2019. március 24., vasárnap

7 éves korukig látnak szellemet a gyerekek



Kivel ne történt volna még olyan, amit nem tud megmagyarázni? Amikor minden mai ismeretünkkel sem jutunk semmire. Hogy miért esett le a virágcserép minden előzmény nélkül a polcról? Vagy miért recseg a falépcső anélkül, hogy valaki járna rajta? Vagy, ahol sokan nyugszanak, miért látnak szellemeket, egyesek pedig miért beszélgetnek velük? 


A gyerekek sokkal többet látnak és tudnak a világról, mint mi, felnőttek – én ebben hiszek. Nincs még, ami lerángassa őket a földre, így az olyan információk – amiket később nekünk köszönhetően majd elfelejtenek, mert megmagyarázzuk nekik, hogy logikusan mit látnak vagy hallanak anélkül, hogy egy percig is hinnénk nekik – igenis árad belőlük.

Egy kisgyerek, annak ellenére, hogy édesapja motorbalesetben meghalt, még legalább egy éven keresztül beszélgetett vele. Erről beszámolt özvegyen maradt édesanyjának. Apukája még félreismerhetetlenül üzent is általa: a gyerek olyan szavakat használt, amiket jellemzően az elhunyt szokott. Hallgatom az anyukát, és nem tudok mozdulni. Teljes meggyőződéssel, hangjában mély fájdalommal mesél arról, hogy a pici gyermeke látta az édesapját, amikor már nem láthatta volna. Nem hagyta el őket teljesen.
Sok szülő számol be arról, hogy kisgyereke olyat lát, amit ő nem, esténként pedig nem mer aludni menni. A kicsik hétéves korukig észlelik a túlvilág jeleit. De hogy lehetséges ez?

A kicsi egy pontra néz, keservesen sír és képtelenség megvigasztalni. Vagy vidáman gagyog és nevetgél valaki vagy valami felé, amit a felnőttek nem látnak. Rengeteg szülő számol be ilyen tapasztalatokról, és hogy ez az időszak akár évekig is eltarthat. Az a szülő, aki nem hisz a spirituális dimenzió­ban vagy a túlvilágban, komoly bajban lehet, hiszen nem tudja, mit kell tennie, hogyan segíthetne gyermekén.

Halott rokonok a szobában

Az asztrális síkon rengeteg szellem és entitás mozog, amelyet csak a kiváltságosok láthatnak 
 Néhány kisgyermeknek pedig még nyitva a harmadik szeme, azaz megvan a képessége arra, hogy szabad szemmel is észlelje a kísérteteket. A feljegyzett észlelések alapján ez a képesség nagyjából hétéves korukig tart. Éjszaka figyelmes lesz valamire a szobában, és a szemével követi. Ha a gyermek elég idős, hogy érthetően kommunikáljon, azt is elmondja, hogy elhunyt nagymamáját vagy más rokonát látja. Az elhunytak ugyanis köztünk élnek, csak nem látjuk őket. Ez a szellemészlelés persze rendkívül ijesztő lehet a szülők számára. A hívők azt tanácsolják, ilyen esetekben gyújtsunk egy gyertyát, amely távozásra készteti a szellemet, vagy ha ez nem működik, forduljunk spirituális szakemberhez.

A szellemektől rettegnek a kicsik, ha teljesen idegenek számukra, és sokszor látnak olyasmit, amit a felnőttek nem. Gyakran halott rokonaikat… © Thinkstock

Képzeletbeli barátok

Sokszor a gyermek nem szellemet lát, hanem csak képzeletbeli barátjával beszél. A földhözragadtabb elméletek szerint ez állhat a háttérben.

Gyereknek lenni nem egyszerű feladat, hiszen még ismerkedik a világgal, próbál beilleszkedni a csoporttársai és a kortársai közé, és a legfontosabb, igaz barátokat találni. Olyat, aki teljesen meg is érti. Ha a gyerek nem talál ilyeneket, akikkel minél több időt együtt tölthet, ak­kor előfordulhat, hogy egyszerűen kitalál egyet magának. A szakemberek szerint ez teljesen érthető. A dolog akkor válik problémássá, ha túlságosan félni kezd tőle, vagy rabjává válik valamilyen spirituális jelenségnek – ilyenkor pszichológushoz kell fordulni.

Bruce Willis a Hatodik érzék című filmben egy gyermekpszichológust alakít, aki a rémálmokkal küzdő, hatéves Cole-nak segít. A kisfiúhoz szellemek beszélnek és kérnek tőle mindenfélét © AFP

Hirtelen eltűnnek

A gyermekek maguk köré felépített álomvilágát figyelemmel kell kísérni. Ha ugyanis nem tudnak belőle kiszakadni, antiszociálissá válhatnak, képzeletbeli társak pedig agresszívvá is tehetik őket – figyelmeztet dr. Molnár Nóra gyermekpszichológus.

Fontos azonnal komolyan venni, a kicsi valóban hisz benne, hogy látja azt a lényt, amit mi nyilvánvalóan nem. Ugyanis a gyerekek szinte minden esetben pontos leírást adnak ezekről a lényekről: hogy hívják őket, milyen ruhát viselnek, milyen magasak, milyen a kedélyállapotuk, miről szoktak beszélgetni vagy beszélgetnek-e egyáltalán, és a többi. – Ebből a világból fokozatosan kell kiszakítani őket, ami egy időigényes folyamat. Sok beszélgetésre van szükség. A tapasztalat azt mutatja, hogy a képzeletbeli barátok és a szellemek nagyjából 7–10 éves korukra eltűnnek. Ahogy egyre jobban fejlődik a személyiségük. Egyszóval kinövik az észlelést. Rájönnek, a társaik előtt is ciki, hogy egy nem létező lénnyel barátkoznak, így szépen lassan elhagyják őket – mondja a szakértő.

Biztos jelei annak, hogy kísértetet lát

1–1,5 éves korban:

A kicsi egy pontra néz és keservesen sír.

Átnéz a szülei válla fölött és kacag, gagyog – ilyenkor elhunyt rokonát láthatja.

A tekintetével követ valamit a szobában, amit szülei nem látnak.

1,5–7 éves korig:

Nevükön szólítja a láthatatlan játszópajtásait.

Látja meg nem született testvérét és kommunikál vele.

Este nem megy be a szobába, míg az ismeretlen el nem megy.

(forrás:borsonline.hu)

Hatodik érzék részlet - videó