2015. november 29., vasárnap

Keanu Reeves tragikusan szívszorító és felemelő élete, ahogy csak kevesen ismerik



1999-ben Keanu Reeves a Mátrix című korszakalkotó filmben nyújtott alakítását követően vált híressé. A mozi jegypénztárakban lenyűgöző 463,5 millió dolláros bevételt hozott a film, majd négy Oscar-díjra jelölték, amit meg is nyert. A Mátrixot több szempontból nevezhetjük szórakoztató történetnek, de Reeves életéről ez már nem mondható el.

Keanu Reeves


A most 51 éves Keanu életében több tragédia történt, mint azt bárki gondolná egy filmsztár esetében. Minden kudarc ellenére tovább élte mindennapjait. Ez segített számára azzá az elképesztő személyiséggé válni, akit a filmvászonról és azon kívül ismerünk.

Három éves korában apja elhagyta a családját. Néhány évig tartotta vele a kapcsolatot, de a válást és a városról városra költözést követően ez a kapcsolat megszakadt. Keanu négy különböző középiskolába járt, és diszlexiával küzdött, amely sokkal nagyobb kihívássá tette számára tanulmányait, mint ami a legtöbb ember számára normális. Végül otthagyta a középiskolát bizonyítvány megszerzése nélkül, bár azóta mohón falja a könyveket.

Matrix

23 éves korában a legjobb barátja River Phoenix kábítószer túladagolásban halt meg. Két évvel ezelőtt a Reddit-en a következőt írta: "Nagyon fgyelemre méltó ember és színész volt. Nagyon jól kijöttünk egymással, és hiányzik. Gyakran gondolok rá."

1998-ban Keanu találkozott Jennifer Syme-el. Mindketten azonnal szerelembe estek, és 1999-re Jennifer várandós lett a lányukkal. Sajnos nyolc hónap után a gyermekük halva született. Le voltak sújtva a halála miatt, majd véget vetettek kapcsolatuknak. 18 hónappal később Syme egy autóbalesetben meghalt.

2006-ban Reeves elmondta a Parade magazinnak, hogy "A gyász alakot vált, de soha nem ér véget. Ez egy lecke, amit valószínűleg mindenkinek meg kell tanulnia."


Reeves még ezen hihetetlen tragédiák ellenére is továbblépett. Különböző kasszasiker filmekben játszott, és gazdag emberré vált, de a veszteségek fölött érzett fájdalma megváltoztatta azt, ahogyan a pénzről gondolkodott. Hollywoodban jól ismert, mint az egyik legkaritatívabb színész. A Mátrix és folytatásainak sikere után Reeves a 114 millió dolláros keresetéből 80 millió dollárt adott oda a film speciális effektusok és sminkes munkatársainak. 

Bevetted a piros pirulát? - Matrix részlet



De vannak személyes beszámolók is hihetetlen kedvességéről. A Reddit-en Kahi a következő megjegyzést fűzte Keanu szomorú mémjéhez:

"A család egyik barátja forgatásokon épít, nem tervez, az egyik szegény srác, aki csak épít. Amúgy a Mátrix forgatásán dolgozott, és Keanu hallott a családi bajairól, majd adott neki egy 20 ezer dolláros karácsonyi jutalmat, hogy segítsen rajta. Ő volt az egyetlen ember a forgatáson, aki valóban tudni akarta az emberek nevét, köszönni nekik és beszélni velük, mintha a kollégái lennének, nem a beosztottai, akik gyakorlatilag nem csináltak semmit, csak felépítettek egy díszletet. Még soha nem hallottam senkitől, hogy azt mondta volna, Keanu egy ellenszenves ember, de úgy tűnik, mintha ő lenne a legkedvesebb Hollywoodban a másodkézből szerzett tapasztalat alapján."

A rajongóinak elmondta, hogy szereti nem bonyolítani a dolgokat. 2003-ban Keanu a Hello! magazinnak elmondta: "A pénz az utolsó dolog, amire gondolok. Abból, amit összehoztam, a következő néhány száz évben meg tudnék élni."

Annak ellenére, hogy vagyona valószínűleg eléri a 100 millió dollárt, továbbra is metrón utazik. És ott is szuper kedves.

A végén mindannyian egyetérthetünk abban, hogy még a tragédiák ellenére is lehet valaki erős és segítőkész személyiség még akkor is, ha nagyon gazdag.
(forrás:ujvilagtudat.blogspot.hu)


 Keanu Reeves metrón - videó