2016. július 11., hétfő

Az ásványok lelke, a lelkek útja és ereje


Az ásványok nem mások, mint bolygónk alkotórészei, de ugyanígy megtalálhatóak más bolygók építőköveiként is. Ha csupán egyszerű szemlélőkként néznénk őket, akkor nem látnánk mást, mint egyszerű köveket, kristályokat, lélektelen tárgyakként kezelnénk őket. Viszont nem azok, ettől ők sokkal, de sokkal többek, élet és hatalmas erő rejtőzik bennük. 


Az ásványok nem mások, mint a lélekfejlődés legelső állomásai. A lelkek mikor testet öltenek, legyen az növényi, állati, vagy éppen gondolkodni tudó, tudással bíró lény, mint az ember, általában az adott lélekfejlődésnek megfelelő testet választják. Az ásvány a lélek leszületésének ugyanilyen formája, az első testet öltése, ebben a formában kezdődik számára a fizikai világ megtapasztalása (felesleges lenne most belemenni, de bizony.. olykor évmilliárdokig tart ez a fajta lét). 

A lélek tiszta és egyszerű, nem fertőzte meg semmi, ebben a létformában nincs tudat, ami ezt tehette volna vele, így tiszta energiáit táplálhatja környezetébe. Ezeket az energiákat érezhetjük ha közelükben vagyunk, ezek azok, melyek oly sokszor segítően vagy gyógyítólag hatnak ránk. 

Sokan úgy tartják, hogy bizonyos ásványok csak bizonyos problémák megoldására valók, hogy kifejezetten egy-egy betegség elmulasztására, kifejezetten egy-egy lélektani vagy spirituális segítőképessége létezik, illetőleg ugyanígy fordítottan is, hogy egy-egy probléma megoldására csak egy-egy bizonyos ásvány megléte a segítség. Ezt a hiedelmet teljes egészében el kell, hogy oszlassam. 

Egy-egy ásvány több problémának a megoldására képes, és ugyanígy ugyanannak a problémának a segítésére több ásvány is jótékony hatással bír. A lélek a Mindenség (Isten, Teremtő) "szikrája", és épp oly tiszta, mint megalkotója, így magában hordozza energiáit is, csupán a test és a környezet alacsonyabb rezgése tompít ezen valamit. Ezek az ősi energiák pedig nagyon sok mindenre felhasználhatóak, a használatuk iránt a bennünk rejlő hit pedig felruházza őket egyéb képességekkel is.

Ezeken az energiákon lehet erősíteni és gyengíteni is. Az ásványok a legerősebb energiáikat minden esetben eredeti formájukban, csiszolatlanul ontják. Nem mondom azt, hogy megmunkálva nem lehetnek erősek, de semmiképpen sem annyira, mint eredeti alakjukban. Sokan napfénnyel, holdfénnyel vagy különböző szertartásokkal, földdel, vízzel, tűzzel töltik fel őket, ezek valóban segítően hatnak rájuk, erősítik hatásukat. Viszont érdemesebb továbbra is a Mindenségből áradó összenergiát használni hozzá, hiszen ez magában foglalja mindazt, amivel sokan külön-külön próbálják feltölteni őket. Mindemellett pedig egy-egy ásványt még pluszban kifejezetten egy-egy plusz energiával, ami egy adott dologban nyújthat segítséget tulajdonosának!

Így válhat majd egy-egy ásvány a szeretet, a védelem, a gyógyítás vagy bármi más kövévé. Nem szabad elfelejtenünk ők is lelkek, és képesek megőrizni, átsugározni magukból ezeket az energiákat! 

Szeretettel:
Carmelian & Cedamus
(forrás:http://emberisegebredese.blogspot.hu)