2015. november 14., szombat

A férfi, aki megoldotta Tesla egyik titkát az elektromos teljesítmény közel 5000%-os növelésével



Jim Murray már több mint 50 éve felvillanyozta a világot. Életnyi tapasztalatával több tucat szabadalmat és találmányt hozott létre, és most egy igazán figyelemre méltó felfedezéssel állt elő, ami lehet, hogy alapvető módon változtatja meg örökre azt, ahogy az emberek az energiát használják.


Jim Murray és Tesla


Amikor még csak öt éves volt, Jim már akkor affinitást érzett a motorok és a villamos energia iránt. Ezen kíváncsiságát apja vonat modelljei keltették fel benne, melyek bütykölésével Jim órákat töltött. Természetes adottsága és gyermekkori szenvedélye segített létrehozni első elektromágnesét, amikor még csupán hat éves volt.

A következő néhány évben Jim hagyta, hogy intellektuális kíváncsisága több területre is elvigye őt. Rakétákat és rádiókat tanulmányozott és épített általános iskolás korában, és mire középiskolába került, addigra kialakult érdeklődése volt a nukleáris fizika iránt. Ez vezette Jimet egy lineáris elektron gyorsító megépítéséhez, amellyel bekerült a New England Science 1964-es tehetségkutatójába. Ezzel a belépővel a fiatal Murray megnyerte az első helyet az iskolában, a városban és az állami tudományos versenyeken. Emellett a projektjét bemutatták a Bostoni Tudományos Múzeumban.

Nem sokkal érettségi után Jim komolyan elkezdte tanulmányozni Nikola Tesla munkáját. Elbűvölték Tesla energiatermeléssel és szállítással kapcsolatos hihetetlen állításai, és megfogadta, hogy újra felfedezi a nagy tudós nem nyilvános titkait. Jim erőfeszítései végül olyan személyekhez vezették el, mint Otis J. Carr, aki azt állította, hogy Teslát személyesen ismerte. Ő is segített neki Tesla elveszett titkainak alaposabb megértésében.

Szakmai élete során Jim különböző technológiai alkalmazásokat kutatott és kísérleteket folytatott, melyek végül hozzájárultak az ő SERPS (kapcsolt energia-rezonancia tápegység) készülékének létrehozásához. Ez a nagyon speciális elektronikus áramkör képes az alkalmazott effektív energiát közel 50-szeresére "felerősíteni". Amikor Jim összekapcsolta készülékét barátja Paul Babcock szabadalmaztatott ultra gyors 5 ezredmásodperces kapcsolási technológiájával, 4790%-os villamos energia növekedést értek el a betáplált energiához képest. Ha ezt a fajta teljesítményt kereskedelmi forgalomba hoznák, a legnagyobb áramszolgáltató vállalatok remegnének a csizmájukban.

Jim így magyarázza:

"Elektromos energiát szállít egy speciális transzformátor, hogy feszültség alá helyezzen egy ellenállást. A nem eloszló mágneses potenciált ezután összegyűjtjük és ideiglenesen tároljuk, mielőtt visszaküldjük a forráshoz ugyanazon elektromos terhelésen keresztül. Ez az oszcilláló erő teljesen más tulajdonságokkal bír, mint a hagyományos elektromos áram, és valójában csökkenti a forrás teljes szükséges teljesítményét. Ennek az energiának a következménye olyan dinamikus, hogy az ellenállási terhelés több mint kétszer olyan hatékonyan működtethető, míg a sor által szállított nettó áramellátás csak nagyon kis értékkel csökken, Ennek a technológiának a következményei az energiagazdálkodás jövőjét tekintve teljesen elképesztőek!"

Miután látja az ember működés közben ezt a csodálatos innovációt, nehéz elhinni, hogy Tesla ugyanezt a technológiai szintet közel száz évvel ezelőtt már elérte, és még mindig nem történt előrelépés az ipari energiatermelésben egészen a közelmúltig.

Elég csak megvizsgálni Tesla szabadalmainak tartalmát, hogy megértsük, hogy miért figyelte a híres tudóst az FBI. Nem titok, hogy miután Tesla 1943-ban meghalt, a kormány ügynökei lefoglalták a kutatásait.

Jim kutatását szintén tüzetesen megvizsgálta az FBI. Jim elmondta, hogy az egyik projektje miatt, amin dolgozott, szintén összetalálkozott az FBI-al.

"1966-ban, nem sokkal apám halála után munka után hazaértem, és egy furcsa üzenetet találtam, ami rám várt."

Amikor Jim megpróbálta kideríteni az üzenet forrását, egy újabb üzenetet kapott, mely így szólt:

"Menjen a Hudson-Manhattan metrón Newarkba, New Jerseybe, és érjen oda a 11 Centre Place, FBI Newark főkapitányságra legkésőbb holnap reggel 10 órára. Kérdezzen rá Harold Miller ügynökre, ő fogja várni önt."

Érkezése után ügynökök kezdték kérdezni Jimet a kutatásairól. Miután tájékoztatta őket Nikola Tesla munkája iránti érdeklődéséről, Jim szerint:

"Az ügynökök némán egymásra néztek, majd felírtak néhány kiegészítő megjegyzést, melyeket betettek egy nevemmel ellátott irattartóba. Később tudtam meg, hogy ha egyszer egy személy az érdeklődési körükbe kerül, az FBI a dokumentumokat a végtelenségig megtartja!"

Szerencsére Jim nem hagyta, hogy ez a nyilvánvaló elrettentő taktika elriassza a kutatásaitól. Most, hála a modern technológiai fejlesztéseknek és az olyan bátor férfiak fáradhatatlan munkájának, mint Jim Murray, kezdjük megérteni Tesla eredeti munkájának igazán úttörő jellegét.

A SERPS technológia szerteágazó tömeges alkalmazása nem csak egyfajta paradigmaváltás. Köztudott, hogy az "energia változó" elsődleges tényező szinte minden ország poilitikájában. Az energiával kapcsolatos törekvések nem kétséges, hogy katalizátorként működnek a politikusok által rendszeresen meghozott döntések során. A legtöbben viszont csak olyan kutatásokat ismerünk, melyek a szén, kőolaj, atomenergia, a szél és napenergia felhasználását érintik. Ezen elfogadott kutatások dollár milliárdokat kapnak támogatásként évente, míg a független kutatókat, mint Jim, teljesen figyelme kívül hagyják.

A olyan radikálisan új technológiák pozitív környezeti hatása, mint a SERPS szintén nem lebecsülendő. Miközben a törvényhozókat továbbra is azért fizetik, hogy a globális felmelegedés kérdéséről beszéljenek, ez a technológia drasztikusan csökkentené a szén-dioxid kibocsátást az egész bolygón.

2012-ben a teljes szélenergia termelés egyedül az USA-ban elérte a 60 gigawattot, ami elég kapacitást jelent közel 15 millió otthon energiaellátásához. Eközben a megújuló energiaforrásokat, mint a szél-, a nap- és vízenergia széles körben bírálják, hogy nem elég hatékonyak az ország energia igényeinek kielégítése szempontjából. A nyilvánvaló igazság az, hogy olyan technológiákkal, mint a SERPS készülék, több energiánk lenne, mint amennyire szükségünk van.

Mindaddig, amíg olyan szervezetek léteznek, melyek biztosítják a feltörekvő technológiák jogi elnyomását, az emberek érdekei mindig másodlagosak lesznek olyanoké mellett, akik a hagyományos hatalmi rendszereket birtokolják és irányítják. Ugyanazok a rendszerek, melyek biztosítják a pénzforgalmat az elit számára, akik tovább pusztítják bolygónkat.

(forrás: ujvilagtudat.blogspot.hu)


Dynaflux Generátor - Jim Murray - videó