2018. április 30., hétfő

A kísértetvadász



 A legtöbb kísértethistóriában az esetek nagy része úgy kezdődik, hogy adott család beköltözik egy általuk ismeretlen házba, ahol aztán mindenféle szörnyűségek várnak rájuk. Néha azonban akadnak kivételek, mint az alábbi történet, ahol a család megszokott otthonába vitte haza a gonoszt.


Stacey Jones paranormális nyomozó, munkájából kifolyólag hitt a természetfölötti jelenségekben, de mély érintettségű, személyes élményei még nem voltak. A korábbi rendőrtiszt az emberi lélek kutatására kamatoztatta tudását, de egy alkalommal hibázott és 15 éves fia komoly veszélybe került.

Stacey 1997-ben alapított egy szellemvadász ügynökséget New Yorkban. Emellett rendszeresen járt előadásokat tartani a kísértetekről. Férje Lloyd, és fia Jamie sokszor elkísérték a különböző órákra. Lloyd ugyan nem hitt a természetfeletti erőkben, Jamie viszont nagyon élvezte anyja munkáját és szerette hallgatni előadásait.

Egy alkalommal Stacey megfigyelést végzett az egyik temetőben, mert sok bejelentés érkezett a környező lakosságtól, hogy éjszakánként szellemeket, árnyakat látnak. Ilyen esetekben első dolga volt, hogy alapos jelentést írt a helyszínről és megbizonyosodott afelől, nemcsak hisztérikus bejelentésekről van-e szó. Bár a megfigyeléseire soha nem szokott magával vinni családtagot, most az egyszer úgy alakult, hogy két kollégáján kívül a fia is vele maradt a temetőben egész éjszaka.


Teljesen ártalmatlannak tűnt az egész. A két kolléga a temető egy másik pontján maradt, míg Stacey és Jamie a sírok közötti utakat járták. Jamie nagyon élvezte a kiruccanást és a sírkövek közötti szlalomozást. Az egyik kolléga Jamie kezébe adta az ún. varázsvesszőt, de Stacey nem hitt benne, hogy bármit jelezni tudna. A varázsvessző elvileg a föld alatti ionizált anyagok, mint a víz vagy a fém felkutatására szolgál. Ez esetben nyilván más célra akarták használni. Még jóideig bolyongtak a sírkövek között, amikor a pálcát maga elé kitartva megkérte a fiú az anyját, mondjon egy nevet. Stancey nem hitt benne, de a fiú kedvéért kimondta az első nevet, ami eszébe jutott: „Smith”. „Menj, és keresd Smith-t!” – utasította a pálcát Jamie. Persze nem történt semmi. Eltelt egy kis idő, aztán a fiú felkiáltott. A varázsvessző megmerevedett a kezében és maga után vonta Jamie-t, aztán megállt egy sírkőnél. Lenéztek a feliratra és földbe gyökerezett a lábuk. SMITH – ez volt a kőre vésve. Nagyon megdöbbentek, de aztán Stacey elbagatellizálta a dolgot azzal, hogy a varázsvessző bizonyára fémet érzékelt a földben. Az eset mindenesetre elgondolkodtató. Mennyi esély van arra, hogy feldobsz egy nevet, és pont egy olyan nevű halott sírjához húz a pálca?

Kis idő után anya és fia valahogyan elkeveredtek egymástól, és mire ismét találkoztak, Jamie nem festett túl jól. Test nélküli lépéseket hallottak, mintha körbevették volna őket. A sírok és a fák között fekete árnyak mozogtak, melyek már Stacey-t is megijesztették. Attól félt, hogy árnyékemberek, ezért kézen fogta a fiát és rádión utasítást adott kollégáinak, hogy azonnal pakolják össze a műszereiket. Az árnyékemberek némelyek szerint sötét lények, mások úgy gondolják, negatív lelki energiák, de nem emberi szellemek.


Másnap reggel, amikor Jamie felébredt, fájdalmas seb volt a combján. Ötágú csillagot mintázott. Megmutatta az anyjának, de az azt hitte, hogy a fiú égette bele a húsába. Jamie hiába tagadta, senki nem hitt neki. Ettől kezdve minden rossz lett. Egyre jobban romlott a tanulmányi átlaga, egyre agresszívabb lett, barátai nem voltak és egyértelműen kezdett megváltozni. Levert volt, rossz hangulatú. Csak ült a szobájában és zenét hallgatott. Semmi nem érdekelte. Beszélni szeretett volna az anyjával, de az vagy elfoglalt volt, vagy nem tartózkodott otthon.

Jamie el akarta mesélni az anyjának, hogy érthetetlen módon átrepült a ragasztó a szobáján és nekicsattant a falnak, de Stacey csak azzal volt elfoglalva, hogy a munkájába mélyedjen, és veszekedjen a fiával az intők meg a rossz jegyek miatt. Stacey-nek soha nem volt problémája a gyerekével, de Jamie olyan stílust vett fel, ami egyre kevésbé tetszett neki. Először azzal nyugtatta magát, talán a kamaszkor teszi, de Jamie egyre elviselhetetlenebb lett.

Egyik este az anyja előadást tartott, a nevelőapja dolgozott, ezért egyedül volt otthon. Nyálas, cuppogó hangot hallott és reszketve ment a hang irányába. A konyhából jött. Jamie nagyon kívánta, hogy anyja higgyen neki, de mindig elutasító választ kapott, hiába kért segítséget. Egyik alkalommal azt álmodta, hogy egy akasztott ember lóg a szobájában. Az álom hihetetlenül valóságos volt.

Stacey éppen egyedül tartózkodott otthon és friss ruhát vitt be a fia szobájába, amikor a fehérneműs fiókban megtalálta az egyik eltűnt fülbevalóját. Korábban már sokat kereste és Jamie-t is megkérdezte látta-e, de a fiú letagadta. Aztán kezébe akadt Jamie eldugott bizonyítványa. Minden tantárgyból megbukott. Stacey nagyon dühös volt és komolyan összeveszett hazaérkező fiával. Nem sokkal később a nappaliban rakodott, amikor feltekintett a hálószobákhoz vezető lépcsőre, mert szeme sarkából mozgásra lett figyelmes. Az egyik lépcsőfokon hagyott könyv magától megemelkedett és teljes erőből Stacey-nek vágódott volna, ha nem rántja el időben a fejét. Az asszony ekkor világosodott meg. Házában természetfölötti erő lakott és ő kétségbeesve kutatta könyveiben a választ.

Egy nap leültette Jamie-t és elmondta neki, hogy amikor a temetőben jártak, egy szellem valószínűleg megtámadta és ő kínozza most. Ekkor Jamie fájdalmában felkiáltott. Stacey szeme láttára keletkeztek hasított, vérző sebek a mellén, majd a hátán. Kérte az anyját, hogy állítsa meg az erőt, de a nő tehetetlen volt. Nem tudta hogyan állíthatná le az egészet. Végül ráparancsolt a lényre, hogy hagyja abba, s akkor abbamaradtak a karmolások. Stacey-ben azonban elhatalmasodott a felismerés, hogy nem is egy kísértettel van dolguk, itt nagyobb erejű dologról lehet szó.


Felhívta a kollégáját John Zaffist, hogy segítséget kérjen tőle. Elmondta milyen problémák vannak Jamie-vel és egy nagyon erős szellemre gyanakszik, de amikor a csillagról és a karmolásokról tett említést, Zaffis már tudta, hogy ez nem kísértet. Stacey kétségbeesett. Nem akarta hallani, amit már sejtett, hogy fiát egy démon ejtette foglyul. Elmesélte Zaffisnek, hogy a temetőben Jamie egy varázsvesszővel sétálgatott. Zaffis nem sok jóval bíztatta. Elmondta az asszonynak, hogy a varázsvessző cseppet sem ártatlan jószág, az a pálca egy okkult tárgy. Jamie a pálca segítségével valószínűleg gyanútlanul kinyitott bizonyos ajtókat a két világ között, és a résen egy gonosz lény besurrant, aki azonnal meg is támadta őt. John ördögűzést javasolt.

Jamie persze nagyon megijedt, amikor elmondták neki a helyzetet és eleinte hallani sem akart az ördögűzésről. Végül nagy nehezen belement, de megijesztette, amiért anyján is látta a rémületet. A szertartást egy Larry atya nevű független pap végezte, akinek felesége Debbie, látó volt. Érezte, hogy mit érez az alany és látta, hallotta a démont. A démonok nem szeretik, ha felismerik őket, de Debbie segítségével megtudhatták mi a neve, és így legyőzhetőbbé vált.

A szertartás sikerült és Jamie felszabadult. Lelkéből eltűnt a gyűlölet, az élete rendeződött. Nyomasztó érzései elmúltak, ismét teljes, boldog kamaszkort élhetett. Stacey soha nem bocsátotta meg magának, hogy magára hagyta Jamie-t a temetőben, ám mindaz, amit átéltek, közelebb hozta őket egymáshoz.

(forrás:Discovery Channel/Szellemjárás - csiribusz.blog.hu)

 Stacey Jones - Szellemvadász- videó


2018. április 29., vasárnap

Angyal énekét rögzítették, a világon először! (videó)



Egy zenekar tagjai mesélnek teljes meggyőződéssel arról, hogy koncertjükön egy 3,5 méter magas Angyal énekelt vokált a szólóénekes mellett. Soha ilyen tisztán nem rögzítettek még “idegen” hangot a történelemben! Ez a történet nagyon érdekes, majd meglátod.


Jason Upton és zenekara Louisianában koncertezett (keresztény istentiszteleten egy főiskola auditóriumában), ahol az énekes teljesen eltelt a Szent Lélektől, de ez nála egyáltalán nem ritka. A zenekar egyik tagja, Michael meséli el az első videón a döbbenetes eseményt. Elmondása szerint, rutinszerűen ellenőrizni kezdte koncert előtt a hangberendezéseket, amikor felnézett a mennyezetre és egy ködszerű anyagot látott lebegni ott. Megkérdezte a ház karbantartóját erről, aki lerendezte annyival, hogy nincsenek csövek a mennyezeten, nem tudja mi lehet az. Ekkor Michael megrémülve elrejtőzött a keverőpult mögött. Elmondása szerint, annyira érezte Isten jelenlétét, hogy tudta, VALAMI VAN OTT. Majd egy számára idegen fiú ment oda hozzá – a közönség soraiból -, és nagy hangon kijelentette, hogy egy 3,5 méter magas Angyal áll közvetlenül az énekes mögött a színpadon, szárnyakkal!


Michael elmondása szerint, az Angyalt, csak a fiú látta. Míg a keverőpult mögött volt, a többiek a színpadon, és egyedül Jason énekelte azt a zsoltárt, amit a Szent Lélek közvetített neki, a közönség is csendben volt!

Az alábbi videóban (angolul) Michael magyarázza el, mi történt egész pontosan aznap, amikor énekesüket, Jasont eltöltötte a Szent Lélek és a zenekar valamennyi tagja hallotta az angyali hangot, és amelyet a berendezések is rögzítettek!


Az egyik legszebb hangot fogod hallani, aki Jason mellett vokált énekel majd a felvételen, nagyjából 2:40-től. Tényleg hátborzongatóan szép.

Jason Upton (énekes)

Tisztán hallható, hogy az Angyal együtt énekel vele. Ahogy a dal halad a vége felé, az Angyal éneke egyre hangsúlyosabbá válik. Amikor Jason elkezdett énekelni, akkor ment hátra a fiú szólni Michaelnek az Angyalról, akit az énekes mögött lát. Majd elkezdték kihallani a dalból a másik hangot, és látták, hogy azt is rögzíti a felvevő.

Kíváncsi vagy már az Angyal hangjára, igaz? Hallgasd meg!


Michael nézte a felvevőt és nem akart hinni a szemének. A hangberendezés egyértelműen mutatta, hogy vokál hang is van, de Jason egyedül állt a színpadon! Ekkor azt gondolta, amint vége lesz a dalnak visszajátssza, és ha rajta lesz amit hallott, el fog ájulni. Aztán Jasonra pillantva látta, hogy annak tekintete ingázik, a Szent Lélek hatása alatt áll.

Az istentisztelet után visszamentek a kollégiumba, ahol egy szobában szállásolták el őket. Jason még a Lélek hatása alatt volt, azt mondta Michaelnek, hogy bizseregnek a testrészei, ezért úgy ahogy volt, ruhában lefeküdt, és el is aludt.

Másnap reggel Michael visszament Nashville-be, és lejátszotta a felvételt, amin tökéletesen hallani lehetett az Angyal hangját is! Tényleg majdnem elájult. A stúdióban lévő mérnök szkeptikusan sétált el mellette azzal, hogy ez csak egy pszichoakusztikai anomália, nincs mit piszkálni rajta. Ekkor a férfi kérlelni kezdte, hogy jöjjön vissza és válassza szét az összes hangcsatornát. Erre még hajlandó volt, és amikor elkezdett rajta dolgozni teljesen elképedt, ugyanis egyértelműen úgy hangzott immár, hogy Jason mögött egy másik személy is énekelt. Michael erre megkönnyebbülten felnevetett: “Tudtam, hogy egy Angyal!”

(forrás:http://ujvilagtudat.blogspot.hu- http://illuzio.cafeblog.hu)

2018. április 28., szombat

Feketéné Lendvai Katalin: Szellemek pedig vannak



Szeretném megosztani Önökkel az alábbi történetet, amelyet saját megtapasztalásom által vetettem papírra, hátha tanulságként szolgál valaki számára.

Feketéné Lendvai Katalin

Talán több mint tíz évvel ezelőtt történt, amikor úgy döntöttem, hogy a gyerekek nélkül menjünk el egy hosszú hétvégére, Orfűn kötöttünk ki.
Mivel augusztus huszadika volt, a szálláshelyek zöme már betelt.
Egyetlen szabad szobát, ami aránylag központi helyen volt, egy kis temető mellett álló panzióban találtunk.

Nem tartottam jó ötletnek ezt a helyet, de mivel más lehetőség nem adódott, nem jó érzéssel, de kénytelen voltam bele menni ebbe a megoldásba.

A nap folyamán különösebb dolog nem történt, ez a nap az érdekességét éjszakára tartogatta.
Semmi jelentős dolog nem történt, időben elaludtam. De egész éjjel forgolódtam, nem aludtam jól. Éjfél körül lehetett, mikor arra ébredtem, mintha valami erősen nyomná a mellkasom, amitől alig kaptam levegőt.
Azonnal kinyitottam a szemem, körülnéztem, de közvetlen az ágyam mellett senkit sem láttam. De aztán észrevettem, hogy ágy végénél egy fiatal nő sejtelmes szellemalakja körvonalazódik ki. Régi szabású szürke ruhát viselt, úgy tűnt mintha egy régi korból ragadt volna itt.

Megdöbbentem, nem tudtam mire vélni ezt a dolgot. Láttam a szürke ruhás nőt és mindent megértettem, amit telepatikusan közvetített felém.
Gondolati úton azt kérte, hogy adjam vissza neki az elveszített gyermekét.
Bevallom, nem tudtam mire vélni a kialakuló helyzetet, és azt sem tudtam hirtelen, hogy mit kellene tennem.

Aztán hirtelen eszembe jutott a könyv, amit aznap olvastam.
Arra gondoltam, hogy nem véletlenül olvastam ma pont azt a könyvet, megpróbálok a könyvben leírtak szerint segíteni az asszonyon.
Próbáltam a körülményekhez képest ellazulni.
Behunytam a szemem, vettem egy pár mély lélegzetet, megpróbáltam ráhangolódni a helyzetre és segíteni a szürke ruhás nőnek megkeresni a gyermekét.

A mostani tapasztalatommal már tudom, hogy borzalmasan naiv és felelőtlen voltam egyben, de a tanuló leckét mindenkinek meg kell fizetnie.
A szürke ruhás hölgy hozzám kapcsolódott, vagyis velem tartott...
Én akkor úgy gondoltam, hogy az egészet csak képzelem, erősen akarom, mert nagyon szeretnék rajta segíteni.

„Képzeletben” egy temetőben jártunk és a sírokat nézegettük. Rövid időn belül egy kis tisztásra értünk még a temetőn belül, ahol egy sír mellett megtorpant, tekintetét mereven rá szegezte, és nem akart elmozdulni onnan. Keservesen felzokogott, leborult a sírra, úgy tűnt megtalálta akit keresett.

Hiába kérleltem, hogy jöjjön el onnan, nem tudtam kimozdítani őt abból az állapotból, ami érthető, ha egy anya ily módon szembesül gyermeke elvesztésével.
Pontosan már nem emlékszem rá, hogy mit csináltam, de azt tudom, hogy kértem az Égiek segítségét.

Egy kis idő után fentről egy Fénycsatorna nyílt hídként a két világ közt.
A fenti világ kapujában egy gyönyörű kicsiny fiúgyermek állt, kezével hívogatóan integetett felénk.
Kérleltem az asszonyt, hogy vegye észre a gyermeket, aki már a Fényben él. Azóta sem tudom honnan vettem a bátorságot,(egyetlen lehetséges magyarázatom az akkori tudatlanságom), hogy elkísérjem őt a Fényfolyosó végén lévő Fénykapuig.

Csodálatos és egyben nagyon megható érzés volt, mikor szülő és az elveszettnek hit gyermek egymásra találtak.

Ott maradtak a Fénykapujában összeölelkezve, de még nem lépték át teljesen a Fénybe.
Úgy éreztem mintha egy pillanatra megállt volna az idő. De aztán a következő érzésem az volt, hogy én egyre lejjebb és távolabb kerülök tőlük, - mintha egy mágneses spirál tolt volna fentről lefelé.
Utoljára még egyszer hátra pillantottam, mindketten integettek.
Az anya átlépve a Fénykapuján ölében gyermekével integetett, és azzal búcsúzott el tőlem, hogy - Áldjon meg az Ég!

Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el. Olyan volt az egész mint egy álom, vagy mintha a képzeletem játszott volna tréfát velem, valójában nem tudtam megállapítani mi belőle a valóság, - de akkor nagyon is valóságosnak tűnt a dolog.
Egy biztos, borzalmasan kifárasztott a dolog, utána egyhuzamban aludtam reggelig. Másnap hazafelé lelassítottunk a temető előtt.
Kíváncsi voltam, hogy a képzeletem szüleménye-e az a kis tisztás, vagy valójában létezik. És a látvány megdöbbentett, ugyanaz volt a hely, és minden pont úgy helyezkedett el ahogy éjjel láttam.
Gondolhatják, hogy megdöbbentem a felismeréstől, mert ezek szerint nem a képzeletem szüleménye volt ez az egész dolog.
Valójában úgy tekintettem vissza az elmúlt éjszakára mintha egy filmet néznék, csak éppen én voltam benne a főszereplő.
Nem tudtam hová tenni ezt a dolgot, főleg nem tudtam megbeszélni a történetemet érdemben senkivel.
A valódi beavatás még csak hazaérkezésünk után kezdődött, de ezt majd a második részben mesélem el.

A szellemi világ lényeit sokféleképpen érzékelhetünk

A fátyol mögé belátni, amely a látható és a láthatatlan világot választja el egymástól, nem mindig tartozik a legkellemesebb dolgok közé.
Főleg abban az esetben nem, amikor ez felkészületlenül ér bennünket, egyik pillanatról a másikra történik. Ha nincs mellettünk egy szakavatott ember, aki segítséget tudna nyújtani, igen kellemetlenné válhat a helyzet.
Léteznek olyan láthatatlan erők, és jelenségek, ami a fizikai szem számára láthatatlan, és csak érzéken túli érzékeléssel láthatjuk őket. A körülöttünk létező valóság 99%-át, különböző lények sokasága tölti be, aminek mindegy 1%-át, látjuk valójában. Ezt az 1%-ot, nem csak magas rezgésű Fénylények töltik be, hanem olyan alacsony rezgésű lények is (nevezzük őket földhöz kötött szellemeknek, halottaknak), akik a haláluk után nem találták meg a fénybe vezető utat.
Ennek többféle oka lehet:
A legtöbbjük azt sem tudja, hogy meghalt. (például egy tragikus baleset által váltott létformát).
Sok esetben kötődnek az itt hagyott szeretteikhez, otthonaikhoz. Vannak olyan esetek, amikor nem tudja elengedni hozzátartozóját, vagy éppen fordítva, és ilyenkor a szellem a földi szférában bolyong.
Függőséget alakítottak ki az itteni világban (drog, alkohol, kábítószer), és továbbra is ennek kiélésére törekszenek.
Legtöbbjük látja a halálakor elébük siető szellemi segítőket, elhunyt rokonokat, akik szeretnének segíteni az átmenetben, de félnek elfogadni azt, mivel nincsenek tudatában, hogy milyen világba kapnak belépést.
Általában az itt maradottak is megnehezítik a fénybe lépést, mivel az erős kötődés, itt tarthatja a haza készülő lelket. Erős hit, és nagy lelki erő kell hozzá, hogy elengedjük szeretteinket, és az Úr kegyelmébe ajánljuk Őket.
A legtöbb, amit tehetünk, imádkozunk értük, hogy minél előbb találják meg a Fénybe vezető utat.

Ezt szolgálja a gyász, amely a zsidó hagyomány szerint:

- A fájdalom három napját

- A gyász hét napját

- A gyászból fokozatos talpra állásának 11 hónapját foglalja magába.

A gyász hatását az eltávozottakra kitűnően példázza ez a kis történet:

A könny korsócska

„Élt egyszer egy anya, és gyermeke. Az anya teljes szívéből szerette ezt az egyetlen gyermekét, nélküle nem tudott sem élni, sem létezni.
Az Úr azonban nagy betegséget küldött a Földre. Ez a gyermekeket sújtotta, és utolérte ezt a gyermeket is, aki ágynak esett, és halálosan megbetegedett.
Anyja három nap és három éjjel virrasztott, és sírt, imádkozott szeretett gyermeke mellett, de az meghalt.
Ekkor hatalmas és kimondhatatlan fájdalom ragadta el az anyát, aki most egyedül maradt ebben az egész világban. Nem evett, nem ivott, három napon és három éjszakán át szüntelenül sírt, a gyermekét szólongatta.
Amint fájdalommal eltelve így ült azon a helyen, ahol gyermeke meghalt, szinte félájultan a fájdalomtól, és kimerülten a sírástól, csöndben kinyílt az ajtó.
Az anya megrettent, mert elhunyt gyermeke állt előtte. Boldog Angyalka lett belőle, mosolygott, - édesen, ártatlanul és gyönyörűen, - mintha megdicsőült volna.
Kezében azonban egy korsócskát tartott, amely színültig volt.
A gyermek megszólalt:
Drága anyám, ne sírj többet értem! Nézd, ebben a korsócskában a könnyeid vannak, amit értem ontottál, - A gyász Angyala gyűjtötte össze őket ebben az edénybe.
Ha csak egyetlen csepp könnyet is ejtesz még értem, kicsordul a korsócska, és akkor nem lesz nyugalmam a sírban, sem boldogságom az égben.
Ezért drága anyám ne sirass engem tovább, mert fölvétettem az égben, boldog vagyok, és az Angyalok a játszótársaim.
Ezzel eltűnt a halott gyermek, anyja pedig ettől fogva nem siratta, hogy ne zavarja nyugalmát és mennyei békéjét.”

Szellemek pedig vannak 2. rész

Az első rész ott fejeztem be, hogy a valódi beavatás hazaérkezésünk után kezdődött, mivel otthon vettem csak észre, hogy hozzánk csapódott egy pár „potyautas”.
A segíteni akarásom ettől a naptól fogva hónapokig pokollá tette az életünket. Rendszeressé vált, hogy minden éjjel arra ébredtem fel, hogy segítséget kérő lelkek állnak az ágyam mellett. Kérleltek segítsek nekik ebben és ebben a dologban, vezessem haza őket a Fénybe.
Gondolhatják milyen kellemes érzés volt éjjel kettőkor vagy éppen háromkor arra ébredni, hogy már megint nem stimmel valami körülöttem.
Bevallom őszintén először nagyon megijedtem és féltem tőlük.
Nemcsak szelíd lelkek kérték a segítséget, hanem néha megjelentek nagyon haragosak is, akik iszonyú energiákat mozgattak meg.
A Fénybe indulók közt sok olyan lélek volt, akit röghöz kötött szellemként emlegetnek, mert bent ragadt az idő fogságában, és nem tudott átkelni a Fénybe. Többségük a régi korok viseletes öltözékében jelent meg előttem. Némelyik iszonyúan nézett ki, megsebesülve, a ruhája cafatokban lógott rajra. Érzésem szerint azt ruhát viselte amelyben a halálát lelte.
Sebesülten, tele félelemmel, kereste a helyét, valójában azt sem tudta, hogy hol van, de azt sem, hogy már nagyon régen befejte a földi életét.
Többnyire ilyen formában jelentek meg előttem, és könyörögtek, hogy segítsek neki.
Nem tudtam mit tenni, ahogy tudtam segítettem.
Minden egyes alkalommal Mihály Arkangyal segítségét kértem, hogy vezesse őket haza a Fénybe. A kérésem után rövid idő múlva megnyílt a Fénycsatorna a két világ között, és ők beléptek a Fénybe. De sokan voltak közülük olyanok, akik nagyon féltek, őket szintén el kellett kísérnem a Fénykapuig.
Pár nap alatt odáig jutott a dolog, hogy a lakásom már egy átjáróhoz hasonlított leginkább. Nemhogy elfogytak volna a lelkek, hanem inkább megszaporodtak, mintha valahonnan neszét vették volna a többiek is, hogy itt segítséget kaphatnak.

Egyik megdöbbentő élményem közé tartozik a következő eset.

Az egyik vendégemnek pár hónappal azelőtt hunyt el a tizennyolc éves fia, aki egyik éjszaka felvette velem a kapcsolatot. Kérte, hogy adjak át egy üzenetet az édesanyjának.
Bevallom őszintén nagyon megrázott kapcsolatfelvétel. Nehéz volt átélni, ahogy elmesélte mi történt vele. És azt a fájdalmat is elviselni, ami még akkor a részét képviselte.
Mert tudják, amikor kapcsolatot teremtünk egy lélekkel aki befejezte a földi életét, a benne lévő fájdalmak, és érzések még jelen vannak, és ezeket az érzéseket automatikusan mi is megérezzük.
Az Angyalok segítségét kellett kérnem először a fájdalmai feloldására, és utána kértem csak, hogy vezessék őt a Fénybe.
A neheze viszont csak ezután következett. Hiszen tolmácsolnom kellett az elhunyt gyermek üzenetét az édesanyának. De hála Isten az Égiek ebben a segítségemre siettek.
Abban az időben még az eredeti szakmámat gyakoroltam, a fodrászatot.
A Sors úgy intézte, hogy az édesanya, az eset után pár nappal jött hozzám hajat csináltatni. Nagy kihívás volt számomra közölni a tényeket, mivel nem tudtam mennyire nyitott ebben az irányban, és egyáltalán mennyire fogadja el a szellemvilág létezését.
Szívszorító érzés volt szembesülni az anya fájdalmával. A fia által kapott üzenetet elfogadta, sőt, több pontban visszaigazolta gyermeke szokásait, és megígérte hogy amit kért tőle, megpróbálja minél előbb betartani.
A történtek után valójában nem tudtam ki az akinek segítettem.
A gyermeknek aki hazatért a Fénybe, vagy talán a szülőnek?
Vagy talán mindkettőnek?

Most ha visszanézek az akkori időszakomra, nagy hasonlóságot érzek az én történéseim és a Szellemekkel suttogó film között.

Ezután az eset után, több ízben szembesültem közvetlen környezetemben a halál fogalmával. Nem igazán tudtam mire vélni az egészet, és főleg azt, hogy mit tudok tenni ilyenkor.
Mit kíván tőlem Isten ebben az esetben?

A vendégeim családtagjai közül is ebben az időszakban néhányan elhunytak.

Ilyenkor az ember automatikusan kifejezi részvétét, és ennek hatására elindult egy párbeszéd. Elég volt annyi a legtöbb esetben, hogy adtam a figyelmemet az illetőnek, ő pedig kibeszélte magából a fájdalmát, és már ez is egy kis könnyebbséget jelentett számára. De olyanra is volt példa, aki nyitottabb volt ebben az irányban, hogy a tapasztalataimat megosztottam vele, és egy reményt adott számára, hogy a földi sík elhagyásával nem fejeződik be az élet.
Ez a folyamat számomra elég hosszú ideig eltartott, vagy csak a kellemetlensége miatt tűnt annak, igazából már nem is tudom.

De visszakanyarodva a saját otthonomra, ott még mindig nem állt helyre a nagybetűs rend.
Az ismerősök, a szakavatottak többféle praktikákat ajánlottak a „rendtételhez”, de egyikkel sem mentem sokra.
A nyár hátra lévő része így telt el, de közben folyamatosan kértem az Égiek segítségét, hogy találjam meg a megfelelő megoldást a fennálló helyzetre, ami már tarthatatlannak tűnt számomra.
Egy alkalommal aztán az akadémián ajánlott könyvet kerestem az Elixír könyves boltban, mikor megakadt a szemem Szabó Judit: Belső érzékelés kézikönyvén. Ahogy kinyitottam a könyvet tudtam, hogy a kezemben van a megoldás. És valóban így volt, mert rövid időn belül sikerült helyre állítani a rendet.
Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek aki szellemi útra lép. És óva intek mindenkit, hogy felkészületlenül bele avatkozzon a szellemvilág dolgaiba, még ha a segítő szándék is vezérli tetteit.
Tudomásul kell vennünk, hogy a beavatást mindig az élet adja, az akkori tudatállapotunknak megfelelően.

Én sem véletlen kaptam betekintést ebbe a világba is, ahol szembesülnöm kellett saját félelmeimmel és kétségeimmel, de mindebből tapasztaltam, és ezt a tapasztalást tovább tudom adni.
Később aztán az akadémián tanultak hatására szembesültem vele, hogy szellemi segítőim mekkora védelemben részesítettek ebben az időszakban az alacsony rezgésű szellemi lényekkel szemben.
Tudnunk kell, hogy mindennapjainkban, a szellemi erők hatással vannak az emberekre, „fentről és lentről”egyaránt.
Többnyire segítő szándékkal, támogatással fordulnak felénk, de bizony vannak, akik egy idő után haragossá válnak és támadnak.

Ha körülnézünk a világunkban, és nagyobb figyelmet fordítunk azokra a tényezőkre és erőkre, amik hatással vannak életünkre,- észre vehetjük, hogy mindennap az előbbre jutásunk, és fejlődésünk érdekében meg kell küzdenünk „a háttér világgal,” akik különböző helyekről befolyásolnak minket.
Sugallják a jót, avagy a másik oldalról a bennünket gyengítő dolgokat.
Általában az érzéseinken, a lelkünkön keresztül tudnak a legjobban hatni ránk.
Itt kap nagyon fontos szerepet a pozitív gondolkodás, és nem utolsósorban a hit.
Mennyi, és mi az, amit beengedünk magunkba? Mit fogadok el, és kitől? Kihez fordulok, ha szükségem van segítségre? Ha az embernek megvan az Istenbe vetett hite, és imáival hozzá fordul, ebben az esetben tudnak a mellé rendelt Fény Erői segítséget nyújtani. De ne felejtsük el, ezt minden esetben kérnünk kell!

2003 végétől folyamatosan közvetítek az Égi és Földi világ között.
Közvetítéseimet, írásaimat azért teszem közzé, hogy tőlem telhetően segítséget nyújtsak az Fénytestvéreimnek az útkeresésben, az előrelépésben.

Kérem fogadják szeretettel.
 
- Feketéné Lendvai Katalin -
Spirituális nevem: ÁhimRé jelentése Csillagfény
Áldás!

- - - - - - - 

Ha szellemet látsz:
Kisné Szabó Ágnes beszélő, író, látó és transzmédium - videó

2018. április 27., péntek

Egy látnok ikerpár kapcsolatba lépett Diana hercegnő szellemével



A parafenomén ikerpár elmondása szerint kapcsolatba léptek Diana hercegnővel, aki üzenetet is küldött.


Terry és Linda Jamison állítása szerint rendszeresen kommunikálnak halottakkal. Ezt úgy teszik meg, hogy engedik, a szellemek hadd szállják meg őket, hogy azok a kezüket irányítva üzeneteket írjanak a papírra.

Terry és Linda Jamison

Ezúttal állítólag Lady Diana üzent rajtuk keresztül, aki az ikrek szerint megbocsájtott Károly herceg jelenlegi feleségének, Camillának, s örömmel venné, ha ő követné a trónon a királynőt, habár aggódik, hogy fiai ezt elleneznék.


A pár állítása szerint Diana azt is hozzátette, természetesen „ott lesz” a fia, Harry herceg és Meghan Markle esküvőjén, ahogy korábban Vilmos herceg esküvőjén is ott volt.


Az ikrek szerint Diana szelleme úgy gondolja, Camilla sokkal inkább királynénak való, és jobban tudja majd Károlyt támogatni a nagy feladatban mint ő.

(forrás:dailystar.co.uk-youtube.com)


2018. április 26., csütörtök

Az Isteni fény sugarai



Milyen sok nevet adtunk már Annak, akit felelősnek érzünk mindazért, ami van! Különböző korszakokban, a legkülönbözőbb kultúrákban, más és más szemszögből érzékeltük már a fényt és az igazságot. Így mindig változott a név is, amit Istennek adtunk, mert mindig más és más elnevezést éreztünk találónak és helyesnek. 


Néha Istent Teremtőnek is nevezzük, a világ megalkotójának, a „létezés forrásának”, mert érezzük, hogy egy hatalmas lénynek kell felelősnek lennie mindazért, ami keletkezett. De a szeretet és bölcsesség végtelen képességével is rendelkeznie kell, hogy az életet megteremtse és kísérje.

De hogyan tudnánk mindezt összefoglalni egyetlen névben, egyetlen szóban? Hiszen már az is nehézséget jelent, hogy meghatározzuk, mi is az ÉLET. Még nehezebb megfogalmazni, hogy mi a SZERETET. Hogyan tudnánk hát megérteni, hogy mi ISTEN?

Még a szüleink, a társunk, vagy a gyermekeink szeretetét sem tudjuk egyetlen szóval kifejezni. A szeretetüket a tetteiken, a hangjuk csengésén keresztül éljük meg, és azáltal, amit kisugároznak. A szeretet jelentését nem lehet megfogalmazni. A szeretetet csak megélni lehet a számtalan megjelenési formáján keresztül. Ezért nem tudunk sem egyetlen szóval kifejezni, sem egyetlen névvel megnevezni, sem felfogni egy olyan, még ennél is hatalmasabb szeretet-kisugárzást, amivel egy isteni lény rendelkezik. Csak az állandó sugárzását tudjuk „át-élni”. Az élet sokrétűségében tudunk csak találkozni VELE, és az élet megjelenési formáinak sokszínűségében ismerhetjük csak fel ŐT.

Istent csak a belső látomásainkon keresztül érzékelhetjük, ha a „belső szemünk” már kinyílt annyira, hogy képes a szellemi látásra. Amikor elkezdünk már a szívünkkel szeretni, amikor a gondolkodásunk már készen áll arra, hogy új szemléletmódot vegyen át, amikor az érzéseinket már el is tudjuk fogadni, akkor kezdjük látni a fényt, és ezzel Istent is.

De hogy valamivel jobban megérthessük az életet létrehozó és lehetővé tevő isteni energiák kisugárzását, már hosszú idővel ezelőtt gondolatformákat kaptunk a „hét főáramlatról”, a hét isteni sugár-minőségről, amelyeken keresztül az életenergiák hét különböző energiája áramlik. Ezek az energiák teremtik meg a napokat és a bolygókat is, és hatást gyakorolnak a természet valamennyi birodalmára.

Így a sugarak nemcsak csatornák, amelyeken „keresztül minden létezés árad”, hanem olyan hatásokat is közvetítenek, amelyek lehetővé teszik a korok és idők változásait. Ezek az impulzusok felelősek a különböző kultúrák, állatfajok és növényfajták megjelenéséért, és ezek hozzák létre azokat az időszakokat, amikor az emberek gondolkodásában változások következnek be.

A hét sugár az élet hét alapvető területének felel meg. Koncentrált energiák, amelyek létrehoznak és elősegítenek egy fejlődési tervet.

Minden fizikai síkon megnyilvánuló forma „egy fénylény megtestesülése”, aki arra törekszik, hogy ez a fény minél erőteljesebben átragyoghasson a „testén”, függetlenül attól, hogy ez egy nap, egy bolygó vagy egy ember teste. Egy fizikai formában élő fénylény „a teremtő sugarakat” befogadja és ki is árasztja az éteren keresztül, ami egy „kozmikus tenger”, melyben valamennyien élünk.

De a napok, a ragyogó fizikai testben megnyilvánuló hatalmas fénylények nemcsak befogadják a fény energiáit, hanem mint „fősugár”, mint alapképesség, tovább is adják azt a bolygóiknak. Hisz minden egyes bolygó-lény szintén egy-egy sugárhoz tartozik, amely egybeolvad a napja fősugarával. Ugyanez a folyamat történik a testünkben is. Az emberi lélek alapenergiája a test hét energiaközpontján keresztül nyilvánul meg, és ezek a központok lesznek felelősek a fizikai síkok együttműködésért, valamint a lélek fejlődéséért.

Így „vándorlunk” mindannyian, kisebb vagy nagyobb csoportokban, és végtelen sokszínűségben. És azáltal, hogy folytonosan készen állunk a változásra, felismerjük az adott csoporthoz való tartozásunk értelmét és az utunk célját. Hisz a rendszerek a fizikai lét valamennyi síkján ugyanúgy működnek. Minden naprendszert, a napjaikkal és a kísérő bolygóikkal együtt, erős kölcsönhatás tart össze, ami okkult értelemben annyit jelent, hogy: „együtt haladnak az ösvényen”. Hisz a lélek nemcsak együtt érkezik a szellemtestvéreivel a tapasztalatok földjére, hanem éppúgy, a testvérei kezét fogva, keresi a hazavezető utat az atya házába…

Ezután könnyen érthető, hogy minden életforma – legyen az egy naprendszer, egy nap, egy bolygó, egy ember vagy egy apró kis virág – a fény legkülönbözőbb energiai áramlanak benne, ha saját maga is, egy meghatározott energiaminőséggel rendelkezik. Mert a fejlődésünk végső célja, hogy fejlesszük a saját minőségünket, egyre tudatosabban fogadjuk be a „fényt”, és a sugarak összességében felismerjük mindenható Atyánkat.

Eva Gostoni spirituális tanító és írónő

2018. április 25., szerda

A tudósok elmagyarázzák, mi történik velünk miután meghalunk!


Mindannyiunk fejében megfordult már az a kérdés, hogy vajon mi lehet a halál után? Mióta az emberiség létezik, ez a kérdés örökzöld téma, és általában két táborra osztja az embereket: vannak, akik azt mondják, hogy semmi sem történik, míg mások hisznek abban, hogy igenis valaminek történnie kell a halál után.


De melyik filozófia a helytálló?

Minden a tudatosságon és az öntudaton alapszik. Az öntudat mindenki számára mást és mást jelent, csakúgy, mint a halál utáni lét kérdése. Néhányan azt vallják, hogy az öntudat kialakulását aktív agyi folyamatok alkotják, melyeket tudatosan generálunk, míg mások úgy tartják ezt külső erők irányítják, olyanok, mint az „Univerzum” vagy „Isten”.

Dr. Stuart Hameroff, az Arizona-i Tudományegyetem doktora 50 évnél is többet töltött a tudat, és az öntudat vizsgálatával, és rájött, hogy ez szoros kapcsolatban áll a kvantummechanika egyes területeivel. A kvantummechanika a fizika azon egyik alapelmélete, mely a környezetben található dolgokat az atomok szintjén vizsgálja. Mint mindegyik kvantummechanikában jártas kutató, így ő is találkozott már a kétrés-kísérlettel, de mit is érdemes erről tudni?

A fényrészecskék, azaz a fotonok két résen haladnak át, amelyek egy előre megsaccolt helyen kellene landoljanak a falon.

„A kibocsátott fény nagy része a lemeznek ütközik, kisebb része azonban áthalad a réseken és szétszóródva az ernyőnek csapódik, jellegzetes képet alkotva azon: sötét és világos sávokat látunk megjelenni. Azonban ha csak az egyik rést hagyjuk nyitva, az ernyőn a fotonok szétszóródva össze-vissza képet alakítanak ki. A kísérletet – megfelelő eszközökkel – anyagi részecskékkel is el lehet végezni, hasonló eredménnyel. E részecskék is mutatják a részecske-hullám kettős természetet.”

Tehát ezt párhuzamba vonva a világunkkal azt állapíthatjuk meg, hogy oly keveset tudunk róla, de kijelenthetjük, hogy a kvantumenergia alkot mindent, kvantumenergia található bennünk is.

Hameroff szerint: „Az öntudatunkat kvantumvibrációk keltik, melyek összhangban vannak az agyi idegekkel, tehát végeredményképp kvantumrészecskék alkotják a valóságunkat.”

De akkor mi történik, ha meghalunk? El lehet pusztítani az energiát?

Az energia nem vész el, csupán átalakul – egy egyetemes törvény, úgyhogy ennek tükrében a minket alkotó energia is más formát ölt halálunk után.

(forrás:filantropikum.com)

Dr. Stuart Hameroff - videó

2018. április 24., kedd

Egy boldog lány, aki 40 huskyval él a lappföldi vadonban


Valljuk meg, hogy nem sok ember vállalná a kihívást, hogy a világ végén, sokszor a -40 fokkal dacolva élje életét. Tinja Myllykangas viszont nem riadt vissza, sőt boldog, hogy kiváltságos kapcsolatot tudott kialakítani a természettel.

Fotó: nordiksimit.org

Tinja 2008-ban költözött a sarkvidéki vadonba, miután úgy döntött, hogy abbahagyja 6 éve elkezdett biológiai tanulmányát. Úgy érezte, hogy a Jyväskylä-ban töltött városi élet meg sem közelíti az érintetlen pusztaság mindennapjait. Tisztában volt vele, hogy nőként nehéz feladatot vállalt, de semmi és senki nem tudta eltántorítani céljától.

Fotó: nordiksimit.org

"Ez egy olyan életmód, amelyet magamnak választottam. Olyan sok örömet és energiát kapok a természettől, hogy egy pillanatig nem éreztem soha, hogy visszavágynék a városi kényelembe. Sikerült mindent lecsupaszítanom és csak a legfontosabb dolgokra koncentrálok. Semmi sallang! Megtanultam, hogy mindenből elég az éppen elég!"

Most 40 husky kutyával és néhány lóval él együtt a finn lappföld északi részén, 180 mérföldre a legközelebbi várostól. A civilizáció zaját és mesterséges csillogását megunva választotta a természet végtelen csendjét és nyugalmát. Egy egyszerű kunyhóban él áram és víz nélkül. Fával tüzel és gyertyákkal világít. Mint mondja:

"Az állatokhoz már gyerekkoromban is ragaszkodtam. Mindig különös kötődésem volt hozzájuk és ez most sincs másként. Szerintem a legbékésebb életforma az állatokkal való együttlét. A huskyk különösen hűséges és megbízható fajták, soha nem hagynának cserben, követnek, bárhová megyek."

A bátor és határozott nő nincs mindig egyedül. Egyre többen érdeklődnek az általa kitalált és működtetett lappföldi szánhúzó kutya-túra iránt, mely során végigkalauzolja a turistákat a környéken. Tinját a hosszú tél és a velejáró sötét esték sem zavarják.

Fotó: nordiksimit.org

"Szeretem a telet. Minél hidegebb, annál energikusabbá tesz. A sötétség egyáltalán nem rossz, itt különösen nem, hiszen sok fényt kapok a holdtól és a csillagoktól."

Bár a lappföldi tél a leggyönyörűbb, érdemes meglátogatni ősszel is. A kilátás, az őszi levelek látványa páratlanul szép.

"Ez egy csodálatos időszak a lovas túrákhoz. A táj döbbenetes, izzó, földi színekbe burkolózik. Az őszi színek játékában úgy tűnik, mintha tűzben égne az erdő."

(forrás: Fekécs Edit - sokszinuvidek.24.hu)

2018. április 23., hétfő

Angyalokat láttak az űrhajósok az orosz űrállomáson


Ez volt a 155. napja a Salyut 7 orosz űrállomásnak 1984 júliusában, mikor a orosz űrhajósok furcsa fényekről és lényekről számoltak be. Oleg Atkov parancsnok, Vladimir Solovyov és Leonid Kizim űrhajósok jelentették a földi irányításnak, hogy teljesen körülvette, és az egész űrállomást bevilágította egy csodálatos narancsszínű fény. Úgy tűnt, hogy a fény kívülről jött be a teljesen átlátszatlan falon keresztül.


Egy darabig a fény annyira ragyogó volt, hogy teljesen elvakította az űrhajósokat. Nem tudták mi történt, mikor visszanyerték a látásukat, mindegyikük kinézett az ablakon, hogy megnézzék a vakító fény okát. Vizsgálták az űrhajót, hogy nem történt-e valamilyen robbanás vagy tűz, mivel korábban a Salyut 7-en már történt ilyen eset. De amit a kozmonauták láttak, az sokkal felfoghatatlanabb volt, mint a narancssárga fény.

Hihetetlen volt amit észleltek és jelentették, hogy hét angyalt látnak, akiknek arcuk van és az űrállomáson kívül lebegnek. A földi irányításnak elmondták, hogy az arcukat és a testüket megnézték, és emberi kinézetű lények voltak szárnyakkal, fénykoszorúval körbevéve. Az angyalok lépést tartottak az űrállomással, tartották a sebességet 10 percig, mielőtt olyan gyorsan eltűntek, mint ahogy megjelentek.

Logikus volt, hogy az esetet megbeszélték egymás között az űrhajósok, és egyetértettek abban, hogy mivel túl régóta vannak az űrben, és a hosszú távú űrutazás miatt elég sok stressz érte őket, több mint valószínűnek tartották, hogy valamiféle csoportos hallucinációjuk volt.

Megnyugtatták magukat azzal, hogy időlegesen megőröltek, és emiatt voltak részesei mindannyian a hallucinációnak, mivel ez az egyetlen ésszerű magyarázat adódott arra, ami történt.

Miután újabb 11 napot töltöttek az űrállomáson, a 167. napon újabb három kollégájuk csatlakozott hozzájuk, akik a Soyuz T-12-es űrhajóval érkeztek, Svetlana Savitskaya, Igor Volk és Vladimir Dzhanibekov asztronauták. Egy rövid idő eltelte után a személyzet ismét azt jelentette a földi irányítóközpontnak, hogy az űrállomás megint a narancsszínű, vakító fényben úszik. Mikor ismét kinéztek az ablakon, megint az angyali kinézetű lényeket látták. Akkorák voltak, mint egy utasszállító gép, magyarázták a tapasztalt űrhajósok. Az incidenst kezdetben eltitkolták, és figyelmeztették a legénységet, hogy nyilvánosan senkinek se beszéljenek az esetről.


Mind a hat űrhajós azt jelentette, hogy "mosolygó angyalokat" láttak. Az eset betudható lenne az első legénység fáradtságával, ami a hosszú űrben tartózkodásuk miatt alakult ki. De ez a magyarázat már nem illik a második legénységre, akik röviddel a megérkezésük után találkoztak az angyalokkal. Vagyis a második legénység megerősítette a másik három űrhajós korábbi megfigyelését, tehát ők is ugyanazt látták korábban, mint újonnan érkezett kollégáik.

A hat űrhajós, akik kinéztek az ablakon, mind ugyanúgy írták le, amit láttak, hét angyalt emberi kinézettel és szárnyakkal. Mindegyikük akkora volt, mint egy sugárhajtású utasszállító repülőgép, és mindegyiknek mosoly volt az arcán, mintha valami titkot próbáltak volna megosztani az űrhajósokkal. Egy rövid ideig tartották az űrállomás sebességét, majd egyszerűen eltűntek.

Egyesek úgy vélik, hogy az angyalok ( a Védákban a Gandharvák, a Yasuni) egy másik téridő kontinuumban élnek (párhuzamos világ), mely érintkezésbe kerülhet a mi világunkkal.

2012 december 6-án készült felvétel a Nemzetközi Űrállomásról egy ismeretlen fénylő objektumról

A hosszú ideje fennálló stressz megmagyarázta volna az első legénység tapasztalatát, de csak rövid idő telt el, és a második legénység is látta az angyalokat. Az hogyan lehet, hogy a második legénység is hasonló fáradtságtól vagy stressztől szenved, ha nem sokkal azelőtt érkeztek az űrállomásra? Nincs ésszerű magyarázat a második észlelésre, legalábbis olyan, amit jelenlegi ismereteink alapján adhatnánk.

Ezen furcsa esemény után a személyzet felállította az új űrben tartózkodási rekordot 237 nappal. Miután a legénység elhagyta a Salyut 7-et, az egy időre elveszett az űrben 1985-ben, és csak sodródott irányítás nélkül. Mikor újra megtalálták, az összes elektronikai berendezés halott volt és tiszta jég, de a problémák megtalálása után ki tudták javítani a hibákat.

A Salyut 7-nek utoljára 1986-ban volt személyzete, a Soyuz T-15 űrhajósai, akik úgy hordták át a különféle berendezéseket a Salyut 7-re. 1986 augusztus 19-e és 22-e között a Kosmos 1686 rakétával hajtott Salyut 7 orbitális keringési magasságát sikerült 475 km-re megnövelni, hogy megelőzzék a visszatérését.

A legelső embernek, aki kijutott az űrbe szintén volt egy misztikus tapasztalata. Az első emberes űrrepülés alkalmával 1961 áprilisában a Bajkonur Űrközpont földi irányítása kétszer is elvesztette a kapcsolatot Jurij Gagarinnal, aki nem válaszolt az üzenetekre. Gagarin nem tudta megmagyarázni, hogy elájult, vagy mi is történt ez idő alatt. Egy terapeutánál tett látogatás alkalmával ellenőrizték mentális egészségét, majd hipnotikus regresszió állapotában képes volt felidézni, hogy mi történt a repülés közben kiesett időben a Vosztok-1 fedélzetén. Elmondta, hogy először egy fejet, majd egy személyt látott maga előtt lebegni. Gagarin nem érzett félelmet, de nem tudta mozgatni sem a karját, sem a lábát. Aztán egy hangot hallott a fejében, ami azt mondta: "Ne aggódj, minden rendben lesz. Vissza fogsz térni a Földre." Aztán a személy eltűnt. Egyes kutatók szerint a kozmikus sugárzás lehet felelős az űrhajósok elméje által megtapasztalt látomásokra.


Úgy hírlett, hogy ezek az angyali lények gyakran kísérték az amerikai űrsiklókat, de ezeket az információkat titkosnak minősítették.


Itt látható néhány azonosítatlan dolog, melyeket a STS 115-ös űrsikló küldetése alkalmával fotóztak le. Az egyik egy vörös és áttetsző jelenség az űrállomás fölött, a másik egy szellemszerű objektum.

Eredeti NASA fotó:

(forrás:ujvilagtudat.blogspot.hu)

2018. április 22., vasárnap

Az elrévülés és a látomás ösvényein


A látomás és a révület szerves része volt az észak-amerikai indiánok szellemiségének, és sokat segített abban is, hogy a fehérek ellenében legalább hagyományaikat megőrizzék.

A mai Kanada és az Egyesült Államok területén élt indiánok jól megfértek isteneikkel és szellemeikkel. Istenek személyesítették meg az elemi erőket, a levegőt, a földet, az égitesteket. Szellemek lakoztak az állatokban, növényekben, őrző szellemek és halottak lelke vette körül őket. A vallási szertartások célja az volt, hogy megnyerjék maguknak a természetfölötti lények jóindulatát. Szent embereik, a sámánok és a varázslók transzba esve kerestek kapcsolatot a szellemek világával, és átengedték magukat a nem emberi erők hatalmának. Betegségeket gyógyítottak, megjósolták a jövőt, oltalmaztak az ellenség gonosz varázslatai ellen.


Az indián törzsek hiedelemvilága életformájuknak megfelelően különbözött egymástól. Északkeleten az algankinok, akik szövetséget kötöttek a Kanadában letelepedett franciákkal, főleg földművelésből tartották el magukat. Számukra a termékenység volt a legfontosabb, ezért sámánjaik a földeken végezték rituális tánccal kísért szertartásaikat. A Nagy-tavak déli partjain élő odzsibuák a legfőbb lényben, a Nagy Szellemben hittek, aki megteremtette a Földet, földrengésekkel szabdalta, és életre hívta az emberi fajt. Longfellow Hiawathája az ő hagyományaikra támaszkodik. A Nagy-síkság sziú, csejen és komancs indiánjai, az igazi „rézbőrűek” köré épült a western gazdag mitológiája. A18. században keresztezték lovaikat a spanyolok által behozott ménekkel, és ettől kezdve félelmetes harcosokká, ördögi lovasokká váltak. Bölényvadászatból tartották el magukat, így vallási szertartásaik célja is a harci és vadászati sikerek elérése lett. Minden fiatal harcos addig böjtölt, míg őrző szelleme, rendszerint állat formájában, meg nem jelent előtte. A látomás előidézésének másik útja, a naptánc, szintén nagyon fontos vallási szertartás volt. Ekkor a leendő harcos póznához kötözve tűrte, hogy testébe kések szúródjanak.

A szellemtánc

A fehér ember és a misszionáriusok megjelenésével az indiánok többsége kénytelen volt részben vagy egészben keresztény hitre térni. Néhány törzs beépítette az új vallás elemeit ősi hagyományaiba. 1799-ben például egy Handsome Laké nevű szeneka indián alapította a Good Message mozgalmat mert jelenése volt. A mozgalom egyesítette a kvékerek tanításait a mai USA északkeleti részén élt irokézek hagyományaival, mint jó monoteista vallási útmutatót elfogadta a Bibliát, de Jézus személyét elutasította. A mozgalom ma is él. A gazdag szellemvilággal körülvett törzsek azonban elutasították a fehér ember vallását. Amikor befejezték a United Pacific vasutat, 1870 körül a nevadai-kaliforniai határon élő pauni indiánok sámánjának látomásában hatalmas mozdony jelent meg, amely magával hozta a halott ősöket. Egy másik látomásában az indiánok legyőzték a fehéreket. Ennek a sámánnak a tanítványa alapította meg a Szellemtánc mozgalmat, amely a Sziklás-hegységen keresztül a Nagy-síkság népeihez is eljutott. A bölcs Ülő Bika vezetésével csatlakoztak hozzá a sziú, a csejen és az arapaho indiánok. A mozgalomban nagy szerepe volt a jellegzetes, monoton rituális táncnak, amelyben férfiak, nők, gyerekek egyaránt részt vettek. A ritmus egyhangúsága révületbe ejtette a látnokot. Az énekkel kísért tánc több napon át tartott. A táncosok teljes díszbe öltöztek, kifestették és tollakkal ékesítették magukat. A szertartás alatt többen transzba estek, így kaptak tanácsot a halott ősöktől.


A szellemtáncban használt ing mégsem védte meg az indiánokat a fehérek fegyvereitől

A mozgalom az ősök visszatértét és a fehérek legyőzését hirdette. Azt ígérte, hogy a végtelen prérin újra bölénycsordák legelésznek majd, és a rézbőrűek népe ismét boldogan élhet hazájában. Követői úgynevezett szelleminget viseltek, amely hitük szerint megóvta őket a fehérek puskagolyóitól. Bizony tévedtek, mert amikor 1890-ben Wounded Knee Creek mellett a Hetedik Lovashadsereg gyorstüzelő Hotchkiss fegyverei eldördültek, háromszáz sziú indián lelke távozott az örök vadászmezőkre. Ezzel a mozgalom is megszűnt, de a törzsi ellentétek ellenére megteremtette az indián azonosságtudatot, és a következő században újabb kultusznak lett táptalaja.


A peyote bűvöletében

A peyote-kultusz a déli indiánrezervátumokon keresztül terjedt el, és a második világháború idején eljutott a kanadai crow és feketelábú indiánok közé is. A mexikói apacsok teremtették meg, a komancsok és a kájovák pedig viszonylag korán átvették. A peyote-ot a Texasban és Észak-Mexikóban honos agávékaktuszból nyerik. A növényt rágcsálva hallucinogén anyagok szabadulnak fel, amelyektől az ember mozgalmas víziókat lát, harsány, áttűnő színeket, mintha kaleidoszkópba nézne. Az indiánok csodaszerként tisztelték a peyote-ot, amelynek áldásos hatására megszabadultak a reménytelenség nyomasztó, őrlő sivárságától, és átúsztak az álmok és látomások jótékony világába.

A szertartások és szokások szektánként változnak. Van, ahol befogadják a nőket, másutt nem, a feketéket általában igen, a fehéreket viszont inkább nem. Az összejöveteleken dobszó kíséretében rituális dalokat énekelnek. A peyote-kultuszt egyesek a kereszténység indián megfelelőjének tartják, mások a kettő ötvözetét látják benne. Az amerikai bennszülöttek templomát 1918-ban alapították Oklahomában, hogy erősítsék a keresztény egyházba vetett hitet, és megtartsák a peyote-szentségeket is. A Biblia ott fekszik az oltáron, a könyörgéseket a Szentháromsághoz intézik, és emellett a peyote-ot oltáriszentségként tisztelik.

Fent: Ilyen kacsinababán tanulnak a hopi indiánok gyerekei – Lent: A navaho indián homokfestmény keresztje a négy világtájat jelképezi.

Arizona és Új-Mexikó navaho indiánjainak vallási tárgyú alkotásain a homokfestészet szépségeit csodálhatjuk. A szimbolikus képek a navaho mitológiát idézik. A kis szobrokat gyógyításra használja az „énekes”, miután a „reszkető kéz” megállapítja a diagnózist. A délnyugatra látogató turisták nemcsak láthatják, meg is vásárolhatják a kacsina babákat, amelyeket a hopi és a zuni indiánok készítenek. Táncosaik megszemélyesítik a kacsináknak nevezett szellemeket. A babákat eredetileg gyerekeknek készítik, rajtuk tanítják meg, hogyan lehet felismerni a különféle szellemeket. Van közöttük ijesztő fekete figura is, amellyel a szófogadatlan gyermekeket büntetik.

(Részlet Richard Cavendish: Démonok, ​kísértetek, szellemek című könyvéből -forrás: saman.org.hu)

Szellem és bivaly tánc, amelyet Thomas Edison forgatott 1894-ben - videó
 

2018. április 21., szombat

Halálközeli élményéről vall a magyar híresség



Megpillantotta az alagút végét a műtőasztalon Dévényi Tibor. A híres lemezlovas azóta sem felejti transzcendens élményét.


Halálközeli élményét elevenítette fel Dévényi Tibor. A lemezlovast súlyos autóbaleset érte, az azt követő protézisműtétekor komplikáció lépett fel. Tibi bácsi pedig azt állítja, ekkor pillantotta meg azt a sokat emlegetett bizonyos folyosót a végén fénnyel, ahol nem más, mint elhunyt keresztapja várta.

A híresség elmondta, az esetet megelőzően nagyon szkeptikusan állt hozzá mások halálközeli élményeiről szóló történeteihez, és tulajdonképpen azon is nagyon meglepődött, amit látott. “Igaz, egy halott szerettem várt, de nem a legközelebbiek közül, édesanyám és édesapám például pont abban az évben haltak meg, mégsem őket láttam a folyosó végén” – mesélte Dévényi Tibor. “A fehér fény, amit láttam, nagyon megnyugtató volt” – tette hozzá a lemezlovas, akit nem altatásban, hanem érzéstelenítéssel operálták.

“Pár perc telhetett csak el, megint ott voltam egy műtőasztalon, magamhoz tértem, láttam az orvosok riadtak, akkor tudtam meg, hogy komplikáció lépett fel” – mesélte Tibi bácsi, akinek az egész világlátása megváltozott a történet óta.

(forrás: 24.hu)

 Halálközeli élmények - videó


2018. április 20., péntek

Az elmúlás rejtélye – Mikor hagyja el a lélek a testet?



Az emberek mindig is kíváncsiak voltak a halállal kapcsolatos dolgok iránt és a legtöbben aggódnak miatta. Ez a kérdés ma egyre fontosabbá válik, mivel gyakran lehetséges a fizikai élet meghosszabbítása azon a ponton túl, amely korábban lehetetlen volt. 


Így a szívverés megszűnése gyakran nem tekinthető a halál időpontjának, mivel ez visszafordítható a modern technológia segítségével, de előfordul, hogy az agyi aktivitás leállása sem jelenti a véget, amely rendszerint visszafordíthatatlan.

Az a kérdés, hogy mikor hagyja el a testet a lélek fontos, mert vannak bizonyos dolgok a holttesttel kapcsolatban (pl. elhamvasztás), amit egy élő emberrel nem kellene megtenni. Ugyanez vonatkozik egy élő testre, amely már nem személy. Bár az ember továbbra is tiszteletben tartja azt a személyt, akihez kötődik, de már úgy kezeli, mintha nem az a személy volna.

Vannak, akik szerint a lélek még a haldoklás előtt távozik, talán akkor, amikor a beteg elveszíti a tudatát a halálos ágyon. Az eszméletvesztés azonban nem jelenti a lélek elvesztését, máskülönben az ember minden alkalommal elveszítené a lelkét, amikor elalszik, vagy legalábbis minden alkalommal, amikor altatásra kerül, amikor nem álmodhat.

A Biblia hallgatólagosan tájékoztat minket az időről, amikor a lélek elhagyja a testet, amikor azt mondja: “Mert a miképpen holt a test lélek nélkül, aképpen holt a hit is cselekedetek nélkül.” (Jakab 2:26). Mikor halott a test? Ha a lélek elkülönül tőle. Mikor távozik a lélek? A halál időpontjában. Ezt a keresztény teológiai antropológia alapvető tényként kezeli. A lélek nem csak egy olyan dolog, amely a testben él; ez a test életének alapelve.


A lélekről úgy vélik, hogy a test lényeges formája, ezért amikor a lélek elhagyja a testet, a test meghal és szétesik, miután elvesztette az integrált formát, amely egyben tartotta. Ugyanez igaz a testrészekre is; amikor a lélek elhagyja a test egy részét (talán sérülés következtében), akkor a rész meghal és szétesik. Azt a pontot, amikor a lélek elhagyja a testet, vagyis az orvostudomány szerint, szomatikus halálnak vagy “testi” halálnak nevezik.

Amikor a test, mint entitás meghal – nem csak akkor, amikor néhány sejtje meghal, vagy amikor bizonyos szervei meghalnak (még az agy vagy a szív is, bár ezek halála elkerülhetetlenül a test halálához vezet), akkor a lélek elhagyja. A test egyes sejtjei (például a szőrtüszők és a körmök) továbbra is élhetnek egy ideig, de a test maga, mint egész, mint rendszer halott, és ekkor tudjuk, hogy a lélek távozik.

Egy orosz tudós képes volt lefényképezni, ahogy a lélek a halál pillanatában távozik a testből. Az asztrális felszabadulást, amikor a lélek elhagyja a testet, Konsztantin Korotkov orosz tudós fotózta le egy bioptronikus kamerával. A gázkisüléses vizualizációs módszerrel készített kép, a Kirlian fotográfia fejlett technikája kéken mutatja, ahogy a testet fokozatosan elhagyja a személy életereje.

Korotkov szerint a köldök és a fej veszíti el először az életerejét, és az ágyék és a szív az utolsó olyan területek, ahol a szellem elválik a testtől. Más esetekben Korotkov szerint az erőszakos és váratlan halálesetek során a “lélek” általában zavart állapotot mutat és visszatér a testbe a halál utáni napokban. Ez a fel nem használt energiatöbbletnek tudható be.

A technikát Korotkov fejlesztette ki, aki a Szentpétervári Fizikai Kultúra Kutató Intézet igazgatója, melyet az Egészségügyi Minisztérium mint orvosi technológiát hagyott jóvá és támogat, és a világ több mint 300 orvosa használja a stressz és olyan betegek nyomon követésére, akiket például rákkal kezeltek. Korotkov szerint az energia-képalkotó technikájával mindenfajta biofizikai egyensúlytalanság megfigyelhető és valós időben diagnosztizálható.


A gyógyító Alex Telman szerint a lélek és a szellem között az a különbség, hogy a lélek egy szellem egy emberi testben. A szellem egy entitás a szellemi birodalomból – igazi otthonunkból. Behatolók vagyunk az emberi lénynek nevezett teremtmény elméjében. Ezeket a lényeket azért használjuk, hogy tanuljunk és tökéletesítsük magunkat, mint szellemek. A Földön végzett munkánk a túlélés és a tanulás, a valódi otthonuktól a szellemi birodalomtól való elkülönülés. Azért vagyunk itt, hogy fájdalmainkon keresztül tanuljunk.

A lélek gyakran a tényleges halál előtt elhagyja a testet, amikor a test a legnagyobb fájdalmat tapasztalja. A lélek aztán keresztülhalad egy fekete alagúton, ami valójában egy lelki átjáró egy arany színű fehér fény felé. A fény először egy pontnak tűnik, de egyre bővül, ahogy a lélek közelebb kerül hozzá. A lélek úgy érzi, mintha magába húzná a fényes fehérség. Ebben a szakaszban néhány lélek megtagadja, hogy belépjen a fénybe.

A spirituális és energetikai gyógyító Alex Telman szerint a lelkek több okból nem lépnek át: félelem, harag, zavartság, megoldatlan nagy kérdések; különösen, ha megölték (meggyilkolták őket), nem végeztek el valami fontos dolgot, a hirtelen leválás egy másik formája miatt. Bár a lelkeket ritkán érdekli, mi történik a testükkel, ha fizikailag meghalnak, vágynak arra, hogy szellemileg elérjék és megnyugtassák a szeretteiket, mielőtt belépnek a fénybe.

A lélek egy szelíd húzást érez a fény felé. Érzi a gondolat erejét körülötte. Ez a szeretet, a megértés, a biztonság ereje; ez a tiszta harmónia és a félelem nélküliség tapasztalata. Ez egyben a fizikai testtől való elváláshoz való alkalmazkodás ideje is. A fejlett lelkek nagyon könnyen és gyorsan haladnak át ezen a szakaszon. A fiatalabb lelkek, akiket megzavarhat az elválasztás, több időre lehet szükségük ahhoz, hogy alkalmazkodjanak nem fizikai lényükhöz.

A halál előtti nagy félelmet, a halál és a születés folyamatát nagy részletességgel tárgyalták a Puránákban; a halállal kezdődik, majd folytatódik a születéssel. A bölcsek megkérdezték Vyasa-t (központi és tiszteletreméltó figura a legtöbb hindu hagyományban, általában a Mahábhárata szerzőjének tartják): “Ki egy haldokló ember társa? Amikor elhagyja a testét, amelyik a háza volt, mintha egy fa vagy sár ház lenne, és bemegy a túlvilágba, ki követi őt?” A bölcs Vyasa azt válaszolta: “Egyedül születik, egyedül hal meg, egyedül halad át a veszélyes küszöbökön.“


Vyasa azt mondja: “Amikor elhagyja a holttestet, egy pillanatig sír, majd elfordul, és elindul. Amikor elhagyja a testet, csak a dharma (törvény, igazság, kötelesség, értékek) követi őt; ha van dharmája, akkor a mennybe kerül, de ha adharmája van (rossz, gonosz, erkölcstelen), akkor a pokolba kerül. A föld, a szél, a tér, a víz, a fény, az elme, az intelligencia és az én (atman) – ezek azok a tanúk, akik folyamatosan figyelik azoknak a lényeknek a dharmáját, akik a Földön lélegeznek; velük együtt a dharmát a jiva követi.“

A szöveg egy másik változata a következőképpen hangzik: “rokonai elfordulnak és távoznak, de a dharma követi őt … A testet tűz égette, de a karma, amit tett, vele tart“. Ha a dharma a karmája, akkor a jive (finom test) a mennybe megy, és ráébred az atmanra. Ha viszont a karmája adharma, akkor a pokolba kerül.

A tapasztalati testnek két formája van: egy jó, amely a jó cselekedeteinek gyümölcseit tapasztalja és a rossz, amely a karma szerint felhalmozott gonosz tettek gyümölcseit tapasztalja. Így a vegyes karmával rendelkező embernek van egy tapasztalati teste a mennyben és egy másik a pokolban; ha a gonosz van túlsúlyban, úgy tűnik, először a pokolba, majd a mennybe kerül, majd a pokolból egy állati méhbe jut; ha a jó van túlsúlyban, először a mennybe, majd a pokolba kerül, majd a mennyből ismét egy jó születésbe.

A születés folyamatát a karma határozza meg. A korai szövegek a születési folyamatot csak leírják, de nem magyarázzák meg. Amikor végig szenvedte a poklokat, a bűnös a saját karmájának érésén keresztül, amelyet még egy másik testben szerzett meg, belép az állati teremtmények, rovarok és madarak, vadon élő állatok, szúnyogok, elefántok, szarvasmarhák és lovak, valamint más gonosz és káros lények közé. Aztán hitvány emberként születik meg.

A puránák azt állítják, hogy a gyermek születését az apa és az anya karmája befolyásolja; hasonlóképpen az embrió fizikai összetételéhez, melyhez mindkét szülő hozzájárul: az anya hajat, körmöt, bőrt, húst ad és az apa csontot, izmot és csontvelőt. Az átadás mechanizmusát nem magyarázzák a puránákban, de ennek hatása minden bizonnyal magától értetődő. A karma ellentétes irányú átadása (a gyermektől a szülőig) gyakran már az életben és a szülő halála után történik meg.

(forrás:ujvilagtudat.blogspot.hu )

A lélek elhagyja a testet - Japán kísérlet - videó

Sylvia Browne: Élet ​a másvilágon és Egy látnok kalandjai


„Nem ​kérek senkit közléseim feltétlen elfogadására. Feltételezem, hogy hozzám hasonló kétkedőkkel van dolgom, tehát inkább végigvezetem olvasóimat a hatvanhárom évnyi utazásom főútjain, mellékösvényein, terelőútjain, amelyeken bolyongva eljutottam az igazsághoz. Mindnyájunkra vár egy túlvilági utazás, és jó lenne, ha félelem nélkül, magabiztos örömmel néznénk az út elébe” – írta könyvéről a szerző.


Érdekli Önöket, hol töltjük az örökkévalóságot:

Másvilági utazásra invitálja olvasóit a neves amerikai látnok és médium, Sylvia Browne. Könyvében áttekinti teljes látnoki pályafutását, felhasználva korábbi tapasztalatait, írásait, látomásait, álmait és hipnózisainak eredményeit. A szerző segítségével bepillanthatunk a Másik Oldal életébe, ahol elhunyt hozzátartozóink türelmesen várakoznak az érkezésünkre. Megismerhetjük azt a helyet, ahol nincs magány és unalom, amely az igazi otthonunk. Megtudhatjuk, miként jut el halálunk után lelkünk a másvilágra, hogyan és miért hagyjuk ott időnként a paradicsomi állapotot, hogy újra megtestesülve folytassuk földi pályafutásunkat. 
Sylvia Browne könyve valódi útikalauz a túlvilági élethez.

Sylvia Browne - Antoinette May:
 Egy látnok kalandjai

 Browne könyve izgalmas, humoros és elgondolkodtató. Miközben olvassuk, észre sem vesszük, s életünk spirituális részével foglalkozunk, feldolgozzuk személyes tapasztalatainkat.


A szerző elmeséli élete legtanulságosabb eseményeit, melyek látnok-mivoltához kapcsolódnak. Már 8 éves korától megjelent számára Francine, aki szellemi vezetőként szegődött mellé. A kislány megtanult együtt élni a szellemvilág lényeivel, különös látomásaival. Könyvének célja megismertetni az emberekkel a látnok valódi kilétét, tudatni velünk, hogy az ilyen, különleges képességekkel bíró személy azért elsősorban ember, és nem szenteskedő, elvont lény. Ugyanolyan, mint akármelyikünk, csak érzékenyebb az átlagembernél.

Az élet a halál után - Sylvia Browne - videó

2018. április 19., csütörtök

A megbocsátás a belső szabadsághoz vezető út



Mert a kérdés: Azt akarjuk, hogy igazunk legyen, vagy boldogok szeretnénk lenni? 

A belső szabadsághoz vezető első lépést akkor tesszük meg, ha elfogadjuk, hogy történnek olyan dolgok, amelyeken többé nem tudunk változtatni. Vannak olyan élethelyzetek, amelyek „gyakorlóterepek”, és valójában a „növekedés ajándéka” rejlik bennük. De az első reakciónk a minket megrendítő eseményekre általában ösztönös, és hajlamosak vagyunk arra, hogy gyorsan másokat hibáztassunk anélkül, hogy átgondolnánk saját szerepünket a történtekben. Ismerjük egyáltalán az élettel kapcsolatos megszokásainkat? Spontán reagálunk, vagy vállaljuk a felelősséget, és aztán annak megfelelően kezeljük a helyzetet?


Miért olyan alapvetően fontos a megbocsátás? 

Mert ha nem bocsátunk meg, magunkat mérgezzük meg a saját gondolatainkkal, és betegek leszünk. Függetlenül attól, hogy esetleg csak olyan apróságokról van szó, mint hogy valaki nem adja meg az elsőbbséget, vagy egy kollégánk hazugságokat terjeszt rólunk, vagy megtörik a bizalom. A „tettes” csak odacsap egyszer, és ennyi volt az egész. Mi azonban felerősítjük ezt az ütést, mikor újra és újra lejátsszuk lelki szemeink előtt az esetet, és felkorbácsoljuk a negatív érzelmeinket. Feltépjük a sebeinket, áldozatnak érezzük magunkat, és többé nem találjuk magunkban a békét.

Ebből a negatív energiakörből csak megbocsátás által tudunk kiszabadulni, 

magunk mögött hagyva az események terhét, negatív érzéseink súlyát, hogy teljes bizalommal újra előre tekintsünk. Természetesen senki sem állítja, hogy könnyű megbocsátani. Még kevésbé az, ha azok, akik megbántottak minket, nem sajnálják, amit tettek, és nem hajlandóak bocsánatot kérni. Ilyenkor minden az ellen hadakozik bennünk, hogy a fájdalom okozója ilyen egyszerűen megússza. Olyan, mintha a megbocsátással letagadnánk azt, hogy igazságtalanság történt velünk, és nem akarunk a „buták” lenni, akik mindig csak engednek. Ám közben elfelejtjük, hogy ha haragot tartunk, és ez uralja az életünket, akkor az egónk győz, és hamarosan az fog teljesen uralni minket. Az az egó, ami békétlenséggel, irigységgel, félelemmel, kétséggel és rosszindulattal kötődik össze.

A megbocsátás még ősrégi sebeket is képes begyógyítani, 

éppen úgy, mint a pszichoterápia, és ezért éppen olyan hosszú ideig is tarthat. Mert az egyéni érzéseket nem elfojtani, hanem feldolgozni kell, amihez térre és időre van szükség. Hiszen a megbocsátással nem befedjük vagy visszaszorítjuk a negatív érzéseket, hogy azok ne törjenek a felszínre, hanem feldolgozzuk azokat. Ezért nagyon egyedi, hogy kinek meddig tart, míg igyekezete által újra megnyílik az ajtó mind a saját belső béke, mind az emberek közötti béke felé.

A megbocsátás minden nagy vallásnak az egyik legfontosabb alaptana, 

ami nélkül nemcsak az emberi együttélés, de az egyéni gyógyulás sem lenne lehetséges. Micsoda vigaszt jelent az, hogy egy isteni terv, a sors, mint egy vezető kéz egyengeti utainkat, és lehetőséget nyújt a változásra és a növekedésre. A sebekhez és negatív gondolatokhoz való ragaszkodás mindig súlyos testi és lelki következményekkel jár. A megbocsátás „a szív cselekedete”, ami elsősorban az Istennel való kapcsolatról szól a szívünkben és a lelkünkben, a kapcsolatról, ami a másik emberen keresztül köt össze minket az univerzummal és a kozmikus energiákkal.

De talán mindenekelőtt saját magunknak kellene megbocsátanunk. 

Megbocsátani, hogy nem vagyunk tökéletesek, hogy időnként negatív gondolataink vannak, és hogy még mindig nem tudunk saját magunk lenni. Mert csak akkor leszünk képesek másoknak megbocsátani, ha magunknak már megbocsátottunk, ha elfogadtuk az emberi gyengeségeinket, ha magunkkal szemben is képesek vagyunk elnézőbbek és megértőbbek lenni. Csak így tudjuk embertársainkat is minden másságukkal együtt, előítéletek nélkül elfogadni, és szeretettel, félelem nélkül eléjük állni.

Mert ha még nem ismertük fel saját bűntudatunkat, a vádló érzéseinket másokra vetítjük ki. 

Ha még nem ismertük fel saját erősségeinket és gyengeségeinket, akkor mindazt, amit elítélünk, a velünk szemben állóban tapasztaljuk meg. Ezért minden találkozásban egy lehetséges „ellenséget” látunk, ami állandó félelemmel tölt el minket. Az előző életeinkből hozott tudat alatti rossz lelkiismeretünk állandó félelmet okoz. Bizalmatlanná válunk, és mindenhonnan támadásra számítunk. Ez a tudatalatti félelem felelős a sokféle szenvedély, a depresszió és a pszichoszomatikus betegségek kialakulásáért is.

Ha nem tudjuk a sérüléseinket megbocsátani, a saját egónk veszi át a főszerepet. 

És ha az egónk kerekedik felül, akkor elfelejtjük az életet éppúgy, mint a szeretetet.

A megbocsátás annak az eldöntése, hogy miként reagálunk egy sérülésre. 

Hisz csak rajtunk múlik, hogy a fájdalmat vagy a szabadságot választjuk. Hogy áldozatnak tekintjük magunkat, vagy felismerjük a lehetőséget, hogy a múltat újraértelmezzük, és magunk mögött hagyjuk.

A megbocsátás a kihívás a szellemi fejlődéshez. Hiszen mindennek mélyebb értelme van. 

És ha az az érzésünk, hogy valami még nincs rendben az életünkben, akkor őszintén kérdezzük meg magunktól, van-e valami vagy valaki, amit vagy akinek még meg kellene bocsátanunk.

(forrás:Eva Gostoni spirituális tanító és írónő)

Bagdy Emőke (klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta) a megbocsátásról - videó