2020. március 31., kedd

Itt a módszer, ami fiatalítja az agyat és segít a stresszkontrollban


Miközben a világ kezdete óta keressük az örök fiatalság forrását, a tibeti buddhista szerzetesek talán már meg is találták. A Neurocase tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerint a titkuk egyszerű, ami a meditáció gyakorlatában rejlik. A kutatók most MRI vizsgálatokkal is igazolták a tényt: a 41 éves Yongey Mingyur Rinpoche agya pontosan nyolc évvel látszik fiatalabbnak a felvételeken.

Yongey Mingyur Rinpoche
Forrás: imdb.com

A belső békére törekszik

A Wisconsin-Madison Egyetem egy neves tibeti szerzetes-tanítót kért fel arra, hogy több éven át figyelemmel kísérhesse az agya öregedését. A most 41 éves Yongey Mingyur Rinpoche saját bevallása szerint 9 éves kora óta meditál. Naponta több órán át végez különböző szellemi gyakorlatokat és lelki elmélyülést, amivel a belső béke és a tartós nyugalom megszerzésére törekszik.

A kutatók az első vizsgálataikat tizennégy éve végezték és azóta évente készítenek mágneses rezonanciás képalkotást (azaz MRI-t) a férfi agyáról, amelyen négyszeres szkennelésben tudják tanulmányozni a kapott adatokat. 
Ezzel párhuzamosan kísérik nyomon 105, körülbelül hasonló korú önkéntes felnőtt agyának öregedését is, akik a kontrollcsoportot jelentik.

Richard Davidson (balra) és Yongey Mingyur Rinpoche (jobbra)
Forrás: Michael Conway/Center for Healthy Minds

A szerzetes agya nyolc évvel fiatalabbnak néz ki, mint a biológiai-naptári életkora
– mondta Richard Davidson, a Wisconsin-Madison Egyetem pszichológiai és pszichiátriai professzora a LiveScience tudományos online portálnak. – A megállapításaink arra engednek következtetni, hogy „a meditációs gyakorlatok összekapcsolhatók a lelassított biológiai öregedéssel".

Az MRI-vizsgálatok eredményeinek összegyűjtése után a tudósok a BrainAGE nevű számítógépes szoftver segítségével becsülték meg a kutatásban résztvevők agyának életkorát a szürkeállomány méretének figyelembevételével.

Hatásos a mentális és a sejtszintű stresszhatásokkal szemben

A BrainAGE elemzése kimutatta, hogy Yongey Mingyur Rinpoche agya a kontrollcsoport tagjaival ellentétben láthatóan késleltette a biológiai öregedést.

Most már biztosan kijelenthetjük, hogy ennek a tibeti szerzetesnek az agya lassabban öregszik, mint a kontrollszemélyek agya 
– mutatott rá Richard Davidson, hozzátéve, hogy a férfi eddigi életének több mint 60 ezer óráját meditációval töltötte. – Ugyanakkor jól látszik az is, hogy a szerzetes agyának egyes területei, például a koncentrációért vagy a figyelem összpontosításért felelős régiók jóval fejlettebbek, mint a többieké.

Hozzátette: a vizsgálat eredményeitől függően rejtély, hogy mennyi meditációra lehet szükség ahhoz, hogy ezek a változások bekövetkezzenek. 
A szakemberek egyelőre még abban sem biztosak, hogy a lelassított agyi öregedés csak a lelki elmélyülés vagy más tényezők, például a tibeti életkörülmények vagy az egészséges táplálkozás együttes eredménye.

A meditáció nem pusztán annyit jelent, hogy öt-tíz percet csendben ülünk: tudatos erőfeszítést követel
Forrás: Imaginechina/Bian Qing - Imaginechina

A meditáció kétségkívül egészséges lehet azok számára, akik rendszeresen gyakorolják 
– magyarázta Dr. Kiran Rajneesh, az Ohio Állami Egyetem Wexner Orvosi Központának neurológusa, aki nem vett részt a kutatásban. – Bizonyítottan fel tudja venni a harcot a mentális és a sejtszintű stresszhatásokkal, ami „egy pillanatra le tudja fékezni a rohanó életünket".

Erre a stresszkontrollra pedig most, egy világjárvány idején mindennél nagyobb szükségünk lehet.
(forrás.origo.hu)

Kapcsolódó írás
Az elme tudománya:

Az elme tudománya 3/3 - videó

2020. március 30., hétfő

Peller Mariann Gáspár Lacival beszélgetett



Gáspár Laci mesélt Istenbe vetett hitéről, földöntúli tapasztalásairól.

Miért kezdtél el a hit felé fordulni? Miért volt szükséged kapaszkodóra?


 Peller Mariann vendége Gáspár Laci az Utazás a lelked körül 

A szüleim hívő keresztények voltak. Én nem, soha nem szerettem beállni a sorba. Magamtól jutottam el odáig, hogy elkezdtem keresni Istent. Lehettem olyan 13-14 éves, akkor volt egy két évig tartó, viszonylag nehéz szakasza az életemnek: akkoriban nem mertem esténként elaludni. Úgy kezdődött, hogy álmomban rájöttem, hogy álmodom, felébresztettem hát magam, de valójában nem ébredtem fel, hanem megrekedtem az álom és az ébrenlét között. Feküdtem az ágyban, mindent láttam, hallottam, ami körülöttem történt, de nem bírtam megmozdulni, és nem bírtam megszólalni. Olyan nyomasztó érzés volt, mintha valaki ráült volna a mellkasomra. 

Gáspár Laci 
Forrás: RTL Sajtóklub

Féltél?

Nagyon. Akkor kezdtem el igazán félni, amikor ugyanígy álom és ébrenlét között meghallottam, hogy apu azt mondta anyunak: „Te, menj már be, nézd meg ezt a gyereket, nagyon nyöszörög!” Kiabálni akartam, anyukám odajött, fölém hajolt, de úgy látta, hogy alszom, hát visszament apuhoz. Másnap elmondtam nekik, hogy ezt álmodtam, ők pedig megdöbbenve mondták, hogy ez nem álom volt, pontosan így történt. Attól kezdve elkezdtem keresni Istent. Mindenkinek, aki csak szembe jött, elmeséltem a bajomat, hátha tud segíteni. De emiatt félni kezdtek tőlem, mert a romák azt mondják, ilyenkor boszorkányok ülnek rajtad. Elkezdtem imádkozni, és szerintem Isten akkor látta, hogy én őszintén keresem őt. 

Végül mi segített?

Találkoztam keresztény emberekkel, nekik is elpanaszoltam a bajomat, mire az egyikük azt javasolta, hogy legközelebb, amikor ezt átélem, mondjam azt, hogy „Sátán, távozz tőlem, Jézus Krisztus gyermeke vagyok!” Éjszaka megint jött a lidércnyomás, eszembe jutott a mondat, kimondtam magamban, és abban a pillanatba, mintha elfújták volna, elmúlt az egész! Azóta tudom, hogy tényleg van Isten és akkor, ott megsegített engem. Attól kezdve sokat olvastam a Bibliát, talán az az egyetlen könyv, amit kiolvastam. (nevet)

Gyakoroltad is a hitedet?

Én akkor is azt gondoltam, hogy nem az a lényeg, hogy közösséghez tartozz, vagy templomba járj. Magadba, a szívedbe kell beengedned őt, te vagy a templom. Ha benned van Isten szelleme, akkor arra kell vigyáznod, hogy a te templomod olyan maradjon, hogy ott maradhasson Isten szelleme.

 Gáspár Laci: „Magadba, a szívedbe kell beengedned őt, te vagy a templom” 
 Fotó: Bencze Zoltán/Facebook/Gáspár Laci

Ezt adod át a gyerekeidnek is, Laci?

Igen, látszik az egész életemen ez a hitvallás. Még akkor is, amikor nehéz helyzetbe kerültem, ez a hit mindig erőt adott. Például, amikor kiderült, hogy anyukámnál rosszindulatú daganatot találtak, akkor sem kétségbeesve imádkoztam, hanem erőt éreztem magamban. Abban a másodpercben tudtam, hogy meg fog gyógyulni. 

Volt még olyan élményed, ami bizonyosságot adott, hogy Isten valóban létezik? 

Ilyen volt a Megasztár vigaszágas fordulója is. Két jelet kértem – mert a Bibliában is így olvastam –, nehogy azt mondjam majd, hogy csak véletlen volt. Az egyik jel az volt, hogy ismerje el a zsűri, hogy hibázott, amikor nem juttattak tovább az előző fordulóban. A másik pedig, hogy mondja azt minden versenyzőtársam, amikor megkérdeznek bennünket, hogy én jussak tovább. Mind a két jelet megkaptam, ezért amikor a végén kiderült, hogy én jutok be, én már csak eljátszottam, hogy örülök, mert tudtam, hogy be fogok jutni. 

A rendíthetetlen hiteddel másokra is hatással vagy?

Egyszer ByeAlex egy forgatáson Istennel viccelődött, én pedig rászóltam. Akkor azt mondta, ő nem hisz Istenben, ateista. Meséltem neki sok mindent, többek között azokról is, amikről neked, míg végül Alex azt mondta: „Laci, amióta ismerlek téged, azóta én is kezdek hinni Istenben.” Szerintem ez nagy dolog.

 ByeAlex: „Laci, amióta ismerlek téged, azóta én is kezdek hinni Istenben” 
 Fotó: Hirling Bálint/Origo

Mesélj egy kicsit a párodról is, hosszú út vezetett hozzá, hiszen ő a már a harmadik asszonyod... 

Életemben először most mondhatom el azt, hogy boldog vagyok, és ez már öt éve tart. Én még sosem voltam boldog. Többször hittem, hogy szerelmes vagyok, de csak akkor jöttem rá, hogy nem voltam az, amikor megtapasztaltam az igazi szerelmet. Ezért is nagyon hálás vagyok Istennek.

A gyerekeid születésénél jelen voltál? 

Ott voltam mindig. Mirit is én fogtam először a kezemben, megvan az első pillanat, amikor hozta ki a nővérke, megérezte, hogy ott vagyok, és kicsit felemelte a fejecskéjét. Mindenki csodálkozott, hogy milyen erős. Lacika születésének pillanatára is emlékszem, amikor fogtam a karomban, és azt mondtam neki: „Ne félj, sosem hagylak el!” Mert akkor már tudtam, hogy a kapcsolatunknak vége, csak a gyerek miatt maradtunk együtt. És emlékszem arra is, hogy Noelkának először mit mondtam. Azt mondtam: „Köszönöm, hogy jöttél!” Amikor kiválasztottuk a nevét, szerintem az is Istentől jött. Azt hittük, hogy lány lesz, akkor Csenge lett volna. Kiderült, hogy fiú, és jött az első gondolat: Noel. Tudod, mit jelent? Csak utólag néztük meg. Azt jelenti, Isten születése. Úgyhogy én tudom, hogy Noel Isten áldása, aki beleszületett az életünkbe. 
(forrás:life.hu)

Utazás a lelked körül - Gáspár Laci - videó

2020. március 29., vasárnap

Ha tetszik ha nem, mind meghalunk!



A gondolataim és a cikk tartalma nem vonja kétségbe és nem bagatellizálja el a veszteség által létrejövő fájdalmat és megrendülést!

A közelmúltban elhunyt Gesztesi Károllyal, most pedig Kobe Bryanttel kapcsolatban generálódnak orrvérzésig az ilyen és ehhez hasonló tartalmak a neten.


Élj a pillanatban, mondd ki, tedd meg, ne várj, ne halogass, hívd fel, mondd el neki, hogy szereted, tölts vele időt! Ilyen és ehhez hasonló jelmondatok özöne tölti meg egyre inkább a közösségi médiát és a mindennapok szemléletét, amivel alapvetően én is egyetértek. DE!

Ha ennek az életszemléletnek a csapásvonalán éljük az életünket, akkor a legeslegfontosabb, hogy mindezt önazonos módon tegyük. Gondolok itt arra, hogy a jelen megélésének, és a valódi szeretet kifejeződésének a legfontosabb üzenete a belső béke, és nem a halál árnyékával való versenyfutás!

Egy dolgot azonban nem látok sehol kommunikálni, ami szintén a legeslegfontosabb ezzel a témával kapcsolatban, mégpedig, hogy mindezt szabadlelkülettel, lelkiismeret furdalás nélkül, teljes szívből és szabad akaratból tegye az ember. Hiszen mindenkinek máshol és máshol vannak a határai.

Mert hiába hívogatod naponta a szertetteidet, hiába mondod el adott esetben a számodra amúgy fontos dolgokat, hiába helyezed át a fontossági sorrendet az életedben, hiába sajtolod ki az énidődet mások hasznára, ha mindezek mögött nem a saját szívből jövő indíttatásod és a szabad akaratod húzódik, hanem, megfelelési kényszer, vagy lelkiismeret furdalás alapú viselkedésminta, aminek a félelem és az önállótlanság a gyökere, megfűszerezve az „Elég jó vagyok-e?” alapvető pszichológiai kérdéssel.

Ha valódi, tiszta, feltétel nélküli szeretettel érintkezünk, ahhoz nem kell naponta, hetente kapcsolódnunk azzal, akivel valóban tisztán éljük érzelmileg az életünket. Attól mert mindennap, vagy hetente, havonta, beszélsz, találkozol egy szeretteddel, annak a gondolatnak a zászlaja alatt, hogy „jaj, istenem mi van, ha ez az utolsó találkozásunk”, vagy „biztosítanom kell őt arról, hogy fontos nekem”, ettől még nem válik tartalmassá sem értékessé az együtt töltött idő, és annak az üzenete, és energetikája sem értékelődik fel.

Arra szeretnék rávilágítani, hogy mennyi torzult kapcsolat vonaglik a világban a megfelelési kényszer és társas kapcsolati függőségek miatt, a leválás, elválás képessége elsajátításának hiánya miatt. A megfelelési kényszer miatt, a szeretet félreértelmezése miatt, a szeretet valódi ismeretének hiánya miatt, a szeretetnyelvek ismeretének, elfogadásának és alkalmazásának hiánya miatt, az önszeretet és az Önismeret hiánya miatt. És a haláltól való félelem miatt.

Mert nem attól válik értékessé egy kapcsolat, ha minél több időt töltünk együtt, hanem attól, ha az együtt töltött idő valódi és minőségi tartalommal telik el mindegyik fél számára. Mert ebben az esetben biztosak lehetünk benne, hogy úgy búcsúzunk és olyan élmény emlékekkel távozunk egymás mellől, ha ezek után soha többé nem találkozunk, a lelkünk akkor is békében, szeretettel ringatva – búcsú ölelve tudja útjára engedni a távozót.

Miért is ragaszkodunk, mihez is, kihez is ragaszkodunk, mit is siratunk, kit is sajnálunk tulajdonképpen, amikor meghal valaki. Csakis magunkat senki mást.

Mi is az, amivel ilyenkor küzd az ember, amivel nem tud adott esetben megbirkózni. Nem a másik fél hiánya, hanem a saját érzéseinek definiálása, kimondása, megélése, átélése és azok feldolgozása. Hogy miért van ez így? Mert nem tanítják, nem tanuljuk a gyászmunkát! Mert a halálról nem természetesen, hanem rettegve gondolkodik a társadalmunk. Ilyen címkékkel tűzdelve, mint tragikus hirtelenséggel, feldolgozhatatlan, felfoghatatlan, drámai, érthetetlen. Persze, ha minden jól megy, az öregedési ciklusokat követve búcsúzhatunk el a szeretteinktől, de ez korántsem magától értetődő. Ennek is valahogy a közszemléletbe be kéne kerülnie, hogy igen, jó esetben az életkor határozza meg a halálozási sorrendet, de ez korántsem egyértelmű.

És mind meghalunk, nincs kivétel, ezért születtünk, hogy fejlődjünk, és egy számunkra alkalmas és magunk által kiválasztott pillanatban elhagyjuk ezt a földi síkot. Igen tudom, ez sokaknál csapkodja a biztosítékot, de saját tapasztalatból tudom, hogy több kilépési lehetőségből, mindenki maga dönt arról, hogy mikor is távozik. 
Semmi meglepő nincs ebben, semmi az égvilágon, pont olyan természetes, mint az, hogy a világra jöttünk. Mégis úgy tekintünk a halálra és az elválásra mintha az valami váratlan és felfoghatatlan dolog lenne. Mintha nem lenne benne az élet nevű szerződésben. Pedig nem is az apró betűs részbe fogalmazza ezt bele a mindenség, hiszen attól a pillanattól, ahogy megszületik egy ember, egyértelműen magában hordozza az elmúlást is.
Azt hiszem ezen a téren kéne sokat fejlődnünk, hogy a nevelési normákba beletartozzon a halál fogalmának megértetése, a gyászmunka közismertté tétele és ezen folyamatok érzelmi feldolgozásának készségszintű elsajátítása.

Attól miért nem félünk soha, hogy nem jön tél után tavasz? Mert tudjuk, hogy az élet velejáró körforgása, hogy előbb vagy utóbb, de Március – Április körül kivirágzik az éghajlatunk és tudjuk, hiába tombol a nyár, jön az ősz és a tél, tehát újra jön az elmúlás. Hiába hosszú a nyár, hiába élvezed minden pillanatát a csodás őszi melegnek, tudod, hogy jönni fog a hideg, rideg tél, amit majd szintén tavasz követ. Miért nem pont ilyen természetes az is, hogy ha megszületik egy élőlény, az egyszer, egy általa kiválasztott időpontban visszatér oda ahonnan érkezett, vallási nézetre való tekintet nélkül, ebbe minden belefér, a porból lettünk porrá leszünk és a reinkarnáció is.

Egészséges módon a halál feldolgozásának is pont így kellene működnie. Hagyni, hogy a szeretett személy elvesztésének a helyét valami új és virágzó dolog foglalja el a lelkünkben.

 Lehet az egy új hobbi, egy új kapcsolat egy új szakma, egy új életmód. Ezek azok a dolgok, amik méltó módon tudnak emléket állítani valaki helyének és nem pedig az, amikor egy életen át hordozza valaki az emléknek nevezett fájdalomtestet. De ezt tanulni kell, és ezt a folyamatot úgy hívják, hogy gyászmunka.
(forrás: Sándor Zsuzsanna Ilona - kicsibudoar.hu)

Kapcsolódó írás
Gyász, a veszteség feldolgozása:
 https://www.webbeteg.hu/cikkek/psziches/16802/gyasz-a-veszteseg-feldolgozasa

Pink Floyd - Things Left Unsaid - videó
Gyász, a veszteség feldolgozása

Részletek: https://www.webbeteg.hu/cikkek/psziches/16802/gyasz-a-veszteseg-feldolgozasa
Gyász, a veszteség feldolgozása

Részletek: https://www.webbeteg.hu/cikkek/psziches/16802/gyasz-a-veszteseg-feldolgoza

2020. március 28., szombat

DR. EDITH FIORE NYUGTALAN HOLTAK



A könyv a megszállottságról és annak gyógyításáról szól.
A híres, amerikai pszichológusnő így vall művéről:  
A Nyugtalan holtakban nem próbálom meg bebizonyítani, hogy szellemek valóban léteznek, és azt sem, hogy betegeimet valóban szellemek szállták meg. Ehelyett inkább azt mondom el, hogy mi minden történik a rendelőmben naponta, és bemutatok egy igen hatékony - bár nem mindenható - terápiás módszert, amely a huszadik századi hipnoterápia kontextusába helyezi az ősi fogalmakat.


Betegeimmel abból a munkahipotézisből indulunk ki, hogy a személyiség túléli a test halálát. Az évek során sok ember számolt be nekem arról, hogy szeretteik szellemeinek jelenlétét érezték, néha közvetlenül azok halála után. Gyakran csak tudták, hogy ott vannak. Máskor látták, vagy hallották
őket, vagy egy bizonyos illat - az elhunyt parfümje, vagy kedvenc pipadohányának illata, stb. - utalt a jelenlétükre. Ezek a szellemek nem voltak földhöz kötött szellemek, hanem csak látogatóba jöttek a
szellemvilágból, hogy segítsék, és vigasztalják az ittenieket. Azok az entitások okoznak problémákat, amelyeknek nem sikerült a túlvilágba való átmenet. Ezek az emberek megszállásával ártalmas és pusztító hatást fejtenek ki. 

Azzal, hogy segítünk a megszálló szellemnek távozni, megszüntetjük az ártó hatásokat, ami sokszor drámaian megváltoztatja a beteg életét. Azért éreztem szükségét annak, hogy ezt a könyvet megírjam, mert a megszabadítás valóban működik. Lehet, hogy szokatlan és nyugtalanító dolgokat fognak itt olvasni, de remélem, hogy az önmagukon és másokon is tapasztalt jelenségek magyarázata végül is a segítségükre lesz. 
Talán kiderül, hogy az eddig megoldhatatlannak hitt problémáik megoldhatóak, és meg lehet találni a megoldáshoz szükséges módszereket. Mindenesetre legalábbis új távlatok nyílhatnak fel önök előtt az emberi viselkedés megértésében. 

Ami itt feltárul, talán arra készteti önöket, hogy elgondolkozzanak azon a lehetőségen, hogy valóban van élet a halál után - és ez a hit már önmagában is alapvető, mély változásokat idézhet elő önökben.
E könyv egyszerre szól a laikusokhoz és a szakmabeliekhez, akik saját fegyvertárukba illeszthetik terápiás módszereimet. Egyes fejezetek bizonyos értelemben a professzionális gyógyítóknak szóló
tankönyvnek is tekinthetők. 

A Nyugtalan holtakban felhasznált esettanulmányok annyira kényes és személyes természetűek, hogy szükségesnek és fontosnak tartottam megvédeni betegeim inkognitóját. E cél érdekében titokban tartottam nevüket, de összes lényeges tulajdonságaikat hűen bemutattam.
De nem kell a reinkarnációban hinniük ahhoz, hogy eredményesen alkalmazhassák az itt bemutatott módszereket és eredményeket.
 
 Dr. Edith Fiore

 Dr. Raymond A. Moody, Jr., az ÉLET AZ ÉLET UTÁN és a TÚLVILÁGI FÉNY szerzője:

 Lehetséges az, hogy egy „túlvilági", testetlen „szellem" vagy „entitás" rákényszerítse akaratát egy élő emberi lényre, és ezzel tudat- és viselkedészavarokban megnyilvánuló megszállottságot okozzon?
Annak ellenére, hogy a nyugati pszichológia és orvostudomány egészében véve elvetette ezt a
lehetőséget, mint amely nem is érdemel komolyabb meggondolást, bizonyos kultúrákban az emberek évezredek óta hiszik, hogy mindez valóság. Ugyanakkor ezekben a kultúrákban többféle megszállottságot megszüntető, „ördögűző" módszert is alkalmaznak a megszállottság okozta betegségek ellen, és ezek a módszerek gyakran valóban jól látható gyógyuláshoz vezetnek.
Őszintén megmondom, fogalmam sincs, hogy a „megszállottság" végül is „valóság" vagy nem, de két dolgot biztosan tudok. Az első az, hogy én is - mint oly sok más pszichiáter - találkoztam a praxisomban néhány igen zavarba ejtő esettel, ahol úgy látszott, hogy a beteg egy olyan sajátságos tudatváltozáson ment keresztül, amely az elmebetegségek semelyik általam ismert kategóriájával sem írható le, ugyanakkor nagyon is emlékeztetett a középkori irodalomban leírt „megszállottságra".
Másodszor, aligha tagadható, hogy a „megszállottsággal" kezelt személyek tünetei néha drámai hirtelenséggel szűnnek meg az „ördögűzés" után. Természetesen ezek egyikéből sem következik szükségszerűen az, hogy a megszállottság tényszerűen „valóságos" jelenség, ám mindezek együtt azt sugallhatják, hogy itt az emberi tudat egy olyan szokatlan változatával van dolgunk, amely nem azonos az elmebetegséggel, és amely önmagában is megér egy kis vizsgálódást.
Különös módon a huszadik század kezdetétől fogva a pszichológia területén dolgozó szakemberek nem fordítottak túl sok figyelmet arra, hogy aprólékos, önelemző munkával feltárják azt a sokféle szokatlan, és néha látványos tudatállapot-változást, amelyekre az emberi elme hajlamos. Ebben a légkörben lenézték és semmibe vették az olyan tudósok úttörő munkáit, mint amilyen William James volt, és a legtöbben komolyan állították, hogy a lélek, mint tudattal bíró dolog nem tanulmányozható, és a „pszichológia" csupán az „objektív módon megfigyelt viselkedés" vizsgálatára korlátozódhat.
Napjainkban ez a megítélés változik, és ma már szép számmal vannak olyan komoly, jól képzett pszichológusok és orvosok, akik elkötelezték magukat a megváltozott tudatállapotok vizsgálatának.
Kollégám és barátom, dr. Edith Fiore, igen érdekes tanulmányt írt az egyik legellentmondásosabb tudatállapotról, a megszállottság ősi rejtélyéről. Akár felmerül önökben - mint ahogy bennem is - néhány kérdés a megszállottság végső „valóságát" illetően, akár nem, abban biztos vagyok, hogy önöket is magával ragadja ez az emberi lélek, és szellem határvidékein végzett kutatásokról szóló eleven, rokonszenves beszámoló.
(forrás:viszavzsodor.blogspot.com)

A könyv itt olvasható
DR. EDITH FIORE NYUGTALAN HOLTAK:
https://docplayer.hu/2340881-Dr-edith-fiore-nyugtalan-holtak.html

DR. EDITH FIORE NYUGTALAN HOLTAK (részlet) - videó
forrás:ThinkingAllowedTV 

2020. március 27., péntek

Dr. Jane Goodall videóüzenete: tegyük jobbá a mostani világot!


"Együtt átvészelhetjük ezt a nehéz időszakot, és a végére megtanulhatjuk, mik az igazán fontos dolgok az életben." 


Dr. Jane Goodall új videón üzent a COVID-19 koronavírussal kapcsolatban. A világhírű környezetvédő 300 napot utazik egy évben, de most ő is betartja a karantén szabályokat és barátai, orvosai tanácsára otthon marad.

"Éljünk mindannyian az élet ajándékával, tegyük jobbá a mostani világot, különösen a mostani időkben. Együtt átvészelhetjük ezt a nehéz időszakot, és a végére megtanulhatjuk, mik az igazán fontos dolgok az életben: a család, a barátság, szeretet és mindenek felett az egészségünk" – mondja üzenetében Dr. Jane Goodall.

A videoüzenethez kapcsolódóan, az Országos Sajtószolgálathoz (OS) eljuttatott közleményében a Jane Goodall Intézet Természet- és Környezetvédelmi Egyesület egyebek mellett megjegyzi:

A kórokozó átadása az ember-vadvilág konfliktus miatt történhet, mint amilyen például a vadon élő állatok illegális vadászata és elejtése. A jelenlegi válság, ami ellen együtt fogunk harcolni egy figyelmeztetés: a természettel harmóniában kell élnünk, ahelyett, hogy kihasználjuk.
(forrás: sokszinuvidek.24.hu)

Dr.Jane Goodall legújabb üzenete a koronavírusról - videó
forrás:Jane Goodall Intézet


Kapcsolódó írás
Jane Goodall életéről szóló egyedülálló dokumentumfilm:

Kapcsolódó írás
Megható módon fejezte ki háláját egy csimpánz, akit a megmentői visszajuttattak a vadonba:


2020. március 26., csütörtök

Az önismeret fontossága


Önismeret nélkül nincs önmegvalósítás, csak önérvényesítés. A támadó és törekvő konfliktusokkal megjelenik az EGO-ja által irányított tudatlan ember.


„Nem az a tudatlan ember, aki tanulatlan, hanem az, aki nem ismeri önmagát.”

Az egész életünk minden egyes programját nem lehet előre látni, újként kell megtapasztalni minden egyes pillanatát. A szemünk elé táruló dolgok, az általunk megtapasztalt események mindig semlegesek. Értéküket, pozitív vagy negatív címkéiket az elménk hozza létre. Az emberekre ható dolgok a bennük lévő lehetőségeikkel válnak hasznossá vagy haszontalanná. A tudatosság megélésére vágyó embernek fel kell ismernie, hogy a címkézések szakítják ki az egységből.

Például: ha valakit kirúgnak az állásából az egy nagyon negatív élmény. Az ember megijed, mert nem tudja, miből fog megélni, ha nem talál időben másik munkát. Az önbecsülése is sérül, elkeseredik, és ez teljesen normális dolog, minden ember így éli meg.

Erre a változásra ragasztott címke: nagyon rossz, félelmet keltő, kilátástalan helyzet! Ebben az állapotban nem vagyunk képesek összefüggéseiben látni a történteket, csak azt az egy részt, hogy elbocsájtottak és megaláztak. 

Egy kiváló zeneművet is szétszedhetünk darabokra, hangszerekre, húrokra, zenészekre. De ezáltal, a tudatunk elől elillan a lényeg, a mű maga.

A lényeg, hogy ne ragadjunk bele túl hosszú időre az önsajnálatba, mert akkor nem fogjuk meglátni a jeleket.
 Nem látjuk meg azt, hogy az Univerzum vezetne a következő munkahelyre, hogy ez lehetőség valami újnak a megélésére, mivel a régi helyen már nem volt feladatunk. Ha ezt meg tudjuk tapasztalni, akkor újra egységbe kerülünk az Univerzummal, szellemünk akaratával, önmagunkkal.

Hasonlóképpen tűnik el előlünk az életünk értelme, szépsége, a boldogság, a szeretet. Amikor majd mindent előítéletek nélkül, szabad egységében tudunk szemlélni, azzal a tudattal, hogy mindennek oka van, akkor megérthetjük az Univerzum működését. Az Univerzumban minden változik, de állandóan egységben marad.  
A változások, az egyénre szabott felismerések csak önmagunkon belül következhetnek be, ezért nem tud felbomlani az egység.

Az egységben létező bölcs a személyes határait felbontja, így tűnik el a tudatlan ember, a hamis éntudat.

A tudatos ember tudja, hogy az előítéletekkel, a címkékkel illetett dolgok, események a megnevezésükkel már mulandóvá is váltak, hisz nem maradhatnak örökké ugyanazok.

Mi sem maradunk ugyanazok az emberek, akik valaha voltunk. Folyamatosan változunk, hiszen tapasztalásaink, körülményeink hatnak ránk. A tudatos ember, aki ismerni akarja önmagát, tudja, hogy minden változás belülről indul el, minden, ami kívül, körülötte történik, az már bent megtörtént.

Ha ezzel tisztában vagyunk, akkor figyelünk majd a gondolatainkra, az érzéseinkre, tudatosan teremtve meg a kapcsolatainkat, körülményeinket, saját valóságunkat.

Ha nem ismerjük önmagunkat, és nem szánunk rá időt, hogy az önismeret folyamatos éberség legyen, akkor nem leszünk tudatában saját fájdalmainknak, csalódásainknak és az ebből kialakult előítéleteinknek, hitrendszereinknek. 
Amíg ezeket nem ismerjük fel, nem teszünk azért, hogy a múltbéli események, tapasztalások többé ne rángassanak madzagon minket, addig ugyanazokat a köröket futjuk majd.

Ahogy Eckhart Tolle mondta: „a világ csak belülről változhat meg”.

Felhasznált irodalom: Dr. Molnár Gábor Bevezetés a tanúságba

(forrás: Holics-Mester Marianna kicsibudoar.hu)

Ong Namo - Snatam Kaur - videó
forrás:Arex

  Snatam Kaur

Kapcsolódó írás
A mantrák gyógyitó ereje:
 
 

2020. március 25., szerda

Különleges képességeink



Amikor a lélek testi életét éli, észleleteinek a döntő többségét a testi érzékszerveivel szerzi. Az a személyiségünk, akit a lelkünk a mostani életére vállalt, aki a jelenlegi testünkhöz kötődik, lényegében a fizikai érzékszervekre van utalva, így a szemünkre, fülünkre, bőrünkre, orrunkra, stb., melyek segítségével észleli és felfogja az őt körülvevő fizikai világot. A léleknek ugyanúgy megvannak az érzékszervei, ugyanúgy lát, hall, érez hőt vagy éppen illatot - ezen képességei legtöbb embernél például álom alatt mutatkoznak meg -, de ezek a testi élet alatt a háttérben vannak, hiszen a fizikai élet megtapasztalásához, annak megéléshez nem elsősorban szükségesek.


Mégis, sok ember tapasztalja, hogy kisebb-nagyobb mértékben képes olyan észleleteket tenni, olyan információkhoz jutni, melyeket a hagyományos fizikai érzékszerveivel biztosan nem szerezhetett volna. Annak aránya ugyanis, hogy a lélek érzékszervei mennyire szorulnak a háttérbe, már egyénileg változó, s elsősorban a lélek fejlettségi szintjével, valamint az adott életre vállalt sorsfeladatától, sorsútjától, így az erre az életre lehozott energiájától függ. Minél kevésbé erős a kötődése a léleknek a testhez, minél kevésbé azonosul vele, mint anyaggal, annál dominánsabb szerepet tölthet be a szerzett észlelések terén is. Egy kisgyermek például még, egy haldokló pedig már láthatja a szellemi világot, hiszen a a test és lélek köteléke enyhébb.

A lélek érzékszervein keresztül szerzett észleletek a következők lehetnek; szellemek érzékelése (most nem a tárgyak mozgatására gondolok, amit a fizikai szemünkkel láthatunk, hanem magának a szellemeknek a - rendszeres - látására), a lehetséges jövőből való információszerzés, akár képek, akár megérzés útján, előző életekbe való betekintés lehetősége, mások gondolatainak, érzéseinek érzékelése, térben való kivetülés, tehát hirtelen, tőlünk térben eltérő helyszínek megfigyelése, stb. Ilyen esetek valamennyiében arról van szó, hogy a lélek érzékszervei erősebb hatásfokkal vannak jelen éber tudatállapotunkban is, így képesek vagyunk azt az elménkkel, a fizikai érzékszerveink észleleteihez hasonlóan felfogni és értelmezni.

Aki egyes esetekben lát szellemet, természetesen még nem feltétlen a lelkével "látja" azt, hiszen egy szellem képes lehet a szemünk számára is láthatóvá válni, erről egyértelműen akkor beszélhetünk, ha azt csakis ő látja, más, közelében lévő ember nem, illetve ha mindez rendszeressé válik. Bizonyos embereknél ez a képesség a teljes élethosszra, vagy annak egy kisebb-nagyobb részére jellemző, de ami gyakoribb, a test és a lélek lazább kapcsolata miatt, hogy egyes gyermekek, kb. 6-7 éves korukig még, illetve a testi halál bekövetkezte előtti hónapokban egyes emberek már képesek érzékelni a szellemi világot.

Amikor a lehetséges jövőből juthatunk ilyen-olyan módokon információkhoz, valójában úgy lehetséges, hogy a lelkünkkel "hangolódunk" abba a tartományba, ahol a mindenkori jelenben már egyébként létező jövő látható, érzékelhető. A lehetséges jövő egy energiamintázat, mely az előző életek következményeire és az az alapján vállalt sorsútra épül, de a mindenkori jelen döntései, cselekedetei tesznek teljessé. Ebben a mintázatban, természetüknél fogva, a negatív események sűrűbb rezgésűek, fajsúlyosabbak, ezért fordul elő, hogy a legtöbben a negatív eseményeket érzik vagy látják meg előre, s kevésbé a pozitívakat. Amikor a múltba (előző életekbe) tekinthetünk vissza, akkor a már meglévő emlékeinkhez férünk hozzá, mely a legtöbb embernél általában el van zárva az éber tudat elől. Mind a lehetséges jövőkép, mind a múlt emlékei meg vannak a közös tudatmezőben is (ezt sokan, sokféleképpen hívhatják, Mindenség Tudástára, Akasha Krónika, stb.), de ugyanúgy az adott lélekben is. Bár egyénileg változó, ki melyik forrásból meríthet, a legtöbben a saját lelkükből "dolgoznak". Egy reinkarnációs hipnózis alkalmával a lélekben eltárolt valamennyi előző élet emlékei törhetnek fel, míg egy 'deja vu' érzésnél például a lélek, a leszületés előtti lehetséges jövőképek megtekintésekor, átélésekor szerzett emlékei.

Azokat a pillanatokat, melyeket a jelenben átélünk, már többféle módon átélhettük korábban is. Mielőtt leszületünk, a leendő életünk különböző alternatív sorsútjait végignézhetjük, átélhetjük, valamint álom vagy éber tudat állapotban, megérzés vagy látomás útján is kaphatunk információt a lehetséges jövőnkből. Ha ezt tudatosan el is felejtjük, amikor az adott pillanat ténylegesen be is következik, olykor elkaphat bennünket az az érzés, hogy 'mintha ezt már én egyszer átéltem volna' - ezt nevezzük 'deja vu'-nek.

A gondolatok, érzelmek, melyeket az emberek kisugároznak magukból, egyfelől folyamatosan jelen vannak körülöttük, másfelől pedig azonnal ott vannak annál a személynél is, akire irányították azt. Ezek az energiák, bár a hagyományos érzékszerveinkkel nem, de a lelkünkkel érzékelhetővé válnak. Így lehetséges, hogy valaki megérezze más gondolatait, érzelmeit.

A lélek, noha a testhez kötődik a fizikai élet hossza alatt, olykor elhagyja azt, mely a legtöbb embernél álom esetében mutatkozik meg, ritkább esetben pedig úgynevezett kivetülés, testelhagyásos élmény formájában. A lélek a gondolat sebességével képes kivetülni tértől függetlenül, így az erre képes személyek, testi életük alatt is szerezhetnek észleleteket, a testüktől egészen távoli helyekről is.

Valamennyi képességre tényként állítható két dolog. Az egyik, hogy - mint az életben bármely más, hagyományosnak mondott képesség, így például a zenei tehetség is - különböző mértékben található meg mindenkiben, melyet ehhez mérten képes az egyén kezelni. Tehát a legtöbb ember megtanulhat egy alap szinten zongorázni, de éppen autót szerelni is például, vannak, akinek egészen nagy fáradság árán jön össze egy minimális szint is, s megint mások neki sem kezdenek, mert egyszerűen nem vonzza őket a dolog. Aztán vannak olyanok, akik sok gyakorlás útján ugyan, de egész szép eredményeket érhetnek el, míg vannak azok, akik úgymond született képességgel rendelkeznek, nekik már eleve olyan kimagasló mértékben megy az adott dolog, hogy némi gyakorlással valóban profik válhatnak belőlük. Magyarul fel kell ismernünk magunkban azokat a képességeket, amelyek bennünk rejtőznek, s azt kell elfogadjuk, abból kell "gazdálkodnunk". Azokat a képességeket, melyek úgy érezzük, leginkább meg vannak bennünk, kell a lehető legoptimálisabb mértékben fejlesztenünk. A másik tény pedig, hogy egyik ilyen képesség (legyen az különlegesnek vagy hagyományosnak mondható) sem véletlenül van jelen bennünk. Azt minden esetben a lelkünk választotta még a leszületésünk előtt, azért, mert ezt kívánta (vagy volt kénytelen) megtapasztalni, ezzel kívánt élni, ebben szerette volna kipróbálni magát. Még pedig főleg azért, hogy általa minél többet segítsen másoknak és magának. Hogy ki, miként tud segíteni a benne lévő képességével, már teljesen egyéni, mint maga a képesség és annak jelenlévő szintje, ezt mindenkinek magának kell éreznie és felmérnie, az adott körülményekhez és lehetőségekhez mérten. Csak hogy két, kiragadott példát említsek, egy zongorista a játékával szerez örömet a hallgatóságának, a zenéjére fogékony embertársainak, míg egy, az itt ragadt szellemekkel kommunikálni képes egyén azzal nyújthat örömet (s ezáltal segítséget) másoknak, hogy igyekszik átkísérni ezen szellemeket a fénybe.

S ha már itt tartunk, nincs olyan ember, aki ne tudna felfedezni magában valamilyen képességet, ami másoknál nincs jelen (most itt nem csak az ebben a cikkben tárgyalt, különleges képességekre gondolok), s ezeket mindenkinek erősen javasolt lenne előhozni és fejleszteni, használni azt, élni vele. Senki sem értéktelenebb vagy értékesebb a másiknál, bárkiben rejtőzik olyan adottság, amellyel segítséget, örömet tud okozni másoknak és magának, ne féljen hát megtalálni és hasznosítani, hiszen azért van.

Sokan inkább átokként tekintenek különleges képességeikre mintsem áldásként, s inkább tudatosan elnyomják magukban, minek hatására a képesség megszűnik. Azonban ez semmiképpen sem véletlen van jelen senki életében sem, így azt gondolom nem az a helyes megoldás, ha eldobjuk magunktól, hanem az, ha megismerjük, s ha helyén kezeljük azt, s igyekszünk általa segíteni másoknak és magunknak, annak eredeti rendeltetése szerint.
 (forrás: Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu)

 Kapcsolódó írás
Mrs Rosemary Brown - Hangok a túlvilágról: 


"Különleges" képességek - áldás vagy átok? Energiagyógyítással - videó
forrás:Judit Antal
 

2020. március 24., kedd

Köbli Ernő - Az öregember



Az öregember. Mindenki csak így hívta. Bizonyára volt valódi neve, mint mindenki másnak, de én nem tudtam róla.


A korát tekintve pedig semmi sem indokolta, hogy öregembernek hívják. Talán a mozgása kissé lassúnak tűnt olykor és őszes szakálla bajusza, ami öregségre utalt. Amikor megkérdezték mikor született csak annyit válaszolt szerényen és halkan: - Nem tudom már, nem emlékszem rá.

Öltözete mindig szerény tiszta és rendezett volt, ami abban a korban valóban feltűnést kelthetett a korombeli gyerekek körében. A felnőtteket nem igazán érdekelte a jelenléte, mert egy kissé flúgosnak képzelték. Hozzá teszem mind ez alaptalannak tűnt számomra akkor és most egyaránt.

Az öregember kora tavasztól késő őszig a Dunán halászott és egy kishalászkunyhóban lakott a folyóparton közel a vízhez. Azt mondta szereti érezni a Duna vizének frissítő illatát. Mi gyerekek úgy öten hatan a faluból kijártunk rendszeresen a Dunára oda, ahol az öregember élt és halászott.

Többször megfigyeltük, ahogy rendezgeti és tisztogatja a hálóit és valamennyi halász kellékét. Megragadott milyen alapossággal, figyelemmel és gondossággal tette mindezt. Még bennünk, gyerekekben is csodálatot ébresztett mindennapi tevékenysége, megfontoltsága.

Na, egyszer aztán elhatároztuk, hogy kissé megtréfáljuk az öregembert, remélve, micsoda jó tréfa kerekedik ki belőle. Már előre izgultunk, amikor tervezgettük miképpen fogunk kitolni vele. Úgy is volt.

Másnap már jó korán elindultunk ki a vízhez lévén, hogy nyári szünet volt az iskolában és végtelennek tűnő szabadidővel rendelkeztünk valamennyien. Legalábbis akkor úgy éreztük. Lestük az öregembert, ahogyan előkészíti a hálóit, amit kivisz a vízre és kiveti.

A többi ott volt felakasztva a helyén, amelyeket előző este javított ki. Még ott voltunk előző nap, amikor késő délután fáradtságos munkával újból szőtte a hiányos kiszakadt helyeken. Na, ez aztán kapóra jött. Alig vártuk, hogy elhagyja a kunyhót az öregember, berakja a kellékeit a csónakba és kievezzen a vízre. Nekünk se kellet egyéb.

Uccu, neki, össze - vissza kötöztük a kijavított hálót a mellette heverő még javításra szoruló ócska hálókkal, szákokkal és damil kötegekkel. Ez aztán jó móka lesz törtünk ki nevetésbe fulladva. A hahotázástól szinte megfájdult a hasunk.

Aztán hogy teljes legyen az örömünk a hálóhoz vezető néhány méteres úton kezünkkel kiszedtünk egy jókora árkot majd letakartuk hatalmas lapulevelekkel. Most aztán valóban itt volt a nagy öröm, mert az öregember megmaradt hallevesét a bográccsal együtt a vesszőkből font ajtó fölé raktuk, hogy éppen lezuhanjon, amikor kinyitja. Már alig vártuk, hogy megjöjjön az öregember az előző este kirakott hálók felszedése után. Közeledett a csónak.

Az izgalomtól szinte valamennyiünknek elállt a lélegzete. Elbújtunk, hogy meg ne láthasson minket, mert attól féltünk még felismer és szóvá teszi a szüleinknek. Na, végre kikötött a csónak a parton. Lélegzet visszafolytva vártuk, hogy kilépjen a partra és kezdődjön, amire annyira vártunk.

Kezdődött is, de nem akár hogy, hiszen az öregember egyből a kunyhóba ment a tároló edényért, amibe elteheti a reggeli fogást. Volt ám nevetés, amikor kinyitotta a kunyhó ajtaját, mert a bogrács azonnal a fejébe állt meg. Még a vér is csorgott a fejéből. Ez aztán a nagy mulatság!

Próbáltuk titkolni a rejtekhelyünket ezért a tenyerünket a szánk elé szorítva nevettünk, de nagyon. Aztán az öregember sietett a vízhez lemosni a vért arcáról, de éppen azon az úton haladt, amelyen a gödröt vájtuk és letakartuk lapu levéllel. Mondanom sem kell terült akkorát hogy, öröm volt nézni. De már akkor egyikünk sem bírt magával és kifakadt belőlünk a nevetés. Csak nevettünk és nevettünk már nem tudtunk ellenállni.

A hasunkat fogtuk és fetrengtünk a földön. Aztán láttuk, hogy az öregember felfigyelt és meglátott minket. Megijedtünk, elszaladtunk. Arra már nem figyeltünk, hogy nem a jó irányba futunk mivel itt az élő Duna és a holtág között egy félsziget voltunk. Nem messze futottunk, mert láttuk, hogy nem jön utánunk. Továbbra is rejtőzködtünk.

Az ijedtség nem vette el az örömünket. Az öregember ugyancsak megüthette magát, mert nagyon nehezen tápászkodott fel. De amikor láttuk milyen sántikálva megy a vízhez hatalmas nevetés lett úrrá rajtunk. Mekkora élményben volt részünk pedig még a hálót nem is látta.

Tovább lestük, ahogy megtisztítja arcát a Duna vizében és elindul vissza a kunyhó felé. Kellett a háló hogy kivesse a délelőtti húzáshoz. De amikor oda ért és nézte, hogy mi történt a hálóval nagyon elcsodálkozott, mert ő nem így hagyta itt. Ez már csak egy kis plusz volt nekünk az amúgy is fájó hasunknak. Még a Dodi meg is jegyezte nagy hahotázás közepette, ez a háló ma nem lesz kivetve!

Szerintem az öregember is tudta, hogy ma már nem halászik, mert túl sok ez mára. Láttuk, hogy nem megy vissza ki a vízre. De akkor most mit csináljunk? Arra, nem mehettünk, mert féltünk más irányba pedig nem lehet kijutni a félszigetről. Ez aztán a nem vicces! Tovább néztük az öregembert. Csakhogy nem vettük észre az idő múlását. Mindössze abból gondoltuk, hogy eljárt az idő, hogy nagyon éhesek voltunk a nap pedig már átbukott a fejünk fölött. Észre sem vettük, hogy délután van.

Az öregember kimosta a bográcsot a homoktól majd elkezdett főzni a frissen ki fogott halból. Nagyon nehezen telt az idő, részben az éhség miatt másrészt pedig a kilátástalan helyzetünk miatt. Az a másfél óra, amíg az étel elkészült nagyon hosszúnak tűnt, szinte egy örökké valóság volt.

Amikor az étel készen lett az öregember tett néhány lépést felénk aztán ideszólt, hogy menjünk közelebb a tűzhöz. Nem volt mit tenni. Az éhség legyőzte a félelmet. Óvatosan közeledtünk, majd amikor oda értünk szépen lassan helyet foglaltunk a már kialvó félben lévő tűz mellett.

Akkor fatányérokat hozott elő a kunyhóból, szedett a halételből mindenkinek ő maga pedig fogta az általunk megrongált hálót rendbe hozni. Mi csendben ültünk és fogyasztottuk az ételt, amely olyan finom volt amilyet az óta sem ettem életem során. Már nem nevettünk. Nem mertem a szemébe nézni az öregembernek, és úgy éreztem, hogy a többiek sem. Sőt egymáséba sem.

Miközben a hálót javította a kezét elvágta egy éles eszköz, amivel dolgozott. Láttuk, ahogy törölgeti a vért a kezéről, de már ezt egyáltalán nem találtuk viccesnek. Hirtelen éreztem valamit, valamit, ami a szívemet és az elmémet egyaránt szorította. Amikor megettük azt a finom ételt már késő délután volt sötétedett.

Elindultunk hazafelé. Az öregember utánunk szólt: - Gyerekek, gyertek máskor is szívesen látlak! Ekkorra az a fura érzés, amit éreztem már könnyeket csalt a szemembe és nem mertem senkire sem nézni. Szótlanul mentünk egész úton hazáig. Még köszönni sem mertünk egymásra nézni, nehogy megpillantsuk egymás szemében a könnyeket. A nyár végén elköltöztünk szüleimmel más városba.

Most sok-sok év elteltével ismét itt állok a Duna partján azon a helyen ahol mind ez megtörtént. Emlékemben tör elő e történet s közben a vizet bámulom. Az előttem elhaladó szárnyasból szinte alig látok valamit a könnyeimen át.

Lassan teljesen úrrá lesz rajtam az érzés, amit akkor éreztem, amikor mindez történt. Az a sok évvel ezelőtti nap határozta meg az életemet.

Igyekeztem másoknak azt adni, amit tőled kaptam öregember. Mindig arra vágytam, hogy olyan lehessek, mint te. Szerettem volna fölemelkedni emberi magasságodhoz. Tudom, hogy most is nézel s látod, ahogy sírok. Örülnék, ha büszke lennél rám. Hatalmas kincs, amit tőled azon a napon kaptam tanulságként.

Köszönöm, öregember!

(forrás: http://erdelyikeresztyenek.network.hu)

Folyóparti hangulat, madárdallal - videó
forrás: Ildikó Hajdufi
 

2020. március 23., hétfő

A boldogságunk kulcsa az érzelmi függetlenségben rejlik – állítják a Buddhista tanok!



Tűnődtél már valaha azon, hogy a Buddhista vallású emberek mégis hogyan képesek folyamatosan pozitívak és derűlátóak maradni?


A dolog nyitja a függetlenség művészetében rejlik, igen jól hallottátok a függetlenség művészetében, amelynek elsajátításához nagyon hosszú út vezet. Nagyon sok kínlódás, belső vívódás árán lehet csak elérni azt az állapotot, amikor szinte semmihez sem ragaszkodunk, és képesek vagyunk megélni a jelen pillanatait.

Az ember nagyon sok mindenhez hajlandó kötődni: a tárgyaktól kezdve, a helyeken át, egészen az emberekig és emlékekig. A túlzott kötődésnek pedig ára van, méghozzá a boldogságunkkal fizetünk érte. Tárgyaktól, helyektől és emberektől tesszük függővé a saját boldogságunkat.

A Buddhista tanok szépen rávezetik a benne hívőket, hogy miért is fontos annyira, hogy rátaláljunk a saját függetlenségünkre, de egy olyan ember számára, aki egyik napról a másikra dönti el, hogy megpróbálja eszerint élni az életét, nem lesz könnyű dolga.

Nos, ahhoz, hogy elindulhass ezen az összetett és hosszú úton először is maga a „függetlenség” fogalmán kell elmerengni egy kicsit. Meditálj, nézz mélyen magadba, és próbáld meg képzeletben eltávolítani magadat mindazon dolgoktól, ami valamiféle függési viszonyban vannak veled. Vizsgáld meg ezeket a dolgokat, és próbálj meg elhatárolódni azoktól az elemektől, amelyek már nem okoznak számodra boldogságot.

Fogadd el, hogy a változás egy visszafordíthatatlan folyamat, és igen megtörténhet az is, hogy egyes dolgok végleg megszűnnek létezni. Megszűnhetnek kapcsolatok, megsemmisülhetnek tárgyak és megváltozhatnak a helyszínek.

A szabály egyszerű, hagyd a hátad mögött azokat a dolgokat, amelyek visszatartanak a fejlődésedben.

A függetlenedés folyamata ugyanakkor sokszor magánnyal és a kényelmetlenség érzésével is párosulhat, viszont ez csak a kezdeti szakaszra jellemző, hiszen ha egyszer megízleled, hogy milyen felemelő érzés, hogy a saját boldogságodért egyedül csak te felelsz, máris minden könnyebben fog menni.

Fontos kihangsúlyozni, hogy az érzelmi függetlenség nem azt jelenti, hogy közömbössé és rideggé válunk. Szó sincs erről, csupán tudomásul vesszük, hogy az, ami elmúlt, már nem hozható vissza éppen ezért megpróbáljuk a mostból kihozni a lehető legjobbat.

Érzelmileg függetlenül is lehet szenvedélyesen szeretni, vagy mélyen megélni az érzelmeket. Az élet egy utazás, ami során minden egyes megállóban újabb és újabb tapasztalatokkal gyarapodunk, ezért sem szabad egy ilyen megállóban megrekedni, hanem tanulva az átéltekből tovább kell lépni.

(forrás: filantropikum.com - napiutmutatasok.hu)

Bodhisattva Child - Oliver Shanti - videó
 

2020. március 22., vasárnap

Az imádkozó kezek története



"Vasárnap a mise után a két gyerek feldobta az érmét..."


A XV. században, egy kis városba lakott egy család, akinek 18 gyereke volt. Az apa, aki ékszerész volt, hogy el tudja tartani a népes családot napi 18 órát is kénytelen volt dolgozni, ezen kívül pedig alkalmi munkákat is vállalt. Nehéz helyzetük ellenére, a család két legnagyobb gyereke nem akarta feladni álmát a rajzolás terén, bár tudták, hogy apjuk nem tudja őket taníttatni a Nürnbergi Akadémián.

A két gyerek egy álmatlan éjszakán aztán azt találta ki megoldásként, hogy fogadnak egymással: a vesztes a bányában fog dolgozni, hogy a keresett pénzen kitaníttassa a másikat. A 4 évi tanulást követően pedig a győztes fogja segíteni testvérét, vagy az általa festett festmények eladásából, vagy a bányában való munkából.

A következő vasárnap a mise után a két gyerek feldobta az érmét, Albrecht Dürer győzött, így el is ment a hőn áhított akadémiára tanulni. A testvére, Albert pedig megállapodásuk szerint a bányában dolgozott, hogy őt taníttathassa.

Albrecht Dürer: Önarckép  1500.
 Dürer monogramja párhuzamosan helyezkedik el a kép felső részén a következő latin szöveggel: “Én, Albrecht Dürer Nürnbergből huszonnyolc évesen készítettem magamról ezt az önarcképet örökké tartó színekben.”
forrás: artmargok.wordpress.com

Albrecht munkái nagy érdeklődést keltettek, hiszen szobrai, metszetei és képei sokkal jobbnak bizonyultak tanárai munkáinál. Így a fiú jelentős pénzösszegekhez jutott a munkái által. Amikor tanulmányai befejeztével visszatért családjához, azok nagy ünnepséget rendeztek számára.

A díszebédnél Albrecht felállt, hogy pohárköszöntőt mondjon imádott testvérére, akinek áldozatos munkája tette lehetővé számára a tanulást.

Albrecht Dürer: „Imádkozó kezek”

Beszédét így fejezte be:  
“És most drága testvérem, rajtad a sor, hogy valóra váltsd az álmaidat! Ezúttal én segítelek majd ebben!”

A testvére azonban könnyes szemmel azt mondta:
„Sajnos késő már számomra! Nem mehetek tanulni, mert a nehéz bányászati munka tönkretette kezeimet, minden ujjam eltört legalább egyszer! A poharat is alig tudom felemelni a tiszteletedre, nem hogy ecsetet vagy vésőt fogjak.”

Azóta eltelt 450 esztendő és Albrecht számos híres festményét, metszetét, szénrajzát és portréját megismerhette a világ. A művész önfeláldozó testvére előtt tisztelegve, megfestette testvére dolgos, összetört és az ég felé nyúló kezeit is, melyet „imádkozó kezeknek” nevezett el.

(forrás: nyugdijasok.hu)

Az imádkozó kezek története - videó
forrás:Ready Spaghetti


Kevesen tudják, de a híres festő, Albrecht Dürer ősei Magyarországról, a Gyula melletti Ajtósról származtak

2020. március 21., szombat

Mi a különbség szellem és kísértet között, valamint lélek és szellem között?



Bár sokan sokféleképpen is értelmezik - a lényeg azért ugyanaz. A saját erről alkotott véleményem is egy ezek közül, melyet a saját ismereteimre és a mások és saját magam szellemtanításaira alapozva alakítottam ki, s mely a blogom írásaiban is visszaköszön.


A lélek az elsődleges, az isteni minőség, az ősforrásból, annak idején kivált egyéni tudat, egység, mely kiválásakor kezdetleges, de útja bejárnia létezésének folyamát, míg végül a teljes tökéletességet elérve visszaolvad majd abba, amiből született. E folyamat földi elmével felfoghatatlan hosszúságú, években sem lehetne kifejezni. S e folyamatnak, a lélek teljes létezésének egy kisebb része csupán a teremtett fizikai valóság megismerése, az abban eltöltött életek sokasága - más néven a reinkarnációs időszak. Annyi ez csupán a teljes létezésére nézve, mint a mostani életünk iskolás időszaka. A földi típusú fizikai világokon eltöltött életek időszaka pedig nem több, mint az általános iskolának egy része. A léleknek ezt követően kezdődik csak az igazi élete majd a szellemvilágban. Tehát, noha nagyon fontos időszaka ez a léleknek, de a teljes létezését tekintve, viszonylag elenyésző. A léleknek át kell ezen mennie, meg kell ismernie a teremtett fizikai világ minden szintjét, a megfelelő sorrendben. S közben egy dolga van; egy olyan világban, ahol a "rossz" is jelen van, fel kell és meg kell ismernie azt, illetve tudnia kell választani minden esetben közötte és a "jó" között. Minél tökéletesebben és minél maradéktalanabbul végzi e dolgát, annál közelebb kerül ahhoz, hogy túllépjen ezen időszakon. Az egész karma törvénye erre épül tulajdonképpen, minél jobban megtanítani a léleknek, hogy mikor is tesz és tett jót, illetve rosszat másoknak és magának. Aztán a lélek dolga ezeket magában elrendezni, mindezt megérteni. Attól függően, hogy milyen gyorsan teszi ezt, dől el, hogy a reinkarnációs (testet öltésekkel telt) időszaka mennyire nyúlik hosszan. Nem sietteti senki sem, egyik lelket sem erőszakkal, mivel ez valamennyinek ösztönös érdeke, előbb-utóbb minden lélek átesik ezen a folyamaton - úgy, mint ahogy járni is (normál esetben) megtanul előbb-utóbb minden gyermek. A Mindenség szempontjából pedig érdektelen, hogy ez száz élet alatt vagy éppen több ezer alatt megy végbe - az idő csak számunkra, a mostani személyiségünk számára létezik és fontos.

A testet öltések időszaka a következőért fontos lényegében: ahhoz hogy tudjuk értékelni a "jót", meg kell ismernünk annak a hiányát és a "rosszat" is. S amikor ezt az iskolát letudtuk, leszünk jogos lakói véglegesen is a szellemvilág azon szintjeinek, ahol csak a "jó" létezik.

A lelkünk a következőképpen végzi a testet öltéseket. Abban a tudatállapotban, s felsőbb szellemi erők segítségével képes a még meg sem fogant testek lehetséges életútjával tisztában lenni. S tudja azt is, hogy előző élete következményeképpen mit kell megélnie, így mihelyst megtalálja azt a testet, aminek az életútja a lehető legjobban szinkronban van a saját elképzelésével, akkor "szerződést köt", s a megfoganás után nem sokkal el is foglalja azt. (Most nem térek ki azon lelkekre, akik az első életüket tervezik, hiszen jelen témánkhoz nem tartozik szervesen hozzá.) A lélek a teljes energiamennyiségét sosem hozza le, csupán egy részét. Ez fog a testhez kapcsolódni, s annak öntudatra ébredésével ebből alakul ki a testhez kötött személyiség - az az jelen esetben az, akinek most gondoljuk magunkat. Ez a szellem. Ez a személyiség annak megfelelően formálódik, amilyen a test, s amilyenek a megélései, az adott életében szerzett világképe, stb. Amikor a test meghal, a szellem elhagyja a testet, s vissza kell térnie a szellemvilágba, a lelkéhez. Normális esetben, és a legtöbb esetben ez meg is történik - a szellem visszatér, s ugyan egyéniségét örökre megtartja, de egyúttal a lelke újabb része is lesz, gazdagítva őt minden megszerzett pillanatával, tettével, stb. (Hasonlatképpen: a lélek a bélyeggyűjtemény, a szellem a bélyeg benne. Minden egyes beragasztott bélyeg után a bélyeggyűjtemény ugyanaz marad, de már annyival több lesz.) A lélek akkor tud tovább haladni fejlődése útján, ha a szellem visszatér, s annak megéléseit, információit magába tudja integrálni, s el tudja kezdeni tervezni - annak következményeképpen - a következő testet öltését. A lélek és test kapcsolatát ilyen értelemben nehéz elképzelnünk, hiszen földi fogalmaink szűkösek és hiányosak rá, de lényegében a fentiekben részletezettekről van szó.

Azonban bizonyos esetekben a szellem itt ragad a köztes térben, megmakacsolja magát, s nem tér vissza hosszabb-rövidebb ideig a szellemvilágba. Ez nem kellő tudatosságból és/vagy az éppen hátrahagyott életéből valakihez vagy valamihez való túlzott ragaszkodása miatt történik meg. Mivel az idő már itt sem számít, ezért ez lehet ugyanúgy pár hónap, mint több száz év is. Ez nem természetes és nem is normális állapot, főként a szellemre nézve, érthető módon. Mivel a szabad akarat itt is szent, ezért erőszakkal nem fognak senkit sem átvinni, az egyetlen megoldás, ha meggyőzzük őt, vagy mi, vagy felsőbb szellemi erők, az átkelés fontosságáról. Valamennyi esetben, ha ezt az adott szellem megérti, és megszületik benne a konkrét elhatározás, akkor a kapu megnyílik előtte és átkelhet. Az itt ragadt szellemek, attól függően, hogy milyen indíttatásból és okból maradtak itt, eltérő erejű és jellegű megnyilvánulásokra képesek, s a szellemi tevékenységek érzékelésekor, döntő többségben őket észleljük. Igazából tehát szellem és kísértet között különbség nincs, hacsaknem annyi, hogy a kísértet, egy itt ragadt és folyamatosan érzékelhető szellemet takar. Tehát minden kísértet egy szellem, de nem minden szellem kísértet.

S hogy maga a kísértet szó miből is ered, már más kérdés. Két lehetőség áll fenn. Az egyik, hogy a kis-értet szóképből, miszerint kis értéssel rendelkezik az olyan szellem, aki nem érti meg, hogy át kell neki kelnie és itt ragad. A másik, amikor folyamatosan kísér bennünket, sőt kísért is bennünket, sarkall is bennünket különböző tettek és gondolatok megszületésére, megtételére, mint ahogy ezt teszik is egyébként, s ebben az esetben a kísér szó az alap. Nekem nem posztom eldönteni, melyik is az igazság, hiszen ez már nyelvészeti kérdés. Azonban a szellemi segítőim ez utóbbit tanítják nekem. Valamint ha belegondolunk, hogy helyesen "kísértet" szóként írjuk le, tehát hosszú í-vel, akkor szintén ez tűnik valószínűnek.
  (forrás: Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu)


2020. március 20., péntek

Igazi különlegesség, az amazonasi óriás-tündérrózsa


Igazi különlegességet tekinthetnek meg a látogatók a Nyíregyházi Állatpark Viktória házának medencéjében, melyben a rendkívül magas külső hőmérséklet hatására kinyílt a szabad körülmények között növekedő amazonasi óriás-tündérrózsa (Victoria amazonica) első virága. A csupán pár óráig pompázó növény a megtermékenyülés után összezárul és a mélybe merül.


A hófehér szirmú, kellemes illatot árasztó virág a késő esti órákban nyílt ki, s nem csak kellemes illatával, de a külső hőmérséklettől 4-5 fokkal magasabb hőmérsékletével is magához csábította a rovarokat, hogy elvégezzék a beporzását. A virág a megtermékenyülés után rubinvörös színben pompázik, majd összezárulva a mélybe merül és már ott is marad. Ekkor kezdődik a termés érése. 


A termése gyermekfej nagyságú is lehet, és akár 400 magot is tartalmazhat. A víz alatt érlelődik, beérése után szétesik és a magok a felszínre bukkannak, ahonnan nagy távolságokra is eljutnak. Őshazájában, az Amazonas árterületén gyűjtik a termése magját, melyet zölden főzeléknek fogyasztanak, szárítva majd őrölve pedig kenyeret készítenek belőle.


Az amazonasi óriás-tündérrózsa érdekessége, hogy a vízfelszínen kiterülő levelei természetes élőhelyén elérhetik akár a 2–3 méteres átmérőt, és egy 35 kilós gyermeket is elbírnak. A víz alatti szára is elérheti 7–8 méteres hosszúságot. A levelek fonákát hegyes tüskék borítják, hogy megvédjék a növényevő halak ellen.
(forrás: erdekesvilag.hu)


 Óriás-tündérrózsa (Victoria Amazonica) - videó
forrás:D&B TRAVELS


2020. március 18., szerda

A macska és az angyal: egy megható történet


Az idősebb generáció azon a véleményen van, hogy egyes állatok képesek érezni és látni azt, amit nem tudunk. Hogy te elhiszed, vagy sem, az csak rajtad áll. Napjainkban nagyon kevés ehhez hasonló kedves és melegséggel teli történet létezik, de ennek az elolvasása biztosan jó kedvre hangol majd és eltölt pozitív gondolatokkal.


– Béke veled – köszönt az angyal kedvesen, miközben leült a macska mellé egy vastag faágra, lerázva arról a havat.

– Szervusz. – a macska kinyitotta egyik zöld szemét, lustán ránézett az angyalra, aztán visszafordult.

Az angyal a szárnyai alá húzta meztelen lábait, és lenézett. Alattuk havas kert terült el, a levegő kacagástól, vidám kiabálástól, repülő hógolyók suhogásától és léptek csikorgásától volt hangos.

– Jó magasra másztál – mondta az angyal, miközben felmérte az ág és a talaj közti távolságot.

– Itt fent nem érnek el még Alex hógolyói sem.

Az angyal megértően bólintott, és kissé felhúzta a szárnyait. Egy ideig hallgattak.

– Az öreg gazdámért jöttél? – kérdezte a macska, de nem fordult az angyal felé. A hangja most is lustán csengett, de az angyal megérezte, hogy fájdalom és félelem lengi körül.

– Nem, nem jöttem senkiért.

– Ah! – az aggodalom felhője máris szertefoszlott. – Az öreg minden nap elmondja, hogy hamarosan eljön érte egy angyal, de lehet, hogy egy másik angyal jön majd – magyarázta a macska.

Egy ideig megint hallgattak. A macskát azonban valahogy zavarta az angyal jelenléte, és a tőle telhető legközömbösebb hangon azt kérdezte tőle:

– Milyen alkalomból vagy itt?

– Csak megpihenek egy kicsit. Megmentettem egy gyereket a városban. Nagyon nehéz munka volt. Most hazafelé tartok.

– Te a betegségtől is meg tudsz menteni valakit?

– Az a betegségtől függ. De sok mindent meg tudok tenni. Őrangyal vagyok.

– Akkor miért üldögélünk még mindig itt? – nyávogta elkeseredve a macska. – Gyere, menjünk!

A macska olyan sebesen ugrott a földre, akár egy vörös fergeteg. Az angyal csendesen leszállt mellette. Az idős nő annyira sovány volt, hogy az angyal először nem is vette észre a fehér párnák között. A szemei csukva voltak, a mellkasa remegett, és sóhajai betöltötték a szobát. Az angyal közelebb hajolt hozzá, betakarta a szárnyaival, és suttogott neki valamit. Ezalatt a macska azon ügyeskedett, hogy közelebb tolja tejjel teli edényét a kályhához. Amikor az angyal végül felemelkedett, az idős nő lélegzése lelassult, egyenletessé vált, sovány arca kipirult.

– Hagyd aludni – fordult a macskához az angyal – nagyon gyenge.

A macska elfordította a fejét, mert a szemei megteltek könnyel. Az idős nő aludt, a macska és az angyal pedig a kályha mellett ültek, és tejet ittak.

– Lehet, hogy egy darabig még itt maradok nálatok, amíg Mária Nagymama rendbe nem jön.

– De honnan tudod, hogy így hívják?

– Hiszen angyal vagyok. Azt is tudom, hogy téged Milkának hívnak.

Az órai mutató gyorsan jártak körbe, a kályhában pattogott a tűzifa, odakint fütyült a szél.

– Amikor találkoztunk, azt kérdezted tőlem, miért másztam olyan magasra – szólalt meg hirtelen a macska. – Azt hiszem, téged vártalak!

(forrás:femzine.com)

Öt jel, ami arra utal, hogy angyallal találkoztál - videó
forrás: Száraz György

2020. március 17., kedd

Istentiszteleten gyógyult meg a Karthago frontembere


Takáts Tamás szerint a Szentlélek egy pillanat alatt meggyógyította őt.
Állítja, egy istentiszteleten Jézus csodájának köszönhetően gyógyult meg lába.


Takáts Tamás nemrég porckopás miatt bedagadt térdekkel látogatott el egy istentiszteletre, ahol aztán isteni csoda történt vele. A Karthago frontembere elmesélte, a pap egyszer csak arra kérte a híveket, hogy forduljanak oda a mellettük ülőhöz és mondják neki azt, hogy „Jézus nevében meggyógyulsz".

„Mellettem egy vízvezeték-szerelő haverom ült, aki felém fordult, majd azt mondta: 
Jézus Krisztus hatalmas nevében meggyógyultál most.
Abban a pillanatban rám szállt egy hirtelen jött forróság, libabőrös lettem, olyan érzés járt át, mint amikor valami nagyon szép zenét hallok, 
vagy valami nagyszerű élmény ér. Éreztem, hogy föl kell állnom, fel kell pattannom a helyemről. Eldobtam a mankóimat, és nem csupán jártam nélkülük, futottam egy nagy kört a gyülekezet épületében. Konkrétan megtapasztaltam a „Kelj fel és járj" élményét."
(forrás: hitradio.hu - life.hu)

Takáts Tamás Karthago - Requiem (Original Video Clip 1982) - videó
forrás: Zoltán Horváth

 Volt egy fiú… Akinek a tragikus halálából született a Karthago együttes Requiem című dala. Sokáig szinte mindenki úgy tudta, a tömeg taposta halálra egy régmúlt koncerten, s ezért szerepelt a fájdalmasan szép nótában a „Ha hallod majd az elefántdübörgést” sor is. Azóta kiderült, a 16 éves várpalotai középiskolásnak 1981. február 13-án, a székesfehérvári Köfém sportcsarnokban leállt a szíve és ez okozta a halálát. Hozzájárult a drámához, hogy a koncert előtt vagy alatt gyógyszerre ivott alkoholt. Pedig korábban eszébe sem jutott.