2020. március 12., csütörtök

Az érzelmi intelligencia az új emberi vonzerő



Nincs visszataszítóbb az olyan személynél, aki nem ismeri önmagát, összezavarodik a másokkal folytatott interakciókban, és fogalma sincs róla, milyen hatással van másokra.


Az érzelmi intelligencia nagyobb mértékben kapcsolódik az üzleti ügyekben és az élet más területein elért sikerekhez, mint a hagyományos intelligencia, mert ahhoz, hogy igazán magasra jussunk, képesnek kell lennünk olvasni mások szándékaiban, és ezeknek megfelelően kell reagálnunk.

Ugyanez vonatkozik a kapcsolatokra is – ha nem tudod elemezni és ellenőrizni önmagadat, amikor egy másik emberrel kommunikálsz, akkor képtelen leszel ezt a kommunikációt új szintre emelni.

Az első ok, amiért a magas érzelmi intelligenciával rendelkező emberek vonzóak az, hogy rendkívül jól és erőteljesen ki tudják fejezni magukat, sokkal jobban kommunikálnak másokkal, és saját magukat is jobban megértik. Ez lehetővé teszi számukra, hogy mélyebb kapcsolatokat építsenek ki, növeljék a kölcsönös megértést, és jelentősen csökkentsék a konfliktusok és nézeteltérések számát.

Egy fejlett érzelmi intelligenciával rendelkező személy mindig fokozott motivációval, célokkal és ambíciókkal rendelkezik, akinek nem kell utat mutatni, és akire nem lehet olyan választásokat kényszeríteni, amiket ő nem akar. Az ilyen emberek általában optimistán látják az életet, a felmerülő akadályokat nem problémáknak látják, hanem újabb lehetőseknek és tapasztalatoknak, amelyekből tanulhatnak.

A második ok, amiért a fejlett érzelmi intelligenciával rendelkező személyek vonzóak az, hogy sokkal inkább tisztában vannak azzal, hogy kik ők, és mi az, amit akarnak. Az ő szótárukból hiányzik a „nem tudom”, ennek helyét teljesen átvette az „akarom”. Nem várnak arra, hogy az élet magától jobbra forduljon, hanem ők maguk tesznek érte, hogy így legyen.

Az egészséges érzelmi intelligenciával rendelkező ember empatikus másokkal szemben. Szeret kommunikálni az emberekkel, megérti őket és átérzi a helyzetüket, mert valóban érdekli, hogy mások élete kedvezően alakuljon.

A hihetetlen vonzerejük mellett szóló harmadik érv pedig, hogy amikor gyerekekkel, állatokkal vagy bárki mással beszélnek, mindig együttérzést mutatnak, és ezáltal legyőznek minden arroganciát, minden önzőséget. Ezért az ilyen emberek általában nem csak arra gondolnak, ami számukra hasznos lehet, hanem azokra a dolgokra is, amelyek a teljes közösség hasznára válhatnak, amelyben élnek.

Sokkal gyorsabban tudnak kölcsönös megértést és bizalmat építeni másokkal, mint azok, akiknek alacsony az érzelmi intelligencia szintje. A másokkal való kapcsolataik mindig könnyedek és őszinték, teljes bizalmunk lehet abban, amit mondanak, vagy tesznek. Szavaikban és cselekedeteikben egyaránt következetesek.

A jó hír az, hogy az érzelmi intelligencia mindössze öt kulcsfontosságú elemből tevődik össze.

Ezek pedig a következők:

Öntudatosság, önszabályozás, motiváció, empátia és kommunikációs készség.

És íme, három kulcsfontosságú tanács, amelyek lehetővé teszik, hogy fejleszd az érzelmi intelligenciádat, és ezáltal boldogabbá és átkozottul vonzóvá válj! 

1. Az öntudatosság és az önszabályozás fejlesztése

Ehhez használhatsz terápiát, edzést és önreflexiót. Csak annyi a dolgod, hogy felismerd, mi motivál téged arra, amit mondasz, vagy teszel.

A meditáció, a természetben tett séták, és az önmagaddal töltött minőségi idő bármilyen másik formája közelebb hozhat a belső Énedhez, és fejleszti az önismeretedet. 

2. Motiváció

Próbálj meg gyakrabban elgondolkodni azon, ki vagy, és mit akarsz az életben. Állapítsd meg egyértelműen, milyen irányban szeretnél elmozdulni, majd alkalmazz minden nap kisebb változtatásokat, hogy megvalósíthasd a jövőbeli terveidet.

Ideje cselekedni, átvenni az irányítást az életed felett, és hatékony döntéseket hozni. 

3. Empátia és kommunikációs készség

Az empátia az a képesség, amivel egy másik ember vagy élőlény lelkiállapotába tudjuk helyezni magunkat, az együttérzés képessége. Ha úgy érzed, nem vagy teljesen tisztában a saját érzéseiddel, próbálj meg többet beszélgetni más emberekkel. Ez egy lassú, de szép folyamat.

Egy másik módszer lehet, ha a lehető legtöbb időt töltesz gyerekkel és idős rokonokkal, ezáltal gyakorolva a részvételt, és jobban megértheted az emberi lét értékét és törékenységét.

A legfontosabb, hogy megértsd, az érzelmi intelligenciát nem lehet színlelni, csak valós lépésekkel és cselekedetekkel lehet fejleszteni.

Próbáld meg minden nap fejleszteni az érzelmi intelligencia öt kulcsfontosságú elemét, amíg ezek természetessé nem válnak a számodra. Próbáld meg fenntartani a motivációdat a gondolataid erejével, és meglátod, az érzelmi intelligenciád egy idő után a legjobb tulajdonságaid egyike lesz.

(forrás: filantropikum.com)

Bagdy Emőke – Értelmi, érzelmi és spirituális intelligencia (Kazincbarcika 2008) - videó
https://www.youtube.com/watch?v=EiBeaHuT2ZU
forrás: Bagdy Emőke előadásainak saját csatornája

Prof.Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta