2019. március 31., vasárnap

5 egyértelmű jele annak, hogy egy elhunyt szeretted lelke a közeledben van



Nem kell pszichikus médiumnak lennie valakinek ahhoz, hogy kapcsolatba léphessen az elhunyt szeretteivel. Tény, hogy az elhunyt lelkek mindig eljutnak hozzánk szükség vagy az utánuk való vágyakozás esetén.


Fontos üzenetekkel érkeznek, vagy egyszerűen csak azért, hogy megnyugtassanak a jelenlétükkel, és azt szeretnék, ha tudnánk, hogy minden rendben van. Általában azonban hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni ezeket a jeleket, és azt gondoljuk, hogy a túlságosan aktív képzeletünk szüli őket, és úgy véljük, hogy ez hozzátartozik a bánat feldolgozásához.

De ha mindannyian jobban képesek lennénk felismerni a tudatosságunkat, akkor megnyugtató érzés volna számunkra, ha tudjuk, hogy soha nem vagyunk egyedül.

Az alábbi öt jel egyértelműen arra utal, hogy az elhunyt szerettünk a közelünkben van.

Érezzük az illatukat

A szaglásunk a legerősebb az érzékeink közül, és csupán egy fuvallat is ezer emléket hozhat felszínre. Az illatok közül a leggyakrabban cigaretta vagy szivar illatáról számolnak be, miközben senki nem dohányzik a közelben. Továbbá sokan említik meg a parfüm és a virág illatot.

Eltűnő és megjelenő tárgyak

Az elhunytakkal kapcsolatban sokan számolnak be arról, hogy egyszerűen "ellopnak" dolgokat otthonról, amelyek csak később jelennek meg a legkülönfélébb helyeken. Úgy érezheti valaki, mintha megzavarodott volna ez elméje, de nem kell aggódni, csak így próbálják meg felhívni a figyelmet.

Ezt a jelet nyilvánvalóan sokan szándékosan figyelmen kívül hagyják. Ellentétes esetben észrevesszük, hogy eltűnt valami, ami nagyon fontos számunkra, és elkezdünk stresszelni miatta. Majd hirtelen a legváratlanabb helyen újra felbukkan, ahol könnyen megtalálható, miközben biztosak vagyunk abban, hogy korábban ott már kerestük.

Megmagyarázhatatlan jelenségek

Nem ritka, hogy az eltávozott szerettünk szelleme képes hatást gyakorolni az otthoni elektromos eszközökre. Előfordulhat, hogy az izzók gyakrabban égnek ki, vagy más eszköz nyilvánvaló ok nélkül elindulnak. Gondolj bele, ha a másik oldalon lennél, te nem ezt tennéd?

Érezzük az érintésüket

Leggyakrabban röviddel azután, hogy a szerettünk eltávozott, lágy simogató érzést tapsztalhatunk akár a hátunkon vagy a kezünkün, ami egyértelmű jele annak, hogy az elhunyt vigasztalni próbál bennünket. Mások annyit érezhetnek, hogy nincsenek egyedül, és érzékelik valaki másnak a jelenlétét a szobában.


Megjelennek az álmainkban

Az élénk álom egy elhunyt szerettünkkel tudatos álom vagy látomás is lehet. Ez az álom erejének köszönhető. Gyakran olyan intenzívek, hogy felébredünk az éjszaka közepén, tele érzelmekkel. Ráadásul lehet, hogy tudatában vagyunk a ténynek, hogy álmodunk, mégsem tudjuk elfogadni.

Könyvajánló:

Lyn Ragan:Kopogtat a túlvilág - Ismerd fel a másik oldalról érkező ajándékokat!

Amikor elveszítünk valakit, a fájdalom mellett a hiányérzet az, amitől a legjobban szenvedünk. S míg a fájdalmat enyhítheti az idő múlása, addig az űr, amelyet a szeretett lény távozása hagy bennünk, csak egyre nagyobb lesz. Úgy érezzük, minket is elnyel, tehetetlenek vagyunk vele szemben. Vagy mégsem?


Lyn Ragan mély meggyőződéssel hiszi - és ebben saját története és tapasztalatai erősítették meg -, hogy halottaink, földi porhüvelyüket levetve, tovább élnek a Túlvilágon. S ahogyan mi is a legbensőnkben őrizzük emléküket, úgy ők sem feledkeznek meg rólunk. Kommunikálnak velünk. Jeleket küldenek. Ezeket az üzeneteket azonban nem mindig könnyű fogni és értelmezni, márpedig mindnyájan egyértelmű jelekre vágyunk.

Egy új nyelvet is fáradságos munka elsajátítani, de a Szellemek Nyelvét megtanulni még nehezebb. Ebben segít Lyn Ragan, aki rendszerezi a Másik Oldalról érkező jelek fajtáit és jelentésüket. A Kopogtat a Túlvilág egyfajta ábécéskönyve ezeknek a jeleknek és üzeneteknek, a halottaink küldte ajándékok megfejtéséhez.

Halott szeretteink kommunikálni akarnak velünk. Ha kapcsolatban szeretnél maradni azokkal a szeretteiddel, akik már elhagyták a földi világot, és fel szeretnéd ismerni a Másik Oldalról érkező ajándékokat, ez a könyv hasznodra lesz!

LYN RAGANt élete nagy tragédiája indította el a spiritualizmus útján. Kedvesét, Chipet meggyilkolták. Gyászából Chip Odaátról érkező üzenetei ragadták ki - a nő azt kívánta tőle, hogy írja meg a történetüket. Míg Lyn első regényén dolgozott, megismerkedett az energiamunka spirituális művészetével, tanulmányozta a reikit, az auraérzékelést és a csakra-kiegyensúlyozást. Később hivatásos aurafényképész, felszentelt lelkész és gyerekkönyvíró lett belőle. Ma Atlantában él.

(forrás:ujvilagtudat.blogspot.com)

Lyn Ragan:Kopogtat a túlvilág:

Féllábbal a túlvilágon: Tapasztalatok az élet és halál közötti mezsgyéről (1. rész) - videó
forrás:jujtube1


Féllábbal a túlvilágon: Tapasztalatok az élet és halál közötti mezsgyéről (2. rész) - videó
forrás:jujtube1
 

2019. március 30., szombat

Peller Mariann a reinkarnációról mesél



 Egy amerikai kisfiú, a 11 éves Ryan Hammons elképesztő történettel állt elő. Ryan szinte sokkolta a szüleit, amikor egy könyvet lapozgatva rábökött egy fekete-fehér fotóra és közölte, a képen ő látható, ezt megelőző életében. Mintha a fénykép szétrobbantotta volna a feledés homályát, Ryan mesélni kezdett előző életéről... 


Elmondta, hogyan hívták, hogy színész volt, bár nem ért el nagy sikereket, hogy szerette Párizst, és még 55 db, pontos információval szolgált. A szülei nyilván nem hagyták szó nélkül a dolgot, édesanyja elvitte egy neves pszichiáterhez is, aki megállapította, hogy a gyerek tökéletesen egészséges és láthatóan hisz abban, amit elmesélt. Megkérdezték az édesanyját, hogy tőlük hallott-e a gyerek a reinkarnáció tanairól. Mire az asszony elmondta, hogy ők a Babtista egyház szellemében nevelkedtek, így soha szóba sem kerülhetett ilyesmi, ugyanis nem hisznek a reinkarnációban.

Ryan Hammons egy könyvet lapozgatva rábökött egy fekete-fehér fotóra és közölte, a képen ő látható, ezt megelőző életében
Forrás: NBC News

Ezután igyekeztek utánajárni a fekete-fehér képen szereplő, kalapos férfinak. Kiderült, hogy a képen valóban egy színész látható, egy film jelenetében, ugyan csak kis szerepben. De a neve így is fenn maradt: Marty Martyn-nak hívták, és az 1930-as években, Hollywood aranykorában dolgozott. Gyakorlatilag minden, amit a kissrác állított, igaznak bizonyult, ennek alaposan utánajártak. Ryan végül még hozzátette, hogy halála után Isten valamiért (ő nem tudja, hogy miért) úgy döntött, hogy kisbabaként újra a világra kell jönnie, ezért van most itt.

Amikor a Színház- és Filmművészeti Egyetemre jártam, volt egy zseniális pszichológia tanárnőm. Egy mély, személyes beszélgetésünk alkalmával megkérdeztem tőle, hogy hisz-e a reinkarnációban, mert nekem olyan érzésem van, hogy sok minden azért történik velem, mert előző életemben nem voltam elég jó, és most „fizetnem" kell érte. A tanárnő nagy levegőt vett, és azt mondta: „Ez egy nagyon jó kérdés, Mariann! Tudod, én nem hiszek a reinkarnációban. Én tudom, hogy van."

Peller Mariann

Ez a pár mondat belém égett. Mert a hitetlen és hívő énem csatáznak egymással
Van egyfajta elmélet, amit tanítottak nekem anno, hittan órán. Megtanultam, megértettem. Ahogy nőttem, tágult a világlátásom, és továbbra is folyamatosan tanulok. Mert az ember rengeteg elképzeléssel, irányzattal, elmélettel és filozófiával találkozik, egyikkel-másikkal megismerkedik picit közelebbről is, de végül magára van hagyva. Annyira imádnám, ha jönne valaki, és megmondaná a tutit – de az tényleg a tuti legyen! Szeretném tudni az igazat, rettentően. Erről szól az életem egyik legfontosabb része: a keresésről, a kérdésfeltevésekről, és legfőképpen, a hitem erősítéséről. Ha hiszek a reinkarnációban, akkor tudom (mert legbelül így érzem), hogy volt olyan megelőző életem, amikor elveszítettem a hitemet.

Sőt, egyenesen Isten ellen fordultam, megtagadtam a létezését, és azt hirdettem, hogy a földi létben csakis a sötét oldal adhatja meg mindazt, amire vágyunk.
Különben miért lenne bennem totális viszolygás a sötét oldallal kapcsolatban, ha még soha nem tapasztaltam meg? De amikor rágondolok, a gyomrom táján érzem, totális bizonyossággal, hogy nekem az rossz. Ráadásul, mindenki érzi, hogy mikor tesz rosszat, mikor árt egy másik embernek. Csak azokat, akik átálltak, már nem érinti meg, nem érdekli, mert elaludt a lelkükben a Fény. Pedig ott van bennük, csak fel kéne lobbantani újra!

Amikor reinkarnációs utaztatáson vettem részt, és bepillantottam két előző életembe, végig harcolt bennem a hinni akaró és a szkeptikus énem. Mi van akkor, ha az egészet beképzelem magamnak, és azért látok helyeket, embereket, jeleneteket egy rég múlt életből, ahol a lelkem egy megtört férfi testében lakott, mert nagyon szeretnék ilyet látni, nem pedig azért, mert ez igaz is volt? Végül arra jutottam, hogy akkor sincs semmi! Az élmény segített ismét egy lépéssel közelebb kerülnöm önmagamhoz, megint megértettem egy apró szeletkéjét a lelkemnek, hogy bizonyos dolgok miért esnek nehezemre, vagy miért fájnak jobban, mint másoknak.

Szeretném ugyanolyan határozottan kijelenteni, hogy tudom, hogy van reinkarnáció, ahogyan azt a csodálatos pszichológia tanárnőm tette, de még nem tartok ott. Csak azt tudom, hogy mélyen hiszek benne. Hiszem, hogy sokszor élünk, mert egyetlen élet nem elég, hogy minden lehetséges élethelyzetet megéljünk, és a világon létező összes tanulságot elsajátítsuk, míg végül olyanná válunk, mint maga, Jézus Krisztus, aki egy volt (és most is az) az Atyával. Már az is nagy dolog, hogy újra képes vagyok tisztán hinni.
(forrás: life.hu - Peller Mariann)

Kapcsolódó írás:

Reinkarnációs regresszió - videó
forrás:Szuha László

Honnan kapjuk az életünket működtető energiát?



Az életünket működtető energia vajon mi? Miből ered? Az élet leszűkíthető pusztán a fizikai testre és annak kémiájára?

 Dr. Egely György

Mi van a test energiamezőjével, mi a helyzet az aurával? Mi a kapcsolat az aura és a minket körülvevő energiamezők között? Az agy milyen energiákat képes előállítani? Mi az energiánkat termelő legfontosabb életerő-tényező? 
A fentiek megértése fontos ahhoz, hogy tudjuk, miként és hogyan hatunk egymásra energetikailag, miért érezzük azt, hogy néha teljesen elhagy az életerőnk, vagy épp mitől leszünk hirtelen energikusak. Nem árt tudni azt, hogy mi az, ami lehúz, vagy feltölt bennünket.

Dr. Egely György és Jakab István beszélgetése.

forrás:VNTV -VIVA NATURA TELEVÍZIÓ 
Honnan kapjuk az életünket működtető energiát? - Dr. Egely György, Jakab István - VIDEÓ itt:
Pauline Wills: Csakra Kézikönyv - Hozza egyensúlyba teste éltető energiáit!

 A csakrák testünk energiaközpontjai, a szellem és a fizikai test közötti kapcsolat képviselői, csomópontok, ahol a test életereje összegyűlik és rendeződik.

A hét főcsakra mindegyike testünk bizonyos részéhez és egy adott életterülethez kötődik. Amikor csakráink egyensúlyban és összhangban vannak, duzzad bennünk az életerő. Ám ha ez az egyensúly felborul, a test energiáinak szabad áramlása akadályokba ütközik. Ilyenkor rövid idő alatt elfáradunk, úgy érezzük, "nem vagyunk formában".


Pauline Wills, a téma ismert szakértője, elismert reflexológus, színterapeuta és jógaoktató részletesen bemutatja a csakrákat, melyek az ősi indiai gyógyítás és jógafilozófia fontos részei.

Minden csakrával külön fejezet foglalkozik. Ez tartalmazza:

  • az adott csakrához kapcsolódó hindu istenségek és állatok szimbolizmusának magyarázatát
  • a csakra kapcsolatát a fizikai testtel
  • légző- és vizualizációs gyakorlatokat, amelyek az adott csakra érzékelését segítik
  • a csakrához kapcsolódó elemeket és színeket
  • az adott csakra tiszítását és aktiválását segítő jógapózokat
  • a csakra mantrájával működő légzőgyakorlatokat
  • a csakrához tartozó jantra meditációt
A Csakra kézikönyv praktikus gyakorlatain keresztül elsajátíthatjuk, hogyan ébresszük fel saját, természetes energiáinkat. Rendszeres ismétlésükkel javítjuk a szellemi, érzelmi és fizikai egészségünket, megemeljük energiaszintünket, így könnyebben átlendülünk a mindennapi akadályokon.
(Forrás: ujvilagtudat.blogspot.com)

Csakra kézikönyv - videó
forrás:Bioenergetic Kiadó

2019. március 29., péntek

Jin Ji Du Li: egyszerű kínai gyógymód az egészségünkért!



Jin Ji Du Li gyakorlásával késleltethetjük az öregedést és megelőzhetünk számos betegséget, többek között a memóriánk gyengülését. Ugye nagyon egyszerűnek tűnik? 


Végezze ezt az egyszerű és hatásos kínai gyakorlatot és meglátja. Lényeges, hogy a Jin Ji Du Li gyakorlat közben a szemünk csukva legyen. Ügyeljen erre. 

Így végezzük a gyakorlatot: 

Álljunk egy lábon, közben tartsuk csukva a szemünket. Ennyi az egész. 


Tegyünk egy próbát, álljunk fel, csukjuk be a szemünket és próbáljunk egyenesen állni egy lábon. 

Ha nem képes min. 10 másodpercig így maradni, az azt jelenti, hogy a teste olyan állapotban van, mintha 60-70 éves lenne. Vagyis lehet, hogy csak 40 éves, de a teste sokkal gyorsabban öregedett. 

Könnyen el lehet végezni a gyakorlatot nyitott szemmel, de teljesen más a helyzet, amikor ugyanezt csukott szemmel próbáljuk meg! 

Az egyensúlyozásnál sokat segít, ha közben a nyelvünket a szájpadlásunkhoz támasztjuk!

 Ha ez segít, akkor kezedet kiteheted oldalra, mintha azok szárnyak volnának.


Aki sohasem próbálta, ne lepődjön meg, ha 2-3 másodpercnél tovább nem tud megállni egyenesen és elkezd inogni.
Nem fontos, hogy magasra emeljük a lábunkat, ha a belső szerveink nincsenek szinkronban, már az is kizökkent az egyensúlyból, ha csak egy kissé emeljük fel a lábunkat. 

A kínaiak hatalmas tudással rendelkeznek az emberi testről. 

Megnyugtató érzés, hogy a rendszeres és gyakori edzés segíthet abban, hogy visszanyerjük az egyensúlyérzékünket. 

Tény, hogy a kínai gyógyászok javaslata szerint, ha naponta egy percet gyakoroljuk a Jin Ji Du Li-t, az segít a demencia megelőzésében. 


(A demencia a gondolkodás, az érzelmek és a társas képességek hanyatlása, ami korlátozza a társas életet és a teljesítőképességet. Többnyire az agy igazolható betegségével jár együtt.) 

Kezdetben próbálja meg csak egy kissé becsukni a szemeit, ahelyett, hogy teljesen becsukná. Ezt javasolja a kínai gyógyász, Zhong Li Ba Ren. 

A Jin Ji Du Li napi gyakorlása sok betegség gyógyításában segíthet, mint pl.

-magas vérnyomás, 
-cukorbetegség, 
-gerincbántalmak, 
-szenilitás. 

Zhong Li Ba Ren "Jobb ha magunkon segítünk, mint ha az orvosoktól várjuk a segítséget" című könyve best-seller lett, ezt az egészségünkkel foglalkozó könyvet Kínában a legmagasabb példányszámban adták el a tavalyi első megjelenése óta. Jól mutatja a sikerét az a tény, hogy már több mint 1 millió példányt adtak el a könyvből. 

A kínai gyógyászok meggyőződése, hogy szervezetünkben akkor léphetnek fel betegségek , ha a különböző belső szervek koordinációjában problémák jelennek meg, vagyis a testünk elveszíti egyensúlyát. A Jin Ji Du Li képes regenerálni a szervek kölcsönhatását, hogy megfelelően működjenek. 


Zhon Li Ba Ren úgy fogalmazott, hogy az emberek többsége csukott szemmel nem képes 5 másodpercnél tovább megállni egy lábon, de a későbbiekben, ha már napi rendszerességgel végzik a gyakorlatot, akár két percnél tovább is képesek talpon maradni. 

Minél hosszabb ideig vagyunk képesek megtartani ezt a pózt, annál kevésbé érezzük ezt megterhelőnek. 

Miközben gyakorolja a Jin Ji Du Li-t, észre fogja venni, hogy az alvás minősége, és az ön memóriája is jelentős mértékben javul. 

A legfontosabb, hogy ha naponta csukott szemmel egy percet gyakorolja a Jin Ji Du Li-t, nem fog szenilitásban szenvedni, (ez azt jelenti, hogy az agy egészségesen fog működni.) Zhon Li Ba Ren elmagyarázta, hogy 6 fontos meridián van, amelyek átfutnak a lábunkon. Amikor egy lábon állunk, a gyakorlat következtében érezhetünk fájdalmat, és ha ez a helyzet, akkor az ezekhez a meridiánokhoz tartozó szervek elkezdik megkapni a szükséges egyensúlyt. Ezzel a módszerrel a tudatunk és a testünk csatornái a lábainkra koncentrálnak. 


Jótékony hatással van a Jin Ji Du Li gyakorlása a magas vérnyomással és a cukorbetegséggel összefüggő számos betegségre. 
Gyorsan megszűnnek a nyaki és gerincbántalmak, és a köszvény is megelőzhető ezzel. 

Alapvető gyógymódja ez a hideg lábaknak, és az immunrendszerünket is erősíteni tudjuk. 

Nem kell várnia a Jin Ji Du Li gyakorlásával addig, amíg valamilyen betegség meg nem jelenik. Szinte bárkinek ajánlható ez a gyakorlat, különösen jótékony hatású fiatalkorban, ha egészségesen naponta edzenek, nagyobb valószínűséggel előzhetik meg az adott életkorban megjelenő betegségeket. 

Nem ajánlott azoknak, akiknek lábproblémái vannak és nem tudnak huzamosabb ideig talpon maradni.
(forrás: joportal.hu)

Jin Ji Du Li - Yan Xin mester - videó
forrás:KUNGFU.LIFE


2019. március 27., szerda

Szabó Judit: Lélekből újjászületve

 

Részlet a könyvből:

A csend tükre

A csend kibontja a lélek szárnyait. A csendben megnyílnak a kapuk. Egyre magasabb és magasabb kapuk tárulnak ki a csend érintésére, míg végül ott áll a Lélek leplezetlenül. Fátylak és tükrök nélkül, tisztán, szemtől-szembe. Vajh, érett-e a lélek erre a találkozásra? Elbírja-e önnön nagyságát? Szembe mer-e nézni a földi lét a tisztán ragyogó, makulátlan Létezéssel?


Mert a szembesülés pillanata mélységes tükröt tart a sárral-porral fedett földi vándor elé. Bele mer-e tekinteni? S ha igen, megrendül-e a látványtól? Mert a tiszta, sugárzó Lélek előtt nincsen semmi sem elfedve. Mindent megmutat, mindenről fellebbenti a fátylat, mindent tisztán, önmaga valóságában tár fel.

Bizony, a földi vándornak erősnek, s rettenthetetlennek kell lennie, ha bele akar nézni e tükörbe – önnön lelke mélységeibe. Erősnek, hogy találkozhasson valódi, óriás Önmagával. S e találkozás nem történhet idő előtt, mert a kis földi én összeroppanna benne. Ezért a Gondviselés óvó keze megmenti a korai kibontakozástól. Ahogy a virág szirmai is fokozatosan nyílnak meg a Nap melegítő sugarának, úgy van ezzel a lélek is. A belülről izzó tűz heve ébreszti fel a lélek dermedt szirmait.

Mert Isten gondoskodó keze kitisztítja a neki szentelt templomot, mielőtt belépne oda. Így midőn az ember lelke méltónak találtatik templommá válni, a szent tűz végigmossa falait, átizzítja oltárát. Majd az oltáron egyesül a fentről alászálló Égi Tűzzel. A templom immár előkészíttetett. A megtisztult belső várja a nagy ünnepet, hogy Isten ismét felszentelje, s újra birtokba vegye. S mikor beléköltözik, az Ember hazaér. Újra otthonára lel égi hazájában.

Földi vándor, mikor csendben vagy, a templomodban vagy. S minél mélyebbre hatol bensődben a nyugalom, s a rezdületlenség, annál közelebb vagy mezítelen Önmagad megpillantásához. S Teremtőd gondviselését dicséri, hogy nem fog felkészületlenül érni a Találkozás. Belemerülve a csendbe, felébred a szent tűz, s tudja, itt az idő, hogy előkészítse a templomot. 
Ezért hát ne bánd, ha hulló könnyeid mossák le templomod ablakát. Drágák ezek a könnyek Istennek. Mint gyöngyszemeket őrzi, hogy ha majd visszatérsz, megtisztult lelkedet ékesítse velük. Ne bánd hát, ha a templom tisztulása fájdalom földi árnyékodnak. Istennek sokkal jobban fájt látni téged a végtelen bolyongásban. Te boldogan mentél el, s az Ő szíve fájt. De mint türelmes, hűséges szerelmes várta visszatértedet. S most, mikor megálltál a legtávolabbi ponton, felemelted fejed, s újra megszólítottad Őt, minden megváltozott. Az Ő Szíve ujjong az örömtől, s a te por-sár ruhád foszladozik – vele együtt a mámorba alászállt lelked is. És midőn a legtávolabb kerülsz, mikor úgy érzed, hazátlan, kivetett, otthontalan nyomorult vagy, csend lesz benned, vándor. A fájdalom feltárja rég elfeledett templomod ajtaját. Rozsdás, nyikorgó hangon, de megnyílik, s te hirtelen elvakulsz a bentről kiáradó fénytől. Majd megrémülsz, s gyorsan bezárod az ajtót. De már minden hiába, megérintette szívedet. Lelked beleremegett az emlékbe. Otthon! Újra otthon! Az emlékezés sűrű ködén átsugárzik a mennyei érzés: otthon lenni, megérkezni, visszatérni a szent végtelenségbe. Édes, mámorító érzés!

S nem tehetsz mást, földi vándor, mint követed szíved hívó szavát. Mert már emlékszel, s emlékeid a szent létezésről lassan kioltják földi vágyadat. Hazafelé tisztul belső szentélyed, elmélyül a csend, lelked kibontja szárnyait. Poros ruháid lassan lehullanak rólad, fátylaid szertefoszlanak, s végül ott állsz átfényesedve, tükrök és leplek nélkül. Nincs már találkozás, mert eltűnt a szemlélő, s te Önmagaddá lettél. Megérkeztél.
(Szabó Judit:A csend tükre)
 
Szabó Judit: Hazatérés - A lélek útja a halál után:
https://dszilvia.blogspot.com/2018/09/szabo-judit-hazateres-lelek-utja-halal.html

 Szabó Judit

2019. március 26., kedd

Szendi Gábor: Hogyan éljük túl eltemetésünket?



Ma már ez a kérdés megoldott, legjobb a hamvasztás. De egykoron nem egyszer tetszhalottakat temettek el, akik aztán a föld alatt tértek magukhoz. Rossz belegondolni is...mégis, van, aki képes eltemettetni magát önként és túl is éli.


Edgar Allan Poe egész élete olyan volt, mint rémnovellái, talán ezért is rettegett attól, hogy vele még az is megtörténhet, hogy élve fogják eltemetni. Ez irányú rettegéseit egy novellájában próbálta meg átadni olvasóinak. Ebben alteregója mindenféle óvintézkedéseket tesz, hogy esetleges halála és eltemetése után, ha netán mégis feltámadna, miként tudjon jelt adni a külvilágnak. Egy nap aztán mégiscsak arra ébred, hogy ott fekszik a koporsóban, és sehol a csengő zsinórja. Az a film sem egy Walt Disney történet, amelyben egy rab a börtönorvos segítségével rafinált szökési trükköt eszel ki; ha valaki meghal a börtönben, ő majd bebújik mellé a koporsóba, a koporsót kiviszik a temetőbe, ott elföldelik, s mikor minden elcsendesül, a börtönorvos kiássa őt. A terv remekül megy, váratlanul meghal valaki, hősünk elrejtőzik a koporsóban, s már el is temették. Mit meg nem tesz az ember a szabadságért. Ám a hulla mellett, hat lábnyira a föld alatt, unalmas a várakozás; hősünk érdeklődése a holttest felé fordul, s rá kell döbbennie, hogy koporsótársa nem más, mint a börtönorvos maga.
Hogy ezek a fikciók által felkorbácsolt félelmek nem alaptalanok, azt számos olyan eset illusztrálja, amikor ilyen-olyan okból exhumált koporsók belső falán bizony a föld alatt újraéledt emberek kétségbeesett szabadulási próbálkozásainak és pánikállapotának nyomait lehetett felfedezni.
Szent Pétervárott történt meg az az eset 1886-ban, hogy egy orvost halottnak vélve eltemettek, s mikor már a gyászolók elmentek, a sírásók, akik körletrendezést tartottak, különös hangokat hallottak a mélyből. Kiemelték a koporsót a sírból, s mikor felnyitották, nyilvánvalóvá vált, hogy az orvos még nemrég élt, de mire kimentették volna, megfulladt.
Képzeljük csak el, ahogy körmeinket a deszkába vájva iszonyú rettegésben vergődünk, aztán megfulladunk miközben esetleg csak pár lépésnyire fölfelé emberek sóhajtoznak, s melengeti őket a napsütés.
Rövid kulturális ajánlatunk után akár egyfajta megoldási lehetőségként is értékelhetjük az indiai fakírok különös képességeiről szóló beszámolókat, és elképzelésünk is lehet arról, mivel kell megküzdenie annak, akit saját akaratából élve eltemetnek.

Az eltemetett emberek

Az 1800-as években élt egy Sandhu (annyi mint "fakír") Haridas nevű yogi, akiről különös történeteket meséltek. Állítólag egy misszionárius éppen egy csónakban próbálta őt megtéríteni Krisztus tanaira, mire a yogi megkérdezte, mit tudott ez az ember, hogy őneki az ő követőjévé kéne válnia. "Olyanokat cselekedett, amik isteni hatalmát mutatták", felelte a misszionárius. "Pl. tudott a vízen járni", mutatott ki a csónakból. "Mi ebben a különös?", kérdezte Haridas, azzal kilépett a csónakból és sétálgatni kezdett a vízen.
A történet persze inkább tűnik a nyugati gondolkodás megcsúfolásának, mint igaznak, de ugyanerről a Haridasról írták le az első jól dokumentált élve eltemetést is.
Ranjit Singhnek, Pandzsábia híres felvilágosult maharadzsájának fülébe jutott, Haridas yogi különös szokása, hogy időnként eltemetteti magát, majd újra feltámad. Magához hivatta a fakírt, és palotája kertjében szigorúan ellenőrzött körülmények közt megismételtette vele a produkciót. A yogi egy 1.2 magas, 1 méter oldalszélességű faládát rendelt, amibe némi előkészület után a szokásos lótusz ülésben helyezték be tanítványai. A ládát lezárták, eltemették, a sír fölé árpát vetettek, majd hat héten át szigorúan őrizték a sírt. Felnyitáskor a népes vendégseregen kívül külföldi orvosok is jelen voltak. Az árpa már szépen kihajtott, a sír érintetlen volt. A kiemelt ládában a fakír vállára ejtett fejjel, megmerevedett testtel ült, akár egy halott. Orvosok vizsgálták meg a hideg testet, és mivel pulzus nem volt tapintható sem a csuklóján, sem a halántékán, megállapították, hogy halott, bár furcsának találták, hogy a fakír feje meleg. Kihámozták a testet a ládából, és a fakír teste egyszerre csak görcsbe rándult, megindult a légzés és a szívverés és a fakír síri hangon megszólította a közelében ülő maharadzsát: "Most már hiszel nekem?". Fél óra múlva a fakír már sétálgatni tudott. Az esetet 1837-ben közölte egy indiai orvosi szaklap.
Azt is tudjuk, hogyan készült fel Haridas az élve temetésre. A yogi már hónapokkal előtte koplalni kezdett, amit úgy kell érteni, hogy az amúgy is vérszegély vegetáriánus fakír étrendet tovább csökkentette. A temetés előtti napokban már csak kevéske tejet ivott és hashajtózza magát, hogy kitisztuljon, végül az utolsó két napban már koplalt. Gyomrát egy 27 méteres vászonszalag lenyelésével és visszaöklendezésével tisztította ki. A koporsóba való beköltözés előtt orrát, fülét viasszal tömte be, nyelvét hátrahajtva lezárta garatát. Ehhez már korábban átvágta nyelvgyökét.
Persze egy eset nem bizonyít semmit, és messziről jött ember és újság azt mond és ír, amit akar.

Tudományos vizsgálatok

A nagyhírű angol orvosi lap, a Lancet közölte Rustom Jal Vakil vizsgálatát, melyet tízezer ember figyelhetett meg Bombayben, s melyben Ramdasji fakírt eltemették 62 órára egy kb. hat köbméteres dobozban. A fakír testére elektródákat rögzítettek. A föld alatt szívműködése és vérnyomása normál maradt, légzés száma kicsit lecsökkent és a kísérlet végeztével tökéletes kondícióban jött elő a ládából.
1956-ban, miközben mi az ismert történelmi eseményekkel voltunk elfoglalva, az indiai Bangalore-ban egy Hoenig nevű pszichiáter, akinek kenyéradója az amerikai Manchester Egyetem volt, részt vett Krishna Iyengar yogi attrakciójának tudományos megfigyelésében. A yogira EEG és EKG elektródákat ragasztottak, hogy megfigyeljék agy- és szívműködését, majd eltemették egy 60x90x120 cm-es ládában kilenc órára a föld alá. A ládában mérték a hőmérsékletet és a levegő összetételét is. Mikor lejárt a yogi munkaideje és kiszabadították, hogy bizonyítsa fittségét, azonnal bemutatott egy lótuszüléses fejenállást. Az EEG a kilenc óra alatt teljesen éber állapotot mutatott, vagyis a Mester nem aludt, de nem is gondolkodott, s meg sem moccant; mindezt egyébként jelezték volna az EEG hullámok. Iyengar azt mondta, hogy a shavasana, vagy holttest tartást vette fel, az ujjaya légzést alkalmazta és Isten nevét tartotta tudata centrumában. A széndioxid mérés azt jelezte, hogy a yogi légzése erősen lecsökkent a kilenc óra alatt.

Anand és munkatársai 1961-ben Ramanand yogit két alkalommal nyolc majd tíz órára üveg ill. fémdobozba zárták, hogy pontosan megmérjék légzését, és azt találták, hogy a yogi oxigén-felhasználása és széndioxid kibocsátása nagyon lecsökkent, de szívverése és légzése nem változott annak ellenére, hogy a kísérlet vége felé már egyre kevesebb oxigén állt a rendelkezésére. (Normálisan a csökkenő oxigén és növekvő széndioxid tartalom reflexes úton fokozza a légzés szaporaságát!) Hasonló vizsgálatokat mások is végeztek azonos eredménnyel.
Kothari és munkatársai 1973-ban egy yogit nyolc napra ástak el a föld alá egy ládában, miután teleaggatták műszerekkel. Amikor a ládát elföldelték, a yogi szívverése lecsökkent 50 ütés per percre, majd hirtelen, minden átmenet nélkül az EKG vonala kiegyenesedett, amit a kórházas filmekből jól ismerünk: a szívmegállás és a halál jele. A kutatók arra gyanakodtak, hogy a szerkezet meghibásodott, vagy szakadás van valahol a huzalokban, hiszen az EKG jelek minden átmenet nélkül szűntek meg. Hibát azonban nem találtak, és némi aggodalommal szívükben, de bízva yogijukban, tovább folytatták a kísérletet. A nyolcadik napon támadt egy kis izgalom. Nem lehetett ugyanis tudni, hogy most kiásásnak, vagy exhumálásnak nevezzék-e azt testgyakorlatot, melynek során majd ásók segítségével hozzájutnak a ládához és a benne tartózkodó yogihoz. Ám a megbeszélt "találkozó" előtt fél órával az EKG ismét jelezni kezdett, s alacsony, de normál szívverést mutatott. Gyorsan kiemelték a ládát, és a yogit merev tartásban úgy találták, ahogy betették a ládába. Miután a yogi feléledt, a gyanakvó kutatók még azt is kipróbálták, mit mutatott volna az EKG, ha a yogi leveszi magáról az elektródákat, majd valahogy 8 nap múlva visszaragasztja. Úgy találták azonban, hogy ez esetben mindenféle cikk-cakkok jelentek volna meg az EKG görbén. De hát ez a tipikus nyugatias gyanakvás; ha valaki nyolc napot élve kibír egy sötét, levegőtől elzárt koporsóban, és óra és naptár nélkül is percre pontosan tudja, mikor jönnek érte, akkor ez már akkora csoda, hogy ezek után teljesen profán dolog azon tépelődni, vajon nem manipulálta-e az elektródákat. A kutatók mentségére legyen mondva, a cikk az American Heart Journal-ban jelent meg, s a tudományos lapok szerkesztői nem hatódnak meg a csodáktól, hanem rigorózusan számon kérik a kísérleti feltételeket.
Ha élve eltemetést nem is mindennap vizsgálnak, a yogik különféle képességeit és a meditáció alatt zajló testi változásokat rengeteg kísérletben mérték. Tudományosan valóban igazolható, hogy a yogik úgy játszanak a testükön, mint a zenész a hangszerén. Therese Brosse francia kardiológusnő még 1935-ben egy EKG-val Indiába utazott és ott yogikat vizsgálva kimutatta, hogy a yogik tényleg meg tudják állítani a szívüket. Hasonló esetet leírtak Európában is, egy férfi képes volt teljesen lelassítani, majd egy pillanatra megállítani a szívét. Amikor szíve megállt, hirtelen egy nagyot sóhajtott és szíve újra indult. Ismerünk egy korábbi leírást is, egy ezredes még a 19. században a szalonbeli arisztokrata közönségét azzal szórakoztatta, hogy megállította, majd újraindította szívét. Egy alkalommal azonban nem sikerült újraindítania, s így feltehetőleg el is ment a kedve az egésztől, és ha nem halt volna meg nyomban, valószínűleg többet nem próbálkozott volna.

A Green kutatóházaspár szintén vizsgált egy yogit 1977-ben Kansasban. Swami Rama szívverésének ütemét képes volt tizenhat percen át 300 ütés per percre felvinni, ami halálos fibrilációt jelent, mert ilyenkor a szív már nem továbbítja a vért. Ilyenkor egyetlen esély azt szokott lenni, hogy kéznél van egy orvos és egy defibrilátor, és egy jó nagy áramütést adnak le a szívtájékra. A yogi az életveszélyes állapot ellenére semmilyen jelét nem adta annak, hogy bármi gondja volna. Ugyanő egy másik esetben el tudta érni azt, hogy az egyik kezében olyan vérbőséget idézett elő, hogy az teljesen kivörösödött, a másik kezében pedig annyira leállította a keringést, hogy az elszürkült.
A meditáció vérnyomáscsökkentő hatását különösen sokat vizsgálták és bizonyított, hogy a transzcendentális meditáció hatásos eszköz a magas vérnyomás kezelésében.
A yogik egyébként meditáció alatt oly mértékben képesek kizárni a külvilági ingereket, hogy ilyenkor erős hang és fényingerekkel bombázva őket sem lehet kiváltani semmilyen agyi vagy viselkedéses választ belőlük. Sokat vizsgálták a yogikat az agyhullámok mérésével is; a legtöbb vizsgálat jelzi, hogy "lemennek alfába", ahogy a gyakorlott agykontrolosok mondják egymást közt. Másik érdekesség, hogy a homloklebeny fölött gyakran lehet un. teta hullámokat mérni, ami pl. a felületes alvást szokta jellemezni. Sok vizsgálat jelzi, hogy a meditáció során az aktivitás átmegy a jobbféltekébe, ami az ősibb és szimbolikus funkciók felerősödését jelzi, és tudjuk azt is, hogy a jobbfélteke sokkal közvetlenebb kapcsolatban van a testi működésekkel: ezt használjuk ki hipnózisban is, amely szintén egy fokozott jobbféltekei aktivitást jelent.

Emberfölötti vagy ember alatti képességek?

Jogos a kérdés, hogy a yogik az élve eltemetéskor valami olyat produkálnak, amire csak kiválasztottak és arra születettek képesek, vagy inkább van valami ősi mechanizmus, amit talán elfelejtettünk már, de elvileg ott van mindenkiben? Erre senki nem tudja az igazi választ, de spekulálni azért lehet.
Sokan mély rokonságot látnak a yogik különös tudománya és az élővilágban tapasztalható hibernációs képességek közt.
A hibernáció tulajdonképpen téli álmot jelent, melynek során az állat erősen lehűl, anyagcseréje minimálisra csökken. Rögtön el is oszlatnám azt a tévhitet, hogy a medvék igazi téli álmot aludnának, ugyanis testük alig hűl le. Ők egyszerűen csak jó nagyokat alszanak.
Az állatokat hideg- és melegvérű állatokra szoktuk felosztani a hőszabályozás tekintetében. Az ember melegvérű élőlénynek számít annak ellenére, hogy vannak köztünk hidegvérű egyedek is. A hidegvérű állatok a környezet hőmérsékletét veszik fel, és a csökkenő környezeti hőmérséklet hatására egyre jobban lelassul az anyagcseréjük, majd egyszer csak hibernálódnak.
A hibernáció különlegesnek a melegvérű állatoknál tekinthető, hiszen itt az agyban található hőközpontot kell valahogy kikapcsolni. Ez a hőközpont felelős az állandó testhőmérsékletért, de betegségek esetén a lázért is. Ez a hőközpont a testhőmérséklet század fokkal való megváltozása esetén is már intézkedik. Azt hiszem sokan megbuknának azon a kérdéses, hogy hol termelődik a hő a szervezetünkben, mert olyan természetesnek szoktuk venni, hogy a meleg onnan "belülről" jön. Valójában az izmok termelik a hőt, és ha sebészetileg vagy gyógyszerekkel megszakítjuk az agy és az izmok kapcsolatát, akkor gyakorlatilag megszűnik a hőszabályozás. Ez lehet baj, pl. a részegeknél: az alkohol kikapcsolja a hőközpontot, ezért hűlnek ki olyan könnyen. De lehet hasznos, ha hosszú műtéteknél le akarjuk lassítani átmenetileg a testi működéseket; ilyenkor gyógyszeresen kiiktatják a hőközpontot és hideg vízben lehűtik a testet. Ennek hatására annyira lelassulnak a testi működések, hogy a fertőzések, mérgek, allergiás shock hatástalan. Gondoljunk csak bele, hogy a normál sebességű anyagcsere esetén a belső szervek és az agy folyamatosan követeli az oxigént és tápanyagokat és a salakanyag elszállítását. A betegségek ebben szoktak fennakadást okozni, a szív, a tüdő, a máj, a vese, stb. működéskiesése rövid időn belül katasztrófához vezet ebben az összehangolt szervezetben. Ha viszont lelassulnak az anyagcsere folyamatok, akkor szinte nem kell oxigén, alig kell táplálék, s nem termelődnek salakanyagok. A spontán hibernációra, vagyis téli álomra képes állatokban, pl. a mormotában, az életfunkciók a normál szint 1/100-ra csökkenhetnek le, vagyis a hibernálódott mormota gyakorlatilag olyan, mintha nem is élne. Ötpercenként vesz egy levegőt, pulzusa a huszada a normál éber állapotnak. Hibernált állapotban széndioxid belélegeztetése nemhogy fokozná, hanem még tovább lassítja az állat légzését. Egy gonosz kísérletező a gyanútlanul téli álmát alvó mormotát négy órán át tiszta széndioxidban tartotta, ami az állatkának meg sem kottyant.
A hibernáció idegrendszeri működés szempontjából egy kómaszerű állapot, amiből az állat mégis képes "felriadni", ha erős ingerek érik.
A hibernáció jelenségei sok tekintetben hasonlítanak a yogik által létrehozott testi változásokhoz. A lecsökkent életfunkciók, úgymint a kihűlt test, a lecsökkent légzés és a levegőhiánnyal szembeni érzéketlenség, a nagyon lelassuló vagy olykor leálló szívműködés erős rokonságot sejtet az eltemetett yogik és a mormoták közt.

Kelet világossága, nyugat tudománya

Európa a történelem során keményen megküzdött a balféltekei, racionális tudományáért, de közben lemondott a jobbféltekei képességeiről. Amit a jobbféltekénkkel tudunk, az mind gyanús dolog, elég, ha csak a hipnózisra, vagy a különféle alternatív gyógyászati eljárásokra gondolunk. A balfélteke nem érti a jobbféltekét, mert a balféltekei logikus gondolkodás nem képes megragadni és leírni azt, ami a másik féltekében történik. Ha lerángatjuk a csodát a földre és darabokra szedjük, nem sok marad belőle. Sokan úgy érzik, ha eldobják a logika mankóit, onnantól bármi igaz lehet, többé nem tudjuk elkülöníteni a csalást, a bűvésztrükköt a valódi csodáktól. A logika kínálta hamis biztonságérzetet csak a csodákról való lemondás útján érhetjük el.
De milyen volna a világ csodák nélkül?
(forrás: tenyek-tevhitek.hu)

PRÁNÁJÁMA
CSODÁK ÉS MISZTIKUMOK A KELETI JÓGIK ÉS FAKÍROK TITKOS TUDOMÁNYA:
http://mek.oszk.hu/02400/02460/02460.pdf

Yogi temetés (1929) - videó
forrás:British Pathé

2019. március 25., hétfő

Öngyógyítás a tenyér energiájával


Ha hiszed, ha nem, minden ember képes az öngyógyításra. Gondolj csak bele, ha véletlenül megvágod magad, akkor előbb-utóbb a seb magától beforr.
Ennek oka elsősorban az, hogy a szervezetedben öngyógyító folyamatok zajlanak. Amikor szomorú vagy és sírsz, az elméd végül lecsendesedik, és ez megnyugtat. Mindenki képes az öngyógyításra, csupán el kell kezdened az alábbi módszert tudatosan alkalmazni.


A test maga egy csodálatos műremek. Miközben itt ülsz, és olvasod ezt a cikket, ez alatt is több százezer folyamat zajlik a testedben, és mindez öntudatlanul történik. A szervezet egyfajta intelligens biológiai robot, amelynek táplálékra, öngondoskodásra és védelemre van szüksége. Fontos a helyes étrend kialakítása és a rendszeres mozgás. A természetben eltöltött idő is kiemelt jelentőségű. A megfelelő hidratálás és a pihentető alvás szintén meghatározó. Azonban minden ember bír egy egészen különleges spirituális képességgel is, amelyet szintén ápolni és táplálni kell.

Az az igazság, hogy a világ minden egészséges ételét felkutathatod, kőkeményen mozoghatsz minden nap, ha nem törődsz eleget a mentális állapotoddal és a lelkeddel, akkor mit sem ér az egész. Mindez ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy valóban egészséges legyél.

A spirituális energia a testedből származik, ez maga az aura

A lélek világa és a benned lévő energia az, amelyet mások felé kisugárzol. Ám az emberek sokszor hajlamosak mindezt figyelmen kívül hagyni, és nem törődnek a lelkükkel, elhanyagolják azt. Márpedig ez az az energia, amely az ösztöneidet irányítja és egyben egy belső iránytű is. Ennek köszönhető az, hogy képes vagy összekapcsolódni az univerzummal és a felsőbb énnel. Sokszor mutat utat az életed során felmerülő fontos döntésekben és szituációkban.

Amennyiben elegendő mennyiségű pihentető alvásban van részed, és ennek ellenére még mindig kimerült vagy, megeshet az is, hogy ezt az energiát kell visszapótolnod.

Néhány jel, mely utal arra, hogy a spirituális energiatartalékaid kimerültek:

– nem érzed magad komfortosan ott, ahol vagy, amiben jelenleg élsz

– nincs benned kellő lelkesedés, annak ellenére sem, hogy valóra váltak az álmaid

– úgy érzed, nincsenek céljaid

– szeretnéd mélyebben megérteni az életed és arra vágysz, hogy átértékeld mindazt, amiben benne vagy

– feszült vagy és sokszor fog el szorongás

A lelki energia helyreállításának egyik hatékony módszere, ha az öngyógyítást alkalmazod, amely az alábbi hat egyszerű lépésben elvégezhető:

1. lépés

Keress egy csöndes helyet, ahol senki nem zavar meg. Feküdj le vagy helyezkedj el kényelmesen egy székben. Hunyd le a szemed és vegyél egy mély lélegzetet. Figyelj arra, hogy hasi légzést végezz, ha egy mód van rá.

2. lépés

Kulcsold imára a kezed, óvatosan egymáshoz illesztve a két tenyered. Majd emeld fel a kezed úgy, hogy közben megérinted a homlokod és a harmadik szem területét, majd csúsztasd le a kezed a szívközpont helyére.

A homlok és a mellkas területén két nagyon fontos csakra található, amely az úgynevezett harmadik szem és szívcsakra. Ez a mozdulat segít aktiválni mindkettőt.

3. lépés

Kezdd el lágyan összedörzsölni a tenyered, míg nem érzed, hogy melegszik. Helyezd a jobb kezed a szív központjára, a bal kezed pedig a köldökre. Ezt a két csakrát érints a kezeddel.

4. lépés

Ha behunyod a szemed, képzelj el egy gyógyító fehér fényt, amelyet a kezeid között tartasz és szétárad a testedben. Képzeld el a tápláló fényt, hogy végigáramlik a testeden és meggyógyít, helyreállít és feltölti az energiaközpontokat.

A fejed búbjától a lábujjadig áramoljon ez a fény, vizualizáld azt, hogy a vibráló fehér fény egyfajta védőburkot képez körülötted.

5. lépés

Ha úgy érzed, hogy elegendő fehér fény áradt szét benned, nyisd ki a szemed és rázd meg a kezeid. Állj meg és lazítsd el a tested, engedd, hogy beinduljon a vérkeringés és szétáradjon benned az energia.

6. lépés

Igyál egy nagy pohár vizet és legyél végig hidratált a nap folyamán.

Nagyon gyors és egyszerű módja ez annak, hogy gyógyító energia áradjon szét a testedben, emellett újra feltöltődsz spirituálisan is.

Annál hatásosabb lesz az eredmény, minél inkább odafigyelsz arra, hogy minden nap egy héten át legalább 15 percig végezd el a fönti lépéseket.

(forrás: hu.ezo.tv - rejtelyekszigete.com)

Szeretet energia (Gyógyító) - videó
forrás: angyalfeny

2019. március 24., vasárnap

7 éves korukig látnak szellemet a gyerekek



Kivel ne történt volna még olyan, amit nem tud megmagyarázni? Amikor minden mai ismeretünkkel sem jutunk semmire. Hogy miért esett le a virágcserép minden előzmény nélkül a polcról? Vagy miért recseg a falépcső anélkül, hogy valaki járna rajta? Vagy, ahol sokan nyugszanak, miért látnak szellemeket, egyesek pedig miért beszélgetnek velük? 


A gyerekek sokkal többet látnak és tudnak a világról, mint mi, felnőttek – én ebben hiszek. Nincs még, ami lerángassa őket a földre, így az olyan információk – amiket később nekünk köszönhetően majd elfelejtenek, mert megmagyarázzuk nekik, hogy logikusan mit látnak vagy hallanak anélkül, hogy egy percig is hinnénk nekik – igenis árad belőlük.

Egy kisgyerek, annak ellenére, hogy édesapja motorbalesetben meghalt, még legalább egy éven keresztül beszélgetett vele. Erről beszámolt özvegyen maradt édesanyjának. Apukája még félreismerhetetlenül üzent is általa: a gyerek olyan szavakat használt, amiket jellemzően az elhunyt szokott. Hallgatom az anyukát, és nem tudok mozdulni. Teljes meggyőződéssel, hangjában mély fájdalommal mesél arról, hogy a pici gyermeke látta az édesapját, amikor már nem láthatta volna. Nem hagyta el őket teljesen.
Sok szülő számol be arról, hogy kisgyereke olyat lát, amit ő nem, esténként pedig nem mer aludni menni. A kicsik hétéves korukig észlelik a túlvilág jeleit. De hogy lehetséges ez?

A kicsi egy pontra néz, keservesen sír és képtelenség megvigasztalni. Vagy vidáman gagyog és nevetgél valaki vagy valami felé, amit a felnőttek nem látnak. Rengeteg szülő számol be ilyen tapasztalatokról, és hogy ez az időszak akár évekig is eltarthat. Az a szülő, aki nem hisz a spirituális dimenzió­ban vagy a túlvilágban, komoly bajban lehet, hiszen nem tudja, mit kell tennie, hogyan segíthetne gyermekén.

Halott rokonok a szobában

Az asztrális síkon rengeteg szellem és entitás mozog, amelyet csak a kiváltságosok láthatnak 
 Néhány kisgyermeknek pedig még nyitva a harmadik szeme, azaz megvan a képessége arra, hogy szabad szemmel is észlelje a kísérteteket. A feljegyzett észlelések alapján ez a képesség nagyjából hétéves korukig tart. Éjszaka figyelmes lesz valamire a szobában, és a szemével követi. Ha a gyermek elég idős, hogy érthetően kommunikáljon, azt is elmondja, hogy elhunyt nagymamáját vagy más rokonát látja. Az elhunytak ugyanis köztünk élnek, csak nem látjuk őket. Ez a szellemészlelés persze rendkívül ijesztő lehet a szülők számára. A hívők azt tanácsolják, ilyen esetekben gyújtsunk egy gyertyát, amely távozásra készteti a szellemet, vagy ha ez nem működik, forduljunk spirituális szakemberhez.

A szellemektől rettegnek a kicsik, ha teljesen idegenek számukra, és sokszor látnak olyasmit, amit a felnőttek nem. Gyakran halott rokonaikat… © Thinkstock

Képzeletbeli barátok

Sokszor a gyermek nem szellemet lát, hanem csak képzeletbeli barátjával beszél. A földhözragadtabb elméletek szerint ez állhat a háttérben.

Gyereknek lenni nem egyszerű feladat, hiszen még ismerkedik a világgal, próbál beilleszkedni a csoporttársai és a kortársai közé, és a legfontosabb, igaz barátokat találni. Olyat, aki teljesen meg is érti. Ha a gyerek nem talál ilyeneket, akikkel minél több időt együtt tölthet, ak­kor előfordulhat, hogy egyszerűen kitalál egyet magának. A szakemberek szerint ez teljesen érthető. A dolog akkor válik problémássá, ha túlságosan félni kezd tőle, vagy rabjává válik valamilyen spirituális jelenségnek – ilyenkor pszichológushoz kell fordulni.

Bruce Willis a Hatodik érzék című filmben egy gyermekpszichológust alakít, aki a rémálmokkal küzdő, hatéves Cole-nak segít. A kisfiúhoz szellemek beszélnek és kérnek tőle mindenfélét © AFP

Hirtelen eltűnnek

A gyermekek maguk köré felépített álomvilágát figyelemmel kell kísérni. Ha ugyanis nem tudnak belőle kiszakadni, antiszociálissá válhatnak, képzeletbeli társak pedig agresszívvá is tehetik őket – figyelmeztet dr. Molnár Nóra gyermekpszichológus.

Fontos azonnal komolyan venni, a kicsi valóban hisz benne, hogy látja azt a lényt, amit mi nyilvánvalóan nem. Ugyanis a gyerekek szinte minden esetben pontos leírást adnak ezekről a lényekről: hogy hívják őket, milyen ruhát viselnek, milyen magasak, milyen a kedélyállapotuk, miről szoktak beszélgetni vagy beszélgetnek-e egyáltalán, és a többi. – Ebből a világból fokozatosan kell kiszakítani őket, ami egy időigényes folyamat. Sok beszélgetésre van szükség. A tapasztalat azt mutatja, hogy a képzeletbeli barátok és a szellemek nagyjából 7–10 éves korukra eltűnnek. Ahogy egyre jobban fejlődik a személyiségük. Egyszóval kinövik az észlelést. Rájönnek, a társaik előtt is ciki, hogy egy nem létező lénnyel barátkoznak, így szépen lassan elhagyják őket – mondja a szakértő.

Biztos jelei annak, hogy kísértetet lát

1–1,5 éves korban:

A kicsi egy pontra néz és keservesen sír.

Átnéz a szülei válla fölött és kacag, gagyog – ilyenkor elhunyt rokonát láthatja.

A tekintetével követ valamit a szobában, amit szülei nem látnak.

1,5–7 éves korig:

Nevükön szólítja a láthatatlan játszópajtásait.

Látja meg nem született testvérét és kommunikál vele.

Este nem megy be a szobába, míg az ismeretlen el nem megy.

(forrás:borsonline.hu)

Hatodik érzék részlet - videó


2019. március 23., szombat

A hét asztrális szint



Ezen írásunkban az asztrális világ egyik felosztásáról próbálunk meg leírást adni. A helyzetet nehezíti az a tény, hogy sokféle felosztás létezik, sokféle szempont szerint. Ezek persze nem zárják ki egymást, de fennállhat az a veszély, hogy a felületes szemlélőt összezavarja az elétárt valóságok sokszínűsége. Másrészről az asztrális világ – természete miatt – mindenkinek más képként és szimbólumként jelenik meg. Azonban mindezek ellenére is szükség van egy lehetőségeinkhez mérten objektív leírásra. Célunk ennek véghezvitele.


Az asztrális világ a lélek lakóhelye. A két, itt ható alapvető erő a rokonszenv és az ellenszenv, a vonzás és taszítás. Minden forma ezekből épül fel, és jellegét a kettő aránya szabja meg. A lélek mint kapocs segíti a szellem és a test kapcsolatát, kiegyenlítve a köztük lévő rezgéskülönbséget. Ha nem lenne lélek, akkor a szellem képtelen lenne testet ölteni a fizikai világban. A halál után a lélek és a szellem kapcsolatát az szabja meg, hogy a lélek mennyire maradt földi vágyaktól terhelt. E kapcsolat határozza meg azt is, hogy a hét szint közül melyikbe kerül a lélek. Ha a földhöz kötő vágyak még erősek (szenvedélybetegségek, materialista gondolatok stb.) akkor a lélek rezgése inkább a Földhöz köti. Így erős tisztításra van ahhoz szüksége, hogy a szellemmel való kapcsolata helyreálljon. Persze ez a behatás nem marad nyom nélkül a szellemben sem, így a következő inkarnációban mindenképpen meglesznek a kiegyenlítésre való hajlamok, karmatikus történések formájában. A Golgotai Misztérium óta lehetőség van a köztes létben való fejlődésre, de a földi vágyakat csak fizikai inkarnációban lehet hathatósan ledolgozni. A lélek és a szellem együtt halad át ezen asztrális szinteken, és amikor a lélek megtisztult, a szellem akkor szabadulhat meg és haladhat tovább a mentális világok felé. Ide a lélek már nem tudja követni őt.

Fontos tudnunk, hogy pontosan hol is találjuk meg az asztrális világot a bolygószférák között (nehogy eltévedjünk asztrálprojekciós gyakorlataink során). A Földtől a Holdig tart az éteri, a Holdtól a Napig az asztrális világ. A Nap-szféra és a Szaturnusz-szféra közé esik az alsó mentális világ, és a Szaturnusztól – mint interplanetáris kaputól – kezdődik a felső mentális szféra. Tehát a minket érdeklő terület a Holdtól a Napig tart. Az egyes szférák (Merkúr és Vénusz) ezen belül helyezkednek el, leírásukra később kerítünk sort. Fontos tudnunk, hogy itt nem a fizikai, asztronómiai bolygóbeosztásról beszélünk, hanem annak szellemi vetületéről. A bolygók fizikai sorrendje sem egyezik a szférák sorrendjével, hiszen szellemtudományi értelemben a világképünk geocentrikus, tehát a földi szféra áll a középpontban, és aköré rendeződnek be a további rétegek.Lássuk a szintek leírását!

Első szint

Mivel ez a legalsóbb szint, ennek rezgése a legalacsonyabb. Ide vannak bekötve a mérgező növények, a vérengző és veszélyes vadállatok (és emberek). Az innen inkarnálódó lélekre még erősen hatnak a természeti törvények, és erős a kapcsolatuk az anyaggal. Életük mozgatórugója az erőteljes ösztönök, s ennek megfelelően tudatuk tompult és testhez kötött. Mivel nagyon fontos számukra a fizikai lét, értelmük teljes tevékenysége az önzést, a szerzést és megtartást szolgálja. Jellemző rájuk a durvaság, kegyetlenség, az erőszakra való hajlam, önhittség, önösség és az ölési vágy. Általában az alsóbb szellemi rezgések olyannyira erősek, hogy ez még a fizikai testben is megjelenik mint erős, robosztus testalkat, durva, erőteljes, állati vonások, nélkülözve minden kecsességet, kiforrott, szellemmel áthatott formát. Fontos tényező, hogy ebben a szférában a lelket teljes sötétség veszi körül, mivel a szellemi fény ide nem hatol be. Érthető, tehát, hogy a testetöltés számukra kegyelem és megváltás. Azonban fizikai életükben is tudatosan(!) elzárkóznak mindenféle szellemi tanítástól és szellemi impulzustól, esetenként még támadják is azokat. Ennek megfelelően innen kerülnek ki a gyilkosok, ámokfutók és a fekete mágusok. Különbséget kell azonban tennünk az asztrális késztetésből, fejletlenségből, és nemtudásból elkövetett gonosztettek és a karmatikus kiegyenlítődés által bekövetkező tettek között. Nem tudhatjuk, hogy az adott cselekvéssor egy fiatal lélek kevés tapasztalata miatt következett-e be, vagy már egy életek sorain át húzódó karmatikus játszma végkifejletét, csúcspontját látjuk.

Második szint

Ide azok az állatfajok tartoznak, amik más állatokat megtámadnak, és azok a növények, melyek nem alkalmasak emberi fogyasztásra. Ebben a szférában megerősödik az én, és az ebből következő negatív tulajdonságok, jellemvonások is. Megjelenik a hiúság, a becsvágy, büszkeség, lobbanékonyság, ravaszság, hazudozás. Az egész létezést csataként élik meg, ahol folyamatosan győzni kell, sőt legyőzni a másikat. Ez szolgál számukra lelki táplálékként. Csökken az ösztöncselekvés, növekszik a tudatosság, így válik egyre veszélyesebbé az egyén. Haragosak, de már kiengesztelhetőek. Értékelik a testüknek és érzékeiknek jó dolgokat, megjelenik a hedonizmus. Hajlamosak a kilengésekre, mértéktelenségre és a végletekben való gondolkozásra és cselekvésre, nem ismerik az arany középút szabályát. Telve vannak kétségekkel és szkepszissel az anyagba való süllyedtség miatt. Erősen rettegnek az ismeretlentől. Sok öngyilkosság következik be e tényezők miatt.

Itt már megjelenik a hitélet, de még csak azért, hogy mások szemében jónak tűnjenek. A mélyebb igazságok és hittételek itt még rejtve maradnak előttük. Imájukat általában magukért mondják el, hit nélkül. Ha jó kedvük van, még akár jót is cselekednek másokkal, de fontos, hogy mindenki tudjon róla.


Harmadik szint

Növényevő és háziállatok, emberi fogyasztásra alkalmas növények és a gyógynövények tartoznak ide. A lélek itt már törekszik a fény felé. Egyszerűség, szorgalom jellemzi őket, megbecsülik a jót, és törekednek az igaz útra. Felmerül a béke és nyugalom utáni vágy. Hajlanak a becsületességre és az őszinteségre, de bizalmatlanok és gyanakvóakká válnak az első “gyanús” jelre. Szeretnek kritizálni és ítélkezni, de a vitát nem kedvelik, és kívülről türelmesnek látszanak. Féltékenyek a más által megszerzett javakra, vagy az illető egész életére, hiszen nem látják át a mélyebb összefüggéseket, okot, okozatot. A szürke, középszerű emberek tartoznak ide, akik csendben teszik a dolgukat, kerülve minden feltűnést.

Sok hívő és vallásos ember van itt, de még görcsösen ragaszkodnak a hitükhöz. Szeretetük a családi szeretetben összpontosul. Hihetetlen számukra az isteni szeretet fogalma, így a párkapcsolatok is inkább játszmákból állnak, nem pedig türelemből és elfogadásból. A világi élet hívságai még könnyen eltántorítják őket a szellemi úttól, ezért haladásuk lassú; idetartoznak a fejlődő lelkek. Azt hiszik, hogy mindent, amit a fizikai világban elértek, saját erőfeszítéseiknek köszönhetik. Ez az illúzió eltakarja előlük az isteni kegyelem fényét, ennek megfelelően úgy tapasztalják, hogy egyedül vannak. Ez egy nagy bukási lehetőség számukra. Az első három szint egyfajta burokként veszi körül a Föld szféráját, és innen még kötelező az inkarnáció!

Negyedik szint

Itt a sokféleség és a sokoldalúság a meghatározó. Ahogy haladunk a felsőbb szintek felé, a lelkek egyre jobban leoldják magukról az asztralitás béklyóit, ennek megfelelően már a szellemük vezeti őket. Megnyílnak a magasabb valóságok felé, de még konkrét tapasztalások nem érik őket. Fontos tény, hogy megjelenik az áldozatkészség és a lemondás képessége. Kitartóak, bátrak, erős akarat jellemzi őket, azonban hajlamosak az elragadtatásra. Jó tulajdonságaikat a köz szolgálatába állítják. Már képesek isteni szeretetből jót cselekedni. A hit és bizalom már sokkal tisztábban jelentkezik, de még nem tudnak áldozatot hozni azokért, akik megbántották őket, vagy az általuk szentként tisztelt dolgokat. Hiányzik még a teljes megbocsátás képessége. Párkapcsolataik már a tanulási folyamatot szolgálják, és öntudatlanul elkezdik keresni a duálpárjukat. Próbakapcsolatok által fejlesztik őket a részduáljaik segítségével. Ez a szint már egy olyan fejlettségi állapotot képvisel, ahonnan a szellem szabad akaratából inkarnálódik.


Ötödik szint

Ez egy fejlettebb szint az asztrális világban. Az innen jövő lelkek már uralják az alsó asztrális tulajdonságokat, és átalakítják azokat, melyek az előző szinteket jellemezték. Megnyugvás és elfogadás jellemzi őket. Ismerik a hallgatás törvényét, tiszta életet élnek, mértékletességet gyakorolnak és áldozatkészek. Anyagi világuk és körülményeik nem befolyásolják szellemi életüket, alázatosak, becsületesek és tiszta hit hatja át lelküket. Megtapasztalják az isteni kegyelem működését életükben, a megbocsátás és szeretet elvét alkalmazzák. Tisztában vannak a golgotai misztérium szellemi jelentőségével és hatásával a mai világra. Esetleges negatív hatású cselekedeteik miatt nem gyötri őket bűntudat, hanem rögtön megpróbálják kijavítani a hibát. Nem emésztik magukat felesleges dolgokkal, hanem megfelelő időben és megfelelő helyen cselekszenek. Visszaemlékeznek a paradicsomi állapotra, és efelé törekszenek útjukon, hiszen tisztában vannak azzal, hogy az isteni egység visszaállítható. Ennek érdekében sok áldozatot vállalnak, és a köztes létben sokszor az alsóbb régiókban tevékenykednek.

Hatodik szint

Ebből a szférából inkarnálódni már igazi áldozat az emberiség fejlődéséért. A saját célok háttérbe szorulnak. Hatalmas szereteterők jelennek meg, türelem és elnézés jellemzi a lelket. Igazság- és szabadságérzet árad belőlük a világba. Ők azok, akik a legnehezebb helyeken és időkben öltenek testet, azért, hogy akár egy lelket is megmentsenek a kárhozattól. Sokszor az emberiség ezért kiközösítéssel, megvetéssel, sőt halállal fizet nekik, hisz tanításaikat nem mindig értik meg. Ők azok az áldozati bárányok, akiknek a vére a Gonosz erejét töri meg.

Hetedik szint

Ez a legutolsó szintje az asztrálvilágnak. Inkább már a szellemi szféra ereje és fénye hatja át, hiszen igazi határterület a két régió között. Az alsóbb rétegek innen táplálkoznak energiával. Érzelmi és természeti szinten már nem függ a Földtől, tiszta tudás és bölcsesség hatja át. Fontos tudnunk, hogy a duálok itt várják be egymást mielőtt továbbhaladnának, ha nem egyidőben vetették le a fizikai testüket. Itt már nincsenek földhöz kötő vágyak, gondolatok, az itt lévő lelkek tiszták és a szellemek készek továbblépni a szellemi szférákba.
(forrás:napfenyes.hu - Csehi István Megjelent a Manifesztum 11. számában)

Spirituális valóság - Asztrál test és asztrális utazás - videó
forrás:AfterChef


Kapcsolódó írás:
Az asztráltest
https://dszilvia.blogspot.com/2018/08/az-asztraltest.html


2019. március 22., péntek

8 lehetséges ok, ami miatt egy szellem röghöz kötött és nem tud továbblépni


 Ha szellemekről van szó, elkerülhetetlen a kérdés: Miért? Miért ragad itt a halott nagyim? Miért zaklatja a szomszéd özvegyet a megboldogult férje? Miért kísért téged egy vadidegen szellem, akit életében nem is ismertél? Van válasz arra, mitől lesz egy szellem röghöz kötött!


Üzenete van a szellemnek

Az egyik legkézenfekvőbb oka annak, hogy egy szellem itt ragad, hogy üzenete van egy bizonyos személy számára. Leginkább a rokonok és ismerősök között áll fenn ez a helyzet. Például az elhunyt rokon ott marad az élők mellett, és próbálja tudomására hozni az üzenetét. Igyekszik észrevetetni magát, tudatni a jelenlétét, és átadni az üzenetét, ami lehet egy figyelmeztetés, jó tanács, vagy akár az életében el nem mondott titok, esetleg jóslat, mert egyes szellemek képesek belelátni a másik sorsába.
De nem csak az elhunyt szerettek élhetnek az üzenet jogával, hanem azok is, akiket mondjuk nem is ismertél, de szeretne neked segíteni vagy azt akarja, hogy te add át az üzenetét, a megfelelő célszemélynek.

Megbocsátásra vár

Bizonyos szellemek csak akkor léphetnek tovább, ha előbb rendezik azokat a kapcsolataikat, amelyek nem működtek jól, problémásak voltak az életükben. Tegyük fel, hogy amíg élt, marhára nem zavarta, hogy verte a feleségét vagy árvaházba adta a gyerekét, de holtában megvilágosodott és megbánta a tettét. Ezért aztán amíg nem bocsát meg neki az, akivel szemben mocsok volt, kihasználta, megbántotta, tönkretette, addig nem lel békére, itt fog lebzselni a világ a személy körül. Ha pedig már az a személy sem él, akkor önmagának kellene megbocsátania.


Küldetése van egy élőszeméllyel szemben

Erről az előbb már szó esett, hogy egynémely szellem a problémás kapcsolata miatt ragad itt. De nem mindenkit oldoz fel a megbocsátás, – ezért önszántából, vagy a Legfelsőbb hatalmak ítélete által – marad, hogy támogassa egy szerette életét, amíg esetleg megleli a hivatását, életútját, az élete szerelmét, vagy meg nem valósítja az álmát. Addig a szellem marad, jeleket küld, esélyeket, igyekszik terelni az élőszemélyt. Gyakran járnak így azok is, akik életükben rosszak voltak másokkal.

Büntetésből ragad itt a lélek

Ha már a rosszarcoknál tartunk… vannak, akik életükben annyira megátalkodottak voltak szeretteikkel vagy más emberekkel szemben, hogy egyszerűen nem békélhet meg a lelkük, nem engedik őket tovább. Vannak szellemek, akiket életükben elátkoztak (tudod, a “holtában se nyugodjék” szöveggel) és nem léphetnek tovább, esetleg csak bizonyos feltételeket követően, mondjuk ha végrehajtanak egy különösen jótettet, akár annak a családjával szemben, aki ellen vétkeztek.

Nem tud arról, hogy halott

Olyan esetek is akadnak, amikor hirtelen hal meg valaki úgy álmában vagy betegségben, hogy nem is volt ideje felkészülni, felfogni a halálát. Csak éli tovább az életét, mintha mi sem történt volna. Ha egyedülálló személy volt, akkor ez jó darabig szokott működni, bár egy idő után furcsállni szokták, hogy mások nem veszik észre, vagy nem állnak vele szóba a melóhelyén. Ugyanakkor az ilyen szellem, sokszor kómaszerű állapotba kerül és csak akkor ébred szellemtudatára, ha egy jelentősebb esemény történik az élők világában, mondjuk egy rokonával kirívóan jó vagy rossz dolog történik.

Erőszakos halált haltak

Ugyanúgy nem tudnak átlépni azok, akik balesetet szenvedtek vagy megölték őket, öngyilkosok lettek. Ők gyakran kísértetekké válnak, és újra és újra átélik, ami velük történt, nyughatatlan lelkekké válnak. A meggyilkoltak esetén, addig nem is lép tovább a lélek, amíg nem látják azt, hogy a gyilkosuk megkapja a méltó büntetését. Az öngyilkosnak pedig önmagától vagy a szeretteitől van szüksége megbocsátásra.

Még élni szeretne

Közös pont lehet a hirtelen elhunytak és erőszakos halált haltak között, hogy dúl bennük az életszeretet, képtelenek elfogadni a halálukat és még szeretnének élni. Pedig tudják, hogy a szellemlét nem élet, de mégis inkább azt választják, mert félnek a továbblépéstől.


Nem engedik el vagy ő nem akar elmenni

Nagyon szerette a gyerekét, a férjét, egy barátját. Akkora a szeretet, hogy nem tudja elengedni az élőt vagy az élő nem képes elbúcsúzni tőle. Sok esetben nem is akarnak ilyen esetben eltávozni. A két szerető fél között kialakult kapocs tartja itt a holtat, aki folyamatosan kapja az energiát az élőtől.

(forrás:arkadia.hu -Wadolowski Balogh Orsolya)

Szellemek - szellem elengedés - videó
forrás:András Kovács-Magyar

2019. március 21., csütörtök

Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Tóth Vera


Tóth Verát egészen új oldaláról ismerhetjük meg. Az Utazás a lelked körül című műsoromban legféltettebb titkait árulta el az énekesnő...

Tóth Vera
fotó:barabasvilla.hu


Peller Mariann: Te egyszer már kiírtad magadból a lelked minden rezdülését, amikor egy igen komoly mélypontot éltél át. Hogyan is történt ez?

Tóth Vera: Igen! Jó, ha az ember képes kiadni magából bármilyen módon az érzéseit egy nehéz időszak után. Vannak emberek, akik egyáltalán nem tudnak a lélekről beszélgetni, nincs is kivel beszélgetniük. Ilyenkor jön az, hogy valamilyen módon ki kell adni azt magadból. Ha csak saját magadnak leírod egy füzetbe, hogy éppen ma mi történt, az milyen reakciókat váltott ki belőled, és te azt hogyan igyekszel feldolgozni, az már segíthet. Nekem 2010 körül volt egy nagyon rossz kapcsolatom, és az szó szerint vitt mindent, mint a legnagyobb veszteség egy Las Vegas-i kaszinóban. Magamat is elveszítettem akkor. Az a fiú nagyon önző volt, de én elhittem, hogy meg tudom menteni. Ugyanakkor rettentő hálás is vagyok neki, mert ha ő nincs, nem tanultam volna meg a leckét, és most nem itt tartanék.

PM: Te hol hibázhattál?

TV: Olyan vagyok, hogy hiába tudom, hogy az nekem rossz lesz, belemegyek még századszor is, nekifutok, hátha most sikerül. Addig megyek, míg meg nem tanulom száz százalékban a leckét.

Tóth Vera: "Jó, ha az ember képes kiadni magából bármilyen módon az érzéseit egy nehéz időszak után"
Fotó: Polyák Attila/Origo

PM: Itt kerültél padlóra. Jöttek a pánikrohamok?

TV: Pánikszerű tünetek. Volt olyan, hogy ültünk este a kanapén, néztük a tévét és egyszer csak olyan érzésem támadt, hogy nem vagyok a testemben. Próbáltam magam lefoglalni jógagyakorlatokkal, akkor kezdtem el a jógát. Úgy éreztem magam, mintha a nyakamon lenne egy iszonyatos súly, a fejem pedig mintha egy burában lenne. Szörnyű volt, mert ehhez párosult egy folyamatos, véget nem érő stresszérzet. Félelmetes volt, mert attól fél az ember ilyenkor, hogy megőrül. Azonnal keresgélni kezdtem az interneten, hogy mégis mi lehet a baj, és rátaláltam a problémára, deperszionalizációs szindróma a neve. Az elszemélytelenedés állapota, a saját lelkedtől, a saját testedtől való eltávolodás, identitás- és realitásvesztés. Nálam ez az állapot tizenhárom hónapon át tartott, de van, akinél évekig, sőt, élete végéig tart.

PM: Olyan, mintha a lélek nem tudna rácsatlakozni a testre, az idegpályákra. Hogy lehet ezen segíteni?

TV: Ez pszichológiailag gyógyíthatatlan állapot, nincs rá semmilyen gyógyszer. Egy módszer van csak: ha megkeresed, és meg is találod önmagadat. De ez egy kőkemény önismereti tréning. És akkor a spiritualitással foglalkozó barátnőm azt mondta, hogy olvassak utána, mert épp akkor zajlott le a Földön egy komoly dimenzióváltás. 2011 nyaráról beszélünk. Rájöttem, hogy tulajdonképpen kényszerítenek föntről, hogy magammal legyek. De volt olyan is, aki azt mondta, hogy ezért a félelmetesnek tűnő állapotért, amelybe kerültem, öt évig meditálnak a tibeti szerzetesek. Hogy teljesen kiürítsék magukat, mert ez valójában egy ürességérzet is volt.

PM: Mire jöttél rá ez idő alatt?

TV: Hogy a lelkemnek és az elmémnek barátságot kell kötnie. És hogy az egómat időnként hátra kell csapkodnom a sor végére. Ez egy kőkemény felnőtté válási folyamatnak a része volt, egy általános összeomlással. A pszichológusom is azt mondta az elején, hogy ez bizony erőltetett menet lesz. A sírás nagyon sokat segített.

"Ez egy kőkemény felnőtté válási folyamatnak a része volt, egy általános összeomlással"
Forrás: LifeTV / Utazás a lelked körül

PM: Olyan érzésem van, mintha a régi Vera, a lelked egy jelentős része meghalt volna. Mostanra pedig a tested is idomult az új Verához.

TV: Első volt a lélek, amit helyre kellett tenni, és utána következett a test. A kettő egyensúlya valóban mindennek az alapja. Egy részem tényleg meghalt, de dédelgetem az emlékét, nem felejtem el, ugyanakkor jobban érzem így magam. Részt vettem egy terápián, ahol nagyon különös élményben volt részem. Olyan volt, mintha egy spirálon keresztül kirántották volna a lelkemet a testemből. Ez a terápia azt szolgálta, hogy el tudjam engedni azokat az előző életben rám ragadt dolgokat, amik olyan állapotban tartották a testemet, amilyen volt. Gyakorlatilag kegyelmet kértem arra, hogy le tudjak fogyni.

Vera nagyon kíváncsian várta, mit olvas ki a születési képletéből Gyurkó Kati, védikus asztrológus.

GYK: Rák aszcendensed van, és ezen rajta van a Hold is. Ez azt jelenti, hogy sok közöd van a múlthoz, a gyökerekhez, az eredethez. A származásod, a családod, ahonnan jössz és az anyai energiák nagyon fontosak az életedben.

TV: Mondasz valamit, mert én nagyon sokat foglalkozom tudatosan azzal, hogy képes legyek megélni a jelent is, ez az egyik legnagyobb feladatom.

GYK: Ráadásul nagyon sok tehetséget hoztál magaddal a múltból. Az első, amit megláttam a horoszkópodban, arra az a szó ugrott be azonnal, hogy őstehetség. Ez, amit te tudsz, már régről veled van. Továbbá nagyon sok vizes vonás van jelen a horoszkópodban, a víz pedig párhuzamos az érzelmekkel. Tehát a tehetségednek ára van, mégpedig az, hogy érzelmileg sokszor kiszolgáltatott vagy. Talán időnként még félsz is az érzelmektől, de bele is mész, az érzelmi tapasztaláson és az érzelmek megélésén vagy megszenvedésén keresztül tanulod saját magadat.

TV: Csakis, mert másképp nem megy. Ezt a tulajdonságomat külön el kellett fogadnom. Folyamatosan egy érzelmi hullámvasúton ülök, bár a nőkre ez amúgy is jellemző, de úgy érzem, ez rám extrém módon igaz. Sokan nem értik, miért veszek mindent annyira a lelkemre. Miért akarok mindig mindent a lélek szemszögéből megközelíteni...

Gyurkó Katalin, Tóth Vera és Peller Mariann
Forrás: Peller Mariann

GYK: Nagyon sok tüzet is érzékelek a horoszkópodban, rengeteg szenvedélyt, mintha egy vulkán munkálna benned. És nagyon sok nyugtalanság is van benned.

TV: Egyfolytában! Nem bírok megnyugodni, leülni, és azt mondani, hogy na, akkor most fújjunk egyet.

GYK: Ezt a karmád okozza: mert egy Skorpió közepén álló Szaturnuszod van, ami azt jelenti, hogy olyan életekből jössz, amikor rengeteget vándoroltál, állandóan úton voltál, soha sehol nem találtál nyugalmat, és nem is eresztettél gyökeret. Ezt a fajta nyugtalanságot és útkeresést hozta magával a lelked.

TV: Hú, ez nagyon érdekes! Mert amikor elmegyek külföldre, nem érzem jól magam, én csak otthon érzem jól magam, itt az országon belül. Lehet, hogy pont ezért, a korábbi tapasztalások miatt érzek most már így.
(forrás: life.hu)

Tóth Vera - Utazás a lelked körül - videó
forrás:LifeTv