2017. szeptember 30., szombat

Megdöbbentő üzeneteket küldött a túlvilágról az a szellem, aki Polaroid fényképeken kommunikált



Az egyik legérdekesebb eset, ami szellemekkel kapcsolatos, a "Polaroid fényképeken írással üzenő entitás" története, aki egy furcsa, ámde hangulatos házban kezdett kommunikálni az ott lakókkal Los Angeles belvárosának szélén. A ház a Mt. Washington nevű kerületben található Los Angeles északkeleti részén.


John Matkowsky számára ez volt a tökéletes külvárosi lakás. 1985-ben egy domboldalon tett szert a szerény otthonra. Miután beköltözött, John állítása szerint zajokat hallott a ház körül, amelyekre nem igazán talált magyarázatot. Matkowsky barátja John Huckert nem sokkal korábban szerzett egy Polaroid kamerát.

Felvételeket készítettek a ház körül, majd hamarosan mindketten észrevették a furcsa rendellenességeket az elkészült fotókon. Először különös, fantomszerű alakok jelentek meg a képeken, amelyekből hamarosan szavak lettek.

Bármilyen furcsának is tűnhet, de bármi is volt a házában, képes volt ily módon kommunikálni. John valamennyi barátja, akik meglátogatták a házában, félelmetes érzésről számoltak be. Egy jelenlétet éreztek a ház szobáiban. John Matkowsky időnként furcsa bizsergést érzett a karjain vagy a nyakán.

A ház 1906 körül épült, így nagy volt az esély arra, hogy valamiféle energia vagy szellem van jelen az épületben. Amikor a két férfi felfedezte, hogy a ház körül készített Polaroid képeken tollszerű fantomok jelennek meg, azt feltételezték, hogy a filmek sérültek voltak, ezért újakat vásároltak és újra tesztelték.

Legnagyobb meglepetésükre a furcsa alakzatok újra megjelentek a vadonatúj képeken. Egy bulit tartottak a házban, amikor csináltak egy képet és megmutatták barátjuknak, Ross Harpoldnak, aki csak nevetett rajta és viccnek tartotta. Mivel nem volt meggyőződve róla, hogy a képet nem manipulálták, Ross felkapta a Polaroidot és feltette a kérdést: "Itt vagy?" - majd készített egy felvételt.


Amikor a képet kivették a polaroid fényképezőgépből, a három férfi előtt, akik a képen álltak, megjelent az "IGEN" szó. Amikor John Matkowsy megkérdezte, hogy "Mi a neved", aztán elkezdett fotózni, a polaroid képen kirajzolódott előtte a "Wright" név.

Hirtelen nem nagyon tudták eldönteni, hogy mit is tapasztaltak. Ezért újabb kédéseket kezdtek feltenni Wright-nak, mint például: "Jó szellem vagy?", "Te rossz szellem vagy?" Wright azt válaszolta, hogy "barát".

A következő hónapokban John Matkowsky és John Huckert naponta készítettek képeket, és úgy tűnt, hogy egy prófétikus és jól tájékozott kísértettel van dolguk. Wright-nak egyszer feltették a kérdést: "Hová mész, amikor nem vagy itt?" Wright azt válaszolta: "FLUX".

Egy másik kérdés, amire választ vártak Wright-tól az volt, hogy ki volt ő. A két férfit megdöbbentette, amikor meglátták a fotón a szavakat: "Et alia corpus delicti", vagyis "Többek között egy gyilkosság áldozata".


John Matkowskyt annyira izgatta ez az entitást, hogy további válaszokat szeretett volna kapni arról, hogy mi és ki volt ő valójában. A kilencvenes évek elején volt egy népszerű műsor a FOX televízióban "Észlelések" címmel. A műsor megmagyarázhatatlan és természetfeletti dolgokkal foglalkozott.

Mivel John nem tudta megmagyarázni, hogy mi okozta a házában tapasztalt jelenségeket, úgy döntött, kapcsolatba lép a műsor készítőjével és megkérdezi, érdekli-e őket a történet. John nem igazán volt meggyőződve arról, hogy ez a legjobb lépés a maga részéről, mivel nem kívánatos figyelmet kelthetett.

A műsor készítői összehoztak egy kutató és forgatócsoportot, és elindultak a kis ház felé. Kerry Gaynor is a kutatócsoport tagja volt. Gaynor korábban a híres "Entitás" ügyet vizsgálta Culver Cityben, Kaliforniában.

Kerry Gaynor 

Amikor megérkeztek a házba, ellenőrzött kísérletet készítettek elő a magukkal hozott kamerákkal és filmekkel, amelyeket megcímkéztek és naplóztak, hogy megakadályozzák a manipulációt. Néhány óra elteltével még egyetlen bizonyítékot sem sikerült felvenniük.

Úgy tűnt, hogy Wright félénk volt vagy nem vette szívesen a kíváncsiskodókat. Pár óra múlva Marty Elcan, John Matkowsky barátja megkísérelt bizonyítékot szerezni. Megkérdezte Wright-ot: "A legtöbb szellem jó szellem vagy rossz szellem?" Majd ezt követően egy képet készített.

Ahogy a polaroid képen előtűntek a formák, a kutatók és a televíziós személyzet előtt egy üzenet jelent meg: "Több gyógyító maki van."

Nem tudván, hogy Wright a Madagaszkárról származó majmokkal viccelt-e, John Huckert megnézte a maki (lemur) szót a latin szótárban. A római mitológiában a lemur meghatározása a halottak éjszakai gyalogló szellemeire utalt.


A szoba izgalommal telt meg. Ideges nevetéssel próbálták elfedni a feszültséget. Kerry Gaynor-t lenyűgözte a dolog, de további ellenőrzéseket akart végezni. "Biztosítani kell egy bizonyítékláncot. Meg kell tudnunk figyelni a jelenséget az elejétől a végéig. Tehát be kell tölteni a filmet egy lezárt csomagból, és megmutatni, hogy ez a kameránk. Aztán el kell sütnünk. Ellenőriznünk kell a filmet, ahogy kijön a kamerából."

Kerry javaslatait követően a stáb az egyik videokamerát egy új Polaroid csomagra szegezte, amelyet Edson Williams fotográfiai szakértő hozott. Egy lezárt filmcsomagot nyitottak ki, és egy új adag filmet helyeztek közvetlenül a Polaroidba. A csapat a következő kérdést tette fel: "Itt vagy Johnnal vagy a házban?" Majd ezután egy képet készítettek.

A képet végig úgy tartották, hogy jól lehessen látni. Harminc másodperc elteltével megjelent egy üzenet: "Genius loci." Kerry Gaynor felütötte a szót a latin szótárban. A Genius loci pontos fordítása "ember vagy hely gondviselője".


További képeket készítettek ugyanolyan módon. Az üzenetek váltakoztak angolul ("Időtutazás", "Minden lehetséges", "John pihenni és tanulni") és latinul ("Ad litteram").

Edson Williams soha nem látott ilyesmit húsz év alatt, mint fotóelemző. "Figyeltem őket, ahogy kijönnek a Polaroidból. Volt egy pillanat, amikor azt hittem, ó Istenem, és a polaroidok egyikén rajta voltam, ami még kísértetiesebb lett. Éreztem, hogy valami lehet a házban."

Az éjszakai vizsgálat befejezése után Marty Elcan megkérdezte: "Wright, sokáig leszel velük?" Az író szellem azt válaszolta: "Sed haec prius fuere". Lefordítva a kifejezés azt jelenti: "Mindennek most már vége."

Ez volt az utolsó üzenet, amit az entitás küldött. A forgatás után Edson Williams számos fényképet vitt magával a Brooks Intézetbe elemzés céljából. Digitális szkenner segítségével a szellemírás mélyére látott és észrevette, hogy a szövegben egyedi szálak jelennek meg.


Arra a következtetésre jutott, hogy az írást gyapjú szálakkal hozták létre. A laboratóriumában Williams megpróbálta lemásolni a szellemírást. "A kezdeti lépés az volt, hogy egy 4x5-ös kamerával felvettük a kihúzott pamutszálakat E-6 filmet használva. A következő lépés a Polaroid film előexponálása volt. Ellávolítottam a Polaroid csomag borítólapját, beillesztettem az áttetszőséget, és a Polaroidot kitettem a szövegnek. Ezután eltávolítottam az áttetszőséget, újra behelyeztem a fedőlapot, és normálisan betöltöttem a filmet."

Ezzel a módszerrel Edson Williams képes volt megismételni a szellemírást; azonban a módszere egy órát vett igénybe a film teljes és szükséges manipulációjához, amit lehetetlen lett volna elrejteni. Howard Worzel, a Polaroid Massachusetts államban működő Waltham-i székhelyén dolgozó fotográfiai elemzője szintén képtelen volt tudományos magyarázatot adni a szellemírásra.

"Soha nem tapasztaltuk ezt a jelenséget, pedig már ötven éve értékesítjük a filmjeinket több millió vásárló számára," - jegyezte meg Worzel. Kerry Gaynor parapszichológus egyetértett. "Én személy szerint soha nem láttam ilyesmit a húsz évnyi kutatásom alatt. Nagyon ismerem a szakirodalmat, és soha nem találkoztam ilyesmivel még a szakirodalomban sem."

Miközben a tudományos kutatás folytatódott, az "Észlelések" stábja felkereste a világhírű Peter James médiumot és megkérte, hogy látogassa meg a házat, és mondja el a benyomásait a helyről. Peter régóta foglalkozik kísértetekkel kapcsolatos esetek feltárásával és dokumentálásával, amelyeket a tudomány nem ért meg, de olyan esetek vizsgálatában is részt vett, amikor nyilvánvaló csalásokkal szembesült.


Először Peter is szkeptikus volt a szellemírással kapcsolatban. "A paranormális világban eltöltött évek során még sohasem láttam, hogy egy entitás ilyen módon jelenjen meg, de azt mondom, hogy minden lehetséges," - jegyezte meg Peter, mielőtt belépett a házba.


Odabent azonban az érzés, hogy nem volt egyedül, szinte azonnali volt. A lába elkezdett remegni. Érezte a rezgést a testében, amit állítása szerint akkor érez, amikor szellemek jelenlétében van. Ezzel egyidejűleg telepatikusan több nevet kezdett kapni. "Megkaptam a Gilbert nevet. Van egy Robert. Amelia mindenütt. Lényegében mindhárom nevet a rezgések révén kapom meg," - mondta Peter a forgatócsoportnak.

Az alábbi videó felvételen a Peter James által végzett vizsgálatot követhetjük nyomon.

(forrás: http://ujvilagtudat.blogspot.hu)

Elementálok - A teremtés napszámosai - Törpe, manó, entitás?


Manók, tündérek, sellők. Ők a mesék, mítoszok, mondák gyakori résztvevői, hol pozitív, hol negatív szerepkörrel. De hogy kerülnek a szellemtudomány "asztalára"? Nem csak az ember játékos képzeletének antropomorfizált végtermékei? Hiszen ki látott már közülük egyet is? - kérdezhetné az egyszerű ember. Persze a válasz ennél sokkal bonyolultabb. 


Az elementális lények - merthogy róluk van szó - nagyon is léteznek, és körülöttünk élnek. Szokták őket természetszellemeknek is nevezni. Fajtáik és feladataik számosak és szerteágazóak: minden természeti folyamatban részt vesznek, tulajdonképpen ők alkotják a minket körülvevő érzéki világot. Ha egy mondattal szeretnénk kifejezni a feladatukat, azt mondhatnánk, hogy az elementálok az Isten által létrehozott teremtési terv végrehajtói itt a Földön. Ők a kapocs a felsőbb világok és a fizikai sík között. Létezési síkjuk ennek megfelelően a legközelebb van az emberhez. Így a szellemi érzékelés első élményei is hozzájuk kötődnek - éteri látással már láthatóvá válnak az ember számára is.

Fontos tudnunk, hogy csak két síkon léteznek; éteri és asztrális testük van, fizikai testtel és ÉN-tudattal viszont nem rendelkeznek. Fejlődés tekintetében ily módon valahol az ember és az állat között vannak. Az állatnak fizikai, éteri és asztrális teste van, az embernek pedig Én-tudata is. Emiatt az elementálokkal való kommunikáció is más, mint amit az ember megszokott. Ők az ÉN hiányában képtelenek felfogni a racionális érvelést és a gondolatokat. Csak az asztrális test természetének megfelelően, érzelmekkel átitatott imaginációs képeket értenek meg. Hiba lenne azonban azt képzelnünk, hogy az elementálok "butábbak" lennének nálunk. Sok képviselőjük (például a pánok) az embert messze meghaladó intelligenciával, tudással és munkabírással rendelkezve végzi a reábízott feladatot.

Az elementálok csoportokba rendezésénél az egyik fő szempont az, hogy melyik halmazállapotú elemmel van dolguk. Eszerint megkülönböztetünk föld-, levegő-, víz- és tűz elementálokat. Vannak ezen osztályzásba nem tartozó természetszellemek is.
(forrás: Szellemi tanítások - Csehi István - napfenyes.hu)

Törpe, manó, entitás?  

2011 januárjában az argentínai Santa Fében érdekes videót rögzített egy anyuka. A hölgy – egy bizonyos Silvia –, kisfiát, a kétéves Benjamint vette filmre.


Az anya állítása szerint többször hallották, hogy a kisgyerek játék közben valakivel beszél. A család máskor is megfigyelte mindezt és a gyerek furcsa viselkedését. Így kíváncsiságból egy napon, bekapcsolták mellette a videokamerát. Silvia egyszer csak megdöbbenve látta, hogy a kisfiú mögött átfut valami apró lényecske a szobán, amit a filmfelvétel is megörökített. Mi lehet ez? Manó? Törpe? Kobold?

Több évig tartották ezt a titkot egészen a mai napig, és úgy döntöttek, hogy megmutatják ezt a bizonyítékot a világ számára.

(forrás:csiribusz.blog.hu - youtube.com)

2017. szeptember 29., péntek

A szeretet szimfóniája teljes film



Véletlenszerű találkozás, vagy nem véletlen, amikor a fiatal ír gitáros és a híres csellistalány egymásba botlik New Yorkban? Ki tudja. Ám kettejük romantikus éjszakáján egy gyermek fogan. A fiú azonban árvaként nő fel.


Mégis, a különleges zenei érzékenységgel megáldott gyermek meggyőződése, hogy tehetsége révén meg fogja találni szüleit. Egy nap egy Wizard nevű idegen férfiban lel segítségre, aki felfigyel elképesztő muzikalitására, és az August Rush nevet adja neki. Együtt veszik nyakukba a hatalmas várost, és a zene szárnyai hamarosan minden ajtót megnyitnak. 
 

August Rush - A szeretet szimfóniája részlet videó

 


A film nagyon érdekes hangulatban kezdődik, számomra legalábbis elég szomorúan. Mondhatjuk úgyis, hogy nem csak egy szép tündérmesét kapunk; inkább egy mélyen elgondolkodtató sztori. Az elején minden igazságtalannak és rossznak tűnik.

Ám a történet hamar változik . láthatjuk egy kisfiú kitartását, szerelmes szüleinek kusza életét, és sok bonyodalom nehezíti a történetet. De mint minden filmben, itt is a végén beteljesül az, amiért az egész film folyamán izgulhattunk.
Egy igazán jó film a szeretetről, az összetartozásról, a zenéről.
(forrás: nicelife.hu)
 
- - - - - - -
 
Teljes film:


Gondolatok az energiáról



Einstein óta tudjuk, hogy minden körülöttünk lévő dolog tiszta energiából származik. A fizikai világot az energia-anyag örök körforgása hozza létre.


Minden, érzékszerveinkkel felfogható anyagi dolog energiából születik és élete végén ismét energiává alakul át, hogy aztán újra formát ölthessen.

A minket körülvevő tárgyak alkotóelemei, építőkövei, és azok legapróbb atomjai, de még a testünk, és sejtjeink is ebből az ősi, univerzális energiából jöttek létre. És ez az univerzális energia táplálja a napot, forgatja Földünket, és ez dobogtatja szívünket is.

Ennek, a mindent átjáró és átható energiának a mennyisége állandó a világmindenségben. Sosem jött létre és sosem fog megsemmisülni. Mennyisége állandó, soha sem fog elfogyni. A folytonos létezés és a folyamatos változás jellemzik.

A fizikai univerzumokban különböző fejlettségi szinteken, úgynevezett energiahordozóként is manifesztálódik. A mi világunkban ilyen, alacsonyabb rendű formája lehet a kőolaj, a földgáz, vagy akár az uránium. Magasabb rendű formája pedig többek között a szélenergia, a víz energiája, a Föld energiája (hő- és gravitációs energiája) vagy a napenergia. Ezeket mindannyian jól ismerjük és hasznosítjuk is mindennapjainkban. Gépeink, eszközeink hajtásához, üzemeltetéséhez energiára van szükségünk.

De az élő szervezeteknél a „tüzelőanyagon” kívül másfajta energiára is szükség van. Amitől az élőlény élő lesz, az a tiszta kozmikus energia, az életenergia, vagy nevezhetjük Isteni leheletnek is. Ezt az energiát az ősi védikus írásokból Prána-ként ismerhetjük.

Az energiagyógyászati rendszerek ezt az életenergiát használják a test, a szellem, és a lélek gyógyítására. A technikák az egyes rendszereknél lehetnek különbözőek, de az energia, aminek segítségével a gyógyulás elérhető, az minden esetben ugyan az a kozmikus életenergia.

(forrás:http://tudat-om.hu)

2017. szeptember 27., szerda

Látnoki érzékelés - Az elhanyagolt emberi képesség



Rengeteg bizonyíték van arra, hogy a látnoki képesség (tisztánlátás és távolbalátás) általános, bár meglehetősen elhanyagolt emberi képesség.


Egyes antropológusok szerint a kőkorszakban a sámánok rendszeresen használták is például vadászatkor vagy egyéb alkalmakkor. A legtöbb hindu, buddhista, szúfi és taoista meditációs hagyomány valódi hatóerőnek tartja, de zsidó és keresztény misztikusokról is tudunk, akik rendelkeztek vele.

Az utóbbi évtizedekben a híres SRI tanácsadó és kutatóintézetben az Egyesült Államok kormányának költségén végeztek tudományos kutatásokat a látnoki érzékelés terén. A kutatások vezetője, Russel Targ fizikus látnoki kémtevékenységről beszélt, és kutatási eredményeit a Szovjetunió Tudományos Akadémiáján is bemutatta.


Más kutatóközpontokban is végeztek távérzékelési kísérleteket. Az Egyesült Államokhoz hasonlóan a Szovjetunió kormányzata is támogatást nyújtott ilyen kutatásokhoz, abban a reményben, hogy a módszer használható lesz az ellenséges fegyverrendszerek és katonai tevékenység kikémlelésére.

1995-ben a CIA megbízásából vizsgálat készült az összes ilyen, kormányzati támogatással végzett kutatásról. A vizsgálóbizottság elsődleges feladata a Science Applications International Corporation (Nemzetközi Tudományalkalmazási Terület – SIC) szervezetében és az SRI-nél végzett távérzékelési kutatások áttekintése volt.

Tagja volt a bizottságnak egy Nobel-díjas fizikus, valamint több nemzetközi szaktekintély: statisztikusok, pszichológusok, neurológusok, csillagászok, valamint az Egyesült Államok hadseregének nyugalmazott tábornoka, maga is orvos.

Mivel a kormányzati támogatók többsége már korábban úgy ítélte, hogy az SRI kutatásai kellően bizonyították a távérzékelés jelenségének létezését, ennélfogva a SAIC kísérletei már nem a bizonyításra irányultak, hanem a “pszi-érzékelés” működési mechanizmusának felderítésére.

Az egyik ilyen kísérletben a távérzékelőnek csak földrajzi koordinátákat adtak meg, és ő kellően pontos leírást adott egy titkos létesítményről az Egyesült Államok területén, Virginia államban; ennek az objektumnak a puszta létezése is bizalmas információnak számított!


A kísérleti alany leírta a helyiségeket, sőt megmondta néhány lezárt iratszekrényben tárolt dosszié feliratát is. Egy kételkedő újságíró a megdöbbentő történet hallatán elhatározta, hogy utánajár a dolognak.

Autóján a koordináták által kijelölt helyre hajtott, Washingtontól, a fővárostól jó kétszázhúsz kilométerre délnyugatra, és arra számított, hogy a helyszínen “egy földönkívülieket megfigyelő radarközpontot talál, de legalábbis a harmadik világháború katonai parancsnokságát”.

Ehelyett nem volt ott más, mint kopár domboldal, néhány legelésző birkával. Titkos katonai létesítménynek, fegyveres őröknek, de még csak épületeknek sem volt semmi nyoma. Az újságíró nem sejtette, hogy pontosan azt látta, amit látnia kellett: birkákat egy domboldalon.

A titkos katonai bázis is ott volt a megjelölt helyen, csak éppen mélyen a föld alatt.

(forrás: http://rejtelyekszigete.com)

Természetfeletti - Látnokok - videó

2017. szeptember 26., kedd

Berente Ági: Angyalok könyve - Hogyan lépjünk kapcsolatba az angyalokkal? 3.



Az angyalok világa a vágyak, az érzések, a gondolatok búvóhelye. Az angyalok világának magyarázata sokakban kétségeket támaszt, másokban pedig feltétel nélkül létező.
Ez így is van rendjén.
Az angyalszféra egy másik dimenzió, az életnek egy következő állapota az Istenhez vezető úton. Népes sereglet lakja, hierarchikus rendbe szerveződve, feladatkörökkel, megbízatásokkal, fejlődésekkel és visszaesésekkel.
Kicsit bekéredzkedünk most az angyali társadalom láthatatlan világának rendszerébe, hogy megismerjük azt a különleges világot, melytől lehet, eddig csak félelmeid tartottak távol.


 LÁTHATATLAN BARÁTOK

Mindannyiunk életét a később sajnos láthatatlanná vált segítők indították evilági útjára. Megbízatásuk az átmenet megkönnyítését szolgálta, legalábbis azokban az időkben. Ezek a szellemi útitársak veled együtt nőnek, fejlődnek, bejárják ugyanazt az utat, mint te. Veled együtt élik meg mindennapjaid a párhuzamos dimenziókban.
Ha harmadik szemed csukva, a láthatatlan barátok eltűnnek az óvodáskor évei alatt, s nem is igen térnek már vissza. Általában – mondod –, mert jól tudod, egyre több földi halandó futkos körülöttünk egyre érdekesebb adottságokkal, jellemzőkkel, észlelésekkel, furcsa viselkedéssel.

Vannak, aki látnak olyasmit, amit mások nem látnak (tisztán látók), vannak, akik hallanak olyasmit, amit mások nem hallanak (tisztán hallók), vannak, akik érzékelnek olyasmit, amit mások nem érzékelnek (tisztán érzékelők), s vannak tisztán gondolkodó emberek is, akiknek gondolataiban kristálytisztán kel életre az angyali világ.

A lényeg, hogy a spirituális képességek egyre többek sajátja, s minden igyekezet ellenére sem mondható el sokukról, hogy elmeháborodottak vagy bármennyire is hibbantak lennének. Sem kevesebb, sem több kerekük nincs.

Mindannyian egyedi utat járunk be, ezt kell elfogadnunk. Vannak jobb esélyekkel indulók, tisztább
szellemiséggel, magasabb tudatossági szinttel rendelkezők, és vannak kevésbé ilyenek. Na és? – mondod –, nem ez a lényeg. A lényeg, hogy jól csináld a dolgod. Bármi legyen az. A tisztán látó sem biztos, hogy többet tud, mint a tisztán halló, a tisztán érzékelő vagy a tisztán gondolkodó. Sőt ha egyik adottsággal sem rendelkezel, akkor örülj igazán. Mert elméd még tiszta, s a szellem (vagy nevezzük Istennek) tudja, kire milyen feladatot bízhat. Sosem biztos, hogy boldogabbak a nagyobb adottságokkal rendelkezők…

S nem is más embernél kell keresned saját magad, saját igazságod, saját életutad. Azt gondolod, ők jobban tudják, mert érzékelnek azokban a dimenziókban, melyekben te nem. És itt tévedsz.

Mindenki érzékel a láthatatlan valóságban. Ki így, ki úgy, csak legtöbbször nem is tud róla.
Láthatatlan barát: így hívjuk azt az angyalt, akit a gyermekkor hajnalán még tisztán érzékelünk.
Mindannyian.
Ők bennünk élnek, velünk együtt, saját létsíkjukon. Annyian vannak, amennyire szükségünk van. Kezdetben kis barátként kiváló segítőink, játszótársaink, csecsemőként mosolyt csalnak az arcunkra, elragadják tekintetünket, vagy épp színes gömbként pörögnek szemünk előtt. Később visszahúzódnak, mert fel kell vennünk egónkat, hozzá kell szoknunk, mert ez a dolgunk. Azóta is itt vannak velünk, együtt növünk és változunk, fejlődünk – ki-ki a saját dimenziójában.

Legtöbbünk – éntudata kifejlődése során – elveszíti a látható kapcsolatot, nagyon sokan vannak azonban azok a gyerekek, akik színes, valóságos beszámolókat adnak a másik világról.
Sajnos a legtöbb szülő jobban megriad, mint gyermeke, ha szellemlényekről, fényekről, tündérekről mesél a csöppség. Miket beszélek? A gyermek egészen addig nem riad meg, míg a felnőttek rá nem ijesztenek. A pici gyermek nem tudja még elválasztani a 3 dimenziót a négytől. Onnantól kezdve kezd el kételkedni, és kérdéseket feltenni, hogy szülőként megkérdőjelezed szavai hitelét. Kénytelen elfogadni az evilági törvényeket, mert idővel rájön: itt más szabályok dívnak. Belenő az életébe egyszerűen, és hagyja, hogy a régi elhalványodjon. Nem tehet róla.
Szülőként valóban ijesztő olyan lényekről hallani, ráadásul saját gyermekedtől, akiket te nem látsz. Félsz tőlük, s ezt tudja a gyermek is. Ha félni kell, az nem jó. Félni kezd ő is, ezért védekezésből inkább hárít.
Alkalmazkodik. A félelem a kapu záródásának legfőbb oka. Az angyali világ nem akar ijesztgetni. A
szellemvilágban azonban nem csak angyalok élnek, ezért a legtöbb esetben a gyermek maga zárja le saját magát.
Talán örökre, talán csak addig, míg el nem jön a kedvező idő arra, hogy égi csatornája megnyíljon, és ismét érzékeljen. Az angyalok pontosan látják a gyermek életútját, családi körülményeit, s amikor elérkezettnek érzik az időt, színre lépnek. Elkezd nyílni ismét a gyermek (vagy már felnőtt) harmadik szeme, a szellemvilág kapuja, és a test képessé válik a spirituális valóság elfogadására. Szabad akaratoddal eldöntheted: gyermeked mellé állsz szellemi fejlődése kibontakoztatásakor, vagy sem. Ez saját tudatosságod, rezgésszinted függvénye. A gyermekek tudják, hova kell megszületniük, kik azok az emberek, akik alkalmasak lesznek vállalt – sokszor bizony
kiemelten nehéz – életútjuk elindítására.

VANNAK VAGY NINCSENEK?

Vannak vagy nincsenek? – kérded magadtól, mert kezded sejteni, első számú tanítód te magad vagy…
A válaszok odabent vannak, vagy ha nincsenek, akkor is ott vannak. Hogy értem? Ha nincs válasz, kapod a súgást, hogy hol találod. Tehát mégiscsak ott volt a válasz. Azt mondod, szeretnél tudni róluk (mármint az angyalokról), megismerkedni velük, kideríteni, mi az igazság a dologban. Ezért, mert keresel, angyalaid (vagy felettes éned), ekkor még nem tudhatod, ki is pontosan, de abba az irányba terel, ahol választ kapsz. Olyan tanfolyamokra, mesterekhez, csoportokba, emberekhez keveredsz, ahol már pislognak a fények, vagy már ég is a láng. Fénymunkások, fényküldöttek, elhivatottak, magasabb tudatossággal rendelkező emberek körei töltik meg ma már a világot. Olyanok, akiknek személyes tapasztalatai vezetik a keresőket. Ezekből az élményekből
meríthetsz, tájékozódhatsz, aztán légy férfi a talpadon, és dolgozd fel a kapott információkat. Nem lesz könnyű.
Mert amíg eljutsz odáig, hogy vannak-e angyalok vagy nincsenek, számos más kérdéssel is szembetalálkozol, sőt számos tapasztaláson kell átmenned. Ez minden esetben folyamat. De ez nem is kérdés, ugye? Szóval ha átjutsz bizonyos sűrűségű materiális szövedéken, amit most egy ugrással kihagyunk, ott állsz magasabb tudatszinttel a kérdés előtt: milyen az égi segítség angyali változatban?
Tényleg hatalmas fehér szárnyakkal bíró kedves teremtmények? Van nekik emberi alakjuk, arcuk, sőt nevük?
És vannak saját feladataik is? Abban segítenek, amiben csak akarom?
Mielőtt nekiállsz ember alakba önteni az angyalvilág lényeit, állj meg egy picit. És gondolkozz el. Gondold végig, milyen segítségeket kaptál eddig! Milyen formában érzékelted a támogatást? Milyen véletlenek történtek veled életed során?
Milyen szinkróniákat vettél észre magad körül? Úgy értem, egybeesést, amikor az életed történései
egymással szinkrónban vannak, egymásra felelnek, nagyszerűen összejátszanak, bár te magad nem teszel ezért, nem machinálod a helyzetet. Ezek a dolgok szépen, „maguktól” összeállnak, pontosan úgy illeszkednek, ahogyan neked jó, nem csúsznak el egymás mellett, nem ütköznek.
Példával is élek, mert így érthetőbb. Mondjuk, elígérkeztél egy találkozóra, de egy másik, fontosabb dolog miatt nem akarsz elmenni. Kényelmetlen felhívni a partnert a program lemondása miatt, de érzed, muszáj szólnod. Addig-addig vacakolsz, hogy csörög a telefon, a vonal végén a barátod, elnézést kér, de le kell mondania a találkozót, mert közbejött neki valami.
Vagy hasonló esetben, amikor vársz egy küldeményt, de nem tudod pontosan, mikor érkezik. Dolgod lenne, el kellene menned otthonról. Végül elmész, órákat töltesz távol. Hazaérkezvén még talán le sem pakolsz, mikor csenget a postás a küldeménnyel. Talán figyelt téged a kanyarban…?
Vagy másik, nagyon egyszerű kis példa. Barátnőd éppen akkor lép az ajtóhoz, hogy kinézzen, megjöttél-e már, mikor éppen emeled a kezed a csengőhöz.
Vagy amikor nem tudod felhívni párodat, mert foglalt a telefonja. Miért foglalt? Mert téged hív. És van ennek egy finomított változata, amikor már kikerested a számát, és nyomnád a hívás gombot, akkor hirtelen csörögni kezd a kezedben a telefon. Életed egyetlen párja (vagy jó, legyen az aktuális) nevét írja ki a készülék.
Jó-jó – mondod –, hát téged hívlak, de miért bejövő a hívás?
Egyszerű, banálisnak tetsző, mindennapi kis példákat hoztam, mert ezek a hétköznapi esetek az életünk. Nem kell folyton nagy dolgokról ábrándozni, ezek az apróságok az élet misztériumai.
A nagyszerű helyzetmegoldásokban mutatkozik meg Isten rendezőelve, ahogy az övéi életét terelgeti.
Az isteni rend akkor fedi fel magát, ha benned igazi valód, magasabb tudatosságod dolgozik. A magasabb tudatosság azt jelenti: tudod, mert elfogadod, hogy a szeretet az egyetlen, világot működtető rendezőelv, s te ehhez hűen élsz,. Nem Isten viszonyul hozzád ekkor pozitívabban, hanem te illeszted életed szorosabban az isteni rendhez. Nézőpont kérdése: attól függ, istenfélő vagy istenszerető ember vagy. Haragvó és büntető, vagy megbocsátó és szerető hatalom ölelésében élsz?

MI AZ, HOGY ANGYAL?

Mi az, vagy ki az?
Az angyal személy, avagy valami más? Energia, fény, hang, hő, látható, hallható, tapintható? Van emberi alakja, vagy inkább csak fénye? Fizikai érzékszervekkel érzékelhető, ha a közelben van? Hogyan gondolj rá/rájuk? Mint a levegőben láthatatlanul keringő, táncoló, jövő-menő lényekre?
Nem találni konkrét választ a kérdésre. Emberi aggyal nem könnyű beilleszteni fizikai valóságunkba egy olyan dimenziót, melyet nem látunk. Netán többet is.

Az angyalok létét sehol nem kérdőjelezik meg a világon. Egyik vallás beépíti és működteti hitrendszerében, a másik kisebb hangsúllyal tartja őket számon, vagy csak másként. A másként az a hozzáállás, ami megfelel emberi voltunknak.

Ahogy az istenkép is. Bármely vallás bármely istenét tekinted, mind az egyetlen forrásból ered. Más képben, más megtestesülésben, más hagyományokban. Az adott nép, világtáj életéhez igazodva. Ettől még az energia egy és ugyanaz, hisz működésének, létének értelme mindenütt ugyanaz: az önzetlen szeretet gyakorlása önmagad és mások iránt. Ha nem osztod vallásokra az istenhitet, csak követed szellemed szavát, szíved jóságát, belső bölcsességed útmutatását, bárhol legyél is a világon, otthon lehetsz benne. Hogy ki hogyan jut el istenéhez, az mind külsőség. S minden külsőség, ami korlátoz, elválaszt egymástól, és éppen ellentétes az isteni akarattal.
Isten nem a vallásokban él, hanem bennünk, és mi őbenne. Itt van mindenben, hiszen ő a világ. Az emberek, állatok, növények, tárgyak, a természet, a levegő, a víz, a tűz, a föld, a fény – szóval minden. Ő alkot minket, tehát bennünk van, s mivel ő a természet is, ezért mi pedig benne vagyunk. Elménk bárhogy erőlködik, nehezen fogja fel. Az egyetlen, hogy elfogadjuk, elhisszük, ezután megtapasztaljuk, és tudni fogjuk.

Ha felteszed magadnak a kérdést: hiszed-e, hogy Isten mint egyetemes irányítóelv létezik, s hiszed-e, hogy angyalai és a szellemvilág más segítői között (velük együtt) létezünk, vagy pedig vagyunk az anyagban, aztán ha letelt az idő, jön a nagy semmi, melyiket fogadod el szívesebben? Azt mondod, ha odakerülsz, majd megtudod.
Addig pedig az élvezet tart életben, mert ez az, ami jó, ami kell, s hogy közben fájdalmas pusztulásba visz, talán mellékes is…

Oly vékony az a fal, mely mögött megtalálod az igazi életed, igazi valóságod. Csak igent kell mondanod, és rányitni földi szemed azokra a csodákra, véletlenekre, segítő szándékú tettekre, emberekre, amik/akik körülvesznek. Az élet értelme ez, a szeretetben élés, miért jó, ha elutasítod? Hogy a szeretet nem egy mennyei világban, hanem bennünk van? Naná. Csak hát ha nem figyelmeztet erre nap mint nap valami, könnyen elfelejted ezt, és ejted a sebeket másokon.

Isten létének helye, működésének emberi értelemmel való felfogása mindig elmélkedés tárgya.
Talán azért alkotott maga köré, magán belül angyali lényeket, hogy könnyebben felfogjuk őt magát (aki ugye nem személy, hanem a mindenség), könnyebben megértsük a miérteket, hogy a megtapasztalás, ami miatt a Földön vagyunk, létrejöhessen. Tapasztalni pedig érzékszerveinkkel tudunk. Ki melyikkel. Ahol szükséges –
mondják az angyalok –, ott energia, fuvallat, simogatás, gondolat, érzés vagy késztetés formájában segítenek, ahol szükséges, ott meg hang, fény, kép, mozgás vagy emberi alakként.

Miben is? Az angyalok akkor tudnak közbelépni, segíteni, sőt akkor kell ezt megtenniük, ha kilépsz
önmagadból, és nem az ösvényeden jársz. Vagyis ha nem az eredendő szeretet nevében cselekedsz. Ilyen alkalom pedig van rendesen. Tehát az angyalok olyan mennyei lények, akik folyamatosan emlékeztetnek igazi valódra. Arra, hogyan kell élned. Ők az ég törvényeinek felügyelői, betartatói. Azt kérded, miért van erre szüksége a nagy rendezőelvnek? Miért nem elég, ha vele vagyunk közvetlen kapcsolatban? Miért nem ő koppint a fejünkre? Miért kellenek közvetítők?

Talán mert emberi agyunk számára túl nagy falat az univerzális szellem létének elfogadása. Vagy van vagy nincs – mondod. De bizonyítani nem tudod.
És nem is kell. A bizonyítás az ego kívánsága. A hit a szellemé. Vagy legyen inkább tudás. A szellem azt is tudja, amit nem képes bizonyítani.
Az angyali közvetítők, a fényt hozó másvilági lények az ember számára lettek teremtve. Ők a kapocs igazi valónkkal.

Ezért nehéz megfogalmazni, mik is ők. Hogy érzékelhető energiák, az biztos. Az viszont, hogy számodra milyen formát vesznek fel, milyen módon vagy képes fogni őket, az egyedi. Isten részeként csak azt tudják közvetíteni, amit Isten. Csak darabokra bontva. Hogy észrevedd.

Lehet emberi formájuk, alakjuk, kedves arcuk, nagy, fehér szárnyakat formáló energiaburok a fénytestükön.
Mert így megnyugtató elképzelni őket. Így a bizalomkeltő, így biztonságot adó.
Szóval akkor mik ezek az angyali lények? Istennek, a nagy rendezőelvnek küldöttei, egyben részei, akik mindig a szeretet, a jóság, igazi valóságod, vállalt életutad felé terelnek. Bárhogy bármilyen formában.

Isten szava, útmutatása nagyon könnyen elvész az éterben, ahogy már mondtuk is. A teremtőhöz szólni túl nagy falat, túlságosan nem érzed méltónak magad ehhez, és ő miért érne rá pont a te kis ügyeddel foglalkozni.
Pont veled, kis emberhangyával, aki a lába nyomát sem méltó szagolni. Az emberben eredendően ott munkál ez az érzés, hiszen akit kiszakítanak a nagy egészből, s csak darabka már, nem meri az egészhez mérni magát.

MILYENEK AZ ANGYALOK?

Szellemlények energiatesttel, melyet egyesek látnak, mások hallanak, a legtöbben pedig érzékelnek
gondolatok, érzések és álmok útján.

Az angyalok teremtett lények, Isten alkotásai, akárcsak az emberek. Nagyon sokan vannak, rengetegen, és nem halnak meg sosem. Jellemzőjük, hogy ott is maradnak örökre a szellemi dimenziókban, nem öltenek emberi testet. Felbukkanásuk, emberi alakot öltésük kivételes alkalom. Fejlett intelligenciával bíró égi segítők. Isten parancsát teljesítik az ember érdekében, tehát az emberek szolgálatára lettek teremtve.

S hogy milyenek? Jellemük szilárd. Kizárólag a szeretet élteti őket, hiszen szeretetből vannak gyúrva. Soha el nem tévednek, mindig tudják, mi a dolguk, s bárhol teljesítenek szolgálatot, hozzád is elérnek abban a pillanatban, mert sem idő, sem tér nem állít korlátot, s annyi helyen lehetnek egyazon időben, ahány helyen csak akarnak.

Megbízhatók. Ha kéred, mindig jönnek. Szeretik és örülnek, ha látják munkájuk sikerét, ezért az igazi
fizetség, ha köszönetet mondasz. Ez a jelzés számukra, hogy jól végezték dolgukat. Ha nem teszed, elfelejted, sosem fognak vádolni, sem szemrehányást tenni. Saját lelked mindig jelez, ha elmaradásod van (kizárólag magaddal szemben). Sosem bántanának, sosem vonnának kérdőre, nem illetnének kritikával. Számukra így vagy tökéletes, ahogy vagy.

Ne félj kérni tőlük, sosem fáradnak el, mindig van idejük számodra. Erősek és hatalmasok, mindent meg tudnak tenni, mindenben a segítségedre vannak, ami szellemi fejlődésedet szolgálja.
Ne félj.
Fontos, hogyha kapcsolatot létesítesz velük, azt bátran tedd. A félelem negatív energia, negatív energiát vonz.
Az angyalok nem ijesztgetnek. Ha ilyesmit tapasztalsz, az nem angyali forrás. A félelem a láthatatlanságuktól erősen csökkenti annak esélyét, hogy sikeres legyen a kapcsolattartás. Félelmeddel meggátolod tevékenységüket.
Bízz bennük, a béke követei ők. Nem buzdítanak háborúzásra, veszekedésre, sosem bujtanak fel gyűlölködésre.
Legmegbízhatóbb szellemi társaink. Tudják, honnan jöttünk, hova megyünk, miért vagyunk itt. Ők azok, akik mindent tudnak rólunk, előttük nincs titok. Erre azért néha felszisszenünk. Minden belső és rejtett gondolatunkat nem szívesen tárjuk még őrangyalunk elé sem, valljuk be. Ez van – vagy vállalod vagy nem. Minden negatív hozzáállás blokkol, így aztán azt vonzói magadhoz, ami energiaszintednek megfelel. Titkokat, bizalmatlanságot, félelmeket…

Az angyali jellem bámulatos és páratlan. Szolgálatot teljesítő lények, ezért akaratuk isteni irányítás alá vetett.
Elfogadják isten parancsait, amit mi, emberek nagyon nem. Sorsukat a miénkéhez kötik, s örök időkre vállalják, hogy égi kíséretként végigballagják velünk hullámvasút életeinket.
Közben újra és újra arra sarkallnak, hogy ne akard tudni előző életútjaid, sem halálod körülményeit, ne akard tudni, miért vagy itt újra, csak szeress. Azt is, aki most rossz veled. Akkor is, ha kegyetlen, mert Akashádban ott van az indok, ami mostani karmád. Dolgozz a szeretetben, és megszűnik a karma!

Jellemzőjük, hogy szolgálatot teljesítenek, ezért nincsenek saját vágyaik. Azt kérded, hogyan képzeld el őket? Lehet ember alakba mintázva? Lehet férfi akár, vagy nő?
Az angyalok nem rendelkeznek szexualitással, ettől függetlenül lehet, hogy lelki szemeid előtt férfi vagy női alakban jelennek meg. Vágyak és nemiség nélküli tiszta lényként tekints rájuk. Ha úgy érzed, szexuális jellegű kívánságaik lennének, biztos lehetsz abban, nem azt az oldalt vonzottad magadhoz, amelyik a segítségedre van.

Az angyalok égi rendszerében az őrangyalok állnak hozzánk legközelebb, az angyalok az őket is segítő égi lények, az arkangyalok pedig az angyalfejedelmek. 
A négy fő arkangyal: Michael, Rafael, Gábriel és Uriel.

Az angyalok hierarchiájában ez a legalsó szint. Ismerjük még a felemelkedett mestereket, kik életükben is nagy tanítók, gyógyítók, spirituális vezetők voltak. Ők, testüket elhagyva ugyanazt a munkát végzik saját dimenziójukban. 
Ilyen mester Jézus, Buddha, Mózes, Krisna…

A szellemi vezetők pedig olyan éteri lények, akik korábban emberként itt éltek a Földön, és távozásuk után szívügyüknek tekintik fejlődésünket. Ők olyan lelkek, akik ezt a küldetést vállalták, vagy közvetlen hozzátartozóink, akik felelősséget éreznek az itt maradtakért, ezért nem hagyják el őket akár életük végéig. Ez is egy nagyon érdekes kapcsolat!
Egy másik alkalommal őket is meghívjuk, legyenek segítségemre, hogy írhassak róluk.
(Berente Ági - Angyalok könyve)

Csepregi Éva gyerekkora óta hisz az őrangyalokban - tv2.hu - videó

2017. szeptember 25., hétfő

Anthony de Mello: Állandó tudatosság



Egyetlen zen tanítvány sem kezdene el addig másokat tanítani, amíg
ő maga nem élt együtt egy mesterrel legalább tíz éven keresztül.


Tíz évi inaskodás után Tenno is tanító lett. Egyszer elment meglátogatni Nan-in
Mestert. Mivel esett az eső, ezért Tenno fapapucsba bújt, és esernyőt tartott
a feje fölé.

Amikor Tenno belépett, Nan-in így szólt hozzá:
—A papucsodat és az esernyődet a teraszon hagytad, nemde?
Mondd meg nekem, hogy az esernyődet a papucsok jobb vagy bal oldalára raktad-e?

Tenno nem tudott válaszolni, teljesen összezavarodott

Rájött, hogy képtelen az állandó tudatosságra. Ezért aztán Nan-in tanítványa lett,
és újabb tíz évet töltött el, hogy elnyerje az Állandó Tudatosságot.

Ember, aki állandóan tudatos: ember, aki teljesen jelen van minden pillanatban:
Ő a Mester!

2017. szeptember 24., vasárnap

Rejtély, miért nem dőlnek le a billegő sziklatömbök



Az Arany-sziklát a buddhisták szerint Buddha hajszála tartja, a finn furcsa követ trollok egyensúlyozták fel egy másik szikla tetejére, Indiában pedig Krisna kedvenc csemegéje kövült meg egy dombtetőn. Látszólag mindhárom ingókő ellentmond a statika törvényeinek, de évezredek óta nem mozdulnak a helyükről.

Buddha hajszála tartja

A mianmari Kyaiktyo-hegyen billegő Arany-szikla a világ egyik legkülönlegesebb természeti rejtélye. A szirt szélén egyensúlyozó hatalmas, aranyra festett gránittömb alig ér az alatta lévő sziklához, és ha az ember meglökdösi, könnyen megbillen. Hogy mitől marad mégis a helyén? A szikla tetejére épült öt és fél méter magas Kaiktiyo-pagodában őrzik Buddha egyik hajszálát. A buddhisták szerint ez tartja egyensúlyban a hatalmas sziklatömböt.

Az arany tömböt egy hajszál tartja
Forrás: commons.wikimedia.org

A legenda szerint egy remete kapta ajándékba Buddhától a hajszálat, amit az meg is őrzött egészen a haláláig. Amikor már érezte, hogy közeledik a vég, úgy döntött, hogy pagodát emel a hajszálnak egy szikla tetején. De csakis olyan szikla jöhetett szóba, amelyik a remete koponyájára hasonlított. A megfelelő követ végül a tenger fenekén találta meg, onnan vitte fel a Kyaiktiyo-hegyre, ahol ma is áll, vagyis billeg.

Nők nem érhetnek hozzá a szent kőhöz
Forrás: Flickr/dani13

Az Arany-szikla megközelítése nem egyszerű, a közeli Kyaikto városból öt óra alatt lehet feljutni az 1100 méter magasan fekvő sziklához, bár az út kétharmadáig pár dollárért autóval is felvitethetjük magunkat. A zarándokok aranylapocskákat visznek magukkal, és a sziklára ragasztják őket. Nők azonban nem érhetnek hozzá a szent kőhöz.

Kummakivi, a furcsa kő

Finnországban, a dél-savoniai erdőben áll Kummakivi, azaz a furcsa kő. 
 Súlya több tíz tonna is lehet.


A legenda szerint óriások vagy trollok görgették, cipelték ide, a tudósok viszont úgy vélik, a jégkorszaki gleccserek alakíthatták ki. Aztán egy terjeszkedő gleccser vitte magával, és tette le éppen ezen a helyen, egy kisebb szikla tetején.
 
Alig érintkezik a két szikla
Forrás: wikipédia/kotivalo

Krisna vajgolyója

Az indiai Mahabalipuramban, vagy ahogy a helyiek nevezik, Mamallapurambában egy öt méter ármérőjű, billegő sziklakő csodájára járnak az emberek. A Krisna vajgolyójaként emlegetett kőtömb egy lejtő tetején áll, alig érintkezve a földdel. Látszólag teljesen ellentmond a fizika törvényeinek, hogy nem gurul le az emelkedőről.

Krisna vajgolyója ebből a szögből fotózva elég félelmetes
Forrás: Harkányi Árpád

A vajgolyó becenév onnan ered, hogy a legenda szerint Krisna gyerekkorában odavolt a vajért, olyannyira, hogy időnként elcsent egy-egy darabot az anyja vajas bödönéből. A hatalmas szikla messziről ilyen vajgolyóra emlékeztette az embereket, így kapta a különös kő ezt a még különösebb nevet.

(forrás:origo.hu)

 Arany szikla - videó

2017. szeptember 23., szombat

Szellemet lát a gyerekem?



Szülőként ijesztő lehet, ha a gyerek egy pontra figyel, nevetgél vagy követ valamit a szemével. 5 éves korig állítólag minden gyermek látja a szellemeket. 


Radics Ágnes jósnő elárulta, a gyermekek 5 éves korukig érzékelik és látják a szellemeket. Szülőként könnyen észrevehető, hogy mikor találkozik a gyermek szellemmel. Csecsemőkorban úgy ismerhető fel a jelenség, ha egy adott pontra mereven néz vagy követ valamit a szemével, amit persze nem látunk. A későbbiekben pedig képzeletbeli barátként jelennek meg, legtöbbször a szeretteink látogatják meg a gyerekeket.

Ha a szülő folyamatosan “letiltja” a gyereket arról, hogy dolgokat lásson, akkor felnőtt korában sem fog figyelni az ösztöneire, hiszen úgy érzi, hogy rossz dolog, ha vannak számára láthatatlan dolgok.

(forrás: http://napidoktor.hu)

Hogyan vehetjük észre, hogy gyermekünk látja a szellemeket? - tv2.hu - videó

Ég és föld között - Találd meg önmagad!


Az Ég és föld között a világhírű színésznő - Shirley MacLaine - Találd meg önmagad! című önéletrajzi bestseller regényéből készült.


A két részes közel 4 órás játékfilm nagy vitákat kavart, melyben az Oscar díjas művész nyíltan és őszintén vall saját spirituális útkereséséről és élményeiről.


A történet a színésznő (aki az alkotásban önmagát alakítja) életének azon időszakát dolgozza fel, melyben egy mindent elsöprő szerelem éri utol. Viszonyba bonyolódik egy feltörekvő politikussal (Charles Dance – Michael Collins, Trónok harca), ám mivel Gerry nős, kapcsolatukat titokban kell tartaniuk. 
Miközben Shirley a világ számos pontján megfordul, hogy szenvedélyes találkáik helyszínére utazzon, megismerkedik egy titokzatos idegennel –Daviddel - (John Heard – Ébredések, Pollock), akinek hatására elkezd érdeklődni a spiritualitás iránt. 
Végül Daviddel Peruba tart, ahol olyan élményeket tapasztal meg, melyek alapjaiban változtatják meg mindazt, amit Shirley addig hitről és az életről vallott...

Ég és föld között-Találd meg önmagad 1. rész:

 http://videa.hu/videok/emberek-vlogok/eg-es-fold-kozott-talald-TC1564rbc2zr7gBx

Ég és föld között-Találd meg önmagad! 2. rész:

 http://videa.hu/videok/emberek-vlogok/eg-es-fold-kozott-talald-s8bwx6mc3lTz70Dy


2017. szeptember 22., péntek

Miten éjféli templomában



Tarts velünk egy kis ízelítő erejéig Deva Premal és Miten közös utazásán, amelyen bejárják a bolygó minden szögletét, hogy turnéik és workshopjaik révén megosszák a zenéjüket és lelkük szeretetteljes hangját.


Mitennel az ausztráliai új-dél-walesi szentélyében találkoztam, hogy új albumáról, a Temple At Midnight (Éjféli templom) címűről beszélgessünk. A találkozónk alkalmával én is meggyőződhettem arról, mennyire szereti ezt a helyet, amit valóban mágikusként lehet csak leírni.

Nem nehéz megérteni, miért válhatott ez az eldugott hely a Byron-öbölben Miten éjféli templomává.

A madarak az esőt jelezve csivitelnek, a kabócák zümmögnek, az elénk táruló völgy pedig olyan látványt nyújt, amiért a művészek bármit megadnának szerte a világon. Ez Deva és Miten szakrális helye, ahol lehetőségük van újra összekapcsolódni a Szellemmel.

„Tudod, amikor Deva felvette a „The Essence” című albumot, annak megvolt a saját energiája, és a Temple at Midnight dalaiban is ugyanez az energia kelt életre. A ház lelke egyszerűen elképesztő.”

A padlón ücsörögtünk, a diktafonok az asztalon, csokis mazsolát majszoltunk, akárcsak egy átlagos napon, ami azonban valahogy mégis merőben más volt. Mitennek igaza volt, lehetett érezni az energiát. Ugyanazt az energiát, amit az album dalaiban is: jelen volt, életteli volt.

Nem csoda, hogy ez a hely a csodák színhelye Deva és Miten számára. 25 évnyi közös zenélés és 22 album után, dinamikus kirtan-duójuk (ami gyakran trióvá egészül ki Manose-sal, banszurin játszó barátjukkal) még mindig képes megújulni, újabb és újabb projekteket útnak indítani.

„Éppen Deva új albumát vesszük fel, ami ugyanazt az energiát hordozza majd, mint a Temple at Midnight, közben könyvet írunk, egy szép kiállítású albumot az életünkről, mantrákkal fűszerezve.”


Deva Premal és Miten mantrákkal átitatott élete ma már fényévnyire van attól az élettől, amit Miten élt a '70-es években, amikor is olyan nevekkel turnézott, mint Fleetwood Mac, a Fairground Convention, Lou Reed vagy a Hall and Oats. Ezek előtt a kultikus bandák előtt lépett fel előzenekarként, ami olyan lehetőségeket villantott meg előtte, amiről egy rocksztár is csak álmodni mer – például egy fellépés a Wembley Stadionban –, de mindez hirtelen véget ért.

„Habár ilyen nagy nevekkel dolgoztam együtt, valahol éreztem, hogy valami nem stimmel. Fájdalmat éreztem az életem iránt. Valahogy minden fájdalmasnak tűnt, én pedig, mintha távolodtam volna az egésztől, mintha valami húzott volna kifelé az életemből, a komfortzónámból. Akkor még nem tudtam, hogy mi ez az erő, de ma már tudom: A végzet hangja szólított, és egyszerre mindent magam mögött kellett hagynom. Elolvastam Oshónak a Zen tanmesék című könyvét, és úgy éreztem, mintha közvetlenül hozzám szólt volna. Nem tudtam ellenállni. Csúsztam lefelé a lejtőn... eltévedtem az utamon... Az egyik tanmese olvastán egyszerűen csak összecsomagoltam és elindultam: kisétáltam a családom életéből. Magam mögött hagytam az egész addigi életemet, amit felépítettem, a zenémet, a stúdiómat, a szeretteimet. Senki sem tudta, hol vagyok, de éppen ez mentett meg.

Ez a tanmese egy zen szerzetesnőről szól. Az apáca egy teliholdas estén a forráshoz ment, hogy vizet hozzon. Miután megtöltötte a vödröt, és visszafelé tartott a vödröt cipelve, meglátta a vízben a telihold tükörképét. Az apáca abban a pillanatban megvilágosodott, mert ráébredt, hogy egész életében a tükörképre figyelt, nem pedig a valódi dolgokra. Abban a pillanatban leejtette a vödröt, az pedig eltört, és a víz kifolyt. Én is így ébredtem rá, hogy a zene, amit korábban csináltam, a vödörben himbálózott, ám egy nap hátat fordítottam ennek, amikor úgy éreztem, hogy ki kell törnöm ebből az egészből. Megértettem, hogy ez valódi, nekem pedig nincs időm fantáziálásra, ezt az életet kell élnem, ezért mentem el. És ez volt a legjobb dolog, ami valaha is történt velem: megmentett engem, a fiammal és a fiam édesanyjával való kapcsolatomat is, akivel ma is jó barátok vagyunk.

Miten így köteleződött el Osho felé, őt tekintve gurujának, habár gyorsan pontosítja, hogy az Osho iránti szeretete és odaadása ellenére a valódi mestere és végső tanítója maga a zene. „A zene az én gurum! A zene szelleme sosem született és sosem hal meg, örökké él.”

Ironikus, hogy az a dolog, ami majdnem elpusztította, végül a megmentőjévé vált: a zene és nem kevésbé a Deva iránt érzett mélységes szerelme, kettejük mély kapcsolata.

„Osho ashramjában zenéltem, amikor Devával találkoztam. Azonnal összekapcsolódtunk. Habár sokkal, de sokkal fiatalabb nálam, azonnal felismertem, hogy öreg lélek. Egymásra találtunk és azóta a pillanatban élünk.”


Ez az a kapcsolat, amit látunk, amikor Deva belép a szobába, hogy csatlakozzon hozzánk. A párosuk közötti kötelék az ashramban töltött napok óta tart és egyre jobban kiteljesedik, ahogy megosztják hallgatóikkal és a koncertre járó közönséggel szeretetük és a szellemmel való kapcsolatuk ajándékát.

„Miután Devával találkoztam, egy >>mantra-utazásra<< indultunk, ami a The Essence album bemutatásával vette kezdetét. Deva azelőtt egyáltalán nem énekelt, az én dalaim pedig a polcon hevertek félkészen.

Amikor Deva újra felfedezte a Gayatri mantrát, a hangja mintegy materializálódott, vagy még inkább adaptálódott magához a mantrához. Ekkor jelent meg az a hang, amit most ismerünk és szeretünk, korábban Devának nem ilyen hangja volt...

De amikor a mantra „átjött” rajta, az lehetővé tette számomra is, hogy elinduljak ezen az utazáson, mert ahogy megváltoztatta Devát és az ő hangját, az bizonyította számomra a mantrák erejét.

A polcon heverő dalaim újra hívogatni kezdtek...”


A 2005-ben megjelent The Songs for the Sangha album volt a válasz erre a hívásra, különösen, ami a Strong My Roots (Erősek a gyökereim) című dalt illeti. Miten gyökerei mélyen a Beatles-szel kezdődő angol rock talajába ágyazódtak.

„A Beatles úgyszólván felkapcsolta a villanyt, de tényleg. Amikor 15 éves vagy, a külső impulzusokra nyitott suhanc, és bejön a valóságodba egy ilyen jelenség... Az olyan volt, mintha ébresztőt fújtak volna egész Angliának. Látni lehetett az örömnek azt a hullámát, ami végigsöpört a világon. Tudod, >>All you need is love<<!


Miten Beatles iránti rajongása egyértelműen kiteljesedett legújabb albumával. Nemcsak hogy újraálmodta producere, Joby Baker segítségével a Norwegian Wood című Beatles-számot, de élő környezetben is vette fel az albumot… olyan hangzással, amit a Beatles számtalan albumán használt, kezdve a legendás With The Beatles cíművel.

“Szerencsés voltam, hogy Jobyval dolgozhattam. Nem vártam visszaigazolásra, de Joby reakciói a dalokra autentikusak és igazak voltak, és teljes egészében fogta, hogy mit csinálunk.”


A Temple at Midnight című albumot a lehető legkevesebb részletben vették fel, és a master anyagon csak nagyon keveset változtattak, így az album a nyers sebezhetőséget és a guru, vagyis a zene iránti odaadást is képviseli.

Az interjú végén Miten Deva közreműködésével eljátszotta az album nyitódalát, a River Man-t élőben.

Miten: River Man- videó


Szinte teljesen úgy hangzott, mint az eredeti felvétel. Ez volt az a pont, amikor az éjféli templom újra életre kelt.



Valójában a templom megelevenedik mindenhol, ahol Miten kézbe veszi a gitárját, és bárhol, ahol a szellem úgy dönt, hogy ott a helye.

Deva Premal és Miten 2017. 10. 07-én újra Magyarországon adnak koncertet.
(forrás: devapremalmiten.hu)


 A mantrazene nagykövetei, Deva Premal, Miten és Manose az életükről mesélnek:

Edgar Cayce: az Akasa-krónikából gyógyító látnok



Az alvó látnokként ismert Edgar Cayce alighanem a szellemgyógyítás leghíresebb alakja, akiről ellenlábasai a mai napig nem hiszik el, hogy csalás, és mindenféle anyagi ellenszolgáltatás nélkül dolgozott.


Edgar Cayce 1877. január 3-án, Hopkinsville-ben (Kentucky, USA) látta meg a napvilágot. Szegény, ám annál erősebb hitű családban nevelkedett, így első és állandó olvasmányai közé tartozott a Biblia. A kis Edgar nem igazán találta a helyét az iskolában, és a jegyei sem voltak kiemelkedően jók, azonban paranormális képességei már megmutatkoztak. A legendák szerint az ifjú látnok úgy tanult, hogy az adott tantárgyhoz kapcsolódó könyvet éjjel a párnája alá tette, és elaludt rajta...

Jövendölések és a szabad akarat

Első igazlátó élményét még gyermekként, egy erdei tisztáson élte át, ahol könyvet olvasott. Ettől kezdve folyamatosan jöttek az üzenetek, amelyek - noha szinte 100%-os igazságtartalommal bírtak -, kétségekbe kergették az ifjú látót, aki vallásossága miatt olykor nem volt benne biztos, hogy munkájával a jó oldalt szolgálja. Sokszor látott szellemlényeket, közöttük elhunyt rokonait, ám a kisfiú tisztánlátását a családtagjai nem hitték, és nem fogadták el, csupán élénk gyermeki fantáziálásnak vélték.

Később, a fiatal látnok egyik napról a másikra elkezdte elveszíteni a hangját, és az orvosok nem találtak magyarázatot az ismeretlen betegségre. Mivel szervi okot nem tártak fel, tétlenül nézték páciensük egészség-romlását. Cayce ekkor egy barátja segítségével hipnotikus álomba merült, majd a fentről kapott információ segítségével meggyógyította magát.

Cayce, látomásai ellenére sosem magasztalta csodálatos képességét, hanem épp ellenkezőleg: mindig az Isten igéjét hirdette, és mélyen hitt abban, hogy a próféciák nincsenek kőbe vésve. Minden hozzáfordulónak azt tanította, hogy a hit csodákra képes, és ha Istenhez fordulnak segítségért, bármilyen jövendölést - legyen az halál vagy tragikus fordulat az életükben -, a visszájára fordíthatnak.

Speciális álom-állapotban látta a jövőt, ilyenkor egy gyorsírást ismerő titkárnő (s később a felesége) ült mellette, ők jegyzetelték le a hallottakat, hiszen a látó ilyenkor időszakosan elveszítette nappali tudatát. Olyannyira, hogy ébredése után semmire sem emlékezett az átélt és elhangzott élményekből. "Tudatos álmodásait" eleinte csak napi 1-1 alkalommal használta, ám ahogy szükségét érezte, egyre gyakrabban merült el ebben az állapotban, amely jelentősen legyengítette szervezetét.
(forrás:astronet.hu)

 Edgar Cayce dokumentumfilm 2016 - videó



2017. szeptember 21., csütörtök

A piramis energia felfedezése és Tutanhamon fáraó tőre


Misztika, és számtalan megoldatlan rejtély lengi körül napjainkban is a piramisokat, melyekre egyre fejlettebb tudásunkkal sem tudunk kielégítő magyarázatokat találni. Ezek közül talán az egyik legfurcsább dolog, egy ismeretlen energia jelenléte a piramisokban.


A Nagy Piramisban tapasztalható titokzatos energia jelenlétét Sir W. Siemens angol feltaláló észlelte először, aki a Nagy Piramisban tartózkodva döbbenten tapasztalta, hogyha a magával vitt palackot a szájához emeli, apró áramütéseket érez.

Ez az elektromos tevékenység olyannyira felkeltette Siemens kíváncsiságát, hogy vett egy benedvesített újságpapírt, és a palack köré tekerte, létrehozva ezáltal egy kezdetleges elektromos akkumulátort, mely a legtöbb középiskolai tanuló számára bizonyára ismerős.

 
Sir W. Siemens

Amikor Siemens a feje fölé tartotta a palackot, olyan erős sztatikus elektromosság jött létre, hogy szikrák röpködtek szerteszét. Siemens a palackkal véletlenül hozzáért egyik társához, aki olyan jellegű ütést érzett magán, amivel a marhákat ösztökélik. Az ütéstől úgy megijedt, hogy végigvágódott a padlón. Bár nem tudjuk, hogy miért és hogyan, de a Nagy Piramis bizonyítottan elektromosságot fejleszt.

A piramisenergia, valamint a piramis gyógyító képességének valódi felfedezése mégis kétségtelenül Antonie Bovis francia tudós érdeme, aki az 1930-as években zarándokolt el a Nagy Piramishoz.

Bovis megfigyelte, hogy a Fáraó Kamrájában elhullott kisállatok nem indultak oszlásnak, hanem pehelykönnyűek és összetöpörödöttek voltak. Bovis feltevése szerint a piramis alakja dehidratálta ezeket az állattetemeket, melyek a romlás legcsekélyebb jelét sem mutatták. Hazautazása után piramismodellekben elvégezte látszólag őrült kísérleteit, melyek teljes sikerrel jártak.

Bovis kísérleteit követően fordult a világ érdeklődése a piramisokban rejlő különleges energia felé, mellyel kapcsolatban egyre több furcsaság és kérdés merül fel. Vajon miért van az, hogy a piramisban talált kisállatok tökéletesen mumifikálódnak, az ott talált gabonamagvak több ezer év elteltével is fejlődésnek indulnak? A repülőgépek műszerei miért nem működnek a Nagy Piramis felett?


Miért nem fagy meg a víz -40°C -on sem a piramismodellben? Minek tulajdonítható a piramis borotvapenge élező tulajdonsága? Oroszországban egy kísérleti piramis közelében működő radarállomás a piramis csúcsa felett 2 méter magas, 500 méter széles ionizált légoszlopot mért és rögzített. Hogyan lehetséges ez?

Ilyen, és ehhez hasonló kérdések tömkelege után rá kellett döbbenjünk, hogy igenis létezik egy megfoghatatlan erő, amely ellentmond a tudomány, és a fizika minden eddig ismert törvényének.

Úgy tűnik, a piramisok energiát sugároznak, amit egy egyszerű kőhalom általában nem tesz. A gondolat, miszerint ilyen megmagyarázhatatlan vagy ismeretlen energia létezik a piramisalakzaton belül, nem új.

Voltaképpen már Áni Papiruszán / közismertebb nevén az Egyiptomiak Halottas Könyve / is olvashatjuk, hogy a minden ember lelkében ott szunnyadó Isten felébred a piramis erejétől, ha úgy tetszik, energiájától.

Számos elmélet született e jelenség magyarázatára. A tudomány eddigi ismerete szerint a piramisok szerkezetükben alapvetően kristályosak, ezért érzékenyen fogják a rádiójelekhez hasonló energiahullámokat, vagy a kozmikus mikrohullámokat.

Ma már tudjuk, hogy minden tárgy, amiben energia rezgése áll fenn, képes rezonánsüregként is működni. Tudjuk azt is, hogy ez az energia a tárgyon belül meghatározott pontban koncentrálódik.

Elképzelhető, hogy a piramis a világegyetemből érkező energiákat egy pontban gyűjti össze, és ez az energia hat azután a piramisban elhelyezett tárgyak molekuláira.


Az eddig végzett kutatások mindenesetre bebizonyították, hogy a piramisba helyezett tárgyak olyan fizikai jelenségen mennek keresztül, mely jelenségek teljességgel ellentmondanak mind a fizika, mind pedig a kémia eddig elfogadott tételeinek, hiszen ezeket a változásokat fizikai változókkal nem lehet létrehozni.

Egyelőre tehát kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy ezekre a jelenségekre ma még nincs tudományos magyarázat. Töretlen erővel folynak a kutatások világszerte nemcsak a laboratóriumokban, hanem otthon a házi műhelyekben is.

Hisz mindenkinek, aki fogékony az ismeretlenre és kellő kitartással rendelkezik, lehetősége van, hogy tanulmányozza a piramisszerkezetben rejlő és az azt körülvevő titokzatos energiákat.

(forrás: Fénykeresők - http://rejtelyekszigete.com)

Gízai nagy piramis belülről - videó

  Földönkívüli fémből készült Tutanhamon fáraó tőre


Több zavarba ejtő, eddig megválaszolatlan kérdést tartogatott a több mint 3300 éve uralkodó gyermekfáraó, Tutanhamon sírjából előkerült dísztőr.

Tutanhamon maszkja és valódi arca

A gazdagon díszített tárgy először is vasból készült, holott a vaskor csak nagyjából 600 évvel később, az időszámításunk előtti 8. században köszöntött be Egyiptomban. Másrészt a tőr, az anyaga ellenére teljesen ellenáll a rozsdásodásnak.

Fotó: Daniela Comelli / Milánói Politechnikai Egyetem

Egy csapat olasz, és egyiptomi régész, most úgy tűnik, megtalálta a válaszokat. A kulcsnyom már a fáraó sírjának 1922-es feltárásakor ott volt a régészek szeme előtt. Több korabeli kőtábla felirataiban szerepel a kifejezés: „fém az égből”.

A tudósok analízise kiderítette Tutanhamon tőrének anyaga a vas mellett, kisebb mértékben nikkelt, és kobaltot is tartalmaz. Az összetétel arra utal, hogy a tárgy elkészítéséhez a Naprendszer legrégibb objektumainak egyikét használták fel: egy vasmeteoritot.

A kutatók ez után elkezdték átlapozni a történelemkönyveket, olyan meteoritbecsapódások után kutatva, amik az adott korban, egy maximum 2000 kilométeres körzetben történtek. Húsz lehetséges meteoritot találtak, majd Tutanhamon tőrének tulajdonságit alapul véve sikerült a kört egyetlen egyre szűkíteni.

A Kharga meteoritot 2000-ben találták meg egy mészkőfennsíkon, Mersa Matruh-ban, egy Alexandriától nyugatra fekvő kikötőben. Az ősi egyiptomiak valószínűleg látták, ahogy a kődarab aláhull az égből, aztán megkeresték, darabokat törtek le belőle, amiket aztán odaszállítottak, ahol később elkészítették Tutanhamon tőrét.
(forrás: http://24.hu)