2023. február 28., kedd

Medek Tamás spirituális író válaszol 48.

 

Miért fáj annyira...?
Ha elvesztettél valakit, akit nagyon szerettél, az elmondhatatlanul fájdalmas tud lenni. Idővel megtanulsz együtt élni a hiányával, kénytelen megtanulsz nélküle élni. Idővel sok minden változhat, de az az űr, amit hagyott, s maga a hiánya, amit kelt, sosem szűnik meg teljesen - mindig is egy többé-kevésbé fájó pont marad.

 
Ez érthető, hiszen amíg testben élünk, addig döntően a testi érzékszerveinkkel tapasztaljuk a világot, s benne mi magunkat is. A földi elménk (melyen keresztül most megnyilvánul a tudatunk a fizikai világban) csak azt látja, ami most van. Belőlünk is, és a világból is. Bármennyire is igyekszünk rá hatni, döntően úgy véli, hogy ez az egy világ létezik, melybe beleszületünk, melyben egyszer élünk, s végül meghalunk, örökre. Hisz nem képes tovább látni, de még kellően értelmezni sem azt, ami az általa ismert világon túl van.

A test érzékszervei erre a világra, ennek a világnak az érzékelésére vannak teremtve, s mivel a földi elménk ezekkel az érzékszervekkel felfogott érzékelésekből dolgozik, ezért nem tud mit kezdeni mindazzal, ami ezen túl van.

Ahogy írtam fentebb, tehát most mi (a tudatunk) a fizikai elménken keresztül nyilvánulunk meg a testi világban, s mivel az a testi érzékszerveink észleléseivel dolgozik, így ránk is erősen ezzel a világnézettel hat. Egyre csak azt erősítve bennünk, hogy nincs tovább. Hogy annyi a világ és benne mi magunk, amennyit most tapasztalunk belőle.

Ezt felülírhatjuk többé-kevésbé azzal, ha minél inkább megismerjük a spirituális tanításokat, minél inkább megismerjük (amennyire a földi elménkkel képesek vagyunk) azt, amit a túlvilágról tudni lehet. Ezek az ismeretek nagy segítséget nyújthatnak egy szerettünk elvesztése esetén is. De a nem feltétlen alkalmasak arra, hogy a fájdalmat teljes mértékben megszüntessék - s éppen azért nem, mert a földi elménkre bár hathatunk, de teljesen el nem nyomhatjuk azt. Bármennyire is elfogadjuk a túlvilág létezését, a földi elménk mindig ott fog motoszkálni, súgván: csak ennyi az élet.

Ez természetes, hiszen a testi életünk alatt nagyon fontos, hogy döntően ide fókuszáljunk, s hogy megfelelően tudjuk érzékelni azt, ami itt van, valamint hogy kellően tudjuk meg- és átélni mindazt, amit most nekünk szükséges. Ezzel azonban az is velejár, hogy amíg testben élünk, sosem fogunk tudni teljesen úgy gondolkodni, mint test nélküli állapotban. Sosem fogunk tudni úgy elengedni egy szerettünket, és sosem fogunk tudni a hiányára úgy tekinteni, mint test nélküli állapotban, s mint ahogy az eltávozott szerettünk képes már tekinti minderre.

Ezt el kell tehát fogadjuk.

Ugyanakkor nagyon-nagyon fontos, hogy ahogy tőlünk telik, minél inkább elfogadjuk a túlvilág létezését, minél inkább úgy éljük az életünket, hogy tudjuk, az elválás sosem véletlen, sosem értelmetlen, s ami a legfontosabb, sosem végleges. Mert bár a fájdalmat ez sem tudja teljesen megszüntetni, de sokat segíthet, hiszen egy teljesen más nézőpontot ad. Bármennyire is fáj valakinek a hiánya, sose felejtsük el, hogy újra találkozunk vele. Sose felejtsük el, hogy amit most tapasztalunk a világból, az csupán a földi elménk illúziója, mely most ugyan uralja a világnézetünket, de csak addig, míg testben élünk. Sose felejtsük el, hogy amit most látunk a világból, s magunkból, az a teljes kép csupán egy apró részlete. Hogy van egy világmindenség ezen a világon túl, s hogy van egy létezés ezen az életen túl, ahol mindannyian összeérünk és összetartozunk. S ahol mindenkivel újra együtt leszünk majd, akikhez kölcsönösen, szeretettel kapcsolódtunk.

- Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -

2023. február 26., vasárnap

Balogh Béla: A Végső Valóság - Anyagtól független belső érzékszervek

 

 “Egy ragyogó, napos délután történt, hogy El Greco-t, a spanyol festőt meglátogatta egyik barátja..
Nagy meglepetésére egy sötét szobában talált rá a művészre. Az ablakot vastag függönyök takarták.
– Gyere ki a napra – mondta a barátja,
– Most nem megyek – válaszolt El Greco. A napfény zavarná azt a fényt, ami bennem világít…”

- Anthony de Mello: Szárnyalás -

 
El Greco:Gyertyát gyújtó gyermek
 
 Balogh Béla: A végső valóság
 
 A végső valóság talán az első olyan mű, ami áthidalja a materialista, az idealista és az ezoterikus világnézet közötti szakadékot. Tudományos eredményeink, képességeink és élményeink felülvizsgálata után tarthatatlanná válik az elképzelés, miszerint gondolatainkat az agy hozza létre, és tarthatatlanná válnak az evolúció kezdeteiről alkotott feltételezések is.
A halál utáni, valamint a születés előtti élet lehetősége már nem hit kérdése, hanem fizikai törvényszerűség. Megdöbbentően új világkép ez, ami a léttel kapcsolatos kérdéseink többségére választ adhat.
 
Részlet a könyvből:

 Anyagtól független belső érzékszervek

Minden állóhullámnak, amit mi anyagként élünk meg, rendelkeznie kell egy magasabb szférához tartozó megfelelővel, ami ezt az állóhullámot fenntartja.

Ha tovább haladunk ezen az úton, akkor az is logikus feltételezésnek tűnik, hogy a fizikai testnek – mint egységes egésznek – van egy magasabb energiaszinten létező megfelelője.

Ezt talán úgy is fel lehetne fogni, mint a fizikai test tervrajzát. Ezek után várható volna, ha nem csak testünknek, de testi funkcióinknak, sőt, érzékszerveinknek is lenne magasabb szférához tartozó megfelelője.

Közelebbről megvizsgálva a dolgot, felismerhetjük, hogy valóban léteznek ilyen „belső” érzékszerveink. Létezésüket mindeddig az agyműködés számlájára írták, de tekintettel arra, hogy az agy gondolatalkotó képessége nem bizonyított,és a fizika törvényeinek ismeretében inkább lehetetlen, mint valószínűtlen, új szempontok szerint kellene megvizsgálnunk a „belső látás” és „belső hallás” jelenségét.

Beethoven orvosi szempontból nézve teljesen süketen, csupán belső hallására támaszkodva írta meg a IX. szimfóniát. Michelangelo, amint rátette a kezét egy márványtömbre, azonnal „megérezte”, hogy a tömb milyen szobrot „rejt” magában. A festő, vagy a formatervező szintén a belső látás segítségével megteremtett belső kép alapján kezd hozzá az anyag alakításához és formálásához. Vajon olyan érzékszervekről van szó, amik magasabb szférákhoz tartoznak?

A látáshoz elengedhetetlenül szükséges a fény. Fény nélkül nincs kép.

Persze a belső látáshoz is fény kell, de az a fény, amit a belső látáshoz használunk, nem lehet ugyanaz a fény, ami az anyagi világban körülvesz bennünket. Logikus volna azt feltételezni, hogy a belső látás egy magasabb szférához tartozó fény segítségével működik. Nem függ a fizikai szem és a fizikai fény lététől, mert becsukott szemmel is fel tudunk idézni magunkban egy kedves arcot, sőt, tervezni, alkotni is tudunk. Becsukott szemmel szinte könnyebb…

A belső látás és belső hallás természetesen nemcsak zeneszerzők vagy festők kiváltsága. 

Mindannyian megtapasztalunk belső képeket, belső hangokat, sőt, néha ízeket és illatokat is. Talán nem olyan különös az sem, hogy ezek a képességek az álom idején is velünk maradnak. Az álom ugyanakkor még egy különös részlettel gazdagítja az élményegyüttest: álmunkban is van fizikai testünk!

Felmerül a kérdés: előfordulhat-e, hogy álmunkban egy magasabb szférára hangolódunk be, valahogy úgy, mint ahogy egy rádióvevő készülékkel egy másik adóállomást tudunk befogni?


Előfordulhat-e, hogy álmunkban behangolódunk egy magasabb szférához tartozó energiatestre, amit aztán a környezethez viszonyítva fizikai testként élünk meg?

Egyvalami biztos. Mindaddig, amíg ebben az „álomvilágban” tartózkodunk, környezetünket anyagi világként fogjuk fel, és mélységesen meg vagyunk győződve arról, hogy ez a világ valódi és igaz.

Persze ugyanez az elképzelésünk a fizikai világról is ébrenléti állapotban. Az egyetlen lényegesnek tűnő különbség az, hogy ébrenléti állapotunkban látjuk a különböző dolgok közötti összefüggést és kontinuitást. Amint felébredünk, ott folytathatjuk az életet, ahol abbahagytuk.

Persze előfordulhat, hogy váratlan események, mint például természeti csapások, háború, betegség vagy egy baleset egyik pillanatról a másikra mindent a feje tetejére állít, és ezek a „nappali” változások legalább olyan gyorsak és váratlanok, mint amiket abban a bizonyos „álomvilágban” tapasztalunk meg.

Léteznek bizonyos élmények – nagyon sokan számolnak be arról, hogy megtapasztaltak hasonlót -, amelyek szintén arra utalnak, hogy az ébrenlétből az álomba való átmenet valóban egy magasabb kozmikus szférára való behangolódás.

Amikor az álmot hirtelen megzavarja valami külső zaj, vagy esemény, villámgyorsan rá tudunk hangolódni a fizikai testünkre. Sokan úgy élik meg ezt a behangolódást, mint egy elképesztő magasságból való hirtelen zuhanást. Ez persze – a gyors ébredéstől és kissé élénkebb szívveréstől eltekintve – nem jár komolyabb következményekkel, és az is megnyugtató, hogy rendszerint a puha ágyban „érünk földet”.

Az is előfordul, azt álmodjuk: felemelkedünk, vagy repülünk, sokszor pusztán az akaraterőnk segítségével. Az ilyen élmények sokkal gyakoribbak gyermekkorban, de felnőttek esetében sem ritkák. 
Vajon mindez csak az agyműködés számlájára írható? Egyáltalán nem valószínű.

Ha az agy nem képes gondolatokat létrehozni, akkor álmokat sem képes. Az alvást és az álmot ma megváltozott tudatállapotnak tekintik.  
 
Vajon mi történik akkor, amikor beáll a fizikai test halála? Mi történik az emlékeinkkel, az érzéseinkkel, belső látásunkkal és belső hallásunkkal, valamint a fizikai test magasabb energiaszinten létező megfelelőjével? Eltűnnek-e ezek a fizikusok mérőműszerei számára hozzáférhetetlen, de valamennyiünk számára nagyon is valós élmények a fizikai test halálával együtt?

Az a felismerés, hogy ezek nem lehetnek a fizikai test termékei, az egész képet megváltoztatja. Ebben az esetben az „én” gondolataim, az „én” élményeim, az „én” érzéseim túlélik a fizikai test halálát, teljesen függetlenül attól, hogy „én” hiszek benne, vagy sem.

Az energiát nem lehet elpusztítani vagy újrateremteni, így a legtöbben talán egyetértenek azzal, hogy a gondolat és az érzés energia, és – mint energia – túléli a fizikai test halálát. Alapvető viszont a nézeteltérés arra vonatkozólag, hogy milyen mértékben lehet ezt az energiát életnek nevezni. Ahhoz, hogy ezt az állapotot életnek nevezhessük, egy magasabb szférában is szükségünk van egy működő érzékszervekkel rendelkező testre.

A kérdés tehát az: Valóban van-e egy ilyen magasabb szférához tartozó és megfelelő érzékszervekkel rendelkező energiatestünk? 
Nem szeretnék egyetlen vallás tanításaira sem hivatkozni, mert úgy érzem, itt nem arról van szó, hogy hiszünk-e benne, vagy sem. 
A fizika oldaláról megközelítve a kérdést úgy látom, hogy az általunk halálnak nevezett jelenség pusztán a fizikai test halála. 
Talán ahhoz hasonlítható, mint amikor szétverünk egy rádióvevő készüléket. Ma már kevesen vannak, akik úgy vélik: a rádiókészülék szétesése egyben az adás megszűnését is jelenti.

Egy pillanatra sem szeretném alábecsülni a halálfélelmet és az esetleges fizikai fájdalmat, ami a halált megelőzheti, de ezektől eltekintve életünk minden valószínűség szerint egy magasabb kozmikus szférában folytatódik. Csak éppen be kell „hangolódnunk” erre a magasabb energiaszinten létező világra.
 
 
A fizikai test halálát annak szétesése követi. A magasan szervezett anyag szétesik alkotóelemeire, a folyamat viszont semmi módon nem befolyásolhatja azon összetevőinket, amik magasabb energiaszinten léteznek. Az intelligens energiának, ami az általunk anyagként felfogott állóhullámokat létrehozta, és ami ezeket egy fizikai testben összetartotta, tovább kell léteznie. Persze ezt vallási kérdésként is fel lehet fogni, de szerintem nem az.

Úgy kellene tekintenünk az élet folytatására egy magasabb kozmikus szférában, mint a fizika és az élet egyik törvényére. Ebben az esetben ez a törvény a gravitációhoz hasonlóan nem csak keresztényekre, muzulmánokra, vagy buddhistákra érvényes, hanem mindenkire. Sőt, azt mondhatnánk, hogy még a legmegátalkodottabb materialistákkal sem tesz kivételt.

Ezen kívül természetesen érvényes minden élőlényre, az állatokat, növényeket és élő egysejtűeket is beszámítva. És érvényes az „anyagra” is…

Az úgy nevezett halál után tehát magunkkal kellene vinnünk gondolatainkat, érzéseinket és minden emlékünket, tehát mindazokat a rezgéseket, amelyek soha nem tartoztak a fizikai testhez.

Sokan vannak, akiket klinikai halottnak nyilvánítottak, de kis idő elteltével mégis sikerült visszahozni őket az életbe. Ezen betegek közül nem egynek úgynevezett „halálközeli élményben” volt része, és sokan beszámoltak arról, hogy mi is vár ránk „odaát”. 

Ezekre a beszámolókra talán egészen más szemmel kellene tekintenünk. így választ kaphatnánk az emberiség legfontosabb és legvitatottabb kérdésére: valóban létezik-e élet a halál után? Létezik-e emberi élet a magasabb szférákban?

- Balogh Béla: A végső valóság -

 - - - - - - - - -

Balogh Béla: A Végső Valóság - A gondolat erejéről - videó részlet

2023. február 24., péntek

A Kirlián-effektus


 
Az aura szemmel történő láthatóvá tételének ötlete akkor kezdett fizikailag is formát ölteni, amikor felfedezték a Kirlián-effektust. Ismerkedjünk meg dióhéjban ezzel a jelenséggel! 


Az ősi és az antik időben sok különleges képességű emberről köztudott volt, hogy látják az aurát, vagyis az emberek elektromágneses kisugárzását. Minden kontinensen, minden kultúrában voltak látók, akik ebbéli isteni adottságaikat mások szolgálatába állították. Imhotep, Buddha, Jézus – csak a legismertebbek a csodatévők közül. Azután, egyes vallási irányzatok úgy gondolták, hogy tűzzel-vassal ki kell irtani minden ilyen és ehhez hasonló adottságokkal megáldott embert. Az eltüntetésükhöz gyártott ideológia az volt, hogy nem Istentől erednek a képességeik, hanem a Sátántól.

Kivétel persze itt is akadt: a szentek, akiket arany színű glóriával ábrázoltak a festményeken és a ruhákon.

Az aura lényegében életfény, amely minden tárgyat és élőlényt alkot és felépít, ezért érzékelhető is. A testek fizikai megjelenése úgy is felfogható, mint az aurának egy olyan rezgéstartománya, amelyet mi anyagnak neveztünk el. Tehát az aura egy része a sűrű anyag, másik hányada a fizikai szemmel láthatatlan energia. De attól, hogy az aurát az emberi szem nem látja, még létezik és ez mérhető! Amíg egyesek az aura létezéséről vitatkoznak, addig mások nemcsak hogy látják, hanem érzékelhetővé is tudják tenni mások számára.

Szemjon Kirlián orosz mérnök már 1939-ben felfedezett egy speciális fényképezési eljárást. Ennek a titka a következő: a megjelenítendő tárgyat vagy testrészt nagyfeszültséggel gerjesztett koronakisüléssel világította meg. Ennek eredményeképpen megjelent a fotólemezen a vizsgált tárgy kisugárzása. Ezt nevezik Kirlián-effektusnak. Ennek a módszernek a hátránya, hogy nem mutatja meg minden apró részletében az aurát. Például nem mutatkoznak meg az energiavezetékek, de általános benyomást azért szerezhetünk auránk állapotáról, és ami a szkeptikusoknak a legkézenfekvőbb: az aura létezéséről.

Azon lehetne vitatkozni továbbra is, hogy a Kirlián-effektus az a valódi aurát jeleníti-e meg, vagy csak egy részét, esetleg nem is az aurát, hanem valami mást. Mindenesetre a Kirlián-effektus elgondolkodtató tudományos tény. A szovjet tudós negyven éven át tökéletesítette a módszerét. Egyik elhíresült eredménye a „fantomlevél-effektus”, amely abban áll, hogy ha egy falevél egy darabját levágjuk és közvetlenül ezután Kirlián-eljárással lefotózzuk, akkor a várttal ellentétben nem csupán a csonka falevél kisugárzását fogjuk viszontlátni, hanem az eredeti falevél auráját.

Nem mellékes talán megjegyeznem, hogy Nikola Tesla (1856-1943) is elért említésre méltó eredményeket a nagyfeszültségű fényképezés terén, továbbá George de la Warr kísérleteivel igazolta, hogy az emberi testet elektromágneses tér veszi körül. Később rájöttek, hogy észrevehető különbség van egy egészséges és egy beteg növény levelei között. Kirliánnak volt egy elmélete, miszerint a berendezése képes figyelmeztetni a betegségekre oly módon, hogy a nagyfeszültségű fényképeken megjelenik a betegség vagy fertőzés jele még azelőtt, hogy a fiziológiai tünetek jelentkeztek volna.

Dr. Viktor Inyuskin több éven át foglalkozott Kirlián-fényképezéssel, s kijelentette, hogy a fényképeken látható „aura” az általa „biológiai plazmának” nevezett jelenség bizonyítéka. De egyelőre a dolgok itt véget is érnek, hiszen ez még nem visz közelebb a megoldáshoz. A helyzetet bonyolítja, hogy az auralátók is csak egyes részleteket látnak az emberi elektromágneses mezőből. Így az auralátók, auradiagnoszták tesztjei továbbra is folynak világszerte, mivel a látók nem ugyanazt érzékelik.

A szkeptikus tudósok nem beszélnek auráról, életenergiáról vagy bioplazmáról, ők azt állítják, hogy a Kirlián-effektus a gázban megfigyelhető koronakisülés vizuális vagy fotografikus képe, semmi több.

Szemjon Kirlian tapasztalatát Guy Coggins, egy kaliforniai villamosmérnök fejlesztette tovább azzal, hogy 1992-ben megalkotta az „auraleképezés fotográfiát”. Coggins készített egy kamerát, amely egy olyan kombinált optikai-elektromos rendszer, amely színes polaroid fényképet készít a vizsgált tárgyról oly módon, hogy a felvételen látható a tárgy elektromágneses tere. Coggins később egy olyan programot is szerkesztett, amely mozgófilmmé alakítja az aura változását, illetve mozgását.

Ami Coggins technikáját illeti, a fénykép elkészítéséhez az alanynak egy elektromos modulra kell helyezni a kezét, amely egy kamerával és egy komputerrel áll összeköttetésben. A kétkedő tudósok szerint a kéz akupunktúrás pontjaira helyezett elektróda valójában a bőráramot méri. Azt azonban elismerik, hogy a bőráram függ a vizsgált személy állapotától is. Így a számítógép által felrajzolt kép egyaránt függ az áramtól és a személy állapotától. Összességében azonban nem lehet teljesen egyértelműen eldönteni, hogy mit is lehet látni a felvételen.

A mai tudományos és ezoterikus teóriák egyetértenek két dologban: minden rezgésekből áll, illetve sok mindent még nem ismerünk a világegyetem titkaiból. E két dolog arra enged következtetni, hogy az univerzumnak sok folyamata egyelőre még megfejtetlen titok előttünk. A Kirlián-effektus valószínűleg csupán egy lépéssel visz közelebb a valóság megismeréséhez, mindazonáltal, akik már most is látnak aurát, azoknak nem kell megvárniuk, míg a tudósok a maguk szabályrendszereit kielégítve felfedezik az emberi energiamezőt.

- forrás: Száraz György - Boldog napot! -

 - - - - - - - 

Kapcsolódó írások

 Hogyan van hatással az auránk másokra?

 https://dszilvia.blogspot.com/2014/05/hogyan-van-hatassal-az-aurank-masokra.html

A gízai piramisok óriási energiagépek? 

https://dszilvia.blogspot.com/2016/11/a-gizai-piramisok-oriasi-energiagepek.html 

 - - - - - - -

 A Kirlian-effektus - videó

forrás: Száraz György

2023. február 22., szerda

“Láttam magamat gyerekként” – állítja a halálból visszatérő Barbara


Barbara a saját állítása szerint a túlvilágon járt és megdöbbentő beszámolóval tért vissza az élők közé. Állítja, korábban soha nem volt vallásos ember, nem hitt Istenben, sem a túlvilágban.

A teljes nevét nem árulta el, ne akarja ugyanis hogy zaklassák, mert állítása szerint így is nagyon sokan nem hisznek még mindig a túlvilágban.

Még gyerekként történt velem valami, ami miatt majdnem meghaltam – kezd történetét.

Pontosabban szólva meghaltam, de később vissza tudtak hozni az életbe, és ez a tapasztalat örökre megváltoztatta az életem, azt ahogyan szemlélem a világot.

Most, 50 év elteltével is kristálytisztán emlékszik vissza az egészre.

Egy elképesztő verőfényes napsütés volt, a szüleimmel pedig nyaralni voltunk. Nem tudtam akkoriban úszni, de a faházunk mellett futó folyóhoz mentem és elsodort a víz.

Fulladozni kezdtem, elnyeltek a hullámok.

Csak felfelé tudtam nézni, az eget láttam, a felhőket.

Hirtelen azt vettem észre, hogy világosság áraszt el mindent. Ezután már felülről láttam saját magamat, a testemet, ahogyan a folyóban sodródok – mesélte.

Elmondása szerit ez volt az a pont, amikor tudta, hogy kilépett a testéből, és már nem ennek a világnak a része.

Hirtelen teljesen magába “nyelte” a fényáradat. Mindenhol jelen volt, előtte és mögötte is, noha nem nézett hátra, de biztos volt benne.

A testében minden porcikája azt érezte, hogy valami megfoghatatlan szeretet veszi körül.

Így utólag visszagondolja azt mondja: eggyé vált a fénnyel, ennek a fénynek a részének érezte magát.

Ezután egy olyan téren kívül helyen és állapotban találta magát, mely a Mennyország lehetett.

Leperegtek előtte a gyerekkorának addigi történései – még fiatal volt nagyon akkor.

Fényalakokat látott maga körül: mindegyik egy másik lélek volt, és ugyanúgy kerülhettek oda – halál útján – mint ő.

A fénylények közül az egyik elmondta, hogy hihetetlen szeretetet tanult és végre érti a világ működésének okát és célját.

– mások is beszéltek hozzá, hogy mennyire megváltozott a világuk a “haláluk után”.

Csak ezután tért magához.

Arra nem emlékszik, hogyan került “visszahelyezésre” a testébe, mintha minden erre vonatkozó emlék egyszerűen kitörlődött volna.

A szülei elmondták neki később, hogy hosszú perceken át volt halott gyakorlatilag, míg kiértek a mentők és újra sikerült őt éleszteni.

forrás:kritikus24.hu

- - - - - - -

 Hívőként jött vissza a halálból - videó

forrás: AKIAZURE Terezia Koronkay

2023. február 20., hétfő

Müller Péter: Aranyfonál – Kapcsolat a szellemvilággal


"Harminchat éve vagyok egy szellemvilágbeli Mester tanítványa. 1980. február 16. óta találkozunk, rendszeresen. Mindaz, amit gyerekkoromban hittem, amiről csak könyvekben olvastam, valóra vált és életem része lett. Mesterem és barátom nem földi testben él. Tanít, tanácsol, vezet és szeret. Derűm, ihletem, életbölcseletem és erőm innen ered.
 

Ez a könyv a lélek halhatatlanságáról szól. És mindazokról a művésztársaimról és példaképeimről, akik felismerték a szellemvilággal való összeköttetés jelentőségét. Onnan jöttünk, oda megyünk. Szellemhazánkkal akkor is kapcsolatban állunk, ha ez egyáltalán nem tudatosul bennünk.
Összeköt minket az Aranyfonál.
Tudom, hogy nincs halál. Átutazó vagyok ezen a válságban lévő földi világon. 
Lelke mélyén mindenki tudja, hogy halhatatlan. Csak rá kell ébrednie."
 
- Müller Péter -
 

Müller Péter, a spirituális, ezoterikus irodalom egyik legismertebb hazai szerzője, József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó.

Amikor Müller Péter találkozik a közönségével mindig telt ház fogadja. Fogalmazhatnék úgy is, hogy ő a spiritualitás nagymestere s ez a téma megszámlálhatatlan embert vonz, Hiszen ki ne szeretne bizonyosságot kapni olyan dolgokról, amelyek a szellemvilággal kapcsolatosak.

Az író Aranyfonál című kötete kapcsán beszélt telt ház előtt a lélek halhatatlanságáról. Mint mondta, mikor az ember 80 éves, és élete jelentős része írással telt el, eljut oda, hogy kimondjon olyan dolgokat, amelyeket addig talán magának sem vallott be. – Az Aranyfonál ilyen könyv. Lényege a halhatatlanság, a kapcsolat a szellemvilággal. Mert az ember a szellemvilágból ered, és az azzal való kapcsolata soha nem szűnik meg. Az aranyfonal az emberi valónkat az abszolút szellemvilághoz köti. A neveltetésünk ott tart, hogy amit érzünk és gondolunk, az az agyunk produktuma. De mitől lesz az agy gondolkodó szerv? Az emberi testet egy élettelen dologhoz hasonlította, amelynek érzést és értelmet ad maga az agy. Földi létezésünkhöz kell a testünk, melynek szerves része az agy melyet szerinte a szellemi részünk működteti. Müller Péter, és saját, fiatalkori élményét hozta fel példának. Amikor 1956-ban minden félelmét legyőzve elindult a főváros utcáin a szerelméhez, meglőtték egy orosz tankból.

Egyszer csak láttam magam fentről, ahogy vonaglok az utcán, ugyanakkor nem szűnt meg teljesen a tudatom. Kiléptem a saját testemből, boldog voltam, felszabadult. Rájöttem, hogy a testem nélkül is vagyok. De hallottam egy hangot, hogy vissza kell mennem, mert vár a szerelmem a földi dimenzióban. Megéltem azt, hogy az igazi valónk nem hal meg, azt nem lehet megölni.

Ez az élmény egész másfajta úton indított el engem, és később több száz hasonló élményt gyűjtöttem össze. A lányt pedig feleségül vettem, aki ma már 91 éves, ma is boldogan élünk – vallotta az író. Müller Péter számos színdarabot irt például a Szomorú vasárnap vagy a Mária evangéliuma. Mindegyik darabjában ott van az a világ, amiben élünk, de ott van egy másik is ami a másik világunk. De az örök szellem bennünk van, nem kell ahhoz meghalni, hogy megtapasztaljuk, hiszen meditatív állapotban, önfeledten,- amikor boldogok vagyunk- is megéljük, csak nem vesszük észre.

Müller Péter beszélt Márai Sándorról, aki naplójában azt írja, hogy csak felesége halála után jött rá, hogy Lola őt mennyire szerette hatvankét éven át. Kapcsolatban állt elhunyt feleségével, akivel szintén egy láthatatlan aranyszál kötötte össze. Az asszony ugyanis folyamatosan üzent neki odaátról. De azt üzente, hogy ne írjon arról, hogy az Isten jó, arról nem szabad beszélni, mert akármilyen jó író, nem tudja leírni azt, ami ott van. Csak ledegradálná. Odaát is van egy utunk, egy gyönyörűséges út. Amit ott átél az ember, az szavakkal kimondhatatlan. Ezért sokszor a zenében is a legmagasztosabb pillanat a szünet, a csönd. A legmélyebb dolgainkat nem tudjuk kimondani. Én 1980-ban újra hallottam a hangot, ami akkor, fiatalon visszaküldött ide. Az én tanítómesterem hangja. Ő azóta nevel, tanít, hogy hogyan, ezt írtam le a könyv második felében. Sok ezer oldal a tanítása, az esszenciáját tudtam csak leírni – mondja az író, aki vallja, kereszténynek lenni azt jelenti, hogy az aranyfonalat őrizni kell. Meggyőződése, ilyen fonala kivétel nélkül mindenkinek van.

– A szellemvilágból érkeztünk. Az aranyfonal az, amit az ember soha nem enged el, amikor a földi testébe kerül. Aki nem tud róla, nem hisz benne, annak is van őrző angyala, vezetője. Láthatatlan aranyfonallal vagyunk összekötve azzal a világgal, ami fényből és szeretetből van. Senki sincs elhagyva itt. Előfordul, hogy az ember elhagyja azt a világot, és „belevarázsolódik” ebbe a világba, de az igazán nagy pillanatokban ez a hang megszólal, úgy, ahogyan az én életemben megszólalt. Amikor boldognak érezzük magunkat, a szellemi részünk él. Az, amelyik nem hal meg soha.

forrás:  minalunk.hu

- - - - - - - 

 Müller Péter vendégeskedett a művelődési központban - videó

forrás:Sümeg Városi Televízió

Aranyfonál, mely gondolatokból és szeretetből van sodorva. A lélek halhatatlanságáról szól a kötet Müller Péter sajátos, elgondolkodtató stílusában.
 

2023. február 17., péntek

Elképesztő halálközeli élményben volt része egy metafizikából doktorált professzornak

 

Megosztotta rendkívüli élményét Dr. Lynda Cramert.

Klinikailag halottnak nyilvánították több mint tizennégy percen keresztül. Ez idő alatt elmondása szerint, öt évet élt le a mennyországban.

 
Dr. Lynda Cramer

A nő azt állítja, az egyik percben felállt, hogy kimenjen a mosdóba, majd a másikban már a nappalijában lebegett. Azt is látta, ahogy volt férje és a mentősök a testéhez rohannak. De kihangsúlyozta: nem aggódott amiatt, hogy mi lesz mindazzal, amit hátra kell hagynia.

- Kék gömbök jöttek be a házba, és körülöttem zümmögtek. Bennük tiszta fehér energia volt – mesélte Dr. Lynda Cramer, aki emlékei szerint, ezután egy virágos mezőre került. Egy hegyet is látott, ami harmincezerszer nagyobb volt, mint a Mount Everest.

- Egy hatalmas hegyvonulat volt ott, ahol én voltam. Felhőkarcolóknál is magasabb épületeket láttam. Dubaj ahhoz képest olyan, mint egy miniatűr kunyhó. Láttam tavakat, mindent láthattam panoráma szerűen.

Szóval ott voltam, interakcióba léptem az emberekkel, beszélgettem velük és átváltoztam velük. Ha kacsává akartam változni, akkor kacsává változhattam.

– mesélte a mennyországban töltött idejéről a nő.

Dr. Cramer hozzátette, hogy az ő élménye olyan volt, mint egy visszatekintés különböző emlékeire. A professzor a földöntúli tapasztalásaival egy egész könyvet megtöltött, aminek a „Öt év a mennyben: a menny tanításai” címet adta.

A halálközeli élmények (angolul: Near-Death Experience NDE) olyan emberi tapasztalatok, melyekről a klinikai halálból visszatért személyek számolnak be. Ezek az élmények egyénenként eltérőek lehetnek, és a szakértők szerint, az NDE-n átesett betegek nagyon jól érzik magukat és nem éreznek fájdalmat.

- forrás: borsonline.hu -

- - - - - - -

Dr. Lynda Cramer élménye
 Hogyan töltjük az időnket a mennyországban - videó  
forrás:Dr.Linda Cramer
 

2023. február 14., kedd

Látomások és látogatások


Halálos ágyi látomások 
 
A halál közelében levő embereknek gyakran vannak látomásai emberekről (leginkább elhunyt rokonokról) vagy vallási alakokról, akikről úgy érzik, azért jelentek meg, hogy segítsenek nekik a meghalás folyamatában, és átkísérjék őket a halál határain túlra. Ezek a tapasztalások segítenek az embereknek egyfajta emelkedettségi érzését kelteni, és békésen meghalni. A legtöbb látomás akkor történik, amikor az emberek tudatuknál vannak, és a gyógyszerek inkább leverik, mint élénkítik őket. Sok beszámoló van olyan haldokló személyről, aki zavarodott vagy öntudatlan volt, amikor láthatatlan látogatói üdvözölték egy hirtelen megnyíló fényes ablakból, közvetlenül a halála előtt. Néha a haldoklók úgy írják le a kísérőikkel meglátogatott birodalmat, hogy azt a fény, a szeretet és az együttérzés hatja át. 
 

A halálos ágyi látomásokat részben kulturális tényezők is meghatározzák. Sok régi írásos feljegyzésben vagy középkori, a halált ábrázoló festményen általában megjelenik egy vallási alak, aki a haldoklóért érkezett. A kortárs nyugati leírásokban általában a rokonok azok, akik így tesznek. Egy Nagy-Britanniai felmérés szerint vallási alakokat – mint angyalokat vagy egy Krisztus-szerű lényt – csupán az esetek 2%-ában láttak, míg elhuny hozzátartozókat 70%-ban. Az USA-ban, ami alapjaiban vallásosabb, a vallási alakok az esetek 13%-ában jelentek meg, elhunyt rokonok vagy barátok 70%-ban, míg élő személyek 17%-ban. Ezzel szemben Indiában vallásos alakok – mint a yamdoot (a hindu halálisten üzenethozója) – az esetek 50%-ában jelenik meg, elhunyt rokonok vagy barátok 29%-ban, élő emberek pedig 21%-ban (Fenwick & Fenwick, 2008, 26, 90). A nyugati látomásokkal szemben a yamdoot-ok gyakran megrémítik és elvonszolják a haldokló személyt, arra késztetve, hogy segítségért kiabáljon (Grosso, 2004, 40-1). 
 
Egy angliai esetben egy 32 éves nő, aki mellráktól haldoklott, életének utolsó pár napjában egy sötét tetőt a feje fölött, és egy ragyogó fényt vett észre. Egy váróterembe került, ahol lényeket látott, például a nagyapját, aki azt mondta neki, hogy minden rendben lesz. Hol bekerült ebbe a területbe, hol kijött onnan, és kitartott amellett, hogy ez nem álom volt. Egy másik esetben a jelenlevők azt hallották, hogy egy haldokló férfi nagyon barátságtalanul beszél valakihez a szobájában. Amikor a lánya megkérdezte, kihez beszélt, azt válaszolta, hogy az angyalnak mondta el, hogy még nem készült fel elmenni. Elhatározta, hogy addig életben marad, amíg a másik lánya is meg nem érkezik. (Fenwick & Fenwick, 2008, 9, 27). 
 
Londonban egy szülészeten egy asszony (Mrs. B) vajúdott, és szívbénulásban szenvedett. Azt mondta, hogy elsötétedett minden, de akkor átnézett a szoba másik oldalára, és meglátott egy „gyönyörű ragyogást” és az apját is. Amikor az újszülöttjét behozták a szobájába, megkérdezte: „Gondolják, hogy a baba kedvéért maradnom kellene?” Miután az „apja” felé nézett, ennyit mondott: „Nem tudok maradni.” Amikor a férje megérkezett a kórházba, az asszony átnézett a szobán, és ennyit mondott: Ni csak! Itt van Vida!” Vida a húga volt, aki két héttel azelőtt halt meg, de a halálát titokban tartották előtte, nehogy felizgassák. Mrs. B nem sokkal ezután meghalt. (Wilson, 1987, 140-1). 
 
Ezek a látomásélmények nyilvánvalóan nem teljesen objektívek, és nem kell elhinnünk azt, hogy angyalok vagy yamdoot-ok vagy elhunyt rokonok (sőt, élő rokonok!) valóban eljönnek értünk, amikor meghalunk. Az élmények felkészítenek bennünket a halálra, és részben átszínezik azokat saját hitünk és elvárásaink. 
 
A haldokló hivatásos ápolói és rokonai gyakran látnak egy formát vagy alakot, ami elhagyja a testet a halál időpontjában, általában a szájon, a mellkason vagy a fejen keresztül, vagy néha a lábon keresztül. Ezt különbözőképpen írják le, füstként, szürke vagy fehér ködként, vagy egy nagyon soványka fehér alakként. Néha ez a test felett lebeg, mielőtt felemelkedne és eltűnne a mennyezeten keresztül. Az is megszokott dolog, hogy a haldokló elmondja, hogy egy ragyogó fényt lát, ami a szeretet és a könyörület érzését kelti, és néha az ápolók is látják ezt. Nem minden jelenlevő látja ezeket a dolgokat, és gyakran eltűnnek, ha emberek jönnek be a szobába vagy beszélgetni kezdenek (Fenwick & Fenwick, 10, 160). 
 
Gottfried de Purucker elmagyarázza, hogy amikor meghalunk, minden testnyílás kiárasztja az asztrális test saját megfelelő részét egyfajta gőzfelhő formájában, a magasabb értelmi és szellemi rész pedig a fejtetőn (a brahmarandhra-n, ahogyan a régi hinduk nevezték) keresztül, a tobozmirigy közelében távozik. Minden nyíláson keresztül távoznak a megfelelő életenergiák vagy élet-elektromosság is, és a test minden atomjából és molekulájából felszabaduló pránák okozzák az éterikus fény fellobbanását a halál pillanatában (FSO 545). 
 
A halottak és a haldoklók megjelenései 
 
Teljesen megszokott dolog, hogy emberek hirtelen rádöbbennek, hogy valaki hozzájuk közel álló személy meghalt, később pedig felfedezik, hogy ez az érzés pontosan a másik személy halálakor fogta el őket. Esetenként átélhetnek több percig tartó fájdalmas fizikai tüneteket, amelyek tükrözni látszanak azt, amit a haldokló személy érzett. Néha az emberek ténylegesen látják a haldoklót vagy halottat, néha olyankor, amikor teljesen éberek, de általában inkább álomban vagy az álom és ébrenlét határán. A jelenés ritkán szólal meg, de akik látják, általában úgy érzik, azért jött, hogy búcsút intsen, bár néhány ilyen látomást zaklatónak vagy akár rémítőnek is éreznek. Az ilyen jelenségek különösen jellemzők a halál beállta előtti és utáni 12 órában. Bár az ilyen látomásokat gyakran az elhunyt vagy a haldokló lelkének szándékos látogatásaként értelmezik, az is lehet, hogy egy automatikus folyamatról van szó, amit a jelenében látott személy utolsó gondolatai idéznek elő. 
 
1991-ben egy éjszaka Tina Myer, aki Ausztráliában élt, hirtelen felébredt, és meglátta az akkor Londonban tartózkodó bátyja fehér arcát, amely gyorsan közeledett felé az ágy lábától. Meg volt róla győződve, hogy nem álom volt, vagy a képzelete játéka. Később megtudta, hogy a bátyja azon az éjszakán halt meg tüdőgyulladásban. Így magyarázta a dolgot: „Csak azt tudom feltételezni, hogy amikor átlépett a halál kapuján, éppen rám gondolt, és azt hiszem, hogy ettől jelent meg a lelke azonnal nálam” (Fenwick & Fenwick, 2008, 65). 
 
Egy oroszországi, petrográdi esetben öt gyerek és három felnőtt volt egy nappaliban, amikor a kutya elkezdett hangosan ugatni és a kályha felé nézni. Minden jelenlevő látott egy kb. öt éves fiatal fiút, akiben felismerték a tejes ember fiát. Később megtudták, hogy a fiú abban az időpontban halt meg, amikor a látomása megjelent (Grosso, 2004, 28-9). 
 
Egy asszony az apja halála után állandóan azt álmodta, hogy az apát élve temették el. Majd egy teljesen másfajta álmot látott, amelyben az apja megjelent, élőnek és jól nézett ki, és azt mondta neki, hogy remekül van, boldog és a nagybátyjával lakik együtt. Ezt követően többet nem voltak rossz álmai a nőnek. Később a nővére elmondta, hogy neki is pontosan ugyanez az álma volt, lehetséges, hogy ugyanazon az éjszakán (Fenwick & Fenwick, 124-5). Ezt a közös élményt létrehozhatták a nővérek elméi is. Nem tűnik túlságosan valószínűnek, hogy a halál után elhunyt rokonainkkal fogunk együtt lakni, amíg megfelelő otthont nem találnak számunkra valamilyen mennyei lakótelepen! 
 
Egy román ember az unokaöccse jelenését látta két hónappal annak halála után. Amikor megkérdezte, amit akart, a jelenés így válaszolt: „Temessetek el rendesen. A koporsó szűk, a koporsó rövid.” Egy évvel később az ember találkozott azzal az asszonnyal, aki ápolta a beteg unokaöccsét, aki elárulta, hogy a koporsó annyira szűk és rövid volt, hogy amikor a halott unokaöcsöt belefektették, a csontok eltörtek (Grosso, 1999, 15). Ebben az esetben lehet, hogy a holttesttel való bánásmód rögzült az elhunyt asztrális lelkében, és a nagybácsi közelsége az unokaöccséhez lehetővé tette, hogy felvegye ezt az információt. Az aggódás valaki maradványaiért teljesen megszokott a szellem-tanításban, és sok mese szól olyan kísértetekről, akik temetési rendellenesség miatt kerültek bajba. 
 
Furcsa mellékesemények 
 
Néha furcsa fizikai események kísérik a halált, például amikor az órák megállnak, fényképek leesnek a falról vagy arcra borulnak, a telefonok ok nélkül csöngeni kezdenek, a villany kialszik és kigyullad, megmagyarázhatatlan lépések és kopogások. 
 
Jennie Stiles leírja, hogy miután a nagynénje tragikus körülmények között hirtelen meghalt, elment a nagynéni londoni lakásába, és azt találta, hogy minden óra megállt a halál időpontjában. Peter Turnbull leírja, hogy az apja kicsi, elemmel működő órája megállt az apja ikertestvérének halálakor. Majd elemcsere nélkül újraindult, és tökéletesen működött, amíg az apjánál el nem kezdett kialakulni az elmebaj – ekkor elkezdett sietni, az apja élete vége felé pedig a normálishoz képest kétszeres sebességgel járt. Végül egyik reggel 4:37-kor, az apja hivatalos halála előtt 8 perccel megállt (Fenwick & Fenwick, 2008, 134-7). 
 
Lucie Green együtt ült a nagybátyjával apja mellett, aki kómában feküdt egy kórházi ágyon. Hirtelen a TV képernyője elsötétült, megszűnt a hang, és egy nővér rohant be a szobába azt kérdezve, miért nyomták meg a vészjelzőt. Abban a pillanatban Lucie apja meghalt. Senki nem nyomta meg a vészjelzőt, de az csengett a nővérszobán. Hamarosan ezután a TV ismét normálisan működött. A nővér azt mondta, hogy a vészjelző gyakran bejelez, amikor valaki meghal. 
John Farr-t a telefon költötte fel, amikor az apja meghalt. Nem szólt bele senki, csak zene szólt – az apja zenész volt (ugyanott, 53.)
 
- David Pratt Élet a halál után: bizonyíték a továbbélésre -
 
- - - - - - -
 
Kapcsolódó írás
 Az angyalok halálágyi látomásai - Angyalokról énekelt a haldokló betegnek az ápolónő:

- - - - - - - 
 
 Lélek kísérés a halál kapujában - videó
forrás:Nora Bedő

 
   
Ez a vezetett meditáció azt a célt szolgálja, hogy a biológiai halál pillanatában és azt követően közvetlenül, valamint a további 40 napban segítsünk a hozzánk közel álló lelkeknek a fizikai világtól való elszakadásban és a továbblépésben. Ezt a meditációt tehát nem saját magadért, hanem valaki másért játszod le a lélek kísérésének céljával. 
 

2023. február 12., vasárnap

Kommunikáció az elhunyt szeretteink szellemével

 

Amikor „meghal” valamelyik közeli hozzátartozód, akihez szoros érzelmi szálak kötöttek téged, teljesen természetes, hogy elfog a szomorúság, a bánat és kimondhatatlan fájdalmat és hiányt érzel, de igyekezz minél előbb túljutni ezen az állapoton, ezen az időszakon, mert ezzel nagyon sokat tudsz tenni az elhunyt szeretted szellemének a jólétéért odaát a szellemvilágban. 


Mi történik, amikor meghalunk?

Először is tudd, hogy amikor meghal valaki itt a Földön, valójában nem hal meg, csak az elhasználódott testét veti le, ami már nem bírta tovább a földi megpróbáltatásokat. Az emberi test valójában nem más, mint egy „ruha” és két fő feladata van. Egyrészt a segítségével a szellem sokkal könnyebben tud cselekedni, megnyilvánulni ebben a sűrű, nehéz anyagban itt a fizikai síkon, amiben mi emberek, azaz testet öltött szellemek élünk itt a Földön. A másik feladata, hogy korlátozzon bennünket és a szellemi képességeinket. Az elsődleges korlátozása abban áll, hogy elfedi, elfátyolozza a tiszta szellemi tudatunkat és így nem emlékszünk az elmúlt életeinkre. Miért van erre szükség? Azért, hogy az aktuális életünket az elmúlt életeink történései, érzései, gondolatai ne befolyásolják, és az aktuális életünk örömei és megpróbáltatásai elérjék nálunk a kívánt átalakulást, fejlődést, amit részben mi magunk terveztünk meg a Földre való leszületésünk előtt. Gondolj csak bele, micsoda bonyodalmat okozna, ha például emlékeznénk az előző életünkből az akkori szüleinkre, rokonainkra, gyerekeinkre, barátainkra, párunkra stb. A hozzájuk fűződő érzéseink egyszerűen lehetetlenné tennék a mostani életünket. 

Miért nem szabad bánkódni, szomorkodni?

Abban a pillanatban, amikor a szellem elhagyja a testét, ő már is teljes tudatára ébred önmagának és ugyanúgy lát, hall és érez, mint korábban itt a Földön. Ő látja és hallja a körülötte gyászoló hozzátartozókat, de nem csak látja és hallja, hanem érzi is minden gondolatukat és fájdalmukat. Ezért nem szabad sokat bánkódnunk és fájdalommal a szívünkben élnünk sokáig, amikor elvesztünk valakit. Egyrészt szomorúság nekik látni a mi bánatunkat, de ráadásul még érzik is azt. A fájdalom érzése a többi érzéshez hasonlóan nem más, mint egy bizonyos fajta energia, rezgés, amit az elhunyt szelleme érez, ha mi gyászos, fájdalmas érzésekkel gondolunk rá. Tehát amikor mi itt a Földön bánkódunk, fájdalmat érzünk miattuk, akkor azt ők is érzik, de ha örömmel, jól eső érzésekkel, a kellemes, vidám emlékeket felidézve gondolunk rájuk, akkor azt szintén érzik, ami viszont feltölti és segíti őket. Amikor bánkódsz ez mindig jusson eszedbe, és próbáld meg gyorsan a vidám és örömteli dolgokat felidézni velük kapcsolatosan. Ugyanis úgy van az, hogy amikor a Földön valaki gyászol és a szívében fájdalom van, akkor az, az elhunyt szellemének is egy fájdalmas, visszahúzó erő. Ezt a szellemek az egyik szeánszon egyszerűen csak fájdalom energiának nevezték. Amikor valakinek sikerül túljutnia a gyászán, akkor az, az elhunyt szellemének is egy nagy felszabadulást jelent, mert megszűnik ez a visszahúzó fájdalom energia. Földi hasonlattal élve, gondolj csak bele, hogy milyen rossz és fájdalmas érzés neked is, amikor mondjuk a gyermeked nagyon beteg, de nem tudsz rajta segíteni. Ez neked is nagyon rossz és fájdalmas érzés igaz? Nos, az elhunyt szeretted szellemének is ugyanilyen, amikor látja és érzi is a te szenvedésed! De, gondolj csak bele, hogy milyen megkönnyebbülés neked, amikor végre elkezd hatni a kezelés és látod, hogy napról napra javul a gyermeked állapota. Hasonlóan nagy felszabadulást jelent az elhunyt hozzátartozód szellemének is. 

Hogyan segíts nekik?

A legfontosabb tehát, hogy ne szomorodj, hanem inkább az örömteli dolgokkal kapcsolatosan gondolj rájuk, mert ez nekik is jóleső érzést és energiát ad. De amivel még tudod őket segíteni, hogy imádkozol az egészségükért, jólétükért, boldogságukért. Különösen fontos az ima, ha a szeretted nem természetes módon, hanem például valamilyen testi betegségben hunyt el, vagy súlyos lelki, érzelmi, mentális zavarban szenvedett a halálakor, esetleg öngyilkos lett. Ilyenkor előfordulhat, hogy odaát a szellem még egy darabig érzi a fájdalmat, a testit, lelkit egyaránt, ha az szükséges a számára például, mert a javát, a fejlődését szolgálja, vagy csak egyszerűen karmikus okból még szenvednie kell egy darabig valamely korábbi cselekedete miatt. Hogy még mennyi ideig és milyen mértékben az sok mindentől függ. Függ a halála körülményeitől, a leélt életétől, hogy mennyi jót vagy épp rosszat tett az életében stb. Még öngyilkosság esetén is figyelembe veszik a körülményeket! De mindig ott van az ima és a kegyelem lehetősége! Tehát különösen ilyen esetekben fontos az ima, mert ezzel segíthetünk, hogy a szellem mielőbb megszabaduljon minden fájdalmától és megtalálja a lelki békéjét, nyugalmát. Imádkozz értük, amikor és amennyit jól esik, mert az őszinte és tiszta ima mindig meghallgatásra talál! De ne csak az elhunyt szeretteidért mondj imát, hanem ha a környezetedben meghalt valaki, aki esetleg nem is jelentett neked sokat, de tudod, hogy nincs, aki az illetőért imádkozna, akkor legalább te mondj érte egyet. Legalább ennyivel segítsd meg őt, mert bizony nagyon sokat segítesz vele neki! 

Ne sírj hát, inkább örvendezz!

A lényeg, hogy amikor elvesztesz valakit, ne bánkódj, mert csak a test, a ruha ment tönkre, de a szeretted, akit ismertél és szerettél, maga a szellem, aki azt a testet, ruhát viselte az továbbra is él és virul, de már a test, a ruha nélkül a szellemvilágban, a szellemi síkon. Ne feledd! Csak átmenetileg kell különválnotok, de mikor eljön majd a te időd is a távozásra, újra találkozhattok és láthatjátok majd egymást, és odaát is együtt lehettek. Ez a tudat nyugtasson téged, hogy az elválás csak átmeneti, ráadásul ők mindig látnak és hallanak téged, amikor csak rájuk gondolsz, vagy beszélsz hozzájuk!
 
 
Hogyan léphetsz kapcsolatba velük?

Amikor elvesztesz valakit, te már nem láthatod és hallhatod őt, de ő továbbra is lát és hall téged, ezért bármikor beszélhetsz hozzá, bármikor beszélgethetsz vele. Csak annyi a teendőd, hogy a nevén szólítod, vagy úgy, ahogy még az életében szoktad nevezni, majd elkezdesz beszélni hozzá. Ő látni és hallani fog téged! Például: „Kedves XY…” vagy „Kedves nagymama…” vagy „Kedves nagymama szelleme…” stb. 
Tényleg ilyen egyszerű az egész és nem kell semmi hókuszpókusz! Ezt nem győzöm hangsúlyozni! Tudom, mert erre direkt rákérdeztem az egyik szeánsz alkalmával és elmondták. Csak egyszerűen a nevén szólítva, kedvesen, tisztelettel elmondod, amit szeretnél és ők hallják minden szavad. Nem kell semmi egyéb emberek által kitalált fölösleges formaság, ahhoz, hogy kapcsolatba lépj velük, de ha téged még boldoggá tesz, mert számodra még örömöt okoz, nyugodtan teheted. Még én is időnként pusztán a hangulat kedvéért, meggyújtok ilyenkor egy gyertyát, de nagyon ritkán fordul elő. 

Mi történik, amikor egy szellemet szólítasz?

Amikor egy adott szellemet szólítasz (pl.: egy elhunyt szeretted szellemét, egy angyalt stb.), akkor ő azt azonnal meghallja, bárhol is legyen épp a mindenségben. Sőt, azt is elmondták, hogy amikor valamely szellemre gondolsz, ő már azt is érzékeli, és nem csak a kimondott szót. Már az a szándék, hogy te beszélni kívánsz velük, megteremti a kapcsolatod közted és az adott szellem közt. Olyan ez számukra, mint az ember számára egy telefoncsörgés. De míg a Földön a csörgés csak egy kis távolságon belül hallható és még az is időbe telik, míg a hívott fél érzékeli, odamegy és felveszi a telefont, addig a szándék, a gondolat távolság független és azonnali. Ha a szellem tud, főként, ha kérted is, személyesen is elmegy hozzád, de ha épp nem tud, akkor is meghallgat téged. A szellemek a jelenlétüket általában érintéssel jelzik. Ezt te hidegrázásként fogod érzékelni, mely koncentráltan a tarkó, nyak tájékán indul és a gerinc mentén halad végig. Azért ott, mert ott tudod a leginkább érzékelni az emberi testeddel, ahogy a te szellemi tested és a szellem szellemi teste áthatol egymáson, amikor ő megérint téged. Ez egy kellemes bizsegető érzés és akár a legnagyobb melegben, felöltözve, a takaró alatt is érezheted. A szellemek kivételes esetekben, akár hang és fényhatásokkal, valamint tárgyak mozgatásával is jelezhetik a jelenlétüket, de ez tényleg csak nagyon ritkán fordul elő. Ilyenkor egyértelműen megszólíthat egy hang, vagy erős fényvillanásokat csinálnak olyat, ami még a teljesen sötét szobát is bevilágítja, vagy épp tárgyak mozdulnak el a helyükről. De nem kell ilyenkor megijedni, mert csak a jelenlétüket jelzik. De mondom, ez nagyon ritka, mert a szellemek mindig csak akkor tesznek valamit, ha az valóban szükséges, és pusztán a mi elkápráztatásunkra nem fognak tárgyakat reptetni, már csak azért sem, mert a legtöbb ember megrémülne, még akkor is, ha azt hiszi, hogy nem. Jómagam már régóta kommunikálok szellemekkel, de még nekem is többnyire csak érintéssel szoktak jelezni, és a hang és fényhatással, valamint a tárgymozgatással való jelzést eddig csak néhányszor tapasztaltam meg ima közben és után, több év elteltével. Tehát ne legyél elkeseredve, ha csak az érintésüket tapasztalod, mert ez nem jelent semmit, és nem azért van, mert rosszul csinálsz valamit. Egyszerűen csak nem tartják szükségesnek. 

Miről beszélgess velük?

Ahogy már korábban említettem, amikor egy elhunyt szeretted szellemére gondolsz szeretettel, örömteli, vidám dolgokkal kapcsolatosan az nekik jóleső érzés, mely feltölti őket energiával és segíti őket odaát. Gondolj csak bele neked is milyen jól esik, és hogy feltudja dobni a napodat, amikor van valaki, egy számodra fontos személy, aki törődik veled, figyel rád, érdeklődik a hogylétedről és tudod, hogy szeretettel gondol rád. Ez is hasonló nekik, de annál sokkal, sokkal több, mert ez nekik tényleg energiát ad, mert a szeretet is egyfajta energia, aminek az áramlását odaát a szellemvilágban ténylegesen tudják érzékelni.

Ezért bármikor, amikor szükségét érzed, mintha csak épp ott ülne melletted, beszélj hozzájuk. És bizony tényleg nagyon sokszor ott is vannak melletted, de nem csak akkor, amikor hívod őket, hanem azon kívül is. Ugyanis az elhunyt szeretteink sokszor meglátogatnak minket itt a Földön és sokszor vannak velünk, még ha mi nem is vesszük észre őket. De a szellemvilágból is gyakran ránk tekintenek, hogy éppen hol járunk életünk folyamán. Amikor meg valamilyen különleges esemény történik az életünkben, legyen az egy karácsonyi családi összejövetel, esküvő vagy bármilyen fontosabb esemény egész biztos lehetsz benne, hogy ők is ott vannak, és veled együtt örülnek. Sőt, nagyon sokszor még segítenek is nekünk az életünk során sok mindenben, amiről mi nem is tudunk.

Tehát amikor csak jól esik, amikor csak szükségét érzed, nyugodtan szólítsd őket és beszélj hozzájuk. Mondj nekik köszönetet a sok jóért, segítségért, amit kaptál tőlük az életük során a Földön, vagy azért, amit szellemként segítenek neked, de te nem tudsz róla. Elmondhatod nekik, hogy mennyire szereted őket, vagy például elmondhatod nekik azt is, ha valamit az életében nem tudtál vagy épp nem mertél nekik elmondani. Megbeszélheted velük az örömödet és a bánatodat egyaránt. Beszélgess velük, mert ők mindig megfognak téged hallgatni, és sok minden ezáltal megtud oldódni nemcsak benned, de bennük is. Sőt, nem csak te beszélhetsz hozzájuk, de akár hallhatod is őket. Ez már sajnos nem ilyen egyszerű, és sok önmagunkon való munkálkodást igényel, de kitartó gyakorlással és tisztulással lehetséges, minden ember számára!

A lényeg

Tudd, hogy az „elhunyt” szeretteid most is élnek és virulnak, ők most is veled lehetnek, láthatnak és hallhatnak téged bármikor, amikor csak akarod. Ők most is az életed és a mindennapjaid része, mint korábban. Ők most is ugyanúgy figyelemmel kísérik a mindennapjaidat és jelen vannak az életed fontos történéseinél, mint korábban. Ők most is ugyanúgy segítenek neked mindenben, amiben csak tudnak, amiben csak megtehetik, vagy ha az életükben nem volt rá módjuk valamiért, akkor most teszik azt. De most, egy időre, átmenetileg számodra ők nem látható, érinthető formába kerültek. Csak ennyi történt!

- forrás: egybenegy.hu -

- - - - - - - - 

Hogyan lèpj kapcsolatba a túlvilággal - videó
forrás:Létköz

2023. február 10., péntek

Müller Péter: Hogyan jövünk a világra?

 

A genetika félelmetes fejlődésnek indult. Egy köpetnél jóval kisebb, mikroszkopikus kis területen meg lehet pillantani az eljövendő embert. Benne van alkata, hajlama, talentuma - szinte minden. Molekulákban a világ legfejlettebb élőlénye. 
 
Valaha az „Istent” úgy hívták: Teremtő, Úr, Mindenható. 
 
Michelangelo Buonarroti: Az utolsó ítélet
 Az óriási freskó a Sixtus-kápolna oltárfalán, a kép mérete 1370 x 1220 cm.

Ma úgy: Gén, Kromoszóma, Kettős spirál.

Az ember: molekulák játéka.

És mégis, ha a világ legnagyobb női tudósa, egy Nobel-díjas genetikus, aki egész életét a tudománynak szentelte, történetesen szül egy gyereket, az első pillanatban, amikor a karjára veszi és ránéz, nem az jut eszébe, hogy lám, mivé lett a kis molekulalánc, ha nem azt, hogy „Íme, egy ember!… Egy csoda!… Egy ismeretlen ismerős!… Egy Pistike, vagy egy Julika!… Egy Isten született!”

Nincs anya, aki gyermekét csupán egy feldúsult sejthalmaznak tekintené, mert ha csak egy pillanatig is, de végtelen boldogságában tudja, hogy csoda történt: ember jött a világra.

Nem „született” - hanem „világra jött”.

Valahonnan jött - és erre a világra érkezett.

A magyar nyelv ezt így mondja.

A „világ” pedig a „legyen világosság” teremtő szavából lett.

Öt percig - kivéve a teljesen elvetemült nőnemű lényeket - minden anya vallásos.

Mert szeret.

Mert boldog.

Mert átéli, hogy embernek lenni több, mint a sejtek összessége.

Több, mint a mirigyek, sejtek és atomok játéka.

És AKI a világra jött s most itt fekszik a mellén, csukott szemmel, húsos szájjal s gyűrött kis arcocskával nem csak hús és vér, és bőr és szőr, és test és váladék - hanem Lélek is, eleven Szellem is… ez Ő!

Egy összetéveszthetetlen Ő! VALAKI, aki nemcsak fizikai testében, hanem a benne szunnyadó titokzatos életében is végtelen múltat és emlékeket hozott magával.

Titkos tudást, értelmet, jellemet, sorsot.

Mert nemcsak a testnek - a léleknek is végtelen múltja van.

Írásaim nem tagadják a genetika érvényét - csakis azon a ponton, ahol nem ismeri föl önmaga határát és Isten szerepét is el akarja játszani.

Kétféle módon láthatunk egy embert.

Mikroszkópon át.

És úgy, hogy belenézünk a szemébe. Mindkét „látomás” érvényes.

Egy műtárggyal is így vagyunk.

Pontosan kimutatható, hogy Michelangelo az Utolsó Ítélet című művére mennyi és milyen minőségű festéket kent fel, elemezni lehet a képet vegyileg, atomfizikailag, megállapíthatjuk állagának romlékonysági idejét, még talán azt is, milyen ecseteket használt a Mester s milyen festészeti technikával dolgozott.
 

De maga a Kép, a Csoda, az a gondolat például, ahol az Úristen elengedi magától teremtményét, az Embert, de úgy, hogy a távolodó Ádám kinyújtott kezének ujja az Úr búcsúzó kezének ujjának hegyével, alig-alig már, de mégis összeér, s hogy kétoldalt hogyan lesz ebből a fájdalmas és sorszerű szakításból apokalipszis, hogy a Sixtus-kápolna csúcsán trónoló hatalmas Jézus Krisztus bal keze alatt hogyan zuhan a mélybe a leszakadó emberfürthöz hasonló bukott lelkek serege, miközben jobb kezével mint egy fölemeli azokat, akik „megtértek”, vagyis akik az elhagyott Istenhez újra visszatérnek… mindez a gondolat, szépség és titok, egyszóval a képnek és a kép zseniális alkotójának szelleme semmiféle tudományos analízisben sohasem lesz benne. 
 
 
Festék, ecset, fal nélkül nincs kép.

De Michelangelo nélkül sincs - mert az ő szelleme és lelke nélkül mindez csak vegytanilag és atomfizikailag pontosan elemezhető kétszázharminc vödör festék lenne, valamivel több, mint amennyit egy szobafestő a kápolna falának kimázolására felhasznált volna.

De nemcsak a kép - maga a Mester lénye is csoda.

Ha az isteni lélek nem lenne benne, maga Michelangelo sem lenne más, mint egy nyolcvan kilós hús- és csonttömeg, mint egy osztódással felszaporodott mirigyváladék, öntudatlan gének és kromoszómák eredménye.

Azért nem írom, hogy „végeredménye” - mert abban a pillanatban, amikor ebből a sejt- és szervrendszerből Michelangelo megszökik, az egész szétomlik és órák alatt oszlásnak indul.

Ha eltemetik, földdé válik, ha elégetik, levegővé.

Az Ember két alkotóelemből áll: porból és „Isten leheletéből”.

Sárból és aranyból.

Anyagból és szellemből.

Amikor az ember „világra jön”, valójában ez történik: test és lélek, anyag és szellem találkozik s egymással szoros kapcsolatba lép.

Olyan szoros kapcsolatba, hogy dobogó szív nélkül nem lehet a testben élet, s ha megáll, többé nem lehet már a lélek lakóhelye - de ha a lélek felindul, izgalomba jön, vagy elviselhetetlen fájdalmat él át, pusztán a lelki érzés úgy marokra szoríthatja a szívet, olyan erősen, hogy görcsbe rándul és megfullad - az egész szervrendszer meghal: vagyis alkalmatlanná válik arra, hogy az élő lelket továbbra is hordozza.

„Világra jövetelünk” nem egyéb, mint hogy ezzel a sejtekből épülő bonyolult szervrendszerrel kapcsolatba kerülünk, sőt azonosulunk vele - elmenetelünk pedig nem más, mint hogy test és lélek között ez a kapcsolat felbomlik, s az azonosulás akarva-akaratlan megszűnik.

A szerződést igen sok esetben a lélek bontja fel.

Kevesen tudják, de igen sok halálnak „pszichoszomatikus” oka van.

Magában az öregedésben sem az a nehéz, hogy a romlékony testtel különböző bajok történnek, hanem az, hogy a benne lakó Lélek érzi: ez az öregedő szervezet már képtelen elhordozni és reprezentálni őt, mert - olyan titkot mondok, amit mindenki tud - csak a test öregszik, a Lélek nem.

A Lélek örökké fiatal marad, akárhány milliárd éves, egyszerűen azért, mert a Lélek világában nincs idő, csak örök élet - az idő múlása csak a földön, az anyag síkján létezik.

„Az én Atyám házában egy nap annyi, mint ezer esztendő - és ezer esztendő annyi, mint egyetlen nap.”

Ebből a „házból” jövünk a „világra” - s ebbe a házba igyekszünk majd vissza, ha az idő világának küzdelmes sorskalandjait megjártuk.

- Müller Péter -

- - - - - - - - 
 
 Müller Péter: Van benned valaki - videó
forrás:Balázs Csórics
 

2023. február 8., szerda

Így léphetsz kapcsolatba az őrangyaloddal!


Sokan felteszik maguknak a kérdést, hogyan lehet kapcsolatba lépni az őrangyalokkal. A válasz az, hogy az angyalok már kapcsolatban vannak velünk. Annyi a dolgunk, hogy megszilárdítsuk a kapcsolatot, ami az őrangyalunk és közöttünk fennáll.

Az őrangyalok születésünk óta velünk vannak, tisztában vannak a minket érintő isteni tervvel, végtelen szeretettel szeretnek bennünket, és bármit is teszünk, szeretetük irányunkban soha nem fog csökkenni. Egyedüli küldetésük, hogy segítsenek minket egy boldog, egészséges élet megélésében, úgy hogy az Isten születésünkkor elrendelte. Az angyalok az elsők, akik a segítségünkre sietnek, amikor Isten hívjuk segítségül.

Ezért fontos, hogy szoros kapcsolatot ápoljunk az őrangyalunkkal, és ez egyáltalán nem nehéz: meditáljunk gyakrabban, emeljük meg rezgésszintünket és próbáljunk minél inkább becsatornázni az isteni útmutatásokat. Minden alkalommal, amikor angyalokkal dolgozunk, akkor az isteni fénnyel dolgozunk, és a lényünk pozitívan reagál, és a rezgésszintünk emelkedik. Az az angyali lényeknek mivel jóval magasabb a rezgésszintjük, ezért sokkal könnyebben képesek kapcsolódni az emberekhez.

Az a cél, hogy minél több fényt és energiát vonzzunk a fizikai, érzelmi és energetikai testünkbe. Hogyan emeljük a rezgésszintünket?

- Szabaduljunk meg a negatív gondolatoktól, és próbáljunk mindent a szeretet szemüvegén keresztül nézni

- Meditáljunk gyakrabban

- Ne panaszkodjunk, ne csináljunk áldozatot magunkból, mivel ez alacsony rezgésszámú energiákat szabadít fel, és ez blokkolja az angyalokkal való kommunikációt

- Legyünk jól magunkkal, a természettel, másokkal és az állatokkal. Mindannyian egyek vagyunk, ezért nem tudunk úgy rosszat tenni mással, hogy magunknak ne okozzunk kárt.

- Bocsássunk meg önmagunknak és másoknak. Az angyalok azt mondják, hogy mindig azt tesszük, amiről azt gondoljuk, hogy jó nekünk, és az Isten színe előtt mindannyian ártatlanok vagyunk. Fogadjuk el ezt az igazságot.

- Tartózkodjunk minél többet a természetben, legyünk kapcsolatban az anyafölddel. Az angyalok oxigénmolekulák révén válaszolnak az imádságainkra, így könnyebben meghalljuk az isteni útmutatást a természetben.

- Dolgozzunk kristályokkal, illóolajokkal és színekkel.

- Használjuk gyógyításra az isteni energiát (reiki, radiesztézia)

- Kerüljük a drogokat és az alkoholt.

- Olvassunk spiritualitásról szóló könyveket.

- Engedjük el a múltat, mivel az ott őrzött negatív energiák nemcsak az angyalokkal való kommunikációt blokkolják, hanem az életet is.

- Táplálkozzunk egészségesen.

- Keressük a harmóniát az emberi kapcsolatainkban, keressük a pozitív gondolkodású emberek társaságát.

- Kérjük az angyalokat, hogy segítsenek a rezgésszintünk megemelésében, és ők boldogan megteszik ezt.

Forrás: filantropikum.com

 - - - - - - - 

Beszélgetés az angyaloddal - videó

forrás:Sorsom Misztikája




2023. február 6., hétfő

Howard Storm halálközeli élménye

 

Howard Storm 1985-ben, 38 évesen esett át egy halálközeli élményen, mely teljesen megváltoztatta az életét. 

Howard Storm Newtonban született, Massachusetts-ben. A Kaliforniai Berkeley Egyetemen diplomát szerzett, majd később az Észak-Kentucky Egyetemen művészettudományi professzor lett, amelyet 20 évig töltött be. Interjúja során a halálközeli tapasztalatait megelőző életéről számolt be arról, hogy ateista és agresszív ember volt, akitől féltek a felesége és a gyermekei.

Howard 1985. júniusában tanítványaival kirándult Európába. Miután egy reggeli kirándulásról 11:00 körül visszatért feleségével a párizsi szállodai szobába, hirtelen súlyos gyomortáji fájdalmai voltak. 

Egy párizsi kórházba vitték, ahol perforálódott gyomorfekélyt diagnosztizáltak (a nyombél perforálódott és így a gyomortartalom a hasüregbe került), amely műtétet igényelt. De olyan sebészt aki meg tudta volna műteni csak túl későn, másnap reggel 9 órára sikerült volna keríteni. 

Mialatt a műtétre várt érezte, hogy fájdalmai súlyossága miatt meg fog halni, és így mentálisan felkészítette magát a halálra. Miután elbúcsúzott feleségétől, elvesztette az eszméletét. 

Úgy tűnt számára, hogy ezután azonnal „kinyitotta a szemét”, de valójában a testén kívülre került, a betegágyánál állt és a saját betegágyát nézte, miközben felesége ott sírt mellette. Minden fájdalma megszűnt. 

Hiába próbált kommunikálni, a felesége nem látta és nem is hallotta. 

Ezután a kórházi szobán kívülről hangok hívták kifelé. Követte őket, mert azt hitte, hogy orvoshoz viszik. 

Sápadt humanoid lényekről számolt be, akik sürgették őt a folyosón és azt mondták, hogy már vártak rá. A lények egyre ellenségesebbé váltak, és amikor nem volt hajlandó tovább követni őket, súlyosan bántalmazni kezdték. 

Aztán megszólalt egy hang: „Imádkozz Istenhez”. Howard szorult helyzetében felidézte a gyermekkorában tanult bibliai részleteket és imákat, mindent, amire csak emlékezett. Az „Isten” szó említése hallatán a lények visszahúzódtak, és végül ismét egyedül maradt. 

Egy bizonyos idő után Jézushoz kiáltott, hogy mentse meg…

Interjújában beszél a szellemi (s számára egyben földi) halálba vezető útról, a halál utáni megtapasztalásairól, Jézussal és az angyalokkal való találkozásáról, majd Földre való visszatéréséről.

 Érthetően, világosan és őszintén beszél arról a világképről, amelyet jelen korban a társadalom és a kultúra egyaránt támogat, amely sokakat megtéveszt, s amely elfedi az egyetlen igazságot. 

Az emberek-gyártotta ideológiák, az "-izmusok" (materializmus, egzisztencializmus, humanizmus, racionalizmus, hedonizmus, legutóbb már egészen a relativizmusig) sokakat térítenek tévútra. 

Storm érthető, értelmes, elgondolkodtató válaszokkal tért vissza, melyek további keresésre ösztönözhetnek.

forrás: Howard Storm utánkövető interjú, 2006 - videó

https://www.youtube.com/watch?v=RGFL8UBPMWc

 - - - - - - -

"A legmagasabb spirituális szinten, tudnunk kell, hogy a pokol, csakúgy mint a Mennyország, egy tudati sík. A Menny és a pokol egyaránt az elmében kezdődik. A Mennyország és a pokol egyaránt tudatszintek mélyen bennünk."
(Sri Chinmoy)

 - - - - - -

Vissza a pokolból - Howard Storm 1/2 - videó

forrás:Gabor Korosi

 
 
Vissza a pokolból - Howard Storm 2/2 - videó
forrás: Gábor Korosi

2023. február 4., szombat

Francis S. Collins: Isten ábécéje - Egy tudós érvei a hit mellett


A szerző biokémikus, genetikus, az egyik legfontosabb 20. századi tudományos vállalkozás, a humán genom projekt korábbi vezetője, aki életének egy pontján - még a nagy tudományos felfedezései előtt a hit felé fordult. Nemcsak azt kívánja bebizonyítani olvasóinak, hogy azok, akik a vallás és a tudomány összeegyeztethetetlensége mellett érvelnek, jó vagy rosszhiszeműen csúsztatnak, de azt is, hogy a tudomány jelenlegi ismeretei nemcsak hogy nem zárják ki Isten létezését, hanem egyenesen valószínűvé teszik.
 
Francis S. Collins orvos genetikus
 
„Az ember minden evolúciós magyarázaton felül egyedi teremtmény, hiszen spirituális természete is van. Ez magában foglalja az Erkölcsi Törvény létezését (a jó és a rossz ismeretét) és Isten keresését, ami minden emberi kultúra sajátja, történelmi korszakoktól függetlenül.”
 (Francis S. Collins)

 Részlet a könyvből:

"Sokan értetlenül állnak majd e kinyilatkoztatás előtt, feltételezve, hogy egy szigorú tudós nem hihet komolyan egy transzcendens istenben. Ez a könyv arra vállalkozik, hogy cáfolja ezt
a vélelmet. Amellett érvel, hogy Isten teljes mértékben racionális választás lehet, és hogy a hit alapelvei valójában kiegészítik a tudomány alapelveit."

"A tudományos és a spirituális világlátás szintézisét sokan lehetetlenségnek tartják a modern időkben, valami olyasminek, mintha a mágnes két pólusát próbálnánk egyetlen pontban egyesíteni. Ennek ellenére sok amerikait érdekel, hogyan tudná mindkét világképet mindennapi életébe foglalni. A legújabb felmérések azt mutatják, hogy az amerikaiak 93 százaléka hisz valamiféle istenben. Mégis szinte mindannyian vezetnek autót, használnak elektromosságot, figyelnek az időjárás-jelentésre. 
Mindez arra utal, hogy az ezek mögött rejlő tudományt általában megbízhatónak tartják.

És a tudósok között milyen gyakori a spirituális hit? Nos, jóval elterjedtebb, mint gondolhatnánk. 1916-ban kutatók megkérdeztek biológusokat, fizikusokat és matematikusokat, hogy hisznek-e
egy olyan istenben, aki aktívan kommunikál az emberiséggel, és akihez az ember imádkozhat abban a reményben, hogy választ kap tőle. Nagyjából 40 százalékuk válaszolt igennel. Amikor
1997-ben megismételték ugyanezt a felmérést, a kutatók meglepetésére a hívők aránya majdnem ugyanennyi volt."
"Először is meg kell magyaráznom, hogy egy genetikával foglalkozó kutató hogyan kezdett el hinni Istenben, aki végtelen az időben és a térben, és aki személyes figyelemmel van minden
ember iránt. Néhányan úgy fogják gondolni, hogy ez csakis a család és a kulturális környezet szigorú vallásos nevelése eredményeként történhet meg, amelyet aztán az ember soha többé nem
képes levetkőzni. Az én történetem azonban más.

Abban a tudatban nőttem fel, hogy az ember felelős saját viselkedéséért és döntéseiért, mivel nincs
senki más, aki helyettünk tartaná a hátát.

A hit nem képezte fontos részét a gyermekkoromnak. Halványan tisztában voltam Isten koncepciójával, de a vele folytatott kommunikációm azokra a ritka gyerekes alkudozásokra szorítkozott, amikor nagyon akartam tőle valamit."

"Jól éreztem magam attól, hogy kivesézhettem bárkinek a spirituális meggyőződését, aki a jelenlétemben erről említést tett, és az efféle látásmódot szentimentális, idejétmúlt
babonaságnak tartottam."

"Leginkább az taglózott le, miközben ezekkel a derék észak-karolinai emberekkel beszélgettem betegágyuk mellett, hogy mennyire spirituálisán élik meg azt, amin keresztülmennek. Számos
esetben tapasztaltam, hogy az emberek hitük segítségével megnyugvást találtak a végső békében, legyen az e világon vagy a következőn, dacára annak a szörnyű szenvedésnek, amelyről a legtöbb esetben nem tehettek. Ha a hit nem más, mint pszichológiai támasz, akkor bizony nagyon hatásos - gondoltam. Ha a hit csupán a kulturális hagyományok által kreált máz, ezek az emberek miért nem rázták az öklüket az Istenre, és miért nem követelték barátaiktól és családjuktól, hogy hagyják már abba a szerető és jóindulatú természetfölötti erőről való prédikálást?

A legkínosabb pillanat akkor jött el, amikor egy idős hölgy, aki nap nap után szenvedett a súlyos, gyógyíthatatlan anginától, azt kérdezte tőlem, hogy én miben hiszek. Jogos kérdés volt, hiszen
az élet és a halál sok más fontos kérdéséről beszélgettünk, és ő megosztotta velem erős keresztény hitét. Elvörösödtem, és azt dadogtam: „Nem is tudom .” Láthatóan meglepődött, nekem
pedig hatalmas kő esett le a szívemről, hiszen rájöttem, hogy mi elől menekültem szinte teljes addigi életem, az elmúlt huszonhatév során: soha azelőtt nem gondoltam végig komolyan, hogy
milyen bizonyítékok szólnak a hit mellett, és mi szól ellene.

Ez a pillanat hosszú ideig nem hagyott nyugodni. Talán nem tartottam magam tudósnak? Egy tudós levonhat-e bármilyen konklúziót anélkül, hogy értékelné az adatokat? Lehet-e fontosabb kérdése az emberi létezésnek annál, mint hogy létezik-e Isten? És mégis ott találtam magam tudatos vakságommal és valamivel, amit csak arroganciaként tudok megfelelően jellemezni.
Egészen addig elkerültem annak a komoly mérlegelését, hogy Isten létezése talán valós lehetőség. Egyszerre minden érvem nagyon gyengének tűnt, és olyan érzésem volt, mintha megrepedt
volna a jég a lábam alatt.

"A történelem során borzalmas dolgokat követtek el a vallás nevében. Rengeteg példát sorolhatnánk, és ez hatalmas akadályt jelent sok, Istent komolyan kereső ember számára. Gyakorlatilag
minden vallásra igaz ez a megállapítás, még azokra is, amelyek jelenleg a szánalmat és az erőszakmentességet hirdetik fő hit elveik között. A durva, elnyomó hatalmat, erőszakot és képmutatást
látva hogyan is hallgathat bárki olyan tanokra, amelyeket a gonoszság elvetemült elkövetői hirdetnek?"

"És nem csupán az erőszak szennyezi be a hitet. Gyakran találkozunk a vallási vezetők mérhetetlen képmutatásával, amelyet a média ereje manapság láthatóbbá tesz, mint valaha. Ebből sok
szkeptikus vonhatja le azt a következtetést, hogy a vallásokban nincs objektív igazság, sem jóság,"

"Az idő rövid történetének záró mondataiban, arra a remélt jövőbeli pillanatra utalva, amikor végre megszületik a mindenség ékesszóló és egyesített elmélete, Stephen Hawking - aki általában
nem rajongott a metafizikai eszmefuttatásokért - azt írja:

Akkor majd mindannyian, filozófusok, tudósok és az összes egyszerű ember képesek leszünk részt venni a létünk, illetve az univerzum létezésének okáról szóló beszélgetésben. Ha megtaláljuk
az egyesített elméletet, az lesz az emberi gondolkodás végső győzelme. Akkortól kezdve ismerni fogjuk Isten gondolatait."

Egy másik elismert fizikus, Freeman Dyson, áttekintve az említett „számbeli véletleneket”, arra a következtetésre jutott:
„Minél többet tanulmányozom az univerzumot és felépítésének részleteit, annál több bizonyítékát találom annak, hogy valamilyen elmének tudnia kellett, hogy mi emberek jövünk.”

"Sőt Darwin a következő mondattal zárja a fajok eredetét.
Felemelő elképzelés ez, amely szerint a Teremtő az életet a maga különféle erőivel együtt eredetileg csupán néhány vagy csak egyetlen formába lehelte bele, és mialatt bolygónk a gravitáció megmásíthatatlan törvényét követve keringett körbe-körbe, ebből az egyszerű kezdetből kiindulva végtelenül sokféle, csodálatos és gyönyörű forma bontakozott ki - és teszi ma is.

Nem teljesen egyértelmű, hogy Darwin miben hitt, és nézetei vélhetően sokat változtak életének utolsó éveiben. Egy alkalommal azt mondta: „Az agnoszticizmus lenne gondolkodásom leghelyesebb jellemzése.” Egy másik alkalommal azonban azt írta, nagy nehézséget okozott neki, vagy inkább képtelen volt rá, hogy ezt a hatalmas és gyönyörű univerzumot a vakszerencse vagy
a szükségszerűség eredményeként fogadja el, benne az emberrel, akinek módjában áll egészen messzire a múltba látni, és ugyanilyen messzire a jövőbe tekinteni. „Amikor erre gondolok, kénytelen vagyok azt feltételezni, hogy létezett egy első ok, amely az emberéhez bizonyos mértékben hasonló értelemmel rendelkezett; ilyenkor megérdemelném, hogy teistának nevezzenek.”

"Az ateizmus elhanyagolható szerepet játszott az emberi történelemben egészen a 18. századig, a felvilágosodás és a materializmus megjelenéséig. De nem pusztán a természeti törvények
felfedezése tárta ki a kaput az ateista világlátás előtt. Végtére is Isaac Newton szilárdan hitt Istenben; több bibliamagyarázó művet írt és adott ki, mint matematikáról és fizikáról szólót."

"Darwin fekete doboza című könyvében Michael Behe egészen meggyőzően vázolja fel az elméletét. Amikor a biokémikus Behe betekintést nyer a sejt belső működési folyamataiba, megdöbben és elcsodálkozik - mint én magam is - az ott működő molekuláris gépek bonyolultsága láttán, amelyeket a tudomány csak az elmúlt évtizedekben kezdett feltárni. Elegáns gépezetek
fordítják le az RNS-t fehérjékké, mások a sejt mozgását segítik, megint mások pedig olyan jelzéseket továbbítanak a sejt felületéről a sejtmagba, amelyek komponensek seregén keresztül érnek célba.
És nem csupán a sejt vált ki ilyen döbbenetét az emberből.
Sejtek milliárdjaiból és billióiból álló szerveket látunk, amelyek úgy épülnek fel, hogy a megfigyelőből csakis csodálatot válthatnak ki. Vegyük például az emberi szemet, amely egy összetett,
kameraszerű szerv, anatómiája és fiziológiája még ma is lenyűgözi az optika legtapasztaltabb kutatóit is.
Behe amellett érvel, hogy az efféle szervek soha nem jöhettek volna létre természetes szelekció útján. Érvelése főként azokra a komplex struktúrákra koncentrál, amelyek működése sokféle
fehérje együttes munkáját feltételezi, és amelyek azonnal elromlanak, ha az összetevő fehérjék bármelyike hibásan működik vagy inaktiválódik."

- Francis S. Collins: Isten ábécéje - Egy tudós érvei a hit mellett -

- - - - - - - - 

 Kapcsolódó írások:

Megmagyarázhatatlan gépezetek a sejtekben 

 https://dszilvia.blogspot.com/2015/10/megmagyarazhatatlan-gepezetek-sejtekben.html


Nem kell többé választani Isten és a tudomány között

 https://dszilvia.blogspot.com/2019/02/nem-kell-tobbe-valasztani-isten-es.html

- - - - - - - - -

Isten ábécéje - Dr. Szombathelyi Zsolt - videó
forrás:EWTN Katolikus Televízió