2016. december 31., szombat

Ezek a jelei, hogy gyermeked látja a szellemeket!


Azt mondják, hogy a gyerekek képesek látni a szellemeket. Az még rendben is volna, de általuk mi hogyan tudhatjuk meg, hogy éppen egy szellem garázdálkodik otthonunkban vagy a környékünkön?

Figyeld meg az alábbi jeleket a gyermekeden, és ha tapasztalod valamelyiket, vagy akár többet, akkor jó eséllyel egy szellemmel szemez!


1. 0-1,5 éves korig, mikor a gyermek még nem igazán kommunikál

Ekkor még csak sejthetjük, hogy kisbabánk szellemet látott. Ilyen jelek:

– egy pontra néz és keservesen sír, nem tudjuk megvigasztalni – ekkor valószínűleg valamilyen ijesztő dolgot lát, hiszen az asztrális síkon rengeteg rémisztő entitás tartózkodik

– a vállunk fölött átnéz és kacag, gagyog – ilyenkor emberi kinézetű szellemet lát, gyakran elhunyt rokonát

– a szobában tekintetével követ valamit, amit mi persze nem látunk

Vannak ennél durvább esetek is, mikor egy rossz, vagy tökéletlen szellem direkt ijesztgeti a kicsit, vagy rosszat akar neki – ilyenkor éjszaka fulladásos, köhögéses rohamok kísérik a szellem látogatását. Ez persze nem gyakori, de előfordulhat. Az oka, hogy a rossz szellem “ráül” a baba mellkasára.

Ha nagyon bátrak vagyunk, megoldhatjuk a problémát úgy, hogy éjjel csukott szemmel, félelem nélkül átmegyünk a gyerekszobába (ez nem olyan könnyű ám, ahogy most gondolod) és megvárjuk, míg csukott szemünk előtt megjelenik a démon. Ha nem érez rajtunk félelmet, akkor valószínűleg odébbáll – ha ez nem sikerül, ajánlatos szakembert hívni. Sok szülő nem is sejti, hogy a gyermek éjjeli fulladása hátterében szellem áll – természetesen mindenki asztmára vagy kruppra gondol.

Nagyon gyakran előfordul, hogy a kisbaba szobájában mozognak a tárgyak, villog a világítás. Ilyenkor legtöbb esetben az elhunyt nagyszülő, rokon jelzi jelenlétét.

2. 1,5-7 éves korig – ekkor a gyermek már el tudja mondani, mit látott

Jelek:

– a gyermeknek vannak “láthatatlan” játszópajtásai – nevükön is nevezi őket, kommunikál, játszik velük

– éjjel szellemeket lát a szobájában és megrémül

– látja meg nem született testvérét és kommunikál vele

– estefelé a házban szellemet lát és nem megy be a szobába, míg az “el nem megy”

– vállunk fölött átnéz és nevén szólítja a szellemet

(forrás: http://diabetika.hu)

- - - - - - - -

Valóban látnak a gyerekek szellemeket? - videó

Szabó Judit: A szférák - A lélek lakhelyei az inkarnációk között - Az Otthonunk – Nosso Lar - Film


„A szférák” csak első pillantásra szól csupán a két inkarnáció között életről. Valójában az ember szellemi fejlődésének nagyon is valóságos állomásait mutatja be részletesen, a földi fogalmak alapján. A szférák az ember gondolatainak, érzelmeinek és tetteinek kivetülései a finomanyagi világban, így azt, hogy az ember hová jut halál utáni létben, már itt a Földön tudhatjuk, sőt életünkkel jelentősen befolyásolhatjuk is. 


Ebben segít ez a könyv, a földi életet és sorsot alakító nagy törvények és a halál utáni lét számtalan helyszíneinek színes bemutatásával, s mitől függ, hogy a lélek hová kerül a két inkarnáció között, mennyi időt tölt el az egyes szférákban, és mi határozza meg következő testet öltését. A leírást hiteles beszámolók teszik olvasmányossá és hozzák közel a mindennapjainkhoz. Ez a hiányt pótló mű nagy segítségére lehet mindazoknak, akik már a földi életükben szebbé és jobbá kívánják tenni jelen és jövendő életüket.

Annak, aki már látott néhány hiteles filmet a halál utáni létről (pl. a Nosso Lar-t), nagy segítséget nyújt ahhoz, hogy a megfelelő helyre tudja tenni a látottakat, és megértse a háttérben húzódó összefüggéseket.

Az Otthonunk – Nosso Lar - Film ITT
 Film a halálról, a pokolról, a mennyországról … honnan jöttünk, hová megyünk. 


Részlet a könyvből:

Találkozások a szférákban

Sok emberben felmerül a kérdés, hogy vajon fogok-e „odaát” találkozni valakivel, aki fontos volt számomra? Ilyenkor elsősorban szeretteinkre gondolunk, és sokszor az segít elviselni a gyászt, ha tudjuk, reméljük, hogy egyszer viszontlátjuk egymást.


A szférákban a hasonlók találkoznak, ami a fényesebb szférákban örömmel és boldogsággal jár, a sötétebb szférákban viszont nem. Az alsó világokba ugyanis helytelen tettek és súlyos emberi hibák révén jutnak a lelkek, akik ott egymás között vannak. Ezért gyakran fordul elő, hogy az ellenségek itt találkoznak újra. Ez nagyon keserves állapotokat hoz létre, hiszen gyűlöleten alapul. Így az ilyen helyzetbe jutott emberi szellemek egymás üldözése és bosszúja elől folyton csak menekülnek, és – idővel, amikor ebben már nagyon kimerültek – minden lehetőséget felhasználnak arra, hogy ellenségük ne találja meg őket. Ezért még akár javulni is hajlandóak! Ilyenkor a Gondviselés egy olyan földi életet ajándékoz nekik, ahol anyagi testben újra összehozza őket a sors ellenségükkel, és alkalmuk nyílik békét kötni a másikkal, - mialatt kiegyenlítik karmikus tartozásaikat is. Ezek nem könnyű életek, és nem örömteli találkozások, de lehetőséget adnak a probléma megoldására, amire a szférákban nincs mód. Mivel ezek drámai, végzetes találkozások a Földön, amiben a lélek megtisztulhat, vagy elbukhat, ezért egy-egy ilyen élet után a szellem vagy felemelkedik egy magasabb létállapotba, vagy mélyebbre süllyed, mint volt.

Ha egy lélek bejutott egy viszonylag magasabb szférába (pl. a III. szféra felső részébe), akkor van lehetősége találkozni szeretteivel. Ez a lehetőség azonban mindkét félen múlik. Ha ugyanis a másik fél nem abba a szférába jutott, hanem egy távol esőbe, akkor minimális a találkozás esélye. Ha pl. egy házaspár egyik tagja szép, értékes földi életet élt, akkor ő bejuthat a magasabb szférába. Viszont ha párja olyan dolgokat követett el, ami miatt az alsóbb szférákba jut, akkor egy jó ideig nem fognak találkozni. Emiatt a tisztább szférákban – itt főleg a III–ról van szó) – sokan szomorkodhatnak is amiatt, hogy nem találják hozzátartozójukat. Ebbe bele kell nyugodniuk, hiszen mindenki magát juttatja oda, ahová kerül. A szomorúság azonban nem tart túl sokáig az ilyen helyeken, mivel tele van szeretetteljes, békés, segíteni vágyó lelkekkel, akik nem hagynak senkit sem szenvedni.

Szerencsére még ilyen esetekben is van remény az újra találkozásra: ha a túlvilágra „frissen” átkerült lélek megnyugodott, feldolgozta előző, földi életét, és fejlődni szeretne, akkor egy idő után – amikor már ő maga is fejlettebb állapotba kerül – mégis csak találkozhat szerettével. Ilyen gyakran előfordul.
Ezek az összefüggések vonatkoznak a halál órájára is: a haldokló lelki szemei előtt már a halál előtt is megjelenhetnek azok a túlvilági segítők, akik hivatottak őt átsegíteni ezen a nehéz szakaszon. Ezek a segítők lehetnek átköltözött hozzátartozók, amennyiben ők abban a helyzetben vannak, hogy el tudnak jönni segíteni. Ha viszont a volt földi hozzátartozók nem kerültek fényes szférába, vagy éppen a következő inkarnációjukra készülnek – és számos más ok is lehet – akkor nem ők fogják átkísérni a lelket a túlvilágra. Ezért csak az a biztos, hogy természetes halál esetében mindig jönnek segítők, akiket a haldokló láthat. Nem kell viszont arra számítani, hogy hozzátartozó jön, mert ez nem biztos. Ha az ember ebben az állapotban idegeneket pillantana meg, akikből szeretet és segítség sugárzik, akkor bátran bízzon meg bennük, és kövesse őket.
 
- Szabó Judit – A szférák -

- - - - - - - 

A szférák - a lélek lakhelyei két inkarnáció között - videó
forrás: Szabó Judit

2016. december 30., péntek

Mi jött be Tesla 21. századi jóslataiból?



Nikola Tesla 21. századra vonatkozó jóslatait egy amerikai újságíró jegyezte le 1935-ben. A neves feltaláló előrejelezte egy környezetvédelmi hivatal felállításának szükségességét, jól látta a robotika fejlődésének jövőjét, és felhívta a figyelmet a fenntartható energiagazdálkodás fontosságára.


Az 1930-as években szinte egymás kezéből kapkodták ki a kilincset az újságírók, hogy a New Yorkban élő, szerb származású világhírű feltalálóval, Nikola Teslával interjút készíthessenek.

Az idős tudós ilyenkor főként fiatalkori élményeiről anekdotázott, illetve kifejtette a jövővel kapcsolatos elképzeléseit.


Az egyik leghíresebb ilyen interjút George Sylvester Viereck jegyezte le, és 1935. február 9-én jelent meg a Liberty magazinban. Ez a cikk elsősorban azért egyedülálló, mert a szerző jószerivel változtatás nélkül tolmácsolta Tesla gondolatait.

A Smithsonian Magazin által ismertetett cikkben Tesla kifejti, hogy a nevelés és kormányzati munka egyik elismert ága lesz az, amely a higiéniával és a testkultúrával foglalkozik. Elmondja, hogy szerinte a vízkészletet sokkal gondosabban fogják felügyelni, és csak a bolondok isznak majd sterilizálatlan vizet. Úgy véli, száz éven belül felállítják az amerikai környezetvédelmi hivatalt (amelyet 35 évvel e jóslat után valóban megalapítottak).

Tesla egy olyan világot képzelt el, ahol nem a háború, hanem az új tudományos felfedezések válnak az emberiség prioritásává. Napjainkban, mondta, a világ civilizált országainak többsége a bevételek zömét hadi célokra költi és csak minimális pénz jut az oktatásra. A 21. században megfordul ez az arány.

Dicsőségesebb lesz a tudatlanság ellen harcolni, mint elesni a harcmezőn. Az új tudományos igazságok fontosabbak lesznek, mint a diplomaták civakodásai. A 21. század újságjai is az új tudományos eredményeket és elméleteket hozzák majd a címlapokon, és csak az utolsó oldalakon jut hely a bűnügyeknek és a politikai vitáknak.

Élete vége felé Tesla furcsa elképzeléseket vallott az optimális emberi étrendről – erről is megemlékezik a cikk. Utolsó napjaiban alig evett mást tejen és mézen kívül, mert úgy vélte, ez az élelem legtisztább formája. Emiatt erősen lefogyott és elég kísértetiesen nézett ki az 1940-es évek elejére. Részben e szegényes étrend és nyúzott kinézete miatt alakult ki az az elterjedt tévhit, hogy teljesen elszegényedett élete végén.

Furcsa véleménnyel volt a különböző élvezeti cikkekről is.

“Jómagam kerülök mindenféle serkentőszert. Tartózkodom a húsevéstől is. Meggyőződésem, hogy egy évszázadon belül nem lesz divat a kávé, a tea és a dohányzás. Alkoholt azonban még mindig használnak majd. Ez nem stimuláns, hanem valódi életelixír” – jelentette ki.

Tesla az 1890-es évek végén kezdett foglalkozni a robotikával, amikor szabadalmaztatta a távirányítású hajóját, amely teljesen lenyűgözte a nézőket a Madison Square Gardenben 1898-ban rendezett Elektromos Kiállításon.

Az interjúban Tesla elmondta, hogy az emberek még mindig nem alkalmazkodtak a gépkorszakhoz. A megoldás nem a géprombolás, hanem a gépek felügyelete.

“A ma emberi kézzel végzett számos tevékenységet holnap automaták végzik majd. Az amerikai egyetemeken dolgozó kutatók ebben a pillanatban is úgynevezett gondolkodó gépek kifejlesztésén fáradoznak. Én előre láttam ezt a fejlődést. Jómagam ‘robotokat’ készítek. A 21. században a robotok munkája azt a helyet tölti majd be, amit az ókori társadalmakban a rabszolgamunka. Nincs ok kételkedni abban, hogy miért ne történne ez meg egy évszázadon belül. Ez felszabadítja az emberiséget, hogy magasabb célok elérésére törekedhessen.”


Tesla a természeti erőforrások jobb kihasználásáról is nyilatkozott.

“Jóval azelőtt, hogy a következő század felvirradna, a módszeres újraerdősítés és a természeti erőforrások tudományos kezelése véget vet a pusztító szárazságoknak, erdőtüzeknek és árvizeknek. A vízenergia általános használata és az energia nagy távolságra való eljuttatása minden háztartást ellát olcsó energiával, és megszünteti az üzemanyagok elégetésének szükségességét.”

Tesla zseniális feltaláló volt, akinek sok hozzájárulását a világ fejlődéséhez ma jobban ünneplik, mint valaha. Noha sok dologban tévedett, más dolgokban (a tiszta levegő, víz és élelem megbecsülése vagy a “gondolkodó gépek” eljövetele) viszont meglepően jól látta a jövő alakulását.
(forrás: http://rejtelyekszigete.com)

Vásáry Tamás és Tunyogi Henriett - A boldogság bennünk van


Szepes Máriának természetes állapota volt a derű, a lelki harmónia

Vásáry Tamás világhírű zongoraművésszel, karmesterrel és feleségével Tunyogi Henriett balettművésznővel együtt lenni különleges élmény, a velük való beszélgetés pedig több, mint pusztán gondolatok cseréje. Ha a beszélgetést még áthatja a Himalájában élő jógik bölcsessége és a karácsony szellemisége is, nemcsak azt tudhatjuk meg, hogy mi a közös a jógik és Szepes Mária között, de az is kiderül, hogy mi az igazi boldogság, és hogyan találhatunk rá mindannyian. Az alábbi interjú tisztelgés az írónőnek 102. születésnapja alkalmából.


– Ahogy benneteket nézlek, megérint egyfajta földöntúli boldogság. Ti hogyan élitek meg a boldogságot, mit jelent a számotokra?

Henriett: Semmit sem adnak az életben ingyen, így a boldogságot sem. Tenni kell érte. Soha nem volt könnyű az életem, és talán ez indított arra, hogy keressem, mi az igazi boldogság, s hogyan lelhetek a sok stresszel járó pályám ellenére is állandó lelki békére. Tudtam, hogy kell lennie egy olyan helynek, olyan forrásnak bennünk, amiből újra és újra meríteni lehet. Ez vezetett el Indiába, ahol három hónapot töltöttem és ahol megtaláltam a választ a kérdésemre. De ezt találtam korábban Szepes Máriánál is, aki, amikor már egészségileg sem volt olyan állapotban, hogy embereket tudott volna fogadni és tanítani, akkor is ott volt vele ez a belülről fakadó derű és boldogság. Persze amikor magunk alatt vagyunk, nem könnyű arra emlékezni, hogy az élet arról szól, hogy fejlődjünk és hogy a gyengeségeinken túllépjünk. Én sem vagyok mindig boldog, vannak problémáim magammal is, másokkal is, de ha elkezdem keresni ezek gyökerét, és megértem, hogy azok miért vannak, akkor újra meg tudok merítkezni a boldogság forrásában. Tamás: Örülök, hogy Henriett Szepes Máriát említette. Neki valóban annyira természetes állapota volt a derű, a lelki harmónia és boldogság, hogy már a puszta jelenlétéből is lehetett táplálkozni. Mária élte is azokat a bölcsességeket, amiket leírt és elmondott. Ezért volt olyan hatalmas a személyes varázsa, és ezért özönlöttek hozzá az emberek, mint valami jógihoz.

– Henriett, Indiai utad során nem egy jógival találkoztál. Ők mit tanítanak a boldogságról?

Henriett: Valamennyi jógi, akivel találkoztam, azt mondta, hogy a boldogság mindenkiben megtalálható. Bármikor átélhető, bármikor lehet meríteni belőle. Csak akarni kell. A jógik, mivel már ebben az állapotban vannak, állandóan megtapasztalják a boldogságot, ami nem más, mint az örök béke. A jógik a boldogsággal kapcsolatban azt is elmondták, hogy fontos látnunk, hogy nem vagyunk tökéletesek. Az élet pedig éppen arról szól, hogy fejlődjünk, tökéletesedjünk.

Tamás: Sokszor azon múlik a boldogságunk, hogy ki tudjuk-e kapcsolni a gondolkodásunkat, félre tudjuk-e tenni az elképzeléseinket. Ha ez sikerül, akkor azon nyomban abban a középpontban lehetünk, ahol a jógik is időznek. Nem arról van szó tehát, hogy mit kell tennünk a boldogságért, hanem arról, hogy mit nem.

Henriett: Találkoztam egy 120 éves jógival is Indiában, aki a Himalája hóhatára fölött, a mínusz harmincfokos hidegben, jóformán meztelenül töltött el 18 évet egy barlangban. Azt mondta, hogy ez a 18 év volt életének legboldogabb időszaka. Mindez azt jelenti, hogy kell lennie legbelül, a szívünkben valaminek, ami önmagában elég a boldogsághoz.

– Tamás! A himalájai tradíció rád is nagy hatással volt, és magad is eltöltöttél egy kis időt Szvámi Véda tanítványaként.

Tamás: Szvámi Védával Magyarországon találkoztam, és annyira megérintett, hogy követtem Indiába. Jómagam már 50 éve jógázok, de Szvámi Védától olyan meditációs technikákat, gyakorlatokat tanultam, melyekkel ki tudom kapcsolni a gondolkozást, és kivételesen hosszú időt tudok eltölteni abban a különleges állapotban, ami hasonlít az ébrenlét és az álom közti létre, ám igazán nem lehet szavakkal leírni. Ez nagy változás az életemben, és az utóbbi hónapokban nem ritka, hogy egy-egy órát is meditálok.

Henriett: A meditáció számomra is mindennapos tapasztalat, minden alkalommal újabb élményekkel gazdagodom, és egyre hosszabb ideig tudok létezni a boldogságnak ebben a különleges állapotában. A meditáción túl létezik még valami, amin keresztül közelebb kerülhetünk a boldogsághoz: a humor. A jógik is gyakran viccelődnek. Persze minden helyzetet nagyon komolyan vesznek, teljes figyelmükkel fordulnak az emberek felé és segítenek, mégis ott van a derű és a humor – ami hatalmas bölcsesség. Mi is gyakorolhatjuk, hogy egy ponton túl már csak nevetünk a dolgokon, és humorral emelkedünk felül rajtuk.

Tamás: Erről jut eszembe egy eset, ami Szvámi Véda előadásán történt. Egy francia hölgy megkérdezte tőle, mondja meg, miért olyan boldogtalanok a franciák? A mester nevetve válaszolta, hogy ugyanezt kérdik tőle a magyarok, az indiaiak, az angolok, az amerikaiak. Mert nem látják, hogy minden úgy van jól, ahogyan van. A megnyilvánulás folyamatában állandóan ott vannak a negatív dolgok is. De ami negatív az egyik résztvevőnek, az lehet, hogy pozitív a másiknak. Ha a tigris megesz téged, az neked rossz, de a tigrisnek jó, mert táplálni tudja a kicsinyeit. Az, hogy kinek mi a jó és mi a rossz, relatív dolog. A lényeg az, hogy mindennek megvan az értelme. A jógik azt mondják, hogy a világban addig van boldogtalanság, amíg az emberek az ego útján járnak.

– Az ego sok bonyodalom okozója, ám, ahogy Szepes Mária is mondta, szükséges a fejlődéshez.

Tamás: Az ego olyan burok a lelkünkön, a szellemünkön, mint a tojáson a héja. A fejlődéshez nélkülözhetetlen, de később fel kell törni, le kell választani. Mert ha ez nem történik meg, a benne kifejlődött ego elpusztítja önmagát. Elég csak arra gondolni, hogy mit teszünk a Földdel, a természettel vagy a másik emberrel.

– Henriett! Jógi mestered milyen tanácsokkal küldött vissza téged a Himalájából a mindennapokba?

Henriett: Azt mondta, hogy mindig emlékeztessem magam arra, hogy a szeretet és a boldogság bennünk van. Senkitől és semmitől nem függ, csak mi hagyjuk, hogy befolyásolva legyünk valaki vagy valami által. Azt kérte, hogy ne abból a tapasztalatból induljak majd ki, amit akkor éreztem, amikor mellette ültem, hiszen ott béke volt és nyugalom. A hétköznapok a küzdésről szólnak, ahol már közel sem olyan egyértelműek a dolgok. Ezért gyakran vegyek erőt magamon, és az akaratom által találjak vissza ahhoz a belső forráshoz, melyből a boldogság fakad. Ez most még egyfajta erőfeszítés. De egy pont után már nem kell erőltetnünk magunkat, mert egyszer csak azt vesszük majd észre, hogy folyamatosan a boldogság állapotában vagyunk.

- Csupán hetek választanak el a karácsonytól. Mit jelent számotokra ez az ünnep?

Henriett: Bennünket a karácsony befelé fordít. Hiszen az ajándékok és a nagy ceremónia mind csupán külsőségek, melyek közben éppen az veszik el, ami a lényeg: a szeretet. A karácsony mindemellett általában munkával telik, hiszen ilyenkor van a legtöbb előadás és koncert. De megállunk arra az egy-egy pillanatra, és átéljük a szeretet időtlen csodáját.

Tamás: A karácsony ünneplésének mai formája sajnos már csupán földi dolog. Szomorú, hogy a karácsony mára egyfajta jelzőtáblaként szolgál az emberek számára, hogy emlékeztesse őket a szeretetre. De az, hogy megajándékozunk valakit, még nem jelenti azt, hogy méltóképpen fejeztük ki a szeretetünket. Olyan ez, mint a templom. Az emberek gyakran már attól azt hiszik, hogy jobbak lettek, hogy elmentek az isten házába. Pedig ahogy Krisztus mondta: a mennyeknek országa bennünk van – akár a boldogság. Szvámi Ráma nem véletlenül nevezte Krisztust a legnagyobb jóginak.

– Tavaly karácsonykor kaptam egy képeslapot egy kedves barátomtól, ami, ahogy Szvámi Ráma nevezte, „a legnagyobb jógit” ábrázolta. A kép alá egy kérdés volt írva: Mondtam volna, hogy a születésnapomat ajándékvásárlással ünnepeljétek? Amikor megláttam, arra gondoltam, hogy bárcsak minél több ember megkapná ezt a lapot! Néha ugyanis egy üdvözlőlap is elég ahhoz, hogy eszünkbe juttassa a megváltást és az isteni szeretetet.

Tamás: A karácsony, ahogy mondod, éppen a krisztusi megváltás szimbóluma. Azt jelenti, hogy mindenkinek meg kell magát váltani. És mi a megváltás? Számomra az, hogy Krisztus által az emberek megláthatták a boldogság felé vezető utat. Ezen az úton csupán el kell indulni, és minél tudatosabbá válunk, minél inkább azonosulunk az istenivel, annál inkább boldogok leszünk. De ezt csak úgy tapasztalhatjuk meg, ha egyre kevesebb figyelmet szentelünk a külsőségeknek, és befelé fordulunk.

Henriett: Ha az ember tudja, hogy a boldogsága nem függ semmilyen külső dologtól, akkor a kezében tartja a kulcsot ahhoz. De ha nincs ennek tudatában, akkor a legnagyobb boldogságot sem tudja elfogadni.

Tamás: Én egy dolgot tartok elkerülhetetlennek az életben, ez pedig a boldogság. Hiszen arra törekszik minden. Az interjú elején kérdezted, hogy számomra mit jelent a boldogság. A nagy isteni fénylénnyel való tudatos azonosulást. Karácsonykor picit közelebb kerülhetünk ehhez a Fényhez, és megláthatjuk, Krisztus hogyan szeretett bennünket: úgy, hogy a saját áldozatán keresztül mutatta meg nekünk, hogy mindenkinek módjában áll a boldogság.

(forrás: Fülöp Mónika, Szepes Mária Alapítvány-tgy-magazin.hu)

Beszélgetés Szepes Máriáról - Vásáry Tamás és Tunyogi Henriett - videó

2016. december 29., csütörtök

Meghalt, majd visszatért: a nő, aki egyezséget kötött Istennel



Egy klinikailag halottnak nyilvánított nő néhány perc elteltével visszatért a halálból, miután a műtőasztalon került a halál közelébe. Elmondása szerint Istennel kötött egyességet, ezért térhetet vissza. Megdöbbentő beszámoló odaátról.


„Éreztem valaki jelenlétét, és egy idő után azt is éreztem, hogy ki lehet. Ott állt, közvetlenül mellettem!” – vallotta be a nő, miután visszatért a halálból.

Egy félresikerült kezelés során majdnem ottmaradt a műtőasztalon. Klinikailag halott is volt több percen át, és míg az orvosok az életéért küzdöttek, a nő olyan élményben részesült, ami örökre meg fogja határozni hátralévő életét.

Barbara Bartolome soha nem gondolta volna, hogy lesz majd egy testen kívüli élménye, és még magával Istennel is kapcsolatba fog lépni.

Egy myelogram vizsgálat során a nyakán keresztül intravénásan jód alapú speciálisa anyagot juttattak a nő szervezetébe. Azonban az anyag nem várt módon átszivárgott az agyába is, és életveszélybe került.


A 31 éves asszony érezte, hogy kilép a testéből. Egy kellemes zsibbadást kezdett tapasztalni a végtagjai felől, mely elárasztotta később az egész testét.

Ekkor aztán lassan felemelkedett, és kilépett haldokló mivoltából, és a műtő mennyezeténél lebegett súlytalanul, közben látta, ahogy mások az életéért küzdenek.


Ekkor valamilyen szokatlan jelenlétet is elkezdett érezni. Melegség töltötte el, és nem telt bele sok időbe, azonnal tudta, hogy Isten áll a teste mellett.

Azonnal tudatosult benne, hogy valószínűleg meghalt. De nem érzett szomorúságot, csak mérhetetlen békét, és boldogságot, nem utolsó sorban elfogadást. Az Isteni erőt valójában nem látta, de kifejezetten erősen érzékelte.


Elmondta neki, hogy bár boldognak érzi most magát, nem akar meghalni, és hátrahagyni a gyerekeit. Az egyik gyereke 3 hónapos volt, míg a másik nyolc éves, és könyörgött azért a fentieknek, hogy visszatérhessen, különben a gyerekei élete örökre meg fog változni.

Mikor ezt kijelentette, néhány perc elteltével ismét a műtőasztalon találta magát, és kinyitotta a szemeit. Ekkor tudatosult benne, hogy egy halál közeli élménye volt, egyenesen a túlvilágról, és valószínűleg Isten jelenlétét érezhette.


Barbara Bartolome halálközeli élménye - videó


A nő elmondása szerint biztos abban, hogy létezik a túlvilág, és maga a mennyország is egy valós hely, csak nem ebben a dimenzióban, és idősíkban létezik.

Valószínűleg azért élhette túl a műtétet, mert egyességet kötött Istennel, hogy visszatérhet az élők közé, hogy felnevelje gyerekeit.
(forrás:avilagtitkai.com)


Barbara Bartolome beszél a halálközeli élményéről - videó

Elképesztően színes világra bukkantak a déli-sarki tenger alatt



Soha eddig nem látott gazdagságról tanúskodik a sarki tenger mélyen elhelyezkedő, rejtett élővilága.
Elképesztő látni, hogy a másfél méteres jég alatt is olyan nyüzsgő élet létezik, amiről a legtöbben álmukban sem gondolták volna.


Az Antarktisz keleti részén bukkantak az életformákra, és a rendkívül színes és gazdag ökoszisztémára valahol közel a Casey kutatóállomáshoz.

A felvételek csodaszép tengeralatti világot mutatnak, melyet most ti is megtekinthettek. Fogadjunk, hogy ti sem gondoltátok volna soha, hogy ilyen élővilágot rejthet a méteres jégpáncél, és a kietlennek ható sarkvidék világa.

Sokkal inkább az a kép él bennünk az Antarktisziról, hogy rengeteg pingvin, és jegesmedve él a jégfelszínen. Ezek ugyan látványosak, és szem előtt vannak, de a víz alatti világ még ennél is gazdagabb, erről viszont nagyon kevesen tudnak.


Ezek a vízi élőlények az év összes napján -1,5 °C-ban fürdenek, miközben 10 hónapig 1,5 méter vastag jégtakaró borítja a vízfelszínt.

Ez egyfajta védelmet nyújt a tomboló viharokkal szemben, és egy nagyjából stabil környezetet, élőhelyet biztosít, így virágozhat a biológiai sokféleség.

Rengeteg szivacs, tengeri uborka, kagyló és csillag színes kavalkádja alkotja azt a lenyűgöző kakofóniát, ami elkápráztatja érzékeinket a videó nézése közben.

A sarkokra irányuló kutatásokat csak nemrég kezdték meg, és az itteni élővilág feltérképezése mellett az is a cél, hogy a biológiai diverzitást vizsgálják.


Ezek a tengeri élőlények régóta itt élnek, talán évmilliók óta, de még mind a mai napig nem tudunk eleget róluk, és nem is volt alkalmunk túl régóta kutatni őket.

A globális felmelegedés komolyan veszélyezteti ezeket a világ elől elrejtett kis „szigeteket” ahol még érintetlenül fennmaradtak komplett ökoszisztémák, zártabb rendszerek, melyeket élőlények több családja és láncolata alkot.

Jelenleg a program többek között azt is vizsgálja, hogy milyen hatással van az óceáni savasodás és a növekvő széndioxid kibocsátás.
(forrás: avilagtitkai.com)

Antarktiszon a tenger alatt - videó

2016. december 28., szerda

Ez a baba minden egyes éjszaka egy kígyóval aludt. De nézd meg mi lett belőle 11 évvel később!



Sambath egy 11 éves fiú Kambodzsából, és mint sok gyerek, neki is van házi kedvence. De ez nem egy “közönséges” állat. Ez egy 18 láb hosszú, 114 kilogrammos piton!


Koun Samang apja 11 évvel ez előtt rettenetesen megijedt, amikor egyik reggel a pár hónapos gyereke ágyában meglátta a hatalmas kígyót.


A férfi elfogta a pitont és visszavitte az esőerdőbe. Később azonban a kígyó ismét visszatért. Állítása szerint háromszor tért vissza a piton az erdőből, ezért úgy gondolta, hogy a kígyó kiválasztotta magának a fiát. A kisfiú legjobb barátja lett a hatalmas kígyó, akit a Lucky-nak, vagyis Szerencsésnek nevezett el. Koun szeret trükköket tanítani a kígyónak, sokat játszik vele, a helybeliek és az újságírók pedig a csodájára járnak, nem véletlenül.


Az elmúlt 11 évben hűséges társa volt a fiúnak.








(forrás:maivalosag.com)

Nézd meg a szokatlan barátság egész történetét ebben a videóban:

Az álomfogó



Az álomfogó, más néven: álomcsapda (ojibwe nyelven: asabikeshiinh vagy bawaajige nagwaagan) az észak-amerikai indián kultúrában kézzel készült tárgy, aminek alapját fűzfából készült karika adja, melyre laza hálót szőnek.


Ezt díszítik személyes, illetve szentelt kiegészítőkkel, például madártollakkal vagy gyöngyökkel.

Az álomfogó hagyománya az ojibwa törzsből származik, később a cseroki és a kajova törzsre volt igen jellemző a készítése. Azonban az 1960-as 70-es évek pánindián mozgalma során az amerikai őslakosok többi népcsoportja is átvette ezt a szokást. Így lett ez a különböző indián törzsek egységének szimbóluma.


A hagyomány szerint egy kisebb kör vagy könnycsepp alakú keret körül állati ínból vagy vékony fonalból hálót készítenek. Az álomfogót az ágy fölé akasztják, mintegy bűbájként használva, hogy megvédjék gyermekeiket a rémálmoktól.

A fűzfából és inakból készült álomfogó nem él örökké, éppen kiszáradásával jelzi, hogy a gyermek átlépett a felnőttkorba. Az indiánok hisznek benne, hogy az álomfogó kiszűri a rossz álmokat:

„A jó álmok átjutnak a nyíláson, a rossz álmok viszont csapdába esnek a hálóban, s elvesznek a hajnal fényében.”

Amint az álomfogó hagyománya elterjedt az ojibwa törzsön kívül is, népszerűsége egyre csak nőtt a pánindián közösségek körében, s ma néhány New Age csoport készíti illetve árulja a manapság már csak dísztárgyként használt „álomszűrőt”.

Philip Jenkins, a Pennsylvania State Universtity professzora szerint a legtöbb őslakos úgy véli, ez egy nemkívánatos formája a kultúra kisajátításának.

(forrás:http://rejtelyekszigete.com)

"Kicsi gyermek nem kell semmitől félned, aludj, aludj... „

Lakota indián altatódal - videó

2016. december 27., kedd

Mindannyian rendelkezünk a jövőbelátás képességével?


Mindannyian képesek vagyunk a jövőbe látni, csak nem mindenki tartja meg a képességét. Az ember mentális képességeinek alig néhány százalékát használja, és egyre inkább elnyomja a technokrata társadalom.


A tudomány és a paranormális misztikum

A természetfeletti dolgok, a megmagyarázhatatlan, paranormális mezsgye mindig is egy érdekes kérdés volt, egy olyan vidék, ahová a tudomány nem nagyon szeretett elmerészkedni.

Ugyanis akárhányszor tetet azt, nem tudott semmilyen mérhető eredményt felmutatni, de ezzel nemhogy cáfolni nem tudta ezeket a megmagyarázhatatlan jelenségeket, hanem még azt is nyilvánvalóvá tette, hogy vannak dolgok, aminknek a leírására egyszerűen alkalmatlan a tudomány.

A tudomány ugyanis bizonyos tekintetben nagyon dogmatikus, így nem képes megérteni, hogy léteznek olyan dolgok, melyek – még- nem mérhetőek, olyan erők uralkodnak az univerzumban, melyek még felfedezésre várnak.

Már gyerekként rendelkezünk a jövőbelátás képességével

Sokan tudják, hogy a gyerekek különlegesek, főleg egészen kicsi, picibaba korban. Állítólag ilyenkor az emberi agy még fogékony az ősi tanokra, az olyan élményekre, melyek nem magyarázhatóak meg pusztán tudományosan.

Olyan erőtereket, energiákat vagyunk képesek érezni, amit később már nem, és a felnőtté válással el is veszítjük a képességet rá, vagy nagyon eltompul bennünk.


A kisgyerekek sokkal gyakrabban számolnak be képzeletbeli barátokról, és olyan emlékekről, melyeket először csak hamis emlékekként, képzelgésekként értelmeznek a felnőttek, valójában azonban arról van szó, hogy képesek belelátni mások időfolyamába, vagy a saját előző életükbe.


Nem véletlen az sem, hogy a tapasztalások szerint a gyerekek sokkal gyakrabban találkoznak szellemmel, látnak kísértetet. Ez azért van, mert fogékonyak még a szellemvilágra, mivel nemrég a túlvilágról érkezett az ő lelkük is a testükbe.

Halálunk pillanatában részben visszanyerjük ezt a képességet

Vagyis minél közelebb áll valaki a születése pillanatához, annál jobban jelen vannak a különleges szellemi, mentális képességek, és a látás képessége.


Az életkor előrehaladtával ezt a képességet szép lassan elveszítjük, de halálunk pillanatában aztán újra megvilágosodik minden.

Ezt a jelenséget sokszor tapasztalták már haldokló közelében. Ilyenkor a haldokló újra elkezdi látni az elhunytakat, és nem ritka, hogy korábban elhunyt szeretteihez kezd beszélni, vagy őket látja a halálos ágya mellett állni.

Álmunkban birtokoljuk az elménk erejét

Az álmainkban is előfordulhat, hogy olyan dolgok peregnek le a szemünk előtt, olyan események, melyek később a jövőben valóban megtörténnek velünk, vagy környezetünkkel.

Ezek nem véletlen egybeesések, hanem a tudatunk képes ilyenkor lehívni a kollektív tudat emlékezetét, mely nem csak a múltat tartalmazza, hanem a behatárolható jövőt. Azt már a kvantumfizikai kísérletek is bebizonyították, hogy az információ képes megérkezni a jövőből, vagyis a jövő a múltra is ráhatással van teljesen ellentmondásos módon.


Bár a jelenség okát nem értik, az bizonyosan nem téves eredményeken alapul, hanem létezik.

Az emberi elme az álom fázisában szabad, és sokkal tudatosabban van birtokában saját képességeinek.

A tudomány bár még nem jutott dűlőre ezekkel a kérdésekkel, és csak újabbak merülnek fel, a jövőre vár a feladat, hogy közelebb hozza hozzánk rég elfeledett, ősi mentális képességeinket.
(forrás:avilagtitkai.com)

David Loye-nak, a princetoni egyetem klinikai pszichológusának meggyőződése szerint a jövőbe látás képessége holografikus jelenség. Ő is abból indul ki, hogy a valóság egy óriási hologramhoz hasonlít, melyben múlt, jelen, jövő bizonyos fokig meghatározott. De fontos tudni, hogy van sok olyan holografikus képződmény, mely tér és idő nélküli vizekben sodródik, kering a többi körül, és áthatol rajtuk.

Minden ilyen holografikus világegyetem szerkezete meghatározott. Ha azonban egy ember egy pillantást vet a jövőbe, csupán egy bizonyos hologram jövőjébe lát be. Loye elmélete kimondja, hogy egy bizonyos világegyetem kiválasztásával megteremtjük a jövőt.
A két dolog egy és ugyanaz.
A modern kvantumfizikában nem egy olyan támpontot találtunk, mely arra utal, hogy a tudatunk jelentős szerepet játszik az itt és most megteremtésében. Ha azonban szellemünk a tér és az idő határain kívül képes mozogni, miért ne léphetne be a jövő ismeretlen tájaira, miért ne vehetne részt eljövendő események létrejöttében?
(forrás: lohere youtube.com)

David Loye szerint a jövőbe látás képessége holografikus jelenség - videó

Az ember, aki bebizonyította a természetes gyógyászat hatékonyságát a legfelsőbb bíróság elé állt és győzött!



Egy spanyol orvos Hondurasból, Dr.Sebi már hosszú évek óta azt állította, hogy képes gyógyítani bármilyen betegséget gyógyszerek nélkül. Köztük a storke-ot, a cukorbetegséget, az ízületi gyulladást, a rákot, a HIV/AIDS-et is.



Hasonló kijelentései és gyógyításai miatt azonban bíróság elé állították 1988-ban a New York-i főügyészségen. Az érdekessége a dolognak, hogy a bíróság végül ejtette a vádakat, amelyet az orvos ellen nyújtottak be, a doktor pedig folytathatta munkásságát.


A történet pontosan azzal kezdődött, amikor Dr. Sebi egy reklámot tett közzé a médiában, miszerint ő képes meggyógyítani mindenféle betegséget. A tárgyalás egyik fő követelménye az volt, hogy a doktor állítson a bíróság elé legalább 10 olyan embert, akin az orvos gyógynövényei már segítettek. Akár hisszük, akár nem, a következő tárgyalásra Dr. Sebi 70 embert vitt magával, akik neki köszönhetően egészségesnek vallhatták magukat gyógyszerek nélkül. A bíró ezt elég meggyőző bizonyítéknak találta és ejtette a vádakat, elismerve ezzel a doktor állítását, miszerint gyógyszer nélkül is van gyógyulás.

Gyógynövényes gyógyulás

Már Hippokratész is hangsúlyozta, hogy a gyógynövények hatalma számos betegséget képes gyógyítani. Dr. Sebit is ő ihlette, a természetes gyógymódokat a Bibliában is többször említésként olvasta.

Dr. Sebi egy mexikói orvoson is alkalmazta gyógymódjait, aki korábban cukorbetegségben és súlyos elhízásban szenvedett. A későbbi években sikerült pozitív eredményeket felmutatnia a HIV/AIDS gyógyításában is. Az egyik legfigyelemreméltóbb dolog az volt, amikor 1993-ban tett egy orvosi esküt, miszerint képes meggyógyítani egy HIV beteget két hónapon belül.

Dr. Sebi természetes gyógynövényeket és vegetáriánus étrendet alkalmaz betegein. Szerinte a gyulladás áll minden betegség középpontjában, amelyet gyógynövényekkel lehet orvosolni.

Mára már Dr. Sebi több ezer emberen segített szerte a világon, a hírességek közül Michael Jacksont is többször meggyógyította. Emberek százai utaznak el hozzá más országokból és keresik fel őt a gyógyulás reményében.
(forrás:joportal.hu)

 Dr. Sebi - videó

2016. december 26., hétfő

Csodálatos felfedezés: Az ehető növények "beszélnek" az állati sejtekhez, elősegítve a gyógyulást



Egy áttörést jelentő tanulmány jelent meg a Molecular Nutrition & Food Research folyóiratban "Fajok közötti kommunikáció növények és egér bél gazdasejtek között ehető növény eredetű exoszómaszerű nanorészecskéin keresztül" címmel, mely feltárja annak a módját, ahogy az élelmiszer összetevők "beszélnek" az állati sejtekkel, szabályozva a génkifejeződést, és jelentős terápiás hatást fejtenek ki. A legújabb felfedezéssel, hogy a nem kódoló mikro RNS-ek az élelmiszerben képesek közvetlenül megváltoztatni a génkifejeződést az emberi fiziológián belül, az új tanulmány tovább konkretizálja azt az elképzelést, hogy a régi kor aforizmája szerint "az vagy, amit eszel", ami mostantól összeegyeztethető a modern molekuláris biológiával.


Exoszóma: a "hiányzó láncszem" a növényi és állati sejtek kommunikációjában és együttműködésében

A maga nemében ez az első tanulmány, mely az exoszómák szerepét vizsgálja, kis vezikulumok választódnak ki a növényi és állati sejtekből, amelyek részt vesznek a sejtközi, és a fajok közötti (növény-állat) kommunikációban.

A tanulmány az exoszómák biológiai tulajdonságait az alábbi módon magyarázza:

"Az exoszómákat különböző emlőssejtek, köztük az immun, epiteliális és a tumorsejtek termelik. Az exoszómák sejtközi kommunikációs szerepet játszanak, és képesek az mRNS, a miRNS, a bioaktív lipidek és proteinsejtek szállítására a sejtek között. Érintkezéskor az exoszóma transzfer molekulák új tulajdonságokat adhatnak, és / vagy átprogramozhatják a fogadó sejteket."Míg a legtöbb exoszóma kutatás a kóros állapotok esetében betöltött szerepére összpontosított, mint például a tumor előrehaladtával, nemrégiben úgy találták, hogy kulcsszerepet játszanak stimuláló regeneráció során sérült szív szövetek esetében, és ismert, hogy megtalálható az anyatejben, továbbá kihangsúlyozva, hogy mennyire nélkülözhetetlen a szintetizált tápszerekkel szemben.

Az új tanulmány

A kutatók exoszómaszerű növényi eredetű nanorészecskéket izoláltak gyömbérből, sárgarépából, szőlőből és grapefruitból, és megfigyelték viselkedésüket az emlőssejtekben (egerek).

Azért döntöttek a leggyakrabban fogyasztott ehető gyümölcsök és zöldségek mellett, mert

"Jól megalapozott, hogy a növényi eredetű étrend nagy szabályozó hatással van az emlős gazdasejtek homeosztázisára (élő szervezetek alkalmazkodó képessége a változó környezethez), különösen az emésztőrendszer sejtjeire. A szabályozott gazdasejt homeosztázisa esetében a növényi eredetű étrend csökkentése fokozott fogékonysághoz vezetett a fertőzések, a krónikus gyulladásos bélbetegségek, és a rák esetében."Megjegyzik, hogy "a sejtes és molekuláris szabályozás fajok közötti kölcsönössége a növényi eredetű étrend és az emlős bélrendszer között nem teljesen tisztázott." Az új tanulmány célja, hogy új betekintést kapjanak azokba a mechanizmusokba, melyeken keresztül mindez megtörténik.

A növényi exoszómák alaposan befolyásolják az emlőssejteket

Elkülönítve és jellemezve az exoszómaszerű nanorészecskéket mind a négy ehető növényből a kutatók felfedezték, hogy figyelemre méltó hasonlóságot mutatnak méretüket és szerkezetüket tekintve az emlős eredetű exoszómákkal. Ezen túlmenően a vizsgálat azt mutatta, hogy "ezeket az exoszómaszerű nanorészecskéket felveszik a bél makrofágjai és őssejtjei, és biológiai hatással vannak a fogadó sejtekre."

A biológiai hatásokat a következőképpen írták le:

- A gyömbér exoszómaszerű nanorészecskéi erősen indukálták a hem-oxigenáz-1 (HO-1) és az IL-10 kifejeződést a makrofágokban, ami gyulladáscsökkentő és antioxidáns tulajdonságokra utal.

- A gyümölcs eredetű exoszómaszerű nanorészecskék, beleértve a szőlő és a grapefruit Wnt / TCF4 aktiválást váltott ki, ami kulcsfontosságú eleme a gyulladáscsökkentő válasznak.

- Minden vizsgált élelmiszer aktiválta az Nrf2 nukleáris transzlokációját, ami kulcsfontosságú szabályozója a HO-1 génnek, és amely fontos gyulladáscsökkentő és antioxidáns szerepet játszik; a leghatásosabbnak a gyömbért, majd a grapefruitot, sárgarépát és a szőlőt találtuk.

Nevezetesen azt találták a exoszómaszerű nanorészecskék esetében, hogy ellenállnak a gyomor- és bélrendszeri enzimes emésztésnek, ami továbbá azt jelzi, hogy jelentős biológiai hatásokat képes kifejteni, megmenekülve az emésztéstől.

A tanulmányban arra is utalnak, hogy eredményeik magyarázattal szolgálnak a tekintetben, hogy azok, akik nagyobb változatossággal fogyasztanak ehető növényeket, miért egészségesebbek:

"Már évtizedek óta ismert, hogy azok az emberek, akik több különböző ehető növényt fogyasztanak napi szinten, több jótékony egészségügyi hatást tapasztalnak összehasonlítva azokkal, akik kevesebb fajta ehető növénnyel táplálkoznak."

A tanulmány mélyebb következményei

A növényi eredetű exoszóma által közvetített moduláció felfedezése az alapvető emlős sejtfolyamatokban erőteljesen támogatja azt az elképzelést, hogy a nemzedékeken át hozott ősi táplálkozási gyakorlat kritikus fontosságú az egészségünk fenntartásában. Az iparosodás utáni étrend beköszöntével, amely nagyrészt "élelmiszerszerű" szintetizált táplálék, és az újonnan bevezetett gabona alapú táplálkozással csak az elmúlt 500 generációra visszamenőleg a jelenlegi étrendünk egy sor biológiailag összeegyeztethetetlen élelmiszert tartalmaz.

A több millió éves közös evolúciós folyamat számos kölcsönös függőségen alapuló fajt hozott létre. Például az emlősök és a zárvatermők (amely mintegy 250 ezer fajt foglal magában, és tartalmazza a legtöbb virágzó növényt, amely táplálékot biztosít a modern világban), legalább 200 millió évig együtt fejlődtek, és ma a két leginkább meghatározó létforma a bolygón.

Ez megmagyarázza azt a rejtélyt is, hogy bizonyos gyümölcsök, mint például a gránátalma, hogyan képes helyettesíteni az emlős petefészek funkcióját egy petefészek eltávolítás okozta korai öregedési modellben. Míg a gránátalma a természetben a bioidentikus ösztron egyik leginkább koncentrált forrása, az exoszómák lehetnek a "hiányzó láncszemek", hogy a növényi élelmiszerek hogyan támogatják a komplex hormonális folyamatokat az állati szervezeten belül, melyek együttesen váltanak ki széles körű kiegészítő terápiás egészségügyi hatásokat.



Ez még inkább igazolja az olyan növényeket, mint a kurkuma, melynek több mint 600 ismert pozitív egészségügyi hatása ismert, és amelyről azt találták, hogy több ezer génkifejeződést képes modulálni egyidejűleg.

A már elérhető kutatási eredmények mellett a Thomas Edisonnak tulajdonított híres idézet igazabb, mint valaha:

"Az orvos a jövőben nem gyógyszert fog adni, hanem érdekeltté teszi betegét az emberi testről való gondoskodásban, a megfelelő táplálkozásban, továbbá a betegség okának megértésében és a betegség megelőzésében."


(forrás:http://ujvilagtudat.blogspot.hu)

Hagyaték - Gyógyító hagyaték - A népi gyógyászat - videó

2016. december 25., vasárnap

Jelek, hogy az őrangyalod kapcsolatot szeretne létesíteni veled



Mindenkinek van egy őrangyala vallástól függetlenül, mely egész élete során végigkíséri és vigyáz rá.


Az emberek általában csak azt hiszik el, amit látnak. Így bizonyítékokat szeretnének arra is, hogy valóban van-e személyes őrangyaluk.

Most egy pár tippet adunk, hogy mire érdemes figyelni!

Tollak

A leggyakoribb jel, hogy tollakat látsz váratlan helyeken. Persze mindig találhatsz rá logikus magyarázatot, pl. itt van egy madárfészek, vagy ez csak a párnából esett ki.


Libabőr

Ha egy teljesen átlagos helyzetben libabőrös leszel, vagy bizsergő érzés kerít hatalmába, nagy valószínűséggel az őrangyalod miatt volt. Ilyenkor rád csatlakozik és emeli az energiáidat. Ha kifejezetten csak valamelyik testrészeden érzed, akkor az azt jelenti, hogy ott érintett meg téged.

Fülzúgás/fülcsengés

Ha a füled cseng vagy zúg, akkor az angyalok valamire fel akarják hívni a figyelmedet. Nem mindig érthető a fülcsengés, csak kevesen hallják ki belőle azonnal a lényeget. Ha gyakran kapsz így üzenetet, tehetséged lehet a tisztán halláshoz, ami azt jelenti, hogy belső hallásod révén téren és időn át kapcsolatba lépünk, a nem a fizikai síkon lévő tudatos lényekkel.


Felvillanó fények

Ha szikrákat vagy felvillanó fényeket látsz, az azt jelzi, hogy angyalok vannak a közelben. A fehér fények az angyali jelenlét ragyogó bizonyítékai. Azt hiheted, hogy káprázik a szemed, pedig nem. A harmadik szemeddel bármikor láthatod. Minél többször látod ezeket a fényeket, annál biztosabb lehetsz benne, hogy rendelkezel a tisztánlátás képességével, ami azt jelenti, hogy asztrális vagy éterikus lényeket látsz, akik körülötted jelen vannak.

Jó illat és édes íz 

Ha hirtelen jelentkező erős illatot érzel és nem tudod kitalálni, hogy honnan jön, akkor ez jelezheti, hogy angyali segítővel van dolgod. Akik hisznek az angyalok jelenlétében, leginkább egy édes parfümhöz vagy nyári virágokhoz hasonlítják ezt az illatot. Egy váratlan édes íz a szádban is lehet jele az angyali jelenlétnek.

(forrás:Lehotszky Liliána - Jóportál)

Slezák Marcsi spirituális tanító - videó

2016. december 24., szombat

A fény születése…



Ha azt gondolnád, hogy mindenkiben van Fény, mindenki jó és szeretetteljes, akkor bizony tévedsz… ahhoz, hogy a Fényed megszülessen benned, nagyon sokat kell tenned. Bizonyítanod kell, hogy TE megérdemled. Hiányosságaidat fel kell ismerned és nem elég, hogy felismerted, erénnyé kell váljanak benned. 


Komoly belső munka ez, kitartást, erőfeszítést követel. Megköveteli tőlünk, hogy átmenetileg feladjuk az értékrendünket és akár teljesen átrendezzük életünket. Sokszor fel kell adjunk mindent ahhoz, hogy egyáltalán a közelébe kerülhessünk annak, hogy megtörténhet, hogy bennünk is megszülethet. És mert ez ilyen, így nem lehet Fény mindenkiben. Aki nem dolgozik meg érte, az sosem érheti el, abban a saját, valódi Fénye nem születhet meg.

Lehetséges, igen lehetséges, hogy fényesnek látszik, de ne tévesszen meg, az nem az ő fénye, a tiéd és a másoké világítja csupán meg…

Lehetséges, hogy vannak olyanok, akiknek semmit nem kell azért tenniük, hogy Fényesek legyenek. Igen, vannak ilyenek. Ők a tehetségesek. Ők azok, akik olyan képességekkel születtek, melyekkel csak azok rendelkeznek, akik már fényesen érkeznek meg. Ők azért jönnek, hogy világítsanak, segítsenek, utat mutassanak a legnagyobb sötétségben, így az ő fényük nem függhet semmitől, nekik egyszerűen világítaniuk, fényleniük kell.

Megismerheted az ilyen embereket könnyen, hiszen ha találkozol velük, akár csak egyetlen pillanatra az életedben, örökre megérintik szívedet, Lelkedet, lényedet. Ő az, akit soha többet nem felejtesz el, akit bármikor újra felismersz. Bevésődik, örökre megmarad az emléke, az ő csodálatos, valódi fénye, ami lénye elválaszthatatlan része.

Azok, akik ilyen Fénnyel születnek azért jönnek, hogy törődjenek a többiekkel. Itt vannak, köztünk járnak és próbálkoznak. Mély alázattal a szívükben meghajolnak, és önmaguk fényéből, benned is fényt gyújtanak. Megosztják azt, amit ők kaptak.Figyelj ás lásd ezeket a csodálatos lényeket, ezeket az igazán különleges embereket. Ismerd fel őket, lásd meg, hogy ők mások mint te. Örülj ennek a másságnak, tudd, hogy általa te is több lehetsz! Tudd, hogy ő azért van itt, hogy segítsen neked, hogy a fény benned is megszülessen, életre keljen.

Hagyd, hogy megérintsen szeretetével, szeméből áradó meleg fényével. Tudását nyitottan fogadd, lélegezd be, engedd, hogy átjárjon téged.

Nem kell semmi mást tenned, csak légy nyitott és ismerd fel. Ismerd fel és magadban mond azt: “Köszönöm, hogy megtörténhetett! Köszönöm neked, hogy általad az én szívemben is fény születhet! Hála a Fényért, hála érted! Köszönöm, hogy vagy, hogy létezel! Köszönöm, hogy vagyok, lehetek! “

Látod? Nem is olyan bonyolult, sőt egészen egyszerű. Mindössze ennyit kell tenned… fel kell ismerned a fényt és hagynod kell, hogy megérintsen, hogy ezáltal benned is megszülessen.

A Fény a legeslegnagyobb sötétségben is képes megszületni. Engedd te is, hogy megtörténjen! Adj helyet magadban a fénynek, engedd, hogy betöltse szívedet, Lelkedet! Engedd meg magadnak, hogy te is világíts, engedd meg másoknak, hogy téged is felismerjenek a sötétben!
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

(forrás: talentumok-lelekebredes.com)

2016. december 23., péntek

Amikor bevitte a kórházba 14 éves lányát, tudta, ez az utolsó útjuk... Aztán meglátta az angyalt!



„Láttam az angyalt, aki megmentette a lányom életét!”

Amikor Colleen Banton bevitte gyönyörű, 14 éves lányát a kórházba, már tudta, hogy soha többet nem jönnek ki onnan együtt. Chelsea ugyanis már hosszú ideje súlyos betegséggel küszködött, így amikor hirtelen tüdőgyulladást kapott, az orvosok már nem jósoltak neki hosszú időt.

Ezt rögzítette a biztonsági kamera


A kislányt befektették a kórházi szobába, és az egész család könnyezve vett tőle végső búcsút. Tudták, hogy ez lesz az utolsó éjszakája.

A gyászoló család egészen összetört, amikor valami egészen váratlan dolog történt, olyasmi, amire még az orvosok sem tudtak magyarázatot adni. A kislány másnap reggel felébredt, és jobban volt. Olyannyira, hogy még azt is megkérdezte, miért van kórházban.

Hogy az eset még rejtélyesebb legyen: a kórház biztonsági őre jelezte, hogy valami egészen különöset talált a biztonsági kamera felvételén. Amikor Colleen meglátta a filmet, egyből tudta, hogy az a csodás és megmagyarázhatatlan fény, ami a lánya kórházi szobája előtt látható, nem más, mint egy angyal!


Chelsea teljesen felépült a tüdőgyulladásból és sikerült megerősödnie. Bár még mindig vannak egészségügyi problémái, az egész család bizakodó. Hisz akit egy őrangyal mentett meg a biztos haláltól, annak élnie kell!
(forrás:blikk.hu)

Nézd meg te is, hogyan vigyázta az angyal a beteg kislány életét:

Louise L. Hay : Éld az életed

,

Az élet végtelen körforgásában, ahol most vagyok,
minden teljes, egész és tökéletes,
de az élet mégis folyton változik.

 Louise L. Hay


Nincs kezdet és nincs vég,
csupán az anyag és a tudat
állandó egymásba fordulása.
Az élet nem áll meg, nem akad el, meg nem öregszik,
hisz minden pillanata teljes megújulás.
Egy vagyok azzal a Hatalommal,
mely létrehozott, és Tőle kaptam erőmet, mellyel alakíthatom körülményeimet.
Boldog vagyok, mert tudom, hogy elmémet
bármire használhatom, egyedüli irányítóként.
Az élet minden pillanata egy új kezdet,
amint a régitől távolodunk.
Ez a pillanat új kezdet számomra itt és most.
Világomban minden rendben van.

Az élet végtelen körforgásában, ahol most vagyok,
minden teljes, egész és tökéletes.
Hiszek egy nálam nagyobb hatalomban, mely
minden nap minden percében részesít engem erejében.
Megnyílok a belső bölcsességnek,
hisz tudom, hogy csupán Egy Intelligencia létezik
e Világegyetemben. Tőle származik
minden válasz, minden megoldás,
minden gyógyulás, minden új alkotás.
Bízom ebben a Hatalomban és Intelligenciában,
hisz tudom, hogy bármit szeretnék is tudni,
feltárul előttem az,
s bármire is van szükségem, megkapom azt
a megfelelő helyen, időben és összefüggésben.
Világomban minden rendben van.

Az élet végtelen körforgásában, ahol most vagyok,
minden teljes, egész és tökéletes.
Égi erők vezérelnek s óvnak szüntelen.
Biztonságos magamba néznem.
Biztonságos a múltba tekintenem.
Nem tölt el félelemmel, ha a határtalan élet elém tárul.
Messze több vagyok önmagamnál
múltamnál, jelenemnél, jövőmnél.
Kész vagyok felülkerekedni személyes problémáimon,
hogy megismerjem saját létem nagyszerűségét.
Minden erőmmel azon vagyok, hogy megtanuljam
szeretni
önmagam.
Világomban minden rendben van.

Az élet végtelen körforgásában, ahol most vagyok,
minden teljes, egész és tökéletes.
A múltnak nincs hatalma fölöttem,
mert kész vagyok az új befogadására és a változásra.
A múlt szükséges lépések sorozata,
mely a jelen percéhez vezet.
Kész vagyok itt és most nekilátni
belső otthonom kitakarításához.
Tudom, nem számít hol kezdem,
ezért a legkisebb és legkevésbé poros szobákkal indítok,
így gyors eredményre juthatok.
Boldog vagyok,amiért ezt a lehetőséget kaptam,
mert tudom, ilyen különleges élményben
soha többé nem lesz részem.
Kész vagyok szabaddá tenni magam.
Világomban minden rendben van.

Az élet végtelen körforgásában, ahol most vagyok,
minden teljes, egész és tökéletes.
Határaim és belső korlátaim lassan elhalványodnak.
Olyannak kezdem látni magamat, amilyennek
a Világegyetem
lát engem: teljesnek, egésznek és tökéletesnek.
Ez életem lényege. Valójában mindig is
teljes, egész és tökéletes voltam.
Teljes, egész és tökéletes vagyok.
Örökké teljes, egész és tökéletes maradok.
Ez a felismerés másként láttatja velem az életet.
A megfelelő helyen és időben a megfelelő dolgot teszem.
Világomban minden rendben van.

Az élet végtelen körforgásában, ahol most vagyok,
minden teljes, egész és tökéletes.
Higgadtan és tárgyilagosan felülviszgálom
idejétmúlt előképzeléseimet,
és kész vagyok a változásra.
Tanulékony vagyok. Minden újat befogadok.
Változni akarok.
Ezt mindvégig jó kedvvel teszem.
Úgy tekintem, mintha kincset találtam volna, ha
bármikor egy újabb törlendő nézetre bukkanok.
Percről percre megélem átalakulásomat.
Egy negatív gondolatnak sincs többé hatalma fölöttem.
Én irányítom sorsomat. Szabadságra ítélem magam.
Világomban minden rendben van.

Az élet végtelen körforgásában, ahol most vagyok,
minden teljes, egész és tökéletes. Tudom, a belső
ellenállást meg kell szüntetnem magamban.
Másoknak nincs hatalma fölöttem. Én irányítom az életem.
Amennyire tudom, átadom magam
az életemben végbemenő változásoknak.
Bízom magamban, bízom a változásban.
Minden tőlem telhetőt megteszek.
Nap, mint nap egyre könnyebb.
Boldog vagyok, amiért örökké megújoló életem
ritmusában és áramában lehetek.
Csodálatos ez a mai nap.
Mert akarom, hogy az legyen.
Világomban minden rendben van.

Az élet végtelen körforgásában, ahol most vagyok,
minden teljes, egész és tökéletes.
A változás életem természetes rendje.
A változást örömmel fogadom.
Kész vagyok megváltozni. Kész vagyok változtatni
nézeteimen.
Kész vagyok változtatni beszédemen.
A régitől az új felé könnyű szívvel haladok.
Sokkal könnyebb megbocsátanom, mint gondoltam.
A megbocsátás gondtalanná és szabaddá tesz.
Élvezettel tanulom meg mind jobban és jobban
szeretni önmagam.
Minél több neheztelésről mondok le,annál több erőm
marad a szeretetre.
A neheztelés helyét a szeretet tölti be.
A változtatástól egyre jobban érzem magam.
Örömmel élem át a jelen perceit
Világomban minden rendben van.

Az élet végtelen körforgásában, ahol most vagyok, minden
teljes,
egész és tökéletes. Folyton megújul az életem.
Minden pillanata új, friss és eleven.
Pozitív gondolkodással érem el mindazt, amit akarok.
Új nap ez a mai. új személyiség vagyok.
Másként gondolkozom. Másként beszélek.
Másként viselkedem.
Másként kezelnek a többiek.
új valóságom új gondolkodásom tükörképe.
Öröm és gyönyörűség az új mag ültetése,
hiszen ez a mag új élménnyé bontakozik bennem.
Világomban minden rendben van.

Az élet végtelen körforgásában, ahol most vagyok,
minden teljes, egész és tökéletes.
Segítek magamon, és az élet is megsegít.
Rajtam kívül, akárcsak bennem, az Egyetemes Rend
működik.
Mindent szórakozva tanulok.
Hálás szívvel, vidáman kezdem a napot.
Lelkesen várom az eseményeket,
hisz tudom, hogy életemben "csak a jó" kaphat helyet.
Szeretem azt,aki vagyok és amit cselekszem.
Lényemmel, szeretetemmel az életet hirdetem boldogan.
Világomban minden rendben van.

Az élet végtelen körforgásában, ahol most vagyok,
minden teljes, egész és tökéletes.
Békében és harmóniában élek mindenkivel,
akit ismerek.
Lényem középpontjában a szeretet
végtelen forrása van.
Hagyom, hogy ez a szeretet a felszínre törjön.
Megtölti a szívemet, a testemet, a szellememet,
a tudatomat, egész lényemet,
szétárad belőlem minden irányban,
majd visszatér hozzám megsokszorozva.
Minél erősebb bennem a szeretet,
annál erősebben kell szeretnem.
Kifogyhatatlan ez a készlet.
Akkor érzem jól magam,ha szeretek,
így nyilvánítom ki belső örömömet.
Szeretem magamat;
ezért szeretettel viselem gondját a testemnek.
Tápláló ételekkel és italokkal látom el,
szeretettel ápolom és öltöztetem,
a testem pedig szeretettel
viszonozza gondoskodásomat:
egészségtől és energiától duzzad.
Szeretem magamat;
ezért kényelmes otthonban élek,
amely kielégíti igényeimet,
ahová mindig öröm hazatérnem.
A szobákat a szeretet rezgéseivel töltöm meg,
hogy aki csak belép, magamat beleértve,
érezze ezt a szeretetet, és részesüljön
gyógyító erejében.
Szeretem magamat; ezért olyan munkát végzek,
amelyben örömömet lelem,
amelyben kamatoztathatom
alkotóképességemet és tehetségemet.
Olyan emberekkel és emberekért dolgozom,
akiket szeretek és akik szeretnek engem,
munkámat pedig jól megfizetik.
Szeretem magamat; ezért a szeretet jegyében
élek és gondolkodom, hisz tudom,
amit embertársaim felé nyújtok,
azt megsokszorozva visszakapom.
Csak kedves emberekkel találkozom,
hisz bennük saját magamat látom.
Szeretem magamat;
ezért megbocsátok s elengedem a régi sérelmeket:
csak így lehetek szabad.
Szeretem magamat; ezért teljesen a jelenben élek,
Minden perc szépségét felismerem és a jövőmet
fényesnek, boldognak, biztonságosnak tudom,
mivel az Univerzum szeretett gyermeke vagyok,
és a Világegyetem szeretettel viseli gondomat
most és mindörökké.
Világomban minden rendben van.

Az élet végtelen körforgásában,
ahol most vagyok, minden teljes, egész és tökéletes.
Tehetségem és alkotóképességem birtokában
olyan dolgokat teszek, melyek mélységesen kielégítenek.
Mindíg akadnak emberek, akik az én szolgáltatásaimat keresik.
Szükség van rám,
ezért kedvem szerint válogathatok.
Munkámmal és béremmel elégedett vagyok,
örömöm telik abban, amit csinálok.
Világomban minden rendben van.

Az élet végtelen körforgásában, ahol most vagyok,
minden teljes, egész és tökéletes.
Egy vagyok a Hatalommal, amely megteremtett.
A siker feltételei eleve adottak bennem.
Akaratom erejével életemet
boldoggá és sikeressé teszem.
Bármire szól is a küldetésem,
sikerre viszem.
Minden élményből tanulok.
Sikerről sikerre, dicsőségről dicsőségre haladok.
Életem útja mind nagyobb sikerekhez vezet.
Világomban minden rendben van.

Az élet végtelen körforgásában, ahol most vagyok,
minden teljes, egész és tökéletes.
Egy vagyok a Hatalommal, amely létrehozott.
A Világegyetem határtalan gazdagságából
korlátlan mennyiségben részesedem.
Amire szükségem van, amire vágyom,
kérés nélkül megkapom.
Az Egyetemes Gondviselés óv és vezérel utamon,
döntéseim kivétel nélkül a javamat szolgálják.
Örülök a mások sikerének, hisz tudom,
jut bőven mindenkinek.
A jólétre törekszem mind tudatosabban,
és íme, bevételeim egyre gyarapodnak.
Az élet ajándékait kegyesen fogadom.
Világomban minden rendben van.

Az élet végtelen körforgásában, ahol most vagyok,
minden teljes, egész és tökéletes.
Testemet jó barátnak tekintem.
Minden sejtjében jelen van az Isteni Értelem.
Mindíg meghallgatom amit testem üzen nekem,
és tudom, tanácsát érdemes elfogadnom.
Biztonságban vagyok, az Egyetemes Gondviselés
vezérel és óv.
Az egészséget és szabadságot választom.
Világomban minden rendben van.

(forrás: wikiquote.org- Louise L. Hay : Éld az életed -idézetek a műből)

- - - - - - -

Louise L. Hay : Éld az életed részlet - videó
forrás: Lucia Dani


Louise L. Hay : Éld az életed teljes film - videó
forrás:mr_nabucco
 
Éld az életed! - Amikor kesergünk a múlt felett, átéljük annak emlékét, és kimaradunk a jelen valóságos élményeiből.