2012. március 31., szombat

A gyermek


"A gyermeket tiszteletben kell fogadni, szeretetben kell nevelni és szabadságban kell elbocsátani."
(Rudolf Steiner)



"Tudod, ki hiszi azt, hogy mindenre képes? A gyermek. Bízik önmagában, nem érez félelmet, hisz a saját hatalmában, és megszerzi azt, amit akar. De a gyermek növekszik. És kezdi megérteni, hogy nem is olyan hatalmas, és hogy a léte másoktól függ. Akkor szeret, és elvárja, hogy a szeretete viszonzásra leljen, a vágya pedig az idő előrehaladtával egyre nő...És végül oda jut, ahol most vagyunk: felnőtt lesz belőle, aki bármit megtenne azért, hogy elfogadják és szeressék."
(Paulo Coelho)


2012. március 29., csütörtök

Mandalák


A mandala szimmetrikus meditációs kép.
Alapelemei a geometrikus formák, a kör, a négyzet, és a többi sokszög.
A mandalában a kör jelképezi a szellemiséget, a négyzet az anyagi világot, a színek pedig érzelmekkel töltik fel ezeket a területeket.
Az ábrákban minden színnek, minden számnak jelentése van.
A mandala-nézés, rajzolás elterjedt formája a meditációnak, segíti a koncentrációt, harmonizál, kiegyensúlyoz, pihenteti a szellemet, az érzelmeket lecsendesíti. A mandalát nézve, a képre koncentrálva harmonizálhatjuk magunkat, a nekünk tetsző képpel gyógyíthatjuk testünk, lelkünk, kikapcsolódhatunk egy kicsit stresszes világunkból, és rég elfeledett igazságokra, emelkedett, tiszta gondolatokra ébredhetünk rá.
Válassz ki egy képet, ami a leginkább tetszik, amire felüdülés ránézni, ami ahogy nézed, kiszakít a hétköznapi világból, aminek felemelő érzéssel tölt el a nézése! Sugárzása jótékony hatással lesz rád! 


 
A mandala szanszkrit eredetű szó. Jelentése misztikus diagram vagy szent, mágikus, spirituális kor, szakralis jelkép.
Egy adott középpont köre rendezett vagy rendeződött korok, korcikkek, sokszögek, szabályos alakzatok, formák összessége. Nagyon változatos lehet az így kialakult formavilág.
Minden emberi kultúrában találkozhatunk a mandalák sokféle megjelenési formájával, pl. egyes templomok vagy szent helyek alaprajza, misztériumjátékok szakrális tánca, varázsigék mormolása közben homokba rajzolt mágikus körök, különleges meditációs képek vagy a templom építészetben és kódex festészetben.
 A mandala felépítésének három alapvető rendezési elve: a középpont, a középpontból történő kisugárzás és a külső kör, ami az egészet lezárja.
A középpont a titokzatos szellemi erőközpont, minden létezés szülőhelye a térben és időben.
A kiáramlás, a középpontból történő kisugárzás kifelé törekszik, egészen a határig, a körig, összeköti a belsőt a külsővel és végül visszatér a perifériáról a középpontba.
Így az egész mandala a középpontra koncentrál, ahonnan a mozgás kiindul és ahová ez az egész visszavezet.
A középpont a kezdete és a vége minden lehetséges útnak.
 
 Aprólékos munkával, színezett homokból készülő tibeti mandala

A mandala színeinek jelentése:
 – Fehér: megkönnyebbülés, tökéletesedés, együttérzés, nyugalom.
 – Fekete: titok, megérzés, belátás, újjászületés.
 – Szürke: lelki gyógyulás, szelídség, szeretet, hűség.
 – Sárga: barátságosság, fogékonyság, természet, intelligencia.
 – Kék: elégedettség, ellazulás, harmónia.
 – Tűzpiros: rettenthetetlenség, hatalom, változás, szerelem.
 – Bíbor: emberszeretet, idealizmus, bölcsesség.
 – Rózsaszín: érzékenység, a "belső" gyógyulása, egyetemes gyógyulás.
 – Narancs: önkontroll, vitalitás, becsvágy, megérzés.
 – Zöld: növekedés, bizalom, kapcsolat, gyógyulás, nyugalom.
 – Barna: földközelség, stabilitás, tudatos kötődés a környezethez.
 – Ezüst: érzékfölötti, természetfölötti képességek, áradó érzelmek, jólét.



2012. március 28., szerda

Ősi Ír áldás

"Amikor Isten az embert megméri, akkor a mérőszalagot nem a feje köré tekeri, hanem a szíve köré."
(Ír közmondás)


Ősi Ír áldás

Áldott legyen a Fény, mely rád világít és mely benned van,
Az áldott napfény sugározzon be téged
És melegítse fel szívedet, míg úgy nem lobog mint kandallók tüze,
Így minden idegen melegedni jöhet hozzád és minden barátod is,
Sugározzék szemedből a fény, mint ablakba állított
Gyertya fénye, mely a viharban vándorlókat hívogatja.
Áldott legyen a rád hulló lágy eső.
Hulljanak lelkedre a cseppek és csalogassák
A virágokat, hogy illatukkal megteljék a levegő,
De áldott legyen a nagy vihar és rázza meg lelkedet,
Hogy fényesre és tisztára mossa és sok kis tavacskát
Hagyjon hátra, amiben megcsillan az ég kékje
És időnként egy csillag is.
Legyen áldott a föld, az egész földkerekség,
Hogy mindenütt kedvesen fogadjon
Bármerre is vezessen utad.
Legyen puha a föld mikor terhétől fáradtan lepihensz
És legyen könnyű, amikor majd kinn fekszel alatta.
Olyan könnyen terüljön el fölötted,
Hogy lelked kiröppenhessen felfelé
És elérje útja végén

Az Istent!




 

2012. március 27., kedd

Az Ima


 "Amikor imádkozunk, Isten a szívünket nézi, nem a szövegeinket" 
(Anthony de Mello)


 "A belső ima egész épülete az alázatosság talapzatán nyugszik, és minél mélyebbre alázza magát a lélek a belső imában, annál magasabbra emeli az Úr" 
(Ávilai Szent Teréz)

 Az ima a szellem örök tápláléka!
Az ima a szellem örök energiaforrása!




Az ima célja az, hogy létrehozz a szívedben egy olyan rezgést, ami átemel a Szellemi dimenzióba, „isten világába”.
Olyan rezgést, ami összekapcsol, eggyé tesz a Szeretettel, Istennel. Tehát megnyitja az ajtót.
Az ima „programoz”, az ima „teremt”!!!! Mozgásba hozza a Teremtő Energiát, a Szeretetet!



„… Az ima lényege abban áll, hogy az ember felemeli szívét-lelkét a szellemihez, az istenihez. Az ima gyógyító erőket aktivizál a testben és a lélekben egyaránt. … Az igazán értékes és hatékony ima szívből fakad, valamint hittel és bizalommal teli. Az így mondott ima révén láthatatlan kehely születik lelkünkben, amely képes befogadni az isteni szeretetet és kegyelmet. …”


2012. március 26., hétfő

A Vonzás Törvénye


A Titok nem más, mint a vonzás törvénye!
"A vonzás törvénye megadja neked, amire gondolsz - ennyi az egész és kész! A vonzás törvénye mindig működik, akár hiszed, vagy érted, akár nem." 
(The Secret)



Mindannyiunkat egy végtelen erő mozgat, és ugyanazok a törvények vonatkoznak ránk.
 Mindent, amit az életedben tapasztalsz, te magad vonzottál be, mégpedig az elmédben megjelenő képek által. A gondolataid által. Bármi is történjen a fejedben, az előbb-utóbb az életedben is megjelenik. 
 A valaha élt legnagyobb tanítók mondták, hogy a vonzás törvénye az univerzum leghatalmasabb törvénye. Vallások - köztük a hinduizmus, a hermetikus tradíció, a buddhizmus, a judaizmus, a kereszténység és az iszlám -, valamint ősi kultúrák, például a babilóniaiak és az egyiptomiak szent szövegeiben és történeteiben találhatunk rá utalásokat. Ha az ősi írásokat tanulmányozzuk, minden században megtaláljuk a törvény lenyomatát. Már Krisztus előtt 3000 táján kőbe vésték. Bár voltak, akik mohón csak maguknak akarták, ez a tudás valójában mindig is elérhető volt bárki számára. 
 Ez a törvény határozza meg az univerzum egészének rendjét, beleértve a te személyes életed minden egyes pillanatát és történését is. Nem számít, hogy ki vagy és hol élsz, teljes egészében a vonzás törvénye határozza meg tapasztalataidat, mégpedig az elmédben felbukkanó gondolatok által. Ez utóbbiak révén te magad hívod életre és működteted ezt a mindenható törvényt. 




"Amit csak az elme... képes felfogni, mindazt elérheti." 
(W. Clement Stone)

 "Tedd meg az első lépést, és higgy. Nem kell látnod a lépcsőt.
Csak tedd meg az első lépést." 
(Dr. Martin Luther King)


2012. március 25., vasárnap

Az OM hang


"Az OM hang magába foglalja az egész univerzumot, a múltat, a jelent és a jövőt."


A hanggyógyászat egy nagyon ősi gyógymód. A Védák a kozmikus OM hang óta eredeztetik a hang megnyilvánulását a létezésben. Ez a kozmikus hang amelynek csak közelítő ejtése az OM valójában az univerzum állandóan lüktető ritmikus rezgése. Amikor valaki ebben a kozmikus lüktetésben él akkor számára minden tiszta szinten válik megtapasztalhatóvá. A szeretet és a béke érzései és legfőképp az egységérzet az ami jelzi hogy kapcsolatba kerültünk lényünk eme ősi alapjával. Az OM a megnyilvánulatlan létbirodalom szimbóluma is egyben. Ezt követi ebből fejlik ki az AH mint a megnyilvánulás hangja. Amikor a csecsemő megszületik megnyilvánítja létét az ÁH hanggal. Ez az ÁH hang utána az egész életünket végigkíséri és amikor megvalósítjuk az OM-hoz (Istenhez, Allahhoz, Buddhához, Krisnához, Taohoz…stb) való visszatérés visszaemlékezés lépését akkor létrejön a HUNG mint az egységhez visszafordító kozmikus jel. Ekkor mindaz amit jónak rossznak láttunk a világban valójában tanító vagy tisztító tapasztalattá alakul és tiszta szinten mutatja meg az arcát. 


A hanggyógyászat arról szól, hogyan valósíthatjuk meg a testünk sejtszerkezetében a zavaró érzelmeink és gondolataink miatt elhangolódott rezgések újbóli tisztaságát, majd hogyan hozhatjuk egyensúlyba a megtisztított részeket, hogy visszanyerhessük eredeti tiszta energetikai és fizikai alaprajzunkat és ezáltal az Egész-séges létünket. Olyan módszerek alkalmazásáról van szó amelyek képesek a hang által “átmosatni”, sejtszinten újrarendezni az egész fizikai, mentális, emocionális és spirituális testünket. A hanggyógyászatnak két fő területe van: • az egyik az “eszközös” hanggyógyászat (didgeridoo, hangtálak, dobok, csengők, cintányérok, csörgők… stb.) • a másik az “eszköztelen” vagyis a velünk született eszköz azaz a tiszta emberi hanggal való gyógyászat .


Egyes hangok és több hang együttes kiadása rezgésük alapján különböző hatással vannak lényünkre. A hangoknak önállóan is jelentésük van az ősi tanítások szerint, amit kevesen ismerünk. A hangrezgések olyan mélyre hatnak bennünk, ahová az értelmezhető szavak nem jutnak el, elménk szűrője miatt. Ezért képesek felszínre hozni a bennünk rejlő tudást, bölcsességet, elősegítik tudatunk fejlődését, elfeledett képességeink megjelenését, tisztítanak, oldják a bennünk lévő blokkokat. 





2012. március 24., szombat

Kundalini


„A tiszta vágy energiája három és félszer van feltekeredve. A tekercs szanszkritül „Kundal", és mivel ez női jellegű energia, „Kundalininek" nevezik. A Kundalini olyan, mint egy nyugvó energia, ami a keresztcsontban pihen, és ha felébred, keresztülhalad a gerincoszlopban lévő hat energiaközponton (csakrán), és áthatol a kutacs területén. El kell fogadnunk az igazságot, ami abszolút, azt, hogy nem vagyunk azonosak a testünkkel, az elménkkel, az érzelmeinkkel, az intelligenciánkkal, az egónkkal vagy a megszokásainkkal, mi mindezeken túl, a lélek vagyunk. ”
(Shri Mataji)



Ez a titokzatos szó, Kundalini a kereső emberek számára időről – időre felbukkan majd lassan úgy tűnhet feledésbe merül de most a vízöntő szakaszában lassan biztosan belopódzik a köztudatba és idővel kiteljesedik és elfoglalja helyét az emberiség kollektív tudatában.

Kundalini – szanszkrit Kund, „égetni”, kunda, „a tekercs vagy a spirál” szó szerinti konkrét jelentése annyit tesz összetekeredett. Gyakran mondják, hogy jelentése „spirál felfelé” vagy „összetekert kígyó.” Számos egyéb fordítás létezik, ezek általában hangsúlyozzák a kígyó jellegét és valamilyen jelzővel látják el, például „a kígyó hatalom”.

A Kundalini egy szunnyadó nagy potenciával bíró mindannyiunkban Isten által kódolt energia amelynek segítségével valójában bejárást, nyerhetünk a transzcendens világba, és más, magasabb nézőpontból tekinthetünk saját fizikai környezetünkre. Általa tanítást kapunk elsősorban önmagunkról és Isten valóságából is. A Kundalíni-erő a spirituális fejlődés egy bizonyos szintjén kezd el aktív lenni, ébredni. Az embert hátulról nézve a gerinc „tövében” a farokcsont mögött található ez a szunnyadó szuper energia centrum kígyóként összecsavarodva, ezért nevezik Kundalini-kígyónak.

A spirituális ébredés, avagy az ember öntudatra ébredése valójában nem más, mint a kundalinikígyó felébresztése. A spirituális ébredés érés, folyamata olyan, mint a folyékony tűz és a folyékony fény. A kundalini kígyó ébredése, felébresztése nagyon mély és meghatározó misztikus tapasztalat. Az ember szervezetében ilyenkor az összes biológiai folyamat fantasztikus kémiai változáson megy keresztül. Talán el se tudjátok képzelni milyen "félelmetes" is ez.
A kundalíni kígyó ereje ez a hihetetlen energia két ellentétes, egy forró és egy hideg erőből tevődik össze, tűz és jég, jin és jang. A két erőnek állandóan egyensúlyban kell lennie egymással, ez egy valódi transzformáció, átalakulás egy alkímiai, kémia. Egy hatalmas ugrás a következő tudatossági szintre túl a normális emberi funkciókon.

Ha ez transzformáció beindul, az ember olyan sok tanulási folyamatot él meg, amennyit még éppen csak képes elviselni, ezek a sokoldalú folyamatok teljesen átalakítják az ember egész önvalóját. A tudás a tapasztalatok és a lecke elsajátítása esetenként nagyon fájdalmas és nehéz is lehet, olyannyira, hogy sokan eljutnak tűrőképességük végső határáig és ilyenkor azt kívánják bárcsak ne lenne aktív bennük a Kundalíni kígyó.
Kundalini, ébredése kézzelfogható megnyilvánulása annak, hogy megértsük Isten minden atomot számon tart a világegyetemben az idők kezdetétől fogva.




A Kundalini útja során áthalad a hét fő csakrán, és áthangolja és megemeli azok rezgés szintjét egy sokkal magasabb szintre és végül eléri a fejtető, korona csakráját. Ilyenkor teljesen „elszakad” egymástól a test és a lélek.
A Kundalini erő egyes csakrákon, akár el is időzhet, attól függően, hogy az egyén fejlődése milyen hosszú tanítási és tapasztalási szakaszt igényel. Minden csakrának vannak úgynevezett testi és lelki fennhatóságai, ami azt jelenti például a szív csakra estében, (ide tartozik a szeretet), hogy életünkben nagy hangsúlyt kap a szeretet lényegének igazi érzése, megértése. Tehát a kundalini mindig fokozott hangsúlyt ad annak a csakra a tulajdonságának, amelyiknél éppen tartózkodik. Megértetve ezáltal és ezen keresztül az egész anyagi, és transzcendens világot.
 
Sokan próbálkoznak felébreszteni a saját kundalini kígyójukat, jogik, guruk és hétköznapi emberek. Ők különböző technikákat alkalmaznak akár évtizedekig tartó gyakorlással, mint meditáció, jóga stb. A Kundalini erő ébredése, ébresztése egyik biztos módja a spirituális fejlődésnek, de nem feltétlenül feltétele annak. A Kundalini-erő eredményezheti a harmadikszem aktiválását ( aura látás) de akár megvilágosodást is.
 
Azonban ez a Kundalini kígyó nem veszélytelen, nem tűri a vele való felelőtlen játszadozást. Tudni, tisztelni kell az erejét, mert szélsőséges esetben életünkkel is fizethetünk ostoba kísérletezgetéseinkért.
A kundalierő felébredésének és felébresztésének több módja is lehet:



 
- Természetes spirítuális fejlődéssel és a tudat ezzel kapcsolatos kitágításával;
- Meditációval vagy célzott -gyakorlatokkal.
- Egy guru, spirituális mester, vagy tanító segítségével.
 
A kundalini ébredését mindig fizikai hatások kísérik. Egyes esetekben lehetnek nem kívánt, mellékhatások ezek általában a Kundalini idő előtti és erőszakos ébresztésekor tapasztalható és mint már utaltam rá egyes szélsőséges esetekben akár halált is okozhat. Néhány gyakori jel, tünet, amit a Kundalini-erő ébredésekor és uralkodásakor jelentkezhet. Szándékosan összekeverem a jó és rossz hatásokat, hogy fogalmat alkothassunk a kundalini erejéről.
  • Akaratlan remegés
  • Auralátás
  • Intenzív hő és energia érzet különösen csakrák környékén, de a magas hő érzet kiterjedhet az egész testre is.
  • Esetenként víziók, látomások és hangok
  • Intenzív érzelmek öröm, félelem, sírás, depresszió
  • Tér és idő érzékelési problémák
  • A teljesség érzése
  • Idegen, nem megmagyarázható jelenlét érzése.
  • Transzcendens világ érzékelése.
  • A világegyetem törvényeinek megértése
  • Tulajdonságaink „hirtelen” változása
  • Rosszullét
Joggal merülhet fel a kérdés, ha ilyen akár kellemetlen tüneteket is okozhat, tulajdonképpen miért is van rá egyáltalán szükség?




 
A kundalini erő ébredése nagyon nehéz, próba, de egyúttal a spirituális fejlődés szinte kikerülhetetlen eszenciája. A kundalini „uralkodása”, teljesen kitakarítja az ember energetikai rendszerét és valósággal újra, alapra hangolja a csakráink működését. Ha a helyes úton járunk és spirituális fejlődésünk optimális, akkor szervezetünk tudatunk már felkészült ennek az energiának az ébredésére és annak minden testi-lelki terhének  és szépségének elviselésére. Isten annyi terhet rak ránk amennyit képesek vagyunk kezelni és semmiképpen nem kívánja indokolatlanul ostoba halálunkat.
A kundalini-erő kulcs Isten előszobájának ajtajához, akárki oda nem léphet be..... ezért a földi populáci 99%-nak pillanatnyi állapotában esélye sincs a kundalini erő aktiválásának, holott ez az erő mindannyiunkban ott szunnyad.....

(Forrás: Lélekkristály)

2012. március 23., péntek

AZ ATLANTISZI THOTH SMARAGDTÁBLÁI


"Minden, amit a Földön tesznek vagy mondanak, a magasságokból veszi eredetét, ahonnan az összes lényeges tulajdonság szétárad mérték és egyensúly szerint, így semmi sincs, ami nem fentről származik és nem oda tér vissza."


Smaragd tábla
                                                        
„Való, tévedéstől mentes, biztos és igaz mindenek felett, hogy ami fent van, a lentihez hasonló, s ami lent van, a fentihez, beteljesítvén az Egyetlen számtalan csodáját. Ahogyan pedig az összes dolog az Egynek elgondolása szerint lett, úgy minden ebből az Egyből vette eredetét egyetlen átváltozás által. Atyja a Nap, anyja a Hold, a Szél hordozta méhében, s a Föld tartja fenn. Ő a jelenségek valamennyi megnyilvánulásának nemzője a világ egészében, hiszen a tökéletesség benne rejlik erejében. Ha a Földre vetül, elválasztja annak elemét a Tűztől, a finomat a durvától, s nagy óvatossággal emelkedve onnan lassanként a Mennyekig hatol, majd ismét visszahull a Földre, egyesítve magában a felsőbb és alsóbb dolgok befolyását. Így lehet tiéd az egész világ világosságának dicsősége, s minden sötétség menekül majd előled. Ebben rejlik valamennyi erő szilárd állhatatossága, mivel minden megfoghatatlant áthat éppúgy, akár a tömörebb állománnyal rendelkezőket. Így lett e világ létrehívva, s ezáltal válnak oly csodás átváltozások elérhetővé, melyeknek elve ugyanez. Azért hívnak Hermész Triszmegisztosznak, mert a világ bölcsességének mindhárom része birtokomban van. Amit a Nap hatásairól mondhattam, befejeztem. Elvégeztetett!”
A Smaragd Tábla egyenértékű az Akasha Krónikával és Raziel Könyvével.   

AZ ATLANTISZI THOTH SMARAGDTÁBLÁI:
http://esemenyhorizont.uw.hu/2010/letfilo/smaragd.html
 I. Smaragdtábla: Az Atlantiszi Thoth története
II. Smaragdtábla: Az Amenti Csarnok termei
III. Smaragdtábla: A bölcsesség kulcsa
IV. Smaragdtábla: A Megszületett Tér
V. Smaragdtábla: Unal lakója
VI. Smaragdtábla: A mágia kulcsa
VII. Smaragdtábla: A hét Úr
VIII. Smaragdtábla: A misztériumok kulcsa
IX. Smaragdtábla: A tértől való szabadulás kulcsa
X. Smaragdtábla: Az idő kulcsa
XI. Smaragdtábla: A fent és a lent kulcsa
XII. Smaragdtábla: Az ok és okozat törvénye és a Prófécia kulcsa
XIII. Smaragdtábla: Élet és Halál kulcsai
XIV. Kiegészítő Smaragdtábla: A Jelképek
XV. Kiegészítő Smaragdtábla: A Titkok Titka



 Smaragd tábla

   1.Verum, sine mendatio, certum et verissimum - való, hazugság nélkül, biztos és igaz.
2. Quod est inferius, est sicut quod est superius, et quod est superius est sicut quod est inferius ad perpetranda miracula rei unius - ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának műveletét végrehajtsd.
3. Et sicut omnes res fuerunt ab uno, meditatione unius: sic omnes res natae fuerunt ab hac una re, adaptatione - ahogy minden dolog az egyből származik, az egyetlen gondolatból, a természetben minden dolog átvitellel az egyből keletkezett.
4. Pater eius est Sol, mater eius Luna, portavit illud ventus in ventre suo, nutrix eius terra est, a Föld atyja a Nap, anyja a Hold, a Szél hordozta méhében, Föld táplálta.
5. Pater omnis thelesmi totius mundi est hic - ő a théleszma, az egész világ nemzője.
6. Vis eius integra est, si versa fuerit in terram - ereje tökéletes, ha a földbe visszafordul.
7. Separabis terram ab igne, subtile a spisso, suaviter, cum magno ingenio - válaszd el a Tüzet a Földtől, a könnyűt a nehéztől, tudással, szenvedéllyel.
8. Ascendit a terra in coelum, iterumque descendit in terram et recipit vim superiorum et inferiorum. Sic habebis gloriam totius mundi. Ideo fugiat a te omnis obscuratis - a földről az égbe emelkedik, aztán ismét a földre leszáll, a felső és az alsó erőket magába szívja. Az uralmat az egész világ fölött így nyered el. E perctől fogva előled minden sötétség kitér.
9. Hic est totius fortitudinis fortitudo fortis. Quia vincit omnem rem subtilem, omnemque solidam penetrabif - minden erőben ez az erő ereje, mert a finomat és a nehezet áthatja.
10. Sic mundus cratus est - a világot így teremtették.
11. Hinc adaptationes erunt mirabiles, quarum modus est hic - ez az átvitel varázslata, és ennek ez a módja.
12. Itaque vocatus sum Hermes Trismegistos, habens tres partes philosophiae totius mundi - ezért hívnak Hermész Triszmegisztosznak, mert a világegyetem tudásának mindhárom része az enyém.
13. Completum est quod dixi de operatio solis - amit a Nap műveleteiről mondtam, befejeztem.

Thoth = Hermész Triszmegisztosz



"A szellem egyetlen mozdulatában benne van az élet összes törvénye. Egyetlen csepp vízben benne van a végtelen óceán rejtélye."
(Hermész Triszmegisztosz)


A szent íbisz az ősi Egyiptomban Thoth Isten, a Bölcsesség Ura megszemélyesítője. Íbisz-Thot írópalettát hordoz, kíséretéhez tartoznak mindazok, akik az igazság megismerésére törekszenek.A magas mágia,a bölcsesség,a jelképek, minden művészet, a tudomány, a matematika, az írás,a zene, a csillagászat, a geometria és az orvoslás Óegyiptomi istene. Az írások felügyelője, az igazság megismerője.

Számos feljegyzést készített szigorúan titkos varázstudományokról,melyet a Smaragd Táblák című gyűjteményében olvashatunk.Ezt a művet Thoth akkor jegyezte le,mikor Atlantisz főmágusa volt.A Smaragd Táblára rávéste az egész mindenség összes tudását. Az írásmű és Thoth túlélték Atlantisz pusztulását.Thoth ezt követően alapította Egyiptomot,az ország szellemi életét pedig az atlantisziak tudására és bölcs hagyományaira hagyatkozva alakította ki.

Thoth találta fel az egyiptomi hieroglif írást,neki köszönhető az írásbeliség, és egyáltalán Egyiptom egész szellemi élete.


  
Gyakran lehet hallani Thoth, vagy másik ismert nevén Hermész Triszmegisztosz Smaragd Tábláiról, melyet Tabula Smarag­di­na vagy Tabula Hermetica néven ismerünk, s amely szöveg latin nyelven is fennmaradt. A tizenkét smaragdzöld tábla nagyon különleges anyagból készült. Egy olyan vegyi folyamat során hozták létre mesterségesen, amit még nem tud megmagyarázni a mai tudomány. A táblák jellemzője, hogy nem koptatható el, és ellenállóbb minden eddig ismert anyagnál.

Thoth mágus körülbelül Kr. e. 3600 évvel jegyezte le a Smaragd Táblák sorait Atlantiszon.Titkuk nem azért van titoknak nyilvánítva, mert nem olvashatja bárki, hanem mert tudásanyaguk csak a beavatottak számára válik nyilvánvalóvá.Thoth létezésére a történelem is sok bizonyosságot talált, nevét a gnosztikus és alexandriai iratok jól ismerik. Közel 16.000 éven keresztül uralkodott, mivel halhatatlan volt. A bölcsesség isteneként, a tudás feljegyzőjeként tartották számon.Főpapjai vitték tovább azt a tudást, amit az emberekre hagyott. Egyes feljegyzések szerint azért nevezik háromszor születettnek, vagy háromszor magasztosultnak, mert megkapta a háromszoros beavatást: anyagi-lelki-szellemi szinten.Az utolsó inkarnációban viselte a Hermész nevet, ami „Háromszoros Nagyságot” jelent, és nagy bölcsességének hármas természetére utal. Részt vett azon a beavatási szertartáson, amely során Ekhnatont Nagymesterré avatták, majd ő is betöltötte ezt a tisztséget, Kr. e. 1259-ben pedig ő avatta Atonament Nagymesterré.Thoth volt Imhotep főpap is. 


Thoth táltos volt, és ő az, aki a mítoszok szerint a halál után megméri az elhunytak lelkeit. Az Egyiptomi Halottaskönyv egyik képe ábrázolja őt mérlegével együtt. Ezen a képen a mérleg egyik serpenyőjében egy halott ember lelke látható, a másikban pedig egy strucctoll,( a tisztesség, a becsület és a szavahihetőség).
Nevével az Arvisurákban is találkozhatunk, s itt úgy nevezik, hogy „a mindeneket Tudó”. Nippurban tanult, majd Karnak főpapja lett. Tudó volt az, aki valójában egyesítette alsó és felső Egyiptomot is.
Thoth-ról mondják : "...nincsen kezdete és nincsen vége, nincsen nemzettsége és családja..." Alkimista halhatatlanság.
Egyiptomban, a XXIV. dinasztia idején látták utoljára Thoth istent,azóta eltűnt, holttestét nem találták.


2012. március 22., csütörtök

Relaxálás, agyunk pihentetése


 "Érezd, ahogy a belső elme megérinti az egész testedet - még a legtávolabbi pontot is, ahová általában nem ér el."


Ha relaxálunk, naponta akár többször 10-20 percekre is, akkor:
  • Szinte biztosan tovább egészségesek maradunk  
  • Nő a teljesítőképességünk minden téren  
  • Jobban elérjük céljainkat (már ha vannak, ha nincs, a relaxáció sem fog feltétlen célokat generálni, hiszen nem az a célja) 
  • A fentiek miatt több szabadidőnk, bevételünk lesz (mert mindennel gyorsabban végzünk, ugyanannyi munkát hamarabb, vagy ugyanolyan munkábólugyanannyi idő alatt többet végzünk el) 
  • Ráadásul, hogy ezt megtegyük: TELJESEN INGYENES! 
  • A világ nagy feltalálói, kutatói, a világ legsikeresebb emberei szinte kivétel nélkül tudnak relaxálni, még ha nem is reklámozzák, esetleg tagadják is azt. 
Miért van szükség relaxációra? Alap esetben az agyunk éjjel-nappal dolgozik, pörög, keresi az életünkben felmerült kérdésekre a megoldást, még ha alszunk, akkor is, vagy akkor akár jobban, csak másképpen, mint nappal. Ez nagyon jó, de mint minden szervezeti elemnek, az agyunknak is pihenni kell néha. Csak alapból az agyunk nem tudja magát kikapcsolni, és pihentetni, nekünk kell tudatosan megtanulnunk azt. Ha képesek leszünk erre, akkor onnantól sokkal több mindent ki tudunk az agyunkból hozni.  Amint megtanulunk relaxálni, érezni fogjuk az életünk pozitív változásain, hogy az agyunk többszörösen meghálálja azt a kis pihenést, relaxálásra fordított időt nekünk. Jobbá fog válni az életünk a relaxációtól, lépésről lépésre, ha ezt el tudjuk hinni.


 Úgy tudja megállapítani, hogy tud-e relaxálni, ha igaznak találja az alábbi állítást:

"Amikor relaxálok, amit csinálhatok ülve (akár állva), de inkább fekve, akkor ellazul a testem, megszűnik vagy elhalkul a külvilág zaja számomra, és tudok koncentrálni a belső gondolataimra, céljaimra, vágyaimra, egészségi állapotom megőrzésére, gyógyítására, bármire, amire vágyom. Ilyen állapotban, ha nagyon mélyre megyek, akár meg sem tudom mozdítani a végtagjaimat, a légzésem automatikus, de nem alszom, a tudatomnál, magamnál vagyok, és olyan kérdésekre is tudom a választ, amikre éber állapotba nem. Ez az ébrenlét és az alvás közötti állapot. Összességében: jó érzés, utána jobban érzem magam. Feltölt energiával, mint az alvás, vagy akár máshogyan is. Ha közben valaki megzavar, vagy történik valami, azonnal vissza tudok zökkenni a valóságba, tehát semmi hátránya nincs."



Megtanulni relaxálni az élet legjobb befektetése lehet, minden ember számára, kortól, nemtől függetlenül.

 Legyünk optimisták, akár realisták, de semmiképpen sem pesszimisták. A saját gondolatink nagyon nagy szerepet játszanak életünk alakulásunkban. Ha optimistán állunk hozzá, az is sikerülhet, ami lehetetlennek tűnt, ha pesszimistán, az sem fog sikerülni, ami már szinte meg is valósult. A saját gondolataink csodákra képesek, csak mélyen hinnünk kell bennük. Ebben segít az Agykontroll és nagyon sok könyv, tanfolyam. Tanuljuk meg látni az élet szépségeit, és ne ismételgessük magunkban az élet rossz dolgait! Ez nem azt jelenti, hogy ne vegyük tudomásul a negatív dolgokat, pusztán azt, hogy a pozitív dolgokra fókuszáljunk. A negatív fókusz negatív dolgokat szül, a pozitív fókusz pozitívakat, ami jobbá teszi az életünket. A mi döntésünk, hogy vesztesek vagy győztesek akarunk lenni, és mindez a gondolataikban dől el. Aki nem hiszi, az menjen el Agykontroll vagy bármely egyéb relaxációs gyakorlatokat oktató tanfolyamra, és relaxációs állapotban gondolkodjon ezen a kérdésen, és önmagától is meg fogja kapni a választ.

 (Forrás: Kárpáti Attila)

2012. március 20., kedd

Zen-kapu a belső békességhez

"Nem léphetsz rá az ösvényre, amíg nem válsz te magad is ösvénnyé.”
(Zen idézet)



Hányszor történt veled valami olyasmi, amit nem szerettél? És hányszor volt, hogy a kezdeti negatív tapasztalat gazdagabbá tett téged, új lehetőségeket kínált:

- erősebbé tett
- megismertetett új emberekkel
- lehetővé tette, hogy tisztábban lásd az emberi természetet
- képessé tett rá, hogy mélyebben megértsd a saját létedet.
A helyzetek és körülmények nem rosszak. A döntéseid, ahogy azokat kezeled, irányítást biztosítanak a számodra, és lehetővé teszik, hogy megszabadulj minden negatív dologtól. A békéhez vezető úton ne hagyd, hogy látszólag negatív események átvegyék fölötted az irányítást, és uralni kezdjék a gondolkodásodat. Ehelyett inkább arra figyelj, hogyan fejlődhetnél tudatosan a tapasztalat által!





2012. március 18., vasárnap

Namaste


"'Üdvözlöm a benned lakozó Isten(i)t"
"Nagyra becsüllek Téged, hordozóját a Világ Egének,
Hordozóját a Szeretetnek és Fénynek,
Tisztelem Benned az Igazság és Béke templomát...
Tiszteletben tartom a Csillagot, hol vagy, ha magadba mélyedsz,
és hová lelkem száll, amikor elréved, Az Egyetlen bennünk közös honát."

 
A Namaste, Indiában egy köszönési forma, jelentése: meghajlás, hódolat, tisztelet az emberben lévő isteni lélek előtt.
 Namaste köszöntés: A kezeket egymáshoz illesztik a mellkasuk előtt, mintha imádkoznának, a köszöntött szemébe néznek, és közben derékból kissé meghajolnak.
 Az emberek közötti valódi találkozás a lelkük találkozása. Amikor namastéval üdvözöljük egymást, azt fejezzük ki, hogy találkozzon a lelkünk. Ezért tesszük össze a tenyerünket a mellkasunk előtt, a bólintás, pedig a szeretetteljes és alázatos barátságot juttatja kifejezésre. 






2012. március 14., szerda

Hogyan éld az életed

Őszentsége a Dalai Láma 19 tanácsa, hogyan éld az életed

 

 
1.Tudd, hogy a nagy szeretet és a nagy siker magàba foglalja a kockázatot
2.Mikor veszitesz, ne felejtsd el a tanulsàgot
3.Kövesd a következőket: Tiszteld magadat, Tiszteld a másikat, és Felelj a Tetteidért
4.Emlékezz, hogy amit nem kapsz meg, az néha hatalmas szerencse
5.Tanuld meg a szabàlyt, hogy tudd, hogyan szegd meg helyesen
6.Ne hagyd, hogy egy kis veszekedés megsebezze a nagy baràtsàgokat
7.Mikor tudod, hogy hibàztàl, azonnal javitsd ki
8.Mindennap tölts el egy kis időt egyedűl
9.Légy nyitott a vàltozàsra, de ne engedd, hogy értékeid elvesszenek
10.Emlékezz, hogy a csend néha a legjobb vàlaszokat adja
11.Éld az életed jó és becsületes módon.
     Így, mikor öreg leszel és visszatekintesz hasznát látod egyszer, s mindenkorra
12.Az éleleted alapja az otthon melege, a szeretteid
13.Ha nézeteltérésed van azokkal akiket szeretsz, foglalkozz csak a jelenlegi helyzettel, a múltat ne bolygasd, ne hozd fel
14.Oszd meg tudàsodat. Ez a halhatatlansàg elérésének módja
15.Légy gyengéd a Földdel
16.Egyszer egy évben menj olyan helyre, ahol még nem voltàl elötte
17.Emlékezz, hogy az a kapcsolat, amiben szeretet van, jobb , mint amiben mindenki a másik szüksége iránt törekszik
18.Ítéld meg sikereidet ahhoz képest , hogy mekkora àldozatot kellett hoznod a siker megszerzéséhez
19.Közelítsd meg a szeretetet és a konyhát gondtalan átengedéssel.

2012. március 13., kedd

Megélni önmagad...



"Légy önmagad! Mindenki más már foglalt."
(Gilbert S. Perreira)



 "Ha szeretnéd megélni önmagadat, ha szeretnéd megismerni a titkokat, ha szeretnéd megteremteni a vágyaidat, egyszerűen éld meg azt, ami benned van, éld meg azt, aki vagy. Szégyen, félelem és szorongás nélkül legyél... Legyél ember, hogy több lehess,...legyél rossz, hogy jó lehess,.. legyél kevés, hogy sok lehess."
(A. J. Christian)





2012. március 12., hétfő

Buddha

„Ne zsúfoljátok tele lelketeket haszontalan gondolatokkal. Minek rágódni a múlton, elébe menni a jövőnek? Maradjatok a jelen pillanat egyszerűségében.”
(Buddha)


"Mindannyian saját tetteink rabszolgái vagyunk:
Miért haragudnánk emiatt másokra?
Testünk,ez az eszköz,
csak rövid ideig áll rendelkezésünkre:
Erre az életre.
Ugyanúgy,ahogy az utazó áll meg egy pihenőhelynél,
a létezés útján haladó lélek is csak elidőzik egy életben. "
 (Buddha)






2012. március 11., vasárnap

Mielőtt elítélsz...

"Nincs annál könnyebb, mint ítéletet mondani az emberekről. Nincs nehezebb, mint helyesen megítélni őket."
(Hollós Korvin Lajos) 


"Próbáld ki: egy héten át ne ítélkezz senki és semmi felett! Amikor legközelebb találkozol valakivel, aki sokat beszél, költekezik, folyton panaszkodik vagy nem dolgozik, akkor mondd halkan magadnak: "Teret engedek neked arra, hogy úgy tapasztald meg az életet, ahogy te választod. Nem tartozik rám, hogy ítéletet hozzak feletted." Így sokkal derűsebb lesz az életed."
(Andrew Matthews)


Mielőtt elítélsz, vedd fel a cipőmet és járd végig az utamat. Járd végig a múltamat, érezd a könnyeimet, éld át a fájdalmaimat, az örömömet. ...Tedd meg a lépéseket, amelyeket én megtettem és botladozz meg minden kövön, amelyen én megbotlottam. ... S mindegyik botlás után állj fel és menj tovább, úgy ahogy én tettem. Csakis ezután ítélkezhetsz rólam, felettem. Akkor mondhatod, hogy ismersz!

2012. március 9., péntek

Az ellenségem a legnagyobb tanítóm...

“Az élet egyik legszebb jutalma, hogy miközben az ember másokon segít, egyben önmagán is segít.”
(Ralph Waldo Emerson) 


"A türelem gyakorlásához tulajdonképpen ellenség szükséges.
Ellenségünk tettei nélkül nincs lehetőség arra, hogy kialakuljon bennünk
a türelem és a tolerancia.
Normális esetben barátaink nem teszik próbára türelmünket;
azt csak ellenségeink tehetik meg.
Ebből a nézőpontból ellenségünket legnagyobb tanítónknak tekinthetjük,
és hálásak lehetünk neki, amiért alkalmat adott a türelem gyakorlására."
(Dalai Láma)

"A dalai láma elmagyarázta, hogy akik ártani akarnak nekem, azok valójában tálcán kínálják a spirituális fejlődés legnagyszerűbb lehetőségét. Hiszen amikor összeakadok velük, természetes módon gyűlöletet és haragot érzek, és általuk esélyt kapok, hogy megtartóztassam magam ezektől az indulatoktól. Ha mindig mindenki kedves lenne hozzám, soha nem lenne lehetőségem a türelem gyakorlására. Hiszen könnyű együtt érezni azokkal, akik jók hozzám, és akiket kedvelek, az igazi próbatétel az, amikor valaki ártani akar nekem, meg akar gátolni valamiben, elvesz tőlem valamit, vagy inzultál. Ha az ilyen ember iránt is tudok szeretet érezni, az már előrelépés. Ez az ember tehát lehetőséget ad a fejlődésre, és ezért hálával tartozom neki. Ilyen lehetőséget még Khenszur Thabkje rinpocse sem tud nyújtani nekem a bölcs tanításaival, ezért az ellenségemet legnagyobb tanítómként kell tisztelnem."
(Ian D. Robinson)

2012. március 8., csütörtök

A remete tanítása


“A csönd nem csupán a természet hangja, hanem a lélek legbenső szükséglete.”
 (Tatiosz)



A magányosan élő szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tőle:
- Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban?
A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esővíz összegyűjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak:
- Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok?
Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba:
Nem látunk semmit - mondták kisvártatva.
A remete abbahagyta a vízmerítést, pár pillanatnyi csöndet tartott. A látogatók feszülten figyeltek rá, mozdulni sem mertek:
- Most nézzetek bele a kútba egyenként, csöndesen. Mit láttok?
A látogatók érdeklődéssel hajoltak egyenként a kút fölé, s felkiáltottak:
- Saját arcunkat látjuk a kútban!
- Bizony, amíg zavartam a vizet - mondta a remete -, nem láttatok semmit. De a csöndben és a nyugalomban megismeritek önmagatokat.
A látogatók megértették a remete tanítását.




2012. március 7., szerda

Osho - A szeretetről

 
"A szeretet pedig nem más, mint a lélek lélegzete."
(Osho)




"A Sarkcsillag a legállandóbb, legmozdulatlanabb csillag. Minden szüntelen mozgásban van, ez az egyetlen csillag, amely nem mozog.

A szeretet a sarkcsillag. Minden mozog, kivéve a szeretetet. Minden változik, csak a szeretet marad állandó. Ebben a változó világban a szeretet az egyetlen változatlan szubsztancia. Minden más áramlás, átmenet. Csupán a szeretet örök.
Tehát ezt a két dolgot nem szabad elfelejtened. Az egyik a szeretet, mert az az egyetlen dolog, ami nem illúzió. Az az egyetlen valóság; minden más álom. Vagyis, ha szeretetteljessé tudsz válni, valódivá válsz. Ha eléred a totális szeretetet, önmagaddá válsz, az igazsággá, mert a szeretet az egyetlen igazság. 


 A második dolog, hogy amikor sétálsz, emlékezz arra, hogy valami benned sosem sétál. Ez a lelked, a sarkcsillagod. Eszel, de valami benned sosem eszik. Dühös leszel, de valami benned sosem lesz dühös. Ezer és egy dolgot csinálsz, de valami benned tökéletesen túl marad a cselekvésen. Az a sarkcsillagod. Tehát séta közben emlékezz arra, ami sosem sétál. Mozgás közben emlékezz a mozdulatlanra. Beszéd közben emlékezz a csendre. Cselekvés közben emlékezz a létezésre:
Mindig emlékezz arra, ami tökéletesen állandó, ami sosem pislákol, sosem ingadozik, ami nem ismer változást. Ez a változatlan benned, a valódi. És a szeretet az eszköz ahhoz, hogy rátalálj."
(Osho)