2023. október 29., vasárnap

Tanulságos történet Wass Alberttől, az összetartás erejéről


– Tudják, én szegény fiú voltam és gyermekkoromban anyám elszegődtetett a községhez disznópásztornak. Maguk most nevetnek, pedig a disznók előtt megemelheti a kalapját minden ember.


 Tudják-e milyen jó szándékú, becsületes állatok azok? 
Három éven át jártam ki a legelőre velők, tavasztól őszig. Megismertem őket. Hűségesek, tisztességesek. 
Értik? Szerettek engem! Pedig én nem is voltam disznó, csak ember…

Nyelt egyet és egy pillanatig maga elé bámult a padlóra. Aztán folytatta:

– Egy őszön makkoltatni küldtek föl a hegyekbe. Akkor történt, hogy farkasok kezdték kerülgetni a kondát. 
Volt a rám bízott állatok között egy, amelyik mindig külön járt a többitől. Egy rühes, sovány kis süldő. A többi nem tűrte meg maga között, mert, hogy maga alá piszkolt, fektiben. 
Mert a disznó nagyon tiszta állat, tudják-e, az elveri magától az ilyet. A konda szégyene volt ez a süldő. És éppen erre mentek rá a farkasok.

– Reggel történt, alig valamivel virradat után. Éppen kitereltem az állatokat a karámból s álmosan dűtöttem neki hátamat egy bükkfának, amikor a visítást meghallottam. A kis rühes süldő megint valamivel távolabb túrt a többitől s azt cserkészték be a farkasok. Négyen támadtak reá egyszerre.

De amikor én felütöttem fejemet a sivalkodásra, már valamennyi disznónak fönt volt a feje és a következő pillanatban az egész konda összeröffent s mint egy roppant fekete henger rohant reá a farkasokra. Képzeljenek csak el kétszáz egynéhány disznót, tömötten egymás mellett, fölemelt ormánnyal rohanni, fújva és fog csattogtatva!

Szempillantás alatt elkergették a farkasokat s a kis rühes süldőnek néhány harapáson kívül semmi baja nem történt. 
Én pedig sokat gondolkoztam akkoriban azon, hogy miért is védte meg a falka ezt az egyet, akit amúgy is kitaszított maga közül s akit azután sem fogadott vissza soha. 
De csak most jöttem rá: azért, mert disznó volt az is.

– Hát látjátok, ezért szeretnék disznó lenni. Mert irigylem a disznóktól a szolidaritást, ami az én emberi falkámból hiányzik. Mi tanokat hirdetünk és jelszavakat halmozunk jelszavakra, de közben mindenki csak önmagával törődik, nemhogy a kisujját is mozdítaná másért. 
Ha akkor, ott az erdőn, az én disznófalkám is úgy viselkedik mint ma az emberi társadalom: rendre az egész falkát fölfalhatták volna a farkasok. Mint ahogy az embereket is fölfalja rendre a gonoszság és az önzés.

- Wass Albert -

- - - - - - 

Íme a bizonyíték: a disznók kifejezetten okos állatok! – videó
forrás:delmagyar.hu


A disznókról nem az intelligencia szó jut eszünkbe elsőként, pedig valójában a legokosabb állatok közé tartoznak. Ez a videó segít, hogy javuljon róluk a véleményünk.
A malacokról valamiért az utolsó dolog, ami eszünkbe jut, hogy okosak. Ezt a malacot ráadásul Moritznak hívják, így – ha Mórickára gondolunk – dupla hátránnyal indul az intellektusának megítélésekor. De Moritz minden előítéletre rácáfol, és gyerekeket megszégyenítő gyorsasággal rakja ki a szín- és formapárosítós játékot (igazából még gyorsabb lenne, ha nem szánna közben időt a jutalomfalatok elfogyasztására).
Igaz, hogy Moritz egy képzett malac, de ettől függetlenül a többi malacnak sincs oka szégyenre: a közelmúltban végzett kutatások szerint a disznók számos kognitív képességüket tekintve megegyeznek az olyan okosnak vélt állatokkal, mint a kutyák, az elefántok vagy a delfinek.
Ne csak két lábon járó hústoronyként tekintsünk a malacokra!
forrás:nlc.hu

2023. október 27., péntek

Egy nő beszámolója a túlvilágról: 90 percen át halott volt

Cherie Aimée 90 percig nem mutatott életjelet, majd csodával határos módon visszatért az életbe. Elmesélte, hogyan érezte magát a „másik oldalon”, és hogyan tekint most a halálra.

Cherie Aimée

Az a kérdés, ami talán mindenkiben felmerül életében legalább egyszer: mi történik velünk a halálunk után? Egy nő, Cherie Aimée állítja, hogy megtapasztalta ezt a rejtélyes „másik oldalt”, és most megosztotta ezt az élményt a világgal.

Mintegy 15 évvel ezelőtt diagnosztizálták Aimée-t Hodgkin-limfómával, egy súlyos betegséggel. A rák elleni küzdelemben négy kemoterápiás kezelésen esett át, ami – saját szavaival – extrém hatást gyakorolt a szervezetére.

Szerencsére három hónap kezelés után a rákja elkezdett gyógyulni, és végül tünetmentessé vált. Azonban 2010 áprilisában következett be a tragédia: Aimée szíve hirtelen leállt.

Az esemény után az orvosok azonnal megpróbálták újraéleszteni.

Az első 5-10 percben nem jártak sikerrel, majd elkezdték fontolóra venni, hogy megállapítsák a halál beálltát" – mondta el Aimée.

Az egyik orvos azonban nem adta fel, és folytatta az újraélesztési kísérletet. A mellkasi kompresszió sajnos több mint 90 percen keresztül nem hozott eredményt. Ezt követően a Aimée-t a New York-i Presbiteriánus Columbia kórházba szállították, ahol nyitott szívműtétet végeztek el rajta.

A túlvilág élményéről Aimée a következőképpen beszélt:

"Tudtam, hogy valahol máshol vagyok.

Tudtam, hogy azonnal meghaltam, átkerültem egy másik világba, és emlékszem, hogy a testem csak úgy lebegett, és olyan könnyűnek éreztem magam, mint egy toll. Szabadnak éreztem magam."

Amikor arra kérdezték, hogy pánikba esett-e attól a gondolattól, hogy meghalt, Aimée válasza meglepő volt:

„Ez az érzés gyönyörű volt!" – írja a Unilad.

- forrás:velvet.hu - Ring Tamás -

- - - - - 

Cherie Aimée: Már nem félek a haláltól - videó

- - - - - 

Kapcsolódó írás:

Érvek a túlvilág létezése mellett

- - - - - -

Balogh Béla - Energiatest, és spirituális világ - videó
forrás: Almamag Híd

2023. október 25., szerda

Ha az ember nem érzi magát szeretve, lassan meghal!” – Ez az emberi lét egyik alapvető szükséglete


Korunk egyik legnagyobb filozofikus guruja, Osho sokunk számára nem ismeretlen. Ha csak egy kis töltekezésre, vigasztalásra, támogatásra, pozitív életszemléletre vágysz, fordulj az írásaihoz, tanításaihoz.


Egy alkalommal a következő kérdést tették fel Oshonak:

“Miért rendelkezik az ölelés olyan hihetetlenül magas gyógyító erővel? Eddig azt gondoltam, hogy az önmagunkban vetett hit, az önelemzés, és a magas érzelmi intelligencia szükséges ahhoz, hogy egészséges gondolatok által meg tudjuk őrizni az egészségünk, de kiderült, hogy az ölelés az egyik leghatékonyabb gyógyszer.”

Osho így felelt a feltett kérdésre:

“Az ember szükségét érzi annak, hogy fontos legyen, hogy hasznos tagja legyen a társadalomnak. Csak úgy tud valaki testileg és lelkileg is egészséges életet élni, ha értelmét látja létezésének, fontosnak érzi magát. Ha nem érzed azt, hogy értékelnek, és szeretnek, akkor ez az érzés fokozatosan a leépüléshez, majd a halálhoz vezet. Éppen ezért a szeretet a legfontosabb pozitív terápiás érzés.

Az embereknek azért van szükségük terápiára, mert hiányzik az életükből a szeretet. Egy szeretettel teli világban az embereknek nincsen szükségük szeretetre. Az ölelés a szeretet kifejezése, hatására biztonságban, és sokkal nyugodtabbnak érezhetjük magunk. Az ölelés hatására felénk áradó pozitív energia számos betegségre lehet gyógyír, erősíti az immunrendszert, testileg-lelkileg feltölt. Közben pedig úgy érezhetjük magunk, mint régen kisgyerekként, a világ össze problémája megszűnik körülöttünk.”

Bizonyos kutatások alapján kimutatták, hogy ha egy kisgyerek nem kap elég szeretetet, ölelést, és gyengédséget, akkor nem fog megfelelően fejlődni. A test hiába kapja meg a szükséges táplálékot, ha a lélek el van hanyagolva. Ebben az esetben az ember állandóan szomorúnak, levertnek, fáradtnak, magányosnak, reménytelennek, és gyengének érzi magát.

A szeretet feltölt, erős lelki stabilitást ad, kiszakíthatatlan gyökerekkel lát el. Ugyanúgy, mint a lélegzet, a szeretet is kimondhatatlanul szükséges ahhoz, hogy életben maradjunk.

A világ összes terápiáján részt vehetünk, ha nem ismerjük a szeretet erejét, mit sem érnek az önsegítő csoportok, és -könyvek. 100-ból 90 ember betegségének hátterében erős szeretethiány húzódik. Már az első terápiás alkalmakon érezhető a pozitív változás, ugyanis a páciens megérzi azt, ha odafigyelnek rá, fontos valakinek, és szeretetet kap.

Ne sajnáld az ölelésre fordított időt és energiát! Öleld meg ma is szeretteidet teljes szívvel, szeretettel, add át a pozitív energiát, a testi-lelki egészséget.

forrás:esatobbi.com

- - - - - 

OSHO AZ EGYÜTTÉRZÉS ÉS SZERETET LÉNYEGÉRŐL BESZÉL - VIDEÓ
FORRÁS:LPAUL63

2023. október 23., hétfő

FBI dokumentum: Nikola Tesla vénuszi volt és csecsemőként hozták a Földre 1856-ban

 

Az FBI által titkosság alól feloldott egyik levél szerint Nikola Tesla sikeresen feltalált egy olyan eszközt, amelyet fel lehet használni interplanetáris kommunikációhoz.


Továbbá szó esik benne arról, hogy Tesla mérnökei 1950-ben megépítették a készüléket, miután Tesla meghalt, és ettől kezdve szoros kapcsolatban álltak “űrhajókkal”.

Ezenkívül az FBI dokumentuma megemlíti, hogy Tesla egy vénuszi volt, akit 1856-ban hoztak a Földre, és Tesla szüleinél hagyták a volt Jugoszlávia egyik hegyvidéki tartományában, a mai Horvátországban.

Sokan szeretik az összeesküvéseket, és mi lenne jobb összeesküvés, mint azt sugallni, hogy Nikola Tesla, az egyik legnagyobb tudományos elme, aki valaha élt a Földön, egy idegen volt.

De senki ne higgye, hogy ezt valaki csak úgy kitalálta, ez nem hamis hír, hanem valójában az FBI egyik titkosítás aló feloldott dokumentumában szerepel.

Az FBI által közzétett, nem minősített dokumentumok az ügynökség online oldalán számos érdekes dolgot említenek Nikola Teslával kapcsolatban.

A dokumentum 1957. június 14-én kelt, és az “Interplanetary Session Newsletter” cím alatt számos ellentmondásos témát említ.

Nyilvánvaló azonban, hogy az FBI dokumentumban említett leginkább figyelemre méltó részlet a következő:

“Az űremberek sokszor meglátogatták Tesla mérnökeit, és azt mondták nekünk, hogy Tesla egy vénuszi volt, 1856-ban hozták erre a bolygóra csecsemőként, és Tesla úrnál és asszonynál hagyták egy távoli hegyvidéki tartományban, a jelenlegi Jugoszláviában.” – 1957. június 14.

A Tesla munkáját felhasználó egyik személy volt George Van Tassel amerikai kontakta, ufológus és író.

Van Tassel repülőgép szerelő és ellenőr volt, aki 1930 és 1947 között különböző időpontokban dolgozott a Douglas Aircraft, a Hughes Aircraft és a Lockheed vállalatoknál.

Van Tassel azt állította, hogy kapcsolatba került egy vénuszi űrhajóval. Felhívták a fedélzetre, ahol az “idegenek” verbálisan és telepatikusan egy technikát adtak át neki, amely az emberi test megfiatalítására szolgál.

Az eszközt végül megépítették és “Integratron”-nak nevezték el, és állítólag részben Nikola Tesla kutatási munkájára épült.

Azon állítás, miszerint Tesla vénuszi volt, először Margaret Storm “Return of the Dove” című 1957-es könyvében jelent meg.

A Storm által írt könyvet ma fikciónak tekintik, amely állítólag semmiféle bizonyítékot nem szolgáltat arra nézve, hogy Tesla a Vénuszról vagy más dimenzióból érkezett volna.

Sok olvasó azonban egyetért abban, hogy Storm egy teljesen más képet festett Tesláról, életéről, eredetéről és munkájáról.

Forrás: ÚjVilágtudat - titkokszigete.hu

- - - - - - 

Kapcsolódó írás
George Van Tassel az Integratron megalkotója

- - - - - - - 

Calling All Earthlings Dokumentumfilm előzetes (2018) | UFO - videó
forrás:Film Threat

2023. október 21., szombat

Aranyosi Ervin: Ha megöregedtél… - Tangó 92 évesen

 


Ha megöregedtél,
hát húzd ki magadat!
Ezt a kort elérni
nem könnyű feladat!
Ne siránkozz folyton,
hogy itt fáj, ott sajog,
ne engedd a kórnak
ellátni a bajod!
Figyelmedet inkább,
jobb céloknak szenteld,
melyekre még ifjan,
elég időd nem telt!

Most végre szabad vagy,
időd, mint a tenger,
bölcsességgel áldott,
élet-látott ember!
Mondd csak, volt-e álmod,
ami álom maradt?
Nyisd ki kalitkádat,
engedd el madarad!
Képzeleted szárnyán,
nyugodtan repülhetsz,
repít a gondolat,
szél hátára ülhetsz.

Utazhatsz szabadon,
ismerd meg hazádat,
járj be szép erdőket,
ismeretlen tájat!
Élvezd a természet
milliónyi báját,
hagyd el otthonodat,
lelked kalitkáját.
A beszélő dobozt
be se kapcsolt többé,
hadd váljon számodra
láthatatlan köddé!

Légy végre, aki vagy,
szabad, tiszta lélek,
kiben felszikrázik,
s tenni kezd az élet!
Váltsd valóra álmod,
mit régen nem mertél,
amit szebb időkre,
egykor félretettél!
Mert eljött az idő,
és a lehetőség,
hogy a napjaidat
álmaid kitöltsék!

A sok idős ember,
haldoklik és fáradt,
betegségek gyötrik,
lelkéből bú árad!
Az utolsó pénzét
orvosokhoz hordja,
az elesettségért,
világát okolja!
Pedig nem kéne más,
csupán változtatni,
minden egyes naphoz,
új kalandot rakni!

Észrevenni végre
a viccest, a szépet,
a csodát, amit még
tartogat az élet!
Örökké mozogni,
menni, menni, menni,
az élő világtól
boldogabbá lenni!
Kezdd el egy lépéssel,
egy kis tervezéssel,
aztán indulj is el,
megtenni ne késs el!

Derűs szemüvegen
nézd ezt a világot,
örülj minden szépnek,
amit szemed látott!
Keress jó társakat,
akik elkísérnek,
hidd el, a barátok
nagyon sokat érnek.
Velük megoszthatod
újkori csodádat,
a friss élményeket,
amik rátok várnak!

Bosszantsd a világot,
légy fitt, egészséges,
csupán el kell hinned,
bármi lehetséges!
Hisz megöregedtél,
de lelked fiatal,
ma is boldogulni,
ez ám a diadal!
Ha megöregedtél,
hát húzd ki magadat!
Engedd lelked szállni,
legyél boldog, s szabad!

- Aranyosi Ervin © 2023-07-23. -

- - - - - - - 

Phyllis Sues; Tangó 92 évesen - videó

Phyllis Sues aktívabb életet él, mint a legtöbb mai gyerek vagy felnőtt. Az amerikai hölgy, 92. születésnapját egy öregesnek nem nevezhető tangóval ünnepelte.

Gondoltál már erre?



Száz év múlva például 2123-ban mindannyian el leszünk temetve, beleértve a rokonainkat és barátainkat is.
Idegenek fognak élni az otthonainkban, amelyekért olyan keményen küzdöttünk.
Idegeneké lesz minden, amink ma van.


Minden tulajdonságunk, ami volt és ami még nem született meg teljesen, ismeretlen lesz.
Többek között egy olyan autó, amire egy vagyont költöttünk, ami valószínűleg fémhulladékba vagy egy ismeretlen gyűjtő kezébe kerül.

Az utódaink alig fogják tudni, kik voltunk, és többé nem fognak emlékezni ránk. Ki ismeri közülünk a nagyapám apját?

A halál után néhány évig emlékezni fognak ránk, aztán már csak portré leszünk valakinek a könyvespolcán (ha egyáltalán).

Néhány évvel később képeink és tetteink a történelem feledésébe kerülnek.

Többé már nem is leszünk senkinek az emlékei.

Ha egy nap megállnánk és elemeznénk ezeket a kérdéseket, talán megértenénk, mennyire tudatlan és gyenge volt az álom, hogy mindent megkapunk.

Ha gondolkodni tudnánk, biztosan a megközelítéseink, a gondolataink megváltoznának, más emberek lennénk.

Mindig egyre többre és többre törekszünk anélkül, hogy lenne időnk olyan dolgokra és emberekre, pillanatokra és kapcsolatokra, amik igazán számítanak ebben az életben.

Mindezt megváltoztatnánk, és nagyon élveznénk az életet.

Élveztük volna a sétákat, amikre sosem mentünk volna.

Élveznék az öleléseket, amiket sosem kaptak meg. Azokban a csókokban a gyermekeinknek és a szerelmünknek.

Azokban a csínyekben, amire nem volt időnk. Bizonyára azok lennének a legszebb és legjobb pillanatok, amikre emlékezni fogunk és mélyen magunkba vésődnek. Így töltenénk meg az életünket örömmel. Most nap mint nap megtöltjük kapzsisággal, türelmetlenséggel.

Még van idő ránk, rám, rád. Gondolkodj el ezen.

- forrás: Ismeretlen szerző -

- - - - - -

Milyen szép a világ - videó
forrás:vicuska63

2023. október 18., szerda

Egy gyermek emléke Istenre

 

Az Isteni Igazság világa csak korlátozottan tudatosul bennünk, és minden

jel szerint ez is szándékoltan van így. 


A lelkünk azért lép ebbe a világba, hogy megtapasztalja az emberi létet - ekként az Isteni Igazság világáról őrzött emlékeinknek és e világ tudatosságának korlátozottnak is kell lennie, hogy lehetővé tegye számunkra az emberi lét tapasztalat maradéktalan átélését. 

 Ha tisztában lennénk vele, hogy a változás, a félelem, a halál, a korlátozottság és a kettősség egytől
egyig csalóka tünemények, nem lennénk képesek maradéktalanul azonosulni az energiájukkal. 

Ha világos emlékekkel öltenénk testet, megtagadnánk magunktól a lehetőséget, hogy
felülemelkedjünk ezeken az állapotokon, és felfedezzük, hogy valóban puszta illúziók. 

Azáltal, hogy fizikai testet öltve elfeledjük valódi kilétünket, megadjuk magunknak az esélyt, hogy
visszaemlékezhessünk rá: spirituális lények vagyunk, akik fizikai megtapasztalást élnek át.

Egy 1990-ben Atlantában tartott összejövetelen hallottam, ahogyan Gerald Jampolsky, a közismert szerző és az A Course in Miracles szaktekintélye elmesél egy igaz történetet egy
házaspárról, akik a második gyermekük világra jötte után érkeznek haza a kórházból. Ez a történet
ékesen szemlélteti a tényt, hogy valódi tudomással bírunk az Istenhez és a saját lelkünkhöz fűződő
kapcsolatunkról, miután azonban testet öltünk, meglehetősen hamar megfeledkezünk róla. 

 A házaspár tudatában volt, milyen fontos bevonni hároméves lányukat is az újszülött hazatérésének
megünneplésébe, ám nyugtalanította őket a kislány ragaszkodása ahhoz, hogy engedjék egyedül
bemenni a baba szobájába. Hogy kérését tiszteletben tartsák, mégis ellenőrizhessék a helyzetet, a
szülők bekapcsolták a bébiőrzőt, hogy ha nem is látják, mi zajlik a szobában, legalább hallhassák.

Amit hallottak, egészen elképesztette őket. A kislány egyenesen odament a gyerekágyhoz, és a
rácsokon keresztül így szólt az újszülötthöz: 

 „Baba, mesélj nekem Istenről! Én már kezdem elfelejteni!"


A lélek rendesen nem ütközik korlátokba. Amikor azonban megtestesül, létrehoz magának egy
személyiséget vagy egót, amely magán hordozza a gyógyító utazáshoz szükséges konkrét
jellemvonásokat, és úgy dönt, hogy elfeledi az Isteni Igazság világához fűződő kapcsolatát.

Azon fátyol ellenére, amelyet Istennel való egységünk emlékére borítunk, s amely hároméves
korunkra a fenti történet tanulsága szerint alighanem szinte teljesen takar, emberként sem
tagadtatik meg tőlünk a kapcsolat az Isteni Igazság világával. Lelkünk olyan rezgéseket hordoz,
amelyek összhangban vannak és összekötnek minket ezzel a birodalommal.

- Részlet Colin C.Tipping: Sorsfordító megbocsátás c. könyvből -


Gárdonyi Géza: Mikor a gyermek...

Mikor a gyermek gőgicsél,
az Isten-tudja, mit beszél!
Csak mosolyog és integet...
Mit gondol? Mit mond? Mit nevet?

S mint virággal az esti szél,
az anyja vissza úgy beszél,
oly lágyan és oly édesen...
De őt sem érti senkisem.

Hogy mit beszélnek oly sokat,
apának tudni nem szabad:
Az égi nyelv ez. Mély titok.
Nem értik, csak az angyalok.

2023. október 17., kedd

Ön, Mr. Einstein... Hisz Istenben?

 

Amikor Albert Einstein előadást tartott az Egyesült Államok számos egyetemén, visszatérő kérdés volt:
"Ön, Mr. Einstein... Hisz Istenben?
Amelyre mindig azt válaszolta:
- Hiszek Spinoza Istenében."

Spinoza Baruch

Csak az értette, aki olvasta a Spinozát...
Spinoza egész életében a szent könyvek és filozófia tanulmányozásával töltötte, egy nap ezt írta:

Nem tudom, hogy Isten valóban beszélt-e, de ha mégis, akkor szerintem ezt mondhatta a hívőknek:
- Hagyd abba az imádkozást, és üsd magad mellkason!
Azt akarom, hogy menj ki a világba, hogy élvezd az életed.
Azt akarom, hogy jól érezd magad, énekelj, neveld magad... élvezd mindazt, amit érted tettem.
Ne menj tovább azokba a sötét és hideg templomokba, amiket magad építettél, és ne mondd, hogy ez az én házam!
Az otthonom a hegyekben, erdőben, folyókban, tavakban van.
Itt élek veled és kifejezem irántad érzett szeretetemet.
Ne vádolj többé a nyomorult életed miatt,
Soha nem mondtam neked, hogy bármi baj van benned, hogy bűnös vagy, hogy a szexualitásod vagy az örömöd rossz dolog lenne!
Tehát ne hibáztass engem mindenért, amit mondtak, hogy hidd el.
Ne olvass tovább olyan szent olvasmányokat, amelyekhez semmi közöm.
Ha nem tudsz olvasni engem hajnalban, egy tájon, a barátod, a feleséged, a férjed, a fiad szemében... Nem találsz meg egy könyvben!
Ne ijesztgesd magad.
Nem ítélkezem feletted, nem kritizállak, nem dühöngök és nem büntetek.
Tiszta szerelem vagyok... megtöltöttelek téged szenvedélyekkel, korlátokkal, örömökkel, érzésekkel, igényekkel, ellentmondásokkal... és szabad akaratot adtam neked...
Hogy hibáztatnálak, ha reagálsz valamire, amit beléd raktam?
Hogyan büntethetnélek azért, mert az vagy, aki vagy, ha én vagyok az, aki teremtett téged?
Tényleg azt hiszed, hogy teremthetek egy helyet, ahol elégethetem az összes rosszul viselkedő gyerekemet, az örökkévalóság hátralévő részében?
Miféle Isten képes erre?
Ha ilyen lennék, nem érdemelném meg a tiszteletet.
Ha csak imádatot akartam volna, csak kutyákkal lakattam volna be a földet...
Tiszteld a férfitársaidat, és ne tedd azt, amit nem akarsz magadnak.
Csak annyit kérek, hogy figyelj az életedre, hogy a szabadság váljon az útmutatóddá.
Te és a természet egy entitás vagytok... szóval ne hidd, hogy hatalmad van felette.
Te a része vagy.
Vigyázz rá és ő vigyáz rád.
Minden jót teremtettem és tettem neked elérhetővé, és nehezemre esne, hogy hozzáférj ahhoz, ami nem az.
Ne használd a zsenialitásod arra, hogy azt keresd, ami rossz.
Rajtad múlik, hogy az egyensúlyt sértetlenül tartsd.
A természet nagyon jól tudja, hogy kell tartani, csak ne zavard!
Teljesen szabaddá tettelek.
Teljesen szabadon teremthetsz mennyországot vagy poklot az életedben.
Nem mondhatom meg, hogy van-e valami az élet után, de adhatok néhány tanácsot:
Ne higgy többé bennem csak úgy, hinni feltételezés, kitalálás, elképzelés.
Nem akarom, hogy higgy bennem, hanem azt akarom, hogy érezz engem magadban.
Hogy érezzem magam benned, amikor a birkáidra vigyázol, amikor a kislányodat neveled, amikor a kutyádat simogatod, amikor a folyóban fürdesz...
Fejezd ki az örömöd, és szokj hozzá, hogy csak azt vedd el, amire szükséged van!
Az egyetlen biztos dolog, hogy itt vagy, hogy élsz, hogy ez a világ tele van csodákkal... és hogy ezekben a csodákban képes vagy pontosan tudni, mire van szükséged valójában.
Ne keress odakint..
Nem fogsz megtalálni...
Itt vagyok...
A Természet,
A Kozmosz...
Én vagyok az.

- Spinoza Baruch -

 - - - - - - -

Wass Albert - Te és az Isten - videó

forrás: TILAJ LIFE

 Wass Albert: Te és az Isten

Gondoltál-e már arra, hogy milyen csodálatos a világ?
Mennyire egész és mennyire tökéletes minden, amit nem az ember alkotott?
Nézz meg egy virágot! A legegyszerűbbet: nézz meg egy hóvirágot!

Honnan tudja meg bent a föld alatt, hogy odakint már elment a hó s az ágak könnyező rügyein cinkék hintáznak a napsütésben? Nincs telefonja, rádiója sincsen, mégis értesül arról, hogy mennyire haladt a világ a tavasszal. Hideg föld öleli még a gyökeret, de már megindulnak benne az élet nedvei és moccan a csíra. Felüti kis zöld fejét a nyirkos falevelek alól. Kinő a szár, utána futnak a levelek. Zöldek. A föld nedvei összetalálkoznak a napsugárral és zöldre festik a hajszálereket. Aztán kinyílik a szár, kifeslik a bimbó, előkacag a virág. Kacag. Szinte hallani lehet.

Nézd meg jól, milyen szép! Milyen szép és milyen tökéletes. Ember-művész nem alkotott még hozzá foghatót, csak másolt. Egy láthatatlan nagy művész keze dolgozik körülötted.
Néztél vízcseppet mikroszkóp alatt? Mennyi ezer élet nyüzsög benne. Egy egész világ. Minden vízcsepp egy világ. Minden világ egy vízcsepp. Önmagáért való zárt egész. A Te szemedben céltalan, mert nem vagy művész. Művész csak egy van ezen a világon, egyetlenegy, aki alkot. Napról-napra, percről-percre, mindig újat és mindig ugyanazt.

Nézd a fát! Nézd a hegyet! Nézd meg a folyót vagy a tengert! És gondold el, hány milliárd vízcsepp van benne, hány milliárd vízcseppbe zárt világ! És aztán gondolj a csillagokra! Azokra, amiket ismersz, és azokra, amiket nem ismerhetsz. Tiszta éjszakákon nézz föl az égboltra: olyan éppen, mint a vízcsepp a mikroszkóp alatt. Minden csillag egy élő valami és köztük a Tied, a Föld, talán a legkisebb. Gondold csak el, hány milliárd vízcsepp lehet még ezen az egyen kívül, amit ismersz. 
És akkor gondolj szánalommal azokra, akik el akarják hitetni Veled, hogy nincs Isten.

2023. október 15., vasárnap

A csodák világa


Az én utam

Olyan sokan tették már fel nekem azt a kérdést, hogy hogyan lettem spirituális, hogy magam is elgondolkodtam rajta. Úgy érzem, hogy nem szükséges mindenre indokot találni, hiszen elég, ha követi az ember a belső útmutatást, és akkor nem tud eltévedni élete útján.

 

Én is követtem ezt az útmutatást, de természetesen voltak úgynevezett útjelző táblák, melyek segítettek megtalálni a helyes irányt. Ezek az útjelzők nem mindig voltak kellemes események, de mint tudjuk, mindig csak annyit kapunk, amit képesek vagyunk kezelni is.
Mozgássérültként születtem, de soha nem tartottam magam ’másnak’. Bármilyen korlátozottság csak az elmében létezhet. Úgy érzem, hogy mindent meg tudok tenni, sőt sokszor érzem úgy, hogy a világ még tágabb is. Nem zavart, és a mai napig sem zavar az emberek kíváncsiskodó tekintete. Természetesen nekem is voltak kellemetlen élményeim, de ezekkel csak ideig-óráig foglalkoztam. Valahogy mindig éreztem, hogy oka van annak, hogy én így akartam ide születni. Szerencsés vagyok, mert a szeretteim úgy fogadnak el, és szeretnek, ahogy vagyok. Ezért mindig hálás leszek nekik. 

7 éves korom óta tanultam hittant, és egyházi középiskolában érettségiztem. A vallásról való tanulás tehát a mindennapjaim része volt. De már gyerekként is éreztem, hogy nem tudok azonosulni a bűnről és a pokolról szóló vallási felfogással. A hittanos jegyzetemben leginkább a reinkarnáció szó fogott meg, de erről sajnos nem tanultunk, csak meg volt említve kötelező elemként. 

Aztán évekig nem foglalkoztam a vallással, spiritualitással. Elmentem egy agykontroll tanfolyamra, mivel nehezen kaptam állást, és ez jó segítségnek, kiindulópontnak tűnt. Abban a négy napban nagyon sokat tanultam a gondolat teremtő erejéről és a relaxációról. Sokáig használtam az ott megtanultakat, de mégis azt érzem, hogy nem voltam elég érett ahhoz, hogy a gondolataimat a megfelelő mederbe tereljem. 

Aztán egyik napról a másikra pánikrohamaim lettek. Ennek több oka is volt, de tudtam, hogy a spiritualitáshoz, a lélekhez kell menekülnöm megoldásért. Ekkor kezdett el mélyebben érdekelni minden, ami az ezotériához tartozik. Mivel nem hiszek a véletlenekben, ezért tudom, hogy nem véletlenül akadtam rá egy angyalokkal foglalkozó cikkre, ami reményt adott, hogy én is újra teljesen boldog ember lehetek. Ezek után egyre többet olvastam angyalokról, majd angyaltanfolyamon is részt vettem. Ezzel párhuzamos jött a tarot, majd az angyalkártya, és a hozzá kapcsolódó tanfolyam. Közben egyre jobban lettem, de nem volt még minden tökéletes. Tudtam, hogy valamit még tudnom kell, valamire még fel kell ébrednem. 

Mindeközben olyan események történtek az életemben, melyeket nehezen tudtam elfogadni, és a szorongás újra úrrá lett rajtam. Ekkor azonban már tudtam, hogy van kiút ebből az állapotból is. Kipróbáltam több segítséget, a homeopátiás szerektől kezdve, az illóolajokig, rengeteg mindent, amiktől folyamatosan jobban lettem. Már tudtam szorongás nélkül emberek közé járni, és elkezdődhetett a lelkem gyógyítása is.
Ehhez nagyban hozzájárult a virágterápia tanfolyam is, mert végre megértettem, hogy a természet energiája minket, embereket hivatott szolgálni. Éppen ezért kell gyengéden, tisztelettel bánni a minket körülvevő közeli és távoli természettel. 

A folyamatos spirituális fejlődést szolgálta és szolgálja a mai napig is az egészséges, tiszta, mesterséges hozzávalóktól mentes étkezés. Ahogy egyre többet fejlődök és haladok ezen az úton, egyre jobban érzem, hogy a természet csodás ajándékaival kell táplálnom magam, hiszen így egyre jobban kapcsolatba tudok lépni a mennyei szférával. 

Rengeteg könyv volt ezekben az években a segítségemre. Az egyik legcsodálatosabb könyv, ami jóval több egy egyszer elolvasott isteni üzenetnél, A csodák tanítása. Ebben a könyvben Isten üzenetét olvashatjuk, a második részben pedig gyakorlatokkal fejleszthető a lélek. 365 gyakorlat található a könyvben, ami segít helyreállítani a gondolkodásunkat. Most másodjára végzem a gyakorlatokat, és bizton állítom, hogy képes meggyógyítani az életet, ha az ember nyitottan áll hozzá.

Összességében elmondható, hogy az életemben lévő nehézségek, akadályok mutatták meg nekem, hogy én vagyok egyedül felelős az életemért, és nekem kell a kezembe vennem az irányítást. Kaphatok égi segítséget, ha kérek, de felelős csak én vagyok. A tudatosság fontossága a legnagyobb felismerés, amit eddig felfedeztem.

- Szabó Vivien -

- - - - - - - 



Szabó Vivien: Égi Segítőkkel Szabadon Az Utadon - A Csoda Te Magad Vagy!

Mindenkinek van olyan helyzete az életében, amikor felmerül a kérdés, hogy merre tovább. Biztosan te sem vagy kivétel. Ez az élet velejárója, hiszen ez által fejlődhetsz.
Neked szól ez a könyv, ha nyitott vagy egy új út felfedezésére, az égi segítők világára, és szeretnéd megtudni, hogy milyen lehetőségeid vannak. Ők gyengéd energiájukkal vezetnek, és az optimista gondolkodást pártolják. Boldognak akarnak látni téged, segítenek, hogy az Univerzum törvényeinek útvesztőjében ne tévedj el, és mindig csak annyit tapasztalj meg, amennyire éppen szükséged van.
A könyv útmutató magad legyőzésére, az életcélod megtalálására és megvalósítására. Ehhez meg kell tanulnod az elfogadást, a türelmet, az önmagadért való kiállást.
Megmutatom, hogy hogyan befolyásolja a szabadság a különböző élethelyzeteket a kapcsolatok, a munka, az életcél és az egészség területén. Betekintést adok az angyali tanácsokkal ellátott új út törvényeibe, olvashatsz az elengedésről, az egó szerepéről, a korlátokról, szeretetről és a félelem hatalmáról is. Az energiarendszeren, csakrákon keresztül mutatom meg, hogyan is élhetsz szabadon és boldogan.
Az utad során soha nem késő változtatni, a döntés a tiéd! Örömre és boldogságra születtél és minden égi segítő ezen tevékenykedik, csak kérned kell őket.
Ne félj a változástól, légy optimista, földi léted legszebb időszaka kezdődhet el! Ne feledd: a csoda te magad vagy! 

- Szabó Vivien -

Szabó Vivien: Égi Segítőkkel Szabadon Az Utadon - videó


 Tudatosság által a csodák felé - videó
forrás:A csodák világa - Szabó Vivien

 
 
 Kapcsolódó írás
 A csodák tanítása:
 

2023. október 12., csütörtök

Balogh Béla: Lelki fejlődés


Sokan úgy gondolnak a spiritualitásra, mint menekvésre az anyagi világ nehézségei elől. Mások életük problémáinak megoldását remélik tőle, ismét mások az anyagi világon túli élményekkel szeretnék gazdagítani az életüket. 



Vannak, akik beavatásokra vagy különleges képességekre vágynak, és még hosszan sorolhatnánk... 

A spirituális út azonban nem fog elhárítani minden akadályt. 

Milyen út vezet hát az igazi nagy beavatásokig, és mit is jelentenek azok valójában? 

Milyen tapasztalatok során költözik be az életedbe a belső béke és nyugalom? 

És ha már a fizikai tested halálától sem rettegsz, vajon mi jöhet még?


Balogh Béla


BALOGH BÉLA: A LELKI FEJLŐDÉS - videó
forrás:Dweed420yoo


A videóhoz kapcsolódó:

Elementálok - A teremtés napszámosai - Törpe, manó, entitás?

2023. október 10., kedd

A REINKARNÁCIÓ NEM VOLT, HANEM VAN…



Inkarnáció nélkül, nem igen lenne értelme az életnek, nem érthető meg igen sok történés életünkben.
Megjegyzem, hogy aki ennek tényét elfogadja, és érzi is, már ettől könnyebb lehet az élete. 


Miért adom ezt a címet, mert úgy tűnik az már elmúlt. Viszont nem múlt el, ezek itt vannak most is. Igen sok embert, főleg közeli embereket, általában ismered az előző életedből. 
Sokszor csak egy köszönés, vagy egy tanács és eltűnik valaki. Van, hogy kapcsolat lesz, vagy éppen szüleid lesznek, kik előtte testvéreid voltak, vagy múltbéli párkapcsolatodból a partner most gyermeked lesz, sokféle változat van.

Folyamatosan folyik ez, mindig más-más szerepekben, más feladatokkal, tapasztalással. Van, amit nem tudsz elkerülni, mert a múltad egyensúlyozza ki, van, ami feladat, és ha megoldod, akkor szabad leszel tőle.

Egyesek szerint, mivel idő nincs, párhuzamosan zajlik a reinkarnáció. A reinkarnáció "múltja" alapvetően áthatja egész életed. Pont azért van a Maja fátyla, 7-ik bolygó a Szaturnusz, hogy gátolja, amennyire lehet a múlt emlékeinek beszivárgását, mert agyad ki se alakulna, beleörülnél, hogyha egyszerre, a mostani életed mellett, az agyadban futna tudatosan a többi életed is.

A kis gyerekek még sokat látnak a múltjukból, de nem zavarja őket általában, még nem alakult ki a beszéden, szavakon alapuló tudat, ami csak egy életet tud kezelni igazán.

A hipnózis több ezer éves módszer, amit sokszor alkalmaztak, jelenleg nem nagyon, hogy ha a sors engedi, akkor a múlt életed béli káros információ átszivárgást oldani lehessen. Inkarnációt tudományosan is kutatják, de igen kevesen, és a tudomány nem veszi komolyan. És vannak emberek, akik úgy születnek le, hogy képesek mások párhuzamos életeit látni. Tapasztaltam.

Szerinted véletlen az, hogy valaki Pl születik egy adott országban, de más országba vágyódik, mikor meglátja és odautazik. Nem véletlen, előző életéből jön a vágy, nem biztos, hogy kellemes vágy ez, mert lehetett az beteljesületlen szerelem, gyermekvesztés bármi, nem csak öröm, ami húzza oda.

Mesélek egy érdekes megtörtént esetet. Egy boldog család gyermekkel külföldre utazott. Előtte semmi baj sem volt a családban. 2 hét után már annyira veszekedtek, szinte válni akartak. Mikor visszatértek szülő országukba, megszűnt mindez azonnal. Azaz az adott ország, ahova utaztak, aktiválta előző valamelyik életüket, ami nagyon gázos volt, és így nyilvánult meg. Ez megtörtént eset, amit hiteles forrásból tudok.

Most értheted, hogy egy hely, egy lakás, egy város, egy falu, bárki és bármi mind meghatározza, hogyan élsz, hatással van boldogságodra. Van nagyon sok eset, míg nem költözöl el egy adott helyről, meg nem találod a neked való helyet, addig nincs békesség, harmónia életedben. Ezek feladatok, sok bátorságot igényelnek. Vannak kik könnyebb életet választottak (illetve küldték őket), vannak kik nehezebbet, és utóbbiak mondják, miért büntet a sors vagy Isten. Ez egy ilyen bolygó, szélsőséges érzelmek bolygója, van millió féle más élet, ahol szintén éltél valószínűleg.

- forrás:ProfBókkon István -

- - - - - - - - 

Lélekvándorlás, reinkarnáció - Sokkal több vagy, mint amit a tükörben látsz! 
Papp Gyöngyi Gini és Horányi Ágnes beszélgetése -videó


Lélekvándorlás, reinkarnáció - Sokkal több vagy, mint amit a tükörben látsz! 

Nem véletlenül érezzük azt, hogy először vagyunk itt a Földön, és az sem ok nélküli, hogy úgy érezzük, hogy több életünk is volt már. Abban sem lehetünk biztosak, hogy halállal megszűnünk egészen. Mi ennek a soha véget nem érő, örökkön-örökké tartó, végtelen születési körforgásnak a mozgatója? Kik vagyunk mi valójában? Ki lehet az bennünk, aki bármilyen alakot, testet tud ölteni, és különféle létformákat képes megtapasztalni? Nagyon úgy fest, hogy nemcsak emberi lények vannak a Földre inkarnálódva… 

Utaztatással a korábbi életeink megismerhetők. Ezek feltárása segíthet megérteni a jelen életünkben zajló eseményeket, a megoldhatatlan problémáinkat, a betegségünket, ráébredhetünk a feladatainkra, amelyek befejezésére most újabb lehetőséget kaptunk, vagy az életküldetésünkre. Számos kilátástalannak tűnő helyzet tudott már megoldódni ezekre az elfeledett információkra való rálátással. 

Ráadásul tudatában vagy-e, hogy a gondolataiddal, a vágyaiddal, a cselekedeteiddel, itt és most írod a következő életed forgatókönyvét? Ne mondd azt majd a következő leszületéskor, hogy én ezt biztosan nem terveztem, én ilyen biztosan nem kívántam magamnak, én ezt nem vállaltam… 

Jól vigyázz, mit teszel jelen életeben, hogy mit hagysz a jövő nemzedékére, mert a saját unokád is te leszel!

- Papp Gyöngyi Gini és Horányi Ágnes beszélgetése -
forrás:VNTV

2023. október 9., hétfő

A halálból tért vissza: azt állítja, hogy felülről látta a testet, mielőtt találkozott volna Istennel


Tricia Barker egy tragikus autóbaleset során került az élet és halál határán túlra. A frontális ütközés után súlyos sérülésekkel került kórházba, ahol sürgősségi életmentő műtéten esett át. Rövid időre az orvosok halottnak hitték, ám ezen pillanatok során a nő egy rendkívüli élményen ment keresztül.


„Olyan volt, mintha a szoba sarkában lebegtem volna. Láttam a műtőasztalt, a rajtam lévő sok vért és a műtőben dolgozó orvosokat. Éreztem, hogy a lelkem távolodik a testemtől” – mesélte Barker a Daily Star-nak.

Ezután Barker azt állítja, hogy találkozott fényes alakokkal, amiket angyaloknak vélt. Ezek az entitások biztosították őt arról, hogy rendben lesz. 

A nő még egy találkozóval is beszámolt, melyben a túlvilágon ragyogó fényben fürdő nagyapjával találkozott.

Barker állítása szerint a túlvilági tapasztalata során megértette az élet valódi értékét és az emberi létezés mélyebb jelentését. 

A túlvilági utazás vége felé egy erős hang kijelentette, hogy vissza kell térnie a Földre, hogy taníthasson.

A baleset után néhány hónapig kemény fizikai rehabilitáción ment keresztül, ám Barker azt mondja, az egész idő alatt érezte az angyalok vigyázó jelenlétét.

Inspirálva ezen élménye által, YouTube csatornát indított, ahol az emberekkel megosztja a túlvilágról szerzett tudását és tapasztalatait, remélve, hogy segít másoknak megérteni az élet és a halál közötti vékony határvonalat.

forrás: szuperjo.net

- - - - - 

Halálközeli élmény: Tricia Barker - videó
forrás:Be the Light of Your Own Healing

Medek Tamás spirituális író válaszol 52.



Az állatok hova kerülnek a testi haláluk után? Láthatjuk őket még egyszer? 
Egy kedves hozzám forduló kérdése.


Az egyik legvitatottabb kérdés, az állatok és az ember lelke közötti különbség, hisz valamely tanítások azt mondják, hogy ugyanúgy leszülethetünk egy másik életünkben egy állat testében is (sőt egyes források szerint akár ásvány és növény "testében" is), míg mások azt mondják, a két létforma között lehetetlen az átmenet és az emberi és állati lélek között lényeges különbség van. Ez utóbbit támasztják alá az én ismereteim és szellemi közléseim is. Nem szeretnék egyik nézet mellett sem egyértelműen kardoskodni, de tény, hogy az eddigi tapasztalatai és ismereteim egyértelműen azt igazolják, hogy a emberi és az állati lélek nem keverhető. Sok helyütt írtam már erről.

A legfontosabb különbség a következő. Az állati lélek egy, a fajára jellemző csoportlélekből válik ki a leszületése előtt, s a testi halála után abba is olvad vissza. Az egyéniségét, személyiségét utána nem tartja meg, ugyanakkor annak egy lenyomata mégis bekerül a mindenség krónikájába (Akasha), melyből a tudatunk képes, számunkra valósnak tűnő képzetet teremteni. Ezért fordulhat elő, hogy a testi halálunk után láthatjuk, találkozhatunk egykori kedvencünkkel.

Az állati léleknek nincs szabad akarata, testi életében a fajára jellemző zárt rendszert követi, viselkedése a fajára jellemző, ösztönös. Ettől legfeljebb az ember közelségére és hatására térhet el (lásd házi kedvencek), de mihelyst az ember közelsége megszűnik, úgy az állat is visszatér a fajára jellemző ösztönprogramhoz. Nézzük ezt egy példán keresztül. A kutya ugye a farkasból, ember által létrehozott, kinemesített faj. Ha egy farkast (vagy egy olyan kutyát, amely a vadonban született) háziasítunk, akkor az ember hatására és közelségére eltérhet idővel némileg az ösztöneitől, azonban ha hirtelen visszahelyeznénk a vadonba, a természetes körülményei közé, akkor hamarosan vissza is állna az ösztönprogramja.

Fontos kiemelni még, hogy az állatoknál, az adott fajra jellemző ösztönprogram nem változik érdemben az idővel, tehát lélekfejlődés nem figyelhető meg az esetükben. Mivel az állatoknak nincs szabad akarata, így a döntésükért, tetteikért felelősséggel sem tartoznak, így karmát sem generálnak, következésképpen reinkarnálódniuk sem szükséges. Az emberi lélek viszont eleve saját egyéniséggel rendelkezik, mely Istenből, az ősforrásból vált ki a létezése kezdetén. Szabad akarattal rendelkezik, tehát bármit megtehet, viszont így a tetteiért felelősséggel is tartozik, következésképpen reinkarnálódnia is kell, hisz meg kell tanulnia, hogy a szabad akaratából milyen döntést helyes hoznia. Az emberi lélek tehát folyamatosan fejlődik, és életeken átívelően egyre nemesebbé válik, egyre inkább a jót fogja kívánni és tenni is, másokkal és magával. Az emberi lélek a személyiségét és az egyéniségét a testi halála után ugyanúgy megtartja. Nagyon röviden összefoglalva ez a különbség az állati és az emberi lélek között. Lényeges a különbség tehát.

Bár ez lehangolóan hathat azokra, akik nagyon közel kerültek életükben érzelmileg egy állathoz, azonban jó hír, hogy ameddig a lelkük igényli azt, odaát is "találkozhatnak" velük. S végül, fontos kiemelni, hogy az állatok tehát nem egyenrangú szereplői a létezésnek, mégis nagyon fontos, hogy tisztelettel bánjunk velük. Bizonyos állatok tanítanak nekünk (például a kutyák a feltétlen szeretetet), mások pedig próbatételek számunkra, hogy miként bánunk egy olyan érző lénnyel, aki felett látszólagos hatalmunk van. 

Egy kapcsolódó cikkemet ajánlanám még:

Mi a különbség - spirituális értelemben - az ember és az állat között?

 - forrás: Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -

2023. október 7., szombat

Mi van elrejtve Csontváry egyik képében?


Tudtad, hogy Csontváry Kosztka Tivadar Öreg halász című festménye két másik képet is rejt magában, feltárva ezzel az emberi lélek kettősségét, miszerint ördögi és angyali lelkületünk is lehet saját választásunk szerint?


Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) Öreg halász című nevezetes festménye az életmű portrészerű alkotásainak meglehetősen szűk köréhez tartozik, és mint titokzatos, szélsőséges érzelmeket tömörítő szimbolikus figura, a művész egyfajta mitikus önarcképének is tekinthető.

Az eredeti kép

Csontváry 1902-ben készült olajfestményének külön érdekessége az a mód, ahogyan megjelenik benne a jó és a gonosz kettőssége. A szakemberek megállapították, hogy a bal oldali részt tükrözve az látható, hogy a nápolyi öbölben, a csónakban ülő öreg halász imára kulcsolja a kezeit, mögötte békés a tenger és a Vezúv. Ha a jobb oldali részt tükrözik, akkor egy koporsóban ülő ördögre lehet figyelmes a szemlélő, mögötte viharos a tenger és kitört a tűzhányó.

Tükrözve a bal oldalt - Az öreg halász mögött nyugodt a tenger meg a tűzhányó is, 
és csónakban ül.(https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/)

Ahogy az öreg táltos mondaná, ördögnek is, Istennek is szeme, szája, keze, lába vagyunk. Jézus ezt így fogalmazta meg: egyszerre nem szolgálhatunk két urat, mert vagy ilyenek vagyunk gondolatainkban, érzelmeinkben és cselekedeteinkben, vagy olyanok, de mind a két lehetőséget magunkban hordozzuk. A döntés és a választás szabadsága a miénk.

A jobb oldalt tükrözve (https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/)

Csontváry festői pályája különös módon kezdődött. 1875-ben kapta meg gyógyszerész oklevelét, ezután patikusként dolgozott Léván, Iglón és Eszéken. Mindenki kissé különc, de csendes és szorgalmas embernek ismerte. 1880. október 13-án, egy meleg őszi délután leült a patika ajtaja elé pihenni, s lerajzolta egy vénycédula hátára a szemközti ökrös szekeret. A rajz láttán pedig a patikavezető így kiáltott fel: „Hisz maga festőnek született!”. 
Ekkor Csontváry egy belső hangot hallott: 
„Te leszel a világ legnagyobb napút festője".

„Én feláldoztam az életemet megtudandó, mi a való, hogy fejlődik ki a világ és hogy fejlődik tovább, mert minden ami van a pozitívum akaratából fejlődött ki s ami lesz a pozitívum kinyilatkoztatása alapján fog kifejlődni”. 
(Csontváry Kosztka Tivadar)

Csontváry Kosztka Tivadar (született Kosztka Mihály Tivadar) (Kisszeben, 1853. július 5. – Budapest, Krisztinaváros, 1919. június 20.) 
Önarckép (1896 körül) (https://hu.wikipedia.org/)

Első látásra nincs semmi feltűnő a képen, csak ha jobban szemügyre vesszük, akkor tűnik fel a képen látható öregember aszimmetriája. Ha ugyanis a festmény bal oldalát tükrözzük, egy teljesen új, önmagában tökéletes képet kapunk. És ugyanez történik, ha a jobb oldalával tesszük ezt.

Ráadásul – bár mindkét kép tökéletes önmagában – teljesen más hangulatú és jelentésű lesz a két végeredmény.

A miskolci Herman Ottó Múzeum hat Csontváry-festményt őriz, ezek közül a legismertebb az Öreg halász. A közvéleményt régóta foglalkoztatja az a tény, hogy – a férfi kezében lévő botot függőleges tengelyként használva – a kép bal oldalának tükrözésével egy kezét imára kulcsoló jóságos öregembert látunk, mögötte nyugodt tájjal; ha a jobb oldalt tükrözzük, akkor viszont háborgó tájképi háttér, kitörő Vezúv, az előtérben pedig egy szinte sátáni figura. Ha ez szándékos, akkor nyilvánvalóan az emberi természet kettősségét, a jót és a rosszat, az angyalit és a démonit fejezi ki. Valójában tükrözés nélkül is ilyesféle kettősséget érez az ember – magyarázza Pirint Andrea művészettörténész.

Csontváry tudatosan alkalmazta festményeiben az asszimmetriát és a csúsztatott perspektívákat, bár vannak, akik ezt tagadják, mint pl. Bellák Gábor a Magyar Nemzeti Galéria muzeológusa, aki szerint: „Ez egy önkényes, jópofának tűnő, ámde mondjuk ki, hülye játék, messzemenő következtetéseket nem lehet levonni belőle.”

Kora egyetlen irányzatához sem tartozott, a mindenséget magában foglaló, új, transzcendentális világkép megalkotásán dolgozott.

„Művészetét nem lehet meghatározott stílus kereteibe foglalni, egyformán jellemzi a varázsos realizmus, a szimbolizmus, a mitikus, szürrealisztikus hang, az expresszionizmus, a posztimpresszionista dekoratív sommázás, a divizionista megoldás és a neoprimitív iskola üdesége.” (Lőrincze Géza)

- forrás:sopronmedia.hu -

- - - - - - 

A rejtélyes Csontváry a kettős emberi természetről - videó
forrás:Csendes Pihenő

2023. október 5., csütörtök

A rózsafüzér ima hatása


Hubert Schiffer és Robert Lewis

Emmanuel Mallard nővér Megbotránkoztató irgalmasság című könyvében olvassuk a Hirosimát és Nagaszakit ért atombomba támadást túlélő szerzetesek házáról a következőket:


1945 augusztus 6-át írjuk, 9.15 perc van. Japánban hatalmas gomba emelkedik Hirosima fölé. Két perc alatt eléri a 10000 m-es magasságot és semmi sem állhat ellen a pusztításnak. Három kilométer sugarú területen mintegy 10000 épület dől össze a robbanás széllökésétől, és 50000 épület ég le. Több ezer áldozat hal szörnyet a robbanás helye körüli 1200 m sugarú körben. E körön kívül néhány hét leforgása alatt egymás után halnak meg a sugárzás következtében a japán katonák, akiknek feladata az áldozatok összegyűjtése volt. 

Azonban néhány száz méterre a robbanás központjától egy ház mégis épen maradt, mintha nem is hatott volna rá a bomba. 
Pedig jellegzetes, könnyűszerkezetes japán épület volt, aminek egy szempillantás alatt össze kellett volna dőlnie. 

Ugyan mi történt?

Ez a ház nem volt más, mint több német missziós jezsuita lakhelye. Egyikőjük, Hubert Schiffer atya megdöbbentő tanúságot tett a philadelphiai nagy Eucharisztikus Kongresszuson 1976 júliusában. 

A jezsuiták közül, akikkel együtt élt, senkit sem érintett a bomba, és megmenekültek minden radioaktív sugárzástól. 
A drámát nemcsak hogy túlélték, de tökéletesen egészségesen vészelték át. Idős korukban hunytak el, sok évvel később.

Pedro Arrupe SJ. - Hirosimai SJ háza

Szakértők hosszasan kutatták ezt a rejtélyt, a legjobb készülékekkel vizsgálódtak, és szenvedélyesen nyomoztak az épületben rejlő legapróbb jelek után. Hogyan tudott kibírni ez a ház ekkora katasztrófát? Ráadásul a jezsuitáknak is alá kellett vetniük magukat több, mint 200 tudós és szakorvos vizsgálatának. Nyomát sem találták rajtuk a rádióaktivitás bármiféle hatásának, és nem értették, hogyan maradhattak életben ezek az emberek a tömeges pusztítás közepette, ahol minden más élőlény tízezrével pusztult el.
A rejtély kulcsa ott volt a jezsuitáknál. 


Elmondták, hogy a naponta, közösen elimádkozott rózsafüzér kegyelme volt az, ami csodásan megoltalmazta őket. Schiffer atya említi később: 

„A tudósok semmit sem értettek, nem tudtak hinni a magyarázatnak, amikor elmondtunk nekik, hogy a fatimai jelenés üzenete szerint éltünk, azaz minden nap elimádkoztuk a rózsafüzért ebben a házban”.

Hasonló dolog történt Nagaszakiban. 

A második világháború előtt Maximilian Kolbe atya tervbe vette, hogy kolostort építtet Japánban, a Szeplőtelen Szűzanya tiszteletére. 
Amikor elmondta, hogy ezt a kolostort a Nagaszaki fölött húzódó kis dombra akarja felállítani, kinevették, csakúgy, mint a környékbeli lakosok, akik meg akarták akadályozni ebben, mert ott nem volt se víz, se villany, és a lehető legalkalmatlanabbnak tűnt. 

Kolbe atya a Szűzanya sugallatára erősen imádkozott és kivárta, amíg az elöljárói megváltoztatják a véleményüket. 
Amikor ez megtörtént, megépítette a kolostort a Szűzanya tiszteletére a híres dombon. Ott is, abban a kolostorban a testvérek minden nap közösen imádkozták a rózsafüzért. Sejtelmük sem volt arról, hogy mi fog megtörténni csaknem a szemük láttára. 

Három nappal Hirosima bombázása után, 1945 .aug. 9-én ledobták a bombát Nagasakira. 
A kolostor pedig ugyanúgy, csodás módon megmenekült, pedig a város 80%-a romba dőlt.

A Szűzanya szüntelenül mondogatja, hogy az Istenhez való megtérésünk által, az imádságnak, különösen a rózsafüzér imának köszönhetően jön el a béke. Ő mindig megtartja ígéretét azoknak, akik bíznak benne.

- forrás:dkjozsef.blogspot.com -

- - - - - - - 

A rózsafüzér Isten csodái eszköze ami véd a gonosztól - videó
forrás:Robert Gary