Szepes Mária (Papír Mária) 1908. december 14-én született Budapesten. Szepes Béla képzőművésszel, többszörös atléta- és síbajnokkal, olimpiai ezüstérmessel 1930. december 24-én kötött házasságot (56 évet éltek együtt), ezután vette fel a Szepes Mária nevet. 1939-ben Tihanyban, egy rózsakeresztes inspiráció hatására Szepes Mária hozzákezdett legismertebb regénye – később az ezoterikus irodalom alapművének tekintett –, A Vörös Oroszlán megírásához, és 5 évig dolgozott a könyvön. 1972-ben Arany Meteor-díjjal, 1987-ben Galaktika-díjjal, 2001-ben Arany János-díjjal jutalmazták. Szepes Mária alapító fővédnöke az 1997-ben indult Szintézis Szabadegyetemnek. Élete utolsó éveiben havi rendszerességgel jelentek meg írásai a Természetgyógyász Magazinban, Bizarr novellák címen. A Szegedi Egyetem filozófia tanszékén művei tankönyvnek számítanak.
A keresztény hagyomány és a négy Kánoni Evangélium szerint az igazi kulcs természetesen Szent Péter kezében van, aki a porhüvelyéből kilépett lélek előtt, annak érdeme szerint, megnyitja a mennyei kaput. Igen ám! De az emberek általában e föld édeni kínálatából is szeretnének részt venni. S az érzékekkel szürcsölhető, kézzel markolható, ehető, érdemrendként mellre tűzhető, kacsalábon forgó palotákat birtokló örömökre, büszkeségre is igényt tartanak. A szofisták bőséges érvekkel szolgálnak e követelésekhez. Vérszomjas hadvezéreknek, népirtó diktátoroknak viszont egyedüli célja a hatalom, s eszközük hozzá a megfélemlítés, kínzás. Paranoiájuk ijesztően hatásos tömegszuggesztió. Az őket kiszolgáló, lelkiismeretlen, mindig aktuális szélirányba forgó szélkakas-politikusok minden korszakban azonos közhelyekkel tömik a tudatlanok üres agyát: „A vallás áfium. A harácsoló, zsírosra zabált gazdagok, hatalmi pozíciókban terpeszkedők ájtatos tirádái mennyországi jutalmak mézesmadzagjával csillapítják az éhező koldusok gyomorkorgását, s elő is húzzák a rozsdás tolvajkulcsot hozzá, amely kizárólag náluk található.”
A bábeli zűrzavar oka, hogy a harmadik szemünk bezárult
E világ megváltását ígérő csaló zsarnokok azonban éppúgy véres öldöklések áldozatai lettek és lesznek, mint azok, akiket ők irtottak, irtanak ki. De rémuralmuk összeomlását újabb elnyomások, tilalmak, korrupt kényszerparancsok követik elszántabb, népérdekre hivatkozó urak önérdekű vaskeze alatt, diplomatikusabb frázisokkal, jelképekkel, ígéretekkel, amelyeket hatalomra kerülve sohasem váltanak be. A vezérek változnak, a hiszékeny tömegek nyomorúsága, kiszolgáltatottsága marad.
S változatlanul tovább épül a befejezhetetlen Bábel tornya, amelyben az ínségtől korbácsolt rabszolgák nem értik sem önmagukat, sem társaik nyelvét. Problémáik megoldatlanok maradnak. Saját sorsukba senki sem avatja be őket. Abba sem, mit jelent, hogy ők vannak többen. Ártatlanul váltak megalázó nélkülözés, száműzetés boszorkányperének „bűnözőivé”, amely részvételük nélkül zajlott le. Védőjük nem volt, csak vádlójuk, aki állítólag értük került magas posztjára, s helyettük írta meg soha el nem követett vétkeik forgatókönyvét.
A harmadik szem aktiválása, lelkünk megismerése a kiút
De van-e kiút ebből? Igen! Kulcsai saját lelkünkben, szellemünkben rejtőznek. Ott élnek hagyományainkban, álmainkban, tudósaink agyában, művészeink szárnyas alkotó képzeletében, ősvallásaink jelképeiben, figyelmeztetéseiben, modern metafizikánk kísérleti tényeiben.
Nem szektákról, öncsinálta prófétákról, ostoba hiedelmekről, tömeghisztériáról, egyéni paranoiákról beszélek. Vakhitről sem. Olyan értelmes, bizonyított és bizonyítható témáról, amely elbírja a világosságot. Módszerekről, amelyek a lehetetlent is lehetségessé teszik. Olyan Arkánumról, amely gyógyít, ha valóban élünk vele és általa.
A hit sohasem hiszékenység, hanem energia,
amelyből egy mustármagnyi hegyeket mozdíthat meg,
feltéve, hogy akiben felfénylik,
a szívével gondolkodik és az agyával is érez.
A Tarot ősi bölcsességének kártyái közül a tizennegyedik szereplője, a Kiegyenlítődés titánja. Évezredek óta kezünkben vannak ezek a kártyaüzenetek, s mi ostobán jósolunk vele, ahelyett, hogy megfejtenénk valódi értelmüket. Felismernénk bennük sorsunk dramaturgjának ránk osztott szerepeit létünk misztériumában, amelyek öröklétünk titkába avatnak be.
Ha visszahőkölnek szavaimtól, tegyék. Ha elfutunk tisztázatlan fogalmaink, sejtelmeink elől, hátat fordítunk megoldatlan problémáinknak, azok hátba döfnek bennünket. Halandó emberen csakis a saját halhatatlanságával való szembenézés segít. Nem kell messzire mennie érte. Csak tanulmányainkhoz a kísérleti fizikában, amely az anyag és energia megmaradásának elvét kísérleti módon bizonyítja. Tananyag lett belőle.
Az élet örök
Afféle számtani alapművelet, amelynek összeadási gyakorlatában a 2×2 végösszege mindig 4. Így következik a gondolatrezgések enkefalográfjával elénk rajzolódó vonalakból, hasonlóan az EKG ábrájához, az a tény, hogy a rezgésenergiák sem vesznek el. Ahogy az életet fenntartó, működtető, anyaggá alvadó energiák sem, csak átváltoznak. Megmaradnak.
Soha nem pusztulnak el. Mert a 2×2 = 4. Hogy mivé alakul át ez az örök intelligencia, arra is a fizika ad követhető, kísérleti támpontokat. Heisenberg, korunk egyik legnagyobb fizikusa szerint a tüneteket, okozatokat regisztráló fizika végösszege a metafizika. A bölcselet. Hogy mit kezdünk e tétellel, az az egyén dolga.
De nem szabadulhatunk attól, hogy a kísérleti tudomány cáfolhatatlan bizonyítéka szerint az élet örök! Nem szekták, nem vallások állítják. Ahogy nem azért üldözik és üldözték zsinatjaikon a másik szekta vagy dogma árnyalatnyi véleményeltérését saját fanatikus meggyőződésüktől, hogy kétségbe vonták volna az egyszeregyet. Fel sem merült kétségük abban, hogy a 2×2 = 4. Bizony. Az annyi. A halhatatlanság is létünk egyszeregye, összeadása, kivonása, szorzása. A bölcselet pedig…?
Az álomban a harmadik szemmel látunk
Pedig az ősnépek birtokában voltak e bölcseletnek, azért nem féltek a haláltól. Álmaikat tartották valóságnak, s nappali ébredésüket múló, veszélyárnyaktól rettegő hazugságnak. Hiszen álmukban halottaik elevenek voltak. Repülni tudtak. Szövetségben éltek a természet varázslatos lényeivel. Ellátogattak a kozmosz csillagszigeteinek kultúráiba. Beszélték az állatok, fények nyelvét. Hallották a csendbe mélyülő ultrahangokat. S két vak, lehunyt szemük között egy „harmadik szemmel” látták létük összefüggéseit a világmindenséggel. Ezt a „magányos szemet” egyébként megtalálhatjuk a történelem előtti ősképekben, elfelejtett kultúrák jelképein át a Buddha-szobrok homlokát díszítő drágakőben. Vagy a kereszténység háromszögbe zárt „Isten szemében”, amely a Szentlelket szimbolizálja. Ki ne hagyjam e felsorolásból azt az érdekességet, hogy az ősnépek természetvallásának „orvosságos emberei” a lelket gyógyították rejtélyes szertartásokkal, füvekkel.
Ötezer év előtti csillagászaik számításai
csak milliméterekkel térnek el a mai asztronómusok adataitól.
A keleti filozófia az éjszakát „kishalálnak”,
a halál és újraszületés közötti állapotot hosszú éjszakának nevezi.
A múltba merült, régi Egyiptom az állatokban az ember tulajdonságait tisztelte. A vizionáriust tartotta ébernek, s a testben ébredőt valótlanságba száműzöttnek. Erről egyébként a Halottak Könyve így beszél: „Minden halott Ozirisszá lesz”, aki boldogan kiáltja: „Sírkamrám ünnepi terem.” „Vagyok! Vagyok! Élek! Az én létem minden Isten léte az örökkévalóságban!” Mikor belép az Alkonyi bárkába, s megküzd a halál vizének démonaival úgy, hogy kimondja valódi nevüket, s azok kapaszkodó keze ettől lecsúszik a bárkáról, elindul Nyugat irányába. Éjszakai Napja megteszi útját új hajnala, feltámadása felé. S e csodálatos úton, teste kábulatából ébredve kapja vissza száját, látását, a mindenséggel együttrezgő valamennyi teremtőképességét és örök emlékezetét az egyedüli Valóságra.
A „Mennyország kulcsát” is képekbe rejtette a hagyomány, de elfelejtette fontos szerepét. Sok hieroglifa őrzi az „Élet Kulcsát”, az ANKH-ot, amelyet Izisz, a Vizek Úrnője tart a kezében. Azzal szabályozta a Nílus árapályát. Pedig e kulcs az ember szabadulásának, gyógyításának nyitóformulája. Aki megszerzi, hatalmat nyer démonai, indulatai, gyilkos szenvedélyei, óceanikus energiái fölött. Véletlen-e, hogy a tenger vizének összetétele azonos a magzatvízzel s az ember testnedveinek nagy részével?
Az illúzió tükrében látjuk a világot
Álltak-e már valamelyik felvonóban két tükör között? Mit láttak, ha e tükörbe pillantottak? Azt, hogy egyetlen alakjuk hirtelen végtelen számsorrá vált e projekcióban. S a figurák tömegéből a századik idegennek tűnt, az ezredik félelmetesnek, a tízezredik ellenségnek. Holott mindegyik egyetlen ember vetülete volt. A különvalóságnak megsokszorozott, hazug képzetét mutatta. Amint kilépett a két „Máya tükör” káprázata közül, azok üressé váltak. A keleti filozófia legmagasabb rendű erkölcsi tétele így hangzik: „Tat tuam asi. Te is AZ vagy. Te is én vagyok, Te is Isten vagy!”
Vajon egész emberi létünk tragikus konfliktusai, öldöklése, rombolásai, gyűlölködő fanatizmusa, ellenségképe, paranoiája nem félreértésből, csaló, torzító tükrök közötti bolyongásából fakad-e? S nem zavart, elhitetett őrülete készteti-e arra, hogy a másikban önmagát utálja, megvesse, lopja, kínozza, gyilkolja?
Bizonyos, hogy így van. S egyedüli kiútja tébolyult ámokfutása
kataklizmáiból – a kétezredik év tragikus káoszából is – az,
ha ráébred különvalósága szemfényvesztésére.
Önmagát öklözi, gyalázza, próbálja összezúzni a hideg, torz tükrökben. Azok nem kijáratok, hanem cserepekké töredező felületek, amelyektől keze véressé válik, s ő maga az útvesztő foglya marad. De minden útvesztő nyitott a feleszmélő, gondolkodó, bölcs emberben, s a másikban önmagát felismerő humanistában.
E metafizika változtatja a gyűlöletet megértéssé. A mérget gyógyszerré. Az egyetlen organizmus szerveit nem egymást pusztító, hanem egymást kiegészítő, megtámasztó működéssé.
„Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!” – tanítja az egyik parancsolat. Nem azt követeli: szeresd felebarátodat, de gyűlöld önmagadat! Aki önmagával nem él békességben, az a másikban is csak a hibát keresi és gyűlöli. De mi a szeretet? Birtoklás? Féltékeny irigység? Semmiképpen. A gyűlölet a szeretet megbetegedése.
A szeretet maga a csoda
Vészterhes korszakunkban megérkeztek már az Apokalipszis lovasai. Mind a négyen. Orkánok viharzásában is halljuk patáik csattogását. Látjuk őket. A fekete ló okozta éhínséget. A vörös ló patája nyomán kirobbanó háborúkat, marakodásokat, népirtást, merényleteket, torkolattüzeket. A pejló modern pestisei megjelentek, az AIDS, az ebola, s számtalan új, alakját változtató vírusban, amelyeknek nem ismerjük ellenszérumait. De a negyedik ló fehér! Ő a jó hír hozója. Koronát visel.
A csillagok fölött uralkodó király tizenkét ágú koronáját. Azért érkezik, hogy hozzásegítse az embert a sötétség fölötti győzelemhez. A zenitre sikló szárnyas napkorong fénye mindig felszívja az árnyakat. Azért érkezett, hogy felfakassza a lélek és szellem tiszta forrásait. Ő nyitja ki a föld alkímiai hőben izzó tégelyét, amelyben a nagy Opusz, a „bölcsek köve” érik. Ez az, ami a lehetetlent lehetségessé teszi. A csodát is. De mi ez a csoda? A szeretet. És végül, mi hát e csodából születő szeretet?
„A nagy szeretet a Nagy Megismerés leánya” – írja naplójában Leonardo da Vinci.
Nyilvánvaló, hogy ez a „Nagy megismerésből” született bölcs, aktív, áldozatos, Nagy Szeretet a Mennyország igazi kulcsa.
Szepes Mária: Testetlenül
Az évek lángolnak
s hamvukba hullnak,
mint kiégett fároszok.
Hónapok, hetek és napok
tétova fényként suhannak el
míg rohannak velünk kormos percvonatok.
Az Idő-vámpir ősi
zsaroló. Ne higyj neki.
Nyúlj néha a fékhez
és szállj ki,
hogy megtudd, miért születtél;
szállj ki,
hogy érezd, valóban éltél!
A lelkedben bent
ezer titkos kis állomás
harangja zeng;
nevük tán nincs is,
de mindegyik csupa halálantitézis
és csendjük kristályos, furcsa varázs.
Szállj ki!
Ezer virágzó szellemi táj hív;
Hegycsúcs, amelyről elindult a Messiás,
elixírt ontó, tiszta gondolatforrás.
Liget, melynek ösvényén Buddha járt
s oktatott számtalan, szomjas tanítványt.
Égbolt, amelyet átsző az ékes szivárványszív,
s rajta át a menny a földdel vív
örök csatát
az emberért…
1946. március 12.
- forrás:tgymagazin.hu -
- - - - - - -
Szepes Mária - Ismerd meg önmagad - videó
