1979-ben, több mint három évtizeddel ezelőtt egy tinédzser, miután észrevette, hogy nagy számban pusztulnak a hüllők az erdők hiánya miatt, fákat kezdett ültetni egy olyan területen, amelyet árvíz mosott el. Ma ugyanez a föld egy 550 hektáros dzsungelnek ad otthont, amit Molai erdőnek neveztek el a férfi után, aki saját kezével hozta létre.
A Jadav Molai Payeng által ültetett erdőben jelenleg tigrisek, indiai orrszarvúk, több mint 100 szarvas és nyulak élnek a főemlősök mellett, valamint több madárfaj, köztük számos keselyű. A területen több ezer fa található, több mint 300 hektáron bambusz terem. Egy 100 elefántból álló csorda látogatja az erdőt rendszeresen minden évben, és általában hat hónapig maradnak. Az elmúlt években 10 elefánt borjú született az erdőben.
16 éves volt, amikor árvíz sújtotta Asszámot, és Payeng megfigyelte, hogy a vándorló madarak száma egyre csökken, ahogy fokozatosan eltűnnek az erdős területek és a vizes élőhelyek a lakóhelyéhez közel, és a kígyók is nagy számban pusztultak el. Amit Payeng látott, az nagyon zavarta.
“Megkérdeztem a véneket, mit tennének, ha mindannyian meghalnánk egy napon, mint ezek a kígyók. Csak nevettek és vigyorogtak, de tudtam, hogy zöldebbé kell tennem a bolygót,” – mondta Payeng.
A falujában a vének azt mondták neki, hogy az erdőterületek csökkenése és az erdőirtás miatt az állatok elvesztették otthonaikat. A megoldás az, hogy új otthont vagy erdőket kell az állatok számára létrehozni, mondták Payengnek.
Figyelmeztette az erdészeti minisztériumot, de arra kérték Payenget, hogy ültessen maga fákat, amit valóban meg is tett. Felkeresett egy folyóparti szigetet a Brahmaputra partján, és elkezdett csemetéket ültetni. Payeng töb mint három évtizeden keresztül minden nap kiment a szigetre és elültetett néhány csemetét.
A termőterületen a növények öntözése azonban problémát jelentett, mivel nem tudott vizet hozni a folyóból és megöntözni minden fát, mert a terület hatalmasnak bizonyult egyetlen ember számára.
Bambuszból készített minden csemete fölé egy tartót és elhelyezett rajta egy cserépedényt, rajta egy kis lyukkal. A víz fokozatosan csöpögött a növényekre egy héten keresztül, mire az edények kiürültek.
A következő évben, 1980-ban a Golaghat kerület szociális erdészeti részlegénél kezdett dolgozni, amikor elindítottak egy faállomány telepítést egy 200 hektáros területen Aruna Chaporiban.
Payeng egyike lett azon munkásoknak, akik 5 évig dolgoztak a projektben. A program befejeztével úgy döntött, hogy hazatér, miután mások is elmentek. Megnézte a növényeit és folytatta a fák ültetését annak érdekében, hogy erdővé alakítsa a területet.
Payeng az úgynevezett “Mishing” törzshöz tartozik Asszámban, Indiában. Egy kis kunyhóban él az erdőben a feleségével és három gyermekével. Szarvasmarhát és bivalyt tenyészt a farmján, és a megélhetés érdekében a tejüket értékesíti, ami számukra az egyetlen jövedelemforrás.
“A barátaim mérnökök lettek és a városban élnek. Én mindent feláldoztam, és ez a dzsungel lett az otthonom. Az elismerés és a díjak, melyeket kaptam az én gazdagságom, és én vagyok a legboldogabb ember a világon,” – mondta Payeng.
Payeng életéről és lenyűgöző teljesítményéről egy rövidfilm is készült.
(forrás: http://ujvilagtudat.blogspot.hu)
