2017. március 31., péntek

Agymosást végeznek Önökön! - mondta Gary Yourofsky



Önöket becsapják! Megölik önöket, megölik az állatokat és megölik ezt a bolygót! - mondta Gary Yourofsky, akinek az előadásában a valóság igazi arca tárulhat elénk. Ez nem kitaláció, nem hazugság. Sokan tudják már. Tudja meg most Ön is.

Gary Yourofsky neve talán sokaknak ismerősen cseng. Ő egy Amerikában már híressé vált állatjogvédő aktivista, aki rendszeresen tart előadásokat, iskolákban országszerte, a vegán életmódról, a húsfogyasztás ártalmairól és az állatok szörnyű helyzetéről. Az állatok iránti tisztelete olyan mértékű, hogy azt sem bánja, ha letartóztatják; állítása szerint készen áll akár börtönbe is menni. Eddig 13 alkalommal tartóztatták le és 77 napot töltött egy büntetés végrehajtási intézményben. Öt országból pedig egyenesen kitiltották. Mindez csupán azért, mert harcol az állatok jogaiért. A jogért, ami minden élőlényt megillet ezen a bolygón. Az életükért. Azt meg kell jegyeznem, hogy aki az állatok életéért harcol, egyben az emberek életéért is harcol, Önökért. Lassan beszivárog már talán a köztudatba is, hogy a húsfogyasztás valójában egészségtelen és káros az emberi szervezetre.


Gary Yourofsky 1970. augusztus 19-én született Detroitban, Michigan államban. A vegán életmódot 25 évesen kezdte el; korábban ő is fogyasztott állati eredetű ételeket. A vegán életmódot élő ember, a vegetáriánushoz hasonlóan nem fogyaszt húst, ez mellett tartózkodik a sajt, tej, tojás, méz vagy bármilyen állati termék fogyasztásától és állati bőrök viseletétől.

Gary Yourofsky úgy világít rá a valóságra, hogy az érthető és tisztább képet adjon arról, milyen világban is élünk valójában. Sajnos, nem olyanban, mint azt sokan gondolják. A valóság az, hogy az emberek félre lettek vezetve, meg lettek betegítve, el lettek kegyetlenítve. Az állatok pedig magát a horrort élik át nap, mint nap; végeláthatatlan borzalmak sorozatát. 


Valaki egyszer elkezdett valamit. Egy lavinát indított el azzal, hogy egyszer megette valaki halott testét. Talán így indult el ez, amiről mára sokan meg vannak győződve, hogy ez kell az embernek, ezért létezik az állat, hogy minket embereket szolgáljon. Talán ez volt az a jelképes tiltott gyümölcs, amit nem szabad leszakítani a fáról, a másik élőlény élete. Hiszen a pokol ezután kezdődött a Földön. Amikor az ember elkezdett ölni. Talán a világ soha nem fajult volna idáig, ha valaki, valamikor nem kezdi el ezt. Az évek múlásával pedig belenevelték az emberekbe, hogy ez így van rendjén. Nézzük meg, mára mivé vált a világ és vele mi, emberek. Hagyománnyá vált a gyilkolás. Az elfogyasztott hús pedig - mintha csak visszaütne a dolog - nem marad válasz nélkül, hiszen rengeteg a beteg ember, ma már bizonyítottan több betegség okozója a húsfogyasztás, mint azt bárki gondolná.

Gary Yourofsky elmondja Önöknek azt, amit mindenkinek tudnia kell és ami talán megváltoztatja az Önök életét is. Lásd a videót:

(forrás: hirarena.com - Kovács Adrienn Nikoletta)

2017. március 30., csütörtök

A lelki társak különböznek az élettársaktól. 10 jel arra, hogy megtaláltad a lelki társad


A lelki társak különböznek az élettársaktól. Egyes emberek soha nem is találkoznak egy lelki társsal és megállapodnak egy élettárs mellett. Ezek a kapcsolatok nagyon kielégítőek lehetnek. Gyakran ugyanis kölcsönös bizalomra, tiszteletre, és barátságra épül. Élettársi kapcsolat a házastársi kapcsolat is, hiszen házasságban a két ember, egy életen át egymás társai optimális esetben.


Az életben gyakran nincs hatalmunk az időzítés felett, még úgy sem a körülmények felett. Nem várhatunk az örökkévalóságig, hátha lesz egy lelki társunk, ezért megelégszünk egy érett élettársi kapcsolattal. Néhányunknak a túlélésről, a biztonságról szól, és a kifejezés; „lelki társ”, nem rezonál. A lelki társ koncepciója talán a valóságtól elrugaszkodottnak tűnhet, és az életkörülmények, az időzítés, a biztonság és más faktorok szintén szerepet játszanak a kapcsolataink megválasztásában.

De…
Annak az esélye, hogy ha valaki elég szerencsés ahhoz, hogy találkozzon a lelki társával az életben, a találkozás egy véletlenszerű időpontban fog bekövetkezni. Nem tervezett, és hirtelen találkozások ezek általában; spontán barátságok. Ezek a kapcsolatok olykor destabilizálónak hatnak, mert nem hasonlítható semmihez, amit eddig tapasztaltál. Nincsenek szavak vagy kifejezések arra, amivel könnyen artikulálni lehetne ezeket a kapcsolatokat. Egyfajta mágneses energia, intuitív módon tudod, hogy mire gondol a másik, és az egész egyszerűen úgy tűnik, hogy másként nem is lehetne. Térnek és időnek pedig nincs jelentősége, mindig tudják egy más érzéseit és gondolatait.

Az időzítés sok esetben nagyon pocsék, de amikor találkozunk vele akkor tudjuk, hogy Ő az. Azonban van egy buktatója az ilyen mély kapcsolatok kialakításának. Először ugyanis szeretni kell önmagad ehhez. Az intimitáshoz ugyanis egy nyitott szív kell. A keresés, a meditáció, az imádkozás, a vizualizálás, szerintem mind hatástalan abban, hogy gyorsabban leljünk lelki társra. Nem hiszem hogy meg lehet őket idézni. Senki sem lehet a boldogságod, vagy töltheti tele a poharad, csak Te. Szóval csak tedd a dolgod, tápláld a tested és a lelked, és ha megjelennek, állj készen.

Hogy fogod felismerni őket? Szerencsére van pár olyan attríbum ami megkönnyíti a felismerést.

A lelki társ 10 ismertető jele

Bensőséges: A lelki társ olyan érzéseket vált ki belőled amit nehéz körül írni.
Bensőséges, elemi, és maradó érzelmet idéz elő.

Ismerős: Ha a társad egyben lelki társ, akkor valószínűleg jelen volt az előző életedben is. Körülveszi egy fura de ja vu érzés, mintha ez már egyszer megtörtént volna. Talán régen, talán más körülmények között.

Egyszerűen csak értitek egymást: Találkoztál valaha olyan emberekkel, akik egymás mondatait fejezik be. Ez néha akkor is előfordul ha túl sokat vannak együtt, de én inkább lelki társ kapcsolatnak nevezem. Ilyen előfordulhat a legjobb barátod esetében, a szüleid esetében, de ha a partnered esetében fordul elő, akkor az valami egészen egyedi dolog.

Szerelembe esel a hibáival: Egyetlen kapcsolat sem tökéletes, ezért a lelki társak kapcsolata sem lehet kivétel. Bár a kettejük közötti kapocs erősebb, akkor is vannak hullámhegyek és hullámvölgyek. A lelki társak viszont gyakran megértőbbek és elfogadóbbak egymással szemben, idővel megtanulják megszeretni a másik hibáit is.

Intenzív: A lelki társ mellett a kapcsolat intenzívebbnek hat, jó és rossz értelemben egyaránt. Amikor a rossz epizódokat éljük, a lelki társ mellett általában a probléma megoldására összpontosítunk, és ezért elfeledjük vagy könnyebben feldolgozzuk, a negatív élményeket.

Ti ketten a világ ellen: A lelki társad mellett úgy érzed gyakran, hogy amíg Ő melletted van, addig semmi probléma nem érhet, mindent el tudsz viselni amit az élet tartogathat a számodra. Ez gyakran a „mi, az egész világ ellen” érzés írja le a legmegfelelőbben.

Mentálisan elválaszthatatlanok: A lelki társaknak gyakran az ikrekéhez hasonló mentális kapcsolatuk van. Egyidőben vehetik fel a telefont és hasonlók. Az élet talán elválaszt titeket akár hosszabb időre is, de az agyatok akkor is szinkronban marad.

Biztonságban és védve érzed magad: Függetlenül a társad nemétől mindig egyfajta védettséget és biztonságot érzel a közelében. A lelki társ miatt úgy érzed, hogy van egy védőangyal melletted. Az aki kihasználja a bizonytalanságod, tudatosan vagy tudat alatt, nem a lelki társad.

Nem tudod elképzelni nélküle az életed: A lelki társ nem olyan ember akivel egyszerűen csak megszakítod a kapcsolatot. Egy olyan személy, akiért úgy érzed érdemes küzdeni, és nem tudod elképzelni az életet a jelenléte nélkül.

Egymás szemébe néztek: A lelki társak gyakrabban néznek egymás szemébe mint ahogy az, a normális emberi kapcsolatoknál megszokott. Náluk ez természetes, ami a mélyen gyökerező kapcsolatból fakad.

(Forrás: szabadonebredok.info)

2017. március 29., szerda

Legyél megzavarhatatlan - Bentinho Massaro



“Az Élet nagyon egyszerű. Ha rosszul érzed magad, változtass nézőpontot! Válts egy olyan nézőpontra ami kellemesebb érzést okoz, ami megszabadít a feszültségtől! Az új nézőpont kiválasztásában rendkívül kreatív lehetsz. A megvilágosodás, a mindennel való egység, a gondolatnélküliség is egy nézőpont, semmi más. Ne misztifikáljátok túl! Amikor leesik rólad a teher, amikor minden sejtedben érzed a felszabadulást, akkor tekintesz úgy az Életre ahogy a Teremtő – Az Aki Valójában Vagy.”
Bentinho Massaro


Maradj megzavarhatatlan!

Bárki meg tudja ezt tenni.

És ha az a gondolat bukkan fel, hogy erre nem vagy képes,

maradj háborítatlanul ezzel a gondolattal,

bármi is jelenjen meg.

Legyél megingathatatlan.

Itt, ebben.

Nagyon-nagyon egyszerű.

Bármit megtehetsz, amit csak akarsz.

Élheted a mindennapi életedet.

Valójában bíztatlak, hogy ezt tedd.

Csak csináld, amit egyébként is szoktál.

Éld az életedet, segíts sokat, szolgálj, ha lehet, és maradj háborítatlan, bármi is történjen.

És ez feltárja, a te saját, legközvetlenebb tapasztalatodban azt, ami valóban, hitelesen, eleve mindig zavartalan.

Ez egyszerűen egy visszarendeződési folyamat.

És ha te zavartalan maradsz, a gondolataid, az érzelmeid, és a vágyaid jelenlétében, - még ha naponta csak néhány pillanatra is -, hatékonyan az intellektuális megértésen túlra juttatod magadat.

A tapasztalásod, az érzékelésed, az 'itt levésed', elvezet a valóságodba, a szabadságodba, a szokásos gondolkodás és minden más külső formán túlra.

Igazolod magad számára, hogy itt van ez a jelenlét, melyet nem érint semmi benne jövő és menő dolog.

Mint a filmek, amelyek a mozivászonra vetülnek: csak jönnek és mennek.

De ha már nem érdekel annyira a sztori, akkor nem fog meg, nem omlasz bele egy hamis valóságba, és ha megint a képernyőre tekintünk, felismerhetjük, hogy csak egy csomó képet láttunk a képernyőn.

Nem két vitatkozó embert láttunk.

Ha éppen erről szól a film.

Ez csak egy kivetített történet.

De minden történetnél alapvetőbb, ez az éppen jelen levő közvetlenség, ahol zavartalanul lehetsz.

Hogyha akarsz.

Ha igazán akarsz.

Legyél zavartalan a vágyaid jelenlétében, a megértés vágya, a megragadás vágya, a kapaszkodás vágya, a biztonság iránti vágyad ellenére.

Bárki tud zavartalanul maradni.

Még ha csak egy pár másodpercre is, vagy percre, vagy csak pillanatokra, a nap folyamán.

A világot azonban nem kell kizárnod.

A világ itt van, éppen ebben a jelenlétben.

Ebben a pillanatban.

Magában a nem-befolyásoltságában ... ez a világ megjelenik.

Az érzékelésünk most itt zajlik ebben az állandóságban.

Jelen van valamiféle nem-megzavartság.

 A dolgok jönnek és mennek.

A vágyak jönnek és mennek.

De ennél alapvetőbb a te élményed, maga.

Az élmények változnak, de maga a tapasztalás, maga a tény, hogy tapasztalsz, teljesen állandó, változatlan, mindig jelen van.

Ha csak akár egy pillanatra is, megmaradsz úgy, ahogy itt most vagy, semmilyen formától meg nem zavartan, a szabadság intellektuális megértését is beleértve, ezt a videót beleértve, zavartalan maradsz, és megpihensz az úgymond 'túl'-on, mert a dolgok jönnek és mennek, de te ezeken túl pihensz.

Túl a kontrollálásukon.

Még egyszer: mindenki meg tudja ezt csinálni.

Tehát ha jelen maradsz, itt, semmire nincs szükség, csak egy pillanatra.

Csak kezd így a napodat.

Mindenféle gondolat beáramlik a megérkezésed, a felébredés pillanatába; dolgok, amit meg kell tenned, mit rontottál el tegnap, amit ma helyre kell hoznod, mit kell elintézned a jövő hétre, mit kell csinálnod 10 perc múlva, fel kell öltöznöd ... bármi.

Maradj megzavarhatatlan!

Vedd a bátorságot, hogy nem zavartatod magad a saját elképzeléseidtől!

Csak egy pillanatra.

És az történik, hogy ténylegesen bemutatkozol magadnak, a tapasztalatod által, az intellektuális megértés szintjén túl, belekóstolsz, megtapasztalod közvetlenül az itt levő szabadságot, az itt levő 'túliságot', az itt levő állandóságot, amely mindig eleve zavartalan, befolyásolatlan, szabad.

Az élménytől nem elkülönülve.

Az élmény egyszerűen megerősítése ennek a zavartalanságnak.

Legyél zavartalan, és lásd közvetlenül, éppen ott, hogy semmire sincs szükség.

Csak maradj megzavarhatatlan!

És ez a tér ... ha térnek nevezzük ... a megértésnek e tere, a zavartalanság tere meg fog neked mindent tanítani, amit tudnod kell magadról.

A végén csak egy tanító van; a te esszenciád.

És ha egy pillanatra fenntartod ezt a rezzenéstelenséget, ha zavartalan vagy a gondolataidtól, érzelmeidtől, vágyaidtól, ami feltárul számodra, az a valóság mindennek alapjául szolgáló természete, ami már eleve zavartalan, mert megengedi minden élménynek, hogy jöjjön és menjen.

Legyen nagyszerű napod!
Bentinho Massaro

Legyél megzavarhatatlan - Bentinho Massaro- videó

2017. március 28., kedd

Egy kislány anyukája úgy hiszi, hogy elhunyt barátnője látogatta meg gyermekét, amit filmre is vett



Jessica Lewis éppen 9 hónapos kislányát filmezte, ahogy a nappaliban játszik. A rákövetkező napon Jessica megnézte a felvételt és azonnal megállította, amikor észrevett valamit, ami előző nap elkerülte a figyelmét.


Nylah éppen a szokásos módon játszott, amikor hirtelen valami megragadta a figyelmét. Egy fehér fény jelent meg, ami átrepült előtte és a szobán, ami olyan gyorsan mozgott, hogy alig tudta követni a tekintetével.

A kislány ezután elkezdett mászni a furcsa lebegő "gömb" alak után és még integetett is neki.

Jessica szerint Nylah visszaül a szőnyegen ugyanarra a helyre, ahol az alak először megjelent, és azóta "láthatatlan" dolgoknak integet.

A történet itt kezd igazán furcsává válni. Jessica közeli barátja tragikus hirtelenséggel hunyt el rövidel azelőtt, hogy Nylah megszületett. Jessica szíve összetört, hogy a legjobb barátnője soha nem fog találkozni egyetlen gyermekével.

Jessica a Nylah-ról és a rejtélyes fehér fényről készült felvételt feltöltötte a Facebookra pontosan egy évvel azután, hogy a barátnője meghalt. A hozzászólók Jessica elhunyt barátjára kezdtek utalni, és Jessica ezután jött rá, hogy lehetséges, hogy ez a fény több volt, mint ahogy eredetileg gondolta.

A felvételen 1 perc 30 másodpercnél egy suhanó hang is hallatszik, ahogy a fény a kamera felé repül.
(forrás: ujvilagtudat.blogspot.hu)

Hypogeum



A Hypogeum egy földalatti sírtemplom Máltán. Egy nagyon bonyolult barlangrendszer – labirintusnak is mondható temetkezési hely –, amelyet most már a turisták is látogathatnak. Kr. e. körülbelül 3300 és 2500 között épült. 


Az akkori szigetlakók saját kezükkel, csontokkal és kövekkel ásták ki. Az eredmény bámulatos lett, hisz 20 termet alakítottak ki, nem beszélve arról, hogy az egész barlangrendszer háromszintes. Ez is bizonyítja azt, hogy már akkor is nagyon fejlett civilizáció volt, hisz mérnöki pontosságú munkát végeztek.


A Hypogeum első szintjén sírboltok találhatóak, a második ennél bonyolultabb szerkezetű, hat méterrel van a föld alatt. Ami igazán látványos ezen a szinten, az a váróterem. A díszes terem a főszoba, és itt található az orákulum szoba is, ahol a jós „átvágta” a szigetlakókat.


Az orákulum szoba falaiba kis kamrákat véstek, ezeknek köszönhetően visszhangzik a terem, így a szigetlakók azt hitték, hogy halott szeretteikkel beszélgetnek, miközben a jós állt a dolog mögött. Akkoriban azt hitték, hogy a jósok képesek a halottakkal kommunikálni, s közvetítenek feléjük.

A harmadik szinten a kutatók nem találtak semmi érdekeset, viszont ez is nagyon mélyen van. Mindenesetre a világ minden tájáról érkeznek ide kutatók, régészek, hogy vizsgálják a barlangrendszert. Nagyon érdekes, igazi történelmi helyiség, amit mindenképp megéri meglátogatni, főként, ha Máltán járunk.
(forrás: bogair.hu)

2017. március 27., hétfő

Eljön a nap...



Eljön a nap, amikor tudsz majd nemet mondani. ... Amikor pohárba hullik az utolsó csepp vagy amikor egyszerűen csak a semmiből elkap az a mélyről jövő érzés, ami ott kavarog minden emberben: nem kell így lennie.


Eljön a nap, amikor rájössz, valami nem stimmel. Körülnézel és feltűnik, rossz helyen vagy, rossz emberekkel.

Eljön a nap, amikor már nem keresed azokat, akik soha nem érdemelték meg a szereteted, amikor nem adsz annak, aki csak kérni tud, amikor többé senki után nem futsz.

Eljön a nap, amikor megállsz a káosz közepén és csak magadra figyelsz. Meghallod a saját hangod és kinyílik a szemed. Megpillantod, kik állnak igazán melletted és egy életre megtanulod, csak ők kellenek. Nincs időd szeretni azokat, akik nem szeretnek…

Eljön a nap, amikor szeretni kezded magad, amikor hálás leszel azért, hogy életet kaptál és lehetőséget, hogy eljuss oda, ahova e nélkül felfedezés nélkül soha nem juthatnál.

Eljön a nap, amikor végre igazán megtalálod, amit mindig is kerestél: ÖNMAGAD.

(Manna OWell)
 (forrás:joportal.hu)

Néhány nap alatt képesek visszanöveszteni az "agyukat" ezek az "idegen" kinézetű tengeri lények



Az emberi szervezet legösszetettebb szerve az agy, mely összehangolja a testben található rendszerek működését, és működése nélkül meghalnánk. Az emberi agy rendkívül kifinomult. Ha súlyos sérülés éri, ritkán állítható vissza a működőképessége.


Az már régóta ismert, hogy a különböző evolúciós idővonalakat bejárt lények kifinomult neurális rendszerei teljesen másként működhetnek, mint a miénk. A tudósok az utóbbi időben kezdték tanulmányozni a fésűs vagy bordásmedúzát, és amit találtak, azt csakis az "idegen" szóval lehet leírni minden értelemben.


A fésűs medúzák hihetetlenül gyönyörű óceáni élőlények, melyek a nyolc sorban elhelyezkedő fésűszerű lemezekről kapták nevüket, melyekkel "csapkodva" manőverezik magukat a vízben. Ahogy haladnak előre, ugyanezek a lemezek megtörik a közvetlen napfényt, ami egy lenyűgöző szivárvány hatást eredményez, ami megkülönbözteti a hasonló kinézetű, de távolról sem azonos medúza fajoktól.

Ezen kívül legtöbbjük rendelkezik egy belső biolumineszcens mechanizmussal, amit kommunikációs célokra használnak, különösen akkor, ha veszélyt vagy zavart érzékelnek. Ezek a színek általában kékek és zöldek, melyek többnyire teljes sötétségben láthatók.

Talán a legérdekesebb szervük a statocysta, ami alapvetően egy gravitációs szenzor, amely segít az egyensúlyozásban, ugyanakkor lehetővé teszi, hogy különbséget tudjanak tenni a fent és a lent között.


Egy másik fontos és eltérő jellemzőjük a fésűs medúzáknak az idegrendszerük, amely gyökeresen különböző és sokkal összetettebb, mint más gerinctelen állaté. Ennek működése a közelmúltban kezdett világossá válni.

"Kiderült, hogy a főbb jellemzőinek egyedülálló molekuláris felépítése - a fejlődése, az immunrendszere, az idegei és az izmai - miatt őszintén szólva is idegennek tűnik a tengerekben," - mondta Leonid Moroz, a Kaliforniai Egyetem vezető kutatója.

Az elvégzett kutatások azt is feltárták, hogy egyes fajtáik képesek az aborális szervüket regenerálni (a szerv, ahol a statocysta található) mindössze 3-4 nap alatt.


Ráadásul nem támaszkodhatnak olyan vegyi anyagokra, mint a dopamin, a szerotonin, a béta-endorfin vagy az acetilkolin, hogy irányítsák a kulcsfontosságú agyi funkcióikat. A hagyományos megközelítés helyett néhány kiválasztott peptid és glutamát idegi jelátvivőt használnak együtt az elektromos szinapszisokkal, hogy irányítsák a neurális rendszerüket, vagyis a nagyon kezdetleges agyukat.

A lecke, amit megtanulhattunk ebből, legalábbis Moroz szerint a következő: "Több módja van annak, hogy létrehozzunk egy agyat, egy komplex idegi áramkört és viselkedést. Túlságosan leegyszerűsítettük az evolúciót," - mondta. "A természet sokkal innovatívabb, mint gondoltuk."

(forrás:ujvilagtudat.blogspot.hu)

2017. március 26., vasárnap

A világ 10 leghíresebb médiuma



Akiknek üzentek a szellemek
Íme, a túlvilág kutatói, akik nagy hatást gyakoroltak az utókorra.

A szellemidéző szeánszok sokáig elsősorban az angolszász területeken örvendtek népszerűségnek. A divathullám a 19. század közepén indult az Egyesült Államokból, nem utolsósorban a Fox-nővérek tevékenységének köszönhetően.

Sokan szerettek volna hinni abban, hogy a hol színészkedő, hol valóban figyelemre méltó és megmagyarázhatatlan képességekkel megáldott médiumok kapcsolatba lépnek a szellemvilággal, és a kutatók temérdek tudományos kísérlettel igyekeztek igazolni a tapasztalatokat. A jelenség máig sok nyitott kérdést hagy maga után.


Az elismert svéd tudóst, Emmanuel Swedenborgot (1688-1772) tisztánlátóként is számon tartja az utókor. Állítólag több írása a halott lelkek sugallataiból született, legismertebb könyve a Menny és pokol.



Az amerikai Andrew Jackson Davis (1826-1910) a spiritualista irányzat egyik első képviselője.



 Helena Blavatsky (1831-1891) orosz származású spiritiszta, a Teozófiai Társaság egyik alapítója, aki küldetésének tekintette a keleti filozófia európai terjesztését.



 A New York-i Fox-nővérek a 19. század közepének elhíresült médiumai voltak, bár egyikük egyszer csalásnak nevezte a szellemidézéseiket. Később már hiába vonta vissza vallomását.



 Arthur Conan Doyle (1859-1930) elsősorban a Sherlock Holmes-történetek szerzőjeként vált híressé, de a szellemidézésben sem volt utolsó.



 Leonora Piper (1859-1950) talán a legtöbb tudományos tesztnek alávetett médium, aki egy betegsége során átélt véletlen transzállapot hatására kezdett a pszichikai képességekkel foglalkozni.



 Edward Cayce (1877-1945) a 20. század egyik legelismertebb tisztánlátója, aki hipnotikus álmaiban betegeket diagnosztizált, és jóslatokkal szolgált a Föld jövőjéről, amelyeket egy gyorsírónő dokumentált.



 Mina Margery Crandon (1888-1941) népszerű bostoni médium volt, aki elsősorban halott bátyjával kommunikált.



 Stanisława Tomczyk a 20. század elején élt lengyel médium, aki egy általa Little Stasiának nevezett szellemi entitás irányítása alatt állt, és képes volt érintés nélkül tárgyakat mozgatni.



 Clifford Bias (1910-1987) amerikai tisztánlátó állítása szerint ötéves kora óta kommunikált a szellemekkel. Az 1930-as években Roosevelt elnökkel és feleségével ápolt barátságot.
(forrás:femina.hu)

Kisné Szabó Ágnes beszélő, író, látó és transzmédium meséli el történetét.

Hogyan lettem médium- videó

2017. március 25., szombat

Fehér zaj EVP - Síron túli kommunikáció



Az EVP (Electronic Voice Phenomena), olyan hangokat, beszédfoszlányokat jelent, melyek elektronikus felvételeken jelennek meg véletlenszerűen. Köznapi néven fehér zajként ismerhetjük ezt a jelenséget. A szkeptikusok az EVP-t egyszerű háttérzajnak, vagy szándékosan manipulált felvételnek titulálják. Vannak olyanok is, akik szófoszlányokat, mondatokat vélnek felfedezni a háttérből és a hang forrását is felismerik. Meggyőződésük, hogy elhunyt szeretteik kommunikálnak így velük.


Szerte a világban, több milliárd videó- és audiofelvevő működik az otthonokban, közintézményekben, melyek akár portálok lehetnek jelen világunk és a túlvilág között. Az EVP felvételek nagy részéről később bebizonyosodik, hogy hamisítvány, melyet szenzációhajhász céllal készítettek, de számtalan hitelesített felvétel is létezik.

A hangok sokszor torzak, halkak, ezért szükség van az elemzésükhöz speciális készülékekre, melyek segítik a hangok kiemelését, élesítését, a környező zajok csökkentését. A felvételek hátborzongatók. A hangok forrásai gyakran monoton, érzelemmentes módon beszélnek, kiabálnak vagy éppen egy-egy szót ismételgetnek. Előfordul az is, hogy egy felvételen nem csak egy, hanem kettő vagy több hang is hallható.


Szellemgép

 

Thomas Edison, a briliáns feltaláló elme is vonzódott a paranormális jelenségekhez. 1920-ban, az Amerikai Magazin számára egy interjúban azt mondta: „Egy olyan eszköz megépítésén dolgozom, amely lehetővé tenné számunkra kommunikálni az eltávozott személyiségekkel.”
Ez volt a szellemdoboz, mely képes lett volna a túlvilági zajok rögzítésére. Ám a gép nem került a nyilvánosság elé, sőt a tervrajzainak is nyoma veszett. Kételkedésre ad okot, hogy a gép valóban megépült-e. Annyi bizonyos, hogy Edison szavai tucatnyi embert tüzeltek fel és vittek spirituális irányba.


Madárhangok és szellemek


Egy svéd pszichológus, Friedrich Jürgenson 1959-ben madárhangokat vett magnóra. Visszahallgatva a felvételt észrevette, hogy a madárcsicsergés közé szokatlan hangok is vegyülnek. Halott apja és fiatalon elvesztett felesége suttogását ismerte fel.
Jürgenson felvételeinek hatására a lett író, Konstantin Raudive is fellelkesült. Elkezdett kommunikációs céllal felvételeket rögzíteni, tudatosan kereste a kapcsolatot a túlvilággal. Több mint százezer olyan felvételt készített, melyeken másvilági hangok hallhatók. Ezzel szerette volna bizonyítani, hogy szellemek léteznek és van élet a halál után.
Raudive elhunyta után maga is kapcsolatba lépett a követőivel, két luxemburgi pszichiáter fedezte fel az üzenetét, egy rádióadás hallgatása közben.


Az energia nem tűnik el

 

Halálunk után az energia, mely éltetett bennünket nem tűnik el, csak átalakul. Az elhunyt szeretteink a közelünkben vannak, hisz a halál csak átmenet, egyik létformából egy másikba.
Ha megnézzük az ősi kultúrákat, láthatjuk, hogy alapigazságnak számított a lélek halhatatlansága. Szertartásokkal segítették az elhunyt lelkét a másvilágra jutni és tudták, hogy a lélek újra leszületik majd a földre. Ahogy az idő múlásával és a technika fejlődésével a szellem egyre jobban az anyagba merült, eltávolodtunk ettől a tudástól. Megjelent a halálfélelem, és az „egyszer élünk” hite.
Ha nehezen engednek el valakit a szerettei, akkor itt ragadhat, de ez történik akkor is, ha hirtelen, tragikus módon halt meg az illető és nem jön rá, hogy már nem él. Ilyenkor az elhunyt lélek ugyanúgy viselkedik, mintha élne, hazamegy, beszélni próbál a családtagjaihoz, és nem érti, miért nem válaszolnak neki. Megkísérel jelet adni magáról tárgyak mozgatásával, zajkeltéssel vagy épp hangüzenettel.

A hangok jelentősége

 

Azon túl, hogy segíthetünk elhunyt szeretteinknek továbblépni, a túlvilági hangok kutatásának egyik nagy jelentősége, hogy csökkenti az emberekben a halálfélelmet. A haláltól való félelem, az ismeretlentől való félelemből gyökerezik. Attól félünk, hogy megsemmisülünk és aztán nincs tovább. A hiteles felvételek azonban azt üzenik, hogy van élet az élet után.
(forrás: lelekpalya.hu)


Jonathan Rivers (Michael Keaton) építész is olyan embernek tartotta magát, aki nem egykönnyen adott volna hitelt ilyesféle teóriának, mígnem egy nap beállít hozzá Raymond Price azzal, hogy az EVP jelenség révén hallotta nemrég elhunyt feleségének, Annának a hangját. A megtört férfi hagyja magát meggyőzni és egyre megszállottabb rabjává válik a rögeszmének, hogy az EVP-én keresztül elérje feleségét, miközben nem veszi észre a fenyegető veszély jeleit.


2017. március 24., péntek

Halálközelben: testéből kilépve követte a férfi a fehér ruhás nőt!


Halottak napja? A komor elnevezést van, ahol világítás napjára cserélik. Ott hiszik is, hogy a sírok melletti imák csatornákat nyitnak ég és föld között. Dr. Pilling János tanatológus kutatása is ezt a közeledést sürgeti.


Dr. Pilling János pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének munkatársa, a budapesti orvosi egyetemen tanít. Orvostanhallgatóként kezdett foglalkozni a halálközeli élményekkel, s bejárta az országot, hogy találkozzon olyan emberekkel, akik visszatértek a klinikai halálból. Két évig dolgozott Polcz Alain mellett a Magyar Hospice Alapítvány orvosaként. Jelenleg elnöke a Napfogyatkozás Egyesületnek, mely segíti a gyászolókat. A halálról beszélgettünk, ami tabutéma, amiről szorongva szólunk. Mikor történt, mi az oka, hogy a mulandósághoz való viszonyunk megváltozott? - kérdeztük.


Dr. Pilinger János tanatológus sok hasonló, mégis egyedi halálközeli élménnyel találkozott

- A változások folyamatosak voltak az elmúlt évszázadokban, a 20. század elején azonban felgyorsultak. Ezt több tényező idézte elő. Az egyik, hogy megszűntek azok a hagyományok a halotti tor, a virrasztás, a gyászruha viselése, amelyek kapaszkodókat adtak a hozzátartozók számára, hogy mikor mi a tennivalójuk, hogyan kell viselkedniük ebben a helyzetben. Ma már ezeket a szokásokat általában nem ismerjük, vagy ha mégis, akkor sem tartjuk meg. A másik jelentős változás az volt, hogy a 20. század első felétől egyre több ember halt meg kórházban, ahol a falak elrejtik előlünk a haldoklókat, így a halál kikerült a társadalom látóköréből. Számos egyéb tényező közül kiemelném még azt a fogyasztói szemléletet, amit a reklámok közvetítenek számunkra. Az az ideális ember, aki fiatal, egészséges, gazdag és sokmindent megvásárol. A haldoklók és a gyászolók nem tartoznak ebbe a körbe. A halál folyamatosan emlékeztet arra, hogy vannak más értékek is, mint amit nap mint nap látunk a médiában. Éppen ezért a halál a média számára tabutémává vált, ellene szól annak, amit szeretnének sulykolni az emberek számára.

- Ön a Magyar Hospice Alapítvány orvosaként haldoklókkal foglalkozott, de találkozott olyan emberekkel is, akik visszajöttek a halálból. Diplomamunkáját is ebből írta. Száz embert keresett meg, hogy meghallgassa testen kívüli állapotukról beszámolóikat. Miről beszéltek ezek az emberek?

- A halálközeli élmények szerte a világban hasonlóságot mutatnak. Nincs ez másként nálunk sem. Akik ebbe az állapotba jutnak, általában arról számolnak be, hogy áthaladnak egy sötét alagútban, sokan úgy érzik, kilépnek testükből és kívülről látják a körülöttük zajló eseményeket, vagy találkoznak halott hozzátartozóikkal, esetleg látnak egy fénylő lényt, amit sokan vallásuknak megfelelően neveznek meg később. Jó néhányan úgy érzik, áttekintik, átértékelik életüket. A hazai halálközeli élménybeszámolókban ugyanezek az elemek térnek vissza, mint amit a szakirodalomból is ismertünk, de hozzá kell tennem, minden élménybeszámoló egyedi is.

- Mondana példát?

- Számos történet közül kiemelném egy olyan idős férfi beszámolóját, aki a II. világháborúban a székelyezreddel a galíciai fronton egy géppisztolysorozatban tüdőlövést kapott. Csak arra emlékezett, hogy elsötétült előtte minden, felcsapott a torkába a vér, és elveszítette eszméletét. A következő emlékképe, hogy egy kórházi ágyon fekszik, szemközt megnyílik a kórterem ajtaja és ahogy ő mondta , belebegett egy fehér ruhás asszony, aki kétszer intett a karjával, mire ő könnyedén kilépett a testéből, és követte. Végigmentek a folyosón, odaértek a nagy kétszárnyas ajtóhoz, s ezen keresztülhaladtak. Itt egy lépcsőhöz értek, ami levezetett a parkba, itt ők a lépcső magasságában továbblebegtek. Elértek egy hegy tetejére, ahol a férfi lenézett és egy szakadékot látott maga alatt. Ettől megrémült és felordított. Később, amikor magához tért, az egyik orvos megkérdezte tőle, mit álmodott. A férfi elmesélte neki az álmát, amire az orvos elcsodálkozott, és odahívta egyik társát is. Később kiderült, azért csodálkoztak ennyire, mert a férfi tökéletesen leírta azt a kórházi környezetet, amit ő nem láthatott, hiszen végig eszméletlenül feküdt ágyában, amióta beszállították. Később gyógyultan bejárta az útvonalat. Azt mondta, minden olyan volt, mint azt ebben az állapotában látta, kivéve a szakadékot. Az csak az ő képzeletében létezett.

- A klinikai halál állapotában nem mindenkinek van testen kívüli élménye. Ez mit igazol?

- Az embereknek mintegy harmada él át ilyen élményeket, a többség nem. Mindmáig vitatott, hogy ez miért van. Egyes feltételezések szerint valójában mindenki átéli a halálközeli élményt, csak nem mindenki emlékszik erre vissza ugyanúgy, ahogy álmainkat sem tudjuk minden alkalommal felidézni. Ma már nagyon egyszerű vizsgálatokkal, például EEG-vel igazolni lehet azt, hogy mindenki minden éjszaka álmodik, ugyanakkor a legtöbb ember nem emlékszik vissza álmaira, vagy ha mégis, csak a legutolsóra. Lehet, hogy valami hasonló dolog történik a halálközeli élmények esetén is. Más feltételezések szerint van, aki azért nem tudja felidézni ezt az állapotot, mert világnézetével, világképével összeegyeztethetetlen. Mások azzal hozzák összefüggésbe ezt a hiányt, hogy ki mennyi ideig volt ebben az állapotban. Ha valaki nagyon rövid időt tölt el a klinikai halál állapotában, nincs annyi idő, hogy lejátszódjanak azok a biológiai folyamatok, amelyek a halálközeli élmény kiváltásában szerepet játszanak. Ezt az elméletet alátámasztani látszik az a tapasztalati tény is, hogy minél hosszabb ideig van valaki ebben az állapotban, annál gazdagabbá válik az élmény, tehát a halálközeli élményeknek valóban van egy időfüggése.


Halál látók: halálközeli élmények - dr Pilling János - videó
https://www.youtube.com/watch?v=qKSiP0hSiCE

Már a gyász sem olyan, mint régen

- Pszichiáterként milyen tudományos magyarázatot ad, mi a halálközeli élmény valójában: agyunk játéka, vagy bepillantás a túlvilágba?

- Sokféle megközelítés van, és nincs olyan, amelyet mindenki elfogadna. Ma már a legtöbb halálközeli élménykutató éppen ezért azt gondolja, hogy nem az egyik vagy a másik nézet az igaz, a különböző vélemények valójában egymást kiegészítő magyarázatok. Önmagában az, hogy az emberi agyban a halál pillanatában különböző biológiai folyamatok játszódnak le, egyáltalán nem cáfolja azt, hogy lehet valami életen túli létezés a halál után. De ez fordítva is igaz: ha valaki hisz a túlvilágban, attól még nem kellene tagadnia, hogy a halál pillanatában történhetnek olyan biológiai folyamatok, amelyeket az orvosok leírhatnak, megfigyelhetnek és elemezhetnek.

- Ez már a teológia és a biológia összekapcsolódása? Vagyis a valóság különböző szintjeit tapasztaljuk meg?

- Olyan ez, mintha valaki ránézne a szivárványra és azt mondaná róla, hogy az sárga. Egy másik ember pedig azt, hogy piros. Valójában mind a két állítás hamis, hiszen a szivárvány nem sárga és nem piros, miközben persze az állításokban van némi igazság is. Azok azonban, akik egy-egy színt ragadnak ki belőle, eltorzítják a valóságot. Valószínű így van ez az orvostudománnyal és a teológiával is. Mindkettő csak egy-egy területre összpontosít, és figyelmen kívül hagyja a másik tapasztalatait és eredményeit.

- Nagyon sok kételkedő hangot hallok ebben a témában, holott a Tibeti halottaskönyv, az ősi kultikus írások, önéletrajzi írások - Jungra, vagy Móra Ferencre gondolok - említik ezt az állapotot. Merre keressük az igazságot?

- Meg tudom érteni azokat, akik kételkednek, hiszen magam is így voltam ezzel, és számos kutató is kételyei miatt kezdett el foglalkozni a témával. Számomra már nem kérdés, hogy ezek a beszámolók igazak-e vagy sem. Közel száz emberrel találkoztam, és a személyes tapasztalataim győztek meg a hallottak igazáról. Szerte a világon több millió ember tapasztalta már meg, hogy ez az élmény létezik. A Gallup közvélemény-kutató intézet felmérése szerint Amerikában nyolcmillióan élték meg a halálközeli élmény létezését. Ennek az állapotnak tudományos hátteréről is egyre több ismeret áll rendelkezésünkre. Részletesen ismerjük, hogy az agyban melyek azok a területek, amelyek a testenkívüliségnek a kódolásáért felelősek. Rendszerint meglepi az embereket, hogy az orvosi lapokban ilyen tanulmányok jelennek meg, pedig a halálközeli élményeket már az agyban lévő receptorok szintjén is kutatjuk. Ma már olyan sok mindent tudunk erről, hogyha még senki nem számolt volna be ilyen tapasztalatról, akkor is fel kellene tételeznünk, hogy létezik.

(forrás: J. Mező Éva-http://feol.hu)

Halálközeli élmények - Dr Pilling János - videó
https://www.youtube.com/watch?v=E8QEuntArgY
 
 

Bizonyíték a túlvilág létezésére?



Egy edzőteremben magától kezdett el mozogni a szobabicikli

Ijesztő videó került fel a netre, melyen egy poltergeist jelenség látható. Az eset egy mexikói edzőteremben készült.


Időnként fel-felbukkannak olyan felvételek, amikre nincsen ésszerű, logikus magyarázat. Poltergeist jelenségek rendre történni szoktak a világban, de nagyon nehéz lencsevégre kapni őket.

Amikor viszont sikerül, mindenki szája tátva marad, és a szkeptikusok sem tudnak mit mondani, és végül nem találnak magyarázatot a történtekre.

A mostani videóval is valami hasonló a helyzet. Egy mexikói edzőteremben ugyanis olyan dolognak voltak a szemtanúi az ott lévők, amit aligha felejtenek el életük során.

Az egyik használaton kívüli szobabicikli ugyanis elkezdett menni. A pedálok elkezdtek egyenletesen forogni, mintha hajtotta volna őket valaki.

Azonban senki sem volt a helyszínen, és a videón látszik, hogy nem is átverésről van szó. Sok szkeptikus kereste a damilt, vagy valamilyen madzagot, hátha azzal van mozgatva a háttérben, de senki sem talált semmi ilyet.

Ráadásul a szemtanúk is azt állították egyöntetűen, hogy a bicikli pedáljai tényleg maguktól mozogtak.

Mások azt állítják, hogy a videó csak egy ügyes marketing fogás az edzőteremnek, azonban végül nem hozták nyilvánosságra hol történhetett pontosan, valamint nem éppen bizalomgerjesztő, ha poltergeist van jelen egy edzőteremben, így nem igazán lenne csábító indíték ilyennel reklámozni valamit.

Az eset kapcsán volt, aki viccesen megjegyezte, hogy még a túlvilágon is fontos egyeseknek az, hogy jó formában legyenek.

A viccek ellenére az eset igen komoly visszhangot kapott, és a videót alaposan meg fogják még vizsgálni különféle szakértők is.

Azok, akik hisznek a szellemvilágban, azt mondják, hogy ez a videó is egy bizonyíték a túlvilág létezésére.

(forrás: http://avilagtitkai.com)

2017. március 23., csütörtök

A putnoki halottlátó


Alaposan felkavarta a kedélyeket az a putnoki asszony, akiről tízegynéhány évvel ezelőtt országszerte elterjedt a hír: képes megidézni a halottakat. Még a televízió stábja is felkereste, s dokumentumfilmben mutatta be Jolánkát. De ez a film is, és az akkor megjelent írások is - nagyon kevés kivétellel - inkább gúnyolódtak az asszonnyal; semhogy komolyan vették volna képességeit.


Csak néhány rádióriporter és az Ország-Világ Magazin munkatársa vette a fáradságot hogy utánajárjon a jelenségnek. Ők meggyőződhettek arról, hogy hiteles és lehetséges mindaz, amit a putnoki asszony állít, s amit a hozzá forduló kliensek bizonygatnak. A tudomány mentségére legyen mondva, a hivatalos tudósok között is akadt egy, aki komolyan vette a halottlátót, és a maga eszközeivel megpróbálta kideríteni a különös képesség mibenlétét. Kutatásait azonban nem fejezhette be, mert Jolán asszony meghalt, és sírba vitte tudománya titkát.

S azóta - ha Magyarországon nem is - a világban újra és újra felbukkannak emberek, akik állítják: igenis képesek kapcsolatba lépni az elhunytak lelkével. A jelenség magyar elnevezése onnan ered, hogy ezek az emberek általában "látják"a halottat, vagyis le tudják írni a külsejét.

A felvilágosult (vagy magát annak mondó) olvasó most talán legyint, és azt mondja "ugyan, ostobaság az egész". De ha végigolvassa e sorokat és belegondol, talán meginog eddigi hite.

A putnoki halottlátó

A hatvanas, hetvenes években volt nekünk egy híres halottlátó asszonyunk, a putnoki Jolánka. Még filmet is forgattak róla, amelyből a kor szellemének megfelelően természetesen az derült ki, hogy Jolánka becsapta a kuncsaftjait. Az alkotás jókora vihart kavart Magyarországon, a szocializmusban pallérozott elmék felhördültek, míg a bemutató után a Putnok környékén forgató filmeseket meg akarták lincselni. Borsod megye vezetői pedig nem is merték átvenni a filmet moziforgatásra, tartva Jolánka híveinek heves reagálásától. Ráadásul a bemutató után Jolánka közölte, hogy soha többé nem fogad kuncsaftokat, jóllehet cáfolta, hogy eme döntése összefüggésben volna a film elkészítésével, hiszen akkor ő maga is hozzájárult. Jolánkát sokan tévesen jósnőnek vélték, noha ő a szó hétköznapi értelmében nem jósolt. Ő csupán tolmács volt a halottak és az élők között.

De nézzük, hogyan vélekedik erről ő maga:

Hát én minden embert úgy látok, abban az állapotba, ahogy meghal. Nem úgy, ahogy eltemetik! Abban az állapotban, ahogy meghal, abba a stádiumba, abba a korába. Ha ötven évvel ezelőtt meghalt húszévesen, én húszévesen látom. Megáll az idő!

Már fiatal asszony voltam, húszéves, akkor, amikor volt egy látomásom, amit talán most annak neveznek. De annak idején nem tudtam annak nevezni, mert el sem tudtam képzelni, hogy az micsoda. Amikor egy alkalommal rosszul lettem, azt hittem, hogy amit én látok, mindenki látja. És szinte kétségbeesőn voltam, mikor láttam véres embereket. És mikor ez jött, két éven keresztül, én minden, szinte minden nap rosszul voltam. Minden nap ilyen rosszullétek jöttek rám. Hol vitt a mentő, hol hozott a mentő, szinte az évbe minden pénzünket az orvosnak fizettük, hogy állapítsa meg, hogy ez honnan jön, vagy miért van? Mer én soha olyan könyveket nem olvastam, ilyenekről soha nem beszéltem. Sőt ha valakitűl hallottam valamilyen babona dolgokat, nagyon féltem. De Putnok történetében mindig csak azt mondják, hogy már a jósnő nélkül el se tudják Putnokot képzelni, mer ha valahol váltsák, az ország bármelyik területén Putnokra a jegyet ... többek között ez, magam is meggyőződtem: Záhonyba voltam vendégségbe, s váltom a jegyet: Putnokra kérek. Azt mondta nekem a pénztárosnő: Maga is a jósnőhöz megy? Mondom: Én nem, mert pontosan én vagyok a jósnő. Hát szegény annyira megijedt, hogy a bélyegző kiesett a kezibül. Rám nézett: Hát ez lehetetlen dolog! Hát egy egész öreg asszonyt képzelt el! És mondtam, olyan nevetségesnek tartsák magukat az emberek ...

Az említett filmből azt is megtudhatjuk, hogyan zajlott le a hetvenes évek végi szocialista Magyarországon a halottidézés.
A halottlátó saját házának modern bútorokkal berendezett világos szobájában fogadta vendégeit, ezúttal két fiatal és egy idősebb asszonyt. A halottlátó rövid és néma vizsgálódás után arcát a tenyerébe temeti és megszólal.

- Ez a néninek a férje volt? Tessék válaszolni, mert itt van egy idős, bajuszos bácsi, és egy fiatalember, aki hirtelen halállal halt meg. De várunk rá, mert sír ... Féloldalt van hajtva a feje ... Tetszettek látni halva őt? Mert ezt mutatja: Édesanyám! Nem találok szavakat. Nagyon elfáradtam. Kimentem a házból a viszontlátás reményében. Anyám, hogy tudjak megpihenni? ... Tessék válaszolni! Fia volt a néninek?
- Nem.
- Most ki volt az a férfi aki ott volt mellette, mikor a halála bekövetkezett? Tessék válaszolni! Minden szóra választ kérek!
- Azt nem tudom, hogy ki volt.
- Mert ketten voltak körülötte, azt mondja, amikor a halála bekövetkezett.
- Azt nem tudom, ki volt. Idegen volt mellette.
- Nem. Ketten voltak, azt mondja. Ketten mentek oda hozzá. Az édesanyja hol van?
- Az édesanyja otthon.
- Mert az édesanyját keresi, azt látom én.
- Otthon van az édesanyja.
- Az anyját keresi ... Tudták maguk? Valakit vádoltak a férfinek a halála miatt is. Ki volt, akit hibáztattak miatta? Mert a fejét nagyon fájdítja. A fejét fogja, meg a mellkasát ... Drága, minden szóra válaszoljanak, különben nem tudom ... mert koponyazúzódása van és belső vérzést kapott ... nem tudom, tudtak - e róla?
- Igen.
- Mert úgy mutatja magát. És azt mondja: Csak az bánt, anyámnak se éjjele, se nappala. Folyton azon sír, hogy miért nem ő halt meg helyettem? De helyettem senki sem jöhetett. S engemet vádoltak, de nincs már tanú senki ... Miért engedtétek, hogy felboncoljanak? Segíteni rajtam nem lehetett ... akkor, amikor az életem legszebb idején lezárult a szemem. Az ígéretem sem váltottam valóra. Nem ilyen évet akartam hazavinni. És egyet szeretnék megköszönni ... Csak annyit, köszönöm a virágokat, amit kihoztatok nekem. És nem tudom, megmondták - e nektek: rögtön eszemet vesztettem, semmiről nem tudtam. Ha tíz orvos állt volna mellettem, akkor se tudtak volna megmenteni. Anyám, mikor a fiúkat látja, folyton azon sír, hogy mindenki ott van, csak nekem kellett meghalni. S még olyat is mondtak rám, hogy ittas voltam. Ne gondoljatok erre! Nem voltam részeg! S kérdezni szeretném, hogy a kicsi emleget - e még? Úgy szerettem ...

S ezzel vége is a látásnak. De van ennél rövidebb látogatás is.
Szintén a halottlátó szobájában, s az asszony feje máris a tenyerébe nyugszik, úgy mondja.
- A feleségét keresi.
Szembe vele a férfi és a két asszony egymásra pillant.
- Én vagyok - mondja bátortalanul a fiatalabbik.
A halottlátó bólint és folytatja.
- A halott azt mondja: Kedves feleségem. Nem találok szavakat! Hogy jutott eszetekbe, hogy eljöjjetek? Feleségem, éjszakánként miért nem alszol? Miért mindig oda veted a fejed, ahol engem feküdni láttál? Ha tíz orvos lett volna mellettem, se mentettek volna meg. Vérkeringés zavaraim lettek. A munkahelyemről el tudtál e rendezni mindent? Megkaptad - e a járadékokat?
- Amit elhatároztál, hogy a síromat megcsinálod ... hagytam én ott neked elég bánatot ... Tessenek kérdezni valamit tőle!
- Mit kíván?
- Semmit sem kér, mert lelkileg mindent megkapott, amire szüksége van. Különben azt kérdezi, hogy elhatározták, hogy a sírját megcsinálják? Azt mondja: Nem kértem áldozatot, csak annyit, hogy imádkozzatok értem, mert a halálomra nem voltam elkészülve.
- Köszönjük szépen - hálálkodnak a hozzátartozók, és már mennek is kifelé a szobából. 
Odakint az udvaron még kisebb tömeg vár bebocsátásra.

Még egy esetet idézzünk fel, pusztán, hogy legyen összehasonlítási alapunk. A díszlet a szokásos, s ezúttal is a halottlátó asszony kezd beszélni.
- Férfi halottal akarnak beszélni? Tessenek válaszolni! Minden szóra választ fogok kérni. Itt egy halott jelentkezik. Hoz magával egy gyermek halottat is, erről tudnak? Kicsi gyermek volt, amikor meghalt. És neki a mellének mi baja van? Mert a mellét mutatja. A mellének mi baja van? Mert ilyen fulladósan beszél.
- Igen, fulladt.
- A felesége hol van? Feleségemnek szól és gyermekeimnek beszél. De kik voltak mellette négyen, amikor a halála bekövetkezett? Négyet mond.
- Mindenki ott volt!
- Drága gyermekeim! Kedves feleségem! De nagy fájdalommal értem el idáig! De szeretnék letérdelni és megcsókolni a kezed, hogy bocsáss meg nekem! De nagyon sokat kértél, de nem fogadtam meg a szavad. Sokat érezte, hogy nem bírok. Valami majd megfojtott. Úgy éreztem. Sok éjszakát ülve töltöttem el. Fiam! Álmodtál velem. Úgy láttál, mint élőt. Mintha otthol lettem volna. Nagyon fáj, hogyha bementetek a házba, sokat oda vetettétek a szemetekre, ahol engem feküdni láttatok. Mér mondtad, feleségem: ha feküdnék is, csak ott vónék, hogy tudnál kihez szólni. Tudod, sose tudok magamnak megbocsátani, mer már az utolsó időben nagyon ingerült, ideges vótam. Magamra is haragudta, hogy élek, hogy tehetetlen vagyok. Tán soha nem lett vóna szabad egy nyelet italt engednem. De nem hallgattam ... Tudod te azt, hogy a szívemmel probléma vót? És a tüdőmmel? Mer érszűkületeim vótak, és úgy tudtam, hogy asztmám van, mert megfolyt valami ... Nem tudok panaszt ejteni, mert hiába mentem orvoshoz, nem vót gyógyír. Csak az Isten két évet adott vóna még a számomra! Még a családomat láttam vóna, hogy az élet útjára indulnak! De erre nekem időm nem jutott. Nem kérek tőletek mást: elhatároztátok fiaim, hogy a síromat meg fogjátok csinálni. Nem kérek áldozatot. Hagytam én ott nektek elég bajt! Csak azt szeretném megmondani: nagyon rosszul esik, fiam, a viselkedésed. Nem úgy alakul a helyzeted, mint ahogy szeretnéd, vigyázz! Mert nem tudod, mi elejbe mész? Anyádnak nagyon sok keserű szavakat adtok, pedig neki nem vót terhére egy nagy családot felnevelni. És sokszor úgy érzi, hogy nincs senkije, csak a fájdalom maradt. Megpihentem, mert mit ér az életem? Hisz élő halott vótam. Már énnekem úgy is teher vót a sorsom. Ne féljetek tőlem, én már visszamenni nem tudok. Nem vagyok egyedül. Anyámékkal találkozok. Tessenek kérdezni valamit!
- A halálba bele van - e nyugodva, amit ...
- Mindenben meg van elégedve, úgyhogy semmit a világon nem kíván, mert a temetését, mindent jól csináltak, úgyhogy ... szóval fölöltöztetve is ... rendesen fölöltöztették. És ott hoz magával két kicsi gyermeket. Kettőt.
- Igen.
- Azok ott vannak mellette.
- Köszönjük szépen.
- Köszönöm szépen.
E három esetből valóban az tűnik elő, hogy a mi halottlátó asszonyunk nem jósolt, és a neki megjelent halottak nagyon is egyformán nyilatkoztak. Mindenesetre Jolánka néni legendája húsz évvel később, napjainkban is eleven él, s a környező településeken ma is számos tanítványa lakik, s foglalkozik szellemidézéssel és hagyományos jóslással.

(Forrás: hotdog.hu)


A halottlátó  Magyar dokumentumfilm, 1979 rendező: Moldován Domokos - videó 
 

2017. március 22., szerda

Edison és a szellemgép



Tényleg kapcsolatba tudott lépni vele a halottakkal?

„Már egy ideje gondolkodom egy olyan gép vagy szerkezet megépítésén, amely képes lenne együttműködni meghalt személyekkel vagy más valóságokkal, szellemekkel."

„Egy olyan eszköz megépítésén dolgozom, amely lehetővé tenné számunkra a kommunikációt az eltávozott személyiségekkel.” Ezek a szavak hangzottak el Edisontól egy interjú során


Abban az időben Edison valóságos sztár volt, egy briliáns elme, mondhatnánk azt is, hogy a 20. százai ipari forradalom egyik meghatározó alakja, aki az egyik legtermékenyebb feltaláló volt, hiszen 1093 amerikai szabadalmat jelentett be. A munkássága rengeteg technikai eszköz fejlődését előrevitte, emberek életét változtatta meg, legyen szó villanykörtéről, a kameráról vagy fonográfról.

A NAGY FELTALÁLÓ PARAKUTATÁSAI

Edison dolgozott egy un. szellemdoboz megalkotásán, amely képes a halottakkal kommunikálni? A paranormális jelenségeket kutató tudósok körében már régóta vita tárgya, hogy Edison valóban feltalálta-e ilyen eszközt. Ha igen, akkor ennek az idő folyamán valahogy nyoma veszett. Ráadásul nincsenek prototípusok vagy sematikus ábrák, tervrajzok.

A Scientific American egyik interjújában Edison így fogalmazott: „ már egy ideje gondolkodom egy olyan gép vagy szerkezet megépítésén, amely képes lenne együttműködni meghalt személyekkel vagy más valóságokkal, szellemekkel.” Két idézetünk van tehát Edisontól: az egyikben úgy fogalmaz, hogy dolgozik ezen a szerkezeten, a másik idézetben csupán gondolkodik rajta.

Mivel azonban nincs bizonyítékunk arra, hogy Edison valaha is épített volna ilyen eszközt, következtetéseket csak elméleti szinten szabad levonnunk. Attól eltekintve, hogy Edison csak a szerkezet ötletét vetette fel, elmondhatjuk, hogy a feltalálót érdekelte ez a terület mialatt az iparosodás teljes gőzzel folytatódott és sorra születtek az új találmányok, addig Amerikában kialakult egy új mozgalom − a spiritualitásé. Ez a filozófia már a kialakulása óta harcban állt a logikával, a tudományos tételekkel, elméletekkel, egyszóval mindig is ellentétben álltak egymással.


A kívánság teljesülhet

Miért érdekelték Edisont a paranormális dolgok? Sok fizikus médiumot alkalmazott és szeánszokat szerveztek, egyes médiumok képesek voltak gyorsabban előhívni az ektroplazmát, mint ahogy, Harry Haudini bemutatná valamelyik trükkjét. Annak a gondolata, hogy halottakkal kommunikáljunk, egyre népszerűbbé vált. Ha ez lehetséges lenne - mondta Edison, - akkor lehetne építeni egy eszközt, amely a médiumok helyett dolgozhatna."

Nem állítom azt, hogy a személyiségünk a halál után más valóságba kerül - mondta a Scietific American-nek. - Nem állítok semmit, mert nem tudok semmit erről a dologról. Senki más sem tudja. De azt állítom, hogy lehetséges építeni egy olyan szerkezetet, amely alkalmas arra, hogy rajta keresztül más valóságban élő tudatok kapcsolatba lépjenek velünk, kifejezzék mondani valójukat, mint ahogy például az Oujatábla is, vagy a médiumok is alkalmasak erre.”

Edison szerint ha az emberiségnek szükségük van valamire, akkor egy találmány képes teljesíteni kívánságukat. „Hiszem, hogy kizárólag tudományos eszközök segítségével fogunk eredményeket elérni a paranormális jelenségek kutatásában, mint ahogy az orvos tudományban, vegyészetben és egyéb területeken is történik.”

Mire gondolt a géniusz?

Edison csak nagyon kevés részletet tárt fel az eszközről, amelyet megépíteni szándékozott. Csak találgatni tudunk, hogy vajon azért, mert az őt megbízó üzletember megkérte, hogy ne mondjon részleteket, vagy azért, mert valójában nem is voltak konkrét ötletei.

„A szerkezet úgy működik, mint egy elektron cső. Mondhatjuk azt is, hogy a legcsekélyebb energia szükséges ahhoz, hogy újragerjesszük a rendszert a működéshez.” Egy tóhoz hasonlította, amely különösen áramlik egy hatalmas elektron csőben, így képezve egy hatalmas kiterjedésű áramlatot. A leggyengébb energiájú üzenet, amely a túlvilági szellemektől érkezik, kölcsönhatásba lép a felettébb nagy érzékenységű elektron csővel, amely jelentős mértékben felerősíti azt „így adva nekünk jelet érdeklődési szándékainkra.”


Edison nem mondott többet a szerkezet működési elvéről, de tény hogy az agyában már megszületett az eszköz. Közölte is beosztottaival, akik a gépen dolgoztak, hogy aki netán elhalálozna, az legyen az első, aki majd üzenni fog az eszközön keresztül odaátról.

Élet a halál után

Mint ahogy az interjúk során kiderült, Edison nem volt híve a halál utáni élet hagyományos értelmezésének. Ő úgy gondolta, hogy az élet elpusztíthatatlan, és a testünk megszámlálhatatlanul sok apró darabkából áll, melyek közül mindegyiknek van önálló lelke. Ezek a lelkek az élet egységei. Minden ami élő, az kapcsolatban áll egymással. Számos oka van annak, amiért mi emberi teremtmények vagyunk, és ennél fogva magasabb szinten állunk, mint az egységek.

"Ezért gondolom azt, hogy mi mindannyian milliónyi lelkek vagyunk és testünk és elménk valójában lelkünknek megnyilvánulása fizikai formában − a lelkek örökké élnek. A halál csupán átmenet a lelkek számára egy másik valóságba. Hiszek abban,hogy személyiségünk túléli a halált. Márpedig ha ez így van, az eszközömnek működnie kell. Ez az, amiért most lázasan dolgozom a világ egyik legérzékenyebb műszerén!”

(Forrás:avilagtitkai.com)

Bár a ma használatos izzólámpa őse feltalálójának hivatalosan Edisont tekintik, a történészek rajta és Joseph Wilson Swanen kívül még 22 feltalálót említenek meg, akiknek közük volt kifejlesztéséhez.
Edison fő érdeme abból állt, hogy neki sikerült először megfelelő izzítható anyagot találnia, elegendően nagy vákuumot elérnie, valamint az ő izzólámpái - nagy ellenállásuk miatt - gazdaságosan üzemeltethetők voltak a központosított (akkor még egyenáramú) elektromos hálózatról, amit szintén ő dolgozott ki.
(forrás: alon.hu)