Rudolf Steiner szerint a gyermek nem egy „üres edény”, hanem egy szellemi lény, aki a fizikai világba érkezve hozza magával egyéni képességeit és sorsfeladatát. A fejlődés fő célja, hogy a felnőttek olyan környezetet biztosítsanak, amelyben a gyermek szellemi, lelki és testi adottságai kibontakozhatnak.
A huszadik század elején a tekintélyelvű iskolai gyakorlat az általános, de a reformpedagógiai törekvések megjelenésével új szempontok fogalmazódnak meg. A gyermekközpontú elképzelések a gyerekkel szembeni elfogadó légkört tekintik alapnak, a korabeli erőszakos módszereket és a fenyítő eszközök használatát elvetik. A pedagógussal szemben új elvárások alakulnak ki: törekedjen a tanítás során az életszerűségre, a szemléletességre, a gyermek igényeinek figyelembe vételére és a tanulói öntevékenység kialakítására.
Rudolf Steiner
A reformpedagógiai koncepciók sorába tartozik a Waldorf-oktatás, melynek elindítója az antropozófiai neveléselmélet kidolgozója, Rudolf Steiner (1861-1925) osztrák filozófus. Őt 1919-ben kérte fel a stuttgarti Waldof-Astoria Cigarettagyár igazgatója arra, hogy a gyár munkásgyerekei számára iskolát indítson, amely tizenkét évfolyamos egységes iskolaként indult el. Kezdetben Steiner kéthetes kurzusokban készíti fel a leendő tanárokat, ahol steineri értelemben vett általános embertant és a Waldorf-iskola speciális metodikáját és didaktikáját ismerteti. A tanév során folyamatosan megbeszélések, előadások, szemináriumok segítik a tanárok munkáját.
Az antropozófia az emberre vonatkozó, illetve az emberből kiinduló bölcsesség, tudás. Egy megismerési út, amely elvezeti az emberben élő szellemit a világban létező szellemihez. Felfogása szerint minden ember megismerési képességet hordoz magában, amely sokszor rejtett, de már ébredező, és gyakran elfojtott. Az ember saját maga és a világ teljesebb megismerésére juthat spontán vagy tudatos iskolázás révén, ennek hiányában azonban pusztító és betegítő tendenciák érvényesülnek az életében.
A Waldorf-pedagógia abból indul ki, hogy a gyereket nem az állam, a társadalom, vagy egy meghatározott szakma szükségletei szerint kell nevelni, hanem a saját képességei és fejlődési lehetőségei, az életkoronként változó testi, lelki és szellemi szükségletei szerint. Nem meggyőződéseket kell átadni, hanem hozzá kell segíteni a gyereket ahhoz, hogy a saját felfogóképességét és ítélőképességét használja. Az a cél, hogy tanuljon meg a saját szemével látni, gondolkodni és cselekedni. Nem az a fontos, hogy a társadalomnak mire van szüksége s hogy ilyenné váljon a gyermek, hanem a tanárnak az a feladata, hogy abban segítse kibontakoztatni a gyermeket, amire képes, amire hajlama van. Steiner szerint a valós emberismeret legyen a nevelés és oktatás alapja.
„Ne azt kérdezzük: mit kell tudnia és mire kell képessé lennie az embernek a fennálló társadalmi rend számára, hanem: mire van hajlama, és mit lehet fejleszteni az emberben?”
- Rudolf Steiner -
Bírálja a kialakult gyakorlatot, az állam befolyását az oktatásra. Szerinte az egészséges viszony az, ha az iskola és a nevelésügy független az állam és a gazdasági élet befolyásától, s önigazgatással rendelkezik.
Steiner úgy látja jónak, ha a tanár tevékenységének irányelvei az emberi természet és a társadalmi rend megismeréséből fakadnak, és nem kívülről jövő előírásokból és törvényekből. A gyereket olyan nevelő tanítsa, aki az államtól és a gazdaságtól független, és az individuális képességeket szabadon képes fejleszteni, mivel maga is birtokolja és szabadon használja azokat. Steiner szerint a szellemtudomány képes arra, hogy az emberi élet lényegét megmutató gyakorlati ismeretet nyújtson. Az élet olyan, mint egy növény, nemcsak a szem által látható állapotot jelenti, hanem rejtett mélységeiben magában hordozza a jövő csíráit, a virágot és a termést is. Az emberi élet is ilyen, magában hordozza a jövőjének lehetőségeit. A szellemtudomány ezért mindenben a növekedés és átalakulás csíráit veszi észre, és a fejlődés természetéből indul ki. Az emberi természet fejlődéstörvényein alapszik a nevelés és a tanítás.
„Ne követelményeket és programokat állítsunk fel, hanem egyszerűen a gyermeki természetet írjuk le. Az alakuló ember lényéből mintegy maguktól adódnak majd a nevelési szempontok.”
- Rudolf Steiner -
A tanár szükséges tulajdonságai a világ iránti nyitottság és lelkesedés, valamint a szellemi rugalmasság és odaadás.
„Nem szabad pusztán specifikus feladatainkba elmélyülnünk, csak akkor leszünk jó tanárok, ha elevenen érdeklődünk minden iránt, ami a világban történik. A világ felé forduló érdeklődésből kell kialakítanunk azt a lelkesedést, amelyre szükségünk van az iskola- és saját munkánk elvégzése érdekében. Ehhez szükséges a szellem rugalmasságára, valamint arra, hogy feladatunkat odaadással végezzük.”
- Rudolf Steiner, Általános embertan -
Steiner felhívja a figyelmet arra, hogy akkor lehet jó egy nevelő, ha nemcsak arra figyel, amit tesz, hanem arra is, ami ő maga, mert a személyiségével is hatást gyakorol. Az első feladata a tanárnak, hogy képessé tegye magát arra, hogy közte és a gyerekek között belső spirituális kapcsolatot alakítson ki, és ennek tudatával lépjen a terembe.
Steiner véleménye szerint a tanárok úgy nem lehetnek hatással a gyermek érzelmi életére, hogy megmondják a gyereknek, mi a helyes, hanem fel kell ébreszteniük a gyerekben a helyes dologra való ráérzés képességét, és ez sokszori ismétlés által szokássá alakul. A nem tudatos ismétlés az érzést ápolja, a tudatos ismétlés pedig az akaratot, mert ez növeli az elhatározás erejét. Az intellektuális tanítás során a gyerek jól megértett egy dolgot, és már csak meg kell jegyeznie, de ez nincs hatással az akaratra és az érzésre, mert arra az van hatással, amit újra és újra megteszünk, és az adott helyzetben helyesnek tartunk. Steiner kiemeli, hogy a művészet tanítása jó hatással van az akarat fejlesztésére. Egyrészt a gyakorlás ismétlésre épül, másrészt a művészi dolgok újra meg újra örömmel töltik el az embert, és mindig ösztönzik.
- Steiner, Általános embertan -
Steiner kifogásolja a korabeli nevelői gyakorlatot, mert úgy tekintenek a gyermekre, mint egy kis állatra, amelyet a természet alakított, majd a tanárnak kell fejlesztenie. A tanárnak éreznie kell a gyermekben, hogy a világegyetem része, és őt nevelve a tanár a világra is hatást gyakorol. A pedagógiához szükséges érzések csak akkor aktivizálódnak, ha a tanár kapcsolatban áll az egész világmindenséggel.
„A pedagógiának nem szabad tudománynak lennie, művészetnek kell lennie. És van-e művészet, amit meg lehet tanulni anélkül, hogy folytonosan érzésekben élnénk? Azok az érzések azonban, amelyekben élnünk kell, hogy művelhessük a pedagógia nagy életművészetét, azok az érzések, amelyekkel rendelkeznünk kell a pedagógiához, csak úgy izzanak fel, ha tudjuk, hogy az ember kapcsolatban áll az egész nagy világmindenséggel.”
- Rudolf Steiner, Általános embertan -
Steiner értelmetlennek tartja a túl gyakori tanárváltást. A Waldorf-iskolákban az osztálytanító az első osztálytól a nyolcadikig viszi a gyerekeket. Minimálisan napi két órát tölt a gyerekekkel, az első három évben sokszor 4-5 órát vagy még többet. A stabil személyes kapcsolat van a legjobb hatással ebben az életkorban a gyerekekre. A tanárnak meg kell figyelnie a gyerekeket, hogy a fejlődési folyamataik rendben zajlanak-e.
Steiner szerint a megismerés különböző szintjei által lehet a gyermeki természetet megismerni. A magasabb rendű megismerés szintjeit a következőképpen írja le: az első a tárgyi szintű, amely a mindennapi megismeréshez tartozik és naturalista jellegű, a második a művészi jellegű (imagináció általi), a harmadik inspiráció általi, morális jellegű, a negyedik intuíció általi vallásos jellegű. A gyermek ismerete azért fontos, hogy a „betegség-okok” kialakulását a tanár el tudja kerülni. Steiner véleménye, hogy az emlékezeti anyaggal túlterhelt gyerek sápadt lesz, ha nem csökkentik a terhelését, akkor szorongóvá válik, végül pánikállapot és növekedési zavar is kialakulhat.
„Ezért annak, aki nevelővé és tanítóművésszé akar válni, ismerettel kell rendelkeznie arról, hogy milyenek az emberi természet egészséghez, illetve betegséghez, megbetegedésre való hajlamhoz vezető útjai. Ahogy azt elmondtuk, az extrém esetek az orvosra tartoznak, azonban az ember fejlődése során folytonosan rálépünk az egészségre, illetve betegségre való hajlam ösvényeire. A nevelő-, a tanítóművésznek ismernie kell ezeket. Sőt, képesnek kell lennie finomabb megnyilvánulási formáikban is megfigyelni őket. Olyan dolgok ezek, amelyeket a nevelőnek, a tanárnak legeslegelső sorban tudnia kell az ember egészségessé illetve beteggé válásáról.”
- Rudolf Steiner, A gyermek egészséges fejlődése -
Az emberismereten alapuló nevelésnek tekintettel kell lennie arra, hogy a gyermek a szabad játékban milyen módon akar részt venni, mik a szándékai, mert ha valami olyanba kényszerítjük a gyereket, ami idegen tőle, akkor az érdeklődése alábbhagy, és kényszeredetten vesz részt benne.
„Nevelni és oktatni ugyanis csak akkor képes az ember, ha azt, amit képeznie, amit alakítania kell, úgy érti, mint a festő, aki csak akkor képes festeni, amikor a szín természetét, lényét ismeri, a szobrász csakis, ha anyagának lényét ismeri, képes dolgozni, stb. stb. Ami a többi művészetre áll, amelyek külső anyagokkal dolgoznak, hogyan is ne állna arra a művészetre, ami a legnemesebb anyagokon dolgozik, amely csak az ember elé kerülhet, magán az emberi lény alakulásán és fejlődésén. Ezzel alapjában véve már arra történt utalás, hogy minden nevelésnek és minden oktatásnak az emberi lény tényleges megismeréséből kell fakadnia. Ezt a nevelőművészetet, amely teljesen az emberi lény valódi megismerésén alapul, igyekszünk kialakítani a Waldorf-iskolában.”
- Rudolf Steiner -
Bírálja a korabeli gyakorlatot, amely csak a külső megfigyelésével, az érzékek és értelem útján megismerhetővel foglalkoznak, és megelégszenek ezzel. Ily módon eltávolodnak az embertől, mert a lélektől lélekig hatóval nem foglalkoznak. Nem elég csak a testi emberrel foglalkozni, mert az ember test, lélek és szellem. Ez a felfogás az alapja a Waldorf-pedagógiának, és a szellemtudomány képes az ember háromféle dimenziójának egyidejű megismerésére és az egyoldalú gondolkozás elkerülésére. Az igazi embermegismerés nem csupán azt akarja érzékeltetni, hogy az ember test, lélek és szellem, hanem a legfontosabbnak azt tartja, ami ember és ember között játszódik le. Az embermegismerést Steiner szerint tudattalanul gyakoroljuk, észre sem vesszük, csak cselekszünk. De a tanító nem viszonyulhat így a gyermekhez, neki sokkal tudatosabban kell a gyerekhez közelítenie, hogy a saját lelkében azt élhesse át, ami a gyerek lelkének irányába a helyes hangvétel: a megfelelő együttérzést és pedagógiai művésziséget. Az a legfontosabb, ami a tanító és a gyerek lelke között történik. Ez a tanítás során minden pillanatban változik, ezért nagyon nehéz megragadni ezt az emberek közötti intim történést.
„El kell sajátítani egy rálátást, egy lelki pillantást, amely az illékonyat, a finomat, ami lélektől lélekhez játszik át, képes megragadni.”
- Rudolf Steiner -
A tanárnak a pillanatban kell helyt állnia, és intuitív módon improvizálnia kell eltérve a tervétől is, ha a helyzet ezt hozza, de persze mindezt szakszerűen kell megtennie. Ahhoz, hogy ezt meg tudja tenni, tanulmányozni kell az embertant, fejlődéstant és fejlődéslélektant. Steiner szerint, ha a leendő tanár kellő mértékben tanulmányozta ezeket, és meditatív úton is feldolgozta, akkor egyszer csak tudni fogja, hogy mit tegyen az adott pillanatban, adott helyzetben, mert az improvizatív ötletek felszínre törnek. A tanárnak tehát a „nevelés művészeként” kell az adott pillanatban helyt állnia, és megismerőként kell az osztályában lévő gyerekekhez viszonyulnia. Ahogy a színész megérzi a nézőtér hangulatát, úgy a tanár is képes az osztályra, a gyerekcsoportra hangolódni, és az egyes gyerek belső állapotainak intuitív észlelésére is képes.
A tanító és tanuló viszonyát alapvetően meghatározzák az emberi temperamentumok. A tanító legyen tisztában a saját temperamentumával, hogy kolerikus, flegmatikus, szangvinikus, vagy melankolikus személyiség-e, mert ez hatással van a rábízott gyerekekre, és tudnia kell, milyen hatást válthat ki az ő temperamentuma a gyerekekben. Ismernie kell saját magát, hogy a temperamentumának kedvezőtlen hatását csökkenteni tudja, mert így elkerülhető, hogy a gyerekekre nézve káros következmények alakuljanak ki. A Waldorf-iskolákban az ültetésrend figyelembe veszi gyerekek temperamentumát, mert hasonló temperamentumú gyerekeket ültetnek egymás mellé. Így a saját tulajdonságait a másikban szemlélheti, és az a tapasztalat, hogy ez előhívja komplementer módon a teljes emberi pszichikum másik oldalát is. Együtt tanulnak a művészi tehetségűek, a gyakorlati érzékkel megáldottak és a fejlett intellektuális képességekkel rendelkezők. Egymásra serkentő, kiegyenlítő vagy éppen visszafogó hatással vannak.
- Vekerdy Tamás 2006 -
(Vekerdy Tamás Kossuth-díjas gyermekpszichológus a magyarországi Waldorf-pedagógia egyik legfőbb szószólója és meghonosítója volt. Úgy vélte, a Waldorf-iskolák emberléptékű, gyermekközpontú oktatást nyújtanak, amely alkalmazkodik az életkori sajátosságokhoz és a tanulók egyéni fejlődéséhez, ahelyett, hogy mechanikusan teljesítményre kényszerítené őket.)
Steiner felhívja a figyelmet arra, hogy amit a tanár nem könyvből mesél és olvas, hanem saját maga talál ki, az élővé válik, és igazán hatást csak az gyakorol a gyerekre. A gyermek a fogváltástól a nemi érésig tartó időszakban a jelen iránt érdeklődik, és ezt csak úgy lehet biztosítani Steiner szerint, ha a tanítás a gyerek számára élvezetes, és nem kelt benne undort. Erre csak akkor lesz képes, ha a tanár eleven kapcsolatban van a művészetekkel. A tanításnak szépnek kell lennie, művészettel kell áthatni, nem elég a szemléltető oktatás szabályaira figyelni.
„Nem az a lényeg, hogy megbízzuk a tanárt: ezeket és ezeket a módszereket kell követned a szemléltető oktatás mintapéldáinak kiválasztásakor, hanem hogy a tanár azáltal, hogy benne él a művészetekben maga gondoskodjék arról, hogy ízlésesek legyenek azok a dolgok, amelyeket megbeszél a gyerekekkel.” - - Rudolf Steiner, Általános embertan -
Ebben az időszakban a gyereknek sok szépséget, az élet művészi megragadását kell közvetíteni, mert később csak ezáltal lesz képes a gyakorlatias dolgok megértésére. Ezért a tanárnak oda kell figyelnie arra, hogy a gyermek a megfelelő életkorban elsajátította-e egy festmény vagy egy kisplasztika megértését, mert később csak akkor lesz képes megérteni egy mozdonyt vagy egy villamost. Steiner álláspontja, hogy a gyermek a fogváltás és a nemi érés között „művész”, és igényli, hogy mindent képszerű, művészi módon kapjon meg, és erre a tanárnak fel kell készülnie.
Ebben az időszakban a gyermek példakövetése meghatározó, és az éntudata is ekkor alakul ki. A gyerek számára a fogváltás és a nemi érés között a tanár jelentheti az igazságot, jóságot, szépséget, mert ezeket a fogalmakat még nem képes absztrakt módon intellektuálisan megérteni. Ha a tanító megfelel ennek a gyermeki elvárásnak, akkor az hatással van a gyerekre, kialakul benne a tetszés érzése, a belső esztétikai érzés és a moralitás. A jót látva kialakul a tetszés, a rossz láttán a visszatetszés.
„Így éli át a nevelőn a gyermek a világot, a világot a jóságában, a világot a gonoszságában, a világot a szépségében, a világot a rútságában, igazságában, hazugságában. És ez a szembesülés a tanítóval és nevelővel, ez a munkálkodás a rejtett erőkben gyermekszív és nevelőszív között, ez a tanítás metodikájának a legfontosabb része, és ebben rejlenek a nevelés életfeltételei.”
-Rudolf Steiner -
- forrás: Pajorné Kugelbauer Ida - tani-tani.info -
- - - - - - -
Kapcsolódó írás
A Waldorf pedagógia lényege
- - - - - - -
Az Antropozófia... Rudolf Steiner tanításain keresztül - videó
forrás: Transzcendens Tudat
