2016. július 4., hétfő

Hálás öleléssel fogadta megmentőjét a súlyosan megsérült bagoly



Megható képeket osztott meg Facebook oldalán a Wild at Heart Rescue elnevezésű, amerikai állatvédő szervezet, melynek munkatársai csodával határos módon mentették meg egy elgázolt bagoly életét.


 A GiGi nevű amerikai uhut elütötte egy autó, amely következtében súlyos fejsérülést szenvedett és légzési problémái voltak. A válságos állapotban lévő madarat Douglas Pojeky-re, a Mississippi állambeli működő vadállatmenhely egyik munkatársára bízták, akit csak úgy becéznek, hogy a “madarakkal suttogó”


Az uhu és gondozója között rövid idő alatt rendkívül szoros kötelék szövődött. Douglas Pojeky és munkatársai mindent megtettek, hogy a bagoly felépüljön, kitartásuk pedig sikerrel járt. GiGi életét a hosszadalmas és költséges gyógykezelés, valamint a lelkiismeretes ápolás végül megmentette.


Ahogy azt a szervezet alapítója, Missy Dubuisson mesélte, Doug mindenkinél jobban ért madarak nyelvén, ami GiGi esetében is bebizonyosodott. A bagoly már az első perctől fogva megbízott benne és egészen megható módon fejezte ki háláját és barátságát megmentőjének. Amikor ugyanis Doug néhány napra elutazott, GiGi rendkívül izgatott lett. Alig várta, hogy a férfi hazatérjen, és mikor Doug visszatért a madár boldog és hálás öleléssel fogadta.


“Már táncolt, amikor meghallotta, hogy Doug megérkezett, és amikor odalépett hozzá, átölelte a két nagy szárnyával – idézte fel a megható pillanatokat Missy Dubuisson, aki nagyon boldog volt, hogy meg tudta örökíteni ezt a különleges momentumot. A nő azt is elmondta, hogy már az is csoda, hogy a bagoly egyáltalán túlélte a balesetet, és ő volt az első olyan madár akit ilyen súlyos sérülésekkel sikerült visszahozni az életbe.
(forrás: erdekesvilag.hu)

Az ember, aki megmentette a baglyot - videó