2017. január 22., vasárnap

Egy 30-as évekbeli színész reinkarnációjának állítja magát a kisfiú!



Amennyiben számodra még mindig csak egy homályos, utópisztikus elképzelés az újraszületés, mesélek egy történetet, amihez fogható kevés van. Ebben  a sztoriban ugyanis minden a helyén van, több tudományos és külsős szakember göngyölítette fel a tényeket. Történetünk főhösei Ryan Hammons – egy 5 éves kisfiú -, és Martyn Martin, egy 1964-ben elhunyt, hollywoodi színész. Hogy mi közük egymáshoz téren és időn át? Csak annyi, hogy Ryan pontosan tudja, hogy valamikor Ő volt Martyn Martin…



Ryan balról, Martin jobbról


Vegyél egy mély lélegzetet, mert most újra fogod gondolni az életet, ha eddig máshogy hitted a dolgokat! A ma (még) uralkodó tudományos paradigma azt tartja, hogy semmi sem marad belőlünk a fizikai testünk halálát követően. A tudósok szerint minden eltűnik halálunkkor, az érzelmeink, gondolataink, emlékeink. Semmi sem marad abból, ami voltunk.

A másik uralkodó nézet a keresztény vallások elképzelése. Ennek értelmében se te, se én nem olvastuk el figyelmesen a szerződés kisbetűs részeit, mert aláírtuk anélkül, hogy tudtuk volna, halálunk után egy fizikai gyötrelem helyére, a pokolra kerülünk ha sok rossz fát tettünk a tűzre életünkben. Egy örök kínzás az osztályrészünk, ha halálunk után a bíróság úgy ítéli meg, “súlyos bűnöket követtünk el”. Nem részletezem melyek ezek, talán elég, ha a 10 parancsolatot olvastad már életedben, hogy megsejts valamit. Ha csak kisebb bűnöket követtünk el, a purgatóriumba kerülünk, bizonyos ideig leszünk csak a tisztítótűzben, hogy alkalmasak legyünk a mennyei életre. Hogy mire? Arra a helyre, ahol elképzelések szerint hárfázni és dalolni fogunk egy örökkévalóságon keresztül nagy eufóriában.

Nos, a reinkarnáció nem szerepel az alternatíváik között. Erről csak a buddhista és hindu tanításokban olvashatsz. Felvilágosult, logikusan gondolkodó ókori filozófusok persze már tényként beszéltek az újraszületésről, de ezt a kereszténység törölte mindenhonnan, tűzzel-vassal. Ennek ellenére, vagy éppen azért mert jó munkát végeztek, jelenlegi társadalmunk tényként fogadja el, hogy semmi sem éli túl a halált, és nincs bizonyíték az ellenkező esetre.

Ez az ötlet hamarosan össze fog omlani saját súlya alatt. (Mondom ezt, mint reinkarnációs utaztató – is -.)

Nos, itt van a mi kis Ryanünk, Oklahomából (USA), aki 5 évesen halálos csapást mér a jelenlegi paradigmára! Sok ember emlékszik előző életeire, de Ryan elsöprő mennyiségű és minőségű adatot hozott magával, ami minden kétséget letör.


Ryan Hammons emlékezett arra, hogy Hollywood Hills-ben élt. A híres Hollywood felirat eredetileg “Hollywoodland” volt. 1949-ben egyszerűsítették “Hollywood”-ra, amire a kisfiú pontosan emlékezett.

Ryan egészen pici kora óta szenvedélyesen játszott “filmest”. Szobájából leggyakrabban azt hallották kiabálni “Felvétel!” és valamivel utánozta a csapó hangját. Szülei – Cyndi és Kevin – először korai mozimániának gondolták. Tudták, hogy hatalmas fantáziája van, nem találtak benne semmi különöset. A dolog akkor vált megoldásra váró problémává, amikor Ryan egyre gyakrabban ébredt hajnalban a mellkasát szorongatva, és sikoltozva, hogy megfog állni a szíve, mint amikor Hollywoodban élt. Aggasztóan gyakorivá váltak a rémálmok, melyek általában anyja karjaiban értek véget. Egy ilyen hajnalon, Ryan így szólt édesanyjához: “Anya, azt hiszem, én valaki más vagyok!”


Anyja nem tudta mire vélni ezt, mivel baptistaként éltek, ahol a reinkarnáció nem, hogy nem téma, de elfogadott nézet sem. Ryan soha nem hallhatott erről a tanításról. Teljesen laikusként közelítettek először a témához. Cyndi könyveket vásárolt a reinkarnációról és a olyanokat is, amelyben a korai Hollywoodról voltak tények és fényképek megörökítve. Apja, Kevin Hammons rendőrként dolgozott, ezért részleteket kérdezgetett fiától, melyek egy 5 éves gyermek kifejezési módjával is megérthető. A rémálmok és a történetek nem álltak le.

Napokkal később Ryan azt mondta, eszébe jutott egy nagy kastély egy hatalmas medencével, Hollywood Hillsből. Minden alkalommal, amikor a Hollywood feliratot meglátta a televízióban visszatért a kastélyhoz emlékeiben. Elmesélte, hogy szenvedett a leégés miatt, cserzett lett tőle a bőre. Ekkor fordultak szülei Dr.Jim Tucker -hez, aki már 15 éve foglalkozott olyan gyerekekkel, akik emlékeket hoztak előző életeikből. Dr.Tucker a Gyermek és Család Pszichiátria igazgatója volt, ami mellett a University of Virginia egyetemi docense Pszichiátriai és idegi-viselkedési tudományokban, és osztályos igazgatója az Észlelési tanulmányoknak, ugyanazon az egyetemen.


Dr. Tucker – később – megerősítette, hogy amint Ryan mondta, Martyn Martin élt egy kastélyban Beverly Hills-ben, melynek hatalmas medencéje volt. A képen a színész Jack Benny van, az Ő medencéje ugyanabban az utcában volt található, mint Martiné, a Roxbury Drive-on.


Ryan szülei erősen bizakodtak, hogy fiuk “hallucinációi” elmúlnak Dr.Tucker hatására. De nem, hogy elmúltak volna, egyre többre emlékezett. Azt mondta nekik, hogy volt három gyermeke, de nem emlékezett a nevükre. A frusztráció, hogy nem tudja megjegyezni “saját gyermekei nevét” olyan erős volt a kisfiúnál, hogy néha még sírt is miatta.
De ekkor még mindig homály fedte, hogy ki volt a férfi, akivel Ryan azonosította magát. 
“Megtaláltuk a képet és ez mindent megváltoztatott” – meséli a kisfiú édesanyja. A kép, amiről beszél, egy könyvtárban került elő egy hollywoodi emlékkönyvből, amely a Night After Night című film 1932-es forgatásának egy pillanatát ábrázolja.



“Anya lapozott egyet a könyvben és azt mondtam, hogy ez én vagyok, ez az, aki én voltam” – mesélte Ryan. A színészről kiderült, hogy nem egy élvonalbeli szereplő volt, csupán egy mellékszereplő, egy filmes levéltáros pedig némi kutatás után azonosítani tudta az addig ismeretlen színészt: Martyn Martinról volt szó, aki eleinte mellékszerepekből élt, majd Hollywoodban színészügynök lett.


A film promóciós fotóján, azonnal beazonosította magát a kék kör alatti fickóval, és elmondta, hogy a piros kör alatti legjobb barátja, George Raft volt!


Elmondta, hogy George volt a főszereplő, neki mindössze egy jelenete volt a filmben, de ezt is nagyon élvezte.


Egy nap szintén a múltjáról beszélve felkiáltott: “Anya nem tudok várni, míg újra felnövök, jachtra akarok szállni, drága kesztyűt és ruhákat akarok viselni, és táncolni az összes csinos lánnyal!” – teljesen euforikus hangulatban vágyott vissza régi életéhez.
Pontosan felismerte Irving Ives szenátort az 50-es évek végéről, rámutatott a fotókon. Különböző életszakaszaiban fotózva is! Emlékezett kávéházakra, melyekben kellemes órákat töltött Párizsban jártakor, elmesélte milyen volt megmászni az Eiffel-tornyot, és arról is mesélt, hogy  rövid ideig Marilyn Monroe testőre volt. Dr.Tucker nők képeit tette az asztalra kérve, hogy mutasson rá arra, amelyik ismerősnek tűnik számára. Két nő képét vette ki a sok közül, mindketten feleségei voltak a múltban. 
Martyn Martin nagyon gazdag volt, luxusban élt, 1964-ben hunyt el rákban.
Addig olyan barátai voltak, mint Rita Hayworth. Azt is állította, hogy a Brodway-en táncolt.



Martyn Martin lánya megerősítette,  hogy apja is táncolt a Broadway-n


Saját kutatásai, filmarchívumban dolgozó szakemberek, és Martyn Martin családtagjainak elbeszélésére támaszkodva ezt írta le Dr.Tucker: “Azt találtuk, hogy Ryan állításai helytállóak voltak. Ryan pontosan elmondott egy extra sort a filmből, melyet 1932-ben forgattak, azt állította, hogy táncolt a Broadway-n, hogy van egy nagy kúriája medencével és körbeutazta a világot hajóval, de ezeket nem Ő, hanem Martin Martyn tette.”

Beszélt arról, hogy amikor már színész ügynök volt, egy olyan helyen dolgozott, ahol az emberek megváltoztatták a nevüket. Természetesen Hollywoodban ez gyakori. Pontosan megmondta lakcímét:  825 Roxbury Drive Beverly Hills (azt is hozzátette, ők csak “Rock”-nak hívták a helyet). Elmesélte, hogy nagyon szerette a lányokat, és a tengert. Több fotón is megmaradt, hogy Martin fiatal nőkkel van a strandon. Fújjolva beszélt – minden idők egyik legjobb elnökéről – Franklin Delano Rooseveltről (1882-1945), megerősítést nyert, hogy míg az elnök republikánus volt, Martin és neje demokraták voltak.


Ryan azt mondta, amikor gyermek volt, családjának nem volt TV készüléke a házban, mert senkinek sem volt. Élete egyik legboldogabb napjaként említi, amikor megkapták az első televízió készüléket. Erről Dr.Tucker így vélekedett: “Nagyon figyelemre méltó, hogy egy ötéves gyermek megérti, volt olyan korszak, amikor nem volt televízió készülék.”   

Ryan sok konkrét utalást tett Martyn Martin életéből, mint például: volt egy zongorája, feleségével gyakran utazott Párizsba, volt egy macskája, szerette a kenyeret és szivarozott. Azt, hogy Marilyn Monroe testőre volt, lehetetlen ellenőrizni, de Martin felesége nagyon közel állt a híres színésznőhöz. Ami Martin halálát illeti, Ryan azt mondta, hogy a szíve fájt amikor meghalt. Martin 1964-ben leukémiában halt meg a kórházi szobájában, állítólag agyvérzésben, de mivel egyedül volt a szobájában lehetetlen tudni, hogy mit tapasztalt az utolsó pillanatokban. A férfi lánya akkor 8 éves volt. Amikor Ryan találkozott “valamikori lányával”, megrázta a nő kezét, majd az anyja mögé bújt. Úgy látszott Ryan nem értette, hogy a nő már nem az a kislány aki korábban volt, mert azt kérdezte később anyjától: “Idős lett, miért nem várt meg?”.   

Miután Ryan találkozott Martyn Martin lányával, az emlékek lassan halványulni kezdtek benne, míg végül teljesen eltűnnek majd – Dr.Tucker tapasztalatai szerint -. Az orvos szerint ez normális, mivel az elmúlt élet emlékei 5 éves kor után törlődni kezdenek a többségnél.

Számtalan reinkarnációs utazásom után elmondhatom jómagam is, hogy az élet egy nagy kozmikus körutazás. Az anyagi test végével korántsem szűnik meg létezésünk. Csak arra bátorítanálak, hogy tekintsd jelenlegi életedet egy lehetőségnek, hogy újra játssz a földi játszótéren. Ne vedd túl komolyan, élj a pillanatban, és engedj el mindent, ami a múltadhoz tartozik. Csak lazán, könnyedén. Ne vigyél tovább semmit, amikor visszatérsz csillag lakhelyedre, csak a szeretetet.

(Szerző: Gini Papp – Zacc –forrás:zacc.nlcafe.hu)

Reinkarnációs emlékek - Ryan Hammons - videó