Mrs Rosemary Brown londoni háziasszony az 1960-as, 70-es évek egyik legismertebbé vált, és legnagyobb port kavart, úgynevezett zenei médiuma volt.
Az akkortájt középkorú, egyszerű és zeneileg alapfokon művelt hölgy ugyanis különös transzállapotaiban nem kisebb elhunyt zeneszerzőkkel „találkozott”, mint Liszt, Chopin, Schubert, Beethoven, Bach, Brahms, Schumann, Debussy, Grieg, Berlioz, Rachmaninov és Monteverdi.
A zeneszerzők „szellemei” Liszt Ferenc vezetésével Rosemary-nek zenéket „adtak át”, amit ő lekottázott, sőt zongoráján tőle szokatlan tehetséggel le is játszott. A több mint négyszáz lejegyzett „túlvilági” szerzeményt, olyan neves zenei szakértők vizsgálták meg, mint például Leonard Bernstein, aki például azt nyilatkozta, hogy ha nem tudná, hogy a szerzők már halottak, a műveket nekik tulajdonítaná. A Philips cég a szerzeményekből a hetvenes években egyébként nagylemezt adott ki.
Rosemary egyébként saját médiumi tevékenységét természetesnek tekintette, ugyanis Liszt Ferenc, akivel a legszorosabb kapcsolatot tartotta, már gyermekkorában is párszor megjelent neki. A zeneszámok leírása szintén örömteli élményeket jelentett számára, ilyenkor úgy érezte, mintha a kezeit egy varázskesztyű vezetné, amit a jelenlévő zeneszerzők szelleme irányít. Rosemary transzállapota szintén rendhagyó módon alakult ki, ugyanis többnyire fényes nappal, különösebb rituálék nélkül jutott egy könnyű révületbe, ami alig különbözött az éber tudatállapotától.
Miután a „túlvilági” szerzemények páratlan színvonala vitathatatlan volt, a korszak parapszichológiai kutatói Mrs. Brown-t alapos vizsgálatoknak vetették alá. Tenhaeff professzor, a hollandiai Utrecht egyetem parapszichológiai intézetének igazgatója úgy nyilatkozott, hogy Rosemary-nél semmilyen szokásosan abnormális pszichés folyamat nem észlelhető, így kizárható a kriptomnézia és a disszociált tudattevékenységek működése is. Ez volt ugyanis az a két magyarázatkísérlet, amit a szkeptikus megfigyelők felvetettek, vagyis az első esetben rejtett, eltemetett emléknyomok aktivizálódására gyanakodtak, a második feltevés szerint pedig Mrs Brown-nál egy az agyában leválasztódott személyiség tehetsége eredményezte a zseniális művek születését.
A vizsgálatok ezeket a hipotéziseket nem igazolták, a túlvilági közvetítés lehetősége azonban a már korábbról ismert paradoxonokkal volt terhes. Ez változatlanul a pszi képességek szerepének a kizárhatatlanságából adódik, elméletileg ugyanis elképzelhető, hogy Rosemary tudata, az említett zeneszerzők múltbeli tudattartalmaiból merített telepatikusan.
Nyilvánvaló, hogy itt nem a valójában megszületett művek felidézéséről, hanem az illető zeneszerző esetleges terveinek múltba ható megérzéséről kellett szó legyen, ennél viszont egyszerűbbnek tűnik az eredeti spiritiszta magyarázat. Eszerint tudatunk és személyiségünk a testi halál után egy másik dimenzióban tovább él, sőt akár tovább alkot, ez a másik világ pedig a médiumok útján érhető el.
A Rosemary Brown által lejegyzett szerzemények eredetét illetően nem adhatunk megnyugtató választ, tény azonban, hogy személye annak a kreatív médiumitásnak vált az egyik kiemelkedő példaképévé, amelynek lényegét talán a jövő pszi kutatása fejti meg.
(Forrás: parapszichologia.hu)
Liszt Ferenccel való találkozásáról így emlékezik vissza: „Amikor először láttam Liszt Ferencet, már nem volt szokatlan számomra, hogy úgynevezett holt lelkekkel találkozom. A londoni nagy, régi ház emeletén voltam, ahol most is lakom. Emlékszem, azon a bizonyos reggelen korán ébredtem, s vártam, hogy anyám hangja szólítson. Anyám mindig jóval az iskolába menés előtt felébresztette a bátyáimat és engem, hogy legyen időnk mindenre és ne kelljen a reggelt kapkodással kezdeni. A ház egy része bérlőknek volt kiadva, hogy kicsit több jusson a család költségeire. Így ebben az időszakban a szüleim szobájában kellett aludnom. A szoba a tetőtérben volt, boltozatos mennyezettel, amely templomra emlékeztetett és biztonsággal töltött el. Ebben a szinte primitíven egyszerű szobában történt, hogy Liszt először megjelent nekem. Egyáltalán nem rémültem meg. Már kisgyerek korom óta hozzászoktam, hogy testetlen lényekkel találkozom. Azt hiszem, meg sem lepődtem. Amíg az ember gyerek, sok mindent természetesnek talál. Ekkor úgy jelent meg, mint nagyon öreg ember. Hosszú fehér haja volt, olyasmit viselt, amit én hosszú fekete ruhának láttam. Hétéves koromban még nem tudtam, mi az a reverenda, de emlékszem, mulatságosnak találtam, hogy egy férfi ilyesmit viseljen. Valamilyen okból azon a reggelen nem mondta meg, ki is ő voltaképpen. Csak annyit mondott, lassan, hiszen még gyermek voltam, hogy valamikor ezen a világon élt, nagy zeneszerző és zongoraművész volt. Azután azt mondta: "ha felnősz, újra visszajövök és adok neked zenét." Egyszerű állítás volt, bonyolult mondatok nélkül, hogy egy gyerek is megértse. Sohasem felejtettem ezt el, hogy eljött.”
(Rosemary Brown: Hangok a túlvilágról)
Érdemes megemlíteni, hogy egy alkalommal a BBC Rosemaryn keresztül kért Liszttől valamilyen bizonyítékot. Liszt erre közölte, hogy 1854-ben Lipcsében járt, ahol megbetegedett, és egy bizonyos dr. Richter kezelése alatt állt. A BBC szakértők részéről az első reakció az volt, hogy ez lehetetlenség, mert Liszt 1848 után már nem utazott. A kutatás során azonban mégis kiderült, hogy az utazás megtörtént.
(forrás: osservatorioletterario.net)
