2022. január 31., hétfő

Légy ott ahová Isten vezet


Az ápolónő odakísérte a fáradt, aggódó katonát az ágyhoz. 
 
 
– Itt van a fia – mondta az idős embernek, ám szavait többször is meg kellett ismételnie, mielőtt a beteg kinyitotta a szemét. Erős nyugtatókat kapott a szívroham okozta fájdalmakra, ezért csak homályosan látta az ifjú egyenruhást, ahogy az oxigénpalack mellett áll. Az idős páciens kinyújtotta felé erőtlen kezét, a tengerészgyalogos pedig a szeretet és a bátorítás jeleként megszorította erős ujjaival. A nővér széket hozott, hogy a fiatalember helyet foglalhasson az ágy mellett.

A fiatal katona egész éjjel ott ült a félhomályban. Mindvégig fogta az idős beteg kezét, miközben szeretetteli szavakkal erőt öntött belé. Az ápolónő néha azt javasolta, pihenjen egy kicsit, térjen ő is nyugovóra, a fiatalember azonban elutasította. Valahányszor csak belépett a nővér a kórterembe, észrevette, hogy a katona a kórház minden éjszakai zajára odafigyel – az oxigénpalack hangjára, az éjszakai műszakosok beszélgetéseire, a betegek panaszos jajgatására…Az ápolónő hallotta, ahogy a fiatalember néha vigasztaló szavakat mond a betegnek. A haldokló semmit sem szólt, csak szorosan fogta a fia kezét.

Hajnaltájban a beteg meghalt. A tengerészgyalogos elengedte az ernyedt kezet, szólt a személyzetnek, és várt, amíg az ápolónő megtette a szükséges intézkedéseket. Miután visszament, részvétet nyilvánított a tengerészgyalogosnak, a fiatalember azonban félbeszakította:

- Ki volt ez az ember? – kérdezte.
A nővér meglepetten válaszolt: – A maga apja.
- Nem, ő nem az apám. Soha életemben nem láttam.
- Akkor miért nem szólt, amikor odakísértem az ágyához?
- Természetesen tudtam, hogy tévedésről van szó, de azt is felismertem, hogy szüksége lenne a fiára, aki azonban nem volt itt. Amikor észrevettem, hogy már milyen súlyos az állapota, úgy gondoltam, nem közlöm vele, hogy nem én vagyok a fia, hiszen szüksége volt rám, így maradtam. Valójában Mr. William Grey-hez jöttem, hogy közöljem vele, a fia tegnap gyilkosság áldozata lett Irakban. Engem küldtek, hogy értesítsem őt. Hogy hívták egyébként ezt az idős urat?

A nővér könnyes szemmel mondta meg a választ:
- Mr. William Grey.

forrás:havannacsoport.hu
 
- - - - - 
 

2022. január 30., vasárnap

Rádióadás közben kapta a drámai üzenetet Sebestyén Balázs: „Meghalt”


Így tudta csak elengedni
 
 
Sebestyén Balázs erős hitét anyai nagymamájától hozta, az asszony ugyanis szentül hitt istenben, és unokáját is rendszeresen elvitte a templomba. Nagyon szoros kapocs volt köztük, a műsorvezető mégsem tragédiaként élte meg szerette halálát - írja a Sorry! magazin

– Vártam, hogy megtörténjen, mert akkor már nagyon öreg volt, folyamatosan a kórházban feküdt, és fájt mindene. Azt kívántam neki: "mamikám, most már nagyon jó volna, ha meg tudnál halni, mert ami veled történik, az már szenvedés! – emlékezik vissza Balázs, hozzátéve, imádott nagymamája végül a kórházban halt meg, ő pedig még az előző este is bement hozzá. 
 
Így tudta csak elengedni

– Akkor már nem volt magánál, de tudtam, valami még ideköti, valahogy meg kéne értetni vele, hogy menjen nyugodtam – ezt azon az estén bele is suttogtam a fülébe 
– folytatta a műsorvezető, hozzátéve hogy elmondta nagyijának, hogy lejárt az ideje, és ők mindent meg fognak majd oldani, ne aggódjon, ő majd vigyázni fog a lányára, azaz az édesanyjára.

– Aztán másnap reggel ültem a rádióban, amikor jött az üzenet, hogy meghalt. Rögtön elindultam a kórházba, mindenkit kiküldtem a kórteremből, a bal oldalára fordítottam, és olyan buddhista mantrákat suttogtam a jobb fülébe, amikről tudtam, hogy a lélek hallja, egyenes úton jut el a „tiszta” földre. Ott ültem mellette, mantráztam neki. Nekem ez kellett ahhoz, hogy el tudjam őt engedni.

forrás: blikk.hu
 
- - - - - - 
 
A halál után, buddhizmus a halálról - Láma Ole Nydahl - videó
forrás:Gyurme Karma Tashi
 

2022. január 29., szombat

Ara Rauch: Megnyugvás

 

A félelem arc nélküli, szavak nélküli, csak puszta elsöprő erejű érzésből áll. A megnyugvás ugyanilyen, csak ellenkező irányú. 
 
 
A zivatar egyre közeledett. Az asszony várakozóan feküdt békésen hortyogó férje mellett, és élvezte a nyitott erkélyajtón belibbenő szellőt, ami kicserélte a fülledt, meleg levegőt üdítő hűvösre. Gyakran felébredt éjszaka, amióta megmozdult a babája a pocakban, és ilyenkor egy-két óra hosszat nem tudott elaludni, különösen a mostani kánikulai éjszakákon. A távolban dörgött és villámlott; nemsokára az eső is ideér.

A friss légáram előbb felélénkítette, majd álomba zsongította.

Az óriási csattanásra rémülten pattant fel az ágyból. Azt sem tudta hirtelen, hol van. Az eső zuhogott, az erkélyajtó függönye vadul táncolt a viharos szélben. Ez nagyon közel csapott be, állapította meg, itt volt közvetlenül felettünk. Felkelt, becsukta az ajtót, hogy ne verjen be az eső. A férje továbbra is félhangosan szuszogott, fel sem neszelt az égiháború dübörgésére.

Leült az ágy szélére. Mélyeket lélegzett, hogy lassúdjon riadtan kalimpáló szívverése.

Ekkor észlelte az iszonyú félelmet a testében és a teste körül. A félelem nem a sajátja volt, és mégis létezett, ez volt a legkülönösebb.

Honnan van ez a döbbenetes rettegés? A következő pillanatban ráeszmélt, hogy a magzat félelmét érzi. Ennél furcsább dolgot el sem tudott képzelni. Hogy lehet ez? A félelem ott volt, létezően, szinte tapinthatóan, és nem ő maga félt, ezt is kétség nélkül tudta. Szegény gyerek, gondolta hökkenten, nyilván fogalma sincs, mi történt, csak az iszonyú zajt hallotta, és védett kis közegében halálos veszélyben érzi magát.

Csak ült tehetetlenül az ágy szélén, és hüledezett a dolog képtelenségén: ő egy másik élőlény félelmét éli át. Fogalma sem volt, mit tehetne. Hiszen egy ilyen pici baba úgysem ért meg semmit. Nem tud kapcsolatot teremteni vele, hogy elmondhassa: nincs mitől félnie. Nem tudja elmagyarázni neki a mennydörgés lényegét, és hogy ő biztonságos helyen van, ahol nem árthat neki a vihar.

De annyit megér a dolog, hogy legalább megpróbálja. A tenyerét a hasára tette és elkezdte lassan és erősen simogatni, hogy a baba érezze a nyugodt hintáztatást. A figyelmét és szeretetét a hasára fókuszálta: igyekezett elképzelni a gyermeket, ahogy összekucorodva fekszik, és ijedtében még kisebbre húzza össze magát.

- Nyugodj meg, kicsikém – kezdte halkan. És elmondta neki mindazt, amit az imént gondolt a mennydörgésről és a biztonságról, a félelemről és a kapcsolatteremtésről.

A férje horkantott egyet és megfordult. Némán folytatta, belső beszédként, hogy ne zavarja vele az alvót. Elmondta, mert azt akarta, hogy a gyermeke tudjon róla: mennyire várja, hogy megszülessen, és magához ölelhesse. Mennyire akarták a férjével együtt, hogy legyen nekik kisbabájuk, mennyit küzdöttek érte sikertelenül négy hosszú évig, és milyen boldogok voltak, amikor kiderült, hogy végre sikerült teherbe esnie. Aztán már nem is fogalmazgatott, csak az érzéseit továbbította a gyermek irányába: meleg, mosolygó, simogató, ölelő érzéseket. Már tudta, hogy nincs szükség konkrét szavakra. Úgy, ahogyan ő érezte a gyermeke félelmét, a gyermek is érzi az ő csitító szeretetét. Lassanként oldódott a feszült félelem, lecsillapodott a görcsös rettegés. Végül a baba megmozdult: lábával kitámasztotta anyja hasfalát.

Hanyatt dőlt a párnán. A férje most eszmélt fel; közelebb húzódott, átölelte.

- Miért nem alszol?

- Felébredtem a dörgésre – válaszolta.

- Nincs semmi baj, biztonságban vagyunk – dünnyögte.

- Tudom – sóhajtott, és elfészkelte magát a védelmező karok melegében.

- Ara Rauch -

- - - - - - - 

Ara Rauch: 3 novella, hangoskönyv (Csak engedd meg, Megnyugvás és az Álomfejtés) videó
 Zene: Láng Szilárd  
Szöveg és hang: Ara Rauch 

 Ara Rauch az útkeresők írónője. A Csak engedd meg, Megnyugvás és az Álomfejtés éppen azoknak szól, akik még keresik a bizonyosságot, még csak figyelik az Angyal érintését, még nem teljesen vannak tudatában annak, hogy tényleg mindig ott van, és vigyáz rájuk.

Ara Rauch

2022. január 28., péntek

Utazás az előző életekbe

 

 Aki hisz a reinkarnációban, az bizonyára elgondolkodott már azon, vajon mi lehetett előző életében… Nos, a reinkarnációs meditáció választ ad ezekre a kérdésekre!

 
Dr. Dankó Szilvia évek óta vezet előző életes utaztatásokat. Jogászként kezdte a pályáját, ám egy meghatározó élmény ráébresztette, hogy más utat kell választania.

– Volt egy visszatérő álmom tíz és tizennégy éves korom között: egy lépcső alján álltam, ami kétfelé ágazott, és nagy szomorúságot éreztem – meséli. – Tizenöt esztendős voltam, amikor nyaralni mentünk a szüleimmel, és ellátogattunk egy kastélyba is. Az előcsarnokba belépve megdöbbenve ismertem fel a lépcsőt, amit oly sokszor láttam álmomban. Ekkor felsoroltam édesanyámnak a szobákat is, hogy melyik helyiség hol található, ki lakott benne. Az idegenvezető mindent megerősített… Később egy barátom ajánlott egy médiumot, aki reinkarnációs utaztatást is végez. Elmentem hozzá, és a meditáció során ismét a kastélyba látogattam el. Ekkor jöttem rá, hogy ki is voltam előző életemben: tudtam a nevem, a rangom, ismertem az akkori édesanyámat és férjemet is. Világossá vált előttem az is, hogy miért kell emlékeznem: akkori énem elvesztette a gyermekeit, a lépcső két ága pedig a gyerekszobákhoz vezetett… Később kutatni kezdtem, és a könyvtárban sok tényszerű anyagot, dokumentációt találtam az előző életemről. Kiderült, hogy a valóságban is minden úgy és akkor történt, ahogy azt a meditáció során tapasztaltam – magyarázza a látó. – Ezután kezdtem el képezni magam, és elvégeztem egy tanfolyamot, hogy utaztatóként praktizálhassak. Azóta már nagyon sok meditációt vezettem.

Fény az alagút végén

Bár természetesen minden utazónak más emlékei jönnek elő, van, ami közös a meditációkban.

Mindannyian megtapasztalják a halál utáni élet valóságosságát, a mennyország létét, vagy ahogy Szilvia nevezi, a Fény birodalmát.

– Bár sokan tartanak attól, nehogy rossz benyomások érjék őket a meditáció során, a félelmük alaptalan. A tudatalatti kíméletes hozzánk, csak olyan emlékek jönnek elő, amelyekkel meg is tudunk birkózni – magyarázza Szilvia. – A halál fájdalmát sem éli át senki, azt azonban igen, ahogy a lélek átkel a Fénybe. Kivétel nélkül minden utazó beszámol a Fény birodalmáról, és mesélni is tudnak az ottlétükről. Találkoznak a lelkekkel, akiket szerettek, összegzik az átélt eseményeket, tapasztalatokat, és gyógyul a lelkük. A Fény birodalmában a beszámolók szerint nem létezik az idő, a tér viszont igen, különböző helyeken, együtt, szeretetben léteznek.

 A gyógyulás folyamata

– Az utazások során gyakran a Fény felé irányítom a lelkeket, hogy onnan aztán visszatérjenek az előző életbeli sérült énükhöz, akit a már megtapasztalt boldogsággal szintén meg tudnak gyógyítani – meséli a szakértő. – Így a múlt traumái feloldhatóak, lezárhatóak, nem okoznak több problémát a jelenben az illetőnek.

Szilvia azt mondja, az utazások során szellemek jelenlétét is tapasztalhatjuk.

– Olyan is előfordult már, hogy az illető előző életbeli beszámolója kissé furcsa irányt vett: kérdeztem, nem fordulhat-e elő, hogy időközben meghalt, és most már szellemként érzékeli a dolgokat? Kiderült, hogy valóban ez történt…. Furcsa, de néha a lelkek nem veszik észre, hogy már nem élnek, egy köztes létállapotban ragadnak élet és halál között, a régi fájdalmukkal, haragjukkal… Ám ha sikerül rávenni őket, hogy engedjék el a sérelmeiket, akkor már ők is rátalálnak a Fény útjára, és átkelnek a kapun.

Elakadások, visszatérő problémák

Szilvia szerint a reinkarnációs utazás annál mélyebb dolog, semmint hogy pusztán kíváncsiságból kipróbáljuk, bár persze ez sem tilos…

– Párkapcsolatokban, szülő-gyerek viszonyban felmerülő gondok, visszatérő konfliktusok, elakadások esetén igazán hatásos, de fordultak már hozzám pánikbetegséggel, szorongással is.

Nem hipnózis!

A reinkarnációs utazás során nem hipnotizál a meditációt vezető. Ez nem egy transzállapot, végig a tudatunknál vagyunk. A mély meditáció talán az álomba zuhanás előtti pillanatokhoz hasonlítható.

forrás:astronet.hu

 - - - - - - -

Utazás előző életekbe - meditáció (Guzsik-Mohácsi Viktória) - videó
forrás:Az ébredés hajnalán
https://www.youtube.com/watch?v=4zcTTuxbc-8

2022. január 26., szerda

Gazdag ember és a kisfiú

 

A férfi magányosan élt, hatalmas házában senki sem várta este. Amikor azt kérdezték, miért, cinikus nevetéssel válaszolt: 
- A nővel csak baj van, ráadásul olyan, mint a meztelen csiga: csupaszon jön, amikor meg megy, viszi a házat. A gyerekeket pedig nem szeretem. Amíg kicsik, büdösek és sokba kerülnek, amikor már nagyobbak, állandóan nyavalyognak...és ne mondd, hogy olyan aranyosak! Ez csak az ostobák közhelye! Az arcukra már óvodáskorukban rá van írva, hogy milyen ostoba és rosszindulatú felnőtt lesz belőlük... 
 
 
Úgyhogy a férfi egyedül élt. Igazgatta a vállalatait, golfozott, sokat olvasott, és utazott, ám egyszer, amikor a város szegénynegyedén hajtott keresztül, defektet kapott. Káromkodva szállt ki az autóból, ám miután telefonon segítséget hívott, elégedettsége visszatért, mert örömmel töltötte el a tény, hogy minden problémát képes megoldani...

Ekkor vette észre a gyereket.

A kisfiú - aki még öt nyarat sem élt meg - egy kerítés vasrácsába kapaszkodott, és némán figyelte őt. Apró testét rongyok fedték, s noha a kéregetők jellegzetes kisugárzását árasztotta, nem szólt egyetlen árva szót sem. 
 
Csak nézett. 
 
A férfi nem hatódott meg, ezer ilyet látott már - mi több, még csak el se fordult. A legtöbb ember gyenge, hogy őszinte nyugalommal fogadja egy koldus közeledését, ám őt más fából faragták: rezzenéstelen arccal állta a rászegeződő tekintetet, mi több, még bele is merült a gyermeki szempárba...

S akkor megszédült.

Erővel vágta mellbe valami, pedig a fiú pillantásából hiányzott minden emberi: pici lelke nem sugárzott haragot, dühöt, félelmet vagy örömöt, egyszerűen nem volt benne semmi. A férfi nem bírta elfordítani a fejét, pedig a kölyök szembogara, mint két feneketlen üreg, a halál ürességével dermesztette szívét. Azok néznek így, akik a kelleténél többet láttak az élet mocskából.

Egész nap ez a pillanat járt a fejében. Hiába golfozott a ragyogó napsütésben, a semmi hűvöse vele maradt; hiába döntött magába nemesebbnél nemesebb borokat, szájában csak por és hamu íze fakadt. Nem tudott aludni, forgolódott a hatalmas ágyban, és a plafonra szerelt tükörben nem látott mást,csak egy halott szempárt...

Amikor másnap a kormány mögé ült, eleinte még győzködte magát, hogy nem érdekli a gyerek, és csak azért megy arra, mert úgy rövidebb, aztán egyszer csak lélekben vállat vont,és nem színészkedett tovább önmaga előtt. Igenis látni akarta...

A kisfiú pontosan ott állt. A férfi csak nézte a merev szempárt, a mozdulatlan testet. Meg akarta szólítani a gyereket, de amikor ki akart szállni az autóból, elkezdett izzadni a tenyere. Ahogy az ajtó felé nyúlt, görcsbe rándult a gyomra-és elhajtott.

A felkelő nap újra a vasrács mellet érte. Még most se tudott megszólalni, de egy doboz tejet már a fiú kezébe tudott nyomni. Másnap egy fürt szőlőt hozott, harmadnap egy hatalmas szendvicset, negyednap pedig...

Amikor a férfi húsz esztendővel később haldoklott, halálos ágya mellet egyedül a fiú állt.

Nemcsak hogy jóvágású fiatalember lett belőle, de kivételes intelligenciájának hála, az élet dzsungelében is megállta a helyét. Együtt töltött éveik alatt igaz barátokká váltak, több szeretetet és figyelmességet adtak egymásnak, mint a legtöbb vér szerinti család.

A fiú szemében őszinte könnyek ragyogtak, ahogy fogta a férfi ráncos kezét. Mindenét odaadta volna, hogy a sok jót meghálálhassa nevelőapjának, de a halállal szemben tehetetlen volt. Nem tudta megmenteni.

Ebben a pillanatban a férfi kinyitotta a szemét, és halkan megszólalt.

- Ne gyötörd magad. A halál elől nincs menekvés, de most, a kapuban már látom, hogy ez nem elmúlás, hanem születés. Egy új kaland kezdete. S tudod, azért szállhatok most fel az égbe, mert a VALÓDI haláltól te, - akkor ott, a kerítésnél - megmentettél.

forrás: havannacsoport.hu

- - - - - - 

2022. január 25., kedd

1917-ben Rudolf Steiner megjósolt egy vakcinát, amely "kiűzi az emberek lelkéből a spiritualitás felé irányuló minden hajlandóságot


Nem vagyok rajongója Rudolf Steinernek vagy a Steiner iskoláknak, de ez a történet érdekes, és úgy gondolom, hogy Steinernek igaza volt a jóslatában. Dylan Charles

 
Ha egyáltalán úgy érezted, hogy most egy spirituális háborúban vagy, nem vagy egyedül.

A világ legnagyszerűbb tudósai, filozófusai és aszkétái közül sokan úgy gondolták, hogy a világ többdimenziós, és nem fizikai lények élnek benne együtt, jók és gonoszok egyaránt, akik mindig háborúban állnak velünk és egymással.

Ezt nem lehet helyesen megmagyarázni nyelvvel vagy tudománnyal. Bizonyos érzékenységgel kell rendelkezni, hogy a szellemi lények létezése közvetlenül megtapasztalható legyen.

Rudolf Steiner osztrák filozófus, oktató és spiritiszta volt, élete során számos könyvet és közleményt publikált a spiritualitás tudományáról. Az emberi testet spirituális edénynek tekintette, amely nyitott más entitások általi megszállásra.

Ha tudatában vagyunk ezeknek az erőknek, akkor képesek vagyunk elutasítani negatív befolyásukat. Tudattalan maradni róluk annyit jelentett, mint egy levél a szélben.

„A sötétség szellemei most közöttünk vannak. Óvatosnak kell lennünk, hogy felismerjük, mi történik, amikor találkozunk velük, és valódi képet kapjunk arról, hol találhatók. A legveszélyesebb dolog, amit a közeljövőben tehet, az lesz, ha öntudatlanul átadja magát a határozottan jelenlévő hatásoknak." 

- Rudolf Steiner -

Ha az emberek kifejezik természetes emberi hajlamukat a spirituális növekedésre, akkor megszabadulnak a félelemtől és a szorongástól , és hatékonyan kialakítanak egyfajta immunitást a negatív entitások hatásaival szemben. Ha nem, akkor rezgésünk vonzza az ellenséges szellemeket, és öntudatlanul is a befolyásuk alá esünk.

„Vannak lények a spirituális birodalmakban, akik számára az emberi lényekből áradó szorongás és félelem üdvözlendő táplálékot kínál. Ha az emberekben nincs szorongás és félelem, akkor ezek a lények éheznek… Ha az emberekből félelem és szorongás sugárzik, és kitör a pánik, akkor ezek a lények szívesen táplálkoznak, és egyre erősebbek lesznek. Ezek a lények ellenségesek az emberiséggel szemben.

Minden, ami negatív érzésekből, szorongásból, félelemből és babonából, kétségbeesésből vagy kétségből táplálkozik, valójában ellenséges erők az érzékfeletti világokban, akik kegyetlen támadásokat indítanak az emberek ellen. Ezért mindenekelőtt azzal kell kezdeni, hogy a lelki világba belépő személy legyőzze a félelmet, a tehetetlenség érzését, a kétségbeesést és a szorongást. De pontosan ezek az érzések, amelyek a kortárs kultúrához és materializmushoz tartoznak; mivel elidegeníti az embereket a spirituális világtól, különösen alkalmas arra, hogy reménytelenséget és az ismeretlentől való félelmet keltse az emberekben, ezzel is felhívást intézve a fent említett ellenséges erők felé.” 

- Rudolf Steiner -

A jelenlegi világjárvány miatti ilyen mélységes globális félelem, szorongás és pánik miatt sokan kiszolgáltatják saját lelki betegségeiket, és belenyugszanak minden olyan ajánlott viselkedésbe vagy beavatkozásba, amely enyhítheti ezeket az érzelmeket. Ezzel együtt 7 milliárd egészséges ember beoltására törekszik .

Közel 100 évvel ezelőtt, a Sötét Szellemek bukása címmel megjelent 14 esszéből álló sorozatban Steiner figyelmeztetést adott ki a jövő nemzedékeinek a tömegkontroll lehetséges mértékére vonatkozóan, egészen hasonló az Orwell és Huxley által bemutatott víziókhoz . Steiner előre látta a jövőt, amikor az oltások ellophatják lelki természetünket.

Először is egy kis háttér:

„Ebben a tizennégy előadásban, amelyet 1917 végén tartottak négy évnyi európai háború után, Steiner beszél az első világháború mögött meghúzódó összetett szellemi erőkről, az emberiség kísérleteiről, hogy elméletileg tökéletes társadalmi rendet hozzon létre, és arról a sok megosztottságról és zavarról, amely folytatódik a Földön. Az emberiség általában elaludta azt a tényt, hogy a szellemi világokból kivetett bukott szellemek intenzíven tevékenykedtek a Földön. Ez elsősorban az emberi gondolkodásban és a környező világ észlelésében nyilvánult meg. ” 

Az ilyen pusztító álomba zuhanást a materializmus és a hatalom központosításának korszaka jellemezné, amely során a „sötétség szellemei” új technológiák és új elnyomási eszközök kidolgozására ösztönöznék az embereket. Steiner megjegyzései:

„Mondtam nektek, hogy a sötétség szellemei arra ösztönzik majd emberi gazdáikat, akikben lakni fognak, hogy találjanak olyan oltóanyagot, amely kiűzi az emberek lelkéből a spiritualitás felé való haladás minden hajlamát, amikor még nagyon fiatalok. Ma a testeket beoltják egy és más ellen; a jövőben a gyerekeket olyan anyaggal oltják be, amelyet biztosan elő lehet állítani, és ez immunissá teszi őket, hogy ne alakuljanak ki bennük a szellemi élethez kapcsolódó "ostoba" hajlamok.

“. . . Végre módot találnak a testek beoltására, hogy ezek a testek ne engedjék kibontakozni a spirituális eszmék iránti hajlamot, és az emberek egész életükben csak abban a fizikai világban higgyenek, amelyet érzékszervekkel érzékelnek. Az orvosi szakma elbizakodottságából fakadó lelkesedésben az emberek most be vannak oltva a tuberkulózis ellen, és ugyanúgy be lesznek oltva minden spiritualitás iránti hajlam ellen. Ez csak azért van, hogy egy különösen feltűnő példát adjon sok olyan dologra, amelyek a közeli és távolabbi jövőben várhatók ezen a területen – a cél az, hogy zavart hozzanak az impulzusokba, amelyek a fényszellemek győzelme után a földre akarnak áramlani. [1879-ben].” 

- Rudolf Steiner -

Steiner itt csak a vakcinákról beszélt. Hozzászólása nem veszi figyelembe a mai világunkban jelen lévő számtalan hatásnak az emberi spiritualitásra gyakorolt ​​összetett hatását, amelyek mindegyike önmagában is a spirituális kapcsolat ellen hat.

Ismétlem, ha egyáltalán úgy érezted, hogy spirituális háborúban vagy, nem vagy egyedül.

- Dylan Charles -

forrás: aranykorhajnalan.blogspot.com

(1917-ben Rudolf Steiner megjósolt egy vakcinát, amely "kiűzi az emberek lelkéből a spiritualitás felé irányuló minden hajlandóságot" ) eredetileg a Waking Times készítette és publikálta)

- - - - - - - 

Rudolf Steiner beteljesülni látszó jóslata (gyerek-vakcinázás),szövege a leírásban - videó

forrás:Tündérdombi fények 

2022. január 24., hétfő

Halottlátónak üzent a túlvilágról Babicsek Bernát



Babicsek Bernát halálhírét január 1-jén délután jelentették be. Ezzel egy időben Kiss Kató, az ismert halottlátó érezni kezdte a fiatal színész lelkének jelenlétét.
 

Amikor Kiss Kató meghallotta a rádióban, hogy Babicsek Bernátot holtan találták saját otthonában január 1-jén, azonnal rátört a szédülés. Nem sokkal később az ismert halottlátó megtudta, hogy a fiatal színész feltehetően füstmérgezésben veszítette életét, miután tűz ütött ki solymári otthonának konyhájában.
 
Babicsek Bernát halálhíre mindenkit lesújtott 
Fotó: Ripost / Szabolcs László

A halottlátó – aki korábban több esetben is segítette már a rendőrség munkáját azzal, hogy megtalálta eltűnt személyek holttestét – jól ismerte a zenészként is népszerű Babicsek Bernátot, ezért nagyon hamar létre is jött a „kapcsolódás” közte és színész között.

„Éppen vendégségben voltunk, amikor megtudtam hírt, hogy Bernát az életét vesztette. Abban a pillanatban erős szédülés lett úrrá rajtam és a testemet elöntötte a melegség, ami minden esetben azt jelzi számomra, hogy összekapcsolódtam egy elhunyt személy lelkével”- kezdte a ripost -nak megtörten Kiss Kató, aki úgy véli, az év első napján egyértelmű üzenetet kapott az értelmetlen halált halt hírességtől. 
„Bernátot jól ismertem. 2010-ben találkoztunk először egy díjátadó gálán, ahol hosszan beszélgettünk a túlvilágról érkező jelekről, az angyalokról. Nagyon érdeklődő volt a témában és elmondta nekem, hogy amióta csak az eszét tudja, figyeli és megpróbálja értelmezni az éteri jeleket, melyek körülvesznek minket. Nem voltunk napi kapcsolatban, de sokszor futottunk össze és mindig jó ismerősként üdvözöltük egymást. Ezért is történt nagyon gyorsan az 'összekapcsolódás' a halála után” - mondta az ismert médium, akit teljesen letaglózott a tragédia híre.
 
Kiss Kató halottlátó
Fotó: Ripost
 
„Ahogy tartottunk hazafelé egyre inkább elhatalmasodott rajtam a szomorúság. Képtelen voltam kiverni a fejemből a tragédiát. El is kezdtem keresni a közös képünket, hogy egy posztban emlékezzek meg róla. Abban a pillanatban, amikor a bejegyzésem megjelent a közösségi oldalon, megszólalt a rádióban Máté Péter Elmegyek című dala, ami abban a helyzetben teljesen új értelmet nyert számomra. Egyértelmű üzenet volt ez Bernáttól, amit ütemes kopogás követett, mintha csak morze jelek lettek volna. Ketten ültünk az autóban a síri csendben és a kopogás addig nem szűnt meg, amíg vissza nem kopogtuk mindketten a ritmust. Eközben moziszerű képek villantak fel előttem Bernát életéből, ő pedig mosolygott. Azt sugározta, hogy hálás az életéért és hogy sajnálja, hogy így ért véget” - számolt be a megrázó „találkozásról” Kiss Kató halottlátó.

forrás: ripost.hu - promotions.hu

- - - - - 

Babicsek Bernátra emlékezünk - videó
forrás:Turay Ida Színház 
 Karácsonyi meglepetésként toppantál be hozzánk 2 évvel ezelőtt. Egy pillanat alatt vettél le mindenkit a lábáról a mosolyoddal, a zenéddel, a kedvességeddel, az elbűvölő lényeddel.

2022. január 22., szombat

Ara Rauch: Csak engedd meg


Bolondnak nézték, amikor beszélt az angyalról, tehát abbahagyta. Amikor először érezte az érintését, látta libbenő mogyorószőke haját, szeretetet sugárzó mogyoróbarna szemét, elmondta a férjének, pedig előre sejtette a várható negatív reakciót, de a csoda élménye kikívánkozott belőle: meg akarta osztani azzal, akit szeretett. 
 
 
- Micsoda baromság ez? – förmedt rá a férje. – Még a végén asztalt táncoltatsz itt nekem!

A durvaság végigzúdult rajta, összetörte az örömöt és az éledő álmot. Bizonytalanság fogta el, kételkedni kezdett abban, hogy valóban látta-e, amit látott, érezte-e, amit érzett.

A barátnője furcsálló tekintetet vetett rá, és óvatosan megkérdezte:

- Amúgy jól vagy? Nem szédülsz? Nem fáj a fejed?

A barátnője férje pedig, aki a másik szobában „véletlenül” meghallotta, miről beszélnek, megállt az ajtóban és kategorikusan kijelentette:

- Képzelődsz. Angyalok nem léteznek, mert nincs a létezésükre tudományos bizonyíték. Álmodtál valamit, vagy fantáziáltál.

Nem vitatkozott, mert az érzés, amit ő akkor érzett, leírhatatlan, megfogalmazhatatlan volt, s az érzés a kőkemény logikával szemben nem állta meg a helyét: szertefoszlott, elillant. Az érzésnek nincsenek logikus észérvei, az csak van. A barátnője férje különben is mindig tudja, mit beszél, rendkívül okos ember, az elmúlt évek alatt minduntalan letorkolta őt a vitákban – biztosan ezt is jobban tudja, gondolta bizonytalanul.

Az angyal azóta nem jelentkezett, pedig már három hét is eltelt, és ő eleinte hívta, várta, de nem érezte többé azt az édes érintést, nem jelent meg előtte a szépséges arc. Gondolkodott, hogyan hívhatná vissza. Akarat, döntött végül. Ha elég erős akarata van, akkor teljesül a vágya, akarattal bármit el lehet érni, gondolta. Szilárd akaratának köszönheti, hogy kitűnő eredménnyel végezte el az egyetemet, akarattal kiszámított időben esett teherbe és programozott időben szülte meg a fiát, erős akaratával tartotta remek kondícióban a testét – az akarat mindent legyőz.

Elkezdett hát erősen rákoncentrálni, hogy márpedig ő létrehozza ezt a találkozást, egyre inkább megfeszítette az erejét, egyre görcsösebben, egyre makacsabbul szólongatta, hívta az angyalt – de közben furcsamód mintha egyre távolabb került volna tőle. Kétségbeesett, sírt, könyörgött; az angyal nem mutatkozott. Ravaszul felajánlotta, hogy jó lesz, imádkozni fog, még akár templomba is elmegy, ha kell, de az angyal erre sem reagált.

Miután megjárta a reményt követő kétségbeesés, majd a csalódottság stádiumait, az „úgyis minden hiábavaló” kiégett rezignáltsága uralkodott el rajta, s most már ő is elhitte, hogy valóban csak a fantáziája játszott vele, vagy talán álmodott, és az álmot ostobán valóságnak hitte.

Sokat gyalogolt aznap, kisebb bevásárlásokat intézett, és még nem végzett. Sietnie kellett vissza a munkahelyére, de még az áramszolgáltatóhoz is be akart menni egy eléggé nyomasztó számlaegyeztetés ügyében, ám ezt halogatta, amíg lehetett, éppen a kellemetlensége miatt. Így, mivel kissé elfáradt a lába a tűsarkú cipőben, és jólesett volna egy kis pihentetés, inkább a park felé kanyarodott, és megörült, hogy talált egy üres padot a homokozó mellett. Leereszkedett rá. A kellemes tavaszban az anyukák és pöttöm gyerekeik kint zsibongtak a játszótéren. A homokozóban, szinte a lába előtt, egy öt év körüli tejfelszőke fürtös kisfiú játszott, lapátolta a homokot egy vödörbe. Az asszony hátradőlt, sóhajtott, megmozgatta a lábujjait a cipőben. A kisfiú rápillantott, illetve nem is rá, hanem inkább mellé vagy mögé, és folytatta a lapátolást.

- Az angyalod beszélni szeretne veled – szólalt meg magától értetődő természetességgel. Az asszony rámeredt a gyerekre. A szíve megállt egy pillanatra, majd vadul kalimpálni kezdett. Képtelen volt válaszolni: kételkedett benne, hogy jól hallotta-e, és hogy egyáltalán hozzá szólt a gyerek. A kisfiú ismét felpillantott, majd újabb lapát homokot borított a vödörbe.

- Azt mondja, nem tud veled beszélni, mert bezártad magad.

Az asszony kalapáló szívvel, kapkodó lélegzettel, óvatosan megpróbált tájékozódni.

- Te látod őt?

- Ott áll melletted – megint felnézett, megint csak egy pillanatra, elmosolyodott, és újra a tevékenységére figyelt – most a válladra tette a kezét.

Az asszony behunyta a szemét, az öröm már kezdett fényleni a mellkasában, de még nem tudta, nem merte elhinni. Próbálta elképzelni, hogy egy kéz a vállán nyugszik, de nem érezte azt a súlyt, azt a fogást, amit elvárt volna.

- Azt mondja, nem kell akarni semmit. Ne akarattal próbáld megszerezni, csak engedd meg, hogy eléd jöjjön a lehetőség, és a tiéd lesz. Ne az ő ajtaján dörömbölj, mert az övé nyitva van, hanem a tiédet nyisd ki.

Az asszony nagyot lélegzett. Eszébe sem jutott furcsállni a felnőttes szavakat: tudta, hogy a gyerek üzenetet ad át. Igen, este majd időt szakít, és akkor majd megpróbálja így, a tanács szerint. Most nem ér rá, máris rohannia kell, ezt az áramszolgáltatós ügyet el kell intéznie.

- Bendzsi! – kiáltott egy magas hang, amire a kisfiú felfigyelt, és hátranézett. Egy fiatal nő integetett neki egy távolabbi padról, miközben a másik kezével mobiltelefont tartott a füléhez. – Gyere, apa mindjárt értünk jön, megyünk az uszodába!

A kisfiú leborította a vödröt, hogy a homok kis tornyocskát képezzen, feltápászkodott és az asszonyra mosolygott.

- Nem majd este. Most. Szia – és elszaladt. Az asszony döbbenten utána meredt. Most. Valóban, halogatásnak itt nincs helye. A halogatás miatt esetleg lemarad valami nagyon fontosról. Mi lehet ennél fontosabb? Igen, most van az a pillanat.

Megtámasztotta a hátát, behunyta a szemét, kézfejét a combjára helyezte, ellazította a testét és mélyeket lélegzett. Nem kell akarni semmit, csak megengedni, hogy elém jöjjön a lehetőség, gondolt vissza az üzenetre. Hagyom, hogy kialakuljon valami. Engedem, hogy megmutassa magát.

Örvénylő energiát érzett a két tenyerében, enyhe, hűs szellőt az arcán. És az angyal szeretetének érintése áthullámzott a testén varázslatos gyönyörűséggel, ugyanúgy, mint akkor, békességet és nyugalmat hagyva maga után. Egymás szemébe néztek, és ő beleveszett a lélegzetelállító szépség és harmónia áradásába.

Úgy érezte, kiterjed a tudata, akkora volt, hogy körbefogta a padot, már játszótér méretű volt és egyre növekedett, beburkolta a várost, folytonosan tágulva, már az egész Földet körülvette, és ő egy távoli pontból nézett rá, miközben tudta, hogy ott ül a padon, hunyt szemmel, az egész világ középpontjaként. Én vagyok a Föld, gondolta, és cseppet sem csodálkozott. Én vagyok a Minden, tehát minden úgy történik, ahogy nekem szükségem van rá. Ez a valóság.

Hosszú ideig ült ott, megélve a Csodát. Amikor kinyitotta a szemét, az előtte elterülő játszótér hihetetlenül színesnek, fényesen ragyogónak tűnt. Lassan felállt, elindult, s mintha valami védőburokban lépdelt volna. Betért az áramszolgáltató irodájába, és csodák csodája, öt perc alatt sorra került a várt egyórás sorban állás helyett. S amikor elővezette a problémáját az ügyintézőnek, kiderült, hogy félreértés történt, nem kell horribilis összeget fizetnie, mert a szomszédja villanyórájának számát összecserélték az övével.

Kilépett az ajtón, és ismét érezte a gyengéd érintést.

Az angyalod ott áll előtted, és a válladra teszi a kezét. Hunyd le a szemed, és érezd…

- Ara Rauch -

- - - - - - - - 

Ara Rauch: 3 novella, hangoskönyv (Csak engedd meg, Megnyugvás és az Álomfejtés) videó
 Zene: Láng Szilárd  
Szöveg és hang: Ara Rauch 

 Ara Rauch az útkeresők írónője. A Csak engedd meg, Megnyugvás és az Álomfejtés éppen azoknak szól, akik még keresik a bizonyosságot, még csak figyelik az Angyal érintését, még nem teljesen vannak tudatában annak, hogy tényleg mindig ott van, és vigyáz rájuk.

Ara Rauch

2022. január 21., péntek

Honnan tudhatom meg, hogy ki az őrangyalom?

 

Minden léleknek van szellemi segítője, őrangyala, ki aminek nevezi, aki egy nála sokkal fejlettebb lélek, és akinek dolga, hogy figyelemmel kísérje az adott lélek életét, s segítsen neki egyrészt mindent a terv szerint alakítania, másrészt erőt és biztatást adjon számára, ha szükséges és ha kéri.
 

A személye ismert előttünk, amikor odaát vagyunk, azonban itt és most nem szükséges ennek ismerete, s igazából a legtöbb esetben ezt nem is tudjuk meg ittlétünk során. Azt tudni kell, hogy neve úgysincs olyan, mint amit mi most megértenénk (az ismert nevek is csupán földi fogalmak, hogy mégis nevén tudjuk nevezni őket, de ez nem a valódi nevük a segítőinknek), így egyszerűen csak szólni kell hozzájuk, akár gondolatban, akár szóban, oly módon, ahogy nekünk jól esik, és ők azt érzékelni fogják. Tehát a kapcsolat (igaz, legtöbbször csak egyoldalú, hiszen a válaszaikat a legtöbb esetben nem tudjuk most érzékelni) bármikor létrehozható magunk és a szellemi segítőink között, s ez a lényeg, nem az, hogy most tisztában legyünk a személyükkel, amire ahogy írtam az előbb, most nem is lennénk talán képesek.

A lényeg, hogy tudjuk, bármikor meghallgatnak bennünket, de azt is fontos tudnunk, hogy mindig csak annyit tudnak segíteni, amennyi még a megélni szükséges sorsutunkat nem befolyásolja érdemben - s ezt érthető módon az érdekünkben teszik, hiszen különben könnyen hiábavalóvá válna a leszületésünk. Így, ha fordulunk hozzájuk egy kérésünkkel, mindig nagyon fontos hozzátennünk, hogy annyi segítséget kérünk, amennyit megkaphatunk, valamint inkább erőt és kitartást kérünk ahhoz, amit megélnünk szükséges.
 
- Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -
 
 - - - - - - - 

Őrangyal – Csórics Balázs - videó
forrás:Yollee59 
 

2022. január 20., csütörtök

Egy férfi nem tudta, hogy hisz-e a túlvilágban, aztán elhunyt apja üzenetet küldött neki


Noah Michelson mindig is kíváncsi volt a természetfelettire. Gyerekkorában könyörgött a szüleinek, hogy fizessenek elő a Time Life kiadó "Mysteries Of The Unknown" című könyvsorozatára, és órákat töltött a vékony, keménykötésű fekete könyvek lapozgatásával, és bámulta a nagylábúakról és a homályos, megmagyarázhatatlan lebegő fényekről készült fotókat, amelyek formációt alkottak valami magányos hely fölött Új-Mexikóban.
 
 
De a kötet, amit a legmegragadóbbnak talált, a médiumokról szólt. Az a gondolat, hogy egy személy misztikus tranzisztoros rádióként működhet, és üzeneteket fogadhat a túlvilágról, izgatottá tette és megrémítette. Különösen egy nő nyűgözte le, aki egy évszázaddal korábban élt, és szertartás közben ektoplazma szivárgott ki a szájüregéből - olykor ragacsos kéz vagy akár valaki arca formájában -, valahányszor a halottakkal beszélt.

Noahnak annyi kérdése volt: Tényleg visszatérhetnénk, még ha csak néhány másodpercre is, egy titokzatos, elrontott feljegyzés formájában, amit valakinek a fejébe sugárzunk, aki képes felfogni ezeket a kísérteties rádióhullámokat, és ha igen, mit mondanánk? Milyen érzés lenne hallani őket - ha valaki elérné őket, aki elhagyta a Földet, de nem hagyta el teljesen a földi életét?

Ezért elhatározta, hogy kideríti, és megpróbál beszélgetést kezdeményezni szellemekkel a hálószobájában, mielőtt elalszik. Nyílt meghívást adott mindenkinek, aki a házuk mellett lebegett, és azt suttogta: "Ha van itt valaki, aki beszélni akar velem, hallgatom! Ne féljen!"

Sosem volt teljesen biztos abban, hogy a szellemeket vagy magát próbálta-e meggyőzni arról, hogy nincs mitől félni. Nem tudta, mit csinálna, ha valóban megjelenne valaki, vagy isten segéljen, elkezdene csöpögni a füléből az ektoplazma, de ez nem igazán számított, mert soha nem kapott választ.

Mivel továbbra is részese akart lenni ennek a furcsa, varázslatos világnak, amelynek remélte a létezését, de nem volt teljesen meggyőződve róla, ezért úgy döntött, hogy ha nem lehet médium, akkor tanulmányozza őket, és írt a Duke Egyetem parapszichológiai intézetének a tervéről. Ez a '80-as években volt, évekkel azelőtt, hogy kultúránk beleszeretett volna a paranormális dolgokba, és egy kutatóasszisztens volt olyan kedves, hogy az akkor 10 éves Noahnak elküldött néhány durván fénymásolt tanulmányt a pszichokinézisről és a távolbalátásról.

Mire az egyetemre került, rájött, hogy nincsenek nyilvánvaló extraszenzoros képességei, és nem volt elég jó természettudományban vagy matematikában ahhoz, hogy helyet kapjon egy alapítványnál, amely megpróbálja bebizonyítani, hogy létezik élet a halál után, ezért elkezdett beletörődni az egyetlen másik lehetőségbe, hogy meglátogat néhány pszichikust.

Az első élményre egy Minneapolis belvárosában található boltban került sor, amikor 18 éves volt. Ablakában egy neonkristálygömb izzott, az ajtaja mellett pedig egy viharvert szendvicstábla állt. Amikor végre vette a bátorságot, hogy bemenjen, egy középkorú nőt talált ott, aki láncdohányzott egy asztalnál, amelyen egy félig elfogyasztott doboz ázott krumpli, egy csomag tarotkártya és egy kis tévé volt.

Bosszúsnak tűnt amiatt, hogy megszakította az általa nézett "Oprah" epizódot, de intett, hogy üljön le. Miután átadta neki a pénzét, kérte, hogy nézze meg a tenyerét. Csak néhány másodpercig nézte, mielőtt figyelmeztette, hogy egy volt barátnője szelleme tönkreteszi az életét. Hangja egyre halkabb lett, ahogy hangsúlyozta, milyen súlyos a helyzete, de felvidult, amikor azt mondta, ne aggódjon, mert elűzheti a szellemet, ha ad neki még 150 dollárt. Látva, hogy meleg, és soha nem volt randevún, még kevésbé volt barátnője, Noah nem volt lenyűgözve.

Mégis hinni akart. Azt akarta, hogy legyen valami - valakik! - akik várnak ránk a nagy váróteremben a mennyben. Így hát továbbra is pszichikusokhoz járt a 20-as évei alatt... és továbbra is csalódott volt. Nem számít, kivel találkozott vagy hol találkozott velük, soha senki nem adott át neki olyan üzenetet, amely távolról is valódinak, pontosnak vagy személyesnek tűnt. Ha a halottak beszélni tudtak, nem volt mit mondaniuk ezeknek az úgynevezett médiumoknak - vagy neki.

Aztán, amikor 28 éves volt, apjánál tüdőrákot diagnosztizáltak. Soha nem dohányzott, naponta több mérföldet gyalogolt szeretett tibeti terrierjével, Harryvel, és mindig egy maréknyi vitamint és táplálékkiegészítőt vett be a reggelihez. Imádta az életét, a családját - különösen Noah édesanyját - és a munkáját, és addig akart élni, ameddig csak lehet, hogy ameddig csak lehetősége van rá, élvezhesse mindezt.

A rák azonban nem törődött vele.
 
 
Öt hónapon belül a legélesebb eszű, legokosabb, legkedvesebb férfiból, akit valaha ismert, nyavalygó, vonagló, nyögvenyelős, 80 kilós zombi lett. Négy héttel azután, hogy saját horrorfilmjük szörnye lett, meghalt. Noah le volt sújtva.

Anyja, a legkeményebb nő, akit valaha ismert (vagy valaha is ismerni fog), nem csak le volt sújtva, össze volt törve. A szülei több mint három évtizede éltek együtt, és olyan volt a szerelmük, ami csak keveseknek adatik meg, tiszta és megingathatatlan.

Amikor apja elment, anyjának fogalma sem volt arról, hogyan fog tovább élni, és őszintén szólva nem is igazán érdekelte, de ragaszkodott a testvéreihez és hozzá, és valahogy egyik napról a másikra megfeszült, hogy hasonlítson valami a korábbi életéhez. De egyiküket sem tudta megtéveszteni - legkevésbé önmagát -, és tudták, hogy semmi sem lesz már a régi.

Ironikus módon Noah nem próbálta elérni apját, miután meghalt. Halála előtt a médiumok iránti megszállottsága csupán elméleti volt - furcsa hobbi, alacsony téttel járó szabadidős tevékenység, szórakoztató módja annak, hogy 50 dollárt költsön el szombat délután. Most azonban minden más volt.

Álmában meglátogatta néha, és jó volt újra egészségesen - szinte ragyogva - látni régi testében, még ha nem is mondott sokat, de még ez is szinte több volt, mint amennyit elbírt. Egy része attól félt, hogy mi lesz, ha megpróbálja felvenni vele a kapcsolatot, és nem jelenik meg. Ez azt jelentené, hogy tényleg elment? Hogy semmi sem vár ránk odakint? Vagy ami még rosszabb, hogy nem törődött vele annyira, hogy visszatérjen? Egy része pedig félt attól, hogy mi lesz, ha megpróbálja felvenni vele a kapcsolatot, és felbukkan. Ez azt jelentené, hogy nem talált békét? És mit mondana? Vajon szeretné hallani?

Két és fél évvel a halála után egy folyóiratnál dolgozott, és lehetőséget kapott arra, hogy interjút készítsen egy médiummal. Ennek az embernek olyan híre volt, hogy olyan dolgokat tud, amelyeket az embereknek nem kellene tudniuk, és kíváncsi volt, hogy képes-e megtenni azokat a dolgokat, amelyekről annyian mások azt állították, hogy képes rá. Egy manhattani étteremben találkoztak, amely állítólag kísértetjárta volt, és egy meglehetősen könnyed videót forgatott szokatlan képességeiről.

Az interjú jól sikerült. A médium kedves és alázatos volt, és inkább úgy tűnt, mint egy középiskolai igazgató, mint valaki, aki napjait elhunyt rokonok üzeneteinek közvetítésével töltötte. Amikor végeztek, együtt ebédeltek az étteremben, és egy kis baráti beszélgetés után megkérdezte, hogy akar-e egy szeánszt.

Ez váratlanul érte Noah-t. Mivel üzleti céllal volt ott, nem szórakozásból, és mert tudta, hogy több száz dollárt kért, és évekkel előre lefoglalták, nem gondolta, hogy felkínál egy ilyen lehetőséget. Mondta neki, hogy nincs rá szükség, de azt mondta, hogy ez nem baj, és szívesen megmutatja, hogyan működik. Szóval, beleegyezett. Hazudott volna, ha azt mondja, hogy nem érdekli, hogy apja megjelenhet-e, de nem is akarta, hogy felkeltse benne a reményt.

Amikor Noah felkeresett egy pszichikust, mindig ugyanazt a protokollt használta: nem adott több információt a kelleténél, csak "igen" vagy "nem" választ adott, és mindig a kérdésekre várt, például: "Ismer valakit, akinek J-vel vagy M-el kezdődik a neve?" vagy "valaki meghalt valamilyen betegséggel a mellkasában?", amelyek gyanúsan homályosak és tetszőleges számú emberre vonatkozhatnak. Azt akarta, hogy ez az ember más legyen, mint a többi médium, akit látott, de nem akarta megkönnyíteni a dolgát.

Azzal kezdte, hogy elmondta, hogy egy alacsony, hangos, vörös hajú nő áll mögötte, aki magára mutogatott, és azt mondta: "Ethel".

"Ethel! Ethel! Ethel! Gyakorlatilag kiabál. Ez a nagymamája?" - kérdezte.

Noah megdermedt.
 
 
Apjának édesanyja alacsony, hangos vörös hajú nő volt, és pontosan úgy nézett ki, mint Ethel Merman színésznő - annyira, hogy így hívták őt. Nyilvánvaló, hogy sok nagymama alacsony és nagy a szája, és van, akinek vörös a haja, és van, akit Ethelnek hívnak, de a négy dolog kombinációja elgondolkodtatta, hogy vajon valami szokatlan van-e kibontakozóban. Sőt, mivel a neve valójában nem Ethel volt - ez csak egy becenév, amit a családja adott neki -, ez az ember nem találhatta volna meg a Google-on. Mondta neki, hogy érti, amit mond, de nem mondta meg, hogy pontosan melyik rész jelent valamit számára. Mégis, mindössze 30 másodperc múlva hivatalosan is felkeltette a figyelmét.

A következő 10 percben az emberek és az események összemosódtak, és olyan megjegyzések voltak, mint például: "Van itt valaki, akinek péksége volt a 20-as vagy 30-as években, és a kis pitéiről ismerték." Mivel Noah nem sokat tudott a tágabb családjáról vagy az őseiről, a legtöbb nem jelentett számára semmit, de tetszett, hogy konkrét részleteket közölt vele, még ha egyiket sem tudta megerősíteni vagy cáfolni.

A nő megjelenésén kívül, aki a nagymamája lehetett, a legtöbb esetben olyan érzés volt, mintha egy barátja fényképalbumát lapozgatná, vagy valaki más családjának összejövetelén venne részt. Sok ember, akit nem ismert, megjelent köszönni, de egyiküknek sem volt igazán mondanivalója, és ami a legkiábrándítóbb, apjának nyoma sem volt.

A médium hirtelen felegyenesedett a székében.

"Ó. Van itt egy férfi Ethellel. Szerintem a fia. Jelent ez önnek valamit?" - kérdezte.

"Igen," - válaszolta, talán túl lelkesen.

"Nemrég elhunyt az apja, Noah?" - folytatta.

"Igen."

"Azt hiszem, ez ő, és üzenete van. Akarja hallani?"

Erősen beszívta a levegőt, és tovább tartotta benn a lélegzetét, mint amennyire szerette volna.

Tényleg az apja lehet? Vajon annak az embernek a szelleme, aki a legmélyebb, legsötétebb, legmélyebb álomba zuhanáson kívül semmi más létezésében nem hitt, aki nem hitt a szellemekben, sem Istenben, sem a mennyben, sem a pokolban, sem abban, hogy a halál után bármi más létezik, milyen titkot árulna el neki, amit még életében nem tudott megosztani?

"Igen, hallani akarom," - mondta neki Noah.

"Oké. Nagyon világosan mondja ezt - nagyon tisztán hallom - 'Mondd meg Ruthnak, hogy szeretem.'

Noah egész teste elzsibbadt. Anyja középső neve Ruth volt, és bár senki nem hívta így, amióta a szülei együtt voltak, apja Ruthie-ként emlegette. Lenyűgöző volt, de egyáltalán nem meglepő. Ha apja kapna még egy lehetőséget, hogy bárkinek bármit mondjon, ez lenne az.

"Ó, van még valami. Azt akarja, hogy mondja meg Ruthnak, hogy most megszabadulhat a nyakkendőitől. Azt mondja, ideje elengedni őket."

Noah ismét megdöbbent. Apja ügyvéd volt, és hihetetlen nyakkendőgyűjteménnyel rendelkezett. Amikor nyaralni ment, vett egy nyakkendőt bármely országban, amit meglátogatott, és az óráitól eltekintve, amelyeket néhány héttel halála előtt adott a testvéreinek és neki, azok voltak a kedvencei. Azt is tudta, hogy bár apja évekkel korábban meghalt, anyja még mindig nem tudott megszabadulni a dolgaitól.

A testvérei és ő sem erőltették a dolgot. Úgy gondolták, nem árt, ha apjuk szekrénye úgy marad, amíg készen nem áll - még ha ez további 10, 20 vagy 50 évig is eltart. De itt volt az apja, anyja legnagyobb bajnoka és rajongója, aki megragadta az alkalmat, hogy megpróbálja közelebb hozni a lezáráshoz.

A túlvilági közvetítés nem sokkal ezután véget ért, és Noah megköszönte a médiumnak. Visszatérve az irodába, teljesen átjárta testét az imént történtek energiája és különlegessége. Úgy érezte magát, mintha három hálaadásnapi vacsorát evett volna, majd egy hétig hullámvasúton utazott volna. A gyomra remegett, a feje dübörgött, és a szíve 16-szor nagyobb volt a mellkasához képest.

De mi is történt pontosan? Honnan tudhatta ez az ember ezeket a dolgokat? Lehetséges, hogy rákeresett az interneten és megtalálta apja gyászjelentését? Anyja középső nevét? Fényképet a nagymamájáról? De mi a helyzet Ethellel? És honnan tudhatott volna az apja szekrényében még mindig ott lógó nyakkendőkről? Csak sejtette, hogy sok ügyvédhez hasonlóan neki is sok volt belőlük, és mint sok özvegynek, anyja még mindig nem szabadult meg tőlük?

Hinni akart, de nem tudta lerázni a szkepticizmusát. Túl sok tapasztalatot gyűjtött túl sok hamis médiumtól. Ennek ellenére megértette, miért költenek olyan sokan annyi pénzt médiumokra - gyakran többet, mint amennyit el kellene költeniük. Bármennyire csekély is az esély, hogy hallja apját, túl csábító volt ahhoz, hogy visszautasítsa, és a vele való kapcsolatfelvétel, bármilyen valószínűtlen is, mámorító volt.

Noah ezután felhívta az anyját. Nem volta benne biztos, hogy el fogja hinni, amit mondania kell neki, de azt akarta, hogy hallja.

"Anya, most fejeztem be az interjút azzal a médiummal, és azt állítja, hogy apa megjelent," - mondta neki.

"Mi?!" - válaszolt hitetlenséggel és izgatottsággal.

"És volt egy üzenete. Azt mondta: 'Mondd meg Ruthnak, hogy szeretem.'"

Noah hallotta, hogy anyja sírni kezd.

"Ez még nem minden... Tudom, hogy még nem szabadultál meg apa cuccaitól..."

"Hát...," - mondta könnyek között.

"Mit?" - kérdezte Noah.

"Ezt nem mondtam el, de néhány héttel ezelőtt végre elvittem az egészet a Goodwill-hez," - mondta.

"Ó... ez olyan furcsa. Mert 'apa' azt akarta, hogy mondjam el, hogy megszabadulhatsz a nyakkendőitől. Azt mondta, ideje elengedni őket."

Anyja zokogni kezdett.
 
A szerző (balra) nyaralt édesapjával Új-Zélandon 2004-ben

Amikor végre levegőhöz jutott, így szólt: 
"Noah... az egyetlen dolog, amitől nem szabadultam meg, azok a nyakkendői voltak. Még mindig a szekrényben vannak. Egyszerűen nem tudtam..."

Ekkor már mindketten sírtak.

Még ha a médium sejtette is, hogy apjának van nyakkendőgyűjteménye, és még ha sejtette is, hogy anyja két és fél éve ragaszkodik hozzájuk a halála után, akkor sem tudhatta volna, hogy ez volt az egyetlen, amit megőrzött. Ezt csak az anyja tudta. Ez egyszerűen túl sok volt.

Azóta több médiumot is meglátogatott, de apja soha többé nem jelentkezett. Ha tényleg ő volt aznap, akkor talán pontosan azt mondta, amit mondania kellett, majd azt gondolta: Bízom benne, hogy mindannyian megfogadjátok azokat a dolgokat, amiket tanítottam, amikor veletek voltam, és folytatjátok az életet.

Talán apja orrszarvúként vagy burgonyaként reinkarnálódott, vagy vadonatúj emberré, aki ugyanazokat a régi emberi dolgokat csinálja valahol a bolygó másik oldalán. Lehet, hogy nem ő volt, és becsapták őt. Talán amikor meghalt, tényleg meghalt és nincs tovább.

De Noah tud valamit.
 
Tudja, hogy anyja azt hiszi, hogy apja ott van valahol, vigyáz rá, szurkol neki, és várja, hogy csatlakozzon hozzá, és boldog, hogy a tapasztalata jelentett neki valamit, megszilárdította őt, és talán minden nélküle való napot egy kicsit kevésbé tart nyomorultnak. Tudja, hogy még ha az üzenet nem is volt valós, amit a médium mondott, mindig szívesen fogad bármilyen emlékeztetőt apja túlvilági szeretetéről és arról, hogy ez hogyan alakította őt.

Tudja, hogy nem beszélünk eleget a halálról, és mivel nem tesszük, azok, akiket hátrahagyunk, különösen magányosnak és hihetetlenül egyedül érezhetik magukat. Tudja, hogy a gyász nem egyértelmű és nem kiszámítható, és bár az idő segíthet, évekig - vagy örökké - elhúzódhat, és akkor sújt le ránk, amikor a legkevésbé számítunk rá. Tudja, hogy minél távolabb jut apja halálától, annál nehezebb itt tartani őt magával, hallani a hangját, és annál keményebben kell dolgoznia azon, hogy az életéhez kösse őt.

Tudom, hogy hisz az emlékekben, az általuk hordozott súlyban és szépségben, és hogy mire képesek, ha elalvás előtt csendben felidézzük őket, vagy hangosan kimondjuk és megosztjuk egymással. Tudja, hogy az emlékezés az, ahogy múltunkat a jelenbe vonjuk, és hisz abban, hogy az emlékezésnek meg kell teremtenie, formálnia és átalakítania kell jövőnket.

Nem tudja, hogy apja vele volt-e azon a napon, de azt tudja, hogy ha vette a fáradságot, hogy azon a napon vagy még egyszer visszatérjen ide, pontosan úgy térne vissza, ahogy tette, nem kevesebbért, mint a szerelemért, és hogy minden szó, amelyet bármilyen médium által közöl, az nem más, mint varázslat, és egy igazi ajándék.

- forrás: ujvilagtudat.blogspot.com - huffpost.com
 
- - - - - - 
 
Élet a halál után: értelmesen a túlvilág bizonyítékairól - videó
forrás:Milán Zavatszki

2022. január 19., szerda

A macskaterápia valóság

 

Egy nap Londonban, egy olyan intézetben, ahol embereken alkalmazható terápiákat tanulmányoztak, egy Marta nevű macska lépett be a laboratóriumba.
Ahogy elhaladt az alacsony frekvenciájú áramgenerátorok mellett, az érzékelők megbolondultak. A tudósok megmérték a macska elektromágneses mezejét, és rájöttek, hogy a macska képes volt helyettesíteni a drága generátort: a mezeje erősebb volt. Az alacsony frekvenciájú áramot krónikus gyulladások kezelésére használják.

Ezt a váratlan eredményt követően kísérletet végeztek: az emberek egyik csoportját alacsony frekvenciájú áramgenerátorral kezelték, míg a másik csoportnál macska volt a kezelés helyén.
Az eredmény az volt, hogy azok, akik macskaterápiában részesültek, mind meggyógyultak, míg a másik csoportban csak a betegek fele gyógyult meg. 

A macska szőre alacsony frekvenciájú áramot termel, míg a szőrszálak közötti érintkezés erős elektromos mezőt hoz létre. Ezek az áramlatok a gyulladás fókuszpontjára hatnak, és elpusztítják a mikrobákat.
Egy macska akár 5 modern alacsony frekvenciájú áramgenerátort is helyettesíthet. Maga a macska nem szenved kárt, sőt, tudja, mikor kell befejezni a foglalkozást, és gondoskodni magáról. 

A macskaterápia különösen hatékony az ízületi és nőgyógyászati betegségek kezelésében. A nők egyszerűen a hasukra helyezhetik a házimacskát, és húsz percig simogathatják, hogy terápiás hatása legyen.
A terápiás macskakontaktus javítja a vérkeringést és regenerálja a szöveteket. 

A macskák körömmel végzett masszázsa valójában reflexpontokra hat, hasonlóan az akupunktúrás tűkhöz.
A macskák dorombolása szintén (hang)terápia; a dorombolás erősebb, mint az ultrahangterápia (a macska maga is dorombol, hogy gyógyítsa magát, az örömdoromboláson kívül).

A dorombolás frekvenciasávja (25-50 Hz, 150 Hz-ig terjedő csúcsokkal) erősíti a csontokat, javítja az agyi keringést, stabilizálja a vérnyomást és a szívritmust.

A macskák tudják, hogyan alakítsák át a betegség energiáját, tudják, hogyan cseréljék ki energiájukat az emberi energiával (el kell mondani, hogy a macskák energiája nagyon hasonló az emberi energiához).

Vannak "jin", energiahiányos betegségek (neuraszténia, ízületi gyulladás, hipotenzió, krónikus fáradtság), amelyek kezeléséhez a macskát úgy kell elhelyezni, hogy a feje a bal oldalon, a teste hátsó része pedig a jobb oldalon legyen. Ezekre a betegségekre inkább a fehér macskák lennének alkalmasak. A "jang" betegségek (magas vérnyomás, szívroham, szélütés) esetén a macskát fordított helyzetben helyezik el; ezekre a betegségekre a fekete macska megfelelőbb lenne.
A szürke és a tigris macskák "univerzálisak" és mindent meggyógyítanak, míg a vörös macskák pozitív energiával töltik fel emberüket. 

Van egy elmélet, amely szerint a macska az egyetlen állat, amely képes elnyelni egy kis negatív energiát, ezért látunk néha macskákat a számítógépek és elektromos készülékek tetején.
A macska érzékeli, ha az emberi test egy bizonyos pontján megváltozik az energiapotenciál, rápihen, és így sikerül egyensúlyba hoznia az emberi energiarendszert. A macskaterápia képes felszívni a belső vérömlenyeket, nem beszélve a sejtcserék helyreállításáról. Azok, akik szeretik a macskákat, kevésbé fordulnak orvoshoz, mint azok, akik kerülik őket.

... Egy macskát nem lehet arra kényszeríteni, hogy bánjon az emberével; szeretetnek és bizalomnak kell lennie kettejük között, és a macskák nagyon érzékenyek arra, hogyan bánnak velük. A macska képes meghalni is, ha gazdája túl sok negatív energiát halmozott fel. 

Szerző ismeretlen

forrás: Happy therapy - Erika Gyémánt

- - - - - - - - -

Sziámi cica dorombolás - videó

2022. január 6., csütörtök

Soma Mamagésa: Tudatosan készülök a kicsekkolásra, hogy gyönyörű legyen majd

 

Soma Mamagésánál jártunk. Régen hallottunk róla: nem szerepel celebműsorokban, bulvárlapokban, nem nagyon ad interjúkat, úgyhogy szerettük volna megtudni, mivel telnek a napjai. A kertjéből származó bodzából és akácból készített őrületes kézműves teáját kortyolva szóba kerültek alvók és ébredők, de még egy álomprojekt is. Interjú energiák áramlásáról, belső hangról és arról, milyen lesz majd életünk végén a távozás. 

Varga Jennifer / 24.hu

Az interjúszervezésnél az első javasolt dátumra azt mondtad, nem jó, mert kurzust tartasz a Pilisben. Mifélét?

Évek óta szervezek intuíció- és belsőerő-fejlesztő együttléteket. Régóta csak azt csinálom, ami intuícióból nekem is lejön, ami engem is izgat – olyasmibe nem megyek bele, ami rutin vagy unalmas. Az intuíciófejlesztés amiatt is izgalmas, mert a legnagyobb tudás, ha súg a kis hang. Általában péntek délben találkozunk, és vasárnap estig számos gyakorlatot végzünk: testmunka, hangfürdő, transzlégzés, transztánc, transzmeditáció, kontrollmentes állapotok létrehozása.

Nem biztos, hogy tisztában vagyok vele, mit jelentenek ezek a szeánszok.

Az egyik gyakorlatban párokban voltunk. Az egyik fél kendővel bekötött szemmel lefeküdt, a másik mindenféle csirim-csöröm hangszerekkel, dobbal, kézzel hangokat adott ki – előbbiek pedig el tudták dönteni, hogy távolabbi vagy közelebbi hangokra fókuszálnak. Na, és ebből lett egy olyan transzállapot. Képzeld el, hogy magától összeszövődött az egész zenévé. A ritmus nem gyorsult, nem lassult, ami azért fontos, mert abban van a transzerő, amikor az ütemet feszesen tartjuk. A végén volt már üvöltés, kiabálás, ritmikus kántálás – akiknek le volt kötve a szemük, azt mondták, rendesen tripjük volt, intenzív belső utazásokat éltek át. Volt, aki azt állította utána, hogy az előző életeibe ment vissza. De ez csak egy a végtelen sok gyakorlat közül.

Mi a célja egy ilyen gyakorlatnak?

Ennek egészen konkrétan az, hogy tudatosan el tudjuk dönteni, melyik irányba fókuszálunk. Én döntöm el, hogy a zsarnok főnökömre, az idegesítő, kötekedő anyósomra koncentrálok, vagy inkább megpróbálom átirányítani a figyelmem a távolban csörgedező patak hangjára. Azaz szelektálok, és van, amire azt mondom, bocs, nekem ez nem kell, ennek nem adok figyelmet. Ugyanez a helyzet a zajjal, ami most jön a világból. Ezek mintázatok, amiket utána a hétköznapi élet mindenféle helyzetében használhatsz.

A két nagy politikai szekértábor, vagy az oltottak és oltatlanok óriási és egyre szélsőségesebb, egyre betegebb háborúja. Arra akarok én figyelni? Nem, bocs. 
 
Varga Jennifer / 24.hu

Milyen energiákkal, tapasztalatokkal térsz haza egy ilyen elvonulás után?

Rendkívül lefáradok, viszont ez olyan fáradtság, hogy közben meg eufóriában vagyok, teljesen módosult tudatállapotban, mert rengeteg ingert és információt kell feldolgoznom. És rengeteg ölelést: szétöleljük egymást, el sem hinnéd, mennyire ki vannak az emberek éhezve rá. Úgy tanítják, egy ölelésnél kell legalább három közös légzés, ilyenkor érzed, hogy szinte kinyílik az egész szívtér. Szerintem az egész bolygónak, ami épp óriási brutál-giga-megaváltozáson megy keresztül, a kulcsa a szívtér: hogy nyílik-e a szív, tudsz-e szívből élni. Aki most agyból él, elveszett ember. Olyan para vár rá, és olyan szorongáshullámok előtt áll, hogy csak együttérezni tudok.

Most, hogy kissé zordabb napokat élünk, nyitottabbak az emberek arra, hogy inkább befelé forduljanak?

Nem mondtam, hogy világ zordabb, csak hogy nagy változásokkal teli időszakban vagyunk. Hogy te mit látsz meg a világból, az épp annyira egyéni, mint az ujjlenyomatod: nincs két egyforma látásmód. Van, akinek ez a világ zordabb, de van, akinek jobb, örömtelibb, még több lehetőséget nyújtó hely lett. Én utóbbi kategóriához tartozom: nekem a koronavírus megjelenése óta több feladatom és munkám van, és még több égi és földi segítséget kapok a dolgaimhoz. Kérdésedre válaszolva: igen, egyértelműen megnőtt az igény a belső munkákra. Elég csak megnézni, hány online és személyes önismereti kurzus, coaching, meditációs vagy családállítós tanfolyam indult újonnan a járvány kezdete óta – ez is azt mutatja, hogy van egy globális ébredési, tudatosodási folyamat.

Mit nevezel spirituális ébredésnek?

Azt, amikor rájössz, hogy minden kérdésedre ott van a válasz belül, és ha fel akarsz nőni, akkor senkitől sem várhatod, hogy megmondja, mit tegyél. Senkitől nem várhatod, hogy jobbá tegye az életedet, és nem hibáztathatsz másokat a problémáidért – nincs olyan, hogy miatta. Ez a rohadt nagy különbség az ébredő meg az alvó között. Az alvó azt mondja: az anyám miatt lettem ilyen, az apám, a zsarnok főnököm, a vérszívó öcsém, az impotens férjem, a kormány vagy az ellenzék miatt lett az én életem olyan, amilyen. A felébredt viszont azt mondja: a létezés milliárdnyi törvényszerűsége szőtte úgy a dolgokat, hogy ez lett – mert minden okkal lett az, ami. A te lehetőséged az, hogy a krízisek ajándékát felismerd, hogy a szarból várat építs, hogy transzformáld, amit kaptál. Anyasebed volt? Apasebed volt? Szar volt a gyerekkorod? Akkor vedd kezedbe a sorsod, és kezdj el dolgozni rajta, mert ez a te tőkéd, és minden jó lehet valamire, ha nem ragadunk bele a sérüléseinkbe. 
 
 Varga Jennifer / 24.hu

Tehát csak hozzáállás kérdése, és mindenkinek van esélye egy jobb életre?

Annyira lesz rossz az életed, amennyi félelem és negatív érzés van benned. Ez az egész változásokkal teli időszak szerintem csodákat fog hozni – szó szerint csodákat (amiket most paranormális jelenségnek vagy akárminek is nevezünk) azoknak, akik mernek magukon dolgozni és tudatosodni. Rosszul járnak, akik a magukban levő félelmeket nem kezdik el átdolgozni, mert mi lesz a félelemből? Agresszió. Elég a legapróbb témát bedobni a közösbe, és mint a koncot a kiéhezett kutyák, úgy szedik szét az emberek, hogy a bennük levő félelmet agresszión keresztül levezessék. Azt hiszem, most letaglóztalak.

Csak kicsit. A spirituális tanítóság jelenleg a főtevékenység az életedben?

Az egyik, ugyanis rengeteg mindent csinálok. A legfontosabb valóban a gyógyítás, tanítás, ami igazából mindig is bennem volt, hiszen már gimiben is én voltam a lelki szemetesláda. Ráadásul, ha ötgyerekes családban születsz legidősebb gyerekként, ahol te pesztrálod a többi négyet, akkor ez véreddé válik. A munkákra visszatérve: van egy életmódportálom, az ujegyensuly.hu, ami pont azért indult öt éve, hogy segítse ezt a hatalmas változást, mert csak a vak nem látta már akkor vagy akár tíz-tizenöt évvel ezelőtt is, hogy itt egy óriási globális átrendeződés lesz. Működtetek egy másik oldalt is, a segitekegycsaladot.hu-t, amelyen a segítségre, támogatásra szoruló és a segíteni kívánó egyén, család vagy közösség egymásra találhat. Bár az ötlet maga egyszerűnek tűnik, a megvalósításnál ezer dologra kell figyelni. Szerencsére vannak okos barátnőim, akik szóltak, hogy, Somita, hát itt keményen figyelni kell az adatvédelemre, kell szakértő, aki a szerződéseket megcsinálja, aki átlátja az egészet. Jelenleg több mint negyvenen csináljuk, és már több mint száz családon segítettünk. És nem csak egyszer: van, akin tízszer-tizenötször, van, akinek házat vett vidéken a támogató, és vannak, akik azt mondták, hogy iskoláztatják a családban a gyereket, azaz mindaddig segítenek, amíg szakmája vagy érettségije nem lesz.

Emellett írom a tizenkettedik könyvemet, eddigi fő művemet, A szakrális új nőt. Csináljuk a Vanavan zenekart, tartok online kurzusokat, és készül egy film is, de ez legyen egyelőre titok – csak annyit mondanék róla, hogy az életem az első olyan projektjéhez kapcsolódik, ami színtisztán álomban jött le. 
 
Varga Jennifer / 24.hu

Akkor csak erre az álomprojektre kérdeznék rá.

Megmondta álmomban a kis hang, hogy 2020. 02. 22-én, tehát amikor ebben az évezredben először bejön a legtöbb kettes, hívjak össze legalább kétszáz nőt. Én nem kétszáz nőt hívtam össze, hanem több mint hatszázat, és ezt fel is vettük hat kamerával. Nyolc órán át tartó intenzív szeánsz volt: hatszáz nőt egyszerre transzoltatni spirálban olyan energia, hogy ott kő kövön nem maradt.

Hogy lehet ennyi mindent párhuzamosan csinálni?

A koronavírus-időszakban hihetetlenül strukturált lettem a korábbi önmagamhoz képest, egyre jobban szedem össze magam. Kezdek klárikásodni: ott lakik bennem Klárika, az ügyvezető asszony és cseszeget. Mondjuk azért az ötvenhatodik évemben már ideje is volt, hogy szintet lépjek, és jó érzés, hogy azzal foglalkozok, ami érdekel, mert közben sok minden másra tudok nemet mondani. Ismered ezt az érzést?

Van otthon egy Mikor mondjuk nemet című könyvem, és nagyon érdekel, de egyelőre nemet mondtam arra, hogy kinyissam. De azt így is tudom, hogy fontos tudás.

Bizony, nagyon fontos, hogy meg tudjam különböztetni, mi az, ami a dolgom, és mi az, ami nem. Ez egyébként az érett évek egyik ajándéka. 
 
Varga Jennifer / 24.hu

Azt mondtad valahol, hogy képes vagy lehívni energiákat. Ezzel hogyan szembesültél?

Bárki képes, csak szerintem az embereknek nincs hitük hozzá. Hogyan szembesültem vele? A nagy áttörés huszonkilenc éves koromban volt. Nagyon tipikus, hogy az úgynevezett spirituális felébredést krízis, baleset vagy betegség előzi meg, és nekem is így volt: egy hangszalag-gyulladásból kialakult egy csomó – elment a hangom teljesen, másfél hónapig folyamatosan köhögtem, de ezt úgy értsd, hogy éjjel-nappal, tehát már vér jött a torkomból. Szörnyű volt, aludni sem tudtam. Négy antibiotikum-kúra után a gégészeten azt mondták, hogy a csomót le kell metszeni. És akkor, 1995-ben az egyik legrégebbi, legjobb barátnőm Pestre jött kineziológia tanfolyamra. Nálam lakott a tanfolyam alatt, és azzal a kezdetleges tudásával gyógyítgatott kedden, szerdán és csütörtökön, majd úgy mentem pénteken reggel nyolcra a műtétre, hogy már nem volt ott a csomó. És ezzel elindult egy óriási változás az életemben.

Kicsit konkrétabban?

Öt hónapig nem dolgoztam. Életemben először rákattantam arra, hogy egyedül legyek. És az én elképesztő férjem, Gyuri, a türelem olimpiai és világbajnoka egyetlen rossz szót sem szólt erre. Hanna lányom akkor kétéves volt, a kisfiam, Lázár pedig három és fél, elvittem őket reggel a bölcsibe meg az oviba, felültem a bringára, kitekertem a bányatóhoz. Akkor még nem menő Lupa-tó volt, alig járt arra ember. És amíg a gyerekek a bölcsiben, oviban voltak napi hat-hét órát, én ültem a tónál és néztem a vizet. Aztán egy idő után már arra is megkértem Gyurit, hogy menjen el ő a gyerekekért, mert nekem muszáj a naplementét látni. És ez a csávó erre sem mondott nemet. A kilencvenes évek közepéről beszélünk, tehát még nem volt mobiltelefon, nem vittem könyvet, sem tollat, csak ott voltam csendben. És akkor és ott megtapasztaltam, hogy ha bedobok egy kérdést magamnak, és elhajítom, mint egy bumerángot, nem rágódom rajta tovább, akkor mindig visszajön a válasz. Mindig, minden kérdésemre ott van a válasz belül. És onnan tudom, hogy az a belső hang válasza, mert azzal jön egy energialöket is.

Már huszonéves koromban megtapasztaltam, hogy az energiakérés és -adás működik. 
 
Varga Jennifer / 24.hu

És most be is ugrott egy jelenet: alsó tagozatosak voltak a gyerekeim, nekem egyik este koncertem lett volna, de lumbágóval ébredtem, tudod, amikor se felállni, se felülni nem tudsz, minden mozdulat iszonyúan fáj. Kétségbeesetten zokogtam, és azt mondtam a gyerekeknek: „Megtennétek, hogy hívtok le anyának energiát?”. Nekem fontos volt az a koncert, nem akartam, hogy miattam maradjon el. És akkor jött ez a két kis drága, rátették a kezüket a derekamra, hátamra, és éreztem, ahogy dől az energia. Tíz perc múlva kihúztam magam. Mintha elvágták volna a fájdalmat. És ezt azóta is nagyon sokszor megtapasztalom: fejfájásokat szedek ki, migrénes csajoknak sorra mulasztom el a fájdalmait. Ebben élek, ezt tapasztalom. De amúgy ez mindenkinek működik, csak a hitetlenség nagy ellenség ezen az úton.

Van egy olyan érzésem, hogy nem a számládra érkező összegekről tájékoztató sms pittyegése motivál. Mi hajt, mit szeretnél elérni, mit látsz magad előtt, amikor célokat fogalmazol meg?

Amióta teljesen el tudtam engedni a pénzen való aggodalmaskodást, nincsenek anyagi gondjaim. Tudom, hogyha teszem a dolgom, jön a pénz. Sokáig érdekelt az is, hányan követnek a közösségi oldalakon, aztán egyszer csak rájöttem: nem mindegy, hogy kétszázan lájkolnak, kétszázezren vagy kétmillióan? Mi lesz jobb tőle? Ma már nem izgatnak a lájkok, egyszerűen jól szeretném magam érezni. Élvezni azt, amit csinálok. Jó érzés látni az örömöt, amikor másoknak adsz. Az is jó érzés, hogy minden külső visszajelzéstől függetlenül tisztában vagyok az értékeimmel. Nagyon megosztó személyiség voltam, kaptam hideget, meleget, főleg a Megasztár idején: sétáltam az utcán, odajött valaki, azt kiabálta nekem, hogy büdös kurva vagyok és körbeköpködött.
 
 Varga Jennifer / 24.hu

Olyan volt, mint egy rituálé. De olyan is volt, hogy valaki térdre borult előttem, és azzal jött, hogy istennő vagyok. Nem. Nem vagyok sem istennő, se büdös kurva – meg kell tanulni, hogy nem mások visszajelzései határoznak meg engem, én ahhoz már öreglány vagyok. Hogy mi motivál? Nagyot mondok, de szeretnék ebben az életemben megvilágosodni. Eljutni az önmagam teljes, feltétel nélküli szeretetéig. Szeretnék a jelenben lenni, mert az olyan felszabadulás, ami mindent megváltoztat. Megváltoztatja azt a nagyon fontos dolgot is, hogy hogyan lépsz át a másik oldalra. Tudatosan szeretnék átmenni, felkészülni az átmenetelre, meditációval átlépni, amikor jön a kicsekkolás. A harmadik mexikói utamon egy sámán a legerősebb gombát adta nekem, és az az utazás, az a gombás trip megmutatta nekem, hogy gyönyörű lesz a halál. Csodálatos lesz átmenni.

forrás: Borovitz Tamás  - Varga Jennifer / 24.hu

- - - - - - - - 
 
 Pezsgő - Soma Mamagésa - videó
forrás: alfoldtelevizio