2019. június 30., vasárnap

Medek Tamás: Kapcsolatfelvétel - egy elhunyt személlyel


Szinte minden ember, aki már veszített el szeretett hozzátartozóját, határtalan tehetetlenséggel és keserűséggel éli meg, hogy többé nem beszélhet vele, gondolatait nem juttathatja el hozzá, válaszát többé nem hallhatja. Utolsó mentsvárként, sokszor bármi áron, bármi lehetőséget megragadnak, ami mégis ennek létrejöttével kecsegtetné őket. Fontos tudnunk azonban, hogy egyrészt sok tévhit él a köztudatban ezzel kapcsolatosan (többek között különböző - például anyagi - érdekek miatt), másrészt a kapcsolatfelvételre mi magunk is képesek vagyunk!


Több helyütt írtam már, itt is fontos megemlíteni, a gondolataink erős energiák, melyeknek előjele annak az érzelemnek az előjelétől függ, mellyel felruháztuk azt, s azonnal annál a személynél vannak, akinek címeztük azt. A gondolat tehát az általunk létezőnek tekintett időt és teret nem ismerve működik, s mozgató rugója szellemi mivoltunk különféle tevékenységének, így a kommunikációnak (telepátia), a helyváltoztatásnak, a különböző valóságok megteremtésének, stb. A legtöbb ember nem képes azokat a gondolati energiákat észlelni, melyeket neki küldtek, azonban test nélküli állapotban ez természetes.

A testi halálát követően, a lélek tehát minden olyan gondolatot észlel, melyet neki szántak, feléje intéztek, sőt annak érzelmi minősége is hatást gyakorol rá. Így biztosak lehetünk abban, hogy egy elhunyt személy, minden gondolatunkat, melyet vele kapcsolatban alkotunk meg, észlelni fog - amennyiben észlelni szeretne, ám ez ismerősi, hozzátartozói kapcsolat esetén nyilvánvaló. Az, hogy miként reagál rá, vagy hogy egyáltalán reagál-e rá, az már rajta, a lelke fejlettségén, állapotán múlik. Reagálása esetén pedig, hogy mindebből mi mit veszünk észre, rajtunk múlik - bár elmondható, a legtöbbünk nem képes észlelni azt.

Ebből egyenesen következik két fontos dolog. Az egyik, hogy elhunyt szeretteinkkel bármikor, könnyedén felvehetjük a kapcsolatot - igaz, az esetek többségében ez egyoldalú kommunikációt jelent. A másik pedig, hogy nagyon nem mindegy, mit gondolunk egy eltávozott szerettünkről, s hogy milyen érzelmekkel viszonyulunk irányába, hiszen azokat folyamatosan érzékelni képes.


Sokan kecsegtetnek azzal a reménnyel, hogy különböző módokon lehetőséget nyújtanak az elhunyt szerettünkkel való kommunikációra. Azonban ez valójában nem ilyen egyszerű, s sokszor veszélyeket is rejthet magában. Csak egy példát említve: egy médiumnál sosem tudhatjuk biztosan, hogy valóban a szerettünk jelentkezik-e be, lehet csak egy rossz szándékú szellem leli örömét a mi megtévesztésünkben - s ez még akkor is elképzelhető, ha tud olyat mondani, amit csak mi és a szerettünk tudott, hiszen egy szellemi lény könnyedén olvashat a gondolatainkban is. Ez nem azt jelenti természetesen, hogy minden esetben kételkednünk kellene egy esetleges médiumi közlés alkalmával vagy teljesen el kellene zárkózzunk előle. Egyrészt az üzenet jellegéből, illetve a médium személyiségéből ítéljük meg, hogy az jó vagy rossz szándékot, indíttatást éreztet-e, másrészt legyünk tudatosak s a kommunikációt inkább végezzük magunk, a fentebb leírt módon. Hiszen ha gondolatainkat erősen és érzelmekkel áthatva a szerettünk irányába sugározzuk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy ő azt valóban meg is kapja, ráadásul ezt bárhol, bármikor megtehetjük. Az a hétköznapokban elterjedt nézet, hogy bármikor, bárkivel felvehető a kapcsolat egy médiumon keresztül, sajnos csak egy félreértelmezett tévhit. A veszélyei mellett a legtöbb esetben nem is igaz. Megidézni, megszólítani, beszélgetni hívni egy eltávozott lelket egyszerűen nem illik, ugyanis abban az állapotban már nem szeretik a lelkek, hogy így zavarjuk őket, ráadásul sok esetben nem is áll módjában rendelkezésre állni. Fontos megjegyezni, hogy nem azért nem szeretnének vagy nem tudnak a rendelkezésünkre állni, amiért mi most hinnénk, hogy nem is akarnak, vagy nem érdekelnénk őket! Felsőbb szellemi erők engedélye is szükséges lehet olykor, hogy egy ilyen kétoldalú kommunikáció létrejöhessen, ami még a mi megélni kívánt vagy kénytelen sorsutunktól is függ. Olyan helyzetben azonban, amikor kifejezetten az adott lélek szeretne üzenetet átadni számunkra, arra igyekszik is minden lehetőséget megragadni. Akár egy médiumon, egy jelen, egy eseményen, egy különös érzeten, egy álmon keresztül igyekezni fog majd bennünket elérni, melyek esetében ha egyiket sem vesszük észre tudatosan, többnyire azért fordulhat elő, mert nem figyelünk rá eléggé.

A testünk halála után már egészen más, jóval szélesebb tudatossággal bírunk, már tudjuk, hogy mit is jelent valóban mindaz, amit most életnek hívunk, s annak megfelelően értékeljük azt. Tudjuk jól, hogy csupán egy láncszeme volt mindez a teljes létezésünknek, s azt is, hogy senkitől nem váltunk el örökre, csupán - meghatározott és nyilvánvaló ok miatt - előbb hazatértünk, mint más. Tudjuk jól, hogy mit kell tennünk, hogy milyen feladatok várnak ránk, az éppen elmúlt és a következő életünk közötti időben. Összegezve egy eltávozott lélek már egészen más fajsúllyal gondol a létezésre, mint most mi. S ilyenkor - bár nem könnyű elfogadni, de - a lelket nem szabad, nem illik, létezésének e szakaszában (meg)zavarni. Sőt, mint írtam, egyes lelkeknek lehetősége sincs arra, hogy válaszolni tudjanak, hiszen ehhez bizonyos esetekben szellemi feljebbvalójuk engedélye is szükséges. A legtöbb esetben meg kell elégednünk azzal, hogy a saját gondolatainkat eljuttassuk hozzájuk, amire a fentebb leírt módon bármikor, bárhol, egyszerűen képesek vagyunk. Annyit tehetünk még, hogy lefekvés előtt gondolatban vagy szóban megkérjük őt, ha szeretne, s ha van rá lehetősége, látogasson el hozzánk álmainkban, amikor a legérzékenyebb vagyunk az ő észlelésére. S ha szeretne, és ha módjában áll (s ha mi is képesek vagyunk azt észlelni, arra reggel emlékezni), akkor pár napon belül álmodni fogunk vele. Ha mégsem történne meg tehát, ne csüggedjünk, fogadjuk el azt a helyzetet is megértéssel és szeretettel. S ami a legfontosabb, hogy tudjuk, semmiről nem maradunk le, semmit sem szalasztunk el, hiszen amikor nekünk is eljön az időnk, újra találkozni fogunk valamennyi szerettünkkel.


Említettem már fentebb, hogy mennyire fontos, milyen gondolatokkal és érzelmekkel viszonyulunk egy elhunyt személyhez, az eltávozott szeretteinkhez. Mindent érezni fognak ugyanis ebből. Ha képtelenek vagyunk elengedni őket, ha túlságosan mély a gyászunk, vagy ha haraggal, negatív gondolatokkal vagyunk tele irányukba, ezek a nehéz energiák őket is (kisebb-nagyobb mértékben) gátolni fogják a létezésükben. Ám ha érzik rajtunk, hogy megértettük a létezésünk tényleges valóságát, s - ugyan szeretettel gondolunk rájuk mindig, de - képesek lettünk elengedni őket, ha boldognak látnak bennünket, akkor ők is azok lesznek, s ténylegesen is megnyugszanak. A legfontosabb tehát, hogy tudjuk biztosan, senkit sem örökre veszítettünk el, eltávozása - bármilyen körülmények között is - okkal történt, s hogy nagyon fontos a számukra, mi mit és hogyan gondolunk róluk, milyen érzelmeket táplálunk irántuk!

Azokban az esetekben, amikor a testének halála után a lélek, meghatározott időn belül, annak rendje módja szerint nem kel át a szellemvilágba, hanem hosszabb-rövidebb ideig itt ragadt lélek lesz belőle, többek között az is lehet az oka, hogy érzi, valaki vagy valakik még érzelmeikkel ideláncolják. Tehát ilyen esetekben mi magunk segíthetjük a legtöbbet, eltávozott szerettünkön, csupán azzal, ha megváltoztatjuk a gondolkozásmódunkat, s ezzel hagyjuk megnyugodni, továbblépni őt. Olykor ez nagyon nehéz, de ezt az ő érdekében kell, hogy megtegyük. Igazi szeretetünket pontosan úgy tudjuk bizonyítani irányukba, hogy túllépve a saját magunk veszteségén, fájdalmán, biztosítani tudjuk őket arról, hogy nem gátoljuk, hanem épp ellenkezőleg segítjük őket gondolatainkkal a továbblépésben, a létezésüknek boldog, zavartalan folytatásában. Ne feledjük, annyira lesznek nyugodtak és boldogak a szeretteink a szellemvilágban, mint amilyennek ők, bennünket látnak.

(forrás: Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu)

Szellemet vettek filmre egy templomban Ukrajnában



 2006 júliusában egy esküvőn készült az a felvétel, melyen egy fehér fénylő alak látható az emberek között a templomban. 


A felvételeket egy 2013 január 8-i televíziós műsorban vizsgálták és elemezték. A különös alak szemmel jól láthatóan emberhez hasonló mozdulatot tesz, a "fejét" a mellette ülő idős asszony irányába fordítva.

videó forrás:Володимир Гижий


A tévéműsor, ahol elemzik a filmet, és szemtanúkat is megkérdez a műsorvezető.

(forrás:ujvilagtudat.blogspot.com)

videó forrás: Украина Аномальная

2019. június 29., szombat

Egy fiatal lány azt állítja, hogy a mennybe került, miután belezuhant egy üreges fába, és a betegsége is eltűnt


Igaz történet 

Mindössze 5 éves korában Annabel Beamet több súlyos gyomor-bélrendszeri rendellenességgel diagnosztizálták, amelyek a táplálkozás után puffadást és fájdalmat okoztak. Annabel annyira rosszul érezte magát, hogy egyszer azt mondta az anyjának, Christy Beamnek, hogy meg akar halni és a mennybe akar menni.

Annabel Beam

Aztán egy nap Annabel az egész életét megváltoztató eseményt tapasztalt meg. Ő és a nővére egy fára másztak fel, amikor az egyik ága letört. Annabel az üreges fa belsejében landolt, ami első pillantásra végzetes zuhanásnak tűnt.

A tűzoltók öt órán át dolgoztak, hogy kiszabadítsák a fából. Annabel elmondása szerint azonban ezen idő alatt látta a mennyországot, Jézust és még a nagymamájával is találkozott, aki néhány évvel korábban halt meg.

Annabel azt állítja, hogy Jézus azt mondta neki, hogy tervei vannak számára a Földön. Azt mondta neki, hogy nem lesz semmilyen gyomorpanasza, miután kiszabadították a fából.

A lány 9 métert zuhant, így már maga az is csoda volt, hogy egyáltalán túlélte az esést. A baleset után Annabel anyja észrevette, hogy a lánya gyakran nem kér gyógyszert.

Miután visszamentek a gyermek gasztroenterológushoz, az orvos egyszerűen elbocsátotta őt a gondozásából, mondta Christy. "Meggyógyult."

 Annabel története - videó


Annabel korábbi betegségeit pszeudo-obstrukciós és antrális hypomotilitási rendellenességeknek nevezték. Más szavakkal, gyomrának izmai túl gyengék voltak a megfelelő emésztéshez. Emellett a tünetek gyakran bélelzáródásra utalnak anélkül, hogy ténylegesen elzáródtak volna.

A tudomány jelenlegi állása szerint a pszeudo-obstrukció valószínűleg az idegekkel, az izmokkal vagy a nem megfelelően teljesítő sejtekkel áll kapcsolatban.

Jelenleg Annabelnek egyáltalán nincsenek emésztési problémái. Választása szerint ehet bármit, mindenféle fájdalom nélkül, ami egy valóban csodás gyógyulást jelent.

Christy Beam a "Mennyei csodák: Egy kislány és csodálatos gyógyulásának története" című könyvében írta meg lánya esetét. Annabel történetéből egy film is készült.

(forrás: ujvilagtudat.blogspot.com)

Kapcsolódó írás:
 A Beam család hihetetlen, ám igaz története:
https://dszilvia.blogspot.com/2017/03/mennyei-csodak.html

Mennyei csodák (teljes film):

2019. június 28., péntek

Egy német erdész azt mondja, a fák beszélgetnek, számolnak, barátkoznak, gondoskodnak az utódaikról és tanulnak is


2016 elején egy Peter Wohlleben nevű német erdész kalauzolta a New York Times újságíróját az általa gondozott erdőben. Némi csendes séta után Wohlleben megtalálta, amit keresett: két, egymáshoz közel növő, hatalmas bükkfát.


„Ezek a fák barátok”

– mondta az újságírónak, és a fák koronájára mutatva elmagyarázta, hogy a két bükk nem növeszt egymás felé vaskos ágakat, nehogy elvegyék egymástól a fényt, és hogy az ilyen fabarátságok gyakran olyan erősek, hogy ha az egyik fát kivágják, a másik is hamar elpusztul.

A New York Times munkatársa azért kereste meg Wohllebent, mert az erdész 2015-ben írt egy könyvet, ami hónapokig vezette a német sikerlistákat, majd több nyelvre lefordítva, bevette a nemzetközi könyvpiacot is. A könyv arról szól, amihez Wohlleben a legjobban ért, és aminek megismerésére az életét tette fel:
a fákról és az erdőről.

A 21. század elejére az emberiség több mint fele városlakó lett, a városlakók többsége pedig egyre távolabb kerül a természettől: számítógépek monitorjai előtt ülve vágyakozunk a szabadba. Éppen ezért egyre jobban teljesítenek a könyvpiacon a természetről szóló könyvek, amilyen Wohlleben:A fák titkos élete című kötete is.


A német erdész fő állítása pedig önmagában is megkapó: azt mondja, a fák beszélgetnek egymással az erdők alatt húzódó, gyökerekből és gombafonalakból álló hálózaton keresztül. De a fák antropomorfizálása nem áll meg itt, Wohlleben szerint a fák szülőként törődnek az utódaikkal, barátságokat, szövetségeket kötnek, harcolnak a számukra nem kívánatos fajokkal szemben, fájdalmat éreznek, tanulnak és tudnak számolni is.

A vicc az, hogy amit az erdész leír, annak valóban van tudományos alapja, és a kutatási eredményeket alátámasztják Wohlleben saját megfigyelései is. Az a néhány biológus, aki kritizálta a könyvet, csak azt hozta fel, hogy az író túlságosan az emberhez és állatokhoz hasonló élőlényekként írja le a fákat. Mert az erdők alatti, gyökerekből és gombafonalakból álló erdei interneten valóban jelzéseket küldenek egymásnak a fák, csak míg az erdész ezt beszélgetésnek nevezi, az utód tápanyaggal való ellátását pedig szülői gondoskodásnak, a biológusok nem mennek ennyire messzire.

Abban azonban Wohllebennek mindenképp igaza van, hogy az egyszerű olvasóhoz az ő szóhasználata jelenti a kulcsot: a The Hidden Life of Trees sokkal szórakoztatóbb és érthetőbb olvasmány, mint akár egy gimnáziumi biológiatankönyv, még ha mindkettő a fákról is szól.

A fák viselkedésének bemutatása és már-már megszemélyesítésbe hajló leírásuk követhetőbbé teszi a fajták közötti különbségtételt is, Wohlleben világában a mindig összetartó bükkök a jégkorszak óta bevették szinte egész Európát, és mindenhol, ahová csak eljutnak, kíméletlenül leszámolnak más fafajtákkal. A bükk stratégiájának kulcsa, hogy nagyon-nagyon kevés fényt enged maga alá. Ez két dolgot jelent:
a bükk alatt csak a legkisebb fényigényű növények élnek meg, és
a fiatal bükkök egészen jól elvannak más, több fényt áteresztő fák koronái alatt is.

Ha pedig a fiatal bükk elérkezettnek látja az időt, rákapcsol és túlnövi a fát, ami alatt nőtt, majd a koronájával megfosztja az életet adó fénytől.

Peter Wohlleben

De persze a bükköknek is megvan a gyenge pontjuk: nagyon szociálisak és csak erdőben, a fajtársaik közt érzik igazán jól magukat. Ezzel szemben a tölgyek jobban elvannak kisebb csoportokban vagy akár egyedül is.

A tölgyeknél sokkal jobban kedvelik az egyedüllétet a fűzfák és a nyárfák, amik kifejezetten arra játszanak, hogy a magjuk minél messzebbre jusson az anyafától. Ezek a fák az erdő védelme nélkül is képesek a túlélésre, ez teszi őket úttörőkké az erdők természetes terjeszkedésében. Egy bükkfa például nagy gondban lenne, ha csak úgy, valami füves pusztán kellene kinőnie, de nyárfák alatt akár lehet is esélye.

Wohlleben bemutatja azt is, hogyan gondoskodnak a fák az utódaikról. Azt írja, hogy egy fiatal fa semmi mást sem szeretne annyira, mint turbófokozatban fotoszintetizálni, és folyamatosan növekedni. Ezt azonban nem teheti meg, amíg az anyja föléje tornyosul. Ezekben a korai évtizedekben az öreg fa a föld alatti hálózaton keresztül látja el táplálékkal az utódait, amik így olyan szilárd és tartós törzset növesztenek, mintha akadály nélkül jutna hozzájuk a napfény. Az erdőben a fiatalok esélye csak akkor jön el, ha akár 400-500 éves anyjuk annyira megöregszik, hogy már nem tudja tartani a koronáját, és ledől. Ekkor a ledőlés után életben maradt fiatalokra is jut napfény, akik végre elkezdhetnek növekedni.

Fotó: JULIAN STAHLE/AFP

A könyv szerint a mai erdőgazdálkodással éppen az a probléma, hogy figyelmen kívül hagyja, milyen is egy igazi erdő. Manapság a telepített erdők szinte minden esetben egyetlen fajta fából állnak, ez pedig általában rontja az erdő ellenálló-képességét. Az, hogy a fákat egymástól távolra telepítik, gátolja, hogy kapcsolatba léphessenek egymással, holott erre több fafajnak is bizonyítottan igénye van, a fő probléma pedig az, hogy a fakereskedők nem hagyják megöregedni az erdőket.

Mivel a telepített erdők fái növekedéskor nem kapnak árnyékot, nagyon gyorsan nőnek, de a törzsük nem lesz eléggé ellenálló. Nem véletlen, hogy a komoly viharkárok szinte mindig telepített erdőkben keletkeznek. Ráadásul a telepített erdők fáit maximum 80 éves korukban már kivágják.

Emberi években számolva ez érthető is, hiszen 80 év már szép kor egy embernek. A fák azonban sokkal lassabban élik az életüket, és megfelelő körülmények között, erdőben egy bükk például 400-500 évig is elélhet. A 80 éves kor Wohlleben szerint a fáknál még gyerekkor, nem véletlen, hogy egy évszázadok óta érintetlen erdőben egy 80 éves fa gyakran alig magasabb 2-3 méternél. A telepített erdők 80 éves fái ehhez képest viszont már kitermelhető szálfák. Wohlleben éppen ezért hasonlítja ezeket a fákat a húsukért tenyésztett állatokhoz.

Fotó: FRISO GENTSCH/dpa Picture-Alliance/AFP

A mesterségesen telepített, fiatalabb erdőkben gyakran a fák sem érzik magukat túl jól, és kényelmetlenségüket jelzik is egymásnak. A könyvben is idézett kutatások szerint pedig lehetséges, hogy az ember is érzi ezt: minél öregebb és minél egészségesebb egy erdő, annál jobb benne az emberek közérzete, és annál nyugodtabbak a túrázók: a pulzusuk kiegyenlítődik, a vérnyomásuk lecsökken.

Wohlleben szerint az erdők tanulmányozása az egész mezőgazdaságnak hasznos lehet, az pedig egészen biztos, hogy Európában több lehetőséget kellene hagynunk a telepített erdőknek is, hogy megöregedjenek. Egy öreg erdő nem feltétlenül jelent kevesebb faanyagot sem, ha a fák jól érzik magukat, jobban nőnek, akár 200-300 éves korukban is, így a fára hajtó erdészetek is jobban járhatnának.

Még azzal sem rontottunk el semmit, hogy Európa szinte összes több száz éve érintetlen erdőségét már kivágtuk, hiszen öreg erdő akár egy néhány évtizede telepített erdőből is lehet, a fákat egyszerűen csak békén kell hagyni, a természet végezni fogja a dolgát, csak nagyon-nagyon lassan. A fák ráadásul nagyon jól alkalmazkodnak, sőt még tanulni is képesek: ha például egy fának egész életében sok víz áll rendelkezésére, és dőzsöl, de egy aszályos nyáron hirtelen elfogy a víz, a fa ezt meg fogja jegyezni, és később minden évben sokkal takarékosabb lesz a vízzel, mint korábban.

A The Hidden Life of Trees elolvasása után az ember úgy érzi, fontos dolgokat tudott meg a körülötte lévő világról, és minden fejezet újabb mindennapi jelenséget tesz érthetővé a biológia iránt amúgy nem érdeklődő olvasó számára. Wohlleben nem azt akarja, hogy az emberek hagyják békén a fákat, az erdész szerint az emberi civilizáció alapja, hogy más élőlényeket használunk a túlélésünk és fejlődésünk érdekében, és ezzel semmi baj nincsen. Az viszont elvárható, hogy minél többet tudjunk ezekről az élőlényekről, minél tisztességesebben bánjunk velük, és hogy ne pazaroljuk a tőlük kapott erőforrásokat.

Vagy ahogy az erdész-író az interjúiban rámutat:

meg kell értenünk, hogy annak ellenére, amit az elmúlt évtizedekben tanultunk, a természet nem valamiféle személytelen gép.

(forrás: 444.hu)

Kapcsolódó írás:
A FÁK TITOKZATOS TÁRSAS ÉLETE: 
 Wohlleben:A fák titkos élete - videó:

2019. június 27., csütörtök

5 arra utaló jel, hogy kezdetét vette a spirituális utazásod



Egy új szellemi ébredés zajlik az emberi kultúrában, egy eszmélés, amit az egyes egyének kritikus tömege tesz lehetővé, akik életükben egy szellemi kibontakozást tapasztalnak meg, egy út, melyen titokzatos véletlenek vezetnek bennünket előre.


Szinte minden karrierút vagy tevékenység során, amelyhez a tudást az iskolában vagy tanároktól szerezzük meg, nyilvánvaló, hogy fel kell mérni az ismereteinket, hogy hol tartunk az előrehaladás terén.

Olyan társadalomban élünk, amely szintekre bontja a dolgokat (például iskolai évfolyamokra) és tanúsítványokat ad (főiskolai végzettség, doktori, engedély), amelyek a mi "bizonyítékaink" arra, hogy egy bizonyos szintet elsajátítottunk.

A spirituális utazás esetében azonban egy kicsit trükkösebb lehet annak meghatározása, hogy hol tart a személy a folyamatban. Mint sok más dolog a spirituális úton, hogy mi a "jó" és a "megfelelő" világi értelemben, egy ironikus fordulatot vesz, amikor a szellemi témákat vesszük számba.

Például valakinek a pályafutása során meglehetősen gyakori, hogy egyre magasabb pozíciókra törekszik, és össze akarja hasonlítani a tudását a társaival, de a spirituális utazás esetében ennek éppen az ellenkezője történik.

Biztosan mondhatjuk, hogy ha egy embernek minél inkább szüksége van arra, hogy tudja, mennyire messze jár másokhoz képest, vagy minél inkább szüksége van egy bizonyítványra igazolásként, hogy növelje az önbecsülését, vagy bizonyítsa mesteri mivoltát bizonyos területeken a spirituális útján, annál messzebb jár az áhított céltól.

Mivel nem létezik végleges út az önismerethez, vagy a megvilágosodáshoz és az ébredéshez - ez még nehezebbé teszi, hogy valóban azt mondjuk, hogy valaki ezen az úton halad, különösen másokkal összehasonlítva, hiszen lényegében mindannyian a saját utunkat járjuk.

Az utunk során a fordulópontok drasztikusan eltérő sorrendben érkezhetnek, mint a másik személy esetében. Mindazonáltal vannak bizonyos "állapotok," amelyek azt jelzik, hogy a tudatosságunkban növekedés történik.

A "növekedés" szó valójában tökéletesen megmagyarázza azt, amikor arra utalunk, hogyan haladunk előre az utunk során. Bár sokféle úton haladhatnak az emberek, az egyik standard, amelyben mindenki egyet tud érteni, az, hogy minél fejlettebbé válik valaki az ébredése során, annál tágabbá válik a tudatossága és a perspektívája.

Vajon melyek a változó és progresszív jelei annak, hogy ráébredünk arra, hogy kik vagyunk valójában?

A bírálat és ítélkezés támogatássá és együttérzéssé alakul át

Az egyik leginkább észrevehető változás, amit önmagukban vagy valaki másban felismerhetünk, aki éppen a spirituális úton jár az, hogy már nem vagyunk képesek a társadalmi normák paraméterei között működni.

Ezzel a lépéssel egyben egy átmenet történik, ami az emberek megítélését illeti azon az alapon, ami a társadalom szerint "fontos," és "kevésbé intelligenseknek" vagy "gonoszoknak" tekinti őket, és hirtelen lehetővé válik, hogy az emberek olyanok legyenek, amilyenek valójában.

Miután rájöttünk, hogy mielőtt tudtuk volna azt, amit most tudunk, hogy nem volt módunk eltérő módon látni a dolgokat, elkezdjük felismerni, hogy ez igaz másokra is.

Csakúgy, mint amikor nem taníthatunk egy első osztályosnak bonyolult geometriát, és mondhatjuk neki, hogy hülye, mert nem érti, mást sem kényszeríthetünk arra, hogy a saját megértési szintjén túl lássa a világot, és ahelyett, hogy elítélnénk őt, egyszerűen lehetővé tesszük számára, hogy a maga szintjén fogja fel a körülötte zajló dolgokat. Teljesen megbocsátod az észlelt "tudatlanságát," mint azt, hogy "hol jár éppen a saját útján," sem több, sem kevesebb.

A motiváció inspirációvá válik

Itt van egy másik példa arra, hogy a társadalmi "szabályok" hogyan vesznek ironikus, szinte ellentétes fordulatot a spirituális folyamat szempontjából. Olyan kifejezésekkel bombáznak minket, hogy "dolgozz keményen, tegyél több erőfeszítést, próbálkozz keményebben, jön a jutalom egy hatalmas harc végén". Miközben a spirituális út a motiváció helyett inkább az inspirációról szól.

Amikor rájövünk, hogy a társadalom szemében elért eredmény egy konstrukció, a spirituális út nem feltétlenül ért ezzel egyet, és azt is látjuk, hogy a világegyetem jóindulatú hangolásának semmi köze a küzdelemhez, a viszályhoz vagy a stresszhez.

Nem arról van szó, hogy nincs "szükség" cselekvésre, hanem sokkal inkább az a lényeg, hogyha folyamatosan próbáljuk kikényszeríteni a dolgokat, hogy megtörténjenek az egónk szemszögéből, akkor rendkívül elkeseredetté válunk, amiért az élet természetes áramlásával szemben próbálunk haladni. Az inspirált cselekvés inkább a legmagasabb örömünk és izgatottságunk követését jelenti, miközben ápoljuk a szenvedélyünket és bátran követjük a saját egyedi utunkat.

A fájdalom és a fájdalmas körülmények új megértésének elfogadása

Ahogy öntudatlanul élünk totális rabszolgaként a társadalomban a belénk nevelt programozással, természetes módon illeszkedünk az "áldozat" identitásához. Ez azt jelenti, hogy mindegyik helyzetet egy olyan perspektívából látjuk, hogy "ez az, amit akarok, hogy megtörténjen (amit az egóm akar), így ez jó," vagy "ez az, amit nem akartam, hogy megtörténjen (amit az egóm nem nem akart), ezért ez rossz."

A valóságnak ebben a fekete-fehér nézetében egy különálló résztvevőként látjuk magunkat az életben, és teljesen a valóság könyörületességében bízunk, reménykedve és imádkozva a legjobbakért, és büntetve vagy dühösnek érezzük magunkat akkor, amikor az általunk "legrosszabbnak" észlelt dolgok megtörténnek velünk.

Ahogy felébredünk és kitágul a valósággal kapcsolatos megértésünk a programozásunkon túl, megértjük a fájdalom és a fájdalmas körülmények kedvező természetét. Rájövünk, hogy a fájdalom az átalakulás katalizátora, és egy gyógyító szemszögéből látjuk magunkat, aki meggyógyítja a fájdalmas körülményekből eredő érzelmeket vagy félelmeket. Az ilyen típusú helyzeteket tanulásra, gyógyulásra, növekedésre és az érettség elérésére használjuk, nem pedig arra, hogy az életet vagy másokat hibáztassunk vagy magunkat sajnáljuk.

Kevésbé vágyunk arra, hogy egóból "nyilvánuljunk" meg

Nincs semmi baj az akarással vagy a vágyakozással bármi iránt, amit szeretnénk, de amint elkezdünk felébredni, úgy tűnik, már nem törődünk azzal, hogy "megkapjuk" az élettől azokat a dolgokat, amiket akartunk, amikor szigorúan az ego perspektívájából éltük az életünket.

Energetikai szinten, amikor gyógyulunk és magasabb tudati állapotokat érünk el, úgy látjuk, hogy a azok a "vágyak," amelyek általában az anyagi tulajdonnal, a nemi vággyal, a kapcsolatokkal vagy a hatalommal vannak összefüggésben, egyre kevésbé fontosak számunkra.

Azt is felismerjük, hogy amit egész idő alatt kerestünk, az a teljesség, a bizalom vagy a biztonság érzése volt, melyekről azt "gondoltuk," hogy ezek a dolgok megadják nekünk, de valójában mindannyiunk rendelkezésére áll, függetlenül attól, hogy megkaptuk az adott dolgot.

Úgy tűnik, az életünk darabokra hullik

A felszínen ez szörnyen hangzik. Amikor azonban felismerjük, hogy az új idővonalak és létállapotok csak a "múltból" való megszabadulás eredményeként jöhetnek létre, látjuk, hogy ez egy másik kedvező esemény, amelyet a világegyetem küldött számunkra.

Ahogy változunk, a valóságnak is változnia kell ennek eredményeként. Nem csak meggyógyítjuk és túllépünk a régi hitrendszereken, amely azt jelzi, hogy többé nincs szükségünk rájuk vagy a katalizáló erejükre, hogy megjelenjenek az idővonalunkban, de igazi természetünkhöz is igazodunk.

Ahogy a leghitelesebb önmagunkhoz igazodunk, úgy véljük, hogy a régi gondolkodásmódok, a régi barátságok és kapcsolatok és a régi karrier már nem rezonálnak velünk, és ezért maguktól elhagyják az utat ahhoz, hogy egy új tájkép alakuljon ki.
(forrás: ujvilagtudat.blogspot.com)


2019. június 26., szerda

Márai Sándor: Nincsenek véletlen találkozások



Nincsenek véletlen találkozások…

Nincsenek véletlen találkozások. Minden véletlennek hitt találkozás előtt tudatalattink már megbeszélte egymással a találkozót, csak azt nem kötötte „ tudatos orrunkra.” Biztos érezted már egy-egy ilyen találkozás után, hogy véletlenek sorozata által kerültél oda, ahol éppen ő is volt. Éppen elérted a buszt, nem jobbra fordultál, hanem balra, csokira vágytál, de nem volt a kedvenced a boltban, így át kellett menned a másikba, stb… Közben a másik ugyanilyen „véletlenek” sorozata által jut el ugyanoda, ahova te.


Ezek azok a dolgok, amiket tudatod véletlennek hisz, ugyanakkor ezek mind tudatalattink tökéletes tervének részei, ami által pont oda vezet, ahol akkor éppen lenned kell.

Egyetlen találkozás sem véletlen: minden szereplő okkal érkezik az életedbe, és marad ott mindaddig, míg szerepe van, vagy közös feladatotok van. Lehet, hogy az egyik kapcsolat, csak elindít egy úton, egy másik felhívja a figyelmedet egy tanulmányra, egy harmadik nyomán épp megúszol egy balesetet, a negyediktől megtanulsz egy nagy igazságot, ami miatt másnaptól másképp tekintesz az emberekre.

A kapcsolatok – többnyire – megszületnek, tanítanak – a láng idején és a lila köd oszlásakor is – és végül valamilyen végpontra jutnak.

“Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben … Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra … Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között.”
(Márai Sándor: Eszter hagyatéka - forrás:csillagfenyuzenet.hu)

Márai Sándor élete és munkássága 10 percben - videó
 Márai Sándor

2019. június 25., kedd

Fejlődésünk lélekben



Mindannyian azért születtünk, hogy egymás követei, segítői és tanítói legyünk.
Mindannyian tanulunk, elbukunk, felállunk és beleragyogunk valami jót, vagy rosszat ebbe a feneketlen világba.


Az élet kereke meg forog folyton tovább. A jelen gyermekei pedig felnőnek,és adnak valami mást a világnak,akár többet is a gyermeki fénynél, ha ugyan lehet ennél többet adni.

Minden gyermek fejlődő, és a Teljesség szolgája. Mindenki számára a saját Gyermeke az, akit neki rendelt az Ég, a
legnehezebben kezelhető, a leglázadóbb a legtöbb változást
hozó, a legkülönlegesebb.

Minden emberi lélek fejlődés eredménye, még ha sokan meg is akadnak, vagy megrekednek a fejlődés valamely szintjén. Minden gyermek fokozottan figyeli szülei és a környezetében
levők viselkedését,melyet vagy elfogad,vagy nem.

A példa ereje a fontos, míg a kényszer – legyen az jó szándékú is- érzelem romboló.
A lélek akkor fejlődik, ha szeretetet érez maga körül. Ha szeretni megtanítod gyermekedet, akkor a legtöbbet adtad neki,
de amikor eljön az ideje, tudd elengedni.

El kell fogadd, hogy felnőtt, és joga van arra, hogy a saját életét élje. Tovább már nem szabad gyermekként kezelni, mert akkor az is marad.

Megértéssel kell figyelni önálló szárnycsapásait, mert egyszer ki kell repülnie a családi fészekből. A felnőttség a felelősség, az önálló döntés és következmény vállalását jelenti,amit el kell
tudni sajátítani. Ha hibázott, ki kell javítania, ha elesett, fel kell tudni állnia.

A gyermeket szeretni, de nem elkényeztetni kell, kikímélni az élet nehézségei alól, mert
akkor nem tanulja meg a nehézségeket legyőzni, a vesztes helyzetből is győztesnek lenni.

Az egész élet tanulás és küzdelem, és emberhez méltó életre csak a szeretet képes az emberi lelket felvértezni.
(Nagy Dezső Zoltán)

Bagdi Bella: Tükördal - videó
forrás:Bagdi Bella


 Nagy Dezső Zoltán:Magamról

Nekem sokat kellett fejlődnöm ahhoz, hogy lelki problémáimat meg tudjam oldani... Ez tett képessé arra, hogy másoknak is tudjak segíteni... persze csak azoknak, akik értenek... A jó gondolatok jobbá tesznek bennünket.... erre is már rá kellett jöjjek, de tanulmányaim is ezt igazolják. Fontos nagyon, hogy hogyan szemléljük a világot, és benne önmagunkat, hogy mit keresünk, merre megyünk, hova tartunk, és kikhez tartozunk? Kikkel vállalunk lelki közösséget, és nem utolsó sorban, hogy jól érezzük-e magunkat benne? E dolgokban saját gondolataimat adom közre, hogy akik hasonló cipőben járnak, és netalán elakadtak, megtalálják a kiutat. Igen, mert az élet olyan, mint az út, melyen az ember végig halad, közben hatások érik, észlel, tapasztal, és ezek által ő maga is változik.Igen, de merre, több lesz, vagy kevesebb, az nem mindegy. A minket érő hatásokat fel kell tudni dolgozni úgy, hogy lelkünkben rend, és harmónia legyen, ami segít a dolgok megértésében, és a jó döntések meghozatalában...

2019. június 24., hétfő

Mooji: Mi a helyzet a gyerekekkel?


Anthony Paul Moo-Young, ismertebb nevén Mooji, 1954 január 29-én született Jamaikán. 1969-ben Londonba, Brixtonba költözött. Évekig a londoni West End-en dolgozott utcai portérajzolóként, majd festőként és ólomüveg művészként. Később a Brixton Főiskola művésztanára lett. Sokáig Tony Moo-ként volt ismert, de manapság a szeretetteljes Mooji néven ismerik követői világszerte.

Mooji

Mooji Sri Harilal Poonja, azaz Papaji, a híres advaita mester közvetlen tanítványa. 1987-ben Mooji találkozott egy keresztény misztikussal, s ez a találkozás megváltoztatta egész addigi életét. Egy közös imádságot követően Mooji közvetlen tapasztalást nyert a bennünk élő Isteniről. Rövid időn belül olyan mély és radikális tudatváltáson ment keresztül, hogy sokak számára, akik ismerték, úgy tűnt, egy teljesen más ember lett belőle.

Spirituális tudatosságra ébredése során egy mély belső átalakulás kezdődött, amely csodás tapasztalások és mély bepillantások formájában bontakozott ki. Úgy érezte, a változás erőteljes szele végigsöpört az életén, és mély vágyat érzett arra, hogy teljes mértékben megadja magát az isteni akaratnak. Röviddel ezután feladta tanári állását, elhagyta otthonát, és csendes, egyszerű életet kezdett élni, melyben az isteni akarat spontán módon kezdett megnyilvánulni. Hatalmas béke járta át lényét, mely azóta sem hagyta őt el.

---------

Egy olyan emberi lénynek a fénye, aki felfedezte az Igazságot, évezredek óta beragyogja az emberi birodalmat. Ekkora ereje van annak az emberi lénynek, aki felismerte annak igazságát, hogy kicsoda ő.

Az egész emberi faj nehézséggel küzd a tudatlanság és az önteltség miatt. Ki a felelős ezért? A tudat játssza ezt a játékot.
Az emberi lények a tudat kifejeződései, a tudat hatásai. Amikor tudod, hogy ki vagy, akkor tudod, hogy minden AZ. És amikor tudod, hogy minden AZ, akkor a tetteid a szívedből jönnek.
Mindezen erőfeszítések nem tudják megváltoztatni a világot, mert az emberi ego arrogáns és önző. Ami jó az emberben, az a Lelke, az, hogy az Időtlen vagyunk, mely időként és változásként, növekedésként, különbözőségként, változatosságként mutatkozik.
A világ nem egy sötét festmény; ez még mindig egy szép festmény, és a kép a jelenlegi fényünk szerint változik. Ahogy tudatosabbá válunk az Igazságra, látni kezdjük az univerzum dicsőségét és Istent mindenben, amire nézünk.

(forrás: ujvilagtudat.blogspot.com)

Mi a helyzet a gyerekekkel - Mooji - videó
 forrás:ujvilagtudat.blogspot.com


2019. június 23., vasárnap

Élet a születés előtt



Testen túli tapasztalatok 

Az ​angol szerzőpáros, Peter és Mary Harrison több mint háromezer esettörténetből válogatták ki a Misztikus erők című könyv anyagát.
A testen túli tapasztalatok, élmények részesei – minden rendű, rangú, korú, fajtájú, foglalkozású férfiak, nők és gyerekek – egybehangzóan állítják, hogy nem hallucináltak, hanem valóságot tapasztaltak meg: lelkekkel találkoztak, megérintette őket az, amit így nevezhetünk: isteni.
A Misztikus erők nem szenzációs, hanem tényközlő mű: közli, hogy mindaz, amit csodává tabusítottak – tény. Ezek a művek segíthetnek élni, segíthetik a lélek nevelését és kimunkálását.


Egy kislány visszaemlékezik arra, hogy elgázolta a vonat

Részlet az Élet a születés előtt című könyvből.

Kathleen, az ötéves Nikcola édesanyja, meg van győződve arról, hogy gyermeke már korábban is élt. Nicola két éves kora óta beszél korábbi életéről, a nyugat-yorkshire-i falucskában. Haworth-ban, amely a Bronte-nővérek, Charlotte, Emily és Anne híres szülőhelye, és ahol Emily regénye, az Üvöltő szelek is játszódik.

A különös történet úgy kezdődött, hogy Nicola kapott egy földön huzigálható játékkutyát a második születésnapjára. A kislány rettentő izgatottan így szólt az édesanyjához: – Muffnak fogom hívni, úgy mint a régi kutyámat. – Kathleen csak nevetett; azt hitte, hogy pusztán a kislány túlfűtött képzeletéről van szó. Volt ugyan korábban kutyájuk, de azt nem Muffnak hívták. Kathleen úgy tett, mintha hinne a kislánynak, és egyetértett vele abban, hogy a Muff név kiválóan megfelel a kis játékkutyának.

Ahogy múltak a napok Kathleen arra lett figyelmes, hogy a kislány egyre több időt tölt Muff-fal és olyan eseményekről, élményekről faggatja a játékkutyát, amelyeket közösen éltek át a múltban. Egy nap a kislány egy különös kérdést tett fel az édesanyjának: -Most miért vagyok kislány, mami? Miért nem fiú vagyok, mint régen?

Amikor Kathleen megkérdezte tőle, hogy ezt hogy érti, Nicola így válaszolt: -Amikor Mrs. Benson volt a mamám, kisfiú voltam és mindig Muff-fal játszottam. -Kathleen értetlenül állt a kislány megjegyzése előtt, különösképpen a Mrs. Bensonra történt utalást nem értette. Nicola egyetlen Mrs. Benson nevű személyt sem ismert, és a család egyetlen ismerősét sem hívták így.


Ahogy Nicola egyre gyakrabban beszélt arról, hogy mi mindent tett “azelőtt”, Kathleen kénytelen volt odafigyelni, mit is mond Nicola, már csak azért is, mert kislánya a legkisebb mértékben sem változtatott a történeten.
Nicola ragaszkodott ahhoz, hogy valaha kisfiú volt és, bár keresztnevére nem tudott visszaemlékezni, az tudta, hogy a vezetékneve Benson volt, édesanyját pedig Mrs. Benson néven ismerték. Keresztneve pedig Elspeth vagy talán Elsie volt. Biztos volt abban is, hogy Haworth közelében élt, volt két lánytestvére és persze egy Muff névre hallgató kiskutyája. 
Arra is emlékezett, hogy édesapja, Mr. Benson, a vasútnál dolgozott, és egy kis házban éltek a sínek mellett.

Nicola arról is beszélt Kathleennek, hogy a másik anyukája mindig azt mondta neki, nem szabad a sínek közelében játszania. -De én nem hallgattam rá, és mindig lementünk a sínekhez Muff-fal és a barátommal. A síneknél játszottunk Muff-fal és a barátommal, amikor láttam, hogy egy férfi közeledik és egy lámpát lóbál a kezében.
Azután jött gyorsan a vonat és elgázolt. -Amikor Kathleen megkérdezte, hogy mi történt ezután, a kislány így válaszolt: -Kórházba vittek. Mindenki azt kérdezte tőlem, hogy jól vagyok-e, de nem tudtam se járni, se beszélni, így aztán nem válaszoltam.

-És azután mi történt? – kérdezte Kathleen.
-Elaludtam és meghaltam. Láttam Istent a mennyországban, mielőtt megszülettem volna. De igazából nem haltam meg – folytatta Nicola. -Helyette idejöttem hozzád és te lettél az anyukám. – Amikor arról kérdezték, hogy Isten, hogy nézett ki, Nicola így felelt: -Nem is tudom, hogy mondjam el. Igazán szép volt, de már nem emlékszem milyen ruhát viselt. Hidd el, sokkal szebb, mint a képeken – bizonygatta a kislány lelkesen az édesanyjának.
 (forrás:tulvilagrakeszulok.hu)

Az életünket születésünk előtt megtervezzük? - videó
forrás: Slezák Marcsi spirituális tanító gondolatai
 
 

2019. június 22., szombat

Gárdonyi Géza: Elindultam Istent megkeresni...



Barangoltam hegyen,völgyön,hogy megtaláljam Istent.
Utam állták erdők,mezők, de bátran mentem hitben.
Vállamon egy zsákban:minden ingóságom,
szívemben a remény,hogy egyszer megtalálom.


Erdők dús közepén, egy nagy kerek tó partján,
elém állt az ördög és így kiáltott rám,
hallom földönfutó a jó Istent keresed!
de én a pokolra vetlek,mert az ő szavát hiszed.

Rút patás lábával dobbantott egy nagyot,
lett nagy fényözön s a villám belecsapott.
Szabadságom vissza nyerve indultam az úrhoz,
nem sokára oda értem egy feneketlen kúthoz.

A víz azúr tükre rám csodálkozott,
ha Istent látni jöttél, fordulj csak a Naphoz!
Bámultam a felhőket,a fénylő messzeséget,
rám nevetett a Nap s adott újra reménységet.

Aranysárga sugarával mutatta az utat,
ha mégis eltévednél, kérdezd meg a Holdat.
Az éj sötétje már közeledett,vakon botorkáltam,
egyszer csak a tejúton csillagokat láttam.

Csillagok,szép csillagok,mondjátok, hol vagyok?
-keresem az Istent,de a Hold cserben hagyott!
De ők csak csüngtek ragyogva az égre felrakottan,
néha sziporkáztak egyet, ők sem tudták hol van.

Bandukoltam tovább,Ó micsoda közöny !
Belém botlik a hajnal, még csak nem is köszön.
Sűrű sötét felhők fölém telepednek,
zöld mohaágyakra esőcseppek gyűlnek.

Mókusok odvában tölgyfalevél párna,
integetnek álmosan, vándor - Isten áldja !
Felszólok hozzájuk láttátok az Istent ?
Rázzák kis fejüket ide fent nincsen!

Tanácstalan állok fázva,bőrig ázva,
tovább kéne mennem,de az ördög újra útam állja.
Én vagyok az Úr! ne kutass tovább,
sorsod magam vezérlem,nekem mondj imát.

Te nem lehetsz az Isten, mert a rosszat képviseled!
Jézus keresztjével feléje legyintek.
Nem is láttam többé annyira megijedt,
az eső is elállt hamar reggel lett.

Egyre fáradtabban kerestem az utat,
fölöttem a varjú kárál,s a Nap megint rajtam mulat.
Mosolyogva így szólt csodás ragyogással:
nincs messze az Isten,csak gondolj rá hálával!

Nézz előre bátran és fordulj most hátra,
ne bolyongj tovább, ne keresd hiába,
mert itt van velünk bennem él és benned,
nem kell mást tenned,csak szeretned és hinned.
 
- Gárdonyi Géza -


Ha meghalok

Ne nézzetek rám borzalommal,
ha meghalok:
az a halott a koporsóban
nem én vagyok.
Csak hamu az, elomló televény.
A láng eltűnt. A láng, - az voltam én.

Sorsomnak gyászán se könnyezzetek,
s ne mondja a pap: "Ime, porba hullt!"
Sirassátok az árva gyermeket,
s ne a rabot, aki megszabadult.

S mikor a szónok a sírnál beszél,
és végül kiált: "Hát Isten veled!"
ne le a sírba integessen nékem,
fölfelé nyújtson búcsuzó kezet!

- Gárdonyi Géza -
 
Gárdonyi Géza sírfeliratán ez olvasható: „Csak a teste!”
 
 - - - - 

Gárdonyi Géza - Ha meghalok - videó
forrás és előadó:Ati Répa
 

2019. június 21., péntek

Medek Tamás: Sorsút és sorsfeladat - mi a miénk?



Nagyon sokan teszik fel maguknak vagy másoknak a kérdést, hogy vajon mi az ő sorsuk? Mi az ő feladatuk? Hogy vajon tényleg a megfelelő útjukon járnak-e? 


Sok helyütt említettem már, itt is megjegyezném; a lélek a leszületése előtt szellemi segítőivel, teljes tudatosságában tervezi meg leendő életét, annak főbb körülményeit, főbb életeseményeit és szereplőit, az elmúlt élete következményeképp. Teljesen tisztában van azzal, hogy az előző életében elkövetett tettei miatt mit és hogyan kell megélnie, megtapasztalnia. Tudja, hogy nem tehet mást, hiszen a karmát, a saját maga által keltett energiákat csak így tudja kiegyenlíteni, s csak így képes fejődni, tovább lépni a szellemvilág különböző szintjein, amely épp úgy alapvető ösztöne, mint egy kisgyermeknek, aki éppen járni tanul. Ha százszor is elesik, százegyedszerre is meg fogja próbálni, amíg tökéletesen el nem sajátítja azt. Mivel tudja a lélek, hogy leszületése után ideiglenesen elfelejt mindent, szellemi segítőit, felsőbb szellemi erőket kér meg arra, hogy kísérjék életét figyelemmel és segítsék őt abban, hogy minden úgy alakuljon, ahogy annak alakulni kell. Így általánosságban elmondható, hogy minden meg fog történni velünk, aminek meg kell, de semmi olyan nem fog, aminek nem kell.

Így bármilyen hihetetlen, nincs olyan ember a Földön, aki ne a saját sorsát követné. Hiszen nem is tehetne mást.

Meg kell különböztessünk sorsutat és sorsfeladatot. A sorsút, amiről az előzőekben írtam. Az, ami (legalábbis a főbb, lényegesebb körülményeket illetően) történik velünk. Amin nem tudunk változtatni - minden szándékunk ellenére sem. Idevágó mondás: "A sors az, ami minden terved dacára történik veled." A sorsfeladat pedig az, amit a legszívesebben csinálsz vagy csinálnál, amiben úgy érzed, a legnagyobb örömödet leled. Amihez képességed van. Ilyen minden embernek van, még akkor is, ha annak jelenleg úgy érzi, nincs tudatában. Vannak ugyanis emberek, akik azt gondolják, neki nincs ilyen. Ők úgy érzik, semmiben sem jók, semmiben sem találnak örömöt, pedig csak jobban magukba, jobban körül kellene nézniük. Nincs olyan, hogy valaki semmiben sem találná az életben azt, ami boldoggá tenné. Hogy nincs olyan, amiről gyerekkorában (vagy éppen most) álmodozik, hogy szívesen csinálna. E képességet egyébként a lélek mindig okkal hozza, okkal választja feladataként, valójában arra, hogy általa örömet okozzon és segítsen másoknak és saját magának egyaránt.


Fontos megjegyezni, hogy az, hogy jó úton járunk-e vagy sem, relatív kérdés. A 'jó' több féle értelmet nyer, attól függően, hogy milyen tudatossággal nézzük azt. Egyáltalán nem biztos, hogy amit a lelkünk 'jónak', tehát megfelelőnek tart, mint út, azt mi, a mostani személyiségünkkel, mostani tudatosságunkkal is annak tartunk. Tehát egyértelműen előfordulhat, hogy akár egy sok szenvedéssel járó élet is a lélek szempontjából "jó", hiszen ez kell a fejlődéséhez, a továbblépéséhez, s ahhoz, hogy bölcsebb legyen. Nekünk pedig épp elég elfogadni - ugyanezt.

Alapvetően elmondhatók a következők. Az életünkben, amin tudunk változtatni, hogy nekünk, vagy másoknak, jobb legyen, tegyünk meg minden tőlünk telhetőt ennek érdekében. Amin viszont minden igyekezetünk ellenére sem tudunk változtatni, azt el kell fogadjuk, hiszen az a sorsunk, az utunk, bármi is legyen az. Azt megértenünk kell, mint a lelkünk, a felsőbb énünk, nyomós okkal, teljes tudatosságában hozott döntését, s el kell fogadjuk. Ha nem ezt tesszük, ha meg nem értéssel és el nem fogadással harcolunk ellene, úgy hogy közben magunkat is és másokat is megsértünk, az adott élethelyzet nem enged el bennünket, következő életünkben újra szembe jön velünk, hiszen a léleknek azt újra vállalnia kell. Ha viszont szeretettel és alázattal elfogadjuk, úgy hogy közben lehetőleg másokat sem bántunk meg, s megértéssel viseljük az élethelyzetünket, akkor sikeresen vettük a leckét, s a testünk halála után egy érettebb, bölcsebb lélekként térünk vissza a szellemvilágba.

Tehát amiért leszülettünk, az az, hogy végigjárjuk, végigéljük a lelkünk által választani kívánt, választani kénytelen sorsutat. Hogy megtaláljuk a sorsfeladatunkat - ami örömet okoz, amit a legszívesebben csinálunk, s ami által valamiféle pluszt tudunk adni másoknak is - ám ennek természetesen, nem kell feltétlen nagy dolognak lennie. De mindeközben igyekezni - a lehetőségekhez és körülményekhez képest - a legboldogabbnak, legoptimistábbnak lenni, megértéssel elfogadni azt, amin nem tudunk változtatni, s azt tenni másokkal (és magunkkal is), amit szeretnénk, hogy mások tegyenek velünk. Ha valaki ezt az utat követi - bármi és bármilyen is legyen az - biztos lehet benne, hogy teljes mértékben azt az utat járja, amit járnia kell.
 (forrás: Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu)

Relaxációs zene – Earth - videó
 https://www.youtube.com/watch?time_continue=132&v=mZlVaAMsoM8
forrás:bravotango 

Hunyd le a szemed! Adj hálát mindenért, amid van, és mindenkiért, aki körbevesz téged! Azokért, akiket szerethetsz és akiktől szeretet kaphatsz, akiktől tanulhatsz és akiket taníthatsz, akiknek segítségére lehetsz és akik segítenek téged utad során.
Gondolj céljaidra, melyeket el fogsz érni! Képzeld el az érzést, hogy milyen lesz, amikor sikerült, amikor valóra válnak álmaid! Éld át az örömöt, élvezd ki az érzés minden pillanatát!
Szívd magadba ezt az életerőt, és ezzel az energiával folytasd napodat, hetedet, életedet!
forrás:elmetukre.hu


2019. június 20., csütörtök

Ez a tehén annyira félt, hogy sírni kezdett, amíg rá nem jött, hogy hová vitték



Sok mindent megtudunk most a tehenészeti telepeken tartott szarvasmarhák életéről. Az állatok először a bölcsődében kezdenek, majd óvodások lesznek, később pedig üszők. Ebben a korban esnek át a mesterséges megtermékenyítésen, mivel bika egyáltalán nem található a farmokon. A telepeken kizárólag a tejükért tartják a szarvasmarhákat, de ez előbb, vagy utóbb elapad. Az elapadt tejű tehén sorsa pedig elég szomorú…




A történetünk Emmáról szól, aki szintén egy telepen élt. Őt is megtermékenyítették, de a borját elvették tőle, mert az csökkentette volna a tejleadását. Éveken keresztül így élt. Egy szűk ketrecbe bezárva, elkülönítve kicsinyétől. Az állat nem csak szomorú, de traumatizált is volt, amit könnyen ki lehetett olvasni a szemeiből. A szomorú az egészben az, hogy ezt az eljárást egész életükben ismételniük kell. Miután elapad a tejük, újból megtermékenyítik és kezdődhet előröl az egész.

Szerencsére vannak olyan szervezetek, mint a “Kuhrettung Rhein-Berg” állatvédő egyesület, ahol az együttérző emberek azon dolgoznak, hogy ezek a tehenek minél emberségesebb körülmények között élhessenek a természetes halálig. Az egyesület felvásárolja a tejtermelőktől a teheneket, akik másképp a vágóhídon végeznék. Emmát is ők vásárolták meg és átszállították egy barátságosabb helyre, ahol egy igazán szívszorító dolog történt. Miután elszállították őt, a tehén annyira félt a következményektől, hogy sírni kezdett. Ezután kivitték őt egy biztonságos legelőre, ahol megismerkedhetett néhány másik tehénnel. Először csak óvatosan kezdett lépkedni, majd végül sikeresen összebarátkozott a többiekkel.

(forrás: http://allatbaratok.net)

Síró tehén, most mentve! - videó
forrás:Denis Vila


2019. június 19., szerda

Mit jelent, ha egy elhunyt szerettünk meglátogatott valaha is álmunkban?



Bár már nem élnek a Földön, egyesek úgy vélik, hogy elhunyt szeretteink sohasem hagynak el bennünket. Sokan számoltak be már arról, hogy látták álmukban szeretett hozzátartozóikat, miután elhagyták a létezés ezen síkját.


Ezek az álmok gyakran annyira hiperrealisztikusnak és élénknek tűnnek, mintha valóban látnánk őket és eltöltenék az időt az elhunyt szerettünkkel. Ezeket hívják látogatás álmoknak.

"Az apám és az édesanyám egy évtizeddel ezelőtt körülbelül egy éven belül meghaltak," - írja Dr. Patrick McNamara a Psychology Today-ben. "Körülbelül 6 hónappal az egyes halálesetek után legalább egy élénk álmom volt, amelyben egyikük vagy mindketten benne voltak. Egyik álom esetében sem éreztem azt, mintha normális álmok lennének."

A Psychology Today szerint ezek a látogatás álmok gyakran közös jellemzőket mutatnak:

Az elhunyt gyakran néz ki úgy, mint az életben, bár fiatalabb vagy egészségesebb a megjelenése.

Megnyugtató üzenetet közvetítenek az álmodónak, mint például: "Jól vagyok, és még mindig veled."

Az üzeneteket gyakran telepatikusan vagy szellemileg közvetítik a kimondott szó helyett.

Az álomszerkezetek szervezettek és "normálisabbak", mintsem bizarrak.

Nagyon intenzívek, olyan élményt nyújtanak, mint a valódi látogatások, és az álmodó emlékszik rájuk, amikor felébred.

Az álmodót gyakran megváltoztatja a tapasztalat.

Az álmot a gyászolás folyamatának feloldódása vagy egy szélesebb spirituális nézet követi.

"Sok ember számára, akik egyenlő vagy nagyobb hangsúlyt helyeznek az álmokra az ébrenlét valóságához képest, egy látogató álom azt a meggyőződést nyújtja, hogy a szellemi világ és az élet a síron túl is létezik," - írja McNamara

"A látogató álmok még a modern társadalmakban is jelentős hatással vannak a gyászolókra. Sok gyászoló ember azt állítja, hogy ezek a fajta álmok lehetővé tették a gyász folyamatának sikeres lezárását."

Számos oka lehet annak, hogy elhunyt szeretteink megjelennek az álmainkban:

Megbocsátást keresnek vagy meg akarnak oldani egy problémát, amely életük során keletkezett.

Útmutatást, védelmet nyújtanak vagy figyelmeztetnek.

Hogy megnyugtassanak és tudassák, hogy rendben vannak a "másik oldalon".

Üzenetet közvetítenek.

Hogy megmutassák, hogy van élet a halál után.

Ha legközelebb valaki egy kedves elhunyt közelálló személlyel álmodik, akkor el kell gondolkodnia azon, hogy mit akarhat elmondani, és miért történik mindez.

(forrás:ujvilagtudat.blogspot.com)

Balogh Béla - Az Ember, Energialény! - Fizikai és Spirituális világ!- videó
forrás:ÁLOM EGY ÉLET

2019. június 17., hétfő

Rupert Sheldrake kutatásai is alátámasztják az előzetes megérzés létét



Van alapja annak a sokak által tapasztalt jelenségnek, hogy amikor az ember hirtelen gondol valakire, az illető hamarosan felhívja őt telefonon – közölte kutatásai alapján Rupert Sheldrake kutató, és telefon-telepátiának nevezte el ezeket az érdekes “véletleneket”.


Sheldrake, akinek vizsgálódásait a cambridge-i Trinity College finanszírozta, az általa végzett kutatások révén arra a megállapításra jutott, hogy igenis létezik ilyen előzetes megérzés, mégpedig nemcsak telefonhívások, hanem e-mailek esetében is.

A módszer meglehetősen egyszerű volt: megkérték a kísérleti alanyok 4-4 ismerősét, hogy hívják fel a laborban várakozó barátjukat. A hívás beérkezése előtt megkérdezték az alanyokat, hogy mit gondolnak, ki fog telefonálni.

“A találatarány 45 százalékos volt, vagyis jóval magasabb, mint elvárható 25 százalék. Annak, hogy ez a vak véletlen műve, 1000 milliárd az egyhez az eshetősége”

– jelentette ki a tudós a brit tudományfejlesztési társaság előtt tartott beszámolójában.

Rupert Sheldrake

Elmondása szerint ugyanez volt a találati arány akkor, amikor a kísérleti alanyoknak még az elektronikus üzenet beérkezése előtt arra kellett tippelniük, hogy kitől kapnak emailt.

A dolog egyetlen szépséghibája az, hogy a kutatásba bevont alanyok száma csekély volt: a telefonhívások esetében 63, az emailekében 50 fő.

Sheldrake azonban szentül hisz abban, hogy

létezik gondolati kapcsolat az egyes társadalmi csoportok tagjai között,

és közölte: legközelebbi kutatása során azt fogja vizsgálni, hogyan nyilvánul meg ez a jelenség szöveges mobiltelefon-üzenetek esetében.
(forrás:MTI- rejtelyekszigete.com)

Kapcsolódó írás
A morfogenetikus mező, avagy a mátrix létezik:
https://dszilvia.blogspot.com/2015/12/a-morfogenetikus-mezo-avagy-matrix.html

Mi az a morfikus rezonancia? Rupert Sheldrake- videó
forrás:Rupert Sheldrake


2019. június 16., vasárnap

Miért szeretjük a kutyákat, esszük meg a disznókat, és viseljük a teheneket?



A karnizmus egy domináns hitrendszer, amit sokféle védekező mechanizmus és javarészt nem vitatott feltevés támogat; olyan uralkodó ideológia, ami elősegíti, hogy az emberek támogassák az állati termékek használatát, különösen a húsfogyasztást. 

Dr. Melanie Joy amerikai szociálpszichológus és vegán aktivista, a karnizmus fogalom megalkotója. A Massachusetts Boston Egyetem pszichológia és szociológia professzora. 

A karnizmus fogalmát Melanie Joy alkotta meg 2001-ben, majd népszerűsítette „Why We Love Dogs, Eat Pigs, and Wear Cows” című könyvében. Az elnevezést az angol carnivorous (magyarul: húsevő) szóból képezte.

Rendkívül érdekes könyvet tarthat tehát kezében a Tisztelt Olvasó. A Melanie Joy nevéhez fűződő karnizmus, mint fogalom érzékeltetésén keresztül bemutatja azt a hitrendszert, amelyet folyamatosan építettek belénk, és használnak ki előszeretettel a manapság is működő globális élelmiszeripari multinacionális cégek.

Vajon miért van az, hogy bizonyos állatokat jobban szeretünk, mint másokat, miközben állatbarátnak tartjuk magunkat? 

Hogyan szerethetjük a kutyákat és gondoljuk természetesnek azt, hogy más élőlényeket - amelyek némely esetben intelligensebbek a kutyáknál - tudatunkban lealacsonyítjuk és a valóságban lemészároljuk őket?

A karnizmus egy olyan mélyen a tudatunkban megbúvó hitrendszer, amely érezhető lelkiismeret-furdalás nélkül tesz bennünket erre képessé. Ez az az információ, amelynek megismerése minden ember számára egyaránt fontos ezen a bolygón. Ami a nemzetközi élelmiszeripar kulisszái mögött zajlik, az már nem összeesküvés-elmélet, az már összeesküvés-gyakorlat.

Melanie Joy könyve segít ezen kérdéskör tisztánlátásához.

Ön elég felkészült már arra, hogy megtudja a valóságot? Ha igen, itt a lehetőség hogy ez a számos országban bestseller kötet végre az Ön könyvespolcán is helyén legyen, vagy ami még fontosabb, megismertesse Önnel a karnizmus lényegét.

Ha a húsért, a tejért vagy a tojásért tartod az állatot, korlátozás nélkül tarthatod olyan körülmények között, amelyek miatt, ha ugyanezt kutyával vagy macskával tennéd, börtönbe vinnének.

Ennek eredményeképpen létrejött az iparosított állattenyésztés, a gyárgazdálkodás olyan rendszere, amelyre nem vonatkozik semmiféle jogi kötelezettség, hogy a „gondozásukban” lévő állatokat ne kínozzák. Az iparágban alkalmazott szabványos működési eljárások nem kegyetlennek vannak megalkotva. Nem ez a céljuk vagy szándékuk. Úgy tervezték meg őket, hogy költséghatékonyak legyenek. De ha kiderül, hogy költséghatékony az állatokat olyan körülmények között tartani, ami Auschwitzra vagy Dachaura emlékeztet, akkor ez fog történni.

És ez történt..

Nehéz egészen pontosan bemutatni, milyen rettenetesen bánnak a haszonállatokkal. Az ipar tudja, hogy az emberek szeretik az állatokat, és minden erőfeszítést megtesz annak megakadályozására, hogy a nyilvánosság megtudja, mi történik pl. az ablaktalan raktárakban, ahol tyúkok tízezreit tartják olyan zsúfolt ketrecekben, ahol életük során egyetlen egyszer sem tudják felemelni a szárnyaikat, ahol a csőrüket levágják, hogy ne csonkítsák meg magukat, és dühükben ne öljék meg egymást, amiért kénytelenek így élni.

Az iparág nem akarja, hogy tudd, hogyan élnek az állatok, miközben vágásra készülnek. Nem akarja, hogy tudd, hogy a tejelő teheneket tömegével tartják zsúfolt hizlalótelepeken, ahol alig képesek mozogni, és ahol egyetlen fűszál sincs. Tehát az iparág olyan hirdetési kampányokat mutat neked, amelyek azt mondják, hogy „a remek sajt boldog tehenektől származik”, és olyan tehenek képét mutatja, amelyek elégedetten legelnek a gyönyörű mezőn.

Boldog tehenekről és boldog csirkékről szóló hirdetéseket látunk, és mind hazugság. Teljesen tisztességtelen, de nem illegális. Bármit megtehetsz azzal az állattal, amelynek a húsát, a tejét vagy a tojását el akarod adni, és akármit hazudhatsz, mert szemantikai különbség van az állatok között. Vannak, amelyeket szeretünk, másokat pedig lemészárolunk és megkínzunk.

És valahogyan racionalizáljuk ezt, megfeledkezve arról, hogy valami hihetetlenül fontos közös van ezekben a teremtményekben. Mindannyian ugyanabból a forrásból lélegeznek, mint mi. Mind a földi közösségünk részei. „Mind Isten teremtményei”, ahogyan valaki egyszer bölcsen mondta: „helyük van a kórusban”. 


Melanie Joy Ph. D.
Bevezetés a karnizmusba - A hitrendszer, amely lehetővé teszi, hogy bizonyos állatokat megegyünk, másokat pedig ne


A „Miért Szeretjük a Kutyákat, Esszük Meg a Disznókat és Viseljük a Teheneket”? című ezen kiadványban Melanie Joy ragyogóan feltárja azt a hitrendszert, amely lehetővé teszi számunkra, hogy bizonyos állatokat szeressünk, másokat pedig ne, hogy bizonyos állatokat megegyünk, másokat pedig ne, hogy bizonyos állatokkal jól bánjunk, másokkal pedig ne.

Ez több, mint egy fontos könyv. Kiemelkedően fontos. Ha meg akarjuk gyógyítani kapcsolatunkat az állatvilággal, meg kell hallanunk, méghozzá mélyen, amit Melanie Joy mond.

Minden állattal helyre kell hoznunk a kapcsolatunkat, és nemcsak a kedvükért. Ez nemcsak az állati jogokról szól. Az emberi felelősségről van szó. Megtanítani a gyermeknek is, hogy ne lépjen a hernyóra, ugyanolyan értékes a gyermeknek, mint a hernyónak.

Mahatma Gandhi egyszer azt mondta: 
„Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik”.
 
 . Nem hiszem, hogy csak az állatok egy részére vonatkozó bánásmóddal kapcsolatban mondta ezt. Nem hiszem, hogy csak azokra az állatokra gondolt, amelyek a háziállataink.

Szerintem Gandhi szerette volna a „Miért Szeretjük a Kutyákat, Esszük Meg a Disznókat és Viseljük a Teheneket?” című könyvet. Mert ez egy olyan könyv, amely megváltoztathatja a gondolkozásodat és megváltoztatja az életmódodat. A tagadástól a tudatosságig, a passzivitástól a cselekvésig, és a lemondástól a reményig vezet.
(John Robbins)
(forrás: magyarmenedek.com)

A titkos oka, amiért húst eszünk Dr Melanie Joy- videó
forrás:Viki Stadler


TARTALOM:

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS - ELŐSZÓ

1. Szeretni vagy enni:
„Nem olyannak látjuk a dolgokat, amilyenek, hanem amilyenek mi vagyunk!”
(Anais Nin)

A kutyák megevésének problémája - Szerzett ízlelés - A hiányzó kapocs - Az empátiától az apátiáig - A közöny a kultúrában és a történelemben - Variációk egy témára

2. Karnizmus: A dolgok már csak ilyenek:
„A láthatatlan és a nem létező egymáshoz rendkívül hasonlóak”
(Delos B. McKnown)

„A nyelvem határai a világom határait jelentik”
(Ludwig Witgenstein)

Karnizmus - Karnizmus, ideológia és a status quo - Karnizmus, ideológia, erőszak - Természetellenes született gyilkosok

3. Ahogyan a dolgok valójában vannak:
„Hazudj nagyot, de legyen a mondanivaló egyszerű. Hajtogasd és előbb-utóbb elkezdik elhinni neked!”
(Adolf Hitler)

Hol vannak? - Nem látok, nem hallok, nem beszélek - Hozzáférés megtagadva - Ez a kismalac elment a piacra... - A sertések és az emberek, a trauma genetikája - „Az irányítja a vitát, aki meghatározza a problémát” - Hol a marhahús? - Darabonként halnak meg - Madár agy, csirkék és pulykák - Szenvednek? - Folyamatosan tojást rakni: tojó tyúkok - Faaprító általi halál: humánus vagy elmebeteg? Van tej?, a tejelő tehenek - „Kisbabák:” a borjúhús - Tenger gyümölcsi vagy tengeri élet? - Halak és egyéb tengeri állatok - A halál ajtaján: beteg állatok - „Ez obszcén... A kínzásnak véget kell érnie és csak a hozzánk hasonló emberek segíthetnek nekünk” - Ha a vágóhidaknak üvegfalai lennének

4. Járulékos veszteség: A karnizmus egyéb áldozatai:
„A tények nem szűnnek meg attól, hogy figyelmen kívül hagyjuk őket!”
(Aldous Huxley)

Mennyire vagyunk biztonságban? - Fertőzések, ellenőrzések és az USDA - A humán vágóhídi állat - Üzemeltetési veszélyek a húsfeldolgozó iparban - Kondicionált gyilkosok - A mi bolygónk, mi magunk - A hús környezeti ára - Demokrácia vagy a hús uralma? - A tisztifőorvos figyelmeztetése: az állati termékek veszélyesek lehetnek az egészségre!

5. A hús mitológiája, a karnizmus igazolása:
„Ha abszurditásokban hiszünk, atrocitásokat fogunk elkövetni”
(Voltaire)
„A meggondolatlan tisztelet, amit a hatalom iránt tanúsítunk, az igazság legnagyobb ellensége”
(Albert Einstein)

N, t. sz, az igazolás három betűje - Ismerkedj meg a mítoszteremtőkkel! - A tekintély megkérdőjelezése - A jóváhagyás hivatalos pecsétje, legitimáció - A húsevés normális - A húsevés természetes - A húsevés szükséges - A Fehérje Mítosz - A Szabad Akarat Mítosza

6. A karnizmus Tükörországban, Internalizált karnizmus:
„A tudás legnagyobb ellensége nem a tudatlanság, hanem a tudás illúziója”
(Stephen Hawking)

A Kognitív Trió - Számok és érdektelenség - Szétválasztás, az állatok kategóriába sorolása - Technológia, torzítások és eltávolítás - Torzulások és undorodás - Undor az igazságtalanság miatt - Pszichológiai kárellenőrzés, undorodás és racionalizálás - Érzelmi evés - A kutyahús kivétele, undor és szennyeződés - A mátrix a mátrixban, a karnisztikus séma - Tolsztoj szindróma - A kiút, repedés a karnisztikus mátrixban

7. Szemtanúk, a karnizmustól az együttérzésig:
„Sötét időben a szem elkezd látni!”
(Theodore Roethke)

„Az unokáink egy nap meg fogják kérdezni: Hol voltatok az állatok holokausztja idején? Mit tettetek, hogy megakadályozzátok ezeket a rettenetes bűntetteket? Másodszorra már nem mondhatjuk ugyanazt a kifogást, hogy nem tudtuk.”
(Helmut Kaplan)

2019. június 15., szombat

Halálközeli élményéről mesélt Kautzky Armand színművész



Húsz percig küzdöttek az orvosok a Jászai Mari-díjas színész életéért, amikor egy méhcsípés után allergiás sokkot kapott. Utolsó erejével egy rendelő ajtaját lépte át, ahol a gyors és szakszerű ellátás megmentette az életét.


„Megéltem azt, hogy egy rendelőintézetben fölülről láttam magam, ahogy küzdenek az életemért. Csak annyi történt, hogy beleléptem egy méhecskébe vagy darázsba. Nem tudtam, hogy allergiás vagyok. Annyi erőm volt, hogy leérjek a rendelőbe. Aztán a nagyszerű szakembereknek hála, megmentették az életemet” – mondta a színész, aki elárulta azt is, hogy a szoba sarkából, fentről nézte az eseményeket, s nagyjából 20 percig tartott a túlvilági élmény.

Mint kiderült, a színész vérkeringése leállt, nem jutott oxigén az agyába. Elmondása szerint ott, abban a pillanatban tisztában volt vele, hogy meghal.

„Nagyon boldog voltam, és azt mondtam: Istenem én most meg fogok halni, de semmi probléma. Annyira jó érzés volt. Láttam, ahogy rohangálnak, mindenki izgatott volt. Egyszer csak hallottam egy orvost, hogy azt mondja: adjunk még egy kört mindenből! Három perc múlva leért, lett egy sokk élményem, onnantól pedig eltűnt az a kameraállás és önmagam lettem” – emlékezett vissza Kautzky Armand, aki most már másként tekint a halálra.
(forrás: Színes Ász)

Müller Péter: Minden emberi lélek halhatatlan - videó

2019. június 14., péntek

Tibeti Halottaskönyv – buddhista túlvilági kalauz


A Tibeti Halottaskönyv leírása szerint a haldoklás és a halál utáni állapot állandóan választási lehetőséget kínál: vagy belemerevedünk kötődéseinkbe és félelmeinkbe, vagy felismerjük valódi természetünk szabadságát. A könyv arra tanít, hogy ez a lehetőség életünk minden percében nyitva áll. Leírása a halál korai szakaszairól teljesen megegyezik azoknak a vallomásaival, akik a klinikai halál állapotából tértek vissza.


A könyv a léleknek a test halála utáni útjával foglalkozik. 

Tartalmát régen szájról szájra adták tovább, míg végül leírták. Az általunk ismert szövegváltozat a VIII. századból való, tehát több mint ezer éves. A Halottaskönyv szövegét hangosan olvasták a haldokló mellett és a temetési szertartás alatt. Ezzel segítették a haldoklót, hogy minden jelenséget felismerjen, amikor azokkal találkozik, hogy megismerje és megszeresse új tartózkodási helyét, és ne tartsa őt vissza semmiféle szeretet és érzelmi kötelék a földi élethez.

C. G. Jung úgy fogja föl a Halottaskönyvet, mint útmutatót egy fordított beavatási szertartásról, amelynek során a meghaló ember tudattalanja negyvenkilenc rituális lépéssel végigjárja a fordított fejlődést. Végül mint megszülető ember az anyaölben érkezik célba.

A buddhizmus számos irányzatán belül, a tibeti buddhizmus tanításai adják a legtisztább képet a buddhisták halál utáni képzeteiről. 

A tibeti lámák leírásai olyan világosak, hogy számos európai tudós úgy véli, a tibeti tanítók valóban jártak „odaát”. Az ilyen lámák élményei alapján állították össze Tibetben azt a túlvilági kalauzt, amelyet Európa a „Tibeti Halottaskönyv”-ként ismert meg. Eredeti neve Bardo Tödol, amely a köztes létből való megszabadulást jelent.


Mi a bardó?

A buddhizmus alaptanítása szerint, mindennek, aminek kezdete van, van vége is, így szükségszerű, hogy minden, ami keletkezett el is múljék. Éppen ezért semmi sem állandó, minden evilági dolog valamilyen módon a keletkezése és az elmúlása közötti köztes létben időzik. Minden, amit ismerünk, előbb-utóbb megváltozik, és átváltozásában számunkra felismerhetetlen formát ölt. Soha egyetlen dolgot sem birtokolhatunk. Éppen a dolgok állandótlan természete teszi lehetetlenné azt, hogy bárki bármit is sajátjának mondjon: ugyanis maga a birtokló személy is állandó változásban van, s az is, amit sajátjának gondol. Másodpercről-másodpercre mindig egy új ember egy új valamit birtokol, de ez a két új dolog, bár szoros kapcsolat áll fenn közöttük, nem azonos az előző kettővel. Nem vagyunk azonosak azzal a személlyel, akik háromévesen voltunk, még a sejtjeink is kicserélődtek, nemcsak a személyiségünk. Minden változik: a személyiségünk ugyanúgy, mint minden körülöttünk. Ami a változatlanság illúzióját kelti, az a változás mögött rejlő láthatatlan „lélek”, amelyet a tibetiek tiszta tudatnak neveznek.

Az ember tehát állandó változásban él. Létezési formájának alapeleme a változás, amelytől mégis minden ember fél. A félelem oka a megszokásból és a ragaszkodásból ered, abból, hogy a kialakított szokásrenden alapuló „élet” megváltozhat, netán elveszhet. 

Pedig ez szükségszerű. Az, amit mi életnek nevezünk, valójában számtalan, egymástól szinte függetlenül létező időpillanat egymásutánja. A másodpercről-másodpercre történő változás minimális, ezért szinte észre sem vehető. Azonban ha megnézzük, hogy akár csak az elmúlt egy évben hová vezetett a harmincegymillió-ötszázharminchatezer másodperc, akkor láthatjuk, hogy az apró, észrevehetetlen változások milyen radikális állapotváltozásokhoz vezethetnek. Éppen ezért az emberi élet, nem más, mint folyamatos állapotváltozások összessége, amelyeket az állandóság képzete fűz össze egyetlen lánccá. Az élet nem más, mint bardó, a megszületés és a halál közötti időszakban beálló állapotváltozás.

A bardó egyben egy tudatállapotot is jelöl, amelyben az ember éppen tartózkodik. A buddhista felfogás szerint az életünk állapotváltozásait leírhatjuk úgy, hogy a tudatállapotok változásairól beszélünk. A tudatállapot-váltás folyamata az átlagos tudatműködés mellett nem irányított, ezért gondolják általában az emberek, hogy az életük eseményei sorsszerűek, vagy esetlegesek. Az automatikus tudatműködés esetében ugyanis az adott személy tudattalan elvárásai, megszokásai és indítékai határozzák meg, hogy a következő másodpercben mit érzékel. Ha a tudati beidegződéseket felismerjük, és azokat módosítjuk, például meditációval, akkor a tapasztalás folyamata is megváltoztatható.

Tibeti Halottaskönyv - videó

Az egyes tudatállapotokat a tibetiek hat nagy csoportba sorolják, ezért hat bardó létezik, amelyek a tudati működés hatféle alaptípusát írják le.

A halál előtti három bardó

1. Az emberi világ bardója 

A szkjena bardó azt a köztes létállapotot jelöli, amelyben az ébrenlétben eltöltött tudatos cselekedeteket véghezvisszük. Az európai filozófiai hagyomány sokáig ezt az egyetlen tudatállapotot nevezte tudatosnak. Ez az a tudatállapot, amelyben felkelünk az ágyból, és tesszük a napi dolgainkat. Ez egy komplex tudatműködés eredménye. Ugyanúgy hozzátartozik az érzékszervi észlelés, mint a kognitív mentális folyamatok. A szkjena bardóban történő tudatműködés szab határt megismerésünknek, és ez határolja be cselekvőképességünket is. Ezért az emberi világ bardójában a cselekedetek korlátoltak: nem tudunk repülni, falakon átmenni, stb.

2. Az álom bardója 

A milam bardó azt a létmódot jelöli, amelybe álmodáskor kerülünk. Az ilyenkor életbe lépő tudatműködés, a manasz véletlenszerűen választja ki a raktárból az ott elrakott emlékeket. A tibetiek elképzelése szerint a manasz lemásolja földi testünket, és egy álomtestet szül, amelyet az átlagos álmodó arra használ, hogy a véletlenszerű álomképeket felfogja. A tibetiek dolgozták ki az álomjógát, amely arra szolgál, hogy az ember álmában „felébredjen”, azaz összeolvassza az emberi világ bardóját az álom bardójával. Ilyenkor az ember képessé válik tudatosan álmodni, így álmában felszínre hozhatja a tudata mélyén rejtőző titkokat, egyetemes igazságokat.

3. A meditációs állapotok bardója 

A csamtan a meditációban elért tudatállapot-változásokat takarja. Ezen tudatállapotok skálája rendkívül széles. A meditációs gyakorlatok végső célja a tudat tiszta természetének megismerése, amely a hat bardó egybeolvadását jelenti. Azaz az élet és a halál egybeolvadását.

A halál utáni három bardó

A Tibeti Halottaskönyv a halál utáni bardókkal foglalkozik. A halál a tibeti buddhista felfogás szerint nem más, mint állapotváltozás – a tudat állapotának radikális megváltozása. Miután jelenlegi tudatállapotunk a fizikai testhez kötött tudati működéshez kötődik a leginkább, a fizikai test halálával gyökeresen megváltozik. Minél kevésbé kötődik jelenlegi tudatunk a testhez, annál kevésbé viseli meg a testtől való elválás. A halál, amely az emberi tudatosság világának végét jelenti, egyben a következő köztes lét kapuja. Nincs végső pusztulás, vagy végső megszűnés, csak átmenet van az egyik köztes létből a másikba. A buddhizmus szempontjából az átmenet folyamata, illetve az átmeneti időszakok a legértékesebbek (pl. az ébrenlétből az elalvás, illetve az ébredés folyamata), mert ilyenkor láthatja meg a tudat, hogy valójában mi is tartozik tiszta természetéhez.

A tibeti látnok-lámák szerint egy átlagos ember tudata kb. 49 napon át tartózkodik a halál utáni bardók valamelyikében.

4. A haldoklás bardója

A csikai bardó a buddhizmus szempontjából a legértékesebb. Ez az élet és a halál közti állapot, ahol a testi funkciók fokozatosan alábbhagynak. Ahogy lassul a szívverés és a légzés, és ezzel együtt a testiség érzete, úgy erősödik fel a belső világ energetikai észlelése. Az ember a testét nem szilárdnak tapasztalja, hanem az egymásba olvadó minőségek összességeként. Hol folyékonynak tűnik, hol gázneműnek, hol nagyon törékeny váznak, stb. Fontos, hogy a haldokló felismerje saját haldoklási folyamatát. Ilyenkor az átlagembert félelem tölti el, amely rendkívül hasznos lehet a halál beálltát követő periódusban, ugyanis ez a félelem ébreszti fel a széthulló öntudatot önnön ájultságából.

A felragyogó világosságot, amelyet a haldokló a meghalás pillanatában lát, a tibetiek a tudat tiszta természetének ősfényével azonosítják, amely isteni természetű. Aki meditációiban korábban már megtapasztalta ezt az isteni energiát, annak módja van ilyenkor, hogy éberségét fenntartva egyesüljön ezzel a fénnyel. Az átlagember tudata azonban a fényrobbanással egyidejűleg kialszik. A kialvást követően, egyéni felkészültségtől függően, a tudat ájult öntudatlanságban időzik. A manasz tudatállapot automatikus működése ébreszti fel a halottat tudati ájultságából, amely legfeljebb 3 napig tart, sok ember esetében azonban ez csupán pár másodpercet jelent.

Az ájultságból ébredező tudat egyre több régi tudatfunkcióját állítja vissza raktártudata segítségével. A manasz a raktártudatból lassan újra lemásolja az elhalt alakját, személyiségét, így végül a halott újonnan születő túlvilági tudata önmagát evilági testéhez hasonló bardótestben találja. A bardótest megszilárdulása zárja le a csikai bardót. Ha a túlvilági test megszületik, a tudat tiszta fénye elhalványul.

5. A valóságos átélésének bardója

A halált megjárt lámák leírása szerint a bardótest formája teljesen megegyezik fizikai testünk formájával, úgy, ahogy álmunkban is saját testünk mintájára készítjük el álomtestünket. Ez a forma persze megváltoztatható, miután puszta tudati kivetülés. Ez azt jelenti, hogy mindenki az önmaga testéről alkotott legideálisabb formában jelenik meg, vagy adott esetben valamilyen vágyálom által szült szupertestben. Miután erre a testre nem érvényesek az evilági természeti törvények, szabadon megy át falakon, a gondolat erejével repül bárhová, nem sérülhet meg, bármilyen alakká változhat, stb. A bardótudat sokkal érzékenyebb, így képes az életében hozzá közelálló személyek gondolatait érzékelni, tudja, mit gondolnak, mit éreznek.

Az elképzelések szerint a csönyid bardó első hét napjában minden egyes napon megjelenik egy-egy segítő istenség. A halott számára, ha elfogadta önmaga halálának tényét, egyre kevésbé válik érzékelhetővé az emberi világ, és lassan magasabb tudatállapotba emelkedve végképp „elhagyja” ezt a világot. 

Valójában nem megy sehová, csak tudatállapota változik meg, amely miatt számára lehetetlenné válik ennek az alacsonyabb rezgésszintű világnak az észlelése. Ilyenkor a halott vizuális terét egy halványkéken derengő semleges végtelen tér tölti ki, amely a tudat tiszta természetével egyenlő. A halott ebbe a semleges térbe vetíti bele álomszerű látomásait, és itt jelennek meg számára a segítő istenségek is.

Nincs általános törvény arra, hogy a csönyid bardó hány napig tart. Ezt a bardót az zárja le, hogy a halott tudatában elmúlt élete iránt érzett vágyódás ébred. Ezt szimbolikusan úgy jelenítik meg, hogy megjelenik Jáma, a halál istene, aki a haldokló elé tükröt tart, amelyben megláthatja életének minden részletét. Jáma nem ítél, és nem vádol, a halott maga az, aki minden cselekedetét újraéli, de ezúttal nem csak saját szemszögéből, hanem másokéból is. Így maga ismeri fel hibáit, tökéletlenségeit, amelyek alapján a tökéletesedés iránti vágy ébred benne, ez pedig az újramegtestesülések bardójához vezet.

6. Az újjászületések bardója

Miután felébredt az elhunytban az emberi létforma utáni vágy, a szidpa bardóban látomásai erotikus színezetet vesznek. Annak megfelelően, hogy a szeretkező párok melyik neméhez vonzódik inkább, dől el, hogy milyen nemű újjászületéshez jut. Ha a férfialakhoz, akkor nőként születik újjá, ha a nőhöz, akkor férfiként. Elvileg befolyásolható az újjászületés helye és ideje, ez azonban csak azoknak adatik meg, akik tudatukat úgy pallérozták, hogy még a szidpa bardóban is legyen erejük tudatukat irányítani.
(forrás: kemma.hu)
Felhasznált forrásmunka: Tarr Bence László: Tibeti Halálmeditációk – A halál értelmezése a tibeti buddhizmusban

Pressing Lajos előadása. Lélekvándorlás lélek nélkül /Élet, halál és újraszületés a Tibeti Buddhizmusban/ - videó
A felvételt Kalo Jenő készítette - Jenő KaloTV