2014. május 2., péntek

Isten a világrendben




Aquinói Szent Tamás mondja: „A világegyetemben mindenütt értelmes megfogalmazások vannak és törvényes renddel találkozunk. Mindaz, ami létezik, nemcsak van, de az olyan, hogy értelemmel felfogható és megérthető.




Nem kell csodálkozni rajta, mert a lét és érthetőség egyenértékű kifejezés. A világ, az ember és értelem, az igazság ugyanazon Teremtő műve. Ő nem mondhat ellent önmagának. Semmi sem jön létre elégséges alap nélkül, azaz semmi sem történik úgy, hogy az, aki kellőképpen ismeri a dolgokat, ne tudná, miért van az úgy. Az okozatok mindig arányban vannak az okaikkal.”
A teremtés mindig értelmes vonalat követ. Az anyagi világ képtelen fennállani, ha nincs tökéletes összhangban az örök értelemmel és igazságokkal. A legbámulatosabb, hogy egyetlen molekula sem hagyja el a helyét, a hatáskörét, amelyre rendelték. Az anyag önmagában meghatározatlan, azt valakinek a közreműködése, vagy törvényes meghatározása kell irányítsa. Ekkora világmindenség tervezőre, alkotóra szorul.
Isten minden lét alapja és teljessége, az első és legfelsőbb igazság. Ő határozza meg az igazságot, az anyagot, a világot és minden létezőt. Már kezdetben tudta, hogy mit akar és mi következik. Terv szerint alkot és évmilliárdokon keresztül vezeti a fejlődést. Ezt nem akárhogyan teszi, hanem belülről. Ő lélektanilag is áthatja a világot, a dolgokat, hogy elérje célját. A világot nemcsak megteremti, de fenntartja, a dolgokat irányítja, az élőkről gondoskodik és minden szükségessel ellátja őket. Aquinói Tamás a szükségszerű alapot így jellemezte: „Isten lényege szerint a lét. A Teremtő alapja minden tőle különböző létezőknek. Ő áthatja a világot, de ugyanakkor végtelenül felülmúlja a létezőket.”
(Botka József -Van-e Isten?)