2022. december 8., csütörtök

Karsay István: Apró gondolatok

 

1. Gondolkozz egész életedben úgy, mint egy kisgyermek. Életed könnyebb lesz, problémamentes és egyszerű.

2. A lelki és fizikai fájdalom a testben lévő lélek szükségszerű fejlődésének része, magunk választottuk szabad akaratunkból, ne akarj kitérni előle, viseld el hősiesen és fejlődj benne.

3. Kötelességed az földi dimenzióban eltöltött idődben tanulni, fejlődni és a megszerzett tudást meg kell osztani társaiddal, mert közösen lehet csak a fejlődés fokán átlépni. Hiába sietsz előre, ha a társaid lemaradtak meg kell várni, míg ők utolérnek, egyszerűbb és gyorsabb, ha közös erővel egymást segítve haladtok a szellemi fejlődés útján. 

4. Az Isten a változtathatatlan Jó, az ember a változtatható Rossz!

5. Élj úgy, hogy halálod után kevesebb rosszal keljen szellemként elszámolni.

6. Ne várj az adott szeretetért, jóért semmi köszönetet, viszontszolgálatot, mert az pozitív karmádat fogja erősíteni és nem biztos, hogy az jó lesz neked!

7. Légy elnéző alsóbb szellemi szinten lévő embertársaiddal, te is innen indultál, segítsed Őket!

8. A vallásos élet nem törvényszerűen párosul szellemi tudattal.

9. Légy partnere segítő szellemednek, jól fog esni az ő segítsége, hasonló helyzetben!

10. Meditáláskor imádkozz Istenhez és a csendben meg fogod hallani válaszát.

11. Légy tiszta mint a gyertya lángja, vedd magad körbe a fénnyel, megvéd minden külső ártó hatástól és megtisztít. Égesd ki a rosszat magadból, készíts helyet a jónak! 

12. A földi testet szabad akaratodból választottad fejlődésed érdekében, viselkedj a választott
testhez méltóan.

13 Az élet olyan mint a tenger hulláma, egyszer lent, egyszer fent. Egyszer szellem, egyszer
ember. Ez így váltakozik évezredek óta.

14. A Tudás benned van, de ki kell érdemelni birtoklását.

15. A leszületés olyan mint a katonaság. Egyforma idősek vagyunk, csak van aki hamarabb
vonult be és hamarabb szerel le. Utána megvárjuk egymást.

16. Ha valakinek megbocsátottál valamit, azt magadnak bocsátottad meg,
ha valakinek jót tettél, azt magaddal tetted!

17. Istent létét nem lehet megtanulni, elmagyarázni; egyedül megtapasztalni lehet.

18. Ha elfogadod a másik világ létezését, életed leegyszerűsödik, minden „megmagyarázhatatlan” dolog értelmet kap, a veled történtek világosak lesznek, átláthatóak és irányíthatóak.

19. Fogadd el szellemi társad segítségét, őrszellemed kérés nélkül is segít neked, de együttműködve gyorsabban tudtok haladni.

20. Ne kutass és keresgélj Mestered után. Ő láthatatlanul mindig melletted van, hívás nélkül jelentkezik ha elérkezett az idő, és ha érettnek bizonyultál előtte elvégzi beavatásod . Beavatáskor kapsz egy kulcsot egy másik dimenzió kapujához, s ha azt kinyitod, az ajtó mögött találsz egy könyvet; és kezdheted a tanulást elölről, mert rádöbbensz arra, hogy milyen kevés a tudás mit eddig szereztél, birtokoltál.
Általában azok szeretnének egy másik, örökké tartó életet, akik a jelenlegivel sem tudnak mit kezdeni. Ebből a szemszögből nézve nem az a kérdés, hogy van-e élet a halál után, hanem az, hogy van-e élet a halál előtt?

- Karsay István spirituális tanító -

- - - - - - - 

 Medicina: Veled egy vagyok - videó

Ének: Gyulai Júlia

forrás: Medicina

2022. december 7., szerda

RAYMOND A. MOODY: ÉLET AZ ÉLET UTÁN

 

150 olyan ember számol be élményéről aki orvosi értelemben meghalt, és mégis feléledt..

Elisabeth Kübler Ross:

Abban a szerencsében részesültem, hogy Dr. Moody:„Élet az élet után" c. könyvét olvashattam. Az olvasás után ennyit mondhatok: örülök, hogy ennek a fiatal tudósnak van bátorsága ahhoz, hogy munkájának eredményeit összegyűjtse és ennek az új kutatási területnek nagy nyilvánosságot szenteljen. Több, mint húsz éve foglalkozom halálos betegekkel és általuk bepillantást nyertem a számomra egyre fontosabbá váló halál jelenségébe. A kutatómunkák, ahogy azt dr. Moody könyvében előadja, sok embert felvilágosítanak és megerősítik azt, amit kétezer év óta tanítanak — hogy van élet a halál után. 
 

Bár ő azt mondja, nem kifejezetten a halál jelenségével foglalkozott, de tapasztalatai azt mutatják, hogy a haldokló beteg megtartja öntudatát és érzékeli környezetét akkor is, ha a klinikai halál állapotában van. Ez messzemenően megegyezik a saját kutatásommal, mely olyan betegek kijelentéseire támaszkodik, akik meghaltak, de aztán visszatértek az életbe, jóllehet erre egyáltalán nem is számítottunk, sőt amit néhány nagyon jól ismert, tudományos és gyakorlati téren kiemelkedően művelt orvos is csodálkozással vett tudomásul. Amikor ezek a betegek kiléptek anyagi testükből, a békesség és teljesség mély érzését élték át. A legtöbben észleltek egy másik személyt, aki őket a másik létformába való átmenetnél segítette. A betegek találkoztak olyan, már korábban meghalt személyekkel, akikkel földi életükben baráti kapcsolatban voltak, vagy olyan vallási alakkal, aki hitükhöz kapcsolódott. 
 
Amikor dr. Moody könyvét olvastam, felvillant bennem az a gondolat, hogy saját kutatásaim eredményeit papírra vessem én is. Érezni fogják, hogy dr. Moody mint igazi és becsületes kutató írja le munkái eredményeit, őt igazolják az én vizsgálataim és eredményeim is, melyeket számos természettudós, pszichológus és teológus is megerősít, akik elég bátrak voltak ahhoz, hogy ezen a területen tevékenyen részt vegyenek abban a reményben, hogy segítsék azokat, akiknek nem elég a puszta hit, hanem a tudományt is igénylik.

Részlet a könyvből:

Amióta ember létezik, feltették ezt a kérdést. Az utóbbi években több alkalommal nagy számú hallgatóság előtt én is így cselekedtem. A közönség diákokból, pszichológusokból és szociológusokból tevődött össze, jelen voltak egyházi szervezetek, a televízió stúdió vendégei, különböző egyesületek, klubok és körök egészen az orvosi szakszövetség képviselőiig. Ennyire élénk érdeklődés alapján bizonnyal állíthatom, hogy a legkülönfélébb felfogású és élettapasztalatú emberekben ez a téma heves érzelmi megnyilvánulásokat váltott ki. Bár kétségtelenül nagy az érdeklődés, mégis igaz, hogy a halálról a legtöbb ember nem szívesen beszél. Ennek két oka van. Az egyik pszichikai és kulturális jellegű: a haláltéma tabu. Talán öntudatlanul is él bennünk ez az érzés, ha a halállal kapcsolatba kerülünk, még ha közvetett formában is, mert azonnal a saját halálunkra gondolunk, ami előbb-utóbb bekövetkezik. Pl. a legtöbb orvostanhallgató azt tapasztalja — magamat is beleértve —, amikor először lép a boncolóterembe és közvetlenül találkozik a halállal, hogy erős szorongó érzés keletkezik benne. Ami engem illet, ma már világosan látom, miért volt ilyen érzésem. Ha most visszaemlékezem, úgy látom, hogy ez nálam nemcsak azokkal az emberekkel való együttérzés volt, akiknek maradványait magam előtt láttam bár ez az érzés is létezett , hanem a látvány saját halandóságomnak is a jelképe volt. Valamiképpen, ha öntudatlanul is, arra kellett gondolnom: „Ez veled is meg fog történni!"

Ugyanígy érthető az e témától való irtózás lélektanilag is. A halálról való beszélgetésben sok embernek az az érzése támad, hogyha lelkileg felidézte a halált, akkor valamiképpen kényszerítve van arra, hogy saját halálának elkerülhetetlen voltára gondoljon. S mivel magunkat ettől a lelki sérüléstől meg akarjuk kímélni, megpróbálunk egyszerűen elzárkózni előle és az egész témát kerüljük.

Egy másik ok, amiért a halálról nehéz beszélni, magában a nyelv természetében rejlik. Az emberi beszéd szavai rendszerint olyan valamire vonatkoznak, amiket értelmi rendszerünkkel tapasztalunk
meg. A halál olyan valami, ami a legtöbb ember számára a tudatos megtapasztaláson kívül esik, mert a legtöbb embernek nincsen ilyen tapasztalata. Ha egyáltalán beszélni akarunk a halálról, akkor le kell győzni a társadalmi tabukat és a begyökerezett nyelvi nehézségeket is. Ha mégis beszélünk a halálról, gyakran csak tetszetős hasonlatokkal fejezzük ki magunkat: tapasztalati világunkból ismert kellemesebb
dolgokhoz hasonlítjuk. A leghétköznapibb analógia: a halálnak az alváshoz hasonlítása. Meghalni szoktuk mondani — annyit jelent, mint elaludni. Ez a metafora nagyon elterjedt a mindennapi
gondolkodásban és beszédben, a különböző korszakok és kultúrák irodalmi alkotásaiban. Ügy látszik, már a régi görögöknél is ez volt a felfogás. Az Iliasban pl. Homérosz az alvást a „halál testvérének" nevezte. Platón az „Apologia"-ban tanítójának, Szokratésznek — akit az athéni bíróság akkor ítélt halálra — egy párbeszédben a következőket adja a szájába iszem, hogy nemcsak egy egyszerű ember, hanem a király is könnyebben meg tudná számlálni ezeket a napokat és éjszakákat, mint az ellenkezőket. Ha tehát a halál alvás lenne, azt nyereségnek tekinteném és a halálban töltött idő csak egy hosszú éjszaka lenne. "Ez az elképzelés a mai beszédben is tovább él. Vegyük csak ezt a kifejezést: „elaltatás". Ha valaki a kutyáját az állatorvoshoz viszi és el akarja altatni, akkor ezen egészen mást ért, mint amikor az altató orvos a műtét előtt arról beszél, hogy valakinek a férjét, vagy a feleségét el
fogja altatni. Egyesek szívesen alkalmaznak a halálra rokonértelmű hasonlatot. Szerintük a meghalás olyan, mint egy nagy feledés. Aki meghal; az elfelejt minden gondot és fájdalmat, megszabadul a gyötrelmes emlékektől. Bár ősi és általános dolog a halált alvásnak és feledésnek nevezni —és ez most is fennáll mégis elégtelennek bizonyul, mert nem tud valódi vigaszként megnyugtatást adni. Hiszen mindkettő ugyanazt az alapgondolatot fejezi ki, csak különböző módon. Bármennyire is szép kifejezések ezek, valójában mégis azt jelentik, hogy a halál tudatos létünk megsemmisülése. Ha ez igaz, akkor a halál egyáltalán nem képes megadni azt, amit alvásnak és feledésnek nevezünk. Az
alvás valami pozitívum és szándékolt dolog az életben, mert arra ébredés következik. A pihentető éjszakai alvás az ébredés utáni órákat kellemessé és tevékennyé teszi. Ha abból többé nincs ébredés, akkor az alvás állapota sem lenne jótékony dolog. Hasonlóképpen tudatos létünk megsemmisülése nemcsak minden fájdalmas dolog megszűnését jelentené, hanem minden kellemes emlékét is.
Alaposabban átgondolva kiderül, hogy a két analógia emlegetése a halállal kapcsolatban nem is olyan pontos, hogy abból valóságos vigaszt és reményt meríthetnénk. Van azonban egy másik elmélet, mely
tagadja azt az elvet, hogy a halál az öntudat megsemmisülése. Talán régebbi hagyomány szerint az emberi lény bizonyos megjelenési formája akkor is fennmarad, ha a fizikai test működése megszűnt és a
test végleg elhalt. Ezt a fennmaradó megjelenési formát különféle névvel illették: psziché, lélek, szellem, én, lényeg, lét, öntudat. Maga az elnevezés nem fontos, hanem csak az az elgondolás, hogy az ember a testi halál után egy másik létformába lép és ez az elképzelés megfelel az emberiség legtiszteletreméltóbb vallásos gondolkodásának. 
 
Törökországban feltártak egy temetőt, mely kb. 100 000 évvel előbb létesült a neandervölgyinél. A régészek a leletekből meglepő következtetéseket vonhattak le, mert ezek a régi emberek virágokra és virágos ágakra helyezték el halottaikat. Ebből arra lehet következtetni, hogy ők a halált valami ünnepélyes dolognak tartották, mely a halottnak ebből a világból a másikba való átmenetele. És valóban a világ minden részén talált sírleletek arról tanúskodnak, hogy az ember testi halála után tovább él. Tehát két ellentétes válaszunk van eredeti kérdésünkre a halál lényegét illetően. Mindkettő ősi hagyományokra épül és mindkettőt széles körben hiszik. 
 
Egyesek azt mondják, hogy a halál az öntudat megsemmisülése; mások meg vannak győződve arról, hogy a halálban a lélek, vagy a szellem átmegy a valóság másik létrendjébe. A következőkben nem akarok dönteni e két nézet között. Egyszerűen csak azt szeretném közölni, hogy kutatásaim során miként jártam el az egyik válasz szerint. Az utóbbi években nagyon sok olyan személlyel találkoztam, akikkel valami olyan történt, amit én „halálközeli élmény"-nek, vagy „majdnem a halál megtapasztalásának" neveznék. 
Ezekkel az emberekkel a legkülönfélébb módokon találkoztam. Az első egészen véletlenül történt. 1965-ben a virginiai egyetemen filozófiát hallgattam. Itt találkoztam az egyetem klinikájának pszichiátria professzorával. Kezdettől fogva megragadott engem az ő emberi melegsége, barátságos és vidám természete. Teljesen meglepődtem, amikor később különös érdekességeket hallottam róla, nevezetesen azt, hogy ő meghalt nem is egyszer, hanem egymásután kétszer is, 10 perces különbséggel és igazán fantasztikus beszámolót tartott arról, ami vele történt, amíg „halott" volt. Később magam is hallottam, ahogy azt az érdeklődő diákok kis csoportjának előadta. Akkor ez nagy hatással volt rám, de még nem készültem fel, hogy ilyen tapasztalatokról véleményt alkossak, s az egészet „ad acta"; félretettem, s így ezt most mint az emlékezetem archívumából való hangszalagot vehetem elő. 
 
Néhány évvel később megszereztem a filozófiai diplomát, majd egy észak-karolinai egyetemen tanítottam. Ott Platón Phaidonjáról tartottam előadásokat, melyben Szokratész a barátaival való utolsó párbeszédét tárgyalja a halálról és a halhatatlanságról. Előadásaimban inkább más filozófiai kérdésekben voltam járatos. Ebben a könyvben Platón a halál utáni élet témáját csak mellesleg említi. Előadás után egy diák azzal a kérdéssel jött hozzám, hogy foglalkoznék-e többször is a halhatatlanság problémájával. Öt érdekli ez a téma, mert az ő nagymamája „meghalt" és „visszatérve" csodálatos „élmények"-ről számolt be. Kértem, hogy erről mondjon el mindent. S csodálkozásomra ezek az élmények egészen hasonlók voltak azokhoz, amiket pár évvel korábban a pszichiátria professzoromtól hallottam. Attól kezdve tevékenyebben kutattam hasonló esetek után. Filozófiai
előadásaimban egyre többször foglalkoztam az ember „biológiai halálának túléléséről" szóló kérdéssel. 
 
Mindenesetre ügyeltem arra, hogy diákjaim előtt egy szóval se említsem az általam ismert halál-
tapasztalatokat. Inkább tudatosan törekedtem azokat elhallgatni. Ha a szóban forgó haláltapasztalatok ennyire mindennapiak, akkor — úgy gondoltam még valószínűleg többet is fogok hallani azokról. Ha a
filozófiai vitáknál a továbbélés kérdését e tapasztalatok alapján tárgyaltam volna, akkor a kérdéssel kapcsolatban részrehajló lettem volna. Megdöbbenésemre az történt, hogy csaknem minden
tanfolyamban harminc hallgató közül az egyik óra után hozzám jött és elmesélte a saját halálközeli tapasztalatát. Kezdtem érdeklődni a téma iránt és ismételten csodálkozással töltött el, hogy a közlések között milyen nagy a hasonlóság, bár az egyes „tudósítók" teljesen különböző vallási és szociális környezetből származtak. Amikor 1972-ben az orvosi fakultásra iratkoztam be, már tekintélyes
mennyiségű tudósítást gyűjtöttem össze és most már gyakrabban mertem szóba hozni ezeket a kérdéseket orvostanhallgató társaim előtt. Így történt, hogy egyikük rábeszélt: tartsak
előadást erről a kérdésről az orvosnövendékek előtt. Az előadás után sok hasonló rendezvény következett. Aztán újabb tapasztalatokat szereztem, mert minden egyes előadás után a hallgatók közül hozzám jött valaki és elmondta nekem saját hasonló tapasztalatát.

Ezek után sokan megtudták, hogy én ilyen kérdésekkel foglalkozom, s így történt, hogy az orvosok hozzám küldték betegeiket, akiket újraélesztettek és akik szokatlan tapasztalatokról számoltak be. Mások viszont írásban közölték beszámolóikat, miután újságcikkek jelentek meg munkáimról.
Ma kb. százötven ilyen esetet ismerek erről a jelenségről. Az általam megvizsgált tapasztalatok három különböző kategóriába sorolhatók:

1.Olyan személyek tapasztalatai, akiket fölélesztettek, miután az orvosok klinikailag halottnak tartották, ítélték, vagy nyilvánították őket.
2.Olyan személyek tapasztalatai, akik baleseti sérülés, vagy betegség által nagyon közel kerültek a biológiai halálhoz.
3.Olyan személyek tapasztalatai, akik hallották más emberek tapasztalatainak elbeszélését. Ezek a fültanúk a mások halál tapasztalatának tartalmát részletezték nekem.

A százötven esetből megismert, terjedelmes anyagot természetesen meg kellett rostálni. Néhányat tudatosan elhagytam, pl. a fenti felsorolás harmadik kategóriájának csaknem mindegyik közlését. Bár
elég sok volt köztük, mely az első kategóriához tartozó tapasztalatokat megerősítette és kiegészítette, mégis elhagytam őket, éspedig két okból. Először is így sikerült az esetek tanulmányozását használható
mennyiségűre csökkenteni. Másodszor abban a helyzetben vagyok, hogy szigorúan első kézből vett közlésekre támaszkodhatom. Így aztán kb. ötven személlyel behatóbban beszélgettem erről a témáról. Ezekre a tapasztalatokra épül mondanivalóm irányvonala. Az első kategóriához
tartozik mintegy ötven eset, melyeknél megállapították a klinikai halált, s ezek sokkal drámaibbak, mint a második kategóriához tartozó közlések ahol csak futólagos érintkezés történt a halállal. Ha nyilvános
rendezvényen beszéltem ezekről a jelenségekről, a legfőbb érdeklődést mindig az „igazi halálesetek" váltották ki. Az újságcikkek néha azt a benyomást keltették, mintha csak e típussal foglalkoztam
volna.

Amikor e könyv megírásához felhasználtam a történeteket, ellenálltam annak a kísértésnek, hogy
csak az „igazi haláleseteket" dolgozzam fel. Ki fog derülni ui., hogy a második kategória esetei alapjában véve nem különböznek, hanem mintegy folytonosságot képeznek az első kategória eseteivel. Bár a halálközeli tapasztalatok meglehetősen hasonlítanak egymásra, a konkrét körülményeket tekintve, mint pl. a tanúk személye, mégis jelentősen különböznek. Így az ilyen tapasztalatok feldolgozásánál arra törekedtem, hogy az egymástól eltérő mozzanatokat kifejezetten kimutassam. Ezeket a
megjegyzéseket tartsuk szem előtt, ha feltesszük a következő kérdést: mi történik a halál megtapasztalásában?

A halál közelébe került emberek tapasztalatai, és az egyes személyek tulajdonságai közt nagy
különbségek vannak, ugyanakkor a különböző személyek tapasztalataiban feltűnően nagy a hasonlóság is. A szóban forgó közlésekben olyan sok a megegyezés, hogy minden nehézség nélkül
mintegy 15 különböző elemet fedezhetünk fel, melyek az általam összegyűjtött anyagban állandóan visszatérnek. Engedtessék meg, hogy most ezekből az elemekből egy rövid, elméleti ideális, ill. „teljesen egész" élményt állítsak össze, amely az összes elemet tartalmazza, és ezek tipikusan a következő sorrendben fordulnak elő. Egy ember haldoklik. Testi nyomorúságának csúcspontján
hallja, amint az orvos őt halottnak nyilvánítja. Egyszer csak egy kellemetlen zajt: átható, sivító harsogást kezd hallani és azonnal az az érzése, hogy nagy sebességgel rohan át egy sötét alagúton. Aztán hirtelen saját testén kívül találja magát, de ugyanabban a környezetben, mint amiben
előbb volt. Mint szemlélő, bizonyos távolságból nézheti saját testét. Tartózkodási helyéről szemlélve kellemetlen érzések töltik el, amikor látja testének újjáélesztési kísérleteit. Egy idő után összeszedi magát és egyre inkább alkalmazkodik ehhez a különös állapothoz. Észreveszi, hogy még mindig van „teste", de ez tulajdonságait tekintve lényegesen különbözik a fizikai testétől, melyet elhagyott. Hamarosan új események történnek. Más lények közelednek a haldoklóhoz, hogy köszöntsék őt
és segítsenek neki. Meghalt barátok, rokonok szellemét pillantja meg, majd egy szeretetet és melegséget árasztó Fénylényt, amilyent ő még nem látott. Ez a Lény szavak nélkül kérdéseket intéz hozzá, melyek a
haldoklót arra indítják, hogy saját életét, mint egészet értékelje. Segít neki, hogy életének fontosabb állomásait panorámaszerűen, villámgyorsan felidézi számára. Egyszer csak a haldoklónak úgy tűnik,
mintha egy sorompóhoz, vagy határhoz közeledne, mely nyilvánvalóan a földi élet és a következő élet közötti határvonalat jelenti. Itt világos lesz előtte, hogy vissza kell térnie a földre, mert halálának ideje még nem jött el. Küszködik ez ellen, mert a túlvilági élet tapasztalatai annyira megragadták, hogy többé nem szeretne visszatérni. Eltöltötte az öröm, szeretet és a béke lenyűgöző érzése. Belső ellenállása ellenére anélkül, hogy tudná, hogyan egyesül újra fizikai testével és él tovább.

Később, amikor megpróbálja másokkal közölni élményeit, nehézségekbe ütközik. Először is nem találja a megfelelő szavakat, melyekkel a földöntúli eseményeket és élményeket kifejezhetné, aztán az emberek kinevetik. Majd lemond arról, hogy ezeket másoknak elmondja. Az élmény mégis nyomokat hagy életében, nevezetesen: hatással van életvitelére, megváltozik gondolkodásmódja és másként értékeli a saját és más emberek halálát. Mielőtt értékelésre kerülne sor, néhány szempontra szeretném felhívni a figyelmet, melyek a halál tapasztalatok magyarázatának hátterét képezik.

1. Az egyes közlések közti feltűnő hasonlóság ellenére mégsem akad kettő, mely teljesen azonos lenne (bár néha figyelemreméltóan közel vannak egymáshoz)
2. Egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki az összeállított élménynek minden összetevőjét említette volna. A legtöbben sokat, a tizenöt elemből nyolcat, vagy többet említenek, sőt volt olyan is, aki tizenkettőt.
3. Az összeállított élménynek egyetlen olyan eleme sincs, mely a tanúk vallomása alapján minden elbeszélésben szabályszerűen visszatért volna, mégis az egyes elemeket körülbelül általánosnak
tekinthetjük.
4. Az elméleti modellben említett elemek nemcsak egy elbeszélésben fordultak elő, hanem több elbeszélésben is.
5. A haldokló élményeinek sorrendje eltérhet az általam említett elméleti modell sorrendjétől. Csak egy példát: sokan nem úgy közölték a Fénylénnyel való találkozást, ahogy a modellben szerepel, vagyis
bizonyos eseménysor után, hanem már az elején, vagy az élmény egész folyamán tapasztalták azt. Az élmények sorrendje általában a modell sorrendje szerint történik. Erősebb eltérések ritkán fordulnak elő.
6. Hogy a haldokló milyen messzire jut ezekben a feltételezett élményekben, az úgy látszik attól függ, hogy a klinikai halál ténylegesen mikor következett be és mennyi ideig kellett neki ilyen körülmények
között tartózkodnia. Általában azok, akik „meghaltak", bőségesebb és teljesebb élményekben részesültek, mint azok, akik a halált csak érintették. Vagyis, akik hosszabb ideig voltak „halottak", mélyebbre jutottak, mint azok, akiknél ez rövid ideig tartott
7. Beszéltem több olyan emberrel, akiket halottnak nyilvánítottak, majd életre keltettek. Visszatérésük után semmi ilyen élményről nem számoltak be, mert egyáltalán nem emlékeztek semmire. Meglehetősen érdekes dolog, hogy beszélhettem olyan személyekkel, akik különböző okok következtében (időben nagyobb különbséggel —esetleg kétszer is) a klinikai halál állapotában
voltak. Az első alkalommal nem emlékeztek semmire, míg a második alkalommal voltak tapasztalataik.
8. Végül szeretnék rámutatni arra, hogy első kézből vett közlésekkel, tanúvallomásokkal és elbeszélésekkel foglalkozom, melyek a beszélgetések közben megdöbbentettek. Ha a következőkben arról beszéltek, hogy az elméleti modell valamelyik eleme egyik-másik elbeszélésben nem bukkan fel, az nem azt jelenti, hogy annak nincs jelentősége, hogy a szóban forgó esetben nem fordult elő, hanem csak azt, hogy a tanú nem említette, vagy elbeszélésének módjából nem derül ki, hogy ő ezt a részletet pontosan átélte-e, vagy sem. 
 
- - - - - -  

Élet az élet után - Raymond A.Moody - Hangoskönyv
forrás: Blahó Julianna

2022. december 5., hétfő

Medek Tamás: Test és lélek kapcsolata

 

Kedves Olvasóim! Ezúttal egy saját történetem alapján szeretném Veletek megosztani a gondolataimat.
A minap, tragikus hirtelenséggel távozott el Édesapám.

 
2-3 hónapja volt egy megfázása, melyből szövődményként egyfajta nehéznyelése maradt meg. Kevesebbet is tudott enni, ezért lefogyott pár kilót. Bár érezte, hogy mintha gyengülne, és az arcszíne is megváltozott, de egyikőnk sem gondolt semmi rosszra. A nyelési nehézsége miatt keresett fel végül egy orvost. Az ottani vizsgálat (egy májat érintő ultrahang) azonban derült égből villámcsapásként szembesített velünk azzal, hogy egy végső stádiumban lévő és áttétes daganatos betegséggel állunk szemben, mely a májban adott áttétet, s melyen már segíteni nem lehet. Szinte fel sem fogtuk először.

Apu meglehetősen furcsán reagált e hírre. Gyakorlatilag bezárt a tudata és úgy tett (valószínűleg nem csak megjátszotta), mintha semmi rosszat nem közöltek volna vele. Az orvos szerint gyakori az ilyen jelenség az ilyen diagnózist megismerő betegek esetében.
Fájdalma és különös panasza nem volt addig sem, illetve ezt követően sem. Rögtön kórházi befekvést írtak elő számára, ahol különféle vizsgálatokkal igyekeztek mind jobban feltérképezni a teljes állapotát. Azonban sajnos nem volt olyan szerve, ami ne lett volna tele áttéttel.
Ő ennek ellenére továbbra is úgy tett, mintha semmi baj sem lenne, hiába szembesítette a valósággal akkor már több orvos is. Mi mindenesetre ugyanazt kommunikáltuk felé vissza, amit ő felénk.

Ezzel egy időben ugyanakkor a szemünk láttára egy felfoghatatlan gyorsaságú leépülés vette kezdetét. Napról napra rosszabbodott a mentális és testi állapota. Fájdalmat továbbra sem érzett, és betegségtudata sem volt. A leépülése azonban riasztó méreteket öltött. Egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy már gondolkodni nem tud, aztán hogy már menni, aztán beszélni nem tud és így tovább... A kórházi befekvésekor még látszólag teljesen olyan állapotban volt, mint előtte bármikor, a 10. napon azonban egy magatehetetlen testté lett... 10 nap alatt a tudata egyre inkább szertefoszlott, pislákolt, majd kialudt... A teste pedig ezt követően kezdett rohamosan leépülni. Gyakorlatilag csont és bőrré fogyott, a 12. napon már sokkoló volt látni. A betegség szó szerint mindenestül emésztette fel a testét. Mely a 13. napon végleg feladta a küzdelmet és Édesapámnak véget érhetett a haláltusája, elszakadhatott a testétől, felszabadulhatott.

Este fél 9-kor következett ez be. Mindennap megköszöntem az Égieknek, hogy ha már egyszer ennek kellett megtörténnie, akkor ez ilyen humánus módon történhet (hogy nem érez fájdalmat, nem fogja fel a helyzetét és gyorsan véget érhet a szenvedése), ugyanakkor aznap, olyan 7 óra körül apuhoz is szóltam gondolatban. Kértem őt, hogy távozzon, ne aggódjon, minden rendben lesz! Kértem őt, hogy menjen nyugodtan, amint tud, hisz innen már nincs visszaút. Biztosítottam arról is, hogy nem haragszom rá semmiért sem, teljesen tiszta a szívem az irányába. S talán meg is hallhatta, hisz ahogy írtam, nem sokkal ezt követően, éppen másfél óra múlva távozott.

Húgomat látogatta meg ezt követően. Húgom számolt be arról, hogy a hír hallatára érzett hasító fájdalma közepette egyszerűen azt érezte, hogy ott van mellette. Gondolatban pedig apu hangján hallotta, ahogy mondja neki: ne aggódj, nincs semmi baj, jól vagyok!

Ahogy írtam, apu személyisége, tudata, tehát mindaz, akit apuként ismertünk, napok alatt, a szemünk láttára foszlott széjjel, végül némi pislákolást követően kialudt teljesen.

Sok spirituális tanítás említi - a szerintem is nagyon találó - rádiós hasonlatot, a test és lélek kapcsolatára. Miszerint a test a rádiókészülék, a lélek pedig a rádióadás.
Képzeljünk el egy rádiókészüléket s körülötte az éterben a rádióadást. Egy rádióadást, amely folyamatosan tökéletes minőségben van jelen. Nos, ameddig a rádiókészülékünk tökéletesen működik, addig a rádióadást is tökéletesen hallhatjuk rajta. Ahogy azonban kezd tönkre menni a készülékünk, úgy az adás hallható minősége is annak megfelelően torzul, míg ha a rádiónk végleg tönkremegy, akkor már semmit sem fogunk érzékelni az adásból, noha az továbbra is tökéletes minőségben van jelen.

A lélek folyamatosan tökéletes minőség, s folyamatosan jelen van a testi élet során a testhez kapcsolódva. A test bár nagyon fontos a testi élet alatt, sőt, nélkülözhetetlen, hisz azon keresztül tudunk megnyilvánulni a fizikai világban és tudjuk végig élni azt a sorsutat, amiért most ide kellett jönnünk, de a szerepe ennyi és nem több. A testi élet során (amíg a testünkhöz vagyunk kötve) magunk és mások számára a megnyilvánulásunk teljes mértékben a testünk állapotától függ.

Amikor apu személyisége kezdett szerte foszlani, valójában nem a személyisége tűnt el, hanem a teste leépülése miatt, már nem volt képes azon keresztül maradéktalanul megnyilvánulni. A személyisége (a lelkének azon része, mely most adott testi életében a testéhez kötődött és formálta a jelen személyiségét) folyamatosan teljes épségében volt jelen, ám mi azt már egyre kevésbé tudtuk érzékelni, a test elromlása miatt. A rádiós hasonlaton keresztül értelmezve, a folyamatosan tökéletes rádióadást már egyre kevésbé tudtuk hallgatni, ugyanis a rádiónk egy komoly meghibásodás miatt egyre inkább feladta a szolgálatot.

Hogy ő maga hogyan élte meg ezt a csaknem 2 hetet, főként akkor, amikor a tudata már alig volt tapintható, persze már nehezebb lenne megmondani, hisz ez nagyon egyénfüggő. Természetesen ő is alig foghatott fel már sok mindent a környezetéből. Mára azonban már mindenre emlékezhet. A testétől elszakadva hamarosan újra kitágulhatott az érzékelése és emlékezhetett már a testi leépülése közben zajló eseményekre is.

Bár nagyon váratlan és hirtelen tragédia volt ez a családunkban, azonban tudom, hogy így kellett történnie, hogy számára ez volt elrendelve. (Hogy pontosan miért, ennek összefüggéseit odaát tudjuk majd meg pontosan.) S ha már egyszer ennek kellett történnie, nagyon hálás vagyok, hogy viszonylag humánus módon adathatott meg Édesapám számára és a mi számunkra is. Hogy nem érzett fájdalmat, hogy nem fogta fel a helyzetét és hogy ez az egyre kevésbé emberhez méltó helyzete gyors lefolyású volt.

Tudom, hogy számára elérkezett az idő, amikor véget ért az a sorsút, amiért annak idején ide érkezett, s vissza kellett térnie a szellemvilágba. Tudom, hogy Ő ugyanúgy él tovább, tudom, hogy Ő most nagyon boldog, hisz hazatérhetett és a végtelenben érezheti magát. Tudom, hogy újra együtt lehet azokkal, akikkel már nagyon régóta nem lehetett és tudom, hogy ha számunkra is eljön az idő, újra találkozhatunk.

Az átmeneti elvesztésének megélése, a hiánya (és persze az a sokk, amit e 2 hét alatt átéltem, látva a teljes leépülését) számomra is rendkívül megterhelő. Ugyanakkor nagyon nagy segítséget jelentenek a spirituális ismereteim, mindaz a világkép, melyben élek. A fájdalom - ahogy szoktam mondani - így sem tűnik el, de jelentősen más értelmet nyer a hozzáállásunk, s így a megélésünk minősége is. Kívánom, hogy az írásaim által minél több, arra nyitott embernek tudjak segítséget nyújtani, hogy minél többen egy spirituális világnézettel tudjanak az életükre és annak fájdalmas eseményeire (így egy szerettük távozására is) tekinteni. Hisz ezzel nem csak saját magukon segítenek, hanem az eltávozott szeretteiken is, akik már érzékelnek minden feléjük küldött gondolatot és érzelmet és noha megértik a fájdalmunkat, de természetesen számukra sem mindegy, hogy mennyi lelki erővel, milyen tudatossággal, egyszóval milyen lelkiállapotban látnak bennünket. Ők akkor a legboldogabbak, ha mi is minél inkább elfogadjuk mindazt, amit ők már tudnak. Hogy ők ugyanúgy élnek tovább, hogy az elválás sosem véletlen vagy váratlan, s hogy minden esetben csak átmeneti.

 - Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -

2022. december 3., szombat

Őrangyalom, vigyázz reám!

 

Dr. Sándor Judit angyalterapeuta azt mondja, gyerekkorától érzi az angyalok jelenlétét. Advent idején, közeledve a karácsonyhoz talán még inkább adódik a kérdés: léteznek-e őrangyalok? Vannak olyan láthatatlan segítőink, akik tudtunkon kívül is óvják életünket?

Sokszor úgy véljük, bizonyos helyzetekben csak a csoda segíthet rajtunk. Más azt mondja, rá az őrangyala vigyázott. Igaz lehet ez?

Az őrangyalaink valóban megmenthetnek minket olyan helyzetekből, melyek veszélyeztetik életünket, és melyek megtapasztalása nem része az életutunknak. Az őrangyalok azonban az univerzális törvények szerint csak akkor avatkozhatnak be az életünkbe, ha kérjük őket, azonban ez alól kivételt képez a fentebb említett eset. Sokan véletlennek hívják, sokan csodának, sokan őrangyali, angyali jelenlétnek a kilátástalan helyzetek vagy vészhelyzetek hirtelen megoldását. Egy biztos: ha hiszünk az angyalokban, és kérjük őket, olyan csodálatos dimenziói nyílhatnak meg az életünknek, mellyel csak gazdagodhatunk.

 
Dr. Sándor Judit

Kik az őrangyalok, honnan tudom meg, hogy rám ki vigyáz?

Az őrangyalok lelkünk leszületésének pillanatától mellettünk lévő, ego nélküli, feltétel nélküli szeretettel létező, láthatatlan segítőink, akik ismerik vállalt lélekfeladatainkat és életutunkat. Ha meg szeretnénk tudni, hogyan hívják őrangyalunkat, egyszerűen csak kérdezzük meg a nevét és kérjük meg, hogy számunkra egyértelmű, érthető módon hozza tudomásunkra azt. Ezután figyeljük az ismétlődő jeleket, neveket. Hiszek abban, hogy minden ember képes arra, hogy felvegye a kapcsolatot őrangyalával.

Honnan tudom, hogy velem vannak? Hívhatom őket vagy tudják ők, mikor kell jönniük?

Minden pillanatban velünk vannak, számukra nem léteznek a tér és az idő korlátai. Ha segítségre, támogatásra van szükségünk, mindig hívjuk őket, és ne felejtsük el megköszönni szerető, segítő jelenlétüket! Az őrangyali jelenlét legáltalánosabb jelei: virágillat, hirtelen felbukkanó tollpihék, madártollak, egy lágy, szerető, szellőszerű érintés, mely nyugalommal tölt el. De az angyali világ jelzése az is, hogy hallotta kérésünket, ha hirtelen mindenhol angyali képeket látunk, illetve, ha minden zene, amit meghallunk, az angyal szót tartalmazza.

Kérhető tőlük segítség? Így az ünnepek közeledtével megvan, hogy melyikőjükhöz forduljunk?

Az angyalok végtelenül boldogok, ha szólítjuk őket. Adventi időszakban a legfontosabb a befelé figyelés, a belső fényünkkel és békénkkel való kapcsolódás. Mihály Arkangyal az, aki megtisztít a szívedben lévő haragtól, és minden olyan negatív érzelemtől, ami megakadályoz abban, hogy pozitív érzésekkel készülj az ünnepre. Raquel Arkangyal a békés, harmonikus kapcsolatok angyala. Érdemes karácsony napján hozzá fordulni, különösen, amikor sok ember gyűlik össze egy helyen, hogy békével szívünkben éljük át az ünnepi pillanatokat.

Ha ők segítenek, akkor mi hogyan tudjuk ezt viszonozni?

Köszönjük meg nekik jelenlétüket, fénymunkájukat, melyet értünk, emberekért végeznek. Sokan bosszankodnak, milyen rideg a világ, hol van a Teremtő, hol vannak az angyalok, akik segítenek. Közben elfelejtjük, hogy a Teremtő bennünk él, az isteni segítség az egyik emberen keresztül jut el a másikig. A kedvesség, a szeretet, a lelki béke, mellyel az angyalok megajándékoznak, csak akkor ér valamit, ha azt továbbadjuk a világban. A világot nem valami külső erő tudja megmenteni, jobbá tenni, hanem most és itt mi, emberek. Mi vagyunk azok, akik minden pillanatban választhatunk, hogyan bánunk egymással: emlékezve arra, hogy testvérek vagyunk és szeretettel, elfogadással fordulunk egymáshoz, vagy félelemmel, ellenségként tekintünk egymásra. Válasszuk a szeretetet!

Az angyalok megtapasztalása érezhető vagy megtanulható folyamat?

Igen, az angyali jelenlét a pszichikus csatornáinkon keresztül tapasztalható. Ezeket újra működésbe lehet hozni, meg lehet tisztítani, hiszen a modern civilizáció rohanásában elvesztettük ezek használatának természetes képességét. Az angyali világ létére egyetlen 100%-os bizonyíték és szűrő létezik: mindenki egyéni tapasztalása. Vannak olyan tanfolyamok, eszközök, melyek ebben segítenek. Ilyenek a tanfolyamaim, vagy az általam angyali közvetítésre alkotott angyalkártya.

forrás:kekesonline.hu

- - - - - - 

Dr. Sándor Judit: Rólam 

https://angyalikapu.hu/rolam 

- - - - - - 

 Arkangyalok Gyógyító Ereje Kártya - Jóportál - videó

 A lélek igazságának fényében születtek ezek a kártyacsomagok, hogy fényt, áldást, gyógyulást hozzanak mindenkinek, aki a lapokat használja. Az arkangyalok az isteni szeretet legtisztább megnyilvánulási formái, akik látják lelkünk fényét, akik tudják, kik vagyunk valójában, és akik emlékeztetnek minket saját fényünkre, küldetésünkre. A kártyák az arkangyalok fényével, rezgéseivel ébresztik lelkedet, és segítenek, hogy elindulj a változás útján. Hogy merj hittel tenni, cselekedni, változtatni azért, hogy megérkezz lelked tervéhez, ahol békére találsz…

Szeretettel: dr. Sándor Judit

2022. december 1., csütörtök

Tanulmány: A tisztánlátók látják az energiagyógyítás folyamatát

 Egy úttörő tanulmány azt mutatja, hogy a tisztánlátó képességekkel rendelkező emberek láthatják az energiagyógyítást. Mindezeknek az “érzéken kívüli” képességeknek a megértésére, mind a gyógyító területre gyakorolt ​​hatása nagyon fontos. 

 
Az Institute of Noetic Sciences vagy az IONS nemrégiben tette közzé egy fontos tanulmány eredményeit, amely azt mutatja, hogy az energiagyógyítás működik, és a tisztánlátók kiterjesztett érzékelésük segítségével információkat szerezhetnek a gyógyulásról. Dr. Helanè Wahbeh az IONS kutatás és a vizsgálat vezetője.

“A tisztánlátás – ebben az esetben – annak megtapasztalása, hogy képesek vagyunk látni az emberek körüli dolgokat – a testükön belül és a testük körül –, és olyan módon szerezni információkat, amely meghaladja a szokásos látásunkat” – mondta Wahbeh.

„Néha ez színekként jelenik meg, néha az emberek betegséget látnak mások testében; amit ” orvosi intuíciónak ” is nevezhetünk. Bárki megtanulhatja, hogyan aktiválja a tisztánlátó képességét. Sok tanítóval beszéltem, akik azt mondják: „Amíg az illető hiszi, hogy képes rá, megtudhatja, hogyan kell ezt csinálni”.


Ez nem azt jelenti, hogy mindenki kiváló lesz benne, hanem azt, hogy az alapszintű készségeket bárki megtanulhatja, aki hajlandó megpróbálni, és hiszi, hogy képes rá.

A kutatók megpróbálták megvizsgálni ezeket a képességeket a Reiki, egy népszerű japán energiagyógyító módszer tanulmányozása keretében. A tanulmányban 40 különböző egészségügyi problémával küzdő résztvevő kapott félórás Reiki-üléseket, amelyekről kimutatták, hogy javítják az állapotukat. Amíg az ülések zajlottak, egy hat, tapasztalt tisztánlátóból álló csoport figyelte az eseményeket.

„Számos kérdésre szerettünk volna választ adni ezzel a tanulmánnyal. Az első az volt, hogy „a tisztánlátók egyformán érzékelnek-e?” Négy különböző típusú adatot vizsgáltunk meg ehhez a kérdéshez, és összességében azt találtuk, hogy a tisztánlátók megerősítették az általunk kapott információkat, és ez meghaladja azt, amit véletlennek nevezhetnénk” – mondta Wahbeh.

„A második kérdés arra vonatkozott, hogy a vizsgálatban résztvevő reiki mesterek válaszai megegyeztek-e a tisztánlátók válaszaival? Ezek a kérdések a résztvevők fizikai tüneteiről és az energia térben való mozgásáról szóltak. Azt találtuk, hogy a válaszok egyeztek” – mondta Wahbeh.


Egy másik nagyon fontos kérdés, amelyre a tanulmány választ keresett, az volt, hogy a tisztánlátók milyen pontossággal tudták felmérni a résztvevők egészségi állapotát az ülés előtt.

“Ebben a vizsgálatban a résztvevők bejelölték, hogy milyen típusú tüneteik vannak, majd a tisztánlátók is kitöltötték ugyanazt az űrlapot, hogy látják-e, mi történik a résztvevővel, és ez a látás bizonyítást nyert” – mondta Wahbeh.

Milyen következményekkel járnak ezek a figyelemre méltó eredmények?

“A kiterjesztett észlelés olyan emberi képesség, amelynek még csak alig kapargattuk meg a felszínét, tekintve, hogy képes támogatni minket az egészségügyben és sok más gyakorlati alkalmazásban” – mondta Wahbeh. „Az az elképzelés, hogy egészségügyi intuitívumokat használhatunk egészségügyi rendszerünkben a diagnosztika és a gyógyítás támogatására, világrengető, és teljesen megújítaná egészségügyi rendszerünket. Nagyon izgatott vagyok, hogy bizonyíthatom ezt a képességet, és megláthatom, hogyan tudnánk a gyakorlatban alkalmazni a világunkban” – mondta Wahbeh.

- Holics-Mester Marianna -spiritudat.hu -
 
- - - - - - -
 
 Quasi Mondo - Hogyan lát a látó?
forrás:AdamEon
 

2022. november 29., kedd

Az ihletről


A tudományos, matematikai és művészi ihlet forrása utáni kutatás a mai biológiai elmélet mechanikus felépítésén túlra mutat. 
 
 
Életünk során mindennapi cselekedeteink közepette gyakran szembe találjuk magunkat olyan kérdésekkel, olyan gondokkal, amelyeket nem tudunk egy mozdulattal megoldani; sem a racionális gondolkodás, sem mások jótanácsai nem segítenek. Bizonyára mindenki átélte azt az élményt, amikor elméjében villámcsapásként felvillan a megoldás, és kimozdítja a holtpontról. Kisebb jelentőségű problémáknál azt mondjuk, nagyszerű ötletünk támadt, most már tudjuk, milyen ajándékot készíthetünk valakinek, mi szerezne neki örömöt, tudjuk, mivel helyettesíthetnénk időlegesen egy autóalkatrészt, ha éppen elromlott útközben stb. Amikor viszont Newton felkiáltott, hogy az alma azért esik le a fáról, mert van gravitáció, vagy amikor Heisenberg papírra vetette a nevét viselő határozatlan relációt, akkor azt mondjuk, hogy ihletett állapotban rátaláltak egy igazságra. Az ihlet a megvilágosodás állapota, amikor nagy összefüggéseket értünk meg, amikor a művész mélyen átérez valamit, és azonnal tollat vagy ecsetet kell ragadnia, hogy azt kifejezze.

A világirodalmi lexikon az ihlet, inspiráció szavakkal kapcsolatban az alábbiakat írja: “A művészi alkotás folyamatának egészét vagy egyes szakaszait kísérő lelkiállapot, melynek fő jellemvonása az, hogy a megoldások nagyobb része intuitív úton (tehát mintegy »magától«, »sugallatként«) merül fel az alkotó tudatában, aki minden figyelmét az alkotásra összpontosítja (tehát mintegy »megszállottan« dolgozik), s a gyors és könnyű előrehaladás lelkesült, örömteli érzelmeket, felfokozott munkakedvet kelt benne. E sajátos lelkiállapot magyarázatát a régebbi gondolkodók abban keresték, hogy a művészt ilyenkor valami isteni, túlvilági hatalom szállja meg, s ez nyilatkozik általa: még Goethe is úgy nyilatkozott, hogy »semmiféle felsőbbrendű alkotás, jelentékeny aperçu, gondolat nem függ az embertől, hanem minden földi hatalom fölött áll a démonival rokon, mely szabadon rendelkezik vele, ahogyan neki teszik, miközben azt hisszük, hogy magunktól cselekszünk. Ilyenkor úgy kell tekintenünk az embert, mint egy felsőbb világhatalom eszközét, mint egy edényt, amely méltónak találtatott az isteni befogadásra«.”

Egy közismert irodalmi anekdota szerint Robert Browning arra a kérdésre, hogy egyik költeményét hogyan kell érteni, a kérdező nem kis meglepetésére így válaszolt: “Évekkel ezelőtt, mikor írtam, még ketten voltak, akik értették, Isten és Robert Browning. Most már csak egy van, Isten.” Számos művészt sorolhatnánk fel, akik művük létrejöttéről úgy nyilatkoznak, mint valami titokzatos, álomszerű folyamatról, amelyből magukhoz térve, nem is igen tudják, mi történt velük. Klasszikus példa Wagner beszámolója a Rajna kincse zenekari előjátékának félálomban végbemenő felvillanásáról.

Maga Platón is úgy nyilatkozik az Ion-ban, hogy “a költő nem tud addig alkotni, míg az isteni múzsa meg nem szállta, míg önkívületbe nem esett, és az ész el nem hagyta”. Ugyanezen hitnek emléke a klasszikus eposz invokációja is: “Musa mihi causas memora…”: ezek a hagyományos fordulatok tisztán mutatják egy felsőbb hatalom, az isteni működését a költészetben, amikor a költő “csak” az eszköz szerepét játsza. Az ihlet mindenféle alkotási folyamat nélkülözhetetlen része, amely nem kívánság szerint idézhető elő, hanem magától jelentkezik. Ilyenkor egy olyan megoldással találja szemben magát az ember, amiről biztosan érzi, hogy helyes és végleges, s egy pillanat alatt egészében felfogja azt. Utólag tudatosan is végiggondolva egyértelműnek bizonyul a megoldás, de a bizonyítás egy hosszadalmas folyamat. Az eredeti gondolkodási szinthez képest egy minőségi ugrást jelent; sokszor teljesen új irányba mutató információkat hoz, máskor pedig olyan összefüggéseket teremt már meglévő fogalmak között, amelyek forradalmasítják a kiindulási témakört. Általában egyedül tudatos törekvéssel csak rutinproblémákkal lehet sikeresen megbirkózni. A jelentős tudományos előrehaladásokat is csaknem mindig hirtelen sugallatok eredményezték, ahogy a nagy tudósok és művészek élete bőségesen igazolja ezt.

Egy tipikus példa erre a XIX. századi matematikus, Karl Gauss élménye. Több éven át sikertelenül próbálkozott, hogy bebizonyítson egy elméletet a számokról, amikor egyszer csak hirtelen tudatosult a megoldásról. Ezt az élményét a következőképp írja le: “Két napja végre sikerült… Mint egy váratlan villámlás, a rejtély megoldódott. Én magam meg nem tudom mondani, mi volt a vezérfonál, ami összekapcsolt a korábban megismertekkel, s ami lehetővé tette sikeremet.” Könnyen idézhetjük a hirtelen sugallat sok hasonló példáját. Egy másik, Henry Poincarè-val, az ismert XIX. századi francia matematikussal történt. Egy ideje már dolgozott egy bizonyos függvénytani problémán, amikor alkalma nyílt, hogy egy földtani túrán vegyen részt, és félretette matematikai munkáját. A túra közben jött egy váratlan sugallata, ihlete a kutatásait érintően, amit a következőképpen írt le: “Épp lépésre emeltem a lábamat, amikor minden bevezetés nélkül, mintha ki lenne kövezve az útja, az a gondolatom támadt, hogy az általam használt transzformációk azonosak a nem-euklideszi geometriáéval.” Később egy látszólag más irányú kérdésen való hasztalan munka után, “pontosan ugyanazokkal az ismertetőjegyekkel – tömörség, váratlanság és azonnali bizonyosság –” hirtelen rájött: ezt a munkáját össze lehetne kapcsolni az előző ihletével, hogy így jelentős előrelépéshez segítse függvénytani kutatásában. S aztán egy harmadik váratlan sugallat nyújtotta neki a végső, szükséges bizonyítékot, hogy befejezhesse munkáját. Habár a sugallatok általában egy hosszabb időszak után jelentkeznek, ami a probléma tudatos megoldására irányuló komoly, de sikertelen fáradozással telik el, ez nem mindig így történik. Íme egy másfajta törekvés példája: Wolfgang A. Mozart egyszer leírta, hogyan alkotta zeneműveit: “Amikor jól érzem magam, és jókedélyű vagyok, vagy egy kocsikázás, vagy séta közben… olyan könnyen özönlenek a gondolatok az elmémbe, ahogy csak kívánni lehet. Honnét, és hogyan jönnek? Nem tudom, és nincs is semmi közöm hozzá… Van egy témám, jön egy másik melódia, hozzákapcsolódik az előzőhöz, ahogy a kompozíció egésze kívánja… Égek az alkotás tűzében, hacsak valami el nem vonja a figyelmet. A mű növekszik, egyre jobban kiterjesztem, egyre világosabban megfogalmazva, ameddig csak az egész kompozíció el nem készül a fejemben, akármilyen hosszú is… A különböző részek nem egymás után jönnek, aprólékosan kidolgozva, ahogy később lesznek, de teljes egészként, hogy képzeletben hallhatom.”

Az utókor szerencséjére Mahler többször nyilatkozott művéről és annak keletkezéséről, így hiteles képet kaphatunk az alkotói folyamat néhány eleméről és a mű mahleri felfogásáról. A II. szimfónia zárótételével kapcsolatos élményéről így ír Arthur Seidlhez intézett levelében: “Mélyen jellemző a művészi teremtés lényegére az a mód, ahogyan sugallatot kaptam ehhez. A II. szimfóniám utolsó tételénél az történt, hogy a megváltást jelentő szó kedvéért a Bibliáig bezárólag valósággal átkutattam az egész világirodalmat … Ez idő tájt hunyt el Bülow, és én is részt vettem a gyászünnepségen. Hangulatom, ahogyan ott ültem, s a megboldogultra emlékeztem, rendkívül egyezett a bennem érlelődő mű szellemével. S ekkor az orgona mellől a kórus Klopstock korállját intonálta. »Auferstehen!« Mintha villámcsapás ért volna, lelkemben minden tisztán, világosan állt! Amit akkor átéltem, hangokba foglaltam. És mégis, ha nem hordoztam volna már magamban e művet, hogyan élhettem volna át mindezt? Ezzel mindig így vagyok; csak akkor komponálok, ha valamilyen élmény ér, és csak akkor ér élmény, ha komponálok valamit.”

Ezekből a példákból az ihlet jelenségének két jelentős sajátságát fedezzük fel: az egyik, hogy a forrásuk az átélők tudatos érzékelésén túli, belső forrásból származik, egy forrásból, amelyhez az embernek csak néha van érkezése; a második, hogy az átélőnek olyan információt nyújt, amely semmilyen tudatos próbálkozással nem elérhető.

Poincarè ezt a forrást a tudatküszöb alatti énből származtatja, amely azonos a pszichoanalitikusok tudatalatti énjével. Felkínál egy mechanikus magyarázatot, amelyet érdemes végigkövetnünk. Manapság különös jelentősége van e kérdésnek, mert a modern tudomány uralkodó materialista filozófiája még mindig azt tartja, hogy az elme nem több egy gépezetnél, és hogy minden szellemi jelenség – a tudatot is beleértve – mechanikai kölcsönhatások terméke. Az agy egy olyan gépezet, amelyet az idegsejtek és az azokat alkotó makromolekulák közötti kölcsönhatások működtetik. Az összes agyi tevékenység e részecskék fizikai törvények szerinti kölcsönhatásának következménye. Az ember ilyen megközelítése jellemző a mai viselkedés-lélektanra. A. M. Turning angol matematikus szerint mindent, amit csak egy emberi lény megtehet, egy számítógép is képes utánozni, így az ember mai világunkban nem több, mint egy gépezet.

Pillanatnyilag követni fogjuk ezt a viselkedés-lélektani megközelítést, és csupán átgondoljuk a kérdést, hogyan lenne képes az ihlet jelenségét egy gépezet reprodukálni. Poincarè feltételezése szerint a tudatküszöb alatti én bizonyára matematikai szimbólumok sok kombinációját kapcsolja véletlenszerűen össze, míg végül talál egy kombinációt, ami kielégíti a tudatos elmét egy bizonyos fajta matematikai eredménnyel. A tudatos elme nem szerez tudomást a sok haszontalan illogikus kombinációról, amelyek a tudatalattin átfutnak, de azonnal tudomást szerez a kielégítő kombinációról, amint az kialakult. Tehát a tudatalatti én bizonyára roppant nagy mennyiségű kombinációt képes rövid idő alatt létrehozni.

E modell értékeléséhez gondoljuk el, hogy száz éven keresztül a másodperc minden billiomod részében az agy minden köb-Angströmnyi egységében külön kombináció jön létre és értékelődik. Ez a becslés egy kissé túlértékeli az agy tényleges képességeit, a természeti törvények jelenlegi felfogása szerint, mégis ez a kombinációmennyiség elenyészően kicsi a szimbólumok lehetséges kombinációjához képest, amit elő kell állítani, hogy esélyünk legyen egy közepes nehézségű matematikai tételt bebizonyítani. Ha megpróbáljuk egy matematikai indoklás menetét leírni, minden lépésnél a szimbólumok sok lehetséges kombinációját találjuk. Ezek minden újabb lépésnél elágaznak, és elágazásonként exponenciálisan növekednek tovább. Nyilvánvaló, hogy minél hosszabb egy gondolatmenet, annál nagyobb az elágazások és a létrejövő kombinációk száma. Egy egyszerű gondolatmenetnél is ez a szám meghaladhatja a 10100 nagyságrendet. Így csupán rendkívül halvány esélye van annak, hogy egy helyénvaló érvelés véletlen kombinációként jelenne meg az ihlet folyamatának Poincarè-féle modelljében. Nyilvánvaló, hogy az ihlet jelensége egy olyan kiválasztási eljárást igényelne, amely képes lenne többé-kevésbé egyenesen a megoldáshoz jutni, tekintet nélkül az okoskodások lehetséges kombinációinak roppant nagy tömegére.

Néhány meglepő példa
A matematikai ihlet néhány további példája szembeszökően illusztrálja azokat a követelményeket, melyeknek e kiválasztási folyamatnak meg kell felelnie. Nagyon gyakori, hogy egy nehéz matematikai probléma megoldása az alapelvek és az alapjául szolgáló matematikai összefüggések rendszerének megtalálásától függ. Csak miután megértettük e törvényszerűségeket és rendszereket, ölt a probléma könnyen kezelhető formát. Nehéz problémák gyakran maradtak évekig megoldatlanul, amíg a matematikusok fokozatosan különféle mesterkélt bizonyítási fogalmakat és eljárásokat fejlesztettek ki, amelyek lehetővé tették a megoldásukat. Mindemellett érdemes megjegyezni, hogy néhány esetben a nem várt ihlet teljesen meghiúsította a fejtegetés e fokozatos eljárását. Több példa szolgál arra, hogy ismert matematikusok bizonyítás nélkül ismertettek olyan matematikai eredményeket, melyeket csak később, miután az alapjukul szolgáló összefüggések bonyolult rendszerét fokozatosan felismerték, bizonyítottak a kutatók. Íme két példa:

Az első Bernhard Riemann német matematikus által tanulmányozott zéta-függvénnyel kapcsolatos. Halála előtt Riemann a prímszámok elméletéhez tartozó függvény több sajátosságát hátrahagyta egy feljegyzésben. E sajátságok bizonyítását nem közölte, és sok évbe telt, mire más matematikusoknak sikerült egy híján mindet bebizonyítaniuk. A megmaradt kérdés még mindig megoldatlan, habár az utóbbi 75 év során rengeteg munkát áldoztak rá. A zéta-függvény már bizonyított sajátságairól Jacques Hadamard matematikus ezt mondta: “Riemann idejében ezek a kijelentések érthetetlenek voltak, nehezen képzelhető el, hogy az általa közölt tulajdonságok egyikéhez hogyan juthatott el az abban az időben még ismeretlen törvényszerűségek használata nélkül.”

A francia matematikus Evariste Galois munkája hasonló eset. Galois tanulmányáról ismert, amely teljesen forradalmasította az algebrát. Értekezéséről közvetlenül a halála előtt írt, de csak vázlatosan. Példánk mégis Galois egy bizonyítás nélküli elméleti tételéhez kapcsolódik, melyet egy barátjának írt levelében állított fel. Hadamard szerint ez a tétel az akkori matematikai ismeretek alapján érthetetlen volt; csak évekkel később, bizonyos alapvető törvényszerűségek felfedezése után vált érthetővé. Hadamard megjegyzi, hogy: 1) Galois-nak valamilyen módon már ismernie kellett e törvényszerűségeket, és 2) ezekről nem lehetett tudatos, hiszen nem hivatkozik rájuk, bár jelentős felfedezésnek számítanak.

Úgy tűnik, hogy a kiválasztási folyamat alapjául szolgáló matematikai sugallat hasznosíthat nagyon összetett és kifinomult alapvető törvényszerűségeket, s hogy ezeknek az illető személy egyáltalán nincs tudatában. Riemann némely tételének bizonyítása igencsak összetett, sok oldalnyi vagy akár egész kötetnyi matematikai magyarázatot igényel. Nehéz megérteni, hogyan tudna ilyen szabályszerűségeket felderíteni egy mechanikus, próbálgatásos eljárással, mint amilyet Poincarè írt le. Másrészt, ha léteznek más, egyszerűbb megoldások, amelyek nélkülözik az ilyen bonyolult levezetések használatát, azok mindmáig ismeretlenek maradtak, az e témáknak szentelt, átfogó kutatások ellenére is.

A matematikai ihleten alapuló kiválasztási eljárásnak bizonyos szelektálási kritériumokat is használnia kell, amelyek szerfelett finomak és nehezen meghatározhatóak. Egy nívós matematikai munka nem fejezhető ki csupán száraz logikai szabályokkal. Sőt, értékelése érzelmi fogékonyságot, a szépség és harmónia méltányolását és más kifinomult esztétikai tulajdonságokat foglal magába. Ezekről a kritériumokról mondta Poincarè: “Csaknem lehetetlen ezeket pontosan meghatározni, inkább megérzik, mint formálják őket.” Ez azokra a szempontokra is áll, amelyekkel művészi alkotásokat, mint például zenei kompozíciókat ítélünk meg. Ezek nagyon valós szempontok, de ugyanakkor igen nehéz őket pontosan meghatározni. Mégis nyilvánvalóan jelen voltak abban a misztikus folyamatban, amely Mozartnak mindenféle törekvés nélkül mesteri zenei kompozíciókkal szolgált, oly módon, hogy ő nem is tudta, hogyan történik mindez.

Ha az ihlet alapjául szolgáló folyamat nem terjedelmes próbálgatás, miként azt Poincere indítványozta, hanem nagyrészt közvetlen kiválasztáson alapul, csak akkor magyarázhatjuk meg a jelenlegi mechanikus fogalmakkal, ha feltételezzük egy az agy ideghálózatában felépülő nagyon hatékony algoritmus létezését. Mindemellett egyáltalán nem bizonyos, hogy egy ilyen algoritmusra való hivatkozással kielégítően meg tudnánk magyarázni az ihletet.

Az agy-algoritmus hipotézise a következő alapvető kérdéseket veti fel:
1) Honnan ered ez az algoritmus? Ha a matematikai, tudományos és művészi sugallatok egy idegi algoritmus munkájának eredményei, akkor hogyan keletkezik az algoritmust megtestesítő idegkapcsolatok mintája? Tudjuk, hogy ez az algoritmus nem lehet valami egyszerű, ha figyelembe vesszük a mesterséges intelligencia területén dolgozók által napjainkig létrehozott önműködő tétel-bizonyító algoritmusokat. Ezek az algoritmusok meg sem közelítik a fejlett emberi elme teljesítőképességét, és mégis rendkívül bonyolultak. De ha a mi feltételezett agy-algoritmusunk rendkívül összetett, hogyan jött létre? Nehezen lenne megmagyarázható véletlenszerű genetikai mutációkkal egy vagy több nemzedéken belül, mivel akkor ismét roppant nagy számú lehetséges kombináció közötti véletlen választás problémája lépne fel.

2) Ha az ihlet jelenségét egy idegi algoritmusműködés okozza, akkor miért hajlamos egy ihlet úgy megjelenni, mint egy teljes megoldás, anélkül, hogy az illető tudata tudomást szerezne a közbeeső lépésekről? Riemann és Galois példája mutatja, hogy néhányan látszólag közvetlen úton jutottak eredményhez, míg mások ezeket az eredményeket csak sok közbenső lépést magába foglaló, munkaigényes eljárással voltak képesek igazolni. Általában a viszonylag könnyű problémákat egy tudatos, lépésről-lépésre haladó módszerrel oldjuk meg. Akkor miért nem kell az ihletett tudósoknak, matematikusoknak és művészeknek tudomással lenni nehéz problémák megoldásának vagy komplikált művészi alkotások létrejöttének közbenső lépéseiről, hogy aztán a ráébredés egy rövid élményével tudatossá váljanak a végső megoldásról vagy alkotásról?

A továbbiakban egy másik modellt javasolunk: Meglehetősen mindennapossá vált a tudósoknak a modern fizika és az ősi keleti gondolkodás közötti hasonlóságot keresni, és a feltevésekhez érdekes bizonyítékokat találtak az Upanisadokban, a Bhagavad-gítában és más védikus írásokban. Főleg a Bhagavad-gítá adja az egyetemes valóság olyan leírását, amelyben az ihlet jelensége természetes módon helyet talál. A Bhagavad-gítában az egyetemes valóságról nyújtott kép két alapvető vonatkozásban tér el a mai népszerű tudományos felfogástól: 1) A tudat a lét alapvető sajátsága, nem pedig az anyagi elemek kombinációjának mellékterméke. 2) A létezés alapjául szolgáló abszolút ok egy egyetemes tudatos lény (Isten). Az anyagi energia megnyilvánulásai e lény tudatos akaratának a kifejezése. Az élőlények egyéni szubjektív éne parányi része az abszolút lénynek, aki ugyanezzel az ön-tudatos természettel rendelkezik. E parányi tudatos lények a tudaton keresztül közvetlen függőségben állnak az abszolút lénnyel és annak anyagi megnyilvánulásával.

Jelenlegi állapotunkban a tudatunk olyan, mint egy poros tükör, ezért nem tudja teljességében betölteni funkcióját. Tiszta állapotában élesen tudja tükrözni az Abszolút lényt és az anyagi megnyilvánulást is.

A Védák szerint az ihlet jelensége a mindent-átható Abszolút lény és a helyhez kötött tudatos én közötti kölcsönhatás eredménye. Mivel az Abszolút lény mindenható, a művészi vagy matematikai alkotás minden változata, vagy pedig a lelki inspiráció bármely személy elméjében közvetlenül megnyilvánulhat. Az alkotások és az inspirációk az Abszolút lény akaratából nyilvánulnak meg az ember vágya és bizonyos pszichológiai törvények alapján.

Ha az elme ismételten, behatóan fordul egy bizonyos tárgy felé, akkor az “egyhegyű” koncentráció állapotába jut, vagyis figyelme egyetlen dologra összpontosul. Ez esetleg egy szempillantás alatt is beállhat. Az ilyen összpontosítás következménye lehet a hirtelen megvilágosodás vagy ihlet, főleg, ha az Abszolútra irányul, vagy pedig lelkileg fejlett személy elméjében történik. Az ilyen összpontosítás a híd szerepét töltheti be az Abszolút és az egyéni lény között. Minél elmélyültebb és gyakoribb az összpontosítás, annál könnyebben átjárható ez a határterület. Ez a híd fordított irányban is felépül, amikor Isten szenteket, prófétákat, félisteneket vagy a lelki életben fejlett személyeket inspirál. Így keletkeztek a különféle vallások szentírásai is.

Befejezésül annyit, talán érdemes lenne elgondolkodnunk azon, hogy az életünk során felmerülő problémákat se mechanikus agyerőltetéssel, hanem inkább az Abszolút segítségével kellene megoldanunk, ami isteni ihlet, inspiráció formájában gazdagíthatja, nemesítheti létünket. Erre az isteni segítségre mindenki jogosult, bárki hozzájuthat. Mint a nap sugara, az Abszolút kegye is egyformán sugárzik mindenkire, de az egyén hozzáállásától függ, milyen mértékben részesül belőle. Természetesen nem mindegy, hogy mire törekszünk. A megvilágosodás (megértés) azon a területen fog jelentkezni, ami felé intenzíven fordul a figyelem. Egy biztos: az isteni ihlethez vezető út egyaránt járható úgy a keleti, mint a nyugati ember számára.

Idézett irodalom:

Halász László: Ihlet és tudatosság
(Kortárs 1965. aug.)
Mátrai László: Élmény és mű (Bp. 1940)
Richard Thompson: Inspiration (Back to Godhead magazine, 1978)
Dr. Magyari Károly

- forrás:kagylokurt.hu -

- - - - - - - 

2022. november 27., vasárnap

Szabó Judit: Az örök fény országa

 

"Az örök fény országa" bepillantást enged a mennyek birodalmába. Abba a világba, amely az ember eredeti hazája, ahová szíve mélyén mindig visszavágyik, s amelynek elérését a szellemi hagyományok lehetővé teszik. Bár az idők folyamán sokan feljutottak ezekbe az égi világokba, mégis keveset tudunk arról, hogy milyen ott az élet.
 
 
Ez a könyv ezt a hiányt pótolja: szellemi tanítások és hiteles beszámolók alapján bemutatja a mennyei világokat, s azt, hogy hogyan élnek ott a megszabadult lelkek. Megtudhatjuk, ki várja a szellemi világba megérkezett lelket, miként fiatalodik meg, milyen otthona lesz, hogyan találkozhat égi és földi szeretteivel, milyen tevékenységeket folytathat új hazájában és hogyan látogathat el emelkedettebb világokba. A beszámolókból kibontakozik az égi világok valódi szépsége: részletesen leírják a különleges természetet és tájakat, a gondolati úton való közlekedés módját, a mennyei városok felépítését és életét, az égi tudományt és művészeteket, valamint a gyerekek külön szféráját.
A beszámolókat olvasva lélekben közelebb kerülhetünk ezekhez a világokhoz, amelyek erőt adnak ahhoz, hogy földi életünket értékesen élve mi is beléphessünk majd a mennyek birodalmába.

Részletek a könyvből: 

„ Egy kis gondolkodás után folytatta:
– A szellem emlékezete szinte kimeríthetetlen, felfogó képessége messze meghaladja a földi emberét. Majd ha elkezdesz itt tanulni valamit, meg fogod látni, hogy szellemként sokkal könnyebben és gyorsabban megy, mint emberként. Azt is észre fogod venni, hogy amit olvasol vagy tanulsz, azt tökéletesen megjegyzed, nem felejted el, mint a Földön. Az elmét itt nem gátolja már az anyag, így szabadon tud működni.
– Ezek szerint itt mindenki pillanatok alatt tanul meg mindent? – kérdeztem meglepetten.
– Nem egészen így van. A ’könnyebben és gyorsabban’ relatív kifejezés, ami azt jelenti, hogy földi képességeinkhez mérten. Viszont sem a Földön, sem itt nem vagyunk egyformák, s nem ugyanazzal a szellemi képességgel hagytuk el az ’árnyékvilágot’. Ahogy már mondtam, ebben a szférában még senki sem tökéletes.
Egy kicsit elmerengtem, majd így szóltam barátomhoz:
– Nekem úgy tűnik, hogy a szellemi test, amiben itt élünk, sokban különbözik a földitől. Mesélnél még róla?
Barátom bólogatott, majd egy kis gondolkodás után megszólalt:
– A szellemi testünk külsőleg nagyon hasonlít a földire, de nincsenek benne gyengeségek, hiányosságok. Minden testrészünket tökéletesen tudjuk mozgatni, nem fáj semmink, az érzékszerveink – a látásunk, hallásunk, szaglásunk – kiválóan működnek, sőt jobban, mint a Földön. Amikor megérkezünk ide, akkor optimális lesz a szellemi testünk, azaz itt senki sem kövér vagy sovány. Mondhatjuk úgy is, hogy az ideális formánkat nyerjük el, s azt az állapotot, amit a Földön életünk virágában éltünk meg. Aki idősen hal meg, az itt visszafiatalodik, amíg eléri az ő ideális formáját. Aki viszont fiatalon kerül ide, az elkezd fejlődni szintén addig az állapotig, ami az ő optimális formája. Mindez azonban úgy történik, hogy megtartjuk egyéni tulajdonságainkat, s a külső visszafiatalodás nem jelenti azt, hogy érettségben is visszalépünk.
Ezzel együtt eltűnnek mindazok az esetleges testi elváltozások, problémák is, amelyek a Földön valamilyen oknál fogva megterhelték az életünket. Tudod, vannak olyan lelkek, akik a Földön nem kellemes külsőben éltek, azaz a szellemük szép volt, de a testük kevésbé. Ide átkerülve eltűnik róluk minden rútság, és olyanná válnak, mint a szellemük: széppé. Ugyanakkor vannak olyan szellemek, akik a Földön igen tetszetős külsővel rendelkeznek, de a szellemi világba átlépve, eltűnik minden szépség róluk, s olyanná válnak, amilyen a szellemük: csúffá. A halál után az ember leteszi a földi ’maszkot’, és elnyeri az igazi külsejét, azt, ami megfelel a belső állapotának. A szellemi világ az igazság megjelenítője.”

"Előzetesen annyit kell tudnunk, hogy földi munkálkodása eredményeként a lélek általában egy házat kap, de ha nem (pl. túl fiatalon halt meg), akkor valaki befogadja a házába, s ő később gondoskodik magának lakhelyről.
– Megérkeztünk! Most már kinyithatod a szemedet! – mondta biztató hangon Tamás.
Csak pár perccel ezelőtt tudtam meg, hogy új otthonom lesz, s őszintén szólva el sem tudtam képzelni, hogy mi vár rám. De ahogy kinyitottam a szememet, elakadt a szavam a csodálkozástól. Gyönyörű táj terült el előttem, ahol messzire elláttam, s mindenütt csodálatos zöld mezők, fák, virágok, festői házak, kis patakok és erdők látszottak. Közvetlenül a szemem előtt pedig ott állt az új otthonom – ami tökéletes mása volt szeretett földi házamnak! Percekig ittam magamba a látványt, s nem szégyelltem, hogy kicsordultak a könnyeim. Mélyen meghatódva néztem továbbra is az előttem lévő csodát.
Tamás együttérzően hallgatott, csendesen mosolygott, majd lassan megszólalt:
– Meglepődtél, ugye?
– Nagyon, … nem is tudtam elképzelni, hogy mi vár rám, … de azt, hogy minden ilyen gyönyörű, .. azt végképp nem. … Tamás, … ugye most álmodom?
– Nem, barátom, nem, ez a valóság. Ami eddig volt, az volt az álom – válaszolta kedvesen.
– Tamás, hol vagyok? … Ez egy másik bolygó? … Tényleg nem álmodom? – törtek fel belőlem a kérdések.
– A Föld közelében vagy, a szellemi világban – mondta kurtán.
– De itt meseszerűen gyönyörű minden! … Olyan érzésem van, mintha egy gyerekmesébe csöppentem volna! Csípj meg, hogy érezzem, ébren vagyok!
– Nem kell, hogy megcsípjelek. Pár perc múlva érezni fogod az élet dús áradását mindenből, ami itt van, s tudni fogod, hogy ez a valóság. ….
– Még mindig azt hiszem, hogy álmodom, és egy mesében vagyok! – szóltam kissé hitetlenkedve.
– Pedig ez pontosan fordítva van: ez a valóság, és a földi élet volt az álom – magyarázta barátom. A mesék – amit a Földön senki sem tart valóságnak – innen, ebből a világból vették a „mintát”. Régen éltek olyan emberek, akiknek bepillantásuk volt ide, látták, milyen itt az élet, s ezt írták le – tanítási céllal – a mesékben. Majd ha egyszer el tudunk látogatni a felsőbb világokba, neked is világossá válik ez. …' "'

"Egy lélek így számol be Isten országának előcsarnokáról:
„Nem tudtam tekintetem elfordítani a boldogság és béke e színteréről, amely mélyen megérintette a szívemet. … Amikor már kezdtem betelni a látvánnyal, kísérőmhöz fordultam: ’Mi a neve ennek a helynek?’
’Isten hegye. Ez Isten országának még csak az előcsarnoka.’
’Ha ez csak az előcsarnoka, mekkora és milyen pompás lehet a belső temploma?’
’Nem tudom’, mondta csendes alázattal. Szavai azonban olyan vágyakozást keltettek bennem Isten országa iránt, amire még mai is vissza tudok emlékezni. … "'

„ – Az első, amit tudnod kell, hogy itt nincsen kötelező munka, mert e nélkül is biztosított a megélhetés. Így gyakorlatilag minden időnk szabadidő, amivel azt kezdünk, amit csak akarunk. Az unatkozást és a tétlenséget azonban itt senki sem ismeri. Mindenki keres magának egy hasznos tevékenységet, olyat, amivel másoknak használ. Sokan folytatják itt földi szakmájukat – ha lehet – ha nem, akkor szívesen tanulnak újat. Dolgozunk tehát, de örömmel, tiszta szívvel – és csak annyit, amennyiben nem merülünk ki. A testünk természetesen nem könnyen fárad el, de nem lehet egyfolytában, a végtelenségig ugyanazt csinálni.""

„– Mondd, mi történik azokkal a gyerekekkel, akik a Földön meghalnak? Olyanok is vannak, akik halva születnek, vagy a születés után rövid idővel meghalnak. Ők hová kerülnek?
– Az isteni gondviselés kezeibe – felelte barátom derűsen. Mivel ők még nem is éltek igazán a Földön, ezért tetteik alapján nem kerülhetnének semelyik szférába sem, legfeljebb abba, ahonnan jöttek. Minden lélek, aki gyerekkorában hal meg, egy nagyon szép helyre kerül a fényes világok egyikébe. Ott olyan gondoskodásban és oktatásban van részük, amit a Földön biztosan nem kaptak volna meg. Itt növekednek addig, amíg elérik a felnőtt korukat, s aztán mennek tovább. Úgy nevezik ezt a helyet, hogy ’Mennyei óvoda’ ". 
 
Szabó Judit spirituális író és médium

- forrás:spiritualis-tanitasok.hu -
 
- - - - - 
 
 Paulinyi Tamás, Szabó Judit: Üzenetek az égi világokból? - videó
 

2022. november 25., péntek

Az angyalok halálágyi látomásai - Angyalokról énekelt a haldokló betegnek az ápolónő


Világszerte sokan mondták röviddel haláluk előtt, hogy víziókat tapasztaltak (angyalok) s úgy tűnik, hogy segít nekik átjutni a mennybe. Az orvosok, ápolónők és szeretteik arról számoltak be, hogy a halotti ágyban való látomások jelei, tanúi vannak, például haldokló embereket látva, beszélgetni a levegőben lévő láthatatlan jelenlétekkel, és kapcsolatba lépni velük.

 
Míg egyesek az angyal-halálágy jelenséget a gyógyszerek okozta hallucinációkkal magyarázzák, a látomások akkor is előfordulnak, amikor a betegek nem kapnak gyógyszert – és amikor a haldoklók az angyalokkal való találkozásról beszélnek, teljesen tudatuknál vannak. Tehát a hívők azt mondják, hogy az ilyen találkozók csodálatos bizonyítékai annak, hogy Isten igenis küld angyali követeket a haldokló emberek lelkéért.

Gyakori előfordulás

Gyakori, hogy az angyalok meglátogatják azokat az embereket, akik halálra készülnek. Míg az angyalok segíthetnek és segítenek is az embereknek, amikor hirtelen meghalnak (például autóbalesetben vagy szívrohamban), több idejük van arra, hogy megvigasztalják és bátorítsák azokat az embereket, akiknek a haldoklási folyamata elhúzódóbb, például a halálos betegeket. Az angyalok jönnek, hogy segítsenek mindenkinek, aki haldoklik – férfiaknak, nőknek és gyermekeknek egyformán – hogy enyhítsék a halálfélelmet, és segítsenek nekik a problémákon a békére találásért.

„A halálos víziókat az ókor óta rögzítik, és közös jellemzőik vannak, függetlenül a faji, kulturális, vallási, oktatási, életkori és társadalmi-gazdasági tényezőktől” – írja Rosemary Ellen Guiley könyvében, az Az angyalok enciklopédiájában.

Ezeknek a jelenéseknek az elsődleges célja, hogy hívják a haldoklót, hogy jöjjenek velük… A haldokló általában boldog és hajlandó menni, különösen, ha az egyén hisz a túlvilágban. … Ha az illetőnek nagy fájdalmai vagy depressziója volt, teljes hangulati fordulat figyelhető meg, és a fájdalom megszűnik. Úgy tűnik, a haldokló szó szerint „ragyogva ragyog.”

Trudy Harris nyugalmazott hospice nővér írja könyvében Pillanatok a mennyből: igaz történetek a reményről és a békéről az életút végén hogy az angyali látomások „gyakori élmények a haldoklók számára”.

A neves keresztény vezető, Billy Graham Angyalok könyvében írja: Csengő bizonyosság, hogy nem vagyunk egyedül, hogy Isten mindig küld angyalokat, hogy üdvözöljék a Jézus Krisztussal kapcsolatban álló embereket a mennybe, amikor meghalnak. „A Biblia garantálja minden hívőnek, hogy a szent angyalok kíséretében eljusson Krisztus jelenlétébe. Az Úr angyali követeit gyakran nemcsak azért küldik, hogy segítsék az Úr megváltottait a halálkor, hanem azért is, hogy reményt és örömet adjanak a megmaradtaknak, és támogassák őket veszteségükben.”

Gyönyörű látomások

A haldokló emberek által leírt angyali látomások hihetetlenül gyönyörűek. Néha egyszerűen angyalokat látnak az ember környezetében (például egy kórházban vagy otthoni hálószobában). Máskor magába a mennyországba pillantanak bele, angyalok és más mennyei lelkek (például az ember már elhunyt szeretteinek lelkei) a mennyei dimenziókból a földi dimenziók felé nyúlnak. Valahányszor angyalok jelennek meg mennyei dicsőségükben, mint fénylények , sugárzóan szépek. A mennyországi látomások ezt a szépséget fokozzák, és csodálatos helyeket írnak le a csodálatos angyalok mellett.

„A halotti ágyon megjelenő látomások körülbelül egyharmada teljes látomást foglal magában, amelyben a beteg egy másik világot lát – a mennyet vagy a mennyei helyet” – írja Guiley:Angyalok enciklopédiája. „…Néha ezek a helyek tele vannak angyalokkal vagy halottak lelkeivel. Az ilyen látomások tündökölnek, intenzív és élénk színek vannak és erős fény. Vagy megjelennek a beteg előtt, vagy a beteg úgy érzi, hogy a testéből kikerült hozzájuk.

Harris: Mennyország pillantásai...emlékszik vissza, hogy sok egykori páciense „mesélt nekem arról, hogy angyalokat láttak a szobájukban, meglátogatták őket szeretteik, akik előttük haltak meg, vagy gyönyörű kórusokat hallani vagy virágok illatát érezni amikor senki sem volt a közelben…” 

Hozzáteszi: „Amikor angyalokról beszéltek, amit sokan meg is tettek, az angyalokat mindig szebbnek írták le, mint azt valaha is képzelték, nyolc láb magasak, férfiak és nők, fehéret viselnek, amire nincs szó. „Lumineszcens” az, amit mindenki mondott, semmihez sem hasonlítható. A zene, amelyről beszéltek, sokkal kifinomultabb volt, mint bármelyik szimfónia, amelyet valaha is hallottak, és újra és újra olyan színeket emlegettek, amelyekről azt mondták, hogy túl szépek ahhoz, hogy leírják.”

James R. Lewis és Evelyn Dorothy Oliver az angyalokról és a mennyországról szóló halálos látomásokat jellemző „nagy szépségű jelenetek” a vigasz és béke érzését is keltik a haldokló emberekben.Angyalok A-tól Z-ig. 

„Amint a halotti látás felgyorsul, sokan megosztották azzal, hogy a fény, amellyel találkoznak, melegséget vagy biztonságot sugároz, ami egyre közelebb hozza őket az eredeti forráshoz. A fénnyel teli gyönyörű kertek vagy nyílt mezők látványa is megjelenik, ami növeli a béke és a biztonság érzését.” 

Graham Angyalok: „Hiszem, hogy a halál szép lehet. … Sok olyan ember mellé álltam, akik diadalittas arckifejezéssel haltak meg. Nem csoda, hogy a Biblia azt mondja: „Drága az Úr szemében az ő szentjeinek halála” (Zsoltárok 116:15)

Őrangyalok és más angyalok

Legtöbbször az angyalok, akiket a haldokló emberek felismernek, amikor meglátogatják, a hozzájuk legközelebb álló őrangyalok akiket Isten megbízott, hogy gondoskodjanak róluk egész földi életükben. Az őrangyalok születésüktől halálukig folyamatosan jelen vannak az emberekkel, és az emberek imával vagy meditációval kommunikálhatnak velük, vagy találkozhatnak velük, ha veszélybe kerül az életük. De sokan valójában csak akkor vesznek tudomást az angyalokról, amíg nem találkoznak velük a haldoklási folyamat során.

Más angyalokat – különösen a halál angyalát – gyakran a halotti látomásokban is felismerik. Lewis és Oliver idézi Leonard Day angyalkutató eredményeit: Angyalok A-tól Z-ig, azt írja, hogy egy őrangyal „általában a [haldokló] közelében van, és megnyugtató vigasztaló szavakat mond”, míg a halál angyala „általában távol marad, a sarokban vagy az első angyal mögött állva”. Hozzáteszik, hogy „…Azok, akiknek volt találkozásuk ezzel az angyallal, sötétnek, nagyon csendesnek és egyáltalán nem fenyegetőnek írják le. Day szerint a halál angyalának a felelőssége, hogy az eltávozott lélek az őrangyal segítségével elkezdhesse az utazást a „túloldalra”.

Magabiztosság a halál előtt

Amikor az angyalokról készült halotti látomások teljessé válnak, a haldokló emberek, akik látják őket, bizalommal halhatnak meg, miután békét kötöttek Istennel és rájöttek, hogy családjukkal és a barátaikkal, akiket hátrahagynak, minden rendben lesz velük nélkülük.

A betegek gyakran meghalnak nem sokkal azután, hogy angyalokat látnak a halálos ágyukon – írja Guiley:Angyalok enciklopédiájában, amely összefoglalja az ilyen látomásokkal kapcsolatos nagy kutatások eredményeit: „A látomások általában néhány perccel a halál előtt jelennek meg: A vizsgált betegek körülbelül 76 százaléka a látásuk után 10 percen belül meghalt, a többiek majdnem mindegyike egy vagy több órán belül meghalt. .”

Harris azt írja, hogy sok beteg magabiztossá vált, miután angyalokat látott a halálos ágyon: „...teljesen félelem nélkül és békében teszik meg azt az utolsó lépést az örökkévalóságba, amelyet Isten az idők kezdete óta ígért nekik.”

forrás:hu.ndu.ac

- - - - - - 

 Angyalokról énekelt a haldokló betegnek az ápolónő

A Nashville-i kórházban fekvő Margaret Smith egy éve küzdött a májrákkal, operációra nem volt lehetőség. A felvételen egy Olivia Neufelder nevű ápolónő ül a 63 éves beteg mellett, és Margaret egyik kedvenc dalát énekli, hogy a fájdalomcsillapítók hatásának enyhülése után is elviselje a fájdalmakat. Dancing in the Sky című száma azért is különleges, mert arról szól, hogy a nemrég elhunyt hozzátartozó / barát mennyire hiányzik, de biztos, hogy jól érzi magát, és az angyalokkal énekel a Mennyországban.

"Nem írható le szavakkal az a szeretet és nagyrabecsülés, amit Olivia nővér iránt érzünk, akit anyu az angyalának hívott.” - írta a videóhoz a haldokló asszony lánya. Margaret Smith végül két nappal ezelőtt hunyt el.

forrás:24.hu -1010 Wins

 Olivia és Margaret -videó

 
 
 
 Dancing in the Sky - Táncolni az égben
 

Mondd el, hogy néz ki a Mennyország?

Békés, szabad ahogy mondják?

A nap örökké süt?

A félelmeid és a fájdalmad megszűnt?

Itt a Földön minden, a jó hiányzik, amióta elmentél,

És itt a Földön minden más, itt üresség van.

Oh, oh remélem hogy táncolsz az égben,

És remélem, hogy énekelsz az angyalok kórusában.

Remélem az angyalok tudják, mink van,

Fogadok, olyan szép amióta a mennyországba érkeztél.

Most, meséld el mit csinálsz ott fent a Mennyben?

Tele vannak a napok szerelemmel és fénnyel?

Van ott zene? Van ott művészet és találmány?

Mondd el boldog vagy?

Jobban élsz?

Mert itt a Földön minden, a jó hiányzik, amióta elmentél,

És itt a Földön minden más, itt üresség van.

Oh, oh remélem hogy táncolsz az égben,

És remélem, hogy énekelsz az angyalok kórusában.

Remélem az angyalok tudják, mink van,

Fogadok, olyan szép amióta a mennyországba érkeztél.

https://lyricstranslate.com

 Dancing in the Sky - Táncolni az égben - videó

forrás:Carsonicools

Mondd el, hogy néz ki a Mennyország?
Békés, szabad ahogy mondják?
A nap örökké süt?
A félelmeid és a fájdalmad megszűnt?
 
Itt a Földön minden, a jó hiányzik, amióta elmentél,
És itt a Földön minden más, itt üresség van.
 
Oh, oh remélem hogy táncolsz az égben,
És remélem, hogy énekelsz az angyalok kórusában.
Remélem az angyalok tudják, mink van,
Fogadok, olyan szép amióta a mennyországba érkeztél.
 
Most, meséld el mit csinálsz ott fent a Mennyben?
Tele vannak a napok szerelemmel és fénnyel?
Van ott zene? Van ott művészet és találmány?
Mondd el boldog vagy?
Jobban élsz?
Mert itt a Földön minden, a jó hiányzik, amióta elmentél,
És itt a Földön minden más, itt üresség van.
 
Oh, oh remélem hogy táncolsz az égben,
És remélem, hogy énekelsz az angyalok kórusában.
Remélem az angyalok tudják, mink van,
Fogadok, olyan szép amióta a mennyországba érkeztél.
https://lyricstranslate.com