2016. július 31., vasárnap

Ez a fiatal fiú 20 percet töltött a másvilágon, elmondta mit látott odaát!


Zack Clements szeretett sportolni, soha nem volt semmi jónak az elrontója, ha egy viccről volt szó, és teljesen egészségesnek tűnt, egészen addig a napig, amikor is meghalt! 


A fiú életéért 20 percen keresztül küzdöttek, de amikor visszajött, meglepő dolgot mondott el szüleinek. Nem az orvosoknak köszönheti az életét!

Zack egy napon, futás közben hirtelen összeesett. Semmi nem jelezte az esetet, a szíve egyszerűen megállt. Azonnal kórházba szállították, ahol az orvosok megkezdték érte a küzdelmet. 

Édesanyja könnyek között mesélt róla, hogy amikor beért, a fia öntudatlanul feküdt, orvosok állták körül, miközben szívkompressziót végeztek rajta, és már kék volt az oxigénhiány miatt.

 

Zack technikai és orvosi értelemben is halott volt. Mindössze négy perc oxigénhiány után bekövetkezik az agykárosodás, és minden egyes perccel, amíg a vérkeringés nem indul újra fokozódik. A 17 éves fiú szíve azonban 20 teljes percen keresztül nem vert.
Az, hogy újra dobogni kezdett, már csodaszámba ment, végül napokkal az eset után tért magához a kórházban, ahol elmesélte édesanyjának, hogy amíg halottnak hitték, találkozott egy férfivel, akinek hosszú haja, és dús szakálla volt. Ez volt az a pillanat, amikor tudatosult benne, hogy magát Jézust látja.

A férfi a vállára tette a kezét, és azt mondta, hogy minden rendben lesz, ő pedig hitt neki és végül szerencsésen magához tért. Semmilyen károsodás nem érte az agyát, és ott folytathatja az életét, ahol abbahagyta!

(forrás: napjaink.org)
 Zack Clements amikor meghalt 20 percig - videó

Ez a mesés japán település egy aktív vulkán belsejében épült



230 évvel ezelőtt az utolsó kitörés megölte a lakosság felét. De a helyiek nem hagyják, hogy a vulkán diktálja a jövőjüket


Aogashima lakói számára, amely mintegy 350 kilométerre található Tokiótól délre, 1785 felejthetetlen év volt. Annak ellenére, hogy nem lehettek tanúi a sziget története legveszélyesebb eseményének, amiről tudják, hogy nem végződött túl jól, mégsem hajlandóak meggondolni magukat a valóságos vulkán tetején folytatott életükről.


Ismerik a történetet arról a május 18-i napról, amikor a föld remegni kezdett. Óriási gáz- és füstfelhők gomolyogtak ki a vulkán szájából, miközben sziklákat, iszapot és egyéb törmeléket lövellt az égre. Június 4-ére a sziget 327 lakosának nem volt más választása, mint elhagyni lakhelyét, de csak körülbelül a felének sikerült, a többiek életüket vesztették. Azok, akik a szigeten élnek, – amely a Japán Meteorológiai Ügynökség szerint egy még regisztrált aktív vulkánnak ad otthont, és amely szervezet az ország 110 aktív vulkánjának felügyeletéért felelős – tudják, hogy mindig megvan az esélye annak, hogy a történelem megismétli önmagát. De Aogashima lakói hajlandóak vállalni ezt a kockázatot is.


Az egyik lakos Masanubu Yoshida kormányzati munkavállaló, aki már 15 éve él a szigeten. Azt mondja, hogy igyekszik nem túl sok időt tölteni azzal, hogy egy újabb kitörés lehetősége miatt aggódik. Végtére is már több mint 230 éve történt az utolsó.

Senki sem győzhet a természet felett,” – mondta. Ahelyett, hogy ennek lehetőségét fontolgatná, a 40 éves férfi a buja paradicsomban töltött élet előnyeire összpontosít, amely négy egymást átfedő kaldera maradványaiból alakult ki évszázadokkal ezelőtt. A falu nagy része a kráter külső falán található.


A horgászat egy népszerű időtöltés sok lakos számára, miután a sziget a Filippínó-tenger közepén helyezkedik el. A túrázás, kempingezés és az úszás szintén népszerű elfoglaltság, bár a sziget meredek, sziklás szirtjei miatt elég nagy kihívás a víz elérése a kikötőn kívül.

A vulkán miatt rendelkezünk hőforrásokkal és geotermikus energiával,” – tette hozzá. Az egyik turista szerint, aki a sziget egyik természetes szaunájában tett látogatásáról írt, az ételt úgy is meg lehet főzni, ha azt valaki az egyik szauna gőznyílására helyezi. A szaunákban egy sor edény és serpenyő található, ahol tojást és más ételeket lehet készíteni.

Bár Yoshida irodai munkát végez, több szomszédja gazdálkodó és halász. A több hektár kiterjedésű zöld természet mellett a sziget otthont ad egy sócsú szeszfőzdének – egy ital, ami hasonló a vodkához -, egy sógyárnak, több üzletnek, egy szállásnak és egy autójavító üzemnek. A sziget kis mérete ellenére a legtöbb lakos autóval közlekedik a kerékpározás vagy a gyaloglás helyett, és erre jó okuk van.

Az emberek vonakodnak kerékpárral utazni az erős szelek és az esős klíma miatt,” – mondja Yoshida. “Ha valaki nem tud vezetni, annak gyalog kell mennie.

Aogashima több úttal is rendelkezik, a többségük cikkcakkban halad át a sziget központján. Az itteni élet ugyanakkor éles ellentétben áll a japán szárazföldi léttel. Munkája miatt Yoshida évente többször is ellátogat Tokióba, komppal megtéve a 350 kilométeres utat. Egy másik lehetőség a helikopterrel történő utazás. Azonban Tokió 13,4 millió lakosa között csak egy porszemnek érzi magát, ami pont elég számára ahhoz, hogy hamar visszavágyjon a sziget magányába.

Gyakran utazom a szárazföldre, de feszélyez a zsúfoltság – túl sok ember van ott,” – mondja. “Aogashimán úgy érezzük a természetet, ahogy azt a nagy városokban nem lehet megtapasztalni.

Yoshida és a többi lakos szerencséjére a vulkán eddig nyugodt maradt. A Japán Meteorológiai Ügynökség, amely 2007-ben kezdett figyelmeztetéseket kiadni azt mondja, hogy nem adtak ki jelzést az elmúlt kilenc évben Aogashimára. Minden reggel egy újabb napra ébredhettek a paradicsomban, legalábbis egyelőre.
(forrás: http://ujvilagtudat.blogspot.hu)

Aogashima - videó

2016. július 30., szombat

Tudtad, hogy születésed előtt már megtervezted az életedet? – Nézd meg, hogyan


Sok ember nem hisz a reinkarnációban, hiszen nem emlékszik a múltjára. Pontos adatok természetesen nem állnak rendelkezésünkre, ám van néhány kulcsinformáció arra vonatkozóan, hogy ki vagy valójában. Egy bizonyos zenei stílus, az emberek, akihez vonzódsz, az étel, amit szeretsz, a ruháid, melyeket viselsz – bizonyos korszakokra utalnak, melyekben rálelsz önmagadra.


Az összes tanulmány, mely az élet-halál ciklusáról vagy az újjászületésről szól, ugyanazt állítja, vagyis azt, hogy minden az újjászületési tervvel kezdődik. Ezt a tervet te magad állítottad össze egy „láthatatlan bizottsággal”, melyet sokan, sokféleképpen neveznek nevén – a vének, vagy a bölcsek tanácsa. Ősi lényekből áll ez a tanács, akik hatalmas tudással vannak felvértezve. Spirituális utadon, fejlődésed közben te is találkoztál már velük, hiszen ők egyfajta spirituális, vagy szellemi vezetők. Minden bizonnyal megbeszéltétek az akkori életedet, és információkat kaptál arra vonatkozóan, hogy mely korszak az, amelyben újra szándékozol reinkarnálódni. Csak egy sarkalatos példa: te magad választhatod meg, hogy művészként szeretnél újjászületni, vagy japán szamurájként. Mindent te választasz meg, beleértve a szüleidet is.

Miután megválasztottad, hogy hova, milyen körülmények közé fogsz leszületni, a feladatod az volt, hogy jövendő életed minden egyes pontját megszervezd, főleg azokat, melyeket szeretnél megtapasztalni. Ám nem a tapasztalat az egyetlen, amit keresel, hiszen vannak kitűzött céljaid, melyek segítségével képes leszel megbirkózni a kihívásokkal, és túl tudsz lépni rajtuk. Egyesek például szeretnék elsajátítani a türelmet, vagy legyőzni a kínzó féltekenység érzését. Sokan vitatják a karmatisztítás jelentését, jelentőségét, pedig az nem más, mint az egyensúly megteremtése, mely magában foglalja a gyógyulást és a kigyógyulást azokból a tévhitekből, amik megmérgezik az életet.

Ha életed terve elkészült, akkor ott vannak melletted a spirituális vezetőid, akik megteremtik azt, tiszteletben tartva természetesen a szabad akaratot. Szintén a szellemi vezetők dolga az is, hogy megteremtsék életedben a szinkronicitást, melynek az a lényege, hogy semmi sem történik véletlenül. Ezzel indítanak el új életutadon, és a lehető legjobb útra terelnek annak érdekében, hogy kitűzött céljaidat valóra válthasd. Ha a terv minden egyes részlete összeállt, akkor születsz meg, és el is felejted azt.

Miért kell elfelejteni?

A feledés szerves része ennek a folyamatnak. Megismered saját magad, és a jelen életedet annak érdekében, hogy azt a lehető legteljesebben élhesd. Ha az emlékek folyamatosan előtörnének, és tudnád, hogy ki voltál, és miért abban a pillanatban születtél a Földre, az gátolna abban, hogy a jelenben élj, és minden egyes megtapasztalni valót megélj.

Hogyan hat az újjászületési terv a Vonzás Törvényére?

Az újjászületés terve már a helyén van, de a szabad akarat lehetőséget nyújt ahhoz, hogy megteremthesd azt a valóságot, amiben élsz. Léteznek bizonyos dolgok, amelyek arra vannak hivatva, hogy megtapasztald őket, ezért azok nincsenek az ellenőrzésed alatt. Például, ha arra vagy hivatva, hogy megtapasztalj egy betegséget, vagy szenvedést, akkor az fog megnyilvánulni. Ha arra van hivatva, hogy negatív kapcsolatokban élj, akkor negatív személyeket fogsz bevonzani az életedbe. Tud úgy működni, mintha a Vonzás Törvényéről lenne szó, ám nem lehetsz vele teljes mértékben tisztában, ugyanis már a születésed előtt megterveztél mindent. Sokan ismerik és gyakorolják is a törvényt, és igyekeznek pozitívan állni mindenhez, illetve pozitívan gondolkodni, magas a rezgésszintjük, ám amikor valami negatív dolog köszönt az életükbe, képtelenek megérteni, hogyan vonzották be. Pedig ilyenkor semmi más nem történik, mint az, hogy dolgozik az újjászületési terv, ugyanis mindent az határoz meg, ami velünk történik, és a negatívumok mind-mind egyfajta leckét jelentenek – lehetőséget a fejlődésre, a gyógyulásra, és az egyensúly megteremtésére. Néha pontosan a múltbéli cselekedeteid miatt kell valamiből kigyógyulnod, illetve azok miatt kell most valamit beteljesítened.

A szerepek jelentősége

Minden egyes reinkarnációval szerepet kapsz, melyet még a születésed előtt választottál meg, személyes spirituális segítőd közreműködésével. Ám nem csak egy szereped lesz, a szerepek listája nagyon széleskörű és komplex. Annak, hogy leszülettél a Földre, több oka van, ám a legkomolyabb ezek közül az, hogy fejlődjön a lelked, ami egy rendkívül lassú folyamat. Mivel képes vagy elfelejteni, ki is vagy/voltál valójában, egyre mélyebb szintre tudsz hatolni és jobban ki tudsz teljesedni. Mivel kettős világban élünk, a „negatívnak” is léteznie kell. A negatívum ennek a világnak a teremtménye, és ha nem létezne, akkor semmi nem lenne egyensúlyban. Sok-sok tapasztalatot kell átélned életed folyamán – negatívat és pozitívat egyaránt -, amely előre meg volt tervezve ahhoz, hogy lelkileg fejlődhess. 

(Füzesi Viki)

Lélekvándorlás Reinkarnáció - videó

Szellemdoktorok kísértenek az elhagyott kórházban - videóval



Megrémültem – mondta a szellemvadász Jamie-Leigh Brown, miután az általa készített fényképen felfedezett egy rejtélyes emberalakot, ami mintha egy orvos lenne. 


Kísérteties, leselkedő figurát fedezett fel az egyik képén és ez mondhatni, nem töltötte el örömmel, bár valószínűleg mindig is erre vágyott.

A 21 éves Jamie-Leigh Brown az angol Stockport település elhagyatott kórházában készített felvételeket amatőr szellemvadász csapatával.


Az üres folyosókat fotózta, és ugyan elmondása szerint csak azért ment be a barátaival, hogy körülnézzenek és nevessenek egy jót, a kaland máshogy sült el.

Zajokat hallottak a fejük fölött, kísérteties lépéseket, mintha valaki csoszogna, de nem láttak semmit. A dekorátorként dolgozó hölgy elmondta, ideges volt a hangoktól, de ez az egész akkor is mindössze egy jó poénnak tűnt. Egészen addig, amíg elő nem hívták azt a bizonyos fényképfelvételt.

– A liftaknában állt. Hátborzongató arra gondolni, hogy a barátom arrafelé ment, ahol a szellem volt - mondta Jamie-Leigh Brown.

A St. Thomas Kórházban ezernyi pszichiátriai kezelés alatt álló pácienst láttak el, az elhagyatott épület több mint egy évtizede zárva van.
(forrás: borsonline.hu)


2016. július 29., péntek

A gyerek nem a szülő tulajdona!



Ez meghökkentő, de igaz. A gyerek egy társ, aki mellénk szegődött, ahogy mondják, a gyerek választotta a szülőket. Épp olyan szellem mint mi. Egyetlen különbség, hogy a jelen “Föld” nevű misszióba, mi pár évvel hamarabb érkeztünk. De ez nem jelent semmit. A szülő életfeladata, hogy fogadja az újonnan érkezőt és segítsen neki itt gyökeret verni.


Mivel a gyerek lemásolja a szülőket, ezért egy tükörkép. Megmutatja életünk, viselkedésünk, jellemvonásaink fonákságait. A gyerek olyan, mint egy árnyék, állandóan velünk van, nem lehet elbújni tőle. Az emberek nagy többsége nem veszi észre, hogy a gyerek viselkedése, az ő saját kritikája, a gyerek megmutatja a felnőtt hibáit, fonákságait, mindez jó alkalom lenne a szülők számára tanulni. Azonban a legtöbb szülő nem érti a gyerek jeleit, hanem el kezdi „nevelni” azt, kihasználva fizikai erőfölényét. Ennek annyi értelme van, mintha rugdosnánk saját árnyékunkat, vagy széttörnék a tükröt, mert nem azt látjuk, amit szeretnénk.

Mai materiális világunkban csak az számít, ami megfogható, ami birtokolható. Sajnos ez meglátszik a családok viselkedésén is. A legtöbb szülő vagy saját tulajdonának tekinti gyerekét, és azt tesz vele, amit akar, vagy a család csak egy fizikai együttlét, semmilyen különösebb spirituális kapcsolat nélkül. A gyerekek is megtanulják, hogy csak az számít, ami birtokolható, illetve a jutalmazás kimerül egyre drágább tárgyak ajándékozásában. A materiális szemlélet az elidegenedéshez vezet. Ez a világrend hosszútávon nem tartható, maga a természet kezd már közbeszólni. Az élet évmilliárdok óta fennmaradt, hiszen egy önszabályzó rendszer, mely saját működését folyamatosan úgy alakítja, hogy az legjobban illeszkedjen a környezeti változásokhoz, célja, hogy fennmaradjon.

Az 1950-es években születtek az első indigó gyerekek, ők amolyan előfutárok voltak, kis létszámban. Aztán számuk egyre gyarapodott. 2000 évig több korszakot határoztak meg a kutatók, az indigó gyerekek tulajdonságai alapján (alap, alfa, béta, stb). 2000-től kristály gyerekeknek nevezik őket, bár igazából ez is csak egy kis módosulás a tulajdonságokban. Úgy tűnik a korszakok igazából a született gyerekek alkalmazkodása a környezethez.

Honnan származik az indigó elnevezés?

Bioinformatikai ismereteinkből tudjuk (biorezonanciás kezelések esetén alkalmazzuk), hogy a DNS elektromágneses jeleket bocsát ki, illetve fogad, így vezérli a sejtet, ez az elektromágneses jel biztosítja a szerven belüli, illetve szervek közötti kommunikációt. Azonban ezek a jelek túlmennek a sejt fizikai határain, és kívülről tekintve a szervezetet, ez az aura. Az aura több színből áll, ezek állandóan változnak, aszerint, hogy mit gondolunk, mit teszünk. Megállapították, hogy a színek bár egyediek és folyton változnak, azért van egy általános dominancia. Régebben a piros volt egy domináns szín, ez ma már eltűnőben van. A piros a szeretet színe. Az indigó gyerekek elnevezésüket onnan kapták, hogy aurájuk dominánsan indigókék színű. Ez közös jellemzőjük. Jelentése magas spiritualitás.

Az indigó gyerek igazából olyan, mint kis ember bőrébe bújt felnőtt, felnőtt gondolkodással. Ők már gyerekként is felnőttek. Nagyfokú spiritualitás jellemzi őket. Egyfajta felsőbbségi tudattal jönnek a világra, így is viselkednek. Küldetésük van, és hatalmas önbizalmuk. Nem tűrik a diktatúrát, velük mindent meg kell beszélni, mint felnőtt a felnőttel, és megértik. Agyuk mint a szivacs, minden információt elsőre rögzít, és tárol, éppen ezért nem szabad becsapni őket. Mivel sok mindent másképp tesznek, mint a társadalom, főleg nem rutinból cselekszenek, ezért iskolákban az mondják, hogy nem tudnak beilleszkedni. Tudni kell, hogy a mai iskola az csak standardokat állít, beskatulyáz, rákényszerít egy általános viselkedési normát a gyerekekre. A tanulás sem információszerzés, hanem a tananyag magnószerű ismétlése, ráadásul tanárfüggő módon. Mivel minden gyerek egy személyiség, nem lehet egyformára mintázni őket, ahogy fűnyírás után egy nappal sem egyforma hosszú minden fűszál. Megállapítható, hogy amelyik átlagos gyerek mindenből kitűnő, mind fizikai, mind szellemi síkon, ott komoly problémák vannak. Ha a fél osztály ilyen, akkor az iskolarendszer értékelése borzalmasan rossz.

Az indigó gyerekek fizikailag hiperaktívak, amíg le nem köti őket valami érdekes dolog. Ha nem találnak érdekes gondolatokat, akkor magukba zárkóznak, úgy tűnik senki sem érti meg őket. Nem félnek az ijesztgetésektől, és nem is félénkek, ha érdekli őket valami, azt azonnal közlik. Testi felépítésükön azonnal látszik, hogy nem a fizikumuk az erősségük, hanem a spiritualitásuk, és ezt jól ki is használják. Jellemzi őket, hogy vagy állandóan, vagy csak időnként látják más emberek auráját, sok esetben látják a betegségek okait.

Általában keveset esznek, azt viszont céltudatosan, érzik, hogy szervezetüknek, mikor, mire van szüksége. Soványságuk nem betegség.

E közös vonásaik ellenére különböznek céljaik szerint, van amelyik művész, van amelyik tudós, és van amelyik a Föld megmentéséért küzd. Ezek az irányultságok azonban már gyerekkorban láthatók.

Közös jellemző, hogy nem találják helyüket a Földön, hiszen ők sokkal spirituálisabbak, más értékrendet képviselnek, nem illenek be ebbe a materiális világba. Éppen ezért nevelésük sem egyszerű, nem lehet az indigó gyereket betenni a homokozóba és leülni a padra könyvet olvasni, hanem velük kell együtt építeni homokvárat és közben elmondani, hogy mit, miért teszünk. Kis iskolásként, de felnőttként kell velük beszélni, komoly dolgokról, és sokszor előfordul, hogy azt mondják, ezt már tudják. Hogy honnan?

A legfőbb probléma általában a szülő. Nem a gyereket kell nevelni, hanem a szülőt. A szülők többsége nem készült fel az indigó gyerekek érkezésére. Az is érdekes, hogy a legtöbb esetben erősen materialista családokba születnek indigó gyerekek, mintha a természet így szeretné fenntartani az egyensúlyt. Ilyenkor évekig komoly konfliktus alakul ki családon belül, míg végül a gyerek megneveli a szülőt, aki belátja, másként kell cselekednie.

A legmaterialistább szemléletű kutatók is belátják, hogy az indigó gyerekek teljesen más értékrendet képviselnek, mintha más világból jönnének, vagy csak nem jó időben, esetleg mintha küldetésük lenne ezen a világon változtatni.

Tudni kell, hogy a materialista szemlélet jellemzője, hogy csak azt fogadja el, amit lát. Ami számára nem megmagyarázható, vagy a magyarázat megkérdőjelezi a materialista szemléletet, azt kizárja, azzal nem foglalkozik. Ha valami nagyon nyilvánvaló, és emiatt nem zárható ki, akkor mitológiának, mesének nevezi, ez egy kompromisszum.

Talán az indigó gyerekek segítenek, hogy túl legyünk ezen a materialista gondolkodásmódon. Az ilyen gyerekek száma egyre nő, szinte minden tág értelemben vett családban található egy-egy.

(Orosz Zsolt - http://azindigouzenete.blogspot.hu)

Öt világvallás ötezer éves története, mindössze két és fél percben



Látványos videografika mutatja be a világ nagy vallásainak elterjedését, és történetük döntő momentumait.


Öt nagy vallás uralja a földet, megjelenésük sorrendjében: a hinduizmus,a judaizmus, a buddhizmus, a kereszténység és az iszlám. Az ősi Indiában kialakult hinduizmus még politeista, vagyis többistenhitű, a gyökereiből kihajtott buddhizmus pedig nem is hisz istenekben. Ahogy az egyistenhitű zsidó vallás, illetve az alapjaira épült kereszténység és iszlám is, viszonylag szűk, jól behatárolható területeken alakultak ki, hogy onnan futótűzként elterjedve hódítsák meg a világot. Terjeszkedésük története konfliktusok, és háborúk sorozata. Alex Kuzoian, a Business Insider grafikusának videója két és fél percben mutatja be a folyamatot, illetve a döntő momentumokat, a vallások történetében. 
(forrás: http://24.hu/tudomany)

2016. július 28., csütörtök

"Jól csak a szívével lát az ember." - Saint Exupéry különleges élete, avagy mi van az idézet mögött?



Mindenki jól ismeri a címben is említett idézetet és annak folytatását:
"Ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan!" 
Vajon milyen életút vezetett a világ talán legismertebb idézetének megírásához és a benne rejlő életigazság felfedezéséhez? Egy biztos: Antoine de Saint Exupéry nem átlagos író volt!


Saint Exupéry 1900 június 29-én látta meg a napvilágot egy jómódú francia család gyermekeként. Háttere és családja révén átlagos, előkelő nemesi élet lehetett volna az övé, azonban nyughatatlan természetének köszönhetően nem ezt az utat választotta.

Haditengerészeti iskolában járt, melyet nem végzett el, s helyette beiratkozott a párizsi Szépművészeti Iskolába, ahol építészetet hallgatott, azonban ezt a képzést sem fejezte be. S, hogy miért? A fiatal Saint Exupéry katonai szolgálatra (egészen pontosan pilótaként) adta a fejét, mindössze 21 évesen, s ezzel egy életre megpecsételődött a sorsa.


Vonzotta a veszély? A hektikus élet vagy a kaland? Vagy a hazát szerette volna védelmezni? Talán egy kicsit mindegyik. Egy biztos, első ízben a szerelemért adta fel a katonai szolgálatot még hazájában, hogy aztán a kapcsolat zátonyra futása után újult erővel vágjon bele a pilótaéletbe.

Bizony! A kis herceg című mű legendás írója pilótaként élte mindennapjait. Irányított repülőteret a Szaharában, dolgozott Argentínában, segített a polgári légiposta szolgálat kiépítésében. Ettől az időszaktól, egészen pontosan 1926-tól datálódik írói karrierje is, hiszen ebben az évben jelent meg első novellája 
"A pilóta".

Sokan bizonyára úgy hitték a híres-neves Saint Exupéry úgynevezett "egykönyves író", aki az élet nagy igazságait és általa felfedezett tanulásait egy műben írtam meg. Nem is tévedhettek volna nagyobbat!



Híres könyvének illusztrációit maga az író rajzolta!
 
 

Az író korát meghazudtolóan modern gondolkodó volt. Különc, akinek gondolatait ha közelebbről megvizsgáljuk egyből rájövünk, hogy nem a pillanatnak írt, hanem az örökkévalóságnak.

Szerinte minden emberi kapcsolat túlmutat önmagán és azokon, akik alkotják, s ezt a gondolatát igyekezett műveiben mindinkább átadni olvasóinak.


A szeretet, barátság és szerelem számára a legértékesebb dolgok közé tartoztak, s ezekről igen megszívlelendő gondolatokat fogalmaz meg műveiben. Filozófiájának lényege, hogy nem kapni, hanem adni kell megtanulni. Elfogadni mások tőlünk eltérő gondolatait és nézeteit, melyek megfelelően kezelve építik az elmét még, ha nem is értünk egyet velük!

A kis herceg írója nem csak említett művében terjesztette az általa oly nagyra becsült értékeket. Olvassátok most Antoine de Saint Exupéry tollából a "Fohász" című művet, s szívleljétek meg a benne rejlő mély gondolatokat!

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő
bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen - szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot
közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!

(Antoine de Saint Exupéry - Fohász)


Saint Exupéry írói pályafutásának megkezdése után sem adta fel kalandos életét. Élt Kanadában, New Yorkban jelentette meg "A kis herceg" c. könyvét (1943). Házasságot kötött egy salvadori arisztokrata özvegyével, bizonyos Consuelo Suncin-Sandoval, aki az író múzsája lett, ennek ellenére kapcsolatunk igencsak viharos volt, mely többek között a férj szeretőinek volt köszönhető, akik közül a leghíresebb egy bizonyos "Madame de B.".


Amilyen volt az élete, olyan volt az író halála is. Nem sokkal 44. születésnapja után a francia légierőnek (ahova újfent belépett a II. Világháború kitörése után) végzett felderítés során minden bizonnyal a Földközi-tengerbe zuhant. Halálának körülményei máig tisztázatlanok, azonban sok spekuláció és találgatás látott már napvilágot vele kapcsolatban. Pár nappal az író eltűnése után találtak egy francia egyenruhát viselő holttestet, melyet Carqueiranne faluban temettek el. 1998-ban eltűnése színhelyéhez közel előkerült az író karkötője, 2000-ben pedig repülőgépe, melyen nem látszódtak külsérelmi nyomok, így a találgatások sem szűntek meg. Egyesek szerint öngyilkos lett, mások szerint megromlott egészségi állapota miatt zuhant le, megint mások szerint a németek lőtték le. Azonban az szinte bizonyos, hogy a Carqueiranne faluban eltemetett test a híres íróé volt.

"Szétszórt voltam, és boldogtalan: tégy összeszedetté.
Vak voltam: hozz nekem fényt.
Kiszáradt voltam: hadd árasszam rád bőséggel szerelmemet.
Ne okozz nekem túl sok fájdalmat, ha nem igazán szükséges, és ments meg attól, hogy én valaha is fájdalmat okozzak neked."


(A. de Saint Exupéry)
 
- - - - - - 
 
Kapcsolódó írás
 Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg 
 
- - - - - - -

(forrás:pozitivnap.hu/- Gerecs Zsófia)

A természet ritka csodája – a szétnyíló tenger



Dél-Koreában minden évben kétszer, mindössze egy órán át megnyílik a tenger: ez a Jindo csodája, amikor több ezren kelnek át a gyalog tengeren.


Dél-Koreában egy különleges árapály-jelenség következtében évente kétszer megnyílik a tenger, és egy rövid időre szabad átjárást enged Jingo és Modo szigetei között. Ez a Jindo csodája, amikor több ezren kelnek át a gyalog tengeren.

Egy óra alatt át kell érni

Évente egyre többen kelnek útra, hogy megcsodálják a szétnyíló tengert, mely mindössze kétszer, februárban és júniusban nyílik meg a két sziget között. A meghatározott időpontban mindössze egy óra áll rendelkezésre, hogy átérjenek a zarándokok az egyik partról a másikra. Ezt követően a víz visszafoglalja eredeti helyét és újra összeér.


A közel 3 kilométer hosszú utat a tenger közepén épp meg lehet tenni annyi idő alatt, amíg különös jelenség tart. Aki azonban későn indul, már bokáig érő sárban vagy térdig érő vízben tudja csak befejezni a zarándokutat.


A helyiek nagyszabású ünnepséget is rendeznek az egyedülálló természeti jelenség tiszteletére. A Jindo Sea Fesztiválon dob előadásokat, sámántáncokat mutatnak be, illetve helyi Jindo népdalokat és néptáncokat adnak elő.

Jindo a tigrisek szigete volt

A csodához természetesen legenda is fűződik. Sok-sok évvel ezelőtt még rengeteg tigris élt ezen a szigeten. Amikor a tigrisek egyre gyakrabban jöttek prédáért a faluba, a helyiek kénytelenek voltak elmenekülni Modo szigetére. Már csak egy idős asszony, Bbyong maradt a faluban, aki minden áldott nap imádkozott a tenger istenéhez, Yongwanghoz, hogy engedje meg neki, hogy újra láthassa a családját, akik a másik szigetre költöztek.


Egy nap a tenger istene megjelent álmában, és annyit üzent, hogy holnap küldök neked egy szivárványt a tengerre. Ülj fel rá és lovagolj át a másik szigetre. Másnap kiment az asszony a tengerre és látta, ahogy szétnyílik a víz és megjelenik egy szárazföldi ösvény. Ezen az úton a családja és a többi falusi ember is visszatért a szigetre. Azóta ahányszor megnyílik a tenger, megünneplik az eseményt és az átkeléssel emlékeznek meg Bbyongról.

Jindo csodája mindössze 1975 óta ismert a nyugati világ előtt, először Dél-Korea párizsi nagykövete adta hírül.

(Tihanyi Petra - http://impressmagazin.hu)


2016. július 27., szerda

Ez a nő és a férje egy barlangban laknak. Elsőre furának tűnhet, amíg meglátod belülről



Lehet luxuspalotánk, de mit sem ér, ha nem érezzük magunk jól benne. Sajnos legtöbben úgy tervezik otthonukat, hogy nagyobb legyen, mint a szomszédé, és lehetőleg harsányabb színű is.


A bútorok pedig olyanok legyenek, mint a legjobb barátnőnknél, hiszen ez az elvárás. Be kell illeszkedni, kell haladni a divattal, egy előre kijelölt úton. Ez a házaspár hátat fordított a normáknak, és különleges otthont épített.


Ha egy kicsit a szívünkre hallgatunk, csodálatos otthonunk lehet. Nem kell beilleszkedni az úszómedencés, angol gyepes, orchideás sablonba, a házunk olyan legyen, amely a mi személyiségünket tükrözi, és nem a szomszédét.


Cathy és Randy Clark Arizona sziklás részén élnek egy mélyedésében kialakított luxuslakosztályban. Természetellenes? Hát persze, hiszen nem egy kertvárosi villában laknak, de ők pont itt érzik jól maguk.


Ha belülről megnézzük a házat, a mi szívünket is egyből rabul ejti a csodálatos lakás. Otthonos, kényelmes, tágas, és annak ellenére, hogy gyakorlatilag a föld alatt van, nagyon világos és színes.


“Amikor megvásároltuk ezt a területet még nem létezett rajta lakás, hiszen nem lehetett rá építeni, nagyon meredek és dombos volt. Egyszer egy különös robbanást hallottunk a szomszédból, és kiderült, hogy az ott lakó férfi éppen egy lakáson “dolgozik”. Ez adta az ötletet, hogy a szikla belsejébe alakítsuk ki az otthonunk” – mesélte a házaspár.


A lakás olyan nagyra sikerült, hogy a 4,5 méteres belső falat lehetetlen volt belakni. Így alakítottak ki a felső részben egy pihenő zugot is, ahonnan az egész élettér belátható. A létrával megközelíthető szobácska olyan, mint egy fészek: biztonságos, csendes, és védett.


A ház nagy előnye az is, hogy akármilyen zord időjárás legyen is kint, odabent mindig kellemes a hőmérséklet. A vizet egy, a ház mögött elhelyezkedő forrásból kapják, amely a hátsó falon van bevezetve. Naponta 75 liter friss forrás vízhez jutnak, melyet a konyhában és a főzéshez használnak fel.

(forrás: http://twice.hu)

 Otthon a barlangban -videó

2016. július 26., kedd

Levél Tőlem Magamhoz! Hogy sose felejtsem el milyen csodás vagyok!



Attól mert rossznak, hibásnak, bűnösnek hiszed magad néha, még nem vagy az! Mikor jónak hiszed magad, de más szemében pont ezzel vagy rossz, akkor hogy is van ez, melyik vagy igazán, mi az igaz?


A harmadik ember már megint mást gondolna, az ő szemében talán nem vagy normális, de pl. a barátaid, egyes szeretteid vagy akár a kutyád szemében te vagy az Isten, úgy vagy tökéletes, ahogy vagy! Úgy tűnik ez is csak nézőpont kérdése! A nézőpontot pedig a szeretet alakítja és a szeretni tudás.

Legnagyobb börtönöd Te magad vagy, és Te magad zártad oda magad! De ez sem rossz! Ez is csak egy tapasztalás!

Azt kell épp megtapasztalnod, amilyen helyzetben vagy! Nem mindig az visz előre, amit szeretnél és amit jónak gondolsz, hanem a tapasztalás, ami van!
A tapasztalatok ijesztőnek és negatívnak tűnhetnek olykor, de azok csak tapasztalatok. Mi rendeljük hozzá a polaritást, vagyis azt, hogy egy adott helyzetet pozitívnak vagy negatívnak ítélünk meg.

Tudod, ha az angyalok és Lelked szemével néznéd magad, látnád, hogy csodálatos vagy! Azért jöttél erre a Földre, hogy megtapasztald a dualitást, a jó és rossz illúzióját, a mindenben fellelhető kettősséget, ami örökké egyensúlyban van, így az EGY sosem bomlott meg, csak Te épp elfelejtetted! Mert ezt akartad épp megtapasztalni, milyen ezt elfelejteni. Majd milyen a folyamat, amikor újra emlékezel.
Az örökkévalóságban szeretetben létező lelkednek ez épp egy kaland, akár száz évig tart, akár százezerig, akkor is csak egy pillanat, csak egy dimenzió! A lényegen nem változtat. Hiszen mindig a Most van!

Csak te akarod erőltetni a régi szép időket, és a várva várt jövőt is! Mennyit menekülsz a jelenből, és mennyiszer észre sem veszed, mert futnak az illúzió programok.

Attól, hogy Te épp nem szereted magad, lelked lényegében a szeretet sosem szűnő, hisz maga a létezés. Attól, hogy haragszol, féltékenykedsz, dühös vagy, szomorú, stb., lelked még mindig az az örökkévaló, szerető létező … energia… szivárványfény… ő rendíthetetlenül szeret, hisz mást nem tehet, ha minden sejtje a szeretet. Megint csak elfelejtetted!

Miért szégyellnéd gyengeségeidet, fájdalmaidat? Kiáltsd ki, sírd ki, fusd ki, táncold ki, énekeld ki magadból, vagy csak engedd, hogy olyan módon távozzon belőled, ahogyan szeretne.

Miért is zárnád be vagy nyomnád el, ami ki akar jönni? Már megint attól félsz, majd mit szólnak mások? És kit érdekel? Ők is csak tanulnak emlékezni, Tőled is tanulnak! Te meg épp abból tanulsz, hogy tükröt mutatnak, akkor is, ha elítélnek. Tükör, mert láthatod benne, hogy azonosulsz az ítéleteikkel és engeded magad nem szeretni, ők csak megmutatják, hogy valójában nem bízol magadban igazán.

Tudod ki az aki nem szereti magát benned? Csak egy program, egy illúzió, amit elhitettek Veled, akár ebben az életben, akár másikban. Elhitettek? El akartad hinni, mert épp ez kellett az épp aktuális megtapasztalásaidhoz! És milyen csodás is lesz visszanézve az út, amikor látod kijutottál az alagútból a fényre! Lesz? Már most is csodás, hiszen a létezés csodája az is, hogy ezt játszod, hogy ezt tapasztalhatod! Az alagút is csak illúzió, valójában mindenhol fény van!

A problémákat nem attól fogod megoldani, hogy rágódsz rajtuk, görcsölsz és aggódsz, mindig minden megoldódik, főleg, ha engeded. Ha engeded magad az áramlatban, a Most pillanataiban, a szeretetben és hálában létezni.

A megoldást mindig a mostban találod! Rágódással, önmarcangolással vagy a múltban vagy a jövőben vagy!

Hálás és szeretettel teli pillanatokkal pedig még többet teremtesz ezekből, de aggodalmakkal is ezt teszed, olyan körülményeket teremtesz, amiben megint aggódhatsz!

Minden probléma abból adódik, hogy nem mersz bízni az áramlatban. Az áramlat Te magad vagy, hisz lelked örökké tágul és változik, mint a mindenség. Ha nem bízol az áramlatban, az örök változás segítő erejében, akkor magadban nem bízol! Attól még szeretet lényed állandósága sosem szűnik meg!

A probléma valójában nem probléma, már megint felcímkézted valami negatív jelzővel, ez is csak egy tapasztalás, egy előre eltervezett lecke az illúzióban, egy felvonás a színdarabban! Emlékezz!

Feküdj rá a hullámokra és légy a Mostban! Annyi ajándékot és csodát tartogat! Tedd magad befogadóvá azzal, hogy nem menekülsz. A megfelelő időben tálcán kínálja magát a megoldás is. A szeretetnél nincs nagyobb erő és iránymutató.

Valaki megteremtette ezt a mindenséget, valamiért van. A fátyol miatt elfelejtetted, hogy Te magad vagy az a teremtő! Amikor elfelejted áldozattá válhatsz, akit a körülmények és a környezet rángat ide-oda, de ebben hol vagy Te? Ez nem Te vagy!! Te vagy a teremtő…másolata, az egy és ugyanaz.

Ne ragadj le ennyire ebben a földi színdarabban! Nézz még mélyebbre magadban, keresd a szeretet forrásodat, ezáltal a legmagasabbra is tekinthetsz!!

Élj a szívedben, figyeld meg nem szűnő vágyaidat a jelenben. Mit hordozol magaddal, ami nem akar szűnni? A vágy, a szívedbe rejtett út és terv kódja, jelzés, hogy van valami dolgod azon a téren. Csak ne vessz el az illuzórikus vágyakban! Azok nem a szívben születnek.

Tudom, nem mindig könnyű különbséget tenni, itt is nagy a kettősség, de hisz ezért vagy itt, hogy megéld, hogy megtanulj különbséget tenni!

Ne légy magaddal türelmetlen, élj, tapasztalj! Közben szeress!

A szív vágyainak beteljesülésekor szárnyalsz, hálás és elégedett vagy hosszú távon, ezzel nem csak az egódat etetted meg. Ettől ragyogsz és nem csak pislákolsz. Még jobban szereted magad és ezáltal a világot, hisz beteljesítettél valamit, közelebb kerültél magadhoz, még ha más szemében kis dolgot is vittél véghez. Neked jelentős ez a lényeg, benne van a szeretet, benne van tiszta önvalód emléke.

Nincs gyógyulás fájdalom nélkül! Még ha a csodát éled is át, annak is tud fájni a szépsége, ahogy szívedbe markol. A fáj szóhoz is negatív érzeteket társítunk, ami megint illúzió, a fájdalom is csak egy tapasztalás, épp dolgozik a szíved, gyógyul a lelked, működsz, érzel. Annyira menekülünk ettől az érzéstől, hogy igyekszünk elnyomni, miközben ezt keressük.

Ne agyald túl a dolgokat, inkább figyelj helyette, légy jelen, figyelj kicsit kívülről és szeretettel.

Akit szeretsz, annyira szeretnél megvigasztalni fájdalmában, szívszorító szeretettel, lélek-buksit simogatva, éreztetve, hogy nincs baj, ez is elmúlik, ez is megoldódik, és csak jobb jöhet, azon vagy, hogy egyre nagyobb erőt adj neki.

Erőt=szeretetet.

Magaddal is bánj így! Ugyanúgy megérdemled! Nem azt érdemled, hogy magadba rúgj még kettőt.

Most már nyugodj meg. Nem hibáztál, sosem! Csak tapasztaltál, csak szeretni akartál, csak magad kerested, a szeretetet, az egységet.

Mindenben és mindenkiben az egységet keresed, ezért olyan felemelő érzés olyan emberekkel találkozni, akik ugyanúgy látnak, gondolkodnak, akikkel hasonló tapasztalások történtek.

Lelked örökké mindenben az egységet keresi, hiszen „ösztönösen” tudja, hogy minden EGYség. A lelked vezet, hogy túl láss a színdarabon, az illúzión. Meg akarja mutatni a forgatókönyvet is, apránként, ahogy fel vagy rá készülve. Annál felkészültebb vagy, minél erősebben mersz szeretni.

Emlékezz, az akire haragszol, akinek megbocsáthatatlan bűnei vannak, akit képtelen vagy szeretni, ő rá is érvényes mindez, ő ugyanezt teszi, csak a maga színdarabjában és forgatókönyve szerint játszva.

Nehéz érezni vele az egységet, ezáltal teljesíti is tanítói szerepét, tükröt mutat önmagad valamely el nem fogadott részére, tanít, hiszen hatással van rád, edz, gyógyít. Ezért fáj, mert gyógyít, amíg ellenállsz, valójában még mindig magaddal küzdesz!

Senki nem mondta, hogy egyszerű, ezzel sincs semmi baj, ezért jöttél ide egy nagyon nehéz pályára, ezért keringsz benne akár évezredekig is.

Te választottad az életed, tudom, néha feladnád, tudom, néha úgy érzed, hogy nincs tovább, hogy nem bírod, hogy most tényleg nincs megoldás, most összetörsz… Hát törj össze, engedd, ez is a terv része és ez nem rossz, ez is csak egy tapasztalás, a gyógyulás része, hiszen EGYensúly van! Sok kis darabkádból úgyis folyamatosan a nagy Egy-et építed fel, vagyis emlékeidet építed, hogy EGYre jobban emlékezhess az Egyre, Magadra = a szeretetre.

Hogyan kerülhetnél feljebb, ha nem járod meg a lentet? Ha megpengetsz egy gitárhúrt, az akkor peng igazán, ha jól megpengetik, csak akkor járhat fent a húr, ha jól megjárja a lentet is…

Ne add fel, soha ne add fel, emlékezz, hogy varázsló vagy, és szeretettel bármire képes vagy, ebben rejlik a varázserőd! A szeretet önmagadnál kezdődik, annyit tudsz kiáramoltatni, amennyit befogadtál MAGadba és fordítva!

Mikor megszereted és elfogadod önmagad, akkor egyre jobban emlékszel az Egységre, még ha nem is vagy tudatában, attól még érzed, hogy úgy átölelnéd az egész világot.

Emlékezz legszerelmesebb, legboldogabb állapotodban is ezt tennéd, megosztanád és szétszórnád szeretetedet!!

Akit esetleg mégis kihagynál ebből, annak légy hálás a tükör-tanításaiért, hogy önmagad még mélyebb rétegeibe vezet, hogy még erősebben szerethess, és még mélyebben emlékezhess, ki is vagy!! Ő is csak érted van, ahogy MINDEN!

(Dr. Dankó Szilvia Daisy)

2016. július 25., hétfő

Létezik a kutyáknál hatodik érzék?



Az ember azt gondolná magáról, hogy nála fejlettebb teremtés nincs a bolygón, hiszen az intelligencia, a gondolkodás segítségével fantasztikus dolgokat valósíthat meg, problémamegoldó képessége egyedivé teszi.


Közben ott vannak mellettünk például a kutyák, akiktől sokat tanulhatnánk, például azt, hogy mit jelent az odaadás, a hűség, a feltétel nélküli szeretet, vagy a törődés. Nem beszélve arról, hogy a négylábúak sokkal érzékenyebbek, előre megérzik, hogy mi fog történni, vagy azt, ha valaki rossz, vagy jó ember. Az ember elvesztette ezt a képességét, mert sokkal inkább a tudományos kutatás fele fordult, az ösztönei jelzéseit már kevésbé tudja értelmezni.

Az alábbiakban kiderül, hogy miben jobbak a kutyák, mit tudnak jobban ezek a csodás állatok!

1. Betegségek, rák

Ha észrevesszük, hogy kutyánk szokatlanul viselkedik, mikor valamelyik testrészünket szagolgatja, érdemes elmenni egy orvosi vizsgálatra. A kutyák szaglása rendkívül érzékeny, és ma már bizonyítottan ki tudják szimatolni ha valakinek a szervezetében szaporodásnak indultak a rákos sejtek. Ezt például úgy veszik észre, hogy ha valaki beteg lesz, megváltozik az izzadságszaga, amire az ember nem figyel, de a kutya észleli, hogy valami nincs rendben. Például a kutyák segítségével 98 százalékban megmondható, hogy valakinél kialakulóban van-e a prosztatarák.

2. Terhesség

Egy nő teste drámai változásokon megy keresztül, mikor áldott állapotba kerül. A hormonok hatására átalakul a test kémiai összetétele. Ha egy nő ezt érzi, akkor a kutyák is képesek megérezni. Sok nő számolt be arról a tapasztalatról, hogy mikor terhes lett, a házi kedvence sokkal védelmezőbbé vált, mindenhová elkísérte őket, odabújt a hasukhoz.

3. Megérzik a természeti katasztrófák közeledtét

Sok kutya már percekkel azelőtt igyekszik fedezékbe vonulni, mielőtt megérkezne a nyári, dörgéssel, villámlásokkal kísért vihar. Földrengés esetén is az ebek nagyon nyugtalanná válnak, mert érzik, hogy valami baj fog történni. 1975-ben a kínai Haicheng tartományban figyelték meg, hogy a kutyák már napokkal a földrengés bekövetkezte előtt összegyűltek, furán, idegesen viselkedtek, mintegy jelezni próbálván a katasztrófát. Szerencsére a helyiek felismerték a jelzést, és “mindössze” 2041 ember halt meg, de az áldozatok száma elérhette volna a 150 ezret. A tudósok szerint a kutyák képesek megérezni a magas hangfrekvencia rezgéseket, amelyek a mélyben, vagy a magasban történnek, és ezért tudják, hogy jön a katasztrófa.

4. Emberi jólelkűség

Érdemes figyelni a kutyákra, hiszen ha valakit nem szeretnek az ebek, abba az emberbe feltétlenül nem kell megbízni. Egy olaszországi egyetemen egy kísérletet végeztek el. Az vizsgálták meg, hogy a kutyák miként reagálnak egy jószívű, segítőkész emberre, aki az idős, hajléktalan bácsinak ételt ad, és miként viselkednek azzal az emberrel szemben, aki agresszív módon viselkedett az utcán élővel. Nem is kell mondani, hogy az agresszív embert ugatni kezdték, a kedves, jószívűt pedig üdvözölve fogadták.

5. Cukorbetegség

Ha a kutyák képesek megérezni az emberi szervezetben kialakuló betegségeket, akkor ez a cukorbajjal sincs másképp. Ma már vannak olyan kiképzett ebek, akik képesek kiszimatolni az 1-es típusú cukorbetegséget, így ha a gazdinak alacsonnyá válik a vércukorszintje, nyalogatni kezdik, nyüszítenek, megbökdösik, figyelmeztetve a bajra.

6. Depresszió

Mikor egy kutya megérzi, hogy gazdája szomorú, depressziós, azonnal odabújik melléje, együttérez vele, nyalogatni kezdi, megpróbálja felvidítani. Akiknek kutyájuk van, kevésbé hajlamosak a szomorkodásra, hiszen egy jó séta a négylábú baráttal, pozitívan hat a közérzetre.

8. Előre megérzik, ha egy nőnél beindul a szülés

Ez is az érzékeny szaglással lehet összefüggősben, hiszen szülés előtt a hormonok szintén felborulnak, különleges illatanyagok szabadulnak fel, amelyekre a kutya reagál.
(forrás:http://filantropikum.com)



2016. július 24., vasárnap

Mit látunk a túlvilágról? Halál közeli élmények


A spirituális világban sok olyan kérdésre is választ kaphatunk, amelyek eddig nyomasztó súllyal nehezedtek a hétköznapjainkra, és kiábrándultsághoz, depresszióhoz vezethettek. Ha az a sorsunk, hogy itt a Földön spirituális lényekké váljunk, akkor mi lesz a történet többi részével: a születés és a halál folyamatával? Mit fogunk felfedezni arról a dimenzióról, ahonnan érkezünk, és ahová visszatérünk, ha ideát lejárt az időnk?


A múltban a túlvilágról karikatúraszerű képzetünk volt, felhők között hárfázó, bájos angyalkákkal, mert a halál rejtélyét tagadó pszichológiai hozzáállásunk nem tette lehetővé, hogy részletekbe menően elmélyedjünk a témában. A közelebbi vizsgálat azt jelenti, hogy szembe kell néznünk saját halálunkkal, mint valóságos eseménnyel, erre pedig az emberi kultúra, legalábbis a nyugati része, nem tudott időt szakítani.

Csakhogy, mint láttuk, a huszadik század közepén a humanista pszichológia koptatni kezdte ellenállásunkat. Kezdünk szert tenni arra a képességre, hogy a halált ne csak az élet természetes részének lássuk, hanem részletesen megismerjük azt is, mi történik ebben a folyamatban. Az utóbbi évtizedekben kultúránkat elárasztotta az új információ. A halál közeli élménnyel foglalkozó könyvek egész sora jelent meg, első kézből való beszámolókat kínálva olyan emberektől, akik bizonyos ideig a klinikai halál állapotában voltak, majd visszatértek az életbe. A legtöbben azt állítják: azért tértek vissza, mert úgy érezték, vagy azt mondták nekik, hogy még vannak tennivalóik.

Sok kérdés vár még válaszra, de a túlvilággal kapcsolatos információ egyre szélesebb körben terjed, így egyre tisztább képünk van a halálról, és ez a tudás mind szélesebb távlatban mutatja meg földi életünket, evolúciónkat is.

A halál közeli élményben az az elképesztő, hogy a legtöbb olyan ember, aki a halálból tér vissza, ugyanúgy írja le azt, ami történt vele. Sokan például arról számolnak be, hogy elhagyták testüket, és a halálos ágy vagy a baleset helyszíne fölött lebegtek, figyelték az újraélesztési próbálkozásokat, és pontosan fel tudták idézni az ott elhangzott szavakat, amelyeket a jelenlévők később igazoltak is.

Némelyek a kórház környékén maradtak egy ideig, csak aztán tették fel a kérdést: “És most merre?” Ez a kérdés sok esetben mozgás érzetét keltette bennük; olyan helyre kerültek, amelyet egyöntetűen fényalagútként érzékeltek. Mások a haláluk után nem is néztek körül, hanem azonnal indultak ebbe az alagútba.

Az alagút némelykor várakozó- vagy pihenőhelyre vezet, ahol az elhunytat mérhetetlen szeretet és béke önti el. Gyakran korábban eltávozott rokonai, barátai veszik körül, és elmagyarázzák a helyzetet; többnyire úgy érzi, hogy hazaérkezett, és nem akaródzik visszatérnie a földi dimenzióba.

A halál közeli élményt átélt emberek egy ponton szinte mind megtapasztalják azt az élményt, amelyet általában életszemlének szoktak nevezni. Utána néha választhatnak, hogy maradni akarnak-e, vagy visszatérnek. Máskor kifejezetten azt mondják nekik, hogy vissza kell térniük, és elmagyarázzák azt is, hogy miért. A halál közeli élményen átesett emberek szinte mindegyike világos látomást látott arról, hogy mi tennivalója van még a Földön.

A halál közeli élmény kivétel nélkül mindegyikük életét radikálisan megváltoztatta. A legtöbben inspirációban, szeretetben gazdag, önzetlen életet élnek.

Az életszemle a halál közeli élmény egyik legizgalmasabb mozzanata. Aki átélte, arról számol be, hogy egész élete lepergett a szeme előtt, nem is úgy, mint egy film, inkább, mint valami eleven hologram. A legnagyobb részletességgel láttak mindent, és életükről nem mások, hanem ők maguk mondtak ítéletet. Olyan volt, mintha tudatuk kitágult volna, és egyesült volna egy nagyobb, isteni értelemmel.

A halál közeli élményt megtapasztalt emberek szerint az életszemle során innen, a magasrendű megértés kilátópontjáról megértik téves döntéseiket, és rájönnek, mi lett volna a jobb megoldás bizonyos helyzetekben. Az életszemle gyötrően fájdalmas és mámorosan örömteli élmény, attól függően, hogy éppen mit lát az ember.

Így van ez megfordítva is: átélik a másoknak adott örömöt és szeretetet is, mintha benne lennének az illetőben. Az empátiának ennek a rendkívül intenzív szintjéről a halál közeli élményen átesett emberek többsége úgy tér vissza az életbe, hogy szilárdan elhatározza, nem követi el még egyszer ugyanazokat a hibákat, és sokszorta többet fog segíteni másoknak.

(forrás:zacea.hu)

A halál pillanata részlet -videó

2016. július 23., szombat

A biztonsági kamera felvette, hogy a nő meghalt a kórházban!



Ez a videó egy kínai kórházban készült,a biztonsági kamera vette fel.



Éppen egy idős hölgy haldoklott az ágyban. De mi történik a 00:14-nél?
Megfagyott bennem a vér!

A videó megmutatja, amint a lélek elhagyja az elhunyt testét ...

(forrás:szupertanacsok.blog.hu)

2016. július 22., péntek

A parlagfű csodaszer!



A parlagfű latin neve: Ambrosia artemisifolia, a hármaslevelű parlagfűé pedig: Ambrosia trifida. Azt mondják rájuk, hogy gaz, pedig ez nem igaz. A parlagfű nem gyomnövény, mint ahogy az ürömfélék családjába tartozó többi növény sem az. Az ürömfélék hasznos növények gyógyításra és ételek, italok készítésére használják őket.


Lajos Atyával, a magyar újkori természetgyógyászat úttörőjével a megismerkedésünk után többször is találkoztam mert a végtelen egyszerűsége és a hatalmas tudása lenyűgözött.

Bölcsen mondta, hogy semmi új nincs a Nap alatt, mert amit ma felfedeznek, az már régóta létezik, csak az ember most ért el oda, hogy megismerjen olyan dolgokat, tényeket. Beszélgetéseink során szóba került a parlagfű is, mint allergén növény.

Lajos Atya védelmébe vette és elmondta róla, hogy régi gyógynövény könyvek leírják több gyógyító tulajdonságát, de meg is lehet enni, mert nagyon sok vitamint tartalmaznak a levelei és a virága, meg a pollenje is. Ezért szeretik legelni az állatok is. Elmondta, hogy a múlt századelőn az előkelő szalonokban az ambrózia illat volt az úri, és az előkelő illat. Ez pedig a parlagfű, az ambrosia artemisifolia illata volt. Aroma olaját aroma mécsesekben hevítették, de lehetett kapni,  a szárított, összesodrott leveleiből készített füstölőt is.


Tőle tudtam meg azt is, hogy amikor a spanyolok és a portugálok felfedezték és kisajátították az Új Világot, azaz az Amerikai földrészt, akkor keresztényi szellemben kiirtották az őslakosokat (inkák, aztékok, toltékok, stb). Amikor az angolok is vérszemet kaptak, hogy nekik is kell az új világból, ők sem kímélték az őslakos indiánokat, és kíméletlenül öldösték azokat, szintén a keresztényi szellemiségre hivatkozva. A franciák is erős nemzetté váltak és látták, hogy lemaradnak az Új Világ elosztásánál, ezért ők is részt követeltek Amerikából, de nekik már csak néhány Közép Amerikai rész és Kanada jutott, de Kanadát megosztották egymás között az angolokkal.

Az angolokkal ellentétben a franciák nem öldösték ok nélkül az őslakosokat, ezért azok hálából egy csomó titkukat megosztották velük. Ilyen titok volt a parlagfű titka is. A parlagfű egy ősi, nagyon intelligens növény, sok tekintetben az embernél is intelligensebb. A parlagfűnek az a természetben a feladata, hogy megóvja a földet a kiszáradástól!! Ahol parlagon van egy földdarab, ott elszaporodik, hogy megóvja, az adott föld területét. Ahogy megóvta, azután átadja a helyét más növényeknek, amelyek az így megóvott talajon már képesek voltak megmaradni és szaporodni. Olyan ez, mintha valaki nyerne a lottón 1 milliárdot és neki csak 100 millió kellene, és a maradék

900 milliót elosztaná a rászorulók között.

A búzára, a búzából készült ételekre a lakosság 90 %-a, a szarvasmarha tejére és az ilyen tejjel készült tejtermékekre a lakosság 80 %-a allergiás és mégsem irtják ki sem a teheneket, sem a búzát a földeken. Ezt az érzékenységet nem allergiának hívják, hanem glutén- és laktóz érzékenységnek!  Ugye mekkora csúsztatás! Nagyon sokan allergiásak a pollenekre (ürömfű, repce, paréj, libatop, stb), s nemcsak a parlagfű pollenjeire, s mégis a parlagfű van kikiáltva fő ellenségnek! Legalább annyi ember allergiás az állati szőrökre, különösen a kutya- és macskaszőrökre és ezen állatok ürülékeire, mint a parlagfű pollenjeire, s mégsem irtatják ki hatóságilag sem a kutyákat, sem a macskákat, pedig más tekintetben, csak Budapesten az utcai megszáradt kutyagumik szállóporától évente 3-4 kisgyermek meg is vakul!


10 évvel ezelőtt két kisbusznyi allergiás gyermek lett kirándultatva Dobogókőre. A gyermekek allergiás betegek voltak, s Dobogókőn a parlagfűben játszottak, pedig akkor volt a virágzása, és senki sem prüszkölt, senki sem váladékozott tőle! Sokan szedtek csokorba parlagfüvet, hogy otthon büszkélkedjenek vele, hogy már nem allergiásak a parlagfűre. Ahogy a buszok beértek a Flórián tér közelébe, szegény gyermekek elkezdtek prüszkölni, köhögni. Vajon miért? Azért mert az autók kipufogó gázai lemarták a pollenek védőburkát, amely védőburok alatt a polleneknek a bogáncsra hasonlító kis karmai vannak. Ezek a kis karmocskák irritálták a légutak nyálkahártyáit.

Addig, amíg ép volt a védőburok, addig nem allergizáltak!!! Akkor most ki a hibás a parlagfű, amelynek a pollenje védőburokkal van ellátva, hogy ne sértse meg a légutak nyálkahártyáit, vagy a a kipufogó gázok, amelyek lebontják (lemarják) a védőburkot? Nem az autókat kellene inkább irtani, vagy a városokból kitiltani? Vajon miért erőltetik még a kőolajszármazékokból nyert hajtóanyagokkal üzemelő motorok gyártását, üzemeltetését, amikor van, vannak sokkal környezetkímélőbb, környezettisztább üzemanyagok, hajtóanyagok is? A válasz: a gyógyszeriparnak óriási üzlet az orvostudomány által gyógyíthatatlannak kikiáltott allergiás betegségek gyógyszeres kezelése!!!!!!!!! 

Ma már a lakosság 30 %-a allergiás, vagy asztmás, s ők biztos gyógyszerfogyasztók! Mellesleg a légutak nyálkahártyáit a tej- és tejtermékek teszik védtelenné a magas kazein tartalmukkal (300-szor több a kazein a tehéntejben, mint az emberi tejben, s a kazeint az asztalosipar ragasztásra használja!!)! A tejet nem fogyasztók nem allergiásak a pollenekre, s így a parlagfű pollenjeire sem!!

Tagja vagyok a Palocsa Egyesületnek. Ezzel az egyesülettel még a múlt évezred utolsó éveiben Alcsútdobozon több hektáros területet hagytunk parlagon, szándékosan, hogy mi lesz ezzel a földdarabbal a természet törvényei szerint. Első évben teljes területét beterítette a
parlagfű (hogy honnan tudta meg, hogy ott van egy üres földdarab?). A második évben már a parlagfű több, mint 50 %-ban visszaszorult és átadta a helyét más növénykultúráknak (megjelent a lóhere, a gyermekláncfű, az útilapu (bojtorján), a lósóska, fehér üröm, máriatövis, paréj, libatop,stb). 
A következő évben már 20 % alá esett vissza a parlagfű aránya az adott területen, pedig senki sem irtotta!!. Öt év elteltével pedig mindössze az eredeti terület 1-2 %-án volt csak parlagfű!! Nem kell tehát irtani, visszafogja az önmagát is a szaporodásban, ha nincs megműveletlen terület, mert neki az a teremtéstől rendelt feladata, hogy megóvja a termőföldet a kiszáradástól, s teszi a „dolgát”!

Az a tény, hogy az orvostudomány gyógyítani nem tud, csak kezelni, régóta ismert. „Medicus curat, natura sanat.” Csak a beteg tudja saját magát meggyógyítani. Az orvos csak kezel (kúrál), a (saját) természet gyógyít.

Hippokratész és Galénusz óta semmi sem változott. De a gyógyszeripartól sem várhatjuk el egészségünket. Az is egy iparág –méghozzá jövedelmezőbb, mint a hadiipar-, amely a gyógyszerek eladásából él. Ha a gyógyszerek meggyógyítanának, nem csak szimptómákat szüntetnének meg vagy enyhítenének, rövidesen minden beteg egészséges lenne, és senki nem venne többé gyógyszert. Mindenki előtt világos, hogy egészséges nép egyidejűleg „halott gyógyszeripart” jelentene. 
Ehhez nézzünk meg néhány idézetet. „Az orvostudomány (beleértve a gyógyszeripart) közvetlenül a szívinfarktus és a rák után az emberiség legveszélyesebb kórokozója lett. Egy átlag német ma kb. ötször annyi gyógyszert fogyaszt, mint közvetlenül a második világháború előtt. Vajon ettől legalább ötször olyan egészséges is? Természetesen nem. 

Ellenkezőleg: a német lakosság átlaga ma sokkal gyakrabban beteg, mint azelőtt… Hirtelenül így lett egy olyan iparágból, amely azért keletkezett, hogy betegségeket gyógyítson, új betegségek kiindulópontja.

Az emberi szervezet tökéletes. Még az önmaga iránt tanúsított barbár magatartás ellenére is az esetek többségében legalább 30-40 évig betegeskedés nélkül él. Az ember korábban nem érzett fájdalmakat, de egyszer csak számos betegség támadja meg. Azonnal a kórházhoz fordul segítségért, az orvos pedig, amikor felteszi neki a kérdést, honnan erednek ezek a kórok, azt feleli neki: „Mit akar Ön, hiszen ezek a korral járó betegségek.”

Szemüveget rendelnek a betegnek, eltávolítják salakanyagokkal, kövekkel, baktériumokkal telített szerveit, kioperálják daganatait, stb. Az okok pedig, melyek ehhez az állapothoz vezettek, senkit nem érdekelnek, beleértve magát a beteget is.


Az emberek kifejlesztették a vegyi alapú gyógyszereket. A szervezetet azonban nem lehet becsapni. A szervezetnek csakis természetes eredetű gyógyszerekre van szüksége. Mi pedig tulajdonképpen egy tömegpusztító élelmiszer- és gyógyszeripari korszak feltételei között élünk.

Abból kell kiindulni, hogy miért van ma annyi beteg, így pollenallergia is. 60-80 évvel ezelőtt kevesebb ember volt és több pollent termelő növény, tehát egy emberre fajlagosan több pollen jutott, mint napjainkban, és mégsem volt ennyi allergiás, asztmás beteg. A virágporok nem veszedelmesek, hanem hasznosak (az egyik legértékesebb táplálékunk). Van, aki a lisztre érzékeny, és mégsem mondjuk, hogy veszedelmes a liszt. Korábban tisztább volt a környezetünk és az emberek is egészségesebben táplálkoztak, többet mozogtak, türelmesebbek voltak egymáshoz, nem zúdult rájuk annyi stressz, annyi elektroszmog, mint napjainkban.

A táplálkozás is nagyon sokat jelent az immunrendszer erősítése szempontjából. A mai átlagember sietve, kapkodva eszik, akár otthon van, akár úgynevezett gyorsétkezdékben. Nem rágja meg jól az ételt, emellett egyoldalúan táplálkozik, az élelmiszeripar által gyártott különféle tartósítószereket, ízfokozókat, állományjavítókat, mesterséges színezékeket, „természet azonos” aromákat, emulgeáló-szereket, stb. tartalmazó, agyon sütött-főzött, hőkezelt ételeket fogyasztja. Az ipari élelmiszerekben levő különböző vegyszerek annyira feldúsulnak az ilyen táplálékokat fogyasztó emberekben, hogy a szervezetük immunrendszerét teljesen leköti az ezen anyagok elleni küzdelem, s ha ilyenkor virágzik egy parlagfű, egy fűzfa, egy ürömféle, akkor annak az egyébként hasznos pollenjei már teljesen megzavarják a szervezetet (autoimmun reakciók). De nemcsak az ipari élelmiszer-előállítás során mérgeződik az étel, hanem a megtermelés során is, mivel többnyire ez is iparilag történik. Például az állatok, hogy minél előbb vágásérettek legyenek, különböző kémiai anabolitikus szereket kapnak, hogy minél elõbb meg legyen – mozgás nélkül – az izomtömegük. Az ember az ilyen szereket a hússal együtt elfogyasztja, ezek a szerek egy idő után feldúsulnak, kumulálódnak a szervezetben, ami aztán mérgezi a szervezetet, gyengíti az immunrendszert. Régen az állatok izomzata a mozgástól (legelő, rét) alakult ki, nem tartalmazott ilyen szereket. Az állatok tápláléka sem tartalmazott annyi káros anyagot, mint napjainkban.

Az iparszerűen tartott állatok, hogy ne kapjanak el egymástól különböző állatbetegségeket (száj- és
körömfájás, tüdővész, takonykór, streptococcus, fakultatíve patogén baktériumok stb.), állandóan, -tápba keverten- különböző gyógyszereket, antibiotikumokat kapnak, melyeknek maradványai szintén belekerülnek a húst fogyasztó ember szervezetébe. Ma már antibiotikumért nem a patikába kell menni, hozzájutunk a hús- és a tejboltok termékeiből is.

Az állatok táplálékának egy részét a közutak, szennyező ipari üzemek közvetlen közelében termelik meg. Az árokparti széna még alomnak sem alkalmas, nemhogy tápláléknak. Benne van a kipufogógázok szennyeződése, az úton elrobogó járművek gumipora, fékbetét pora, kuplungbetét pora, stb.

Az elektromos vezetékekkel körülvett nagyüzemi csirkék és pulykák mindegyike leukémiás!
Beteg állatokat etetnek a húsevőkkel. Ez is bioterrorizmus.

A közutaktól számítottan 50-80 méteren belül termelt növények annyi koncentrált mérget tartalmaznak, hogy ha el is keverednek a többi, távolabb termelt növénnyel, akkor is mérgezik az állatok szervezetét, így a húsát, tejét, tojását is.

Az ember közvetlenül is fogyaszt ilyen módon termelt élelmiszereket, amelyek szintén az immunrendszert gyengítik. A megoldás az lenne, hogy ha minden út mellett kb. 50 méter széles, minden gyár, légszennyező üzem mellett kb. 100 méter széles erdősávot telepítenének, ami felfogná a gépjárművek, gyárak által kibocsátott mérgeket és tisztítaná a levegőt. Be kellene indítani egy olyan mozgalmat, hogy „Erdősávot az utak, a gyárak mellé!”, a parlagfű irtása helyett.

A közönséges diesel motorok kipufogógázának koromszemcséit kiszűri az orrunk csillószőrzete.

A legújabb „korszerű” HDI, TDI diesel motorok üzemanyagát olyan finomszemcsékké porlasztják szét, hogy azt már nem szűri ki a csillószőrzetünk, hanem belekerül a tüdőnkbe, ott lerakódik, megbetegíti azt. A különböző mesterséges illatanyagok (dezodorok, öblítők, WC szagtalanítók, légfrissítők, stb.) is feldúsulhatnak, de enélkül is kiválthatnak allergiás reakciókat. Hasonló hatást vált ki a molyirtó naftalin is.

A természetes életmód, a természetes ételek adják meg a lehetőséget a túlélésre. Ha megszegünk egy törvényt úgy, hogy nem tudjuk, hogy amit tettünk az törvénysértő, megbüntetnek, ugyanis van egy szabály, miszerint a törvények nem ismerete nem mentesít a felelősségre vonás alól. A természet törvényeinek nem ismerése sem mentesít a felelősségre vonás alól.

Nemcsak a hús- és húskészítmények, valamint a tej- és tejtermékek fogyasztását kell kerülnie az allergiás, asztmás betegnek, hanem az egyéb gyorsan bomló fehérjefélék -gomba, tojás, stb.- fogyasztását is.

A gombák esetében is hamar keletkeznek olyan fehérje méreganyagok (toxinok), amelyek akár halálosak is lehetnek. S hogy a hús ne büdösödjön, szebb színe legyen, iparilag salétrommal és egyéb olyan szerekkel kezelik, amelyek szintén mérgezést okoznak.

Mi természetgyógyászok holisztikus szemlélettel gyógyítunk, a test, a lélek, a szellem vizsgálatával és figyelembevételével, tehát nemcsak tüneti síkon kezelünk. Lelki dolgaink, lelki jelenségeink kivetülnek a fizikai-testi síkra is. A test a lélek temploma és a lélek megbetegítheti és meg is gyógyíthatja a testet.

Hazánkban úgy akarnak védekezni az allergia ellen az illetékesek és mindenféle egyletek, hogy a parlagfű irtására szólítanak fel. A parlagfüvet csak vegyszerekkel tudnák véglegesen kiirtani, ha egyáltalán véghez lehetne ezt vinni. A parlagfű is a természet része és kipusztításával felborulna a
természet rendje. A vegyszeres irtás több kárt okozna az embereknek és a természetnek, mint a parlagfű az embereknek. A parlagfű után aztán jönnének a többi allergének, az ürömfélék, a libatop, a nyírfák és még sorolhatnám a növényeket s végül nem volna körülöttünk természet, mert a kultúrnövényeket is irtani kellene, mert aki allergiás, az előbb-utóbb a kukorica, a búza, stb. pollenjeire is érzékennyé válna, s így lassan kipusztulna az emberiség is.

Engem nem tudnak megbüntetni a parlagfű nem irtása miatt, ugyanis én úgy irtom a parlagfüvet, hogy megeszem!

Lajos Atya óta tudom, hogy a parlagfű az emberek számára is ehető, s azóta rendszeresen fogyasztom, az év minden napján. Ilyenkor, amikor még zsenge, összevágom apróra egy kis petrezselyem-, vagy zeller-zölddel, – önmagában sem rossz!- és rászórom a szendvicseimre, a kiszedett ételeimre ( leves, kása, tészta, főzelék, barnarizs). Ebben a zsenge korban nagyon sokat
leszedek és leszárítom, majd szárítva tárolom, s így egész évben tudom az ételeimbe, ételeimre tenni a szárított, megőrölt porát.

Pár évvel ezelőtt el akartak adni nekem egy gyufás-skatulyáni zöld port több tízezer (!) forintért. Kérdeztem, hogy mi van a dobozban és miért olyan drága? Erre azt felelték, hogy a szervezet őssejt termelését fokozza a zöld por és ezáltal minden betegséget helyrehoz a szervezetben.

Nem vettem meg a port pedig tudtam, hogy egy keletet, nyugatot is megjárt, neves magyar orvostól származik, hanem megízleltem s megszagoltam. Kellemes volt a meglepetésem, ugyanis a zöld por, a parlagfű pora volt, amelyet jómagam már régóta napi szinten fogyasztok! Lajos Atya nekem is beszélt arról, hogy a parlagfű minden betegséget helyrehoz a szervezetben, de nyilván azt Ő sem tudta, hogy ezt a szervezet őssejt-termelésének fokozásával éri el.

Szerintem sem baj, ha nem ismerjük az elméletet, hanem csak az adott növény hasznosságáról győződünk meg a fogyasztása során. Az is igaz, hogy akiket eddig meg tudtam győzni arról, hogy a parlagfű rendszeres fogyasztása milyen hasznos, bármilyen betegségük is volt, meggyógyultak belőle, még a rákból is, vagy a parlagfű allergiából is.

Rendszeres fogyasztóként mi is begyűjtjük szárításra

A fentiek ismeretében merül fel a kérdés, hogy akkor miért irtatják velünk a parlagfüvet? Ráadásul még büntetés kiszabását is kilátásba helyezik, ha nem irtjuk azt! Nekem erre is meg van a válaszom! A Földünk túlnépesedése már napjainkban is veszélyezteti  a Föld valamennyi élőlényét és lakóját is! Ez ellen a Világkormánynak ( én csak háttérhatalomnak nevezem) tennie kell valamit. Nos a világunk ezen urai fő részvényesei a gyógyszeriparnak is. Ha a világon mindenki megtudná azt, amit az indiánok közöltek a franciákkal, jelesül, hogy a parlagfű, mintegy csodaszer minden betegségnél visszafordítja és normalizálja a szervezetben zajló rendellenességeket, azaz
a betegségeket, akkor senki nem venne gyógyszert, és akkor nem lenne óriási bevétele a világ urainak, s még így a Föld is túlnépesedhetne.

A gyógyszerek mellékhatásai következtében ugyanis, csak Magyarországon minden órában meghal egy ember, de sokkal többen halnak bele abba, amit a patológusok már régóta tudnak, hogy minden második felboncolt embert tévesen diagnosztizáltak és tévesen gyógyszereztek, mivel nem az volt a halál oka, amivel kezelték a betegségüket!

(Forrás: Dr. Weixl-Várhegyi László természetgyógyász)

Riport Dr. Weixl-Várhegyi László természetgyógyásszal a parlagfűről