2022. január 24., hétfő

Halottlátónak üzent a túlvilágról Babicsek Bernát



Babicsek Bernát halálhírét január 1-jén délután jelentették be. Ezzel egy időben Kiss Kató, az ismert halottlátó érezni kezdte a fiatal színész lelkének jelenlétét.
 

Amikor Kiss Kató meghallotta a rádióban, hogy Babicsek Bernátot holtan találták saját otthonában január 1-jén, azonnal rátört a szédülés. Nem sokkal később az ismert halottlátó megtudta, hogy a fiatal színész feltehetően füstmérgezésben veszítette életét, miután tűz ütött ki solymári otthonának konyhájában.
 
Babicsek Bernát halálhíre mindenkit lesújtott 
Fotó: Ripost / Szabolcs László

A halottlátó – aki korábban több esetben is segítette már a rendőrség munkáját azzal, hogy megtalálta eltűnt személyek holttestét – jól ismerte a zenészként is népszerű Babicsek Bernátot, ezért nagyon hamar létre is jött a „kapcsolódás” közte és színész között.

„Éppen vendégségben voltunk, amikor megtudtam hírt, hogy Bernát az életét vesztette. Abban a pillanatban erős szédülés lett úrrá rajtam és a testemet elöntötte a melegség, ami minden esetben azt jelzi számomra, hogy összekapcsolódtam egy elhunyt személy lelkével”- kezdte a ripost -nak megtörten Kiss Kató, aki úgy véli, az év első napján egyértelmű üzenetet kapott az értelmetlen halált halt hírességtől. 
„Bernátot jól ismertem. 2010-ben találkoztunk először egy díjátadó gálán, ahol hosszan beszélgettünk a túlvilágról érkező jelekről, az angyalokról. Nagyon érdeklődő volt a témában és elmondta nekem, hogy amióta csak az eszét tudja, figyeli és megpróbálja értelmezni az éteri jeleket, melyek körülvesznek minket. Nem voltunk napi kapcsolatban, de sokszor futottunk össze és mindig jó ismerősként üdvözöltük egymást. Ezért is történt nagyon gyorsan az 'összekapcsolódás' a halála után” - mondta az ismert médium, akit teljesen letaglózott a tragédia híre.
 
Kiss Kató halottlátó
Fotó: Ripost
 
„Ahogy tartottunk hazafelé egyre inkább elhatalmasodott rajtam a szomorúság. Képtelen voltam kiverni a fejemből a tragédiát. El is kezdtem keresni a közös képünket, hogy egy posztban emlékezzek meg róla. Abban a pillanatban, amikor a bejegyzésem megjelent a közösségi oldalon, megszólalt a rádióban Máté Péter Elmegyek című dala, ami abban a helyzetben teljesen új értelmet nyert számomra. Egyértelmű üzenet volt ez Bernáttól, amit ütemes kopogás követett, mintha csak morze jelek lettek volna. Ketten ültünk az autóban a síri csendben és a kopogás addig nem szűnt meg, amíg vissza nem kopogtuk mindketten a ritmust. Eközben moziszerű képek villantak fel előttem Bernát életéből, ő pedig mosolygott. Azt sugározta, hogy hálás az életéért és hogy sajnálja, hogy így ért véget” - számolt be a megrázó „találkozásról” Kiss Kató halottlátó.

forrás: ripost.hu - promotions.hu

- - - - - 

Babicsek Bernátra emlékezünk - videó
forrás:Turay Ida Színház 
 Karácsonyi meglepetésként toppantál be hozzánk 2 évvel ezelőtt. Egy pillanat alatt vettél le mindenkit a lábáról a mosolyoddal, a zenéddel, a kedvességeddel, az elbűvölő lényeddel.