntéseit, és ha a nehéz élethelyzetben önzetlenül cselekszik, együttérzően cselekszik, akkor megnyitja hozzá a fényt, engedi, hogy több tudatosság járja át, engedi, hogy felismerje önmagát az egység részének, Isten részének. Ha érettnek találja, akkor elárasztja a fénnyel, és az ember változáson megy át, az együttérzés növekedésével teljesen megváltozik a világa.

Nem tapos rá a hangyára, mert már érzi, hogy a hangyában is ugyanaz a fény van, mint benne. Nem eszi meg többé az állatot, megpróbál növényekkel életben maradni, mert gondozni, óvni kezdi az állatvilágot, mint valami gondos szülő. Nem tépi le többé a virágot.

Az érett emberi lélek a kiválasztás után Isten segítője lesz. Isten úgy tekint a teremtésre, mint a saját gyermekére. Nincs kivétel az élőlények között, az ember egyenlő egy fűszállal, de még egy kaviccsal is. Ugyanakkora szeretetet kap Istentől, mint egy fűszál vagy egy kavics. Isten nem kivételez. Akik Isten segítőjévé válnak, azok sem kivételeznek. Akiben a fény megnövekedett, az eleinte csak érezni kezdi, hogy mi a helyes cselekedet, később megpróbálja szavakba önteni, mi történt vele, min ment keresztül.

Talán egyszer el fog jönni egy olyan világ, ahol Isten megmutatkozik. A vallásból ismert angyalok, égi lények talán olyan lelkek, akik valahol egy másik világban már végigmentek az érési folyamaton, már sokkal korábban Isten segédjeivé váltak. Talán vannak olyan emberi lelkek ma is, akik bármennyi reinkarnáció után is az önzőség mellett döntenek, és vagyonokat halmoznak fel egy-egy élet alatt, és ezt élvezve sose fognak megváltozni. Talán sokkal nagyobb a kísértés a Földhöz hasonló világokban, hogy valaha is tömeges lehessen a kiválasztás. Talán mindig csak pár ember van a tömegekhez képest, akiket valóban érettnek talált Isten. Akiket valóban segítővé fogad, és új feladatokat látnak el a létezésben. Talán csak pár emberből lesz angyal egy-egy reinkarnációs ciklus végén.

Talán egyszer eljön egy olyan világ, ahol az idősebb angyalok megmutatkoznak majd, mert a Földnek, az életnek szüksége lesz Isten segítőire. Minden ősi vallás beszámol arról, hogy világunkban ciklusok vannak, mely ciklusok váltásánál a Földön hatalmas változások történnek. Egészen eddig a pillanatig Isten fiatal segítői csak fura szerzetek maradnak, akik nem akarnak húst enni, akik másokat is úgy szeretnek, mint a saját családjukat, akik egyenlőnek érzik magukat egy fűszállal, de még egy kaviccsal is. Kevés ilyen írással találkoznak, és ezek az írások is megmaradnak a kétely szintjén. Biztosan nem lehet tudni, mi történik velük, és ez is a fejlődési folyamat része. Képesnek kell szembemenniük a tömegekkel, úgy kell cselekedniük, ahogy érzik. Ahogy a fény megnövekedett bennük, még akkor is, ha csak 10 000-ből egy viselkedik hasonlóan, mint ők.

Soha nem tudhatjuk, hogy egy nehéz élethelyzet nem épp Isten utolsó megmérettetése-e számunkra, mielőtt elárasztana minket fényével. Csakis a nehéz élethelyzetekben tudjuk meghozni az önzetlen, szeretetteljes döntéseket, melyek túlmutatnak rajtunk, családunkon, a lehető legtágabban veszik figyelembe az egyenlőséget, döntésünkkel a lehető legtöbb élőlénynek okozunk jót. Még akkor is, ha számunkra vagy a családunk számára kevésbé jót jelent. A legnehezebb élethelyzetekben van elrejtve a lehetőség a legnagyobb vizsgákra. Istennél nincs kivételezés, nincs hátszél, rád szegezi a tekintetét a legnehezebb döntéseid előtt, és csakis akkor enged közelebb magához, ha tetteiddel bizonyítottad, hogy már van benned elég együttérzés, szeretet, már készen állsz a nagyobb feladatra, mégnagyobb együttérzésre, készen állsz gondozóvá válni, készen állsz az angyali inkarnációra. Talán.

- Zsigray András -

- - - - - - - 

Snatam Kaur: Mul Mantra - videó
forrás:𝔸ℝ𝔼𝕏

A Mul mantra egy gyökér mantra, amely felépíti a spirituális alapot. Ez a mantra kreativitásunkra, teremtő erőnkre hat és a Teremtő Létezéssel, saját sorsunkat helyezi harmonikus, együttműködő viszonyba.

2026. október 5., hétfő

Dr. Bugarin-Horváth András: Mit érez a lélek közvetlenül a halál után?

 Látó–nem látó 3.

A Hajnal Városa nem egy hely, tágítsuk ki a tudatunkat, és kezdjünk el betekinteni a látható dolgok mögé, azokon túlra.
Egy rendhagyó, elgondolkodtató beszélgetés azoknak, akik nyitottak arra, hogy a látható világon túl is keressenek válaszokat.

 - Dr. Bugarin-Horváth András orvos, író, fordító és tanító -


Mi történhet velünk közvetlenül a halál után? Vajon érzékeljük még a szeretteinket, próbálunk-e üzenni nekik, és hogyan működik a „túloldal” egy spirituális közvetítés tapasztalatai szerint? 

Ebben a Látó–nem látó részben Dr. Bugarin-Horváth András egy személyes, családi beszélgetést oszt meg édesapjával való közvetítésből. Szó esik a test elhagyásának élményéről, angyali segítségről, jelekről, macskákról, következő életekről, karmikus kapcsolódásokról – és arról is, miért az idő a legnagyobb értékünk itt a Földön. 

Videó tartalma:

Bevezető 
Látó
Átmenet 
Jövőkép
Macskák 
Újjászületés 
Idő 
Tanulság 
Folytatás

Mit érez a lélek közvetlenül a halál után? - Látó–nem látó 3. - videó
forrás:A Hajnal Városa

2026. október 2., péntek

A tudomány vezetett a spiritualitás felé – Interjú Dr. Stefanov Antóniával

Antónia Stefanov PhD Posztdoktori tudós

Stefanov Antónia neurobiológából szerzett PHD fokozatot az Amerikai Egyesült Államokban. A UC Berkley posztdoktori kutatója. Az agy tanulmányozása mellett a retina lett a szakterülete. A spiritualitás, mint racionális elmét sokáig egyáltalán nem érdekelte, de az álmai és megérzései, később pedig egy médiumokról írt könyvben leírt légzőgyakorlat akaratlanul is elmélyítette az érdeklődését.

„Magát a hallucinációt nem tekintettem valós élménynek, de az egésznek a pszichológiai hatása viszont borzasztóan valós volt….Akkora hatással volt rám, hogy kiolvastam az Ótestamentumot.”

Gábriel arkangyal és a neurobiológuslány találkozása - videó
Interjú Stefanov Antóniával (Berkeley Egyetem)
forrás: Kozsdi Tamás 

2026. szeptember 30., szerda

Rudolf Steiner: Mihály arkangyal korszaka - Bistey Zsuzsa - A Nagy Avatár Manu



A szellemtudományban és az antropozófiában Manu 
(a szanszkrit kifejezés jelentése: ember, gondolkodó) 
egy magas rangú szellemi vezető. 
Rudolf Steiner tanítása szerint a Manu egy olyan magas fokon álló, isteni-szellemi lény (egy magas Nap-beavatott), aki az emberiség fejlődésének és a nagy korszakváltásoknak a terelője.


Rudolf Steiner: Mihály arkangyal korszaka

Részlet a könyvből:

Az Apokalipszis hét pecsét felbontásáról beszél. 

Mit jelent a pecsétek felbontása azon a nyelven,
melyen az Apokalipszis íródott?

Időtlen idők óta, Isten fiai emberré válásának titka látnoki módon hirdettették a misztikusok számára. 
S az Apokalipszis nyelvezetében, e titok fizikai síkon való ábrázolását nevezték a pecsétek felnyitásának. 
Az okkultizmus nyelvén a pecsét felnyitása nem jelent mást, mint valami olyan dolog hirdetését, melyet korábban csak a beavatottak előtt tártak fel, s csupán a misztériumok keretein belül jelent meg.
Az Apokalipszis által nyújtott kép legapróbb részleteiben is pontos. 
A kinyilatkoztatott dolgokat a korábbi időkben a misztériumokban lelhettük fel.
A misztériumok korában nem voltak könyvek, melyek feljegyezték volna, mi történik a misztériumokban. Ez csupán később valósult meg. Az evangélium egy efféle könyv.
Az evangélium mindazt tartalmazza, amit korábban a misztériumokban jelenítettek meg, s a bennük leírt dolgokról lehull a pecsét azok előtt, akik erre felkészültek. 

S ki lesz erre felkészülve?

Van itt valami, melyet egész környezetében kell megragadnunk az Apokalipszisben.
Valamit kihirdettek a hét gyülekezet számára. 
Hallottak már róla, hogy e hét gyülekezet az ötödik gyökérfaj hét alfaját jelképezi. 
Akkor hát kik a hírnökök?
S kik azok, akikhez a kinyilatkoztatások szólnak?
Itt ezoterikus nézőpontból, más eljövetelekkel összehasonlítva kell gondolkodnunk Krisztus eljöveteléről. 

Az emberiség fejlődése olyan hatalmas vezetők irányítása alatt áll, akik ezt az előrehaladó folyamatot vezérlik. Az ezoterizmus nyelvén ezeket a vezetőket Manuknak nevezik. Egy Manu, tehát egy Lény, mely egy faj indulásakor olyan óriási impulzust, iránymutatást ad, mely alapján a faj kifejlődhet.

Ma az ötödik gyökérfaj idején élünk. 
Miután a negyedik (atlantiszi) gyökérfaj megsemmisülése után az ötödik gyökérfaj kezdte el fejlődését, óriási impulzust kapott az ötödik gyökérfaj Manujától. A Manu nem ugyanolyan értelemben ember az emberek között, mint más kivételes emberi egyéniségek.

Épp mielőtt még az emberiséget a földön eltöltötte volna szellem, a Manu már elérte a fejlődés emelkedettebb szintjét. 
A harmadik gyökérfajban történt, hogy amikor a lemúriai kor közepén az emberi szellem először lobbant fel az emberi testben, ezek a vezetők jöttek el az emberi fajhoz. Amikor az emberek még fiatalok, gyermekek voltak, nem voltak képesek irányítani magukat. Ám vezetőik nem ilyen természettel rendelkeztek. Ezek a lények, akik az evolúció során már egy magasabb, fejlődési szintet értek el, nem az emberek szintjén éltek, olyan fejlettek voltak, hogy az emberi faj vezetőivé válhattak, mielőtt még a szellem emberi testben testesült volna meg.

Ők emberfeletti lények voltak. Ezeknek az emberfeletti lényeknek két fajtája van. 

Az egyik csoport már akkor az emberiség vezetője volt, mikor a szellem tekintetében az emberek még gyermekek voltak, hogy elérték azt a szintet, melyre az emberiség csupán a távoli jövőben juthat el.
A Manukat, ezeket a magasan fejlett egyéniségeket az ezoterizmus nyelvén "A Szentlelkeknek"
nevezték. 
E Lények másik kategóriája már közelebb állt az emberek szintjéhez, de még mindig emberfelettiek voltak. Őket az "Isten Fiainak" nevezték. 
Az egyének következő csoportja pedig azokból állt, akik már emberek voltak az emberek között. 

- Rudolf Steiner - Mihály arkangyal korszaka -

- - - - - - - 

Dr. Bistey Zsuzsa - A Nagy Avatár Manu - Atlantisz Noéja - videó
 A kultúra atyja 1. rész
forrás: Rudolf Steiner - Antropozófia

2026. szeptember 28., hétfő

Szent Mihály: a fény harcosa, a mennyei seregek fejedelme, a lelkek túlvilági kísérője


A népi vallásosságban és hagyományvilágban egyaránt kivételes helyet betöltő Mihály arkangyal alakjához és napjához számos régre visszanyúló szokás és hiedelem fűződik.


Mihály főangyal, szeptember hónap egykori névadója a mennyei seregek fejedelme, az egyház oltalmazója, a keresztény katonák patrónusa, aki fáradhatatlanul küzd a sötétséggel, az utolsó ítéletkor is: „És lőn az égben viaskodás: Mihály és az ő angyalai viaskodnak vala a sárkánynyal; és a sárkány is viaskodik vala és az ő angyalai” (Jel 12,7–9). Oltalmazza és átvezeti a másvilágra a haldoklókat, majd mérlegre teszi jócselekedeteiket és gonoszságaikat, hogy az Úr ítélhessen az üdvösség és a kárhozat között. Ezért ábrázolták egyik kezében karddal, a másikban mérleggel. Angyalként nem élt földi életet, mint a szentek, így ünnepe nem kapcsolódhatott mennyei születésnapjához sem, ezért szeptember 29., a római Szent Mihály-bazilika felszentelésének emléknapja vált az ünnepévé.

A Budai Várból őrzi a nemzetet Markolt György szobrászművész, 
Szent Mihály szobra

Annak ellenére, hogy nem rendelkezik a szentekhez hasonló legendákkal, amelyekhez az emberek kapcsolódhatnának, és nincsenek ereklyéi, földi zarándokhelyei, amelyek szintén elősegítenék kultusza kialakulását, Mihály arkangyal kivételes helyet kapott a népi vallásosságban és hagyományvilágban. Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában leírja, hogy középkori szakrális nyelvünkön az angyalt Szent Mihály úrnak, Úr Szent Mihálynak vagy Úr Mihály angyalnak nevezték, sőt olykor egy még archaikusabb megnevezést, a mára már kihalt „ar”-t is hozzátoldottak: úr ar Mihály angyal vagy úr ar Mihály arkangyal. Az ar jelentése legfőbb, szent és egyedül Mihály arkangyalra mondták.

Azt, hogy milyen fontos szereplője volt a magyarok hitének, mi sem bizonyítja jobban, hogy már Szent István Mihálynak szenteltette a veszprémi székesegyházat, és Mihály és Gábor zománcképe tűnik föl a Szent Korona alsó részén.

Bálint Sándor Moravcsik Gyula kutatása alapján leírja, hogy a koronázási szertartás ősi bizánci szövege szerint az új császár előtt maga Mihály arkangyal tárja majd föl az uralom kapuit – ez a hit pedig a magyar királyi udvarban sem lehetett ismeretlen, sőt „a két arkangyal a koronázás, illetőleg uralkodói hatalom égi eredetére akarja királyainkat emlékeztetni”.

A Szent Korona rekonstrukciója, amelyen látszik az eredetiről elveszett Máriát 
és a két arkangyalt ábrázoló zománckép. 
Fotó: MTI/Lendvai Péter

A hazai Szent Mihály-kultusz irodalmi és élőszóbeli hagyományai is régre nyúlnak vissza: a Halotti Beszéd könyörgése a halott lelkét Mihály arkangyal oltalmába is ajánlja: „Ës vimádjok szen[t] ȧhszin Máriát és boudog Miháël ȧrhȧngyëlt ës mënd ȧngyëlkot, hugy vimádjanak érëttë!” Az Ünnepi kalendáriumban olyan apokrif ihletésű mondát is olvashatunk, ami arról szól, hogy a kevély angyalokat az Úr parancsára Mihály hajigálta le az égből, ám amikor Isten hirtelen azt mondta: ámen, minden azonnal abbamaradt, így egyik angyal sem tudott tovább esni. Azóta is ott lógnak, ahová éppen estek, de az emberek nem látják őket, ezért időnként megbotlanak bennük. A monda arra is figyelmeztet, hogy nem szabad ilyenkor szitkozódni, aki azonban mégis így tesz, annak a lába megbetegszik.

A magyar néphagyományban Szent Mihály áll a haldoklók mellett, ő kíséri át a lelkeket a túlvilágra. Az Érdy-kódexben ezt olvashatjuk: „mikoron ez világi emberek kimúlnak, mindennek megméri jó és gonosz téteményét az isteni igazságnak mértékében. Az jókat viszi Istennek eleiben, félbe valókat purgatóriumba, a gonoszokat az erek tűzre, kinek kezdeti akkoron vagyon, de vége soha nincsen. Minden lelköt ő vészen ki testéből halálának idején”. Ehhez a felfogáshoz kapcsolódóan nevezték elődeink a halottszállító eszközöket Szent Mihály lovának, a Göncölszekeret Szent Mihály szekerének, a Tejutat pedig Szent Mihály-útjának arra utalva, hogy azon keresztül viszi magával az arkangyal a lelkeket.

Szent Mihály napja, szeptember 29-e fontos szerepet töltött be elődeink életében. A paraszti hagyományban a gazdasági év fordulójának számított az állattartók körében. E napon hajtották vissza az ólakba, istállókba a Szent György-napkor legelőre hajtott állatokat. A pásztorok és a juhászok ekkor számoltak el gazdáikkal és kapták meg bérüket, és ezen a napon is szegődtek el a következő gazdasági évre. Az elvégzett munkát meg is ünnepelték nagy mulatságokkal, amelyek során tüzeket raktak. A népi hiedelem szerint a Szent Mihály-napi tüzet nem szabad eloltani, amíg az utolsó pásztor haza nem tér, ezzel biztosítva a következő gazdasági év sikerességet és eredményességét. A nap alkalmat adott arra is, hogy kiegészítsék, pótolják felszerelésüket, ezért vásáros napként tartották számon, ez sok helyen a mai napig élő hagyomány. Szent Mihály napján szegődtek el a cselédek is, de a naphoz női munkatilalom is kapcsolódik: úgy vélték, hogy aki ezen a napon mos, annak kisebesedik a keze, aki pedig mángorol, annak egész évben dörögni fog az ég a háza felett.

Időjárásjósló napnak is tartották, méghozzá az állatok viselkedéséből igyekeztek következtetni az elkövetkező időszakra. Úgy gondolták, ha éjszaka a juhok vagy a disznók összebújnak, hosszú, hideg tél lesz, ellenkező esetben enyhe, ha még nem indultak útnak a fecskék, hosszú ősz ígérkezik, ha pedig dörög az ég, kemény tél várható.

Szent Mihály-ikon. 
Forrás: Wikipedia

Számos szólás, közmondás kapcsolódik e naphoz, amelyek mind arra utalnak, hogy szeptember 29-ével beköszönt a rossz idő, és nem tanácsos a nyár során megszokott öltözékeket tovább hordani: „aki Szent Mihály napján gatyába öltözik, attól nem kell tanácsot kérni”, „aki Szent Mihály nap után szalmakalapban jár, attól nem kérnek tanácsot”, „Szent Mihály-nap után harapófogóval sem lehetne kihúzni a füvet”, „Szent Mihály lova deres, behozza a telet”.Munkakezdő napként ezt követően kezdtek neki a kukoricatörésnek és a szüretnek. A Szent Mihály napjától Katalin napjáig, azaz november 25-ig tartó időszakot kisfarsangnak nevezték, amely a bálok és lakodalmak ideje volt. Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában arra is felhívja a figyelmet, hogy Mihály-nap idényváltó szerepe egykor nemcsak a népéletben, hanem országos ügyekben is hangsúlyt kapott. A késő középkortól kezdődően a magyar király, később pedig az erdélyi fejedelem évente kétszer, rendszerint György- és Mihály-napjára hívta gyűlésbe az ország nagyjait és a nemesi rendeket.

- forrás: Ferenczi-Bónis Orsolya - kronika.hu -

- - - - - - 

Védelmező angyali ima Mihály arkangyalhoz - videó
A Vagyok - aki Vagyok nevében
forrás:Mindig van remény!

2026. szeptember 27., vasárnap

Müller Péter első 90 éve – Müller Péter és Jakab István beszélgetése


Müller Péter Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, 
dramaturg, forgatókönyvíró, előadó. 
A hazai spirituális irodalom egyik legismertebb alakja.

Mi a szeretet nagy drámája? Mi történik, ha nagyon megszeretünk valakit? Féljük, vagy szeretjük egymást? Miért vagyunk egymás ellen? Hogyan tudnak szerető emberek élni egy szeretet nélküli világban? Mit kellene föladni ahhoz, hogy újra a szeretet kerüljön előtérbe?

Világvége, a világ teljes összeomlása nélkül nem születhet új világ? Minden új világnak rom az alapja? Amikor világbékére, csendre vágyunk, a világvége is egy opció erre. 
Ha a világunknak vége volna, a nyomában csak és béke volna. Csak ezt így már mi nem élhetnénk és tapasztalhatnánk meg! 
A végtelen tenger cseppjeként visszavágyunk a tengerbe. De mi történik, amikor két csepp a szeretetben összeolvad eltűnnek a határok? Müller Péter munkássága örök lelki és szellemi táplálékul szolgál mindnyájunk és az elkövetkező nemzedékek számára. Végtelenül hálásak vagyunk neki! 

Müller Péter és Jakab István beszélgetése a videóban:
forrás: VNTV - VIVA NATURA TELEVÍZIÓ

2026. szeptember 24., csütörtök

Mit tanít az erdő?


Egyre gyakrabban vágyom az erdőbe. Mintha valami hívna a fák közé, és ez a hívás lassan háttérbe szorít minden mást. Különös nyugalom és öröm jár át, amikor az erdőben sétálok, hallgatva a madarak hangját, a lombok susogását, a szél játékát az ágak között. Ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés fogalmazódik meg bennem:

Mit tanít az erdő?

Mit suttog a szél? Mit mesélnek a madarak? Milyen bölcsességet őriznek azok a fák, amelyek közül némelyik már akkor is itt állt, amikor mi még nem is léteztünk?

fotó:Drazen Nesic

Ha figyelmesebben nézzük a körülöttünk lévő világot, rájövünk, hogy minden kapcsolatban áll egymással. Egy erdő nem csupán fák gyűjteménye, hanem egy élő rendszer, amelyben minden élőlény hat a másikra. Láthatatlan energiaszálakkal kapcsolódnak egymáshoz és mikor belépünk egy térbe, akár egy erdőbe, ezek az energiaszálak minket is bekapcsolnak ebbe az energiamezőbe. A tudomány ma már egyre többet tár fel ezekből az összefüggésekből, de a természet még mindig sokkal gazdagabb annál, mint amit első pillantásra látunk. Amikor belépünk az erdőbe, nem kívülállók vagyunk, hanem egy időre mi is részévé válunk ennek az élő közösségnek és megváltozhat bennünk valami. Mert ha csendben figyelünk, az erdő tanítani kezd…

Az erdő megtanít arra, hogy mindenki fontos.

A legnagyobb tölgy sem élhet a talaj gombái nélkül. A gombák sem élnek a fák nélkül. A lehullott levelekből humusz lesz, a korhadó fatörzsből új élet születik. Az erdőben nincs jelentéktelen élőlény. Ahogy az emberek között sincs.

Az erdő megtanít az együttműködésre.

A modern világ a versengést jutalmazza, az erdő viszont a kapcsolódást. A fák gyökérrendszerét összekötő gombafonal-hálózat révén tápanyagok és kémiai jelzések is áramolnak egyik növénytől a másikig. Ez emlékeztet bennünket arra, hogy egy egészséges közösségben a kapcsolatok legalább olyan fontosak, mint az egyének ereje.

Az erdő megtanít elengedni és arra is, hogy a halál is az élet része.

Minden ősszel lehullanak a levelek. A fa nem kapaszkodik beléjük, nem fél a téltől, hiszen tudja, hogy tavasszal új levelek nőnek. Milyen sok energiánkat emészti fel, amikor görcsösen ragaszkodunk ahhoz, aminek már ideje lenne távoznia. Egy kidőlt fa első pillantásra halottnak tűnik, pedig ekkor kezdődik egy új történet. Mohák, gombák, bogarak és madarak százai számára válik új otthonná. Az erdőben nincs valódi hulladék, minden átalakul.

Az erdő megtanít bízni és türelmesnek lenni.

A makk nem látja az ezeréves tölgyet, mikor növekedni kezd. Nem tudja, hogy egyszer eléri-e a napfényt, hatalmas tölggyé növekszik-e, vagy egy őz táplálékává válik. Mégis növekedni kezd, teszi a dolgát. Nem egy év alatt lesz hatalmas fa és az erdő sem egyetlen tavasszal születik. Időt kell adni a teremtéseinknek, mert gyakran a legfontosabb dolgok lassan nőnek.

Az erdő megtanít arra, hogy nem kell tökéletesnek lenni.

Egy természetes erdőben a fák összevissza nőnek, s némelyek girbe-gurbák, ágaik letörnek, villám csap beléjük, sebeket viselnek. Mégis élnek tovább és természetes részei a nagy egésznek.

Az erdő megtanít arra, hogy elfogadd a helyed a világban.

Semelyik fa nem akar átmenni a másik dombra. Ott bont gyökeret, ahol életre hívta a mag, s onnan nő az ég felé. Nem lázad az ellen, ahová a magja hullott, nem a körülményeit hibáztatja, hanem abból bontakozik ki, amit kapott, bízva a Jóistenben, hogy nem véletlen pottyantotta le oda.

Az erdő megtanít jelen lenni.

A szarvas nem a tegnapi hibáin gondolkodik, a mókus nem a jövő heti problémáitól szorong. Az állatok jelen vannak, reagálnak.

Az erdő megtanít sokféleségben élni.

Egy egészséges erdőben nem egyetlen faj uralkodik. Együtt élnek a fák, cserjék, gombák, rovarok., madarak és nagy vadak. Mind mások és éppen ettől válik az erdő ellenállóvá. Az emberi közösségek is akkor a legerősebbek, amikor a különbözőségeket nem eltüntetni akarják, hanem megtanulnak együtt élni velük.

Az erdő megtanít arra, hogy talán a láthatatlan a legfontosabb.

Amikor belépünk az erdőbe sokszor csak a fákat és a növényeket látjuk. Pedig a talajban sokkal nagyobb élet zajlik, mint fölötte, ami az egész rendszert fenntartja. Az ember életében is a legfontosabb dolgok többnyire láthatatlanok. A bizalom. A szeretet. A hit. Az összetartozás. Nem lehet őket megfogni, mégis ezek tartják egyben az életünket, ahogyan az erdőt is a szemünk elől rejtve összefonódó gyökerek és gombafonalak.

- Írta: Filotás Mária - ezoportal.hu -

 - - - - - - -

Magyarország Csodái - Gemenci erdő - videó
forrás:Csodás Magyarország

2026. szeptember 22., kedd

Aranyosi Ervin: Fény és sötét ura az ember



Ha majd belefáradsz, az legyél, ki nem vagy.
Mikor belső lényed, kizökkenni nem hagy.
Mikor minden perced élvezetté válik.
Ha lelked meg tisztul, s nem rettegsz halálig,
akkor talán rájössz céljára a létnek,
s ura lehetsz egyként, fénynek és sötétnek.

Ha a szeretetnek útját megtalálod.
Ha nem más hatalom céljait szolgálod.
Társakért teremtesz, kik körötted élnek,
s nyugtatod a lelkét azoknak, kik félnek,
akkor talán rájössz céljára a létnek,
s ura lehetsz egyként, fénynek és sötétnek.

Ha a megértésnek köpenyét felöltöd,
s napjaidat fényben, s szeretetben töltöd,
örömmel töltöd meg lelked szép világát,
lombossá növelve az életfa ágát,
akkor talán rájössz céljára a létnek,
s ura lehetsz egyként, fénynek és sötétnek.

Ha a tudományod az embert szolgálja.
Ha a lélek nem lesz a pénznek szolgája.
Ha majd minden ember szeretetre ébred.
Ha nem mást játszol el, saját léted éled,
akkor talán rájössz céljára a létnek,
s ura lehetsz egyként, fénynek és sötétnek.

Ha az élet útját végre megtalálod.
Amikor ráébredsz, hogy nincs is halálod,
mert a lelked örök, nincsen mitől félned,
csak a napjaid kell értelmesen élned,
akkor talán rájössz céljára a létnek,
s ura lehetsz egyként, fénynek és sötétnek.

- Aranyosi Ervin © 2015-08-04. -

- - - - - -

Fény és sötét ura az ember - videó
forrás:MrPhilanti

2026. szeptember 19., szombat

Dr. Rudolf Steiner: Életutam 4. rész


Az általam képviselt antropozófia nyilvános összejövetelein egy idő óta az életemre vonatkozó különböző állítások és bírálatok hangzottak el. Ezekből azután a szellemi fejlődésemben bekövetkezett változások okaira következtettek. Ezzel kapcsolatban barátaimnak az volt a véleménye, hogy jó lenne, ha én magam írnék valamit az életemről.


A szellemiség átélésébe, amelyet ebben az időben magamban biztos alapokra akartam fektetni, a zene válságszerűen játszott bele. Ekkor dúlt körülöttem a leghevesebben a „Wagner-vita”. Gyermekéveimben és ifjúkoromban minden alkalmat megragadtam zenei érzékem fejlesztésére. A gondolkodással kapcsolatos álláspontom hozta ezt magával. Számomra a gondolkodásnak önmaga által van tartalma. Ezt nem az észlelés révén kapja, amelyet csak kifejez. – Ez aztán mintegy magától értetődően vezetett oda, hogy a tiszta zenei hangjelenséget is átéljem. Maga a hangok világa számomra a valóság egyik lényeges oldalának a megnyilatkozása volt. Hogy a zenének a hang-formáláson túl még valamit „ki is kell fejeznie”, ahogy ezt Wagner követői a legkülönbözőbb módokon hangoztatták, számomra egészen „zeneietlennek” tűnt.

Mindig társas lény voltam. Így már iskolás koromban Bécsújhelyen és aztán Bécsben is sok barátom volt. De ritkán voltam egy véleményen velük. Ez azonban sohasem volt akadálya annak, hogy bensőséges viszonyban legyünk egymással és kölcsönösen hassunk egymásra. Ilyen barátságot kötöttem egy mélyen idealista fiatalemberrel. Szőke fürtjeivel, őszinte, nyílt tekintetű kék szemével típusa volt a német ifjúnak. Ezt a fiatalembert egészen magával ragadta Wagner zenéje. Az önmagában élő zenét, a csak hangokból álló zenét a filiszterek világába tartozónak tekintette. Számára a hangok világát az tette értékessé, ami a hangokban mint valami beszéd nyilatkozott meg. Néhányszor együtt mentünk hangversenyre, operába, de mindig ellentétes véleményünk volt. A „kifejező zene” extázisba hozta, rám ugyanaz ólomsúllyal nehezedett; ő viszont szörnyen unatkozott, ha olyan zene szólt, amely nem akart más lenni, csak zene.

A vele folytatott viták a végtelenbe nyúltak. Hosszú sétákon, vagy egy csésze kávé mellett véget nem érő beszélgetéseken fejtette ki lelkesen „bizonyítékait” arról, hogy tulajdonképpen csak Wagnerrel született meg az igazi zene és hogy minden korábbi a „zeneiség e nagy felfedezőjének” csak előkészítése. Engem ez arra indított, hogy véleményemet elég keményen hozzam tudomására. A wagneri barbárságról beszéltem, amely minden igazi zeneértés sírja.

Vitáink némelykor elég hevesek is voltak. Egy napon barátom azt ajánlotta, hogy szinte már mindennapi sétáinkat egy szűk utcácska felé irányítsuk. Itt aztán Wagnerről vitatkozva sokáig sétáltunk fel és alá. Én annyira elmélyedtem vitánkba, hogy csak később vettem észre, miért ajánlotta ezt a kis utcát. Az egyik ház ablakában ugyanis sétáink idején egy bájos fiatal leány ült. Barátomnak csak annyi kapcsolata volt a leánnyal, hogy szinte naponta látta az ablakban és néha úgy érezte, hogy a leánynak az utcára vetett pillantása neki szól.

Eleinte csak azt vettem észre, hogy kiállása Wagner mellett, amely egyébként is elég tüzes volt, ebben az utcácskában szinte fellángolt. Amikor aztán rájöttem, hogy még milyen más érzés is él mindig lelkesedő szívében, ebben a vonatkozásban is közlékeny lett. Így együtt érezhettem vele ebben a nagyon szép, gyengéden rajongó szerelmében. Kapcsolatuk nem igen jutott messzebbre. Barátomnak, aki elég szegény családból származott, nemsokára egy kis újságírói állást kellett elvállalnia egy vidéki városban. Így nem is gondolhatott arra, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljön a leánnyal és nem is volt elég erős ahhoz, hogy megbirkózzék a körülményekkel. Még sokáig leveleztem vele. Leveleiből a lemondás szomorúsága csengett ki. Szívében tovább élt, amitől el kellett szakadnia. Amikor már régen nem leveleztünk, összejöttem valakivel, aki abban a városban lakott, amelyben barátom újságíróskodott. Mivel mindig szerettem, kérdezősködtem felőle. Az illető azt válaszolta: „Ja, annak nagyon rosszul ment a sora. Alig tudta megkeresni a kenyerét, végül írnok lett nálam és tüdőbajban halt meg.” A hír szíven ütött, mert tudtam, hogy ez az idealista szőke fiatalember ifjúkori szerelmétől a kényszerítő körülmények hatására azzal az érzéssel vált el, hogy teljesen közömbös számára, mit hoz neki még az élet. Nem tartotta érdemesnek, hogy egy olyan életet éljen, amely nem lehet olyan, amilyen sétáinkon a szűk utcácskában ideálként lebegett előtte.

Akkori Wagner-ellenességem ugyan határozott formában jelentkezett ezzel a barátommal szemben, de egyébként is nagy szerepet játszott lelki életemben. Igyekeztem beleélni magam abba a muzsikába, amelynek semmi köze sem volt a wagneri jelleghez. A „tiszta muzsika” iránti szeretetem az évek során csak növekedett; egyre inkább iszonyodtam attól a barbárságtól, amely a muzsikát kifejező eszköznek tekintette. Sorsom viszont mindig olyan környezetbe vitt, amelyben szinte kizárólagosan Wagner-tisztelők voltak. Mindez erőteljesen hozzájárult ahhoz, hogy jóval később, nagyon kedvem ellenére ugyan — de mégis felküzdjem magam Wagner megértéséhez. Ez ugyanis egy ilyen jelentős kultúrjelenséggel szemben emberileg magától értetődő volt. Ez a küzdelmem azonban életemnek egy későbbi szakaszába esett. Most viszont egy Trisztán előadást például, amelyhez egy tanítványomat el kellett kísérnem, „halálosan unalmasnak” találtam.

Ebben az időben volt még egy másik érdekes baráti kapcsolatom egy fiatalemberrel, aki mindenben ellentéte volt a szőkének. Költőnek tartotta magát. Vele is sok érdekfeszítő beszélgetésem volt. Nagyon lelkesedett mindenért, ami költészet. Idő előtt fogott nagy feladatokba. Amikor megismertem, már egy tragédiát is írt „Hannibal” címmel; és egy csomó lírai költeményt. Ezzel a két barátommal együtt vettem részt Schröer főiskolai előadásain, amelyek témája „a szóbeli előadás és írásbeli ábrázolás gyakorlása” volt. (Übungen im mündlichen Vortrag und schriftlicher Darstellung) – Ez hármunknak, de többünknek is a legjobb impulzusokat adta. Mi fiatalok előadhattuk szellemi alkotásainkat, Schröer pedig mindent megbeszélt velünk. Felemelően hatott ránk ragyogó idealizmusa, nemes lelkesedése.

Amikor szabad volt Schröert otthonában meglátogatnom, barátom sokszor elkísért. Itt mindig felélénkült az egyébként gyakran nyomott hangulatú fiú. Belső diszharmóniája nem tudott megbirkózni az élettel. Semmilyen foglalkozás sem vonzotta annyira, hogy örömmel választatta volna. Teljesen feloldódott a költészet iránti érdeklődésben. Ezen kívül nem tudott semmilyen kapcsolatot teremteni az élettel. Végül egy számára teljesen közömbös állást vállalt. Vele is folytattam a levelezést. Emésztette, hogy költői művei nem adtak neki igazi kielégülést. Az élet nem nyújtott számára különösebb értékeket. Szomorúan kellett tapasztalnom, hogy leveleiben, de beszélgetéseiben is mind jobban kiütközött az a hiedelme, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved. Semmi sem tudta őt ettől az alaptalan gyanújától eltéríteni. Egyszer aztán azt a bírt kaptam, hogy a szegény fiatalember maga vetett véget életének.

Benső barátságot kötöttem akkoriban egy fiatalemberrel, aki Erdély szász vidékéről jött a bécsi műszaki főiskolára. Vele is először Schröer gyakorló óráin találkoztam. A pesszimizmusról tartott előadást. Mindaz, amit Schopenhauer felhozott ennek az életszemléletnek a megalapozására, szerepelt ebben az előadásban. Ehhez hozzájött még a fiatalember saját pesszimista hangulata. Ajánlkoztam egy „ellen-előadás” tartására. Dörgedelmes szavakkal „cáfoltam” a pesszimizmust, Schopenhauert már akkor „bornírt zseninek” neveztem. Fejtegetéseimet azzal fejeztem be, hogy ha az előadónak a pesszimizmussal kapcsolatban igaza lenne, szívesebben lennék az a fadarab, amelyen állok, mint ember. Ezen a mondásomon ismerőseim sokáig gúnyolódtak, de bennünket, a fiatal pesszimistát és engem intim barátokká tett. Sok időt töltöttünk együtt. Ő is költőnek hitte magát és én sokszor órákon át ültem nála és szívesen hallgattam költeményeit. Ő viszont meleg érdeklődéssel kísérte szellemi törekvéseimet, bár érdeklődését inkább irántam érzett szeretete váltotta ki, nem pedig a tárgya, amellyel foglalkoztam. Sok szép fiatalkori baráti és szerelmi kapcsolata volt. Ezek kellettek életéhez, amely elég nehéz volt. Szegény fiúként végezte iskoláit Nagyszebenben és már ott magánórákkal tartotta fenn magát. Az a zseniális ötlete támadt, hogy Bécsből levelezés útján tanítja tovább nagyszebeni tanítványait. A főiskolai tanulmányok nem igen érdekelték. Egyszer mégis vizsgázni akart kémiából. A kémiai előadásokon soha nem jelent meg és a kémia könyvbe sem nézett bele. A vizsga előtti éjszakán egy barátjával felolvastatta magának az egész anyag kivonatát, de közben aludt. Ennek ellenére barátjával együtt elmentek vizsgázni. Persze mind a ketten megbuktak.

Ez a fiatal barátom határtalan bizalommal volt irántam. Egy ideig szinte gyóntató atyjának tekintett. Érdekes, gyakran szomorúságra hajló, minden szépért lelkesedő életét feltárta előttem. Olyan mély baráti érzést és annyi szeretetet árasztott felém, hogy igazán nehéz volt időnként keserű csalódást nem okoznom neki. Ez rendszerint akkor történt, ha azt hitte, hogy nem szentelek neki elég figyelmet. És ez elég gyakran előfordult. De ez nem is lehetett másképp, mert én több olyan dolog iránt érdeklődtem, amely őt nem érdekelte. De mindez végül is hozzájárult ahhoz, hogy barátságunk egyre bensőségesebbé váljék. A nyári szünidőt minden évben Nagyszebenben töltötte. Itt mindig tanítványokat gyűjtött, akiket azután egész évben Bécsből levelezés útján tanított. Nagyszebenből mindig hosszú leveleket kaptam tőle. Nagyon rosszul esett neki, hogy ezekre ritkán, vagy egyáltalán nem válaszoltam. Amikor azonban ősszel megint Bécsbe jött, mint valami kisfiú rohant hozzám és közös életünk újra kezdődött. Neki köszönhetem sok emberi kapcsolatomat. Szeretett mindazokkal összehozni, akikhez kötődött. Én meg vágytam a társas életre. Barátom sok mindent hozott életembe, ami örömet, melegséget adott.

Ez a barátság egész életre szólt és barátom néhány év előtti haláláig tartott. Átvészelte az élet sok viharát. Még sok szó lesz róla.

Visszanézve sok minden merül fel az ember tudatában az emberi kapcsolatok és az élet dolgai vonatkozásában, ami ma is szeretettel és hálával tölt el. Nem mondhatok el mindent, vannak dolgok, amelyekről nem beszélhetek annak ellenére, hogy közel álltak hozzám és még ma is szívesen gondolok rájuk.

Abban az időben, amelyről itt szó van, barátságaim sajátságos viszonyban voltak belső életemmel. Arra kényszerítettek, hogy kettős életet éljek. Engem főleg a megismerési problémák foglalkoztattak, ezt barátaim mindig élénk érdeklődéssel kísérték, de nem vettek tevékeny részt benne. Ezekkel a problémáimmal eléggé magányos maradtam. Én viszont mindent mélyen átéltem velük, ami az életükben történt. Így két vonal alakult ki életemben. Az egyiket magányos vándorként jártam, a másik eleven társas életem volt. De fejlődésemre sok esetben a második vonalból származó élmények is mély és maradandó hatással voltak.

És itt különösen arra a barátomra gondolok, aki már Bécsújhelyen is iskolatársam volt. Abban az időben azonban még nem állt közel hozzám. Csak Bécsben került közelebb hozzám, ahol később hivatalnok lett. Itt gyakrabban meg is látogatott. De már Bécsújhelyen is anélkül, hogy kapcsolatunk lett volna, erősen hatott rám. Egyszer együtt voltunk tornaórán. Mikor tornázni ment, én meg szabad voltam, egy könyvet tett le mellém. Heine könyvét a romantikus iskoláról és a filozófia németországi történetéről. Belenéztem és ez arra indított, hogy magam is elolvassam. Impulzusokat adott ugyan, de erős ellenállást éreztem azzal a móddal szemben, ahogy Heine ezt a hozzám közel álló témát tárgyalja. Gondolkodása és érzésvilága teljes ellentéte volt a bennem kialakulni kezdő szemléletnek és határozottan arra indított, hogy belső orientáltságomat tisztázzam. Erre lelki adottságomnál fogva szükségem volt.

A könyv kapcsán azután beszélgettem ezzel az iskolatársammal. Így megismertem belső életét és ez aztán tartós barátságot alakított ki köztünk. Zárkózott volt, csak kevés emberrel volt közlékeny. Általában különcnek tartották. Azokkal a kevesekkel szemben viszont, akikkel közlékeny volt – különösen levélben – igen beszédes lett. Úgy érezte, hogy belső adottságai szerint költő, hogy nagy gazdagság él a lelkében. Emellett hajlama volt arra is, hogy a másokkal, különösen a nőkkel való kapcsolatát inkább álmodja, semmint hogy reálisan megvalósítsa. Néha közel állt ahhoz, hogy egy ilyen kapcsolatot létrehozzon, de aztán mégsem tudta a valóságig vinni. Beszélgetéseinkben aztán olyan bensőséggel és lelkesedéssel élte át ezeket, mintha valóságok lettek volna. Így elmaradhatatlan volt, hogy amikor az álmok mindig újra szertefoszlottak, keserű érzései ne legyenek.

Így olyan lelki életet élt, amelynek külső életéhez semmi köze sem volt. Ez az élet azután kínzó önvizsgálódásokhoz vezetett, amelyek beszélgetéseinkben és hozzám intézett leveleiben is tükröződtek. Egy levélben egyszer hosszan fejtegette, hogyan válik nála bensőleg minden élmény, a legkisebb és a legnagyobb is szimbólummá és ő hogyan él ezekkel a szimbólumokkal.


Szerettem ezt a barátomat és így vele mentem az álmaiba, holott, ha együtt voltunk mindig az volt az érzésem, hogy felhőkben lebegünk, nincs talaj a lábunk alatt. Ez számomra, aki folyton csak arra törekedtem, hogy a biztos alapot a megismerésben keressem, különös élményt jelentett. Szemben állva vele mindig ki kellett bújnom magamból és egy másik bőrbe bújnom. Szívesen volt velem és időnként messzire vezető elméleti fejtegetésekbe bocsátkozott „természetünk különbözőségéről”, de mivel barátságunk erősebb volt gondolati életünknél, nem is sejtette, hogy gondolataink mennyire nem egyeznek.

Hasonlóan jártam egy másik bécsújhelyi iskolatársammal is. A reálban közvetlenül alattam járt és csak akkor kerültünk közelebb egymáshoz, amikor egy évvel később a műszaki főiskolára Bécsbe jött. Itt sokat voltunk együtt. Ő sem ment bele abba, ami engem a megismerés területén foglalkoztatott. Kémiát tanult, a természettudományos nézetek, amelyeknek világában élt, megakadályozták abban, hogy ne kétkedőn álljon szemben azzal a szellemi szemlélettel, amely engem egészen betöltött. Később kiderült, hogy legbensőbb mivoltában milyen közel állt már akkor is az én lelki beállítottságomhoz; de ezt abban az időben egyáltalán nem engedte felszínre kerülni. Így élénk, hosszú vitáink számomra „a materializmus elleni küzdelemmé” lettek. Barátom felhozta a természettudományból folyó összes vélt ellenérveket az én szellemi szemléletemmel szemben. Nekem már akkor utalnom kellett arra, hogy belelátok a szellemi világba, hogy meg tudjam cáfolni a világ szellemi megismerése ellen felhozott, a materialista gondolkodásból folyó ellenvetéseket.

Egyszer nagyon hevesen vitatkoztunk. Barátom a főiskola után minden nap Bécsből Bécsújhelyre utazott, ahol megtartotta régi lakását. Sokszor elkísértem őt az Alleegasse-n át a Déli pályaudvarhoz. Egyik nap a materializmussal kapcsolatos vitánk akkor jutott csúcspontra, amikor már a pályaudvaron voltunk és a vonat mindjárt indult. Mondanivalómat a következőkben foglaltam össze: „Azt állítod, hogy ha gondolkodok akkor ez csak agyidegeid folyamatainak szükségszerű következménye. Csak ezek a folyamatok jelentik a valóságot. És ugyanez a helyzet, ha azt mondod: ezt, vagy azt látom, hallom stb. De miért nem mondod, hogy az agyam gondolkodik, az agyam látja, hallja ezt vagy azt. Ha igaznak elfogadnád elméletedet, akkor másképpen kellene kifejezned magad. Ha mégis „én”-ről beszélsz, tulajdonképpen nem mondasz igazat. De nem tudsz másként, mert elméleted ellenére is egészséges ösztönödet követed. Mást élsz át, mint ami az elméleted. Tudatod meghazudtolja elméletedet.” Barátom fejét rázta, de vitára már nem volt idő. Egyedül mentem haza és elgondolkodtam azon, hogy ez a materializmussal szembeni érv ilyen durva formában nem tartalmaz valami egzakt filozófiát. De akkor igazán nem az volt fontos számomra, hogy öt perccel a vonat indulása előtt filozófiailag kifogástalan bizonyítékot adjak, mint inkább az, hogy közöljem belső, közvetlen tapasztalásomat az emberi „én” mivoltát illetően. Számomra ez az „én” belsőleg felfogható élmény volt, a magában az én-ben levő valóság átélése. Ezt a valóságot nem láttam kevésbé bizonyosnak, mint bármely a materializmus által elismert valóságot. Csak nem volt benne semmi materiális. Az „én” valóságának és szellemi voltának a felismerése a következő években átsegített a materializmus minden kísértésén. Tudtam, hogy az „én” fix valami. Világosan láttam, hogy nem ismeri az én-t, aki más folyamatok megjelenési formájának, eredményének tartja. Hogy ez az én szellemi szemléletem, ezt akartam barátomnak kifejezésre juttatni. Ezen a területen még sokat vitáztunk, de életfelfogásunkban annyi közös vonás volt, hogy elméleti vitáink személyes kapcsolatunkat nem zavarták.

Ebben az időben közel kerültem a bécsi diákélethez. Tagja lettem a műszaki főiskola német olvasókörének. A gyűléseken és egyéb összejöveteleken behatóan megtárgyaltuk az aktuális politikai- és kultúrjelenségeket. A viták felszínre hozták a fiatal emberekben élő összes lehető és lehetetlen szempontokat. Különösen ha funkcionáriusokat kellett választani, csaptak össze a vélemények igen hevesen. Érdekes és izgalmas volt sok minden, ami Ausztria közéleti eseményeivel kapcsolatban az ifjúság körében lejátszódott. Ez volt az az időszak, amikor a nemzeti pártok egyre határozottabban bontakoztak ki. Mindaz csírájában már akkor átélhető volt, ami később a világháború után az osztrák birodalom széthullásához vezetett.

Először megválasztottak az olvasókör könyvtárosának. Mint ilyen kinyomoztam, kik azok a szerzők, akiknek a könyvei szerintem hasznosak lehetnek a diákkönyvtár számára. Ezeknek a szerzőknek „pumpoló” leveleket írtam. Volt hogy egy hét alatt 100 ilyen levelet írtam. Ezzel gyors iramban gazdagodott a könyvtár. De a dolognak volt egy engem érintő mellékhatása is. Lehetőségem nyílt arra, hogy átfogóan megismerjem a kor tudományos, művészeti, kultúrtörténeti és politikai irodalmát. Mert az ajándék könyveket szorgalmasan elolvastam.

Később megválasztottak a kör elnökévé. Ez nehéz hivatal volt, mert a legkülönbözőbb pártszempontokkal álltam szemben és mindegyikben megláttam a viszonylag jót. A különböző pártok mind meg akartak győzni arról, hogy csak nekik van igazuk. Amikor megválasztottak, minden párt rám szavazott, mert addig csak azt hallották, hogy a gyűléseken a jogos dolgokért emeltem szót. Amikor féléve voltam elnök, mindegyik ellenem szavazott, mert közben rájöttek, hogy egyik pártnak sem adok úgy igazat, ahogy szerette volna.

Társas hajlamomat az olvasókörben jól ki tudtam élni. A közélet szélesebb körei iránti érdeklődésemet felébresztette az, hogy eseményei tükröződtek az egyesület életében. Jelen voltam akkoriban több érdekes parlamenti vitánál az osztrák képviselő- és főrendiház karzatán.

A parlamentnek az életbe sokszor mélyen belenyúló intézkedései mellett különösen érdekelt a képviselők személye. Ott állt padjában mint a költségvetés minden évi vezérszónoka a finom lelkű filozófus: Bartolomaus Carneri. Szavai jégesőként zúdították a súlyos vádakat Taaffe miniszterre az ausztriai németség védelmében. Ott volt Ernst v. Plener, a szenvtelen szónok, elismert pénzügyi tekintély. Az ember szinte beleborzongott, amikor Dunajewski pénzügyminiszterrel szemben számító hidegséggel bírálta a kiadásokat. Itt dörgött a nemzetiségi politika ellen a rutén Thomaszuck. Az ember úgy érezte, számára az volt a fontos, hogy megtalálja a pillanatnak megfelelő legkifejezőbb szót, amellyel a miniszterekkel szemben antipátiát tud kelteni. Itt beszélt paraszti ravaszsággal, mindig okosan, a klerikális Lienbacher. Fejtartása, kissé előrehajtott feje arra engedett következtetni, hogy alaposan átgondolja, amit mond. Itt beszélt a maga éles hangvételével az ifjú cseh mozgalom tagja, Gregr. Az embernek az volt az érzése, hogy kissé demagóg. Itt volt a régi-csehek táborához tartozó Rieger, a legmarkánsabban testesítve meg a cseh jelleget, ahogy az hosszú idő alatt kialakult és a 19. sz. második felében bennük tudatosodott. Rendkívül zárkózott, nagy lelkierővel és határozott akarattal rendelkező valaki volt. A jobb oldalon, a lengyel padok között ült Otto Hausner. Volt, hogy csak azt adta elő, igen szellemesen, amit valahol olvasott. Máskor meg éles, de tárgyilagos, jogosnak mondható támadásokat intézett a ház minden oldala felé. Mindezt bizonyos élvezettel. Önmagával elégedett, de okos szeme hunyorított a monoklija mögött, másik szeme pedig mintha elégedett „igennel” felelt volna a hunyorításra. De néha már akkor prófétai dolgokat mondott Ausztria jövőjéről. Csak el kellene olvasni, amiket akkor mondott, csodálhatnánk éles meglátását. Akkoriban sok mindent kinevettek, ami évtizedek múlva keserű valóság lett.

Dr. Rudolf Steiner: Életutam 4. rész

- forrás:antropozofia.hu -

- - - - - -

Életutam 4. rész - Dr. Rudolf Steiner - hangoskönyv - videó
forrás: empiricalchemy