2017. szeptember 20., szerda

Nikola Tesla ufója



Nikola Teslát a valaha élt egyik leginnovatívabb és legrejtélyesebb emberként tartjuk számon. Ha Tesla nem találta és kutatta volna fel mindazt, amit a maga korában véghez vitt, akkor a jelenlegi technológiánk számottevően silányabb lenne. Azonban van-e még valami Teslával kapcsolatban? Valóban földönkívüliekkel állt kapcsolatban, miként azt a nagyközönség előtt kinyilvánította?


Ő a civilizációnk által valaha ismert egyik legelképesztőbb feltaláló, akinek tudása és elképzelései messze meghaladták és felülmúlták azt, amit élete folyamán elismertek és elfogadtak belőle.

Idézet fordítása: Nem bánom, hogy ellopták az ötletemet… Az érdekel, hogy nekik nincs sajátjuk.

Tesla egy zseni volt, akinek találmányai és elképzelései nem ismertek határokat. Több mint egy évszázaddal ezelőtt, a 20. század első évtizedében Tesla egy szabadalmi kérvényt nyújtott be egy olyan különös repülőgépről, amit a „világ első repülő csészealjának” nevezett, azaz a világ első ember alkotta ufójának.

A repülő csészealj kialakításánál használt módszerek megfeleltek azon emberek leírásainak, akik saját állításuk szerint már láttak UFO-t belülről: elegendő méretű „discoid” kondenzátorral rendelkezett, hogy elegendő tolóerőt biztosítson a repülésre, míg más kis kondenzátorok lehetővé tették a repülő csészealj irányítását, amelyhez giroszkópos stabilizáló rendszert és elektromos „meghajtó” vezérlést adott hozzá.


S ha ez még nem volna elég, akkor Tesla még előállt valamivel: a hajó belső terét síkképernyővel és külső videókamerákkal szerelte fel a pilóta vakfoltjai miatt.

Tesla ufójának szemei voltak, melyek elektro-optikai lencsékből álltak, kvadránsonként helyezte el őket és 360 fokos látást tettek lehetővé a pilóta számára. A képernyőket és a monitorokat a konzolra helyezte, ahol a böngésző ember a jármű körüli minden területen rajta tarthatta a szemét. Ezenfelül Tesla találmánya nagyító lencséket is magában foglalt, melyek helyzetváltoztatás nélkül is lehetett használni.

Alapvetően ez egy hihetetlenül jól megtervezett jármű volt, olyan, amit tulajdonképpen ma is megépíthetnénk. Vajon már el is készítettük? Vajon mi történt ezzel a találmánnyal? Miért nem teszünk utazást Tesla csodálatra méltó találmányával a világűrbe?

Miközben a szabadalmat jóváhagyták, az UFO-nak vagy inkább hívjuk IFO-nak, mivel Tesla csillapíthatatlan képzelete által felismert, azonosított (angolul Identified) volt, egy hátulütője volt: a repülő szerkezetnek nem volt saját energiaforrása, vezeték nélküli átviteli tornyoknak, azaz Tesla „ingyen energia” forrásainak kellett volna ellátniuk energiával.

A finanszírozás hiánya miatt lemondtak a tornyok kiépítéséről, így végül a hajó is feledésbe merült, s Tesla UFO-ja vagy IFO-ja soha nem készült el.

De várjunk csak! Ne legyél ebben olyan biztos, mert az amerikai titkosszolgálat Tesla összes szabadalmát lefoglalta halálát követően „nemzetbiztonsági okokra” hivatkozva.

Ha és amennyiben Tesla elképzelései annyira esztelenek lettek volna, ahogyan néhányan azokat beállítják, akkor vajon miért kobozta volna el azokat az Egyesült Államok Titkosszolgálata nemzetbiztonsági okokból kifolyólag? Hm, csak gondolj bele egy pillanatra!

A csodálatos Nikola Tesla ötletei több mint hihetetlenek, számos találmánya korát megelőzve azzal a céllal készült, hogy az ingyen energián keresztül hozzájáruljon a világbékéhez, azonban az akkori kormányok és pénzemberek nem tartottak lépést Tesla szellemének fejlődésével. Évekkel később korszakalkotó modelljeit és technológiai terveit a nácik használták fel (nem az ő elképzeléseinek megfelelően), jelenleg pedig számos terve a titkosszolgálat birtokában van, nagyon messze a nyilvánosság szemeitől.
(Fordította és szerkesztette: Száraz György)

Nikola Tesla UFO - videó